Jászkun Munkás, 2011. február

Az "orbánizmus"  színeváltozása

A Fidesz kezdetben a  rendszerváltó ifjúság  liberális-demokrata  szervezete volt. Ahogy  haladt előre az időben,  egyre jobb felé  radikalizálódott, mígnem  a jobboldali  konzervativizmus oldalán  kötött ki. Úgy tűnik  azonban, hogy ez a  színeváltozása nem jutott  nyugvópontra: a 2010-es  választásokon szerzett  kétharmados többség  britokában nem kívánja  "hagyományos" politikáját  tartósítani, hanem olyan  bebetonozott hatalmi  struktúra kiépítésén  fáradozik, mely egyre  veszedelmesebben közelít  a Horthy-rendszerhez.
A párt ma nemcsak a  kommunistákat, de a  szocialistákat és  liberálisokat is agyagba  akarja döngetni, hogy monopolhelyzetbe jusson  a társadalmi élet  valamennyi területén.  Nem mondhatjuk, hogy az  Európai Unió ezt a tendenciát megállítani  igyekszik. Regnálásuk  kilenc hónapja alatt  többször kerültek  összeütközésbe  Brüsszellel, de Orbán  mindannyiszor tőlélte a  konfliktust. A Fidesz  vezére egyszer már  kijelentette: az Unión  kívül is van élet, s
talán  még arra is vetemedik,  hogy függetleníti magát  az európai közösségtől.  Ezt a luxust Brüsszel nem  engedheti meg magának,  mert a "dominóelv"  alapján kiszámíthatatlan  következményekkel  számolhat. Egyelőre a  kölcsönös zsarolás  taktikája tartja  egyensúlyban a  kapcsolatokat.
Eközben Orbánék rendre  hozzák antidemokratikus  önkényuralom felé mutató  lépéseiket: az  Alkotmánybíróság mozgásterének  megkurtítása, a média  kisajátítása, a szakszervezeteket  fenyegető korlátozó  intézkedések, önkényes  pénzügyi manipulációk, a  szólásszabadság  "szabályozása" stb.
Ne higgyük, hogy a  programnak vége. Itt  adagolt fasizálódásról van  szó. A társadalom  egyelőre tehetetlennek látszik a kormány  nyomulásával szemben,  de kezdenek repedések  mutatkozni a Fidesz- KDNP koalícióján belül, valamint a választók  körében. Még erőtlenek a  tiltakozások, utcai  demonstrációk, ám a  helyzet romlásával  számolni lehet a tömegek  elégedetlenségének  fokozódásával.
Kormányválságról  egyelőre nem  beszélhetünk, a  sorozatos, a népet sújtó  "vívmányok" hatásai  azonban magukban  hordják a robbanás  veszélyeit. A negatív  reakciók mérsékletre  inthetik a kormányon  lévőket, s ezzel  lassíthatják a  radikalizálódás  folyamatát, de terrorral  átmenetileg  visszafoghatják a  "renitenskedőket". Sok  múlik azon, hogy az ellenzéki erők mennyire  lesznek hajlandók és  képesek élére állni a  tömegek tiltakozó  mozgalmának, olyan  intenzív hullámot  elindítani - parlamenten  belül és kívül - mely  megálljt parancsolhat a  regnáló hatalomnak.
A kétharmados  többséggel nem lehet  visszaélni. A Fidesz  testére szabott  alkotmány nem teszi  lehetővé a "törvényes"  kormány megbuktatását,  kikényszerítheti ezt az  utca elementáris  nyomása.
Hegedűs Sándor

Éhséglázadás

A rendszerváltás utáni  mohó vagyonszerzés, a  hatalom birtoklása, a  külföldi tőkések arra való  törekvése, hogy a piacot  megszerezzék, és így a  konkurenciától  megszabaduljanak:  sikerült. Az új politikai  elit ehhez asszisztált, mert az emberek  félrevezetésével megszerzett hatalmat meg akarták tartani. A külföldi tőkések kegyeiért áhítozva feláldozták a magyar nép által létrehozott nemzeti vagyont. Lerombolták a nagy ipari centrumokat: Csepel, Angyalföld,
borsodi iparvidék. Az ország ilyen mértékű hanyatlása az élet minden területére kihatott, mert ez volt a gazdasági alap.
A hatalom félt a nagy tömegekben lévő munkásoktól. Ezért közreműködtek a nagy ipari centrumok tönkretételében. Az üzemeket szétdarabolták vagy megszüntették. A munkanélküliség rémével fenyegetve, a szakszervezetek szétverésével, a hazug propagandával sikerült elérniük, hogy a munkástömegek alkalmatlanná váltak a saját érdekeik képviseletére. Mindezek következménye, hogy ma milliók élnek a létminimum alatt, a gyerekek százezrei éheznek, vagy alultápláltak.
Egy konkrét példával érzékeltetem. Miskolc és a borsodi iparvidék jelentős iparral rendelkezett. Miskolc lakossága a rendszerváltás előtt 210 ezer fő volt, ma 40 ezerrel kevesebb az elvándorlás miatt. Az országos helyzettől itt rosszabbak a megélhetési viszonyok, és nagyobb a munkanélküliség. Sok a negatív hatás, amelyek egyre nehezebben
viselhetők el. Ma még éhséglázadásra nem került sor, mint néhány éve Kelet-Szlovákiában, de ha a helyzet rosszabbodik a borsodi iparvidéken, akkor erre is lehet számítani.
Még talán nem késő, hogy a hatalom gyakorlói felébredjenek.

Horváth Sándor

Beszélgető urak

Figyelem az urakat az asztaloknál,
Múltat ócsárolták a húsos fazéknál:
Hazudták a népről, hogy mennyit "szenvedett":
Jövő reményében ábrándot kergetett.
Minden hazugság volt, ami akkor történt,
Tűrték az emberek az eszement önkényt...

Túlzó urak, utóbb el kell mondanom:
Én jobban szerettem azon az oldalon.
Szabadság volt akkor, s nem szellemi vadon,
Ahol lehet másét lopkodni szabadon.
Ahol a munkás szeme sosem könnyezett:
Mert iskolás gyermeke sírva éhezett.

Ahol nem lehetett munkátlanul élni:
Gazdagság birtokában tétlen henyélni.
A munkástól a rendszer soha nem rabolt.
Ahol az állam sosem lehetett vádlott,
Mert munkát adott, s nem bérrabszolgaságot.

Kedves uraim, ezek voltak a tények:
Jobb lett volna, ha igazat beszélnek.

Südi Bertalan

Populizmus

Hatalomgyakorlóink részéről mind gyakrabban fordul elő, hogy a tőkés állami berendezkedés szennyesének teregetőit populistának bélyegzik. Utóbb egy magas sarzsijú állami vezető szentelt bővebb teret e pejoratív jelző méltatásának az egyik napilapban. Tudomásunkra hozta, hogy a populizmus lényegét a valóságnak ellentmondó, de jól hangzó féligazságokat tartalmazó, a történeti tényeket félreismerő állítások alkotják. A populista ártalma - szerinte - abban nyilvánul meg, hogy nem ismeri fel a lényeget. Nem a társadalmi feszültségek elvszerű feloldására törekszik, hanem bizonyos féligazságok és a valóságtól elrugaszkodott állítások tömegét sorolja fel olcsó népszerűségre törekvés közben, s a társadalom jelentős hányadának elesettségére, kiábrándultságára, érzelmeire épít, miközben mézesmázos szavakkal utal a társadalmi bajok orvoslásának lehetőségére.
Mi is tapasztalunk pro és kontra populista felhangokat a politikai mávelői részéről. Azonban nem minden feszültségre, szorongásra okot adó probléma fölemlítése minősíthető annak. Példának okáért: jól hangzó féligazság lenne, hogy a rendszerváltoztatás okozta recesszió éveiben csaknem másfél millió honpolgárunk veszítette el munkakörét? Hogy huszonegy évvel ezelőtt ötmillió embernek volt állása: ezzel szemben most elképesztően alacsony létszámú munkavállalót jelez a statisztika? Hogy a lakosság harminc százaléknyi hányada a szegénységi küszöb alatt, ötven százaléka pedig hónapról hónapra él? Populista tényferdítés a magyar egészségügy mostani katasztrofális állapota, s vele az a paradox helyzet, hogy a betegellátás finanszírozásához szükséges anyagiak előteremtésének krónikus akadályai vannak? Hogy a nyugdíjasok és a gyermekes családok rosszabbul élnek, mint a nyolcvanas években? Hogy az alacsony kamatozású lakásépítési kölcsönök kamatkondíciójának mértékét (különös tekintettel a svájcifrank-alapúra) jogállamhoz méltatlan módon - kölcsönszerződések egyoldalú módosításával - időről-időre növelik, s az eredetinek többszörösére növelt kamatokkal terhelt adósság törlesztésére képteleneket a saját tulajdonú házaikból szükséglakásokba költöztetik, ingatlanaikat az adósságuk fejében elárvereztetik?
A korábbi társadalmi rendszerben is voltak szegények. De munkával, tanulással változtathattak kedvezőtlen élethelyzetükön. Bezzeg ez a pénz becsületét kizárólagossá tévő tőkés államalakulatban lehetetlen. Éppen ezért a legfelelőtlenebb populisták azok, akik időről-időre igyekeznek reményt ébreszteni olyanokban, akikkel egy eszményibb jövő ígéretével kiszavaztatták a hatalomból a szocializmust, s hamis szólamokkal azóta is arról győzködik őket, hogy az urak előbb-utóbb valóra váltják mindazt, amit huszonegy esztendő óta ígérgetnek, de mindvégig elmulasztottak teljesíteni.
Ezzel szemben a rideg valóság az (s ez sem populista megállapítás), hog yki hová, milyen anyagi-egzisztenciális viszonyok közé születik, többnyire ott marad nemzedékeken át.
Mert a tőkés társadalmi viszonyoknak ez is kegyetlen velejárója.

Dr. Südi Bertalan

Példaképeink

A szocializmus értékeinek megőrzésén túl, régebbi történelmi korok forradalmi tetteire is emlékeznünk kell. Értékesebb a jelen, ha kegyelettel adózunk olyan vezéregyéniségekre, akik bár akkor nem hallhattak semmit Marx, Engels tanairól, de látták koruk mérhetetlen igazságtalanságait, és életüket feláldozva is tettek a szegénység megszüntetéséért.
Emlékeznünk kell Dózsa Györgyről, aki a parasztság hadbahívásával, a gazdagok palotáit felgyújtva harcolt az akkori uralkodó hatalmasságok ellen.
Az úriszék-törvény kegyetlenül büntette azokat, akik szükségből eltulajdonítottak valamilyen ennivalót a gyermekeik részére (kézlevágás, nyelvkitépés stb.). Vállalta a "tüzes trónt", s tudta: halálával példát mutat a távoli jövő embereinek is.
Oly régen volt 1514. S mi 2011-ben emlékezünk rá, és erőt merítünk harcos elkötelezettségéből.
Derkovits Gyula hat darabos rézkarc-sorozatával méltó emléket állított Dózsa Györgynek.

Dudás György

Búcsúzunk

Sinka Lajosnétól (Vakhal Etelkától)

Besenyszögön született és 82 éves korában Budapesten, családja körében fejezte be életét.
Egész életében a szocialista társadalmi rend építője, alakítója volt. Pártmunkásként falujában és Szolnokon is ismert személyiség. Az elmúlt évben kapta meg a 60 éves párttagságáért az oklevelet. Újságunk szerkesztőjeként hasznos munkát végzett az utolsó hónapig.
Kommunista férjével együtt fog nyugodni a pesti Új köztemetőben.
Nagy veszteség számunkra, hogy többé nem lehet köztünk.
Mi, szolnokiak február 18-án délután két órakor búcsúzunk ETELKÁTÓL a Városmajor úti Humán Központban.

Az "Együtt Egymásért" klub tagsága

és a Magyar Kommunista Munkáspárt tagsága

Búcsúzunk

Petrányi János jászberényi párttagunktól.

1929. október 1-én született. Hivatásos katonaként ment nyugdíjba, és 1946 óta volt hűséges tagja pártunknak.
Életében hű volt a hazához, a néphez, a szocializmushoz.
Őszinte részvétünket fejezzük ki a családnak.
Sokáig fogunk emlékezni rá.

A Magyar Kommunista Munkáspárt Megyei Elnöksége

Helyreigazítás

Újságunk januári számában a "Tanulni, akarni kell" című írás utolsó előtti bekezdésében
"A pápa megbocsátott nekik"
helyett a következő mondat érvényes:
"A pápa bocsánatot kért a nevükben."
Elnézést kérünk Dudás Györgytől a hibáért.

A szerkesztőség

Jászkun Munkás, 2010. november

A Nagy Októberi Szocialista Forradalom alkalmából mély tisztelettel és köszönettel emlékezünk a Dicső Szovjet Hadseregre, amelynek katonái felszabadították hazánkat a fasiszta hordák rémuralma alól.

Pártkongresszus decemberben

A Központi Bizottság 2010. október 9-ei, szombati ülése december 11-ére összehívta a Munkáspárt 23. kongresszusát. A kongresszus két szakaszban végzi majd a munkáját. A decemberi várhatóan nyilatkozatot fogad el a párt jövőjéről, dönt az új pártprogram kidolgozásáról, és megválasztja a párt elnökét, Központi Bizottságát és a Pénzügyi Ellenőrző Bizottságot. A második szakaszára 2011. február-március folyamán kerül sor. A küldöttek ekkor vitatják meg az új pártprogram irányelveit, amely ezt követően tagsági vitára kerül.

A Központi Bizottság a párt elnökének jelölésére jelölőbizottságot hozott létre a Központi Bizottság tekintélyes személyiségeiből. A bizottság vezetője dr. Hajdú József, a Központi Pártetikai Bizottság elnöke lett.

A Központi Bizottság megvitatta és elfogadta a kongresszusnak benyújtandó beszámolóját. Meghallgatta, és tudomásul vette Karacs Lajosné alelnök tájékoztatását a párt anyagi helyzetéről és Vajda János alelnök beszámolóját az önkormányzati választásokról.

A Központi Bizottság új Elnökséget választott tekintettel arra, hogy párt eddigi Elnöksége tekintettel a kongresszusra lemondott. A KB ezzel kapcsolatos határozatát teljes terjedelemben közöljük.

A Központi Bizottság határozata a Munkáspárt 23. kongresszusának összehívásáról

1. A Központi Bizottság 2010. december 11-én, szombatra összehívja a Magyar Kommunista Munkáspárt 23. kongresszusát.

2. A kongresszusra mintegy 200 küldöttet válasszunk. A Központi Bizottság és a Pénzügyi Ellenőrző Bizottság tagjai szavazati joggal vegyenek részt.

3. A kongresszusra készüljön el a Központi Bizottság és Pénzügyi Ellenőrző Bizottság beszámolója. A KB októberben tárgyalja meg.

4. A Központi Bizottság javasolja, hogy a kongresszus két szakaszban végezze munkáját. A kongresszus az első szakaszban fogadjon el nyilatkozatot a párt jövőjéről, döntsön új pártprogram kidolgozásáról, és válassza meg a párt elnökét, Központi Bizottságát és a Pénzügyi Ellenőrző Bizottságot.

5. A második szakaszára 2011. február-március folyamán kerüljön sor, s vitassa meg az új pártprogram irányelveit, amely ezt követően kerüljön tagsági vitára.

6. A kongresszus első szakasza előtt a megyei és budapesti szervezetek vitassák meg a párt jövőjéről szóló nyilatkozatot és a párt vezető szerveire tett személyi javaslatokat.

7. Az alapszervezetek, a területi pártszervezetek új vezetőségeiket 2011. február végéig válasszák meg.

Budapest, 2010. október 9.

Központi Bizottság

Méltó megemlékezés a hazánk felszabadításáért életüket áldozó hősökre Rákócziújfaluban

Hazánk felszabadulásakor egy szovjet katona, Pavel Petrovics Kublin életét vesztette 1944-ben a Tisza folyó közelében.

Unokahúga most kereste meg a helyszínt, és a követség segítségével szép emlékművet állíttatott a számára, sőt egy hazai, szovjet nyírfácskát is ültetett bele.

Rákócziújfalu polgármestere megígérte az emlékmű folyamatos rendbetételét. Az igazsághoz tartozik, hogy a szocializmus évtizedeiben az iskolások rendszeresen kijártak a helyszínre egy-egy szál virággal.

Köszönet Rákócziújfalu polgármetserének és a falu lakosságának ezt a szép tiszteletet az elesett hősök emlékének.

Munkáspárt Megyei Elnöksége

A magyar kapitalizmus legnagyobb természeti katasztrófája

A Magyar Kommunista Munkáspárt megdöbbenéssel értesült az ajkai vörösiszap-katasztrófáról. Őszinte részvétét fejezi az áldozatok hozzátartozóinak, és mindazoknak, akik kárt szenvedtek. A Munkáspárt gyűjtést szervez a károsultak megsegítésére, és kér mindenkit, hogy segítsünk bajba jutott embertársainkon.

A Munkáspárt felháborítónak tartja, hogy felelős személyek a mundér becsületét védik, a múltra mutogatnak, félrebeszélnek, akkor, amikor emberi sorsok kerültek veszélybe mások hibái miatt.

A Munkáspárt támogatja a kormány szándékát arra, hogy megtalálják a katasztrófa személyes felelőseit, mindazokat, akik hanyagsága, felelőtlensége emberéletekbe került, és súlyos anyagi károkat okozott.

A Munkáspárt úgy véli: ennél sokkal többről van szó! Az ajkai vörösiszap-katasztrófa a magyar kapitalizmus legnagyobb természeti katasztrófája. Az elmúlt időszak árvizei, és a mostani válság is jelzi, hogy nem csupán egyes személyek mulasztásáról van szó.

A magyar kapitalizmusban rendszerében van a baj. A gazdaságot felelőtlenül, átgondolatlanul privatizálták, a magánvállalatok csak a haszonból részesülnek, a terhekből kihúzzák magukat, büntetlenül szennyezhetik a környezetet.

Az állam nem ura a helyzetnek. Folyamatosan vonult ki alapvető közfunkciók elvégzéséből. A zavaros törvények miatt nem világos, hogy mi az állam, mi az önkormányzat, mi a magánszféra feladata. E miatt a társadalom számára fontos feladatok maradnak gazda nélkül.

Az elmúlt két évtized kormányai szőnyeg alá söpörték a problémákat annak ellenére, hogy a tudósok, a szakemberek, sőt maga a lakosság is felhívta a figyelmet arra, hogy a bajokat meg lehet, és meg kell előzni. Az ország pénzéből mindenre jutott, csak éppen a megelőzésre, gátak építésére, csatornák tisztására nem adtak soha elegendő pénzt.

A hadsereget leépítették, a sorkatonai szolgálatot megszüntetették, a katonákat nem hazai feladatokra, hanem külföldi missziókra képezik ki. Mindez oda vezetett, hogy az ország lényegében nem rendelkezik a katasztrófák elhárítására alkalmas katonai erővel.

A magyar kapitalizmus szülte azt is, hogy az élet minden területén eluralkodott az önzés, nincs társadalmi szolidaritás, az egyéni érdekek elsöprik a társadalom közös érdekeit. Az elmúlt két évtized parlamentjeinek, kormányainak a felelőssége, hogy engedték általánossá válni ezt a szemléletet.

A Munkáspárt határozott intézkedéseket vár el a kormánytól. Az állam teljes mértékben kárpótolja azokat az embereket, akik önhibájukon kívül elveszítették lakásukat, földjeiket, egész életük munkájának eredményét. Büntessék meg a katasztrófa személyes felelőseit! Az állam gondoskodjon a katasztrófákra való felkészülésről, hozzanak világos törvényeket, és azokat tartassák be! A megelőzésre jusson több pénz és figyelem! A hadsereget erősítsék meg! Lépjenek fel az önzés, az egoizmus szemlélete ellen!

Budapest, 2010. október 7.

Munkáspárt Elnöksége

A kínai kommunisták részvétüket fejezték ki a vörösiszap-katasztrófa miatt

Őszinte részvétünket fejezzük ki a magyar népnek a vörösiszap-katasztrófa miatt – mondotta Qian Naicheng, a Kínai Kommunista Párt Külügyi Osztályának helyettes vezetője kedden Pekingben, amikor találkozott Thürmer Gyulával, a Munkáspárt elnökével. Thürmer a KNDK-ba tartva rövid ideig megállt Pekingben. Népeinket hagyományos barátság köti össze, és ennek fontos eleme a Kínai KP és a Munkáspárt közötti viszony – emelte ki a kínai párt képviselője. Kína a kapcsolatok fejlesztésére törekszik Magyarországgal minden téren. A Munkáspárt az elmúlt húsz évben mindig is hangsúlyozta a magyar-kínai együttműködés fontosságát. A mostani magyar kormány nyit Kína irányában. – mondta a Munkáspárt elnöke. A Munkáspárt elvárja a kormánytól, hogy az EU soros elnökeként tegyen meg mindent Kína piacgazdasági státuszának elismeréséért, a csúcstechnológiai export korlátozásainak megszüntetéséért.

Qian Naicheng elmondta, hogy a kínai GDP évi 11, 4 százalékkal emelkedik, s az ország mára a világ második gazdasági hatalmává vált. Ugyanakkor a gazdasági alapokat, az egy főre jutó GDP-t tekintve még lemaradásban van.

Thürmer Gyula tájékoztatást adott Magyarország életéről, a tőkés világválság magyarországi következményeiről.

Véleménycserére került sor a szocialista építés magyarországi és európai tapasztalatairól, az 1989-90-es rendszerváltás okairól, a szocializmus és a piac viszonyáról. Thürmer Gyula kifejtette a Munkáspárt álláspontját a nemzetközi munkásmozgalom helyzetéről, hangsúlyozva, hogy a tőke nemzetközi támadása ellen a jelenleginél sokkal hatékonyabb összefogásra lenne szükség.

Thürmer Gyula szerdán a Koreai Munkapárt meghívására hivatalos látogatásra Phenjanba utazott.

Munkáspárt Megyei Elnöksége

Párizs – 1947

Manapság sok szó esik a trianoni békeszerződésről. Köztudott, hogy ez a diktátum (1920. június 4.) igazságtalan és lealázó feltételeket szabott a legyőzöttekre, többek között Magyarországra is. Olyan sokk érte az országot, melyet máig sem tudott kiheverni. A horthysta elit sohasem nyugodott bele, ezért mindig napirenden tartotta a revans gondolatát. Ez a nezeti sérelem taszította hazánkat a náci Németország karjaiba, és vitte bele a második világháborúba. A hitleristák vezette katonai szövetséget a fasisztaellenes tábor – az emberiség nagy szerencséjére – legyőte. A második világháborút a párizsi békeszerződések zárták le (1947).

Magyarország is a „vádlottak padjára” került. A történészek véleménye e békeszerződések minősítésében markánsan megoszlik. A kérdés: igazságos vagy igazságtalan volt-e a diktátum? Megítélésem szerint igazságos volt. Ezt akkor is nyíltan ki kell mondani, ha „ellenünk” szól az ítélet. Párizsban 1946–1947-ben ülésező 21 győztes országnak volt feladata tető alá hozni a korszakos békeművet, mely végül is a győztes hatalmak közötti kompromisszumok alapján látott napvilágot. 1946. augusztus 8-án Molotov szovjet külügyminiszter így nyilatkozott: „... törekednünk kell az összhang – az egymásnak teendő ésszerű engedményekre...”

A 22 tagú magyar békedelegáció vezetője Gyöngyösi János külügyminiszter lett. Tagjai a kormánykoalíció valamennyi pártja volt. A Magyar Kommunista Pártot Gerő Ernő képviselte. Az előzetes tárgyalásokon a partnerek megegyeztek abban, hogy ki kell alkudni bizonyos méltányos területi korrekciót. Ezzel az MKP is egyetértett. A vita a mértékek körül bontakozott ki: voltak, akik a wilsoni néprajzi határok mellé álltak, mások kevesebbel is beérték volna. Egyesek Románia viszonylatában – 22 000 négyzetkilométert követeltek (ami felét tette ki a második bécsi döntésnek), néhányan 5 000 négyzetkilométer mellett kardoskodtak. A kommunisták, Révai József, Farkas Mihály és Horváth Márton is kiálltak egyes magyar területek visszacsatolása mellett, de óva intettek az irreális túlzásoktól. A Szovjetunió véleménye szerint: Budapestnek viselnie kell a felelősség reá eső részét, mert nem lehet a magyarokat megjutalmazni, amiért a végsőkig kitartottak a németek mellett.

Miután a csehszlovákok és a románok mereven elutasítottak minden magyar területi igényt, a szovjet fél a magyar javaslatokkal szemben foglalt állást. Az úgynevezett pozsonyi hídfő kérdésében (Dunacsún, Oroszvár és Horvátjárfalu átadása) végül is a csehszlovákok álláspontját fogadta el. Megjegyzendő: Bezenyét és Rajkát nem engedték elcsatolni tőlünk. Párizsban tehát (leszámítva a fenti három községet) nem nyúltak a trianoni határokhoz a mi rovásunkra. A Szovjetunió elvetette az angolszászok tervét az ún. trializmusról, mely hazánknak csak a német-osztrák-magyar monarchia keretében biztosított volna mozgásszabadságot. Párizs gyengéje volt, hogy nem tudta elfogadtatni az utódállamokkal a területükön élő nemzetiségiek demokratikus autonómiáját.

A békekötés legfájóbb intézkedése ugyanis a területi kérdéseket érintette. Párizs hozzájárult haznák nemzetközi elismertségéhez, antifasiszta-demokratikus, gazdasági fejlődéséhez. Trinaon és Párizs revíziójának irredenta követelése nehezíti a térség békéjének, stabilizálódásának megteremtését.

A párizsi békét 1947. február 10-én írták alá. Tudomásul kell vennünk, hogy ma már Magyarország történelmét nem Trianonhoz, hanem a második világháborút lezáró s a demokratikus kibontakozást biztosító békéhez kell kötnünk, ha nem akarunk elveszni az anakronizmusok és kalandorságok világában.

Hegedűs Sándor

Egy magántulajdonos paraszt az 1980-as évek elején

Talán vannak még olyan emberek, akik emlékeznek arra a reklámfilmre, amely azt akarta tudósítani, hogy Magyarországon milyen gazdag a tsz –, és hogyan él a kistulajdonos paraszt.

Szöveg nélkül az alábbi kép volt látható. Egy mezei út vezetett át a tsz földjén, a baloldalon kukorica volt, a jobb oldalon egy Rába-MAN tárcsázta a tarlót. A hatalmas gép vitte azt a sok tárcsát, mint Floki a lábtörlőt. Az úton ment egy lóval vontatott szekér, mellette egy ember. De azt úgy képzeljék el, hogy ilyet életemben soha nem láttam. Mert a szekérnek mind a négy kereke igen nagy nyolcasokat hagyott, és legalább százévesnek látszott. A ló a gebék királya lehetett, mert olyan sovány volt, hogy csak cammogott. A paraszt kb. 50 éves lehetett, magas, sovány, csizma és priccsnadrág volt rajta, de olyan kopott, hogy akár százéves is lehetett. A kalapja a fején: mint akit a jég ezerszer elvert, kb. egyhetes szakáll, ápolatlan és igen sunyi tekintete volt.

Nos, ez volt az első kép. Egyszerre lehetett látni a hatalmas gépet, amint könnyedén és igen tempósan elmegy, és az úton azt a szánalmas parasztot a lovával.

Megáll a paraszt, és a régi kaszát leveszi a szekérről, és elkezdi kaszálni az árokparton a füvet. Azonnal láttam, hogy annak az embernek soha nem volt a kezében kasza, mert úgy nézett ki, mint amikor az afganisztánok bottal verték a mákültetvényt. Ilyen ostoba kaszálást csak az tud bemutatni, akinek kasza soha nem volt a kezében.

Vagyis a reklám készítői nagyon melléfogtak, mert ilyen nyomorult paraszt a szocializmusban nem volt. Minden üzem, gyár, tsz, állami gazdaság kapuján ki volt írva, hogy munkásfelvétel van. A legtöbb helyen volt munkaruha, üzemi étkeztetés, munkásszállás, orvosi ellátás, üdülés, kirándulás, beiskolázási segély stb. A sokat gúnyolt szocialista brigádok legtöbbjének a vállalásaiban olyanok is voltak, akik patronáltak óvodákat, bölcsődéket, és a legkülönbözőbb munkákat szakszerűen végezték el.

A tsz-ek gondoskodtak az öregek otthonáról, a volt tsz-tagokról, még kirándulni is elvitték. És mi van ma? És holnap mi lesz? Ugyanaz, mert a parlamenti pártok mindegyike kapitalizmust akar – becézve piacgazdaságot.

Gondolkodj, magyar!

A Fidesz már volt hatalmon.

Dudás György, Budapest

Egy szándékos mulasztásról

A különféle célzatos mulasztásokat többnyire azért követik el, hogy bizonyos sanda szándékok mögé bújtatott praktikák kiismerhetetlenné váljanak, sundám-bundám elkendőzött törekvések testet ölthessenek a gyakorlatban.

Alighanem a rendszerváltoztatás indítványozása és végrehajtása függvényében történt meg legújabb kori történelmünk legalpáribb mulasztása, melyet bizonyos politikai potentátok és szekértolóik követtek el az ország és a magyar nép többségének rovására. Mulasztásuk hátrányos következményeit a ma élőkön kívül a jövő nemzedékei fogják kényszerből viselni: hiszen a szocializmus keresztre feszítése emberi sorsokat pecsételt (pecsétel) meg, tett (tesz) kilátástalanná, alig elviselhetővé.

Az inkriminált „lefülelés” abban nyilvánult meg, hogy elmaradt a rendszerváltoztatás véghezvitelét megelőző népszavazás. Vagyis annak előzetes kimondása, hogy jöhet a tőke korlátlan uralma Magyarországon. Azok a törvényeken kívül működő pártok, melyek a Kádár-rendszer gátlástalan dehonesztálásából, baloldali ellenlábasaik lejáratását célzó bujtogató, népámító frázispufogtatásokból politikai tőkét kovácsoltak maguknak, s amelyek a szocializmus államalakulatát paternális, bábáskodó, fölöslegesen gondoskodó jelzőkkel illették, mint amely évtizedekig az állampolgárok sorsát érintő legfontosabb ügyekben helyettük, a nevükben, akaratuk, kívánságuk ellenében, megkérdezésük nélkül döntött, nos, ezek a pártok és tisztséviselőik 1990-ben önkényesen politikai fordulatot hajtottak végre anélkül, hgy ehhez a magyar nép hozzájárulását előzőleg elnyerték volna. Parlamentbe kerülésükkel olyan döntésre érezték magukat felhatalmazva, melyhez nem volt sem jogosítványuk, sem népi felhatalmazásuk. Jelesül: a fennálló állami berendezkedés likvidálására intézményeinek eszement szétzüllesztésére – tőlük származó szlogennel: „lebontására”.

Egyikük sem volt kíváncsi a többség véleményére, hogy óhajtja-e egyáltalán az ordastörvények szentesítette tőkés állami berendezkedést. Holott evidens, hogy az hogy az ország egész népességének sorsát, életviszonyát évtizedekre, netán évszázadokra meghatározó döntés kizárólagos jogát azokra illett volna átruházni, akiket a változások leginkább érintenek és megviselnek. Következésképp: a többséget alkotó kisemberekre, a vagyontalanokra, a bérből és fizetésből élő kiszolgáltatottakra. Tőlük illett volna leginkább az alábbi kérdésekkel érdeklődni:

Vajon óhajtanák-e a szociális piacgazdaság elnevezéssel palástolt tőkés termelési viszonyok, s vele a tömeges munkanélküliség intézményesülését? Szimpatizálnának-e az olyan létállapottal, mely közepette tételenségre kényszerülve alamizsnaként odavetett segélyekből, jövedelempótló támogatásokból, szociális járadékokból kell tengődniük, munkás éveiket vegetálva tölteniük, alkotó munkálkodás helyett? Jó szívvel vennék-e, hogy a lakosság alig tizede jogot vindikáljon magának élsőködésre, az ipari és mezőgazdasági üzemek tömeges szétverésére, az ország anyagi javainak elherdálására, az államkassza szemérmetlen kifosztására? Hajlandóak-e a '45 előtti cselédsorsot újfent vállalni, koldusdinasztiákat alapítani, kukák, szeméttelepek guberánsaiként „boldogulni”? Vagyis érthetővé teni számukra, hogy a kapitalizmusban effélékre számíthatnak.

Ám a tőkepárti urak a jövő milyenségét tekintve mellébeszéltek: a demokratikus szocializmus ígéretével ámították a hiszékeny tömegeket. S aligha véletlenül tették. Mivel sokak emlékezetében nem halványult még el a Horthy nevével jelzett testet-lelket megnyomorító kapitalista rendszer emléke, a szocializmus aláaknázói éltek a gyanúperrel, hogy a felsorolt kérdésekre nem remélhetnek igenlő többségi választ. Erre tekintettel a hatalom megragadására eszelősen ácsingózó nábobok és lakájaik jobbnak látták elfülelni az alkotmányjogilag is indokolt referendum kiírását és annak lebonyolítását. A törvényhozás megválasztott tagjaiként, tehát a közvetett demokrácia játékszabályai függvényében véghezvitték a tőkés hatalmi és gazdasági viszonyok „suba alatti” restaurálását.

Az urak tehát palástolták rendszerváltoztatási szándékukat. Tartottak (nyilván nem ok nélkül) attól, hogy a magyar nép többsége az emberközpontú társadalmi rendszer további fennmaradása mellett voksol, s így kétségessé válhat a Horthy-éra intézményeinek a vagyoni cenzusra, valamint a születési előjogra alapított úri Magyarország zöld útjának kiépülése.

Dr. Südi Bertalan

Ne a múlttal foglalkozzunk, hanem a jelennel!

Munkáspárti állásfoglalás Biszku Béla meghurcolásáról
A Munkáspárt felháborodását és aggodalmát fejezi ki Biszku Béla bíróság elé állítása
miatt. Ez az ügy több szempontból is veszélyezteti a demokratikus vívmányokat, alapvető
emberi jogokat. A jelenlegi hatalom már nem csak az emberek mindennapi életét, hanem
gondolatait is irányítani akarja, a jobboldalnak nem tetsző véleményeket pedig immáron
nem csak elhallgattatni, hanem jogi úton büntetni is szándékozik. Ez a fajta törekvés a
demokrácia rendkívül súlyos korlátozásához, az emberi jogok csorbulásához vezethet.
Mindez összekapcsolódik az Európában egyre fokozódó antikommunista hisztériakeltéssel, a
kommunisták üldözésével. Magyarországon ez a tendencia a Btk. tavaly májusi módosítása és
a Biszku Béla körül kialakult helyzet kapcsán is megfigyelhető.
Biszku Béla ügye valójában nem az 1956-os események megítéléséről szól, hanem arról,
hogy lehet-e 2011-ben egy magát demokratikusnak nevező rendszerben egy 90 esztendős
idős embert meghurcolni azért, mert gondolatai nem egyeznek a törvényhozók véleményével?
Lehet-e, szabad-e az állami politikát egyes erők politikai bosszújára és vérszomjára építeni?
A Munkáspárt álláspontja szerint nincs demokrácia szólásszabadság nélkül. A jelenleg
hatályos Alkotmány is a következőket tartalmazza: „A Magyar Köztársaságban mindenkinek
joga van a véleménynyilvánítás és a szólás szabadságához.” A Munkáspárt követeli, hogy
az Alkotmányban rögzített jogokat ne csak a szavak szintjén, hanem a gyakorlatban is
érvényesítsék!
2010. májusában a Fidesz-KDNP-kormány módosíttatta a büntető törvénykönyvet.
Bűncselekménynek nyilvánították azt, ha valaki „ nagy nyilvánosság előtt a nemzeti
szocialista és kommunista rendszerek által elkövetett népirtás és más, emberiség elleni
cselekmények tényét tagadja, kétségbe vonja vagy jelentéktelen színben tünteti fel.” Hiába
szólaltak meg szakmai és civilszervezetek, a Munkáspártról nem is beszélve, a hatalomra
semmi sem hatott.
Ilyen helyzetben válik lehetővé, hogy egy jobbikos politikus, Szilágyi György kijelentse:
az 1956 utáni "megtorlásokat irányító" Biszku Bélának "nem azért kellene bűnhődnie, amit
mondott, hanem amit tett, hiszen 1956 után több ezer családot tett tönkre azzal, hogy több
száz embert megkínoztatott, vagy megöletett". Ebből a nyilatkozatból egyértelműen kivehető,
hogy a háttérben a Jobbik fanatikus antikommunizmusa, gyűlölettől és vérszomjtól vezérelt
politikai bosszúja áll, a „nemzeti szocialista és kommunista rendszerek bűneinek nyilvános
tagadásáról” szóló törvény csak eszköz Biszku Béla ellen. El kell végre dönteni, hogy a
Jobbik útján haladunk, vagy a demokrácia és Európa útján!
A Munkáspárt úgy véli, hogy az 1956-os események objektív megítélése történészek feladata,
az egész 1956-os kérdéskör történelmi, és nem politikai vita, amit nem a bíróságon, hanem
szakmai alapokon nyugvó, elfogulatlan történészi munkának kell rendeznie.
Nemrégiben Bulgária, Litvánia, Lettország, Magyarország, Románia és Csehország
külügyminiszterei követelték az Európai Uniótól, hogy az EU területén vezesse be azoknak
a jogi üldözését, akik nem fogadják el a kommunizmus és fasizmus elfogadhatatlan
egyenlővé tételét, valamint történelem újraírására és a kommunisták, illetve a kommunizmus
kriminalizálására irányuló kampányokat. Az Európai Unióban azonban ilyen törvény nincsen,
és Európa haladó erői azon dolgoznak, hogy ne is legyen.
1. A Munkáspárt követeli, hogy az Országgyűlés módosítsa a Btk-t: szüntessék be a
fasizmus és a kommunizmus összemosását, amelynek sem történelmi, sem jogi alapja
nincsen.
2. Az illetékes bíróság utasítsa el a Biszku Béla elleni vádemelést.
3. A magyar kormány Biszku Béla életének megkeserítése és a kommunisták
démonizálása helyett a választási ígéretek megvalósításán dolgozzon, a
látványpolitizálást és a bosszúhadjáratot váltsa fel a szociális gondokra koncentráló
kormányzati politika! Magyarország jövőjét nem az szolgálja, hogy meghurcolnak
egy idős embert. Jövőnk attól függ: meg tudjuk-e menteni a fagyhalálra ítéltek százait,
találunk-e megoldást a kilakoltatás elé néző tízezrek számára, adunk-e munkát, biztos
holnapot az egyre nehezebben élő milliók számára.
Budapest, 2011. január 31.
Magyar Kommunista Munkáspárt Elnöksége

Cseh Miklós: Tegyük újra erőssé az országot, éljen az ellentámadás és a harc

Kedves Elvtársak, Barátaink, Budapestiek!
Kevés olyan esemény van a magyar történelemben, amelyet az egész magyarság egységesen és pozitívan ítél meg.
1848 márciusának emléke, még 163 év elteltével is, büszkeséggel tölti el az igaz hazafiak szívét. Megjelenik előttünk a lánglelkű költő: Petőfi Sándor, a Nemzeti Dal, eszünkbe jutnak az akkor megfogalmazott nemzeti követeléseink, a 12 pont.
Ilyenkor valahogyan szebben lobog a piros-fehér-zöld zászló. Jó érzéssel viseli az ember a kokárdát, és hazafias indulóink is lelkesítően hatnak országunkra.
De másnap elmúlik a varázs.
Nemzeti lobogóink lekerülnek az oszlopokról, eltesszük a kokárdát is újabb 1 évre, és tétlenül
nézzük, - vagy ami még ennél is rosszabb - észre sem vesszük, hogy az országunk, ismét, idegen hatalmak elnyomása alatt szenved.
Elvtársaim!
Idézzük fel a 12 pont egyes követeléseit, mert bármilyen megdöbbentő is, népünk 163 éves
követelése, a mai napig aktuális.
Mit kíván a magyar nemzet?
„Kívánjuk a sajtó szabadságát, a cenzúra eltörlését.” – mondták nagyjaink, 1848 márciusában.
Majd eltelik 163 év, és 2011-ben Magyarországon életbe lép Európa egyik legvisszataszítóbb
törvénye, a médiatörvény, amely a hatalom teljes uralma alá vonja a sajtó felügyeletét.
Ma a politikai elit minden eszközt bevet, hogy elhallgattassa a rivális politikai erőket, köztük
pártunkat, a Munkáspártot is. Mindezt teszik azért, mert napjainkban mi fogalmazzuk meg azokat a jogos, népi követeléseket, amely megvalósulása esetén eljön Petőfi Sándor által is megálmodott új világ, a közösségi társadalom. Vagy ahogy a költő fogalmazott, a Kánaán, ahol a bőség kosarából mindenki egyaránt vehet, a jognak asztalánál mind egyaránt foglal helyet..
Nézzük tovább, mit kívánt még a magyar nép 1848-ban?
„A' katonaság esküdjék meg az alkotmányra, magyar katonáinkat ne vigyék külföldre, a' külföldieket vigyék el tőlünk”
E sorokat olvasva, nem elvetemült gondolat, ha azt mondom, hogy a rendszerváltó elit elárulta a 48-as márciusi ifjúság ügyét,akkor, amikor Magyarországot, beléptette a NATO-ba.
Az a nép, amely 1848-ban még a függetlenségéért harcolt, most a NATO tagjaként távoli országok megszállásában vesz részt.
A márciusi ifjúság egyik nagy eszméje volt, a szabadság, 163 év elteltével nem több, mint üres szó.
Kossuth Lajos országa, ma a világ legagresszívabb hatalmának, az Amerikai Egyesült Államoknak lelkes csatlósa.
Az ország vezetői, az elmúlt 20 évben, szégyenkezés nélkül adták fel hazánk függetlenségét, sőt, még büszkék is arra, hogy szerepet vállalunk a NATO vérfürdőjében, az pedig nem más, mint hazaárulás!
Azokat, akik foggal, körömmel védték Magyarország semlegességét 1999- ben, többek között minket, kommunistákat tituláltak hazaárulóknak, és szélsőségesnek.
Pedig ahogyan 1848-49-ben nem a szabadságharcos nép volt hazaáruló, úgy 1999-ben sem, és 2011-ben sem azok a szélsőségesek, akik a semlegesség mellett állnak ki.
Elvtársak!
Történelmi tapasztalataink mondatják velünk, hogy nincs társadalmi haladás, függetlenség nélkül, és nincs függetlenség sem, hazaszeretet nélkül.
Most, amikor a magyar államot új alapokra próbálja helyezni a kormány, kötelességünk minden erőnkkel szembeszállni azokkal a törekvésekkel, amelyek sértik a modern köztársaság eszméjét, Kossuth Lajos és a 48-as ifjúság politikai örökségét. Az Orbán Viktor vezette, úgynevezett Nemzeti Ügyek Kormánya, nem az önálló, erős, független magyar állam megteremtéséért kormányoz, hanem visszarepítenek minket a legsötétebb 30-as évekbe, a Horthy-világ Magyarországába. Az új alkotmány tervezete nem egy haladó szellemiségű modern államot vizionál, hanem a múltba révedő, szélsőségesen konzervatív országot.
Ez pedig szöges ellentétben áll azokkal a haladó, és népi célokkal, amelyeket 1848 hősei
megfogalmaztak.
Kérdés, hogy mit tehetünk mi, igaz baloldaliak, akik nem csak külsőségekben, hanem tettekben is összekapcsoljuk a társadalmi haladás, és a függetlenség eszméjét, ezáltal képviselve az őszinte hazafiságot?
A válasz egyszerű: harcolnunk kell úgy, ahogyan tették azt elődeink. Ismét küzdeni kell a szabadságunkért, a jogi és szociális egyenlőségért, a szabad sajtóért, a haladásért!
Szembe kell szállni azokkal, akik megkötik a nép kezét, és az Európai Unió rabszolgáivá
züllesztenének minket!
Tegyük újra erőssé az országunkat, legyen ismét büszke a magyarság!
Számunkra 1848 eszméje, a márciusi ifjak, Petőfi Sándor és Kossuth Lajos ne csak emlék legyen, hanem példa is!
Előre hát mind, aki költő, A néppel tűzön-vízen át!
Éljen Magyarország! Éljen a függetlenség! Éljen az ellentámadás! Éljen a harc!

Thürmer: Mondjuk meg az EU-nak, hogy nem fizetjük az adósságot, ők viszont fizessenek a rendszerváltásért

A forradalmárok mi vagyunk

Szegeden és Hódmezővásárhelyen köszöntötte a Munkáspárt az 1848-49-es forradalom és szabadságharc ünnepét. A rendezvények szónoka Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke volt. A márciusi ifjak forradalmat hajtottak végre, előrevitték az országot. – hangoztatta. Ma azonban nincs forradalom. A rendszerváltás tönkretette azt, amit a közösségi társadalom valóságos értékként a nemzetnek adott. A „fülke-forradalomnak” nevezett választási győzelem nem állította meg, nem változtatta meg a tőkés rendszer két évtizedes pusztító folyamatát.  A forradalmárok mi vagyunk. Petőfi Sándor és Kossuth Lajos nevét mi tűzzük zászlónkra. Petőfi víziója a jövőről a mi pártprogramunk is. Kossuth függetlenség eszméje a miénk is.- emelte ki a pártelnök.

Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnökének beszéde

(Szeged, 2011. március 14.)

Tisztelt ünneplő közönség! Barátaim!

1848. október 3-án Kossuth ezt írja az Országos Honvédelmi Bizottmánynak: „Szegedre okvetlenül el kell mennem. Várnak, mert itt várja a nép a szabadság szavát, mint az idvezítőt.” Kossuth eljött és e téren leborult nemzete nagysága előtt.

Mi, a késői utódok ugyanezen a helyen emlékezünk az 1848-49-es forradalomra és szabadságharcra. Dicső elődeink 1848. március 15-én azért mentek az utcára, hogy megdöntsék a feudális rendet és kivívják az ország szabadságát, a magyar nemzet függetlenségét.

Ezekben a napokban és órákban a magyar politikusok párhuzamot vonnak 1848-49 és a mai Magyarország között. Petőfi és Kossuth ruhájába bújnak, azt a látszatot keltve, hogy napjainkban is a haladást előrevivő forradalom részesei vagyunk.

A márciusi ifjak forradalmat hajtottak végre, előrevitték az országot. Március utat nyitott a jobbágyság eltörlése előtt. Az eddig földhöz kötött jobbágy szabad lett, a feudalizmus elveszítette egyik pillérét. Az új társadalmi rend, a kapitalizmus megkapta azt, ami fejlődéséhez elengedhetetlen: a munkaerejével szabadon rendelkező bérmunkások tömegét.

De milyen forradalomról beszélhetünk ma? A rendszerváltás tönkretette azt, amit a közösségi társadalom valóságos értékként a nemzetnek adott. Az emberek értelmes és teljes foglalkoztatottsága helyére a tömegek értelmetlen és pusztító munkanélküliséget hozta. A kultúra és az oktatás egykor szélesre nyitott kapuit bezárta, a magas szintű magyar oktatási rendszert szétzúzta, és helyére az emberek tömeges butítását hozta.

A „fülke-forradalomnak” nevezett választási győzelem nem állította meg, nem változtatta meg a tőkés rendszer két évtizedes pusztító folyamatát. Azt vállalta, hogy megállítja a tőkés rendszer válságát, konszolidálja azt a tőkés rendszert, amely milliókat tett kiszolgáltatottá, és megfosztotta Magyarországot függetlenségétől

A márciusi ifjak győzelemre vitték a polgárság legszentebb eszméit, a szólás-és sajtószabadságot. Ezzel óriásit léptek előre a feudalizmus zártságához és az arisztokrácia médiamonopóliumához képest. A tőkés rendszerváltás a sajtószabadságot alárendelte a médiatulajdonosok és a nagy tőkés pártok önkényének. Minden baloldali és haladó nézetet kizárták a hivatalos nyilvánosságból. A mostani kormány egy sor olyan törvényt hozott, amely nem csak a szólás szabadságát tiltja, de a gondolkodásét is.

A forradalmárok mi vagyunk. Petőfi Sándor és Kossuth Lajos nevét mi tűzzük zászlónkra. Petőfi víziója a jövőről a mi pártprogramunk is. Olyan társadalomban akarunk élni, ahol a „bőség kosarából mindenki egyaránt vehet”. Olyan államot akarunk, amelyben „a jognak asztalánál mind egyaránt foglal helyet.” Olyan szellemi életet, olyan oktatást, olyan kultúrpolitikát akarunk, amely lehetővé teszi, hogy „a szellem napvilága”ragyogjon „minden ház ablakán.”

Kossuth függetlenség eszméje a miénk is. Kossuth 1849. április 14-én kikiáltotta a Habsburg-ház trónfosztását, s kinyilvánította: „a magyar nemzet elidegeníthetetlen természetes jogainál fogva az európai státuscsaládba önálló és független szabad státusként belép”.

Ma újra időszerűvé vált hazánk függetlenségének visszaszerzése. A magyar gazdaság a külföldiek kezében van. A magyar külpolitikát Brüsszelben és Washingtonban döntik el. Az EU naponta avatkozik be a magyar belügyekbe.

Az új alkotmány tervezete szentesíti korlátozott függetlenségünket és megcsorbított szuverenitásunkat. „Magyarország az Európai Unióban tagállamként való részvétele érdekében nemzetközi szerződés alapján – az alapító szerződésekből fakadó jogok gyakorlásához és kötelezettségek teljesítéséhez szükséges mértékig – egyes, Alkotmányból eredő hatásköreit a többi tagállammal közösen, az Európai Unió intézményei útján gyakorolhatja.”

Barátaim!

Magyarország kényszerpályán van, amelyet a nemzetközi pénzügyi szervezetek határoznak meg. Erről a pályáról csak akkor képes az ország letérni, ha olyan erős vezetése lesz az országnak, amely képes a külföld gazdasági, politikai és katonai nyomását ellensúlyozni, szembe nézni a külfölddel.

Támogatunk minden erőfeszítést, amely Magyarország haladását és függetlenségét szolgálják. De nem támogatunk semmilyen olyan politikát, amely szavakban haladást és függetlenséget hirdet, a valóságban ismét alárendel bennünket az idegen hatalmaknak.

Támogatunk minden erőfeszítést, amely a társadalmi békét szolgálja. De nem támogatunk senkit és semmit, aki, és ami a néppel akarja a tőkés válság árát megfizettetni. Ajánlom a mai politikusok figyelmébe Petőfi figyelmeztetését: 

Az alkotmány rózsája a tiétek,
Töviseit a nép közé vetétek;
Ide a rózsa néhány levelét
S vegyétek vissza a tövis felét!

Barátaim!

Szerezzük vissza Magyarország gazdasági, politikai és szellemi függetlenségét! Adóztassuk meg a multinacionális bevásárló központokat és transznacionális cégeket! Fokozatosan szorítsuk ki őket a magyar gazdaságból! Helyükre magyar vállalatok, magyar vállalkozók lépjenek! Állítsuk vissza a nemzeti termelést, ami elengedhetetlen a gazdasági függetlenséghez!

Magyar mezőgazdaságot akarunk! Magyarország az alapvető élelmiszerek terén legyen független a külföldtől! Az állattenyésztést helyre kell állítani! A kormány feladata, hogy megvédje a magyar termelőket a külföldi agráragressziótól. Ne engedjük új bevásárló központok építését!

Mondjuk meg az EU-nak: fizessen a rendszerváltásért! Ők jártak a legjobban, ők a haszonélvezők, fizessenek!  A magyar kormány jelentse be: nem fizeti a külföldi adósságok kamatait.

Elég a háborús politikából!  Magyarország lépjen ki a NATO katonai szervezetéből!

Szegediek! Tisztelt ünneplők!

A forradalom és szabadságharc ünnepén nem hallgathatunk azokról a törekvésekről, amelyek az új alkotmány formájában éppen 1848-49 nagyszerű és lelkesítő eszméit teszik semmissé.

1848 bővítette az emberek jogait. A mostani alkotmány az állampolgárok jogait a négyévenkénti szavazásra korlátozza, lényegében megfosztva őket a közvetlen demokrácia minden intézményétől.

A márciusi ifjúság jogvégzett forradalmárai olyan államot akartak, ahol a nép ellenőrzi a hatalmat. A mai politikai elit jogvégzett politikusai viszont olyan államot teremtenek, ahol a nép érdemben nem ellenőrizheti a képviselőket, nem hívhatja őket vissza, nem szólhat bele a hatalom ügyeibe.

A márciusi forradalom a köztársaság eszmeiségében született. Kossuth nem teremtett köztársaságot, de a forradalom állami működése inkább hasonlított egy köztársaságra, mintsem egy monarchiára. A mai hatalom a monarchia szellemét, jelképeit és jogi megoldásait csempészi vissza. Idő kérdése, mikor válunk monarchiává.

1848 előre vitte Magyarországot. Már nem egyszerűen Párizsra vetettük „vigyázó szemünket”, de néhány hónap alatt behoztuk politikai és szellemi lemaradásunkat Európa fejlettebb részével szemben. A mostani hatalom, amint az alkotmány tervezetéből is kiolvashatjuk, a 21. századból a 20. századba, sőt a 19. századba viszi vissza az országot. Felejtsük el a kommunikációs társadalom vívmányait? Vessük el mindazokat a lehetőségeket, amelyeket az Internet tömeges elterjedése a gondolkodás, a szólás és a cselekvés szabadságának kibővítése terén jelent? Térjünk vissza a múltba, magunk mögött hagyva a jövőt?

Nem, barátaim!

Mi Petőfi és Kossuth ügyét akarjuk folytatni. Mi a forradalmat akarjuk tovább vinni.

Törvény előtti egyenlőséget akarunk! A törvényeket mindenki tartsa be! Ne az döntsön, hogy ki tud sztárügyvédeket megfizetni, hanem az, hogy kinek van igaza. Csak tiszta embereket engedjenek a közéletbe!

Népi országgyűlést akarunk! Beszámoltatható, ellenőrizhető és visszahívható képviselőkkel!

Egyenlő és arányos választási rendszert akarunk! E nélkül minden parlament csak a milliárdosok, a gazdagok gyülekezete lesz.

Szociális jogokat akarunk a politikai jogok és szabadságok mellé. A lakhatás mindenki magyar állampolgár számára legyen alkotmányos jog. Az alkotmány garantálja az első lakáshoz és az első munkahelyhez való jogot!

Éljen a forradalom és a szabadságharc ünnepe!

Éljen a magyar nép!

Éljen Magyarország!

Thürmer a miskolci polgármesternek: a Munkáspárt nemzeti elkötelezettségű baloldali párt

A múlt héten a miskolci Kocsonyafesztiválon járt Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke. Ebből az alkalomból látogatást tett dr. Kriza Ákosnál, Miskolc polgármesterénél. A szívélyes hangulatú találkozón a város vezetője tájékoztatást adott a város életéről, a rend, a közösségi élet megteremtését szolgáló intézkedésekről. A Munkáspárt elnöke szólt arról, hogy a Munkáspárt nemzeti elkötelezettségű baloldali pártként az ország felemelkedéséért, a dolgozók életkörülményeinek javításáért dolgozik.

Harc a tőkések ellen: amit elloptak, visszaszerezhetjük tőlük

Az alábbi interjút egy fiatal nemzeti kommunista adta internetes hálószemünknek, aki az interneten Ardarik néven fut, és a Magyar Kommunista Munkáspárt törekvéseit fogadja el a magyar kommunista ideológiájú pártok közül. Teljes nevét elsősorban biztonsági okokból nem kívánta megmondani. A megnyilvánulásra szerinte azért volt szükség, hogy népszerűsítse a mozgalmat, illetve hogy bemutassa a kapitalizmus elleni megoldásokat az efféle dolgok iránt érdeklődőknek.
• Vázoljuk fel néhány szóval, hogy mi történik a mai Magyarországon alapvetően azokkal az emberekkel, akik arra kényszerülnek, hogy munkaerejüket eladják a munkaerőpiacon.
• A dolgozó emberek totális lezüllesztése történik.
• A lezüllés erkölcsi vagy anyagi értelemben fontos?
• Mind a kettő elég keményen megy.
• Kinek az érdeke, hogy ilyen állapotba kerüljenek a munkások?
• A burzsujoké, a tőkéseké, természetesen. Nem akarják, hogy gondolkodjon a munkás, mert az a hatalmuk végét jelenti.
•  Pontosítsunk: ki tekinthető ideológiai értelemben burzsujnak, illetve tőkésnek? A munkaadó vagy rajta kívül az is, aki kényelmes polgári jólétben él, és nem dolgoztat senkit?
• Inkább a munkaadó, de idetartozónak vélem a hazai politikai elitet is.
• Mi történne akkor, ha a munkás elkezdene gondolkodni?
• Rájönne arra, hogy minden problémájáért a tőkés a felelős.
• Milyen eszközeik, lehetőségeik vannak arra, hogy elérjék céljukat, vagyis azt, hogy a munkás elkezdjen gondolkozni?
• A média és az oktatás lezüllesztése. Főleg a médiáé.
• Na de hát csak a médiából tudja meg, hogy mi történik a világban? Más forrása nincs?
• A munkás mindent megtudhat a médiából, nem ezt érzem gondnak, csak szinte bizonyos, hogy nem úgy tálalják neki, hogy valóban értse azt. Amikor a polgári demokrácia elleni tüntetésekről van szó, akkor igyekeznek úgy beállítani a dolgokat, hogy a munkás számára a tüntető valami ellenszenves figura legyen.
• A polgár számára egy tüntetés a gyár előtt valamiféle forradalmi helyzetet takar, és ő nem szereti az ilyesmit. Úgy érzi, hogy a forradalomból mindig csak a baj van: miért nem ülnek otthon ezek a tüntetők, miközben a tévét nézik, úgy, mint én? Valami ilyesmit éreznek…
• A polgárok tévedésben élnek. Az nyilvánvaló, hogy egy elhibázott forradalom valóban baj, de egy jól kivitelezett forradalommal még ő, a polgár is nyerhet.
• Mit?
• Burzsuj-, azaz tőkésmentes világot.
• De a polgárnak jó a polgári demokrácia, ő jól meg- és elvan benne.
• Lehet, de a burzsujnak köszönhetően a polgár is fokozatosan lemegy a munkás szintjére.
• Akkor nemsokára együtt forradalmárkodhatnak? A munkás a polgárral a tőkés ellen?
• Elviekben igen.
• Azt azért ne felejtsük el, hogy a polgár számára a munkás, pontosabban a proli valami aljanép, söpredék, alkoholista disznó véglény.
• A munkás számára pedig a polgár a semmirevaló KMK-st, a közveszélyes munkakerülőt testesíti meg.
• Ebben van valami, sőt nemcsak valami. De akkor ez irigység is egyben? Hogy én, a melós, aki egész életemben hajtok, soha az életben nem jutok el a polgári szintre?
• Részben igen. Bár tegyük hozzá, hogy a proletár még nem tudja, miért történik ez vele; illetve hogy mi az akadálya annak, hogy ő is tisztes polgári jómódban éljen. És tudatlanságából fakadóan a polgárt teszi felelőssé ezért. A polgár meg a proletárt hibáztatja azért, hogy képtelen felemelkedni az ő életnívójára.
• Ezért lenne szükség a burzsujtakarításra? És van-e szükség polgártakarításra annak érdekében, hogy az említett akadály megszűnjön?
• A tőkés mindenképp akadályozza a proletárt célja elérésében. A polgárt azonban át lehetne nevelni, no nem sztálinista módszerekkel.
• Sztálinék hogyan neveltek?
• Tizennyolc év gulággal. Kolimán vagy Vorkután.
• Ezzel ellentétben a nem sztálinista nevelés nyilván értelmi, és nem indulati alapú.
• Pontosan. Meg lehet győzni az embereket arról, hogy mi a jó. A tőkéseket leszámítva.
• És a proletár ideológiai nevelése? Rá is a fentiek vonatkoznak?
• Igen. Ők viszont eleve fogékonyabbak erre.
• Jó, de ha elvont marxizálást kapnak ideológiai nevelés címén, felérhetik-e ésszel?
• Ha értelmesen magyarázzák el neki, miről van szó, miért él rosszabbul, mint amire számított akkor, amikor elkezdett dolgozni, akkor nem lehet gond. Amit ön említ, az viszont igen nagy baj. Úgy kell csinálni ezt az egészet, hogy a munkás is értse a dolgokat. Mondok egy példát: Kádár elvtárs érthetően beszélt.
• Ha már szóba került Kádár János: ha ő most ellenzékben lenne, mit kellene csinálnia?
• Milíciát.
• Afféle munkásgárdaféleséget?
• Olyasmit.
• De nem munkásőrséget.
• Nem, mivel az a hatalomra kerülés után volt. Teljesen más lenne ennek a milíciának a feladatköre, mint akkor.
• Tehát ha megy az átnevelés, és vége egy napnak, akkor megoldódott minden? Azaz szellemileg töltekeztem, és most megyek haza a tévé elé?
• Dehogy. Ez sajnos nem egy napig tart. De minden egyes nappal közelebb kerülünk a végső győzelemhez.
• És ha befejeződik?
• Akkor elviekben érteni fogja a munkás, hogy mi a helyzet.
• A burzsujokat ugyanis az még nem zavarja, ha a munkás békésen tanulgat, csak ne tegyen mást, és maradjon a polgári demokrácia.
• De nem csak „békés” tanulás lesz.
• Na, ez viszont már zavarja.
• Apróság.
• Tehát van egy szellemileg felfegyverzett munkás, és van egy átnevelt polgár. Mi történik ezután?
• Amennyiben mindenki tudja, mi a feladata, akkor életbe lép a proletárforradalom. Mert a szellemi fegyverrel párhuzamosan valódi fegyver is kell. Bár kétségtelen, hogy egy munkásnak fegyvere nem igazán van.
• Ki fegyverzi fel őt? Vagy marad az ásó, kapa, kasza?
• Tökéletesek azok is. De egy igazán kreatív ember bármiből tud fegyvert csinálni. Ha pedig lőfegyvert akarunk, akkor házilag kell gyártani, vagy importból beszerezni.
• Önmagától a munkás tudja-e, hogy most aztán forradalom és fegyveres? És mit szól mindehhez a polgár?
• A munkás akkor tudja meg, amikor közöljük vele, hogy harc van. A polgár pedig, ha nem veszélyeztetjük, nem reklamál.
• De a polgár azt mondja, hogy jó, nincs ez így jól, még nem tudok minden héten a bahamákra menni, de nem lehetne ezt polgári demokratikus eszközökkel, választás útján? Mondják meg, kire kell szavazni, és akkor én változtatok.
• Tegyük fel, hogy a burzsuj nem fojtja meg a kommunistát, és és azt is, hogy utóbbi hatalomra kerül. A burzsuj abban a pillanatban rohan az USA-hoz, Izarelhez és az EU-hoz. És megöli a kommunista államot.
• És mi van akkor, ha a burzsuj ügyel arra, hogy viszonylag elfogadható módon éljen a munkás, hogy ne jusson eszébe, hogy őt éppen kizsákmányolják? Lesz-e akkor forradalmi helyzet?
• Magyarországon ilyen? Ááá… esélytelen. A tőkeszerzési vágy mindig erősebb, mint a józan ész.
• És Svájcban?
• Svájcból nem lehet forradakmt indítani. Soha nem a legerősebb országból, hanem ellenkezőleg: a leggyengébből indul a forradalom. Ahogy Oroszország a leggyengébb láncszem volt a kapitalizmusban, ugyanúgy most Közép-Európa az.
• De ha Kelet-Európából elindul, átterjedhet-e Svájcra is?
• Biztosan át fog, ugyanis ez már világforradalom, a Ragnarökből meg senki nem marad ki. Tehát az ottani proletariátus a burzsujaik ellen fordul, vagy csatlós lesz, és ellenséggé válnak.
• De nem mondja majd azt, hogy én itt Svájcban viszonylag elfogadható módon élek, minek nekem forradalom? Legrosszabb esetben sztrájkolok egyet…
• Nem, mert ha a gyarmatokat elvesztik a főburzsujok, akkor muszáj lesz az otthoniakat nyúzni. Tehát svájci barátunk veszi át a mi helyünket.
• No most: egy polgárt rettenetesen irritál, hogy egy forradalomban nemcsak a forradalmár lő, hanem őt is érheti találat, hogy lehet ezt lekontrázni neki?  Volt egy ökölvívó, aki az első menet után visszavonult, mert azt nem mondta neki senki, hogy nemcsak ő üthet, hanem őt is megcsépelik…
• A kapitalizmusban is érheti találat. Kirabolhatják a nyílt utcán, vagy megkéselhetik. Sok ember csak ebből tud majd megélni.
• Ez igaz, de ezt megértve akkor feladja a polgári kényelmét, és megy az utcára lőni? Hátha elkerülik a fentiek, és szépen otthon megvárja a forradalom végét…
• Ez már egyénfüggő. Bár nagyobb esélye van a túlélésre ha az egyik vagy a másik oldalhoz csatlakozik. Mert ellenkező esetben mind a két oldal ellenségnek tekintheti.
• Egy győztes forradalom hogyan viszonyul azokhoz a polgárokhoz, akik mindennek ellenre otthon kuksolnak, és a győzelem után előmerészkedve részt kérnek a forradalmi vívmányokból?
• Be lehet fogadni őket a társadalomba, mert lehet, hogy nem jó harcosok, de máshoz azért még érthetnek. Tehát nem szükséges őket kiirtani.
• És ha azt mondják, hogy jó, vége a forradalomnak, mostantól játsszunk ismét polgári demokráciát, tehát választások legyenek, mi meg majd hatalomra kerülve uralkodunk a prolikon? Hiszen ők már úgyis megszokták korábban, hogy őket kizsákmányolják…
• Most a polgárokról van szó. A proli ezt nem fogja hagyni, mert akkor értelmét veszti a forradalom.
• Tulajdonképpen mihez ért egy polgár? Mit tud tenni egy forradalom után? Mi lesz vele?
• A polgárok legjava értelmiségi munkakörben van, és rájuk is szükség lesz.
• De nem fog morogni a munkás, hogy a forradalom után is a polgár jobban fog élni, mint ő, aki az utcán az életét kockáztatta?
• Ha csak kicsit él jobban, akkor nem, különösen akkor, ha az ő megélhetése sincs veszélyben.
• És ha veszélybe kerül?
• A szocializmusban ez nem kerülhet veszélybe, mert mindenki az elvégzett munkája szerint részesül a megtermelt javakból – tehát jól dolgozik, és neki is jó, vagy még jobb lesz, mint addig.
• Tehát ott tartunk, hogy forradalmi helyzet van. Mit jelent ez a gyakorlatban elsőre?
• A tömegek elfoglalják az utcákat, és a forradalmi elit átveszi a hatalmat.
• Kikből állhat ez az elit?
• A kommunistákból, mivel ők a legöntudatosabbak. Ők irányítanak, mégpedig a nép javára.
• Tehát polgár nem lehet.
• Nem, mivel bennük nincs olyan erőteljes osztályöntudat, vagy esetleg semmilyen sincsen.
• Nem lesznek féltékenyek? Hogy kérem, mi forradalmárkodtunk, aztán a buta prolik átvették a hatalmat?
• Belőlük is lehet kommunista. Az egész csak öntudat kérdése.
• De ők forradalmat se akartak, hát még hogy kommunistákká is váljanak.
• No most: ők is a nép tagjai. Ha nem akartak forradalmat, tehát nem akarták azt, hogy jobb legyen a népnek, akkor minket, kommunistákat sem fog érdekelni velük kapcsolatban az, hogy ők féltékenyek vagy sem.
• És hogy lehet őket kordában tartani –vagyis hogy ne féltékenykedjenek a prolikra?
• Két megoldás van:     ha nagyon randalíroznak, akkor büntetni kell. Persze az igazi megoldás az lenne, hogy megszüntetjük a polgár és a proli között a határokat. Hogy eggyé váljanak. Hogy beolvadjanak a proletariátusba. Hogy megszűnjenek a polgári kiváltságok.
• Elvárható-e a proliktól, hogy pontosan tudják, mikor van forradalmi helyzet, vagy jelezni kell nekik?
• Jelezni kell nekik. Ehhez kell egy elit forradalmi csoport. Ők kezdik meg a forradalmat, a többi kommunista pedig, aki nem harcol, terjeszti a hírt a nép tagjai között.
• Ha megvan a forradalmi helyzet, hogyan lehet a forradalmi hevületet átvinni a prolikra?
• A megfelelő minőségű propaganda csodákra képes.
• Mert lehet, hogy éppen a retekklubot nézi, és semmi kedve forradalmárkodni, mert úgy érzi, hogy a vágóhídra akarják terelni a forradalmárok.
• Minden a propagandán múlik. Gondoljunk bele: a Jobbik cigányellenes propagandája hatásos, miközben csak némi valóságalapja van. A burzsuj ellenes propaganda ugyanúgy hatásos lehet. Csak annak több a valóságalapja.
• Igen, de még sincs cigányellenes pogrom az országban.
• Mert a Jobbik beolvadt a parlamenti közösségbe, és hát nem is ők vannak hatalmon, és semmiféle elitjük nincs.
• Térjünk rá a radikálisabb megoldásokra.
• Pontosan. A Magyar Kommunista Munkáspárt ezt elhatározta, remélem, lesz belőle valami.
• Mit jelent a radikalizmus mozgalmi szinten?
• A burzsujok ingatlanjainak elfoglalása, a gyáraik elfoglalása, letartóztatások, ellenállás esetén az érintett tőkések megverése.
• És miben különbözik ez a fajta radikalizmus a politikai szélsőségességtől?
• Körülbelül annyiban, hogy ez a nép érdekében van, nem egy szűk csoportéban. A mélymagyarkodás például semmiképpen nem lehet a nép érdeke.
• A radikalizmus egyes erőteljesebb elemei tekinthetőek-e szélsőségességnek?
• Igen, mert a polgári sajtó ezeket egybemossa. Számukra elég nagy baj egy kis sztrájk is, nemhogy egy forradalom.
• Azért a szélsőségességnek is vannak negatív jelentéstartalmai.
• Melyek azok?
• Hogy az valami snassz dolog, hogy verik a tőkést, mert az nem egy elegáns dolog. Tessék bejutni a parlamentbe, és parlamentáris úton átvenni a hatalmat, nem pedig verekedéssel és forradalmárkodással. Ezt az üzenetet terjesztik, ha a munkáspártról van szó, holott holott más a radikalizmus, més más a szélsőség.
• Bár ez szépen hangzik, azt azért tegyük hozzá, hogy az említett parlamentáris út a tőke törvényei szerint van. Ha most azt feltételezzük, hogy a kommunista bejut a parlamentbe, mi több, jelentős többséggel, pláne ha még kormányt is alakíthat, vajon ki vagy mi fogja megakadályozni a burzsujokat, hogy ne rohanjanak a NATO-hoz beavatkozást kérve a tagországoktól?
• Semmi és senki, máris rohannak.
• Na ugye. Ezért kell tőlük megszabadítni a társadalmat.
• De szerintük ez még belefér az elegáns megoldásokba.
• Szerintem ha a hazaárulás elegáns, a burzsujirtás is az.
• De az egyik csak árulás, a másik pedig gyilkosság, ezért írnak szélsőségről.
• A forradalom nem mehet békésen véve. Ezt egy kínai úriember is megírta. És egy argentin is. Nekik minden szélsőség, ami nem a tőkések előtti hajlongásról és az ő kiszolgálásukról szól. Hadd vessem közbe: örülnék, ha ezen szavaim bennmaradnának az interjúban, és nem cenzúrázná ki senki sem.
• Rendben van. Tehát akkor a proletár kénytelen szélsőséges módon rendet rakni?
• Nos tehát: a legjobb az volna, ha nem kéne ilyen módszerekkel élni senkinek, de ha nincs más megoldás, akkor ez is belefér, mert már csak az ilyenekkel lehet célt érni.
• És ezért teljesen közömbös, ha a polgári sajtó szélsőségről rikoltozik?
• Igen.
• Ha a kettőből egy lesz, ez a proletár polgárosodását, vagy a polgár prolisodását jelenti?
• A proletár életszínvonalát kell természetesen a polgár szintjére felhozni, de ezzel együtt a polgár munkásságát, munkavégzésének mennyiségét a proletár szintjére kell emelni. Tehát a lusta polgárok dolgozzanak.
• Merthogy eddig a polgár nem igazán szakadt meg a munkában.
• Most sem kell majd neki, de dolgoznia viszont muszáj lesz. Vagyis a burzsujbérencségből nem élhet meg, mivel a burzsuj mint társadalmi osztály megszűnik, és nem alkalmazhatja nemhogy jó fizetésért, de sehogyan sem.
• És ha nem akar dolgozni? Éhenhal?
• Lesz majd neki való munka, mivel nem csak fizikai létezik.
• De ő eleve hozzászokott ahhoz, hogy nem dolgozik, vagy csak annyit, amennyit ő akar.
• Tehát KMK-t akar?
• Inkább mondjuk úgy, hogy csak azt csinálná, amit ő is akar, azt nem szereti, ha előírják neki, mit tegyen.
• Azt nem írnám elő neki, hogy mit dolgozzon, csak azt, hogy dolgozzon.
• Akkor válogathat?
• Természetesen. Ezt azonban a proletár is megteheti: képességeinek megfelelően választhat munkát.
• És mi lesz azokkal a munkákkal, amelyeket sem a polgár, sem a proletár nem akar elvállalni?
• Az azoké lesz, akik nem értenek semmihez. Akiknek mondjuk a nyolc általános 14 évig tartott. De odaadható a közveszélyes munkakerülőknek is.
• És mi van akkor, ha az el nem vállalt munkák között van olyan is, amihez azért némi szakértelem is kellene?
• Lehet magasabb fizetéssel is motiválni.
• Értem, de az előbb arról volt szó, hogy az el nem vállalt munkákat kiosztják azoknak, akik nem értenek semmihez. Hogy csinálja meg, ha nem ért semmihez, közben kellene a munkához a szakértelem?
• Lehet képezni; megtanítani neki az adott szakmát.
• De ha nem akarja a képzést a polgár, és helyette más munkát végezne? Arra hivatkozik, hogy nincs neki való, tehát nem tud segíteni, széttárja a kezét, és megy haza heverészni és falat  bámulni.
• Mindenkinek van munka. Ha meg KMK-zik inkább, akkor büntetést kell kiszabni: a pénzbírságtól a kényszermunkáig széles a skála.
• A forradalommal kezdtük – de közben a szocializmusig jutottunk el? Mármint annak alapelveihez?
• Igen.
• Most mi van a tőkéssel, akinek pénze van a kizsákmányoláshoz? Merthogy arról volt szó, hogy azt meg kell szüntetni. Mi lesz vele – azon kívül, hogy nem lesz tőkéje, amivel kizsákmányolhat?
• Ha politikus tőkés volt, akkor kötél vagy golyó. Ott más eset nincs. Ha a politikust pénzelő imperialista típusú tőkés volt, akkor kötél vagy golyó vagy kényszermunka – de az utóbbi legalább tíz év. Ha pedig közönséges tőkés volt, akkor legfeljebb öt év kényszermunka – amennyiben korábban normálisan bánt a saját munkásával. A lényeg az, hogy a tőkéje megszűnik ugyan, de a vállalat vezetőjének megmaradhat  – feltéve, ha ért a menedzseléshez, vállaltirányításhoz.
• Most nézzük meg azokat a polgári engedetlenségi mozgalmakat és hasonlókat, amelyekre képezni kell az erre vállalkozókat. Milyen típusúak ezek, alapvetően milyen célt szolgálnak? Kezdjük az alapoknál.
• Az alap az, hogy a proletár tudja, hogy ő mi, és hogy ki az ellensége. Utána azt kell tudni, hogy hogyan harcolhat ellene. Először a közvetlen ellenséggel való csatára kell felkészíteni őket, ilyenek lehetnek: sztrájk a burzsuj korrupciója ellen.
• Az persze nem várható el, hogy minden egyes proletár beszüntesse a munkát egyszerre.
• A nem sztrájkolóknak viszont tudniuk kell, hogy a sztrájkoló nem ellenség.
• Melyek a konkrétabb és veszélyesebb hadműveletek?
• A következő szint az otthonvédelem lenne. Ez jelenleg nagyon aktuális dolog, hiszen itt a különféle nyilatkozatok kevésnek bizonyultak. Attól ugyanis, hogy nyilatkozgatunk és elemezzük a kialakult helyzetet,  honfitársainkat még könnyedén kilakoltathatják. Ezután következnének a kisebb tüntetések.
• És mi van akkor, ha valóban azért kell kilakoltatni, mert nem fizetett – tehát polgárjogi szempontból jogosan?
• Tehát volt pénze, csak eljátékgépezte, elitta vagy hasonló?
• Ez is érdekel, de nem erre gondoltam, hanem arra, hogy eleve nem hajlandó fizetni, mert úgy gondolja, hogy úgyse merik kilakoltatni.
• Ha önhibáján kívül kerül bajba, őt meg kell védeni, mert nem tehet róla, hogy lehetetlen élethelyzetbe került. Ha viszont tróger volt és azért nem fizetett, akkor nem kár érte. Ilyenkor persze ezt fontos kideríteni.
• Ki dönti el, hogy melyik az adott eset?
• Ki kell deríteni, hogy melyik eset áll fenn. Esetleg úgy is, hogy a szomszédoktól vagy egyéb ismerőseitől szerzünk információkat.
• És ha a tőkés arra hivatkozik, hogy nem azért dobta ki a cégétől, hogy most eltávolítsák a lakásából, hanem azért, mert munkája gazdaságtalan volt? Ő nem köteles ingyenélőket tartani…
• Egy multinacionális tőkés esetén ez a hivatkozás nem fogadható el. De egyébként a burzsujoknak amúgysem szabad hinni. Ezért érdemesebb a kilakoltatás előtt álló ismerőseit kikérdezni.
• De hát azok honnan tudják, hogy érdemes volt-e tartani őt a gyárban? Nem dolgoztak vele együtt…
• De tudják, hogy alkoholista-e vagy nem - illetve hasonló dolgokat. Mert ha tudatmódosító szerekkel él, akkor a munkahelyén vagy másnapos vagy holtrészeg volt.
• Talán a gyárfoglalás lehet még érdekes, illetve ezzel kapcsolatban a tőkések vagyonának elkobzása, különös tekintettel mondjuk a kastélyaikra.
• A gyárfoglalást az ott dolgozóknak kell végrehajtani, hasonlóan, mint Venezuelában. Az egyéb vagyontárgyak: a villa, a jacht és egyebek elkobzása meg a milicisták feladata lenne. Ezek a nagy értékű holmik az államhoz vándorolnának, és a közösség hasznára lennének fordítva. Például a villákból szakszervezeti nyaralót lehetne csinálni.
• Erre már volt példa.
• De nem a pártfunkcionáriusok kapnák meg!
• Eddig pedig nagyobbrészt ez volt a gyakorlat.
• Jelen esetben nem, mert ha így lenne, akkor a pártfunkcionárius könnyen burzsujjá lehet.
• Hm… ez a lehetőség a gyakorlatban magukat baloldalinak tartó magyar politikusok esetében sokszor megvalósult. De lépjünk tovább. Amennyiben a tőkés meg a polgár azt mondja, hogy jó, hát emeljük fel a prolit is, de ne a mi kárunkra, erre mit lehet mondani? Tehát ne az legyen, hogy a mi tulajdonunkat veszik el, mert az lopás a mi szemszögünkből.
•  A közösség érdeke előrébb való, mint az egyéné. Tehát a burzsuj összelopott vagyonát nyugodtan „visszalophatjuk”.
• Akkor viszont ez ellen védekezni fogunk, szól vissza a tőkés. Akár úgy is, hogy betiltjuk az erőszakos hatalomátvételre uszítókat stb.
• Ha kellően nagy a támogatottság, akkor soha nem megy a betiltás. Ha külföldit hoznak be saját védelmükre, mindenki ellenük fordul. A hadsereg pedig nem fog hazaáruló módon saját honfitársaira lőni.
• Az effajta eszmékkel való rokonszenvezés mértéke kulcskérdés, tehát mi van akkor, ha a többség elutasítja, köztük a munkás is? Hogy ő inkább ellesz a piacgazdaságban, aztán majd látjuk…
• Nem lesz el, mivel a végén annyira gyalázatos élethelyzetbe kerül, hogy nem lesz mit vesztenie.
• Igen, de a rendőrség már megtette 2006-ban (mármint azt, hogy saját honfitársaira támadt), tehát elvileg a hadsereg is megteheti, ha ilyen parancsot kap.
• Marx is azt mondta: meg lehet győzni a katonát is arról, hogy ki az ellensége. De amennyiben a hadsereg ellenünk fordul, annak polgárháború lesz a vége. Ha pedig azt itthoni erőkkel leverik, akkor öt-tíz éven belül jön a folytatás. Ha külföldiekkel, azt meg a többi kommunista ország nem nézné jó szemmel. Ha mondjuk az USA beavatkozik, Kína lerohanja Tajvant.
• Mi lenne a célja ennek az interjúnak?
• A legfontosabb, hogy érződjön: nem vagyok libsi.
• Remélem, sikerült.

Ismét Bencsik Mihály a megyei elnök

A Munkáspárt Jász-Nagykun-Szolnok megyei szervezete 2011. 02. 19-én megtartott értekezletén újjáválasztotta a megyei vezető testületét:

Megyei elnök: Bencsik Mihály Szolnok
alelnök: Horváth Sándor Karcag
alelnök: Szilágyi András Törökszentmiklós
elnökségi tag: Bíró Imre Mezőtúr
elnökségi tag: Gulyás László Szolnok
elnökségi tag: Herczegh Klára Szolnok
elnökségi tag: Sípos Sándor Túrkeve

Az Etikai Bizottság elnöke: Csajbók Ferenc Túrkeve
tag: Dikó Miklós Szolnok
tag: Donkó Jolán Szolnok

A Pénzügyi Ellenőrzési Bizottság elnöke: Szarvas Géza Szolnok
tag: Póta Lászlóné Nagykörű

tag: Tóth Antal Szolnok

Szolnok, 2011. 02. 19.

Bencsik Mihály

megyei elnök

Európában nem fog győzni az antikommunizmus

Európában nem fog győzni az antikommunizmus!

Európa kommunista és munkáspártjai a tőkés politikai és szellemi diktatúra újabb megnyilvánulása ellen tiltakoznak. Az európai tőke mindent be akar tiltani, ami kötődik a szocializmus évtizedeihez, a kommunista és munkáspártok mai harcához. Teszik ezt azért, mert félnek a kommunisták harcától, félnek attól, hogy az emberek nemcsak az Akropoliszt foglalják el, de a városokat, falvakat is, s nem csak Görögországban, hanem mindenütt Európában. Ha a tőkések tervei sikerülnek, nem csak a cselekedeteinket korlátozzák törvényekkel, de még gondolnunk sem szabad azt, amit akarunk. A kommunista pártok ilyen korlátozására legutóbb 1936-ban került sor, amikor a fasiszta Németország és a militarista Japán megegyeztek, hogy felszámolják a kommunista mozgalmat. Ébresztő! Már itt tartunk?

Európában nem fog győzni az antikommunizmus!

Európa kommunista és munkáspártjainak közös nyilatkozata

Európa kommunista és munkáspártjai elítélik Bulgária, Litvánia, Lettország, Magyarország, Románia és Csehország külügyminisztereinek provokatív és felháborító kezdeményezését, melyben azt követelik az Európai Uniótól, hogy az EU területén vezesse be azoknak a jogi üldözését, akik nem fogadják el a történelem újraírására és a kommunisták, illetve a kommunizmus kriminalizálására irányuló kampányokat.
Veszélyes törekvés általánossá tenni a jogi üldözést és egyéb olyan intézkedéseket, melyek már több EU-tagállamban a gyakorlatban életbe léptek. Ezek az intézkedések azok ellen irányulnak, akik nem fogadják el a szocialista építés történelmi tapasztalatainak rágalmazását, akik harcolnak az ellen, hogy semmissé tegyék a kommunisták részvételét a társadalmi jogokért folytatott európai harcban, és akik elutasítják a II. világháború történelmének torzítását és a kommunizmus és fasizmus elfogadhatatlan egyenlővé tételét.
Nem véletlen, hogy ezt a kezdeményezést akkor akarják végigvinni, amikor a munkásosztály és a társadalom széles rétegeinek harca erősödik. A munkások elleni támadások kéz a kézben járnak az antikommunista intézkedésekkel. E támadások célkeresztjében a kommunisták állnak, hiszen ők járnak élen ebben a küzdelemben, s nem csak azért, hogy ne a munkások viseljék a kapitalizmus válságának terheit, hanem azért is, mert a kommunisták kínálják az egyetlen igazi megoldást a kapitalista barbarizmus ellen. Az uralkodó osztály tökéletesen tisztában van a kapitalista rendszer zsákutcáival és kibékíthetetlen ellentéteivel, s ezért fokozza az üldözéseit és fenyegetéseit. De akármilyen méreteket is öltsenek ezek a fenyegetések, nem akadályozhatják meg a társadalmi fejlődés kérlelhetetlen törvényeinek érvényesülését, és azt a felismerést, hogy a tőke hatalmának eltörlése szükségszerű. Nem tudja megakadályozni a munkásosztály szervezettségének megerősödését, és a tömegek harcának fejlődését a szocializmusért és a kommunizmusért.
Határozottan kijelentjük, hogy a burzsoázia antikommunista tervei kudarcba fognak fulladni. Az eszménk felsőbbrendűsége és a munkásosztály igaz ügye a legdurvább intézkedéseken is képes áttörni. Még eltökéltebb és rendíthetetlen szellemben folytatjuk a harcot, hogy legyőzzük a nagytőke emberellenes hatalmát. Az antikommunista hisztériakeltés nem fogja becsapni a munkásosztályt és a társadalmi erőket, akik átélik a munkanélküliséget, a társadalmi biztonság és a munkajogok felborulását, magát a barbár kapitalizmust.
Felhívást intézünk minden demokratikus, haladó és antiimperialista erőhöz, hogy csatlakozzon harcunkhoz az antikommunizmus ellen, egy harchoz, ami közvetlenül kapcsolódik a harchoz a munka-, és társadalmi jogokért, és társadalmi igazságosságért, egy kizsákmányolás nélküli világért.

Aláíró pártok (2011. január 3-i állapot)

Azerbajdzsán Kommunista Pártja • Belarusz Kommunista Pártja • Belga Munkáspárt • Bolgár Kommunisták Pártja • Bulgária Kommunista Pártja • Dánia Kommunista Pártja • Dolgozó Emberek Haladó Pártja ( AKEL), Ciprus • Észtország Kommunista Pártja • Finnország Kommunista Pártja • Görögország Kommunista Pártja • Hollandia Új Kommunista Pártja • Horvátország Szocialista Munkáspártja • Írország Kommunista Pártja • Írország Munkáspártja • Jugoszlávia Új Kommunista Pártja • Kazahsztán Kommunista Pártja • Kommunista Párt Dániában • Kommunista Pártok Uniója – SZKP, Oroszország • Kommunisták Pártja, Szerbia • Lengyelország Kommunista Pártja • Lettország Szocialista Pártja • Luxemburg Kommunista Pártja • Macedónia Kommunista Pártja • Magyar Kommunista Munkáspárt • Málta Kommunista Pártja • Nagy-Britannia Kommunista Pártja • Nagy-Britannia Új Kommunista Pártja • Német Kommunista Párt (DKP) • Norvégia Kommunista Pártja • Olasz Kommunisták Pártja • Orosz Föderáció Kommunista Pártja • Oroszország Kommunista Munkáspártja – Kommunisták Forradalmi Pártja • Örményország Kommunista Pártja • Portugál Kommunista Párt • Román Kommunista Párt • Spanyolország Népeinek Kommunista Pártja • Svédország Kommunista Pártja • Szlovákia Kommunista Pártja • Szovjetunió Kommunista Pártja • Törökország Kommunista Pártja • Ukrajna Kommunista Pártja • Ukrajna Kommunistáinak Uniója

Thürmer: Ha cselekszünk, lesz változás is (Egy kis malacot mindenki asztalára!)

Egy kis malacot mindenki asztalára!
Egy kis malacot mindenki asztalára! Ezt kívánom Önöknek, kedves látogatóink. Nem sok ez, s egyszer meg is valósul. Biztos, hogy nem most. Nálunk mostanság túl sok a disznó, s mint tudjuk, azokat még egyesével is nehéz legyőzni.  Reménykedni lehet abban, hogy egyszer majd kevesebben lesznek, s akkor tényleg mindenki asztalára bőségben jut kenyér, virsli, sőt még malacsült is. Szóval, reménykedni, várni lehet, de ez a kevés! Tenni kell, Önnek, nekem, Neked, neki, mindenkinek. S, ha így lesz, akkor lehet igazi változás, ami nem néhányaknak jó, hanem a többségnek. Amikor a javakat majd nem úgy osztják el, hogy szinte mindent a kevesek kapnak, és a változás csak abban van, hogy a többségnek több morzsa jut. A morzsa az morzsa, bármilyen ügyesen is kínálják.
Mit kell tenni? Nos, olvassanak bele honlapunk anyagaiba jövőre is! Látni fogják! De, várjuk ötleteiket, tanácsaikat, gondolataikat is! Nagy szükség van rájuk! Nos, boldog 2011-es évet kívánok Önöknek, több örömet és mosolyt, több segítőkészséget és emberséget! BUÉK!

A Munkáspárt Kossuth-címert akar

Kossuth-címert akarunk!

A Munkáspárt a közel múltban nyilatkozott az új alkotmány szabályozási elveiről szóló dokumentumról. A szerzők, Fideszesek, szocialisták és mások a királyi korona bűvkörében élnek. Csak az lehet jó címer, amiben benne van a korona, és ha benne lesz, népünk előtt megnyílik a felemelkedés útja. A Munkáspárt számtalanszor kifejtette, hogy a felemelkedés lényege nem a korona. Sőt, a koronával sehova sem jutunk.

A felemelkedés lényege az alkotó, becsületes munka, amit például az osztrák címer kifejez. Nem a császári koronát tartja a sas karmaiban, hanem a sarlót és kalapácsot, amelyet Magyarországon törvény tilt. Németország mai címere sem tartalmaz ideológiai jelképeket, példának okáért a horogkeresztet, csak csupán a sast, amit minden józan német elfogad. Az olasz címerben a fogaskerék, a munka jelképe, és az ötágú csillag van, igaz fehéren. A brit címer, amely testesíti magában mindazt, amiben a brit nemzet évszázadok során egyetértett, talán már túl magas is a mi kezdő polgári demokráciánk számára.

A királyi korona természetesen az államiság jelképe, azon egyszerű oknál fogva, hogy az első keresztény államok Európában királyságok voltak. De itt vége is az államiság és a korona összefüggőségének. De, ha ezt nem fogadjuk el, ott van az európai tapasztalat. Ki rakja be a koronát a címerébe, leszámítva a nagy monarchiákat? Azok, akik egy elmúlt dicsőségből akarnak mai nagyságot kovácsolni. Gyönyörű koronás címere van Szerbiának, Grúziának és más európai „nagyhatalmaknak”. Vannak is ott, ahol vannak.

A Kossuth címer mindenkinek tetszik, leszámítva a királypártiakat, a szent korona-hívőket és persze azokat, akiket a formai elemekben akarják visszahozni a szocializmust. Mind a kettő badarság! A címer legyen az, amivel ideológiai fenntartások nélkül, minden magyar egyetérthet, olyan, amin nincs se korona, se angyalka, se nyilaskereszt, se vörös csillag: a Kossuth Lajos független és szabad Magyarországának címere.