A nép szolgálatában
A közelmúltban a Blikk egyik számában olvastam, hogy a miniszterek milyen jövedelemhez jutnak. Számomra felháborítóak voltak a számok, mert nem látok mögötte olyan munkavégzést, amivel akár a jelenlegi jövedelem 50-60 százalékát is megérdemelnék.
A miniszterek jövedelme a következőkből tevődik össze: a fizetés, a 13. havi előleg, a képviselői díj, a deviza napidíj, üdülési csekk, ruházati költség, étkezési hozzájárulás, természetbeni juttatás, ajándékcsekk, különjuttatás. Mindezt nem mindenki kapja meg, mégis a havi jövedelem eléri a két és fél millió forintot, vagy többet.
Ha belegondolunk abba, hogy a fenti jövedelem csak borravalónak tűnik, ha a magyar menedzsmenti fizetéshez hasonlítjuk... Például egy 100 főt foglalkoztató cég vezetőjének havi jövedelme elérheti az ötmillió forint bruttót. De ez is csak aprópénz ahhoz képest, hogy 2006-ban egy magyar bank vezérigazgatójának havi 17 millió körüli jövedelme volt.
Indokolt, hogy a másik oldalt is bemutassuk: a nyugdíjasok egyharmadának a nyugdíja nem éri el a havi 50 ezer forintot. Minden ötödik gyerek éhezik. Egy-egy télen több mint 100 fő felett van a fagyhalált elszenvedők száma. Sok család nyomorban él. Sokan nem tudják fizetni a közüzemi számlákat. A hajléktalanok száma nő. A többség fél a jövőtől. Üdülésre sokan nem is gondolhatnak. A használtruha-piacon öltözködnek az emberek.
A munkanélküliek száma nő. Ez a kapitalizmus áldása. Valószínűleg nem erre gondolt a magyar nép, amikor mámorosan ünnepelte a szocializmus megdöntését. Ha az igazságtalanságok ellen tenni akar, szavazzon a Magyar Kommunista Munkáspártra, mert mi a nép szolgálatában önöket képviseljük, akiket a kapitalizmus haszonélvezői kizsákmányolnak és megaláznak.
Horváth Sándor
Látogatás Szolnokon – még egyszer
a júniusi választásról
Az Európa Parlamenti választások június 7-ei napját megelőzően pártunk elnöke, Thürmer Gyula erős kampánykörúton ismét Szolnokra látogatott. Június 2-án egésznapos médiaprogramra érkezik a megyébe. Akkor sajtónyilatkozatot ad Törökszentmiklós, Karcag, Túrkeve, Mezőtúr és Szolnok újságíróinak. Addig is az országos TV-csatornákon azonos időben, azonos sorrendben hallgathatunk tőle a Munkáspárt programjáról. Ott kell lennünk az Európai Parlamentben.
Bennünket egyetlen párt sem képvisel, most ők a kapitalizmus szépítésén fáradoznak, mi pedig alapvető társadalmi változásoknak vagyunk a hívei. Nem akarunk mindent mi megfizetni, amit a rendszerváltó pártok húsz év alatt elrontottak.
Megyei Elnökség
Jász-Nagykun-Szolnok megye munkásmozgalma (III. rész)
1919. március 21-én létrejött a Magyarországi Tanácsköztársaság. Szolnokon az egyesült párt tagságának többségét a radikális elemek alkották, akik magukévá tették a KMP forradalmi kitűzéseit. Nagy előnye volt a magyar munkáshatalomnak, hogy viszonylag békés úton győzött, s ezzel (átmenetileg) elfogadhatóvá tette még a kispolgárság számára is. A proletárdiktatúra további sorsa intézkedésein és a nemzetközi helyzet alakulásán múlott.
Szolnok megyében (mint az országban másutt) a munkás-katona és a paraszttanácsok kezébe került a hatalom. A szolnoki direktórium élére F. Bede Lászlót, Pálfy Jánost és Szabó Károlyt választották a munkások. Ők gyakorolták a végrehajtó hatalmat.
Így történt ez a megye más városaiban, községeiben is. Azonnal létrehozták a Forradalmi Törvényszéket és a Vörös Őrséget. Hoksári János lett a Forradalmi Törvényszék vezetője. A Vörös Őrséget a Szovjet-Oroszországból hazatért hadifoglyok szervezték, a legmegbízhatóbb munkás-paraszt elemekből. Később a szervezet felhígult, a munkáshatalom ellenségeinek behatolása által.
Sor került hamarosan a Vörös Hadsereg szervezésére is. A szolnoki munkáshatalomnak ugyancsak erőfeszítéseket kellett tennie a siralmas élelmezési helyzet megjavítására, munkaalkalmak teremtésére. A megjelölt feladatok teljesítése érdekében az élelmi- és közszükségleti cikkek biztosítására bevezették a jegyrendszert, maximálták az árakat. Szigorú büntetés alá vonták a spekulációt.
Szolnok megye helyzetét nehezítette, hogy a főváros és a hadsereg ellátásához is hozzá kellett járulnia. Nem kisebb feladatot jelentett a rend és a fegyelem megszilárdítása, a zavart keltők akcióinak leszerelése. A fosztogató bandák vezetőit halálra ítélték (Jászárokszállás).
A kemény szankciók alkalmazása azonban nem tartotta vissza a munkáshatalmat a politikai szabadságjogok bevezetésétől. A demokratikus úton megválasztott községi, városi, járási és megyei tanácsok előtt hatalmas feladatok vártak megvalósításra. A megyei tanács öt küldöttet választott a Tanácsok Országos Gyűlésébe. Kiépült tehát az az apparátus, mely alkalmas volt a közügyek intézésére. Az államosított üzemekben ellenőrző tanácsot választottak a közösségi tulajdon védelmére és a termelés zavartalanságának biztosítására.
A megye agrárjellege miatt a parasztságot közvetlenül érintette a kormány mezőgazdasági politikája. A jelentős és földéhes agrárproletárok földosztást vártak volna, de Kun Béláék más megoldást választottak: államosították a 100 holdon felüli nagybirtokot, és azt szövetkezeti kezelésre adták a nincstelen parasztságnak. Ez csalódást okozott, hiszen még nem jutottak el a közösségi földtulajdon igenléséig. Ők saját földre vágytak. Amit akkor szövetkezetnek neveztek, valójában állami gazdaság volt.
Ez a kielégítetlenség az új rendszerhez való viszonyt negatívan befolyásolta, és szerepet játszott a népi hatalom társadalmi bázisának szűküléséhez, következésképpen a Tanácsköztársaság gyengüléséhez. Mindez akkor is igaz, ha a kormányzótanács földrendelete felszámolta a feudális eredetű nagybirtokot és agrárpolitikájuk ellentmondásait, ezért, megkésve ugyan, de hozzájárultak a földek egy részének kiosztásához. Ennek végrehajtására azonban már nem jutott idő. Mindazonáltal javult a nincstelen parasztság helyzete, hiszen központilag szabályozták a munkaidőt és a munkabéreket.
Dr. Hegedűs Sándor
Hétköznapi történetek 1919-ből
1919. március 21-én eldőlt a hatalom és a tulajdon kérdése. Forradalmi úton megszűnt az uralkodó osztályok évszázados monopóliuma az élet minden területén. A haza védelmére pár nap alatt felállt a Vörös Hadsereg, a belső rend biztosítására pedig a Vörös Őrség. A nemzetiségek már 1918-ban döntöttek az elszakadásról. A román burzsoá kormány nem elégedett meg Erdély megszerzésével (1918. december 1.), a Tiszántúlt is követelve átlépte a demarkációs vonalat.
Clemenceau június 13-án táviratban megismételte korábbi ajánlatát: ha a Vörös Hadsereg visszavonul az antant által kijelölt demarkációs vonal mögé, az intervenciós román csapatokat is visszavonják, és meghívják a tanácskormányt a békekonferenciára.
Kun Béláék elfogadták az ajánlatot, és június 24-én megkezdték a visszavonulást. A románok azonban hitszegő módon továbbra is a Tiszántúlon maradtak, sőt július 30-án átkeltek a Tiszán, és megkezdték előrenyomulásukat Budapest irányába. Ezért augusztus elsejével a tanácskormány a lemondás mellett döntött. Az eseményeket a történelmi olvasókönyvekből ismerjük, de családi körben is nagyon sok történetet hallottunk az öregektől.
Első történet:
Báró Végessy Árpád jó mulatós ember hírében állt Gyendán és környékén. Nosza, gondoltak egyet a település új vezetői: majd megtáncoltatjuk mi a bárót. Beidézték a községházára, egyik lábára bakancsot, a másikra csizmát adtak, és táncra kényszerítették, nem kis mulatságra. A Tanácsköztársaság bukása után megaláztatásának megbosszulására biztatták a bárót, aki megbocsátóan csak annyit mondott: „Amit cselekedtek, tudatlanságból tették.”
Másik történet:
Az eset április 29-én Túrkevén történt. A direktórium vezetői, Ábrahám István és Stefanovics Lajos a város hizlaldájában lévő 200 darab sertés elrejtésén munkálkodott a románok elől. Az ellenforradalmárok elfogták őket, és felkísérték a városházára. Átadták a román parancsnoknak, aki meghallgatás nélkül mindkettőjüket a helyszínen agyonlövette. Nevüket s négy mártírtársuk nevét 1979 óta emléktábla őrzi a volt Munkáskaszinó falán, melyet a mai ellenforradalmárok festékkel leöntöttek.
(Folyt. köv.)
Sipos Sándor, Túrkeve
A parlamenti stílusról
Az emberek joggal hihetnék, hogy a parlament az idolok gyűjtőhelye. Olyanokat választanak, akik politikájuk képviselete mellett emberi magatartásukkal, kulturált fellépésükkel példát mutatnak választóiknak.
Ám azt kell tapasztalnunk, hogy a honatyák egy része (mind nagyobb része) minősíthetetlen modorban lép fel ellenfeleivel szemben. Ezt a stílust a Fidesz vezette be. Már 1990-ben Orbán Viktor hazugsággal vádolta meg Antall József miniszterelnököt, egy nézeteltérésük során. Sajnálatos, hogy akkor a kormányfő nem tiltakozott a modortalanság ellen. Ha ezt teszi, talán elejét vehette volna a nemkívánatos folyamatnak. Ma már mindennaposak lettek a „hazudik”, „pofátlanság”, „lógni fogsz”, „korrupt” kitételek. A Ház elnöke csak nagy ritkán utasítja rendre a neveletlen titánt.
Ott még nem tartunk, mint Törökországban vagy Japánban, ahol nemcsak átkokat és trágár szavakat, de székeket is vagdosnak egymás fejéhez. Ha így haladunk, ha a Fidesz és csatolt részei sokáig maradnak hatalmon kívül. Ebben is lekörözik őket.
A Horthy-rendszer képviselőházában a házelnök rögvest figyelmeztetésben részesítette azt, aki illetlenül viselkedett vitapartnerével szemben. A dualizmusban pedig hamar pengeváltásra került sor, amennyiben valaki megsértette képviselőtársát. Ott „úr” volt mindenki, még akkor is, midőn nézetei sátáni eszméket képviselt.
Nálunk manapság Molotov-koktéllal veszi célba politikai ellenfele házát, de ha nincs kéznél ilyen fegyver, legalább kővel veri be riválisa ablakát. A kriminális magatartás áthatja a társadalmat, „begyűrűzik” a parlamentbe is. A bosszú becsületbeli ügy lett. De jó lenne, ha legalább a T. Ház mutatná meg az utat a jó modor felé. (Tévedés azt hinni, hogy a vidéki önkormányzatoknál más a helyzet.) Lélektanilag érthető, hogy a hatalmából (privilégiumaiból) kiszorított politikus elveszítette türelmét, és verbálisan torolja meg ellenlábasának létezését, vagy becsületét sértő gorombaságait.
Üdvös lenne, ha a képviselőjelöltet megválasztása előtt tesztelnék, vizsgálat tárgyává téve alkalmasságát a honatyai teendőkre, és megértetnék a tapasztalatlan, de ambiciózus ifjúval, hogy a parlament nem homokozó, hanem az a hely, ahol az ország sorsa dől el. Így talán kevesebb bunkócska rontaná a levegőt Steindl Imre neogótikus palotájában. Ezzel bizonyára több idő maradna az országépítő munkára.
Hegedűs Sándor
Turpisságok
A megvesztegetés és megvesztegethetőség olyan arányokat öltött a hazai politikai, gazdasági, közigazgatási és pénzügyi szférában, hogy már-már a közéletiség általános romlottságának képét idézi fel.
Szinte alig múlik el nap, hogy a médiumok ne röppentenének fel hírt arról, hogy melyik hazai prominens személyiségre vetült árnyék, mert jogilag elítélendő módon s nemtelen eszközökkel igyekezett a saját vagy a közvetlen környezete anyagi gyarapodását elősegíteni. Kizsákmányolástól terhelt társadalmunkban a szerzési mánia, a ki kit győz le szellemében folytatott kíméletlen küzdelem általános gyakorlattá változtatta a hatályos jogszabályok kijátszását, a különféle tisztségek adta előnyök elvtelen kihasználását. A „kéz kezet mos”, a „mindenki a piacról él”, a kölcsönös szekértolás, a vesztegetési pénzek osztogatása, elfogadása jegyében szerzik-adják az anyagi előnyöket. Az pedig felháborító, hogy az efféle – bűncselekményeket megvalósító – visszaélések szinte következmények nélkül folytathatók.
Van ugyan megfelelő jogszabály a közjavak herdálói, hűtlen kezelői, tehát szándékos megrövidítői, kézen-közön happolói szankcionálására, csakhogy a törvény előtti egyenlőség elve rendszeresen megbicsaklik a panamázgatók sarzsijának függvényében. Olybá tűnik, minél többet szerez magának valaki törvénybe ütköző módon, s minél föntebb foglal helyet a társadalmi ranglétrán, annál nagyobb esélye van a törvény szigorának elkerülésére. Valamilyen sajátos diszpenzió (fölmentvény) jóvoltából mindössze erkölcsileg válik kifogásolhatóvá a többévnyi kóterral fenyegetett bűncselekménye.
Laikusnak is szemet szúr, ha évekig nyomozgatnak a milliárdok sikkasztóinak ügyében, s gyakran félre is értik az ilyen peres ügyek elhúzódó voltát. Ha annak ellenére nem nevezik meg a felelősöket, hogy ismerik, kik hány milliárd forinttal rövidítették meg az állami büdzsét. Az is megfigyelhető, hogy a hatalmon lévő társak milyen tüsténkedve összpontosítanak arra, nehogy ismertté váljanak a körükből olyanok, akik a sikkasztásban, síbolásban érintettek lehetnek. Mert szerintük a látszatra is adni kell. Az egyik szocialista politikustól tudjuk ezt. Ő hangoztatta fennen: „Nem elegendő becsületesnek lenni, annak is kell látszani.” Okfejtése azért tűnik blődlinek, mert a becsületes ember nem látszik bűnözőnek.
A politika tükre egyébként sem szokott torzítani. Ha pedig torz képet mutat, nem a látszat csal, hanem a valóság dolgaival vannak gondok. Ezért fölösleges a népet látszatra történő hivatkozással kábítani. A zsenánt ügyek elhallgatására törekvés pedig régi eredetű. A politikusok és más prominens személyiségek „balhés” ügyeit mindig igyekeztek „suba alatt” kezelni. Arcpirulás nélkül mondogatták: „Minden botrányos ügy csak akkora, amekkorát csinálnak belőle. Ha hallgatnak róla, az illető becsülete makulátlan maradhat.”
Napjainkban e rendezőelv érvényesül, most is ezt a megoldást követnék legszívesebben az elvárható elhatárolódás vagy az operatív intézkedés kezdeményezése helyett. Vagyis bagatellizálnák a közjavak megrövidítőinek viselt dolgait, nehogy hasonszőrűként kompromittálódjanak.
A politikatudományok egyik klasszikusától származik a tőkés társadalmi rendszerre érvényes és gyakorlati tapasztalatok széles körű általánosításán alapuló következő megállapítás:
„Ha kenyeret lopsz, becsuknak; ha vonatszerelvény sérelmére teszed ugyanezt, szenátor leszel.” A teoretikus százötven évvel ezelőtti megállapítása sosem volt időszerűbb napjainknál.
Südi Bertalan
Mire lehetne büszke a mi népünk?
Arra, ha a választásokon az eddigi részvétel átlagánál többen mennének el szavazni. De legfőképpen akkor, ha szavazatát tiszta lelkiismerettel hazánkhoz és népünk történelméhez hűen a legigazságosabb módon, előre átgondoltan adnánk le a szavazófülkében. Erre azért van szükség, mert legalább tíz pártból kell kiválasztani azt, akikbe megbízhat.
A parlamenti pártokat mindenki ismeri. Ráadásul már mindegyik volt hatalmon. Az eredményt jól ismeri a nép. Ezt az ellenséges magatartást, ami itt kialakult, nem szabad folytatni. Mert nemcsak Európa fogja elítélni népünket, hanem a világ is. A nép kezében van a lehetőség, hogy saját sorsát alakíthassa.
Büszke lenne-e arra, hogyha a parlamentben tovább folyna az, ami eddig volt? Vagy arra, ha Habsburg Györgyöt beszavaznák az EU parlamentjébe? És arra, ha a Jobbik is ott lenne? De nemcsak ott, hanem 2010-ben is, hogy az önkormányzati választásról már ne is szóljak. Vagyis ha a nép nem gondolja át a fentieket, akkor könnyen lehet, hogy a magyar parlamentben képviselete lesz az összes szélsőjobboldali és egyéb szektáknak is. Akkor aztán nemcsak a Gárda fog itt masírozni, hanem a náci, a nyilas, a csendőr stb.
Amikor O. V. le lett váltva, kapott egy irodát a parlamentben, és a parlamenti munka helyett kezdte megszervezni a polgári köröket, és ezt évekig sikeresen végezte úgy, hogy a fizetést mint képviselő kapta. Máig azon csodálkozom, hogy a koalíció soha nem kifogásolta, hogy a nagy erővel végzett munkájának milyen mellékhozadékai lesznek.
Évek során a gyűlölettől túlfűtött beszédeivel túl sok ember lelkét fertőzte meg. Az eredményt mindenki láthatja, vannak már polgári körök, Gárda, nácik, nyilasok, csendőrök és a Magyarok Nyilai stb. Mindenki téved, ha azt hiszi, hogy az európaiak ismét imádkozni fognak, hogy a magyarok nyilaitól, ments meg, uram, minket! O. V. pedig ígérgeti az elszámolást, miközben a jelenlegi állapotért az összes eddigi kormányok a felelősek.
Mindezek miatt a népnek kell rendet teremteni úgy, hogy dominált helyzetbe kerüljenek azok a pártok, amelyekben még eddig nem csalódtak. Vagyis a szavazataik erejével juttassák be a parlamentbe a Munkáspártot és az MCF-et. Minden roma ember szavazzon a saját népére. Kerüljenek be azok az emberek is, akiket a nép arra érdemesnek tart. Csak így teremthető meg, hogy hazánk békében fejlődhessen, hogy népünk büszke lehessen, az új értékeket teremtő lehetséges polgáraira, a kultúránkra, az eddigi és a jövőbeni eredményeinkre. Mindent meg kell tenni azért, hogy legyen munkája mindenkinek, és ne legyenek éhező emberek, főleg nem gyerekek. Nemcsak a mi hazánkban, hanem sehol a világon.
Legyen a mi hazánk biztos pont a turisták szemében is. Az eddigi gyakorlatot ki kell törölni az életünkből. De arra a jelenlegi parlamenti pártok képtelenek, mert a gyűlölet olyan mélyen van bennük, hogy az már az ország számára is elviselhetetlen. El kell érni, hogy egy harmonikus társadalmi rendszer jöjjön létre hazánkban.
Szavazzon a Kommunista Munkáspártra, és mindazokra szavazzon, akik a szegények érdekeinek a képviseletét vállalják. Magyarország, gondolkodj, mielőtt az X-et bejegyzed.
Dudás György, Budapest
A Győzelem Napjára emlékeztünk
64 éve volt, hogy elhallgattak a II. világháború fegyverei. Új nemzedékek léptek azok helyébe, akik végigharcolták és végigszenvedték a háborús időszakot.
Ezt a szörnyű tragédiát nem lehet, nem szabad elfelejteni. Megszámlálhatatlanul sok áldozat volt a harcmezőkön, fájdalom és szenvedés a polgári lakosság körében.
Emlékezetünkben és szívünkben megőriztük a II. világháború áldozatainak emlékét, és május első napjaiban virággal borítjuk el az emlékművet, és tisztelgünk bátorságuk, áldozatkészségük előtt.
Megfogadtuk, hogy életünk során azért küzdünk, hogy az eljövendő nemzedéket megóvjuk a háborútól. Ma a béke megőrzése az egész emberiség kötelessége. A békés jövő záloga pedig az, hogy örökké emlékezni fogunk a hősökre, az áldozatokra, a vértanúkra és a felszabadítókra. Ezzel az elkötelezettséggel és a hittel a szívünkben raktuk le virágainkat, koszorúinkat a hősi emlékművek előtt május 9-én a MEASZ vezetésével és képviseletével együtt.
Sinka Lajosné
