2012. február 2., csütörtök
2012. január 5., csütörtök
Ellenzéki demokratikus tüntetés: nem a mi háborúnk
Nem a mi háborúnk
„A Köztársaságot elnyomó, a magyar társadalmat megnyomorító Orbán-rezsim hatalma ellen a legszélesebb demokratikus összefogásra van szükség.” – jelentette be még az újesztendő beköszönte előtt az MSZP. Január második napján mindjárt össze is rántották a „demokratikus összefogás” erőit. Meglepetés nem volt, és nem is lehetett várni. Ott volt mindenki, akit a szocliberális körök demokratának tartanak, vagyis az MSZP, az LMP, és a közelmúltban összetákolt Szolidaritás. Na, és persze ne feledkezzünk meg Gyurcsány új pártjáról, a Demokratikus Koalícióról sem!
Nem volt ott a Munkáspárt. Senki sem hívott bennünket. De, ha hívtak is volna, akkor sem mentünk volna. Ez nem a mi háborúnk. Mi nem a tőkésosztály egyik vagy másik csoportjának érdekeiért küzdünk, hanem a dolgozó emberekért, a tőkés rendszerváltás veszteseiért, a jogaiktól megfosztott munkásokért, a falu kisemmizett dolgozóiért.
Ki küzd ki ellen?
A parlamenti pártok fordulópontnak tekintik a 2010-es választásokat. A Fidesz forradalomnak, új rendszerváltásnak látja. Az MSZP, az LMP szerint viszont ekkor kezdődött a Fideszes „önkényuralom”, a magyar társadalom elnyomorítása. Nos, egyik sem igaz!
A meghatározó történelmi fordulat nem 2010-ben volt, hanem 1989-90-ben. Akkor valóban gyökeres változás volt. Megdöntötték a szocializmust, bevezették a tőkés rendszert. A szocializmusban a gyár, a bank, a gazdaság társadalmi tulajdonban volt, a tőkés rendszerben minden a magántőkéseké. A szocializmusban a dolgozó emberek ültek a parlamentben, ma tőkésosztály hivatásos képviselői. A szocializmusban az ember számított, a kapitalizmusban a pénz. Ez valóban gyökeres változás.
A magyar társadalom megnyomorítása is akkor vette kezdetét. Falun a termelőszövetkezeteket verték szét, a városban a nagyüzemeket. Az „eredmény” másfélmillió munkahely felszámolása.
A demokrácia korlátozása is akkor kezdődött. A rendszerváltók a demokráciából kiszorították a dolgozókat és képviselőiket. A sajtóba azóta sem engedik be a Munkáspártot, vagy bárki mást, akinek nem tetszik a kapitalizmus. A demokrácia számukra nem népuralmat jelent, hanem úri klubbot, ahol kiélhetik magukat a tőkés rend hívei, és védhetik a pénz uralmát.
A Fidesz és a szocliberális erők küzdelme, bármilyen jelszavakba is öltöztessék, nem más, mint a rendszerváltás nyomán hatalomra jutott tőkésosztály két csoportjának kíméletlen háborúja.
A háború nem ma kezdődött, és nem is 2010-ben. A rendszerváltás előtt az akkori ellenzéknek két csoportja volt. A demokratikus ellenzék, azaz döntően az SZDSZ és a „népies”, konzervatív ellenzék, lényegében az MDF. A megosztottságnak mély történelmi gyökerei voltak. Elég, ha az urbánusok és a népiesek ősrégi szembenállására utalunk. Voltak azonban közös érdekek: legyőzni a közös ellenséget, a Kádár-rendszert, és megtartani az így megszerzett hatalmat. Az MDF és az SZDSZ 1990-ben ezért kiegyezett egymással a hatalom megosztásáról.
Volt azonban még egy szereplő, az MSZP. A nyugat ugyanis békés rendszerváltást akart. Nem azért, hogy magyar emberek életét kíméljék meg, hanem azért, hogy az emberek ne vegyék észre a tőkés fordulatot, s a változás könnyebben menjen. Ma már tudjuk: nem is vették észre. A békéhez az is kellett, hogy az egykori MSZMP vezetőinek egy része átadja a hatalmat. Cserébe beengedték őket a kapitalista rendszerbe. A szocik ügyesek voltak, igazi tőkéssé váltak, elfogadták a kapitalizmust, a NATO-t, az EU-t, mindent.
A szocik egyedül erre nem lettek volna képesek, mert nyugaton sokan a régi rendszer képviselőit látták bennük. Kellett valaki, aki szalonképessé teszi az MSZP-t. Nos, ez volt az SZDSZ. A liberálisok gyorsan rájöttek valamire. A magyar társadalom olyan, hogy ők mindig ott lesznek a politikában, de soha sem fognak egyedül kormányra kerülni. Ha tisztára mossák a szocikat, cserébe bekerülnek a hatalomba, és akkor gyerünk! Így alakult ki a magyar tőkés rend politikai struktúrája, amely egyensúlyokra épült. A pártok váltogatják egymást a kormányban, de egyik sem számolja fel a másikat. Az egyetértés része volt az is, hogy a kapitalizmus ellenfeleit, azaz a Munkáspártot semmilyen körülmények között sem engedik be a hatalomba.
2010-ben azonban megváltoztak az erőviszonyok. Az MSZP-SZDSZ páros oly mértékben lejáratódott, hogy már-már a kapitalizmus létét veszélyeztették. A tőkés világ ezért hatalomra segítette a Fideszt, amely népszerű, részben a Munkáspárttól átvett ígéreteivel kétharmados többségre tett szert. A Fidesz úgy érezte, hogy most mindent lehet. Egyrészt, felül lehet vizsgálni a rendszerváltás idején született megállapodást, és az MSZP-t végleg el lehet távolítani a hatalomból. Másrészt, itt a lehetőség arra, hogy a nemzeti-konzervatív erők leszámoljanak a liberális erőkkel.
Nem a mi háborúnk
Amit az MSZP, az LMP és barátaik féltenek, az nem a demokrácia, nem a nép hatalma. Amiért aggódnak, az az ő hatalmuk. 2010-ben az szocliberális erők elveszítették a parlamenti, önkormányzati, kormányzati tisztségeiket. S velük együtt nem csak a pénzt, hanem a befolyást is, amit kormányzásuk idején nagyon ügyesen váltották át pénzre.
A szocliberális erők értik, hogy a népet nem hatná meg, ha a saját hatalmuk visszaszerzéséről beszélnének. A hatalmi vágyakat ezért jól csengő jelszavakba kell öltöztetni. Például, védjük a demokráciát, óvjuk a kisebbségeket, le az antiszemitizmussal, védjük meg a Klub Rádiót, pusztuljanak a szélsőségesek! Ezek nagyon jó jelszavak, nem lehet beléjük kötni, hiszen, mondjuk, ki ne akarna a fasizmus és antiszemitizmus ellen fellépni.
Ráadásul ezekre a jelszavakra vevő az amerikai és a nyugat-európai közvélemény is. Az EU-országok népei örültek a magyaroknak, amíg megszerezték a piacainkat. Mostanság azonban egy csóró, zavaros társaság vagyunk a szemükben, amely csak terhet jelent az egyébként is veszélybe került nyugat-európai jólétre nézve.
A szocliberális erők nem a kapitalizmus ellen küzdenek, hanem a Fidesz-kormány ellen. Az embereket pedig azzal hülyítik, hogy minden jobb lesz, ha leváltják Orbánt és kormányát. Ez az, ami nem igaz.
Mert mi is a dolgozó emberek problémája? Nincs munka, alacsonyak a fizetések, magasak az árak. Ehhez még hozzá jön az, hogy az emberek felélték tartalékaikat, sőt milliók verték magukat adósságokba.
Megváltozik-e a helyzetük, ha jön egy új szocliberális kormány? Nem, nem, és nem! Az MSZP is, a Fidesz is, az LMP is, a Jobbik is, a Demokratikus Koalíció is azt ígéri, hogy megoldja az emberek gondjait. Amikor hatalomra kerülnek, akkor a tőkésosztály érdekeit valósítják meg. Vagyis marad a munkanélküliség, az alacsony fizetés, a kiszolgáltatottság.
Lehetne változás? Lehetne! Ehhez azonban a dolgozóknak, maguknak kellene beleszólniuk abba, hogy mire költik az ország pénzét, kitől veszik el a pénzt, és kinek adják oda. Ez azonban nem következett be mindezidáig. A tőkés pártok kiszorítják a politikából, a médiából Munkáspártot, a dolgozó tömegek pedig nem hiszik el, hogy a Munkáspárt tényleg meg tudná változtatni az életüket, s ezért inkább valamelyik tőkés pártra szavaznak. Legalább is ma még.
A Munkáspárt nem állhat az MSZP, az LMP és barátaik mellé, mert akkor mi is félrevezetnénk a dolgozó embereket. Mi is azt sugallnánk, hogy egy másik tőkés kormány jobb, mint a mostani tőkés kormány. Ez pedig nem igaz. Ez a jelszó csak arra jó, hogy leszereljék az elégedetlenségét, a dolgozókat, a szakszervezeteket, a társadalmi szerveződéseket eltántorítsák a valóságos küzdelemtől, a tőke elleni osztályharctól. A Munkáspárt nem állhat a Fidesz mellé sem, bármennyire is egyetértünk azzal, hogy a magyar gazdaság függetlenségét vissza kell szerezni, és nincs más út, mint saját erőforrásaink kihasználása. Nem csak azért nem állhatunk melléjük, mert a jó elképzelések végrehajtása ellentmondásos, zavaros. Az ok az, hogy a kapitalizmust, a dolgozó emberek bajainak fő okát a Fidesz sem változtatja meg, sőt a válság terheit a dolgozókra hárítja.
Mi a teendő?
Mi a teendő? Türelmesen magyaráznunk kell a dolgozó embereknek, hogy a munkanélküliség, a szegénység, a bizonytalanság oka maga a tőkés rendszer. A tőkés rendszer pártjaitól nem várhatnak ajándékot, hiszen ők nem akarják megváltoztatni a kapitalizmust. Az a miénk, amiért megküzdünk.
Meg kell értetnünk az emberekkel, hogy nem szabad felülni a hamis prófétáknak, a tőkés kormányokkal békét kötő szakszervezeti arisztokráciának, a Szolidaritás típusú mozgalmaknak és a szociális partnerséget hirdető más álbaloldali szervezeteknek. Ott kell lennünk mindenütt, ahol dolgozó emberek vannak. Segítenünk kell nekik kis és nagy dolgokban. Megértetni velük, hogy számíthatnak ránk. A Munkáspártnak nincsenek a dolgozók érdekeitől eltérő érdekeik. Nekik akarunk jobb életet, és ennek csak egy útja van: a tőkésrendszer legyőzése, olyan rendszer teremtése, ahol az ember a fontos, és nem a pénz.
„A Köztársaságot elnyomó, a magyar társadalmat megnyomorító Orbán-rezsim hatalma ellen a legszélesebb demokratikus összefogásra van szükség.” – jelentette be még az újesztendő beköszönte előtt az MSZP. Január második napján mindjárt össze is rántották a „demokratikus összefogás” erőit. Meglepetés nem volt, és nem is lehetett várni. Ott volt mindenki, akit a szocliberális körök demokratának tartanak, vagyis az MSZP, az LMP, és a közelmúltban összetákolt Szolidaritás. Na, és persze ne feledkezzünk meg Gyurcsány új pártjáról, a Demokratikus Koalícióról sem!
Nem volt ott a Munkáspárt. Senki sem hívott bennünket. De, ha hívtak is volna, akkor sem mentünk volna. Ez nem a mi háborúnk. Mi nem a tőkésosztály egyik vagy másik csoportjának érdekeiért küzdünk, hanem a dolgozó emberekért, a tőkés rendszerváltás veszteseiért, a jogaiktól megfosztott munkásokért, a falu kisemmizett dolgozóiért.
Ki küzd ki ellen?
A parlamenti pártok fordulópontnak tekintik a 2010-es választásokat. A Fidesz forradalomnak, új rendszerváltásnak látja. Az MSZP, az LMP szerint viszont ekkor kezdődött a Fideszes „önkényuralom”, a magyar társadalom elnyomorítása. Nos, egyik sem igaz!
A meghatározó történelmi fordulat nem 2010-ben volt, hanem 1989-90-ben. Akkor valóban gyökeres változás volt. Megdöntötték a szocializmust, bevezették a tőkés rendszert. A szocializmusban a gyár, a bank, a gazdaság társadalmi tulajdonban volt, a tőkés rendszerben minden a magántőkéseké. A szocializmusban a dolgozó emberek ültek a parlamentben, ma tőkésosztály hivatásos képviselői. A szocializmusban az ember számított, a kapitalizmusban a pénz. Ez valóban gyökeres változás.
A magyar társadalom megnyomorítása is akkor vette kezdetét. Falun a termelőszövetkezeteket verték szét, a városban a nagyüzemeket. Az „eredmény” másfélmillió munkahely felszámolása.
A demokrácia korlátozása is akkor kezdődött. A rendszerváltók a demokráciából kiszorították a dolgozókat és képviselőiket. A sajtóba azóta sem engedik be a Munkáspártot, vagy bárki mást, akinek nem tetszik a kapitalizmus. A demokrácia számukra nem népuralmat jelent, hanem úri klubbot, ahol kiélhetik magukat a tőkés rend hívei, és védhetik a pénz uralmát.
A Fidesz és a szocliberális erők küzdelme, bármilyen jelszavakba is öltöztessék, nem más, mint a rendszerváltás nyomán hatalomra jutott tőkésosztály két csoportjának kíméletlen háborúja.
A háború nem ma kezdődött, és nem is 2010-ben. A rendszerváltás előtt az akkori ellenzéknek két csoportja volt. A demokratikus ellenzék, azaz döntően az SZDSZ és a „népies”, konzervatív ellenzék, lényegében az MDF. A megosztottságnak mély történelmi gyökerei voltak. Elég, ha az urbánusok és a népiesek ősrégi szembenállására utalunk. Voltak azonban közös érdekek: legyőzni a közös ellenséget, a Kádár-rendszert, és megtartani az így megszerzett hatalmat. Az MDF és az SZDSZ 1990-ben ezért kiegyezett egymással a hatalom megosztásáról.
Volt azonban még egy szereplő, az MSZP. A nyugat ugyanis békés rendszerváltást akart. Nem azért, hogy magyar emberek életét kíméljék meg, hanem azért, hogy az emberek ne vegyék észre a tőkés fordulatot, s a változás könnyebben menjen. Ma már tudjuk: nem is vették észre. A békéhez az is kellett, hogy az egykori MSZMP vezetőinek egy része átadja a hatalmat. Cserébe beengedték őket a kapitalista rendszerbe. A szocik ügyesek voltak, igazi tőkéssé váltak, elfogadták a kapitalizmust, a NATO-t, az EU-t, mindent.
A szocik egyedül erre nem lettek volna képesek, mert nyugaton sokan a régi rendszer képviselőit látták bennük. Kellett valaki, aki szalonképessé teszi az MSZP-t. Nos, ez volt az SZDSZ. A liberálisok gyorsan rájöttek valamire. A magyar társadalom olyan, hogy ők mindig ott lesznek a politikában, de soha sem fognak egyedül kormányra kerülni. Ha tisztára mossák a szocikat, cserébe bekerülnek a hatalomba, és akkor gyerünk! Így alakult ki a magyar tőkés rend politikai struktúrája, amely egyensúlyokra épült. A pártok váltogatják egymást a kormányban, de egyik sem számolja fel a másikat. Az egyetértés része volt az is, hogy a kapitalizmus ellenfeleit, azaz a Munkáspártot semmilyen körülmények között sem engedik be a hatalomba.
2010-ben azonban megváltoztak az erőviszonyok. Az MSZP-SZDSZ páros oly mértékben lejáratódott, hogy már-már a kapitalizmus létét veszélyeztették. A tőkés világ ezért hatalomra segítette a Fideszt, amely népszerű, részben a Munkáspárttól átvett ígéreteivel kétharmados többségre tett szert. A Fidesz úgy érezte, hogy most mindent lehet. Egyrészt, felül lehet vizsgálni a rendszerváltás idején született megállapodást, és az MSZP-t végleg el lehet távolítani a hatalomból. Másrészt, itt a lehetőség arra, hogy a nemzeti-konzervatív erők leszámoljanak a liberális erőkkel.
Nem a mi háborúnk
Amit az MSZP, az LMP és barátaik féltenek, az nem a demokrácia, nem a nép hatalma. Amiért aggódnak, az az ő hatalmuk. 2010-ben az szocliberális erők elveszítették a parlamenti, önkormányzati, kormányzati tisztségeiket. S velük együtt nem csak a pénzt, hanem a befolyást is, amit kormányzásuk idején nagyon ügyesen váltották át pénzre.
A szocliberális erők értik, hogy a népet nem hatná meg, ha a saját hatalmuk visszaszerzéséről beszélnének. A hatalmi vágyakat ezért jól csengő jelszavakba kell öltöztetni. Például, védjük a demokráciát, óvjuk a kisebbségeket, le az antiszemitizmussal, védjük meg a Klub Rádiót, pusztuljanak a szélsőségesek! Ezek nagyon jó jelszavak, nem lehet beléjük kötni, hiszen, mondjuk, ki ne akarna a fasizmus és antiszemitizmus ellen fellépni.
Ráadásul ezekre a jelszavakra vevő az amerikai és a nyugat-európai közvélemény is. Az EU-országok népei örültek a magyaroknak, amíg megszerezték a piacainkat. Mostanság azonban egy csóró, zavaros társaság vagyunk a szemükben, amely csak terhet jelent az egyébként is veszélybe került nyugat-európai jólétre nézve.
A szocliberális erők nem a kapitalizmus ellen küzdenek, hanem a Fidesz-kormány ellen. Az embereket pedig azzal hülyítik, hogy minden jobb lesz, ha leváltják Orbánt és kormányát. Ez az, ami nem igaz.
Mert mi is a dolgozó emberek problémája? Nincs munka, alacsonyak a fizetések, magasak az árak. Ehhez még hozzá jön az, hogy az emberek felélték tartalékaikat, sőt milliók verték magukat adósságokba.
Megváltozik-e a helyzetük, ha jön egy új szocliberális kormány? Nem, nem, és nem! Az MSZP is, a Fidesz is, az LMP is, a Jobbik is, a Demokratikus Koalíció is azt ígéri, hogy megoldja az emberek gondjait. Amikor hatalomra kerülnek, akkor a tőkésosztály érdekeit valósítják meg. Vagyis marad a munkanélküliség, az alacsony fizetés, a kiszolgáltatottság.
Lehetne változás? Lehetne! Ehhez azonban a dolgozóknak, maguknak kellene beleszólniuk abba, hogy mire költik az ország pénzét, kitől veszik el a pénzt, és kinek adják oda. Ez azonban nem következett be mindezidáig. A tőkés pártok kiszorítják a politikából, a médiából Munkáspártot, a dolgozó tömegek pedig nem hiszik el, hogy a Munkáspárt tényleg meg tudná változtatni az életüket, s ezért inkább valamelyik tőkés pártra szavaznak. Legalább is ma még.
A Munkáspárt nem állhat az MSZP, az LMP és barátaik mellé, mert akkor mi is félrevezetnénk a dolgozó embereket. Mi is azt sugallnánk, hogy egy másik tőkés kormány jobb, mint a mostani tőkés kormány. Ez pedig nem igaz. Ez a jelszó csak arra jó, hogy leszereljék az elégedetlenségét, a dolgozókat, a szakszervezeteket, a társadalmi szerveződéseket eltántorítsák a valóságos küzdelemtől, a tőke elleni osztályharctól. A Munkáspárt nem állhat a Fidesz mellé sem, bármennyire is egyetértünk azzal, hogy a magyar gazdaság függetlenségét vissza kell szerezni, és nincs más út, mint saját erőforrásaink kihasználása. Nem csak azért nem állhatunk melléjük, mert a jó elképzelések végrehajtása ellentmondásos, zavaros. Az ok az, hogy a kapitalizmust, a dolgozó emberek bajainak fő okát a Fidesz sem változtatja meg, sőt a válság terheit a dolgozókra hárítja.
Mi a teendő?
Mi a teendő? Türelmesen magyaráznunk kell a dolgozó embereknek, hogy a munkanélküliség, a szegénység, a bizonytalanság oka maga a tőkés rendszer. A tőkés rendszer pártjaitól nem várhatnak ajándékot, hiszen ők nem akarják megváltoztatni a kapitalizmust. Az a miénk, amiért megküzdünk.
Meg kell értetnünk az emberekkel, hogy nem szabad felülni a hamis prófétáknak, a tőkés kormányokkal békét kötő szakszervezeti arisztokráciának, a Szolidaritás típusú mozgalmaknak és a szociális partnerséget hirdető más álbaloldali szervezeteknek. Ott kell lennünk mindenütt, ahol dolgozó emberek vannak. Segítenünk kell nekik kis és nagy dolgokban. Megértetni velük, hogy számíthatnak ránk. A Munkáspártnak nincsenek a dolgozók érdekeitől eltérő érdekeik. Nekik akarunk jobb életet, és ennek csak egy útja van: a tőkésrendszer legyőzése, olyan rendszer teremtése, ahol az ember a fontos, és nem a pénz.
2011. december 22., csütörtök
Bencsik Mihály aranyjelvényes, Sipos Sándor a Központi Bizottság tagja
Bencsik Mihály, a Munkáspárt Jász-Nagykun-Szolnok megyei elnöke, a Központi Bizottság tagja az országos elnökségtől aranyjelvényt vehetett át.
Sipos Sándor (Túrkeve) tagja lett a Központi Bizottságnak - Botta Melindával és Kerezsi Lászlóval (Budapest), Nagy Attilával (Salgótarján) együtt. (A Központi Bizottságból hárman nyáron távoztak, valamint Szőke János (Kötegyán) helye is megüresedettnek tekinthető - ezért volt szükség az új tagok megválasztására.)
Internetes hálószemünk gratulál Bencsik Mihálynak és Sipos Sándornak, és további sikeres és eredményes munkát kíván.
A Központi Bizottság jövő májusra összehívta a Munkáspárt 24. kongresszusát, elfogadta a vagyonkezelői szabályzatot és a jövő évi politikai akciótervet.
2011. november 1., kedd
Nagy Judit: Elég az agymosásból, lázadjunk az amerikai politika irányítása ellen
Nagy Judit elnök (Baloldali Front) beszéde az USA agressziója elleni tüntetésen (2011. október 29., Budapest, Szabadság tér, Reagan-szobor):
Baloldaliak, elvtársak, barátaim!A világ bőven kaphatott már ízelítőt az Egyesült Államok politikájából, háborús agressziójából, üzleti megfontolású barátságából.
A huszadik század történelmében is hosszan lehetne sorolni a listát, de elég, ha csak az utóbbi évtized háborús agressziójáról ejtünk szót, melyben minduntalan azt igyekeztek belesulykolni a köztudatba, hogy kizárólag az emberiség védelmében cselekedtek.
Nos, kérdezzük csak meg az afgán, az iraki vagy a líbiai állampolgárokat, hogy mennyire érzik magukat védve Amerika szárnyai alatt, amikor bombák, eltévedt lövedékek hullanak a fejükre, hogy mennyire megbocsátható az, amikor családokat és nemzeteket dúlnak fel a béke jelszavával, pusztán saját gazdasági érdekeiket szem előtt tartva. Afganisztán, Irak és legutóbb Líbia példája lebegjen a szemünk előtt. Bár Magyarországon még nem lőnek, de az Egyesült Államok már nálunk is hangot adott nemtetszésének.
Néhány napja az amerikai nagykövetasszony hosszas várakozás után találkozott Orbán Viktorral, akinek "intőt adott". A világ ura felemelte mutatóujját, hogy fenyegetően megrázza, és azt sugallja felénk: ez így nem jó! Csakhogy amíg ő a demokrácia nevében teszi ezt, melynek olyannyira védőjeként jeleníti meg magát, hogy nyomában csak felégetett és lerombolt országok feketéllenek, addig mi, itthon, állampolgárok, azt mondjuk: a demokrácia védelmében nekünk kell felszólalni - nem az Egyesült Államok feladata meginteni Orbán Viktort, hanem csakis kizárólag a magyar népnek, mely a terheket viseli.Nem kérünk Amerika politikájából, nem kérünk Orbán Viktor politikájából, békét, biztonságot és egyenlő bánásmódot kérünk, ahol a közterheket egyenlő arányban viselik, ahol a munkát megbecsülik, és kellően megfizetik. Ahol nem a nagyhatalmak gazdasági érdeke érvényesül, és ahol nem kívánják megváltoztatni az aktuális politika irányítói a nép emlékezetét. Ahol a magyar férfiakat nem viszik el idegen földre katonának, hogy kiszolgálják a NATO és az Európai Unió háborús politikáját. Itt állunk most az Egyesült Államok egykori elnökének szobra mellett, aki soha semmit nem tett országunkért, és amerikabaráti gesztusként emléket állítottak neki.
Ezzel szemben a magyar történelmet átírják, azt kérik tőlünk, hogy felejtsük el József Attilát, Károlyi Mihályt vagy akár Kádár Jánost. Mi erre mi mást mondhatnánk, mint azt, hogy elég az agymosásból, hogy ne hagyjuk elveszni alkotmányos jogainkat, hogy lázadjunk, ne hagyjuk magunkat az amerikai és az európai politika által irányítani. Minél többen és többen követeljük meg azt, ami egy nemzet életében a legfontosabb: a szabadságot és a függetlenséget.A háborús agresszió áldozatainak emlékére helyezzünk el koszorút a bűnösöket szimbolizáló szobor kezében.
+++
A tüntetésen jelen volt Barabás György, a Magyar Ifjúság Közösségi Szervezete főtitkárhelyettese is. A Szabadság téren áthaladó turisták érdeklődéssel figyelték a fiatalok megnyilvánulását, egy olasz csoport egyetértését fejezte ki, egy turistacsoport idegenvezetője pedig elkérte Nagy Judit beszédét, hogy hitelesen tájékoztathassa a turistákat.
+++
Semegi András alelnök (Gyöngyös) beszéde
2011. október 20-án egy rajtaütésben meggyilkolták Moammer Kadhafit. Ezzel véget ért Líbiában egy korszak, a szocializmus korszaka. De reméljük: nem végleg!Tekintsük át az eseményeket és az ok-okozati összefüggéseket.
1969. szeptember 1-én az akkor 27 éves Kadhafi vezetésével megdöntik a királyság rendszerét, és létrejött a Líbiai Arab Köztársaság, amely 1977-ben (amikor az ország végleg elkötelezte magát a szocializmus mellett) a Líbiai Arab Nagy Szocialista Népi Dzsamahirija-ra (magyarul: „a tömegek állama”) változtatta meg a nevét. Ekkor kapta meg Líbia a tüntetésünkön is látható tömör zöld országzászlaját.
Ekkor Líbia elindult a fejlődés útján. Kadhafi hatalomra jutása után rögtön munkához látott, forrásokat csoportosított át annak érdekében, hogy mindenkinek biztosítva legyen az oktatás, az egészségügy és a lakhatás. A nem mindig teljesen hatékony reformok meghozták a hatásukat. A közoktatás ingyenes, az alapfokú oktatás pedig mind a fiúk, mind a lányok számára kötelező lett. Az orvosi ellátás szinte mindenki számára térítésmentesen elérhető lett. Független nyugati elemzők is elismerik hogy Kadhafi idejében az átlagos jövedelem 11 000 dollárra növekedett. Ez Afrikában az ötödik legmagasabb átlagjövedelem.
Kadhafi felvette a kapcsolatot a Szovjetunióval, ennek eredményeként Líbia hadserege is fejlődésnek indult. Kadhafi támogatott más arab, pánarab mozgalmat is, akik magukénak érezték Líbia jelszavait: „szabadság, szocializmus, egység”. De a két legnagyobb fontosságú, a jelenlegi eseményekkel szorosan összefüggő tette az volt, hogy a fejlődés és az egység érdekében eltörölte a törzsi rendszer maradványait, és egy független, egyetlen nagy multi olajcégtől se függő olajhatalommá tette Líbiát!Kadhafianak az arab sajátoságokra sikerült alkalmaznia a szocializmust, és ez egyedülálló a maga nemében. Egy szó mint száz: Líbia Kadhafi alatt egy elmaradott országból Afrika egyik gazdasági éllovasa lett. Elég, ha megnézünk egy nyugati híradást: modern autókat és épületeket látunk Líbiában, és nem elmaradottságot. Ez a függetlenség mindig is szúrta az USÁ-nak és csatlósainak szemét – de hol azért nem piszkálták őket, mert Líbia a Szovjetunióval volt jó viszonyban, hol pedig egyéb ok miatt. Persze kisebb-nagyobb próbálkozások mindig is voltak.
És ezt a történelmi ellentétet, amely a törzsek és a ország vezetése között húzódott, használta ki az USA és a NATO, hogy felkelést szítson, és fegyveres harcot provokáljon ki a líbiai vezetésből. Utána mindenféle emberi jogokra való hivatkozással támadták meg Líbiát, és döntötték meg a rendszert. Már megint sokadik alkalommal tett tönkre egy országot az USA és a NATO – pusztán pénzügyi érdekeik miatt.Mert ne legyen tévedés, ne legyen senkinek se illúziója: Líbia a nem oly távoli jövőben elszegényedik, majd a totális csőd szélére kerül. Ennek eredményeképpen el fog terjedni majd az iszlám fundamentalizmus, ami nagy veszélyeket rejt magában. Így gerjeszti az USA az újabb és újabb konfiktusait, amikből csak ő profitál, senki más. Ezen események kísértetiesen hasonlítanak a jugoszláviai eseményekhez. Ott is hasonló dolgok történtek, és bárki megnézheti, mi lett az eredmény.
Líbiaiak! Tanuljatok Jugoszlávia példáján, és ne engedjétek az imperialistáknak, hogy kisemmiznek titeket! Mi magyarok már megtanultuk a rendszerváltás példáján, mi fog történni – és tudjuk, mi vár rátok! Mi, magyar kommunisták, kitartást kívánunk a Kadhafi-párti erőknek a további harcokhoz!
Nyugodj békében, Kadhafi! Éljen a szocialista Líbia! Köszönöm a figyelmet.
2011. október 31., hétfő
Jászkun Munkás, 2011. október
Egyéni vélemény a halottak napjáról
Szerettem volna a szocializmus fanatikus gyűlölőinek fizimiskáját halottak napja után látni, amint arról értesültek, hogy az általuk vég nélkül becsmérelt Kádár Jánost haló poraiban is mekkora respektus övezi a rá emlékező magyar emberek körében.
Akik nem felejtették el, hogy az ő vezetésével sikerült leküzdenünk az ötvenes évek válságát, 1956 után konszolidálta, majd fejlődésnek indította az országot, s a Nyugat által is elismert imázst alakított ki Magyarországról.
A nyomorgerjesztő rendszerváltást milliók félrevezetése árán kieszközlő urak hiába gyalázták őt rendszerével együtt, fölöslegesen hazaárulózták, gyilkosozták a médiumokban és különféle egyéb nyilvános fórumokon, több mint két évtizeden át. A magyar nép - leginkább a lepanelprolizott, nyuggerezett tömegek – hálaérzete megmaradt iránta, mely a hermelinpalástosok és túlbuzgó szekértolóik többsége számára ismeretlen fogalom. A rászedett kárvallottak ennyi idő elteltével sem felejtették el, hogy mit köszönhettek a szocializmusnak, s a szocialista Magyarország javára tevékenykedő pártvezetőnek, államférfinek.
Az egyik médium tollnokától tudtam meg, hogy a Nemzeti Sírkertben “Kádár János sírján volt a legtöbb virág” a nemzet elhunyt jeles személyiségei közül. “Kádár János sírja volt a sztár” - így a tollnok -, aki maga is elcsodálkozott azon, hogy őt övezte legnagyobb tisztelet a temetőbe látogatók részéről.
Ezek után joggal kérdezhetjük: a tények tudomásul vételére képtelen akarnok sarzsisok - legyenek politikusok, újságírók vagy mások - mivégre mószerolják, gyalázzák annak az embernek az emlékét, akit a magyarok többsége életében azért tisztelt és becsült, mert több mint három évtizednyi ideig önzetlenül munkálkodott azon, hogy népének jobb élete legyen.
A gyűlölködők is beláthatnák végre, hogy nem hitelesek a szidalmak, ócsárlások az olyanok szájából, akik az eltelt immárom huszonegy esztendőben népünk sanyargatásáig jutottak el mindössze, a beígért eredmények felmutatása helyett.
Magam is hálával tartozom Kádár Jánosnak, mert az előző rendszerben ellenszolgáltatás nélkül tanulhattam, négy diplomát szerezhettem, negyven évig dolgozhattam. Sarzsi nélküli állampolgárként pedig büszkeséggel tölt el, hogy 1985-ben képviselőként gratuláltam neki, mert az alakuló országgyűlés ismét megválasztotta őt az Elnöki Tanács tagjának.
Dr. Südi Bertalan
Jány Gusztáv feltámad poraiból?
A “fülkés forradalom” győzelme óhatatlanul együtt jár az értékek ellenforradalmával. Sorra rehabilitálják a Horthy-érában egykor “jeleskedő” közéleti személyiségeket, akiknek nem lehetett terük volt az “átkosban”. A “mi” jelen demokráciánk azonban nem népuralom, ahol csak a progresszió akiket megérintett a haladás szele. Van persze kivétel: Ady Endre, József Attila, Radnóti Miklós még a helyén maradt, de arcukat átfestették. Alig tartottak meg valamit forradalmi lényegükből. Őket egyszerűen kisajátították és “akklimatizálták”.
Ám nem így jártak el azokkal, akiket átvehettek, anélkül, hogy egy ecsetvonást is változtattak volna portréjukon. A Népszabadság január 13-án megdöbbentő írással lepte meg a gyanútlan olvasót: “Posztumusz tábornok lesz Jány Gusztáv?” Lencsés Károly újságíró kérdőjeléből arra következtetek, hogy nem ért egyet a tervvel. Ez csak egy konzervatív-jobboldali társaság ötlete lehetett, noha a tábornok rehabilitációja 1993-ban még a Horn Gyula vezette szocialista kormány idején megtörtént. Akkor azonban elfelejtették a mulasztást, most akarja jóvátenni a “nemzeti” oldal?!
Jányt 1947-ben a törvényes bíróság halálra ítélte. Annak rendje-módja szerint kivégezték. A rendszerváltást követő “igazságszolgáltatás” törvénytelennek és jogszerűtlennek minősítette a népi demokrácia.
Az ártatlan tábornoknak nem volt más bűne, mint az, hogy a Donnál támadó szovjet túlerővel szemben nem rendelt el szervezett visszavonulást, hanem a (felkoncolás terhe alatt) ellenállásra kényszerítette a gyenge fegyverzettel, rossz ruházattal felöltöztetett és sovány élelmezéssel ellátott “honvédeket”. A kitartásnak akkor már nem volt katonai jelentősége, csak a visszavonuló németek hátvédjeiként kellett volna helytállniuk. A második magyar hadsereget a bekerítés veszélye fenyegette, s Jány Gusztáv szavaival élve “elvesztett becsületét visszaadni a doni “hősnek” magas rendfokozatát”. Ezt, amiért a szovjet erők feltartóztatása helyett, fejveszetten menekülve az értelmetlen fagyhalált választotta. A második magyar hadsereg többsége elpusztult. És most a rangjától méltán megfosztott tábornokot újra felöltöztetik, mellére tűzik korábbi kitüntetéseit, sőt azt sem tartom lehetetlennek, hogy újakkal szaporítják azokat.
Lassan kiderül, mennyire igaza volt megboldogult őfőméltóságának, Horthy Miklós egykori kormányzónknak, amikor spártai rövidséggel az alábbiak szerint méltatta hadvezére érdemeit: „... különös megelégedéssel gondolok azokra a kimagasló és eredményes szolgálatokra, melyeket ... mint hadsereg-parancsnok ... a Haza és a Honvédség érdekében teljesített”.
Talán nem túlzok, ha tartok attól, hogy minden horthysta sorsa előbb-utóbb (amennyiben az idő megengedi) a rehabilitáció.
Hegedűs Sándor
Úri protekció
Az egyenlő teherviselés hangoztatásával kürtölte tele a világot a kormány. Valóság az, hogy ennek a fordítottja történik. Például a 16%-os személyi jövedelem adóval a leszakadó tömeg napi megélhetési gondokkal küzd. Álmodni sem mer arról, hogy a család elmenjen üdülni, ewménytelen a többség számára, hogy az egészségének védelmében időben kapjon egészségügyi ellátást, a várólista és a teljesítmény volumenkorlát miatt. Miközben a hatalom birtokosai maguknak állami pénzből kivételes helyzetet biztosítanak. Pökhendi ciselkedéssel azt jogosnak is tartják, nem törödve azokkal az emberekkel, akik a nemzeti jövedelmet előállítják.
Két példával hadd érzékeltessem az úri protekció mai változatát.
1. Üdülés magyar módra:
A magyar nép pénzéből 13 üdülőt működtetnek a kormány tisztviselők és közvetlen családtagjai számára. Az állam 2011-ben 602 millió forintból támogatja ezeket az üdülőket. Ez a közüzemi költségeket, a munka-béreket és ezek járulékait fedezi.
2. Gyógyulás luxus körülmények között:
A miniszterek, az államtitkárok és a miniszteri kabinetfőnökök - összesen 138 fő - előjogot élveznek, ha orvoshoz kell fordulniok. Erre a célra a költségvetésből 20 millió forintot fordítanak évente. Ez az ugynevezett VIP ellátás. A Kútvölgyi Kórház kiemelt részlegén már létezik prémium szolgáltatás, de ehhez külön arany, vagy platina, vagy gyémánt fokozatú kártyát kell váltani. Ezeknek az ára 95-295 ezer forint között van. Valószínű, hogy az állami vezetők is ilyen kártyát kapnak. Meggyőződésem, nincs erkölcsi alapja a kormánynak arra, hogy az általuk sanyargatott magyar néptől megértést várjon.
Horváth Sándor
Egy volt munkásőr felháborodása
A genfi polgár: Jean-Jacques Rousseau a Társadalmi szerződésben írta le a következőket:
Mióta lejött a fáról, szerszámot készített és értelmes munkát végzett az ember. Szabadnak születik, önálló élete van és mégis mindenütt a földön bilincsekben él. Sokan azon törik a fejüket és terveket dolgoznak ki arra, hogy embertársaik uralkodójának, főnökének higgyék, hiszik el magukat: az a döntő, amit ő kitalál, kitervel és így saját akaratát, hatalmát, befolyását érvényesítheti embertársaival, barátaival, ellenfeleivel, elvtársaival szemben. Mondván, ő végigjárta és tanulta, tapasztalta az élet keserűségeit, harcait, megedződött és kellően tud védekezni az ellenséges eszmék, irányzatok vagy áramlatok ellen. Kitart elve, eszméje mellett és a társadalmi érdekeknek megfelelően akar, és szeretne dolgozni. Van akit ez hajt: meg kell valósítani egy álmot szocialista, kommunista alapon, közben, nem veszi észre azt, hogy inkább szolgaságra jutott a különféle elvek, eszmék, irányzatok miatt.
Esküt tettünk, hogy megőrizzük a dolgozó ember, munkás és paraszt, sőt a néphez hű értelmiség érdekeit. A fegyvert parancsra le kellett adni a Németh kormánynak. A néphatalom fegyveres testülete megszűnt. Parancsra kellett cselekednünk, nem maradt meg, csak az eskü szövegének emléke.
Sem az MSZP, sem a Munkáspárt 2006, sem a Kommunista Munkáspárt egyetlen szóval sem mert szólni az érdekükben a létükért, az elvhűségükért. Az alapítvány tervezete folyamán a párt nevét még említeni sem lehetett. Pártelnöki utasítás volt.
Még mindig bujdosók, megbélyegzettek és éhenkórászok lehetünk. Mert Kádár János halála után csak kaméleonok, köpönyegforgatók, diplomások és rendszerváltók élnek Magyarországon, sok helyütt a baloldali pártokban is. Nem csoda tehát, hogy újra erősödik a horthysta, csendőr, fasisztoid, népnyúzó gondolkodás és a történelem meghamisítása.
Felforr az ember vére, mikor gyalázzák Lenint, a magyar internacionalista katonákat, a Vörös Gárdát: Münnich Ferencet, Mező Imrét, Asztalos Jánost, Kállai Évát, vagy Szolnokon Karkecz Károlyt. Gyalázat, hogy idáig jutottunk, a rendszerváltás után kicserélték a vörös csillagot fasiszta jelvényekkel, zászlókkal. Meglátszik, mennyivel rosszabb helyzetbe irányították a kapitalista elveken a munkást, a népet, az egész országot. Ki lesz a felelős a sok nyomorgó, éhező ember haláláért?
Koczka Béla
Südi Bertalan: A naivitás ára
Jégre ment a magyar a választásokon,
Vakhitével nem látott túl az álmokon.
Mennyi ígéret, mennyi talmi szólam
Invitált urnákhoz írásban és szóban.
Mondták az urak - szajkókkal vetélkedve,
Elvi ellenfeleikkel váltig fenekedve:
Csakis általuk válhat jobbá az élet,
S országpusztításnak ők vethetnek véget.
Mi kelt életre az ígéretek nyomán?
Páriák birodalma, legfelsőbb fokán.
Amit kapott a nép országlásuk alatt,
A szegények vállán súlyos teher maradt:
Milliók számára kínlódás, kárhozat,
Munkátlanul ténfergő sok-sok áldozat.
Bizonytalanság embernek és hazának,
Nyomor tenyészete jövőnek és mának
Több mint hatezer orvos távozhat jövőre
A Magyar Orvosok Szövetségének (MOSZ) felmérése szerint több mint hatezer szakorvos és rezidens hagyhatja itthon tartaná őket. Információnk szerint 3000-3500 rezidens tervezi, hogy elhagyja a magyar egészségügyi rendszert.
A MOSZ csaknem tízezer kérdőívére adott válaszaiban mintegy ötszáz szak-orvos azt felelte, bármi történik, elhagyja a rendszert, további 2700-an komolyan fontolgatják, hogy elmenjenek.
A cél persze az lenne, hogy ezek az orvosok itthon maradjanak, hiszen ők is itt szeretnének boldogulni, “de van egy határ”, amikor a létbizonytalanság már elviselhetetlenné válik. Claude Wetzel, az Európai Orvosszakszervezetek keresnek a legrosszabbul, pedig ők dolgoznak a legtöbbet.
Megjegyezte: az európai piacon kelendőek az orvosok, így egyre többen mennek külföldre. Az ő példájukat követik az egészségügyi szakdolgozók, sőt már a Magyar Mentőszolgálat dolgozói is gondolkodnak azon, hogy külföldre menjenek dolgozni. Az egészségügyi dolgozók mintegy 100 százalékos béremeléséhez nagyjából kétszáz-milliárd forintra lenne szükség, de a bérük még így is messze elmaradna az európai átlagtól. Ebben a vonatkozásban az a harminc-negyven milliárd, amelyet a népegészségügyi termékdíjból, valamint az egészségügyi struktúra átalakításából erre szánna a kormány nagyon kevés, de több mint a semmi. Probléma, hogy eddig a kórházi konszolidációra csepegtetett többletforrások is mind működési költségekre mentek, nem a bérrendezésre.
Emellett viszont az egészségügynek egy másik akut problémája, hogy a fekvőbeteg-ellátó intézmények beszállítóinak nagy része mostanáig megelőlegezte a szállítást.
A nagykereskedők viszont “tanultak a Dunaújvárosi Kórház esetéből” - az intézmény mintegy másfél milliárdos adósságot halmozott fel az utóbbi időben -, így viszont jövőben valószínűleg megszűnnek a beszállítói hitelezések.
Nincs megszorítás?!
- Állami gyógyszerkassza 25 milliárd forintos csökkentése.
- Egykulcsos SZJA bevezetése, amellyel minden, bruttó 290 ezer forint alatt kereső munkavállaló jövedelme csökkent.
- A munkavállalói járulék 0,5 százalékos növelése.
- Bérek befagyasztása a közszférában 2013-ig.
- Különböző nyugdíj- és szociális kiadások GDP-arányos 1,5 százalékos csökkentése.
- Öregségi nyugdíjak indexálása, vagyis csupán inflációkövetővé tétele, vagyis a nyugdíjemelés befagyasztása.
- Közösségi vállalkozásokra fordítható állami források csökkentése.
- Termékdíj és hamburgeradó bevezetése.
- Munkaidő túlóra nélküli hosszabbítása.
- Hétvégi és éjszakai bérpótlék csökkentése.
- 5,5 napos munkahét bevezetése.
- Közmunkaprogram forráskeretének megfelezése.
- Munkanélküli ellátás idejének harmadára csökkentése.
- Táppénz összegének megfelezése.
- Belügyminisztériumi kiadások 35 milliárd forintos csökkentése, amelyből 20 milliárd forint a rendőrségtől kerül levonásra.
- Az iskolákat, egészségügyi- és szociális intézményeket fenntartó önkormányzatok forráskeretének 86 milliárd forintos csökkentése.
- Állami finanszírozású férőhelyek számának csökkentése a felsőoktatásban.
- Fogyasztói árakban megjelenő különadók kivetése.
- 55 év felettiek utazási kedvezményeinek megszüntetése.
- Nemzeti Kulturális Alap egymilliárd forintos csökkentése.
- Diákok ingyenes múzeumlátogatási lehetőségének megszüntetése.
- Különböző kulturális intézmények forrásainak 5,3 milliárdos csökkentése.
2011. október 18., kedd
Thürmer Szolnokon és Tiszaburán: egyre többen figyelnek ránk
Hiába emelik meg a minimálbért, jövőre több adót kell majd fizetni a 93 ezer forintos minimálbérből, mint amit fizetünk jelenleg, miután megvonják a kedvezményeket: ez annyit jelent, hogy a levonások után valamivel kevesebb pénzt vihetnek haza az emberek, mint most - emelte ki az egykulcsos személyi jövedelemadó negatívumait Thürmer Gyula Szolnokon tartott sajtótájékoztatóján. Mivel a magyar lakosság jelentős része minimálbért kap, vesztese lesz ennek az úgymond minimálbér-emelkedésnek, és nem nyertese - hangsúlyozta. A Magyar Kommunista Munkáspárt elnöke Jász-Nagykun-Szolnok megyei látogatásán szakszervezeti vezetőkkel tárgyalt, járt a szolnoki nagypiacon, majd délután Tiszaburán adta át a helyi családorvosnak mint új párttagnak a párttagsági igazolványt.
Október 14-én, pénteken reggel a szolnoki piacon kezdte megyei körútját Thürmer Gyula, az MKMP elnöke, akit elkísért Kovács István elnökségi tag és Urbán Istvánné, a Magyar Baloldali Nőszövetség elnöke. A látvány nagyon lehangoló volt a munkáspárti csapat, de az árusok szempontjából is: bár a standok roskadoztak az élelmiszerektől, egyszerűen nem volt rájuk vevő. Pontosabban vevő még csak lett volna, de vásárlás gyakorlatilag nem volt. Ha Thürmerék nem vesznek némi zöldséget és egyebet, a tényleges vásárlások száma ottjártukkor legfeljebb a tízes számot érte volna el.
Délben a volt szakszervezeti székház előtt tartott sajtótájékoztatón Thürmer Gyula közölte: a Munkáspárt együttműködésre törekszik mindenkivel, aki hasonlóan gondolkodik. Ezért jöttek el délelőtt a szakszervezetekhez, és váltottak velük szót a Munkáspárt készülő programjáról.
Az elnök utalt arra, hogy az elmúlt egy évben sok minden történt a magyar gazdasági-politikai rendszer megszilárdítására, de a gyúlékony, a robbanékony anyagok megmaradtak, sőt, szaporodtak. Az ígéretek ellenére a munkahelyek száma nem nőtt Magyarországon, sőt, a munkanélküliség erősödött. Az emberek összességében nem élnek jobban, hanem éppen ellenkezőleg.
A jövő évi költségvetésből az látható, hogy a kormány a szükséges pénzeket az egészségügytől, az oktatástól, a szociális szférától vonja el. Egyre több minden kerül magánkézbe, és egyre több mindenért kell az embereknek fizetni. Mindez együttvéve csak növeli a társadalmi feszültségeket az országban, és egy európai összeomlás esetén, aminek a lehetőségét nemcsak a Munkáspárt nem zárja ki, hanem valószínűsíthetően még maga a miniszterelnök sem – nos, ezek súlyos helyzetet idézhetnek elő Magyarországon.
Az utóbbi mondathoz az elnök azonnal hozzátette: a Munkáspárt nem akar verekedést, botrányt, konfliktusokat a budapesti utcákon. A cél az, hogy Magyarország eredményesen haladjon tovább az ország építésében. Ehhez azonban az kell, hogy a terheket osszák meg igazságosan. Többet fizessenek a gazdagok, kevesebbet a szegények. Meg kell adóztatni a multinacionális vállalatokat, a magyarországi nagytőkét - jobban, mint most.
Thürmer bírálta a Munka Törvénykönyve tervezetét is, amely szerinte csak a munkaadóknak ad jogokat, a munkavállalóktól elveszi azokat. A választási törvény tervezetét pedig a Munkáspárt nem azért utasítja el, mert kisebb lenne majd a parlament, hanem azért, mert a tervek szerint továbbra is ajánlásokat kell gyűjteni, illetve nem változna az ötszázalékos küszöb sem.
Kérdésre válaszolva a párt elnöke megjegyezte: a piacon alig voltak többen, mint ezen a sajtótájékoztatón. A felhordott árun pedig látszik, hogy több napja van már ott. Az eladók érthetően panaszkodnak, de a vevők is - akiknek ha továbbra is csak alig lesz pénzük, akkor a kereskedők is visszaadhatják az ipart. Közben számos kistermelő és kereskedő ment tönkre az elmúlt egy évben. Thürmer csalódottságot, szomorúságot és csüggedtséget tapasztalt a piacon, és ugyanerre hivatkoztak a szakszervezeti vezetők is, ők ehhez azt tették hozzá, hogy az emberek keresnek ugyan megoldásokat, de abban még bizonytalanok, hogy merre induljanak el. Az mindenesetre pozitív tény, hogy a Munkáspárt szavát egyre többen értik meg. Az elnök ezt már csak azért is mondhatta, mert megjegyezte azt is, hogy a karcagi választókerülethez tartozó Tiszaburán, ahol a Munkáspártnak erős szervezete van, újabb párttagnak nyújtja majd át a tagsági igazolványt.
***
Az említett eseményre délután került sor a tiszaburai művelődési házban.
- Nehéz ma munkáspárti tagnak lenni - mondta az elnök, miközben a kezébe vette a tagkönyvet. - Azért nehéz, mert szemben úszunk az árral. Ez olyan, mintha a Tiszán fölfele úsznánk az árral szemben, és azt valamennyien tudjuk, hogy ez nem könnyű. De egyben biztosak lehetünk. Aki a Munkáspártba belép, az reggel nyugodtan nézhet a tükörbe, annak nem kell szégyenkeznie, annak nem kell színt vallania, az egy becsületes és tisztességes ember. S húsz év elteltével egyre többen jönnek a Munkáspártba. Miért? Azért, mert értékeket keresnek. Mert rájöttünk ara, hogy a pénz jó, ha van, de önmagában nem boldogít. Mert szükség van egymás támogatására, egymás biztatására, szükség van szolidaritásra, arra, hogy segítsük egymást. Olyan dolgokra van szükség, amilyenek ma nincsenek a kapitalizmusban. Mert a kapitalizmusban egy dolog számít: a pénz. A szocializmusban, amiért ma küzdünk, a közösségi társadalomban, az ember a fontos. Az emberért szeretnénk tenni és dolgozni.
Ezért nagyon örülök, hogy a mai összejövetelünk alkalmából egy barátunknak átadhatjuk a munkáspárti tagkönyvet. Horváth Balázs úr, ennek a településnek a családi orvosa, közismert személyiség. Ő itt él önök között, ismeri ennek a falunak minden egyes gondját. Én úgy érzem, hogy ő segíteni akar önökön, és azzal, hogy a Munkáspártban vállalja a tagságot, segíteni akar a társadalom egészének, a magyar embereknek, a magyar dolgozóknak. Én nagy örömmel adom át ezt a tagkönyvet, aminek a színe vörös, ez a mi színünk, a Munkáspárt vörös színe. Ez a tagkönyv, ami ezentúl összeköti azokkal a párttagokkal az önök orvosát, akik a dolgozó ember boldogulásáért küzdenek, akik hisznek abban, hogy a kapitalizmus nem örök. Akik hisznek abban, hogy le tudjuk győzni a tőkét, és velük együtt mi valamennyien hiszünk abban, hogy képesek vagyunk egy jobb, tisztességesebb, emberibb világot teremteni.
Horváth Balázs meghatottan vette át a tagkönyvet.
- Dull Norbert Krisztián képviselővel beszélgetve ismertem meg a Munkáspártot, annak programját - mondta. - Azért volt nagyon rokonszenves, mert sok olyan pontot találtam benne, ami más pártoknál hiányzik. A legfontosabbnak azt találtam, hogy az ember van a középpontban, és nem a pénz. Én hívő is vagyok, és a Bibliában, az Ószövetségben is olyan társadalmakról olvastam, ahol az ember volt a középpontban, és nem a tulajdon. És nem mindenáron a tulajdont védték meg, hanem éppen hogy az emberi érték volt a fontos, illetve maga az ember. Köszönöm szépen.
Urbán Istvánné, a Magyar Baloldali Nőszövetség elnöke utalt arra, hogy az ő korosztálya egy nagyon jó és nyugodt világban nőtt fel, ahol nem volt probléma a tanulással és a családalapítással - ellentétben a jelenlegi rendszerrel. Egy görögországi konferencián elmondta, hogy milyen változtatásokra készül a magyar kormányzat a Munka Törvénykönyvével kapcsolatban - érthetően a nőkkel kapcsolatos diszkriminációkat emelte ki (munkavállalói terhességi teszt stb.). Mint az elnök mondta, óriási volt a felháborodás, ilyen törvénytervezetről még senki sem hallott. Emiatt fontosnak tartotta, hogy az ilyen drasztikus és mélyen megalázó törvény ellen mindenképp fel kell lépni, össze kell fogni, meg kell nyilvánulni. Felajánlotta, hogy segédkezik egy helyi nőmozgalom felépítésében. Egy olyan vezetőre lenne itt is szükség, mondta, aki nem ijed meg a saját árnyékától, illetve felvállalja, hogy a baloldalnak dolgozik.
A lakossági fórum résztvevői saját sorsukat ismertették, kiemelve, hogy Varga Mihály, Karcag parlamenti képviselője nem igazán törekszik arra, hogy választókerületében, így Burán is megjelenjen – pedig lenne néhány szavuk hozzá.
Október 14-én, pénteken reggel a szolnoki piacon kezdte megyei körútját Thürmer Gyula, az MKMP elnöke, akit elkísért Kovács István elnökségi tag és Urbán Istvánné, a Magyar Baloldali Nőszövetség elnöke. A látvány nagyon lehangoló volt a munkáspárti csapat, de az árusok szempontjából is: bár a standok roskadoztak az élelmiszerektől, egyszerűen nem volt rájuk vevő. Pontosabban vevő még csak lett volna, de vásárlás gyakorlatilag nem volt. Ha Thürmerék nem vesznek némi zöldséget és egyebet, a tényleges vásárlások száma ottjártukkor legfeljebb a tízes számot érte volna el.
Délben a volt szakszervezeti székház előtt tartott sajtótájékoztatón Thürmer Gyula közölte: a Munkáspárt együttműködésre törekszik mindenkivel, aki hasonlóan gondolkodik. Ezért jöttek el délelőtt a szakszervezetekhez, és váltottak velük szót a Munkáspárt készülő programjáról.
Az elnök utalt arra, hogy az elmúlt egy évben sok minden történt a magyar gazdasági-politikai rendszer megszilárdítására, de a gyúlékony, a robbanékony anyagok megmaradtak, sőt, szaporodtak. Az ígéretek ellenére a munkahelyek száma nem nőtt Magyarországon, sőt, a munkanélküliség erősödött. Az emberek összességében nem élnek jobban, hanem éppen ellenkezőleg.
A jövő évi költségvetésből az látható, hogy a kormány a szükséges pénzeket az egészségügytől, az oktatástól, a szociális szférától vonja el. Egyre több minden kerül magánkézbe, és egyre több mindenért kell az embereknek fizetni. Mindez együttvéve csak növeli a társadalmi feszültségeket az országban, és egy európai összeomlás esetén, aminek a lehetőségét nemcsak a Munkáspárt nem zárja ki, hanem valószínűsíthetően még maga a miniszterelnök sem – nos, ezek súlyos helyzetet idézhetnek elő Magyarországon.
Az utóbbi mondathoz az elnök azonnal hozzátette: a Munkáspárt nem akar verekedést, botrányt, konfliktusokat a budapesti utcákon. A cél az, hogy Magyarország eredményesen haladjon tovább az ország építésében. Ehhez azonban az kell, hogy a terheket osszák meg igazságosan. Többet fizessenek a gazdagok, kevesebbet a szegények. Meg kell adóztatni a multinacionális vállalatokat, a magyarországi nagytőkét - jobban, mint most.
Thürmer bírálta a Munka Törvénykönyve tervezetét is, amely szerinte csak a munkaadóknak ad jogokat, a munkavállalóktól elveszi azokat. A választási törvény tervezetét pedig a Munkáspárt nem azért utasítja el, mert kisebb lenne majd a parlament, hanem azért, mert a tervek szerint továbbra is ajánlásokat kell gyűjteni, illetve nem változna az ötszázalékos küszöb sem.
Kérdésre válaszolva a párt elnöke megjegyezte: a piacon alig voltak többen, mint ezen a sajtótájékoztatón. A felhordott árun pedig látszik, hogy több napja van már ott. Az eladók érthetően panaszkodnak, de a vevők is - akiknek ha továbbra is csak alig lesz pénzük, akkor a kereskedők is visszaadhatják az ipart. Közben számos kistermelő és kereskedő ment tönkre az elmúlt egy évben. Thürmer csalódottságot, szomorúságot és csüggedtséget tapasztalt a piacon, és ugyanerre hivatkoztak a szakszervezeti vezetők is, ők ehhez azt tették hozzá, hogy az emberek keresnek ugyan megoldásokat, de abban még bizonytalanok, hogy merre induljanak el. Az mindenesetre pozitív tény, hogy a Munkáspárt szavát egyre többen értik meg. Az elnök ezt már csak azért is mondhatta, mert megjegyezte azt is, hogy a karcagi választókerülethez tartozó Tiszaburán, ahol a Munkáspártnak erős szervezete van, újabb párttagnak nyújtja majd át a tagsági igazolványt.
***
Az említett eseményre délután került sor a tiszaburai művelődési házban.
- Nehéz ma munkáspárti tagnak lenni - mondta az elnök, miközben a kezébe vette a tagkönyvet. - Azért nehéz, mert szemben úszunk az árral. Ez olyan, mintha a Tiszán fölfele úsznánk az árral szemben, és azt valamennyien tudjuk, hogy ez nem könnyű. De egyben biztosak lehetünk. Aki a Munkáspártba belép, az reggel nyugodtan nézhet a tükörbe, annak nem kell szégyenkeznie, annak nem kell színt vallania, az egy becsületes és tisztességes ember. S húsz év elteltével egyre többen jönnek a Munkáspártba. Miért? Azért, mert értékeket keresnek. Mert rájöttünk ara, hogy a pénz jó, ha van, de önmagában nem boldogít. Mert szükség van egymás támogatására, egymás biztatására, szükség van szolidaritásra, arra, hogy segítsük egymást. Olyan dolgokra van szükség, amilyenek ma nincsenek a kapitalizmusban. Mert a kapitalizmusban egy dolog számít: a pénz. A szocializmusban, amiért ma küzdünk, a közösségi társadalomban, az ember a fontos. Az emberért szeretnénk tenni és dolgozni.
Ezért nagyon örülök, hogy a mai összejövetelünk alkalmából egy barátunknak átadhatjuk a munkáspárti tagkönyvet. Horváth Balázs úr, ennek a településnek a családi orvosa, közismert személyiség. Ő itt él önök között, ismeri ennek a falunak minden egyes gondját. Én úgy érzem, hogy ő segíteni akar önökön, és azzal, hogy a Munkáspártban vállalja a tagságot, segíteni akar a társadalom egészének, a magyar embereknek, a magyar dolgozóknak. Én nagy örömmel adom át ezt a tagkönyvet, aminek a színe vörös, ez a mi színünk, a Munkáspárt vörös színe. Ez a tagkönyv, ami ezentúl összeköti azokkal a párttagokkal az önök orvosát, akik a dolgozó ember boldogulásáért küzdenek, akik hisznek abban, hogy a kapitalizmus nem örök. Akik hisznek abban, hogy le tudjuk győzni a tőkét, és velük együtt mi valamennyien hiszünk abban, hogy képesek vagyunk egy jobb, tisztességesebb, emberibb világot teremteni.
Horváth Balázs meghatottan vette át a tagkönyvet.
- Dull Norbert Krisztián képviselővel beszélgetve ismertem meg a Munkáspártot, annak programját - mondta. - Azért volt nagyon rokonszenves, mert sok olyan pontot találtam benne, ami más pártoknál hiányzik. A legfontosabbnak azt találtam, hogy az ember van a középpontban, és nem a pénz. Én hívő is vagyok, és a Bibliában, az Ószövetségben is olyan társadalmakról olvastam, ahol az ember volt a középpontban, és nem a tulajdon. És nem mindenáron a tulajdont védték meg, hanem éppen hogy az emberi érték volt a fontos, illetve maga az ember. Köszönöm szépen.
Urbán Istvánné, a Magyar Baloldali Nőszövetség elnöke utalt arra, hogy az ő korosztálya egy nagyon jó és nyugodt világban nőtt fel, ahol nem volt probléma a tanulással és a családalapítással - ellentétben a jelenlegi rendszerrel. Egy görögországi konferencián elmondta, hogy milyen változtatásokra készül a magyar kormányzat a Munka Törvénykönyvével kapcsolatban - érthetően a nőkkel kapcsolatos diszkriminációkat emelte ki (munkavállalói terhességi teszt stb.). Mint az elnök mondta, óriási volt a felháborodás, ilyen törvénytervezetről még senki sem hallott. Emiatt fontosnak tartotta, hogy az ilyen drasztikus és mélyen megalázó törvény ellen mindenképp fel kell lépni, össze kell fogni, meg kell nyilvánulni. Felajánlotta, hogy segédkezik egy helyi nőmozgalom felépítésében. Egy olyan vezetőre lenne itt is szükség, mondta, aki nem ijed meg a saját árnyékától, illetve felvállalja, hogy a baloldalnak dolgozik.
A lakossági fórum résztvevői saját sorsukat ismertették, kiemelve, hogy Varga Mihály, Karcag parlamenti képviselője nem igazán törekszik arra, hogy választókerületében, így Burán is megjelenjen – pedig lenne néhány szavuk hozzá.
2011. október 2., vasárnap
Mezőtúri kubikos megemlékezés: 2011. szeptember 24.
A 10 órai kezdésig 50-60 fő gyűlt össze, köztük a városi önkormányzat, a pártok és civil szervezetek képviselői, a néhai kubikosok hozzátartozói és nagy örömünkre a volt kubikosok: a 87 esztendős Szabó János, akit elkísért 92 esztendős fivére, valamint a Szöllősi házaspár, mellettük jónéhány fiatal.
A himnuszt követően felcsendültek a citerák, a Vadvirág Népdalkör kedves műsort adott.
Herceg Antal elvtárs, a mezőtúri választókerület KB-megbízottja ez évben hetedik alkalommal méltatta a kubikosok tevékenységét. Ezúttal az 1950-es évek országépítő munkájáról beszélt. Ezt követően párja oldalán Szöllősiné Erzsike néni emlékezett a kubikosfeleségek nehéz sorsáról. Major Mihály nótaénekes nagy átéléssel énekelte el „Az én jó apámnál nincs jobb a világon” kezdetű nótát.
Gulyás László elvtárs, a KB tagja, szolnoki pártelnök a szokványos megszólítást "Elvtársnők, Elvtársak" szavakkal toldotta meg. Szépen felépített ünnepi beszédét érdeklődéssel hallgatták, és amikor a párt elnöke Thürmer Gyula üdvözletét tolmácsolta, felcsattant a taps.
A kubikos szobor talapzatára a a rendező szervek: az Újvárosi Hagyományőrzők, a Munkáspárt országos szervezetei és városi elnöksége, majd az önkormányzat, a Fidesz és a Lokálpatrióta Egyesület helyeztek el koszorút. Végül csoportosan megindultak a résztvevők, és különböző virágokkal borították be a szobor környékét: köztük rózsákkal és őszirózsákkal.
Zárszóként a házigazda, Bíró Imre, a Munkáspárt mezőtúri elnöke kérte: hallgassák meg azt a dalt, amely a kubikosoknak is himnuszává vált, amelyet sokszor titokban maguk közt dúdoltak. Amikor pici várakozás után felcsendült az Internacionálé, az idős vendégek felálltak helyükről. Előbb bátortalanul, majd egyre hangosabban énekelni kezdték: Föl, föl, ti rabjai a földnek… Föl, föl, te éhes proletár… kapták fel a vörösingesek a következő sort, majd a szemközti oldalon a klubosok népdalokon edzett hangjával folytatódott az éneklés, és bekapcsolódtak mások is.
Az ünnepséget követően átvonultunk egy másik rendezvényre, ahol az egyik kerület lakossága egy gyermekjátszótér megvalósításának érdekében tartott jótékonysági rendezvényt több száz fő részvételével. Többen körülvettek bennünket, gratuláltak a kubikos rendezvényhez, Thürmer elvtárs felől érdeklődtek. Egy fiatal hölgy Gulyás elvtárshoz fordulva dicsérte az ünnepi megemlékezést, és azt mondta: végre valaki ismét elvtársnőnek szólította.
Jó volt ezen a napon Mezőtúron baloldalinak, a Magyar Kommunista Munkáspárt tagjának lenni.
2011. szeptember 20., kedd
Jászkun Munkás, 2011. szeptember
Önként vállalt szolgaság
Ha mégoly szokatlannak tűnik is, nem átallom kimondani a szomorú igazságot, levonván egy súlyos erkölcsi jellegű következtetést, miszerint a magyar nép jelentős hányada, anno önként vállalta a tőkés jármot, annak valamennyi következményével, összes nyűgjével együtt.
Ezerkilencszázkilencven tavaszán jószerével énekelt jókedvében, amikor eufóriától kábultan az urnákhoz járult, hogy kiszavazza a hatalomból azt a társadalmi-gazdasági alakulatot, melyet szocializmusnak neveztek, s mely funkcionálásának évtizedeiben embernek kijáró életminőséghez juttatta, családjával együtt biztonságos jövőt garantált részére.
Máról holnapra feledte, hogy mit köszönhet a Kádár-rendszernek, a jármot kínáló nábobok által csak “átkosként” emlegetett, valójában a legemberközpontúbb hatalmi konstrukciónak. Nem imponált neki az előző politikai kurzus szabadsága, melyben nem volt élettere a bűnözésnek, nem lehetett munkahelyről utcára tenni a dolgozókat, nem kényszerültek munkátlan vegetálásra a munkaképes korúak, nem volt életforma a hajléktalanság, nem kellett százezreket fizetni a továbbtanulásért, ingyenes volt az egészségügyi ellátás, névlegesek a gyógyszerárak. Ha nem is dúskált anyagiakban, emberhez méltó életet élhetett.
Az ilyen helyzet nem felelt meg a magyarok többségének. Naiv módon feltételezte, hogy a munkáltató tőkés nem a könnyű meggazdagodás szándékával, nem is a munkaerejének minél teljesebb kiszipolyozásáért foglalkoztatja a proletár sorba taszított munkavállalókat, hanem azért, hogy emberbaráti alapon egy tálból cseresznyézgessen velük.
Immáron bő két évtized telt el a magyar nép fondorlatos “megvezetése” óta. A kárvallottak azonban máig sem okultak a multik által rájuk kényszerített nélkülözésből. Utólag beismerik ugyan, hogy a szocializmus felszámolását kiügyeskedő akarnokok pártfogolásával “rossz lóra tettek”, vagyis nem azt kapták a szavazataikért, mint amit reméltek. Készpénznek vették, hogy az egekig magasztalt polgári demokrácia mindenki számára gazdagodást, biztonságot, békességet, nyugalmat, az előző rendszerbélinél igazságosabb életformát, harmonikusabb társadalmi állapotokat teremt majd. Utóbb pedig nem értik, mi történt körülöttük, miért kell a kiszolgáltatottak sorsában osztozniuk.
A legszomorúbb az, hogy mind-ezt állhatatosan eltűrik, és tétlenül beletörődnek szolgasorsukba. A négyévente megrendezett országgyűlési képviselő - és önkormányzati választások eredményeiből legalább is ez következtető ki. Gyakran mondogatják ugyan, hogy a kádári érában jobban éltek a mainál, ám a sorsfordító változtatási szándékuk határozott és tömeges kinyilvánítása helyett csak méltatlankodnak, “anyáznak”, keseregnek, jajgatnak, toporzékolnak továbbra is. Vagyis a tőkés társadalmi rendszer keletkeztette általános elnyomorodás hatásait szívesebben eltűrik, mint-hogy sorsuk jobbítása érdekében operatívan cselekednének.
A rendszerváltoztatás kárvallottjainak többsége az utóbbi választáson is a kizsákmányolókat pártfogolta. Nem volt hajlandó olyan pártra szavazni, mely a jobb életkörülmények megteremtésében egyedüli támasza lehetne.
A politikai érdekeit tettekben is képviselnie szándékozó pártot - miként korábban többször - ezúttal is leminősítette. Most sem tudott megszabadulni attól a téves beállítódásától, hogy a kisebb politikai hatáskörre kényszerített kommunista szellemiségű politikai erő jelöltjeire és listáira voksolás esetén elvész a szavazata. Holott több mint húsz évnyi keserű csalódás után be kellene látnia végre, hogy tőkeorientált pártra voksolás esetén önmaga ellen vét, hiszen elnyomóinak ád újfent zöld utat a kizsákmányolás folytatására.
Vajon hány esztendőnyi földi gyehenna szükségeltetik még ahhoz, hogy a fizikai és szellemi életükben megnyomorított embertömegek ne akarjanak tovább kilátástalanságban élni, a tőke jármában vergődni? Mikor látják be, hogy a Magyar Kommunista Munkáspárt hatalmi tényezővé tétele nélkül nem lehet hazánkban a többség javát szolgáló hathatós intézkedések megtételére sort keríteni? Mikor haladják meg különös téveszméjüket, miszerint a kapitalizmus is lehet emberbarát? Mikor teszik magukévá azt a rendezőelvet, hogy létviszonyaik változása (romlása vagy javulása) kizárólag annak függvényében történhet, hogy polgári vagy kommunista szellemiségű kormány gyakorolja-e az államhatalmat? A rendszerváltás ürügyén félrevezetett tömegek vajon mikor ismerik fel (felismerik-e valaha), hogy a szegényeknek, a kilátástalanságban tengődőknek nem a hatalom birtoklásáért versengő tőkevezérelt pártok a valóságos ellensége, hanem maga a tőkés rendszer: s hogy mindaddig szánandó bérrabszolgák lesznek, ameddig saját maguk fel nem számolják a kapitalizmust?
Felismerik-e valaha: ez a rendszer tehet róla, hogy Magyarország roncstársadalommá vált az utóbbi húsz esztendőben.
Dr. Südi Bertalan
Egy összeeszkábált koalíció veszélyei
Az LMP egyik vezetője, Karácsony Gergely javasolta, hogy a Fidesz önkényuralmi törekvéseinek elszigetelésére fogjon össze a parlament három ellenzéki pártja (MSZP, LMP, Jobbik Magyarországért). Morbid gondolat! Meggyőződésem, Vona Gábor - minden Orbán Viktor felé kilőtt nyila ellenére - eszmeileg, politikailag, közelebb áll a Fideszhez, mint az MSZP-hez, illetve az LMP-hez. Nem szabad elfelejteni, hogy a magyar neonácik nem balról, hanem jobbról bírálják a kétharmados többséggel rendelkező és mindinkább a szélsőségek felé húzó “ifjú törököket”. Nem kívánatos győzelmük antidemokratikus folyamatokat erősítenének fel. Nincsen áthidalhatatlan ellentmondás a Fidesz és a Jobbik, a radikalizálódó konzervativizmus és a széljobb között. Vonáék előretörése a polgári demokrácia létét fenyegetné. Vészhelyzetben hamarabb jönne létre egy Fidesz-KDNP-Jobbik koalíció, mint a másik “nem-magyar” kettővel. Orbán riválist lát Vonában, de nem halálos ellenséget. A Fidesz elnöke a rend fenntartása (értsd: hatalma megőrzése) kedvéért átadná a náciknak az utcát, hogy mielőbb konszolidálja megingott pozícióit.
Tételezzük azonban fel, hogy a Jobbik szorongatott helyzetében ráállna a demokratikus pártokkal való taktikai együttműködésre. Ám ezért a gesztusért a partnerek nagy árat fizetnének: politikai engedményeket kellene tenniük a demokrácia rovására, nagyobb toleranciával kellene viseltetniük a rasszista követelésekkel szemben. Az ilyen kétes összefogás sokat rontana hazánk, amúgy is megtépázott imázsán. Mi lenne a biztosíték arra, hogy Vonáék korrektül teljesítenék vállalt kötelességüket? Egy arab közmondás szerint: “ha a krokodilus felfalja az ellenségemet, még nem biztos, hogy a barátom”.
Azt is figyelembe kell venni, miszerint a Jobbik most átmenetileg a felfelé ívelés szakaszában van, míg a másik két “társ” jövője felettébb bizonytalan. Az egyenesen katasztrofális lenne, ha ebben a koalícióban Vonáék ragadnák magukhoz a vezető szerepet. Nem kecskére bíznánk a demokratikus káposztát? Ilyen abszurd helyzetet még nem talált ki a történelem.
Súlyos politikai hibának tartom, hogy Karácsonyi Gergely csak a parlamenti ellenzékkel számol. A T. Házon kívül - különféle alakzatokban - nagy tömegekkel, bizonyára pártokkal is számolni kellene, (civil szervezetek, szakszervezetek, demokratikus egyesületek, antifasiszta magánszemélyek), akiknek bevonása az együttműködésbe jelentősen növelné a koalíció súlyát, következésképpen eredményességét is.
Van tehát egy hatékony antifidesz-fasisztaellenes összefogás számára nem lebecsülendő tartalék.
Hegedűs Sándor
Pártépítés és a tagfelvétel
A pártépítést és a tagfelvételt nem szabad azonosítani, mert jelentős különbség van a kettő között. A pártépítő munkásnak az a legfontosabb célja, hogy elősegítse az eszmei, politikai szervezeti és a cselekvés egységét, fejlessze a párttagok teljesítőképességét, emelje politikai öntudatukat és műveltségük színvonalát.
A Munkáspárt tagfelvételi elvei a pártról és a párttagságról szóló Lenini tanításán alapulnak. A tagfelvétel a pártépítés fontos eleme. Ennek alapján felvetődhet a kérdés, vajon ez azt jelenti, hogy a párt csak “kész kommunistákat” hajlandó a soraiban fogadni? A párttaggá válás ténye természetesen kiemelkedő állomása a politikai öntudatra ébredésnek, a kommunista fejlődésnek, de mégsem jelenti azt, hogy ezzel már bárki is “kész kommunistává” válhat.
A Munkáspárt karcagi szervezete is az előző elméleti alapon végzi tagfelvételi munkáját, amely a jelenlegi politikai környezetben nem egyszerű. Ez év július 27-én 8 főt vettünk fel a párt soraiba. A tapasztalatszerzés céljából leírom az előzményeket.
Korábban egy család levélben fordult a pártszervezethez, hogy az őket ért igazságtalanságról mondjunk véleményt. Előzőleg, több mint száz helyre küldték el levelüket, de érdemi választ nem kaptak. A levél elolvasása után megdöbbentem, hogy ilyen jogsértés is előfordulhat, amely ezt a családot tönkretette anyagilag és emberileg. Ilyen esemény csak a kapitalista társadalomban fordulhat elő.
A pártszervezet egyik tagját Nagy József nyugalmazott rendőr alezredest kértem meg, hogy tanulmányozza a levelet. Nagy elvtárs személyesen felkereste a családot, akik ekkor már napi megélhetési gondok között éltek. Nagy elvtárs segítette és ma is segíti a családot, hogy az igazságszolgáltatás számukra kedvező döntést hozzon.
A család ma a Munkáspártban látja a segítőkészséget, ezért a család 5 tagja kérte felvételét a pártba. Meggyőződésem, hogy ha emberséget és magatartást tanúsítunk, ha segítő kezet nyújtunk a tagfelvételi munkánk eredményesebb lehet.
Horváth Sándor
Orbán Király
Orbán király Magyar király
Léptet fakó lován
Utánozná is a császárt
Ha lehetne talán.
Övé az ország, övé a hatalom
Ellene szólni nincs alkalom,
Hely ugyan lenne, de nincs értelme
A Kétharmaddal elsöpri őkelme.
Ellenzék mit nekem
Hisz enyém az ország
Felhatalmazott a “NÉP”
Ne szóljatok hozzám.
Legyen, ellenzékbe bár
Milyen színed
Javaslataidat bátran
Megteheted
Meghallgatlak ugyan, mert
A törvény írja
De megvalósítását a
Permetszer írtja
Így hát tisztelt magyar nép
Az akarat a tied
Megválasztottál most tűrjed
Intézkedéseimet
Lehet, hogy nem sikerül, de
Ezt nem vallom be soha
Így nem történik meg a
Montgomery vacsora
Egyenlőre csak én csak én
Vagyok az ország ura
Ki ellenszegül eltiprom
Legyen az bárki fia
Enyém a dicsőség én
Leszek a bőség
Ha nem sikerül már nem
Terhel felelősség
Mert a törvényt is alakítom
Ahogy nekem tetsszen
Alkotmánybírák szelleme
Felettem ne lebegjen
Tisztelt Orbán Király
A terved ravasz
Az országot így tönkretenni
Nem könnyű feladat
Ő királysága léptessen
Fakó lován
A ló megbotlik így koronája
Egyszer lehull talán.
Posztós László
Szilánk
Nem az a baj, hogy vannak gazdag emberek, hanem az, hogy miből, hogyan lett gazdag a neoliberális kapitalista rendszerben a túl sok lelketlen harácsoló, az önzéstől elvakult egyén? Ezt nem kell megmagyaráznom. De nézzük meg, hogy miért kell tisztelni, és megbecsülni tisztességes vagyonnal rendelkezőket. Vannak kreatív emberek. Akik tehetségük révén a maga és a hazája javára és örömére olyan eszközöket, tárgyakat, alkotásokat, tevékenységeket képesek teremteni, ami nemcsak nekik tesz jót, hanem az emberek millióinak is. És ha ezért őket jutalom illeti meg - vagy részesedés az új termékből, akkor azt ne irigyelje senki! Ilyenek lehetnek: írók, a zeneszerzők, a feltalálók stb. Világos, hogy ők sokkal jobban élhetnek az átlagnál. De az nagyon lényeges, hogy az így megszerzett vagyonát ne használja fel kizsákmányolásra. Szerintem az ilyen emberek 100 meg 1000 lehetőséget fognak találni arra, hogy a vagyonuk egy részét hozzájuk méltó módon használják fel. HÍREK
A gazdag Egyesült Királyságban sem terem mindenki számára nyugalom, munkalehetőség, boldogság. Az angliai nagyvárosokban végig söpört megmozdulások ezt bizonyítják. A tőke nem szolidáris a szegényekkel.
- A Munkáspárt Új Kenyér ünnepét, augusztus 19-én tartotta. Délelőtt 10 órakor Kecskeméten a Szent István szobornál, 16 órakor a Budai Vár, Halászbástyán lévő Szent István szobornál. Mindkét helyen Thürmer Gyula pártelnök mondott ünnepi beszédet. Mi, szolnokiak Kecskeméten voltunk jelen.
- Augusztus 24-én Országos Elnökség képviseletében Karcagon, Thürmer Gyula adja át a párttagkönyveket a belépő tagjainknak.
- Szeptember második hétvégéjén a Gulyás Fesztiválon veszünk rész a Tiszaligetben. Várjuk az ebédelni is vágyó tagjainkat, ismerőseikkel.
Mezőtúron a Kubikus Találkozót szeptember 24-én tartják, ahová szeretettel várjuk az érdeklődőket.
Thürmer Gyula nagysikerű látogatása Karcagon
Sokan kérdezik tőlünk, hogy a Munkáspártról évek óta nem olvasnak az újságokban. Nem hallanak hírt a rádiókban, nem látnak a TV-ben.
Tudatjuk mindenkivel: vagyunk, dolgozunk, élünk.
A szolnoki Néplap évek óta nem jön el írásos meghívásainkra. Csak a Szolnok TV ad “rövid” híradást rólunk.
Nekik ezt megköszönjük.
2011. augusztus 28., vasárnap
Megalakult a Magyar Baloldali Nőszövetség Urbán Istvánné vezetésével
A múlt szombaton, Budapesten megalakult a Magyar Baloldali Nőszövetség. Az
új szervezet létrehozását a Munkáspárt kezdeményezte, de a szervezet független a
pártoktól. Az alakuló ülésen Urbán Istvánnét választották meg ügyvivőnek.
Csatlakozzatok a Magyar Baloldali Nőszövetséghez!
Mi, dolgozó magyar asszonyok és lányok megalapítjuk a Magyar Baloldali
Nőszövetséget. Felhívással fordulunk minden nőtársunkhoz: csatlakozzatok hozzánk!
Küzdjünk együtt egy olyan világért, ahol az ember, a család számít, és nem pénz!
A mai világ tönkre tesz bennünket. Fiatalon nehezen találunk munkát, idősként
már nem kellünk a munkáltatóknak. Nem alkalmaznak, ha gyereket várunk,
rossz szemmel néznek ránk, ha gyermekünk van. Mindenki sokat beszél a
gyermeknevelésről, de senki sem ad hozzá segítséget. Drága a gyerekruha, a tanszer,
az iskoláztatás. Kevesebbet keresünk, mint a férfiak, mindketten kevesebbet keresünk
azoknál a sorstársainknál, akik az Európai Unió más országaiban élnek. Nagyon
sokan nem tudjuk fizetni kölcsöneinket, a bankok jól járnak, mi meg rosszul. Sokunk
családját fenyegeti a kilakoltatás veszélye. Az ország vezetői az egészségügytől, az
oktatástól veszik el a pénzt, de bőven jut háborúzásra.
Együtt kell rákényszerítenünk a kormányokat, hogy a gazdagokat, a külföldi
vállalatokat adóztassák meg, s ne tőlünk vegyék el utolsó filléreinket. Együtt kell
küzdenünk azért, hogy beleszólhassunk az ország pénzének elosztásába, figyelembe
vegyék véleményünket. Együtt kell küzdenünk azért, hogy mindenütt egyenlő
jogaink legyenek. Együtt kell cselekednünk azért, hogy mi, nők 55 éves korban
mehessünk nyugdíjba, férfitársaink pedig 60 évesen. Együtt kell tennünk azért, hogy
gyermekeink tehetségük szerint tanulhassanak, biztos, kiszámítható jövőjük legyen.
Együtt kell harcolnunk azért, hogy magyar katonát ne vigyenek külföldre, békében és
biztonságban éljünk.
Mindez lehetséges! Sokan vagyunk baloldali asszonyok és lányok. Sok minden eltér a
véleményünk, de egyben egyetértünk: a tőkés rendszer az elmúlt évtizedeken nekünk
semmi jót nem adott, sőt azt is elveszi, ami még maradt. Ezért vagyunk baloldaliak.
Az elmúlt években megtapasztaltuk, hogy mi, dolgozó magyar asszonyok és lányok
nem várhatunk csodákra, senkitől sem várhatunk ajándékot, sem a munkáltatóktól,
sem a kormányoktól, sem a parlamenti pártoktól. Nekünk kell cselekednünk! Az a
miénk, amiért megküzdünk.
A Magyar Baloldali Nőszövetség nem függ pártoktól. Függetlenek vagyunk, de
elkötelezettek a dolgozó emberek ügye mellett. Magunkénak valljuk a Nemzetközi
Demokratikus Nőszövetség eszméit, küzdünk a nők egyenlőségéért, a dolgozó nők
nemzetközi szolidaritásáért, a nemi, faji, vallási megkülönböztetés, a háború ellen.
Budapest, 2011. augusztus 27.
új szervezet létrehozását a Munkáspárt kezdeményezte, de a szervezet független a
pártoktól. Az alakuló ülésen Urbán Istvánnét választották meg ügyvivőnek.
Csatlakozzatok a Magyar Baloldali Nőszövetséghez!
Felhívás
Mi, dolgozó magyar asszonyok és lányok megalapítjuk a Magyar Baloldali
Nőszövetséget. Felhívással fordulunk minden nőtársunkhoz: csatlakozzatok hozzánk!
Küzdjünk együtt egy olyan világért, ahol az ember, a család számít, és nem pénz!
A mai világ tönkre tesz bennünket. Fiatalon nehezen találunk munkát, idősként
már nem kellünk a munkáltatóknak. Nem alkalmaznak, ha gyereket várunk,
rossz szemmel néznek ránk, ha gyermekünk van. Mindenki sokat beszél a
gyermeknevelésről, de senki sem ad hozzá segítséget. Drága a gyerekruha, a tanszer,
az iskoláztatás. Kevesebbet keresünk, mint a férfiak, mindketten kevesebbet keresünk
azoknál a sorstársainknál, akik az Európai Unió más országaiban élnek. Nagyon
sokan nem tudjuk fizetni kölcsöneinket, a bankok jól járnak, mi meg rosszul. Sokunk
családját fenyegeti a kilakoltatás veszélye. Az ország vezetői az egészségügytől, az
oktatástól veszik el a pénzt, de bőven jut háborúzásra.
Együtt kell rákényszerítenünk a kormányokat, hogy a gazdagokat, a külföldi
vállalatokat adóztassák meg, s ne tőlünk vegyék el utolsó filléreinket. Együtt kell
küzdenünk azért, hogy beleszólhassunk az ország pénzének elosztásába, figyelembe
vegyék véleményünket. Együtt kell küzdenünk azért, hogy mindenütt egyenlő
jogaink legyenek. Együtt kell cselekednünk azért, hogy mi, nők 55 éves korban
mehessünk nyugdíjba, férfitársaink pedig 60 évesen. Együtt kell tennünk azért, hogy
gyermekeink tehetségük szerint tanulhassanak, biztos, kiszámítható jövőjük legyen.
Együtt kell harcolnunk azért, hogy magyar katonát ne vigyenek külföldre, békében és
biztonságban éljünk.
Mindez lehetséges! Sokan vagyunk baloldali asszonyok és lányok. Sok minden eltér a
véleményünk, de egyben egyetértünk: a tőkés rendszer az elmúlt évtizedeken nekünk
semmi jót nem adott, sőt azt is elveszi, ami még maradt. Ezért vagyunk baloldaliak.
Az elmúlt években megtapasztaltuk, hogy mi, dolgozó magyar asszonyok és lányok
nem várhatunk csodákra, senkitől sem várhatunk ajándékot, sem a munkáltatóktól,
sem a kormányoktól, sem a parlamenti pártoktól. Nekünk kell cselekednünk! Az a
miénk, amiért megküzdünk.
A Magyar Baloldali Nőszövetség nem függ pártoktól. Függetlenek vagyunk, de
elkötelezettek a dolgozó emberek ügye mellett. Magunkénak valljuk a Nemzetközi
Demokratikus Nőszövetség eszméit, küzdünk a nők egyenlőségéért, a dolgozó nők
nemzetközi szolidaritásáért, a nemi, faji, vallási megkülönböztetés, a háború ellen.
Budapest, 2011. augusztus 27.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)