Thürmer: 1989-ben már nem volt senki, aki kész lett volna meghalni a szocializmusért

Kádár János halálának 23. évfordulójára emlékezett a Munkáspárt szombaton. A Fiumei úti Nemzeti Sírkertben Botta Melinda és Nagy Attila, a párt Központi Bizottságának tagjai szóltak a egybegyűltekhez, majd Thürmer Gyula,  a Munkáspárt elnöke tartott ünnepi beszédet.

Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnökének beszéde

(Budapest, 2012. július 7.)

Kedves Elvtársak!
1989. július 3-án, hétfőn 18 óra 32 perckor az MTI aggasztó hírt közölt a világgal: „Hétfőn délelőtt kórházba szállították Kádár Jánost. Az idős politikust tüdőgyulladással, valamint heveny légzési és keringési elégtelenséggel kezelik. A beteg állapota súlyos.”
Mi, akik megéltük, tudjuk: ezekben a napokban egy ország aggódott érte. Mi lesz vele? Mi lesz velünk? Mi lesz az országgal?
Egy nappal később az MTI jelentette:  „Az elmúlt 24 órában Kádár János állapota válságosra fordult.”
Július 6-án, csütörtökön reggel az MTI kiadta az utolsó hírt: „A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága mély fájdalommal tudatja a párt tagságával és az  egész magyar néppel, hogy 1989. július 6-án, csütörtökön 9 óra 16  perckor hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt Kádár János elvtárs.”
Sírtunk azokban a napokban. Volt, aki az utcán sírt, és az volt a legmegdöbbentőbb, hogy senki sem szólta meg érte.  Mások lelkükben sírtak, titkolva fájdalmukat a külvilág előtt. Akár így, akár úgy, de egy pillanatra sokmilliónyian úgy éreztük, hogy minden elveszett. Éreztük a veszélyt, mi, a dolgozó emberek, a munkások, a parasztok.
De mit tettünk? Tüntetett a munkás a gyár előtt, hogy ne privatizálják az üzemet?  A tsz-parasztok a parlament elé vonultak, hogy megakadályozzák a szövetkezetek szétverését? Fegyver fogtunk, hogy megvédjük a munkás-paraszthatalmat?
Nem fogtunk fegyvert sem, bár akkor már tudtuk, ki az ellenség. Nem sztrájkoltunk, nem tüntettünk. Másnap kimentünk az utcára, tízezrével. Kádárhoz mentünk, hogy búcsúzzunk tőle.
A gyásszal lázadtunk. Bíztunk abban, hogy Kádár halála felrázza a népet kényelmes létéből. Reméltük, hogy a dolgozók ebben az utolsó pillanatban megértik, hogy a szocializmus vívmányai csak azért lehetségesek, mert munkáshatalom, szocializmus van.
Bíztunk abban, hogy Kádár utódai közül valaki csak cselekedni fog. Valaki csak felemeli a vörös lobogót, mint ahogyan ’56-ban Kádár tette. Tudtuk, kik állnak az ország, a párt élén. Tudtuk, hogy egy sincs közöttük, aki Kádárhoz méltó. Nem voltak már lánglelkű forradalmárok. Nem volt senki, ki kész lett volna meghalni a szocializmusért. Meghasonlott hivatalnokok, kapzsi értelmiségiek, percemberkék, párt-és KISZ-es apparatcsikok vezették az országot.
Lehet ma bármit mondani, magyarázkodni, de egy biztos: árulók voltak. Elárulták a vörös zászlót, elárulták a munkásokat, elárulták a dolgozókat, és végső soron elárulták Magyarországot.
Ez a mi bajunk, hogy utólag vagyunk okosak. Az a bajunk, hogy mástól várjuk a megoldást, mikor nekünk kellene cselekedni. Ma milliók mondják, hogy jobb volt a Kádár-rendszer. Ha ilyen jó volt, miért nem védted meg? Vagy, ha már nem védted meg, miért nem vagy ma itt, velünk?
Sokan dőlnek be a tőkés médiának. Már azt is elhiszik is, ami nem is volt. Mit mondanak sokan? Jó volt a Kádár-rendszer, de a párttitkárok megszedték magukat. Tiltották a rockzenét, meg nem lehetett külföldre utazni. Jó volt, jó volt, de azért még se egészen.
Na, álljon meg a menet! Ki szedte meg magát a Kádár-rendszerben? Kádár talán milliárdos volt?  Mi maradt utána? Villa? Uszoda? Drága holmik?
Nézz körül a mai világban! Hány milliárdos lett itt húsz év alatt! Budapesten épülnek olyan lakások, ahol egy négyzetméter 600-700 ezer forint.  Tudod, huszonhárom éve itt rohadunk ebben az országban. Húzzuk az igát napi 16 órában. Nyáron nem megyünk a tengerre, a gyerek sem kap Nike-cipőt! És még se vagyunk gazdagok! Nekem senki se magyarázza, hogy becsületes munkával milliárdokat lehet keresni! Mindegyiktől elvenném a házát, és beállítanám a sorba, a munkaügyi hivatal elé. Próbálj meg megélni, mint mi, ha meg nem, akkor pusztulj innen!
Tiltották a rockzenét? Lehet, de tiltották a kábítószert is. Védték az ifjúságot. Ki védi meg ma a te gyerekedet? Csepelen minap találkoztam két iskolás fiúval. Egy heti tábor 40 ezer tábor, ennyit bírnak a szüleik. A többit az utcán töltik. Na, ez a kapitalizmus.
Nem lehetett utazni a szocializmusban? De lehetett, legfeljebb nem gyakran. Ma utazhatsz, de te hányszor voltál külföldön? Utazhat az, akinek pénze van.
Nem volt jó neked a Kádár-rendszer? Neked, a munkásnak? Egyet mondjál! Én azt mondom, barátaim: a magyar nép jól élt a Kádár-rendszerben. Az, aki azt mondja, hogy a Kádár-rendszerben rosszul éltünk, nyomorogtunk, az hazudik.
Nem volt minden fenékig tejföl, ez igaz! Akkoriban tudtunk az ország bajairól. Mindenki tudott. Hogyne tudtunk volna? Nem azért tudtuk, mert erről beszélt az ellenzék, Csoóritól Kis Jánosig. Tudtuk, mert mi itt éltünk. Mi nem mentünk ki Amerikába ’56-ban. Mi nem disszidáltunk nyugatra később sem. Mi itt dolgoztunk, itt éltünk, itt örültünk annak, ami va
Dolgoztunk, mert volt munkánk. Fizetést kaptunk. Kevesebbet persze, mint nyugaton adtak volna, de tisztességgel megéltünk belőle. Hetente egyszer étteremben ettünk, tellett rá. Nyáron elmentünk nyaralni, mert a szakszervezettől kaptunk beutalót. Gyerekeink születtek, iskolába mentek. A tanévkezdés nem volt olcsó, de kibírtuk. Mindenre nem tellett, vagy legalább is nem rögtön.  A családban is választanunk kellett: számítógépet vegyünk vagy videomagnót. Vagy az egyik, vagy a másik. A számítógépet vettünk, de később lett videó is.
A lakásra várni kellett. De bíztunk abban, hogy előbb vagy utóbb, de lesz saját lakás. Ha egy ország képes 15 év alatt 1 millió lakást felépíteni, akkor csak jut nekünk is. S, jutott, igaz, kicsi panel Békásmegyeren, de a miénk volt. S nem csak jutott. Óbuda, Kőbánya, Kispest, Újpest, Csepel a szemünk láttára épült fel.
Mit gondolsz, miért utálják a kapitalisták ennyire Kádárt? Miért szidja a Fidesz útszéli hangnemben a kádári korszakot? Azért, barátaim, mert Kádárnak sikerült az, ami a magyar tőkés rendszernek nem sikerült. Antalltól kezdve Horn Gyulán át Orbán Viktorig senkinek.
A magyar tőkések 23 éve vannak hatalmon. Kádár 1956-ban került hatalomra. 23 év elteltével, 1979-ben Magyarországnak volt fejlett ipara. Mezőgazdaságát az egész világ irigyelte. Ma Magyarországnak se saját ipara, se saját mezőgazdasága.
A hetvenes évek végére az Ikarus a világ negyedik legnagyobb buszgyára lett, a Mercedes, a LIAZ és a Toyota után. Ma nem lényegében nem gyártanak magyar buszokat.  Budapest vezetése azzal van éppen elfoglalva, hogy bugyikékre festeti át az összes buszt.

A hetvenes évek végén 1,9 millió szarvasmarha volt Magyarországon. 2011-ben már csak 698 ezer. Akkoriban 8,5 millió sertés volt az ólakban, ma már legfeljebb 3 millió. Akkoriban közel 80 kg húst ettünk meg fejenként, ma kevesebbet, mint 60-at. Tejet ma kevesebbet iszunk, mint 30 éve.
A Kádár-rendszer mindenkinek munkát adott. Ma másfélmillió ember fölösleges ebben az országban. Melyik a jobb?
A Kádár-rendszerben napi 8 munkából tisztességesen megéltél. Ma tizenhatot gürizel, és még sem élsz meg. Melyik a jobb?
Kádár hatalomra jutásakor a GDP 1,5 százalékát költötték tudományos kutatásra. 23 évvel később 3,75 százalékát, ma az egy százalékot sem éri el.
A tőkések Kádáron töltik ki a dühüket, de tudják: a Kádár-rendszer sikere a magyar társadalom sikere volt. Annak a társadalomnak sikere, ahol a parlamentben munkások és parasztok ültek, ahol a gyár, a bank a közösségé, a társadalomé volt, ahol tervszerűen fejlesztették a gazdaságot.
De a tőkések tudnak még valamit. És ezért nem csak dühösek, de félnek, rettegnek. Tudják: A Kádár-rendszerben egyszer sikerült jobb életet teremteni a dolgozónak, a munkásnak, a parasztnak. Ha egyszer sikerült, sikerülni fog újra!
Barátaim!
A történelem nemes feladatot adott nekünk. Védjük meg a pártot, vigyük tovább Kádár János ügyét!
Mi, munkáspártiak 1989. december 18-án, hétfőn, pár órával első kongresszusunk után eljöttünk ide, hogy jelentsük Kádár elvtársnak: a munkások, a dolgozók pártját újjászerveztük. A Munkáspárt él és dolgozik.
23 év telt el. Ma új feladataink vannak. A világ forrong.  A tőkés rendszer új válságba sodródott. Ez a válság a kapitalizmus lényegéből fakadt, és láthatóan a tőkés országok nem tudják megoldani. A tőkés erők mindenütt csökkentik a szociális és más közkiadásokat. Korlátozzák a dolgozók jogait.
Egy megoldás van: a kapitalizmus leváltása, olyan társadalom megteremtése, ahol nem a pénz a fontos, hanem az ember.
Magyarországon a Fidesz azt ígérte, hogy munkahelyeket teremt, megvédi a magyar gazdaságot, igazságosan osztja el a válság terheit. Nem ez történik.
A munkanélküliséget nem tudta érdemben csökkenteni. A Mercedes és a többi nyugati beruházás túl sokba kerül a magyar államnak és közel sem teremt annyi új munkahelyet, mint, amennyire szükség van. A közmunka pedig nem munka, nem valóságos munkahely.
A kormány lefeküdt a külföldi és a hazai nagytőke nyomásának. A bankokra kivetett adókat visszavonják, újra mindent a dolgozókkal fizettetnek meg.
A főváros hídpénzt akar fizettetni az autósokkal. Ha nem vetted volna észre, elveszik a pénzedet! Előbb az árakat emelik, aztán adókat találnak ki. Elvehetnék a gazdagoktól is, de mivel ők a gazdagok, nem lesznek olyan hülyék, hogy maguktól vegyék el. Hidd el, még nincs vége! A gazdagok mindig kitalálnak valamit, Te meg fizetsz. Döntsd el, meddig tűröd még?
A Fidesz nem tud eredményt elérni. Ha nincs kenyér, jöjjön a cirkusz!  Ezért rúgnak bele lépten, nyomon a múltba. Ezért fosztják meg a szocialista rendszer vezetőit kedvezményes nyugdíjuktól. Ezért akarják most megváltoztatni az utcaneveket. Nem maradhat semmi, ami a Kádár-rendszerre emlékeztet.
Barátaim!
Emlékezzünk a 23 évvel ezelőtti tapasztalatra! Ne utólag legyünk okosak, hanem most!  Ne várjuk mástól a megoldást, nekünk kellene cselekednünk.
A tőke hatalmát kell korlátozni. Mi, dolgozók erre képesek vagyunk. Képesek, de csak akkor, ha küzdünk, ha harcolunk érte.
A tőkét csak a néptömegek, a dolgozók ereje korlátozhatja. Ha erősek leszünk, szervezettek, a tőkések kénytelenek lesznek engedményeket tenni.
Ha vállalod a harcot, van esélyed a túlélésre. Ha nem vállalod, ha meghunyászkodsz, biztos vesztes vagy. És addig fog a tőke rugdosni, amíg beledöglesz.
Gyere a Munkáspártba, váltsuk le együtt a rendszert!
Küzdjünk a tőke ellen ott, ahol nem vár bennünket!
Menjünk az utcára! Álljunk ki a dolgozók jogai mellett! Küzdjünk minden igazságtalanság ellen!
Segítsük az embereket napi ügyeikben, hogy bízzanak a forradalom nagy ügyeiben!
Mi, a Munkáspárt új közösségi társadalmat akarunk. Tanultunk a szocializmus történetéből. Biztosak vagyunk abban, hogy az új közösségi társadalom még többet és még jobbat fog adni.  Kövessük Kádár János örökségét, és induljunk el az új közösségi társadalom felé!
Barátaim!
Nem rettenhetünk meg és nem rettenünk meg a tőkések támadásaitól. Mit mondott Engels? "Ezek az Urak azt hiszik, hogy megváltoztathatnak egy dolgot azzal, hogy a nevet megváltoztatják.” Nem, barátaim, Kádárt nem lehet eltörölni. Kádár él, Kádár élni fog!
Éljen a Munkáspárt! Éljen a közösségi társadalom! Munkáspárt! Munkáspárt! Munkáspárt!

Botta Melinda beszéde

Kedves Elvtársak! Kedves Barátaink!

77 éves korában távozott tőlünk egy hosszú történelmi korszak meghatározó, névadó alakja, Kádár János. Most lenne 100 éves. 23 éve töretlenül éltetjük emlékét, halálának évfordulóján. Sok évig gyűlt össze szép nagy tömeg ezen a megemlékezésen. Egy kissé már megfogyatkoztunk azóta. Egy kicsit rosszkor ment el az öreg, mert mindig a rekkenő hőségben, a tűző napon állunk fegyelmezetten, hogy emléke előtt fejet hajtsunk. Emlékszem, ’89-ben is a rettentő melegben álltunk órák hosszat, hogy ravatala előtt tiszteletünket tehessük. Az a tömeg messze nem a mi pártunk későbbi támogatóinak sora volt, akkora tömeg be is vitt volna minket a parlamentbe. A mi cselekvő, szavazó támogatottságunk az ide kijáró tömeggel mérhető. Akik dacolva a hőséggel, öregen, betegen, vagy fiatalon, lelkesen ide kijárnak, azok a Munkáspárt igazi támogatói. De hiába várják, hogy egyszer ez a tömeg is elfogyjon. Hiába átkozzák ki Kádár Jánost nap mint nap, az ő emléke valahogy kitörölhetetlen. Becsvágyó karrieristák firtatták, kiket tart a magyar nép a legnagyobb politikusainak, s hiába rendszerváltás, hiába átkos korszak, Mátyás király meg Szent István után Kádár János volt a harmadik. Ma sem merik másképpen ábrázolni személyét, mint legalábbis ellentmondásos figurát, akinek nevéhez hozzátapad ugyan Nagy Imre és Rajk László tragédiája, mégis a legvidámabb barakkot teremtette meg Kelet-Európában, a létbiztonságot, az apró lépésenként gyarapodás biztos útját mindenki számára, és eközben mérhetetlenül szerényen élt. Legendák élnek róla!
Egyetlen dolgot lehet emléke ellen megkísérelni még: betiltani a nevét. A vörös csillag ügye szép pályát futott be az égen, anakronisztikussá, nevetségessé vált a tiltása, a kapitalizmus megerősítésén fáradozó Európa sem tud jobbat mondani Strasbourgban, mint hogy a jelkép viselése alapvető emberi jog, a magyar törvények méltatlanul ítélik el azokat, akik élnek ezzel a jogukkal. Igaz, hogy a magyar kormány nem törődik Strasbourggal – Strasbourg meg tizenkilenc éve csak most kezd törődni a magyar kormánnyal, már bocsánat –, de az emberek kinevetik ezt az ügyet, illetve a magyar kormányt ebben az ügyben. Nosza, ugrik a zsarnok: nemcsak a jelképeket, hanem az ezeket hordozó neveket is betiltjuk. A Munkáspárt annak idején másik jelvényt választott magának, néhány egyesület nemsokára új nevet kell hogy felvegyen. Nemcsak Vörös Csillag nevű üzem nem működhet, Kádár János nevű egyesület se legyen. Minden tilos, ami az önkényuralom – persze nem a mai önkényuralom, meg nem is a középkori, csak a szocializmusé – bármilyen jellemzőjére emlékeztet. Hát nem tudom, megállnak-e vörös csillagnál és Kádár Jánosnál, én összegyűjtöttem azokat a szavakat, amelyek a szocializmusban többet jelentettek, mint ma, tehát ha igazán belegondolunk a szavak jelentésébe, az átkos önkényuralom jut eszünkbe.
Most csak úgy felsorolom. Kommunista, szocialista, munkás, paraszt, értelmiségi, elvtárs. Világ proletárjai, egyesüljetek! Munka, a végzett munka arányában történő elosztás, társadalmi munka, szocialista brigád, kommunista szombat. Állami gazdaság, termelőszövetkezet, bánya, nagyüzem. Hivatás, munkahelyi szakszervezet, munkahelyi pártszervezet, üzemi négyszög, mozgalmi nap, üzemorvos, munkásszálló, szakszervezeti üdülés. Internacionalizmus, békés egymás mellett élés, kiegyensúlyozott külpolitika, jószomszédi viszony, népek szolidaritása, testvéri népek. Munkához való jog, tanuláshoz való jog, egészségügyi ellátáshoz való jog, lakhatáshoz való jog. Ifjúság, úttörőtábor, építőtábor, KISZ-tábor, honvédelmi nap, akadályverseny, forradalmi ifjúsági napok, zászlófelvonás, mozgalmi induló, közösség. Tervgazdálkodás, ötéves terv, társadalmi vita. Ikarus, Patyolat, Gelka, Közért, Vörös Október Férfi Ruhagyár, Május 1. Ruhagyár, Csepel Vas- és Fémművek, Rába, Mogürt, Óbudai hajógyár, Taurus, szolnoki cukorgyár, szerencsi csokoládégyár. Mézga család, Futrinka utca, Doktor Bubó, táncdalfesztivál, felvonulók kérték, ki mit tud, kapcsoltam. – Ezek a szavak a szocializmusban fontosak voltak, ma aki kimondja, az önkényuralomra emlékeztet!
Na meg a krumplileves. Azt is be kéne tiltani! Meg a sakkot, meg Hofi Gézát. Mert emlékeztetnek Kádár Jánosra! Én nem féltem a hatalmat attól, hogy a józan ész korlátait ne volna bátorsága átlépni. Hisz megtette már máskor is. Én valami mástól féltem őket: attól, hogy előbb egy ország, majd lassan egész Európa őrajtuk fog röhögni. Na és főleg a kudarctól. Kádár János emlékét annyi minden őrzi, amennyit még ők sem tudnak elpusztítani. De ami a fő: ha minden külsőséget elvennének tőlünk, bennünk akkor is tovább él.
Na majd ha kihalunk… Á-Á! Abban se reménykedjetek. Először is, addigra ti is kihaltok. Tudjátok, mi marad meg? Annak az emléke marad meg, aki valamit tett. Mátyás király nemzedéke sem él már, mégsem felejti el őt a magyar nép, mert kiállt a szegények mellett, annak adott igazat, akinek igaza volt. Az ember egyik legszebb álmát valósította meg: az igazságosságot. Szent István hazát teremtett Magyarországnak a Kárpát-medencében. Vajon ezek az államférfiúk csak igazságot szolgáltattak és építettek? Szelíd emberek voltak, akik a légynek sem tudtak volna ártani? Ugyan, dehogy.
Minden, amit kivívtak és maradandó érték lett, az ő folyamatos, elszánt, könyörtelen harcuk eredménye. Ami azt illeti, Kádár János sem akárki volt, mielőtt az ország irányítójává vált. 1929-től 54-ig, 17 éves korától 42 éves koráig úgy vett részt a mozgalomban, hogy közben letartóztatták, fegyházra ítélték, éhségsztrájkot folytatott, börtönbe került, illegalitásban dolgozott, újra börtönbe került, Németországba szállítás közben megszökött, letartóztatták, életfogytiglani fegyházra ítélték. Ezek nem egyazon folyamatban történtek: közben mindig magas párt- vagy állami tisztségeket viselt, méghozzá nem tétlenül.
Egy biztos: 56 után olyan ember állt az ország élén, aki nem félt. Nem érdekelte semmi, csak az ügy, amiért kezdettől fogva dolgozott. Ismerte az embereket, pontosan látta az összefüggéseket, tudta, mit akar. Következetes volt, eltántoríthatatlan, kikezdhetetlen. Nem kellett vigyáznia, nehogy ma mást hazudjon, mint tegnap. Őszinte volt és kemény. Nem azért biztosított egyre többet az embereknek, hogy a következő választásokon is megválasszák. Azért adott egyre többet, mert valóban azt akarta. Ez volt a hivatása. Ezért kitörölhetetlen az emléke! Az a hatalmas tömeg, amelyik még ma is tisztelettel gondol rá, nem mind ismeri a Munkáspártot, nem mind bízik a Munkáspárt jövőjében, s még kevesebben egy új szocializmus megteremtésében. De azt ők is tudják, vagy előbb-utóbb be kell, hogy vallják önmaguknak: Magyarországon semelyik más politikai erő nem ápolja Kádár János emlékét, csak a kommunisták. Kádár János a népét szolgálta, mert kommunista volt.
Gyurcsányok, Orbánok, soha nem fogtok felérni a bokájáig sem!

Nagy Attila beszéde

Kedves Elvtársak!  Tisztelt Emlékezők!

Egy hónappal ezelőtt Kádár János születésének 100. évfordulójára emlékeztünk ugyanezen a helyen. Ma halálára emlékezünk. Mert emlékezni történelmi felelősségünk, mert emlékezni kényszerít a jelen nyomora, kiszolgáltatottsága és a múltunk mai napig ható optimizmusa, megtermékenyítő hite az emberben és a jövőben.
„ A dolgozók voltak azok, akik munkájukkal mindenkor előteremtették a kenyeret, és vérükkel védték mindig a hazát. Dózsa, Esze Tamás, Táncsics, majd a munkásosztály nagy fiainak vezetésével a szabadság zászlóvivői, a haza igazi harcosai voltak. Az ő hazafiságuk tiszta hazafiság, igaz hazafiság, és mi ennek a hazafiságnak a folytatását akarjuk.”
Kádár János mondotta ezeket a szavakat, és sorolta a magyar történelem kiemelkedő alakjait példaként, akik a népért küzdöttek, szenvedtek, adták életüket. Dózsa, Táncsics, Petőfi, a lángoszlop  mesterséges ködbe van burkolva, mert kell a hely Horthynak, Nyírőnek, az úri Magyarország madárijesztőinek.
Kell, hogy lekössék a magyar emberek gondolatait a történelem álságos, alamuszi figuráival. Kell, hogy olyasmivel foglalkozzanak, ami nem lényeges, ami leplezi a tehetetlenséget, a felelős gazdasági döntések meghozatalának hiányát, az érdemi munkát, ami népünk felemelkedését szolgálná. Szó sincs felemelkedésről. Ellenkezőleg, egyre nagyobb társadalmi rétegek csúsznak szakadékba, kerülnek lehetetlen helyzetbe, veszítik el a mindennapi kenyerüket.
„A szocializmus korszerű magyar gazdaságot teremtett. Az ipari termelés tízszeresére, a nemzeti jövedelem hétszeresére nőtt. A háztáji gazdaság és a termelőszövetkezetek összekapcsolása a magyar mezőgazdaságban kiemelte a nyomorból és elmaradottságból a magyar falut, és irigylésre méltó élelmiszerellátást biztosított az egész országnak.”
Magyarország egyik legvörösebb megyéjéből jöttem, Nógrádból.
Salgótarjánra elsősorban a gépipar és a könnyűipar fejlettsége volt jellemző. A több mint 100 éves múlttal rendelkező acélgyártás gyakorlatilag megszűnt. Az üveggyártás, a sík- és öblösüveggyártás az 1990-es évek elején vált a kapitalizmus martalékává. Ezzel párhuzamosan emberek tömegei lettek munkanélküliek.
A hagyományos bogyósgyümölcs-termesztésből ma már alig lehet megélni.
1945-ben Salgótarjánban 3 középiskola volt, 1989-re már 7 középiskolában folyt magas színvonalon az oktatás.
A második világháborúban súlyosan megrongálódott zagyvapálfalvai templomot 1955-ben teljesen átépítették, új harangot kapott és kibővítették. A tények az igazi bizonyítékok a Kádár János által vezetett országról, az emberek életének színvonaláról.
Ma haldoklik a magyar vidék, nincs ipar, de van kilakoltatás, kórházi kiszolgáltatottság, gyermekszegénység, szédülés az iskolapadban és terjed a TBC, a mocsok, az igénytelenség.
Kádár János Magyarországán ilyen nem fordulhatott elő. Igen, diktatúra volt, a többség diktatúrája, és a többségnek jó volt. Ma demokrácia van, kevesek demokráciája, és a keveseknek jó ma.
Ők diktálnak a népnek, szívják vérét, energiáját, élősködnek rajta és négyévente átverik. Aztán porhintéssel csendesítik, ami mára szakmává vált és egyeseknek szép kis jövedelmet biztosít.
Kádár János halálával új, sötét kor köszöntött ránk, amit akkor sokan nevetve ünnepeltek, illúziókban ringatták magukat, azt hitték, hogy eljött a Kánaán, aztán lassan elkövetkezett a korgó gyomrú ébredés, a feleszmélés és a kétségbeesés ideje.
Megjelent a mélyszegénység szindrómája, amely a kapitalista rendszer specifikus tulajdonságaiból fakad. Ilyen a munkanélküliség állandó és fenyegető jelenléte, a hatalmas jövedelmi- és vagyonkülönbségek, a válságok hullámzó megjelenése, melyek a bérből élőket, a kisvállalkozókat, a fiatalokat és nyugdíjasokat sújtják leginkább. A humanizmus, szolidaritás, gondoskodás ígérgetése  afféle szemfényvesztés a tőkés pártok részéről, amivel választásokat lehet nyerni.
A Magyar Népköztársaságban nem volt ilyen. Bár diktatúra volt, igaz.
Thomas Mann, fehérek közt egy európai szavait idézem: „Szerintem nem minden diktatúra, egyformán diktatúra. A lelkem mélyén különbséget tudok tenni. Nagyon jól elképzelhető egy diktatúra az emberiségnek, a jövőnek a nevében, a szabadságnak, az igazságnak és igazságosságnak a nevében, szemben a hazugság és a gazság diktatúrájával.” Nem szükséges feltétlenül képzett marxistának lenni ahhoz, hogy az ember belássa ennek realitását.
Hogy voltak hibák, mi nem tagadjuk, s azt sem, hogy a hibák elkövetésének Kádár is részese volt, de ha mérlegre tesszük a hibákat és az eredményeket, akkor az eredmények lehúzzák a mérleg serpenyőjét. Tárgyilagosan vizsgáljuk a tényeket, a számokat, az életlehetőségeket. S ha semmi többet nem teszünk, akkor is utat nyitunk az igazságnak.
Kádár elvtárs! Köszönjük a múltat, s az erőt, a bátorságot, a kitartást amire naponta tanítottál és mindig példát mutattál.
Kedves Elvtársak! Nem felejtünk! Ne felejtsünk!

Szolnoki győzelmek és nigériai ezüstérmesek a Munkás Kupán

Tizenöt férfi-, illetve négy női csapat döntötte el egymás között a túrkevei 18. Munkás Kupa kispályás labdarúgótorna helyezéseinek és érmeinek sorsát 2012. június 9-én. A tornát kora reggel Thürmer Gyula, a Magyar Kommunista Munkáspárt elnöke nyitotta meg, majd a szabadtéri pályákon és a tornateremben megkezdődtek a mérkőzések.
A 15 férficsapat három ötös csoportban játszott körmérkőzést, és csoportonként az első két helyezett jutott tovább. A hat továbbjutó kieséses rendszerben mérkőzött a hármas döntőbe jutásért, ahol a három továbbjutó csapat körmérkőzéses rendszerben alakította ki a végső sorrendet egymás között.
Az idei tornán a második helyezett Strikaz csapatában debreceni orvostudományi és műszaki egyetemisták játszottak, akik Nigériából és Kamerunból érkeztek hazánkba tanulni. Látványos játékukat figyelve sokan úgy vélték, hogy a végső győzelemre is esélyesek, végül azonban a második helyen végeztek a szolnokiak mögött.
A női mezőnyben a két szolnoki csapat végzett az élen.
A díjak átadásában Csajbók Ferencen, a torna szervezőjén kívül a Munkáspárt Központi Bizottságának és országos elnökségének tagjai, valamint Jász-Nagykun-Szolnok megyei párttagok segédkeztek:
Budapest: Kovács István (országos elnökség), Kajli Béla, Kerezsi László, Fléger Tamás, Megyes Zoltán.
Jász-Nagykun-Szolnok megye: Bencsik Mihály megyei elnök, országos elnökségi tag, Gulyás László és Sipos Sándor, a KB tagjai, Szilágyi Sándor (Szolnok), Herceg Antal (Mezőtúr).
***
A 18. Munkás Kupa végeredménye

Férfiak (15 csapat)
Végeredmény: 1. Szolnoki Suttyók, 2. Debreceni Strikaz, 3. Túrkevei Buga Falatozó
Gólkirály: Kormos László (Túrkevei Buga Falatozó)

Nők (4 csapat)
Szolnoki Barátok–Szolnoki Góliát 5–1.
Szolnoki Barátok–Kisújszállási Kétballáb Ördögei 10–0.
Szolnoki Barátok–Túrkevei Kevi Csajok 10–0.
Szolnoki Góliát–Kisújszállási Kétballáb Ördögei 5–1.
Szolnoki Góliát–Túrkevei Kevi Csajok 7–0.
Kisújszállási Kétballáb Ördögei–Túrkevei Kevi Csajok 5–1.
Végeredmény: 1. Szolnoki Barátok, 2. Szolnoki Góliát, 3. Kisújszállási Kétballáb Ördögei, 4. Túrkevei Kevi Csajok
Gólkirály: Földvári Fruzsina (Szolnoki Barátok)

A karcagi Munkáspárt piaci akciója: a rendszerváltók a felelősek az ország mai tragikus állapotáért

A Munkáspárt karcagi szervezete 2012. május 24-én, a karcagi piactéren 350 darab A Szabadság újságot, 130 darab Jászkun Munkást, és mintegy 400 darab szórólapot osztott szét a piac látogatói és árusai között. Az akciót, amelyben nyolc karcagi párttag vett részt, kedvezően fogadták, csak egy-két ember mondta, hogy ő nem kéri a párt anyagait, mert a Fidesszel rokonszenvezik. Horváth Sándor karcagi pártelnök kedvezően értékelte az akciót, és megjegyezte azt is, hogy azok közül, akik eltérő politikai véleményt hangoztattak, néhányukat sikerült meggyőzni arról, hogy számára a szocializmus összességében élhetőbb volt.
Nagy József karcagi alelnök a szóróanyagok átadásakor arról érdeklődött, hogy valós-e azok tartalma, azaz jobban érzik-e magukat most, hogy nincs munkahely, és bizonytalan a jövő, mint 1990 előtt, amikor biztos munkahellyel és jövedelemmel rendelkeztek. A megkérdezettek egyöntetű válasza az volt, hogy ami ma van az országban, az egy tragédia, amiért a rendszerváltók a felelősek.
Az egyik árus arra hivatkozott, hogy neki aztán magyarázhatják, milyen rossz volt a szocializmus. Ő ugyanis éppenhogy másként emlékezett: öt gyermeket nevelt fel, és nyáron elutaztak a Balatonra szabadságra. Gyermekei azonban erre anyagi okokból képtelenek, ami azt valószínűsíti, hogy a család aligha mehet nyaralni a Balatonra.
Több asszony elmondta, hogy már nyugdíjasok, és az életük megoldottnak tekinthető, a kérdés csak az, hogy mi lesz az ő gyermekeikkel. Nagy József azon felvetésére, hogy az új alaptörvényben nincs benne a nyugdíjhoz való alanyi jogosultság, azt mondták: tudomásuk van róla, és ez számtalan emberi tragédiához fog vezetni.
Az egyik gazdálkodó elmondta, hogy 60 hektáron gazdálkodik, és bár a bevétele és jövedelme több, mint amennyi a szocializmusban volt, de ehhez jóval többet kell dolgoznia, szabadideje pedig gyakorlatilag nincs.

A felvételek készítésekor többen azt kérték, hogy őket ne fényképezzük, ami jelzi azt, hogy tartanak attól, ha a fotók felkerülnek az internetre.

24. pártkongresszus: két megyei kitüntetett, új pártprogram, megemlékezések Kádár Jánosról

Két módosítással jóváhagyták a Magyar Kommunista Munkáspárt 24. kongresszusának küldöttei a párt új programját. Jász-Nagykun-Szolnok megye két párttagja és kongresszusi küldötte: Herczegh Klára (Szolnok) és Dull Krisztián Norbert (Tiszabura) is már az új kitüntetési rend szerint kapott a párttól elismerést (utóbbi a pártprogram vitájában is felszólalt), ezt a kitüntetési rendet szintén a kongresszuson fogadták el, a párt új jelképével együtt – ezzel módosult a szervezeti szabályzat. Sipos Sándor (Túrkeve) központi bizottsági tagságát is a kongresszus erősítette meg. A párt belpolitikai állásfoglalását szintén jóváhagyták a résztvevők. A kongresszus délelőtt és délután is Kádár Jánosra emlékezett. Az MSZMP volt főtitkárára, az ország 1956 és 1989 közötti vezetőjére a Baross utcában Fogarasi Zsuzsanna országos alelnök emlékezett meg, a kongresszus után pedig a küldöttek testületileg kivonultak a Fiumei úti temetőbe (ahol délelőtt felavatták Kádár János mellszobrát, majd azonnal el is vitték onnan), itt Dull Norbert és Kerezsi László beszélt Kádár Jánosról, a kitüntetett tiszaburai pártelnök és települési képviselő (Munkáspárt-FIROSZ) felesége, Dullné Földi Erika pedig Gyóni Géza versét szavalta el, amelynek címe: Csak egy éjszakára.

Gyakorlatilag megtelt a Munkáspárt Baross utcai székházának első emeleti terme, ahol május 26-án, Kádár János 100. születésnapján 165 küldött és további 100 meghívott vendég illetve párttag reggel kilenc órakor kezdte meg a 24. kongresszus munkáját.

A kora délelőtt Kádár János méltatásával telt el. A száz évvel ezelőtt született pártfőtitkárról először Fogarasi Zsuzsanna országos alelnök emlékezett meg. Ezt követően a külföldi kommunista pártok meghívott vendégei kaptak szót. A görög, a szlovák, a szovjet és az osztrák felszólalók beszédükben egyrészt Kádár érdemeiről beszéltek, másrészt saját pártjaik helyzetéről számoltak be. Valamennyien reményüket fejezték ki, hogy a közösségi társadalom előbb-utóbb megszületik, és hozzátették: ebben a harcban sok sikert kívánnak a Munkáspártnak.

Thürmer Gyula országos pártelnök beszédében az ország, a párt helyzetéről, a Munkáspárt előtt álló feladatokról beszélt. Kádár Jánosra utalva kijelentette: a kádári szocializmus minden gondja és hibája ellenére jobb, sikeresebb, emberibb volt, mint a mai kapitalizmus. A Munkáspárt, amely Kádár örökösének tekinti magát, sok mindent másképp kíván tenni – de szintén közösségi társadalmat akar létrehozni –, mert tanult a szocializmus történetéből.

– A kapitalizmus válságban van – mondta az elnök. – De az is nyilvánvaló, hogy a tőkés rendszer nem tudja a válságot megoldani. A tőkés rendszer válságát egy dolog oldhatja meg: a kapitalizmus megszüntetése, a közösségi társadalom megteremtése. A szocialista forradalom órája egyre közeledik. Szerettük volna, ha Kádár 100. születésnapját más olyan baloldali szervezetekkel közösen ünnepeljük, amelyek balra állnak az MSZP-től.  Kiderült, hogy nem megy. Ők az MSZP hatalmában látják a kiutat, mi a dolgozók hatalmának megteremtésében. Ők az EU barátai, mi az EU ellenfelei vagyunk.

Thürmer Gyula arról is beszélt, hogy a dolgozó emberek ma vagy holnap, de a Munkáspártot is megkérdezik: merre tovább, mi a kiút? Az előző, 23. kongresszuson már ki kellett jelenteni: vagy változtat a munkáján a párt, vagy elhal. Ezért volt szükség új folyamatok elindítására és a régiek megtartására. Ezek egyik része az, hogy minden nehézség ellenére a Munkáspárt létezik és dolgozik. Tartozása, lejárt adóssága nincs. Van programja, és létrehozta a Szabó Ervin Akadémiát.

Az elnök utalt arra, hogy a karcagi alapszervezet röplapjában sorolta fel azokat a helyi gyárakat, üzemeket, amelyeket 1990 után megszüntettek. Az erről készült anyagokat a központi és a helyi pártlappal együtt átnyújtják az embereknek.

Thürmer Gyula ezután rátért a konkrét feladatokra.

– A kapitalizmus nem tudja az emberek problémáit megoldani – mondta. – Nem azért nem tudja, mert nincs pénze. Van pénze, de ezt a pénzt arra fordítja, hogy még több pénzt, még több hasznot termeljen. A tőkés önmaga soha sem fogja belátni, hogy le kell mondania minél nagyobb haszonról, és meg kell elégednie a kisebbel. A kormányokat pedig nekünk kell kényszeríteni. Őket kell rákényszeríteni arra, hogy adóztassák meg a gazdagokat, a multikat, korlátozzák a tőke hatalmát. Ez a Munkáspárt programja. Minden tőkés kormányt kényszeríteni kell, a konzervatívot is, a szocliberálist is. Aki azt mondja, hogy elég leváltani a Fidesz-kormányt, és helyébe hozni egy szocliberálist, az hazudik, félrevezeti a dolgozókat. Ilyenekkel nincs, és nem lehet közös utunk. A tőkét csak a néptömegek, a dolgozók ereje korlátozhatja. Ha erősek leszünk, szervezettek, a tőkések kénytelenek lesznek engedményeket tenni. Ha gyengék maradunk, megosztottak, újra és újra belénk rúgnak.

– Értessük meg mindenkivel a kapitalizmus lényegét – említette az elnök. – A szegény azért szegény, mert mások gazdagok. Fizessenek tehát a gazdagok, segítsünk a dolgozóknak! Elég az áldozatokból! Egy fillérrel se többet a tőkés kormányoknak! Egy fillérrel se többet a bankoknak! Hozzunk létre népi-dolgozói szövetséget! Tanuljunk meg együtt küzdeni a tőkések ellen! Kényszerítsük ki a fennálló kormányoktól a tőke hatalmának korlátozását!  Küzdjünk a politikai szabadságért, a demokratikus jogokért! Valljuk: ha az egyszerű emberek megszervezik magukat, ha felismerik saját erejüket, a világot válthatják meg.

A szónok utalt arra, hogy a tőke korlátozása azonban nem elég. Ha itt megállna a párt, nem lenne jobb a szocialistáknál, a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíciónál és más mensevik bandánál. A tőke ugyanis könnyedén visszavonhatja a reformokat. Új társadalomra, közösségi társadalomra van szükség. Az új pártprogram ezért vázolja fel egy új közösségi társadalom képét. Ez nem valamiféle elvont vágyak gyűjteménye. A közösségi társadalom olyan társadalom, amelyben a termelőeszközök zöme a társadalom tulajdonában van. Olyan, ahol nem a piac az úr, hanem tervgazdálkodás folyik. Olyan, ahol a hatalom a munkások, a dolgozók kezében van. Olyan társadalom, amely nem a pénzért van, hanem az emberért.

– Forradalmi helyzet ma nincs, és azt sem tudhatjuk, eljön-e ennek az ideje – mondta zárásként Thürmer Gyula. – Az azonban bizonyos, hogy nem a párt fog forradalmat csinálni, hanem a forradalmasodó tömegek. A pártfegyelem nem elavult dogma, hanem a párt létének feltétele. Ezt tudatosítanunk kell önmagunkban, és meg kell tanítani rá új tagjainkat. A pártfegyelem része az is, hogy a programot egységesen képviseljük. A társadalomnak minden kommunistától ugyanazt kell hallania. Nem kételyeket, nem pletykákat, hanem a párt szavát. Harcunk fő területe ma az utca. Használjuk az Internetet, és a modern technika újabb eszközeit. De ne feledjük: a technika nem helyettesíti az embert.  A forradalmat nem lehet „letölteni” az Internetről. Meg kell érte harcolni. Küzdünk, s gyakran veszítünk. Veszítünk, de talpra állunk. Van úgy, hogy elárulnak bennünket, de mi megyünk tovább. Sokszor érezzük, hogy nincs tovább, de mégis merítünk új erőt. Tesszük, mert hiszünk. Hiszünk abban, hogy a mi ügyünk jó! Hiszünk abban, hogy a mi ügyünk tisztességes, becsületes! Hiszünk abban, hogy a mi ügyünk győzni fog! Csak azért is győzni fog!

A párt új jelképe, amelyet a kongresszus elfogadott, egy munkásembert ábrázol, kezében kalapáccsal, háttérben a Munkáspárt vörös színével, előtérben a pártnév feliratával. Az új kitüntetési rend, amelyet szintén megszavaztak a küldöttek, négyfajta lehetőséget sorol fel: aranyjelvény, Vörös Lobogó-jelvény és kétféle oklevél: „Hűség a dolgozó néphez, hűség a párthoz” és „A Munkáspárt győzelméért” elnevezéssel.
A Jász-Nagykun-Szolnok megyei küldöttek közül a "Munkáspárt Aranyjelvénye" kitüntetést Herczegh Klára (Szolnok), a Jászkun Munkás megyei pártlap főszerkesztője vehette át, a "Munkáspárt Vörös Lobogója" jelvényt pedig Dull Krisztián Norbert tiszaburai pártelnök.

A kongresszus megerősítette négy új központi bizottsági tag korábbi megválasztását, ők a következők: Botta Melinda és Kerezsi László (Budapest), illetve Nagy Attila (Salgótarján). A negyedik KB-tag a túrkevei Sipos Sándor.

Két változtatással szavazták meg a küldöttek a párt új programját, amelynek vitája több hónapon át zajlott a pártban. Mindkettő a termőföld tulajdonlásáról, a szövetkezetek támogatásáról szól, illetve arról, a föld kincseinek, a természeti erőforrásoknak össznépi tulajdonban kell lenniük.

Délután három óra után a párt vezetői, a kongresszusi küldöttek és a velük rokonszenvezők, körülbelül négyszázan, a Józsefvároson keresztül átvonultak a Fiumei úti temetőbe, Kádár János sírjához, rendőrségi biztosítás mellett. Útközben mozgalmi dalokat énekeltek, és különféle jelszavakat harsogtak, amelyek a kádári és a jelenlegi helyzetet hasonlították össze. A sírnál Dullné Földi Erika Gyóni Géza Csak egy éjszakára… című versét szavalta el, férje pedig Kádár Jánosról tartott beszédet.

Jászkun Munkás, 2012. május

Száz éve született

A XX. század legnagyobb magyar politikusa Kádár János.

Személyesen éltem át azt a több évtizedet, amíg Kádár János a Magyar Népköztársaság egyik vezetője volt. Nem vagyok elfogulatlan, mert valamilyen formában én is részese voltam e korszak eredményeinek, kudarcainak. 1957. augusztus 20-án Kisújszálláson találkoztam először Kádár Jánossal.

Kádár János 1912. május 26-án született Fiumében, Csermanek János néven anyakönyvezték. Édesapját Kressinger Jánosnak hívták, aki nem vállalta fiát. Édesanyja Csermanek Borbála.

A polgári iskola elvégzése után írógépműszerésznek tanult. A fedőneve Barna, majd Kádár volt. 1945 után a belügyminiszter engedélyével megváltoztatta a nevét, és így Kádár János lett. Ha az életútjának titkát keressük, valószínű, hogy annak legalapvetőbb lényege a kötelességtudat volt.

Őt, az embert, a politikust hitelesebben nem tudom megfogalmazni, mint ahogy ő fogalmazott. 1960. október 3-án részt vett az ENSZ közgyűlésén, és ott nagy tapssal fogadott beszédéből idézek: „Az ember hibázhat és tévedhet is, de én úgy érzem, igaz ügyet szolgálok, és büszke vagyok rá, hogy a történelem e súlyos órájában hű társaimmal együtt a munkásosztályért és a sokat szenvedett magyar népért kiállva ott voltam, ahol lennem kellett, és azt tettem, amit tennem kellett.”

David Irving angol publicistát idézem: „Ha nem Kádár János lett volna a vezető, Magyarország sorsa rosszabbra fordult volna.”

Meggyőződésem, hogy Kádár János azért marad a magyar nép emlékezetében pozitívan, mert ember volt és reális politikus, és az adott történelmi körülmények között senki sem tudott volna többet adni a magyar népnek. Hazánkat ebben a periódusban a béke, a viszonylagos jólét, a nyugalom, a létbiztonság és a félelem nélküli élet jellemezte. A véleményem igazolására néhány közvélemény-kutatás eredményét írom le.

Kádár János halálának 10. évfordulóján a TV 2 műsorában több mint 40 ezer telefonáló 82 százaléka azt vallotta, hogy jobban élt a szocializmusban. (Munkásjövő, 1999. december)

Történelmi személyiségekről tartottak szavazást levélben, telefonon és interneten. Nem volt kétséges, hogy az első helyen a 18 ezer szavazóból majdnem mindenki Szent Istvánra szavazott, és a harmadik helyen Kádár János végzett. (A Szabadság, 2000. január 7.)

A Miniszterelnöki Hivatal Országimázs Központjának megbízásából a Gallup Intézet végzett felmérést. A felmérés azt mutatta, hogy a magyarok kétharmada azt vallotta: Mátyás király, Szent István és Kádár János a három legfényesebb magyar történelmi korszak meghatározó személyisége. (Népszabadság, 2000. január 27.)

Horváth Sándor

„Kannibal” ante portas

Igen, ezt is megértük. A megboldogult kommunista miniszter még a kezdet kezdetén vizionálta egy nyilvános előadáson: amennyiben a hatalomra szabadítjuk az ellenforradalmat, kitesszük az országot a fehérterrornak. Ezt a történelem ismerete és a napi tapasztalatok mondatták vele. Ki gondolta komolyan, hogy a kiváltságaitól megfosztottak – amennyiben tehetik – élni hagyják a negyven évig uralkodó elitet?

A kerekasztal megbeszélésein történt alku jegyében a vendettát áhítozók „csendben” maradtak, különben is el voltak foglalva a haza birtokba vételével. A három cikluson át kormányzó szocialisták nem szorgalmazhatták a korábbi kommunista vezetők megbüntetését, hiszen soraikban is sokan voltak (vannak), akik maguk is e kategóriába tartoztak. Eljött azonban a polgári ellenzék ideje. Ki kellett engedniük a tizenkét esztendőn át halmozódó és feszítő gőzt.

A gazdasági-politikai helyzet látványosan romlik. Ezen az Orbán-kormány csak a gazdagok alapos megrendszabályozásával, megadóztatásával tudna enyhíteni. Egy ilyen gyakorlat azonban letérést jelentene osztálypolitikájáról, ami egyértelmű lenne a saját lényegéről való lemondással. Ez nem szándéka és érdeke a Fidesz–KDNP koalíciónak. Más módszereket kell keresni, alkalmazni. Enyhíti a feszültséget a „kis kenyér és a nagy cirkusz” politikája, a nacionalista-irredenta propaganda, s nem utolsósorban az antikommunista uszítás. Ez utóbbi most feltűnően felerősödött. A kilátásba helyezett boszorkányüldözés jó „hecc” lesz a nélkülözőknek. Kenyeret ugyan nem tesz az asztalra, de egy jó cirkuszi mutatvány némi kárpótlást nyújt a nincsteleneknek.

Megnőtt a „kommunizmus áldozatai” napjának jelentősége, terelik a látogatókat a történelemhamisító Terror Házába, szobrokat bontanak, szobrokat avatnak. Egyre több szó esik a jóságos Horthy Miklósról, előszeretettel vonnak párhuzamot a fasizmus és a kommunizmus között, miközben csökken a fasizmus bűneinek propagandája, a széljobbal szemben a bősz igazságtevők egyre engedékenyebbek. Most már nincs pardon a matuzsálemeknek sem (lex Biszku). Nagy lendülettel esnek neki a levéltáraknak, hogy megidézzék a holt és az élő kommunistákat, akik mertek kommunisták lenni – nemcsak a „szocializmus” idején, de már akkor is, amikor ezért a hitvallásért fejvesztéssel fizettek a mai elit ősei. Hortobágy, Recsk elhomályosítja Auschwitzot, a Horthy-rendszer hírhedt internálótáborait.

A szólásszabadság, a véleménynyilvánítás korlátozása már a negyedszázados fasisztoid „nemzeti-keresztény” kurzus áporodott levegőjét árasztja. Aki 1956-ot ellenforradalomnak tekinti, s nem hajlandó a börtönökből kiszabadított köztörvényes csőcseléket a haza hőseiként tisztelni, istenkáromlást követ el, s a mai elit érdekeit képviselő, nem éppen pártatlan törvénnyel gyűlhet meg a baja.

Orbánék jóvoltából rohanunk a Horthy-rendszerbe. Természetesen nem lehet kétszer belépni ugyanabba a folyóba. Orbán Viktor jövőképe lehet rosszabb, mint amilyen az exkormányzó regnálása volt.

Hegedűs Sándor

Háborgásaim

Lázár úr! Ön nem békét, hanem az örökös gyűlöletet gerjeszti az országban. Hogy lehet valakit azért hátrányosan megkülönböztetni, mert a nagyapja valamilyen vezetői állásban volt a szocializmusban? Akkor mit mondjon a nép, az ország többsége azokra, akik a Horthy-korszak népnyúzói voltak? Hogy az azt megelőző korszakokról már ne is szóljak.

A kapitalizmus meg fogja semmisíteni a mi hazánkat, mert az soha nem fog annyit fizetni a munkásnak, hogy tisztességesen megélhessen. Mert nekik nagyon fontos, hogy a munkanélküliek serege mindig sok legyen. Mert csak így tudja alacsonyan tartani a munkabéreket. A munkások így inkább dolgoznak alacsony bérért – csak azért, hogy nehogy ők is munkanélküliek legyenek.

Ez a tőkések objektív természete: mindig is ez volt, és örökre az is lesz. Nézz körül magyar: minden lényeges munkahely a külföldiek kezében van. Őket az nem érdekli, hogy a fél ország éhen fog halni.

A világon szinte mindenütt tombol a nyomor és a lelketlenség. Pedig mindenütt imádkozhatnának intenzíven, az egyházak szaporodnak, és egyre többen követelik a régi vagyonaikat, az erdőt, a mezőt, az épületet stb. aztán fokozni fogják a magántulajdon szentségének a védelmét. Vissza a középkorba – hamarosan lesznek itt énekes koldusok és papi adó is.

Dudás György

Egy zenekar ürügyén

A 80-as években felkapott zenekar volt a Postás. Nevét még onnan kapta, hogy egy időben két postás is zenélt benne: a prímás meg a brácsás. A bőgős nagydarab parasztember, a cimbalmos töpörödött cigány, a fia, a klarinétos, akit Petrusnak hívott mindenki.

Mindnyájan mesterei voltak hangszerüknek, de együtt valami szívhez szólóan tudtak muzsikálni, ha csárdást húztak, nem nagyon tudott senki sem helyben maradni. Másodállású zenészek voltak: a bőgős raktáros volt a tsz-ben, a cimbalmos gyárban dolgozott, ahová fiát is bevitte. Petrus ki is tanulta a galvanizálást. Szabad idejükben kisebb bálakban, névnapokon meg brigádrendezvényeken muzsikáltak, olcsók voltak, felkapottak, együtt énekeltek a jókedvű hallgatósággal, koccintgattak is, de mértéket tartottak.

Az égő fekete szemű Petrus addig fújta a szebbnél szebb nótákat, míg hozzájuk nem csatlakozott egy csodaszép, tarka szoknyás cigánylány: Rozika. Táncolt, énekelt, mindenkit elkápráztatott. Esküvő lett ebből, nem hét határra szóló, de emlékezetes cigánylakodalom. Három napig húzta a zenekar, bizony a fiatal férj meg az új asszony is sokszor beszállt a vendégek gyönyörűségére muzsikálni, táncolni, énekelni.

A fiatalasszony takarította a buszokat, a buszpályaudvart, de ha tehette, ment a zenekarral. Amíg mehetett: mert alig egy évre fiúgyermekkel gyarapodott a  család: Petikével. Vettek egy kis házat a város szélén, szépen éltek.

Az öreg cimbalmos nyugdíjba ment. Nedves szemmel mutogatta a búcsúajándékként kapott bronzvázát, amelyen ott domborodott a gyár neve mellett az ő neve is, és a cimbalom előtt ülő alakja is.

Aztán a változás szele, vagy tán forgószele meglegyintette a várost is. egyre kevesebb lett a muzsikálnivaló, ritkultak a zenés alkalmak, nem voltak már brigádok sem. A raktáros előbb tehenész lett, majd a sokadik főnöke közölte vele: menjen csak a cigány barátaihoz, pedig hányszor húzatta velük kedvenc nótáit.

Petrus meg a párja ugyanazon a héten lett munkanélküli. Az első körben küldték el őket, hiába voltak ismertek a zenekarral, nekik nem akadt munka, valahogy mindig későn érkeztek. Hiába biztatta őket az öreg cimbalmos, hogy minden jóra fordul, már nem tudtak benne bízni.

Petrus csatlakozott egy kábelfektető kubikos csapathoz, járták az országot, napkeltétől naplementig robotoltak, háromhetenként jártak haza. Megfogyott, kezét véresre törte a szerszámnyél, de konokul kitartott lepkesúlyával a Herkules alkatú kollégái között. Sajnos nem sokáig tudott bizonyítani. Valahol Pest megyében szokás szerint betértek egy kocsmába. Talán egy-egy sört ha ittak, amikor egy kopaszokból álló banda rájuk nem támadt. Volt ott mindenféle sértegetés, meg cigányozás, lökdösődés lett a vége. Amint kikerültek a kubikosok az udvarra, Petrust átvérzett ingben találták a falnak támaszkodva, alig volt már benne élet. Soha nem lett meg a gyilkosa. Édesapja két nappal élte túl fiát, a szíve vitte el.

Emlékezetes cigány temetés volt, több százan kísérték őket utolsó útjukra. Ez alkalomból a Postás zenekar tizenöt főre bővült. Szem nem maradt szárazon, amikor felcsendült a „Eltörött a hegedűm, nem akar szólani”. Csak a Peti gyerek állt könnytelenül, ökölbe szorított kézzel a koporsók mellett. Talán akkor fogant meg benne, hogy bosszút kell állnia.

Évek teltek el, Peti vad, kezeletlen gyerekből erőszakos, durva felnőtté vált. Elég volt egy kétértelmű szó, egy ferde pillantás, és már csattant is a pofon, az ökölcsapás. Megölt apját bosszulta minden kötekedőn. Hamar megismerkedett a börtönök világával, mindig garázdaság vagy önbíráskodás volt a vád. Anyja, a néhai szép Rozika nem ment férjhez. Árva vagy magára hagyott gyerekeket nevelt, hetet már útjukra engedett. Amit Péter fiával nem tudott elérni, ezek a gyerekek szelídek, szorgalmasak voltak, szakmát tanultak, zeneiskolába jártak.

A lányok persze hamar férjhez mentek, gyerekeket szültek, részeges, semmittevő férjekkel kínlódtak. A fiúk közül egy lett zenész, a nagybőgő mestere, mondják, még Pege Aladár is foglalkozott vele. Ma Kanadában él. A többi munkanélküli, a törvénnyel egyiknek se volt baja eddig, csak a világgal, amely egyre fenyegetőbb, pedig nem tehetnek róla, hogy hová születtek.

Néha-néha visszalátogatnak Róza mamához, ahol ismét új lakók népesítik be a kis házat: négy kis cigánygyerek. A lányok tán valamivel nagyobbak, már segítenek valamit a ház körül. Rozika mesél nekik a Postás zenekarról, meg arról az elveszett világról, ahol a cigánynak is volt munka, megélhetés, megbecsülés.

A piacon találkoztam vele a minap: sietősen lépkedett az asztalok között. „Jön haza Péter fiam”, mentegetőzött a marasztalásra, „tudja, jó magaviselete miatt megkapta a harmadolást”. Boldog mosollyal sietett tovább.

Bíró Imre, Mezőtúr

A tévedés ára

Az olyan ember téved, aki szándéka, akarata ellenére helytelenül ítél meg valamit, értékelése közben valamilyen mértékben téves ítéletet alkot. Vagyis a valóság félreismerése következtében hibázik. A tévedés következményein többnyire az utólagos beismerés és megbánás sem változtathat.

A ránk települt magyarországi kapitalizmus elmúlt huszonkét esztendejében szerzett széleskörű tapasztalatok egyféle társadalmi szintű tévedésre utalnak. A mind gyakrabban hallható kritikai megjegyzések, sirámok, elítélő vélemények szembeszökően bizonyítják ezt. Milliók vallják meg már, hogy bizony súlyosan tévedtek, amikor a szocializmust kiszavazták a hatalomból, s a helyébe léptetett tőke hazai trónra ültetésétől reméltek jobb sorsot, reménytelibb jövőt maguknak. Az új politikai érában megtapasztalták, milyen súlyos ára lett egykori tévedésüknek.

Könnyelműek voltak, amikor szektagondolkodással járultak a szavazóurnákhoz, racionális gondolkodás helyett. Elhitték a hatalomért ácsingózó önjelölt „prófétáknak”, hogy csak és kizárólag a rablókapitalizmus lehet a hibáktól sem mentes emberközpontú szocialista társadalmi rendszer – jövendőt felvirágoztató – alternatívája. A mesterkélten felszított tömeges eufória közepette képtelenek voltak felismerni, hogy kizsákmányolás és kilátástalanságba taszító munkanélküliség vár rájuk a farkastörvényekkel szentesített polgári társadalmi rendszerben. Jóvátehetetlen tévedésük ódiumát ártatlanok milliói fogják generációkon keresztül viselni, akik bárhogy szeretnének, a tőke könyörtelen természete miatt nem tudnak változtatni egyre súlyosbodó helyzetükön.

Öröklik, majd továbbörökítik a nyomort, az egzisztenciális hátrányt jelentő másodrendű állampolgárságot, a tartós munkanélküli státuszt, s vele a kizsákmányolhatóságot, a krónikus szegénységet és az egyéb gazdasági hátrányokat. Mind többen felismerik, hogy a társadalom mai helyzete beteg állapot. Helyzetét a tőkés világot sújtó válság tovább rontja. Ami az eltelt utóbbi években Magyarországgal a tőkés viszonyok között megtörténhetett, szinte alig korrigálható torzulás, a haladás fő vonalától való otromba eltérés szinte jóvátehetetlen visszalépés. Törvényes lehetősége van az olyan különös gyakorlatnak, hogy ne az boldoguljon, aki dolgozik, hanem az, aki ügyeskedik, „lóvá tesz” másokat, seftel, kiszipolyozza embertársait. Annak függvényében, hogy a szocializmus évtizedeiben gyarapodott közös vagyonból mekkora szeletet sikerült magának bagó fizetség ellenében kiügyeskednie.

S miközben az elszegényítettek közül egyre növekszik a munkátlanságra kényszerült, s ennélfogva biológiai szerepre kárhoztatottak száma, tovább gyarapszik a koldusok, a guberálók, az adakozásra szoruló perspektívátlanok, valamint az ingyenkonyhákon leveselő hajléktalanok népes tábora.

Dr. Südi Bertalan

Rövid hírek

•Május hónap végéig várjuk ruhagyűjtési akciónk keretében a nyári ruhaadományokat. Megtalálnak bennünket: Szolnok, Nagy Imre körút 4. szám alatt: kedden délelőtt 9 és 11, délután 13 és 16 óra között, valamint pénteken 13 és 16 óra között. Telefon: 06-56/425-821.

•Május elsején a tiszaligeti sátrunknál várjuk tagjainkat, barátainkat.

• Május 26-án 9 órakor Budapest, Baross utca 61. számú pártházunkban minden párttagunkat és a meghívottakat várjuk kongresszusunkra és Kádár János születésének 100. évfordulójának emlékülésére.

Jászkun Munkás, 2012. április

Örök hálával gondolunk a szovjet hősökre, akik életüket adták hazánk felszabadításáért!

EGY ÍGÉRETES KEZDEMÉNYEZÉS BUKÁSA

Igazán még meg sem alakult a Baloldali Kerekasztal (Baka), má­ris bomlásnak indult. A jelzője is hamis: "baloldali". A Mesterházy Attila vezette MSZP és a Gyurcsány Ferenc által fémjelzett De­mokratikus Koalíció (DK) nem baloldali, hanem olyan párt, mely a jobboldal baloldalán áll, tehát a politikai palettán valójában a jobb­középen foglal helyet.
A Baka életre hívását Schmuck Andor kezdeményezte, azzal a szándékkal, hogy létrehozza azt az akcióegységet, mely útját áll­hatja a Fidesz "autoriter" politi­kájának, és 2014-es választáso­kon képes lesz megbuktatni Orbá­nokat. Potenciális tagok voltak a Kapolyi-Schmuck féle Magyar­országi Szociáldemokrata Párt, a Vajnai Attila vezette Munkáspárt 2006, a Thürmer Gyula elnöksége alatt működő Magyar Kommunista Munkáspárt (MKMP), a Trasciatti Attila által irányított Zöld Baloldal. Az előkészítő tárgyalásokra meghívót kapott Mesterházy (MSZP) és Gyurcsány Ferenc (DK). Mesterházyék, Balogh And­rás magánszáma után végül is elhatárolódtak a Bakában való részvételtől, mondván: olyan pártokkal nem kívánnak együtt­működni, melyek elutasítják a demokráciát és az Európai Uniót.
Az MSZP állásfoglalása elle­hetetleníti a Baka tevékenységét. Ezt látva, a Magyar Kommunista Munkáspárt vezetése is a távol­maradás mellett döntött, mert a "maradék" nem képvisel olyan erőt, mely önmagában képes len­ne gyökeresen változtatni a jelen­legi viszonyokon.
Mesterházyék érvelésével nem lehet egyetérteni. Igaz, az MKMP szembenáll a tőkés rendszerrel, nem híve a polgári demokráciá­nak, de ma nem az a kérdés, hogy kapitalizmus, vagy szocializmus, hanem demokrácia, vagy az autoritárius hatalom valamely formája. 1935 után nemcsak azok a pártok hozták létre a népfrontot, melyek mindenben egyetértettek, hanem olyan szervezetek, melyek az összefogás alapvető céljaival azo­nosulni tudtak.
Az MSZP szektás merevségé­vel kockára teszi a Fidesz leváltá­sának, a Jobbik előretörése megakadályozásának esélyeit. Túlbe­csülik Mesterházyék pártjuk erejét, ha azt hiszik, hogy 2014-re olyan erővé válnak, mely akár egyedül is képes hatalomra jutni. Egyéb­ként sem az a cél, hogy az MSZP akarata és kívánsága szerint cse­lekedjen az összefogás, hanem hogy azon többség vágyát telje­sítse, mely elviselhetetlennek tart­ja a kialakulóban lévő önkényt, a mélyülő szegénységet és kizsák­mányolást.
Ez a törekvés nem megy az MSZP, de a Magyar Kommunista Munkáspárt nélkül sem.

Hegedűs Sándor

***
Megkülönböztetett tisztelettel gratulálunk DR. HEGEDŰS SÁNDORNAK, újságunk állandó és színvonalas cikk írójának 88. születésnapja alkalmából.
A Jászkun Munkás valamennyi olvasója nevében

József Attila születésnapjára: Néppel a népért

A történelem mindig ingoványos talaján a világban a legbiztonsá­gosabb tájékozódási pont minden időben az adott kor valósága. Lenin szerint - "a konkrét helyzet konkrét elemzése"- vagyis a min­denkori valóság. Még az elméleti kérdésekben járatlan emberek is rátalálhatnak a történelmi haladás útjára, ha a valóság ismeretében helyes következtetéseket vonnak le.
Ugyanígy a legképzettebb ideoló­gusok letérhetnek erről az útról, ha elszakadnak a társadalmi élet valós tényeitől. József Attila korá­nak szellemi fölindulásában kü­lönböző erők feszültek szembe. A húszas években léptek színre a népi írók is.
Móricz Zsigmond, Nagy Endre. Ebbe a történeti vonalban lett Ady után József Attila költészete a magyar líra kiemelkedő csúcsa a világirodalomban is. Indulását már gyermekkorától meghatározza mostoha sorsa, sokszor a keser­ves koplalások. A szegedi egye­temtől egy verse miatt - Tiszta szívvel- eltanácsolták, tanári ka­tedrát soha nem kapott. Ekkor írta: "Én egész népemet fogom nem középiskolás fokon tanítani". Hivatástudata diákkorától fogva élt benne. Bekapcsolódik a munkás­mozgalomba Singer-Wolfner gyári sejthez tartozott. Illegális szemi­náriumokon előad, röplapokat fogalmaz.
Költői tehetsége éppen ennek a kapcsolatnak a hatására bonta­kozik ki igazán.1930-ban még az MKP tagja is lett. ..."Közeledik az én időm ha már ennyi a kín világot vált valóra - és nem csalódom - minden szervem óra, mely csillagokhoz igazítva, jár... "írja élete utolsó évében, ami­kor a frakciókra szakadt mozga­lomból kiszorítva, saját osztálya cserben hagyta. Őrlődve, nyomo­rogva, magára hagyottan utolsó útjára elindul a szárszói állomásra a tehervonat kerekei alá. Nem talált szavait értő társakra, barátai elhúzódtak mellőle, az asszonyok felé nyújtott keze sem­mibe markolt. Megtapasztalta a válság, a szorongás, a magányos­ság minden változatát. Lehet ő magányos, érezhette, hogy szá­mára minden mindegy? A mai posztkommunista világban is akadnak olyan élethelyzetek, hogy magányosnak érezzük magunkat.

Balla Imréné

ÖSSZEFOGÁS

Sajnos az élet úgy alakult, hogy a szélsőjobboldal és az új nácik menetelése ellen össze kell fogni, mert a rasszista, antiszemita eszmék, a fasizmus előszobáját jelentik és ez nagyon veszélyes. Az én korosztályom igaz, hogy gyerekként egyszer már átélt egy összefogást a fasizmus ellen. A veszély nem olyan nagy, mint a második világháború előtt volt. Az adott történelmi körülmények kö­zött különböző világnézeti embe­rek egységben kovácsolódtak. Gondoljunk például a háború­ellenes nagy létszámú tüntetésre a Petőfi szobornál, vagy a Nép­szava 1944. évi karácsonyi számára, amelyben Bajcsy-Zsilinszky Endre, Szegfű Gyula, Móricz Zsigmond együtt szerepeltek a kommunista Kállai Gyulával, és több vezető értelmiségiekkel, hogy a szembeállásukat kifejez­zék a fasizmus ellen. Ez nem volt sikeres, mert a hitleri Németország, amely a magyar politikára hatással volt és a Hort­hy korszak 25 évének az előz­ménye az antiszemita és rasszista politikája tette hatástalanná az összefogást. Ma még nincs ilyen külső vagy belső politikai erő, de a csírái már itt vannak. Véleményem szerint a mai társa­dalmi körülmények segítik a szél­sőjobboldal előretörését. A de­mokrácia a jogállam, a szólás és sajtószabadság korlátozása a gyűlöletkeltés, a társadalom ketté szakítása, a nyomor, a kilátás­talan élet, a félelem az antisze­mita és a rasszista eszmék ter­jedésének kedvez. Vannak jelei a veszélynek, gondoljunk a Job­bik kijelentéseire, az Európai zászló égetésre, az Új Színház igazgatói kinevezésére, az újnácik menetelésére a Várban. Mi átéltük a zsidóüldözést, mi lát­tuk a sárga csillagot viselő felnőt­teket, gyerekeket, nekem is volt ilyen osztálytársam, ezért mi érzékenyebbek vagyunk a jelen­ségre és féltjük az embereket. Ezért kell összefogni a ránk lesel­kedő veszély ellen, félretéve a nézetkülönbségeket. Most még nem késő!

Horváth Sándor

Ötvenhatról őszintén

Az elmúlt év őszén is hatásos visszaemlékezéseket hallhattunk, meg­hökkentő elemzéseket olvashattunk az 1956-os események évfordulóján. Ünnepi műsorokat láttunk a televí­zióban, néhány újság pedig ünnepi számmal emlékezett az ötvenöt esz­tendővel ezelőtti tragikus őszre. A szerzők és visszaemlékezők némelyi­ke ezúttal sem mulasztotta el fölem­líteni, hogy a honi szocializmus (sze­rintük kommunizmus) bukása '56-ra vezethető vissza. Míg mások az or­szág imponáló örömünnepeként ap­osztrofálták a korabeli fegyveres felkelés epizódjait.
Az efféle okfejtéseket, noha évről évre hangoztatták, kár lenne tagadni, hogy mindmáig tudathasadásosan fogadták az emberek. A korabeli tör­ténetekről ugyanis másként véleked­nek ma is a budapesti pártház még életben lévő ostromlói, s másként a lámpavasakra felfüggesztett, illetve a lincselések közepette szívünktől ne­tán "megszabadított", vagy a nyugati határszakaszokon szolgálatteljesítés közben lelövöldözött határőrök hoz­zátartozói. Sőt az avatatlanok tömegeinek véleményei is jócskán meg­oszlóak.
Némely lapbéli megállapításra kü­lön célszerű reflektálni. Egyik mé­dium vezércikkében ezt olvastam: "...a forradalom vezetői egy füg­getlen, demokratikus, semleges, de szocialista Magyarországot szerettek volna teremteni". Másutt ez tűnt szembe: "... ha Gerő és Andropov nem kényszerítik ki a szovjet csapatok beavatkozását a magyar események­be, sok minden másképpen történik". Bár a történelem nem szokta föltenni a "mi lett volna, ha ? " kérdést, az idézettek ellentmondásos volta felett nem illik csak úgy napirendre térni.
Akik az 1990-es rendszerváltást 1956 céljai megvalósulásának tekintik, ugyan miért hallgatják el, hogy az immáron 21 év előtti politikai for­dulattal ebben az országban a többség által nem óhajtott vadtőkés rendszer jött létre a beharangozott demok­ratikus szocializmus helyett. Meg aztán: Magyarország újdonsült hatalomgyakorlói mi végre tagadták meg '56-ban és a rendszerváltást megelőzően maguk is hirdetett függetlenség- és semlegesség eszmé­nyeit? Miért váltak a NATO-csatla­kozás megszállott híveivé?
A szovjet haderők 1956-os be­avatkozásának elmaradása esetén vélhetőleg sok minden másképpen alakul. Ha feltételezzük, hogy a pol­gárinak titulált társadalmi alakulat, tehát a mai kapitalizmus jön létre, aligha lett volna a magyar lakos­ságnak néhány - alkotásokban gazdag - évtizede, melyek eredményeivel az egész földkerekség elismerését vívta ki.
Ezerkilencszázötvenhatban "füg­getlen, demokratikus, semleges szo­cialista Magyarország" kilátásba helyezésének szólama volt a csalétek: 1989-ben pedig "demokratikus szo­cializmus, szociális piacgazdaság" modelljére hivatkozás. Evidensnek tűnik feltételeznünk, ha az '56-os felkelés győz Magyarországon már akkor tőkés állami berendezkedés keletkezik, mint ahogy az 1956 céljait beteljesítő 1990-es változások esetében történt. Így tehát - imponál vagy nem némelyeknek - valószínűsítem, hogy a magyarok többsége hálával emlékezik vissza a dolgok korabeli alakulását követő történelmi idő­szakra, a Kádár János vezette ember­központú társadalmi formációra.

Dr. Südi Bertalan

ÉVFORDULÓRA

(Aktuális szöveg egy ismert dallamhoz)

Kádár János észrevette,
Nyomorog a regimentje:
Hogyha üzenetét küldi,
Küzdelemre kell készülni.
Jöjj el ismét szabadságunk,
Rád vár a magyar.

Hull az eső Pest-Budára,
Kádár János sírhalmára:
Ahány cseppje hull reája,
Annyi magyar kívánsága:
Jöjj el ismét szabadságunk,
Rád vár a magyar.

Gazdagok és prolinyúzók,
A szegények bőrén hízók,
Míg Kádár volt a vezérünk,
Mostaninál jobban éltünk.
Jöjj el ismét szabadságunk,
Rád vár a magyar.

Proletársors addig marad,
Míg tengetni hagyod magad.
Ha majd lerázod a láncod,
Visszanyered méltóságod.
Jöjj el ismét szabadságunk,
Rád vár a magyar.

Kádár János észrevette,
Nyomorog a regimentje:
Hogyha üzenetét küldi,
Küzdelemre kell készülni.
Jöjj el ismét szabadságunk,
Rád vár a magyar.

Südi Bertalan

HÍREK

- Március 21-én a Tanácsköztársaság kikiáltásának évfordulóján koszorút helyeztünk el a Munkás Újság Kossuth téri emléktáblájánál. Beszédet mon­dott: Donkó Jolán elvtársnő.
* * *
- Április 4-én 15 órakor a teme­tőben megemlékezünk hazánk fel­szabadulásának napján és koszorút helyezünk el a szovjet emlékműnél, valamint a II. világháborúban elesett magyar katonák sírjánál.
* * *
- Május elsején a Tiszaligetben vár­juk elvtársainkat és ismerőseinket sát­runknál. Ebédelési lehetőség lesz.
* * *
- Túrkevén június 9-én kispályás MUNKÁS KUPA labdarúgó mérkő­zésre kerül sor. Érdeklődni és jelent­kezni: Csajbók Ferencnél, az örökös szervezőnél máris lehet: 06-56/361-929-es telefonszámon.
* * *
Kádár János születésének 100. év­fordulójára május 26-án emléke­zünk a párt országos központjában, majd a sírjánál a Fiumei úti temetőben.
* * *
- Ruhagyűjtést indítunk április 1-e és május 31-e között. Elsősorban tava­szi, nyári ruhákra számítunk.
* * *
- József Attila szobornál április 11-én 15.30 órakor megemlékezünk költőnk születése napjáról. Várjuk az érdeklődőket.
* * *
- Megyénk kisebb-nagyobb telepü­lésein az első félévben, főleg piaci napokon pártunk helyi és megyei ve­zetősége részvételével szórólapozást tartunk és terjesztjük a Szabadság újságunkat is.

GONDOLATOK

Hazánk jelenleg olyan helyzetben van, hogy az események csak még rosszabb állapotba visznek. Mert több 100 ezer ember számára végképp kilátástalan.
A kapitalizmus természete nem fog változni, mert ők profitot akarnak. így csak örökös kiszolgáltatásban lesz része a nép többségének. Hogy arról ne is szóljak, hogy a népbutítás in­tenzíven fejlődik. Hogy lehet az, hogy a tudomány képviselői ott vannak a Tudományos Akadémián és szerte az országban, és nem teszik szóvá, hogy változtasson a kormány az ifjúság nevelésének jelenlegi módszerén.
Miért engedik, hogy az egyház rá­telepedjen a gyerekek életére, már egész kicsi koruktól kezdve. A tudo­mány képviselőitől az elvárható, hogy a felnövekvő nemzedéket, a tudo­mány mai szintjének megfelelően oktassák. Mert szerintem túl sok időt pazarolnak olyan témákra, ami nem­hogy felvilágosítaná, de egyenesen a középkorba taszítja őket.
Valósággal megszállják az országot az egyházak és mind oktatni akar, miközben ők egymást a pokolba kívánják. Direkt butítják a népet, hogy nem tudja felismerni a szomorú sorsá­nak magyarázatát.

Dudás György

Nem értem a mostani helyzetet

A mostani helyzetet magyarázza meg valaki. Sehogy sem értem. Orbán KISZ-titkár volt, az édesapja független párttitkár és a Fideszen belül is találhatók a múlt rendszer kiszolgálói, akkor mit akar a Lázár János? Ki ő, hol volt a múlt rend­szerben? A kormányfő ellen nagy tüntetések vannak, de őróla minden lepereg, nem bírja el a kritikát.
Meddig tűri ezt a szegénységbe taszított népünk. Sajnos gyenge lett a baloldal, mert hiszékeny népünk bedőlt Orbán Viktornak és most már megbánták. Erre mondják, hogy eső után köpönyeg. Remélem 2014-ben okosabban fognak szavazni és meg­nézik hová teszik az x-et, ha nem akkor viseljék a következményeket, de bízom népünk bölcsességében.

Garamszegi Jánosné

Jászkun Munkás, 2012. március

Méltósággal emlékezve a Magyar Tanácsköztársaságról

Ezerkilencszáztizenkilenc március 21-én született meg Magyarország első munkáshatalma, a Tanácsköztársaság. Ez a világraszóló esemény a rendszer­váltás óta nem szerepel a hivatalos megemlékezések listáján. Ugyanis a jobboldali elit átértékelte, meghamisí­totta a magyar történelmet, köztük a Tanácsköztársaságot is, mondván, hogy a magyar fejlődésbe nem illik bele, mert idegen erők hozták létre. Szerintük nem volt forradalom, hanem puccs, a kommunisták összeesküvése. A jobboldali történészek a történelem átírásával nem számoltak azzal, hogy hamis értékelésüket megdönthetetlen történelmi tények cáfolják.
Mi az igazság a Magyar Tanács­köztársaságról?
Hazánkban a baloldali gondolko­dás, a munkásmozgalom hagyomány­rendszere magyar talajból fakad. Nem importcikk. Nem tagadva annak nem­zetközi összefüggéseit. A Tanácsköz­társaság nem egy szűk csoport műve, hanem a Kommunisták Magyarországi Pártja közül csoportosuló széles körű tömegek elszánt forradalmi cselek­vésével jött létre. Ugyancsak milliók vettek részt a oroszországi szocialista forradalomban is. Mindkét forrada­lomban a nép akarata nyilvánult meg. Közismerten a puccsok, összeeskü­vések, sorra-másra elbuktak, mivel nem állt mögöttük tömeg. A jobboldali politikai elit a Tanácsköztársaság számlájára írták, illetve írják ma is Magyarország megcsonkítását, Tria­nont is. Hiteles források alapján bizo­nyított tény, hogy Trianon terve már 1919. március 21-e előtt készen állt. Éppen a Tanácsköztársaság vette fel a harcot ellene, miközben Horthyék együttműködtek az ország megcson­kításának előkészítőivel, hogy azt a Tanácsköztársaság bekövetkezése miatt tüntessék fel.
A Tanácsköztársaság mindössze 133 napig állt fenn, és mégis évtize­dekkel felérő vívmányokat valósított meg. A Forradalmi Kormányzótanács törvények sorát alkotta meg a dolgozó emberek érdekében. Nagy vívmánya volt a Vörös Hadsereg megszervezése. Legtöbbet a gyerekek érdekében tett, legjelentősebb volt az összes iskola kapuinak megnyitása a gyerekek előtt. Megkezdődött a termelőszövetkezetek szervezése, ami korai volt, a földosztás elmaradása viszont több ellentmondást is felszínre hozott. A hibák kijavítására később születtek intézkedések, de sajnos ehhez már nem maradt idő, mivel április 16-án támadást indított a román királyi hadsereg. Ettől kezdve mindent a haza védelmének szolgála­tába kellett állítani. Megkezdődött a hősies küzdelem, a Vörös Hadsereghez rengetegen csatla­koztak, köztük Szolnokról is elsőnek a 68-as Jászkun Vörös Ezred. A hősies küzdelem ellenére a külső és belső ellenforradalmi erők leverték, így bukását a Tanácshatalom nem kerülhette el, amihez hozzájárultak saját hibái is. A Magyar Tanácsköztársaságot lever­ték, de emléke soha nem halványul el. Dicső tetteit sem gyűlölettel, sem meghamisításokkal nem lehet elfelej­teni.
1919. március 21-ét, mi kommunis­ták, baloldaliak, méltóképpen ünne­peljük. Torzítások helyett levonva ta­nulságait, amelyek ma is időszerűek, mert '19 nélkül nincs történelem.

Donkó Jolán

A hálátlanság

A gyakorlat nap mint nap jelzi, hogy az egymás iránti hála jócskán megkopott a rendszerváltás évtize­deiben. A kiszolgáltatottak, a nyo­mor bugyraiban sínylődők részéről nyilvánul meg még a karitatív szer­vezetek vagy a segítőkész szemé­lyiségek iránt leginkább, hogyha támogatást kapnak tőlük. Szerencsére a szülők iránti gyer­meki hála, valamint a gyógyult betegek sokat firtatott hálája is létezik még. Egyéb területeken - leginkább a gátlástalan törtetés, érdekhajhászás következménye­ként - majdhogynem életidegenné vált az emberek számára e viszonyulási mód.
A magyar politikai élet egykori "sztárja" -, aki elsőnek kürtölte világgá a Magyar Rádióban, hogy 1956. ellenforradalom helyett nép­felkelés volt - fogalmazta meg a sokak által ismételgetett tételt, mi­szerint "a hála nem politikai kate­gória". S valóban nem az, hanem az erkölcs terrénumába sorolható emberi viszony egy másik ember­hez (csoporthoz, szervezethez), aki (amely) jót tett vele, javára szol­gált. Arra motivál, hogy az ilyen tettekért nem illik becsmérléssel, mószerolással fizetni. Azt is egyér­telműsíti egyúttal, hogy bármely politikusi magatartás, törekvés sá­pataggá silányul az erkölcsi tartás hosszú távra szóló energiája nélkül. Vagyis részükről sem képzelhető el követelményszerű tevékenység morális tartás, jelesül az erkölcsi tekintély és kölcsönös bizalom, az önkontroll, az elvhűség, a becsüle­tesség, a szerénység és az általa folytatott politika igazába vetett szilárd meggyőződés nélkül.
A rendszerváltás haszonelvűség normáit követő "forradalmárait" viszont megértem, ha a hála mint erkölcsi komponens zavarba ejtette őket, s nem tudtak mit kezdeni vele. Ki várhat volna el tőlük, hogy hálásak legyenek annak a társa­dalmi rendszernek, mely megbuk­tatásán oly keményen fáradoztak. Feledték, hogy valamikor örömtől sugárzó arccal lobogtatták a vörös zászlót, gyártották a különféle mozgalmi beszédeket, elérzéke­nyültek a szovjet himnusz halla­tán. Szemrebbenés nélkül ellen­állókká kozmetikázták magukat, amint az új politikai széljárás megérintette őket. Mivégre érez­nének hálát, mert ingyen tanul­hattak az "átkosban", s különféle egzisztenciákat teremthettek ma­guknak? Mintha nem is a korabeli egyetemek, főiskolák padjainak koptatásával szerezték, hanem életük embrionális szakaszából hozták volna magukkal a tudást. S mintha a különféle tisztségekbe sem a szocialista állam jóvoltából kerültek anno, hanem úgy születtek volna bele.
A polgári társadalmi éra összes nacsalnyikja számára saját érdeke a legfőbb motiváló tényező. Min­den törekvésüket, tettüket önös ér­dekeiknek rendelik alá. Mindnyá­jan tudják, hogy ebben a gazdasági formációban kizárólag a haszon számít az erkölcsösség paraméte­rének, s a haszonszerzésre irányuló célok elérése végett bármilyen esz­köz igénybevétele megengedett.
Mégpedig ahol a gyengébbek eltaposása, "a kis halak nagyok által történő felfalása" legálisan történhet, következésképp az em­ber farkasává válhat, ott magától értetődik, hogy a hála nem illik bele az emberi kapcsolatok rendsze­rébe. Ott a hálálkodás, a szívből jövő köszönet többnyire a társa­dalom peremén vegetálók jellemzője marad. Ők ugyanis nem gaz­dagodni akarnak, hanem "csak" élni szeretnének.
Hálájuk pedig azoké, akik a morzsákkal hozzájárulnak ehhez.

Dr. Südi Bertalan

Amikor még

Amikor még hittem: létezik igazság, még bíztam és re­ménykedtem Én,
hogy jobbá válik majdan az életem.
De vakká tett a gazság és igazság, mely fájó sebeket ejtett a szívemen.
Aztán böl­csebbé tett a nagy betűs élet, túléltem néhány kemény sorscsapást.
Nem hiszek többé a tündérmesékben, mert már látom a végső állo­mást.
Az igazság, amely távol van épp oly közel, mégsem éri soha senki el,
lehet, bűnt követtem el, lehet, ártatlan vagyok,
majd eldönti a sors, alul vagy felül maradok.
Az élettől én már semmit nem remélek és várok
- a sorba, mint a többi, én is beállok.

Éber József hajléktalan

A JOBBIK IDENTITÁSA

Vona Gábor a napokban kísérletet tett arra, hogy megfogalmazza pártja arculatát. Megítélésem szerint ez a szándéka félresikerült. A pártelnök szerint: a Jobbik Magyarországért nem kommunista, nem szocialista, nem liberális, nem fasiszta politikai szervezet. Akkor mégis hová kell sorolni ezt a fura alakzatot? A kérdés költői. A párt, fennállása óta számta­lanszor adta tanújelét annak, hogy fasiszta szervezettel van dolgunk, mely formálisan is (nyilas pártszol­gálatosok egyenruhája, a turulmadár kultusza, a csíkos lobogó és a "történelmi", Trianon előtti Magyarország térképének tüntető, provokatív fel­mutatása), gyakorlati tetteiben is (randalírozás, rasszista, nacionalista jelszavak, irredenta fenyegetés), re­torikájában is (radikális ideologizálás, szociális demagógia, kirekesztő magyarkodás). Tudni illik, a "fasisz­ta" jelző gyűjtőfogalom, és nem szűkíthető le csak Mussolini híveire. A tőkés rendszer talaján keletkezett legtöbb "modern" szélsőjobboldali szervezet fasiszta, vagy fasisztoid jellegű: nacionalizmusuk, rassziz­musok, demokráciaellenességük és antikommunizmusuk nélkülözhe­tetlen kellékei eszköztáruknak, de különbözhetnek egymásról módsze­reikben, retorikájukban, népellenességük intenzitásában, stb. Ők képe­zik azt a tartalékot, melyet a kapitalizmus végső vonaglásában - fenn­maradása érdekében - felhasználhat. Ezért tapasztalhatjuk azt a toleranciát, melyet a tőkés állam velük szem­ben alkalmaz.
Kétségtelen, parlamenti szereplé­sük nyilas elődeiknél (1939-1945) visszafogottabb, képviselőik az országgyűlésben legtöbbször tárgy­szerűen szólnak hozzá a napirendi pontokhoz, azt a látszatot keltve, mintha szívükön viselnék a haza sorsát, megnyilatkozásaikban óva­tosan bánnak az éles, sértő szavakkal, jelzőkkel. Kerülik a parlamentet megbotránkoztató problémákat, összekülönbözéseket. Janus-arcuk­ból a szebbiket mutatják, hogy el­nyerjék a "nagyközönség" rokon­szenvét. Látni kell azonban, hogy ez a nyilas intelligencia veszélyesebb, az utcára küldött egyenruhás és civil pártszolgálatosoknál. A behízelgő, kulturált magatartás, párosulva a megtévesztő populizmussal a kénye­sebb ízlésűek számára is szalon­képesebb, mint a nyers erőszak. Egyetlen párt, a jobbikosok sem feledkeznek meg arról, hogy minden lépésüket figyelik, regisztrálják, s az elkövetkező választásokon realizál­ják szimpátiájukat, vagy ellenszen­vüket. A hatalomra törő irányzatok­nál ez döntő szempont.
Ám a Jobbik nem lenne fasiszta párt, ha nem találna olyan terepet, ahol leplezetlenül megmutathatja igazi arcát. Ez a színtér az utca. Vonáék - a tömegek megtévesztése érdekében - úgy tesznek, mintha a hungarista formaruhások, a "csap­junk oda!" híveinek kemény magja nem tartozna hozzájuk, mindannyiszor elhatárolódnak tőlünk, mi­közben köztudott, hogy ez a handa­bandázó, mindenre elszánt és fel­használható társaság szerves része a Jobbiknak. Egyetlen fasiszta párt sem nélkülözheti erőszakszervezetét. Lep­lezetlen magatartásuk mutatja meg "gazdájuk" igazi arcát. A többi meg­tévesztő manőverezés. A demokratikus, antifasiszta pártok és civil szervezetek emelkedjenek felül szektás politikájukon s találják meg Vonáék elszigetelésének leghatáso­sabb módozatait.

Hegedűs Sándor

Jó tanács

A könyvek szeretetére szeretném a fiatalok figyelmét felhívni, mert annál nincs jobb eszköz, a világ megismeré­séhez, illetve a világ törté­nelméből való ismeretek bő­vítésére.
A tanulási vágy igen hamar felébredhet a gyerekekben, ha kellő időben a nekik megfelelő könyv kerül a kezükbe. Ezért minden szülő, akkor cselek­szik helyesen, ha igyekszik minél több olyan könyvet adni a gyerekének, amely a korá­nak a legmegfelelőbb. Mert, ha a gyerek megszereti, ha fel­ismeri az olvasás szépségét, a lényegét, ha felébred benne a megismerési vágy, akkor nem kell többé az olvasásra biztatni. Amikor az olvasott szöveget a gondolataiban megtudja jeleníteni úgy, hogy azt szinte látja, az csodálato­san jó érzéssel tölti meg a lel­két és a tudatát. Az így fel­halmozott ismeretek fokozot­tan gazdagítják a tudását és a képzeletét. Ez pedig képessé teszi arra, hogy a társainak már sokkal érdekesebben el­tudja mondani a véleményét, mert azt színesíteni képes a felhalmozott ismereteiből. A könyv térben és időben messze el tudja vinni az embert, aki felismeri, hogy milyen jó érzés az, amikor absztrakt módon részese lehetett vagy láthatott olyan eseményeket, ami na­gyon régen történt.

Dudás György

Egy kis történelem

A cikk megírására azért szántam el magam, mert az a tapasztalatom, hogy a fiatalok nem tudják, az idősebbek meg mintha elfelejtették volna a történel­münk egy részét. A felszabadulás örö­mét beárnyékolta az ország rettenetes háborús pusztulása. A gazdasági károk a békeév -1938 - nemzeti jövedelmének kb. az ötszörösét, az 1944-es nemzeti vagyonának közel a 40%-át tették ki. Az állatállománynak több mint a felét, a gépi felszerelésnek 30%-át, az ipar termelőképességének nagyobb részét elvesztette. Tönkrement vagy súlyosan megsérült a vasúti vágányok 36%-a, a nagyobb hidak 99%-a, Budapest lakó­házának többsége elpusztult vagy meg­sérült. Az MKP 1945. májusi országos pártértekezletén dolgozta ki az újjáépí­tési tervet. Kiadták a jelszót, "arccal a vasút felé", széncsata indult, 1945 végéig 500 mozdony és 10.000 vasúti kocsit javítottak ki. A meglévő gondok el­lenére jelentős eredményeket értünk el:
- a 3 milló koldus országából kiszorí­tottuk a volt haszonélvezőket, kinyi­tottuk a tudás kapuját az onnan előbb kirekesztett milliók előtt.
- 270 nagyberuházást kezdtünk el az első 5 éves tervben.
- 1,8 millió új lakást építettünk az első 30 év alatt.
- A mezőgazdaság a világ élvonalába került, a szövetkezeti tagok nyugdíjhoz jutottak és fizetett szabadságot kaptak.
- A 44 órás munkahét bevezetésre ke­rült.
- Az egyszerű paraszti termelőeszközö­ket korszerű nagyüzemi eszközök vál­tották fel.
- Felszámoltuk a régi rendszertől örö­költ gazdasági elmaradottságot.
- Befejeződött az ország villamosítása.
- A legfontosabb, hogy létbiztonság­ban éltünk, mindenkinek volt mun­kája. Az eredményeket még több olda­lon lehetne sorolni.
- A mi múltunkat ok nélkül gyalázó törpe politikusok, sajnos újra romokban döntötték az országot.
Velük mi lesz?

Horváth Sándor

Hogyan kell megnevelni a gyereket?

A lemez egyik oldala: Előadja az anyuka, a jogos felindultságtól kissé emelt hangon, férjéhez intézve szavait, aki a Népsportot olvassa.
***
Azt szeretném csak tudni, Gyula, hogy te meddig tűröd ezt? Meddig tűröd, hogy ez a kölyök így beszéljen velem? Vagy talán most sem hallottad? Hát te a füleden ülsz és sosem hallasz sem­mit? Nem hallottad, hogy mit mondott a drága fiacskád nekem, az édesanyjá­nak, mielőtt bevágta az ajtót? Nahát én majd megmondom neked! Azt mondta, hogy unja a szövegemet, szűnjek meg! Hát mi vagyok én, kérdezlek, hogy velem egy tizenhárom éves taknyos így beszélhet? És tudod, hogy miért van ez? Mert te mindent ráhagysz! Mert tőled azt csinálhat, amit akar! Más apa már réges-rég móresre tanította volna a fiát, de te hagyod a füled mellett elmenni a pimaszságait, csak neked legyen meg a nyugalmad. Mert neked csak az fontos, hogy te békén olvashasd az újságot. És ezt a gyerek is látja! Látja, hogy velem ezt lehet csinálni, mert engem senki se véd meg! Pártomat fogtad te valaha is? Megmondtad neki egyszer is, hogy egy gyereknek az édesanyját kell a legjob­ban szeretnie a világon? Megmondtad, megmondtad, hát láthatod az ered­ményét magad is. Hogy a te szövegedet is unta? És te persze ezt simán zseb­revágod! Mert az sem jut eszedbe, hogy ha a szép szóból nem ért, akkor más­képp kell vele megértetni. Hogy a múlt héten se kapott zsebpénzt? Na, ne ne­vettesd ki magad, Gyula, mikor nagyon jól tudod, hogy a fiadnak negyvenhét fém tízforintosa van egy konzervdo­bozban, éppen tegnap számoltam meg, amikor moziba ment. Negyvenhét, az négyszázhetven forint. És te azzal aka­rod őt tisztességre nevelni, hogy egy­szer, egyetlen egyszer nem kap tőled húsz forintot?
Attól ő még nem tanulja meg, hogy egy gyereknek az édesanyja a legdrágább a világon! Hogy mitől tanulja meg? Hát megmondom neked, Gyula. Én mindent megteszek, ami tőlem telik. De a fiaddal már nem bírok. Hát annyit csak elvárha­tok tőled, hogy egyszer, egyetlen egy­szer tedd le azt az újságot, és kelj föl abból a a karosszékből, és menj ki a fiadhoz, és húzz be neki egy tisztes­séges pofont, hogy megemlegesse. Hát végül is te vagy az apja!

Janikovszky Éva csodálatos regényé­nek írásából.