2012. december 6., csütörtök

Jászkun Munkás, 2012. október



Hol vannak a választóvonalak?

A tőkés rendszer képviselőinek célja, hogy elmossa az osztályh­arcokat, hogy elhitesse: magyar nem fordulhat magyar ellen, mert az aláássa a nemzet tartópilléreit. Vallják: mindig akkor voltunk igazán nagyok történelmünk folyamán, amikor hazafiságtól átitatott fiaink egymással az ellennel szemb­en. (A feudalizmusban a parasztot kizárták a nemzet fogalmából, a kapitalizmusban a proletár harmadrangú tagja a polgári nemzetnek.) A haza mindenek előtt! Ennek céljából, mindenkinek alá kellett rendelnie magát (osztályérdekeit) a nagy közösségnek. Adózásban, s a háborúnak nemcsak terhében, de hasznában is testvériesen osztoztak a „magyarok”? A kérdés költői. Tudjuk, az állami terhek nagyobb részét az „egyenlőségtől” szenvedő nép nyakába varrták: a középkorban a nemes nem adózott, csak a vérével, zsoldosok alkalmazása esetén még azzal sem, kapitalizmus­ban a regresszív adózás az egyenlőtlenséget tartósította. A modern háborúkban a tőkések és gyermekeik mindig találtak kiskapukat, hogy elkerüljék a katonai behívást, és a hátországban, bombabiztos beosztásokban védték a hazát.
Az „egyszerű” honvédek több­sége munkás, paraszt volt, és középrétegbeli. Nem a proli gaz­dagodott meg a hadiszállításokon, a papírbakancsokon. Egy háború kevésbé okozott drámát a gazda­gok családjaiban. Ha ígértek is minden ellenséges tank kilövése esetén öt hold földet a parasztnak, az állam csak ritkán váltotta be ígéreteit. Ha a baka a fronton hagyta lábait, a hadirokkantak számára törvény által előírt (amennyiben volt ilyen törvény) rokkantsági nyugdíj kevés volt az emberi élethez. Mindenkor a sze­gény ember az elsőszámú kár­vallottja a nemzeti katasztrófának. Ilyenkor hol érvényesült a magya­rok közötti társadalmi egyenlő­ség? Csak a retorikában!
Ne keress egyenlőséget egy osztálytársadalomban! Ne a zsidó és magyar, ne a cigány és magyar között keresd a határvonalat, ha­nem a munkás és tőkés között. Akkor megérted a magyarok összefogásáról szóló szólamok ha­mis voltát.
Az „átkosban” ez az egyszerű igazság kezdett tudatosulni, ám a rendszerváltás következtében na­gyon is szándékosan zavarták meg az emberek tisztánlátását. Ma a magyar munkást szembe lehet állítani a szlovák, román, orosz munkással, mintha „odaát” ők nem lennének szenvedő ala­nyai a nacionalizmusnak, a nem­zeti előítéletek szításának. (Re­megnek, ha a „világ proletárjai, egyesüljetek!” forradalmi, osztály­harcos felhívást hallják.) A nacio­nalisták ritkán beszélnek magyar, román, szlovák tőkésről, vagy munkásról, legtöbbször „általá­ban” magyarokról, románokról, szlovákokról, mintha valami egy­séges, oszthatatlan, monolit massza állna szemben a magyar masszával. Látni kell, hogy valójá­ban ezt a monolit gyurmát mar­kánsan tagolják az osztályérde­kek. Ezek az érdekkülönbségek kibékíthetetlenek. Természetesen a románoknál, szlovákoknál stb. ugyanezt a manipulációt alkal­mazzák. A burzsoázia tisztában van azzal, hogy elemi érdeke megköveteli az osztályhatárok elhomályosítását. Ezért ideológiai, politikai tevékenységük az osztá­lyok létezésének tagadására irá­nyul. Nem lesz soha szabad a magyar dolgozó, ha nem ismeri fel a burzsoázia oldaláról történő le­szakadás, s önálló identitása érvé­nyesítésének szükségességét. Keressük kapcsolatainkat a ro­mán, szlovák stb. munkássággal, a magyar, román, szlovák stb. bur­zsoázia elleni harcban, ha a győ­zelem esélyével akarunk fellépni a közös ellenséggel szemben.
Hegedűs Sándor

1956-ban

tragikus események színtere lett Magyarország. 1956. október 23-án a kora délutáni órákban még szocialista és demokratikus jelszavakkal indult az egyetemi ifjúság a Petőfi és Bem szoborhoz. Minden budapesti karon, már a kora délelőtti órákban összehívták az egyetemistákat azzal, hogy tüntetni mennek a Bem-szoborhoz a „magyar-lengyel barátságért”. Az első állomás a Petőfi tér volt. A tömeg közé mind nagyobb számban keveredő provokátorok rövid idő alatt átvették a kezdeményezést. A fiatalok megdöbbenésére a nemzeti zászlóból kivágták a népköztársaság címerét, a vörös zászlókat eldobták vagy fel­gyújtották. Olyan jelszavakat kiabáltak, mint „Le a vörös csillaggal”, és „Ruszkik, haza”. Este elszabadult a pokol! Ma az események megítélésében kettészakadt az ország és nincs remény sem a változásra.
A mai politikai elit propagandájában azt a látszatot kelti, mintha 1956. november 5. előtt nem történt volna semmi rossz. Rendelkezésemre áll azoknak az embereknek a sora, akiket ez idő alatt kegyetlenül meggyilkoltak és jelentős részüket haláluk után meggyalázták. Ezt igazolják nyugati fotóriporterek képei.
Egynéhány adatot érdemes ismertetni. A neveket kegyeleti okokból sem írom le. A brutálisan meggyilkoltak száma 232 fő, ebből 55 fő civil, 51 fő sorkatona, 2 fő nő.
A brutális gyilkosságokból egynéhányat itt leírok. M. Imre pártbizottsági első titkárt a Köztársaság téren, fehér zászlóval a kezében összeverték, és a kórházba szállítás közben meghalt. P. József tüzérezredest, a Köztársaság téren meggyilkolták, a felsőtestét és az arcát leöntötték benzinnel, majd lábbal felfelé felakasztották és meggyújtották. A. János honvédezredest a Köztársaság téren meggyilkolták, és szívét kivágták. Miskolcon G. Gyula rendőr őrnagyot eszméletlenre verték, majd nyakánál fogva egy teherautó után kötötték, a szovjet emlékműhöz húzták, és ott felakasztották.
A fogságban lévők száma Budapesten és vidéken 2929 volt, ebből 558 fő civil. A kivégzésüket 1956. november 3-ára tervezték, de ezt a szovjet csapatok megakadályozták. Az egész országra készültek névsorok a további kivégzésekre. 1956 november 5-én a szovjet csapatok segítségével megkezdődőtt a rend helyreállítása. Ezzel sikerült elejét venni a további vérontásnak, a Horthy-féle fehérterrornak.
Határozott véleményem, hogy 1956 után az ítéleteket a bíróságok hozták.
Forrás: „Fehér Könyvek” – Ellenforradalmi erők a magyar októberi eseményekben I–IV. kötet, 1957., Budapest. Kiadta a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának Tájékoztatási Hivatala.
Horváth Sándor

A PROLETÁRHOZ

Fel, proletár, harcra fel!
Csak láncaidat
veszítheted el:
Mit rakott a tőke uralma.
Mozdulj csak meg:
és nincs többé hatalma.

Mert te álltál a munkapad mellett.
Rád mutattak
ha ember kellett.
És ha azt mondod: Tovább nem!
Mi lesz majd
rablott kincseikkel!?

Hisz tőled vették el: verejtéked adtad érte.
Álmod elfeledted.
Ne igy legyen vége!
De az álmok néha
visszajönnek makacsul:
Hogy megkapjuk, mi nékünk jár kamatostul.

Mert mi tettük a hazát!
Mi dolgoztunk érte!
Mi adtuk vérünket, ha a haza kérte!
Jutalmul megkaptunk
sok szép fakeresztet
Életünk feledték, halálunk is
csak nékik kellett.

De minket, minket nem lehet megölni:
Mert mi vagyunk a Nép, s
a nép nélkül, ti: semmi!
S teszünk majd új hazát,
hol igazság lesz végre:
Annyit kap mindenki, amennyit tesz érte.

És ha nagyobb az érdem, nagyobb a jutalom.
S ha kevesebbet tudsz:
a szükséges oltalom.
Tudod jól, proletár: néked is süt a Nap
De százszor megaláznak
míg egyszer félvirrad.

Felvirrad egyszer majd a Te napod!
De ne csak reméld:
akard is ezt a holnapot!
Légy erős! Ne hagyd, hogy elcsábítsanak
Szép ígéretek, mézes
szónoki szavak!

Vértezd fel magad Marx eszméivel!
Olvass, tanulj, harcolj, de
ne csak ökleiddel!
Majd vedd elő, - ha kell!
Formáld ököllé ujjaidat,
s ha szabad lettél végre
szívből öleld kebledre barátaidat!

Dr. Révész István, Orosháza

Genocídium helyett?

Mi, a társadalom leszegényített, de gondolkodó tagjai a napjainkban érzékelhető össz­népi elnyomorodás fokozódását egyféle céltudatos aknamunka következményének tekintjük, mely csak alig különbözik embe­rek tömegeinek halálra ítélé­sétől. Olybá tűnik ez számunkra, mint az erőszakmentes népirtás. Eszköze az életfeltételek, a nor­málisnak tekintett emberi körül­mények szisztematikus zsugo­rítása, korlátokat nem ismerő tapasztása.
Csak nem a szocializmusbéli egyenlősítéséért és a jobb élet­ért kell manapság kárvallott mil­lióknak bűnhődniük? Azért az „arcátlanságukért”, mert negy­ven esztendőn át kiiktatták sor­sukból a summás, a házi-, a gaz­dasági-, az uradalmi cseléd, az istállószolga, az inas, a béres, a részesarató, a kvázi zsellér, az úr és szolga státuszokat, s olyan társadalmi helyzetet teremtettek, melyben a szegény embert is emberszámba vették, a tehet­séges gyermekeik is felkúszhat­tak a tudás fájára, a jómódúak mellett.
Az efféle egyenjogúság fenn­tartását azonban a mostani országlóink, a ma hatalmat bitorló korifeusok igen- igen rossznéven vették és a tőkés rendszerben igazságtalannak tartották volna. Erre tekintettel igyekeznek mie­lőbb visszaerőszakolni a hermelinpalástú őseik által bevett és egyetemesen alkalmazott igazságtalan normákat, a vagyoni ál­lapot szerint diszkrimináló érték­rendet.
Jelesül, hogy a szegény sem­milyen körülmények között sem lehessen a módossal egyenlő, a cseléd csakis az istállóban vet­hessen magának ágyat, a nyo­morgó pedig csupán az égiektől remélhesse sorsa jobbra for­dulását. A szegény ember leg­főbb erénye újfent a beletörődés, a szolgai alázat, a kiszolgálta­tottság fegyelmezett tűrése le­gyen: s hogy saját nyomorúsá­gát, nélkülözését egyféle föl­döntúli elrendelésnek tulajdo­nítsa: erre tekintettel a gazdagok és a nélkülözők közti különb­séget megváltoztathatatlan álla­potként fogadja el. Vegye tudo­másul, hogy csakis a felhalmo­zott gazdaság függvényében lehet ezentúl bárki számára biz­tató távlat, megélésre érdemes jövő. Ne számítson, hogy a nyomor bugyraiban sínylődők nagy többsége, akár bizonytalan alkalmi munkából szerzett ala­mizsnával, szemeteskukák tar­talmából guberálótelepek sze­métkupacaiból, összedarizott „értékekből” tengeti sivár életét.
A mai uraink bárhogy tagadják a mind jobban elszegényedő tömegek lassú haldoklásának általuk okozott szembeszökő té­nyét, biztosra vehetik, hogy a tár­sadalom nem fogja vég nélkül tűrni milliók kilátástalanságba sodrását és jövőtlenítését.
Dr. Südi Bertalan

A cigánykérdésről

A jó múltkorában, baráti asztal­társaságban múlattam az időt, egy szolnoki étteremben. Az este jelentős eseménye a vacsora megrendelése volt, melynek so­rán én egy cigánypecsenyét rendeltem.
Egyik barátom felhívta a fi­gyelmemet arra, hogy ne diszkri­mináljak, mert a cigánypecse­nye romapecsenye – és az étlap is diszkriminál, a rendelhető ételek felsorolásánál cigánypecsenyét tüntetve fel.
Rövid kérdések:
a Cigánybáró ezentúl Roma­báró lesz?
Azt ezután hogy kell éne­kelni, hogy: kertek alatt sáto­roznak az oláh (roma) cigá­nyok?
Álvita ez.
A roma szó egyébként cigányul férfit (cigány férfit) jelent. A cigánynők és a gyerekek ezek szerint nem romák? A cigány­ságnak munkát, lehetőséget kell adni a jobb megélhetéshez, nem 20 cigányszervezetet kell létre­hozni, generálva a széthúzást, a meg nem értést.
A cigánypecsenye egyébként finom volt, de nem esett olyan jól, mint a ’70-es, ’80-as évek­ben.
Akkor szólt a cigányzene, és a vacsorát egy roma pincér szol­gálta fel.
Érthetőbben: egy cigányember.
Gulyás László

Ma hol vannak az új lakások?

Az ATV-ben a Mindentudás Egyetem adásait mindig megnézem. Legutóbb az energiáról volt szó. Nagyon érdekes és tanulságos. Csak az a baj, hogy nagyon a mában gondolkodnak: Például a szocializmusban épült lakásokról nagyon rossz hangnemben nyilatkoznak, igazságtalanul. Az egyiküknek sem jutott az eszébe, hogy 40-50 évvel ezelőtt milyen lehetőség volt a mai kornak megfelelő lakóhazakat építeni. Hogy arról ne is szóljak, hogy milyen hatalmas nyomás és kényszer alatt kellett akkor építkezni. Szinte az egész országban a lakásokat várták milliók. Hiszen több millió ember élt rendkívül nagy nyomorban. Végtelenül nagy szükség vűlt egészséges lakásokra. Ezért épültek a panelházak úgy és abból, ami akkor volt. A falvakban az úgynevezett Kádár-kocka, ahogy ma az urak beszélnek a szocializmusról. Akkoriban az emberek kalákában építették a házaikat, mindenki a lehetőség szerint, és abból, ami volt és úgy, amilyen szakemberük volt. Vagyis a Kádár-kocka is a szükség miatt lett. Én megértem a szakembereket, amikor azt mondják, hogy a panel és a régi házak nem kellően szigeteltek. Ez igaz, de ezért ne marasztalják el az akkori építőket, mert az nagyon igazságtalan.
Emlékezzenek a Horthy korszakra – mennyi ember élt a nyomortelepeken, az urasági majorokban, tanyákon, az úgynevezett cselédházakban. Ráadásul jött a II. világháború, rengeteg épület ment tönkre. A tönkretett országot kellett újjáépíteni a nemzetünk maradékának, akiknek a szívükön és az akaratukon kívül szinte semmijük nem maradt. Mert nagyon sok embert megöltek a háború előtt és alatt. A gazdagok pedig elmenekültek, és vitték a vihetőt, a vagyonukat. Nos, ezek után azt hiszem, hogy nincs joga senkinek arra, hogy a hazánkat újjáépítő népünket megszólja, vagy molesztálja. El sem tudják képzelni sokan, hogy akkoriban mennyire boldogok voltak azok a családok, akik megkapták áz új lakásukat.
Dudás György

Herceg Antal beszéde a mezőtúri kubikosnapon

Szeptember 22-én Mezőtúron KUBIKOS NAPI megemlékezésen voltunk, a helyiek meghívására.
Az ünnepi megemlékezést Fogarasi Zsuzsanna, a párt országos elnökhelyettese mondta.
Itt a Herceg Antal mezőtúri pártmunkás és a rendezés egyik szervezője által elmondottakat közöljük.
Tisztelettel köszöntöm — a MUNKÁSPÁRT és a Hagyományőrző Klub nevében, a nyolcadik alkalommal megrendezett kubikos szobor koszorúzásán megjelenteket.
Visszatekintve az eddigi megem­lékezések időpontjaira, 1950 és ’65 között mi is részvevői voltunk a történteknek. Folytatódott a kubikos munká­ból élők munkavállalási lehetősége. Munkájuk nélkülözhetetlen volt a leg­újabb földmunkagépek mellett is. Az országnak szakmunkásokra és tanult emberekre volt szüksége.
Számos család megélhetési formája háromfelé irányult: volt, aki folytatta a kubikos munkát, fiatalabbak szakmát tanultak, vagy egyetemre jártak. Az országban egyre több lett a nagy építkezés, hosszabbodtak a vasútvonalak, szak­mailag bővültek az egyetemek. Mező­túrról hétfőn és pénteken különvonatok szállították az embereket az iskolába, illetve munkahelyükre és vissza. Az itthonmaradtaknak helyben is volt munkalehe­tőség, épült a város, szaporodtak a rizs­gátak, a mezőgazdaság több irányú munkát biztosított. Szakmát tanulhat­tak, technikumban vagy középiskolá­ban volt lehetőségük tudásukat gyarapí­tani. Az idősebbek esti vagy levelezői tanfolyamokon képezték magukat, hogy az életben könnyebben boldoguljanak. A munkájuk végzésében a szakmai műveltség sokat segített.
Az országban sok olyan ember van, aki visszaemlékszik az említett idő­szakra, hiszen részese volt a történtek­nek, aratott, csépelt, és keményen fogta a lapát nyelét. A kubikos szobornak megformált mozzanatát, mondaniva­lóját mindenki megérti: azok, akik jelen van­nak, de azok is, akik a történelemből ismerik a kubikos életformát.
A szobor a hátterével együtt emlé­keztet egy életformára, amit majdnem elfeledtünk.
Herceg Antal

2012. november 25., vasárnap

Jászkun Munkás, 2012. szeptember


A bajok gyökere

Ismerősökkel beszélve, a vonaton az utazókat hallgatva folyamatosan a Fideszt és az MSZP-t szidják különböző vérmérséklettel.
Ki az egyiket, ki a másikat hibáztatja a nyomoráért. Sajnos az emberek többsége nem ismeri fel, hogy a bajok gyökere a rendszerváltásban keresendő. Az emberek többsége személyesen élte át a rendszerváltást. Ma jelentős azoknak a száma, akikben azt a hamis illúziót keltették, hogy nem a szocializmust váltotta fel a kapitalizmus, hanem a diktatúrát a demokrácia. Mintha a szocializmust a diktatúrával, a kapitalizmust a demokráciával lehetne azonosítani. Természetesen ez nem igaz, mert a diktatúra és a demokrácia mindig együtt van jelen. Ezt Lenin az „Állam és forradalom” című művében írta meg.
Az átverés mára jókora csalódást okozott, mert a következményeit most már érezzük: a nemzeti össztermék húsz százalékkal csökkent. Ezt a háborús veszteséggel felérő csapást az életszínvonal hasonló mértékű hanyatlása követte, amit az ezredforduló után tudták részben kompenzálni.
A tulajdonviszonyok és az elosztás is gyökeresen megváltozott, a teljes foglalkoztatottság megszűnt, a privatizáció következtében egymillió munkahely szűnt meg, amit eddig nem tudtak és nem is akarnak pótolni. Felháborítóan nagyok a jövedelmi különbségek. Egy szűk réteg mesés vagyonra tett szert, munkavégzés nélkül. A nemzeti vagyon egy jelentős részét fillérekért eladták, a másik része meg az enyészet áldozata lett. A létrehozásban a magyar nép verejtéke és sok mukája, lemondása volt benne. Négymillió ember él a létminimum alatt, másik négymillió meg vegetál. Virágzik a korrupció, nő a bűnözés és az öngyilkosok száma.
A rendszerváltással szinte egycsapásra eltűnt a szocializmus gondoskodó állama, ennek következtében a nyugat-európai jóléti államok is eltűntek, mert az ottani dolgozók nem hivatkozhattak a szocialista országokra. Így mindkettő a neoliberális kapitalizmus áldozatává vált.
Ennek következtében hazánk is a pénzuralom fogságában él, és az ember mint értékeket termelő elértéktelenedett. Ez annak a következménye, hogy a munkanélküli tömeg ott áll a gyárkapu előtt, hogy minimálbérért is elmenjen dolgozni. Ezért a kapun belüli munkások százszor meggondolják, hogy több bért követeljenek.
Sajnos a szakszervezeteket is megvette a hatalom, ezért az érdekképviselet a nulla közelében van. A magyar nép nagy árat fizet azért, mert a rendszerváltást a televízió képernyőjén nézte végig. Elhitte a sok hazugságot, és most a kilátástalan helyzetében sem ismeri fel a bajok gyökerét.
Horváth Sándor

 

Részletek Thürmer Gyulának, a Munkáspárt elnökének kecskeméti beszédéből (2012. augusztus 19.)

Az államalapításra, Szent Istvánra, az első magyar királyra emlékezünk e napokban országszerte. Ma sok magyar politikus üti fel a történelemkönyvét, és keresi saját képét. Nem akarjuk elkeseríteni őket, de még nincsenek benne. Nagy valószínűséggel nem is lesznek.
Szent Istvánt jó ezer év választja el korunktól. Ne akarjuk Istvánt utánozni! Ne akarjuk az akkori tetteket a mába illeszteni! Ami összeköt bennünket, az nem a módszer, hanem a feladat. Istvánnak az akkori 500-600 ezer magyarnak kellett életprogramot adni. A mi feladatunk, hogy 10 millió magyar számára adjunk programot a túlélésre, a boldogulásra, az életre.
Nem akarunk olyan Magyarországot, ahol kötelező a vallás, ahol összeolvad az állam és az egyház. Olyan Magyarországot akarunk, ahol az oktatás demokratikus, világi, állami, ingyenes, ahol a hit nem állami elvárás, hanem állampolgári jog.
A mi erőforrásunk része a 20. századi magyar szocializmus is. A szocializmus évtizedei alatt előre léptünk önmagunkhoz képest. A magyar jobban élt, mint a Horthy-rendszerben, vagy bármikor a 20. században. Ma rosszabbul élünk, mint 23 éve.
A mai nyugat válságban van. A tőke pénzzel árasztotta el a világot, olyan pénzzel, ami mögött nincs termelés, nincs élet. A tőke több pénzt akar, ezért elvesz, ellop, kizsákmányol, tönkretesz és gyilkol. Mi, a Munkáspárt azt mondjuk: egy megoldás van, a kapitalizmus leváltása, olyan társadalom megteremtése, ahol nem a pénz a fontos, hanem az ember.
A Kádár-rendszer mindenkinek munkát adott. Ma másfélmillió ember „fölösleges” ebben az országban. A Kádár-rendszerben napi 8 óra munkából tisztességesen megéltél. Ma tizenhatot gürizel, és mégsem élsz meg.
Kádár hatalomra jutásakor a GDP 1,5 százalékát költötték tudományos kutatásra. 23 évvel később, a rendszerváltás előtt 3,75 százalékát; ma az egy százalékot sem éri el.
A hetvenes évek végén 1,9 millió szarvasmarha volt Magyarországon. 2011-ben már csak 698 ezer. Akkoriban 8,5 millió sertés volt az ólakban, ma már legfeljebb 3 millió. Akkoriban közel 80 kg húst ettünk meg fejenként, ma kevesebb, mint 60-at. Tejet ma kevesebbet iszunk, mint 30 éve. Magyarország 1989-ben 20 milliárddal tartozott a világnak, ma mintegy 130 milliárd dollárral.
A tőke hatalmát kell korlátozni. A tőkével, a gazdagokkal kell a válság árát megfizettetni. A tőkét csak a néptömegek, a dolgozók ereje korlátozhatja. Ha erősek leszünk, szervezettek, a tőkések kénytelenek lesznek engedményeket tenni.
Gyere a Munkáspártba, váltsuk le együtt a rendszert! Küzdjünk a tőke ellen ott, ahol nem vár bennünket! Menjünk az utcára! Álljunk ki a dolgozók jogai mellett! Küzdjünk minden igazságtalanság ellen! Mi, a Munkáspárt új közösségi társadalmat akarunk. Olyan országot, ahol nem a gazdagok döntenek sorsunkról, hanem mi magunk. Olyan országot, ahol a vagyon nem keveseké, hanem mindenkié. Olyan országban, ahol nem a pénz az úr, hanem az ember.
Boldog ünnepet, munkát és kenyeret mindenkinek.

 

Különösen helytelen magatartás

A választások idején sokan nem mennek el szavazni. Ez az emberek egyik nagyon káros és igazságtalan cselekedete. A hatalom gyakorlói pedig mintha nyugodt szívvel ezt tudomásul vennék. De nézzük meg ezt egy kicsit részletesebben.
Minden faluban, városban az önkormányzatok igen sokat dolgoznak azért, hogy minden állampolgár szavazhasson. És a mi a legfontosabb, sok pénzbe kerül a feltételek biztosítása. Vagyis mindenki tudja, hogy szavazni kellene, mert ha nem mennek el elegen, akkor meg kell ismételni a szavazást. Az önkormányzatnak pedig ismét sok pénzt és munkát kell ráfordítani a lebonyolításra. Tehát azok, akik nem mennek el szavazni, miattuk kell a közalkalmazottaknak pluszmunkát végezni, és fölöslegesen elkölteni azt a pénzt, amit segélyre, vagy más fontos helyre tehetnének. Vagyis saját maguknak okoznak kárt. Egyszóval semmibe veszik a helyi értelmiség, a közalkalmazottak, a vezetők felhívásait, kéréseit. Miért nem gondolkodnak egy kicsit? Miért nem támogatják azokat, akik vállalják a közösségért való munkát? Hálátlan ez a magatartás, mert azt viszont elvárják, hogy a közalkalmazott legyen udvarias, figyelmes, szolgálatkész – és főleg hogy a problémát mielőbb oldja meg.
Ez minden rendes helyen így is van.
Csakhogy ha az önkormányzatot felesleges kiadásokra kényszeríti a lakosság, és a lehetőségeik ezzel szűkülnek, így nincs mód arra, hogy sok ember nehéz helyzetén segíthessenek. Tehát nem hallgatni azok hívó szavára, akikhez egyébként gyakran fordulunk, vagy fordulhatunk segítségért, hogy úgy mondjam, nagy könnyelműség.
Például egy faluban indul a választásokon az orvos, a pedagógus, az önkormányzat tagjai, a hentes és a többi. Lényeg az, hogy mindegyik vállalja a helyi gondok megoldásával járó munkát. Pusztán ezért megérdemelnék azt a tiszteletet és megbecsülést, hogy mindenki elmegy, és valamelyikre leadja a voksát.
Miért kell szavazni? Azért, hogy a jó polgármestert, vagy a jó képviselőt nehogy leváltsák. Ha pedig nem jó a polgármester, vagy megbízhatatlan lett a képviselő, akkor le kell váltani. Tehát az lenne az igazi választás, ha minden szavazásra jogosult állampolgár elmenne és szavazna. Csak így szüntethető meg a jelenlegi gyakorlat, nevezetesen az, hogy ne csak a kegyeltek akarata érvényesüljön. A népakarat jegyében gyakorolt demokrácia csak akkor lesz igazi, ha minden jogosult ember elmegy szavazni.
Mindezekről egymás között beszélgetni kell, és jobb belátásra kell bírni a közömbösöket. Szavazzon mindenki a legjobb belátása szerint.  
Dudás György

Gondolatok a néhai kormányzóról

A jelentős tömegtámogatást élvező nagybányai Horthy Miklós kormányzó, anno a magyar államiságot testesítette meg. Ez az állam hozta a hírhedt zsidótörvényeket, asszisztált a magyarországi zsidóság szisztematikus kiirtásához, a cigány lakosság megtizedeléséhez, okozta a doni tragédiát, amikor egy egész magyar hadsereget küldtek – nem a bolsevizmus elleni keresztes hadjárat szereplőiként, hanem a németek kegyelméből visszaszolgáltatandó területekért ellenszolgáltatásul – a vágóhídra.
Horthy írta alá azt a kiáltványt, amely német akaratból felrúgta a Jugoszláviával kötött barátsági szerződést, és adta ki a parancsot: „Előre az ezeréves határokra!” Mert hát úgy vélte: „Csonka Magyarország nem ország, egész Magyarország mennyország!” Ő parancsolta ki a katonákat a doni mészárszékre. Aki a Donnál és Voronyezsnél elesett katonáinkat őszintén sajnálja, gyászolja, annak tudnia kell, hogy legfőbb hadúrként Horthy szentesítette a hadparancsot. A nemzeti érdekként szajkózott torz politika vezetett az újvidéki mészárláshoz, majd ennek megtorlásaként több tízezer mgyar polgári lakos kivégzéséhez a háború után. Ez a politika juttatta német kézre az országot, hozta hazánkba a Vörös hadsereget, amely a németeket s a nekik kiszolgáltatott magyar haderőket követve lépte át – állítólag Battonyánál – a magyar határt, a juttatta hatalomra Rákosit. Nem Rákosi volt az első, aki idegen fegyverek árnyékában ült a hatalomba: Horthy nem mondott le Klessheim után, hanem nevét adta az 1944-es német megszálláshoz.
Mindezek olyan erénynek minősültek a jobboldali vezetők szemében, melyek miatt megérdemli Horthy, hogy emlékét szoborállítással is megörökítsék.
Ezek után még mondja valaki, hogy nem feledékeny a magyar.
Dr. Südi Bertalan

Südi Bertalan: Ultima ratio

Ha lejárat előtt kongat az élet,
Minden halandó eltöpreng a múlton:
Fölidézi, hogy mit tett jól vagy rosszul,
Mikor ballagott az életúton.

Én is ezt cselekszem – nyolcvanhoz közel,
Eltűnődöm a meggyötrő múltamon:
S a világmegváltó szép terveimet
Alázó kudarcok sorában hagyom.

Egész életemben küzdöttem bátran,
Úgy véltem, az igazságért érdemes:
Azt tartottam, ki másokért szót emel,
Legyen szegény sorsú, lelkileg nemes.

Gyűlöltem az önkényeskedőket, ha
Az elesettet lenyomták a sárba:
Jobbomat nyújtottam a vergődőnek,
Ha alkalmasint segítségemet várta.

Hadakoztam szörnyetegfigurákkal,
Akik sanyargatták sokak életét,
S hatalom birtokában nem feleltek
A másokat nyomorgató vétkekért.

Sok vágyott célom azért holt hamvába,
Mert az álnokság erősebb volt nálam:
Sárral dobáltak, olykor megtapostak,
Mikor az igazság szentélyében jártam.

A hazámhoz mindvégig hű maradtam,
Nem feledtem el, hogy mit nyújtott nekem:
Szájhőseit gyakran szántam pokolra,
Ha a közéletben ütköztek velem.

Kegyencekből köpönyegváltók lettek,
S elrohantak a damaszkuszi útra,
Sokan mentek a szédelgő csapattal,
Hogy hatalomból részeljenek újra.

Elképedtem a tüsténkedő bandán,
Vigyorogtak saját népük szemébe.
Míg a többséget nyomorba juttatták,
Maguk gazdagodva érkeztek révbe.

Persona non grata

Mélyen elgondolkodtató hír, miszerint az izraeli kormány nemkívánatos személynek nyilvánított egy másik állam magasrangú tisztségviselőjét. Nem akarok rébuszokban beszélni: Kövér Lászlóról, a magyar országgyűlés elnökéről van szó.
Az ifjútörökök egy egészen új, szokatlan hangnemet vezettek be a parlamentben, a neveletlen pesti srácok stílusát. Még a horthysta honatyák is megadták egymásnak a kellő tiszteletet, amikor bármennyire éles modorban különböztek össze a napirendi vitákban. Az új élet kezdetén történt, hogy Orbán Viktor a törvényhozás házában „hazugnak” nevezte a miniszterelnököt. Antall József arcán kirajzolódtak a megütközés jelei, de ennek akkor nem adott hangot. Lehetséges, hogy az ülés szünetében a folyosón kioktatta titánunkat a jómodorról. Ez a vitatkozási forma ezután polgárjogot nyert érintkezéseikben. A „pimasz”, „hazug”, „aljas”, „pofátlanság” stb. beépült mindennapi szótárukba.
Gyermekszobájuk nem volt, de személygépkocsit kaptak, ha sikerült leérettségizniük. Semmiért nem kellett megküzdeniük, készen jutottak mindenhez, talán a szakdolgozathoz is. Az iskolapad után fejest ugrottak a politikai vezetésbe, tapasztalatok, kellő gyakorlat nélkül. Még a vezető pozícióikban em léptel túl az amatőrizmuson. Sajnos ennek levét az országnak kell meginnia.
A T. Ház elnöke sem kivétel ez alól. Barbársággal vádolta meg a román vezetőket, akik elkövették azt a hibát, hogy nem utasították ki szittya vezetőinket. A Fidesz-funkcionáriusok Erdélyt Magyarország szerves részének tekintik, s ott úgy jönnek-mennek, mintha saját latifundiumuk lenne. Trianon békés revízióját a két világháború között nem tudták elérni, sőt a „Nem, nem, soha”, a „Mindent vissza” szlogenjeikkel csak elveszejtették esélyeinket. Most úgy tesznek, mintha Trianon hatálya időszerűtlenné vált volna. ezzel a rövidlátó magatartással csak az elszakadt magyarság helyzetét nehezítik meg. Mi magyarok, bármilyen bűnt elkövethetünk szomszédainkkal szemben, ám jaj annak, aki ezért felelősségre mer vonni bennünket. Mit tenne Orbán Viktor, ha druszája, Victor Ponta Békéscsabán a magyar vezetők ellen uszítaná a román kisebbséget? A kérdés költői.
A magyar politikai élet irányítói azonban nemcsak formai hibákat követnek el, hanem súlyos tartalmiakat is. A második világháború és a holokauszt után kiállni a a fasizmus képviselői mellett (Nyírő József) több mint bűn. Ezzel implicite kifejezték, hol állnak a demokrácia és a fasizmus harcában. Ez a magatartás megmagyarázza, miért lép fel az orbanizmus mind sunyibb módon a horthízmus felé. Ezek után mennyi marad meg a demokrácia hiteléből? Vigyázzunk: ne azt nézzük, mit mond a Fidesz elnöke és hívei, hanem azt, mit cselekszik. Ne csak Vonáékra összpontosítsunk, hanem minden autoriter erőre, fogjunk össze mi, demokraták, állítsuk meg Arturo Uit, amíg passzivitásunkkal nem követünk el valami jóvátehetetlen bűnt! A történelmi felelősség bennünket is terhel!
Hegedűs Sándor
 

Rövid hírek

• Augusztus 4-én Thürmer elvtárs megyénkben járt. A tiszaburai program mellett ellátogatott Abádszalókra, ahol átadta a tagkönyvünket négy új párttagnak.
• 19-én Kecskeméten jelen volt megyénk küldöttsége is az új kenyér ünnepén.
• Szeptember 8-án gulyásfesztivál lesz a Tiszaligetben, szokás szerint mi is ott leszünk. A sátrunkban vásárolható lesz a baloldali írók kiadványai, az Ezredvég idei példányai is.
• Mezőtúron szeptember 22-én 9.30 órakor kubikos találkozóra kerül sor. Várjuk érdeklődő honfitársainkat.
• Újraindul a Szabó Ervin Akadémia. Első foglalkozása szeptember 29-én Budapesten, a Baross utcai székházban lesz.

2012. november 12., hétfő

Bánvölgyi Attila indul a decemberi szandaszőlősi időközi választáson

Időközi önkormányzati választás lesz Szolnokon a 7. számú választókörzetben (Szandaszőlősön) 2012. december 9-én. A választáson öt jelölt indul: a Magyar Kommunista Munkáspárt, a Jobbik, a Fidesz, az MSZP és az LMP jelöltje. A Munkáspárt Bánvölgyi Attilát indítja.
***
2012.11.10 13:29 MTI
Öt jelöltet vett nyilvántartásba a december 9-én Szolnokon, a 7. számú egyéni választókerületben tartandó időközi önkormányzati képviselő-választásra a helyi választási bizottság - közölte Ráczné Terenyei Márta, a helyi választási iroda vezetője.
A választókerületben azért kell választást tartani, mert a 2010-ben megválasztott képviselő, az október elsejétől kormánybiztosnak kinevezett Kállai Mária (Fidesz) visszaadta mandátumát.
A képviselői helyre aspirálók valamennyien pártok jelöltjei, így - alfabetikus sorrendben - Bánvölgyi Attila (Munkáspárt), Hegyiné Mladoniczki Éva (Fidesz), Kézér Tamás (Jobbik), Petrovay Zoltán (MSZP) és Szabó Zsolt (LMP)indul a megmérettetésen.
A város szandaszőlősi részét felölelő kerületben 5500 körüli választásra jogosult él. Ajánlószelvényből legalább 55-öt kellett összegyűjtenie annak, aki képviselőjelölt akart lenni.

2012. november 7., szerda

A szolnoki Munkáspárt megemlékezése a felszabadulásról

November 4-én a szolnoki Munkáspárt a Körösi úti temetőben a szovjet hősök és a magyar áldozatok emlékoszlopánál emlékezett meg arról, hogy 1944. november 4-én Szolnok városát a szovjet csapatok felszabadították a német megszállás alól.



2012. november 5., hétfő

Felfüggesztették a kilakoltatás végrehajtását: Kovács István maradhat a lakásában


A Munkáspárt közleménye az érdi szolidaritási tüntetésről
A Munkáspárt szolidaritási tüntetést szervezett egyik tagtársa mellett, akitől a bankok elveszik a házát. Természetes emberi gesztus. A gyűlés azonban többről is szólt. Szolidaritást vállaltunk mindenkivel, akiket a kilakoltatás fenyeget. Sok-sok magyar dolgozóval, függetlenül politikai nézeteitől, vallásától. Hívtunk minden szervezetet: gyertek, támogassatok egy olyan ügyet, amelyben ma bűn hallgatni! Sokan eljöttek, bár még mindig kevesen a feladathoz képest.
Sok féle szervezet jött el, köztük a Magyar Nemzeti Arcvonal aktivistái is. A szocliberális támadás, mint már sokszor korábban, azonnal elindult: a Munkáspárt együttműködik a fasisztákkal! Vajnai Attila úr, a Munkáspárt-2006 elnöke, aki ma nem több, mint a szocliberális erők jelentéktelen szószólója, mindjárt el is határolódott tőlünk. Elfelejtette hozzátenni, hogy 2004-2006 között mindent megtett az egyetlen kommunista párt, a Munkáspárt meggyengítéséért, és ma is csupán abban látja a „tőkés rendszer elleni harcot”, hogy az egyik tőkés kormányt egy másik, ezúttal szocliberális kormány váltsa fel. Elbüszkélkedett viszont, hogy az Európai Baloldali Párt vezetőségének tagja, egy olyan párté, ahonnan a Munkáspárt kilépett, mert politikáját ellentétesnek tartotta a dolgozók érdekeivel.
Nincs ebben a támadásban semmi új. A szocliberális körök az elmúlt 23 évben rendre azzal támadják a Munkáspártot, hogy „együttmüködik a szélsőjobboldallal”, sőt, a fasisztákkal. Az 1990-es években, amikor Magyarország NATO-csatlakozása volt a kérdés csupán két párt ellenezte Magyarország csatlakozását: a Munkáspárt és a Csurka István vezette MIÉP. Szégyen, hogy a Munkáspárt ugyanazt mondja, mint a MIÉP! Együttműködik a Munkáspárt a szélsőjobbal! – hangzottak a szocliberális vádak. Mi nem törődtünk azzal, hogy a MIÉP is ugyanezt mondja, mert a lényeg a NATO-csatlakozás leleplezése, esetleg megakadályozása volt. Mindig elmondtuk, hogy minden más kérdésben nem értünk egyet a MIÉP-pel, de ebben igen.
A szocliberális erők eközben teljes gőzzel egyengették a NATO-belépést. Két héttel utána már háborúban is álltunk Jugoszláviával, majd jött Irak, Afganisztán. A magyar hadsereg ma kisebb, mint Trianon után, s kemény forintokat költünk a NATO-céljaira, amelyekből idehaza munkahelyeket lehetne teremteni, iskolákat, kórházakat lehetne fenntartani.
2006-ban a Munkáspárt „Barátunk Szíria” címmel fotókiállítást rendezett, amelyre meghívta Csurka Istvánt is. Csurka eljött, és példájára sokan eljöttek a magyar értelmiség soraiból is, olyanok, akik egyik párthoz sem tartoztak, egész egyszerűen Szíriát barátuknak tekintették.
2009-ben a Munkáspárt a Hősök terén részt vett az arab népekkel való szolidaritási tüntetésen. A döntés természetes volt, hiszen a Munkáspárt mindig is elítélte az USA, Izrael agresszív politikáját, és szolidaritást vállalt az arab népekkel. A tüntetésen jelen voltak a Jobbik gárdistái is. A szocliberális bírálat ezúttal sem maradt el. A finnyás szocliberális körök egyet felejtettek el elmondani: ők az USA, az EU és Izrael agresszív politikája mellett voltak és vannak ma is.
A szocliberális erők, köztük a Munkáspárt-2006 kedvenc témája a „fasizmus elleni küzdelem”. A fasizmus elleni küzdelem történelméből azonban egyetlen témát emelnek ki, a holokauszt kérdését, és e köré építik a mai akcióikat is. Az antifasiszta harc ilyen értelmezése helytelen, elvtelen és tisztességtelen is. Sírjukban foroghatnak a magyar kommunista ellenállás hősei, a „spanyolosok”, a partizánok, a Gömbös-szobor felrobbantói. És akkor még nem beszéltünk a görög ellenállókról, a szerb partizánokról, és arról az „apró tényről”, hogy a fasizmus legyőzésében a Szovjetunió vállalta a legnagyobb áldozatot.
A szocliberális erők mai „antifasizmusa” egyre durvábban diszkriminatív. Olyan „antifasiszta összefogást” fogadnak el, amelyben a kommunisták, és általában a tőke ellen fellépők nem kívánatosak. A rendezvényeken antifasiszta jelszavakat hangoztatnak ugyan, de a gyakorlatban a szocliberális erők napi politikai érdekeit szolgálják ki.
A Munkáspárt véleménye mindig is világos volt. A tőkés rendszerváltás megteremtette a kapitalizmust Magyarországon. A kapitalizmus nyomort hozott milliók számára. A nyomorgók magyarázatokat keresnek nyomorukra. A tőke erői a szájukba adják a választ: a cigányok és zsidók miatt vagy szegény! Az emberek szegénységére és elégedetlenségére ráépülhetnek a legkülönbözőbb politikai erők. Ezt tette a Jobbik is, amely nem tudja és nem is akarja megoldani a tőkés rendszer poblémáit, de a cigányellenessége, antiszemitizmusa, nacionalizmusa sokak számára vonzó.
A tőke magatartása kettős. Az egyik oldalon engedi a szélsőséges jobboldali mozgalmakat, mert ezzel a tőke ellen fellépő erőket, köztük a Munkáspártot gyengíti. A tőke tudja, hogy a kapitalizmus alternatívája nem a Jobbik, és nem más jobboldali párt, hanem egyes egyedül a Munkáspárt. Ezért engedi, hogy a fiatal, az értelmiségi, a munkás a szélsőjobboldal hatása alá kerüljön. Ugyanakkor képmutató is, mert mindjárt közli: ő ellene van minden fajta megkülönböztetésnek, antiszemitizmusnak.
A szocliberális erők egyszerűen elintézik az ügyet: mindenki szélsőséges, antidemokrata, fasiszta, aki nem úgy képzeli a világot, mint ők. Valójában az ő világuk ugyanaz a rossz és megjavíthatatlan tőkés rendszer, amelyben ma is élünk, s ahova jelentős mértékben éppen ők vittek bennünket.
A mi dolgunk, hogy leleplezzük a szélsőjobboddal nézeteit, és megmagyarázzuk a fiataloknak, hogy miért nem nyernek semmit, ha oda lépnek be. A felvilágosításhoz, a meggyőzéshez nem elég azt mondani, hogy nem állok veled szóba. A szocliberálisok csak önmagukkal szeretnek vitatkozni, mert így teljes az egyetértés. Mi készek vagyunk szemtől –szembe vitatkozni bárkivel, mert úgy gondoljuk, hogy jobboldali érvekre munkáspárti érvekkel kell válaszolni, és azokat eljuttatni az emberekhez.
Az MNA aktivistái eljöttek az érdi rendezvényre. Tudták, hogy egy ember otthonát kell védeni, s tudták, hogy a többség vörös ingben lesz. Dicsérték a szocialista kort, amikor senkit sem tettek az utcára, megköszönték a Munkáspártnak, hogy elmondhatják a véleményüket. Nem beszéltek hungarista tanokról, jelképekről. Politikai számításból tették? Lehet. Politikai gyűlés azért politikai gyűlés, hogy politikai célokra használják.
A terep azonban másnak is nyitott volt. Az Internetről mindenki elolvashatta. Csodák csodájára Fideszes nem volt. A Fidesz igyekszik népszerű, látszólag az emberek javát akaró dolgokat ígérni, de valójában az emberek sorsát átengedte a bankoknak, a végrehajtóknak, és ehhez még rendőri segítséget is ad.
Az MSZP, LMP, DK sem jött el. Az emberek napi valóságos problémáinak segítésében nem látnak politikai fantáziát. A bankokkal pedig ők sem akarnak szembe szállni, hiszen ők is tőkések. A Jobbik korábban nagy médiafelhajtást csapott a kilakoltatások körül, kivitték a fekete ruhásaikat, aztán beleuntak. Tovább már nem érdekli őket, hogy mi lesz a kilakoltatásra várókkal. Apropó, Vajnai úr sem volt ott.
S most tessék jól figyelni! Érden nem születtek politikai szövetségek. Egyben volt egyetértés: akinek el akarják a lakását, házát venni, akinek a családját az utcára teszik a bankok, az általában nem finnyáskodik. A segítség ilyenkor jól jön, akárki is adja. Ugyanis lakni, élni kell valahol.











2012. október 28., vasárnap

Szolidaritási tüntetés Kovács István kilakoltatása miatt

Kedves Elvtársak! A Munkáspárt elnökségének tagját, Kovács István elvtársat 2012. október 31-én, szerdán kilakoltatják. Ezen a napon reggel 07.30-tól kb. 09.00-ig szolidaritási tüntetést tartunk a ház előtt.
Kérem mindazokat az elvtársakat, akik el tudnak jönni, hogy jelezzék részvételi szándékukat. Kérünk mindenkit, hogy jöjjön el, hívja barátait, szomszédait, hiszen nem csak a mi párttagunkat érintő ügyről van szó. Ha valaki nem tud jönni, küldje el gyerekét, rokonát, barátját!
Kedves Régióelnök Elvtársak! Kérlek, hogy hívjatok minden aktív tagot! Cím: Érd, Bagoly utca 143. 07.30-kor legyünk ott!
A Baross utcai pártközpont elől reggel 05.50 órakor indulunk egy csapattal, mert legtöbben nem tudják, hogy merre kell menni. Így egyszerűbb a megközelítés és nem tévesztjük egymás szem elől, nem kell telefonálgatni.
A DÉLI pályaudvarról 06.41 -kor indul a vonat. Kérjük, hogy, aki vonattal jön, gondoskodjon a jegyről (akinek kell), mert utolsó pillanatban nem lesz rá idő.
ÉRD felsőn kell leszállni és onnan a 744-es busszal lehet megközelíteni a a házat. Bagoly utcai megálló, onnan pár perc gyalogút).
Ha van fényképezőgéped vagy kamerád, ne hagyd otthon!
Kedves Elvtárs! Gyere el és kérlek, hogy ezen a címen jelezd részvételi szándékodat!
Telefonszámom: 06303071166
Kovács elvtárs telefonszáma: 06702484440 (ha gépkocsival jössz, őt hívd!)
Elvtársi üdvözlettel, Fogarasi Zsuzsanna
SZÁMÍTUNK RÁD!
***
Kedves Barátaim, Harcostársaim!
Október 31-én, szerdán kilakoltatnak. Ezen a napon reggel 07.30-tól kb. 09.00-ig szolidaritási tüntetést tartunk a ház előtt.
Másfél órát kérek csak tőletek. Nektek másfél óra, nekem az otthonom a tét.
Kérek mindenkit, hogy jöjjön el, hívja barátait, szomszédait, hiszen nem csak rólam van szó, hanem egyre több honfitársunk kerül ebbe a helyzetbe. Van aki lakáshitele végett, van aki a számláit nem tudja fizetni vagy a részletre vásárolt autót nem tudja fizetni. A fizetésképtelenné vált illető ingatlanjára terhelik a tartozást és a végrehajtó árverés után elrendeli a kilakoltatást.
***
Kedves Barátaim, Otthonvédők! Tisztelt Média Munkatársai!
Most értesültünk róla, hogy négy éve a Fehér Kéményseprők Szövetségével együttműködő otthonvédő barátunkat elérte a korrupció és a végrehajtók az ingatlan nepperekkel való összejátszásának eredménye.
Ami egyértelműen bizonyítja, hogy "VAN INGATLAN MAFFIA MAGYARORSZÁGON".
Sajnos az ügyvédeink, és a bíróság is kevésnek bizonyult egy olyan végrehajtó ellen, akit első fokon elítélt a bíróság több bűncselekmény elkövetése végett.
A Fehér Kéményseprők Szövetsége Október 31-én, szerdán reggel 07. 30-tól szolidaritási tüntetést tart a ház előtt. Szövetségünk kér mindenkit, hogy jöjjön el, hívja barátait, szomszédját, hiszen nem csak róla van szó, hanem egyre több honfitársunk kerül ebbe a helyzetbe. Van, aki lakáshitele végett, van, aki a számláit nem tudja fizetni vagy a részletre vásárolt autót nem tudja fizetni. A fizetésképtelenné vált illető ingatlanjára terhelik a tartozást és a végrehajtó árverés után elrendeli a kilakoltatást.
Cím: 2030 Érd, Bagoly utca 143.
SZÁMÍTUNK MINDENKIRE! kivéve a rendőrökre és nőkre támadó áll - otthonvédőkre, őket ezúton is kérjük, maradjanak távol a békés demonstrációtól. NEM KELL "HÁRC" és nem kell barikádokat hegeszteni sem, köszönjük megértésüket)
Budapest, 2012. október 27.
Dabasi Tamás

Blogarchívum