Jászkun Munkás, 2009. november

Válság van, igazságosabb elosztást akarunk!

Pluszpénz

A kormány a magyar néptől áldozatvállalást kér, miközben egyes minisztériumok ajándékutalványt, étkezési jegyet, üdülési csekket osztogattak a válság kirobbanása óta. Országos szinten ehhez párosulnak a vérlázító végkielégítések több tízmilliós összegben, a többmilliós havi fizetések, a több százezer forintos nyelvpótlékok, a kocsihasználat és ki tudja, hogy még mit adnak béren kívüli juttatásként.

A Külügyminisztériumban tavaly 369,1 millió forint értékben osztottak szét béren kívüli juttatásokat, egy főre 209 ezer forint jutott. Az Egészségügyi Minisztériumban 36,8 millió forintot osztottak szét, egy főre 180 ezer forint jutott. A Gazdasági Minisztériumban 107 millió forintot osztottak szét, egy főre 283 ezer forint jutott. A Pénzügyminisztériumban 496 főnek adtak személyenként 100 ezer forintot. A legtöbbet az Önkormányzati Minisztériumban osztottak szét, személyenként 320 ezer forintot.

A többi minisztériumból nincs nyilvános adat. Most láthatjuk, hogy a kizsákmányolásra épülő profitcentrikus és embertelen társadalom a kisjövedelmű emberekkel fizetteti meg az általa okozott válság terheit.

A kialakult helyzetért a rendszerváltók és a parlamenti pártok a felelősek. Ha a magyar nép pozitív változást akar, akkor a Magyar Kommunista Munkáspártot bejuttatja a parlamentbe, mert nekünk van erkölcsi alapunk a számonkérésre.

Horváth Sándor

A válságért annak okozói fizessenek!

A Munkáspárt programjából

1. Luxusadót vetünk ki a százmilliomosokra és a milliárdosokra!

2. A személyi jövedelemadót progresszívvá tesszük. A kisjövedelműek adóterheit csökkentjük, a nagyjövedelműeket jobban megadóztatjuk.

3. Elbocsátási moratóriumot vezetünk be a válság idejére.

4. Lakbérkedvezményeket vezetünk be a munkanélküliek és a fiatalok számára.

5. Megtiltjuk, hogy a kölcsönök önhibán kívüli nemfizetése miatt bárkit is az utcára tegyenek.

Jász-Nagykun-Szolnok megye munkásmozgalma (VIII. rész)

A szolnoki baloldal 1925 júniusában létrehozta a Magyarországi Munkáspártot (MSZMP), mely valójában a KMP legális fedőszerve volt. Ezzel a rendőrség tisztában lévén, nem engedélyezte az új szervezet működését. A város nyugalma megbolygatásával indokolta a kérelem megtagadását. Tisza Antal vezetésével azonban illegálisan létrehozták az MSZMP-t Jászárokszálláson, de Solymosi Ignácnak sikerült szervezeteket létrehozni Jánoshidán, Jászapátiban, Jászberényben, Jászladányban, Fegyverneken, Mezőtúron és Karcagon is. A szervezet 1926-ban közzétett jó agrárpolitikája (a száz holdon felüli birtokok ingyen történő felosztása) érthetően vonzotta a szegényparasztságot.

A KMP 1925. augusztusi I. kongresszusának határozatai alapján megélénkült a pártmunka Szolnok megyében is. Ezt a hatóságok nem tűrhették szó nélkül. A rendőrség üldözte, a jobboldali szociáldemokraták elszigetelni igyekeztek a baloldaliak forradalmi mozgalmát. Az SZDP-ből mindennek ellenére többen átmentek az MSZMP-be, a legelszántabbak pedig a KMP-be.

Mindent elkövettek, hogy lehetetlenné tegyék a megyei irányítókat. Peyerék 1925-ös kongresszusára nem engedték be Tisza Antalt, az 511 tagú földmunkáscsoport képviselőjét. A szociáldemokrata vezetés alatt álló Országos Földmunkásszövetség baloldali magatartása okán kizárta Tiszát a földmunkás szakszervezetből. Válaszul a megerősödött földmunkások kommunista vezetés alatt önálló csoportot hoztak létre.

1926-ban Bethlenék kiírták a parlamenti választásokat. Szolnokon az MSZMP indítványa alapján Tisza Antalt jelölték képviselőnek. Noha összegyűjtötték az előírt 1000 aláírást, a hatóságok ezt megsemmisítették. Így Tisza nem indulhatott a választásokon. Az agitátorokat a rendőrség elfogta, megkínozta. Tisza Antalt is letartóztatták. A „kudarc” ellenére megnőtt az MSZMP tekintélye a munkásság körében.

A KMP és a KIMSZ munkája Szolnokon is erősen összefonódott. Az aktív fiatalok számát 30–35-re becsülték, akik az MSZMP megbízásából újságokat, röplapokat terjesztettek, részt vettek az 1926-os választási agitációban (Gaál Gyula, Molnár Miklós, Farkas György és még sokan mások). 1928–1929-re megérett a helyzet arra, hogy a szolnoki baloldali ifjúság önálló KIMSZ-sejtet hozzon létre. Ebben vezető szerepet Zsemlye Ferenc, Dikó Balázs és Keskeny János játszott.

1926-ban a hatóságok megkezdték az MSZMP szolnoki szervezetének fokozottabb üldözését, 1927-re lehetetlenné vált a párt további működése. A budapesti központi üldözéssel csaknem egy időben tartóztatták le Szolnokon Ragó Antalt, Tisza Antalt, Gaál Gyulát, majd Solymosi Ignácot. Ő a bírósági tárgyaláson kijelentette: „Osztálybíróság előtt állok, nem vagyok hajlandó tanúvallomást tenni.”

A terror ellenére a szolnoki kommunista mozgalom is kezdett magához térni. Kapcsolat létesült a megyeszékhely és a kisebb-nagyobb városok, községek között. Az MSZMP kiesése után a mozgalmi munka fő területei a szakszervezetek lettek.

Tisza Antal és Solymosi Ignác szabadulásuk után ismét bekapcsolódtak a kommunista mozgalomba. Solymosi Jászárokszálláson fejtett ki tevékenységet, míg a megyei sejtek zöme Tiszával került kapcsolatba. Ahol nem tudtak KMP-szervezeteket létrehozni, ott az SZDP-n belül működött forradalmi csoport. Bakó Kálmán, Turbacs Mihály, Szentpéteri Balázs, Földi István szervezte a kommunista sejteket. A párt rendezvényeit még a pártonkívüliek is szép számmal látogatták. A rendőrség több esetben csapott le a szervezőkre.

Mezőtúron is a kezdeményezők nagyobb része országot megjárt kubikosok voltak (Kötél Imre, Csuka Lajos, Magda Árpád, Búsi Vince, Juhász Imre). Itt volt Szolnok után a legerősebb kommunista mozgalom. A KMP országos vezetői nagy súlyt helyeztek a kommunista lapok terjesztésére.

A megyébe is eljutott a „100 %”, a „Kommunista” és az „Ifjú Proletár”. Szolnokon a KMP-nek a rendőri hatóságok elől jól elrejtett könyvtára volt, és a vezetőség nagy súlyt helyezett arra, hogy a tagság, valamint a pártba belépni kívánók megismerkedjenek a marxista irodalommal.

1929–1930 között a szolnoki szervezet annyira megerősödött, hogy szolnoki, mezőtúri és endrődi kerületeket hoztak létre az irányítás megjavítása érdekében. Olyan nagy befolyással rendelkeztek helyenként a kommunisták, hogy kisajátították a szociáldemokrata Földmunkásszövetség helyi csoportját Mezőtúron. 1930 nyarára a három kerületnek már 12 községben működtek alapszervezetei. A párttagságnak széles pártonkívüli udvara volt, mely aktívan vett részt a párt különböző rendezvényein: a Vörös Segély gyűjtési akcióban, sztrájkokban, tüntetéseken. Sokan közülük később párttagok lettek.

Az 1930 februárjában ülésező KMP II. (aprelevkai) kongresszusán két küldött képviselte Szolnok megyét: a székhelyt Tisza Antal, Mezőtúrt pedig Maki József. A kongresszus a KMP Központi Bizottságába Tisza Antalt is beválasztotta. Csaknem ezzel egy időben tartotta meg a KIMSZ II. kongresszusát, mely a szervezet Központi Bizottságába választotta Zsemlye Ferencet.

Dr. Hegedűs Sándor

Búcsúzunk! Gáspár István (1929–2009)

A Magyar Kommunista Munkáspárt megyei és városi elnöksége mély fájdalommal tudatja a megye párttagságával és a közvéleménnyel, hogy

GÁSPÁR ISTVÁN

elvtárs, a párt városi elnökhelyettese, a párt szeretett és tisztelt vezetőségi tagja októberben eltávozott közülünk.

Gáspár István elvtárs, mint felsőfokú végzettségű geológus, a Geofizikai Intézetnél, majd a Szolnoki Tervező Vállalatnál hasznosította tudását és magas fokú politikai képzettségét. Már fiatal korában részt vett a KISZ munkájában, katonai szolgálata alatt az ezred KISZ-bizottságának tagja, ekkor vált tudatos, elkötelezett kommunistává. 1962-ben leszerelése után a szolnoki Tervező Vállalathoz került, és itt alapszervezeti titkárnak választották. Ezt a párttisztséget az MSZMP felbomlásáig húsz éven át elkötelezetten, mély meggyőződéssel látta el. 2000-ben, nyugdíjba vonulása után, látva a kialakult helyzetet, belépett a Munkáspártba, és újra aktívan, elkötelezetten küzdött az elnyomottak mellett, az igazságosabb emberi életért. Sokat segített a Jászkun Munkás újság mellett megjelenő havi híradó megírásával.

Gáspár István elvtárs egy magas műveltségű, melegszívű, mélyen elkötelezett ember volt. Halálával nagy veszteség érte a munkásmozgalmat, valamennyi barátját, társát.

A megye kommunistái, barátai, a baloldali érzelmű emberek egy igaz barátot, egy tiszta szívű, mélyen elkötelezett embert gyászolnak, aki élete folyamán tiszteletet, megbecsülést és szeretetet váltott ki az emberek körében.

Mély fájdalom tölti el szívünket, hogy örökre távozott, de felejthetetlen emléke itt él szívünkben örökké.

Munkáspárt megyei és városi elnöksége

Csiger Sándor (1925–2009)

A Magyar Kommunista Munkáspárt megyei és városi elnöksége mély fájdalommal tudatja a megye párttagságával és a közvéleménnyel, hogy

CSIGER SÁNDOR

elvtárs, nyugalmazott katonatiszt eltávozott közülünk.

Temetése november 3-án katonai szertartás szerint megtörtént.

Hivatásos katonaként élt és dolgozott, egyetemet végzett politikai felkészültségéhez elvégezte a megfelelő pártiskolákat.

A Magyar Néphadseregben a katonai kiképzésen túl, kiemelten a politikai képzéseket vezette, tanította a hadsereg katonai állományát.

Ennek érdekében az ország több kaszárnyájába vezényelték, de végül is a szolnoki alakulattól ment nyugdíjba. Felnőtt életében elkötelezett kommunista volt, fegyelmezett, elméletileg tájékozott. Véleményének kifejtésekor tanácsokkal látta el párttagságunkat.

Az utolsó években pártbizalmiként vett aktívan részt a szervezetünk munkájában. Szívesen jelent meg a közösségi rendezvényeken, az Együtt Egymásért és a Nyugdíjasok Szakszervezetének programjain.

Csiger elvtársat méltán illette valamennyiünk tisztelete, szeretete. Megrendítő tudat, hogy már soha többé nem ül közöttünk rendezvényeinken, nem hallhatjuk aggódó szavait, miközben optimizmusával hite, hogy ezen a társadalmon egyszer túllép az emberiség.

Sokáig fogunk emlékezni rá, miközben szomorúan hajtjuk le fejünket ravatala előtt, s kísérjük utolsó útjára.

Munkáspárt megyei és városi elnöksége

Ars moriendi (Halottak napjára)

Temetőben szomorú az ember, s mint

Az élet hordozója el is nehezül:

Nem a csend sűrűsége nyomasztja őt,

Hanem a sírözön, mely szemére vetül.

Nem kívánt tények, bizarr történetek,

Sorsok és elvesztett értékek hallgatnak,

Hétköznapok monoton forgásában

Örökre az élők terhei maradnak.

Mennyi nagy, vagy csak neve maradt ember

Szelleme igyekszik valamit mondani,

Kedves megbékélt suttogásaival

Továbbélésre, tettre bátorítani.

Biztatás ez olyan kételyekre,

Mely vénülő élőben gyakran felmerül:

Marad-e életének érték-nyoma,

Mely jelzi, hogy helytállt a Földön emberül.

Alkotott-e, formált-e menet közben,

S milyen haszna volt belőle a világnak,

Üzent-e valamit a maradóknak,

A jövőnek, vagy az agyongyötört mának...

Temetői fák alatt ballagva

Hallgatom a néma csendben mesélőket:

Majd ha magam is közibük távozom,

Sírbéli testvéremül fogadom őket.

Südi Bertalan

A múlt figyelmeztet!

2009 szeptemberében olvastam el a Forradalom után – kiegyezés előtt című könyvet. Ez a könyv nagyon tanulságos, mert az idő múlásával egyre tisztábban látható, felismerhető az akkori eseményekben a burzsoák érdekeinek, akaratának máig ható érvényesülése. Szinte az élet minden területén, ma ismét újraéled az akkori életmód.

Az urak sokat adnak magukra és maguknak. A liberálisok sokat tettek Ferenc Jóska és az akkori burzsoák érdekeinek érvényesüléséért. Igaz, hogy részt kaptak a hatalom különböző szintű gyakorlásából. Mégis hogyan fejlődött ott ki a zsidó emberek iránti gyűlölet? Horthy nem tudta, hogy milyen sokat tettek a liberálisok a kapitalizmusért?

A német és a magyar urak megengedték, hogy a fasiszták azt tegyék, amit tettek. És most a hatalmon lévők szeme előtt megtehetik, hogy vitézeket, csendőröket avatnak. Hogy van ez? Mit remélnek az urak a jövőtől? Hát nem látják, hogy megbocsáthatatlan bűnt követnek el a nép ellen? Miért nézik ezt tétlenül a hatalmon lévők? Ez csak arra jó, hogy lejárassák a magyar népet. Vagy ez a céljuk? Ők ezt nagyon jól tudják, hogy az EU nem tűrné, hogy a fasiszták túlzottan megerősödjenek. Ha a nép ostoba módon támogatja őket, akkor valóban lejáratják hazánkat a sárga földig.

Ajánlom mindenkinek ezt a könyvet – hiszen ez hasznos lehet. Ezt azért bátorkodtam ajánlani, mert szerintem az 1849-től 1867-ig megtörtént eseményekről túl keveset hallani.

Dudás György, Budapest

Rövid hírek

November 8-án Thürmer Gyula, pártunk országos elnöke felkereste Abádszalók, Tiszafüred és Karcag városokat, vagyis a megye 8-as számú választókerületét. Sajtótájékoztatót tartott a karcagi TV-ben.

November 28-án, szombaton az országos elnökség kihelyezett elnökségi ülést tart városunkban a Nagy Imre körúti párthelyiségben. Utána párttagjaink és szimpatizánsaink részére, majd a városi TV-nek tájékoztatást tart a jövő évi választás előkészületeiről. Az elsikkasztott ország című könyvét a piacnál 8 és 9 óra között dedikálja. Találkozzunk a helyszínen, minél többen.

Nem ismerem ki magam!

A mostani zűrzavaros helyzetben nem ismerem ki magam. Orbán Viktor egypártrendszert szeretne, már Lakiteleken képezi magának a kádereit. Úgy veszem észre, hogy a Fidesz-tagok között különböző gondolkodású emberek vannak. Amikor a köztársasági elnökválasztás volt, az utcán valaki Glatz Ferenc mellett tette le a voksát, és akkor azt próbálták bebeszélni az embereknek, hogy az zsidó!

Itt tart ma Magyarország!

Szerencse, hogy a mi városi vezetőink sokkal józanabbak. A jelenlegi, Szalay Ferenc, sem ilyen gondolkodású. Régebben Botka Lajosné is mondott méltató beszédet, és a Munkáspárt megyei vezetője, Bencsik Mihály is többször részt vett a szolnoki zsinagógában, és itt a polgármesterek a maguk idejében megtisztelték azokat a személyeket, akik átélték a holokausztot, és hazatérhettek. Sajnos elég kevesen maradtak meg.

Tisztelni és szeretni kellene egymást az embereknek, mert senki nem tehet róla, hogy minek született – de úgy látszik, ez újra központi kérdés lett. Szerintem a Fidesz egy gyűjtőpárt, mindenféle gondolkodású embert magukhoz csábítanak a hatalom elnyerése érdekében.

Garamszögi Jánosné

2010. évi Kádár János-megemlékezés

Kádár János Kisújszálláson (1957)

Szikrából lángot – kongresszus előtti interjú Thürmer Gyulával

– Úgy hírlik, hogy a Munkáspárt Jelölő Bizottsága Önt jelöli a párt elnökének a decemberi kongresszusra. Elvállalja?

– Igent mondtam a bizottságnak. Nem könnyű szívvel, de igent mondtam.

– Mondhatják, hogy 20 év után más elnök után kellene nézni.

– Mondhatják, de olyan sokan azért nem mondják. Nézze, idő kell ahhoz, hogy a dolgok beérjenek. A mostani miniszterelnök is húsz éve pártelnök. Neki beérett, nekünk is be fog érni.

– A Munkáspárt húsz éve nem tud bejutni a parlamentbe. Nem Ön a felelős érte?

– Felelős vagyok, mint vezető azért, hogy nem hoztunk ki mindent a pártból, amit lehetett. A többi dolog azonban nem tőlünk függ. 1990-ben 4 százalék volt a bejutási küszöb. Amikor kezdtük elérni, felemelték 5 százalékra. Aztán a nagy pártok rájöttek, hogy így se jó nekik, mert a Munkáspárt minden választáson tudott országos listát állítani, azaz elvileg be is juthatunk. Erre mit csinált a Fidesz? Megszigorította a törvényt, kevesebb idő alatt több kopogtató cédulát kell összegyűjteni. Ha így megy tovább, még azt is megtilthatják, hogy induljunk.

– A parlamenti bejutás azért mégiscsak mérce.

– Minek a mércéje? A jó programnak? Egy frászt! A programoknak semmilyen jelentőségük sincs már. Igen, mérce, annak mércéje, hogy kinek mennyi pénze van. A parlamentbe az jut be, akinek pénze van, meg tudja venni a médiát. S azért akar bemenni, hogy még több pénzhez jusson. Nézze meg: a Fidesz-képviselők zömének több állása is van.

– Ha bent lennének, sokat lehetne elérni.

– Mit lehetne elérni? Vagy visszakérdezek: mit ért el a Jobbik vagy az LMP? Semmit! Egész egyszerűen leszavazzák őket. Persze lehetne, ha összekötnék a parlamenti harcot a tömegek között végzett munkával, az utcai küzdelemmel. De nem teszik, megalkudtak. Kövér László megmondta a Jobbiknak, hogy válasszanak, mik akarnak lenni. A kormány ellenzéke vagy a rendszer ellenzéke? Gyorsan kiderült, hogy a Jobbiknak csak a szája jár, amikor szidja a tőkés rendszert. Nekik nagyon is jó ez a rendszer. A Munkáspárt viszont nem csupán a kormány ellenzéke, hanem a rendszer ellenzéke is. Ezért nem engednek a tűz közelébe.

– A Munkáspárt nem kap állami támogatást. Mégis miből tartják el magukat?

– Ha hiszi, ha nem, a tagdíjakból és tagságunk, barátaink támogatásaiból. Sokan támogatják például A Szabadság újságot havi ezer forinttal. Ennek egy része a pártot segíti. A másik oldalon pedig összehúztuk magunkat. Két embernek tudunk fizetést adni a korábbi 8-10 helyett. Mindenki más társadalmi munkában végzi azt, amit rábíztunk. Van ennek előnye is. A Munkáspárt az egyetlen többé-kevésbé nagy párt, amely nem függ az államtól. Nézze meg a Jobbikot vagy a LMP-t! A választások előtt hangosan verték a mellüket, majd mi mindent megváltoztatunk, minden más lesz. Amint bekerültek, rögtön elmélyültek a bizottsági helyekért - magyarán a pénzért folytatott harcban. Ezen túl nem is csináltak semmit.

– Ön személy szerint miből él?

– Durván 148 ezer forintot kapok nettó. A pártban én vagyok az egyik munkatárs, aki főállásban végzi a munkáját. Ez nem sok pénz, de nem élünk nagylábon, meg az igazság az, hogy lassan feléljük tartalékainkat is. Hobbim nem sok van, és az sem kerül pénzbe. Kirándulni és sétálni a budai hegyekben egyelőre ingyen lehet. Az idegen nyelveket egyedül tanulom, nem kell tanárért fizetni. Persze, szeretnék egyszer vasúti terepasztalt építeni, de ehhez most nemcsak pénzem nincs, időm se lenne.

– Megéri ennyiért csinálni?

– Hazudnék, ha azt mondanám, hogy megéri. Nem éri meg, legalább is pénzben nem. Az a tudat éri meg, hogy egy nagy dolog részese lehetek. Ma mindenki kapitalizmust akar, mi nem! De ez nem lesz mindig így. Az emberek kezdenek lassan rájönni, hogy az, ami van, az rossz. Nem a kormányok rosszak, a rendszer rossz. S amikor a többség felébred, mi ott leszünk mellettük.

– A dolgok nem úgy néznek ki, mintha rövidesen eljönne a Munkáspárt ideje. Nemde?

– Nem így van, bármikor eljöhet. Most jelent meg Oxfordban Carmen Reinhardt és Kenneth Rogoff könyve „This time is different”, azaz „A mi időnk más” címmel. Ők manapság a legfelkapottabb polgári közgazdászok közé tartoznak. Azt mutatják meg, hogy a kapitalizmus évszázadok óta szembesül a válságokkal, de minden új válságnál a hatalom azt mondja: a mi időnk más, az eddigi tapasztalat ránk nem vonatkozik. A tőkés világ az elmúlt egy-két évben azt hitte, hogy most már nem lehet válság, mert a globalizáció megvéd bennünket, a pénzügyi rendszer nagyon kifinomult. Aztán egyik pillanatról a másikra a Lehman Brothers-bank csődbe ment, s elindult a válság. A Fidesz is azt hiszi most, hogy a „mi időnk más”. Én meg azt mondom, hogy a válságnak nincs vége, akármikor összeomolhat az ország.

– Miért gondolja ezt? Magyarország láthatóan stabilizálódik.

– Nézze, tételezzük fel, hogy maga tartozik a banknak vagy az uzsorásnak. A kettő egyébként ugyanaz. Ha maga nem tud fizetni, nem szaladnak rögtön a rendőrségre, hanem adnak újabb kölcsönt. Azonban, ha a maga munkája, jövedelme nem javul meg lényegesen, ezentúl sem fog tudni fizetni. Csak a bank, illetve az uzsorás döntésétől függ, hogy mikor megy a rendőrségre. Ugyanez igaz a világra is. 1989-ben 20 milliárddal tartoztunk a világnak. És akkor a tőkésvilág „elszaladt a rendőrhöz”, a Kádár-rendszer torkára tette a kést. Ma 130 milliárddal tartozunk, a jövedelmeink nem nőnek, a magyar gazdaság érdemben nem változik. Kérdés csak az, hogy a vezető tőkés körök mikor fullasztják be az országot. De az is lehet, hogy a magyar kormányok továbbra is fizetnek a nyugatnak azon az áron, hogy növelik az állam hazai adósságát. Aztán egy pillanatban rájuk omlik a ház, nem tudnak fizetni a tanároknak, a rendőröknek, az állami embereknek. Ekkor jön az, ami Görögországban elindult.

– Miért utálja ennyire a kapitalizmust?

– Azért, mert csak a pénzről szól. Pontosabban arról, hogy az, aki gazdag, még gazdagabb legyen. Nézze, ha régen vettem egy televíziót, az évekig kitartott, mert az volt a cél, hogy jó legyen. Most két év után elromlik, javítani drága is, bonyolult is, mehetsz venni egy újat. Vagy mást mondok. Itt vannak a devizahitelesek. Gondolja, hogy a bankok nem tudták, hogy változni fognak az árfolyamok, és végül a kliens többet fizet majd? Tudták, sőt a kormány is tudta, és mégis megcsinálták, mert ez hozott irgalmatlan profitot a bankoknak.

– A munkáspárti rendezvényeket elnézve, bizony azt látni, hogy a Munkáspárt az idősek pártja. Van ebből egyáltalán kiút?

– Igaza van, tagságunk zöme idős ember. Nem udvariaskodásnak szánom, tényleg hálás vagyok idős elvtársaimnak, barátaimnak, hogy két évtizeden át kitartottak. Köszönöm nekik. Az is igaz azonban, hogy veszélyes ponthoz érkeztünk. Két eset van. Vagy változtatunk a párt stílusán, munkamódszerein, és akkor túléljük, megerősödünk. Vagy nem változtatunk, és a Munkáspárt is eltűnhet a süllyesztőben.

– Miben akarnak változtatni?

– Mi a kapitalizmust eddig is utáltuk, és holnap is utálni fogjuk. Ebben nem szabad, és nem is fogunk változtatni. Másként kell beszélnünk, más szavakkal, mint húsz éve. Tisztelnünk kell a szocialista múltat, de ma már nem erről kell beszélni. Az emberek közé kell mennünk. Hasznossá kell tennünk magunkat kis dolgokban, hogy elfogadjanak nagy dolgokban. Belül fegyelmezett, tudatos, harcos emberek centralizált, hatékony irányítású szervezetét szeretnénk, kifelé pedig nagyon nyitottnak lenni. A fiatalok egyébként, ha lassan is, de már megindultak felénk. A párt átalakítása gyorsabbá teheti ezt.

– Gondolja, hogy a fegyelem hirdetése vonzó jelszó?

– Biztos, hogy nem mindenki vállalja, de rájuk nincs is szükség. A párt Központi Bizottságába és Elnökségébe a legjobb erőinket, a dolgozni akaró és dolgozni képes embereket kell koncentrálni. Ahány ilyen ember van, annyiból álljon a vezetés. A párt joggal várja el a KB tagjaitól, hogy maximálisan higgyenek a mi igazunkban, képviseljék a mi politikánkat otthon is, a munkában is, mindenütt. Jobban részt kell venniük a szakszervezeti és civilszervezeti munkában. Jogos elvárás az is, hogy havonta legalább két alkalommal utcai akciókban vegyenek részt, terjesszék A Szabadságot. A jövőben mobiltelefon és Internet nélkül ezt a munkát nem lehet végezni. A párt vezetőinek példát kell mutatni az anyagi tehervállalásban is. Ha egy átlag párttag jövedelmének 1 százalékával támogatja a pártot, akkor egy KB-tagnak legalább 4 százalékkal kell. Fogadjuk meg Bolyai János tanácsát: „Szikrából lángot erővel és következetességgel lehet ébreszteni.”

Sajtótájékoztató a szolnoki küldöttértekezletről, 2010. november 20.

2010. november 20-án, szombaton a decemberi 23. pártkongresszust előkészítendő megyei pártértekezletet tartott a Magyar Kommunista Munkáspárt Jász-Nagykun-Szolnok megyei szervezete Szolnokon, amelyen 41-en vettek részt. A küldöttek a megye egészét reprezentálták: a Jászságtól a Nagykunságig. Az értekezleten jelen volt Kovács István, a Munkáspárt elnöki irodájának vezetője, az országos elnökség tagja is.

A küldöttek megvitatták a kongresszust előkészítő anyagokat: a Központi Bizottság beszámolóját a 2006 és 2010 közötti időszakról, illetve azt a felhívást, amely egy általános helyzetértékelést ad, és a későbbiekben erre épülhet az új pártprogram. A felszólalók a leírtakkal gyakorlatilag teljesen egyetértettek, csak néhány apróbb megjegyzést fűztek azokhoz.

Ezután Horváth Sándor levezető elnök, megyei alelnök (Karcag) ismertette a kongresszusi küldöttek tervezett megyei névsorát. A 200 fősre tervezett kongresszusi létszámból Jász-Nagykun-Szolnok megye 21-et delegálhat, ezzel a megyei rangsorban Budapest mögött a második helyen áll. A felszólalók egy személy esetében kívánták módosítani a listát, amelyet meg is szavaztak. További egy küldött megromlott egészségi állapota miatt nem vehet részt, az ő helyére került be a Jászkun Munkás főszerkesztője, Herczegh Klára. A kongresszusi küldöttek végleges névsora tehát a következő:

Bíró Imre (Mezőtúr)

Csajbók Ferenc (Túrkeve)

Csányi László (Jászárokszállás)

Dull Krisztián (Tiszabura)

Donkó Jolán (Szolnok)

Dr. Fehér Lajos (Szolnok)

Farkas Károlyné (Kisújszállás)

Herceg Antal (Mezőtúr)

Horváth Sándor (Karcag)

Herczegh Klára (Szolnok)

Lendvai János (Szolnok)

Nagy József (Karcag)

Petránszki János (Jászberény)

Pozsonyi Péter (Martfű)

Sipos Sándor (Túrkeve)

Szarvas Géza (Szolnok)

Szijjártó Mihály (Szászberek)

Szilágyi András (Törökszentmiklós)

Szilágyi Sándor (Szolnok)

Szücsné Rapi Mária (Törökszentmiklós)

Vass László (Törökszentmiklós)

Utolsó napirendi pontként Kovács István emléklapokat nyújtott azoknak a megyei párttagoknak, akik több évtizede tagjai a pártnak.

***

Az értekezletet követő sajtótájékoztatón Gulyás László szolnoki városi elnök elmondta, hogy a megyei értekezleten megválasztották a párt decemberi, 23. kongresszusán részt vevő megyei küldötteket.

Kovács István arról beszélt, hogy a Munkáspárt vezetése kiemelten kezeli Szolnok megyét, amelyet az egyik legharcosabb szervezetnek tekint. Ezzel indokolta azt, hogy eljött az értekezletre. A küldöttek feladata az lesz, hogy a decemberi kongresszuson megjelenítsék a helyi szervezetek gondolatait, irányelveit a jövőre nézve. Maga a kongresszus két szakaszból áll: először decemberben megválasztják az új országos vezetőséget: az elnököt és a Központi Bizottság tagjait. Kiemelni kívánta azt, hogy a párt elkötelezett a fiatalítást illetően: harcosabb és erősebb szellemben próbálja folytatni a munkát. Ez nem egyéb, mint harcolni annak érdekében, hogy segítsék a dolgozó embereket. Hozzátette azt is, hogy nagyon jó jelölteket sikerült választani - olyanokat, akik a párt és a munkások, dolgozók érdekeit tartják elsődlegesnek, és ennek szellemében tevékenykednek.

Bencsik Mihály megyei pártelnök elmondta, hogy az értekezletre a megye minden térségéből érkeztek küldöttek, olyan településről is, ahol csak egy párttag él. Az értekezleten kialakították saját véleményüket, megválasztották a kongresszusi küldötteket. Közöttük van nyolcvan-, illetve harmincéves is, valamint Tiszabura fiatal, két hónapja megválasztott önkormányzati képviselője, Dull Krisztián.

Bencsik Mihály beszélt arról is, hogy a kongresszusi előkészítő anyagokat az értekezlet elfogadta. A kongresszus második szakaszában a végleges pártprogram kialakítása történik meg, ebben Szolnok megye küldöttei is aktívan kívánnak részt venni hozzászólásokkal, javaslatokkal, véleményekkel.

A sajtótájékoztatón az országos pártelnökjelöltre vonatkozó kérdésre válaszolva Kovács István megerősítette, hogy Thürmer Gyula az egyetlen jelölt, és más személy neve nem is merült fel. A tagság viszont úgy vélte, hogy esetleg az alelnökök közül is indulhatna valaki a pártelnöki posztért. Most azonban a helyzet az, hogy Thürmer Gyulánál alkalmasabb pártelnök a Munkáspárton belül nincs. Kovács István utalt az elnök nemzetközi kapcsolatrendszerére, illetve arra, hogy a venezuelai választáson megfigyelőként vehetett részt. Az észak-koreai pártkongresszus után pedig Thürmer Gyula első európai politikusként tett látogatást az országban. Ezt pedig érdemes kihasználni.

Bencsik Mihály hozzátette ehhez, hogy a szervezeti szabályzat szerint az elnöki pozícióra pályázatot kell kiírni. A legutóbbi központi bizottsági ülés azonban úgy döntött, hogy nem a pályáztatási rendszert fogja működtetni, hanem ehelyett felkért egy jelölőbizottságot, hogy keressék meg azokat személyeket, akikről úgy gondolják, hogy szóbajöhetnek mint elnökjelöltek. Több személlyel is beszéltek, de végül nem vállalta senki az elnökjelölti megmérettetést. Ez pedig azt hozta magával, hogy a jelenlegi elnöknek vannak elvárásai az újonnan megválasztott vezetőket illetően, hogy kikkel szeretne együtt dolgozni. Ezért várhatóan az országos elnökség összetételében és a Központi Bizottságban lesznek személyi változások. Az már bizonyos, hogy a Központi Bizottság létszáma és a tagok életkora jelentősen csökkenni fog.

Mint ismert, az országos elnökség és a KB mandátuma a kongresszusig tart elméletileg, de az elnökség nyár végén feloszlatta magát, és a Központi Bizottság új testületet választott. Ekkor került be Bencsik Mihály, illetve maga Kovács István is az országos vezetőségbe. Az új elnökség egy tevékenyebb, fiatalosabb irányvonalat kíván képviselni, amellyel következetesen végrehajtja majd a kongresszusi irányelveket.

A már említett előkészítő bizottsággal párhuzamosan különféle munkabizottságok is felálltak. E grémiumok életkora húsz, illetve ötven év között van, és tagjaikat az új elnökség már munkába is állította. A munkabizottságok már jónéhány javaslattal is előálltak, amelyek között a jelkép megújítása is szerepel, bár Bencsik Mihály ehhez hozzátette, hogy a párt marxista irányvonala semmiképpen nem fog változni. Az viszont nyilvánvaló, hogy a Munkáspárt az eddiginél jóval erőteljesebben fordul az internet világa felé. Kovács István emlékeztetett arra, hogy húsz évvel ezelőtt még telefax sem volt mindenütt, nem beszélve az internetről és a magánhasználatú személyi számítógépekről - most viszont szinte csak az utóbbiakon folyik érdemi információáramoltatás. Ez tehát mindenféleképpen egyfajta nyitás is. Az internetet elsősorban a fiatalok használják, és a pártnak igazodnia kell a mai korhoz, annak fiataljaihoz: színvilágban, megjelenésben, retorikában, beszédstílusban. Egy országban élünk - mondta -, de nem egy nyelvet beszélünk. Az idősebb korosztálynak akár még a fiatalok által használt szlenget is meg kellene tanulnia, ha meg akarja szólítani az ifjabbakat.
***

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei szervezet által meghívott kongresszusi vendégek listája:

Árvai Imre	Túrkeve
Barta Attila	Kisújszállás
Balla József	Cibakháza
Csajbók Ferencné	Túrkeve
Danyiné Szijjártó Magdolna	Szászberek
Hasznos István	Tiszafüred
Kun József	Jászladány
Tóth Antal	Szolnok
Süveges Lajosné	Törökszentmiklós
Szurcsik István	Túrkeve
Szuróczki József	Zagyvarékas
Ördög László	Jászárokszállás
Terenyei Ferenc	Rákócziújfalu
Szarvas Gézáné	Szolnok

Sztanyiszlav versei: A Nagy Október Szocialista Forradalom 90. évfordulójára

1.

Mikor tizenhét november hetedikén

Felvirradt a reggeli nap

Vérben s mocsokban másztak

Élőhalottként a munkások

A keserű széngőzt árasztó

Putyilov gyár fémszalagjaihoz

Az élőhalottak hajnala volt

2.

De most nem a gépek zajától zengett

A gyár

Tapsvihar és éljenzés ölelte át

Szeretve

Féltve szívét minden munkásnak:

Lenin beszélt!

3.

Ott állt ő,

Rongyos kabátján egy tiszta,

Vörös vászonszalag

„Itt az idő, proletárhatalmat!

Munkát, kenyeret, békét!”

És egyszerre dobbant tízezernyi szív

És egyszerre harsogta a tömeg:

„Úgy van!”

4.

S az ellen, zsebeit arannyal húzatta,

Menekülni kezdett, az mely érezte vesztét

Ám a téli palota tekintetes urai aznap is

Érdektelenséget, kapzsiságot reggeliztek

Kaszpi Kaviárral és konyakkal

Ők azt hitték nincs olyan hogy nép

Ők azt hitték hogy csak rabszolga van,

Rabszolga meg az ura

Azt hitték van még keresnivalójuk

5.

Dördült az Auróra ágyúja

Sápadt arcok szent tengere

Rávetette magát nyomorítóira

Új hatalom született aznap

Melynek neve: néphatalom

6.

Ó dicsőséges néphatalom

Bölcsődet ringatta világszerte

Milliók egy igaz akarata

7.

És ott állt Lenin a matrózokkal

A vörös zászlókat lobogtató

Éhes munkástömeg boldog volt

A győztes nép estéje volt.

Jászkun Munkás, 2009. június

A nép szolgálatában

A közelmúltban a Blikk egyik számában olvastam, hogy a miniszterek milyen jövedelemhez jutnak. Számomra felháborítóak voltak a számok, mert nem látok mögötte olyan munkavégzést, amivel akár a jelenlegi jövedelem 50-60 százalékát is megérdemelnék.

A miniszterek jövedelme a következőkből tevődik össze: a fizetés, a 13. havi előleg, a képviselői díj, a deviza napidíj, üdülési csekk, ruházati költség, étkezési hozzájárulás, természetbeni juttatás, ajándékcsekk, különjuttatás. Mindezt nem mindenki kapja meg, mégis a havi jövedelem eléri a két és fél millió forintot, vagy többet.

Ha belegondolunk abba, hogy a fenti jövedelem csak borravalónak tűnik, ha a magyar menedzsmenti fizetéshez hasonlítjuk... Például egy 100 főt foglalkoztató cég vezetőjének havi jövedelme elérheti az ötmillió forint bruttót. De ez is csak aprópénz ahhoz képest, hogy 2006-ban egy magyar bank vezérigazgatójának havi 17 millió körüli jövedelme volt.

Indokolt, hogy a másik oldalt is bemutassuk: a nyugdíjasok egyharmadának a nyugdíja nem éri el a havi 50 ezer forintot. Minden ötödik gyerek éhezik. Egy-egy télen több mint 100 fő felett van a fagyhalált elszenvedők száma. Sok család nyomorban él. Sokan nem tudják fizetni a közüzemi számlákat. A hajléktalanok száma nő. A többség fél a jövőtől. Üdülésre sokan nem is gondolhatnak. A használtruha-piacon öltözködnek az emberek.

A munkanélküliek száma nő. Ez a kapitalizmus áldása. Valószínűleg nem erre gondolt a magyar nép, amikor mámorosan ünnepelte a szocializmus megdöntését. Ha az igazságtalanságok ellen tenni akar, szavazzon a Magyar Kommunista Munkáspártra, mert mi a nép szolgálatában önöket képviseljük, akiket a kapitalizmus haszonélvezői kizsákmányolnak és megaláznak.

Horváth Sándor

Látogatás Szolnokon – még egyszer

a júniusi választásról

Az Európa Parlamenti választások június 7-ei napját megelőzően pártunk elnöke, Thürmer Gyula erős kampánykörúton ismét Szolnokra látogatott. Június 2-án egésznapos médiaprogramra érkezik a megyébe. Akkor sajtónyilatkozatot ad Törökszentmiklós, Karcag, Túrkeve, Mezőtúr és Szolnok újságíróinak. Addig is az országos TV-csatornákon azonos időben, azonos sorrendben hallgathatunk tőle a Munkáspárt programjáról. Ott kell lennünk az Európai Parlamentben.

Bennünket egyetlen párt sem képvisel, most ők a kapitalizmus szépítésén fáradoznak, mi pedig alapvető társadalmi változásoknak vagyunk a hívei. Nem akarunk mindent mi megfizetni, amit a rendszerváltó pártok húsz év alatt elrontottak.

Megyei Elnökség

Jász-Nagykun-Szolnok megye munkásmozgalma (III. rész)

1919. március 21-én létrejött a Magyarországi Tanácsköztársaság. Szolnokon az egyesült párt tagságának többségét a radikális elemek alkották, akik magukévá tették a KMP forradalmi kitűzéseit. Nagy előnye volt a magyar munkáshatalomnak, hogy viszonylag békés úton győzött, s ezzel (átmenetileg) elfogadhatóvá tette még a kispolgárság számára is. A proletárdiktatúra további sorsa intézkedésein és a nemzetközi helyzet alakulásán múlott.

Szolnok megyében (mint az országban másutt) a munkás-katona és a paraszttanácsok kezébe került a hatalom. A szolnoki direktórium élére F. Bede Lászlót, Pálfy Jánost és Szabó Károlyt választották a munkások. Ők gyakorolták a végrehajtó hatalmat.

Így történt ez a megye más városaiban, községeiben is. Azonnal létrehozták a Forradalmi Törvényszéket és a Vörös Őrséget. Hoksári János lett a Forradalmi Törvényszék vezetője. A Vörös Őrséget a Szovjet-Oroszországból hazatért hadifoglyok szervezték, a legmegbízhatóbb munkás-paraszt elemekből. Később a szervezet felhígult, a munkáshatalom ellenségeinek behatolása által.

Sor került hamarosan a Vörös Hadsereg szervezésére is. A szolnoki munkáshatalomnak ugyancsak erőfeszítéseket kellett tennie a siralmas élelmezési helyzet megjavítására, munkaalkalmak teremtésére. A megjelölt feladatok teljesítése érdekében az élelmi- és közszükségleti cikkek biztosítására bevezették a jegyrendszert, maximálták az árakat. Szigorú büntetés alá vonták a spekulációt.

Szolnok megye helyzetét nehezítette, hogy a főváros és a hadsereg ellátásához is hozzá kellett járulnia. Nem kisebb feladatot jelentett a rend és a fegyelem megszilárdítása, a zavart keltők akcióinak leszerelése. A fosztogató bandák vezetőit halálra ítélték (Jászárokszállás).

A kemény szankciók alkalmazása azonban nem tartotta vissza a munkáshatalmat a politikai szabadságjogok bevezetésétől. A demokratikus úton megválasztott községi, városi, járási és megyei tanácsok előtt hatalmas feladatok vártak megvalósításra. A megyei tanács öt küldöttet választott a Tanácsok Országos Gyűlésébe. Kiépült tehát az az apparátus, mely alkalmas volt a közügyek intézésére. Az államosított üzemekben ellenőrző tanácsot választottak a közösségi tulajdon védelmére és a termelés zavartalanságának biztosítására.

A megye agrárjellege miatt a parasztságot közvetlenül érintette a kormány mezőgazdasági politikája. A jelentős és földéhes agrárproletárok földosztást vártak volna, de Kun Béláék más megoldást választottak: államosították a 100 holdon felüli nagybirtokot, és azt szövetkezeti kezelésre adták a nincstelen parasztságnak. Ez csalódást okozott, hiszen még nem jutottak el a közösségi földtulajdon igenléséig. Ők saját földre vágytak. Amit akkor szövetkezetnek neveztek, valójában állami gazdaság volt.

Ez a kielégítetlenség az új rendszerhez való viszonyt negatívan befolyásolta, és szerepet játszott a népi hatalom társadalmi bázisának szűküléséhez, következésképpen a Tanácsköztársaság gyengüléséhez. Mindez akkor is igaz, ha a kormányzótanács földrendelete felszámolta a feudális eredetű nagybirtokot és agrárpolitikájuk ellentmondásait, ezért, megkésve ugyan, de hozzájárultak a földek egy részének kiosztásához. Ennek végrehajtására azonban már nem jutott idő. Mindazonáltal javult a nincstelen parasztság helyzete, hiszen központilag szabályozták a munkaidőt és a munkabéreket.

Dr. Hegedűs Sándor

Hétköznapi történetek 1919-ből

1919. március 21-én eldőlt a hatalom és a tulajdon kérdése. Forradalmi úton megszűnt az uralkodó osztályok évszázados monopóliuma az élet minden területén. A haza védelmére pár nap alatt felállt a Vörös Hadsereg, a belső rend biztosítására pedig a Vörös Őrség. A nemzetiségek már 1918-ban döntöttek az elszakadásról. A román burzsoá kormány nem elégedett meg Erdély megszerzésével (1918. december 1.), a Tiszántúlt is követelve átlépte a demarkációs vonalat.

Clemenceau június 13-án táviratban megismételte korábbi ajánlatát: ha a Vörös Hadsereg visszavonul az antant által kijelölt demarkációs vonal mögé, az intervenciós román csapatokat is visszavonják, és meghívják a tanácskormányt a békekonferenciára.

Kun Béláék elfogadták az ajánlatot, és június 24-én megkezdték a visszavonulást. A románok azonban hitszegő módon továbbra is a Tiszántúlon maradtak, sőt július 30-án átkeltek a Tiszán, és megkezdték előrenyomulásukat Budapest irányába. Ezért augusztus elsejével a tanácskormány a lemondás mellett döntött. Az eseményeket a történelmi olvasókönyvekből ismerjük, de családi körben is nagyon sok történetet hallottunk az öregektől.

Első történet:

Báró Végessy Árpád jó mulatós ember hírében állt Gyendán és környékén. Nosza, gondoltak egyet a település új vezetői: majd megtáncoltatjuk mi a bárót. Beidézték a községházára, egyik lábára bakancsot, a másikra csizmát adtak, és táncra kényszerítették, nem kis mulatságra. A Tanácsköztársaság bukása után megaláztatásának megbosszulására biztatták a bárót, aki megbocsátóan csak annyit mondott: „Amit cselekedtek, tudatlanságból tették.”

Másik történet:

Az eset április 29-én Túrkevén történt. A direktórium vezetői, Ábrahám István és Stefanovics Lajos a város hizlaldájában lévő 200 darab sertés elrejtésén munkálkodott a románok elől. Az ellenforradalmárok elfogták őket, és felkísérték a városházára. Átadták a román parancsnoknak, aki meghallgatás nélkül mindkettőjüket a helyszínen agyonlövette. Nevüket s négy mártírtársuk nevét 1979 óta emléktábla őrzi a volt Munkáskaszinó falán, melyet a mai ellenforradalmárok festékkel leöntöttek.

(Folyt. köv.)

Sipos Sándor, Túrkeve

A parlamenti stílusról

Az emberek joggal hihetnék, hogy a parlament az idolok gyűjtőhelye. Olyanokat választanak, akik politikájuk képviselete mellett emberi magatartásukkal, kulturált fellépésükkel példát mutatnak választóiknak.

Ám azt kell tapasztalnunk, hogy a honatyák egy része (mind nagyobb része) minősíthetetlen modorban lép fel ellenfeleivel szemben. Ezt a stílust a Fidesz vezette be. Már 1990-ben Orbán Viktor hazugsággal vádolta meg Antall József miniszterelnököt, egy nézeteltérésük során. Sajnálatos, hogy akkor a kormányfő nem tiltakozott a modortalanság ellen. Ha ezt teszi, talán elejét vehette volna a nemkívánatos folyamatnak. Ma már mindennaposak lettek a „hazudik”, „pofátlanság”, „lógni fogsz”, „korrupt” kitételek. A Ház elnöke csak nagy ritkán utasítja rendre a neveletlen titánt.

Ott még nem tartunk, mint Törökországban vagy Japánban, ahol nemcsak átkokat és trágár szavakat, de székeket is vagdosnak egymás fejéhez. Ha így haladunk, ha a Fidesz és csatolt részei sokáig maradnak hatalmon kívül. Ebben is lekörözik őket.

A Horthy-rendszer képviselőházában a házelnök rögvest figyelmeztetésben részesítette azt, aki illetlenül viselkedett vitapartnerével szemben. A dualizmusban pedig hamar pengeváltásra került sor, amennyiben valaki megsértette képviselőtársát. Ott „úr” volt mindenki, még akkor is, midőn nézetei sátáni eszméket képviselt.

Nálunk manapság Molotov-koktéllal veszi célba politikai ellenfele házát, de ha nincs kéznél ilyen fegyver, legalább kővel veri be riválisa ablakát. A kriminális magatartás áthatja a társadalmat, „begyűrűzik” a parlamentbe is. A bosszú becsületbeli ügy lett. De jó lenne, ha legalább a T. Ház mutatná meg az utat a jó modor felé. (Tévedés azt hinni, hogy a vidéki önkormányzatoknál más a helyzet.) Lélektanilag érthető, hogy a hatalmából (privilégiumaiból) kiszorított politikus elveszítette türelmét, és verbálisan torolja meg ellenlábasának létezését, vagy becsületét sértő gorombaságait.

Üdvös lenne, ha a képviselőjelöltet megválasztása előtt tesztelnék, vizsgálat tárgyává téve alkalmasságát a honatyai teendőkre, és megértetnék a tapasztalatlan, de ambiciózus ifjúval, hogy a parlament nem homokozó, hanem az a hely, ahol az ország sorsa dől el. Így talán kevesebb bunkócska rontaná a levegőt Steindl Imre neogótikus palotájában. Ezzel bizonyára több idő maradna az országépítő munkára.

Hegedűs Sándor

Turpisságok

A megvesztegetés és megvesztegethetőség olyan arányokat öltött a hazai politikai, gazdasági, közigazgatási és pénzügyi szférában, hogy már-már a közéletiség általános romlottságának képét idézi fel.

Szinte alig múlik el nap, hogy a médiumok ne röppentenének fel hírt arról, hogy melyik hazai prominens személyiségre vetült árnyék, mert jogilag elítélendő módon s nemtelen eszközökkel igyekezett a saját vagy a közvetlen környezete anyagi gyarapodását elősegíteni. Kizsákmányolástól terhelt társadalmunkban a szerzési mánia, a ki kit győz le szellemében folytatott kíméletlen küzdelem általános gyakorlattá változtatta a hatályos jogszabályok kijátszását, a különféle tisztségek adta előnyök elvtelen kihasználását. A „kéz kezet mos”, a „mindenki a piacról él”, a kölcsönös szekértolás, a vesztegetési pénzek osztogatása, elfogadása jegyében szerzik-adják az anyagi előnyöket. Az pedig felháborító, hogy az efféle – bűncselekményeket megvalósító – visszaélések szinte következmények nélkül folytathatók.

Van ugyan megfelelő jogszabály a közjavak herdálói, hűtlen kezelői, tehát szándékos megrövidítői, kézen-közön happolói szankcionálására, csakhogy a törvény előtti egyenlőség elve rendszeresen megbicsaklik a panamázgatók sarzsijának függvényében. Olybá tűnik, minél többet szerez magának valaki törvénybe ütköző módon, s minél föntebb foglal helyet a társadalmi ranglétrán, annál nagyobb esélye van a törvény szigorának elkerülésére. Valamilyen sajátos diszpenzió (fölmentvény) jóvoltából mindössze erkölcsileg válik kifogásolhatóvá a többévnyi kóterral fenyegetett bűncselekménye.

Laikusnak is szemet szúr, ha évekig nyomozgatnak a milliárdok sikkasztóinak ügyében, s gyakran félre is értik az ilyen peres ügyek elhúzódó voltát. Ha annak ellenére nem nevezik meg a felelősöket, hogy ismerik, kik hány milliárd forinttal rövidítették meg az állami büdzsét. Az is megfigyelhető, hogy a hatalmon lévő társak milyen tüsténkedve összpontosítanak arra, nehogy ismertté váljanak a körükből olyanok, akik a sikkasztásban, síbolásban érintettek lehetnek. Mert szerintük a látszatra is adni kell. Az egyik szocialista politikustól tudjuk ezt. Ő hangoztatta fennen: „Nem elegendő becsületesnek lenni, annak is kell látszani.” Okfejtése azért tűnik blődlinek, mert a becsületes ember nem látszik bűnözőnek.

A politika tükre egyébként sem szokott torzítani. Ha pedig torz képet mutat, nem a látszat csal, hanem a valóság dolgaival vannak gondok. Ezért fölösleges a népet látszatra történő hivatkozással kábítani. A zsenánt ügyek elhallgatására törekvés pedig régi eredetű. A politikusok és más prominens személyiségek „balhés” ügyeit mindig igyekeztek „suba alatt” kezelni. Arcpirulás nélkül mondogatták: „Minden botrányos ügy csak akkora, amekkorát csinálnak belőle. Ha hallgatnak róla, az illető becsülete makulátlan maradhat.”

Napjainkban e rendezőelv érvényesül, most is ezt a megoldást követnék legszívesebben az elvárható elhatárolódás vagy az operatív intézkedés kezdeményezése helyett. Vagyis bagatellizálnák a közjavak megrövidítőinek viselt dolgait, nehogy hasonszőrűként kompromittálódjanak.

A politikatudományok egyik klasszikusától származik a tőkés társadalmi rendszerre érvényes és gyakorlati tapasztalatok széles körű általánosításán alapuló következő megállapítás:

„Ha kenyeret lopsz, becsuknak; ha vonatszerelvény sérelmére teszed ugyanezt, szenátor leszel.” A teoretikus százötven évvel ezelőtti megállapítása sosem volt időszerűbb napjainknál.

Südi Bertalan

Mire lehetne büszke a mi népünk?

Arra, ha a választásokon az eddigi részvétel átlagánál többen mennének el szavazni. De legfőképpen akkor, ha szavazatát tiszta lelkiismerettel hazánkhoz és népünk történelméhez hűen a legigazságosabb módon, előre átgondoltan adnánk le a szavazófülkében. Erre azért van szükség, mert legalább tíz pártból kell kiválasztani azt, akikbe megbízhat.

A parlamenti pártokat mindenki ismeri. Ráadásul már mindegyik volt hatalmon. Az eredményt jól ismeri a nép. Ezt az ellenséges magatartást, ami itt kialakult, nem szabad folytatni. Mert nemcsak Európa fogja elítélni népünket, hanem a világ is. A nép kezében van a lehetőség, hogy saját sorsát alakíthassa.

Büszke lenne-e arra, hogyha a parlamentben tovább folyna az, ami eddig volt? Vagy arra, ha Habsburg Györgyöt beszavaznák az EU parlamentjébe? És arra, ha a Jobbik is ott lenne? De nemcsak ott, hanem 2010-ben is, hogy az önkormányzati választásról már ne is szóljak. Vagyis ha a nép nem gondolja át a fentieket, akkor könnyen lehet, hogy a magyar parlamentben képviselete lesz az összes szélsőjobboldali és egyéb szektáknak is. Akkor aztán nemcsak a Gárda fog itt masírozni, hanem a náci, a nyilas, a csendőr stb.

Amikor O. V. le lett váltva, kapott egy irodát a parlamentben, és a parlamenti munka helyett kezdte megszervezni a polgári köröket, és ezt évekig sikeresen végezte úgy, hogy a fizetést mint képviselő kapta. Máig azon csodálkozom, hogy a koalíció soha nem kifogásolta, hogy a nagy erővel végzett munkájának milyen mellékhozadékai lesznek.

Évek során a gyűlölettől túlfűtött beszédeivel túl sok ember lelkét fertőzte meg. Az eredményt mindenki láthatja, vannak már polgári körök, Gárda, nácik, nyilasok, csendőrök és a Magyarok Nyilai stb. Mindenki téved, ha azt hiszi, hogy az európaiak ismét imádkozni fognak, hogy a magyarok nyilaitól, ments meg, uram, minket! O. V. pedig ígérgeti az elszámolást, miközben a jelenlegi állapotért az összes eddigi kormányok a felelősek.

Mindezek miatt a népnek kell rendet teremteni úgy, hogy dominált helyzetbe kerüljenek azok a pártok, amelyekben még eddig nem csalódtak. Vagyis a szavazataik erejével juttassák be a parlamentbe a Munkáspártot és az MCF-et. Minden roma ember szavazzon a saját népére. Kerüljenek be azok az emberek is, akiket a nép arra érdemesnek tart. Csak így teremthető meg, hogy hazánk békében fejlődhessen, hogy népünk büszke lehessen, az új értékeket teremtő lehetséges polgáraira, a kultúránkra, az eddigi és a jövőbeni eredményeinkre. Mindent meg kell tenni azért, hogy legyen munkája mindenkinek, és ne legyenek éhező emberek, főleg nem gyerekek. Nemcsak a mi hazánkban, hanem sehol a világon.

Legyen a mi hazánk biztos pont a turisták szemében is. Az eddigi gyakorlatot ki kell törölni az életünkből. De arra a jelenlegi parlamenti pártok képtelenek, mert a gyűlölet olyan mélyen van bennük, hogy az már az ország számára is elviselhetetlen. El kell érni, hogy egy harmonikus társadalmi rendszer jöjjön létre hazánkban.

Szavazzon a Kommunista Munkáspártra, és mindazokra szavazzon, akik a szegények érdekeinek a képviseletét vállalják. Magyarország, gondolkodj, mielőtt az X-et bejegyzed.

Dudás György, Budapest

A Győzelem Napjára emlékeztünk

64 éve volt, hogy elhallgattak a II. világháború fegyverei. Új nemzedékek léptek azok helyébe, akik végigharcolták és végigszenvedték a háborús időszakot.

Ezt a szörnyű tragédiát nem lehet, nem szabad elfelejteni. Megszámlálhatatlanul sok áldozat volt a harcmezőkön, fájdalom és szenvedés a polgári lakosság körében.

Emlékezetünkben és szívünkben megőriztük a II. világháború áldozatainak emlékét, és május első napjaiban virággal borítjuk el az emlékművet, és tisztelgünk bátorságuk, áldozatkészségük előtt.

Megfogadtuk, hogy életünk során azért küzdünk, hogy az eljövendő nemzedéket megóvjuk a háborútól. Ma a béke megőrzése az egész emberiség kötelessége. A békés jövő záloga pedig az, hogy örökké emlékezni fogunk a hősökre, az áldozatokra, a vértanúkra és a felszabadítókra. Ezzel az elkötelezettséggel és a hittel a szívünkben raktuk le virágainkat, koszorúinkat a hősi emlékművek előtt május 9-én a MEASZ vezetésével és képviseletével együtt.

Sinka Lajosné

A Szabadság első száma: 1989. november 25.

Hölgyeim és uraim, kedves elvtársak!

Az alábbi nyolc képen megmutatjuk A Szabadság első számának (1989. november 25.) újratördelt változatát. Az újság A3-as formátumban jelent meg négy oldalon, miután azonban A3-as nyomtatója valószínűleg nincs mindenkinek, továbbá mert a képdigitalizálás sem tudja jó minőségűvé feljavítani az egykorú nyomdatechnikával készült újságot, ezért más megoldást választottunk.

A teljes szöveget számítógépre vittük (azaz egyszerűen begépeltük), és A4-es formátumban tördeltük újságformátumúra. Mondanunk sem kell, hogy a szövegen egy betűt nem változtattunk. A kis képek az így elkészült nyolc oldalt tartalmazzák. A nyomtatásra A4-es nyomtatóval lehetőség van. Az újságot PDF, JPEG, PNG vagy Open Office Writer formátumban (ez utóbbi egy ingyenes szövegszerkesztő, a Microsoft Word legjobb ellenlábasa az informatikai piacon) is el tudjuk küldeni bárkinek, aki kéri tőlünk (villanylevélcímünk: szilmester2@gmail.com).

Kellemes emlékezést kívánunk!

Szépek lehetnek, de... avagy a nagy rendszerváltók 1990 előtt

Orkán Viktátor kormánya: magának osztogatja a pénzt, a többieket fosztogatja