Jászkun Munkás, 2011. augusztus

A haza védelme?

 1942. áprilisában a Kállay-kormány, (eleget téve a németek követelésének) kiküldte a Donhoz a rosszul felszerelt második magyar hadsereget.

  A Jány Gusztáv tábornok vezette divíziók - Hitlernek alárendelten - védelmezte a folyó egy szakaszát a támadó szovjet erőkkel szemben. Ez a feladat döntően náci érdek volt, mert a teuton urak nem nélkülözhették az orosz olajat és búzát, miközben a nácizmus igazi ellenségét, a bolsevizmust akarták megsemmisíteni. Az eleve kilátástalan kalandhoz a magyarok a trianoni békediktátum további revíziójának reményében csatlakoztak. Ám, a hivatalos honi propaganda a haza védelméről beszélt. Senki sem hihette komolyan (mégis hitték), hogy a magyar katonák, sok ezer kilométerre határainktól egy démonizált hadsereggel szemben védte a sztalinizmus által fenyegetett “trianoni csonkot”. Nem lett volna hazafiasabb tett Hegyeshalomnál ellenállni a tényleges ellenségnek? A voronyezsi csata kimenetele közismert: elpusztult a második hadsereg jelentős része. A vereség katonai, politikai és morális hatása leírhatatlan volt. Ez a dráma jutott eszembe, amikor elolvastam a Népszabadság május 18-án megjelent “Áldozat” című szerkesztői cikkét. Az újságíró azokról az Afganisztánba küldött katonákról emlékezik, akik közlekedési balesetben haltak, illetve sebesültek meg a minap: “Áldozatuk nem értelmetlen, ostoba tévedés lenne ezt hinni.

  A magyar katonák nyolc éve hősiesen képviselik, érvényesítik Magyar-ország érdekeit a világnak e gyönyörű, de barátságtalan vidékén. Öt éve vállaltunk komolyabb szerepet, ezalatt hat katonát veszítettünk, ... köszönjük meg nekik a hazáért hozott áldozatot.”

  Vallom, hogy ők és szerencsétlen társaik nem magyar célokért haltak meg, hanem egy megnyerhetetlen háborút elindító nagyhatalom érdekeiért, amely nem tűri a vele szemben hala-dókat, s függetlenségi törekvéseikkel az amerikai olajmaffia pozícióit veszélyeztetik. Lehetséges, hogy jelenlegi vezetőink sem tekintik véglegesnek a trianoni-párizsi határokat és egy jövőbeli revízió hitében ringatózva már ma akarnak kedveskedni majdani döntőiknek?

  Súlyos hibát követtünk el, amikor beléptünk az agresszív NATO-ba, mert ezután is minden olyan kalandban részt kell vennünk, amely óvja USA világhatalmi állásait.

  Szövetségesekből vazallusok lettünk, akik az eminens tanulók buzgóságával teljesítik dölyfös uraik parancsait. Ezért számítanunk kell arra, hogy még hosszú ideig ki leszünk téve olyan terhek vállalására, melyeknek semmi közük nincs hazánk érdekeihez. Én cinizmusnak tartom, amikor krokodil-könnyeket hullajtanak egyesek katonáink értelmetlen tragédiája hallatán.

 Megjósolható: az elesettek száma szaporodni fog!

  Lépjünk ki a neokolonializmus különböző formáit realizáló militarista tömbökből és valódi semleges politikát folytatva teremtsünk korrekt kapcsolatot a világ népeivel. Igenis, van élet az Európai Unión és a NATO-n kívül, de ehhez olyan felelősségteljes politikát kellene folytatnunk, mely mentes a nacionalizmustól és irredentizmustól, az országok kapcsolatát mérgező praktikáktól.

  Be kell látnunk, hogy a “nekünk nincsenek barátaink, csak érdekeink” angol külpolitikai elv és gyakorlat a mi helyzetünkben visszaüt.

Hegedűs Sándor

KIÁLT A SZEGÉNYSÉG

A tehetetlenség okozta idegtépő szorongást minden hazánkfia átélte már, akit a sorsa olyan viszonyok közé sodorta, melyben koldusbotra juttató életforma a létbizonytalanság. Az 1990-es politikai fordulat legdöbbenetesebb terméke a társadalmi méretű szegénység keletkezése, melynek cáfolhatatlan okozója a hazai tőkés restauráció. Az állami tulajdon ebek harmincadjára juttatása következményeként munkahelyek százezreinek máról holnapra történt megszűnése, az ipari- és a mezőgazdasági üzemek gátlástalan szétzüllesztése, a tömeges kilakoltatások, a kivéreztetett önkormányzatok a magyarországi rendszerváltást kieszközlő hatalmi potentátok megbocsáthatatlan bűne.

  A szocializmust felszámoló változások politikai és gazdasági nyertesei példátlan közönnyel szemlélték a botrányos elszegényedést. Százezrek kerültek a társadalmi lét peremére, s váltak egy ronccsá tett társadalom szánandó figuráivá. Több milliónyian kényszerültek az ínség okozta gyötrelmek elviselésére. A hazai társadalmi viszonyok közepette a gátlástalan profithajsza és a “ki kit győz le” verseny kíméletlenül félrelökte a gyengéket, a képzet-leneket, az időseket, s általában mindenkit, aki ehhez a “szép új világhoz” nem tudott idomulni.  Jó lenne, ha a kormányzás felelősei is fölismernék végre: ahol a társadalom tetemes hányada leszakadóban van, vagy a nyomor bugyraiban tengődik, ott blődség bárminemű növekedésről, fejlődésről hozsannázni.

  A tömeges elszegényedésért a rendszerváltás óta egzisztált valamennyi törvényhozó és kormányfelelős. Egyetlen tőkés érdekeltségű végrehajtó hatalmi szerv sem intézkedett annak garantálására, hogy ne éhezzenek gyermekek, ne gyarapodjék a hajléktalanok száma, ne háljanak emberek garmadái az utcán, ne idézzék a harmadik világ nyomorát a város és a falusi gettók a XXI. század Magyarországán.

  A restaurált rablókapitalizmus haszonélvezőitől gyakran hallhattuk az utóbbi húsz évben: “Mit siránkoztok a szocializmus megbuktatása miatt? Hiszen a kommunista álmot (a kommunizmust) egyébként sem lehetett volna megvalósítani. Bezzeg a kapitalizmus, még ha vad is, mély és átfogó reformokkal élhető társadalommá szelídíthető”. Aki eképpen vélekedik, nem ismeri, esetleg letagadja a tőkés rendszer embernyúzó, kiszipolyozó természetét. Ahol pedig folyamatosan nő a szegények és a jómódúak közti különbség, ott aligha lehet nemzet, ott csak állam van, mely hol erőszakkal, hol különféle cselvetésekkel igyekszik lecsitítani és egyben tartani (miként napjainkban is teszi) az ellenérdekelt társadalmi csoportokat.

  Az meg különösen szembeszökő, hogy a különféle álbotrányok napjainkban nagyobb vihart szoktak kavarni annál a lehangoló ténynél, hogy az ország miniszterelnöke nem összetartó társadalomban (ezt csak szónoklataiban hangoztatja),  hanem egyféle részvénytársasági metódusban gondolkodik és cselekszik, melyben győztesek nyeresége automatikusan feltételezi a vesztesek kíméletlen dehonesztálását és szemérmetlen kifosztását.

Südi Bertalan

ELVÁGYOM INNEN

Idegen lettem a saját hazámban,

Ily’ elvadult földtáj nem való nekem:

Ahol az ember embernek ordasa,

Ott az élők között nincsen

  már helyem.

Ahol erénnyé vált a gazemberség,

Szájakból csupán mocskolódás

  fakad,

Ott csak a zsiványnak teremhet

  babér,

Lesajnált, aki becsületes marad.

Ahol sok ember tengődni kényszerül,

Mert csóróvá vált és nincs

  mit tennie,

Nyomorba taszító ajserek miatt

Az Istentől kell kenyeret kérnie,

Ahol nem lázít fel a mélyszegénység,

Birkatürelem oldja az éhezést,

Ott kvázi bűnnel ér fel a hallgatás,

S a Sors megtorol efféle késztetést.

Ahol hataloméhes martalócok

Csöndet, igazodást és vakfegyelmet

Parancsolnak a megtévesztett népre,

Ott izzítják a robbantó kanócot,

Melynek gyúelegye detonálni fog.

De hatását ‘míg élek, nem kívánom:

A jövőért folytatott “hadviselést”

Csillagösvényen sétálva kivárom. 

SZÖSSZENET . . .

Tízen-tizenketten gyűltek össze magyar fiatalok Anglia egyik kertvárosában születésnapi ünnepségre. Történetesen a lányomékhoz, akikről évekkel ezelőtt már írogattam tudósításokat, mint au pairekről (babyszitterekről).

A felnőtteken kívül még hat gyermek, 1 évestől 4 évesig és mind fiú. Elevenek, édesek. Tele volt velük a ház és a kert. A vendégek egy fő kivételével kocsin érkezett. A szolnoki születésű ápolónő 75 km-ről érkezett vonattal. Ő másnap, a lányommal, két unokámmal együtt kikísért a Getwick reptérre. Nem küldött üzenetet szüleinek, pedig én szívesen átadtam volna azt.

  A felnőttek egy részéről szintén írtam már 5-6 évvel ezelőtt. Ez azt is jelenti, hogy azóta is egyfolytában kint vannak, sikerült jobb munkahelyet találniuk, jobb albérletet, kocsit szerezniük. A lányomék kivételével mind élettársi viszonyban, segítve, szeretve egymást. Az életük annyiban bizonytalan, hol a nőnek, hol a férfinak nincs több hónapig is munkahelye. Két gyermekes  családnál az apa van otthon és az anya dolgozik. Három család keresett új albérletet, mert felmondott a tulajdonos: eladja a lakást, mert szüksége van a pénzre (angliai válság hatása).

   A kereset így sem rossz, mert az otthon lévő férfiak elmennek alkalmi munkára. Bármit elvégeznek, amíg megfelelő munkahelyet nem találnak. Ennek dacára szabadságaikat vagy rokonaik látogatásával, vagy Tenerifén, vagy Mallorcán, vagy Alicantén töltik. Azzal, hogy valamelyik család születésnapjain felkeresik egymást, (Zsuzsáék 130 km-ről esnek be a lányomékhoz)  rendszeresen tartják a kapcsolatot.

Én ülök a szófán és nézem őket. Július közepe van, meleg. A férfiak 2-3 fős csoportban, amelyik időnként felbomlik, átrendeződik, sörrel a kezükben beszélgetnek autókról, munkahelyekről, főnökeikről, a “hülye angolokról”.

  Leírok egy esetet, amelyik nagyon tetszett. A férfi tejszállító kamiont vezet hajnali 2-7-ig. Eredetileg 4 üzletbe terítette az árut és ezt megállás nélkül (vezetés közben reggelizik, iszik  kávét, üdítőt), hogy már 7 óra előtt hazaérkezzen. A párja ezután megy dolgozni, a nagyobbik fiút óvodába kell vinni, és ott van a kisebbik fiuk is. Főnökei azt látva, hogy hamarabb is meg tudja tenni az utat (angol sofőrök megállnak az út menti kávézókban), adtak neki még egy-két újabb címet. Mégis marad ezen a munkahelyen, rohan, mert napközben otthon kell lennie. A végzettsége különben kertészeti szakközép, latinul tudja a virágok nevét. Gyűjti a liliomokat, orchideákat.

  Nekem nincs semmi dolgom. A gyerekekre felváltva vigyáznak, a sütést, főzést egymásnak segítve végzik a “lányok”. Időnként vagy mellém ül valaki, vagy én megyek oda valamelyik kis csoporthoz. Ott azonban nem értem pontosan miről is beszélgetnek. Mindenki megkérdezi, hogy vagyok. Erre röviden válaszolok és megyek felváltani a gyerek felvigyázót.

Búcsúzásnál  “jó utazást “ kívánnak és én másnap, felülök a repülőre, “úgy felszállok mint a fecske, magasan a levegőbe”.

Herczegh Klára

Emlékezzünk a Kínai Kommunista Párt  90. évfordulójára

  MAO CE-TUNG-nak, a Kínai Kommunista Párt megteremtésében soha el nem múló érdemei vannak. A kínai emberek azt nagyon jól tudják, mert azt a tenger sok szenvedést, fájdalmat, a sok nélkülözést, az éhezést, az iszonyatos kínt és félelmet -, amit a külső és a belső ellenség okozott nekik - azt együtt szenvedték el. A hosszú nagy menetelést kimondhatatlan nehézségek között - úgy hajtották végre, hogy közben állandóan támadták őket. A felszabadulásért a kínai nép milliói nagyon megszenvedett.

Ők igen jól tudják, hogy a külső ellenségeik és a saját uralkodóik milyen kegyetlen szenvedést - megaláztatást okoztak nekik. A boxer lázadás előtti évtizedekben - már több ezer tonna kábítószerrel árasztották el Kínát, azokból lett az un. ópium háború. A világ legnagyobb gazemberei szét akarták rabolni Kínát - Csang Kaj-sek-el az élen. Feltétlen meg kell itt említenem, hogy Lenin egyszer azt mondta, hogy “Trockij-nak a világ 50 országában jól szervezett csoportjai működnek”. Vagyis a un. másként gondolkodók - mindenütt megjelentek, ahol a Marx-Engels tanításait hangoztatták. Kínában - Lin Piao és társai voltak a másként gondolkodók. Ma a burzsoák azt mondják, hogy Pol Pot - MAO-ista volt.

Tudható pedig, hogy Pol Pot Franciaországban tanult, és senki nem néz utána, hogy mit tanult? És ki vagy kik tanították? Kik voltak a társai? A Kínai Civilizáció Története c. könyvben is - szó van az SZKP XX. kongresszusáról, a francia író megemlíti, hogy ekkor romlott meg Kína és a Szovjetunió közötti viszony. Ezért MAO-t marasztalja el. Könnyen lehet, hogy az is a másként gondolkodókhoz tartozik. Ugyanúgy, mint a Kommunisták Bűnei c. fekete könyvének az írója - ugyanis az is francia. A kommunisták halálos gyűlölete -, a Kommunista Kiáltvány meghirdetése óta áll fenn. A liberálisok azóta a pokolba kívánják a kommunistákat.

  Tehát a KKP-ban akkor azt látták, hogy az SZKP XX. Kongresszusa elárulta a szocializmust. Jó lenne, ha végre belátná a világ, hogy a KKP-nak volt igaza. Mert Kína a világ nagyhatalma lett.

 Minden szentnek maga felé hajlik a keze

   

 Az ország gazdasága, szociális és morális helyzete enyhén szólva aggasztó a többség számára. Nap mint nap halljuk, hogy a szociálliberális kormány érte a felelős. Szerintem az ok és okozati összefüggés máshol keresendő. Valójában az ok maga a rendszerváltás az összes többi meg okozat. A társa-dalom ennek következtében ketté szakadt, egy kis létszámú gazdagra és egy nagy létszámú szegényre és mélyszegénységben élőkre.

Úgy tűnik, hogy az ország mai vezetői a saját hasznukra jól gazdálkodnak, a magyar nép életkörülményei meg romlanak. A alábbi adatok tényszerűen igazolják az állításomat, amit a kormányportálon megtalálhatnak.

         Név                           tárca                           Adóalap (forintban)

Pintér Sándor               belügyminiszter                          1,6 milliárd

Martonyi János             külügyminiszter                          115,2 millió

Orbán Viktor                kormányfő                                  24,2 millió

Fellegi Tamás               nemz. fejl. miniszter                     22,2 millió

Navracsics Tibor          közig. miniszter                           21,9 millió

Matolcsy György          nemzetgazd. miniszter                  20,4 millió

Réthelyi Miklós             nemzeti erőf. miniszter                 18,3 millió

Hende Csaba               honvédelmi miniszter                   14,9 millió

Semjén Zsolt                min.elnökhelyettes                       10,1 millió

A Pintér Úr ingatlanjai 100 milliókat érnek. Tíz nagyobb lakásingatlana van, ebből 1 Budán 400 négyzetméteres villa. Pintér Úr ilyen életpálya modellt tudna biztosítani a rendvédelmi dolgozóknak biztos imába foglalnák a nevét. Valószínű, hogy a kormánytagok nem szentek, de azért nekik is maguk felé hajlik a kezük. No comment. 

 ***

A Jászkun Munkás lapszámait értő kezek felvitték az internetre.

Megtalálható:

1. a Keresőben: “Jászkun Munkás havilap” beírásával.
2. http://mkmp-jnsz.blogspot.com/ - itt vannak az egyes példányok 2009 nyarátóll a legfrissebb számokig. A címkék közül kell kiválasztani azt az évfolyamot, amelyiket olvasni akarjuk.
3. Ez a link pedig a 2011. évi számokat tartalmazza: http://mkmp-jnsz.blogspot.com/search/label/J%C3%A1szkun%20Munk%C3%A1s%202011

* * *

Augusztus 5-én du. 14.30-kor megyei elnökségi ülés. Várjuk az elnökség tagjait.

Soha többé Hirosimát!

 

2011. augusztus 6-án, Budapesten, a Szabadság téren a Magyar Kommunista Munkáspárt megemlékezést rendezett az 1945-ös hirosimai atomtámadás (amelyet az amerikaiak hajtottak végre) évfordulóján.

Az emlékező beszédeket Benyovszky Gábor (a Munkáspárt KB-tagja), Hajdú József (Semleges Magyarországért Alapítvány) és Thürmer Gyula (a Munkáspárt elnöke) mondotta el. Az emlékezők között volt Bencsik Mihály, a Munkáspárt Jász-Nagykun-Szolnok megyei elnöke, országos elnökségi tag is.

Előre, munkáspártiak: mentsük meg a polgári demokráciát

Áder János, az első Fidesz-korszak parlamenti elnöke besétálhat a történelembe. Ő terjeszti majd be az új választási törvényt. A hírek szerint a Fidesz összes trükkje benne lesz. Végy valami olyasmit, amit a nép imád, támogat, lelkesedik érte, és cserébe hajlandó elnézni a disznóságaidat. Az Áder-javaslatban ilyen a 200 fős parlament. Zseniális, ezt imádni fogja az utca népe! Utáljuk a pénzszórást. Utáljuk, hogy a normális életben egyébként teljesen életképtelen emberek fontoskodnak, és baromságot csinálnak. Le a parlamentarizmussal! Nagyszerű, ez már annyira baloldali, hogy pont jó egy Fidesz-tervezetbe. Miután szeretett népünk megkajálta a 200 főt, jöhet a lényeg! Ez pedig pofon egyszerű. Olyan rendszer kell, amely a parlamentből, a politikából, a társadalomból, az országból, és előbb utóbb az életből is eltávolítja nagyszerű rendszerünk, a piacgazdaság és demokrácia minden ellenségét. Mivel ezek csak a kommunisták, akkor hát őket! De tegyünk rendet nagyszerű rendszerünk hívei között is, mert akármilyen posztkommunista szocialistát, liberális férget mégsem lehet beengedni a nemzet házába. A cigánygyűlölő, antiszemita mocskokat is csak azért, hogy jobbról is legyen kitől elhatárolódni. Éppen ezért a választás legyen egyfordulós, ne legyen kompenzációs lista. A pártokra vonatkozó ötszázalékos parlamenti bekerülési küszöb maradjon meg, az olyan EU-s. Mindenki csípni fogja Brüsszelben. Aki hülye, nyomorult, pénztelen, civil vagy kommunista az pedig ne is indulhasson! Éppen ezért a jelenlegi 750 helyett kopogtató cédula helyett gyűjtsenek csak össze 1500-at, mondjuk három hét alatt. Már persze, ha bárki is oda meri nekik adni. Aki nem nekünk adja a céduláját, az nem magyar, nem nemzeti, nem korszerű. Az országos lista is legyen jó kemény! Akinek nincs legalább kilenc megyében és Budapesten területi listája, az ne pofázzon bele a nemzet nemes ügyeibe.

Hát nem fura? A polgárság anno kitalálta a parlamentarizmust, a többpártrendszert, és most maga veri szét. 1988 márciusában a Bibó Szakkollégium ifjú jogászhallgatói életüket és vérüket adták volna az egypártrendszer megdöntéséért. Na ja, az vörös egypártrendszer volt. A mostani az ég és föld, ez már narancssárga. Ugye, nincs kétsége senkinek afelől, hogy erre felé megy a dolog. A szocialista múltnak van egy tapasztalata, amit lehet, hogy a Fidesz nem tanult az ELTE-n. Nevezetesen: sok baj származik abból, ha saját rendszerünk értékeit és önmagunk állította szabályait áthágjuk. Az új választási rendszerrel a Fidesz megnyerheti a következő egy-kettő-három, vagy ki tudja hány választást. Viszont belefojtja a szót az emberekbe, nem enged teret a felszín alatt lappangó érdekeknek és érzéseknek. És akkor egy nagy, magyaros bumm! Azért magyaros, mert nálunk a bumm ritkán jön, de ha jön, akkor évtizedekre nyomot hagy. Szóval, jó lenne, ha elgondolkodna ezen a Fidesz. Vagy, ha nem akar gondolkodni, ami sajnos nagyon valószínű, segítsünk neki! Beszéljünk a törvényről! Fogjunk össze mindenkivel, akinek ez nem jó! Tudassuk a világgal, hogy ez nem a mi utunk. A polgári demokrácia a sokpártiságával színház, nem a mi álmunk, de mégis készek vagyunk védeni. Akármilyen rossz is, az önkénynél jobb. Nos, munkáspártiak, előre, mentsük meg a polgári demokráciát!

Thürmer Gyula

Kádár jó ember volt és nélkülözhetetlen

Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnökének beszéde

(Budapest, 2011. július 3.)

Tisztelt vendégeink, elvtársak, barátaim!

Mi, munkáspártiak az árral szemben úszunk. A tőke, a pénz uralma ellen küzdünk. Harcolunk egy világért, amely jobb, mint a mai. Nehéz küzdelem, fáradságos, sokszor kilátástalan. Tudjunk, hogy igazunk van, és nem értjük, miért nem értik mások. A tőke milliókat csap le nap, mint nap, mégis csak ezrek tüntetnek.  Százezreket fenyeget a kilakoltatás, mégis csak százak emelik fel hangjukat.

Harcunkhoz példákat keresünk. Példákat a múltban, szellemi kapaszkodókat, lelki támaszokat, gondolati társakat. Erőt merítünk Dózsától és Petőfitől, Kossuthtól és Kádár Jánostól.

„Vannak emberek, akik egy napig harcolnak, és jók.
Vannak mások, akik egy évig harcolnak, és még jobbak.
Vannak egyesek, akik éveket harcolnak, és nagyon jók.
De vannak azok, akik egész életükben harcolnak; ők a nélkülözhetetlenek.”

A német proletárköltő, Bertold Brecht szavai ezek. Kádár János jó ember volt és nélkülözhetetlen. Rá emlékezünk ma.

Harcostársak! Elvtársak!

Kádár a 20. századi magyar történelem egyik legösszetettebb személyisége. Mi minden is volt! Illegális kommunista, forradalmár, pártszervező, pártvezető, miniszterelnök, de mindenek előtt a kapitalizmus ádáz ellensége, a szocializmus odaadó híve.

Kádár tudta, milyen a Horthy-rendszer börtönében ülni. Milyen iszonyúan nehéz ellenállni a csábításnak, amikor a hatalom a besúgásért szabadságot ígér. De nem árulta el társait, nem árulta el az ügyet.

Kádár tudta milyen bent lenni a hatalomban, majd a mélybe zuhanni. De képes volt túlélni az igazságtalanságot, képes volt talpra állni, képes volt újra kezdeni.

Kádár elszenvedte az 1950-es évek szocializmusának minden hibáját, de soha sem mondta, hogy a szocializmus rossz, soha nem lett a szocializmus ellensége.

Ragaszkodott elveihez, de nem lett dogmák, előítéletek rabjává. A marxizmus élő valóság volt számára, fegyver, amelyet mindig úgy kell használni, ahogyan a konkrét helyzet és a nemzeti viszonyok diktálják.

Kádár ellenállt az elvi-politikai árulásnak, a revizionizmusnak. Megtanított hinni abban, hogy a szocializmus lényegét tekintve jó, hiszen az emberekről szól. Az eszméink jók, nagyszerűek, de jól is kell őket megvalósítani.

Az elmúlt húsz évben a tőkés politika és média minden erővel igyekszik Kádárt politikailag és erkölcsileg szétzúzni. Egymással versengve öntik rá a szemetet konzervatív jobboldaliak és szocialista-liberálisok. A mi dolgunk, hogy újra és újra leleplezzük a hazugságot, elmondjuk a tényeket.

Kádár a korábbiaknál élhetőbb világot teremtett. Egyensúlyban volt az életünk, egyensúlyban az ország. Volt munkánk és fizetésünk. Nem volt semmiből sok, de mindenből volt elég. Tudtuk, egyszerre nem kaphatunk meg mindent, de előbb-utóbb lesz lakás, kocsi, tisztes öregkor. Az életünket lehetett tervezni, és tisztességgel leélni. Akkoriban nem hívták ezt életpálya-modellnek, de igazából az volt, hihető, követhető életút millióknak, egy országnak.

Kádár megtalálta Magyarország méltó és előnyös helyét a nemzetközi kapcsolatokban. A szocialista szövetségi rendszer részei voltunk, de nem voltunk a szovjetek kiszolgálói. A talpnyalás legfeljebb egyéni butaság volt, de nem politikai szükségszerűség. Keleten voltak a szövetségeseink, de találhattunk partnereket nyugaton is. Katonai szövetségben voltunk, de egyetlen egy alkalmat leszámítva magyar katonának nem kellett külföldre mennie. Békében éltünk.

Kádár János követett el hibákat, különösen idősebb korában. De hibái és tévedései összehasonlíthatatlanul kisebbek és kevesebbek, mint az, amit Magyarországért tett Igen, nem tévedés, az országért! Vajon a Kádár-rendszer csak az MSZMP néhány százezer tagjának volt jó? Csak a kommunistáknak és rokonaiknak kedvezett? Nem! Egy nép élt jobban, a tanár, az orvos, a munkás, a paraszt, mindenki. Kádárnak ezért van helye nemzeti történelmünk legjobbjai között.

Ma a hatalom egy idegennek, egy Reagannak állít szobrot, aki csak kárt okozott nekünk. De, eljön az idő, amikor a Szabadság téren elbontjuk Reagan szobrát, és helyébe annak állítunk szobrot, aki megérdemli, Kádár Jánosnak.

Barátaim!

Mi, munkáspártiak az árral szemben úszunk. A tőke, a pénz uralma ellen küzdünk. De ma pártunknak új fegyver van kezében: az Új Program irányelvei.

Mi tudjuk, mit akarunk. Tudjuk, hogy a kapitalizmus rossz. Tudjuk, hogy a pénz uralma tönkre tesz bennünket, családjainkat, a jövőnket. De mit kinálunk helyette? Ma már kevés azt mondani, hogy jó volt Kádár idején. Igen, jó volt, de elmúlt.

Nem csodákat akarunk, csak élhetőbb országot. Olyan világot, ahol a legfontosabb érték az ember, s nem a pénz. Olyan világot, amelyben a cél nem az, hogy egyeseknek jó legyen, hanem, hogy a többségnek jó legyen.

Olyan világot, ahol a parlament nem a néptől elszakadt hivatásos politikusokból áll, hanem a helyi dolgozó közösségek küldötteiből. Olyan országot akarunk, amely nem a politikusoké, nem a pártoké lesz, mint most, hanem a dolgozóké. Olyant, ahol fontos az emberek véleménye. Olyant, ahol a bíróságok nem a tőkések érdekeit szolgálják, mint a mai kapitalizmusban, hanem a dolgozó emberekét.

Olyan országot akarunk, ahol mindenki dolgozhat, sőt mindenkinek dolgoznia kell. A mai kapitalizmusban a teljes foglalkoztatottság csak jelszó, a 21. század közösségi társadalmában megvalósított valóság lesz.

A munkanapot és a munkaidőt csökkenteni akarjuk, hogy a dolgozóknak több idejük jusson a családra, önmaguk művelésére, egészségük megőrzésére. Magasabb szinten adjuk vissza mindazt, amit a mai tőkés társadalom elvett a dolgozóktól.

A társadalom műveltségét, amit a tőkés rendszer a szemünk láttára zúz szét, újra megteremtjük. Helyreállítjuk a mai kapitalizmusban tönkretett oktatás-és nevelésügyet. A 21. század közösségi társadalmában a gyermek, a fiatal a társadalom legfontosabb polgára lesz.

Az egyházakat nem fogjuk üldözni, mint az 1950-es években, tevékenységüket tiszteletben tartjuk. Az egyház és állam azonban nem kapcsolódhat össze, mint a mai tőkés Magyarországon.

A tőkés rendszer globálissá tette a világot, eltörölte a nemzeti határokat. Mi újfajta globalizmust teremtünk, a dolgozók, a népek átfogó együttműködését, testvéri egységét, a népi globalizmust.

Barátaim!

A jövőhöz a mán keresztül vezet az út. A ma harcai a jövőhöz vezető utakat egyengetik.

A Fidesz-KDNP egy éve munkahelyeket, magasabb béreket, kiszámítható holnapot ígért. Becsaptak bennünket!

Mindenn nap rosszabbul élünk, mint egy éve. Meddig mehet ez így?

Nem lett több munkahely.  A kormány elveszi a dolgozók szerzett jogait. Meddig ülünk ölbe tett kézzel?

A munkatörvénykönyv a tőkéseknek jó, a dolgozóknak rossz. Meddig tűrjük?

Elárverezik lakásunkat. Az egészségügy romokban hever, az orvosok külföldre mennek.  Nem tudjuk, mi lesz holnap. Meddig tűrjük?

A kormány nem fog ajándékokat osztogatni. A tőkés munkaadók nem lesznek kegyesek hozzánk. Nekik csak a saját profitjuk számít. Csak az a miénk, amiért megharcolunk!  Ha élni akarunk, cselekednünk kell!

Van megoldás? Van! Szervezzük meg önmagunkat! Lépjünk be a szakszervezetekbe és a civilmozgalmakba! Gyűjtsük magunk köré mindazokat, akiknek elegük van a pénz uralmából!

Mutassuk meg a kormánynak, hogy számolnia kell velünk! Egy tüntetés nem elég! Két tüntetés sem elég! Sokszor és sokhelyütt kell erőnket megmutatni. A harcnak nincs vége, a harc csak most kezdődik.

Ha ki akarnak rakni a munkahelyünkről, tüntessünk, sztrájkoljunk! Ha a kormány nem akar tárgyalni velünk, állítsuk meg az életet az országban! A munkások, a dolgozók ellenében egyetlen vonat, egyetlen busz, egyetlen villamos se indulhasson el az országba. Kényszerítsük rá a kormányt, hogy korlátozza a tőkét!

Ma még kevesen vagyunk, de holnap egyre többen leszünk. Az élet megtanít bennünket, hogy csak az a miénk, amiért megküzdünk. Ha a tőkések, a gazdagok kerekednek felül, a jövőnket is elveszítjük.

„Másképpen lesz holnap, másképpen lesz végre,

Új arcok, új szemek kacagnak az égre.

Vagy bolondok vagyunk s elveszünk egy szálig,

Vagy ez a mi hitünk valóságra válik.”

Igaza van Adynak. Győznünk kell és győzni fogunk!

Éljen a párt!

Éljen a Munkáspárt!

Éljen a dolgozók Magyarországa!

Kádár jó ember volt és nélkülözhetetlen

Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnökének beszéde

(Budapest, 2011. július 3.)

Tisztelt vendégeink, elvtársak, barátaim!

Mi, munkáspártiak az árral szemben úszunk. A tőke, a pénz uralma ellen küzdünk. Harcolunk egy világért, amely jobb, mint a mai. Nehéz küzdelem, fáradságos, sokszor kilátástalan. Tudjunk, hogy igazunk van, és nem értjük, miért nem értik mások. A tőke milliókat csap le nap, mint nap, mégis csak ezrek tüntetnek.  Százezreket fenyeget a kilakoltatás, mégis csak százak emelik fel hangjukat.

Harcunkhoz példákat keresünk. Példákat a múltban, szellemi kapaszkodókat, lelki támaszokat, gondolati társakat. Erőt merítünk Dózsától és Petőfitől, Kossuthtól és Kádár Jánostól.

„Vannak emberek, akik egy napig harcolnak, és jók.
Vannak mások, akik egy évig harcolnak, és még jobbak.
Vannak egyesek, akik éveket harcolnak, és nagyon jók.
De vannak azok, akik egész életükben harcolnak; ők a nélkülözhetetlenek.”

A német proletárköltő, Bertold Brecht szavai ezek. Kádár János jó ember volt és nélkülözhetetlen. Rá emlékezünk ma.

Harcostársak! Elvtársak!

Kádár a 20. századi magyar történelem egyik legösszetettebb személyisége. Mi minden is volt! Illegális kommunista, forradalmár, pártszervező, pártvezető, miniszterelnök, de mindenek előtt a kapitalizmus ádáz ellensége, a szocializmus odaadó híve.

Kádár tudta, milyen a Horthy-rendszer börtönében ülni. Milyen iszonyúan nehéz ellenállni a csábításnak, amikor a hatalom a besúgásért szabadságot ígér. De nem árulta el társait, nem árulta el az ügyet.

Kádár tudta milyen bent lenni a hatalomban, majd a mélybe zuhanni. De képes volt túlélni az igazságtalanságot, képes volt talpra állni, képes volt újra kezdeni.

Kádár elszenvedte az 1950-es évek szocializmusának minden hibáját, de soha sem mondta, hogy a szocializmus rossz, soha nem lett a szocializmus ellensége.

Ragaszkodott elveihez, de nem lett dogmák, előítéletek rabjává. A marxizmus élő valóság volt számára, fegyver, amelyet mindig úgy kell használni, ahogyan a konkrét helyzet és a nemzeti viszonyok diktálják.

Kádár ellenállt az elvi-politikai árulásnak, a revizionizmusnak. Megtanított hinni abban, hogy a szocializmus lényegét tekintve jó, hiszen az emberekről szól. Az eszméink jók, nagyszerűek, de jól is kell őket megvalósítani.

Az elmúlt húsz évben a tőkés politika és média minden erővel igyekszik Kádárt politikailag és erkölcsileg szétzúzni. Egymással versengve öntik rá a szemetet konzervatív jobboldaliak és szocialista-liberálisok. A mi dolgunk, hogy újra és újra leleplezzük a hazugságot, elmondjuk a tényeket.

Kádár a korábbiaknál élhetőbb világot teremtett. Egyensúlyban volt az életünk, egyensúlyban az ország. Volt munkánk és fizetésünk. Nem volt semmiből sok, de mindenből volt elég. Tudtuk, egyszerre nem kaphatunk meg mindent, de előbb-utóbb lesz lakás, kocsi, tisztes öregkor. Az életünket lehetett tervezni, és tisztességgel leélni. Akkoriban nem hívták ezt életpálya-modellnek, de igazából az volt, hihető, követhető életút millióknak, egy országnak.

Kádár megtalálta Magyarország méltó és előnyös helyét a nemzetközi kapcsolatokban. A szocialista szövetségi rendszer részei voltunk, de nem voltunk a szovjetek kiszolgálói. A talpnyalás legfeljebb egyéni butaság volt, de nem politikai szükségszerűség. Keleten voltak a szövetségeseink, de találhattunk partnereket nyugaton is. Katonai szövetségben voltunk, de egyetlen egy alkalmat leszámítva magyar katonának nem kellett külföldre mennie. Békében éltünk.

Kádár János követett el hibákat, különösen idősebb korában. De hibái és tévedései összehasonlíthatatlanul kisebbek és kevesebbek, mint az, amit Magyarországért tett Igen, nem tévedés, az országért! Vajon a Kádár-rendszer csak az MSZMP néhány százezer tagjának volt jó? Csak a kommunistáknak és rokonaiknak kedvezett? Nem! Egy nép élt jobban, a tanár, az orvos, a munkás, a paraszt, mindenki. Kádárnak ezért van helye nemzeti történelmünk legjobbjai között.

Ma a hatalom egy idegennek, egy Reagannak állít szobrot, aki csak kárt okozott nekünk. De, eljön az idő, amikor a Szabadság téren elbontjuk Reagan szobrát, és helyébe annak állítunk szobrot, aki megérdemli, Kádár Jánosnak.

Barátaim!

Mi, munkáspártiak az árral szemben úszunk. A tőke, a pénz uralma ellen küzdünk. De ma pártunknak új fegyver van kezében: az Új Program irányelvei.

Mi tudjuk, mit akarunk. Tudjuk, hogy a kapitalizmus rossz. Tudjuk, hogy a pénz uralma tönkre tesz bennünket, családjainkat, a jövőnket. De mit kinálunk helyette? Ma már kevés azt mondani, hogy jó volt Kádár idején. Igen, jó volt, de elmúlt.

Nem csodákat akarunk, csak élhetőbb országot. Olyan világot, ahol a legfontosabb érték az ember, s nem a pénz. Olyan világot, amelyben a cél nem az, hogy egyeseknek jó legyen, hanem, hogy a többségnek jó legyen.

Olyan világot, ahol a parlament nem a néptől elszakadt hivatásos politikusokból áll, hanem a helyi dolgozó közösségek küldötteiből. Olyan országot akarunk, amely nem a politikusoké, nem a pártoké lesz, mint most, hanem a dolgozóké. Olyant, ahol fontos az emberek véleménye. Olyant, ahol a bíróságok nem a tőkések érdekeit szolgálják, mint a mai kapitalizmusban, hanem a dolgozó emberekét.

Olyan országot akarunk, ahol mindenki dolgozhat, sőt mindenkinek dolgoznia kell. A mai kapitalizmusban a teljes foglalkoztatottság csak jelszó, a 21. század közösségi társadalmában megvalósított valóság lesz.

A munkanapot és a munkaidőt csökkenteni akarjuk, hogy a dolgozóknak több idejük jusson a családra, önmaguk művelésére, egészségük megőrzésére. Magasabb szinten adjuk vissza mindazt, amit a mai tőkés társadalom elvett a dolgozóktól.

A társadalom műveltségét, amit a tőkés rendszer a szemünk láttára zúz szét, újra megteremtjük. Helyreállítjuk a mai kapitalizmusban tönkretett oktatás-és nevelésügyet. A 21. század közösségi társadalmában a gyermek, a fiatal a társadalom legfontosabb polgára lesz.

Az egyházakat nem fogjuk üldözni, mint az 1950-es években, tevékenységüket tiszteletben tartjuk. Az egyház és állam azonban nem kapcsolódhat össze, mint a mai tőkés Magyarországon.

A tőkés rendszer globálissá tette a világot, eltörölte a nemzeti határokat. Mi újfajta globalizmust teremtünk, a dolgozók, a népek átfogó együttműködését, testvéri egységét, a népi globalizmust.

Barátaim!

A jövőhöz a mán keresztül vezet az út. A ma harcai a jövőhöz vezető utakat egyengetik.

A Fidesz-KDNP egy éve munkahelyeket, magasabb béreket, kiszámítható holnapot ígért. Becsaptak bennünket!

Mindenn nap rosszabbul élünk, mint egy éve. Meddig mehet ez így?

Nem lett több munkahely.  A kormány elveszi a dolgozók szerzett jogait. Meddig ülünk ölbe tett kézzel?

A munkatörvénykönyv a tőkéseknek jó, a dolgozóknak rossz. Meddig tűrjük?

Elárverezik lakásunkat. Az egészségügy romokban hever, az orvosok külföldre mennek.  Nem tudjuk, mi lesz holnap. Meddig tűrjük?

A kormány nem fog ajándékokat osztogatni. A tőkés munkaadók nem lesznek kegyesek hozzánk. Nekik csak a saját profitjuk számít. Csak az a miénk, amiért megharcolunk!  Ha élni akarunk, cselekednünk kell!

Van megoldás? Van! Szervezzük meg önmagunkat! Lépjünk be a szakszervezetekbe és a civilmozgalmakba! Gyűjtsük magunk köré mindazokat, akiknek elegük van a pénz uralmából!

Mutassuk meg a kormánynak, hogy számolnia kell velünk! Egy tüntetés nem elég! Két tüntetés sem elég! Sokszor és sokhelyütt kell erőnket megmutatni. A harcnak nincs vége, a harc csak most kezdődik.

Ha ki akarnak rakni a munkahelyünkről, tüntessünk, sztrájkoljunk! Ha a kormány nem akar tárgyalni velünk, állítsuk meg az életet az országban! A munkások, a dolgozók ellenében egyetlen vonat, egyetlen busz, egyetlen villamos se indulhasson el az országba. Kényszerítsük rá a kormányt, hogy korlátozza a tőkét!

Ma még kevesen vagyunk, de holnap egyre többen leszünk. Az élet megtanít bennünket, hogy csak az a miénk, amiért megküzdünk. Ha a tőkések, a gazdagok kerekednek felül, a jövőnket is elveszítjük.

„Másképpen lesz holnap, másképpen lesz végre,

Új arcok, új szemek kacagnak az égre.

Vagy bolondok vagyunk s elveszünk egy szálig,

Vagy ez a mi hitünk valóságra válik.”



Igaza van Adynak. Győznünk kell és győzni fogunk!

Éljen a párt!

Éljen a Munkáspárt!

Éljen a dolgozók Magyarországa!

Jászkun Munkás, 2011. június

Vita az osztályharcról

A minap a Népszabadság egyik újságírójával vitatkozva dogmatikusnak nevezett, amiért ragaszkodom a marxizmus egyik alapvető tételéhez: az osztályharcelmélethez. Az illető tollforgató ködösít, vagy  nem ismeri a “dogmatizmus” értelmét.

Megítélésem szerint  dogmatikus az, aki tértől, időről függetlenül ragaszkodik egy tantételhez. Akkor is, ha a megváltozott körülmények következtében az a bizonyos tézis elveszítette időszerűségét.

Az osztályharc-elmélet a marxizmus egyik alapvető pillére, konzisztens eleme. Marx tanítása kiürül és elveszíti értelmét ha (a kapitalizmus viszonylatában) lemondanánk érvényességéről. Erre a tételre épül a forradalom és államelmélet. (Mi maradna a kereszténységből, ha a hívők megtagadnák a szentháromság tanát?) Éppen az osztályharc következetes végig vitele vezeti el a munkásmozgalmat a forradalomhoz, illetve a szocialista államhoz (proletárdiktatúra). A munka és tőke közötti ellentétet nem Marx és Engels találta ki, hanem objektív törvényszerűsége a kapitalizmusnak, az értéktöbblet kisajátításának szükségszerű következménye. Ez adódik a tőkésnek abból a kedvezményezett helyzetéből, hogy ő rendelkezik a termelési eszközök-kel, míg a munkás annak hiányában kénytelen munkaerejét áruba bocsátani. A proletariátus kizsákmányolása nélkül nincs kapitalizmus. A kizsákmányolás eredményezi a tőkés és munkás közötti antagonizmusokat, vagyis az osztályharcot. Ha a munkás ezt nem ismeri fel, ha lemond a tőke elleni harcról, meghosszabbítja a bérrabszolgaságot. Éppen ez az érdekük a burzsoázia zsoldjában álló teoretikusoknak. Ezt célozzák a különböző csalárd elméletek: a munkásosztály eltűnése, az osztályharc megszűnése, az ellentétes osztályok “érdekegyesítésére”  irányuló erőfeszítések, a demokratikus szocializmus propagálása stb. Mindezen elméletek elterjesztésében és elfogadtatásában nagy szerepet játszik a szociáldemokrácia. Nem állíthatjuk, hogy erőfeszítései teljesen hatástalanok.

Ennek leleplezése és ellensúlyozása a kommunistákra vár.  Nem dogmatizmus, hanem létkérdés tehát az ideológia, a politika, valamint a gazdaság területeire kiterjedő osztályharc tudatos, szervezett alkalmazása a kapitalizmus végső leküzdésére.

Líbiai orvosok nyilatkozata Obamához

  Mi, különböző szakmák emberei vagyunk, ukránok, oroszok, beloruszok és mi Líbiában dolgozunk több mint egy éve (2 év és 20 év között). Itt tartózkodásunk ideje alatt alaposan megismertük a líbiai emberek életét. Mi azt állítjuk, hogy kevés olyan ország van, ahol az emberek olyan szociális komfortban élnek, mint Líbiában. Ingyenes az egészségügyi rendszer és a betegellátás. A kórházak a föld-kerekségen a legjobb felszerelések-kel vannak ellátva. Líbiában az oktatás teljesen ingyenes. A jó képességű tanulók állami pénzen tanulhatnak külföldön. Miután megházasodnak, egy ifjú pár 60.000 dínár (kb. 10.000.000,- Ft) kamatmentes hitelt vehet fel az államtól. Az autó árak alacsonyabbak, mint Európában és megfizethető mindenki számára. A benzin litere 18 amerikai cent (kb. 30,- Ft), a kenyér 4 amerikai cent, (kb. 7,- Ft). A mezőgazdasági termelők adómentességet élveznek A líbiai emberek csöndes, barátságos, békeszerető emberek, akik nem hajlamosak az alkoholfogyasztásra és nagyon vallásosak. Ez valakinek nagyon nem tetszhet.

(A Libian Reality újságban megjelent cikk)

Egy baloldali vélemény

   A tavaly bekövetkezett két választási kudarc sokkolta a szocialistákat és a holdudvaruk haszonélvezőit. Meglepte őket, hogy az időtlen időkre tervezett országlásuk két ciklusban pro-dukált kínlódás után befejező-dött. Több lehetőséget nem kaptak a választóktól kormányzati szerep vállalásra.

  Az okokról különféle vélekedések élnek a köztudatban. Vannak, akik a lagymatag választási kampányra vezetik vissza a megrendítő fiaskót. Vezetőik képtelenek voltak felismerni és megszívlelni a göbbelsi igaz-ságot, miszerint “minél többször és minél harsányabban hangoztatják a hazugságot, annál többen fogadják el igaznak”.

  A szocik hallgattak, s szinte csak alig cáfoltak. Mások a párthoz köthető és állami szinten el-hatalmasodott korrupcióval, a különféle mutyizásokkal, a romló közbiztonsággal és a hatalmi visszaélésekkel hozzák össze-függésbe a nemzetközileg is feltűnő mértékű bukást. Olyan véleményeket is lehetett hallani, hogy a földtulajdonlás körüli vi-ták, valamint a polgári politikai ellenzék következetes aknamunkája pecsételte meg a baloldali jelzőt bitorló párt és kormánya sorsát. Némelyek azt is hangoztatták, hogy a jobboldali politikai erő baloldali ígéretekkel tántorította el népes szavazótáborát a hazugság bélyegét is viselő szocialistáktól. Mint, ahogy a 13. havi nyugdíj második felének választás előtti megvonása sem gyarapította a szocikra leadott voksok számát. Mások szerint bizonyos kormánypárti vezetők lekezelő modora, indokolatlan elbizakodottsága, s a hírhedett öszödi beszéd utózöngéi tették a kormányzó pártot az állampolgárok számára ellenszenvessé. S, az is szembe tűnt, hogy az MSZP azt a kevés pozitívumot sem volt képes hitelt érdemlően “eladni”, amit a kormányzása 8 éve alatt megvalósított.

  Az iménti megállapításokban foglaltak, noha nem használtak a levitézlett kormányzópárt ázsiójának, mi a rendszerváltás kárvallottjai, a hatalomból való kiebrudaltatásuk okait a fel-soroltaktól eltérő tényezőkben látjuk. Úgy véljük (s aligha tévedünk), a világra szóló bukást önmaguk idézték elő.

  A párt prominensei, ugyanis rájuk nem illő gúnyát öltöttek magukra, miközben érkezésük idején demagóg szólamokkal hirdették magukról a baloldaliságot. E nézetrendszer alap-értékeinek elárulása árán jobb-ra kanyarodtak, s végig a tőkés érdekek függvényében tevékenykedtek.

  Csoda lenne éppen ezért, ha a kárvallott tömegek számára nem váltak volna hiteltelenné. De a baloldaliság dolgában aligha nem már érkezésükkor gyanút keltettek sokakban, akik eltöprengtek azon, hogy a baloldali rendszer felszámolásában igen-igen tüsténtkedő párt, milyen alapon nevezteti magát baloldalinak. A párton belül alakult különféle platformok szintén dilemmára késztettek. 

S, ami a legvisszataszítóbb megnyilvánulása: ha baloldali pártnak tekinti magát az MSZP, miért határolódott el kezdettől fogva következetesen a valóságos baloldaliság letéteményesétől, a Magyar Kommunista Munkás-párttól?

  A szocik által álságosan folytatott politika, sokakban ébresztett ellenszenvet. Akik két évtized után végre felismerték, hogy: egyrészről rendszerváltó, másrészt rendszerfolytató, rendszer-stabilizáló szerepre vállalkozni, fából vaskarika.

Csodálkozhatnánk-e azon, ha az ilyen történelmi melléfogás következtében a múlt rendszer renegát és ambivalensé vált elitje immáron leszerepelt végleg.

  Emlékszünk rá: ezek az ál-baloldali urak gazdaságstabilizáló tényezőként emlegették programjukat.

Kérdezzük: vajon a szegénység, a tömeges munkanélküliség és a társadalmi elnyomorodás stabilizációjára gondoltak?

Stabilizálni a nagy profitot a tőkének, a bankoknak: a nagy költségeket pedig az állampolgárok tömegeinek.

  Mára egyértelművé vált, hogy az igazságtalanságot stabilizálta, s egy olyan társadalmi állapotot, ahol egyedül a pénznek lehet rangja és becsülete. A szocialisták kapitális vereségük ellenére is elégedettek lehetnének a választási eredményeikkel, hiszen az általuk is lapátra segített nyugdíjasok és más nélkülözők mentették meg őket a még nagyobb választási kudarcoktól.

Dr. Südi Bertalan

Ki a felelős?

  A magyar nép történelmében voltak olyan események, például az első és a második világháborúban, amikor a lélekszám jelentősen csökkent. Volt viszont olyan is, ami látszólag független, vagyis természetes halálnak tűnő. A szegénység velejárója volt a tüdővész, amely sok áldozatot szedett. Sajnos az elmúlt húsz évnek is vannak ártatlan áldozatai.

  Gondoljunk csak a tömeges fagyhalálra, amely évente visszatérő, vagy arra, hogy a kilátástalan helyzetekben hányan lettek öngyilkosok. Az alultáplált vagy éhező gyerekek közül vajon hányan lesznek, akik nem érik meg az átlag életkort?

  Ne feledjük az utóbbi katasztrófát, amelyet a vörös iszap okozott. Az ott élők egyszerre lettek kísérleti fehéregerek és egyben rabok, mert nincs pénzük arra, hogy máshol vásároljanak házat. Sokan keresik a felelősöket, de eddig eredmény nincs. A kérdés megoldására Engels “ A munkásosztály helyzete Angliában” című művében leírtak segíthetnek.

Kommentár nélkül.

“Ha valaki valakin testi sérülést követ el, mégpedig halált okozó testi sérülést, azt emberölésnek nevezzük. Ha azonban a társadalom olyan helyzetet teremt, hogy a proletárok százai szükségszerűen idő előtti természetellenes halálra vannak kárhoztatva, amely épp oly erőszakos, mint a kard és a golyó okozta halál, ha ezreket megfoszt nélkülözhetetlen életfeltételektől, s olyan vi-szonyok közé taszítja őket, amelyek között nem képesek élni, ha a törvény vaskezével arra kényszeríti őket a halál beáltáig, mely ezeknek a viszonyoknak szükségszerű következménye, ha a társadalom tudja, nagyon jól tudja, hogy ilyen körülmények között ezreknek kell áldozatul esniök és mégis fenntartja ezeket a körülményeket, akkor ez éppolyan gyilkosság, mint az egyes ember bűntette, csak burkolt, alattomos gyilkosság, amely ellen senki sem tud védekezni, amely ellen senki, mert ez a gyilkos mindenki és senki, mert az áldozat halála természetes halálnak tetszik,  és mert ez a gyilkosság nem annyira tevő-leges, mint inkább mulasztásból eredő bűncselekmény.

“De mégis csak gyilkosság”.

Horváth Sándor 

 

Ne higgy a jósoknak

Ne higgy a jósoknak, jövendőmondóknak!

Arra törekszenek, téged behúzzanak.

Mert te hiszékeny vagy, naív ember lélek,

Akit becsaphatnak, kicsalják pénzedet.

Hogyan is láthatnák előre a jövőt?

Ő is csak egy ember, “fejelágya” benőtt.

De a tiéd “nyitott”, mert hallgatsz   reája,

Ám ő ezt jól látja és ki is használja.

Figyelj embertársam, jól nyisd ki a   füled,

Jól vésd az agyadba, amit mondok  neked!

Nagy katasztrófákat, mért nem   jósolja meg?

Földrengés vagy árvíz, hol jelenik   majd meg?

A nagy orkán szelek, mikor pusztítnak?

Kinek viszi házát, lesz amit meghagynak?

Ha ezt megmondaná és nem hazudozna,

Akkor az ember már védekezni  tudna.

De így csak utólag, takarít romokat,

Ne higgy hát a jósnak, de törd  a  fejedet,

Hiszen a sorsodat te magad rendezed.

Budapest, 2011. II. 22-én.

         Fáni Lajos

Forrong az ország

  A 2011. április 9-i budapesti tüntetésen én is ott voltam. A szakszervezetek szervezték és eljöttek a szomszédos országokban dolgozó szakszervezeti aktívák tömegesen, hogy támogassák a magyar dolgozók követeléseit. Jelen volt a Munkáspárt is, szolidaritást vállalva minden olyan eseményben, amely a kizsákmányolt embereket érinti.

Igen nagy élményben volt részem, mert ekkora tömegre nem gondoltam. Megízleltük - elvtár-saimmal együtt - az európai országok által már régóta gyakorolt tüntetések formáját, hangulatát. A kemény kritikus, rövid és hatásos véleményüket a jelenlegi politikai helyzetről.

 Nagyon lelkesítő, igazi dolgozói érdekeket képviselő és a munkaadók számára komoly figyel-meztető megmozdulás volt. Ezt mindenki érezhette a szónokok által elhangzottakra adott hatásos reagálásból.

Amikor Borsik János az mondta “Ha kell! A jövőben is itt leszünk!” a jelenlévők reagálásából megérthették az illetékesek, hogy a nép elszánt, türelme határán van.  Hasonló megmozdulásokon a Munkáspártnak máskor is jelen kell lennie.

Dudás György

HÍREK

Május elsején a rossz idő dacára mind a budapesti, mind a szolnoki Munkáspárti rendezvényt megtartottuk.

Az ország és városunk vezetői  nem a dolgozók ünnepére mozgósította lakosait, hanem erősen hangsúlyozta a családi ünnepet.

Igaz Anyák Napja is elsején volt, de a kettő mindenképpen összetartozó ünnep.

*  *  *

Május 9-én koszorút helyeztünk el a temetőben a szovjet hősök emlékére emelt sírhelynél és a második világháborús síremléknél. 

A városi megemlékezésen is ott voltunk a Hősök terén a Magyar Ellenállók és Antifasiszták képviselőivel együtt.

Jászkun Munkás, 2011. április

Nincs a történelemben hátramenet

A rendszerváltást követően sokan hittek abban, miszerint a tőkés társadalom visszaállítása tiszavirág életű kísérlet lesz. Csak átmeneti közjáték, büntetés, amiért a létező szocializmus elmulasztotta a felkínált, ölébe hullott esélyeket úgy kihasználni, hogy a kapitalista múlt végleg a történelem süllyesztőjébe kerüljön.
Ám nyomós belső és külső okok miatt (melyeket most nem áll módomban részletezni) a szocialista próbálkozás összeomlott, mint a kártyavár. A romokon egy történelmileg idejétmúlt népellenes, nemzetietlen rendszer támadt fel poraiból, hogy egy mohó, telhetetlen kisebbség kiélhesse "pénz" utáni sóvárgását - az alávetett többség rovására.
A Magyar Szocialista Párt létét és fennmaradását annak köszönhette, hogy vezetése olyan látszatot keltett, mintha mindez csak átmeneti kisiklás lenne, melyet rövidesen - a demokrácia segédletével - módosítani fognak. A tagság nem jelentéktelen hányada
még ma is ennek a megtévesztő manipulációnak az áldozata.
Ezt az illúziót kezdi felváltani egy másik. Amikor kidolgozták a párt programját, egy sorba állították az ápolandó és követendő szocialista-kommunista hagyományokat. Úgy tűnt a naiv hívők előtt, hogy a bölcsek kövével megáldott vezetők (renegátok) képesek lesznek megtenni azt, amit a szocializmussal eljátszogató kádári gárda képtelennek bizonyult: egy hibrid ideológia alapján létrehozzák a "demokratikus szocializmust" (?). Korrigálni fogják a Kádár-rendszer minden hibáját, melléfogását. Ez volt az a centripetális erő, mely összefogta a hiszékeny lelkeket.
Ezt az ábrándot a szocialista vezetők ma már csak szordinóval táplálják, egyre nyíltabban beszélnek igazi szándékaikról: a tőkés rend megszilárdítására irányuló törekvéseikről.
Mesterházyék követelése, a szociáldemokrata párt létrehozása, a zavaros, megtévesztő
szocialista programmal szemben. Gyengül a párton belüli ellenállás, mert az öregek kihalnak, vagy egyre inkább inaktívabbá válnak, a fiatalok pedig, akik az 1989-1990-es ellenforradalom győzelme következtében létrejött tőkés rendszerben szocializálódtak, nem nosztalgiáznak a múlton.
Gyurcsány Ferencnek, a milliárdos vállalkozónak jobban megfelel a kapitalizmus, mint a közösségi társadalom. Mihályi Gábor követeli a "tiszta" beszédet? "... a szocializmus ugyan szép, magasztos eszme volt, csak éppen megvalósíthatatlan utópiának bizonyult ..." (Népszabadság, február 14.) A közíró úgy gondolja, ez a legdöntőbb feltétele, hogy az MSZP igazi szociáldemokrata párttá váljék. Ugyanakkor jogos célkitűzésnek tartja a szegények támogatását, mert az "egyenlőség társadalmát nem lehet létrehozni".
Mi, kommunisták természetesen nem elégszünk meg az éhezők elé vetett morzsákkal, mi olyan társadalmat akarunk megvalósítani, mely nem ismeri sem az emberek elesettségét, sem a morzsákat.

Hegedűs Sándor

 

Volt egyszer egy 44 év

 

Én úgy gondolom, hogy a vallás legyen minden ember magánügye. Szerintem az emberi szabadsághoz hozzátartozik, hogy mindenki olyan vallást választ magának, amilyet akar. Mert hogy is mondta Marx az egyik interjújában? "Mi tudjuk, hogy erőszakos rendszabályokat alkalmazni a vallás ellen értelmetlenség. Nézetünk szerint a vallás abban a mértékben tűnik majd el, ahogyan a szocializmus megerősödik. A társadalmi fejlődésnek támogatnia kell ezt az eltűnést, s ebben fontos szerep jut a nevelésnek. " Később a pártban lévő bizalmatlanság, ellenségkeresés oda vezetett, hogy kialakultak a koncepciós perek. Rajk László és társai meggyilkolása és bebörtönzése be nem gyógyuló sebet ejtett az újszülött népi demokratikus társadalom testén. Ez a hibás politika rövid tíz év alatt úgy lejáratta a pártot és a kommunista eszméket, hogy a rendbehozatalára a pártnak igen sok időt és energiát kell áldoznia. Nagy hiba volt az is, hogy a párttagok nem értik a marxista eszméket még ma sem eléggé - ez vonatkozik az összes volt népi demokratikus államra, sőt még a Szovjetunióra is. Ez az oka, hogy manapság a szocialista erők visszaszorultak.
De téved, aki hiszi, hogy a szocializmus, kommunizmus megbukott, hogy vége, nincs tovább. Ha ez így lenne, azt jelentené, hogy megállt a fejlődés, hogy a világon minden megmerevedett, megállt az anyag állandó mozgása, fejlődése, átalakulása. Nos, ez nem így van. Tudjuk, hogy az anyag, az atomok mozgásának és energiájának a függvényében állandó mozgásban és fejlődésben van.
Azok a természeti jelenségek, amelyeket körülöttünk látunk, hegyek, vizek, növényzet, állatok a levegő és mindenféle élő és élettelen - beleértve az embert is - nem más, mint az anyag, az atomok egymáshoz való kapcsolódásának különböző megjelenési formája. Tehát a jelenségek, amelyeket látunk, érzékelünk, észlelünk, nem más, mint az őket felépítő atomok, molekulák fejlődésének minőségi visszatükröződése. Ez az atomi és molekuláris fejlődés érvényes minden élő és élettelen lényre egyaránt. Meghatározza a társadalom, történelem, irodalom és valamennyi tudomány fejlettségi fokát, mert a társadalmat, történelmet és az összes tudományt az ember maga hozza létre, az agyát összetevő atomok és molekulák fejlettségi fokának megfelelően.
A tudományok terén - legyen az bármely - csak akkor juthatunk előbbre, ha agyunkat felépítő atomok olyan fejlettségi fokot érnek el, hogy képesek felismerni új jelenségeket és azok okaira választ tudnak adni. Ez jelenti az anyag elsődlegességét a tudattal szemben. Érthető tehát, hogy semmilyen tudat nem jöhet létre anyagi fejlődés nélkül.
E kis kitérő után nézzük az eredményeket, mert volt az is, nem is kevés. Újjáépült az ország, újak a hidjai. Új vegyimű is lett Borsodban, Szolnokon újjáépült gyárak Csepelen, Miskolcon és Ózdon. A Dunai Vasmű, körülötte város, a váci DCM, a cementgyáros. Létrejött a közlekedés vonattal és busszal, villanyt kap a falu, erőmű is épült, mely Tiszalökön, Inotán létesült. Nyugdíjba vonult a petróleumlámpa, mindenhol beindul a népünk tanítása.
Ezek az eredmények mindenképpen óriásiak, ha figyelembe vesszük, hogy a Horthy-rendszer 25 éve alatt az ország fele ennyit sem fejlődött, mint ezen tíz esztendő alatt. Úgy érzem, hogy nem a rendszer hibája az ötvenhatos tragédia. A jogtalanul sértett emberek elégedetlensége szerintem még nem elég ok az ötvenhatos vérengzésre. De a szocializmus belső ellensége, a szabad Európa hangja (SZER), a BBC, az Amerika hangja, röplapok szórása forgatta fel az ország nyugalmát.

Fáni Lajos

Véleményem

 

Az imperialisták mindig és ma is végtelenül sok szenvedést okoztak a világ szegényeinek. Láthatja mindenki, hogy mennyi bajt okoznak még a saját nemzetüknek is.
A gazdag és túlzottan önző emberek mindent elkövetnek, hogy átverjék a jóindulatú, de szegény emberek millióit. Minden embernek el kell gondolkodnia azon, hogy mit is tesznek velük azok, akik bizalmat kaptak tőlük arra, hogy intézzék sorsukat. És ezek az urak, hölgyek mit tesznek: lopnak, csalnak, hazudnak, butítják a népet, éheztetik a gyerekeket is. Eladják az ország minden kincsét, vagyonát, nem érdekli őket hazájuk jövője sem. A világ országainak többsége el van adósodva, ahogy a mi hazánk is.
Véleményem, hogy már rég visszafizettük a tőkét, de a kamatoktól soha nem fogunk megszabadulni. Valahol nagy gazemberséget követnek el, a vérszívók rátelepedtek az emberiség nyakára. Tessék ezt észrevenni.

Dudás György

Emlékezzünk

 

Pártunk megalakulásának időpontját visszavezetjük arra az időpontra, amikor is a KMP 1918. november 24-én létrejött, bár a Kommunista Párt gyökere messzebbről indult. Ide sorolhatjuk a munkásmozgalmi megmozdulásokat, sztrájkokat, elégedetlenségi és függetlenségi mozgalmakat, a háború, a népirtás tevékenységek elleni küzdelmeket.
A nemzetközi kommunista mozgalmat elméletileg a Kommunista Kiáltvány alapozta meg. Irányt adott, eszmeileg tanított. A munkáspártok elfogadták az irányvonalát, mert mindenütt a világon azt tapasztalták, hogy a tőkés, a kapitalista elbánik a szegény nincstelen és sokszor tudatlan munkásemberekkel, a paraszti és zsellérsorú (kubikus), egyszerű dolgozókkal.
A Kiáltvány szerzői a "kommunista" név felvételével elérték azt, hogy akkor Európában a munkásosztálynak azon része nevezze magát kommunistának, akik meggyőződtek arról, hogy pusztán a politikai átalakulás elégtelen. Azóta is a baloldali emberek nagy része nem változtatta meg ezt a jelzőt. Mi is Kommunista Munkáspárt vagyunk.
Tudjuk, akik gazdagok, tehetősek, pénzért mindent meg tudnak venni. A szegények, elesettek a betegek nem. Sokan hittünk az állam védő, nyugodt életet biztosító tevékenységében, ezért harcoltunk és harcolunk most is. Napjainkban az állam nem vállalja ezt magára.

Elengedi állampolgárai kezét, mindenki boldoguljon úgy, ahogy tud. A dolgozónak kötelessége az államot fenntartani és ezért cserébe csak nagyon keveset kap. A világon mindenütt olyan törvényeknek kell születnie, amelyik korlátozza a gazdagok kapzsiságát és felelősséget vállal azért, hogy minden állampogára, emberi életet élhessen.
Hiába van a 10 parancsolat, a vallás az egyházak az évszázadok során óriási vagyont halmoztak fel. Addig nem lesz béke a világon, míg meg nem változnak a tulajdonviszonyok, vége nem lesz a kapitalizmusnak és nem a "minden ember egyenlő" elv szerinti társadalmi berendezkedés uralkodik valamennyi országban.

Koczka Béla

 

Az állam és a demokrácia

 

A demokrácia kérdése ma az érdeklődés középpontjában áll. Újságírók, tudósok, egyetemi tanárok, külföldi és hazai politikusok nyilatkoznak, írnak és beszélnek a demokráciáról. Őket hallgatva írásaikat olvasva, arra a következtetésre jutottam, hogy nem ismerik a klasszikusok idevonatkozó írásait.
Lenin az "Állam és forradalom" című müvében a következőket írta, amelyek ma is érvényesek. E szerint a demokrácia nem független az államtól, ellenkezőleg: azzal összefüggésben van, és ha nem tudjuk az állam szerepét, akkor a demokrácia lényegéről sem lehet alapos ismeretünk. A maxista államelmélet első tétele és egyben központi része, hogy az állam történelmi kategória. Az osztályok kialakulásával jött létre és az osztályok megszűnésével az állam is megszűnik.
A második tétel, hogy az állam az uralkodó osztály erőszakszervezete. Engels írta, hogy az állam legvilágosabb kifejezője annak, hogy a kizsákmányoló társadalmunkban osztályharcok folynak.
A harmadik sarkalatos tétel, hogy a demokrácia és a diktatúra nem egymást kizáró ellentétek, hanem bár ellentétesek, mégis összetartozó fogalmak. Minden diktatúra egyúttal demokrácia is, és ez fordítva is igaz. A nagy kérdés mindig az, hogy kinek demokrácia és kinek diktatúra.

A szocialista állam a többség elnyomó szerve a kisebbséggel szemben. Vagyis a többség számára demokrácia, a kisebbség számára diktatúra.
A polgári állam a tőkésosztály állama, és így a tőkés osztály elnyomó szerve. Vagyis a kisebbség számára demokrácia, és a többség számára diktatúra. A polgári demokrácia lényege, hogy az erőszak meghúzódik a demokratikus formák mögött.
Helytelen a demokráciát a diktatúrától elválasztani, ezért képtelenség az az állítás, hogy korábban diktatúra volt, ma meg demokrácia van.

Horváth Sándor

 

Ingoványos talajon

 

Némelyek kortévesztéssel, mások amnéziával illetik a múlt rendszer erényeivel hivalkodókat. Azt mondják: aki visszafelé tekint az időben, az képtelen előre látni, a jövő céljait és értékeit felismerni.
Velük szemben azt vallom: akik megtagadják a múlt erényeit (sajnos igen sokan vannak ilyenek), többnyire képtelenek a potenciális jövő kihívásainak tárgyilagos számbavételére. Különösen, ha egy tiszteletteljes múlt elhamarkodott megtagadása után azt kell tapasztalnunk, hogy a hajdan csinnadratta közepette beharangozott boldogabb jövő vára igen-igen ingoványos talajra épült.
Immár széles körben ismert, hogy a nagy rössel hirdetett rendszerváltás megtörténte óta egyebet sem tesznek a kárvallotttak, mint újra meg újra tanulják az alkalmazkodás és a sikeres túlélés fortélyait. S bizony máig sincs megnyugtató válasz arra, hogy vajon mit hoz a holnap, milyen lesz a jövő közeli és távolabbi képe. Csak bizonyos urak és egyéb pedigrés társaik csodálkoznak azon, hogy kiszolgáltatott tömegek zavarodottságukban a tegnap felé fordulnak, s benne keresnek kapaszkodókat.
Csak számukra szokatlan jelenség, hogy az emberek a bizonytalanság és a távlatnélküliség állapotát viselik el a legnehezebben, s rettegnek, ha a nyomorral naponta kell szembesülniük.
A rendszerváltás veszteseinek mind nagyobb hányada saját nyomorúságát az úri huncutságnak keresztelt politikára vezeti vissza. Az utóbbi két évtizedben kormányzati szerepet vállalt politikai elitek történelmi bűnéül rója fel, hogy országlásuk éveiben leromboltak mindent, ami az előző államalakulatban haladó volt, s ami továbbra is jól szolgálta volna a magyar lakosság többségének az érdekeit. Rombolásaikat az utánunk következő nemzedék jövőjének bizonytalanná tétele miatt sérelmezik leginkább.
"A múltat végképp eltöröni!" ismerős ajánlás: bár be kell látni, eléggé kilátástalan törekvés. A szembeszökő szimbólumokat ugyanis eltakaríthatták a tömegek elől: ledönthettek, eltávolíthattak bizonyos szobrokat, leverhettek emléktáblákat, megváltoztathattak utcaneveket. Az efféle megoldások- legyenek bármily látványosak - a dolog könnyebb részét képezték. A hegyet ugyanis könnyebben lehet elmozdítani, mint az emberek tudatával átformálni a közgondolkodást, különösen a csalódott honpolgárokét. Olyanokét, akiknek nyugodt, kiegyensúlyozott életet teremtett a szocializmus, s akik csak a korlátlan szabadság eljöveteléről költött demagóg szólamok hatására keletkezett fokozott jókedvükben mondtak nemet az előző társadalmi rendszernek. Többségük azóta már túljutott a kijózanodáson, s a húsz esztendővel ezelőtti illúziói is eltűntek. Most már csak az a kérdés, hogy meddig terjednek a rászedettek türelmének határai, és meddig hajlandóak a nyakukba telepített viszontagságok tétlen elviselésére.

Dr. Südi Bertalan

HÍREK

 

Március 13-án Szegeden és Hódmezővásárhelyen résztvettünk a Munkáspárt országos 1848. március 15-ei ünnepségén.
* * *
Március 14-én Damjanich szobránál a városi ünnepségen helyeztünk el koszorút párttagságunk nevében.
* * *
Március 21-én emlékeztünk a Tanácsköztársaságra és koszorút helyeztünk el a Munkás Újság emléktáblájára.
* * *
Férfitársainknak köszönjük a nőnapi ünnepséget.