Jászkun Munkás, 2010. június

Hazánk minden gyermekének joga van az emberhez méltó életre

Gyermekeink közül sokan élnek hazánkban méltatlan körülmények között. Mindannyiunknak érezni kell, hogy ezen kötelességünk változtatni. Ha a jövőt akarjuk igazán építeni, akkor egyik legfőbb kötelességünk, hogy biztosítsuk minden gyermek számára napi szükségleteinek kielégítését, fel kell karolni a szegényeket, a rossz körülmények között élőket, de értem a cigánygyermekeket is. A gyermekek nem tehetnek arról, hogy rossz körülményekbe születtek bele. Az elszegényedés, a nélkülözés tovább nehezíti az életkörülményeket, és ezeknek a legvédtelenebb szenvedő alanyai a gyermekek.

Szerintem az egyetlen igazi megoldás az lehet, ha az óvodától az általános iskola befejezéséig államilag nyújtanának segítséget az önkormányzatok közreműködésével a szegény, nélkülöző gyermekeknek, az étkezésben, a tisztaságra, a normális életre való nevelésben, a kultúrában, hogy ezek a szülők életére is jó hatást gyakorolhassanak.

Olyan szemléletet kell kialakítani az iskolákban, hogy minden gyermeknek egyenlő esélye legyen a tanulásban, az életbe indulásban. Ne történhessen meg az, hogy külön ballagtatják a cigánygyermekeket, mert állítólag tetvesek, vagy nem ül mellé a többi gyerek, mert koszos a ruhája, vagy barna a bőre. Akadályozzuk meg, hogy már gyermekkorban kialakuljon az ifjúság szemléletében a faji megkülönböztetés. Minden gyermek legyen egyenlő, azokat pedig, akik szegény sorsúak, akik komfort nélküli lakásból jöttek, karolja fel a társadalom, az elmaradt és elszegényedett családokat segíteni kell. Ha százezreket arra kárhoztatunk, hogy nélkülözzön, éhezzen, vagy kolduljon, akkor a gazdagoknak sem lesz nyugodt az életük. Szégyenkezni kell annak a nemzetnek, hatalomnak, amely nyomorban tartja azt a réteget, aki megteremti két kezével az uralkodó felső réteg részére a szükséges termékeket.

Milyen jövő vár arra a nemzetre, amely a gyermekeit nem a kornak megfelelő módon neveli?

Átkozott az a hatalom és a hatalmasok, akik hazugsággal tömik nemcsak a felnőttek, de a gyerekek fejét is. Tisztelt értelmiségiek, pedagógusok! A magyar nemzet alakításáért önök is nagy felelősséggel tartoznak. Népünk felemelkedésének egyetlen útja a minden gyermekről való gondoskodás, amit össztársadalmi erővel haladéktalanul meg kell oldanunk! A most megalakuló kormánynak az első közt ezzel kellene kezdenie munkáját.

Dudás György, Budapest

Szabó Lőrinc: Ima a gyermekekért

Fák, csillagok, állatok és kövek,

szeressétek a gyermekeimet.

Ha messze voltak tőlem, az alatt

eddig is rátok bíztam sorsukat.

Énhozzám mindig csak jók voltatok,

szeressétek őket, ha meghalok.

Tél, tavasz, nyár, ősz, folyók, ligetek,

szeressétek a gyermekeimet.

Te, homokos, köves aszfaltos út,

vezesd okosan a lányt, a fiút.

Csókold helyettem, szél, az arcukat,

fű, kő, légy párna a fejük alatt.

Kínáld őket gyümölccsel, almafa,

tanítsd őket, csillagos éjszaka.

Tanítsd, melengesd te is, drága nap,

csempészd zsebükbe titkos aranyad.

S ti mind, élő és halott anyagok,

tanítsátok őket, felhők, sasok.

Vad villámok, jó hangyák, kis csigák,

vigyázz reájuk, hatalmas világ.

Az ember gonosz, benne nem bízom,

De tűz, víz, ég s föld igaz rokonom.

Igaz rokon, hozzátok fordulok,

tűz, víz, ég és föld leszek, ha meghalok:

Tűz, víz, ég és föld, s minden istenek:

szeressétek, akiket szeretek!

Szidják a politikusokat

Bárkivel beszélgetek mostanság a politikáról, vagy a gyötrelmekkel terhelt társadalmi állapotokról, legtöbben a különféle vezető politikusokat szidalmazzák. S ezen aligha csodálkozhatunk. Hiszen ami ebben az országban napjainkban történik, minden képzeletet felülmúl. A tőkéről köztudott volt, hogy érzéketlen az emberi sorsok iránt, birtoklóitól a társadalom tagjainak többsége akár éhen is halhat.

A ma politikusairól pedig igazolódott, hogy nem egyebek, mint botcsinálta korifeusok. Outsiderként, anélkül „vedlettek át” a napi vagy a távlati politika csinálóivá, hogy a különféle élethelyzetű társadalmi csoportok érdekei elvszerű egyeztetésének, valamint a rendszerváltás keletkeztette vesztesek gondja céltudatos kezelésének tudományát elsajátították volna. Így vált többségüknek ismérvévé a politikai rövidlátás és az emberek kiszolgáltatottság iránti érzéketlenség. Szertelen, elhamarkodott, olykor egymásnak is ellentmondó intézkedéseik, döntéseik sora bizonyította ezt a rendszerváltás óta eltelt esztendőkben. Ki csodálkozhatna ezen? Hiszen az utóbbi két évtizedben egzisztált politikai elitek többsége akként került a parlamentbe és a kormányba, hogy jószerével semmit nem csinált előzőleg. Részint a politika iránti passzivitásával, „bekkelgetésének” hangoztatásával, vagy a múlt rendszerben szerzett büntetett előéletével, részint pedig a damaszkuszi utas metamorfózisával, korábbi előélete megtagadásával találtatott alkalmasnak törvényhozói vagy kormányzati tisztségre.

A politikai fordulat első törvényhozói testületéről elmondható, hogy jobbára az ún. „ellenállók és kitartók” parlamentje volt. Az ellenállóké, akiket az ötvenes években valamilyen sérelem ért, kizártak a pártból, vagy nem voltak soha tagjai a pártnak, de művészi alkotómunkájukban, szakmai tevékenységükben korlátozva érezték magukat, legalábbis ezeket hangoztatták.

A korabeli parlament képviselőinek másik csoportját a „kitartók” alkották. Azok, akik szamizdatosok voltak, vagy a rendszerváltást megelőző néhány esztendőben szerveződő ellenzék gyűlésein szorgalmasan megjelentek. Semmilyen különleges képességük, személyi adottságuk nem volt: fő erényüknek a kitartás bizonyult, jelesül, hogy részt vettek, agitáltak, hangoskodtak, plakátokat ragasztottak, s közben mocskolták, rágalmaztak másokat, mószerolták a szocializmus ilyen-olyan szintű vezetőit. Mindezért beválasztották őket különféle bizottságokba, választmányokba, ahonnét az útjuk egyenesen az ország házába vagy a minisztériumi hivatalokba vezetett.

E tisztségviselők törekvéseinek negatívuma mindmáig két területen ismerhető fel leginkább. Egyrészről: mivel sértett emberek, vagy azok utódai még ma is a gyűlölködők pozíciójából politizálnak, s a különféle utólagos elszámoltatások, megtorlások szószólói, sürgetői. Másrészről: a szükséges elméleti vagy gyakorlati ismeretek híján minél magasabb szintű sarzsit viselnek, annál tetemesebb politikai károkat képesek az országnak okozni. Nap mint nap tapasztaljuk ártalmaikat, melyeket a magyar népnek – a következmények nélküli politikai rendszerben – el kell viselnie.

Südi Bertalan

Fasizmus és antifasizmus

A fasizmus kérdése immár kikerülhetetlen témája a magyar publicisztikának, mert a szélsőjobboldal egyre erőszakosabban nyomul a hatalom felé, fenyegetve közéletünket. Korántsem fantom csupán, hanem egyre radikálisabb és veszedelmesebb jelensége a társadalomnak.

Azt hihetné az ember, hogy ahol egyszer már tombolt a fasizmus, ahol egyszer már alig helyrehozható politikai, gazdasági, morális és országromboló károkat okozott, ott nincs talaja többé. Sajnos, nem ezt tapasztaljuk. Úgy tűnik, sem a horthyzmus, sem a Szálasi Ferenc által vezetett hungarista mozgalom pusztító hatása nem volt eléggé elrettentő. Pedig nagy tévedés azt hinni, hogy csak a holokauszt áldozatai voltak kárvallottjai a fasizmusnak. A nép, az ország szenvedte meg a nyilas rémuralmat, vallásra, etnikai hovatartozásra való tekintet nélkül. Nem lenne ez ma sem másként, ha a magyar nácizmus szabad kezet kapna a randalírozásra, ha sikerülne nyilas abszolutizmust teremtenie. Ezért elképesztő, hogy az egyszerű emberek Vonáékban látják a nemzet megmentőit. Több mint naivitás kell annak elfogadásához, miszerint a zsidók, a cigányok, a melegek a kommunisták, a szocialisták, a demokraták társadalomból való kirekesztése elhozza a nép számára a várva várt Kánaánt.

A palackból Orbánék engedték ki a Jobbik-szellemet – útitársat látva bennük. Vonáék mára annyira megerősödtek, hogy szembefordultak bábájukkal, és önálló erővé váltak – körkörös támadásra készülve.

A Jobbik Magyarországért egyelőre kisebbségben van a parlamentben, ezért számítani lehet arra, hogy a harc színterévé az utcát akarják tenni. Ezzel adva nyomatékot a törvény házában kifejtett követeléseiknek. Az új ciklus még nagy harcok ígérete lehet. Ez Orbánékat nyomhatja jobbra is, balra is. Ezért nagy történelmi felelősség nehezedik a Fidesz vállára. E csatának progresszív kimenetelt csak az előítéleteken felülemelkedni tudó antifasiszta összefogás biztosíthat. Ez nem nagykoalíció, de a hungarizmus elszigetelésében érdekelt erők összefogása a sátáni erők ellen.

A Magyar Kommunista Munkáspárt is érdekelt a Vonáékkal szembeni együttműködés erősítésében, mert még nincs forradalmi helyzet, s jelenleg a demokrácia védelme van a napirenden, nem a kapitalizmus megdöntése. Ám ez a stratégia távlatokban a szocialista forradalom felé vezethet bennünket.

Hegedűs Sándor

Dialektikus következtetések

Az ideológiai feladatok között döntő fontosságú, hogy a baloldali kommunista szellemi magjának újjászervezése érdekében kitakarítsuk (saját fejünkből is) annak az eszmei atombombának a pusztításait, amely az SZKP XX. kongresszusán robbant ki (be), mert ízekre szaggatta a nemzetközi munkásmozgalmat és a vele rokonszenvező baloldalt: romboló hatása azóta is csaknem változatlan erővel érvényesül.

A kijavításokat mi elkezdtük, de átütő eredménye csak akkor lesz, ha a baloldali érzelmű gondolkodás és életfelfogás „kritikai tudatossággal” az élő szereplők elmondásai alapján alakítsuk ki. A marxi-engelsi-lenini elvek alapján működő kommunista pártot nem tudtuk még létrehozni, mert az ideológiai megosztottság uralkodik még a baloldalinak vélt pártok között is.

A történelmi harcok emlékei még élnek, de az új szocialista-kommunista irányzatok alapelveit még nem dolgozta ki senki. Nem lehet másképp gondolni a Nagy Októberi Szocialista Forradalomra, sem a május elseje megünneplésére, mint az 1919. március 21.ei Tanácsköztársaságra, mert az alap az, hogy a munkásosztály harcot folytatott a kapitalizmus, illetve a fasizmus ellen világszerte.

A vörös zászló, az ötágú csillag jelképe tovább kell éljen mindenütt a földön.

Koczka Béla

Meghívó • 2010. július 4., XXI. évforduló

A Magyar Kommunista Munkáspárt július 4-én, vasárnap 10 órai kezdettel emlékezik meg a XX: század legnagyobb magyar államférfiújának, Kádár János halálának 21. évfordulójáról. Kérjük, mindenki egy szál virággal tegye tiszteletét a Fiumei úti sírkertben! A Kádár-évfordulóra július 4-én vonattal utazunk!

Karcag ünnepelt

Saját hagyományainak megfelelően idén is megünnepelte a Munkáspárt karcagi alapszervezete a dolgozók ünnepét, azaz május elsejét (igaz, ezúttal nem a városközpontban). A tagság és a párttal, illetve annak a szegényekkel kapcsolatos elképzeléseivel rokonszenvező érdeklődők már délután két óra után megérkeztek Németh Imre Damjanich utcai portájára, aki éppen akkor látott neki a birkafőzésnek.

Bár a párt a tavaszi választásokon nem tudott egyéni jelöltet állítani a karcagi választókerületben, ajánlóin és szavazóin kívül mások is érdeklődtek az ünnepség iránt. Persze az időközben puhára főtt birkahús illata is csábító lehetett. Valószínűleg ezt a feltételezést igazolta vissza az a tény, hogy az ételből estére már nagyon kevés maradt.

A közel száz ünneplő átvehette a Jászkun Munkás legfrissebb számát is. A szervezők fontosnak tartották tájékoztatni a megjelenteket arról, hogy Karcagon és környékén milyen listás eredményeket ért el a Magyar Kommunista Munkáspárt. Bár az eredmények most szerényre sikeredtek (különösen, ha összevetjük azokat a kilencvenes évek adataival), a Karcag nagyságú városok közül a Nagykunság fővárosa szerepelt a legjobban a négy listát állított megye városai közül (annak ellenére, hogy nem volt egyéni jelölt).

Az ünneplők közül többen a Párt jövőjéről is vitáztak. Egységes vélemény alakult ki abban, hogy a Magyar Kommunista Munkáspárt nem eshet szét a gyengébb választási szereplés ellenére sem, illetve hogy a pártmunkát mindenképp folytatni kell - minél erőteljesebb mértékben. (Ehhez ad segítséget a Párt Ezres listája, amely a választási hadjáratban, de utána is jól használható.)

A győztes Fideszt illetően szinte mindenki bizonyos volt abban, hogy az ígéreteiket aligha tudják majd betartani, és hogy a munkásnak, a kiszolgáltatottabb helyzetben élő magyarországi millióknak az új kormányzat sem képes érdemben segíteni - legfeljebb szavakban.

A karcagi alapszervezet a tagok és a szimpatizánsok tagbevételeiből és adományaiból - ha csekély mértékben is - maga is képes segíteni, támogatni rászoruló tagjait, amolyan modern kori Vörös Segélyként. Ezt kiegészítve akár kölcsön is tud adni annak érdekében, hogy a közüzemi szolgáltatók számláit az érintettek határidőben ki tudják fizetni.

Csomorkányi Andor

XVI. MUNKÁS KUPA • 2010. június 12., szombat, Túrkeve

Hatodik alkalommal – nőknek is.

Ismét Túrkeve ad otthont – immár tizenhatodik alkalommal – a Munkáspárt által szervezett országos kispályás labdarúgótornának. A csapatok regisztrálása és a kupa megnyitása a Városi Sportcsarnokban, illetve a mellette lévő kézilabdapályán lesz (a Kisújszállás–Mezőtúr összekötő út mentén eligazító táblával jelezve).

Program:

7.30-8.30 A csapatok regisztrálása, sorsolás

8.30-9.00 Megnyitó

9.00-9.30 A csapatok eligazítása

9.30-13.30 Csoportmérkőzések (játékidő 2x15 perc). Négy csapat jut tovább.

13.30-13.45 A továbbjutó csapatok regisztrálása, a csapatok párosítása

13.45-15.15 Elődöntők. A vesztes csapatok harmadik helyezettként bronzérmet és szerény díjat vehetnek át. Játékidő: 2x15 perc. Döntő.

15.30 A program lezárása: eredményhirdetés.

Természetesen a nők és a férfiak külön versenyeznek.

Amennyiben 16 csapatnál több résztvevő lesz (ez a férfiak esetén fordulhat elő), az eredményhirdetés egy órával eltolódik, a játékidő és a továbbjutó csapatok száma módosul. Az első és a második helyezettek arany-, illetve ezüstérmet vehetnek át. Egy csapat maximum 10 főből állhat, maximum 10-10 érmet osztunk ki a dobogón végzők között.

Benevezési díj csapatonként: 5000 forint. Benevezési határidő: 2010. június 6. A határidőn túli nevezés esetén a tornán való részvételt nem garantáljuk. A benevezési díjat az alábbi címre kérjük: Csajbók Ferenc, 5420 Túrkeve, Április 4. u. 12/b. Érdeklődni az alábbi telefonszámokon lehet: 56/361-929 vagy mobilon: 30/286-64-74.

A benevezéshez a csapat és a település nevét, valamint a csapat vezetőjének nevét, címét, telefonszámát és a benevezési díjat kérjük. (A nevezési díjat személyesen a lakásomon, vagy túrkevei ismerősökön keresztül, vagy postai úton kérem hozzám eljuttatni.)

Milyen pályán lesznek a mérkőzések?

A döntő a sportcsarnok parkettás pályáján zajlik. A csoportmérkőzések – a sorsolás szeszélyéből és a lehetőségekből fakadóan – parkettán, betonon, salakon, és az is előfordulhat, hogy füves pályán lesznek. Lényeg, hogy tornacipőt (teremcipőt) használjanak a játékosok.

Az előzőekben kiderült, hogy várunk női csapatokat is. A fentiekben leírtak a női csapatokra is vonatkoznak. A női csapatok vetélkedésének mikéntjét a benevező csapatok számának függvényében később dolgozzuk ki. Meghívót minden benevezett csapatnak eljuttatunk.

Csajbók Ferenc, a torna szervezője

***

A karcagi pártszervezetünk vezetője, a megyei elnökség tagja MEASZ-érdemrendet kapott a kiemelkedő munkájáért. Gratulálunk!

Emléklap Magyarország felszabadulásának és a MEASZ megalakulásának 65. évfordulója alkalmából Horváth Sándor részére huzamos időn át végzett kiemelkedő társadalmi tevékenységéért és szervezetünk támogatásáért.

Budapest, 2010. március 31.

Hanti Vilmos elnök, MEASZ-Összefogás a demokráciáért

Jászkun Munkás, 2010. április

A szívedre hallgass! Az igazságot válaszd! SZAVAZZ A MUNKÁSPÁRTRA!

1945. A fordulat éve

A magyar nép életében egy új történet kezdődött 1945-ben. Szabadság, függetlenség, demokrácia – kinek mit hozott? A munkás tudta, a szegényparaszt meg ösztönösen azt érezte, hogy ebből csak jó kerekedhet ki. Nem pusztán azért, mert a jelszavak, jelszók szépen hangzottak, hanem azért is, mert a fasizmust legyőző szovjet hadsereg állt a bölcsőjénél.

Az urak is tudták, hogy ha a nyugati tőkés világ támogatásával nem tudják majd visszafordítani a társadalmi folyamatot, akkor ennek a nagy fordulatnak ők isszák meg a levét. Természetesen a nyugati hatalmaknak eszük ágában sem volt, hogy a magyar úri osztály kedvében járjon, mert a nagyhatalmak erről megegyeztek. A rendszerváltó hölgyek és urak papagájkórus módjára tagadják, hogy felszabadulás volt 1945-ben. Javaslom, kérdezzék meg a zsidókat, azért kérdezhetik meg, mert a szovjet csapatok megmentették őket a gázkamrától.

A felszabadulást és az annak következményét tagadók tegyék fel maguknak a kérdést, hogy bejutottak volna-e az egyetemre? Határozott véleményem, hogy többségük a közelébe sem került volna. Akik úgy gondolják, hogy származásuknál fogva igen, köszönjék meg a munkáshatalomnak, hogy osztályidegenként lehetőséget kaptak. A kirabolt, lerombolt, jóvátételekre kötelezett országot a magyar nép újjáépítette, az emberek felemelt fővel járhattak, mert emberként kezelték őket, a gyermekeik tanulhattak, volt jövőképük.

A felszabadulást tagadó, a szocialista rendszert elítélő rendszerváltók tönkretették a magyar ipart, mezőgazdaságot, feldolgozóipart. A nemzeti vagyon többségét eladták, a külső államadósság a többszörösre nőtt, a magyar nép létbizonytalanságban él. Jó volna, ha önértékelést végeznének, amihez természetesen gerinc kellene.

A megoldás az lenne, ha a magyar nép önmagát szabadítaná fel. Visszavenné a saját tulajdonát, elszámoltatná a felelősöket, önmagának munkahelyet teremtene, ismét újjáépítené az országot, mint 1945-ben.

Ez csak a kommunisták vezetésével valósítható meg. Miért? A választ gróf Károlyi Mihály „Hit, illúziók nélkül” című könyvében írta meg: „Az újjáépítésre csak a kommunistáknak volt programja.” Ő nem akárki volt. Higgyünk neki!

Horváth Sándor

Tanácsköztársaság, 1919.

1919. március 21-e nagy jelentőségű dátum egész Magyarország életében. A Tanácsköztársaság győzelme országunkban szükségszerűen következett be, mint ahogyan az 1848–49-es forradalom és szabadságharc is az osztrák elnyomás ellen. A magyar dolgozó nép, a tömegek forradalmi elszántsága 1919. március 21-én létrehozta az első munkáshatalmat: a Tanácsköztársaságot. Akkor vált valóra, amiről 1848–49-ben Petőfi álmodott:

„Piros arccal, piros zászlókkal,

és a zászlókon eme szent jelszóval:

Világszabadság!”

A munkáshatalom mindössze 133 napig állt fenn, de végig évszázados követeléseket valósított meg. A nemzetközi reakció össztűz alá vette az első munkáshatalmat, megkezdődött a hazai honvédő háború, de az elnyomók újra győzelmet arattak. A Tanácsköztársaságot leverték, de emlékét a magyar nép szívéből nem lehet kitörölni a mai polgári politikusok minden erőfeszítése ellenére sem.

Történelmi tény, hogy 1919. március 21-én született meg az első munkáshatalom Magyarországon, melynek sorsa jövőnk szempontjából rendkívül tanulságos.

Donkó Jolán

A fogalmak értelmezéséről

Divat ma az egyes (főleg politikai) fogalmakat kisajátítani. A polgárság, mely átmenetileg ura a hatalomnak és a gazdaságnak, ura akar lenni a szavak értelmezésének is. A demokrácia számukra csak akkor az, ha polgári jellegű, vagyis amennyiben a T. Házban burzsoá politika valósul meg, s ennek leplezésére – a diktatúra bélyegét elkerülendő – többpártrendszert vezetnek be. Ki ne tudná, hogy a Horthy-rendszerben úgy „érvényesült” a parlamenti pluralizmus, hogy egy gondosan kidolgozott szisztémával: az országgyűlési házirenddel biztosították a fasisztoid rezsim képviselőinek hegemóniáját. Horthy uralma alatt sohasem került veszélybe a keresztény-nemzeti kurzus. A repressziókkal bekerített peyeri szociáldemokrácia jelenléte a törvényhozók arénájában csak arra szolgált, hogy ellenőrzésük alatt tartsák a legális munkásmozgalmat (Bethlen–Peyer-paktum), és leplezzék a fehérterrorban fogant diktatúra igazi természetét. Ne feledjük, a tengerésztábornok csak úgy lehetett kormányzó, ha legalább szavakban vállalja a demokrácia játékszabályait. Ennek módszeres megsértése felett a Nyugat szemet hunyt. Akadnak olyan politikusok és történészek, akik a negyedszázados ellenforradalmi érát demokratikusnak minősítik (demokratikusabbnak, mint a Kádár-rendszert).

Megjegyzendő, hogy a horthysta jelenséghez sokban hasonlót lehet felfedezni Franco és Salazar esetében is. Ma általános az a felfogás, miszerint az ókori görögöknél, Periklész alatt kialakult időszakot antik demokráciának tekintik, holott a lakosság döntő többségét alkotó rabszolgákat kirekesztették a néphatalomból.

Valahogy így állunk a köztársaság megítélésével is. Polgáraink a jelen államformát történelmünk harmadik köztársaságának nevezik (1918, 1946, 1989), és önkényesen megfeledkeznek a másodikról, a Tanácsköztársaságról. A mostani tulajdonképpen a negyedik, mert egyetlen osztályt sincs joga kizárni e fogalomkörből a munkáshatalmat, csak azért, mert azzal ellenségesen álltak és állnak szemben. Az osztálytartalom különbözőségére erre senkit sem jogosíthat fel. Ha a polgárság a maga demokráciáját és köztársaságát a saját képére alakítja, miért ne lenne joga ehhez a proletariátusnak is? Arról most nem szólok, hogy egyes történészek a Kádár-rendszert fasizmusnak tartják, az ellenforradalmat pedig forradalomnak. Ez utóbbi fogalom tekintetében Horthy pontosabb és tárgyilagosabb volt.

Hegedűs Sándor

A társadalmi mélyrepülés kórtünetei

A magyar társadalom arra keresi a választ napjainkban, hogy miként lehetne hazánkat korszerűbbé tenni, közelebb orientálni Európa és a fejlett világ folyamataihoz. Ugyanis vaskosan bebizonyosodott mára, hogy a ránk szabadított tőkés rendszer nem a többség javát szolgálja, hanem csak és kizárólag azoknak kedvezett, akik a kádári időszak teljes megtagadását, a múlt rendszer emberi értékeinek felszámolását vállalták fel, vagy támogatták. A választók nagy része naiv módon „felült” a biztonságosabb jövőről papolóknak, és 1990-től kezdődően azokat tisztelte meg időről időre voksaival, akik a politikai fordulatot kierőszakolták, s ezzel milliók jövőjét aláaknázták. A társadalom tagjainak nagyobb hányada képtelen volt felismerni, hogy az urak által prognosztizált tőkés Kánaán a Horthy-rendszerbeli proletár- és cselédsorsot ügyeskedi vissza.

A modernizáció és a gazdaság kilátásba helyezett zökkenőmentes fejlődése helyett a magyar gazdaság példátlan visszaesése és rombolása következett be. Közel másfél millió munkahely szűnt meg. A korábbi évtizedekben áldozatos munkával létrehozott termelőeszközök és termelési kapacitás jó részét pusztulásra ítélték. Az ipari és a mezőgazdasági termelés számottevően visszaesett, a nemzeti jövedelem harmadával csökkent. A családi támogatási rendszert elszegényítették, az egészségügyi ellátást kiszámíthatatlanná tették, a tanulási lehetőséget forintosították, az egykori normális közbiztonságot bizonytalanra változtatták.

A rendszerváltás okozta anyagi veszteségek felérnek a második világháború okozta károk mértékével. A fiatalok közül sokan nem kapnak munkát (saját felnőttkorú unokám sem), a középkorúakat már nemigen alkalmazzák. Egyre többen kerülnek kilátástalan helyzetbe, s válnak hajléktalanná. A nyugdíjasok fölöslegesnek érzik magukat a saját maguk teremtette hazában. A szenvedélybetegek, az alkoholisták, a kábítószer-fogyasztók és az öngyilkosok számarányát tekintve pedig az élre kerültünk Európában. A rendszerváltók ígérvényeinek a valósággal történő szembesítése által elkészíthető a politikai fordulat valódi mérlege.

A beígért szociális piacgazdaság és a növekvő jólét helyett irgalmatlan vadkapitalizmus és rohamosan növekvő elszegényedés következett be. Csupán egy vékony réteg: az újjászületett tőkésosztály, a hatalomba avanzsált új politikai elit és annak vazallusai, az újgazdagok lettek a rendszerváltás nyertesei és haszonélvezői. A nagy többség a vesztesek táborát alkotja. Vesztes lett az ország, a magyar nemzet. Elszomorító, hogy a kárvallott tömegek még manapság is bizakodva hallgatják az olyan politikusok verbális hazugságait, akik azt mondogatják nekik, amit hallani akarnak.

A Magyar Kommunista Munkáspárt ezzel szemben a makacs tényeket ismerteti programjában. Egyetlen következetesen elkötelezett baloldali tényezőként élhető jövőt kínál a jelenlegi rablókapitalizmus alternatívájaként. Még akkor is, ha közismert, hogy a világválság negatív hatásai a magyar gazdaságot is keményen sújtják.

Hogy nagyobb teret nyerjen a termelési eszközök kollektív tulajdona, a Kommunista Munkáspárt bizonyos szolgáltatók államosítását, illetve az ország kifosztói és tönkretevői felelősségre vonásának kezdeményezését, valamint munkahelyteremtést tűzte a zászlajára. Kezdeményezése leginkább azért nélkülözhetetlen, mert a magyar törvényhozás éppen azon képviselőket nélkülözi a rendszerváltás megtörténte óta, akik a nélkülözésre és elszegényedésre ítélt milliók érdekeit képviselnék. Baloldali fordulatra van szükség!

Südi Bertalan

A nagy átverés

Nemrég az ún. kommunizmus áldozataira emlékeztek az országban. Mielőtt tovább folytatnám az ezzel kapcsolatos gondolataimat, kijelentem, hogy végtelenül sajnálom a szenvedőket, az áldozatokat, bármely oldalhoz tartoztak is.

Miért van az, hogy a közpénzen létesített Terror Házát kisajátítják a keményen jobboldaliak, különösen: Schmidt M., O. V., Bayer Zs., Csurka I. és társaik. O. V. beszéde égbekiáltóan hamis, amikor a „kommunizmus”, ami sosem volt, áldozatairól beszél. Miért nem beszélnek arról, hogy az Andrássy út 60.-ban először a nyilasok kínozták halálra a zsidókat, a cigányokat, a kommunistákat. Ők lőtték a jeges Dunába a sok ártatlan embert. Ők aztán tényleg ártatlanokat végeztek ki.

Horthy és Szálasi küldte a halálba a sok szegény magyar embert, egészen a Donig. A második világháború után a hazatérő kommunisták ellátogattak az auschwitzi és a többi haláltáborba. Nos, amit ott láttak, tapasztaltak, az több volt a soknál. Onnan hazatérve azonnal megkezdték az összes főbűnös felkutatását és elfogását. Akit elfogtak, azokat odavitték az Andrássy út 60.-ba, Szálasit is. Péter Gábor és Rákosi, de sokan mások is, üldözött zsidók voltak. A túlélők elmondták azt az óriási, szavakkal ki nem fejezhető kínokat és szenvedéseket, amit a magyar és a német fasiszták velük tettek. Az ÁVH-sok a bűnösöket szedték össze. De a nyilasok az ártatlanokat, közöttük gyerekeket, öregeket, nőket, betegeket, csak azért, mert zsidók, cigányok, kommunisták voltak. És ma ők beszélnek a kommunizmus áldozatairól? Becsapják az embereket, a gyerekeknek hazudnak. Az oktatási miniszter miért engedi meg ezt az arcátlan hazugságot terjeszteni?

A Terror Háza megnevezés csak álca, az inkább egy szemléltető oktatási központ. A fasiszta, nyilas eszmeiség híveinek centruma. Ott látható Hitler katonáinak masírozása. Az áldozatok mögé bújva, pajzsként tartva maguk előtt, így akarják láthatatlanná tenni az igazi szándékukat, sőt a cselekedeteiket. Ez méltatlan a szenvedők, az áldozatok emlékéhez, az emberek szeretteire való emlékezés jogához.

Ilyen egyoldalúan történelmi korszakokra emlékezni, sőt emlékhelyet létesíteni a jövő nemzedék számára egyenesen bűn. Szükség van egy ilyen múzeumra, de az legyen objektív, és csakis az igazságot mutassa be, az események sorrendjében, arányosan. O. V. és hívei a Terror Házát politikai célra hozták létre, és a gyűlöletre, a megosztottság szítására használják fel. Féligazságokat hazug módon magyarázva a saját egoista céljaikra használják fel az áldozatok emlékét. Ez nagyon helytelen. Nem is tudom, hogy a főváros vezetése hogy engedhette meg ezt az egyoldalúságot. Már akkor az engedély megadásakor nem lett volna szabad megengedni, hogy a holokauszt kimaradjon. Az igazságot elhallgatják, a kommunizmust átkozzák, lejáratják.

Ebben az a tragikus, hogy a zsidók egy része cinkosa mindazoknak, akik a kommunistákat, a szocializmust átkozzák, lejáratják. Ebben ők egy oldalon állnak. A Mazsihisz-tüntetésen közülük egy fiatal férfi a TV-ben megjegyzést tett a szovjet katonákra. Igen nagy hibának tartom azt, hogy a történelmet nem a valóságnak megfelelően magyarázzák, oktatják.

A cionizmus vad testvére a fasizmusnak, mert csak azt tartják igaznak, amit ők mondanak. Ennek bizonyítékát látom a Terror Házával való cinkos magatartásból. Azért, mert a főváros vezetése megengedte, hogy a terror Háza aránytalan mértékben csak a kommunisták áldozatairól ad tájékoztatást. Pedig ott először a holokausztot kellett volna a teljes valóságában bemutatni, a nyilasok rémtetteinek következményét. Mert a kommunisták tetteit az előbbiek váltották ki.

A holokauszt kiállítást oda kell a Terror Házával egybekötve megépíteni, és az emléktárgyakat a történelmi sorrendben kell elhelyezni. A tárlat vezetője és a bemutatója pedig legyen objektív, hogy mindenki nyugodtan látogathassa azt. Mert csak így volna igazságos népünk tragédiájának bemutatása.

A Terror Háza előadói mélyen hallgattak a Horthy bevonulását követő, ezerszámra felakasztott, agyonvert, agyonlőtt, a végtelenségig megkínzott emberekről. Olyannyira vérengzőek voltak, hogy a külföldiek fellázadását követően hagyták abba az öldöklést.

Úgy látszik, hogy O. V. és társai erről nem tudnak. Sőt, a Terror Háza nagy történészei sem. Valahogy ezekre is emlékeztetni kellene a népet.

Dudás György, Budapest

A Magyar Kommunista Munkáspárt megyei listája a 2010. évi parlamenti választáson
1	Bencsik Mihály	Szolnok
2	Horváth Sándor	Karcag
3	Szilágyi András	Törökszentmiklós
4	Herceg Antal	Mezőtúr
5	Fekete Sándor	Szolnok
6	Sipos Sándor	Túrkeve
7	Csányi László	Jászárokszállás
8	Szarvas Gézáné	Szolnok
9	Gulyás László	Szolnok
10	Donkó Jolán	Szolnok
11	Pozsonyi Péter	Martfű
A Magyar Kommunista Munkáspárt megyei egyéni jelöltjei választókerületenként
3 – Szolnok 1	Bencsik Mihály	Nyilvántartásba véve
4 – Szolnok 2	Fekete Sándor	Nyilvántartásba véve
6 – Mezőtúr	Herceg Antal	Nyilvántartásba véve
7 – Kunhegyes	Szilágyi András	Nyilvántartásba véve

A fenti nevek találhatók a négy egyéni választókerületben Jász-Nagykun-Szolnok megyében. A megyei lista állítására jogot nyertünk, így az egész megyében szavazzanak a MUNKÁSPÁRTRA!

Tisztelettel emlékezünk

Március 21-én, a Tanácsköztársaság megalakulásának 91. évfordulóján tisztelettel emlékeztünk a hősökre és áldozatokra, méltatva e nagy jelentőségű eseményt.

A szolnoki Kossuth téri lakás falán elhelyezett emléktábla előtt Gulyás László elvtárs, a Munkáspárt Szolnok városi elnöke emlékezett meg a nagy jelentőségű évfordulóról, majd Bencsik Mihály megyei elnök és Fekete Sándor, a Munkáspárt szolnoki országgyűlési képviselőjelöltjei elhelyezték a hála és a kegyelet koszorúját az emléktábla előtt. A megemlékezést a szolnoki TV is közvetítette.

Jászkun Munkás, 2010. március

A jövődért szavazz a Munkáspártra!

Válaszút előtt!

A magyar nép válaszút előtt áll, mert az országgyűlési képviselőválasztáskor a kizsákmányoló kapitalizmust vagy egy embercentrikus társadalmat képviselő párt között választhat. Ezt úgy érheti el, hogy ha a Magyar Kommunista Munkáspártra szavaz, vagy a többi párt valamelyikére, akik kivétel nélkül a jelenlegi profitcentrikus társadalom fenntartásában érdekeltek. Most ígérnek fűt-fát, bogarat a választók megtévesztése érdekében, hamis illúziókat táplálnak a szebb jövő ígéretével. Meggyőződésem, hogy szükség van egy, a tömegek érdekeit is szem előtt tartó, vagyis egy igazságosabb társadalomra. Enélkül nem fejlődhet igazán korszerűvé, és a többség számára nem válhat elviselhetővé az élet. Enélkül az ország nem fejlődhet tovább.

Ezt csak a Magyar Kommunista Munkáspárt képviselheti, ezért küzdünk erőnkhöz és lehetőségünkhöz képest. Sajnos, a hatalom birtokosai mindent megtesznek azért, hogy mi ne jussunk médiaközelbe. A kapitalizmust támogató pártoknak vannak százmilliói vagy milliárdjai propagandára, amit jobb volna, ha az éhező gyerekek és idősek javára fordítanának.

Gazdálkodjanak abból, amit a saját tagságuk és támogatóik összeadnak. Úgyis előnyben lennének, mert az ő tagságuk és támogatóik a nemzeti vagyonból – nem biztos, hogy tisztességes úton – hozzájutottak olyan mértékű tőkéhez, amelyből tudnák támogatni a pártjukat.

A magyar nép most válaszút előtt áll, rajta múlik, hogy a sorsa jobbra fordul, vagy tűri tovább a kizsákmányolást, a megaláztatást.

Válassza a jövőt! Szavazzon a Magyar Kommunista Munkáspártra, és annak jelöltjére, csak így lesz esélye arra, hogy a sorsa jó irányba változzon. Gondolja meg, hogy hová teszi az X-et!

Horváth Sándor

Salamon László: 1919. március 21.

Borzolt bundájú fellegek futottak

Pest felett: zord, szigorú volt az ég,

de Angyalföldön indulót dobogtak

a szívek, és az élet ütemét

vörös láz gyorsította: ott a Váron már

vörös zászlókon csattant a szél,

új szóra rezzent a hős ablaküveg,

és tapsra nyílt a tört munkástenyér!

Szemem tágultan nyílt a nagy csodára,

jártam a várost szinte részegen

s a Történelem firmamentumára

én is boldogan írtam fel nevem.

A Váci útról hullámzó sorokban

szakadatlan hömpölygött a nép,

felszabadult kedvvel velük daloltam

az óriási nap dicséretét.

A másság tisztelete

A közelmúltban az Echo TV egyik adásában a „nemzeti” oldal néhány ismert „kiválósága” jókedvében dalra fakadt: antikommunista csasztuskát énekelt kórusban a nemzetközi munkásmozgalom himnuszának dallamára. Az igazi baloldal számára az Internacionálé szent és sérthetetlen. Lehet elhallgatni, betiltani, de kapcarongyként kezelni nem! Ez kulturáltság kérdése is.

A magyar himnusz körüli „illetlenségek” joggal háborítják fel a nemzeti érzelmű állampolgárokat. Ilyen esetekben megtorlást, megkövezést követelnek az érzékeny honi lelkek, de ellenségeik érzékenységére nem figyelnek. Ellenkezőleg: ilyenkor helyénvalónak tartják a tapintatlanságot, a durva sértegetést és az ízléstelen ironizálást. Jó lenne kötelezni az írástudókat, politikusokat az etikett elemi szabályaira, és arra, hogyan viselkedjünk ellenfeleinkkel, ellenségeinkkel szemben.

Nem szabad megfeledkezni arról, hogy a történelmi jövő a szocializmus, és annak legfőbb hordozója a nemzetközi proletariátus. A munkásmozgalom átmeneti dekonjunktúrája senkit ne tévesszen meg. A kapitalizmus nem örökkévaló! Arról sem szabadna megfeledkezni, miszerint a burzsoázia nemlétezhet az értéktöbbletet megtermelő dolgozók nélkül, s mert belőlük élnek, a velük szembeni tisztelet megilletné őket. Ne ingereljék az alvó oroszlánt!

Ez természetesen nem jelentheti, hogy a munkásosztály lemondott volna az osztályharcról, de jelentheti a küzdelem végletes elvadulásának kölcsönös önkorlátozását.

Erre az emberi megoldásra a burzsoázia csak akkor számíthat, ha maga sem lép a „kannibalizmus” útjára. A szocialista forradalom ugyanis nem azonos a jakobinizmussal, „az osztályellenség fizikai megsemmisítésével”, csak hatalmától, termelési eszközeitől, és kulturális monopóliumának megfosztásával.

A proletárrevolúciónak nem elengedhetetlen megnyilvánulása, kísérőjelensége az öncélú kegyetlenkedés, a barikád túloldalán lévők kiirtása. Ha a tőkésosztály kényszerűségből felismeri a történelem parancsát, és alkalmazkodik az objektív körülményekhez, hozzájárulhat a proletárforradalom viszonylag békés útjához. Ez megkönnyítheti a burzsoázia helyzetét, beilleszkedését az új rendbe, és a nagy áldozatokat követelő, kiélezetten éles harcoktól mentessé teheti a közösségi társadalom megvalósítását.

Hegedűs Sándor

Választási felhívás

Választó polgárok! Megkérdezem félve,

Kell nekünk a Fidesz még újabb négy évre?

Gondoljátok végig, hogyan is kezdődött,

S kormányzásuk alatt mi hova fejlődött.

Okos, bátor ifjak, csillogó szemekkel

Kápráztattak minket szép ígéretekkel.

Meg is jött a jólét Nekik, s a családnak,

Évfolyamtársaknak, és a sok barátnak.

Bársonyszékbe ültek, nem kérges a kezük,

Többségüknek ez lett az első munkahelyük.

Ifjú demokraták hamar urak lettek,

Konok keménységgel furcsa rendet tettek.

Volt adócsalókból lett az APEH főnök,

Vagy vagyonkezelő. De ott is elnök.

Erkölcsöt prédikál, de őrzi a titkot,

Aki felbérelte Kaya Ibrahimot.

Csalást leleplezni, zöld utat a jognak!

Hirdetik kacsintva derék Josip Totnak.

Államtitkár lett az, akit a bíróság vádol,

Bár bírók közül fogy az, aki bátor.

Az országnak felét úgy kirekesztették,

Dolgozók, szegények, mintha itt se lennénk.

Értékrendjük szerint csak az a jó magyar,

Ki a Fidesszel tart, s bírálni nem akar.

Kormány ellenében, aki szót emel,

Hazaárulásnak bűnét követi el.

Nemzetről, hazáról álnokul papolnak,

Közben amit lehet, maguknak pakolnak.

Nevünkben beszélnek, de semmibe vesznek,

És ha szóvá teszed, biztos taccsra tesznek.

Bármit megtehetnek, szemünkbe röhögnek,

Adóforintjaink zsebükben csörögnek.

Járják az országot, gyakran koncot dobnak,

S engedik, hogy kezet nekik csókoljanak.

Választó polgárok! Ébredjetek végre!

Küldjétek a Fideszt a fészkes fenébe!

Ha nem mégy szavazni, súlyos árat fizetsz.

Nyakadra nő megint, s kiröhög a Fidesz.

Szavazni kell, nehogy helyetted más döntsön,

S a Fidesz étvágya még nagyobbra nőjön.

Szavazz bármely pártra, hallgass a szívedre,

De ne voksolj többé soha a Fideszre!

A választások tétje

Mind a parlamenti, mind a törvényhozási tagságot nélkülöző pártok „ringbe szálltak”, s szüntelenül kampányolnak. Leginkább az országgyűlés állandó tagjai mondogatják nagy garral a magukét. Céljuk: a szavazati jogú állampolgárok segítségével minél nagyobb részarány megkaparintása, esetleg megtartása a hőn áhított hatalomból. Szószátyárokként többnyire megvalósíthatatlan lózungokkal áltatnak minket Frázispufogtatásaik közben a rendszerváltás óta eltelt immáron húsz esztendő óta fennálló tőkés társadalmi viszonyok brutalitása következtében megszűnt állampolgári jog- és esélyegyenlőség megvalósítását, az elveszített tisztességes életesély visszaszerzését sem átallják ígérgetni, abban reménykedve, hogy a naiv állampolgárok újfent meghosszabbítják a társadalom gazdasági, politikai és morális lezüllését okozó pártok politikai szereplőinek mandátumát.

Az 1990-ben léprement sokaságnak fel kellene ismernie végre, hogy a rendszerváltás vesztesei érdekében cselekvő progresszív ellenzék nincs, és az eltelt két évtizedben nem is volt a magyar parlamentben. A beszavazottak mindvégig a gazdagok alkotta érdekcsoportokat képviselték.

Kortesígéreteik – legyenek bármennyire jólfésültek – kizárólag voksszerzés szándékával hangzottak el, melyeket az állami büdzsé eladósodottsága következtében a programalkotók, ha akarnák, sem tudnák teljesíteni. A kapitalizmus természete mellett az Európai Unióban viselt tagság diktálta kényszerhelyzet, az úgynevezett „gúzsban kötve táncolás” állapota ezt teljességgel kizárja számukra. A magántulajdon dominanciája és „szentsége”, a „nagy hal megeszi a kis halat” ordastörvénye, a megállíthatatlan, kivédhetetlen elszegényedés, az embert semmibe vevő haszonelvűség, a tömeges munkanélküliség olyan kellékei a milliókkal poklot járató tőkés valóságnak, melyekben a parlamentben eddig ügyködött kizsákmányolás-orientált pártok nemhogy nem tudnak, de nem is akarnak változtatni. Éppen ezért, akik áprilisban rájuk szavaznak, tulajdonképpen mostani nyomorúságos helyzetük szentesítésére voksolnak.

Ezek után joggal vetődik fel a kérdés: vajon hány választási ciklus utáni vesszőfutás szükségeltetik még ahhoz, hogy a magyar nép jobb sorsra érdemesült tömegei fölismerjék egyre romló élethelyzetük okozóit? Vajon mikor mondják ki végre, hogy „elég volt a kapitalizmus álságaiból? Nem tűrjük tovább az elembertelenítő munkanélküliségre ítéltetést, a megalázást, a máról holnapra tengődés kényszerét!”

A választóknak a Magyar Kommunista Munkáspártra kellene koncentrálniuk, s a parlamentbe jutását szorgalmazniuk. E pártnak hatalmi tényezővé válása nélkül ugyanis nem remélhető progresszív irányultságú változás. Ez az egyetlen valóságos baloldali politikai tényező Magyarországon, mely a többség gazdasági, politikai, szociális, kulturális érdekeinek, demokratikus jogainak képviselete mellett a tőkés társadalmi rendszeren túlmutató modern, kizsákmányolástól mentes, ingyenes tanulás lehetőségére, képzettség szerinti érvényesülésre egyenlő esélyt garantáló és azt beteljesítő társadalom megteremtéséért száll síkra. A többi párt ezzel szemben csak a soha meg nem valósuló tömegóhajok ismételgetésére képes.

Dr. Südi Bertalan

Az emberek tanácstalanok a választások előtt

Az ismerőseim köréből tőlem kérnek tanácsot, hogy hova szavazzanak.

Ha azt mondom, hogy a Munkáspártra, akkor félnek, hogy a Munkáspártnak nem sok esélye van, mert a nagy kommunistázással eltántorították a kommunista érzelmű embereket is.

Véleményük szerint a szocialista pártnak nagyobb esélye van. Ami szomorú, sokan a Fideszben látják a mostoha helyzetbe került emberek a változást, ami nekik munkát és jobb létet biztosít. Ami szomorú: egy rétegük bedőlt a Jobbik hazugságainak, általuk fellángolt a cigánygyűlölet és az antiszemitizmus. Amióta csak élek, azt kellett megérnem, hogy a szociális feszültségeket ebben a régióban a zsidóság ellen fordította az embereket, aminek azután Auschwitz lett a vége.

Egy Springer nevű ember, aki történetesen zsidó vallású volt, de a szíve magyar érzelmű, hozta létre a Fradit. Mit kellett megérnünk, a Fradi kemény magja, keményen zsidózik a lelátón. Szegény Springer, ha jól emlékszem a nevére, jobb, hogy ezt nem érte meg. Springer a maga idejében összefogta Ferencváros, Budapest IX. kerületi munkásgyermekeit, akik jól tudtak focizni, és ahogy írtam, létrehozta a Fradit. Szomorú vagyok, hogy húsz év elmúltával Magyarország itt tart, ahol tart, és én nem látom az alagút végét.

Garamszegi Jánosné

Magyarságunk

Le nem tagadható eredetünk szerint az Ural hegység és folyó környékéről a Don, az Ob, a Volga folyók, valamint Baskíria-Levédia-Etelköz területéről vándoroltunk mai hazánkba, a Kárpát-medencébe – konkrétan az én öcsém a Duna–Tisza közé.

Sokféle emberekkel, törzsekkel, fejedelemségekkel harcolva jutottunk idáig. Lerohantak bennünket a tatárok, törökök, az osztrákok és az oroszok is, mert ők nyerték meg a II. világháborút. Sajnos utolsó csatlósai voltunk a hitleri fasiszta Németországnak, és az a mai napig kísért bennünket, de az utódainkat is.

Az agresszort legyőzték, az emberirtás megszűnt, de a politikai irányzatok harca még nincs lejátszva.

Mi volna jobb a magyaroknak?

Itt mindjárt felvetődik az, hogy jobboldal – baloldal. Miért vagyok szegény, hova lett az az érték, amiért 55 évet ledolgoztam, és a sok társadalmi munka, amit a gyermekeimért tettem?

Hova jutottunk? Kié ez az ország?

Elődeink megvédték és megőrizték nekünk, és mi az Unió segítségével és a hazaszerető népért küzdő pártok verekedésével, diplomás és tanult, okos emberek vezetésével elveszítjük hazánkat, ha ez tovább így halad. Nemcsak az, aki a többi embert becsapja, meglopja, elveszi az élethez, a munkához való jogot, és kisemmizi saját fajtáját, embertársát. Le velük! Tegyük segélyezetté és hajléktalanná őket, hogy tudja meg, hova vezették az országot és az éhező, nyomorgó magyar népet.

Talpra álltunk 1919 után és 1945 után, de 1956 után is. Ez a nép megjárta a hadak útját. A mi szavazataink alapján jutottak az országgyűlésbe, a hatalomba, de ezt nem engedjük, hogy a népnyomorító politikát tovább folytassák, összefogunk újra Európa összes kizsákmányolt, éhező, nyomorgó népeivel. Legnagyobb bűn az, amit a fasizmus végzett, most fegyver nélkül, éheztetéssel munkanélküliségbe juttatták saját fajtájukat, népünket. Pusztuljon a szegénység, a hazátlanság és a hajléktalanság az egész világon.

A mi magyarságunk – Ady Endrétől József Attilán, Radnóti Miklóson, Móricz Zsigmondon, Déry Tiboron, Nagy Lajoson, Nagy Lászlón át, és Karinthytól Örkény Istvánig – az elnyomottakkal való együttérzés és szolidaritás. A mi magyarságunk egyetemes, és nem állít alternatívát a más népekkel való kétes, baráti együttműködéssel szemben.

Évszázadok tapasztalatai megmutatták, hogy a gazdag nemzeteket utolérni nem lehet. Csak a nemzetek egyenlőségét fogadhatjuk el alapelvként. Mi nem a népeknek a profitért folyó versengésében hiszünk, hanem a nemzetek egyetemes felszabadulásában a tőke uralma alól.

Ami a népnek szociálisan rossz, az nem lehet a nemzetnek kedvező, mert a nemzetet alapvetően a magyar nép jelenti, nem pedig az uralkodó pártelitek, amelyek kisajátítják a nemzet akaratának képviseletét a saját érdekeik számára. A magyar népnek alapvető feladata az utódaik érdekében, hogy a profitalapú környezetpusztítást megállítsa, és emberibb életet biztosítson mindenki számára.

K. B.