2012. május 13., vasárnap

Jászkun Munkás, 2012. március


Méltósággal emlékezve a Magyar Tanácsköztársaságról

Ezerkilencszáztizenkilenc március 21-én született meg Magyarország első munkáshatalma, a Tanácsköztársaság. Ez a világraszóló esemény a rendszer­váltás óta nem szerepel a hivatalos megemlékezések listáján. Ugyanis a jobboldali elit átértékelte, meghamisí­totta a magyar történelmet, köztük a Tanácsköztársaságot is, mondván, hogy a magyar fejlődésbe nem illik bele, mert idegen erők hozták létre. Szerintük nem volt forradalom, hanem puccs, a kommunisták összeesküvése. A jobboldali történészek a történelem átírásával nem számoltak azzal, hogy hamis értékelésüket megdönthetetlen történelmi tények cáfolják.
Mi az igazság a Magyar Tanács­köztársaságról?
Hazánkban a baloldali gondolko­dás, a munkásmozgalom hagyomány­rendszere magyar talajból fakad. Nem importcikk. Nem tagadva annak nem­zetközi összefüggéseit. A Tanácsköz­társaság nem egy szűk csoport műve, hanem a Kommunisták Magyarországi Pártja közül csoportosuló széles körű tömegek elszánt forradalmi cselek­vésével jött létre. Ugyancsak milliók vettek részt a oroszországi szocialista forradalomban is. Mindkét forrada­lomban a nép akarata nyilvánult meg. Közismerten a puccsok, összeeskü­vések, sorra-másra elbuktak, mivel nem állt mögöttük tömeg. A jobboldali politikai elit a Tanácsköztársaság számlájára írták, illetve írják ma is Magyarország megcsonkítását, Tria­nont is. Hiteles források alapján bizo­nyított tény, hogy Trianon terve már 1919. március 21-e előtt készen állt. Éppen a Tanácsköztársaság vette fel a harcot ellene, miközben Horthyék együttműködtek az ország megcson­kításának előkészítőivel, hogy azt a Tanácsköztársaság bekövetkezése miatt tüntessék fel.
A Tanácsköztársaság mindössze 133 napig állt fenn, és mégis évtize­dekkel felérő vívmányokat valósított meg. A Forradalmi Kormányzótanács törvények sorát alkotta meg a dolgozó emberek érdekében. Nagy vívmánya volt a Vörös Hadsereg megszervezése. Legtöbbet a gyerekek érdekében tett, legjelentősebb volt az összes iskola kapuinak megnyitása a gyerekek előtt. Megkezdődött a termelőszövetkezetek szervezése, ami korai volt, a földosztás elmaradása viszont több ellentmondást is felszínre hozott. A hibák kijavítására később születtek intézkedések, de sajnos ehhez már nem maradt idő, mivel április 16-án támadást indított a román királyi hadsereg. Ettől kezdve mindent a haza védelmének szolgála­tába kellett állítani. Megkezdődött a hősies küzdelem, a Vörös Hadsereghez rengetegen csatla­koztak, köztük Szolnokról is elsőnek a 68-as Jászkun Vörös Ezred. A hősies küzdelem ellenére a külső és belső ellenforradalmi erők leverték, így bukását a Tanácshatalom nem kerülhette el, amihez hozzájárultak saját hibái is. A Magyar Tanácsköztársaságot lever­ték, de emléke soha nem halványul el. Dicső tetteit sem gyűlölettel, sem meghamisításokkal nem lehet elfelej­teni.
1919. március 21-ét, mi kommunis­ták, baloldaliak, méltóképpen ünne­peljük. Torzítások helyett levonva ta­nulságait, amelyek ma is időszerűek, mert '19 nélkül nincs történelem.
Donkó Jolán

A hálátlanság

A gyakorlat nap mint nap jelzi, hogy az egymás iránti hála jócskán megkopott a rendszerváltás évtize­deiben. A kiszolgáltatottak, a nyo­mor bugyraiban sínylődők részéről nyilvánul meg még a karitatív szer­vezetek vagy a segítőkész szemé­lyiségek iránt leginkább, hogyha támogatást kapnak tőlük. Szerencsére a szülők iránti gyer­meki hála, valamint a gyógyult betegek sokat firtatott hálája is létezik még. Egyéb területeken - leginkább a gátlástalan törtetés, érdekhajhászás következménye­ként - majdhogynem életidegenné vált az emberek számára e viszonyulási mód.
A magyar politikai élet egykori "sztárja" -, aki elsőnek kürtölte világgá a Magyar Rádióban, hogy 1956. ellenforradalom helyett nép­felkelés volt - fogalmazta meg a sokak által ismételgetett tételt, mi­szerint "a hála nem politikai kate­gória". S valóban nem az, hanem az erkölcs terrénumába sorolható emberi viszony egy másik ember­hez (csoporthoz, szervezethez), aki (amely) jót tett vele, javára szol­gált. Arra motivál, hogy az ilyen tettekért nem illik becsmérléssel, mószerolással fizetni. Azt is egyér­telműsíti egyúttal, hogy bármely politikusi magatartás, törekvés sá­pataggá silányul az erkölcsi tartás hosszú távra szóló energiája nélkül. Vagyis részükről sem képzelhető el követelményszerű tevékenység morális tartás, jelesül az erkölcsi tekintély és kölcsönös bizalom, az önkontroll, az elvhűség, a becsüle­tesség, a szerénység és az általa folytatott politika igazába vetett szilárd meggyőződés nélkül.
A rendszerváltás haszonelvűség normáit követő "forradalmárait" viszont megértem, ha a hála mint erkölcsi komponens zavarba ejtette őket, s nem tudtak mit kezdeni vele. Ki várhat volna el tőlük, hogy hálásak legyenek annak a társa­dalmi rendszernek, mely megbuk­tatásán oly keményen fáradoztak. Feledték, hogy valamikor örömtől sugárzó arccal lobogtatták a vörös zászlót, gyártották a különféle mozgalmi beszédeket, elérzéke­nyültek a szovjet himnusz halla­tán. Szemrebbenés nélkül ellen­állókká kozmetikázták magukat, amint az új politikai széljárás megérintette őket. Mivégre érez­nének hálát, mert ingyen tanul­hattak az "átkosban", s különféle egzisztenciákat teremthettek ma­guknak? Mintha nem is a korabeli egyetemek, főiskolák padjainak koptatásával szerezték, hanem életük embrionális szakaszából hozták volna magukkal a tudást. S mintha a különféle tisztségekbe sem a szocialista állam jóvoltából kerültek anno, hanem úgy születtek volna bele.
A polgári társadalmi éra összes nacsalnyikja számára saját érdeke a legfőbb motiváló tényező. Min­den törekvésüket, tettüket önös ér­dekeiknek rendelik alá. Mindnyá­jan tudják, hogy ebben a gazdasági formációban kizárólag a haszon számít az erkölcsösség paraméte­rének, s a haszonszerzésre irányuló célok elérése végett bármilyen esz­köz igénybevétele megengedett.
Mégpedig ahol a gyengébbek eltaposása, "a kis halak nagyok által történő felfalása" legálisan történhet, következésképp az em­ber farkasává válhat, ott magától értetődik, hogy a hála nem illik bele az emberi kapcsolatok rendsze­rébe. Ott a hálálkodás, a szívből jövő köszönet többnyire a társa­dalom peremén vegetálók jellemzője marad. Ők ugyanis nem gaz­dagodni akarnak, hanem "csak" élni szeretnének.
Hálájuk pedig azoké, akik a morzsákkal hozzájárulnak ehhez.
Dr. Südi Bertalan

Amikor még

Amikor még hittem: létezik igazság, még bíztam és re­ménykedtem Én,
hogy jobbá válik majdan az életem.
De vakká tett a gazság és igazság, mely fájó sebeket ejtett a szívemen.
Aztán böl­csebbé tett a nagy betűs élet, túléltem néhány kemény sorscsapást.
Nem hiszek többé a tündérmesékben, mert már látom a végső állo­mást.
Az igazság, amely távol van épp oly közel, mégsem éri soha senki el,
lehet, bűnt követtem el, lehet, ártatlan vagyok,
majd eldönti a sors, alul vagy felül maradok.
Az élettől én már semmit nem remélek és várok
- a sorba, mint a többi, én is beállok.
Éber József hajléktalan

A JOBBIK IDENTITÁSA

Vona Gábor a napokban kísérletet tett arra, hogy megfogalmazza pártja arculatát. Megítélésem szerint ez a szándéka félresikerült. A pártelnök szerint: a Jobbik Magyarországért nem kommunista, nem szocialista, nem liberális, nem fasiszta politikai szervezet. Akkor mégis hová kell sorolni ezt a fura alakzatot? A kérdés költői. A párt, fennállása óta számta­lanszor adta tanújelét annak, hogy fasiszta szervezettel van dolgunk, mely formálisan is (nyilas pártszol­gálatosok egyenruhája, a turulmadár kultusza, a csíkos lobogó és a "történelmi", Trianon előtti Magyarország térképének tüntető, provokatív fel­mutatása), gyakorlati tetteiben is (randalírozás, rasszista, nacionalista jelszavak, irredenta fenyegetés), re­torikájában is (radikális ideologizálás, szociális demagógia, kirekesztő magyarkodás). Tudni illik, a "fasisz­ta" jelző gyűjtőfogalom, és nem szűkíthető le csak Mussolini híveire. A tőkés rendszer talaján keletkezett legtöbb "modern" szélsőjobboldali szervezet fasiszta, vagy fasisztoid jellegű: nacionalizmusuk, rassziz­musok, demokráciaellenességük és antikommunizmusuk nélkülözhe­tetlen kellékei eszköztáruknak, de különbözhetnek egymásról módsze­reikben, retorikájukban, népellenességük intenzitásában, stb. Ők képe­zik azt a tartalékot, melyet a kapitalizmus végső vonaglásában - fenn­maradása érdekében - felhasználhat. Ezért tapasztalhatjuk azt a toleranciát, melyet a tőkés állam velük szem­ben alkalmaz.
Kétségtelen, parlamenti szereplé­sük nyilas elődeiknél (1939-1945) visszafogottabb, képviselőik az országgyűlésben legtöbbször tárgy­szerűen szólnak hozzá a napirendi pontokhoz, azt a látszatot keltve, mintha szívükön viselnék a haza sorsát, megnyilatkozásaikban óva­tosan bánnak az éles, sértő szavakkal, jelzőkkel. Kerülik a parlamentet megbotránkoztató problémákat, összekülönbözéseket. Janus-arcuk­ból a szebbiket mutatják, hogy el­nyerjék a "nagyközönség" rokon­szenvét. Látni kell azonban, hogy ez a nyilas intelligencia veszélyesebb, az utcára küldött egyenruhás és civil pártszolgálatosoknál. A behízelgő, kulturált magatartás, párosulva a megtévesztő populizmussal a kénye­sebb ízlésűek számára is szalon­képesebb, mint a nyers erőszak. Egyetlen párt, a jobbikosok sem feledkeznek meg arról, hogy minden lépésüket figyelik, regisztrálják, s az elkövetkező választásokon realizál­ják szimpátiájukat, vagy ellenszen­vüket. A hatalomra törő irányzatok­nál ez döntő szempont.
Ám a Jobbik nem lenne fasiszta párt, ha nem találna olyan terepet, ahol leplezetlenül megmutathatja igazi arcát. Ez a színtér az utca. Vonáék - a tömegek megtévesztése érdekében - úgy tesznek, mintha a hungarista formaruhások, a "csap­junk oda!" híveinek kemény magja nem tartozna hozzájuk, mindannyiszor elhatárolódnak tőlünk, mi­közben köztudott, hogy ez a handa­bandázó, mindenre elszánt és fel­használható társaság szerves része a Jobbiknak. Egyetlen fasiszta párt sem nélkülözheti erőszakszervezetét. Lep­lezetlen magatartásuk mutatja meg "gazdájuk" igazi arcát. A többi meg­tévesztő manőverezés. A demokratikus, antifasiszta pártok és civil szervezetek emelkedjenek felül szektás politikájukon s találják meg Vonáék elszigetelésének leghatáso­sabb módozatait.
Hegedűs Sándor

Jó tanács

A könyvek szeretetére szeretném a fiatalok figyelmét felhívni, mert annál nincs jobb eszköz, a világ megismeré­séhez, illetve a világ törté­nelméből való ismeretek bő­vítésére.
A tanulási vágy igen hamar felébredhet a gyerekekben, ha kellő időben a nekik megfelelő könyv kerül a kezükbe. Ezért minden szülő, akkor cselek­szik helyesen, ha igyekszik minél több olyan könyvet adni a gyerekének, amely a korá­nak a legmegfelelőbb. Mert, ha a gyerek megszereti, ha fel­ismeri az olvasás szépségét, a lényegét, ha felébred benne a megismerési vágy, akkor nem kell többé az olvasásra biztatni. Amikor az olvasott szöveget a gondolataiban megtudja jeleníteni úgy, hogy azt szinte látja, az csodálato­san jó érzéssel tölti meg a lel­két és a tudatát. Az így fel­halmozott ismeretek fokozot­tan gazdagítják a tudását és a képzeletét. Ez pedig képessé teszi arra, hogy a társainak már sokkal érdekesebben el­tudja mondani a véleményét, mert azt színesíteni képes a felhalmozott ismereteiből. A könyv térben és időben messze el tudja vinni az embert, aki felismeri, hogy milyen jó érzés az, amikor absztrakt módon részese lehetett vagy láthatott olyan eseményeket, ami na­gyon régen történt.
Dudás György

Egy kis történelem

A cikk megírására azért szántam el magam, mert az a tapasztalatom, hogy a fiatalok nem tudják, az idősebbek meg mintha elfelejtették volna a történel­münk egy részét. A felszabadulás örö­mét beárnyékolta az ország rettenetes háborús pusztulása. A gazdasági károk a békeév -1938 - nemzeti jövedelmének kb. az ötszörösét, az 1944-es nemzeti vagyonának közel a 40%-át tették ki. Az állatállománynak több mint a felét, a gépi felszerelésnek 30%-át, az ipar termelőképességének nagyobb részét elvesztette. Tönkrement vagy súlyosan megsérült a vasúti vágányok 36%-a, a nagyobb hidak 99%-a, Budapest lakó­házának többsége elpusztult vagy meg­sérült. Az MKP 1945. májusi országos pártértekezletén dolgozta ki az újjáépí­tési tervet. Kiadták a jelszót, "arccal a vasút felé", széncsata indult, 1945 végéig 500 mozdony és 10.000 vasúti kocsit javítottak ki. A meglévő gondok el­lenére jelentős eredményeket értünk el:
- a 3 milló koldus országából kiszorí­tottuk a volt haszonélvezőket, kinyi­tottuk a tudás kapuját az onnan előbb kirekesztett milliók előtt.
- 270 nagyberuházást kezdtünk el az első 5 éves tervben.
- 1,8 millió új lakást építettünk az első 30 év alatt.
- A mezőgazdaság a világ élvonalába került, a szövetkezeti tagok nyugdíjhoz jutottak és fizetett szabadságot kaptak.
- A 44 órás munkahét bevezetésre ke­rült.
- Az egyszerű paraszti termelőeszközö­ket korszerű nagyüzemi eszközök vál­tották fel.
- Felszámoltuk a régi rendszertől örö­költ gazdasági elmaradottságot.
- Befejeződött az ország villamosítása.
- A legfontosabb, hogy létbiztonság­ban éltünk, mindenkinek volt mun­kája. Az eredményeket még több olda­lon lehetne sorolni.
- A mi múltunkat ok nélkül gyalázó törpe politikusok, sajnos újra romokban döntötték az országot.
Velük mi lesz?
Horváth Sándor

Hogyan kell megnevelni a gyereket?

A lemez egyik oldala: Előadja az anyuka, a jogos felindultságtól kissé emelt hangon, férjéhez intézve szavait, aki a Népsportot olvassa.
***
Azt szeretném csak tudni, Gyula, hogy te meddig tűröd ezt? Meddig tűröd, hogy ez a kölyök így beszéljen velem? Vagy talán most sem hallottad? Hát te a füleden ülsz és sosem hallasz sem­mit? Nem hallottad, hogy mit mondott a drága fiacskád nekem, az édesanyjá­nak, mielőtt bevágta az ajtót? Nahát én majd megmondom neked! Azt mondta, hogy unja a szövegemet, szűnjek meg! Hát mi vagyok én, kérdezlek, hogy velem egy tizenhárom éves taknyos így beszélhet? És tudod, hogy miért van ez? Mert te mindent ráhagysz! Mert tőled azt csinálhat, amit akar! Más apa már réges-rég móresre tanította volna a fiát, de te hagyod a füled mellett elmenni a pimaszságait, csak neked legyen meg a nyugalmad. Mert neked csak az fontos, hogy te békén olvashasd az újságot. És ezt a gyerek is látja! Látja, hogy velem ezt lehet csinálni, mert engem senki se véd meg! Pártomat fogtad te valaha is? Megmondtad neki egyszer is, hogy egy gyereknek az édesanyját kell a legjob­ban szeretnie a világon? Megmondtad, megmondtad, hát láthatod az ered­ményét magad is. Hogy a te szövegedet is unta? És te persze ezt simán zseb­revágod! Mert az sem jut eszedbe, hogy ha a szép szóból nem ért, akkor más­képp kell vele megértetni. Hogy a múlt héten se kapott zsebpénzt? Na, ne ne­vettesd ki magad, Gyula, mikor nagyon jól tudod, hogy a fiadnak negyvenhét fém tízforintosa van egy konzervdo­bozban, éppen tegnap számoltam meg, amikor moziba ment. Negyvenhét, az négyszázhetven forint. És te azzal aka­rod őt tisztességre nevelni, hogy egy­szer, egyetlen egyszer nem kap tőled húsz forintot?
Attól ő még nem tanulja meg, hogy egy gyereknek az édesanyja a legdrágább a világon! Hogy mitől tanulja meg? Hát megmondom neked, Gyula. Én mindent megteszek, ami tőlem telik. De a fiaddal már nem bírok. Hát annyit csak elvárha­tok tőled, hogy egyszer, egyetlen egy­szer tedd le azt az újságot, és kelj föl abból a a karosszékből, és menj ki a fiadhoz, és húzz be neki egy tisztes­séges pofont, hogy megemlegesse. Hát végül is te vagy az apja!
Janikovszky Éva csodálatos regényé­nek írásából.

2012. május 10., csütörtök

Thürmer: Hagyjátok békén Kádárt, és számoljatok el az elmúlt húsz évvel




Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnökének beszéde (Budapest, 2012. május 1.)

Budapesti dolgozók! Munkáspártiak! Barátaim!

Május elsejét köszöntjük ma, a munka, a munkásosztály, a dolgozók ünnepét. Harcra és egymás támogatására hívunk ma titeket, Budapest és Magyarország dolgozói!

Május elsején nem azért jövünk össze, hogy megegyük a virslit és megigyuk a sört. A Fidesz-kormány és minden más tőkés kormány ezt akarja bemesélni nektek. Mulassatok, élvezzétek a meleget! Felejtsétek el, hogy nincs munkátok, és kevés a fizetésetek!

A valóság azonban nem ez! Ma már a virsli-evés sem olyan egyszerű dolog. Van jó virsli, ami drága. Van rossz virsli, ami olcsó. Drága és jó virsli a gazdagoknak, olcsó és rossz virsli a kutyáknak és a dolgozóknak. A külföldi minden szemetet idehoz nekünk. Mi meg megesszük, mert erre telik. Ha én lennék a miniszterelnök, haza küldeném a külföldieket, a kutya-virslijükkel, meg a többi szemetükkel együtt. Egyúttal elzavarnám azt is, aki engedte, hogy ide jöjjenek.

Május elsején nem a virsliért jövünk ide. Május elsején azért jövünk össze, hogy megmutassuk a tőkéseknek: itt vagyunk! Tudja meg minden tőkés, minden gazdag: még nem ébredtünk fel, de már ébredezünk!

Üzenjük a kormánynak, az összes parlamenti hatalmasságnak: ma már nem 1989-ben vagyunk! Már nem vagyunk naiv kiscserkészek. Már nem lehet bennünket olyan könnyen becsapni.

22 éve átvertetek bennünket a süket dumával. Mi meg elhittük, hogy úgy élünk majd, mint a nyugatiak, annyit keresünk, mint a németek, Európa lesz, demokrácia, vállalkozás, Kánaán.

Ma már 2012-t írunk. Ma már tudjuk, mit kaptunk a Kánaán helyett. Másfélmillió munkanélküli, szétvert nemzeti ipar, import-cukor, import-tej és import-minden. És mindehhez magyar szegénység és magyar nyomor.

Még nem ébredtünk fel, de már ébredezünk. Egyet biztosan megmondhatunk: ha egyszer felébredünk, ha egyszer összeszedjük magunkat, véget vetünk ennek a mocskos világnak, véget vetünk a tőkés Magyarországnak.

Urak és hölgyek, fideszesek, mszpések, és mindenki más! Ma mást sem csináltok, csak a múltat szidjátok. Pedig ha valakinek nincs erkölcsi alapja a múltat ócsárolni, akkor nektek nincs. Szerintetek a szocializmusban minden rossz volt. Szerintünk a szocializmusban volt jó is, volt rossz is, de összehasonlíthatatlanul több volt a jó.

A ti rendszeretekben sokkal több a rossz, mint a jó. Úgyhogy, hagyjátok békén Kádár Jánost! Az elmúlt húsz évvel számoljatok el! Van mivel.

Barátaim! Harcostársaim!

Május elsején azért is összejövünk, hogy erőt adjunk egymásnak. Szervezzük sorainkat, tegyük erőssé a gyengéket, hivővé a bizonytalankodókat! Hívjuk magunkkal azokat, akik egyelőre az út széléről vagy a házakból integetnek!

Fejezzük ki a szolidaritásunkat! Támogattuk és támogatjuk a dunaújvárosi vasmű dolgozóit, akiknek volt bátorságuk sztrájkolni.

Támogatjuk azokat a sorstársainkat, akik a kilakoltatás ellen harcolnak.

Támogatjuk azokat, akik védik a halálra ítélt vasútvonalakat, a privatizálás előtt álló kórházakat, akik fellépnek az általános fizetett parkolás bevezetése ellen, akik küzdenek a kommunális adók, és a tőkések újabb és újabb trükkjei ellen.

Szolidárisak vagyunk mindenkivel, akit megnyomorított a tőkés rendszer, akitől elvette a munkát, a kiszámítható jövőt, az életet.

Barátaim!

Megmondom, mi az igazság. Az igazság az, hogy rosszul élünk. Persze, nem mindenki. Pár százezer magyar rohadtul élvezi az életet, de ezek nem mi vagyunk. Az OTP 28 milliárd forintot oszt szét a részvényeseinek, miközben velünk fizettetnek meg mindent. Nem illik csúnyát mondani, de mégis azt mondom: a rohadt anyjukat! Mindegyiknek!

A tőkés rendszer nem jó a dolgozónak. A tőkésnek nem az az érdeke, hogy neked, a munkásnak több pénzt adjon. Ő azt akarja, hogy a lehető legkevesebb bérért a lehető legtöbb munkát végezd. Tudod, hogy mi nem jó neked ebben a rendszerben? Neked maga a rendszer a rossz.

Most megint etetnek téged. Nyugi, most nehéz, de lesz reform, és megint jó lesz! Ha azt hiszed, hogy jön majd a jobb kapitalizmus, és neked jobb lesz, tévedsz! A Te életed nem lesz jobb olyan rendszerben, ahol a pénz az úr.

Munkanélküliség volt, van és lesz! A tőke nem akkor teremt munkahelyet, amikor te dolgozni akarsz. Hanem akkor, amikor neki megéri. Ha nem éri, nem lesz munkahely.

Barátaim!

Magyarország válságban. Európa válságban van. A válság megoldásáért fizetni kell. Ki fizeti meg a válságot? Te vagy a gazdagok? Kinek a pénzét veszik el? A tiedet vagy a tőkésekét? Ez itt a kérdés.

De mielőtt válaszolnánk, kérdezzünk meg valami mást!

Ki okozta a válságot? Te okoztad, aki az elmúlt húsz évben lemondtál mindenről? Te, akitől elvették a munkáját? Te, aki ma örülsz, ha a gyereked legalább külföldön talál magának munkát?

A kormány most a szemedbe vágja, hogy te vagy a bűnös. Minek utazik a sok nyugdíjas ingyen? Miért mehet a rendőr, a tűzoltó, a katona előbb nyugdíjba? Te vagy a bűnös!

Azért van válság, mert te, a dolgozó, túl sokat ettél, túl sokat ittál, túl sokat fogyasztottál, túl jól élsz. Ergo, el kell tőled venni!

A tőkések most újabb áldozatot várnak tőled. Tőled, aki nem tehet a válságról. Tőled, aki 22 éven keresztül áldozatot áldozatra hozott.

Elég az áldozatokból! Egy fillérrel se többet a tőkés kormányoknak! Egy fillérrel se többet a bankoknak!

A válságot a bankárok okozták, fizessék meg ők az árát! Fizessenek a Csányik, a Demjánok, a Leisztingerek, a Várszegik! Tíz éve a magyar GDP-nek csak 2 százaléka volt az övék. Ma már 10 százalék! Fizessenek a gazdagok!

Barátaim!

Két éve milliók fűztek reményeket a Fidesz ígéreteihez. A szocliberális kupleráj után végre rend lesz. Rombolás helyett munkahelyteremtés. A gazdagok gazdagodása helyett a terhek egyenlő elosztása. Nem ez következett be!

Az Orbán-kormány megváltoztatta politikáját. A Széll Kálmán 2.0 az európai nagytőkének tett engedmények programja.

A kormány már nem akar 1,5 millió munkahelyet teremteni. A következő öt évben jó esetben 400 ezer munkahely lesz, s abból újabb öt év alatt sem lesz újabb egy millió.

A kormány már nem a bankokat és a gazdagokat adóztatja meg, hanem a dolgozókat, a szegényeket. A bankadót eltörlik, a lakosság adóit meg növelik. A magas ÁFA, a telefonadó, a kommunális adók és még sok minden más, a te zsebedből veszi ki a pénzt.

Éljenek a gazdagok, pusztuljanak a szegények! Ez a kormány megoldása. A kormány az emberekkel fizetteti meg a válság terheit.

A mi programunk, a Munkáspárt programja más.

Fizessenek a gazdagok, fizessenek a milliárdosok, fizessenek a külföldi cégek! Ebből a pénzből teremtsünk munkahelyeket, ebből segítsük a rászorulókat! Ez a Munkáspárt programja.

A kormányokat kell rákényszeríteni arra, hogy adóztassák meg a gazdagokat, a multikat, korlátozzák a tőke hatalmát.

Ma Magyarországon jó a gazdagoknak, a külföldieknek és a gazdag magyaroknak. Ha ez a fejlődés marad, akkor ők a mennyekbe mennek, mi meg a szakadékba.

Váltsunk fejlődési irányt! Ne az IMF-től kolduljunk, adóztassuk meg a multikat és a bankokat!

Ne tűrjük tovább a gazdagok uralmát, Magyarország a dolgozó embereké! Menjünk arra, amerre az embereknek, a dolgozóknak jó!

Barátaim!

Európa forrong. Görögországban a munkanélküliség már minden görög családot sújt. A görög kommunisták a tőkés kormány leváltására hívják az embereket a jövő heti előrehozott választásokon.

Pár napja Prágában 120 ezer dolgozó tüntetett a megszorító intézkedések ellen. A rendszerváltás óta először ment ki ennyi dolgozó az utcára.

26 kommunista és munkáspárt fordult a világhoz: nem vagyunk hajlandók több áldozatra! Nem kérünk a mi kárunk kötött kompromisszumokból! Váltsuk le a tőkés rendet, hatalmat a munkásosztálynak, hatalmat a dolgozóknak!

Egyre többen ismerjük fel, hogy az Európai Unió nem jó. Nyolc év alatt nem gazdagabbak lettünk, hanem szegényebbek. A magyar dolgozó még mindig egynegyedét keresi a német béreknek. Az EU dönti el, hogy melyik a jó törvény, és melyik a rossz. Az EU nem oldja meg a szegénységet és nem oldja meg a cigányság problémáját.

Barátaim!

Elég az illúziókból, elég a csodavárásból. Ebben a rendszerben csak az a miénk, amit kiharcolunk magunknak.

A tőkét lehet korlátozni, de csak a néptömegek, a dolgozók erejével. Ha erősek leszünk, szervezettek, a tőkések kénytelenek lesznek engedményeket tenni. Ha gyengék maradunk, megosztottak, újra és újra belénk rúgnak.

Hozzunk létre népi-dolgozói szövetséget! Tanuljunk meg együtt küzdeni a tőkések ellen! Kényszerítsük ki a fennálló kormányoktól a tőke hatalmának korlátozását! Küzdjünk a politikai szabadságért, a demokratikus jogokért!

Élhető Magyarországot, harmonikus közösségi társadalmat! Az ember az érték, nem a pénz! A dolgozó ember számára a tőkés társadalom soha sem lesz jó, mert lényege a pénz. A dolgozó ember gondjait egy új közösségi társadalom oldja meg, ahol a lényeg az ember. Élhető társadalmat, élhető Magyarországot akarunk.

Előre a harcba! Éljen május elseje! Éljenek a magyar munkások! Éljenek a magyar dolgozók!

18. Munkás Kupa kispályás labdarúgótorna, Túrkeve

XVIII. Munkás Kupa, 2012. június 09. (szombat) Túrkeve
 
Kilencedik alkalommal nőknek is.
Ismét Túrkeve ad otthont - immár tizennyolcadik alkalommal - a Munkáspárt által szervezett országos kispályás labdarúgó tornának. A csapatok regisztrálása és a kupa megnyitása a Városi Sportcsarnokban, illetve a mellette lévő kézilabdapályán lesz (a Kisújszállást, Mezőtúrt összekötő út mentén eligazító táblával jelezve).
Program: 
A csapatok regisztrálása, sorsolás.
8.30-9.00  Megnyitó.
9.00-9.30  A csapatok eligazítása.
9.30-13.30  Csoportmérkőzések /játékidő 2 x 15 perc/. Négy csapat jut tovább.
13.30-13.45 A továbbjutó csapatok regisztrálása, a csapatok párosítása.
13.45-15.15  Elődöntők. A vesztes csapatok – mint harmadik helyezettek – bronzérmet és (szerény) díjat vehetnek át. (Játékidő 2 x 15 perc.)
Döntő (játékidő 2 x 15 perc)
A program lezárása: eredményhirdetés.

Természetesen a nők és férfiak külön versenyeznek.
Amennyiben 16 csapatnál több résztvevő lesz (ez a férfiak esetén fordulhat elő), az eredményhirdetés egy órával eltolódik, a játékidő és a továbbjutó csapatok száma módosulhat.
Az első és második helyezettek arany-, illetve ezüstérmet és díjat vehetnek át.
Egy csapat maximum 10 főből állhat, maximum 10–10 érmet osztunk ki a dobogón végzők között.
Benevezési díj csapatonként:
  • férfiak 5000 Ft.
  • nők 3000 Ft.
Benevezési határidő: 2012. június 02.
 
A határidőn túli nevezés esetén a tornán való részvételt nem garantáljuk. A benevezési díjat az alábbi címre kérjük:
Csajbók Ferenc, 5420 Túrkeve Április 4. u. 12/B .
Érdeklődni  lehet:
- tel.: 06 56 361 929 vagy mobilon 06 30-286 64 74
 
A benevezéshez a csapat és a település nevét valamint a csapat vezetőjének nevét, címét, telefonszámát és a benevezési díjat kérjük! A nevezési díjat személyesen a lakásomon vagy túrkevei ismerősökön keresztül - vagy postai úton kérem hozzám eljuttatni.
 
Milyen pályán lesznek a mérkőzések?
Férfiak
A döntő a sportcsarnok parkettás pályáján zajlik.
A csoportmérkőzések – a sorsolás „szeszélyéből” és a lehetőségekből fakadóan – parkettán, betonon, salakon és az is előfordulhat, hogy füves pályán lesznek. Lényeg, hogy tornacipőt /teremcipőt/ használjanak a játékosok.
 
Meghívót minden benevezett csapatnak eljuttatunk.
 
Túrkeve, 2012-05-06
Csajbók Ferenc
a torna szervezője

Jászkun Munkás, 2012. február


Néhány mondat a köztársaságról
A köztársaság, mint államforma az elavult feudális monarchiákat váltotta fel, jelezvén: vége az „istentől rendelt" király mindenhatóságának.
Nálunk 1918. november 16-án a Magyar Nemzeti Tanács kihirdette néphatározatát: „Magyarország független és önálló népköztársaság". 1919. március 21-én a Budapesti Munkástanács kikiáltja a Magyarországi
Tanácsköztársaságot.
A munkáshatalom felszámolása után az ellenforradalom hatálytalanította annak minden törvényét és rendeletét. 1921. november 6-án a parlament megfosztotta a Habsburg-házat a magyar tróntól. (1921:XLVII. tc.), de azt követően nem kiáltotta ki a respublikát. Horthy kormányzósága mellett a „király nélküli királyság" furcsa közjogi intézménye jött létre. Ez a különleges alakzat maradt fenn 1946. február 1-ig, amikor is a nemzetgyűlés eltörli a királyság intézményét (1946. l. tc.) és Magyarországot köztársasággá nyilvánítja. A parlamentben egyedül Schlachta Margit szavazott a törvény ellen: amikor ki­mondjuk a köztársaságot, ezzel nemcsak a király fejéről, hanem a saját fejünkről is levesszük a koronát".
A „fordulat éve" új helyzetet teremtett hazánkban: győzött a szocialista forradalom. Ennek meg kellett teremteni adekvát intézményrendszerét. A közösségi társadalomba való forradalmi átmenet alaptörvénye volt szocialista alkotmányunk (1949. XX. tc), mely kimondja: Magyar Népköztársaság. Ez az államforma az 1989-1990-es rendszerváltásig volt érvényben.
Az ellenforradalmi fordulat után nagyobb korrekciókkal felhasználták az 1949-ben szocialista („sztálini") alkotmányt. Ekkor hazánkat köztársasággá nyilvánították, de leválasztották a „népről": a hatalomra került polgárság nem akart a néppel osztozni. Ám ezt a szocialista múltból örökölt alaptörvényt húsz éven keresztül állandó támadás érte „sztálini" eredete miatt. Ezért úgy döntöttek, hogy vadonatúj alkotmányt hoznak létre, a korábbi összeeszkábált helyett. Ebben a Magyar Köztársaság már nem szerepel. ("A/cikk: Hazánk neve Magyarország") Igaz, a B/cikk/2 rögzíti: Magyarország államformája köztársaság. Éppen a minap cserélték le a határtáblákat. Itt sem találkozunk a "köztársaság" jelzővel. El lehet gondolkodni azon, mi kifogásuk van a hatalmon lévő politikai elitnek országunk ilyetén megjelölésével. Talán a királyság felé sandító Fidesz-KDNP vezetői már tudnak valamit, amit a köznép még nem.?
Azt is kifogás tárgyává kell tennem, hogy a mai politikusok és történészek harmadik köztársaságról beszélnek, amikor a sajátjukat besorolják: 1918, 1946, 1990. Nem vagyok Wolf-díjas matematikus, de ha jól számolok, eddig öt köztársaságunk volt.
Vannak balsejtelmeim: kihagyták a Tanácsköztársaságot és a létezett szocializmus államformáját. Egy történésznek, ha hiteles akar maradni, követnie kell a „sine ira et studio" elvét.
Ez az önkényes kategorizálás nem egyéb történelemhamisításnál.
Hegedűs Sándor

IDEOLÓGIAI KÖTÉLTÁNC
Némelyek véleménye szerint „bizonyos politikusok számára a vastag bőr isten adománya". Nem­csak azért mondják ezt, mert a politikus, bármilyen badarságokkal áltathat milliókat következmények nélkül, hanem mert azt tapasztalják, hogy többen úgy cserélnek pártot, nézetet, mint mások az alsóneműjü­ket szokták váltani. E gondolatok jutottak eszembe, hajdan tisztelt ismerősöm nemrég kezembe került memoárkötetének olvasgatása köz­ben. A csalódottságát burkoltan érzékeltető szerző - saját érdemei hangsúlyozása közben - ekképpen vall önmagáról; „Itt vagyok én, a pártállam legprogresszívabb refor­mere és fölszámolásának legtevé­kenyebb szereplője. Én vagyok, aki a nyolcvanas évek derekától annyit tettem". Többek között „... én jelen­tettem ki a rádióban, hogy ötvenhat nem ellenforradalom hanem nép­felkelés volt". Politikai ellenlábasai s persze a köztársasági elnöki remé­nyeinek szertefoszlatói „rosszmájú kötekedők azok, akik kezére lépnek a gödörből kikapaszkodóknak. Pap­rikajancsik, percemberkék, akiket a politikai játszmában csak a hatalom érdekel. A magukat liberálisnak nevező jakobinusok különítménye­sei és kivégző osztagai" - állítja ró­luk. Ezek után áttekintettem a ber­zenkedő hazánkfia életútját. Alig huszonnégy évesen a marxista-leninista esti egyetem megyei igaz­gatója Bács-Kiskunban. Később a megyei pártbizottság osztályveze­tője, majd titkára: a KB alosztály vezetője, a Társadalmi Szemle fő­szerkesztő-helyettese, kulturális mi­niszterhelyettes, illetve miniszter, művelődési miniszter, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára, államminiszter, a Tudo­mánypolitikai és a Nemzeti Kollé­gium elnöke, az MSZMP KB, a Politikai Bizottság, az elnökség és a PIB tagja.
Hát ennyire volt a szocializmus megbuktatásán oly nagy elánnal ügyködő polgártársunk az előző társadalmi rendszer mellőzöttje. Tűnődöm, hogy e kiváló felkészült­ségű, remek debatter adottságokkal rendelkező személyiséget vajon mi­féle ismérvek függvényében mi­nősítsem. Hiszen ellentmondásos vélekedésével, meghökkent „lépés­váltásaival" vaskos kétségeket éb­resztett ismerőiben.
A bácskai napilap 1957. decem­ber 15-ei számában (az esti egyetem ambiciózus igazgatójaként) Forra­dalom vagy ellenforradalom? cím­mel publikáltatott dolgozatában még eképpen vélekedett: „Tépett szájú, hasított körmű sok kis senki, háta mögött még több úri bitanggal, megcsinálta az első Hazai Nemzeti Forradalmat, melyet kis híján Nem­zeti Szocialista Forradalomnak ne­veztek.
A Nemzeti Forradalom olyan neve­zetes renegátot sorolhatott vezetői közé, mint Nagy Imre, akinek szellemi képességeit, ugyancsak egy adóvégrehajtói karrierhez szab­ták, de jellemtelensége biztosította, hogy miniszterelnök legyen a legdühöngőbb fehérterror napjaiban". (E dolgozat Lenin: Állam és forra­dalom című művének tárgyalása során kötelező irodalom volt az ML esti egyetemen). Ha ezek olvastán akként vélekedne valaki, hogy egy 24 esztendős tapasztalathiányos ifi állíthat efféléket, ki kell ábrán­dítanom. E historizáló személyiség ugyanis 1985-ben - immár 52 éve­sen - az MSZMP legfőbb fórumán elmondott felszólalásában - „elkö­telezett" rendszerpárti tisztség­viselőként - többek között az alábbi szöveggel rukkolt elő a pulpitusról: „A kongresszusi dokumentumok, a beszámoló, határozattervezet és Kádár elvtárs előadói beszéde meg­győztek arról, hogy jól bevált po­litikánk lenini fő irányvonalának, az MSZMP nagy történelmi tettekben kialakult és kipróbált módszereinek megerősítésével eredményesen vé­gezhetjük el a jövendő nagy fela­datait. Ezért a javaslatokat meggyőző­déssel támogatom, képességeim és legjobb szándékaim szerint a kong­resszus határozatainak megvalósí­tásán munkálkodom". (Az MSZMP XIII. kongresszusának jegyző­könyve, 413-414. oldal). Politikai életművészete csúcsának azt tekinthetjük, hogy az MSZMP kom­munista és ateista párt egykori tagja és tisztségviselője gyanánt sikerült eljutnia a katolikus egyetem kated­rájáig, illetve (miként nyilatkozta anno) a jobboldal szellemi vezéré­nek harcostársává válhatott.
E sorok írójának személyes em­léke fűződik a cikkcakkban poli­tizálgató renegát személyiséghez. Az Ilkei Csaba gondozásában 1985-ben megjelent „Nem hallgathatunk: Avagy: a „Südi-jelenség" címmel közéleti bajvívásaim epizódjait tag­laló riportkötet ajánló sorait ő írta. Az előszóban foglalt gondolataival egyetértettem, azt azonban, hogy ő publikálta, míg élek, szégyellni fo­gom.
Dr. Südi Bertalan

RENDSZERVÁLTÁS POZITÍV és NEGATÍV előjellel!
Ősztől tavaszig fáztunk. Alulöltözöttek voltunk és akkor még vol­tak embert-gyereket próbáló telek. Még folyt az ország újjáépítése. A vidéki emberek vonaton lógva igye­keztek a fővárosba, a nagyipari vá­rosokba, hogy minél hamarabb meg­indulhasson az ország a gazdasági felemelkedés útján. Ahol tehette, mind két szülő ment, vagy naponta, vagy hetente ingázva, így volt ez Törökszentmiklóson is. A nagyszülők vigyázták az otthoni rendet. Jártam óvodába az egy évvel idősebb nővéremmel együtt. Ő az elsőt végezte mikor én Sztálin halá­lának évében kezdtem az iskolás éveket.
Míg "oviba" csak "polgári" gyere­kek jártak, itt voltak cigány osztály­társaim, akiket a szülei példája és a tanács elvárása ültetett iskolapadba. Jól megvoltunk egymással. Szegé­nyek ők is és mi is. Együtt játszot­tunk az óraszünetekben és iskola után együtt kergettük a rongylabdát a gulyagyepen. Együtt szocializálód­tunk a társadalommal. A beindult gazdaság szívta magához a mun­káskezeket.
Városunk és környéke, persze a fő­város, meg a megyeközpont szám­talan munkahelyet, így biztos jöve­delmet, megélhetést adott magyar­nak, cigánynak egyaránt.
A nagyüzemi terheket vállalni nem tudó családok továbbra is vá­lyogvetésből, alkalmi mezőgaz­dasági munkából tartották fenn ma­gukat. Lakáskörülményeik bizony siralmasak voltak. Putriban még én is jártam. A vályogvetés agyaggödre volt gerendázaton szalmázva, földelve, ahol némi bútorzat mellett egy nagy fekhely volt mindennel bélelve, ahonnan a dunna alól csak a nagy fekete szemek csillogtak körbe-körbe.
Híres, vagy inkább csak neves zenész família gyerekei is jártak velünk. A Farkas gyerekek és az Ökrösök a Rajkózenekarba zenéltek és sikeres életük alakult az évek mú­lásával.
Mindig mackóban jártunk. Ujja túl ért a kusza kabátok ujján. Ennek volt haszna is. Télen ráért a csupasz kezünkre, meg az állandóan fénylő orrunk alját abba töröltük. És fel­nőttünk. Középiskolába jártunk, szakmát tanultunk. Nem volt gond az elhelyezkedés, a munka jöve­delmet, megélhetést biztosított. A KÁDÁRI szociálpolitika itt a vá­rosban is új utcák kialakítását tette lehetővé, ahol komfortos cigány­házak magasodnak.
A cigányság beilleszkedett a mun­kaközösségekbe. A nagyüzemi me­zőgazdaság létrejöttével, a termékei feldolgozásának ipara is számtalan munkalehetőséget adott. A baromfi­feldolgozó a cigány nők százait foglalkoztatta. A hétvégeken ének­szóval vonultak a kedvezményesen kapott szárnyasokkal családjukhoz, otthonukba, ahol nem volt gond, mit eszünk a hétvégén?! A férfiak is dol­goztak. Az építőipar, a városi or­szágos hírű ekegyár, az útépítés­, -karbantartás a mezőgazdaság fel­vette, foglalkoztatta a szabad mun­káskezeket. A KMK nagy fegyel­met, jó közbiztonságot, közhan­gulatot teremtett.
Akikkel együtt nőttünk fel jól szocializálódtak, integrálódtak. Gyermekeik már elkeveredtek a ma­gyarság gyermekeivel. Vegyes há­zasságok sora jött létre, beillesz­kedtek a városi életelvárás követel­ményeibe. Ma hozzávetőleg kettő­száz család vallja magát cigánynak, úgy 900, 1000 fő. A rendszervál­táskor ők voltak az elsők, akik az utcára kerültek. Sok családban újból gond a mindennapi megélhetés.
Azok, akik a szüleiktől a tisztes­séges munka utáni megélhetést lát­ták, munkanélküliségre kényszerültek. Segélyért állnak sorba és sokan a megélhetési bűnözés útjára vetőd­tek. A szegregáció is mindennapos. Ha már cigány, nem kell a munka­helyeknek. Napjainkban ott dolgoz­nak, ahol a magyaroknak "rangon aluli". Pedig a ’89 előtti időszak bebizonyította, hogy ők is nagyon hasznos tagjai a társadalomnak. Pártunk a MUNKÁSPÁRT jövőképébe, az új KÖZÖSSÉGI TÁR­SADALOM jövőképébe ők is jelen­tős tényezőként szerepelnek.
Nyerjük meg őket a KÖZÖS ÜGYNEK!
Szilágyi András

A nemzeti oldal
Több ismerősöm, köztük diplo­mások is kijelentették, hogy ők nem tartoznak sem a jobb, sem a bal­oldalhoz, ők a nemzeti oldalhoz tartoznak. Sokszor halljuk a nem­zeti kormány kijelentést is. Mikor megkérdeztem, mit értenek alatta, érvekkel alátámasztott választ nem kaptam.
Véleményem szerint a témát a nemzet fogalmából lehet értelmez­ni. A filozófiai kislexikon ezt az alábbiak szerint fogalmazta meg. „Nemzet az emberiség történelmi­leg kialakult formája. A nemzet jellemzői mindenek előtt az anyagi életfeltételek közössége: a terület és a gazdasági élet közössége, továbbá a nyelv, valamint a nemzeti jelleg bizonyos - kultúra nemzeti saját­szerűségében megnyilvánuló - vo­násainak közössége". A megha­tározásból kiindulva szerintem a nemzet tagja a Magyarországon élő magyar állampolgár. Ezért veszé­lyes, ha valaki önmagát kiáltja ki, hogy ő a nemzeti oldal tagja, mert ezzel másokat kirekeszt. A nem­zethez való tartozás nem világné­zeti, vagy politikai hovatartozás kérdése.
Sajnos a kapitalista körülmények között az ellentétek szítása a rend­szer velejárója, mert így az oszd meg és uralkodj elve működik. A kizsákmányolás jelenléte eleve kettéosztja a nemzetet, ezért érdekellen­tétek alakulnak ki. Az egységes nemzetről, amely az előzőekből adódóan a közeljövőben nem jön létre, túlzás beszélni. A nagy kérdés az, hogy azok az emberek akik magukat a nemzeti oldalhoz sorolják a társadalom melyik felére gondolnak? A kizsákmányoló, vagy a ki­zsákmányoltak többségére.
Horváth Sándor

MI ÉRTJÜK
Az egyik TV-ben a műsorvezető azt mondja, hogy SZTÁLINT is meg­siratták a Szovjetunióban. IGEN! De miért? Azt nem mondja, hogy a szovjet nép irgalmatlanul sokat szenvedett a cárok idejében. Sztá­lin vezetése alatt szabadultak meg az elnyomástól és ő mutatta meg - nemcsak a szovjet népnek, hanem az egész világnak -, hogy milyen a harmonikus szocializmus.
1929-41-ig a 2-5 éves terv alatt lét­rehozták a nagyüzemi termelést. Lánctalpas traktorokkal szántották fel az egész határt, a szűzföldekkel együtt. Lakásokat építettek, meg­kezdték a nehézipar fejlesztését, a gépgyártást, 100 ezrével oktatták az embereket. Az első évben annyi gabonát termeltek, hogy ne keljen éhezniük. Ingyen étkezhet­tek, tanulhattak, lakhattak. Minden ember belátta, hogy a bolsevik pártnak igaza van. És mindeközben a diverzióra készülők szer­vezkedtek. A külföldiek csodál­koztak, hogy miért lelkesednek ennyire a szovjet emberek Sztá­linért. A II. világháború alatt is megmutatták, hogy a hazájukért is készek feláldozni életüket is.
Dudás György

Külföldi hírek, érdekességek A Szabadság újságból átvéve
- A „túlzottan szórakoztató és vulgá­ris" televíziós műsorok kétharmadát levették a TV képernyőjéről és helyet­te dokumentumfilmeket, kulturális és ismeretterjesztő adásokat tűztek a programra Kínában. Nálunk is megte­hetnék ugyanezt a műsorkészítők.
* * *
- A Guinness rekordok közé csak azokat az eseményeket veszik fel, amilyen a világon még nem volt. Ezt szigorú zsűri állapítja meg. így került a könyvbe Fidel Castro is, aki ellen 638 alkalommal kíséreltek meg gyil­kosságot. Volt olyan, hogy a cipőjébe tettek robbanóanyagot, a szivarjába injekcióztak kígyómérget, a baseball labdájába robbanószerkezetet. Ezeket nagy többségében a CIA kez­deményezésére.
* * *
- A londoni Parlament téren található harminc sátorból álló „békesátort" felszámolta a rendőrség. Magam is több alkalommal láttam azt, hogy első alkalommal csak egy sátor és ezt kö­vetően évenként nőtt a sátrak száma. Az elmúlt év szeptemberében is oda zarándokoltam, hogy lássam mennyit növekedett a tábor. Már nem lehetett a közelükbe menni, a szemközti jár­dákról tekinthettük meg. Minden fegyveres intervenció ellen demon­stráltak, 2001 tavasza óta.

2012. május 5., szombat

Strasbourgi vöröscsillag-döntés: a kormány csak azért sem fizet a pernyertes Fratanolo Jánosnak

Vörös csillag – Nincs szankció, ha az állam elszabotálja a számára kedvezőtlen strasbourgi ítéletet

A nemzetközi szerződések, s ezzel együtt az egész jogrendszer iránti kötelező tiszteletet ássa alá, ha a kormány nem hajtja végre az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítéletét. Egy ilyen lépés ma egyenesen önsorsrontó és meglehetősen abszurd, szankciója azonban nincs – hangsúlyozta a vörös csillag viselése miatt Magyarországon elmarasztalt Fratanoló János jogi képviseletét ellátó Magyar Gábor ügyvéd. 

Lencsés Károly| Népszabadság| 2012. május 5.

A strasbourgi fórum Fratanolónak kártérítés és ügyvédi költség címén négyezer plusz kétezer-négyszáz eurót ítélt meg, úgy tűnik azonban, hogy az állam – legalábbis az április 20-án Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter által jegyzett országgyűlési határozattervezet szerint – egyetlen fillért sem akar adni.

Fogcsikorgatva, de még Oroszország és Törökország is minden esetben kifizeti az emberi jogi bíróság verdiktjében meghatározott összeget – jelentette ki az ügyvéd. Az ítéletekből fakadó jogalkotási kötelezettségeknek többnyire viszont nem tesznek eleget, arra azonban eddig az Európa Tanács (ET) 47 tagállama közül egyik sem vette a bátorságot, hogy parlamenti határozatban deklarálja: esze ágában sincs egy strasbourgi döntést végrehajtani.
Ha az előterjesztést elfogadják, Magyarország kimondja, hogy a bíróság „marasztaló ítéletének végrehajtásával, továbbá a törvény módosításával nem ért egyet”. Egyébként a kormány olyannyira nem ért egyet, hogy az új Btk. szerint a vörös csillag viselését már nemcsak pénzbüntetéssel, hanem elzárással is lehetne szankcionálni – emelte ki Magyar Gábor. A büntető törvénykönyvet tehát tovább szigorítják, miközben a Vajnai-ügyben született első strasbourgi ítélet után a tényállást módosítani kellett volna.
A határozattervezet indoklása szerint az Alkotmánybíróság 2000-ben állást foglalt az önkényuralmi jelképek viselésének büntethetőségéről, és a szabályozást alkotmányosnak találta. Csakhogy – figyelmeztet Magyar Gábor – később a strasbourgi bíróság úgy döntött, hogy a kifogásolt rendelkezés sérti a véleménynyilvánítás szabadságát, és ezért ellentétes az emberi jogi egyezménnyel. Ez új helyzet, s bár 2008-ban a vörös csillag ügyében alkotmánybírósági beadvány született, a testület nem döntött róla.
Egyelőre bizonytalan persze, hogy a határozattervezetnek milyen joghatása lehet – fogalmazott az ügyvéd. Az adott ügyben három feladat van: a kormánynak ki kell fizetnie a megítélt összeget, a Kúriának fel kell mentenie Fratanolót, és az Országgyűlésnek módosítania kell a Btk.-t. Az ítéletet akkor hajtják végre, ha mindhárom lépés megtörtént, s még nem tudni, hogy a parlament döntésének mi lesz a következménye: fizetnek, de nem lesz törvénymódosítás, esetleg a kártérítés is elmarad. A Kúria viszont a hatályos büntetőeljárási törvény szerint nem mérlegelhet: a Fratanolót elmarasztaló jogerős verdiktet meg kell változtatnia.
A helyzet azért is meglehetősen pikáns, mert a strasbourgi bíróság reformjáról április közepén Brightonban tanácskozást tartottak. Azon részt vett Navracsics Tibor is, s aláírta azt a nyilatkozatot, amely szerint az ET miniszteri bizottságának vizsgálnia kell, hogy a tagállamok egy-egy elmarasztaló ítélet után eleget tesznek-e jogalkotási kötelezettségeiknek. Vagyis: korrigálják-e azokat a törvényeket, amelyek az emberi jogok európai egyezményének megsértéséhez vezettek. Ha ezt megteszik, lényegesen kevesebb panasz érkezhet majd Strasbourgba.
Magyar Gábor szerint a kormány most éppen ennek ellenkezőjére készül. Az ügyvéd nem hagyott azonban kétséget afelől, hogy minden hasonló ügyben készek a végsőkig elmenni. A Zöld Baloldal és a Munkáspárt 2006 most vasárnap ugyancsak a vörös csillag viselése miatt előállított tagjai esetében is bírósághoz fordul, ha a BFRK az intézkedés miatt nem kér bocsánatot, illetve nem fizet megfelelő kártérítést. Ez igen valószínűtlen szcenárió – véli az ügyvéd –, így maga inkább perre számít, és ha az érintettek itthon nem kapnak elégtételt, az emberi jogi bírósághoz mennek.
Az ügyvéd egyébként nem érti, miért kell feleslegesen dolgoztatni a magyar és a strasbourgi bíróságot, hiszen 2008 óta egyértelmű, hogy az önkényuralmi jelkép viselése miatt folytatott eljárások csak felmentéssel végződhetnek. Ráadásul meglehetősen kínos lesz, ha – uniós fórumok után – az ET miniszteri bizottságának is egy „magyarkérdéssel” kell foglalkoznia. Igaz, szankció ugyan nincs, de Magyar szerint a kormány felesleges makacskodása felér egy újabb politikai öngyilkossági kísérlettel.
***

Németországban a horogkereszt tilos

Németországban 1945 óta tilos a horogkereszt használata. A törvényt még a szövetségesek hozták, de ezt átemelték a Német Szövetségi Köztársaság alkotmányába 1947-ben. A horogkereszt nyilvános használata egytől három évig terjedő börtönbüntetéssel vagy pénzbírsággal sújtható. Van azonban kivétel: nem jár érte büntetés, ha használata a „polgárok felvilágosítását, művészeti, tudományos, kutatási vagy oktatási célokat szolgál, vagy történelmi eseményekről szóló tudósításban említik”. Lehet használni az áthúzott horogkeresztet, bár erről az utóbbi években nagy vita dúlt: több német bíróság is büntethetőnek nyilvánította – épp a fentiekre hivatkozva – azt.
Végül a szövetségi legfelsőbb bíróság 2007-ben úgy ítélkezett, amennyiben egyértelmű, hogy a horogkeresztet elutasító mozgalmakról van szó, vagyis a cél nem a nemzetiszocializmus támogatása, hanem épp ellenkezőleg, az azzal szembeni harc, akkor ez az alkalmazás sem büntethető. Németország 2007-ben kezdeményezte, hogy a horogkereszt alkalmazása legyen büntethető az egész Európai Unióban, de ezt a dánok és a britek a szólásszabadságra hivatkozva elutasították, a litvánok pedig azt követelték, hogy ebben az esetben a sztálinizmus jelképeit is tegyék tiltólistára. (I. E.)

2012. május 3., csütörtök

Húsz megválasztott küldött képviseli Szolnok megyét a Munkáspárt 24. kongresszusán

Április 28-án tartotta meg kongresszusi küldöttválasztó értekezletét a Magyar Kommunista Munkáspárt Jász-Nagykun-Szolnok megyei szervezete. A megye húsz küldöttet delegál a párt 24. kongresszusára,amely május 26-án, szombaton lesz a Baross utcai központi székházban.
Az értekezleten, amely a szolnoki városi könyvtárban volt, a megyei tagság egynegyede volt jelen, s részt vett Thürmer Gyula országos elnök és Fogarasi Zsuzsanna országos alelnök. Thürmer Gyula a párt választási programjáról beszélt az értekezletet követő sajtótájékoztatón.
A megválasztott jelöltek névsora (amely automatikusan kiegészül Bencsik Mihály megyei elnökkel, országos elnökségi taggal (Szolnok), továbbá Gulyás László (Szolnok) és Sipos Sándor (Túrkeve) központi bizottsági tagokkal):
1. Csajbók Ferenc Túrkeve
2. Csányi László Jászárokszállás
3. Csomorkányi Andor Karcag
4. Donkó Jolán Szolnok
5. Dull Krisztián Norbert Tiszabura
6. Farkas Károlyné Kisújszállás
7. Herceg Antal Mezőtúr
8. Herczegh Klára Szolnok
9. Horváth Balázs Imre dr. Tiszabura
10. Horváth Sándor Karcag
11. Kun József Jászladány
12. Nagy József Karcag
13. Póta Lászlóné Nagykörű
14. Pozsonyi Péter Martfű
15. Simon István Túrkeve
16. Szarvas Géza Szolnok
17. Szijjártó Mihály Szászberek
18. Szilágyi András Törökszentmiklós
19. Szilágyi Sándor Szolnok
20. Vass László Törökszentmiklós






2012. április 14., szombat

Kádár: Inkább munkáspárti rendszert, mint a kizsákmányolók országát (1957)

A rendszerváltás óta eltelt huszonkét év talán legsötétebb időszakát éli meg a magyar nemzet. A vihar már tombol és sajnos nyoma sincs időváltozásnak. A devizaalapú hiteleket felvevő, törleszteni  nem tudó és a kilakoltatástól rettegő tízezrek, a munkahelyek tömeges
megszűnése miatt utcára kerülő tízezrek, a kilátástalan helyzetük miatt az öngyilkosságba menekülő százak, ők mindannyian a kizsákmányoló, kapitalista rendszer áldozatai, amely rendszernek a hűséges katonái mind a parlament padsorait koptatják, pártállástól, világnézettől függetlenül. A parlamenti pártok nem a magyar munkásosztályt, a magyar munkást képviselik, hanem a hazai és a nemzetközi nagytőke akaratát és érdekeit védik és érvényesítik a munkásokkal szemben (lásd: a munka törvénykönyvének gyalázatos módosításai). Számukra a dolgozó nem egyéb, mint eszköz; például a négy évenkénti gyalázatos színjátékukhoz, ahol arról szavaznak a választók, hogy a következő négy évben ki lopja ki a szemüket.
Pedig volt olyan időszak a magyar történelemben (nem is olyan régen) amikor a dolgozó nép érdeke és akarata volt a fontos. Ezt az időszakot nevezik a parlamenti pártok (pártállástól, világnézettől függetlenül) átkos, gyilkos, kommunista rendszernek. Volt annak a rendszernek egy (általuk csak véreskezűként emlegetett) nagy alakja, úgy hívták Kádár János. (A középkorúak-idősebbek még biztos emlékeznek rá.) Neki volt egy emlékezetes beszéde 1957 augusztus 20-án Kisújszálláson, amiben többek között azt is mondta, hogy "inkább olyan rendszert védünk, tartunk és erősítünk, ami ötmillió felnőtt dolgozónak tetszik, mint olyat ami háromszázezer kizsákmányolónak és cselédjének tetszik."
Harminckét évig állt az ország élén és mindent megtett azért, hogy a fenti beszédének ezen részlete (és a beszéd többi része is) megvalósuljon. Ezek a nyikhajok pontosan ezért gyalázzák Kádárt és a rendszerét, mert mégis milyen dolog az ha a munkásnak van hol laknia, dolgoznia, van mit ennie neki is a családjának is, és nem kell rettegnie a postás által kézbesített csekkektől, mert a megélhetése biztosítva van. Nekik természetesen ez nem tetszik, hiszen ők is egytől-egyig beletartoznak abba a háromszázezer kizsákmányolóba, akikről Kádár János ötvenöt éve beszélt és akiktől egész rendszere alatt óva intett!
Idén május 26-án lesz születésének 100. évfordulója. Ez ismét alkalom lesz a "kizsákmányolóknak és cselédjeiknek" arra, hogy gyalázzák és mocskolják személyét és emlékét. Ne hagyjuk! Védjük meg Kádár elvtársat!

Blogarchívum