Jászkun Munkás, 2014. december

Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánunk!

Egyenlőség helyett a tőke szolgái

Gyakran olvasok az újságokban, hallok a televíziós műsorokban olyan véleményeket, melyek szerint a magyar társadalom 1990 óta lényegesen szabadabb lett annál a szabadságnál, mint, ami a „puha diktatúrában” meg­illette. Aki így vélekedik, alighanem összetéveszti a látszatot a valóság tényeivel. A jelenlegi hatalmi viszonyok ugyanis egyértelműen azt jelzik, hogy a társadalom tagjainak döntő hányada nem vált a rendszerváltással szaba­dabbá. A módosulás mindössze annyi, hogy a hatalombitorló uraink által le­becsült, félremagyarázott egykori tel­jes foglalkoztatottságot a tömeges munkanélküliség okozta létbizonyta­lanság váltotta fel, a szocializmusbeli egyenlőségi státus pedig alattvalók, szolgák, páriák státusává változott.

Mind a politikusok, mind a poli­tológusok szemérmesen elhallgatják, hogy a kizsákmányolás nem sérti kevésbé az emberi jogokat, mint a faji, vallási, kisebbségi diszkrimináció. Hiszen az ember aligha kerülhet megalázóbb helyzetbe a bérrabszol­gaságnál.

A magyar nép többsége (mivel nem volt oka rá) nem vett részt aktívan a szocialista rendszer keresztrefeszítésében. Csakis eltűrte, hogy nélküle, helyette, sőt rá hivatkozva önjelölt pártocskák, politikai hőbörgők, deklasszált jágók, főként pedig hatalom- és pénzéhes (jobbára amatőr) politi­kusok foglalják el a demokrácia játék­tereit és nyilvánosságait. Mivel kizá­rólag az ő korlátlan demokráciájukat igyekeztek többséginek föltüntetni.

Nem csodálkozhatunk, ha szegény­séggerjesztő állapotok közepette a tömegek nem tudtak a rájuk oktrojált polgári demokráciával mit kezdeni. Gyakran felszokták hánytorgatni „a rövid történelmi emlékezetet”. Érthetetlen számukra, hogy mind keveseb­ben emlékeznek a múlt rendszer „megbocsáthatatlan vétkeire”.

Ez bizonyára azért történhetett meg, mert az emberek hajdani szemé­lyes tapasztalatai élményei nem es­nek egybe a Kádár-rendszert kategori­kusan diktatúrának, hovatovább szellemi tatárjárásnak bélyegző állapottal. Következésképp nem hajlandók részt vállalni a tőke világát favorizálók szocializmusellenes heccelődéseiben. Lenne gondolkodni való a múlton. Legalábbis politikai és jogi érte­lemben feltétlenül. Ez különösen indokoltnak tűnik az olyan baloldali vénájú emberek részéről, akik a lé­tezett szocializmus idején felelős tisztségek birtokosai voltak. Nem feledhetik, hogy azok az ideális elkép­zelések egy társadalomról, ahogyan azt az előző politikai érában akarták megvalósítani, megmaradtak. Ezt az ideát azonban nem gondolták végig. Holott ez nemcsak álom, emögött a megvalósulás lehetősége rejlik. Még­ ha bizonyára nem fogom is megélni, hogy az az idea valamilyen módon valósággá válik, ez marad az az el­képzelés, mely mellé bármikor érde­mes odaállni. Megvalósulását egy olyan baloldali kezdeményezéstől re­mélem, mely nem a kapitalizmus életrehívásában tüsténtkedő, s olykor az Internacionálét harsányan éneklő ál­baloldaliak népes társasága, hanem olyan - felelősséget viselő - politikai erőtől, mint amilyen a Magyar Mun­káspárt, mely a baloldali értékeket nemcsak szavakban, de szándékban, törekvésben is képviseli.

Dr. Südi Bertalan

Karácsony és a gyerekek

Így karácsony közelében örömteli dolgokról kellene írni, beszélni mind a kormánynak, mind kisebb közösségekben, de talán nekem is. De nem tehetem. Éppen elég álságos az, hogy országos veze­tőink sikerekről, győzelemről, dübörgéses gazdasági növekedés­ről beszélnek, s halljuk ezt a mé­diákban. A valóság bizony más. Évekkel ezelőtt készült el, Ferge Zsuzsa professzor asszony veze­tésével egy szociológiai tanul­mány, amelyben rögzítette az ak­kori idők - 8-10 évvel korábbi - szomorú adatait. Bátorkodott előrevetíteni, ha nem történik hat­hatós segítség (és nem történt), akkora helyzet csak rosszabbod­ni fog. Miután a KSH szeptem­berben nem adott ki hivatalos adatokat a szegénység mértéké­ről, így mások adatait adom én is közre.

Idézem: „ma hazánkban minden harmadik ember szegény. A hely­zetet súlyosbítja, hogy 300-400 ezren élnek olyan szegénység­ben, akik nem szerepelnek a kü­lönféle regisztrálási rendszerben, s így semmiféle támogatást nem kapnak. Ez a megállapítás Ferge Zsuzsa asszonytól származik. Így karácsony táján kapjuk az ado­mányt kérő leveleket, például a Gyermekétkeztetési Alapítvány­tól. Mert különben a gyerekek még karácsonykor sem kapnak ebédet - sem az iskolákban, sem pedig odahaza.

A médiák fennen harsogják: Boldog, áldott karácsonyt min­denkinek.

Én is azt mondom, hogy mindenkinek.

Dudás György

REPEDÉSEK AZ ANTARKTISZ JÉGHEGYEIN

A minap több, békésnek alig ne­vezhető demonstráció történt Bu­dapesten és az ország egyéb tájain. A másik sávon feketemellényes, „B”-szektoros labdarúgószurkolók til­takoztak és fenyegetőztek. A „B” szektor nemes fiait, a labdarúgás megszállottjait ért sérelmek szólí­tották az utcára. Az első tízezer (igen vegyes szociális összetételű, párt­állású, felekezetű, korú) társaság békés összejövetelének fináléja „ki­sebb”, de romboló randalírozásba torkollott. Szétvert ablakredőnyök, a környéket elborító üvegszilánkok je­lezték: valakik jártak a Lendvay ut­cában. Lehetséges, a másik rendez­vény egyes tagjai segítettek az első­nek, hogy követeléseik nagyobb nyomatékot kapjanak. A netadó be­vezetése ellen tiltakozók ugyanis intelligensebb csoportosulásnak lát­szott, melyről nem tételezhető fel, hogy a fizikai rombolás módszeréhez nyúltak volna.

A fekete mellényesek demonstrációja békésen végződött, de keményebb módszerek alkalmazását helyezték ki­látásba, ha követeléseiket nem tel­jesítik odafennt. Ez utóbbi jelenséget ismerjük, még a gyurcsányi időkből. Orbánék hatalomgyakorlásának dilettantizmusára vall, hogy mereven el­zárkóznak a tárgyalásoktól s konokul kitartottak az internetadó bevezetése mellett. Csepel minap lemondott bölcs polgármestere, a rezsikkel való manipulálás felelőse, Németh Szilárd kijelentette: nem kell komolyan venni a farkasok üvöltését, mert elhalkul, majd elmarad, mint a villany, gáz, fűtés, díjának csökkentése körül tá­madt hangzavar. A nép tiltakozására ennyire süket fülű vezetőt jó helyre állította a sors? Az orbanizmus hívei úgy gondolják, a háromnegyedes többség birtokában hatalmuk megingathatatlan lett.

Szerencsétlenségükre táborukban kevés a matematikai zseni, különben tudniuk kellene, hogy az 2014-es par­lamenti választásokon a választásra jogosultaknak valamivel kevesebb, mint ötven százaléka hozta a 75 százalékot. Ez egy alkotmányjogi manipuláció eredménye. Voltaképpen e háromnegyedes társaság a kisebbség többsége. Ha a voksolásokon távolmaradt, valamivel több mind 50 % egyszer aktivizálódik és meg­indul, lehet, hogy kő kövön nem ma­rad. Hiszen ez a tömeg jórészt azért maradt távol az urnáktól, mert így akarta Orbánékkal szembeni elé­gedetlenségét kifejezésre juttani. Egyesek naivul azt hiszik, hogy az említett tüntetések csak a kormány néhány rossz döntése miatt robbantak ki, de be kell látniuk, egyes transzpa­rensek és a hangos szlogenek egyike-másika már Orbánék lemondását követelték, jelezve: itt többről van szó, mint bizonyos kormányintézke­dések kiigazításáról. Az országveze­tők első reakciója az internetadó melletti kitartás volt, ám tapasztalva a megmozdulások méreteit és heves­ségét, Orbán Viktor kijelentette: a nép félreértette szavait, de tekintettel a fenyegető hangulatra, egyelőre nem időszerű az internetadó. Senki ne higgye azonban, hogy az indulatokat kiváltó kérdést végleg levették a napirendről. Orbán Viktornak fontos a tekintély, a kurucos virtuskodás, ezért egy nyilvános őszinte önkritika, visszalépés ismeretlen gyakorlat az ő tevékenységében. Ez harc a kormány és a nép között márpedig (jobb, ha tőlem tudják) egy küzdelemben vere­séget is lehet szenvedni. A repedés tehát bekövetkezett, s ha a jég nem hajlik, akkor törni fog...

Hegedűs Sándor

A VÁLASZTÁS

Október 12-én megtörtént az önkormányzati képviselőválasztás a polgári demokrácia színjátéka szerint. Miért merem ezt állítani? Azért, mert a három fontos tényezőt jól fel lehet ismerni. Az első a pénz. amely az esélyegyenlőséget jelentősen befolyásolta. A második az, hogy a kormány folyamatosan azt su­gallta: azok az önkormányzatok remél­hetnek központi támogatást, ahol a FIDESZ győz. A harmadik az oszto­gatás, amelynek a fedezetét a magyar nép zsebéből vették ki. Ilyen előzmé­nyek után indult a választás. Az anyagiakkal rendelkező pártok aktívákat foglalkoztattak és ezzel megszállták a településeket. Mi viszont saját magunk végeztük a feladatot.

Szűkebb hazámról, Karcagról írom le a tapasztalataimat. A választó magatartá­sáról ki lehet jelenteni, hogy nem min­denki vállalja a politikai hovatartozását. Sajnos még a szavazófülkében sem. Ezt igazolja, hogy közel kétszer annyian írták alá a jelöltállító ívet, mint amennyi szavazatot kaptunk. A szavazók között lehettek olyanok is, akik nem írták alá az ajánlóívet, és így még rosszabb az arány.

Karcagon egy sajátos helyzet állt elő. Tudniillik ná­lunk a Magyar Szocialista Pártnak és a Demokratikus Koalíciónak nem volt jelöltje, ezért csak a megyei listájukra lehetett szavazni. Az MSZP-re 265 fő, a DK-ra 222 fő szavazott. Az egyéni jelöltjeinkre nem szavaztak. Elfe­lejtették, hogy egy korábbi ország­gyűlési képviselőválasztáson a Mun­káspárt jelöltje a második fordulóban az MSZP jelöltjének a javára vissza­lépett. Valószínű, én vagyok álmodozó, mert azt hittem, hogy a baloldali érzel­mű választópolgárok minket támo­gatnak. Az álomból felébredve rájöt­tem, felesleges volt, mert az a párt amely a parlamentben a vörös csillag betiltását megszavazta, akik Kádár Já­nostól elfordultak és ezek szerint a szavazóbázisuk is elhatárolódik tőlünk.

Horváth Sándor

ÁRNYÉKVETŐK

A közélet szereplőinek társadalmi­politikai tekintélyét a munkaköri fe­ladatok ellátásán felül - többek között - az adja, képes-e önzetlenül tenni má­sokért. Az ilyen helytállás emberi pél­dáit mindnyájan elismeréssel fogadjuk. Olyan erények válnak ismertté általuk, melyek jótékony hatásuk ré­vén mind egyénileg, mind a szűkebb-tágabb közösségek erkölcsi tudatában és törekvéseiben kedvező változáso­kat eredményeznek. Ezt azért cél­szerű fölemlíteni, mert a szolidaritás jelei mindjobban tűnőben vannak napjainkban az emberek között.

Az emberiességből példát adók munkálkodásának társadalmi értékét éppen ezért azon is lemérhetjük, hogy tevékenységük eredményeként mi­ként formálódik a különféle közös­ségek morálja. Sajnos, az ordastörvények által „szabályozott” mostani társadalmi rendszerünkben egyre nő azok száma, akik kizárólag a saját pecsenyéjüket sütögetik, s csökken azoké, akik az individualista életelvet meghaladóan hajlamosak tenni em­bertársaikért. E jelenség a hatalmat gyakorlók részéről is szembeszökő, melynek a társadalom tömegei vallják leginkább kárát.

Olyan káros jelenségre is célszerű rámutatni, s azt kifogásolni, mely az állami tisztségviselők körében szinte intézményesült. Ők azok, akik a kü­lönféle panamázásokkal vetnek ár­nyékot közéletünkre. Nem mintha kampánya lenne az ilyenek bírálatá­nak, hanem mert a közéletiség mecha­nizmusában mind élesebben szúrnak szemet, s melyről szinte naponta érte­sülünk a sajtó jóvoltából. Azokról van szó, akik nemcsak erkölcsi téren kö­vetnek saját maguk állította normákat, hanem bizonyos jogszabályi előírá­sokat is felrúgnak, s ezzel a közélet tisztaságát kérdőjelezik meg.

Különféle tisztségviselők közül mind többen keverednek manapság is pénzügyi botrányokba, s válnak korrupciók és más pénzügyi machinációk szereplőivé. Ezekkel összefüggésben megtörténik, hogy az elkövetőnek - hatalmi hierarchiában betöltött státusa függvényében - vagy elfülelik az ügyét, vagy ejnye-bejnye intelemmel „rendezik” azt. Esetleg önkéntesnek álcázott lemondatással megválnak tőle. Az efféle megoldás már-már az elkövetés súlyával ér fel. Hiszen má­sokat is deviáns cselekmények elkö­vetésére ösztönöz.

Ahol a bűnöket, hibákat, s az egyéb emberi gyarlóságokat elhallgatással, formális intézkedéssel kísérlik megoldani, ott nem lehet normális kap­csolatról beszélni, ott az elvtelenség az összetartó erő.

A közvéleményt azonban csak át­menetileg lehet ravasz mesterkedé­sekkel megtéveszteni. Előbb vagy utóbb felismeri, melyik az a közéleti személyiség, aki - miközben tisztes­ségre int másokat - maga nem, vagy csak hellyel-közzel tartja meg az erkölcsi és jogi normákat. Csak annak a közéleti tisztségviselőnek lehet po­litikai tekintélye, akinek szavai egy­bevágnak a tetteivel, s aki munkál­kodása során a tisztakezűséget párt­fogolja.

Ezzel szemben, aki miközben vizet prédikál, bort iszik, sajátján kívül a többi közéleti személyiség tekinté­lyére is árnyékot vet. Az emberek ugyanis könnyen általánosítanak. Ezt napjainkban is megtapasztalhatjuk. A követelményrendszer minden állam­polgárra (a közélet aktivistáira is) egyetemes érvényű és hatályú normá­kat ír elő, melyek betartásától egyet­len személy sem határolódhat el kö­vetkezmények nélkül.

Dr. Südi Bertalan

NEGYEDSZÁZAD

A történelemben 25 év egy porszem, de az ember és a párt életében jelentős. A Magyar Szocialista Munkáspárt megyei újjászervezését igyekszem röviden összefoglalni.

A megyei Néplap 1989. november 16-ai számában jelent meg az MSZMP Jász-Nagykun megyei ideiglenes bizottságának a felhívása. Cél: összefogni majd egységes szerkezetben tömöríteni mindazokat az MSZMP-tagokat, akik továbbra is a párt tagjának tartják magukat és vállalják a megújult MSZMP politikai programját.

Ezt követően indult el a településeken a pártalapszervezetek létre­hozása. Feladat volt a vezetőség és a kongresszusi küldött meg­választása. 1991 közepére 46 alapszervezet alakult 1250 taggal. Ezt követően a létszám már nem nőtt, mert a korösszetétel miatt sokan meghaltak. A Vajnai-csoport frakciózása is sok veszteséget okozott.

1989 december 14-én Szolnokon a szakszervezet székházában gyűltek össze a kongresszusi küldöttek, hogy felkészüljenek a kong­resszusra.

Segítői: Dr. Fehér Lajos Szurcsik István elvtársak.

A Központi Bizottság tagjainak javasoltuk: Nagy László jászkiséri szakmunkást és Pozderka Jánosné, szolnoki közgazdászt.

Az Etikai Bizottságba javasoltuk: Murányi Zsigmond törökszentmiklósi szakmunkást. Hozzászóló: Pozderka Jánosné.

1989. december 17-én összeült az MSZMP 14. kongresszus első napja, amelyen minden delegált részt vett.

1990. február 18-án a megyei koordinációs bizottság ülésén meg­választottuk a tisztségviselőket.

Tiszteletbeli elnök: Tabák Lajos. Elnök: Nagy Ferenc. Helyettesek: Pozderka Jánosné, Mondok Dezső. Ügyvezető titkár: Lakatos Lajos. Területi titkárok: Murányi Zsigmond, Pernyés László, Horváth Sándor. Gazdasági felelős: Szarvas Imréné. Tanácsadó testület: Dr. Ungor Tibor, Dr. Soós István, Dr. Fehér Lajos, Zagyi János.

A párt szervezeti felépítése az elmúlt 25 év alatt többször változott. Az első jelentős feladat az országgyűlési képviselőválasztás volt. A 8 egyéni választókerületből 4 helyen volt jelöltünk. Az elmúlt 25 évben az országgyűlési és az önkormányzati képviselő válasz­tásokon mindig voltak jelöltjeink. Sok rendezvényünk volt: közülük rendszeres a Túrkevei Munkás Kupa, a mezőtúri kubikus megem­lékezés, a szolnoki Gulyásfesztivál. Több tiltakozó rendez­vényünk volt, amelyből kiemelkedő a NATO-tagság elleni tüntetés. A megye párttagsága emelt fővel vállalhatja a végzett munkát.

HÍREINK

Pártunk megalakulásának 25. évfordulóját megyei szervezésben is megünnepeltük, november 29-én. Megjelent dr. Thürmer Gyula országos pártelnökünk, aki Horváth Sándor megyei elnökhelyettes ünnepi megem­lékezésén túl beszédének fővonalát a 25 év jellemzőjeként „25 év árral szemben” című könyvéről is szólt.

A könyv tartalmáról röviden. Mi az igazság az első világháborúról? Milyen valójában az Osztrák Magyar Monarchia világa? Milyen is volt Horthy Miklós rendszere? Kik és hogyan küzdöttek a nyomor, a munkanélküliség, a fasizmus ellen? Kik csinálták a rendszerváltást?

A könyv a párt születésnapjára jelent meg. Olvassuk el minél többen!

A megemlékezésen Horváth Sándor a megyei esemé­nyeket foglalta össze, megemlékezve az alapító elvtársakról, az eltelt 25 év emlékezetes eseményeiről, s a leg­főbb következtetés az, hogy minden egyes akcióink „árral szemben” is azt eredményezte, hogy ma is vagyunk és dolgozunk.

* * *

A meghirdetett ruhagyűjtési akciónk adakozóinak ezúton is köszönjük segítségüket. A ruhaneműket Tiszabura szegényeinek ajánlottuk fel.

* * *

A Szabó Ervin Akadémia novemberi foglalkozásán elsősorban a pártépítés volt az egyik napirend. Fontos, hogy a továbbképzés teljesítse azt a gondolatot, amelyet Lenin így fogalmazott meg: „A párt az osztály élcsapata és a feladata egyáltalán nem az, hogy tükrözze, hanem az, hogy vezesse a tömegeket”.

Jászkun Munkás, 2014. november

A SZAVAK BŰVÉSZETE

Nagyra becsült és ideiglenes kor­mányfőnk megnyilatkozásai mindig megmozgatják az európai és hazai közvéleményt. Kezdetben komoly arccal analizálták hegyi beszédeit, mígnem a legtekintélyesebb szövegelemzőknek is rá kellett jönniük, itt hiába keresniük az értelmet, a dakota aforizmák csak arra szolgálnak, hogy leleplezzék a szavak mögötti nagy ürességet. A fogalmakkal való zsonglőrösködés csupán figyelemelterelő manőverek. Ezekkel a jól csiszolt ha­landzsabeszédekkel elkábítják és ámulatba ejtik a fanatizált hallgató­ságot, mely a vezér iránti elragadtatás extázisában vakon bízik eszmefutta­tásainak igazságában, magvasságá­ban, megfellebezhetetlenségében.

Érdemes megfigyelni a hívők ma­gatartását, amikor az orbáni poénok elcsattannak: egyesek üveges szem­mel tapadnak istenükre, mások meg­lett, tanult, ősz emberek, elismerően néznek egymásra, s boldogok, hogy a sors ilyen földönkívüli lénnyel áldot­ta meg őket. Kétségtelen egy ideig a hetvenöt százalékkal és az elkápráztató géniusz gondolatgazdagságával vezetheti orránál fogva az elbűvölt tö­meget, de minden drogos állapot, minden lerészegedés után egyszer eljön a kijózanodás pillanata, a más­naposság utáni felébredés. Ez lehet olyan elementáris, mint a forradalmi helyzet. A demokratikus és liberális elemek szembeállítása, illetve keve­rése, az államosítás és privatizálás összezagyválása, a kapitalizmus alapvető szociális csoportjainak negligálása, azok felcserélése más kategóriákkal, (a „középosztálynak” uralkodó elitté történő előléptetése, miközben adópolitikai manőverezé­sekkel kedvezményezik és erősítik a nagyburzsoáziát), az üzemeknek nem a kizsákmányolás, hanem nép­jóléti eszközökként való kezelése, (munkaalkalmak teremtése), a kizsákmányolás az ő értelmezésében nem proletárok által megtermelt ér­téktöbblet kisajátítását jelenti. A mun­kásosztály eltűnt, a munkavállaló lé­pett a helyére, a rendszerváltást meg­előző ellenforradalmat forradalomnak minősíti, magát a rendszerváltást for­radalmi fordulatnak, a közösségi tár­sadalomnak tagadása, utópiaként való kezelése, a magyar progresszió történelmének tudatos meghamisí­tása, hőseinek deheroizálása, saját „hőseinek” piedesztálra emelése, köztörvényes bűnözők „szentté” ava­tása, a keresztény egyházi tanítá­soknak politikai célokra történő felhasználása, a statisztikai adatok manipulatív kezelése, rezsicsökken­tés (miközben az államadósság a mennyekben jár), káprázatos stadio­nok építése, miközben a padok teli vannak hajléktalanokkal, az elitet felkaroló, fényűző gálaestek, a Ma­gyar Nemzeti Bank vezetőinek ideg­robbantó költekezései luxuskiadá­sokra, miközben természetesen foly­nak a kilakoltatások, dömperek százai bontják a gettókat, szaporítva ezzel az otthontalanok számát, az oktatás- és egészségügy áldatlan helyzete. Olyan ellentmondások ezek, melyeket csak birkanépek tűr­nek el szótlanul. A minap kergették el legelőjükről a juhtulajdonosokat, akik a forgalmas utakra terelték nyá­jaikat. Amikor néhány rendőr megje­lent, hogy érvényt szerezzen a „jogállamiságnak” eminens tanulókként, morgás nélkül, vonultak vissza az im­máron mások tulajdonát képező föl­dekre, maguk sem tudva, mit kezd­jenek a létalapjukat képező állatállo­mányukkal. Ilyen engedelmes, derékbe tört állampolgárokkal könnyű dol­ga van az illiberális vadkapitalizmus­nak. Az orbanikum bűvkörében élő miniszterelnökünk egy olyan harma­dikutas társadalmi rendszer képét vetíti naiv alattvalói elé, mely a tőkés rendszer és a voluntarista fantazma­gória közé kívánja elhelyezni édenkertjét, minden világ legjobbikát. Nem lesz itt csakhamar forradalom, mert a lassan kibontakozó objektív forra­dalmi válság mellé igen nehézkesen sorakoznak fel a nélkülözhetetlen szubjektív feltételek. Csak a kommu­nista pártok azok, amelyek fejleszt­hetik a forradalmi öntudatot, de ennek a népnek egyelőre elég a rezsicsök­kentés ahhoz, hogy a szolgalelkű kispolgáriság felé orientálódjon.

A hazai választási eredmények bizonyítják, nem a józan belátás és érvelések, hanem a könnyebben befolyásolható érzelmek területén kell a jeget megtörni, hogy a lavina elin­duljon.

Hegedűs Sándor

AZ „ANGYALI KÖR” valósága

Olvastam nemrég egy felnőtteknek szánt dajkamesét. Szerzője olyan kép­telenséget állított, hogy a „közép-euró­pai országok angyali körbe kerültek, hiszen a gazdasági mélyponton túl van­nak: a lakosság mind nagyobb része találja meg helyét egy posztindusztrális (iparon túli) szolgáltató társadalom­ban”.

Mosolyoghatunk a mese lényegén. Főleg a „minél messzebbről nézem, an­nál szebb” életelv gyakorlatán, mely következtében az „angyali körhöz” fog­ható teóriák kifundálói nem képesek a milliók által megszenvedett rendszerváltás valóságos kórtüneteinek felis­merésére. Némelyek tán azért állítanak efféle badarságot, mert az anno ránk szabadított karvalytőke társadalomrázkódtató hatását nem kellett személyesen megtapasztalniuk.

Mi is a jelzett térségben élők na­gyobb részéhez tartozunk, s a keserű­séggel terhelt tapasztalataink birto­kában az „angyali körtől” eltérően mi­nősítjük a helyzetünket. Aligha szük­ségeltetik különös adottság annak felismeréséhez és meglátásához, hogy az ország mélyszegény tömegei mellett a középrétegek mind számottevőbb há­nyada is csúszik a társadalom peremére és süllyed a legelképesztőbb nyomorba. Krónikusan gyarapszik azok száma is, akik szemetes kukákban kotorásznak, ligeti padokon, bokrok alján, vasúti vá­rótermek zugaiban választanak éjsza­kákra fekvőhelyet, éheznek, koldulnak, hajléktalanul tengődnek.

Netán a gazdaság szétrablását le­hetővé tevő „korlátlan demokrácia” nyomában kiteljesedett törvénytelen gyakorlat jelenti az idézett „idillikus állapotot”, melyet a rendszerváltás óta sikerült megvalósítani? Hát még ma­napság is vannak olyanok, akik kép­telenek beismerni, hogy az urak eszkábálta polgári demokráciában tör­vényszerű, hogy gyarapszik az ele­settek száma, tömeges az állandósult munkanélküliség, elkerülhetetlen a továbbtanulni vágyók kíméletlen kont­raszelekciója, s hogy az emberi mivolt leépülése vár a társadalom jobb sorsra érdemesült vagyontalanok tömegeire? Vannak, akik szerint ez az „angyali kör” lényege? Akinek szeme van, látja, hogy az urak teremtette „szabadság” birodal­mában néhány százezernyi pöffeszkedő dúsgazdaggal, kiváltságban szerencsél­tetett politikai és gazdasági elittel, jó­létben dagonyázó hermelinpalástossal a nélkülözők milliói - köztük idős embe­rek, fiatalok, napjában egyszer étkezés­re kényszerült gyermekek - állnak szem­ben vádlón, és kiáltják világgá remény­telenségüket, gyötrelmeiket, fájdalmu­kat, szenvedésüket. Mégpedig abszo­lúte szabadon, azaz a legújabb kori kor­látlanság nyújtotta lehetőségek függ­vényében. A rendszerváltók akarnoksága folytán többségüknek ennyi jutott a hajdan beharangozott majdani Kána­ánból, s vele az a lehetőség, hogy négyévenként ismét hatalomba segíthetik életük megnyomorítóit. Az elszegényedők létszámának gyarapodásával azok száma is növekszik, akik keserű száj­ízzel élték meg a galádságokat, melye­ket a tőkés rendszer negyed évszázada alatt el kellett viselniük. Az pedig kü­lönös, hogy miközben bár milliók fo­gyasztották a kapitalista rendszer által feltálalt feketelevest, utóbb sem óhaj­tottak változtatni a nyomort előidéző állapotokon.

Dr. Südi Bertalan

ÉLETÜNK ÉS AZ ERKÖLCS

A fenti címen adott ki könyvet 1988-ban a Magyar Szocialista Munkáspárt. Ebben a könyvben olyan részletek vannak, amely a mai életben sokkal helytállóbbak, mint jelen kormányunk ideológiája. Ezért a 27 évvel ezelőtt kiadott és tankönyvül is használt írásból szó szerint idézni kívánom az, alábbiakat:

„Minden ember érdeke, hogy élete értelmes legyen. Minden ember ér­deke, hogy gazdag, sokoldalú személyiséggé váljék. Mindenki boldog akar lenni. Persze a boldogság sokféleképpen képzelhető el, és az élet értelmére is számos felelet adható.

Ha én nem vagyok magamért - mondja egy ókori bölcs - úgy ki van értem? De ha csak magamért vagyok, úgy minek éltem?

Az élet értelme az önmeghaladás szükségletét és a hasznossá válás igényét foglalja magában. E szükségletet és igényt csak akkor képes kielégíteni az ember, ha tetteinek objektív társadalmi jelentősége van, ha a közösség igényli és fel is használja erőfeszítéseit.

Az élet értelmének megtalálása a személyiség legfőbb kincse, amelynek megőrzése igen komoly erőfeszítést igényel. Az értelmes élet, mely a közösségért élve, a közösségért való harcban bontakozhat ki, nem aszkétikus élet. Ellenkezőleg, a személyiség önkibontakoztatását, erős oldalainak felhasználását eredményezi. Azt, hogy mások számára élve a maga érdekét is, a hasznossá válás szükségletét is kielégíti. Sajátos önmegvalósulás ez. Modellje: az adva kapni életvitel. Minél többet ad az ember, képességei annál gazdagabban bontakoznak ki. Minél hasznosabbá válik mások számára, annál jelentősebb lesz.

Ajánlom társadalmunk minden lakosának, ha a fentiek alapján éli az életét, minden nehézsége ellenére elégedett lehet.

Dudás György

November 7.

Október 6-án az ATV riportere az utcán közlekedőket kérdezte, hogy mi jut az eszében a mai napról. Számomra megdöbbentő volt, hogy a többségnek semmi nem jutott eszébe.

A megkérdezettek különböző korosztályhoz tar­toztak. Valószínű, hogy november 7-tel kapcso­latosan is hasonló a tájékozottság, pedig a világtörténelem kiemelkedő eseménye volt. Erről már sokan írtak és még fognak is, ezért én két témával kapcsolatosan írok, amiről eddig nem sokat írtak. Az egyik ilyen a magyarok részvétele a forradalomban.

Közel ötszázezer magyar hadi­fogoly volt. Küzülük több százan vettek részt a harcokban, egyesek a proletárforradalom elő­készítésében is, pl.: Kun Béla, Münnich Ferenc, Szamuely Tibor. A moszkvai harcokban Karikás Frigyes, Janich Ferenc, Pór Ernő. Kun Béla a nemzetközi alakulatok politikai biztosa volt. A külföldi vöröskatonákat „nemzetközinek" „inter­nacionalistának" nevezték.

A másik téma, hogy az októberi forradalmat miért november 7-én ünnepeljük. A munkások és parasz­tok kormánya több döntést is hozott. Ezek közül egy néhányat felsorolok. Eltörölt minden rangot és állampolgárok közötti különbséget. Kivette az oktatást az egyház kezéből. A vallást a polgárok magánügyének nyilvánította. Közzétették a nyolcórás munkanapról szóló dekrétumot. Álla­mosították a bankokat, a vasutat a kereskedelmi flottát. Bevezették az ipar munkásellenőrzését, majd megkezdték az ipar államosítását.

Átvették az európai országokban használt időszámítást. A pravoszláv („igazi szláv”, azaz görögkeleti) naptár ugyanis 13 nappal maradt el az általá­nosan elfogadott időszámítástól. 1918. január 25-én, a naptárreformrendelet megjelenésének napján a világban február 7-ét írtak. Ezután Szovjet-Oroszországban is eszerint számították az időt. Így az Októberi Szociallista Forradalom dátuma is megváltozott, már az első évfordulót november 7-én ünnepelték.

Horváth Sándor

SÜDI BERTALAN: GONDOLATOK A SZAVAZÁSRÓL

Negyedszázadnyi pokoljárás után

Mindent rendben találtak a szavazók.

Szokatlan minősítés ez azoktól,

‘Kik nyomorognak, mint bugyrokban lakók.

Mivel babonázták meg a népet?

Miféle csalétket szórtak eléje?

Miként kábíthattak el milliókat,

Hogy szabadságát zsarnoktól remélje?

Mit ajánlottak Kánaán földjeként

A hazugságról jól ismert „Mózesek”?

A demokrácia összes vívmányát?

S biztonságot ifjúnak és öregnek?

Újfent lóvá tették a pártfüggőket,

S a hülyítésre fogékony bábokat,

Akik ezért nem tudták felismerni

A pusztulás felé vezető utat.

Szabadság-ajánlatuk régi trükk volt,

Az ígéret földje meg csupán pusztaság.

Szavazatukért cselédek lehetnek,

Ha alkalmazza őket az uraság.

Akiknek pedig cselédállás sem jut,

Munkapótlóként kukázni mehetnek,

S a talált étkek fogyasztása után

Csillagsátorban pihenni térhetnek.

HÍREK

Október 14-én a Munkáspárt megyei és budapesti elnökei értékelték az önkormányzati választások eredményeit. A polgári demokrácia számunkra nem teremt kedvező terepet. A párt továbbra is a parlamenten kívüli pártok közül a legerősebb.

Számszerű adatok a következőek:

A 2010-es 10 923 szavazatok számát 21 750-re tudtuk növelni. Jelöltek kellenek, és akkor növekedik a szava­zatok száma is. Borsodbótán ismét munkáspárti pol­gármester van. Kötegyánban, Magyarcsanádon ismét bejutottak az önkormányzatba.

Az egyéni listás választókerületi jelöltjeinkre kapott szavazatok száma 50%-kal haladta meg a 2010-es számot.

Szolnok megyében, bár eredményeink javultak, jelölt­jeink nincsenek ott az önkormányzatokban. Mint októberi számunkban írtuk, változatlanul hiszünk ideológiánk­ban, és optimisták vagyunk.

* * *

December 14-én a Kőbányai Rendezvény Központban emlékezünk pártunk újjáalakulásának évfordulójára. Központi Bizottságunk határozata értelmében 2015 márciusában összehívja 26. kongresszusát.

* * *

Elhunyt LÁZÁR GYÖRGY, Kádár János közvetlen munkatársa, aki 12 éven át volt az ország miniszter- elnöke. Becsülete, tisztessége kapcsán könyörtelenül eltávolította azokat, akik visszaéltek a nép bizalmával, hozzányúltak a nép pénzéhez.

POZSONYI PÉTER (1949-2014)

Mementó mori! (Emlékezz a halálra!) - mondja a latin. Emlékezz az életre! - mondjuk mi. Ezen a mezs­gyén elindulva szívünk az evilági élethez húzva kér­dezi: ki volt Pozsonyi Péter?

Túrkevén született dolgos, szorgalmas családban. Öten voltak testvérek. Családja szociológiai szem­pontból a felfelé ívelő parasztpolgárosodás tipikus esete. Édesapja a biztos jövőt nyújtó termelőszövet­kezet tagja lett. Tanyáról-tanyára, majd a vaskerítéses házba, de még mindig szolgálati lakásba, míg végül saját lakásba költöztek az Oncsa sorra. A gyerekeket iskoláztatták. A szocialista nagyipar hívta, várta, ké­pezte a tanulni vágyó fiatalokat. Péter vájárnak tanult, de munka mellett egyre magasabb iskolákat végzett. Amikor szállítási osztályvezető lett a Tisza Cipő­gyárban, joggal hihette, hogy révbe ért. De jött a rend­szerváltás, és sorsfordító idők következtek. Kény­szervállalkozó lett, s maradt élete végéig. Feleségé­vel - aki szintén túrkevei -, példás családi életet éltek, ízlésesen berendezett otthont teremtettek Martfűn.

Milyen ember volt Péter? Szerencsés természetű, kiegyensúlyozott alkat, akit hamar megszerettek. Egyenes jelleme, önzetlensége, segítőkészsége révén szűkebb és tágabb környezetének hamar vezetője lett. így vált pl. a kispályás focisták baráti körének me­nedzserévé. Húsz év óta rendszeresen POPE (Po­zsonyi Peti) néven indított csapatot az Országos Munkás Kupán, jelentős anyagi támogatással. Kez­detben aktív futballistaként is megállta a helyét.

1989-ben megújította tagságát a Munkáspártban, melynek városi elnöke lett. Öt éve, hogy a MEASZ megyei szervezete elnökévé választották. Az utolsó percig lelkiismeretesen és magas szinten látta el megbízatásait. Fáradhatatlan volt. Sebezhetetlennek hittük, pedig nem volt az. A betegség pár hónap alatt ledöntötte lábáról.

Amikor elvállalta a Munkáspárt országgyűlési képviselőjelöltségét, még nem tudtuk, hogy ez lesz közéletiségériek az utolsó felvonása. Bár nem nyert mandátumot, de Törökszentmiklós választási kerü­letének 23 települése szépszámú szavazatokkal iga­zolta, hogy jó úton jár, megbecsülik a szocializmusba vetett hitét. November 2-án örökre lehunyta a szemét. Személyében igazi jóbarátot veszítettünk el. Nem élt hiába.

Emlékét kegyelettel megőrizzük!

Jászkun Munkás, 2014. október

Új rendszert kaptunk, de minek?

A szocializmusban béketá­borba tartoztunk, s csak körül­ményesen utazhattunk. Egyet­len párt funkcionált. Aki nem volt tagja, párttisztségen kívül bár­milyen vezetői állást betölthetett. Minden munkaképes korú állampolgárnak volt munkája, s ha akart, a nyugdíjas is dolgozha­tott korlátlanul. Nem volt több százezer éhező gyermek. A ve­zetők fizetése nem volt kiem­elkedően magas. Az ország­gyűlési képviselők (magam is az voltam) havi tiszteletdíja 5 ezer forint volt mindössze. Egyéb juttatásban nem részesültek. Ellenszolgáltatás nélkül utazhat­tak. Az aktív korú köznép szá­mottevő hányada szocialista brigádokba szerveződve dolgo­zott, alkalmasint társadalmi munkát is végzett, általános iskolai osztályokat patronált, illetve az ellátatlan magányos idős embereket segítette. Gyakran felhánytorgatták, hogy többsége kapun belüli munkanélküli volt. Nem a munkájukért, hanem ki­zárólag a jelenlétükért fizették őket. Az efféle állítás szemenszedett hazugság.

A II. világháború után nem vártak a magyarok sem külföldi tőkére, piacgazdaságra, sem Marshall-segélyre, hanem újjá­építették az országot a magyar emberek szorgalmának, hozzá­értésének és munkabírásának függvényében.

A rendszerváltoztatás után az ország lényegében a valóságos szabadságtól függetlenedett. A béketábor helyett önként dalolva tagja lett az Európai Uniónak. Eltartja az ország a törvényho­zásban diktátum szerint szava­zó párttagokat. Kötetlenül utaz­hatunk ma már, ahova akarunk, persze ha megfelelő összegű anyagiakkal rendelkezünk hozzá. De többnyire megélhetés céljából hagyjuk el az országot. A munkahelyen lógni, lopni most sem lehet következmények nél­kül, mert könnyen lapátra kerül­hetünk.

A rendszerváltoztatás idején funkcionált különféle vezetők köpönyegváltása, hozzánemértése, közgazdasági laikussá­ga a piacgazdaság és a külföldi tőke tömeges felmagasztalását eredményezte.

E korabeli folyamatnak vált áldozatává a magyar ipar, a nemzetközileg elismert mezőgazdasági szövetkezeti mozga­lom és a kereskedelmi, külke­reskedelmi vállalatok többsége. A privatizáció végrehajtása ürü­gyén az állami és szövetkezeti vagyon jelentős hányadát el­lopták. Sikerült életre hívni pár százezer munkanélkülit, néhány milliónyi mélyszegénységben élőt, s gyarapítani a bűnözök né­pes táborát. A felelősök soha, sehol nem kerültek elő. Nem is igyekeztek megtalálni és nevükön nevezni őket. Az ország tönkretevőinek csak és kizárólag azért kellett felelniük, ami rájuk bízott anyagi értékekből meg­maradt.

Magyarország - minden ellen­kező papolás ellenére - timokráciában leledzik, demokrácia helyett. Vagyis a vagyon uralma vált meghatározóvá. Olyan ál­lami rendszer tehát, ahol az állampolgári jogokat a lakosok ki­zárólag vagyonuk arányában gyakorolják.

Ezt a gyakorlat igazolja, mely­nek realitását képtelenség lenne megcáfolni.

Dr. Südi Bertalan

A MARXIZMUS VÉDELMÉRŐL, TOVÁBBFEJLESZTÉSÉRŐL

A rendszerváltás óta negyed­század telt el. Ez alatt módszeresen folyt és folyik a hivatalos média és a ..tudományos" szervek által a marxizmus lejáratása, agyonhal 1- gatása, meghamisítása. Az időseb­bek, akik még a szocializmus szel- lemétől-ideológiájától áthatott is­kolákba jártak lassan elmennek, vagy idős koruk nyavalyáinak sú­lya alatt visszavonulnak, miáltal egyre kevésbé lehetnek hordozói a tudományos szocializmus elmé­letének. Szomorú eredményre ve­zetne, ha egyszer felmérnénk, hogy pártunkban hányán vannak, akiket nyugodt lelkiismerettel marxisták­nak nevezhetünk. Márpedig egy kommunista pártban, nemcsak a vezetésben, de az egyszerű tagság körében is dominálnia kellene azoknak, akik ismerik és magu­kévá teszik klasszikusaink társa­dalmi tanait. Fennáll a kommunista mozgalom ideológiai kiüresedésé­nek veszélye. Ma természetesen elég. ha valaki elfogadja a párt politikáját, s nem léphetünk fel a maxizmus tudatos vállalásának igényével. Ismerek körünkben val­lásos embereket is, akik derekasan képviselik törekvéseinket, azokat igenük, ám hiányzik náluk az az elméleti alap, mely nélkülözhe­tetlen, hogy őket kommunistáknak nevezhessük. Ez a helyzet ideig­lenesen elfogadható, de távlatok­ban nem mondhatunk le leninistává válásukról. (Természetesen más igényekkel lépünk fel a pártonkívüli rokonszenvezőkkel szemben!) Tudunk olyan harcos latin-ame­rikai kommunista pártokról, ahol még papok is voltak a tagok között.

Mindazonáltal a párt felhígulása a forradalmi mozgalom hanyatlá­sát, átütő erejének nagyfokú gyen­gülését eredményezi. Maximaliz- mus lenne azt várni az új jelent­kezőktől, hogy már eleve érett marxisták legyenek, de rendszeres­módszeres pártoktatással pótol­nunk kell hátrányaikat. A belátás nem jelenthet belenyugvást.

A mai iskolázott fiatalok nem ismerik Marxot, Lenint, bennük, róluk - tanulmányaik során legfel­jebb előítéletes, torz kép alakult ki. mely nem az igazi, hanem a leegy­szerűsített (vulgarizált), a megha­misított „elavult” tudományos szo­cializmus szellemóriásait ábrázol­ja. Egy fantomkép ellen élik ki szá­nalmas donquijoteriájukat. Náluk Marx, Lenin szitokszó, szobraikat eltüntetik, mintha az eszme, melyet ezek az alkotások megtestesítenek ezzel a gesztussal elpusztítható len­ne. Tudunk arról, hogy amikor ki­tört a legújabb gazdasági világ­válság, Nyugaton óriási kereslet támadt K. Márx „A tőke” című fő­műve iránt. A „tojásfejü” polgárság lelke mélyén elismeri a nagy tudós érdemeit. Nálunk, a neoburzsoázia körében babonás félelem uralkodik a szocializmus kísérteiével szem­ben. A riadt restauráló polgárság bértollnokai kriminalizálják a kommunizmust, hogy megfosszák tömegbázisától és elszigeteljék a néptől. A kommunizmus áldozatai című formedvény még száz milli­óra tette a leninisták által kiirtott emberek számát, ma már száz­negyven millióról beszélnek. Ho­vatovább - verbális szinten - ki­pusztítják az emberiséget!

Az elmélet a gyakorlati tapasz­talatok általánosítása. Szigorú követelmény, hogy az osztályharc céltudatossá váljék. Fennáll a ve­szélye annak, hogy a burzsoázia és a szociáldemokrácia közös erő­feszítésekkel aláaknázza a marxista tanítást, megtámadja releváns té­teleit (szocializmus utópia, eltűnt a munkásosztály, megszűnt az osz­tályharc, a materialista filozófia ördögi tanítás, a proletárnemzet­köziség hazaárulás, a magántulaj­don szent és sérthetetlen, stb.)

Forradalmi tanításaink tárgysze­rű védelmében és megismerte­tésében - elméleti folyóirat híján - A Szabadságnak kellene a fősze­repet vállania. Hetente a 12 oldal­ból legalább 1-1 oldalt szentelni, átgondolt tematika alapján a marx­izmus kérdéseinek, (filozófia, po­litikai gazdaságtan, tudományos szocializmus). És ezt nem kam­pányszerűen, hanem következe­tesen, hosszú távon folytatni. Szük­ség esetén igénybe lehetne venni az Ezredévet és a „Z” füzeteket. Mellette, ugyancsak a szocialista elmélet kérdéseit tárgyaló előa­dássorozatot kellene megszervez­ni - esetleg több szinten.

Tudomásul kellene vennünk, hogy a marxizmus tanításai nem kőbe vésett igazságok és kinyilat­kozások, hanem - leszámítva a tu­domány konzisztens elemeit - a változó élet kényszere alatt szük­ségszerűen felülvizsgálandó téte­lek rendszere. A felvázolt feladato­kat a gyakorlati munkával egyenér­tékűnek tartom, melyre felhívnám az illetékesek figyelmét.

Hegedűs Sándor

AZ ISMERET HIÁNYA

Navracsics Tibor miniszter úr a Terror Háza előtt tartott beszé­dében többek között azt mondta, hogy a fasiszta diktatúra és a kommunista diktatúra közös el­lensége a demokrácia. A de­mokrácia és a diktatúra szétvá­lasztása tévedés. A miniszter úr tájékozatlan vagy tudatosan tett ilyen kijelentést. Szerintem a politikai ismeret hiánya miatt mondta. Először is hazánkba nem volt kommunizmus, ezért kommunista diktatúra sem le­hetett. Nálunk a szocializmus alapjait raktuk le és proletárdiktatúra volt. A másik téves állítás a domokráciáról szólt.

Ebben a kérdésbe vissza kell nyúlni Marx-Engels és Leninhez. Lenin az „Állam és forradalom”című művében feltárta az állam keletkezésének és szerepének történelmi alapjait. Az állam elmélet első tétele az, hogy történelmi kategória. A másik tétel, hogy az állam az uralkodó osztály erőszakszervezete. A harmadik tétel a demokrácia és a diktatúra egymáshoz való viszonya. Ezek szerint a kettő nem zárja ki egymást, bár el­lentétesek mégis összetartoz­nak. A kérdés az, hogy az adott államforma kinek demokrácia és kinek diktatúra? A proletárdikta­túra a többségnek jelentett de­mokráciát és a kisebbségnek diktatúrát. Egyébként is a de­mokrácia értelmét a szó lefor­dításában kell keresni.

Demos = nép és kratia = uralom, vagyis demokrácia = népuralom. Ma, hogy valósul meg lehet rajta gondolkodni.

Vajon a képviselőket a nép képviselete vezérli, vagy a frakció fegyelem? A parlament vagy az önkormányzatok összetétele, hogyan tükrözi a társadalom összetételét. A rendszerváltás óta a társadalom kisebbik részét ki­tevő értelmiség végzi a törvényhozást. Ők demokráciáról pa­polnak, pedig tevékenységüknek semmi közük a demokráciához, mert ami van az nem népuralom.

A demokrácia - írja Lenin - egyrészt az erőszakszervezet alkalmazása az emberekkel szemben, másrészt azonban a polgárok egyenlő jogainak el­ismerése.

A szocialista állam a társada­lom ellenségeivel szemben al­kalmazta az erőszakot és egyen­lő jogokat adott az embereknek. A mai hatalom ugyan ezt teszi, csak ők jelölik ki, hogy ki az ellen­ség, és ki tartozik a nemzeti ol­dalhoz.

Horváth Sándor

A TERMŐFÖLD MINDENKIÉ

Az országunk termőföld terü­letének nagyobb része a nagy­gazdák kezében van. így a kor­mány az államháztartás költsé­geit a maradékból kénytelen fe­dezni. Ezért van szüksége a 27%-os ÁFÁ-ra, ezt mindenkitől levonják. Ha további megszo­rításra van szükség, akkor visz- szavonják a 13. havi nyugdíjat.

A kormány a legnagyobb ter­melőerőt a tőkések kezébe adta, s ezzel az ország működését esetlegessé tette, vagyis a nép­pel fizetteti meg. Azt a terme­lőszövetkezetet szidják, amelyik a valuta termelés alapjait adta: zöldség, gyümölcs, gabona, hús­áruk és azok feldolgozott ter­mékeit.

Amikor Leningrádban jártam és sétáltunk társaimmal a város utcáin láttuk, hogy hosszú so­rokban állnak az emberek.

Közelebb érve láttuk, hogy nagybetűkkel ki van írva? Vengercki. Ott magyar áruk voltak a polcokon: uborka, pa­radicsom, paprika. Ez volt a sláger.

Keresztfiam Geszteréden almát termelt nem is olyan ré­gen, a felvásárló olyan keveset akart fizetni érte, hogy nem volt érdemes leszedni. Ha föld az állam kezében lenne, akkor a megtermelt haszon a költségvetést gazdagítaná és több mindenre jutna pénz. Terme­lőszövetkezetekkel kiegészül­ve volna munkája mindenki­nek. Olyan Közösségi Társa­dalomra van szükség, ahol mindenki dolgozhat, lakhat, ta­nulhat. Mindenkinek olyan jö­vedelme lenne, amiből tisztes­ségesen meg lehet élni.

Dudás György

SÜDI BERTALAN: ŐSZI LOMB HULLÁSA

Emlékeim, mint őszi lomb, lehulltak,

Avarrá gyűltek az életfám alatt:

Miközben felhők vonultak az égen,

Szólíthattam az őszbe hajló nyarat:

Kértem, néhány évig köszöntsön még rám,

Hogy csodálhassam kertünk virágait,

Verseimmel ostorozhassam tovább

A népnyúzó kormányt, s rabló,, sztárjait”.

Megélhessem a diktátor bukását,

Ki milliók életét tette tönkre,

Népítélet alapján menesztését

A kormányzás közeléből - örökre.

Gyógyír lenne ez az ország számára,

Többségnek öröm ünnep, úgy mint nekem,

A magyarok összefognának végre,

Nem gyaláznák egymást ellenségesen,

Akik igazság jegyében küzdöttek,

Gondolták, a rossz általuk megjavul:

Tévedtek, mert a jobbra törekvőket

Gyakran elgáncsolták irgalmatlanul.

Én is részt vettem pirruszi csatákban,

Ahol buktatóját sáncolták sok újnak,

Népcsalók elleni bajvívásaim

Meddő hadakozásnak bizonyultak.

Tán mégsem volt hiába. Ha alkonyat

Jön, s életemet a semmibe hívják,

Mindig lesznek, akik küzdenek tovább:

Sikereik a hazát boldogítják.

HÍREK

KÜLFÖLD:

Szeptemberben az európai kommunista pártok, mintegy 32-en, Brüsszelben üléseztek. Küldöttségünk elmondta, hogy mit csinál pártunk az utcákon, beszélt a kitelepü­lésekről, hogyan használjuk az internetet és a Szabadság újságot.

A Belga Munkáspárt elnöke beszámolt az országában szeptember 20-án megtartott baloldali szolidaritási fesz­tiválról, amelyen mintegy 10 ezer résztvevő volt jelen. Tapasztalat: minden tőkés országban ugyanazok a gondok, nő a szegénység, nő a gazdagok és a szegények közötti különbség. A nyugdíjas társadalom sorsa ag­gasztó. Az egészségügy drága, itt is a pénz az úr. Fenye­get az ökológiai összeomlás.

VÁLASZTÁS:

Megyénkben, városunkban a jelöltjeink döntő több­ségének 1 % feletti szavazatot sikerült elérnie. Ez áll a polgármesterjelöltre is. Be kell vallani: többet vár­tunk, de nem jelenti azt, hogy feladjuk.

Mert mi optimisták vagyunk.

RUHAGYŰJTÉS

Korábbi évekhez hasonlóan novemberben és decemberben RUHAGYŰJTÉST hirdetünk. Várunk gyermek, női, férfi, elsősorban téli meleg ruhaneműt. Elfogadjuk az ágyneműt, cipőt, csizmát, gyerekjátékokat, iskolai tárgyakat.

A gyűjtés helye a párt irodahelyisége: 5000 Szolnok, Nagy Imre krt. 4. • Telefon: 06-56/425-821

Jászkun Munkás, 2014. szeptember

Az USA és Oroszország háborúja

Nyugtalanító a helyzet Ukraj­nában és Putyin politikájának megítélésében. Még nem tért vissza az úgynevezett hidegháború, de egyes elemei már igen. Az USA, mely a világ urának hiszi magát, akarata (érdekei) alá próbálja gyűrni Oroszországot is, bár az igen nehéz falatnak bizo­nyul. Obama ebben a törekvé­sében segítségére hívja a nyu­gati világot, mely ellentmondá­sosan, de engedelmeskedik. Ellentmondásosan, mert ideoló­giai, politikai érdekei összhang­ban vannak az amerikaiak szán­dékaival, de ennek negatív gaz­dasági következményeitől tarta­niuk kell. Ez utóbbi pedig sava-borsa az életnek. Az orosz elnök ellenáll, válaszintézkedéseket tesz, ám mindkét fél óvakodik attól, hogy ez a hidegháború melegháborúvá változzon. Ez már senkinek sem lenne érdeke. Oroszországot sokan megtá­madták, de még nem akadt le­győzője: Napóleon és Hitler sem. Ha ebből Obama semmit sem tanult, vissza kell küldeni az ele­mi (általános) iskolába.

Csak a kegyelet hangján szólhatok a lelőtt maláji repü­lőgép áldozatairól, de látnunk kell, hogy nem értük zúg a ha­rang. Itt kemény politikai össze­ütközésről van szó, melyet lep­leznek az etika frázisaival, visszaélve az emberi részvét könnyeivel. Sok gép zuhant már le, sokat közülük lelőttek, de poli­tikum csak akkor lett belőle, amikor egyes hatalmaknak ez érdekükben állt. Ez a hisztériakeltés, a sok büntetőszankció mögött a világuralomra törő nagyhatalmak riválisuknak lejá­ratása, ellehetetlenítése rejlik. Amíg Oroszországban nem kerül az élre olyan politikus, aki be­hódol a nyugati demokráciáknak (elsősorban az amerikaiaknak) addig nem lesz viszonylag tartós béke Moszkva és a nyugati világ között. Emlékezhetünk arra, hogy amikor az izraeli-arab konf­liktus során az izraeli hadsereg - tévedésből - súlyosan megron­gált egy amerikai hadihajót, nem lett belőle politikai ügy, még „ügy”sem. A barátok meg tudtak egymással békésen egyezni. Minden bizonnyal másként ren­dezik az ügyet, ha a támadást szovjet gépek hajtották volna végre. A ma alkalmazott rendszabályokkal semmit sem tud­nak elérni, csak felesleges ká­rokat okoznak egymásnak, és to­vább mérgezik az amúgy is rossz nemzetközi légkört. Oroszország nyilván kelet-ázsiai politikájának (kereskedelmének) erősítésével fogja kompenzálni a Nyugat zsa­rolási manipulációit, illetve annak következményeit.

Az Orbán-kormány lehetőleg tompítani akarja az orosz-ma­gyar ellentéteket egyrészt, hogy borsot törjön az Európai Unió orra alá, másrészt, hogy ne ro­moljanak a magyar-orosz kap­csolatok. Ez az ő kuruckodó sza­badságharcuk része. A jelenlegi magyar miniszterelnök bálvá- nyosi beszéde egy a politoló­giában dilettáns diák megnyilat­kozása, melyet nyilván ő sem tudna értelmezni. Mi se próbáljuk meg, nehogy társaivá váljunk a zavarosban. Elítéli a liberaliz­must, a demokráciát, a kommu­nizmust, a szociáldemokráciát, marad az orbanizmus.

Ez a horthyzmus és a feudális-­polgári konzervatizmus, valamint az autokratizmus egy zavaros konglomerátuma, mely lehet, hogy a fasizmus egy újabb, a ko­rábbiaknál nem kevésbé veszé­lyes, népellenes változata. Emberek, legyetek éberek!

Horváth Sándor

A jóléti rendszer rosszullétéről

A jóléti rendszer finanszírozá­sától való állami visszakozás elke­rülhetetlenségét gyakran hangoztatják még napjainkban is. Némelyek igye­keznek az okokat is megfogalmazni.

Hangsúlyozzák: a bajok gyökere abban keresendő, hogy egyre fogyat­kozó járulékfizetőre egyre több eltar­tott jut. Azt azonban elmulasztják fölemlíteni, hogy az arányok eltor­zulásának legkézenfekvőbb oka az országra szabadított vadkapitalizmus.

Okként említik a várható élettartam fokozatos növekedését is. Holott az időskori ellátás (nyugdíj) krónikus apadását s az életkor rövidülését látva aligha indokolt e kortünet hatásával sokáig számolni.

Harmadik tényezőként a munkanél­küliség szüntelen növekedését, vala­mint az állami bevételek csökkenését emlegetik. Amit ezzel kapcsolatban elmulasztanak említeni, a gazdaság politikai indíttatású szétverése követ­kezményeként kerültek százezrek az utcára, s váltak a társadalom számára - úgymond - „fölösleges kenyérfo­gyasztókká”.

Következő okot a gazdasági növe­kedés lelassulásában látják. Pedig a hataloméhes gazdasági-pénzügyi okoskodók és hűséges vazullusaik haj­danán mennyire erősítgették, hogy az igazi jóléti társadalmat egyedül a szo­cializmus nélküli piacgazdaság teremt­heti meg a magyar nép számára.

A jóléti rendszer rosszullétének vég­ső okaként a társadalomnak a szociális szolgáltatások iránt megnőtt igényét szokták emlegetni. Talán mert a la­kosság a rendszerváltást szorgalmazók megalapozatlan ígéretei függvényében többet remélt a változásoktól, mint amennyit az előző rendszer nyújtott részére. Vannak, akik úgy érvelnek: a gondoskodó szocializmus hozzászok­tatta az embereket a központosított szociális ellátási rendszer áldásaihoz, jelesül a térítésmentesen igénybe vehető szolgáltatások maradéktalan kihasználásához. A jelenlegi „kötet­lenebb” viszonyok közepette ezért ér­zik magukat kiszolgáltatottaknak.

Hogy lehet-e egyáltalán elfogadható kiút a jóléti intézményrendszer mos­tani válságából? Erre lehangoló válasz adható. Mivel a szociálpolitika gaz­dasági prosperitás függvénye, s a ro­mokban heverő gazdaság mélyrepülést végez föllendülés helyett, e téren is tar­tós vegetálás időszakával lehet szá­molni. Be kell látnunk, hogy a szo­ciális háló huszonöt esztendei sza­kadásának valóságos okai nem füg­getleníthetőek a rendszerváltástól. Mi több: a rendszerváltás lényegéhez tar­toznak.

Korábbi évtizedekben a szocialista gazdaság társadalmasodottsága követ­keztében képződött jövedelmek több­sége az állami büdzsét gyarapította. Mivel a hatalomba avanzsált uraink megvonták az állam jogát a termelői tulajdonra, a megfontoltság nélküli privatizálások és az állami tulajdon esztelen osztogatása mellett kivirá­gozhatott a piacgazdasággal palástolt fosztogatás, annak összes hordalék­következményével. Maradt egyfelől a nemzetgazdaság teljes jövedelme fö­lötti rendelkezési jogától eltiltott ál­lam, másfelől a magánosítások ha­szonélvezőinek néhány százezres - adófizetési kötelezettségek dolgában a költségvetés terhére tartósan mani­puláló - tömege. Ebből következően az állam a továbbiakban képtelen a szociális biztonság garantásásának kötelezettségét magára vállalni, és azt a korábbi színvonalon teljesíteni.

Dr. Südi Bertalan

Levél a fiatalokhoz

Kiemelten a Szolnok megyei fiatalokhoz.

Kiemelten Kristófhoz, az általam nagyon kedvelt és szeretett kis barátomhoz. Többször volt alkal­mam hallani őt beszélni, beszédet mondani kisebb-nagyobb plénum előtt. Közölni szeretném veled ezen levélen keresztül, hogy pár­tunknak és kis hazánknak ígéretes tehetsége vagy. Egyéniséged, felkészültséged, kiállásod összhang­ban van. Előadásaid szinkronban vannak a fentebb leírtakkal. Har­monikusan jelen van minden. Tamási Áron egyszer azt mondta: azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Te otthon vagy, mert szabadon be­szélsz, minden a helyén van, ami ahhoz kell, hogy a hallgatók el­fogadják véleményedet.

Az pedig különösen nagy tá­jékozottságról tanúskodik, amikor felsorolod a világon folyó hábo­rúkat, forradalmakat. A kapi­talizmus tetteit. Mindezt szaba­don, papír nélkül. Reményt adsz és kapsz az emberektől. Őrizd meg jelenlegi tulajdonságodat, örömet, boldogságot nyújtasz a hallgatóidnak.

Kedves szüleidnek, főleg édes­anyádnak gratulálok és elnézé­süket kérem, amiért bátorkodom kisfiamnak szólítani.

Szép jövő vár rád, ha hű maradsz önmagadhoz.

Sok sikert kívánok neked és hoz­zá jó egészséget, sok-sok szere­tettel.

Dudás György

SZABADSÁG ÉS REND

„Rend nélkül élvezhetetlen a sza­badság” - állapította meg egyik nyilatkozatában az ország felelős korifeusa. E vélemény mélysé­gesen igaz tartalma ellenére kom­mentálást érdemel.

Kétségtelen, a rend nélküli kor­látlan szabadság a felforgató sza­badosságot, anarchiát jelenti, me­lyet egyetlen modern társadalom sem fogadhat el működési alap­elvnek. A jelzett két tényező ese­tében azonban figyelembe veendő szempont, hogy milyen tulajdonvi­szonyok keletkeztetik a szabaságot, s milyen módon tartják fenn a tör­vénnyel adekvát állapotot. „Szabadság, te szülj nekem ren­det!” kiáltotta hajdanán a költő, aki a gyarmati függést, az elnyomás rendjét megalázó állapotnak te­kintette. Ezúttal sem mellékes tehát, hogy a társadalom többsége szá­mára kiteljesedett szabadság függ­vényében valósul-e meg az óhajtott rend, vagy csupán egy szűk vagyo­nos réteg érdekképviseletében fel­lépő állam diktátumaként. Negyed évszázada még olyan társadalom polgárai voltunk, melyben mindenki a felismert szükségszerűség je­gyében választhatta meg cseleke­deteit. A kollektíva központú tár­sadalmi-politikai rendszerben prog­resszív módon fejlődtek, erősödtek, egyre tartalmasabbá, humánusabbá váltak az emberi kapcsolatok. Következésképp az állampolgárok többsége reményteljes jövő elé tekinthetett. Ezzel szemben a ma­gyarországi kapitalizmus „szabad­sága”, mely eddigi teljesítményéből kitűnőleg, a kilátástalanság és becstelenség szinonimájának te­kinthető, a vagyontalanok korlátlan testi-lelki és morális megnyomorí- tásának lehetőségeként funkcionál a gazdagságot halmozó kisebbség igényei szerint. Tőkés termelési vi­szonyok közepette azért nem élhe­tünk valóságos szabadságban leg­inkább, mert részint bérrabszol­gákká alacsonyítottak minket, ré­szint az emberi létfeltételek javu­lásának nélkülözhetetlen ténye­zője, a munkalehetőség, mint egye­temlegesen érvényesítendő állam- polgári jog kirekesztődött az állami garanciák közül.

A tőkés hatalom által megköve­telt rendet a termelésből és az alko­tó munkából kirekesztett tömegek is tiszteletben tartják többnyire. A szabadság nyújtotta lehetőségek élvezetére azonban képtelenné vál­tak. Amelyik államalakulat vegetá­lásra nyújt lehetőséget mindössze a jobb sorsra érdemesült polgá­rainak, abban a szolgatudat mo­tiválta félelem és a megváltoztat- hatatlanba való beletörődés tartja fenn a rendet.

A választási eredmények preg­nánsan jelzik számunkra, hogy az emberek döntő többsége a nél­külözés kényszerétől övezett „sza­badságot” is hajlandó elviselni a rend és a társadalmi béke kedvéért. Más kérdés: milyen hitele lehet az olyan demokráciának, melyben a szabadság és a rend kizárólag a tőke érdekeit szolgáló erőszak­szervezetektől való rettegés követ­keztében maradhat fenn.

Dr. Südi Bertalan

STABILIZÁCIÓ

Tavasszal írt cikkemben az újjáépítéssel kapcsolatosan írtam, hogy külföldi hitel nélkül hajtották végre az újjáépítést. Azóta többen kérdezték tőlem, hogy lehetett egy rombadöntött, kirabolt jóvátételre kötelezett szuper­inflációval küszködő országot hitel nélkül felépíteni.

A birtokomban lévő információt megosztom az olvasókkal. A Gazdasági Főtanács 1946. március 18-án fogadta el a kommunista párt által kidolgozott stabilizációs programot. Ezt segítette, hogy az USA ígéretet tett a Magyar Nemzeti Bank aranykészletének visszaszolgáltatására. Az USA őrizetében lévő 40 millió dollárra becsült aranykincs a követelések leírása után is kb. 35 millió dollár értéket képviselt. A hazai cégek és magánszemélyek tulaj­donában lévő aranykészletek külföldön elhelyezett értékei is kb. 35-40 millió dollár voltak. Az új forint aranyfedezetét ez biztosította.

A meglévő árutartalékot belső forrásból kellett fedezni. A közszükségleti cikkeket gyártó vállalatokat természetbeni adózásra kötelezték. Szigorú jegy­rendszert vezettek be. A szükséges árumennyiséget a dolgozó nép áldozatos, néha hihetetlen nehéz körülmények között végzett munkája biztosította. Az új ár- és bérrendszer is ezt segítette. A kormány a Magyar Nemzeti Banktól vett fel kölcsönt, hogy a kiadás és bevételi előirányzat között jelentkező különbséget fedezze. A stabilitásra - 1946 augusztus 1-én - olyan körülmé­nyek között került sor, amikor a pengő teljesen elveszítette értékét. Ezt iga­zolja a következő adat. Egy új forint formailag 400 000 kvadmillió pengő­vel volt egyenértékű, ezért szóba sem jöhetett az átváltás. Az értékálló forint megteremtése - a világtörténelem egyik legnagyobb inflációja után - való­ságos valutacsoda volt. A mai politikai elit elgondolkozhatna róla, amikor ész nélkül veszik fel a külföldi hiteleket.

Horváth Sándor

TESSÉK VÁLASZTANI

A rendszerváltás egyik szállóigéje volt, hogy az állam­párt helyett többpárt szükséges, mert csakúgy demok­ratikus. Eltelt 25 év, és gyakorlatilag újra egy párt gya­korolja a hatalmat. A kettő között azonban minőségi különbség van az MSZP javára. Tegyünk összehasonlítást, és úgy vonjuk le a következtetést.

Kádár János munkásérzelmű volt, a nemzet napszámosa, aki szerényen élt. Orbán Viktor tíz körömmel ragaszkodik a hatalomhoz és luxuskörülmények között él.

Korábban: A többség érdekében munkálkodott a párt.

Ma: A hozzá hű embereket juttatja mesés vagyonhoz.

Korábban: Mindenkinek volt munkája, tisztességes meg­élhetése.

Ma: Tartós a munkanélküliség, létbizonytalanság és féle­lem van.

Korábban: A hajléktalanság ismeretlen volt, a kilakol­tatás ritka volt.

Ma: Sok ember éli az életét az utcán a híd alatt, az erdő­ben.

Korábban: Az egészségügyi ellátás, az oktatás ingyenes volt.

Ma: A költségtérítéses oktatás terjed, az egészségügyi intézményekben terjednek a VIP- osztályok, és itt lehet biztonságosan gyógyulni.

Korábban: A társadalom emberközpontú volt és humá­nus.

Ma: A pénz az úr, és az ember csak addig kell, míg profitot termel.

Korábban: Jó volt a közbiztonság, az emberek nem féltek.

Ma: Az embereket az utcán, vagy a saját lakásukban is kirabolják.

Korábban: Az éhező gyerekek a család bűne volt.

Ma: A tömeges éhezés a társadalom bűne, mert nincs elegendő jövedelme vagy semmije a családnak.

Korábban: Az állami ünnepeken a fizikai munkát végző emberek is kaptak kitüntetést a parlamentben.

Ma: Csak a hatalomhoz hű értelmiségiek kapnak állami kitüntetést, vannak a nemzet színészei, a nemzet sportolói, de nincs a nemzeti munkás.

Korábban: A mai politikai elit szerint nem volt szabadság, ezek szerint őket beüldözték az egyetemre.

Ma: Az éhezés, fázás, kilakoltatás, híd alatti lakás jelenti a szabadságot.

Korábban: A parlamenti képviselők közt voltak fizikai munkások.

Ma: Az urak által eldobott szemetet sepregethetik.

Még lehetne sorolni oldalakon át.

TESSÉK VÁLASZTANI!

Horváth Sándor

JELENTÉS

Szeptember 8-cal befejeződött az a két hétig folyó kemény munka, ami alatt vállalta párttagságunk, de szimpatizánsaink is, hogy Szolnok váro­sában és az egész megyében összegyűjti a köte­lezően előírt aláírásokat a képviselőjelöltjeink részére.

Az augusztusi újságban leírtuk, hogy kik és hol vállalták a jelöltséget. Valamennyi jelölt jelölését a helyi választási bizottságok hivatalosan is elfogadták.

Két helyen a polgármesterjelöltek neve is sze­repel majd a választási listákon.

Szolnokon Túri Kristóf a polgármesterek listáján az 5. sorban, Dull Krisztián Norbert Tiszabura listáján a 3. sorban.

A megyei kompenzációs listavezető - Bencsik Mihály - a 2. sorban szerepel.

A megyei listavezető, Szurcsik István a második helyen, Horváth Sándor, Szilágyi András, Herceg Antal, Dullné Földi Erika is szerepel a névsorban.

Az október 12-i választáskor a listákon a jelölt neve és a párt megnevezése szerepel majd, azaz a Munkáspárt.

Ez megkönnyíti a ránk szavazatát leadni kívánó állampolgár dolgát.

***

A város Tiszaligeti parkerdőjében, a SZOLNOKI GULYÁSFESZTIVÁLON ismét sátort vert a MUNKÁSPÁRT szervezete is.

A bográcsban babgulyást főzött Szilágyi Sándor „mesterszakácsunk” a segítő kiskukta Eszterke volt. A szombat 13-a nem kedvezett a rendezvénynek, napközben több alkalommal is eleredt az eső.

Délután 2 órára a sajtótájékozóra megérkezett Mezőtúrról dr. Thürmer Gyula, aki bemutatta a városi televízió riportereinek a város önkormányzati jelöltjeit.

Mind a 12 körzetben van jelöltünk, van polgármesterjelöltünk és kompenzációs listánk is.

MEZŐTÚRI KUBIKOS MEGEMLÉKEZÉS

Szeptember második szombatján a Munkáspárt városi szervezete és az Újvárosi Hagyományőrző Klub ünnepségen emlékezett meg a hajdani kubikosokról a Balassa úti téren, amely ma már a Kubikosok tere nevet viseli. Immár tizedik alkalommal került sor a megemlékezésre.

A Győrffi Sándor karcagi szobrász alkotta kubikos szobor 25 éve került átadásra, kifejezően hirdeti a tiszántúli kubikosok nehéz, küzdelmes életét.

A szobor előtt gyűltünk most is össze, örvendetesen sokan. Jelen voltak a város vezetői mellett a szolnoki, turkevei, törökszentmiklósi, elvtársaink, kubikos hozzátartozók és érdeklődők.

Herceg Antal megnyitóját követően Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke méltatta a régi kubikosok munkáját, küzdelmeikről szólva kitért arra, mit jelent nekünk ma a dolgozó emberek melletti kiállás, a tőke hatalmának korlátozása. A nagy tetszéssel fogadott beszéd, a Vízügyi Szakmérnökség képviselőjének megemlékező szavai és a hagyományőrzők kultúrműsorát követően koszorúzásra került sor, majd a megjelentek hosszú sorban virágokat helyeztek el a szobor előtt.

Az ünnepség a Hagyományőrző Klubban folytatódott, ahol gyertyagyújtással, némán felállva tisztelegtünk az elhunyt kubikosok előtt. Rideg István kubikos versét unokája szavalta el. Herceg Zsolt polgármester meleg szavakkal emlékezett, méltatta a klub és a Munkáspárt 10 éves következetes tevékenységét. A kubikosok hozzátartozói közül 5 családnak emlékplakettet adományozott az önkormányzat, amelyet Thürmer Gyula, Bencsik Mihály elnökhelyettes megyei elnök, Patkós Lajos, a Magosz helyi elnöke és Herceg Zsolt polgármester adott át. A jó hangulatú, kötetlen beszélgetést követően a kubikos ételek sorában most a paprikáskrumpli volt soron – igaz, jó méretes kolbásszal. Úgy tűnt, mindenkinek ízlett.

Jászkun Munkás, 2014. augusztus

A hatalom

A hatalom a kormányzás és az igazságszolgáltatás jogán, illetve gyakorlatán felül annak lehetősége, hogy valaki vala­mely közösségben, tevékeny­ségben érvényesítheti, valakire rákényszerítheti az akaratát.

Történelmi példák igazolják, hogy a hatalom, mint eszköz, mennyire kritikus tényezője az államvezetésnek. Elkerülhetet­len volt anno, hogy felvilágosult elmék a különféle hatalmi ágak (törvényhozó, végrehajtó és bí­rói hatalom) elválasztását és következetes ellenőrzését szor­galmazzák. Egyszersmind meg­teremtették a hatalomgyakorlás jogállami kereteit. ,,Az ellen­őrizetlen hatalom út az önkény­hez” - vallották. E megállapítás realitását fölösleges lenne két­ségbe vonni. A hatalomnak talán jellemdeformáló hatása a legártalmasabb. Ismerünk pél­dákat arra, hogy korábban tole­ráns, demokratikus érzelmű, mások jogait tiszteletben tartó emberek magatartása, viselke­dése, érzésvilága miként válto­zott meg, torzult el, amint hatal­mat ruháztak rájuk.

Önteltté, gőgössé, kivagyivá, lekezelő modorú­vá váltak. Valósággal el­öntötte őket a hatalom­hoz ragaszkodás mámora, s vé­gül kvázi szörnyetegfigurák let­tek a hatalom birtoklásával.

Olyan végcéllá vált a hatalom számukra, hogy a további éle­tüket el sem tudták képzelni nél­küle. Megszerzése vagy meg­tartása érdekében bármilyen elvtelenség kezdeményezé­sére, eltűrésére készen álltak. Hajlandóak voltak bármit meg­engedni, megcselekedni, elnéz­ni, ellenlábasaikat különféle machinációkkal lejáratni.

Olyannyira, hogy despotikus hajlamaik révén maguk váltak megtestesült hatalommá. Kö­vetkezésképp gátlástalanul visszaéltek vele. Az efféle figurák­ra olyan erkölcsi jellegű megál­lapítás érvényes, hogy csak ha­talom birtoklása nélkül válhattak volna a környezetük hasznos tagjaivá.

A hatalom jelzett szimptómái a mai politikai gyakorlatban is felismerhetőek. Az eltelt im­máron negyed évszázadban (a polgári társadalmi rendszer nyújtotta „korlátlan demokrácia” virágzása korábban) megtör­ténhetett, hogy a kormányzás leendő birtokosai az ,,az ör­döggel is barátságot kötöttek”, csakhogy a hatalmat megsze­rezzék. Olyan fokon kerítette őket birtokába a hatalomvágy, hogy később sem tudnak tőle megválni.

Képtelenek gyakorolni a világi pozícióról történő lemondás nem kis önfegyelmet és ön­kontrollt igénylő művészetét. Nem tudják magukévá tenni a cum dignitare recedere (méltó­sággal visszavonulni) normát. Csakis akkor fogadják el a primus inter pares (egyenlők közt első) elvet, ha az egyen­lőnek minősülő társak között mindig ők kerülnek élre.

Szűkebb és tágabb környe­zetükben pedig csak kritikátlan kiszolgálóknak, „csókosoknak” biztosítanak életteret. Követke­zésképp politikai érvényesülés, gazdagodási lehetőség kizárólag azok számára adatik meg, akik szolgalelkűségről tesznek tanúbizonyságot, s akik ellent­mondás nélkül azonosulnak a megátalkodott hatalomgyakorló másoknál mindenhez jobban értő, tévedhetetlenség pózában tetszelgő ostoba képzetével.

Dr. Südi Bertalan

Kezeljük tudományosan a fogalmakat!

Az újságokban, a televízióban, szakdolgozatokban több tudós, újságíró és politikus a 2010-es fordulatot, amikor az MSZP alulmaradt a parlamenti választásokon s a FIDESZ kétharmados többséggel birtokba vette a kormányt és a törvényhozók házát, rendszerváltásnak, következésképpen (fülke)forradalomnak nevezi.

Megítélésem szerint ez a minősítés tudománytalan, pontatlan és megtévesztő. Még akkor is az. ha jelentős változás következik be az új kabinetben, a korábbival szemben. A régi (Horn Gyula, Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon) vezette alakzat kapitalizmusra épülő polgári demokrácia, míg az új (Orbán Viktor) vezette formáció kapitalizmusra épülő, mindinkább önkényuralmi jellegűvé váló politikai felépítmény.

Az „orbanizmus” fokozatosan, csalárd módon építi be ideológiai-politikai struktúrájába a Tisza István-i és horthysta elemeket, fokozatosan építi le a polgári demokrácia kockaköveit. A Putyin orosz elnökkel kötött paksi megállapodás módja is szemléletesen mutatja: Orbánnak (a háromnegyedes többség ellenére is) egyre kényelmetlenebb a parlament létezése, és kardinális kérdésekben egymaga szeretne dönteni. Ezek egyeduralkodói allűrök.

Természetesen az ilyen módszereknek semmi közük sincs a kádári gyakorlathoz (sokszor, sokan vonnak párhuzamot), ugyanis az MSZMP főtitkára a közügyeket érintő kérdéseket általában megvitatta a pártban, a parlamentben, és intézkedései nem kortesfogások voltak, hanem komolyan vette azokat, s a nép valódi érdekeit szolgálta. A Kádár-Orbán analógia kinek a malmára hajtja a vizet?

A 2014-es változások nem vezetnek rendszerváltáshoz, még akkor sem, hogy a FIDESZ győzött, és meg akarják valósítani rémálmait, mert a történet- és társadalomtudományban a „rendszer” társadalmi formációt jelent (kapitalizmus, szocializmus) tehát nem nevezhetők forradalomnak. A forradalom fogalmával visszaélnek a jobboldalon, mert az egy olyan tömegmozgalom, melynek célja az elavult társadalmi alakzat megdöntése és helyette egy fejlettebb létrehozása, olyan radikális változás, melyet létrehozni csak akkor lehet, ha megvalósításához megértek az objektív és szubjektív feltételek. Ami megvalósulhat kormányváltásban, de ez semmiképp sem rendszerváltás. A revolúciónak még nem jött el az ideje.

Hegedűs Sándor

A GYŰLÖLET MAGJA

A miniszterelnök úr szándéka, hogy az országban nyugalom és nemzeti egység legyen. A szándék jó, csak az a probléma, hogy éppen ő volt az, aki 1989-ben a gyűlölet magját elvetette, amikor azt mondta: a kommunistákat agyagba kell döngölni. Minket, akik éjjel-nappal, hétköznap, vasárnap dolgoztunk, hogy ő és társai ingyen tanulhassanak az egyetemen, ők akkor még semmit sem tettek a nemzet asztalára, de mellé ültek lakmározni.

Sajnos a gyűlölet magja azóta szépen növekedett, hajtásai hosszúra nőttek. Felsorolni hosszú lenne, de kettőről érdemes egy néhány sort írni.

- Dávid Ibolya miniszterként avatta fel Tóth Ilona szigorló orvos szobrát, akit az 1956-ban elkövetett tevékenységéért elítéltek. Amikor a miniszter asszonyt arról kérdezték mi a véleménye a Köztársaság téren meggyilkolt katonákról, azt válaszolta, azok ávósok voltak. Igen, mert oda sorozták be őket, és életükkel fizettek, mert nem szegték meg az esküjüket, és nem hagyták el az őrhelyet. Ez bizony méltán váltott ki sok emberben ellenérzést.

- Lázár János korábban azt a kijelentést tette, hogy mindenki annyit ér, amennyije van. Ezzel milliókat sértett meg és felháborodást váltott ki. Mi becsületesen dolgoztunk évtizedeken át, hogy az ország gyarapodjon, ők meg munkavégzés nélkül lettek milliomosok vagy milliárdosok, amit tőlünk vettek el. Az elmúlt 25 év alatt kettészakították az országot, a különbség a gazdagok és a szegények között tovább nőtt.

A félelem eluralkodott az emberekben, ezért Bibó István demokráciáról alkotott véleménye: ,,Demokrácia egyenlő: félelem nélkül élni’’ – nem valósult meg. Én nem látok reményt arra, hogy az országban nyugalom és egységes nemzet legyen.

A gyűlölet elvetett magjából mára óriási fa lett, erős gyökerekkel.

Horváth Sándor

Az önkormányzati választásokról

Jelenlegi ismereteink szerint a választásra október 12-én kerül sor. Pártunk megyei vezetői elkészítették a jelöltek előzetes listáját. Némi változtatásra még sor kerülhet.

JÁSZLADÁNY: Kun József

KISÚJSZÁLLÁS: Kassai Norbert Farkas Károlyné Bodor Anikó Kiss Csaba

KARCAG: Németh Imréné ifj. Nagy József Földi Imre Horváth Sándor Horváth Sándorné Czinege Piroska ifj. Czinege József Nagy József

MEZŐTÚR: Tóth Angéla Major Mihály Sánta Barbara Veres Gyula Herczeg Antal (egyben polgármesterjelölt is) Sánta Károly Bíró Imre Késmárki István

RÁKÓCZIFALVA: Farkas László

RÁKÓCZIÚJFALU: Terenyei Sándor

TISZABURA: Dull Krisztián Norbert (egyben polgármesterjelölt is) Dr. Horváth Balázs Rácz Róbert ifj. Berényi Mihály Penti Ádám

TISZAROFF: Dr. Katona Gábor

TÖRÖKSZENTMIKLÓS: Szilágyi András + 6 jelölt           

TÚRKEVE: Árvai Imre Sipos Sándor Szabó Károly Kramperger Miklós

SZÁSZBEREK: Szíjjártó Mihály

SZOLNOK: Túri Kristóf  (egyben polgármesterjelölt is)  Bánvölgyi Attila Bencsik Mihály Farkas Péter Gulyás László Herczegh Klára Nagy Sándor  Agócsné Faragó Magdolna Szilágyi Sándor Gyulainé Mihályi Ilona ifj. Szilágyi Sándor

NAGYKÖRŰ: Póta Lászlóné

Szolnok megyei elnökjelölt: Bencsik Mihály

Fontos információ még, hogy választókerületenként a választói névjegyzékbe felvett lakosok létszámának, ha 1 %-a aláírja az ívet, akkor a jelöltre lehet majd voksolni. Ez az 1 % számokban kifejezve 60-65 aláírás. A lakos több pártjelölt ívét is aláírhatja. Az aláírás gyűjtésére 2 hét áll rendelkezésre.

GONDOLATOK

A napokban kerestem valamit a könyveim között, és kezembe került egy 43 oldalas könyvecske. Sztálin beszéde a XX. kongresszuson. Mivel azt igen régen olvastam, most ismét elolvastam. Őszintén szólva most értettem meg igazán. Sztálin Leninnel közösen megbeszélték, hogy a „harmonikus szocializmust” kell megvalósítani. Többször említette 1928-ban is, de közbejött a II. világháború, amit pontosan a Szovjetunió ellen robbantottak ki, amelynek sokmillió ember lett az áldozata.

Ne akarjon senki úgy gazdag lenni, hogy ezreket, mil­liókat éhbérért dolgoztat. A kapitalizmus fő vonásaira Sztálin egyértelműen rámutat.

Olyan rendeletet kell hozni, hogy a választáson köte­lező a részvétel. Akkor nem 38-40% jelent 2/3-os többséget, hanem érvényesülhet a demokrácia.

Dudás György

Még egyszer a Munkás Kupáról

Gratulálni szeretnénk kiemelten a XX. Munkás Kupa sporteseményen részt vevő TISZABURAI csapatnak, akik a Munkáspárt égisze alatt léptek pályára és először vettek részt a viadalon, hogy szereplésükkel eljutottak a középdöntőig.

Jövőre is szeretnénk drukkolni a csapatnak.

SÜDI BERTALAN: A „BÉKE SZIGETE”?

Külhoni polgár arról áradozott,

Hogy,, Magyarország a béke szigete”,

Csend honol mindenütt, mondta lelkesen,

Alig van ország, ‘mely azonos vele.

A laikus úr jócskán melléfogott,

Nem tudta, hogy mi zajlik a hazánkban,

Nem ismerte fel országunk pusztítóit,

S, hogy kinek mi árt az okozott kárban.

Hogy árulók ,,vezették meg” a népet,

Sokakat munkátlanságra ítélték,

A szavazókat jóléttel áltatták,

Ám semmi nem lett úgy, ahogy ígérték.

Hogy rizikó az önálló vélemény,

Nyomorúság kínja gyötri a szegényt,

A holnaptól való félelem pedig

Elfojt benne hitet és minden reményt.

Soványító kúrán sínylődnek sokan,

Hisz’ jócskán kifosztott országban élnek.

Míg jövőtlenül gyötrődnek milliók,

Nem lesz alapja semmilyen reménynek.

Így él a többség a ,,béke szigetén”:

Senyved, de hallgat, mintha néma lenne.

Tudja, egyénileg hiába lázong,

Közösen pedig nincs bátorság benne.

Voltak ősök, kik igazságra vágytak,

S nem tűrték a hatalom álságait,

A jogaikért bátran ölre mentek,

S levetették a népnyúzók láncait...

Csak igazsággal szépülhet a béke,

S ha szabadságban élnek az emberek,

Ám a ,,tőkés szabadság” jámborai

Zsákmányoló ajserektől tengenek.

Ha burzsujok nélkül élhetnénk végre,

Lehetne hazánkból ,,béke szigete”,

Valóságos, melyre régóta vágyunk,

Volna a békének végre hitele.