Felfüggesztették a kilakoltatás végrehajtását: Kovács István maradhat a lakásában

A Munkáspárt közleménye az érdi szolidaritási tüntetésről
A Munkáspárt szolidaritási tüntetést szervezett egyik tagtársa mellett, akitől a bankok elveszik a házát. Természetes emberi gesztus. A gyűlés azonban többről is szólt. Szolidaritást vállaltunk mindenkivel, akiket a kilakoltatás fenyeget. Sok-sok magyar dolgozóval, függetlenül politikai nézeteitől, vallásától. Hívtunk minden szervezetet: gyertek, támogassatok egy olyan ügyet, amelyben ma bűn hallgatni! Sokan eljöttek, bár még mindig kevesen a feladathoz képest.
Sok féle szervezet jött el, köztük a Magyar Nemzeti Arcvonal aktivistái is. A szocliberális támadás, mint már sokszor korábban, azonnal elindult: a Munkáspárt együttműködik a fasisztákkal! Vajnai Attila úr, a Munkáspárt-2006 elnöke, aki ma nem több, mint a szocliberális erők jelentéktelen szószólója, mindjárt el is határolódott tőlünk. Elfelejtette hozzátenni, hogy 2004-2006 között mindent megtett az egyetlen kommunista párt, a Munkáspárt meggyengítéséért, és ma is csupán abban látja a „tőkés rendszer elleni harcot”, hogy az egyik tőkés kormányt egy másik, ezúttal szocliberális kormány váltsa fel. Elbüszkélkedett viszont, hogy az Európai Baloldali Párt vezetőségének tagja, egy olyan párté, ahonnan a Munkáspárt kilépett, mert politikáját ellentétesnek tartotta a dolgozók érdekeivel.
Nincs ebben a támadásban semmi új. A szocliberális körök az elmúlt 23 évben rendre azzal támadják a Munkáspártot, hogy „együttmüködik a szélsőjobboldallal”, sőt, a fasisztákkal. Az 1990-es években, amikor Magyarország NATO-csatlakozása volt a kérdés csupán két párt ellenezte Magyarország csatlakozását: a Munkáspárt és a Csurka István vezette MIÉP. Szégyen, hogy a Munkáspárt ugyanazt mondja, mint a MIÉP! Együttműködik a Munkáspárt a szélsőjobbal! – hangzottak a szocliberális vádak. Mi nem törődtünk azzal, hogy a MIÉP is ugyanezt mondja, mert a lényeg a NATO-csatlakozás leleplezése, esetleg megakadályozása volt. Mindig elmondtuk, hogy minden más kérdésben nem értünk egyet a MIÉP-pel, de ebben igen.
A szocliberális erők eközben teljes gőzzel egyengették a NATO-belépést. Két héttel utána már háborúban is álltunk Jugoszláviával, majd jött Irak, Afganisztán. A magyar hadsereg ma kisebb, mint Trianon után, s kemény forintokat költünk a NATO-céljaira, amelyekből idehaza munkahelyeket lehetne teremteni, iskolákat, kórházakat lehetne fenntartani.
2006-ban a Munkáspárt „Barátunk Szíria” címmel fotókiállítást rendezett, amelyre meghívta Csurka Istvánt is. Csurka eljött, és példájára sokan eljöttek a magyar értelmiség soraiból is, olyanok, akik egyik párthoz sem tartoztak, egész egyszerűen Szíriát barátuknak tekintették.
2009-ben a Munkáspárt a Hősök terén részt vett az arab népekkel való szolidaritási tüntetésen. A döntés természetes volt, hiszen a Munkáspárt mindig is elítélte az USA, Izrael agresszív politikáját, és szolidaritást vállalt az arab népekkel. A tüntetésen jelen voltak a Jobbik gárdistái is. A szocliberális bírálat ezúttal sem maradt el. A finnyás szocliberális körök egyet felejtettek el elmondani: ők az USA, az EU és Izrael agresszív politikája mellett voltak és vannak ma is.
A szocliberális erők, köztük a Munkáspárt-2006 kedvenc témája a „fasizmus elleni küzdelem”. A fasizmus elleni küzdelem történelméből azonban egyetlen témát emelnek ki, a holokauszt kérdését, és e köré építik a mai akcióikat is. Az antifasiszta harc ilyen értelmezése helytelen, elvtelen és tisztességtelen is. Sírjukban foroghatnak a magyar kommunista ellenállás hősei, a „spanyolosok”, a partizánok, a Gömbös-szobor felrobbantói. És akkor még nem beszéltünk a görög ellenállókról, a szerb partizánokról, és arról az „apró tényről”, hogy a fasizmus legyőzésében a Szovjetunió vállalta a legnagyobb áldozatot.
A szocliberális erők mai „antifasizmusa” egyre durvábban diszkriminatív. Olyan „antifasiszta összefogást” fogadnak el, amelyben a kommunisták, és általában a tőke ellen fellépők nem kívánatosak. A rendezvényeken antifasiszta jelszavakat hangoztatnak ugyan, de a gyakorlatban a szocliberális erők napi politikai érdekeit szolgálják ki.
A Munkáspárt véleménye mindig is világos volt. A tőkés rendszerváltás megteremtette a kapitalizmust Magyarországon. A kapitalizmus nyomort hozott milliók számára. A nyomorgók magyarázatokat keresnek nyomorukra. A tőke erői a szájukba adják a választ: a cigányok és zsidók miatt vagy szegény! Az emberek szegénységére és elégedetlenségére ráépülhetnek a legkülönbözőbb politikai erők. Ezt tette a Jobbik is, amely nem tudja és nem is akarja megoldani a tőkés rendszer poblémáit, de a cigányellenessége, antiszemitizmusa, nacionalizmusa sokak számára vonzó.
A tőke magatartása kettős. Az egyik oldalon engedi a szélsőséges jobboldali mozgalmakat, mert ezzel a tőke ellen fellépő erőket, köztük a Munkáspártot gyengíti. A tőke tudja, hogy a kapitalizmus alternatívája nem a Jobbik, és nem más jobboldali párt, hanem egyes egyedül a Munkáspárt. Ezért engedi, hogy a fiatal, az értelmiségi, a munkás a szélsőjobboldal hatása alá kerüljön. Ugyanakkor képmutató is, mert mindjárt közli: ő ellene van minden fajta megkülönböztetésnek, antiszemitizmusnak.
A szocliberális erők egyszerűen elintézik az ügyet: mindenki szélsőséges, antidemokrata, fasiszta, aki nem úgy képzeli a világot, mint ők. Valójában az ő világuk ugyanaz a rossz és megjavíthatatlan tőkés rendszer, amelyben ma is élünk, s ahova jelentős mértékben éppen ők vittek bennünket.
A mi dolgunk, hogy leleplezzük a szélsőjobboddal nézeteit, és megmagyarázzuk a fiataloknak, hogy miért nem nyernek semmit, ha oda lépnek be. A felvilágosításhoz, a meggyőzéshez nem elég azt mondani, hogy nem állok veled szóba. A szocliberálisok csak önmagukkal szeretnek vitatkozni, mert így teljes az egyetértés. Mi készek vagyunk szemtől –szembe vitatkozni bárkivel, mert úgy gondoljuk, hogy jobboldali érvekre munkáspárti érvekkel kell válaszolni, és azokat eljuttatni az emberekhez.
Az MNA aktivistái eljöttek az érdi rendezvényre. Tudták, hogy egy ember otthonát kell védeni, s tudták, hogy a többség vörös ingben lesz. Dicsérték a szocialista kort, amikor senkit sem tettek az utcára, megköszönték a Munkáspártnak, hogy elmondhatják a véleményüket. Nem beszéltek hungarista tanokról, jelképekről. Politikai számításból tették? Lehet. Politikai gyűlés azért politikai gyűlés, hogy politikai célokra használják.
A terep azonban másnak is nyitott volt. Az Internetről mindenki elolvashatta. Csodák csodájára Fideszes nem volt. A Fidesz igyekszik népszerű, látszólag az emberek javát akaró dolgokat ígérni, de valójában az emberek sorsát átengedte a bankoknak, a végrehajtóknak, és ehhez még rendőri segítséget is ad.
Az MSZP, LMP, DK sem jött el. Az emberek napi valóságos problémáinak segítésében nem látnak politikai fantáziát. A bankokkal pedig ők sem akarnak szembe szállni, hiszen ők is tőkések. A Jobbik korábban nagy médiafelhajtást csapott a kilakoltatások körül, kivitték a fekete ruhásaikat, aztán beleuntak. Tovább már nem érdekli őket, hogy mi lesz a kilakoltatásra várókkal. Apropó, Vajnai úr sem volt ott.
S most tessék jól figyelni! Érden nem születtek politikai szövetségek. Egyben volt egyetértés: akinek el akarják a lakását, házát venni, akinek a családját az utcára teszik a bankok, az általában nem finnyáskodik. A segítség ilyenkor jól jön, akárki is adja. Ugyanis lakni, élni kell valahol.

Munkáspárti emlékezés '56 elesett hőseire a Fiumei úti temetőben

Szolidaritási tüntetés Kovács István kilakoltatása miatt

Kedves Elvtársak! A Munkáspárt elnökségének tagját, Kovács István elvtársat 2012. október 31-én, szerdán kilakoltatják. Ezen a napon reggel 07.30-tól kb. 09.00-ig szolidaritási tüntetést tartunk a ház előtt.
Kérem mindazokat az elvtársakat, akik el tudnak jönni, hogy jelezzék részvételi szándékukat. Kérünk mindenkit, hogy jöjjön el, hívja barátait, szomszédait, hiszen nem csak a mi párttagunkat érintő ügyről van szó. Ha valaki nem tud jönni, küldje el gyerekét, rokonát, barátját!
Kedves Régióelnök Elvtársak! Kérlek, hogy hívjatok minden aktív tagot! Cím: Érd, Bagoly utca 143. 07.30-kor legyünk ott!
A Baross utcai pártközpont elől reggel 05.50 órakor indulunk egy csapattal, mert legtöbben nem tudják, hogy merre kell menni. Így egyszerűbb a megközelítés és nem tévesztjük egymás szem elől, nem kell telefonálgatni.
A DÉLI pályaudvarról 06.41 -kor indul a vonat. Kérjük, hogy, aki vonattal jön, gondoskodjon a jegyről (akinek kell), mert utolsó pillanatban nem lesz rá idő.
ÉRD felsőn kell leszállni és onnan a 744-es busszal lehet megközelíteni a a házat. Bagoly utcai megálló, onnan pár perc gyalogút).
Ha van fényképezőgéped vagy kamerád, ne hagyd otthon!
Kedves Elvtárs! Gyere el és kérlek, hogy ezen a címen jelezd részvételi szándékodat!
Telefonszámom: 06303071166
Kovács elvtárs telefonszáma: 06702484440 (ha gépkocsival jössz, őt hívd!)
Elvtársi üdvözlettel, Fogarasi Zsuzsanna
SZÁMÍTUNK RÁD!
***
Kedves Barátaim, Harcostársaim!
Október 31-én, szerdán kilakoltatnak. Ezen a napon reggel 07.30-tól kb. 09.00-ig szolidaritási tüntetést tartunk a ház előtt.
Másfél órát kérek csak tőletek. Nektek másfél óra, nekem az otthonom a tét.
Kérek mindenkit, hogy jöjjön el, hívja barátait, szomszédait, hiszen nem csak rólam van szó, hanem egyre több honfitársunk kerül ebbe a helyzetbe. Van aki lakáshitele végett, van aki a számláit nem tudja fizetni vagy a részletre vásárolt autót nem tudja fizetni. A fizetésképtelenné vált illető ingatlanjára terhelik a tartozást és a végrehajtó árverés után elrendeli a kilakoltatást.
***
Kedves Barátaim, Otthonvédők! Tisztelt Média Munkatársai!
Most értesültünk róla, hogy négy éve a Fehér Kéményseprők Szövetségével együttműködő otthonvédő barátunkat elérte a korrupció és a végrehajtók az ingatlan nepperekkel való összejátszásának eredménye.
Ami egyértelműen bizonyítja, hogy "VAN INGATLAN MAFFIA MAGYARORSZÁGON".
Sajnos az ügyvédeink, és a bíróság is kevésnek bizonyult egy olyan végrehajtó ellen, akit első fokon elítélt a bíróság több bűncselekmény elkövetése végett.
A Fehér Kéményseprők Szövetsége Október 31-én, szerdán reggel 07. 30-tól szolidaritási tüntetést tart a ház előtt. Szövetségünk kér mindenkit, hogy jöjjön el, hívja barátait, szomszédját, hiszen nem csak róla van szó, hanem egyre több honfitársunk kerül ebbe a helyzetbe. Van, aki lakáshitele végett, van, aki a számláit nem tudja fizetni vagy a részletre vásárolt autót nem tudja fizetni. A fizetésképtelenné vált illető ingatlanjára terhelik a tartozást és a végrehajtó árverés után elrendeli a kilakoltatást.
Cím: 2030 Érd, Bagoly utca 143.
SZÁMÍTUNK MINDENKIRE! kivéve a rendőrökre és nőkre támadó áll - otthonvédőkre, őket ezúton is kérjük, maradjanak távol a békés demonstrációtól. NEM KELL "HÁRC" és nem kell barikádokat hegeszteni sem, köszönjük megértésüket)
Budapest, 2012. október 27.
Dabasi Tamás

Jászkun Munkás, 2012. augusztus

Ki mit veszített?

Egy lapban olvastam egy szociológiai vizsgálat eredményéről, miszerint a magyar egyetemisták igen-igen borúlátóak a magyarországi demokrácia ügyében. A fiatalok elveszítették a változásokkal szembeni illúzióikat – jelezte egy illetékes szociológus. Szerinte egyikük sem ért egyet azzal, ami demokrácia címszó alatt itthon zajlik. Persze nemcsak a fiatalok nehezményezik és ítélik el a „demokrácia” magyar változatát, hanem mindazok, akik megtapasztalták, hogy ami ebben az országban történik, annak vajmi kevés köze van a valóságos demokráciához. Úgy vélik, nem egyéb ez, mint a kis számú rabló ámulatba ejtő életművészkedése a rászedett többség egyetemes megrövidítésére.

Akik azt állítják, hogy Magyarországon demokratikus a módszer, fogalmuk sincs a demokrácia lényegéről. Nem tudják, hogy a demokrácia népuralom – s mint ilyen, a jogegyenlőségnek, a többség uralmának, az állampolgárok szabadságának, egyenjogúságának az elismerését, valamint gyakorlatát jelenti. A demokrácia tehát olyan politikai rendszer, melyben a politikai hatalmat a nép gyakorolja.

Magyarországon a demokráciaként szajkózott képződmény polgári: a hatalom ennélfogva a többséggel kibékíthetetlen ellentmondásban lévő tőkés csoportok kezében van. Éppen ezért akik a szocialista rendszer megbuktatása során a tőkés fordulatot pozitív társadalmi folyamatnak képzelték, végrehajtását netán aktívan támogatták, semmit sem tanultak meg a kapitalista rendszer tartalmáról. Nem ismerték legfőbb jellemzőit: a kíméletlen kizsákmányolást, a törtetést, a gyengébbek eltiprását legalizáló farkastörvényeket. Figyelmen kívül hagyták, hogy a polgári jelzővel dekorált demokrácia voltaképp a rablótőkések uralma, melynek ontologikus sajátja a gazdagabb, az erősebb jogának érvényesítése, az emberek elidegenedése. Ezzel együtt az olyan negatív erkölcsi tulajdonságok természetessé válása, mint többek között a cinizmus, a karrierizmus, a durvaság, az önzés, az elbizakodottság, a farizeusság, a fösvénység, a kivagyiság, a hiúság, a linkség, az individualizmus, a kapzsiság, a kishitűség, a parazitizmus, valamint a tekintélyelvűség.

Mind a fiatalok, mind az idősebb korosztály tetemes hányadának figyelmét elkerülte ez. Pedig soha nem volt, s ezután sem lesz a tőkés gazdasági viszonyoknak olyan válfaja, mely a többség javát szolgálta volna, metán az állampolgárainak teljes egyenjogúságot teremtett. Akik másként vélekedtek, már tudják, hogy ábrándot kergettek, s tapasztalataik kiábrándították őket. Esetükben azonban nem érvényes a „jobb későn, mint soha” formula. Hiszen a lépre csalatott, megtévesztett magyar nép saját jobb sorsával fizetett a szocializmus megbuktatásáért. A mostani ínséges élethelyzetéből pedig hosszabb távon nem remélhető kilábolás.

A magyar egyetemi fiatalok az újított „demokrácia” fölötti mélységes csalódottságukban csupán illúzióvesztetté váltak. Ezzel szemben az ország lakosságának többsége a korábban kivívott szabadságát, emberi rangját és méltóságát, jövőbe vetett bizalmát veszítette el. S vele mindazt, amit az előző rendszer évtizedeiben az ország megbecsült tényezőjeként alkotó munkával a jövő nemzedékek épülésére létrehozott.

Dr. Südi Bertalan

Post festa

Túl az ünneplésen, már nem profanizálás az őszinte beszéd. Horn Gyuláról van szó, aki a közelmúltban töltötte be életének nyolcvanadik évét. Tudjuk, súlyos beteg, immár kiesett a társadalom építésének történelmi munkájából. Ám így is beírta nevét a magyar és a nemzetközi krónikába. Az életút hosszú, de mozgalmas is volt, betegsége miatt azonban lezártnak tekinthető: nem valószínű, hogy újabb momentumokkal fogja „gazdagítani” eddigi biográfiáját. Töltse pihenéssel hátralévő éveit, viselt dolgai miatt pedig birkózzon meg lelkiismeretével.

Nem osztjuk jelen közéletünk nagyasszonyának, Wittner Máriának epés, ízléstelen megjegyzését, miszerint a beteg „ott vergődik a Honvéd Kórházban, mert képtelen meghalni”. Egy értelemmel és érzelemmel szerényen megáldott perszónától több tapintatot nem várhatunk el. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy Horn Gyula tevékenységét pozitívan ítélnénk meg.

Jelen írásomban nem célom a politikus életútját végigkísérni, „csupán” színeváltozásának társadalmi súlyát, jellegét kívánom felmutatni. Az ünneplőktől eltérően ugyanis én Horn Gyulát a magyar historika negatív személyiségének tekintem, aki nem lebecsülendő szerepet játszott az ellenforradalmi rendszerváltozásban, együtt azokkal a polgári erőkkel, melyeknek osztályérdekük volt a létező (ki nem teljesedett) szocializmus felszámolása és a tőkés rend restaurálása.

Horn damaszkuszi útja nem osztályhelyzetének logikus következménye. Ő (objektív érdekei ellenére) szakított „kommunista” meggyőződésével, átállt a szociáldemokrácia oldalára, mely mint a történelemben annyiszor (1919, 1948, 1956) – részt vett a magyar munkásosztály küldetésének cserbenhagyásában. Nem igaz, hogy reálpolitikus volt, s nem lévén más alternatíva, azt választotta, amit választhatott. A kétségtelen nehézségekkel küzdő tábornak, a Varsói Szerződésnek és a KGST-nek időben kellett volna megtenniük az ellenintézkedéseket. Látniuk kellett volna tévelygéseinket, a gazdasági csapdákat, a politikai cselszövéseket, a nyugati hatalmak aknamunkáját.

Még mélyebb elemzésre vár azon okoknak a megfejtése, mi eredményezte a kommunista mozgalomnak ezt a vakságát, válságát, tehetetlenségét és bénultságát, mely végül az összeomláshoz vezetett. Horn Gyula – a többi vezetővel együtt – nem védte meg a szocializmust, sőt segített annak leépítésében. Tette ezt nyilván abban a reményben, hogy a reformizmus szellemében létrehozott pártja megőrzi vezető szerepét az új helyzetben is. Rövidlátás? A magyar történelem nem ismerése? A polgári demokrácia idealizálása? Szereplési vágy? Mindenből egy csipetnyi!

A jobboldal mérsékeltebb része elismeréssel nyugtázza a beteg, idős politikus teljesítményét. Íme az általuk felsorolt érdemei (melyet én ellenkező előjellel kezelek): a nyugati határ megnyitása a keletnémetek előtt, a vasfüggöny felszámolása, a romániai ellenforradalom megsegítése, a NATO-hoz való csatlakozás, az állami tulajdon felszámolásának folytatása, a rendszer konszolidálása, a választási küszöb (4 %) felemelése (5%).

Mit akart voltaképpen Horn? A kapitalizmus alapzatára épülő demokratikus szocializmust. Jól látta ennek lényegét: a tőkés állam olyan modellje, melyben a szociáldemokrata párt és a szakszervezetek beleszólhatnak az ország ügyeibe, ennélfogva jobban érvényesül a szociális érzékenység. Ilyen állam fennállásában hinni azonban legkevesebb illúzió volt, mert a „jó polgári rend”, a jóléti állam nem egyéb ámításnál.

Horn Gyula tehát tudta, hogy amit akar, az kapitalizmus – mégis akarta. Ezt nehéz naivitással vagy jóhiszeműséggel magyarázni. Horn Gyula váltott: átment a baloldalról a jobboldalra és annak baloldalán helyezkedett el. A választási küszöb felemelése elsősorban a kommunisták ellen irányult, akiket történelmietlen őskövületeknek tekintett, hogy tettének pozitív színezetet adjon. Meggyőződésem, tudatosan tette, amit tett, s ez bűnét csak súlyosbítja. Amikor az ifjú Horn csatlakozott a kommunista mozgalomhoz, hitt ebben, később következett be színeváltozása. Ekkor új „vallása” a szociáldemokratizmus lett. Ebben hisz.

Ez azonban nem menti fel a megbocsáthatatlan szakadárság vádja alól.

Hegedűs Sándor

A második értágító

Az ember azt hinné, hogyha egyszer átél egy nagy krízist, az nem ismétlődik meg. Igen, a remény táplálja az ilyen gondolatokat. Azonban az élet produkál több olyan esetet, amire az ember nem számít. Pedig a szervezete jelzi, vagy mutatja az embernek, hogy vigyázz! mert súlyos problémák következhetnek, ha nem változtat az életmódján. Sajnos túl sok ember nem akar változtatni a halmozottan sok olyan életformán, amit megszokott. Pl.: a túlzott fogyózás, a túlsúly, a dohányzás, az italozás, a drogozás stb. A betegségek sorozata mélyen elgondolkoztatja az embert, de ezeket mind meg lehetne előzni. Ha a tudata uralkodni tudna a vágyain, ha parancsolni tudna önmagának. Az emberek tudatában létezni kellene az önismeretnek, hogy óvni tudja minden veszélytől önmagát. Hogy a szervezete zavartalanul táplálhassa az életét. Az önpusztító életforma igen hamar megfosztja az embert a boldogságtól, az egészségtől és mindattól, ami az élet értelmét jelenti.

Az ember nagyon kiszolgáltatottnak érzi magát a műtőasztalon – még akkor is, ha a világ legkiválóbb professzora dolgozik az életéért. A szív egy nagyon különleges és végtelenül érzékeny szerv a testünkben. Ne tegyünk olyat az életben, hogy a szívhez hozzá kelljen nyúlni. De ha mégis az élet úgy hozza, hogy a beavatkozás elkerülhetetlen, akkor jó, ha van egy olyan szívspecialista, aki a világon elismert szakember, mint Merkely Béla professzor úr, aki 2011. 11. 08-án másodszor helyezett a szívemre értágítót. Őt és stábját ezerszer áldja meg az ég, mert igen sok embernek mentik meg és teszik könnyebbé az életét.

Az orvosainkat és az ápolóinkat meg kell becsülni, és tisztességesen meg kell fizetni. A mi hazánk népe ne engedje meg azt, hogy azokat sanyargassák, akik hazánk népét gyógyítják. Jöjjenek ide gyógyulni a külföldiek, itt szinte mindenütt van gyógyvíz, a gyógyturizmus virágzó lehetne. Meg kellene teremteni a rehabilitációs intézetet szerte az országban, a folyók, a tavak és a barlangok közelében.

Dudás György

Válasz a boldogságajánlóknak

Egy település könyvtárába ismeretterjesztés szándékával neves személyiségek érkeztek nemrég, akik a sebtében összetoborzott érdeklődőknek napjaink boldogságforrásait ecsetelték. Magam is az érdeklődők között ültem, s csak hallgattam az előadókat. Miközben fennkölt szavakkal meséltek a kivívott szabadságunk „soha nem volt” értékeiről, elrettentő példákkal igyekeztek bemutatni a múlt rendszerbeli életünket keserítő álságokat. „Gyönyörű e szabadságtól övezett korszak: örüljünk mindannyian, hogy végre elérkezett” – zengett fülünkbe az egymást túllicitálva beszélők szónoklata.

El-eltűnődtem a hallottakon. Ha néhány tíz esztendővel korában veszek részt efféle öröm- és boldogságajánló tanórán, alighanem nagy hatást gyakoroltak volna rám az ékes szavak. Ezúttal azonban csak bosszankodtam magamban, s a hallottak tömjénillatától émelygett a gyomrom.

Hol élnek ezek? – kérdeztem a körülöttem ülő társaktól. Vagy hol él(t)ünk mi, ha nem tudunk különbséget tenni múlt és jelen között. Hát nem látjuk, hogy a ma éhezőit, a bizonytalan, kilátástalan jövőtől rettegőket boldogság ígéretével ártani annyit tesz, mint normális elmebeli állapotukat megkérdőjelezni? Hiszen a napi megélhetés gondja családok százezreibe fészkelte be magát, s mind kevesebbek számára ígér biztonságos jövőt a holnap. Mind többen látják azt is manapság, hogy az elszegényedés fokozódása feletti gyötrelmeket a más népek számára „modellértékű demokráciánkban” jószerével csak utcasarki nyilvánosság előtt zokoghatják el másoknak. De azt is fölösleges tenniük, hiszen sirámaik éppen azokhoz nem jutnak el, akik a nyomorúságukat előidézték.

Egy megjegyzést különösen rosszallottam. Mélabús ábrázattal, alig harmincévesen így sóhajtott fel egyikük: „négy évtizedig mit kellett elviselnünk?”

Tudjuk, sok mindent. Közben rengeteg ellentmondás feloldására kényszerültünk: számos hibát kellett korrigálnunk. Nem kellett azonban a fölöslegesség tudatától gyötrődnünk: nem ismertük a tömeges munkanélküliséget, a Sipőcz egykori polgármester által kitalált ingyenkonyhákat, melegedőket, nem emelkedett egekig az infláció, nem tűnt számunkra kilátástalannak a jövő. Nem fenyegetett a listás fejvadászat, nem züllöttek szét tömegesen a gazdálkodó szervezetek, nem kellett várnunk szegénységi bizonyítványra, nem volt hiánycikk az emberközpontú szociálpolitika. Következésképp biztonságban élhettek az ország élemedett korú és fiatal polgárai. Hiányzott az országos soványítókúra, volt viszont ingyenes felsőoktatás, ingyenes gyógykezelés, névleges gyógyszertár. Megvolt minden ahhoz, hogy az emberek anyagi biztonságban érezhessék magukat. Mindezeket bizony évtizedekig el kellett tudni viselnünk.

Hogy aztán miként leszünk képesek a ránk települt mélyrepülésű jelen „átbekkelésére”, a könyörtelen viszontagságok elviselésére, arra nem az előző rendszer „kínkeservének” tanulsága, hanem a jövő kilátástalanságban dúsgazdag évei, netán évtizedei fognak majd bizonyságot szolgáltatni.

Dr. Südi Bertalan

A proletárhoz

Fel, proletár,

Harcra fel!

Csak láncaidat

Veszítheted el:

Mit rád rakott

A tőke uralma.

Mozdulj csak meg:

És nincs többé hatalma.

Mert te álltál

A munkapad mellett,

Rád mutattak,

Ha ember kellett.

És ha azt mondod:

Tovább nem!

Mi lesz majd

Rablott kincseikkel?

Hisz tőled vették el:

Verejtéked adtad érte.

Álmod elfeledted.

Ne így legyen vége!

De az álmok néha

Visszajönnek makacsul:

Hogy megkapjuk

Mi nékünk jár kamatostul.

Mert mi tettük a hazát!

Mi dolgoztunk érte!

Mi adtuk vérünket,

Ha a haza kérte!

Jutalmul megkaptunk

Sok szép fakeresztet

Életünk feledték, halálunk is

Csak nékik kellett.

De minket, minket

Nem lehet megölni:

Mert mi vagyunk a Nép, s

A nép nélkül ti: semmi!

S teszünk majd új hazát,

Hol igazság lesz végre:

Annyit kap mindenki,

Amennyit tesz érte.

(Marx Károly emlékének)

A kommunisták alaptörvénye

1. Igazság: forradalmi tétel. Az egyik ember annyi, mint a másik, bár a bőre barna vagy fehér. Egyet ér, mert egyenlő – amennyi munkát végez az ember, annyit ér.

2. Az ember a legfejlettebb élőlény, ami kivetette az állatvilágból, hogy eszközöket, szerszámokat készített, és azokat felhasználta élete javára és a mindennapi táplálék megszerzésére. Mindannyian a köldökzsinóron érkeztünk a földre, semmi vagyonunk, aranyunk nem volt. Az egyéni élet és hely határozta meg, hogy koldussá vagy milliárdossá leszünk. Az örökölt és szerzett adottságok, az ész és a tudás hatalma vihette az embert a gazdag élet világába. Most saját bőrünkön érezzük Marx, Engels és Lenin tanításait a tőkéről, a kapitalizmusról, annak embertelen voltáról.

3. Nem igaz, hogy csak ez az út van, nem igaz, hogy a milliókat, milliárdokat nem lehet szétosztani az éhező, nyomorgó, hajléktalan emberek között. Az istenhitre való hivatkozás is ezt szorgalmazza: szeresd felebarátodat, mint önmagadat.

4. Az oktatás egyike a legfontosabb tevékenységnek. A kapzsiságot büntetni kell. Mindenben és mindenkor az embertársaink létét és megélhetését biztosítani kell. Ez emberi kötelesség. A jog szavatolja a javak egyenlő elosztását, az emberi életet.

Koczka Béla

A közömbös emberek

A közvélemény-kutatóktól halljuk, hogy a választópolgárok közel fele nem választ magának pártot, akire szavazna. Különböző magyarázatot hallunk, de egyik se megnyugtató, mert a lényeget mind elkerülik. Tudniillik egy stagnáló gazdaságban megélhetési gondokkal küszködik a társadalom egy jelentős része. Ugyanis ahol nincs termelés, ott nincs mit elosztani, ezért nem érdekli őket a politika, mert a csalódásukból a közömbösség lett úrrá rajtuk.

Engels beszédéből idézek, amellyel teljes mértékben egyetértek, mert ma is igaz.

„Darwin a szerves természet fejlődési törvényét fedezte fel – Marx az emberi történelem fejlődési törvényét, azt az addig ideológiai egyszerű tényt, hogy az embereknek előbb enniök, inniök, lakniuk és ruházkodniuk kell, mielőtt politikával, tudománnyal, művészettel, vallással stb. foglalkozhatnak.” (Engels beszéde Marx temetésén a sírnál – részlet).

Napjainkban az előbbi szöveg tetten érhető, mert sokan éheznek, és még többen vannak olyanok, akik táplálkozása egyoldalú és vitaminhiányos. Százezrek állnak a kilakoltatás előtt, vagy télen a lakás egy részét tudják csak fűteni. Az emberek tömegesen a turkálóból ruházkodnak, vagy még erre sincs pénzük. Sajnos, ha így haladunk, akkor az ivóvíz számlát sem tudják kifizetni, ezért még ivóvízhez sem jutnak a szükséges mértékben.

Mindezeknek politikai és gazdasági okai vannak. A kapitalista társadalom kettészakította az országot. Egy szűk rétegnek jólétet biztosít a többség rovására. Létrehozta a tőkésosztályt, amellyel együtt jár, hogy proletárok is legyenek.

Az agymosással félrevezetik az embereket, szembefordítják egymással, és az „oszd meg, ás uralkodj” elve szépen működik.

Az elmúlt 22 év alatt az emberek kiábrándultak a politikából, mert folyamatosan becsapták őket a mézes-mázos ígéretekkel, amiket egyszer sem tartottak be. Ezért nincs min csodálkozni, hogy közömbösek lettek. Ami van, az a kapitalista rendszer törvényszerű következménye. Gyökeres változást csak a közösségi társadalom hozhat a többség érdekében.

Ezt csak a Munkáspárt képviseli.

Horváth Sándor

Nem kérünk az előzetes regisztrációból - alkotmányos jogunk a választás!

2012. szeptember 29-én délután a Baross utcából indultak el a Blaha Lujza térre a Magyar Kommunista Munkáspárt tüntetői. A menet a Nagykörúton át jutott el Budapest egyik legforgalmasabb terére, ahol a választási eljárásról szóló törvény tervezett módosítása ellen tiltakoztak. A tervezet szerint, amelyet most tárgyal a parlament, csak az szavazhat, aki előzőleg jelezte ezen szándékát, és regisztrálta magát. Aki ezt nem teszi meg, az nem ajánlhat senkit, és nem is szavazhat.
A tüntetők húsz perc alatt jutottak el a Blaha Lujza térre, miközben a vonulás egész ideje alatt az előzetes regisztráció ellen, illetve a Munkáspárt mellett emelték fel szavukat. Néhányan csodálkoztak azon, hogy szombat délután hangosan kiabált jelszavakat (Nem kérünk az előzetes regisztrációból! Alkotmányos jogunk a választás!) kell hallgatniuk - akadt, aki azt mondta: az elmúlt évtizedekben, de még a mostani nagy demokráciában is elszokott attól, hogy egy párt aktivistái vonulás közben folyamatosan éltessék saját pártjukat. Mások viszont egyetértésüket fejezték ki, és csatlakoztak a menethez, vagy dolguk intézését későbbre halasztották, meglátva a menet megérkezését a térre.
A Blaha Lujza téren Dömel Vilmos újpesti elnök és Frankfurter Zsuzsanna országos elnökségi tag felszólalását követően Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke ismertette a párt averzióit a tervezett törvénymódosítással kapcsolatban.
- Jogunk van beleszólni abba, hogy az ország pénzét mire költik - mondta. - A kormány szerint jelentkeznünk kellene ahhoz, hogy a választáson részt vegyünk. Magyarországon alkotmányos jog a választás. Ha bármit kell azért tenni, hogy egyáltalán szavazhassunk: akár levelet küldeni, akár személyesen elmenni a hivatalba, már azzal is korlátozzák a jogainkat. Ez ellen pedig tiltakozunk. Tiltakozunk az ellen, hogy nem engednek beleszólni az ország ügyeibe.
A szónok emlékeztetett néhány olyan, a választással kapcsolatos törvénymódosításra, amelyekkel szintén korlátokat állítottak fel. Mint ismert, 1990-ben négy százalék volt a bejutási küszöb. Amikor azonban kiderült, hogy a Munkáspárt alig maradt el ettől, majd a ciklus végére, az antikommunista hangulatkeltés ellenére megközelítette azt, gyorsan öt százalékra emelték, nehogy bejuthasson egy tőkésellenes párt a parlamenti pártok zártkörű klubjába: az Országházba.
Néhány év múlva a Munkáspárt összegyűjtött 180 ezer aláírást a tervezett NATO-csatlakozás ellen, a Horn-kormány az új népszavazási törvényben 200 ezerre emelte fel a szükséges aláírások számát.
A Munkáspárt 2003-ban a kórházak privatizációja ellen ennél is több tiltakozást szerzett meg, a hatalom azonban ismét megszigorította a szabályokat. Az új választási eljárási törvény a tervezett regisztrációval nyilvánvalóan távol fog tartani sok választót, ezzel megakadályozza őket abban, hogy saját sorsukról döntsenek. Ezért tiltakozott szombaton a párt a korlátozások ellen.
- Miért van szüksége a Fidesznek ilyen korlátozásokra? - kérdezte a szónok, majd válaszolt is saját kérdésére:
- Azért, mert ennek a kormánynak nem áll jól a szénája. Két és fél évvel ezelőtt olyan választási ígéreteket tett a választási kampányban, amelyekkel könnyedén söpörte el a nyolc éve hatalmon lévő szocialista-liberális kormányzatot. Az ígérgetésekkel szemben hol van most a magyar mezőgazdaság, és hol van a magyar ipar? Mindenütt külföldi termékek vesznek bennünket körül. A Fidesz célja az, hogy minél kevesebben menjenek el a választásokra. Minél kevesebb dolgozó, nyugdíjas, szegény és pályakezdő fiatal nézzen szembe ezzel a kormánnyal. Pedig lenne mivel szembenézni. Az egymillió munkanélküli, a hárommillió létminimum alatt élő, vagy azok a fiatalok, amik munka nélkül kezdik meg életüket tanulmányaik befejezése után. Nekik most lenne kérdésük.
- Amikor válságban van egy ország, akkor a demokráciát és a jogokat nem szűkíteni, hanem bővíteni kell - hangsúlyozta a szónok. - Ehhez azonban olyan parlamentre van szükség, ahová az is bejuthat, aki élvezi a választók bizalmát. Legyen ott minden politikai erő, függetlenül attól, mekkora támogatottsággal bír, eléri-e az öt százalékot vagy nem. Ezt jelentené a tisztességes, arányos, becsületes választás: korlátok, százalékok és előzetes bejelentkezés nélkül. Ehhez hozzátartozik az is, hogy a képviselőket vissza lehessen hívni. És végül azt akarjuk, hogy ne lehessen büntetlenül megváltoztatni azt az alkotmányt önös politikai érdekek mentén, amelyet ugyanez a parlament nagy többséggel fogadott el. Induljunk a csatába, teremtsünk egy élhető, tisztességes Magyarországot, egy új, közösségi társadalmat - fejezte be szónoklatát Thürmer Gyula.

Jászkun Munkás, 2012. július

Kommunisták nélkül nem lehet hatékony érdekvédelem

Mind gyakrabban hallani-olvasni olyan véleményeket, melyek a szakszervezetek üresjáratú, gittegyleti munkálkodását kifogásolják. Hangsúlyozván, hogy érdekképviseleti tevékenységük szinte a nullával tekinthető egyenértékűnek napjainkban.

S valóban, a szervezetek bizonyos szerepzavarba kerültek a rendszerváltás forgatagában, s a mozgalmi gyakorlatban mindmáig nem találták meg a maguk helyét. Az állami szférában még elkeseredett utóvédharcot folytatnak, hogy minél több – korábban megszerzett – előjogot őrizzenek meg a honi vadkapitalizmus időszakában. A magyar gazdasági relációban munkáltató tőkések azonban egyre kevésbé tűrik el a munkásszolidaritás jegyében történő kiállásokat, bér- vagy egyéb munkavállalói követeléseket. A munkaadó hiábavaló figyelmeztetése esetén többnyire „lapátra” kerülnek a követelőzők, s mindazok, akik a tőkés profit apasztására szövetkeznek. A szakszervezetek érdekvédő erőlködése azért tekinthető hatástalannak, mert a követelőzések ürügyén elbocsátott dolgozókat a tőkések időről időre a munkanélküliek népes csoportjaiból kompenzálhatják: mégpedig az előzőeknél alacsonyabb bérekért. A tőkés rendszer lényegéből következő tartós és tömeges munkanélküliség egyik okozója a szakszervezetek kevésbé hatásos érdekvédelmi tevékenységének.

Különös, hogy a különféle szakszervezetek, mégis a politikai pártoktól független voltukkal, egyféle el nem kötelezettséggel hivalkodnak érdekképviseleti munkájuk közben. Holott tevékenységük manapság inkább politikai harc, mintsem érdekvédelem. Erre tekintettel a szakszervezeti vezetőknek és a tagságnak mielőbb föl kellene ismerniük, hogy a dolgozók, a nyugdíjasok, a fiatalok és az éltesebbek érdekei függvényében fölvállalt politikai ütközeteik indítéka és célja egyedül a Magyar Kommunista Munkáspárt politikai törekvéseivel kvadrál. A többi párt szinte kizárólag a tőkés érdekeket szolgálja. Ennélfogva szociálisan érzéketlen. Csak a „szépülő” holnap sátáni ígéretével ösztönöz béketűrésre, beletörődésre, alázatra. A hatalom megszerzésének, megtartásának vagy erősítésének igényével szólítgatja négyévenként urnákhoz az elnyomorított tömegeket, legyenek szakszervezeti tagok, vagy azon kívüliek.

Ez is jelzi, hogy a szakszervezeti mozgalom csak az elkötelezettségében is baloldali politikai szervezettel, a Magyar Kommunista Munkáspárttal közös együttműködésben, vele egyetértésben tevékenykedhetne az eredeti rendeltetése szerint, tölthetné be végre hatásos érdekképviseleti funkcióját. Enélkül marad a kvázi gittegyleti státusa és lehangoló kísérőjelensége, a társadalmi mértékű kiábrándultság.

Dr. Südi Bertalan

Néhány mondat az újraéledt Horthy-kultuszról

Akiben nincs, vagy csak kevés empátia leledzik az elnyomorított magyar nép, az üldözött zsidók és kommunisták iránt, könnyen „tárgyilagos”, amikor Horthy Miklós gondolkodásáról és tevékenységéről kell nyilatkoznia. Orbán Viktor gyanús kokettálása a negyedszázados ellenforradalmi fasisztoid rendszerrel reaktiválta a horthysta, vagy az egykori kormányzóval rokonszenvező elemeket. 1989–1990-ben még igen kevesen voltak, akik nyíltan kiálltak volna mellette, de ahogy múltak az évek, egyre többen fejezték ki őszinte együttérzésüket az „igazságtalanul és méltatlanul megbélyegzett” kormányzóval szemben. A kenderesi temetésen már – mondhatnánk, óriási – tömegek jelentek meg, hogy elbúcsúzzanak a Portugáliából hazahozott egykori államfőtől.

Antall József óvatos volt. Ő nem vett részt a temetésen, mert bár nem volt Horthy-ellenes, nem akarta magát kompromittálni személyes megjelenésével. A liberálisból konzervatívvá átváltozott Orbán azóta egyre több gesztussal juttatta kifejezésre, hogy közeledik a „keresztény-nemzeti” kurzushoz. Eszmei, gyakorlati lépései egyértelművé teszik: a miniszterelnök – ahogy a Kossuth Lajos tér – úgy színeváltozik a jobboldali konzervativizmusból a szélsőjobb felé.

Ez a vészjósló irányvétel mozgásba hozta a mai horthystákat, akik „tudományos” átértékeléssel, áltárgyilagos pozícióból cáfolják meg nemcsak a polgári történészek Horthy-ellenes állásfoglalásait, de különösen a legújabb kori marxista historika megérlelt téziseit.

Ma már alig van olyan újság, mely ne venne részt a Horthy és rendszere körül kialakult vitában. A megnyilatkozók közül egyesek istenítik és rehabilitálják, vannak, akik hamis objektivitással egy kis feketét, egy kis fehéret kevernek a palettára, mások megmaradnak a realitásoknál: érvekkel, tényekkel bizonyítják, miszerint Horthy szélsőjobboldali, tehát antikommunista, nacionalista, revizionista, antiszemita, elitista (népellenes) beállítottságú politikus volt, aki az arisztokrácia és a nagytőke érdekeit képviselte. Aki kegyetlen eszközökkel tiporta el az ellenállókat. Ha az ellenség fenyegette, nem tett különbséget magyar, zsidó, tót (szlovák) és oláh (román) között. Sőt Károlyi Mihály és Andrássy Gyula esetében még az arisztokratákat is kikezdte. Csak az hallgathat a fehérterrorról, aki nem ítéli el a fővezér népirtását.

Többen azt mondják róla: nem volt antiszemita. Ám amikor Baky László, a Sztójay-kormány szélsőjobboldali belügyi államtitkára (a zsidók deportálását irányító politikus) kihallgatáson jelent meg Horthynál, a kormányzó figyelmeztette: ne nyúljon a (nagytőkés) Chorinokhoz, a Weissekhez, a Deutschokhoz, a Kornfeldekhez stb. A többiekkel tegyen, amit akar. Passzivitásával segítette félmillió zsidó deportálását. Amikor több külföldi államfő figyelmeztette közömbösségének következményeire, kétségtelenül leállíttatta a budapesti zsidóság deportálását. Ez azonban nem akadályozta meg a nyilasokat véres tobzódásukban. A németek oldalán a Szovjetunióba küldte a magyar „honvédeket”, pedig Hitler ezt akkor még nem követelte, mert nem akart újabb elszakított területeket (a többi szöveteségese rovására) visszaadni Magyarországnak.

Mit mondhatunk a numerus claususról, az 1921/III. törvényről, az 1930. szeptember 1-jei brutalitásról, a bebörtönzött baloldaliakkal szembeni bánásmódról, az 1931-ben bevezetett statáriumról, a parasztságot sújtó csendőrterrorról, a morbus hungaricusról, az analfabetizmusról, a krónikus népnyomorról, a munkanélküliségről, a demokrácia hiányáról, a náci Németország kiszolgálásáról stb. Mi szól Horthy Miklós mellett?

Hegedűs Sándor

A kórházban egy májusi délután

A kórházi ágyon apróra soványodott öregember fekszik. Testéből csövek lógnak kuszán, csontujjaival szorítja a kezem. Az imént búcsúztunk el, megígértem: hamarosan ismét jövünk. Fáradt arca kisimult, mintha aludna. Hirtelen felkiált: előbb érthetetlenül hadar, formálja a szavakat. „Sztoj, tovaris major, igyom damoj.” Oroszul beszél, megint hadifogsága napjait éli át. Távozóban még a folyosón is halljuk: állj, megyünk haza!

Az első párttitkáromat látogattam meg: akkor még nem tudtam, hogy a halálos ágyán. Ötven éve ismertem meg, köpcös, csupa kun vágású ember. Kézbesítő volt, mindennap kora hajnalban kelt, közel 20 kilométert tett meg biciklijével, nehéz táskával a vállán. Közben legalább százszor leszállt, ennél is több emberrel váltott szót. Nem tudták a köszönésben, de a munkában sem megelőzni. Délutánonként 40-50 embr ügyeit intézte, nyugodt magabiztossággal. Talán egyszer-kétszer hallottam, hogy felemelte a hangját. Inkább vitatkozott, érvelt.

A pártalapszervezetben akkor 12 fő volt. Két fő ajánlásával lehetett felvételt kérni. Egy éve dolgoztunk együtt, amikor egy reggelen elém lépett, megkérdezte: nem érzem-e, hogy kinőttem a KISZ-ből. Lenne az egyik ajánlóm a pártba. Akkoriban megtiszteltetés volt egy ilyen mondat, és ma is annak érzem. Csak azt kérdeztem akkor: ki lenne a másik ajánlóm? Huncutul elmosolyodott: már 11-en vannak. Mire taggyűlés lett, még egy kollégát is előterjesztettek, így lett 13 fős az alapszervezet.

Teltek az évek, én más munkahelyre kerültem, ő maradt. Sokszor találkoztunk rendezvényeken, kongresszusi küldöttek is voltunk együtt, vagy megkeresett a városi pártbizottságon valamilyen ügyben. Amikor nyugdíjba ment, én adhattam át neki a kitüntetést. Akkor tegeződtünk össze. Nyugdíjasként dolgozott tovább. Vezetőségi tagja volt az egyik kerületi alapszervezetnek.

Aztán később sokat vitatkoztunk. Egyre kevésbé értette meg a változásokat. Haláláig hű maradt pártjához, mely közben messze eltávolodott a szocialista eszméktől. Ő bízott benne, hogy még minden helyrehozható, csak várta a pozitív változásokat. Szívesen és jól sakkozott, sokat olvasott, panaszkodott a megváltozott Népszabadságra. Csendes nyáresti beszélgetéseken nosztalgiázott: emlegette internacionalista édesapját, aki 1918-ban Kolcsak fehérgárdistái ellen is harcolt, mesélt a röplapozásról, a budapesti detektívek előli bujkálásról. Mindig nagy szeretettel emlegette testvéreit, nagyon büszke volt fiaira.

Álmaiban sokat küzdött hadifogsága démonjaival: a mellette éhen halt társai szellemével. 1948 tavaszán a szibériai fogolytábor gyengélkedőjén volt ápoló, maga is súlyos beteg. Akkor jött az ukáz: „az egészségesek hazamennek, a betegek maradnak”. Óriási volt az öröm, a gyengélkedőn meg a döbbenet. Már az utolsó létszámellenőrzés végén járt a parancsnok, már menni készült, amikor botladozva, egymást támogatva, de négyes sorokban csatlakozott a 20 fő gyengélkedős, messziről kiabálva: „sztoj, mi igyom damoj”. Amikor Szabó tizedes a parancsnok elé lépett, jelenteni kezdett: tovaris major… Az őrnagy elmosolyodott, legyintett, majd tisztelgésre emelte a kezét.

Mehettek ők is haza. És meg is érkeztek mindannyian. Egy tisztességben leélt, kemény élet utolsó óráiban ez a kép kísértette, vagy talán adta meg a reményt: hazamegyünk. Meghallgatásra talált: hazaérkezett. Gy. Szabó János elvtárs 89 éves volt.

Bíró Imre

A Szociáldemokrata Pártról

Mostanában megint gyakran emlegetik a szociáldemokratákat, de ezen nincs mit csodálkozni. A rendszerváltás óta felnőtt egy új generáció, akiknek nincsenek ismeretei vagy igen kevés lehet a régi rendszerekről. Sokan érdekeltek abban, hogy a fiatalok ne is tudják az igazságot. Pedig rá fognak jönni, mert a kapitalizmust imádók meg fogják mutatni az igazi arcukat.

A szociáldemokrácia a munkások árulója volt, és az is marad, mert mindig a tőkések szekerét tolták, és azt teszik ma is. Erről igen sokat olvashattunk Lenin műveiből, de Rosa Luxemburg élete című könyvéből is. Az első világháború előtt az európai országokban az SZDP több helyen bent volt a burzsoá parlamentekben, és amikor a költségvetést tárgyalták, mind megszavazták és jóváhagyták a háborúra tervezett kiadásokat.

Azt tudni kell, hogy az SZDP jelszava volt a „Világ proletárjai, egyesüljetek!” Amikor a németek is megszavazták, Kautsky Károly, az osztrák filozófus a jelmondat után odaírta: „és vágjátok el egymás torkát!”. Vagyis a különböző országok SZDP küldöttei az első világháború megszavazott költségein lőtték halomra egymást. Valóban úgy lett, ahogy Kautsky megjósolta: a sok szegény embert egymással gyilkoltatták le. Ez volt a nagy árulás, és ezt még ma sem akarják sokan megérteni.

Dudás György

XVIII. Munkás Kupa Túrkevén

Ragyogó időben került megrendezésre Túrkevén az országos kispályás labdarúgótorna. A sporteseményen 15 férfi és 4 női csapat vett részt.

Az ünnepélyes megnyitón Németh Andrea 13. évfolyamos túrkevei diák Egressy Félix Lajos versét mondta el, majd a torna fővédnöke, Dr. Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke köszöntötte a focistákat, inspirálta őket a személyes találkozások bővítésére, a sportbarátság ápolására. A pártelnök 1990-ben járt először Túrkevén egy politikai fórum kapcsán, 1995-től kezdve pedig a focikupa apropójából. Ő az egyetlen magyar politikus, aki 22 év óta rendszeresen visszatér Túrkevére. Ennek emlékéül Esses Sándorné Rózsika egy saját készítésű kun hímzéses terítőt adott át az elnök úrnak.

A focirajongók színvonalas, fegyelmezett mérkőzéseket láthattak. Először a műfüves pályán hirdettek eredményt, ahol a nők játszottak. A vándorkupa az Erdeiné Hegedűs Andrea vezette Szolnoki Barátok csapatához került. Második a Szíjártó Szandra vezette Szolnoki Góliát DLK, míg a harmadik a kisújszállási „Kétballáb Ördögei” együttes lett Rapi István menedzselésével, megelőzve a Vad Katalin vezette Kevi Csajok csapatát. A gólkirálynő Földvári Fruzsina lett, 8 találatával. A jutalmazásból  a  rendezvény szakavatott vezetője Csajbók Ferenc sem maradt ki, őt Kajli Béla, PEB elnök lepte meg egy aranyéremmel. A torna mindegyik résztvevője megkapta a Kupa emblémáját. A hölgyeket külön-külön is ajándékban részesítette a kevi Pápay virágbolt.

A férfiaknál kiegyensúlyozott mezőnyben mindegyik csapat a 3 éve regnáló bajnokot akarta legyőzni, mely nehezen ugyan, de sikerült. Így az új vándorkupa a Haraszti Zoltán vezette szolnoki Suttyók birtokába került. A Bordács Lajos vezette Buga Falatozó csapatának viszont be kellett érnie a 3. helyezéssel. Új színfoltja volt a találkozónak a Molnár Géza vezette STRIKÁZ FC Debrecenből, mely nigériai egyetemistákból állt, ezáltal a torna nemzetközi rangra emelkedett. A közönség biztatásából kiérződött, hogy szimpatikus az együttes, méltán rászolgáltak az ezüst éremre. A legjobb góllövő a túrkevei Kormos László lett. Helytállásukért a dobogóról lemaradtak is említésre méltóak: a Pozsonyi Péter vezette Pope Martfűről, Gál Ferenc vezetésével a Mol Bázistelep Szajolból, a SIVA-MONT S92 Sebestyén Jánossal az élen, valamint a BL Team Bíró László vezetésével Törökszentmiklósról, Lipcsei László KUNFER csapata Kisújszállásról, a Szonda Zoltán vezette Semmiesetre SE Mezőtúrról, továbbá Túrkevéről a Fábián Gábor vezette LFC, Fekete Tamás Jéger csapata, a Takács Sándor vezette Kézisek, az ifj. Bordács Lajos vezette Buga 63, a Szerencsi Miklós vezette Delta és a Pozsonyi András vezette Palermo.

Nagyszerű juniális volt! Köszönet a helyi és vidéki szponzoroknak, akik nélkül nem jöhetett volna létre ez a sportesemény! Köszönet a versenybíróknak, rendezőknek vendéglátóknak a rendezvény sikerességéért!

Sipos Sándor  

Südi Bertalan: A hiszékenység ára

Lépre ment a magyar a választásokon,

Vakhitével nem látott túl az álmokon.

Mennyi ígérgetés, mennyi talmi szólam

Invitált urnákhoz írásban és szóban.

Mondták az urak szajkókkal vetélkedve,

Elvi ellenfeleikkel fenekedve,

„Csakis általáunk válhat jobbá az élet,

S országpusztításnak mi vethetünk véget.

Minden virágzik majd, mint a tavaszi kert,

Népünk csodálattal kíséri a sikert:

Boldogság sugárzik a gyermekarcokon,

Ujjongva ünnepel idegen és rokon.

Emberekben nem gerjed eztán indulat,

A jövőkép széppé színezi álmukat:

A béke madara aranyággal repül,

Tiltakozók hangja csöndesre szelídül…”

Mi kelt életre az ígéretek nyomán?

Páriák birodalma, legfelsőbb fokán.

Amit kapott a nép országlásuk alatt,

Szegények vállain súlyos teher maradt.

Milliók számára kínlódás, kárhozat,

Munkátlanul ténfergő sok-sok áldozat.

Bizonytalanság embernek és hazának,

Nyomor tenyészete jövőnek és mának.

Rövid hírek

• Július 7-én 10 órakor Kádár János temetésére emlékezve a sírjához ismét kimegyünk a Fiumei úti sírkertbe. Szokásunkhoz híven elkészítjük a piros zászlóinkat, melyet a virág helyett vagy mellett elhelyezünk a sírt körülvevő sövényen.

• A Szabó Ervin Akadémia első évfolyama véget ért. Szervezés alatt a következő előadássorozat.