Jászkun Munkás, 2013. szeptember

Ellenforradalom Szolnok megyében (1919)

Augusztus elsején, amikor az ellenforradalmárok Szolnok megyében ismét urai lettek a helyzetnek és a hatalomnak, első dolguk volt leszá­molni a Tanácsköztársaság helyi vezetőivel, aktivistáival. Ehhez nem lett volna bátorságuk, ha nem érezték volna maguk mögött a megszálló ro­mán hadsereg és a siófoki fővezér­ség támogatását.

A gyűlölet és a bosszú motiválta őket, amiért a munkásság és paraszt­ság 133 napig uralta a hatalmat, ki­sajátította a tőkések gyárait, a földes­urak birtokait. A restaurációhoz mindössze néhány óra kellett. Az új karhatalom bosszorkányüldözésbe, fejvadászatba, véres megtorlásba kezdett, s akinek nem sikerült el­menekülnie a megyéből, áldozata lett a vendettának. Köztörvényes bűnö­zőknek nyilvánították mindazokat, akik kezet mertek emelni az urak szent tulajdonára. Sajnálatos, hogy a megfélemlített lakosság, a jelenlévő román egységek garázdálkodása, és a horthysta különítményesek ke­gyetlen önkényeskedései miatt nem fejtett ki ellenállást az ellenforradal­márok fehérterrorjával szemben.

Szolnok és a megye abban a ki­tüntetésben részesült, hogy a Horthy fővezér elit alakulatai, a hírhedt Prónay Pál és Héjjas Iván vezette századok játszották a főszerepet a felelősségrevonásban, akiknek nem volt szükségük parancsra, hogy gyil­koljanak. Mellettük segédkeztek a helyi hatalmasok. Haláltáborokat építettek fel a fegyverneki Schwarcz- és az abonyi Vigyázó-kastélyban. Bí­rói ítélet nélkül, embertelen módsze­rekkel végeztek kiszolgáltatott fog­lyaikkal. Levágták F. Bede László fejét, kettéfűrészelték Virágh Jánost, meggyilkolták Fálfy Jánost, Ecseki Istvánt, Finta Árpádot, Hír Mihályt, Viktor Józsefet, Hoksári Jánost és még sokakat. Ezekről az események­ről a Szolnoki Grátisz tudósítója hall­gat. A hallgatás pedig beleegyezés. Elégedjünk meg annyival, hogy az ellenforradalmi tobzódás mártírjai „a fehérterror idején máig tisztázatlan körülmények között” haltak meg. Nyilvánvaló, nem volna ildomos őszinte nyíltsággal leleplezni a hó­hérok nem éppen keresztényi tetteit. Ezek a vértanúk a kommün alatt azt tették, ami hazafias kötelességük volt: küzdeni a tőkés rend felszá­molásáért, a szocializmus felépíté­séért, a nép életkörülményeinek meg­javításáért. Mindez a hataloméhes elit szemében főbenjáró bűnnek számított, amiért lakolniuk kellett. Ahogy a cikkíró finoman fogalma­zott: ők „egy azóta mélyen leszere­pelt eszme mártírjai” voltak. Szathmáry István ezzel a formulával akarja legitimálni az 1919-es kommunisták kivégzését és mai minősítésüket.

Horthy elégedetlen volt a terror mértékével, ezért „alaposabb” mun­kára biztatta Héjjasékat. Ők igazán tudták, hogyan kell elbánni ellen­ségeikkel, a maradék baloldaliakkal. Ám akiknek sikerült elkerülni a ke­gyetlen önkényt, az ország felszaba­dulásáig „élvezték” Horthy pribék­jeinek üldözését. A kormányzó 1919–1920-as rémtettei nem akadályoz­zák meg a mai elitet abban, hogy glorifikálják negyedszázados tevékeny­ségét. Egyre több helyen állítanak fel szobrot „áldásos” emlékének.

A mai szolnoki vezetők, követve gazdájuk parancsait, nagy erővel munkálkodnak azon, hogy a megye­székhelyen és a megyében eltűnje­nek a szocializmus nyomai: átke­resztelték az utcákat, lebontották az emlékműveket, megváltoztatták az intézmények, iskolák neveit, ha annak bármi köze volt a haladó mozgalomhoz. Talán nem túlzás azt állítani, hogy ebbéli igyekezetükben alaposabban jártak el, mint a lakos­ság életminőségének megjavításá­ban. Ez utóbbit nem viselik annyira a szívükön, a megtorlás végrehajtá­sánál. Szathmáry publicista büszkén számol be arról, hol tartanak Szolno­kon és a megyében a „tisztogatási” akciókban. Úgy gondolják az illeté­kesek, hogy az egyszerű emberek szívéből is kitéphetik a szocializmus emlékeit?

Hegedűs Sándor

Gondolatok

A misztifikátor ködösít, megtéveszt. Magyarul be­csap, hazudik, átver, mert lenéz, és nem becsül sem­mire, legszívesebben leköp­ne téged. Hiába látszik tisz­tességesnek.

Tud beszélni, szemreb­benés nélkül hazudik. A ka­pitalizmusba bele van kódol­va a korrupció, az átverés, a a munkanélküliség, a vissza­élés, a kapzsiság, a szegény­ség, a nyomor. És persze a rengeteg igazságtalanság. Ezért ragaszkodik hozzá min­den zsivány, ott lehet lopni, csalni, mert rá is van kényszerítve, ha nem akar éhenhalni. Már most is, de a jövő­ben még inkább csak a gaz­dagok gyerekeinek lesz lehe­tősége a jó szakmák tanu­lásához. Pl.: Romániában olyan iskolát csináltak, ahol a milliomosok gyerekei diplo­mata képzést kapnak. Vagyis a legfelső vezetésre készítik fel. Képzeljétek el, hogy mi­lyen sors vár a szegény gye­rekekre. Hogy fogják a gaz­dagok szolgálni a szegény népet. Az urak csak rothadást hoznak a népre - még a saját hazájukban is. Pedig a sze­gények között is születnek nagyon tehetséges emberek. De az urak világában nem számít, hogy milyen buta, ha pénze van, akármilyen ökör úr lehet, és főnök. Sokan nem gondolkodnak, hogy kikre bízzák a sorsukat.

Dudás György

Életünk boldog időszaka volt

Napjainkban szinte divattá vált az előző politikai rendszer pocskondiá­zása. A kádári érának, melynek a ma­gyar nép a legtöbbet köszönhette. A televízió némely csatornájának mun­katársai szembeszökően élenjárnak a mocskolódásban. Olyannyira, hogy bi­zonyos politikai jellegű műsorokat már nem is érdemes figyelemmel kí­sérni. Hiszen megtörténik, hogy a ránk szabadított vadkapitalizmus tömeg­nyomorkeletkeztető hatásait a szocializ­musbéli hibák következményei gya­nánt igyekeznek föltüntetni. Csak bosszankodni lehet az ilyen megálla­pítások hallatán. Azt még megérteném, hogy a fiatal nemzedék tagjainak szá­mottevő része - tapasztalatok hiányá­ban - hitelt ad a különféle mendemon­dáknak, s felül a különféle torzmeséknek. A magamkorúak kábíthatóságán igencsak elcsodálkozom. Hiszen ők nem memoárokból, a visszaemlékezők szándékosan elferdített szövegelései­ből, hanem személyesen, alkotókként ismerték, élték meg a korabeli társa­dalmi állapotokat. Sajnálatos tény, hogy az idősebb korosztályok tagjai közül milyen sokan szenvednek e té­ren szelektív amnéziában.

Utóbb a szocialista rendszer „árny­oldalait” taglaló „tudományos érte­kezést” olvastam. Eközben olyan kü­lönös megállapítás tűnt szembe, mely alig fölülmúlható megnyilvánulása a demagógiának. A „mű” szerzője fel­hánytorgatta, hogy az „egykori Kádár­-rendszerben az indokoltnál nagyobb kényelemben éltünk. Megvolt a biztos munkahelyünk, s ha kirívó vétségeket nem követtünk el, ülhetünk az író­asztalunknál, dolgozhattunk a bányá­ban, szövetkezetben, ügyködhettünk a munkapad mellett, akár nyugdíjas korunkig. Alkalmasint még kitüntetést is kaphattunk a hosszú időn át végzett munkánk után. Namármost nem lehet csodálkozni, ha a túladagolt kényelem birtokában elveszítettük önálló gondolkodásra való képességünket, s ez­zel voltaképp önbecsülésünket veszí­tettük el.”

Horribile dictu (még kimondani is szörnyű), micsoda „kegyetlen időket” kellett megélnünk. Az átkosként em­legetett politikai rendszerben nem átal­lották minden munkaképes korúnak képzettsége, felkészültsége függvé­nyében munkát biztosítani, mégpedig többnyire a nyugdíjas életkor eléré­séig. Ma pedig a temérdek vesztes - köztük szerény becslés szerint 6-800 ezer munkanélküli vegetálásra ítélt honpolgártársunk azért nem talál ma­gának munkát, mert helyette az elve­szített önbecsülése keresgélésével van elfoglalva. Ez az irdatlan munkás­tömeg - más milliókkal együtt - úgy tűnik, elkövette az urak szemében „főbenjáró bűnt”, hogy megszokta a kényelmes, békés, nyugodt életet. A bizonyosságot, hogy aki dolgozik, nyugodt lehet, holnap is lesz munkája. Amikor pedig letelik a munkásélet, megkapja a viszonylag szerény, a meg­élhetéshez elegendő nyugdíjat. Meg­szokta, hogy a lakásrezsit, a gyógyu­láshoz szükséges szereket, kellékeket, színházjegyet, utazást, üdülést, tanu­lást, taníttatást meg tudja fizetni. Nem kellett megtapasztalnia, hogy környe­zetében milliárdosok élnek luxuspa­lotákban, de azt sem, hogy tízezrek tengődnek hajlék és jövedelem nélkül.

Botcsinálta országlóink, akik az állami vagyon döntő hányadát maguk­nak vindikálták vagy kiárusították, a tőkésjogok garantálását, a multik gya­rapodási lehetőségeinek minél zökke-nőmentesebb előmozdítását tekintik legfőbb teendőiknek, s eközben az ország lakosságának számottevő há­nyada krónikusan elszegényedett. E kedvezőtlen folyamat a tőkés hatalmi konstrukcióban megállíthatatlan.

Mindaddig így lesz, amíg a Mun­káspárt nem kap életteret a törvényhozásban.

Dr. Südi Bertalan

AZ IDŐSEK BÖLCSESSÉGE

Az emberek fejlődésének története az ősközösséggel kezdődött, ahol a vének taná­csa hozta a döntéseket.

A fejlődés következő szaka­szában sok vezetőre volt szük­ség. Akkor az volt a gyakorlat, hogy az egyén tudása és ta­pasztalata alapján végigjárva a különböző lépcsőfokokat ju­tott el a csúcsra. A kellő élet­tapasztalattal és tudással ren­delkezők lettek igazgatók, mi­niszterek vagy országgyűlési képviselők.

A felszabadulás után sok, úgynevezett élettapasztalattal rendelkező munkásigazgató volt. Döntő többségük esti tago­zaton szerzett közép- vagy fel­sőfokú végzettséget. Az or­szággyűlési képviselők élet­tapasztalattal rendelkező sze­mélyek voltak, és ők nem sza­kadtak el a saját osztályuktól. A rendszerváltás után gyökeres változás történt. Az országgyű­lési képviselők egy része az egyetemi padokból kerültek a parlamentbe, vagy vezetői be­osztásban élettapasztalat és vezetői gyakorlat nélkül. Ezek a fiatalok most elszakadtak a valóságtól, és a hatalom mámo­rában uralkodnak a magyar nép felett.

Az élettapasztalatuk hiánya a cinikus megtartásuk nap mint nap tetten érhetők. Bölcsességről nem is beszél­hetünk. A magyar nép nagy árat fizet azért, hogy része volt a je­lenlegi helyzet kialakulásának, és a sikerpropaganda mögött nem veszi észre, vagy közöm­bös arra, ami körülötte zajlik.

Nem reagál az éhező gyere­kek tömeges megjelenésére, az idős emberek fagyhalálára, a kilakoltatás rémére, a foko­zatosan emelkedő létminimum alatt élők számára, a fiatalok kilátástalan helyzetére, arra, hogy az idős embereket teherként kezeli az állam, és hogy csak a hatalom­nak behódolók jutnak előre.

Gondolataim igazolására az általam nagyra becsült Ferge Zsuzsától idézek.

„Azt hiszem, ez a társadalom nem csak az öregeket nem szereti. És sajnos az öregek elutasítása tapasztalatai, sőt a történelem elutasítását is jelenti. Pedig tisztességesen megértett múlt nélkül nem nagyon van talapzata se a jelennek, se a jövőnek".

Az általam tisztelt bölcs asszonnyal egyetértek.

Horváth Sándor

Tőkés gondolat

Azt mondja a tőkés, bankár, földbirtokos és a gyáros: csinál­ni kéne valamit, nem növekszik a vagyonom. Már több gyárat is bezártam, mert tele van a raktá­ram, amíg nem tudom eladni, nem is dagadhat a bankom. A fegyverraktár is tele van, azt is el kellene adni! Mivel kevés a háború, ez az üzlet is gyéren megy. Kitalálja, de jó lenne, hogyha a nép lecsökkenne, ezt csak egy jó nagy háború kitörése oldaná meg.

A tőkés szerint sokan vagyunk. Háborút kell indítani. Fele nép­nek el kell tűnni, merthogy nem képes már a Föld ennyi embert eltartani. Ezt mondja az „okos tőkés”. Háborút kell indítani, hogy elérjünk egy szebb jövőbe.

Sajnos a szegény csóró nép elfogadja ezt az érvét, a tudata olyan gyér még, hogy belemegy a csatába. Öli másik embertársát, aki éppoly csóró, mint ő. Ha kell, az életét is adja. Nőjön a tőkés vagyona.

Mert azon nő! Amit feláldozol neki. Hadiárva lesz gyermeked, hadiözvegy feleséged. Ezért ked­ves jó barátom, legjobb, hogyha odafigyelsz, mert ha tőkés há­ború lesz, világvége lesz tene­ked. Térj hát észre, míg nem késő. Mert a tőkés számít terád. Elvárja, hogy segíts neki. Neked mi kell, nem érdekli. Söpörd el hát, ha teheted, mert ha nem, ő végez, veled. Felgyújthatja a vi­lágot. A felét elégeti.

Fáni Lajos

A MEGYEI 01. és 02. SZÁMÚ ORSZÁGGYŰLÉSI EGYÉNI VÁLASZTÓKERÜLETHEZ TARTOZÓ TELEPÜLÉSEK

Rövidítés: Jász-Nagykun Szolnok 1. OEVK Székhelye: Szolnok

Jelöltünk: BENCSIK MIHÁLY, pártunk megyei elnöke

TERÜLETE

1. Besenyszög

2. Csataszög

3. Hunyadfalva

4. Kőtelek

5. Nagykörű

6. Rákóczifalva

7. Rákócziújfalu

8. Szászberek

9. Szolnok

10. Tiszajenő

11. Tiszavárkony

12. Tószeg

13. Vezseny

14. Zagyvarékas

Rövidítés: Jász-Nagykun Szolnok 2. OEVK Székhelye: Jászberény

Jelöltünk: TÚRI KRISTÓF, pártunk fiatal tagja, a Baloldali Front országos vezetőségének tagja

TERÜLETE

1. Alattyán

2. Jánoshida

3. Jászágó

4. Jászalsószentgyörgy

5. Jászapáti

6. Jászárokszállás

7. Jászberény

8. Jászboldogháza

9. Jászdózsa

10. Jászfelsőszentgyörgy

11. Jászfényszaru

12. Jászivány

13. Jászjákóhalma

14. Jászkisér

15. Jászladány

16. Jászszentandrás

17. Jásztelek

18. Pusztamonostor

19. Tiszasüly

20. Újszász

Kerületenként kell két hét alatt érvényes 500 db ajánló aláírási összegyűjteni. Egy ajánló személy több párt gyűjtőívét is aláírhatja. Hogy az 500 db érvényes aláírás meglegyen, legalább 600-650 aláírást kell összeszednünk.

Kérünk mindenkit, hogy segítse személyesen is munkánkat nemcsak az aláírásával, hanem annak gyűjtésében is.

Rövid hírek

Augusztus 20-ához kapcso­lódó ünnepségeken a következő városokban vettünk részt.

Augusztus 16-án: BUDAPEST, CSEPEL

Augusztus 18-án: SZÉKESFEHÉRVÁR

Augusztus 19-én: KECSKEMÉT

Augusztus 20-án: IPOLYDAMÁSD

***

Szeptember 7-én (szombaton) GULYÁSFESZTIVÁL Szolnokon.

Szeretettel látunk mindenkit a Tiszaligetben. Gyönyörködni le­het (és persze vásárolni is) kézi­munkánkban, olcsó, értékes köny­vekben, és ismerkedni kiadvá­nyainkkal.

* * *

Mezőtúron, szeptember 28-án, KUBIKOSNAPON találkozunk a város érdeklődő lakosaival.

Mezőtúri kubikosnapi megemlékezés, 2013. szeptember 28.

2013. szeptember 28-án került sor a Magyar Munkáspárt mezőtúri szervezete által megrendezett kubikosnapi megemlékezésre. Az ünnepi beszédet Urbán Istvánné, a Magyar Baloldali Nőszövetség elnöke mondta. A Munkáspártot a mezőtúriakon kívül képviselték a Túrkevéről, Szolnokról, Törökszentmiklósról, Kondorosról érkezett tagok is.

Jászkun Munkás, 2013. augusztus

Fasiszta volt-e HORTHY MIKLÓS?

Sajnálatos, hogy ez a kérdés még egyes kiegyensúlyozottabb politiku­sok, politológusok és történészek körében - az exkormányzó negyed­százados regnálása után csaknem hét évtizeddel - mindig kérdés. Azon ter­mészetesen nem csodálkozom, ha a neohorthysták, a szélsőkonzervatí­vok igyekeznek átmenteni őt, a XXI. századba, nem létező érdemeire hi­vatkozva, s megfeledkezve ma is elítélendő bűneiről. Horthy Miklós divatba jött, mint a huszadik század magyar történelmének „legnagyobb” alakja, aki minden igaz magyarnak a legnagyobb elismeréssel kell megem­lékeznie. A jelenlegi elit szegénységi bizonyítványa, hogy nem talál ma­gának különb bálványt.

Nekünk kommunistáknak e vitá­ban állást kell foglalnunk, nehogy őfőméltósága becses személye be­épüljön pozitív hagyományaink közé. A kérdés tehát: fasiszta volt-e Horthy Miklós? Válaszomat gondolatébresz­tőnek szánom, egy vitában részt vevő (nem sztár-) történész véleményének, mely senkit semmire sem kötelez.

Ha a huszadik század politikusait „osztályozzuk” Horthyt fasiszta típu­sú közéleti államvezetők kategóriá­jába kell besorolnunk. A „fasizmus” eredetileg Mussolini mozgalma volt, később gyűjtőfogalommá vált. A történelem ugyanis a szélsőjobb kü­lönböző típusait, árnyalatait hozta létre - a konkrét helyi, nemzeti adottságoknak megfelelően. Hiba lenne abszolutizálni bármelyiket, vagy mellőzni a specifikus vonásokat. Erre a jelenségre G. Dimitrov is fel­hívta a figyelmet, még 1935-ben. Amiben megegyeznek, hogy az a nagytőkések legreakciósabb elemei­nek népellenes, antikommunista ter­rorista diktatúrája.

A totális hitleri nemzeti szocializ­mus, B. Mussolini fasizmusa (1938-tól), F. Franco falangizmusa, Szálasi Ferenc hungarizmusa (stb.) mellett voltak nemtotális formációi, többek között a Horthy-féle keresztény-nem­zeti kurzus is.

Sajátos eset, hogy az exkormányzó érzelmeit és gondolkodásmódját te­kintve fasiszta volt, de miután hata­lomra jutásának feltételeit az antant szabta meg (Clerk-misszió), kény­telen volt engedményeket tenni a Nyu­gat követeléseinek: a parlamentariz­mus, a többpártrendszer, a szociál-demokratizmus és más ellenzékek szereplésének engedélyezése, a fehér­terror megszüntetése, Trianon elis­merése, s a belső erőviszonyok miatt a Horthy-rendszer nem totális, fasisztoid jellegű volt. A konstrukció tanul­mányozása során meggyőződhetünk, hogy a „demokratikus” engedmények formálisak, noha a rezsim elleni harc szempontjából fontosak voltak. Az uralkodás formái adekvátak a finánc­tőke gazdasági és politikai érdekeivel. A parlamentben - jóllehet többpártrendszer volt - a választási törvé­nyek és a kampányok diszkriminatív, drasztikus gyakorlata miatt sohasem veszélyeztette a kormánypárt egyed­uralmát. A rendőrség, a csendőrség viszonyát a lakossághoz a népellenesség, a kíméletlen terror (sortűz, kard­lapozás) jellemezte (1921/III. tc.). A politikai foglyokkal szembeni bánás­mód a Gestapo „színvonalán” állt, a lojális és nem lojális ellenzéki pártok nyílt és titkos megfigyelése, mozgás­szabadságának korlátozása, a zsidó­ellenes törvények (numerus clausus, az 1938-1941-es rendelkezések), a holokauszthoz való aktív hozzájárulás a rasszizmus csalhatatlan jelei voltak. A szélsőséges nacionalizmus, irreden­tizmus, a hitlerizmus felé orientálódó külpolitika, az ezzel összefüggő belső intézkedések, s a fent felsoroltak mind-mind a magyar fasizmus élet­formáját jelentették. Az 1944-es már­ciusi német megszállásssal (Sztójay Döme), majd még inkább a nyilaske­resztes rémuralommal (Szálasi Fe­renc) totális fasizmussá vált. Ez utób­bi szerves folytatása, de nem része a Horthy-rendszernek. Egyesek szerint mindez nem fasizmus, csak ellen­forradalom, mások odáig mentek el, hogy egy demokratizálódó rendszer­nek minősítették. Nem antifasiszták, akik a keresztény-nemzeti kurzus fasiszta jellegét tagadják, csakhogy elfogadtassák Horthyt a magyarság­gal. Népfrontot kell létrehozni a Job­bik elszigetelésére. Igen üdvös lenne, ha ezt a történelmi követelményt a józan erők időben felismernék.

Hegedűs Sándor

POLITIKUSI PRAKTIKÁK

Napjaink visszásságai elemzése közben a kezdet politikai anomáliái felidézésének is létjogosultsága lehet. A szocializmus megbuktatását nehez­ményező állampolgárként bizonyos korabeli trükkök idéződnek fel emlékezetemben. Amikor a szocialista rendszert baltázgató, a kádári érát látensen kibekkelő különféle urak a népi hatalommal szembeni dicsekvő „ellenállók”, a máról holnapra pál­fordult egykori káderek és egyéb - köpönyeget cserélő - ideológiai kötél­táncosok fölfedték igazi arcukat. Kö­zülük sokan politikai hittérítőkké ved­lettek át, majd egyféle küldetéstudattól motiváltan „kezelésbe vették” környe­zetük tagjait. Láthattuk, mennyi üdvözítőgyakornok, megváltóinas fárado­zott a Nyugat-Európába készülődő kislétszámú, de tehetséges magyar nép baldogításán. Akik figyelmen kívül hagyták, hogy a küldetéstudat nemigen szokott termelőerővé válni a gazda­ságban, a politikában pedig egyenesen közveszélyes lehet. A küldetéstudattal megáldott ember, mint amilyen a mostani kormányfő is, feltétel nélkül hisz a saját igazában. Sőt kizárólag abban hisz, és ezt az igazságot sem­miféle külső megmérettetésnek nem hajlandó alávetni. A küldetéstudat hordozója ajnározó szeretetet igényel, mely hozzátartozik megváltói szán­déka lényegéhez. A politikai külde­téstudattal rendelkező egyén ereden­dően nem toleráns, a nemesnek vélt cél érdekében eszközökben nem vá­logat. Szeme előtt egyetlen cél lebeg: a hatalom megfellebbezhetetlen hité­vel boldogítani a népet. Akár annak ellenére is.

Az ilyen urakra most is jellemző, hogy csak és kizárólag a saját szaj­kózott igazukat fogadják el az ésszerűség zsinórmértékének. Vagyis a maguk kreálta igazságot nem hajlan­dók a valóság tényeivel szembe­állítani.

Nem feledhető az sem, hogy az ilyenek mekkora elánnal győzködték (mindmáig ezt teszik) a szocialista rendszer iránt lojalitást tanúsító, jóhiszemű nosztalgiázókat, hogy az előző rend­szer negyven esztendejében alantas célokat követtek, ennélfogva sokat ártottak az országnak, a magyarság ügyének. Más szóval: hiába éltek, mert semmilyen értéket sem sikerült leten­niük a társadalom asztalára.

A megszólítottak számottevő része persze megijedt. Azonnal belátta, mi a túlélés feltétele. Vagyis mit szüksé­ges tennie, hogy tovább dolgozhasson, egzisztálhasson. Jelesül korábbi meg­győződésének feladása árán szembe kell fordulnia korábbi önmagával. Még akkor is, ha mindezért nehezen nézhet ezentúl szégyen nélkül a tükörbe. Elfogadta, hogy a körötte zaj­ló össznemzeti társasjáték, a szelektív amnézia szolgálja legígéretesebben a létbiztonságát. Ezért - lett légyen egy­kori politikus vagy csak az utca em­bere - úgy tett, mintha emlékezetéből kiesett volna saját több évtizedes története. Nemcsak összeálmodott magának egy másikat, de másoktól is elvárta, hogy elhiggyék az ő kis házi sütetű történelemhamisítását és ma­gyarázkodását, gyermeteg önéletrajz­átírási kísérleteiről.

A megszeppent amnézia vetélkedő szereplői hallgatólag tudomásul vették egymásról, némelyek tanúsították is, hogy nincs közük a szocializmusbéli hibákhoz, s egész korábbi életükben üldözöttek voltak: holott tudták, hogy épp ellenkezője igaz, megbecsülték őket. E társadalmi miliőben, melyben státusszimbólummá válhatott a múlt­béli börtönviseltség, számosan éltek e sajátos helyzet adta lehetőséggel – olya­nok is, akik antitalentumuk, jellemdeformáltságuk, avagy a középszerű felkészültségük okán soha nem jutot­tak volna fel a hatalom csúcsára.

Dr. Südi Bertalan

A KÉRDÉS

A miniszterelnök azt mondta, hogy létre kell hozni a polgárságot.

A kérdés az, hogy milyen áron? Az eredeti tőkefelhalmozás a kapi­talista társadalom kialakulását segí­tő kétoldalú történelmi folyamat. Az egyik oldalon az embereknek a termelési eszközöktől való elvá­lasztása, a másik oldalon nagy va­gyonoknak a kialakuló polgárság kezébe való átjátszása.

A rendszerváltás után az uralkodó elit igyekezett ennek a törvényes látszatát kelteni a kárpótlási és a privatizációs törvényekkel. Sajnos egyikkel sem járt jól a többség, mert egy szűk csoport kezébe került a nemzeti vagyon nagy része. A má­sik része meg a külföldi tőkések kezébe került, az energia-, a feldol­gozóipar, a termőföld egy része a zugszerződésekkel. A bankokat is a külföldiek részére játszották át, ahol a kormányhoz hű emberek jól fizetett állást kaptak. Az elmúlt időben az állami földek haszonbérleti szerződése is a kor­mányhoz közel álló embereket ré­szesítette előnyben, a trafikok pályá­zatának nyertesei is elsősorban a Fideszhez közelállókhoz jutott. A kormány szándéka, hogy a művelés alatt álló földek 20 száza­lékán nagybirtokok legyenek, va­gyis a földesurak kezébe kerüljön, így kialakul a kép. Az egyik oldalon lesznek - igaz csak kevesen –, akik jelentős vagyonra tesznek szert. A másik oldalon meg a termelő­eszköztől megfosztott tömeg. Az egyik oldalon jólétben élnek, a másik oldalon a többség meg napi gondokkal küszködik. Ráadásul naponta megalázzák az­zal, hogy annyit ér, amennyije van. Ilyen áron jön létre az Orbán úr által megálmodott polgárság.

Horváth Sándor

EZ A VILÁG  ROSSZ

A devizahitelesek nagy átverése óriási hiba volt az urak részéről, mert az égigérő uzsora eget verő igazságtalanság.

Ez a kapitalizmus. A miniszterelnök úr Brüsszelben két alkalommal említette Lenin nevét, amikor a „plutokratákról” beszélt. Lenin nevezte így a kapitalizmus igazságtalanság örökös tulajdonságát. Vagyis a tőkések olyan hatalmat tűrnek meg, amely az akaratuk szerint cselekszik. Abban az ordító igazságtalanságban élnek, hogy ők úgy uralkodnak, ahogy az nekik tetszik. A miniszterelnök úr egyszer azt mondta, hogy ne arra figyeljenek, amit mond, hanem arra, amit tesz. Ugye most megmondta, hogy a plutokraták miatt van nehéz helyzetben az ország. Ez igaz! De mit tesz a kormány? Teljes erővel erősíti, építi a saját plutokratáit. Parlamenti pártokkal együtt mind kapitalizmust akar, és az magával hozza az összeg átkozott tulajdonságait, amitől a világ szegényei örökösen nyomorban éltek, és élni fognak a jövőben is. A nép nem kényszeríti a választott vezetőit arra, hogy teremtsék meg a közösségi társadalmat, ahol az ember a legfőbb érték. Ennek a tartalmát élővé kell tenni, mert a jog minden embert megillet, akár szegény, akár gazdag.

A kapitalizmusban soha nem volt, és soha nem lesz az, aminek a fogalmazás szerint annak lenni kellene. Mert azt csak a közösségi társadalomban lehet megvalósítani - úgy, hogy minden embernek legyen lehetősége a tisztességes életre. A föld az emberiségé. Így a hatalom részese is minden ember. Senkinek nem lehet arra joga, hogy földönfutóvá tegyen embereket, családokat, hogy milliókat nyomorba taszíthassanak, sőt éheztessenek, öregeket, gyerekeket, azért, hogy a keveseknek minél több legyen. Nem volna szabad a földbirtokos rendszert visszaállítani. Hiszen a föld nagy lehetőséget biztosít a rajta élő embereknek, ha azt hűségesen kezelik. Én a szocializmusban több mint 10 évig jártam a ország nagyon sok termelőszövetkezetébe a tejért, amit a fővárosban hol az egyik, hol a másik tejüzemben kellett leadni. Naponta láttam az állami gazdaságokban is, a tejüzemekben is, hogy mennyi mindent tudtak ott feldolgozni. Szinte mindenütt voltak úgynevezett melléküzemágak: ott helyben készítettek el sok mindent. Volt olyan tejüzem, pl. Kisteleken, ahol az arabok részére 25 kg-os alumíniumdobozokba készítettek a tejből sajtot, ami nagyon sós volt. Akkor az emberek szinte mindent meg tudtak csinálni, mert a tsz adta a gépi erőt, akkor senki nem volt magára hagyva - különösen, ha segítségre szorult valaki.

Dudás György

MEMOÁR (Választásra)

Az utolsó szó jogán mondták el a következőket. A dolgozó nép: a kizsákmányolt éhező nemzet évezredes küzdelme folytatódik tovább a gazdagok és az urak el­len. A harcot, azt hittük, megnyertük örökre.

1945 után nem számoltunk az­zal, hogy a munkáshatalom el­lenzői és a kapitalista világ mindent meg fog tenni ellene. Nem vigyáztunk kellően, nem voltunk éberek, nem vettük észre időben, hogy az MSZP-ben beszivárgott árulók a munkás­hatalom megsemmisítésére készülnek.

1989-re olyan helyzetbe került Magyarország, hogy a nép félre­vezetésével egy csendes ellen­forradalmat hajtottak végre az árulók, átjátszották a hatalmat a kapitalizmus híveinek. A folya­matot csak a magyar nép haj­léktalan, munkanélküli, éhező része harcának folytatásával lehet megállítani úgy, hogy az országgyűlési választáskor csak az egyetlen baloldali pártra, a Magyar Munkáspártra kell szavazni. A kapitalisták nem gondoltak arra, hogy a magyar nép az évezredes küzdelemben rájött, hogy az emberi jog alap­ján nemcsak nekünk kell nél­külözni, hanem az uraknak is lehet az életért szenvedni.

Jól mondta Ady Endre a versében:

„Itt van a nép, tort ülni fog most.

Ezer évig férge a rögnek:

ítél a nép, ítélni fog

S ezer jaj a bűnösöknek.

Koczka Béla

Szemelvények a KÁDÁR JÁNOS sírjánál elhangzott beszédekből

KÁDÁR JÁNOS neve a jelszó! A működő szocializmust, a ma összetartozását ugyanúgy magába foglalja, mint az esélyt egy jobb és igazságosabb világ létrehozására. Ezúttal is sok százan tisztelegtek a sírnál, és sok volt az új, fiatal arc. Sok volt a vörös ing, a szegfűt a vörös zászlók váltották fel. Tucatnyi tévékamera, fotós és újságíró figyelte a szónokokat.

Elsőnek Túri Kristóf, a Baloldali Front országos vezetőségének tagja, Szolnok képviselője és Nagy Ádám Győr-Moson-Sopron megyei küldött beszélt.

Részletek Túri Kristóf beszédéből:

Jóval Kádár János halála után, 1995-ben születtem. Így tehát nincsen személyes tapasztalatom a szocializmus koráról. A kommunizmusról tízéves koromban olvastam először. Azonnal megfogott. Olvasgatni kezdtem, és láttam, hogy az emberek többsége szid valamit, amiről valószínűleg azt sem tudja, hogy mi az. Azt mondom, hogy büszkének kell lennünk arra a korra. Ki kell húznunk magunkat, emelt fővel szembenézni az elnyomókkal, és a győzelmünk után fel kell nőnünk Kádár Jánoshoz. A hibákat el kell majd kerülnünk, de minden jót újra fel kell építenünk! El kell hoznunk a második aranykort. Thürmer elvtárs beszédéből a következőket emelem ki: Amikor azt mondjuk: Kádár, a szocializmusra gondolunk, és az életünk egy jobb korszakára emlékezünk. Mai életünk minden egyes esztendeje, minden hónapja és napja egyről győz meg bennünket: Kádár idején jobb volt!

Kádár János negyedszázad alatt sajátos népi hőssé vált. A hatalom gyűlöli, üldözi, lejáratja, irtja emlékét – még a sírját sem kíméli. Egyet biztosan tudunk: a magyar szocializmus minden hibája és minden gyengesége ellenére többet adott az embereknek, mint az új magyar tőkés rendszer.

RÖVID HÍREK

A MEGYEI VÁLASZTÓKÖRZETEK SZÁMA

1. Szolnok és környéke

2. Jászság

3. Karcag és környéke

4. Törökszentmiklós és környéke

Körzetenként kell majd két hét alatt 500 darab, a választási központból kiadott ívekre aláírást gyűjteni. Egy személy több párt gyűjtőívét is aláírhatja. Megyénk párttagjai hetente más-más településen folytatnak akciókat, megismertetik a lakosokkal a Munkáspártot.

* * *

- Résztvettünk július 6-án Budapesten a KÁDÁR JÁNOS sírjánál tartott megemlékezésen. Köszönjük minden egyes vöröszászló-vásárlónak a nagyvonalú adakozását. Ezért közel 50 ezer forinttal tudjuk támogatni a Jászkun Munkás havi megjelenésű újságunkat.

GYÁSZHÍR

MEGRENDÜLÉSSEL értesítjük a Párt tagságát és a Jászkun Munkás olvasóit, hogy dr. SÜTŐ ISTVÁN rövid, súlyos betegség után életének 76. évében elhunyt. Emlékét szívünkben őrizzük!

MUNKÁSPÁRT Megyei Elnöksége

GYÁSZHÍR

ANDRÁSI MÁRTON, aki 1970 óta volt a Munkáspárt tagja, életének 77. évében, váratlanul elhunyt. Aktív életében munkásőr volt.

Múlhatnak a napok, múlhatnak az évek, kik szívből szeretnek, nem felednek TÉGED.

A MUNKÁSPÁRT Karcagi Szervezete

Jászkun Munkás, 2013. július

Kik a felelősek Trianonért?

A rendszerváltás óta Trianon egész évben örökzöld téma. A nemzeti elitnek mindenről az ország megcson­kítása jut eszébe. Főleg akkor erő­södik fel az irredenták hangja, amikor a szociális elégedetlenség egyre nö­vekvő veszélyt jelent a hatalom bitor­lóinak számára. Kimondatlanul át­veszik a horthysták nacionalista jelszavát, miszerint „Csonka Magyar­ország nem ország, egész Magyarország mennyország". Értsd alatta azt, hogy minden baj forrása Trianon, mert hazánk a párizsi békediktátum előtt tejben-vajban fürdő ország volt, középhatalom, mely mintegy 15 mil­lió nemzetiségi felett basáskodhatott, s kiélhette nacionalista gőgjét. Ma is sokan vannak, akik nosztalgiával gondolnak a dualizmus teremtette „békekorszakra", olyan illúziókat keltve, mintha a ferencjózsefi világ­ban idilli állapotok uralkodtak volna. Aki ismeri a huszadik század elejei helyzetet, tudja, szó sem volt isteni békéről. Nemcsak a parlament be­rendezését verték szét szolid hon­atyáink, de többször követtek el fegy­veres merényletet Tisza István, a „népszerűségében utolérhetetlen" miniszterelnök ellen, az utcai zavar­gások, munkabeszüntetések során éhes proletárok haraptak a fűbe, és parasztellenes sortüzek bolygatták fel falvainkat. Nyomortanyákon éltek a morbus hungaricus halálraítélt áldo­zatainak ezrei.

Ez az a békés időszak, amikor más­félmillió magyar „tántorgott" ki nyu­gatra, a jobb élet reményében. És akkor nem szóltam a nemzetiségek elégedetlenségéről, kettős elnyomá­sáról. Nem vitás, voltak olyan társa­dalmi osztályok, melyek megtalálták számításukat a kiegyezésszülte rezsimben. Sok példát lehetne felhozni annak bizonyítására, hogy nem a terület nagysága dönti el az adott ország lakosainak életminőségét. Az azonban kétségtelen, a trianoni ren­delkezések folytán igen sok arisztok­ratának birtoka „odaát” maradt, sok dzsentri veszítette el az elszakított részekben betöltött állását. Ez utób­biak voltak azok, akik hosszú ideig pályaudvarokon veszteglő marhavagonokban laktak, a legelemibb higiéniai feltételek nélkül.

Ki felel mind­ezért? Nem Károlyi Mihály, vagy a Tanácsköztársaság, ahogyan az egy­kori és a mai elit állítja. Felelősek a háborúspárti magyar uralkodó osz­tályok, a Tiszák és Wekerlék, a Weiss Manfrédek, akiknek a háború a ha­szon kiapadhatatlan forrását jelen­tette, felelős Horthy, az otrantói „hős", felelős a közös osztrák-magyar hadsereg, mely lelkesen tört a „kutya" Szerbiára, felelős a nép, mely szó nél­kül, sőt énekszóval masírozott a vágó­hídra. Felelősek a hátország rendjét őrző állami tisztviselők, karhatalmisták. És felelős az antant, mely mohón cincálta szét a legyőzötteket.

Mindazonáltal nem érthetünk egyet a revizionistákkal: immár kilencven­három év múltán nem lehet vissza­csinálni az első világháború követ­kezményeit. Akkor sem, ha a hazánkat sújtó intézkedések aránytalanul igaz­ságtalanok voltak. Nem lehet, mert azóta egy új Európa jött létre, új felállással, új, önálló nemzetekkel, melyeknek felszámolásával lehetne csak a Magyarországon ejtett sebeket orvosolni (Szlovákia, Horvátország). A régi sérelmeket nem lehet újakkal meggyógyítani. Gaudi Nagy Tamás, jobbikos képviselő a minap jelentette ki, hogy a trianoni kérdésbe nem szabad belenyugodni. Vagyis: napi­rendre kell tűzni a „történelmi” Magyarorság feltámasztását. Hogyan? Békés úton ez nem lehetséges, mert sem Horvátország, sem Szlovákia nem mondana le nemzeti szuvereni­tásáról a jobbikosok kedvéért. Marad a háború. Rossz rágondoni arra, mi­lyen haszonnal járna egy ilyen meg­oldási kísérlet hazánkra nézve. Csak remélni lehet, hogy Orbán Viktor erre az útra nem kíván lépni. A Jobbikról azonban minden rosszat el tudok képzelni. Nemcsak a mai magyar miniszterelnöknek, de Brüsszelnek is erélyesen tiltakoznia kellene az efféle felelőtlen kijelentések ellen. Gaudi szavainak azonban nem halljuk vissz­hangját.

Ez Vonáék értelmezhetik biztatás­ként is.

Hegedűs Sándor

Südi Bertalan: A köpönyegváltókról

Valaha Kádár szószólói voltak,

Mostanság a vallás „ihleti” őket:

Volt, mikor Sztálin-kantátát daloltak,

Vagy regulázták a szólni merőket.

Utóbb szemrebbenés nélkül hazudtak:

Robotoltak, és a rendszertől féltek:

Holott a nehezét sosem ők kapták:

Sarzsisként az egyetlen pártból éltek.

Valaha azért fintorogtak felém,

Mert bíráltam közülük több alakot,

S szólni ösztökéltem sok olyan szegény Páriát,

'ki miattuk mélyen hallgatott.

Hajdan fennen dicsérték, magasztalták

A szocialista munka hőseit,

Ma meg a tőke szobrait faragják,

Gyűjtögetvén a gazdagság gyöngyeit.

Tegnap még heherészve szóltak hozzám,

Ma saját mocskaikkal szórnak tele:

Ha a hatalmat egyszer birtokolnám,

Köpönyegváltókat seprűznék vele.

JOBBOLDALI BALFOGÁS VOLT

Sokan emlékszünk még a Fidesz ellenzéki ténykedésére. A hatalmat gyakorló ellenlábasaik számos ter­vének, törekvésének milyen agya­fúrtan vetettek gáncsot: méghozzá hallatlan sikerrel. A korifeusaik által anno szerkesztett és nagy elánnal be­harangozott ún. „Nemzeti petíció" maradt igazán emlékezetes számom­ra. Lényegét jobboldali balfogásnak is tekinthetjük. Nem az volt meglepő, hogy ellenzéki párt gyanánt az állam­polgárok helyett és a nevükben élt a hatalom gyakorlóihoz intézendő ké­rés jogával, hanem bizarrnak tűnt, hogy a „Munka, otthon, biztonság" jogosultságok érvényesítését olyan pártkorifeusok követelték, akik élhar­cosai voltak a hazai kapitalizmus res­taurációjának.

Igencsak elrugaszkodtak a jelzett háromféle jogosultság mindenkire vonatkoztatott deklarálásával. Akar­va, akaratlan a szocialista rendszer­ben érvényesült alkotmányos jogokat igyekeztek a mostani gyalázatos állapotokra átültetni. S ez outsider megoldásnak tekinthető. Sokan em­lékezünk még az „átkos” gyanánt em­legetett politikai rendszerre, melyben a munkához való alkotmányos jog deklarálása mellett munkát is bizto­sítottak számunkra. Otthonteremtésre pedig mindazoknak lehetőség adó­dott, akik építeni akartak. Mégpedig 3 százalékos változatlan kondíciójú kamathitelekkel. Az a politikai rend­szer biztonságot is szavatolt: még­pedig mind a jogszolgáltatás, mind a közállapotok területén. Hisz mind gyakrabban tapasztalunk olyan tö­rekvéseket, melyekből az tűnik ki, hogy a jogalkalmazás alkalmasint nélkülözi az elvszerűséget, illetve az ártatlanság védelmének alkotmányos garanciái csorbát szenvednek. A közbiztonság elégtelen voltát pedig mi sem bizonyítja jobban, mint az olyan kórtünet, hogy az emberek sötétedés után jószerével csak a saját otthonukban érzik magukat teljes biztonságban.

Éppen ezért a kapitalista rendszer­ben csakis feltételes módban illenék a legfontosabb állampolgári jogo­sultságokat követelni. Eképpen: min­denkinek joga lenne a munkához, joga lenne az otthonteremtéshez joga lenne a biztonsághoz. Ezekhez ugyan­is sajnos, sokaknak nincs és ezután sem lesz törvényadta joga. Persze nem azért volt így, mert a szoclib kormány birtokolta a hatalmat. Mi­ként tapasztaljuk, a polgári oldal regnálásával sincs ez másként. Az ilyen állapot, mármint a tömeges (százezreket sújtó krónikus) munka­nélküliség, a hajléktalanok létszámá­nak százezres nagyságrendet megkö­zelítő számaránya, a parttalan de­mokrácia jelszavával szabadon ki­teljesedő bűnözések elkerülhetetlen velejárója a tőkés termelési módnak.

A magyar nép tudomásul vehetné végre, hogy melyik gazdasági formá­cióban eszközszerepre kárhoztatják a dolgozókat, akik kizárólag annak függvényében részesülnek megbecsü­lésben, hogy termelési tényezőkként mennyi profitot produkálnak kenyér­adó gazdáiknak, emberi mivoltukban teljesen kiszolgáltatottak, állam­polgári jogaik erősen korlátozottak: a profitelvárások nem teljesülése ese­tén pedig lapátra kerülnek.

Bármelyik tőkés érdekeltségű poli­tikai erő lett légyen hatalmon, könyör­telenül az utcán találják magukat. Az ilyen pártok szociális jellegű petíciói­ban foglaltakat csakis a jámbor óha­jok eszköztárába sorolhatjuk.

A kétharmaddal hatalomra került Fidesz kormányzása is szembeszö­kően bizonyítja ezt.

Dr. Südi Bertalan

OTT VOLTAM, LÁTTAM

Tagja vagyok a Magyar-Kínai Baráti Társaságnak. 1994. 01. 28. óta évenként 9-10 alkalom­mal különböző témákról - mindig érdekes és tartalmas új dolgok­kal – ismerkedhetünk meg. Így volt ez most is 2013. 06. 05-én. Egy fiatal magyar orvos a Kína-akupunktúráról beszélt, a kezdetektől napjainkig ismertette és bemutatta a videón ezt a témát. Olyan dolgokat mondott el, mutatott be, amit azt az itteni emberek el sem tudnának kép­zelni. Ősi történelme van az akupunktúrának, és a legkülön­bözőbb eszközeiket is láthattuk. Embernagyságú bábukat láthat­tunk, mely pontokon mire alkal­mazzák ezt a gyógymódot.

Elmondta, hogy történt olyan is, hogy valaki nem akarta elhin­ni, hogy az valóság lehet. Az ottani előadó arra kérte, hogy hajlandó-e egy kísérletre, az ille­tő hajlandó volt, és az előadó egy tűt helyezett el a testén. Három másodperc múlva az illető futott a vécére, mert megindult a vize­lete. Bemutatta azt a képet is, amikor Kínában az egyik kór­házban operálnak egy 30 év kö­rüli férfit, aki a műtőn fekszik, a fejénél ül egy ápolónő, és az egyik kezét fogja. Hüvelyk- és mu­tatóujjai között a legmélyebb részen egy tűt jobbra-balra forgatott, így érzésteleníti olyan­nyira, hogy a férfi nem alszik és nem érez semmit - mosolyogva nézi a nőt. Miközben 3 orvos és egy aszisztens nő serényen dol­goznak. Vagyis nem kell altatni, és az nagyon sok előnnyel jár a beteg számára is. De láttunk olyan képeket, ahol volt 2 macska és egy kutya és 3-4 tű a testükön, és nagyon békés nyu­galommal feküdtek az asztalon. Bemutatott egy lovat és egy te­henet is, akiknél bizonyos ese­tekben lehet alkalmazni a szó­ban forgó gyógymódot. Pl.: sérü­lések esetén. Ez az akupunktúra nagyon bonyolult és nem könnyű tudomány, de nagyon hasz­nos. Ennél csodálatosabb elő­adást még nem hallottam. A kínai kultúrára jobban oda kellene figyelni az emberiségnek.

Mert abban kimeríthetetlenül sok jót és hasznos dolgokat tanulhat­na az érdeklődő ember. Szinte az élet minden területén figyel­jünk jobban a kínai történelemre, az irodalomra, a zenére, a sport­ra, az ősi kultúrára. Nézzétek a CCTV-t, hallgassátok a CRI-t, a Kínai Nemzetközi Rádiót -, an­nak a magyar nyelvű adását. A világ sok népének szüksége van és lehet mindarra, amit a kínai nép adni tud és adni képes az emberiségnek. Csak a megértő jóakarat és a kölcsönös együtt­működés, a béke legyen minden ember legfőbb vágya.

Dudás György, Bp.

A KÜLÖNBSÉG

E cikk megírására az ösztönzött, hogy „Cipő” is kijelentette: ő nem baloldali, hanem kommunista. Nem ő az első és utolsó ezzel a kijelentéssel. Leírom a különbséget. A baloldal megjelölése, illetve elnevezése csak viszonylagos. A kü­lönböző történelmi időszakokban különböző tartalma volt. Más és más erőket képviselt, pártokat, személyeket jelölt. Az álbaloldali szervezetek nem fejezik ki, hogy a hozzátartozó pártok vagy személyek mely osztály vagy osztályok érdekeinek a képviselője.

A kommunista a kommunista párt tagja, aki meggyőződéses marxista, leninista, aktívan működik valamelyik pártszervezetben, tagdíjat fizet, alárendeli magát a kötelező pártfegyelemnek. Követ­kezetesen képviseli pártpolitikáját, állandóan műveli magát. Anti­kapitalista.

Úgy gondolom, hogy a különbség egyértelmű, ezért érthető, hogy egyre többen vallják magukról a „Cipő" álláspontját. Ma az országban több párt is baloldalinak vallja magát, de egyik sem antikapitalista. Szólamokban azt mondják, hogy ők az elesetteket képviselik, de valójában a multinacionális tőke kiszolgálói. A hatalom megtartása vagy megszerzése fő céljuk, és ennek rendelik alá minden döntésüket. A rendszerváltás kettészakította az országot egy szűk réteg gazdagra, és a többséget szegénységbe taszította. Ezért vannak éhező gyerekek, didergő öregek, hajléktalanok, munkanélküliek és sorolhatnám a többit. Ez az egész a kapitalista rendszer bűne.

Ezen csak az elosztási viszony gyökeres változtatásával lehet javí­tani, de ezt csak a kommunisták akarják.

Horváth Sándor

Az alábbi levelet a „A Szabadság" június 29-i számából kölcsönöztük.

LEVÉL AZ OTTHONVÉDŐKNEK

Egy kilakoltatáson Önök ott­honvédőként voltak jelen, én pedig, társaimmal - rendőrként.

Nem mi voltunk a népszerűbbek, hanem Önök!

Nem kívánok hosszan írni a rendőri állomány lelkiállapotáról a történések kapcsán. Arról sem szeretnék írni, hogy mi a mi vé­leményünk az eseményekről, a kilakoltatásról, Magyarország közállapotairól. Önök magya­rokként, magyar embereket, magyar családokat próbálnak megmenteni a hajléktalanság­tól.

Mi magyar emberekként, ma­gyar rendőrökként lettünk önök ellen kivezényelve!

Az állomány túlnyomó többsége (parancsnoktól a legényekig-leányokig) frusztrált állapotban fo­gadta ezeket a kivezényléseket, amiknek szívünk szerint nem engedelmeskednénk!

Nem mentséget keresek a ren­dőri állomány számára!

A legtöbben azt reméljük, hogy ez a szembenállás tisztességes magyar ember és magyar ren­dőr között nemsokára véget ér.

Amennyiben önöknek bármi­lyen sérelmet okoztunk, azért én most bocsánatot kérek minden tisztességes társam nevében is.

Sok sikert kívánok önöknek:

egy magyar rendőr

RÖVID HÍREK

- SZOLNOKON június 19-én, 20-án a piacnál és a vasútállomásnál akti­vistáink szórólapokat, munkáspárti újságokat osztogattak.

* * *

- JÚNIUS 26-án városi alapszer­vezeti taggyűlés volt. Elsősorban a július 6-ára történt szervezés, amikor is KÁDÁR JÁNOS halálának évfordulóján párttagságunk a Fiumei úti temetőben találkozik, hogy kegyeletét lerója.

* * *

- JÚNIUS 28-án részt vettünk Budapesten a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének székháza előtt tartott demonstráción. A tiltakozás lé­nyege, hogy tiltakozunk az ellen, hogy a bankok a peres ügyek döntésénél ne a bankoknak, hanem az eladósított ügy­felek mellett döntsenek.

* * *

A Japán Kommunista Párt (JKP) a múlt vasárnapi tokiói képviselő-testületi választásokon a főváros legerősebb el­lenzéki erővé vált.

Forrás: „A Szabadság"

GYÁSZHÍREK

LÉVAI JÓZSEF

aki 1951. óta volt a Munkáspárt tagja, 88. évében, rövid betegség után elhunyt. Aktív életében munkásőr volt, mindig hű marxista. A Május 1. Mg. Tsz.-nek volt tagja, és a kertészeti brigád vezetője éveken keresztül. Az idő elmúlhat, szállhatnak az évek. De míg élünk, nem feledünk Téged.

A Munkáspárt Karcagi Szervezete

Sajnálattal adjuk hírül, hogy pár hónappal ezelőtt közölt gyászhírünk immár valósággá vált.

LÉVAI ISTVÁNNÉ (Erzsike)

hosszú, súlyos betegség után itthagyta családját, és bennünket is. Sokáig fogunk emlékezni rá és tisztelt férjére. Mindketten odaadó hívei és tevékeny résztvevői voltak a munkásmozgalomnak.

A Szolnok Városi és Megyei Pártszervezet

NE A BANKOK KORMÁNYOZZANAK!

A bankok vagy a választók akarata érvényesül-e Magyarországon?

Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek Állami Fe­lügyeletének elnöke levelet írt a Kúriának, amelyben jelzi, államcsődhöz is vezethet, ha a bíróságok rendre a bankok ellen ítélnének a devizahitelesek ügyeiben. A PSZÁF elnöke szerint az egyes ügyek jogi meg­ítélése mellett a társadalmi hatásokat is figyelembe kell vennie a bíróságoknak. Azaz a bankokat az állam, ha úgy tetszik, a polgárok nevében felügyelő szervezet első embere „utasítja” egy független igazságszolgáltatási ág képviselőjét. Azt követeli, hogy a bíróság, ha ítélkezik, vegye fi­gyelembe a bankok érdekeit. Ez az egyik leggátlástalanabb és legpofátlanább megnyilvánítása a magyar kapitalizmusnak. A PSZÁF vezetőjének nem a ban­kok érdekét kell képviselnie a Kúriánál, hanem a devizahitelesekét.

A Munkáspárt szégyenletesnek tarja, hogy Rogán Antal Fideszes frakcióvezető elhatárolódását le­számítva a kományzat hallgat az ügyben. Szem­betűnő az úgynevezett ellenzéki pártok némasága is. Nemcsak a multinacionális cégek érdekeit nyíltan pártoló MSZP, Demokratikus Koalíció és a Bajnai Gordon-féle formáció burkolózik hallgatásba, hanem az új politikai kultúrát hirdető LMP is. Banki lakat van a Jobbik száján is.

A Munkáspárt követeli Szász Károly felelősségre vonását. A kormányzat a Magyar Nemzeti Bank és a PSZÁF összevonása során adjon törvényi biztosíté­kot rá, hogy a felügyelet első számú feladata az ügyfelek, és ne a bankok védelme legyen. A új felügyeleti szervben hozzanak létre lakossági szer­vezeteket, így a devizahitelesek is magába foglaló népi felügyelő-bizottságot.

A Munkáspárt emlékeztet arra, hogy a szégyenletes deviza hiteíügyeket a tőkés bankok követték el a tőkés magyar kormányok tudtával.

Kiadta a Munkáspárt

2013. június 20.

MUNKÁS KUPA tizenkilencedszer

Túrkevén az országos kispályás labdarúgó tornát nagy készülődés előzte meg. A nagyon várt Medárd-napi juniális azonban nem kis fejtörést okozott játékosnak és rendezőnek egyaránt. A Dunán levonuló ár ugyanis már-már veszélyeztette a meg­rendezését. Végül 2 csapat kivételével minden benevezett csapatnak sikerült megjelennie és jó hangulatban eltöltenie június 8-át (18 év óta először maradt távol a martfűi Pope csapata). A vendégeket városunk polgármestere, Dr. Szabó Zoltán, az Egyetemes Kultúra Lovagja köszöntötte, majd a rendező szervek nevében Fogarasi Zsuzsanna, a Munkáspárt alelnöke méltatta a tornát, kiemelve a sportbarátság ápolásának közel két évtizede tartó tradícióját.

A férfiak mellett immár 10. alkalommal rendezzük meg a női versenyt. Itt 4 csapat versengett a kupáért. A fair play szabályainak betartásával végül az 1. és 2. díj összevonására került sor és 1-1 kupával térhetett haza a Rapi István menedzselte kisújszállási Ördögi 44-ek, valamint a tavalyi bajnok, az Erdeiné Hegedűs Andrea vezette Szolnok Barátok csapata is. Harmadik lett a túrkevei Kézis Csajok, Sass Katalin vezetésével, megelőzve a szintén túrkevei Kevi Angels csapatot, Jandó Ferenc menedzselésével.

A férfiaknál 18 csapat alkotta a mezőnyt. A tavalyi jó formában lévő ezüstérmes nigériai egyetemisták ezúttal nem jutottak be a négyes döntőbe, így Bugáék különösebb akadály nélkül menetelhettek a dobogó legfelsőbb fokáig. A kupát megnyerő Bordács Lajos vezette túrkevei Buga Falatozó jó játékáról a második helyezett budapesti SIVA-MONT KFT. vezetője, Deák Lajos is elismerően nyilatkozott. Harmadik helyezettek: BL Team Bíró László vezetésével, Törökszentmiklósról és a Bori Zoltán vezette Delta csapata Túrkevéről.

Különdíjak: Gólkirály: Horváth Sándor (Buga Falatozó). Legjobb kapus: Pásztrovics Attila (Siva Mont Kft.). Legjobb mezőnyjátékos: Nagy László (Buga Falatozó).

Bízom benne, hogy mindenki számára emlékezetes jó élményt jelentett a találkozó. Köszönet a rendez­vény főszervezőjének, Csajbók Ferenc tanárnak, a szponzoroknak, a versenybíróknak, a vendéglátoknak, s természetesen a focistáknak, akiket jövőre a XX. Munkás Kupára is szeretettel elvárunk!

Sipos Sándor