Jászkun Munkás, 2016. augusztus

Látványszervezés

Egy újdonsült főrendőr beszélgető társai között a szervezett alvilág gazdasági hátterének meggyengítését, lehetőség szerint tönkretételét jelölte meg testületének legfőbb céljaként. Erre fel egy jelenlévő szakmabelije - a bűnözés terrénumának alapos ismerője - azzal kontrázott, hogy az csak amolyan „látványszervezés” lehet. Az utóbbi megjegyzés tűnik meggyőzőbbnek számomra.

A kizsigerelés, a munka nélkül tengődés, az éheztetés, valamint a tömeges elnyomorodás reneszánszának időszakában, amikor kíméletlen társadalmi viszonyok teremtettek melegágyat a devianciáknak, a szervezett alvilág gazdasági hátterének fölszámolását, összezúzását megjelölni, amolyan fából vaskarika.

Főbenjáró delictumokat, mint amilyenek a honi alvilág viselt dolgaira jellemzőek, tőkés relációban hatásosan gyéríteni, megszüntetni éppen ezért nem több jámbor óhajnál. Hiszen köztudott, hogy maga a tőkés társadalom gazdasági szerkezete teremt olyan visszataszító állapotokat, melyek bázisul szolgálhatnak a különféle bűnözéseknek. Az elkövetés mikéntjére pedig pontosan olyan stílus jellemző, mint amilyen módon a társadalmi igazságtalanságok sora megvalósul.

Amíg a szocializmusban - az ellentétek egysége és harcaként - egymásnak ellentmondó ideológiák ütköztek egymással, napjainkban különféle gazdasági érdekcsoportok hadrendjei között zajlik a harc, melyek galádságait naponta tapasztalhatjuk. Miközben kíméletlen támadásokat intéznek egymás érdekszférái ellen a mind vaskosabb koncok birtoklásáért, megtörténik, hogy a bűnüldöző szervekkel is összetűzésbe kerülnek. A korrupt társaságok machinációi annyira félelmetesek lehetnek, hogy olykor nem a bűnök elkövetéséhez, hanem a bűnüldözéshez, vagy a bűnök feltárásához van igazi kurázsira szükség.

A szervezett alvilág elleni akciók mindaddig pirrusziak lesznek, ameddig a mostanit nem váltják fel emberibb társadalmi viszonyok. Vagyis ameddig a jelenlegi társadalmi-gazdasági alakulat változatlan marad, a bűnözések köre - bármilyen megfontolt „látványszervezés” ellenére - bővülni fog. Csökkenésük kizárólag annak függvényében remélhető, amilyen mértékben sikerül a társadalom többségének életminőségén javítani. Márpedig a mostani hatalmi gyakorlat közepette ez lehetetlen. Emellett az sem mellékes, hogy ameddig bizonyos kormánytagok vagy egyéb sarzsis elitekre súlyos bűnök árnyéka vetül, reménytelen vállalkozás lesz a degradált állampolgárok jogszabályba ütköző „kilengéseit” számon kérni.

Tiborc szavai ötlenek fel e téma kapcsán: „aki százezreket rabol, bírája lészen annak, kit a nyomor rabolni kényszerített”. Soha nem voltak időszerűbbek az öreg jobbágy egykori sirámai.

Dr. Südi Bertalan

SÜDI BERTALAN: Ilyen ország a hazám

(Radnóti Miklós 6. eclogája után szabadon)

Olyan országban élek én,

Ahol virágon könny a harmat,

S beígért Kánaán helyett

Több millió mélyszegény jajgat.

Olyan országban élekén,

Ahol élő fákban rág a szú,

S embersorsokat őröli

Az eszmék szította háború.

Olyan országban élek én,

Ahol kókadt a virágos rét,

Mert bűzös posvány táplálja

Vízre szomjas, tikkadt gyökerét.

Olyan országban élek én,

Ahol az eb gazdáját marja,

Remélt szabadságból a nép

Csak a hazug fecsegést hallja.

Olyan országban élek én,

Ahol bárányt színlelt a farkas,

S prédaközelben feléledt

Ősi vadösztöne: az aljas.

Olyan országban élek én,

Ahol sikké vált a gyűlölet:

Gazok szórnak igazakra

Ásatag szándékkal kénkövet.

Olyan országban élek én,

Ahol vak világtalant vezet,

S szívszaggató keserűség

A tömegnyomorral fog kezet.

Olyan országban élek én,

Ahol vagyont zsivány uralja,

Sok tollasodott naplopó

A jólét ódáját szavalja.

Olyan országban élek én,

Mely torz ideáktól kárhozik,

S panamázók sokasága

Mammon templomában áldozik.

A szövetségi politikáról

A pártok közötti szövetségi politikát azért találták ki, hogy egy gyenge lábon álló mozgalom társakat találjon, azokkal közösen, összefogva legyen úrrá a magányosságon, olyan tényezővé váljék a parlamentben, hogy az ellenfelek számoljanak vele. Mégis azt kell látnunk, hogy egyes pártvezetőségek a választási kampány idején is elhatárolódnak az olyan szervezetektől, melyekben nem a potenciális társat, hanem a riválist látják, s összefogás helyett frontot nyitnak feléjük. Komolyan gondolja az LMP, és a többi nagyhangú ellenzéki pártocska, hogy van esélyük a győzelemre? Már azt is nagy eredménynek kellene tekintenie, ha egyáltalán bejutnának a képviselőházba. Tudjuk, ennek érdekében minden követ megmozdítanak, még a népámítást is. Azt tapogatja ki, mit szeretnének az emberek hallani, akik vakon hisznek az írott és kimondott szóban. Így látják ezt a „vezérek” is, s ennek bűvöletében senkivel sem kívánják megosztani a választási sikert. Mire felébrednek nem találnak szövetségesekre. Kétségtelen, nincs szövetségi politika kompromisszumok nélkül, és éppen ez az „áldozat”, melyet nem kívánnak meghozni.

A gyenge szervezetek között is a legbefolyásosabb és legerősebb akar a liga élére állni, a többiekre a segéderő és a vatta szerepét szánják. Ha ki is egyeznének, várható, hogy ezt követően kiújulnának a harcok, melyek gyengítenék, vagy lehetetlenné tennék az összefogást. Csakis akkor jöhet létre és lehet tartós egyezség, ha a felek egymást egyenlőknek, előjogok nélkülieknek tekintik. Ehhez azonban nem hatalmi tébolyban szenvedő „vezérekre” van szükség, hanem a népért küzdő felelősségteljes vezetőkre.

Dr. Hegedűs Sándor

A képviselői szófecsérlésekről

A televízió képernyője előtt ültömben gyakran el-eltűnődöm a mostani országgyűlések szereplőin. A törvényhozás házában történtek nem ritkán, egyféle ingyen cirkuszra vagy kabarétréfára emlékeztetnek. A pártkoalíció álbölcseleteket és különféle hazug szólamokat, megállapításokat sem nélkülöző törvényhozók meg az opponálásra vállalkozó frázispufogtató csepűrágók sorsában osztozó ellenzékiek lekezelő, sértegető, múltostorozó szóbeli birkózása zajlik.

De micsoda kontrasztot és egyenlőtlenséget tükröz a kétféle országházbeli csoport küzdelme. A teljhatalom önelégültség tudatában tetszelgő, arroganciától sem mentes, a tévedhetetlenség ostoba képzetétől elbűvölten, megfellebbezhetetlen intenciókat, alternatíva nélküli axiomatikus „igazságokat" emlegető-osztogató főhatalmasok és zsarolható szolgáik, illetve az állami vagyont vesztegetésekkel, közpénzek elsikkasztásával, botrányos csalásokkal vagyonokat szerző strómanjaik az egyik oldalon, a pusztábakiáltott mondatokat csökönyösen erőlködve formáló ellenzéki szószátyárok a másikon.

Figyelem az egyoldalú, a hatalombitorlók részéről semmit jelentő szócsatározásokat. Közben meditálok az üresjáratú vitákon. Azt még megérteném, hogy a kincstári elit és álszereplői - az ország jövőjéért való felelősségük és elődeik dilettantizmusának gyakori hangoztatása ürügyén - újra és újra felbátorodnak a közösségellenes jogszabálytervezetek előterjesztésére és azok törvénnyé oktrojálására. Az ellenzéki csoportok hiábavaló okvetetlenkedései azonban érthetetlenek számomra. Leginkább, mert nem okultak eddigi látványos kudarcaikból, a hatalom gyakorlóinak lekezelő ravaszkodásaiból. Nem bosszantja őket eléggé a megalázó álképviselői szerep: az a körülmény, hogy csupán formálisan lehetnek részesei a törvényhozásnak. Hiszen félreérthetetlenül jelzi ezt, hogy kezdeményezéseiket, javaslataikat, megszívlelendő érveiket figyelembe sem veszi, tárgyalásra sem érdemesíti a hatalomgyakorló apparátus. Képtelen belátni, hogy a különféle parlamenti disputák kimenetelénél kezdettől fogva nem a racionalitás, nem is az ország érdeke a mérvadó, hanem hogy melyik párt kezdeményez egy-egy témát megtárgyalásra.

Helyükben már rég megcsömörlöttem volna az országgyűléseken való statisztaszerepre ítéltetés miatt. Fölösleges felszólalások helyett közvetlenül a néphez „fellebbeznék”, s azt szólítanám fel változtatást igénylő és szorgalmazó aktivitásra. Ez lenne az ellenzék parlamenti magatartásának leghatékonyabb receptje. Az ilyen kezdeményezés meggyorsítaná a nyomort társadalmi szinten megvalósító és az egyéb gazságokat elkövető-folytató politikusok bukását.

Dr. Südi Bertalan

Megalázó nyugdíjemelés

A Fidesz-kormány 2010-ben azt ígérte, hogy megőrzi a nyugdíjak vásárlóértékét. Ezért a várható infláció mértékével emelte a nyugdíjakat. 2017-re 0,9% inflációval számolnak, ezért a nyugdíjak emelése is ilyen mértékben nő. A Magyar Nemzeti Bank előre jelzése 2,6 %-os infláció várható. A kettő között jelentős különbség van.

Vajon ki mond igazat?

Megalázó az, hogy a nyugdíjasokat kezelik. Elfelejtik, hogy mi építettük újjá az országot, és teremtettük meg annak a feltételét az ők ingyenes tanulásához. A megalázásunkat jól kifejezik azok a nyilatkozatok, amelyeket a hatalom részéről hallunk. A nyugdíjasoknak olcsóbb lesz a tojás, a tej, de vajon a nagykeresetűeknek nem lesz olcsóbb? Lázár miniszter úr azt mondta, hogy a nyugdíjasok a rezsicsökkentéssel megkapták a 13. havi nyugdíjat. A miniszter úr matematikai ismeretei hiányosak, mert egyébként nem mondana ilyen butaságot. Az egyszerűség kedvéért vegyünk egy 100 ezer forintot kapó nyugdíjast. Ez azt jelenti, hogy 20 %-kos rezsicsökkentést figyelembe véve csak úgy jön ki 100 ezer forintra a megtakarítás, ha 500 ezer forintos közüzemi számlája lenne. A rezsicsökkentéssel számolva ezt 4 havi nyugdíja fedezné. Vajon miből élt? A magas jövedelműeknek is van rezsicsökkentés, akkor ők is megkapják a tizenharmadik havi fizetést. Azt is mondta az egyik államtitkár, hogy ha eltérés lesz, azt utólag kompenzálják.

Kíváncsi lennék, mit mondana a boltos, ha azt mondanám, hogy most 90 százalékot kifizetek, és ha megkapom a kompenzációt, behozom a 10 %-ot.

A hatalom figyelmen kívül hagyja azt, amit én sokszor tapasztalok, hogy a nyugdíjas a gyerekét, vagy unokáját segíti anyagilag. Nem beszélnek azokról az emberekről, akik fával tüzelnek, gyertyával világítanak. Ők vajon mit éreznek a rezsicsökkentésből.

A nyugdíjasoknak is kellene egy Sándor Mária, aki élére állna a nyugdíjasoknak, és szembeszállnánk a hatalommal a megalázásért cserében. Szégyen és gyalázat, hogy az idős emberekkel ezt teszik, visszaélve azzal, hogy nincs érdekérvényesítő lehetőségük. Mi csak a választáskor tudunk fekete pontot adni a hatalomnak, amikor bemegyünk a szavazófülkébe, és olyan pártra szavazunk (és annak jelöltjére), amelyet nem a pénz motivál, hanem az emberek megbecsülése.

Ilyen a Magyar Munkáspárt.

Horváth Sándor

A dohányzásról

Az egyik könyv olvasása közben döntöttem el, hogy okvetlenül írok a dohányzásról. Magam 1968-ig naponta 50 szálat szívtam el. Kossuthtal, 5 éves Tervet felváltva. Egyik nap, munkakezdés után rosszul lettem, a mentők vittek be a kórházba. Nikotinmérgezést állapítottak meg, 25 napig feküdtem ott. Hazaérkezés után ismét rágyújtottam, de utána orvoshoz kellett mennem. Bevallottam bűnömet, és a doktor a következőket mondta: magának minden egyes cigi egy-egy szög a koporsójában, ha meg akar dögleni, akkor csak szívja a büdös bagóját. Ettől kezdve nem dohányzom.

Figyelem az embereket, a fiatalokat, a lányokat. Mindenki túl sokat dohányzik.

Többeknek elmondtam már az esetemet, hogy felhívjam a figyelmüket a rájuk leselkedő veszélyre. A környezetünkben több iskola is található, látom, a fiatalok, gyerekek mennyit dohányoznak. A lányok is. Akik nem is gondolnak arra, hogy pár éven belül szülni fognak. Nem gondolnak arra, hogy a szervezetükben felgyülemlő nikotin ártani fog a magzatra. Nem gondolnak arra, hogy a gyermekük nem lesz egészséges. A szülők csak akkor tudnak igazán boldogok lenni, ha gyermekük egészséges. A lányoknak is inkább sportolni kellene: A sporttól szépen fejlődik az alkata, erős lesz, csinos és a szülés idején biztos lehet abban, hogy a gyermeke is egészséges lesz.

Dudás György

Búcsúzunk

SZÉCSI MIKLÓSNÉ sz. SZABÓ TERÉZIA 1928-2016

Népes gyászoló gyülekezet, köztük a Munkáspárt tagjai vettek búcsút Terike nénitől. Élete a munka volt. Varrónőként rengeteget dolgozott. A Ruhaipari Szövetkezetből ment nyugdíjba. 1983-ban megkapta a Munka Érdemrend bronz fokozatát.

A pártnak 1951 óta volt tagja.

Velünk azonos gondolkodását, kedves egyéniségét jó emlékezetünkben megőrizzük.

Munkáspárt Túrkevei Szervezete

Mi lesz, ha hazajönnek?

A Szabadság újságból:

Ha az EU válsága, a Brexit vagy egyéb okok miatt a jelenleg külföldön dolgozó magyar munkaerő hazatérésre kényszerül?

Várható, hogy a hazai munkaerőpiacra fog nyomás nehezedni. A hazatérők munkát fognak keresni. Egy részük egészen biztosan nem fog munkát találni, következésképpen nőhet a munkanélküliség. Növekedni fog a szociális nyomás is. A hazatérők odakint többet keresnek, mint idehaza, hozzászoktak a magasabb életszínvonalhoz, ezt fogják követelni itthon is.

Nem véletlen, hogy a kormány már most egyezkedni akar a multikkal a minimálbér jelentős emeléséről. Erősödni fog a politikai nyomás is. A kint dolgozók megtapasztalhatták, hogy az EU-országok többségében magasabb szinten van a szakszervezetek érdekvédelmi harca. A dolgozók ott több tapasztalattal rendelkeznek, szervezettebb és ennek megvan a haszna.

Ők is tudják, hogy csak az övéké, amit kiharcolnak maguknak.

Egyebek

• Az Európai Uniós tagságunk mérlegét megvonva, megállapítható, hogy a határon túli magyarok élete nemhogy javult volna, létszámuk és helyzetük is romlott. A rendszerváltó demokraták 1990-ben azzal kampányoltak akkor, hogy mind a 15 millió magyar egyesülhessen: Európának egységessé kell válnia. 20 évvel ezelőtt még 2,7 millió magyar élt a szomszédos országokban, ma már 2,1 millió. Az erdélyi magyarok létszáma 1,6 millióról 1,2 millióra esett vissza. Marosvásárhelynek, amely pár évtizede még színmagyar város volt, napjainkban alig 40 %-a magyar. A többi szomszédos országban is hasonló a helyzet. Sőt ha valaki magyar származású, és magyar nyelven beszél az utcán, még meg is verik. Emlékezzünk Malina Hedvigre, akit azért bántalmaztak, mert a telefonjában magyarul beszélt. Az EU nem tesz semmit hasonló ügyekben. Nem érdeke, hogy a kétmillió magyar ügyében, védelmében szembeszálljon az ottani tőkés hatalommal.

• Az elmúlt hónap 16-án tartott Központi Bizottság ülésén meghozott határozatában megfogalmazza:

A népszavazás nem csodaszer nem az Európai Unióval kapcsolatos politikában, sem a migránsprobléma megoldásában, de fontos politikai eszköz arra, hogy a magyar választók kifejezzék tiltakozásukat az Európai Unióval migrációs politikájával kapcsolatban. A Központi Bizottság a fentiek alapján úgy dönt, hogy a Magyar Munkáspárt részt vesz a népszavazáson. Kéri, hogy tagjai és rokonszenvezői menjenek el a népszavazásra és szavazzanak NEM-mel.

Munkás Kupa kispályás labdarúgótorna, Túrkeve

Túrkevén 22. alkalommal került megrendezésre az országos kispályás labdarúgó bajnokság.

Az időjárás is kegyeibe fogadta ezt a juniálist. A torna főszervezője, Csajbók Ferenc emlékeztetett az időközben elhunyt szponzorokra, majd ünnepélyes külsőségek között Molnár Géza sportszervező kihirdette a városi kispályás labdarúgó bajnokság idei eredményeit. Ezt követően került sor a Munkás Kupa megnyitójára. Elsőként Vida Tamás polgármester méltatta ezt a nagyszabású sporteseményt. Nem kis jelentőséggel bír, hogy a rendezvény túlnyúlik a határokon, és felülemelkedik a politikán. A város magáénak tudja ezt a nagy múltú tornát - mondotta. Ezt követően Bencsik Mihály, a Munkáspárt országos alelnöke tolmácsolta a torna fővédnökének, Dr. Thürmer Gyulának jókívánságait.

A bajnokságon 14 csapat mérte össze a tudását, akik között országosan jegyzettek is voltak. A tornán mindvégig színvonalas és izgalmas mérkőzéseket láthatott a közönség. A bajnokságot a túrkevei Bordács Lajos által vezetett Buga Falatozó nyerte, melyet még a többszörös magyar bajnok, a Horváth Viktor vezette Viktor Security sem tudott legyőzni. Nekik be kellett érniük a bronzéremmel. A Viktor Securityvel 2–2-es döntetlent játszó, de jobb gólkülönbséggel ezüstérmes a Molnár Géza által felvonultatott afrikai egyetemistákból álló debreceni Strikaz nevű együttes. A legjobb mezőnyjátékosnak Bogáti Péter, a legjobb kapusnak pedig Végső Zsolt bizonyult: mindketten a Buga Falatozó játékosai.

A dobogóról lemaradt, de szintén szimpatikusan, jól játszó csapatok neve is említésre méltó. Negyedik helyezett lett Pozsonyi László vezetésével a túrkevei Ügyetlenek csapat - akik, mint láttuk, rácáfoltak a nevükre, hiszen a gólkirály is közülük került ki Kovács Nikolasz személyében. A tornán részt vettek továbbá: a Busa és Barátai együttes Szemes Attila önkormányzati képviselő szponzorálásával, Vajda István vezetésével, Budapestről a Siva Mont Kft. Deák Lajos vezetésével, Szolnokról a Csontos FC Bokor József vezetésével, a Rapi István vezette Kisújszállás SE Futsall U17-es csapata, a szintén kisújszállási Lipcsei László vezette Lipcsei Bt., a Szemes Imre vezette Boca Juniors, a Köteles Sándor vezette Kalács FC, a Kiss Alex vezette Fiatalok, a Fadgyas László vezette Fenyves Söröző, valamint a Lakatos Béla vezette Rokkant Jók - valamennyi túrkevei együttes.

A rendezvényt támogatták: Ábrahám és Tsa Kft., Árvai Imréné, Bencsik Mihály, Dr. Bodó Péter, Bori Zoltán, Copy Fantasy, Csajbók Ferencné, DE-WE MIX Bt., Dikó Miklós, DOMINÓ kultúrcikküzlet, Gulyás Károly, Gyógyfürdő Kft., Hegyi Csicsai Csaba, HERCSIPCOOP Kft. (Herceg Antal), Herczegh Klára, Hollósi Kft., Kádas Antal, a Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség régióvezetője, Kalmár Lajos vállalkozó, Kántor István, KEVEVILL Kft.

Jászkun Munkás, 2016. július

A történelem az élet tanítómestere

Megfigyelhető, ha a jobboldal (orbánusok, szocialisták, jobbikosok stb.) szapulják az ellenfelet, a kommunisták „bűneit” hozva fel elrettentő példaként. Teszik ezt nyilván azért, hogy egy másodpercre se lankadjon a magyarban a kommunisták elleni megvetés és gyűlölet.

A példák egész sora mutatja módszerüket. Cinikusan és elutasítóan említik fel pl. a népfrontot. Hamis, népámító, a gleischschaltolást célzó manipulációnak tartják. Pedig a fasizmus elleni hatékony harc érdekében hasznos és (amíg a polgári erők és szociáldemokraták el nem árulták) hatékony eszköznek bizonyult a jobboldali radikalizmus elszigetelésére.

Kinek a pártján állnak a jelen polgári erői? Miután manapság frontális küzdelem folyik a baloldal ellen, minden velük kapcsolatba hozható „mintát” elítélnek és szavakban elutasítanak. Így tesznek az egykori helyi tanácsokkal, a diktatórikus állam csápjainak minősítve azokat. A mai „önkormányzatok” az uralkodó pártok egyeduralmának eszközei, az egykori szocialista tanácsok eltorzított utánzatai. A kommunista pártokban működő demokratikus centralizmust az önkényuralom, a szervezeten belüli diktatúra megjelenési formájának tekintik, szavakban elvetik, de próbáljon egy fideszes párttag szembeszállni az orbáni vezetéssel! Meddig tűrnék meg maguk között? A Jobbikon belüli hatalmi harc is azt bizonyítja, hogy Vonáék adminisztratíve fellépnek párton belüli ellenfeleikkel. Ha Rákosi Mátyást, Kádár Jánost egy nagygyűlésen tapssal ünneplik, az személyi kultusz, ha ugyanezt teszik Orbán Viktor esetében, az a nagy népszerűség jele. Néhány példa arra, hogyan kezelik a mai propagandisták, teoretikusok a számukra elítélendő múltat, s ugyanezt a jelenséget hogyan értékelik napjainkban.

A konzervatív oldal ideológusai nem tudnak (nem tudhatnak) olyan észérveket felsorakoztatni, melyek alkalmasak lennének a lenini eszmevilág lejáratására, ezért nyúlnak a történelemhamisításhoz, a valós tények tudatos elferdítéséhez. Ezekkel az olcsó fogásokkal lehet ideig-óráig megtéveszteni az embereket, de hosszútávon a bumeráng visszaüt.

Dr. Hegedűs Sándor

Südi Bertalan: Különös lények vagyunk

Mi magyarok különös lények vagyunk,

Hagyjuk, hogy szolgaként bánjanak velünk:

Mélyszegénnyé tettek szédelgő „urak”,

S mi jószerivel mukkanni sem merünk.

Nehezen látjuk be: sorsunk úgy lesz jobb,

Ha nem tűrjük nyakunkon a heréket,

S közös erővel túladunk azokon,

Akik úgy gazdagodtak, hogy henyéltek.

Akarjunk együtt boldogulni végre,

Összefogva kárvallott társainkkal:

Menesszük örökre a sarcolókat

Akarattal, s nem jámbor óhajokkal.

Ebrudaljuk ki őket e hazából,

Oda, ahol már nem árthatnak nekünk:

De cselekedjünk előbb bátran mindazt,

Amit ármánykodva megtettek velünk.

Majszoltassunk velük akként kenyeret,

Hogy közmunkából fizetik az árát:

Hadd tudják meg, milyen szabadság az,

Melynek ínséggel viselik a kárát.

Tőkés történelemoktatás egy kommunista diák szemével

Fiatal koromnak köszönhetően abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy az iskolában, ahová járok, meghallgathatom és néha véleményezhetem is a történelemhamisítók történelmét. Idén sok fontos témát érintettünk.

Tanultunk Trianonról, ami a történelemtanárom szerint a kommunisták miatt volt, és a vélemény kifejtésére a téma lezárása volt a válasza.

Tanultunk a két világháború közötti Szovjetunióról, ahol ukránok milliói haltak éhen Sztálin akaratából.

Tanultunk a Molotov–Ribbentrop-paktumról, Lengyelország felosztásáról, Katynról.

Tanultunk a borzasztó jegyrendszerről, a padlássöprésről, az 1956-os forradalomról.

Tanultunk a Szovjetunió által kiprovokált kubai rakétaválságról.

Tanultunk a Magyar Népköztársaságról és az eladósodásáról.

Az év rövidsége miatt csak futólag vettük át mindazt a szabadságot és jogot, amit a rendszerváltás adott nekünk. Látszólag mindent átvettünk, ami a nyolcadikos történelemkönyvben fontos lehet. Mégsem volt teljes a kép.

Nem tanultunk a ’19-es honvédő vöröskatonákról, vagy az északi hadjárat sikeréről.

Nem tanultunk a nagy gazdasági világválság miatt éhen halt és nyomorgó milliókról Amerikában és Nyugat-Európában.

Nem tanultunk a gazdasági és megnemtámadási szerződésekről, amiket a Nyugat kötött Hitlerrel, ahogy arról sem, hogy Csehországot engedték bekebelezni a „békéért”, vagy a lengyel tisztek polgárháborús szórakozásáról, hogy ki tud egy vöröskatonát egy kardcsapással kettévágni.

Nem tanultunk arról, hogy Nagy-Britanniában az ötvenes évek elején is volt jegyrendszer, arról, hogy a padlásokat Nagy Imre, a mai „ötvenhatos hős” söpörtette le, de a „szabadságharcosok” által legyilkolt sorkatonákról se láttunk képeket, ahogy az újjáépítés után lerombolt fővárosról sem.

Nem tanultunk arról, hogy a kubai atomrakéták helyzetének megoldásaként a jenkik is elvitték Törökországból az atomtölteteiket.

Nem tanultunk a nyomorgók nélküli és gyárakkal, művelt földekkel teli Magyarországról, ahol mindenki ledöbbent volna a mai Magyarország és adóssága láttán.

Nem tanultunk arról, de lehet, csak az idő rövidsége miatt, hogy nincs jogunk az egészséghez, az élethez, a lakhatáshoz.

A győztes írja a történelmet, és ki tudja, meddig mutathat nekünk utat A Szabadság. A kapitalisták hetven évig gyűjtötték az erőt ahhoz, hogy megdöntsék azt a hatalmas országot, ami lehetőséget adott arra, hogy nagyapáim és dédapáim emberhez méltó életet éljenek. Sikerrel jártak, ők osztják a lapokat, ők mondják meg, mi hogyan történt.

Most a miénk a feladat, hogy a parázsból olyan tüzet gyújtsunk, ami még szüleink életét is beragyogja, a mostani vezetőket pedig porrá égeti. Harcuk a miénk lett, a „Harcunkat pedig nem adjuk fel!”

Egy Szolnok megyei általános iskolás kommunista

Farkas Péter

Hasznos madaraink

Egyik reggel aránylag korán mentem dolgomat végezni az utcán, és az ott található tele kukára rászállott egy kánya. A madár fehér színben, összecsomózott zacskót szemelt ki magának. Nagy tapasztalata lehetett, mert mint egy szakértő fogott a csomó kibontásához. Darabokra tépte a szatyor füleit. Ilyen eset máskor is előfordulhatott. Nem mindig a kukázó emberek szórják szét a szemetet.

Azt tudtam, hogy a kányának jó a látása. Több emeletes épület tetejéről lesik, hol találnak ehető hulladékot, morzsákat. A diót úgy törik meg, hogy felszállnak vele jó magasra, onnan leejtik, és végül megtörik.

A kánya aratás idején, főleg utána a kis állatokra vadászik, a fák tetejéről figyeli ki áldozatait. Például a fecske is tetveket, bögölyöket, legyeket a csordán legelésző állatok testéről csipegetik fel. A szúnyogokat reptükben kapják el.

Dudás György

Népszavazás

Az állítólagosan kötelező betelepítési kvótáról szóló, de valójában teljesen más célt szolgáló, országos népszavazás kérdése a következő. „Akarja-e, hogy az Európai Unió az országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?”

Ha figyelmesen elolvassa a szöveget, rájön, hogy a népszavazás semmire sem kötelezi a hatalmat, mert a hozzájárulása nélkül nincs döntés. A népszavazás felhatalmazást adna az országgyűlésnek, hogy bármilyen döntést hozhat. Ugyanis szó sincs arról, hogy ne engedjük be a nem magyar állampolgárokat hazánkba. A kormány, ha a népre akarná bízni a betelepítésről szóló döntést, akkor az alábbi szöveget írták volna: „Egyetért-e azzal, hogy kötelezően ne lehessen nem magyar állampolgárt betelepíteni hazánkban.”

Erre a kérdésre egyértelmű választ lehetne adni: igen vagy nem szavazattal. Egy érvényes és eredményes igen többségű népszavazás az országgyűlésre kötelező lenne. A kérdés az, hogy a Európai Unió mégis kikényszerítené a betelepítést, mit mondana a kormány. Ezért akarnak szabad kezet kapni.

Ez bizony az emberek becsapása. Az elmúlt években lett volna több alkalom is megkérdezni a magyar embereket, de nem tették. Az alaptörvény elfogadása, a magánnyugdíjpénztár háromezermiliárd forintjának sorsa, a magyar nép tulajdonában lévő földek eladása, a trafikok pályázatának embertelen megoldása, mert a pályáztatók kizárása után visszamenőleges hatállyal megváltoztatták a pályázati kiírást az új tulajdonosok javára. A Magyar Nemzeti Bank elnöke úgy osztott szét 260 milliárd forintot alapítványoknak, hogy arra törvényi felhatalmazása nem volt szakemberek szerint. A magyar nép véleményére ki kíváncsi? Nem kérdezték meg véleményüket, hogy pénzért is lehessen magyar állampolgárságot venni. Mi a biztosíték arra, hogy köztük nincs terrorista.

Még sorolhatnám, de úgy gondolom, ennyi is elég a jelenlegi közállapotok megítélésben. Mindenki maga dönt, hogy részt vesz-e ebben a színjátékban.

Horváth Sándor

Szeretném átírni a történelmet

Átírnám az emberiség történelmét. Nem szeretem az érvényben lévő történelmi fordulópontoknak kinevezett eseményeket. Nem az emberekről szól. Az uralkodók (császárok, cárok, királyok) a nemesek (hercegek, grófok, bárók) a háborús (hadvezérek, lovagok) egymásutánját, azok „dicső tetteit” sorolja fel, köti dátumokhoz. Ha meg a népről szól – forrongások, lázadások, forradalmak az elnyomorító, embertelen életkörülmények ellen – úgy említi őket, mint az aljanép, csőcselék, útonállók.

Az uralkodó, aki az adott országnak egyben istene is volt, saját halhatatlansága érdekében felépített diadalívek, templomok és más építmények – paloták – az ő nevéhez fűződő diadalmas, elévülhetetlen tettek.

Pedig az építésükhöz szükséges pénzt is a néptől vette el: különböző furfangos adók bevezetésével. Az uralkodók, hadvezérek „dicső tetteit” megörökítő festményeken gyönyörű paripákon, pompázatos, drága öltözetben feszítenek, magasra emelt fegyverekkel. A nyomorult és leigázott, a galád, az ellenség, a rabszolga, szegénylegény, porbahullott fejjel vagy átszúrt szívvel fekszik a földön a sárban.

Átírnám az emberiség történelmét. Nem az uralkodók, a háborúk, a véres események (hugenották, pogányok, keresztények, zsidók, reformátusok, pakisztánok, palesztinok, bosnyákok stb.) szerepelnének benne, hanem a nép, a békés építőmunka, a családok, a közösségek boldog, kiegyensúlyozott, alkotó életét tartanám a világ, az emberiség történelmének. Az építőmunka eredménye sokkal inkább említésre méltó esemény, és azokat nevezném meg, akik az épületeket két kezükkel, elméletükkel megtervezték és felépítették.

Ez talán kedvét is venné a háborút kezdeményező döntésekről politikusainkat. Azokról szóljon a történelem, akik munkával, verejtékezve felépítették a diadalíveket, palotákat, hidakat, templomokat, városokat és házakat.

Herczegh Klára

A rágalmazásról

A rágalom – köztudottan – becsületsértő, hazug állítás valakiről, melynek kivételes létjogosultsága teremtődött a közéletben és a politikában a rendszerváltás kezdete óta, s mára teljesen „kivirágzott”. Emlékezhetünk, hogy a múlt század ’80-as évei végétől zajló társadalmi metamorfózis milyen intenzív rágalomhadjárat függvényében történt, s mindmáig hatásos fegyver az előző társadalmi rendszer erényeit elfülelők és a szocialista eszmeiség társadalmi méretű megtagadását kierőszakolók kezében. A rágalmazást a hatalomra ácsingózók és csókosaik embermilliók manipulálásának hatékony eszközeként vették (veszik) igénybe mind a szocialista rendszer, mind annak elvhű tisztségviselői lejáratására. E nélkül haszontalan lett volna az előre mutatót, a példaértékűt, a tisztességest visszahúzónak, elvetendőnek, becstelennek nyilvánítani. A rendszerváltók éppen ezért tették meg a rágalmazást ideológiájuk kútfejévé.

A hatalom megragadásának küszöbén, s az azóta történt választások időszakában is a rágalmazás bizonyult leghatásosabb eszköznek, még az ilyenkor szokásos ígéreteket is megelőzték. Aki képességei, tulajdonságai révén képtelen volt politikai ellenfelei fölé emelkedni, az hazug állításokkal, koholt múltbéli bűnök hangoztatásával igyekezett „besározni” a nálánál különbet, illetve ugyanilyen módon törekedett alkalmasabbnak föltüntetni magát a tömegek előtt.

A tudatos rágalmazók nem zavartak. Belülről nem értettem meg őket, nem volt hozzá empátiám. Képtelen voltam átélni az ártás, az efféle kártevés bűnös kéjét. A megtévesztett jóhiszemű rágalmazók (az utánzók) viszont zavartak. Azok becsületes, begerjesztett honfitársak, akik alkalmasint felültek a mószerolók állításainak. Meg azok a felületes szemlélődők, akik nem vették a legcsekélyebb fáradságot sem maguknak: ellenőrizni a rágalmazásra kiötölt híreket.

A nyilvánosság útján kiötölt rágalom komoly figyelmeztetés lehet napjainkban azok számára is, akik sokat tudnak másokról, de még hallgatnak. Okuljanak X. Y. példájából. Mert bizonyos érdeksérelmek okozása esetén bölcsődés korukig visszamenőleg felkutatják a személyükre kompromittálható anyagokat, cselekedeteket. Napjainkban bizonyos körökben az efféle gyakorlat állandósult. Megfigyelhető, ha valamelyik befolyásos korifeus pénzügyi vagy egyéb machinációra mutat rá, netán közli a nyilvánossággal, miután kirúgták a munkahelyről, az ő háza táján kutakodnak, s a fejére szórt rágalmakkal fenyegetik, alkalmasint elhallgattatják, vagy igyekeznek hitetlenné tenni az észrevételeit.

Nálunk a következmények nélkül folytatott rágalmazás, a büntetőjoggal való fenyegetőzés, a jogi palástba öltöztetett erőszak, az intrika és a feljelentősdi leghatásosabb bunkója a politikai küzdelemnek. Az országos méretűvé vált korrupciókat is jól szolgálta mindez.

Dr. Südi Bertalan

Hírek

• Évek óta rendszeresen Kádár János halálnak évfordulójára a megyei nőtagozat kis piros zászlókat készít és értékesít a temetőbe zarándoklóknak. Közel 150 darab zászló kerül ilyenkor a sírra, melynek ellenértéke a megyei pártkasszát gazdagítja. A piros anyagot eddig valamikori zászlók, asztalterítők adták. A kis zászlók készítésében a tagozat aktivistái vesznek részt.

• Június 6-án Rákóczifalván és Rákócziújfaluban megkoszorúztuk rövid ünnepség keretében II. Rákóczi Ferenc fejedelem szobrait. Vezetésével 1703. június 16-tól 8 évig tartott az ország első szabadságharca. A kurucok és labancok között dúló csatákról mindenki tanult már az általános iskolában. Az emlékeztető beszédet tartó Farkas László, valamint Filemon Kristóf kezdeményezné az országgyűlésnek, hogy az évforduló, június 16., legyen nemzeti ünnep.

• A Túrkevén megrendezett Munkás Kupa országos kispályás labdarúgó-bajnokság ez évben is sikereket aratott. A találkozón részt vett 14 csapatból a bajnokságot a túrkevei Bordács Lajos vezette „Buga Falatozó” nyerte. Ezüstérmes a Molnár Géza által felvonultatott afrikai egyetemistákból álló debreceni „Strikaz” nevű együttes lett, a bronzérmes a „Viktor Security”. A legjobb mezőnyjátékos Bogáti Péter, a legjobb kapus Végső Zsolt. Minden résztvevőnek gratulálunk.

• Folytatjuk kitelepüléseinket: Kunhegyesen július 18–23., Mezőtúron július 25–30., Nádudvaron augusztus 4–9., Ceglédbercelen augusztus 11–16. között.

Jászkun Munkás, 2016. június

A MAGYAR NÉP EGYKOR CSODÁT MŰVELT

Olvastam, hogy a szocialista rendszer megbuktatásában múlhatatlan „érdemeket” szerzett egyik ismert politikusunk könyvben örökítette meg a kilencvenes évek - általa is megélt - történelmi eseményeit. Érzékeltetvén: az oly gyakran „átkosnak” deklarált politikai rendszer - sokak állításával ellentétben - nem a gazdasági nehézségek miatt önmagától, hanem a szerzővel egyívásúak tüsténkedéseinek következményeként „omlott össze”, s hogy noha nagy kihívás a kapitalizmus - írta -, de párttársaival közösen nem tudtak „jobbat” kiötölni.

Különös alkotásnak tűnik számomra e „mű” egy exkommunista tol­lából. Hiszen az előző társadalmi rendszer maradéktalan kiszolgáló­jaként inkább a szocialista Magyarország nemzetközileg is elismert teljesítményéről írhatott volna autentikus sikerkönyvet. Mára bizonyos­sá vált ugyanis, hogy a kilencvenes esztendők óta funkcionáló kor­mányok (az övével együtt) többnyire pusztítottak. Újítás, reformálás, feledtetés szándékával leromboltak, tönkretettek, megtagadtak mindent, ami az általuk elérhetetlen szocializmusbeli eredményekre emlékez­tetett. Olyannyira, hogy a társadalom bármely szférájára, intézményére figyelünk, a tehetetlenkedés, az ellehetetlenülés, a tömeges lecsúszás kórtüneteivel szembesülünk.

A szerzővel nagyjából azonos életkorú állampolgárként szíveseb­ben gondolok vissza a ’45 utáni évtizedekre a tömegnyomorgató kilencvenes évek helyett. Hiszen történelmi tény, hogy a második világ­égés következtében olyan - földig lerombolt - országot kaptunk örök­ségül, melyről a nyugati szakértők úgy vélekedtek, hogy száz esztendő sem lesz elegendő az újjáépítéséhez. A magyar nép ezzel szemben szinte csodát művelt a kétrészre szakadt Európa keleti felén. Külföldi segítség nélkül talpra állította az országot, a lakosság többsége dolgozott, élet­minősége évről évre javult. Soha annyi üdülőtelek nem létesült a Balaton körül, mint az ötvenes-hatvanas esztendőkben. A napjainkban annyit becsmérelt panellakások döntő többségét pedig az igényjogo­sultak, nagycsaládosok és mások ingyen vehették birtokba. Éppen ezért a rendszerbuktató aknamunkák szédelgő földicsérése, erénnyé magasztosítása helyett az „átkosbeli” vívmányokat illett volna a szerzőnek kötetbe foglalnia: etalon gyanánt ajánlva a mindenkori hatalom birtokosainak, hogy miként lehet igazából a többség javára és hasznára munkálkodni.

Dr. Südi Bertalan

SÜDI BERTALAN: Válasz egy ajánlatra

„Légy pártos társunk”! - kérte egy hatalmi „nagyság”

Felkérése önérzetemet sértő gazság:

Szegényeknek hazudozott timokrácia,

Amit senkinek nem illik elfogadnia.

Emberi méltóságról önkéntes lemondás,

Saját meggyőződés ellen végzett majmolás.

Blődián kérés. Elvárná, hogy behódoljak

A rablóknak, majd önkritikát gyakoroljak...

Mit pártolhatnék, népsenyvesztő kufárokat,

Kik a jövőnek okoztak szörnyű károkat?

Aki a jelenben virágzó hazát látja,

Reája zúdul tengernyi szenvedő átka.

Mondd, mit pártoljak?

Hiszen nyomort szül mindennap:

A gazembert, ki jövőről szóló álmot ad?

Pártoljam, aki országnyi krízissel büntet,

S haladó eszményekért szégyenpadra ültet?

Aki milliókat sodort mélyszegénységbe,

Saját népe ellen pusztítást vitte végbe?

Pártolom helyette a nehéz sorsúakat,

Kik sokat szenvedtek a negyedszázad alatt:

Pártolom, hisz könnyüket ők oltották belém,

S megtanítottak látni az igazak szemén.

„VÁLTOZÁS” ELŐTT A JOBBIK

A közelgő választási kampány, majd a választások az extázis állapotába sodorják a pártokat. Ki-ki a maga konkrét szükségletei szerint változtat stratégiát, taktikát, módszereket, retorikát. Így van ez a Jobbik­nál is. Az eddig alkalmazott gyakorlat nem hozta meg a kívánt eredményt, ezért kell változtatni a mód­szereken. A felmérések szerint Vonáék nem értek el elementáris áttörést, sőt pillanatnyilag a pangás hínár­jába lavírozták magukat.

Pedig a Jobbik vezetői rob­banásszerű változást prognosztizáltak 2018-ra. Ha kitartanak a jelenlegi taktikázásnál, csúnyán lema­radhatnak az élethalálharcban. Azzal azonban tisztában kell lennünk, hogy itt csak látszólagos válto­zásról van szó. A szalonképes Vona simulékony modora mögött ott rejtőzködik a fasiszta fenevad, aki demokráciára tör, rasszizmust vall, miközben ezt próbálja leplezni, jól vasalt fellépésével. Azt is látni kell, hogy azok az egyetemi fiatalok, akik felso­rakoztak mellé nem mind szélsőséges radikálisok, de megérintette őket a Jobbik kardcsörtető naciona­lizmusa, militarista irredentizmusa, demokráciának álcázott terrorizmusa. A fiatalok nem szeretik a lan­gyos hullámokat, ők „forradalmi” tetteket várnak ideáljaiktól. Erre az új taktikára és retorikára jelenlegi fenegyerek alvezérei (Novák Előd, Apáti István, Szávay István, stb.) nem alkalmasak. Le kell váltani őket, hogy olyan gyurmákkal pótolják, akik tudnak ügyeskedni, mímelni a demokráciát féltő szolid politikusokat. A lépre csalt, hiszékeny szavazópol­gárok tömegével reméli Vona végrehajtani a fülke­ellenforradalmat. A hatalom megszerzése után már többet is megmutathatnak igazi énjükből.

A leváltott vagy leváltásra ítélt alvezérek előtt több lehetőség áll: összefognak és palotaforradalommal átveszik a párton belüli hatalmat a mérsékeltnek mutatkozó nyilasoktól, vagy kilépnek a Jobbikból és létrehozzák a maguk szélsőjobboldali szervezetüket. Ezzel a dilemmával kell Vonáéknak megküzdeniük. Ez a feladatuk és nem is kevés. Az antifasiszta erők­nek tömörülniük kell, hogy megakadályozzák akár a radikális jobbboldal, akár a „szalonképes” fasiszták hatalomra kerülését.

Dr. Hegedűs Sándor

Nyaraltunk

A családommal 1978 nyarán Lillafüreden a Palota­szállóban nyaraltunk két hétig. Teljes ellátást kap­tunk és szabadidős programokat is szerveztek. Szakszervezeti beutalóval a költsége - költőpénz­zel együtt egy félhavi keresetem - 2100,- Ft volt.

A Karcagi Bajtárs Egyesület szervez egy öt napos kirándulást személyenként 40.000,- Ft-ért. A kü­lönbség jól érzékelhető, mivel 1978-ban három főre elég volt a fizetésem ötven százaléka, ma ha ketten elmennénk, akkor egy kevés költőpénzt is számolva a feleségem nyugdíja nem lenne elég.

A szocializmus idején nyaraltunk Siófokon, Balatonfüreden, Zánkán, Hajdúszoboszlón, Berekfür­dőn. A rendszerváltás óta egyetlen alkalommal sem, mert a szakszervezeti üdülőket, a vállalati üdü­lőket, a szövetkezeti üdülőket privatizálták, és így kisjövedelmű emberek csak kívülről nézhetik a kalapos hölgyek pihenését.

Számomra azért bosszantó, mert annak idején az üdülők építése során mi is sok társadalmi munkát végeztünk abban a reményben, hogy majd mi és a családunk kedvezményesen üdülhet. A válla­latok és a szövetkezetek is sok anyagi terhet vállal­tak azért, hogy a munkások kipihenhessék a fárad­ságaikat, a gyerekek mentek úttörőtáborba, a fia­talok KISZ- építőtáborba, ahol félnapot dolgoztak, és utána szabadfoglalkozás volt. Barátság-vonatokat, repülőutakat szerveztek a Szovjetunióba, amely­nek a költségét vállalatok, szövetkezetek és intéz­mények fedezték. Ma az idősekről egy néhány munkáltatón kívül mások már nem emlékeznek meg, nincsenek nyugdíjastalálkozók, mert a mun­kahelyek többsége megszűnt a privatizáció során. A gyerekeknek méregdrága programokat szer­veznek, amit a többség nem tud igénybe venni, mert a szülők jövedelme ezt nem teszi lehetővé. Naponta halljuk a politikai elit szájából a sikerpropagandát és gyűlöletkeltést, mert az „oszd meg és uralkodj” elvét követik az emberek rovására.

Úgy gondolom, hogy a magyar nép ennél többet érdemelne, mert a társadalmi javakat közösen hoztuk létre, ezért egy tisztességes elosztást is várhatnánk.

Horváth Sándor

Kiábrándultság

A hermelinpalástosok és szekértolóik elégedetten szajkózzák a rendszerváltásról: elérkezett végre a korlátlan lehetőségek időszaka. Szótárukban ez azt jelenti, hogy minden és mindennek az ellenkezője akadálytalanul megtehető. Következésképp csak és kizárólag az lehet erkölcsös ezután, ami a tőke szemszögéből hasznos. A tőke korifeusainak pedig csak és kizárólag azért kell felelniük, ami a rájuk bízott anyagi értékekből megmarad.

A lakosság többsége úgy élte meg a politikai és egyéb ,,szabadságjogok” legújabbkori ki-teljesedését, hogy az egybeesett gazdasági, szociális és munkajogi helyzetének jelentős megrövidítésével. Bizonyára emiatt általános a kiábrándultság mindabból, amit az ország népe a rendszerváltás óta eltelt két és fél évtizedben megtapasztalt. Mind többen látják, s persze kifogásolják is, hogy a társadalom egy vékony rétege anélkül gazdagodik, hogy a közterhekből illő részt vállalna. A szegényektől éppen ezért aligha várható el, hogy a tőkés rendszer haszonélvezőinek - bármilyen színű zászlót lobogtassanak -, szimpatizánsaivá szegődjenek.

Sokan sérelmezik - s persze joggal -, hogy a politikusok hol ígéretekkel „tették lóvá” őket, hol meg vállukat veregetve ültették le a politika kártyaasztalához, és cinkelt lapokat osztogattak nekik.

Vagyis a kormányrúdhoz tülekedő korifeusok reményre jogosító szólamokkal időről-időre kijátszották őket. A különféle pártvezetők optimizmust keltő választási ígérvényei ugyanis csak elvétve köszöntek vissza kormányuk programjában. Ha pedig a csalódott állampolgárok alkalmasint kifogásolták ezt, válaszul tudomásul vették, hogy más a választási és más a kormányprogram. Ebből következik, hogy törvényszerűen eltérnek egymástól. Ezek után a hatalomgyakorlók ne csodálkozzanak, ha mind többeknek van elege a politikából és a politikusokból. (Napjainkban ez sajnos mintegy 43 százalék.) Olyan körülmények között kell élnünk, amikor jobbára az önmaguk érdekei szerint cselekvésre hajlandó, merev, szemellenzős, kizárólagosságra törekvő csoportok ügyködnek a politikai szervezetekben is. Demagóg megnyilatkozásaik, erőszakosságuk időről időre meghiúsította a megegyezésre irányuló legcsekélyebb kísérleteket is. De ki csodálkozhatna mindezen? Hiszen közülük számosán úgy lettek anno politikusok, ahogy mások butikosok. Odacsapódtak valamelyik párthoz, mert a haverjuk hívogatta őket. Ott aztán nyomban rájárt a szájuk a többieket jellemző demagóg frázisokra.

Nemcsak az adott politikai csoport sajátos nyelv- és indulatjárását, hangulati divatja szerint összeállított igazságjegyzékét tanulták meg, hanem a szokásos fejtartást és hanghordozást is igyekeztek elsajátítani. Tevékenységükre jellemző, hogy sikeresen sajátították el az együtt gyűlöltek és együtt gyűlölködők egységének módozatait.

Dr. Südi Bertalan

LOMTALANÍTÁS

A tavasz folyamán Pesten a VIII. kerületben az önkormányzat lomtalanítást hirdetett. Azon a napon néhány utcában eddig soha nem látott mennyiség kö­zött guberáló, kukázó emberekkel találkoztam. Magam a Magyar Kínai-Baráti Társaság összejövetelére igyekeztem. A kirakott lomok mellett álldogáló egyik fiatalembertől megkér­deztem, hogy mi a véleménye a látottakról? Azt felelte a 30 év körüli fiatal, hogy túl sok a gaz­dag és a szegény.

A Baráti Társaság egyik előa­dója a keleti és a nyugati gyó­gyítási módszerekről beszélt. A keleti módszerekben több a har­mónia, s ez nagyon szükséges az egészség megtartásához. A harmónia fenntartása a társa­dalom fenntartásában is szere­pet játszik. De ez a kapitaliz­musban nem lehetséges. Ott nem törekszenek a harmóniára. Ott nagyon sok szegény és vala­mennyi gazdag ember is kell. Ezért viszi a kapitalizmus a vilá­got a pusztulásba.

Dudás György

Munkáspárti megemlékezés a győzelem napjáról

A II. világháború végének emlékére szervezett koszorúzással egybekötött munkáspárti összejövetelünkön elhang­zott beszédet az alábbiakban közöljük.

Kedves Elvtársak! Kedves Megemlékezők!

1945. május 8-a az időjárást tekintve a meg­szokott tavaszi nap volt, ennek a napnak az eseményei mégis hatalmas örömet hoztak sokak számára és az új reményt ültették milliók szí­vébe, mikor annyi szenvedés és gyász után véget ért Európában a háború.

Az a háború, amely ki sem törhetett volna, ha a Népszövetség nem mond csődöt, pedig kötele­zettséget vállaltak egy újabb háború elkerülésére. Ez a szervezet azonban kivéreztetett a fináncoligarchia oltárán, amely pénzelte és támogatta a német nehézipart és hadiipart. Bátran kimond­hatjuk, hogy a második világháború az impe­rialisták által kirobbantott világháború volt, amelynek a terheit azonban a dolgozó tömegek vállaira helyezték. Nem feledhetjük el soha, hogy a hitleri ámokfutás mögött a németek és szövetségesei milliós tömegei és az USA dollármilliói álltak.

Napjaink történelemhamisítói elbagatellizálják, hogy a nácizmus legyőzésében az oroszlánszerep a Szovjetunióé volt, pedig a számadatokat kép­telenek megcáfolni. Ezen adatok pedig mind bizonyítják ezt a tényt. Eltelt 71 év és ez a fényes győzelem már csak feledhető emlék az egyének és egész nemzetek számára. Ennek ékes példája a mai lengyel politika számos megnyilvánulása. Úgy tesznek, mintha nem is történt volna meg az az állati brutalitás a lengyel néppel szemben, amit a német haderő egykoron művelt hazájuk­ban. Mintha nem is lennének szlávok, akiknek a kollektív pusztítását és rabszolgasorba történő süllyesztését szennyírásokba foglalták. Ők és a hasonszőrű hitvány történészek és politikusok saját bátor elődeik dicső emlékét napjainkban leköpik.

A szocialista világrendszer felbomlásával sajnos, mint azt ezen jelek is mutatják egy újabb impe­rialista világégés felé közeledünk, és senkinek se legyenek illúziói, ezt a jogelődje sorsára jutott ENSZ képtelen lesz megakadályozni. Ezt a feladatot viharosan a széllel szemben a világ kommunistáinak kell elvégezni, mert „a békét, mert a békét újra óvnunk kell”!

Farkas László

HÍREK

• Május 6-9 között a Koreai Munkáspárt megtartotta 7. Kongresszusát. Hallhattuk a hírekben, hogy a jegyrendszer és éhezések közepette milyen költséges kongresszusra vetemedett az ország vezetése. Tőlünk területileg és lakosságilag is nagyobb ország a kapitalista országok, főleg az USA általi bojkottálás ellenére a mai napig - 1948 óta - kitart a szocializmus építése mellett. Az USA még mindig fő ellenségének tekinti Észak Koreát. A kongresszus síkraszállt a Koreai-félsziget tartós békéjének megteremtése mellett.

• A Spektrum TV-csatorna a CIA: titkosítás feloldva címmel részletesen bemutatta a Fidel Castro ellen folytatott merényleteket. Kiemelten az elsőt, ahol is egy 20-22 éves nő közreműködésével akarták a kubai elnököt megölni. Mivel az nem sikerült, még 637 alkalommal szervezett merényletet, mert Castro nem volt hajlandó lemondani Kuba önálló független államiságáról.

• A május 8-i önkormányzati választásokon valamennyi településen jól szerepeltek a Munkáspárt jelöltjei. A jobboldaliságáról nevezetes Lakitelken a polgármesterjelöltünk 0,3%-ot kapott, a listás szavazáson a két induló közül az első 2,4%-ot, a második 2,07%-ot kapott. Abádszalókon 1,9%-ék, Kocsordon 1,19%-ék, Pakson 1%-ék, Jenő községben 2,59%-ék. A szerény eredményeknek azért örülünk, mert a korábbi években még csak jelöltjeink sem voltak.

• Június 11-én Túrkevén XXII. Munkás Kupa kispályás labdarúgó torna.

• Június 18,10 óra: Szabó Ervin Akadémia ülése.

• Június 25.10 óra: Ünnepség Kádár János elhunytának évfordulója a Fiumei úti temetőben.

• Június 4-én 11.30 órakor pártunk a Tiszavirág-hídnál trianoni megemlékezést tart.

Jászkun Munkás, 2016. május

Anyák Napja: Köszöntjük az édesanyákat!

ÉLJEN MÁJUS 1-E, A MUNKÁSOSZTÁLY ÜNNEPE!

GYŐZELEM NAPJA!

1945. május 9-én Európa népei megélték a német fasizmus végső katonai legyőzését. Ez a nap jelenti a győzelmet az embertelen hitleri fasizmus felett, amely üldözte a politikai ellenfeleket, a zsidókat, a cigányokat, tömegesen gyilkolta a megszállt országok népeit. A birodalom létrehozását, a Szovjetunió felszámolását akarta, amelynek az eredménye 55 millió ember áldozat lett. Ez a nap a felszabadulás és a győzelem napja volt:

• a német fasizmus által fenyegetett népek számára.

• a koncentrációs táborok foglyainak, akiket a náci rezsim még a végórájában is halálmenetbe küldött.

• a munkaszolgálatosoknak, akiknek különböző formában rabszolgamunkát kellett végezniük a német ipar, a mezőgazdaság és a háborús politika számára.

• a nácizmussal szemben állóknak magában Németországban is.

A magyar politikai elit viszonyulását 1945. május 9-ről jól jellemzik a következő mondatok. A Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége 2014-ben javasolta, hogy május 9-ét nyilvánítsák nemzeti emléknappá. Emlékezzenek meg azokról, akik életüket áldozva küzdöttek a fasizmus ellen. Lázár János miniszter úr azt válaszolta, hogy 2014-et a holokauszt áldozatainak emlékévének nyilvánították. Azt kell hinnem, hogy a miniszter úr cinikusan válaszolt, mert az áldozatokat nem szabad összemosni az ellenállókkal.

A hatalom elfelejtette, hogy még sokan élünk olyanok, akik átéltük a második világháborút, és sokat szenvedtünk érte. Ezért 1945. május 9-én örültünk, hogy vége lett a második világháborúnak. Sirattuk azokat, akiket elvesztettünk, és örültünk annak, hogy túléltük. Egy nép történelmi emlékezetét mindenkinek illik tiszteletben tartani.

A hatalmi gőg előbb vagy utóbb megbosszulja magát.

„Esküdjünk hát fel az igazságra.

Nem született senki szolgaságra.

Lesz még egyszer szép a világ.

Lesz még Magyar Köztársaság.

Akárki meglássa.”

(Bródy János)

Horváth Sándor

AKI A SAJÁT CSALÁRD POLITIKÁJÁNAK ÁLDOZATA LETT

Orbán Viktor egyre nehezebb helyzetbe lavírozta magát. Meg kell küzdenie a belső ellenzékkel, a néppel, Brüsszellel és nem utolsósorban saját ellentmondásaival. A négyágú ellenség még a saját politikai platformján harcolja meg a maga harcát, még nem alkot egységes frontot, de bizonyára fel fogja ismerni, hogy a szekértáboroknál hatékonyabb, ha egyesítik erejüket a közös ellenséggel szemben. Ez nem megy egyik napról a másikra, hiszen csak az orbanizmussal szemben közösek az érdekeik, a „hogyan tovább” kérdésében megoszlanak a célok.

Orbán kapkod, fulladozik saját ellentmondásainak hínárjában, a szemben álló erők megosztására törekszik, miközben pártja egysége egyre kérdésesebb. Egyelőre számíthat a képviselőházban korrupcióval gazdagodó szavazógépezetére, mamelukjaira, számíthat a fanatizált párttagságra, s a még fanatikusabb rokonszenvezők tömegére. Ez azonban olyan kőszikla, melyet az elemi csapások, a viharok pusztító ereje lassan erodálni kezd. Vakbuzgóságuk mögött ott dolgozik a meggazdagodás távlata, melyet Orbánnak napról napra ki kell elégítenie, ha nem akarja, hogy az eltávolodás lavinája felgyorsuljon. Adni kell, de ezt csak mások rovására teheti, ám a bugyor nem feneketlen zsák. Téved Orbán, ha azt hiszi, hogy aki egyszer már kapott tőle, félreáll, hogy mások is hozzájussanak a földi javakhoz. Aki belekóstolt a jóba, telhetetlenné válik. És ott van a mindegyre szűkösködő nép, melynek nagy részét báránylelkűvé nevelt az orbáni populizmus és demagógia. Szeretnének kitörni nyomorúságukból, de nem saját erejükből, hanem a hatalom jóvoltából. Nekik ígéret jut, morzsa, s a soha be nem váltható édeni jövő. Még nem szóltam Brüsszelről, mely fenyegeti, zsarolja a renitens Orbán Viktort, aki kuruckodásával duzzasztja nacionalizmustól dagadó kebleket.

Meddig élsz vissza türelmükkel, Catilina?

Dr. Hegedűs Sándor

GYÁSZOLUNK! SZURCSIK ISTVÁN (1930–2016)

A szövetkezeti mozgalom nagy alakja, a szocialista gazdaság élharcosa, a Munkáspárt politikájának kiemelkedő képviselője március 23-án elhunyt. Szurcsik István 1930. február 24-én született a Bács-Kiskun megyei Dávodon. Kisparaszti családból származik. Családjában testvérével, Jánossal, későbbi festőművésszel megismeri a paraszti életforma minden változatát. A felszabadulás után kezd tanulni. 1953-ban agrármérnöki diplomát szerez Varsóban. Első munkahelyéül a szövetkezeti mozgalomban élenjáró Túrkevét választja, agronómusként kezd a gépállomáson. Középvezetői beosztásnál nem is akar magasabbat. Képessége azonban többre érdemesíti. Előbb főagronómus, majd megbízott igazgató lesz. Saját kérésére átkerül a Dózsa Népe Termelőszövetkezetbe főállattenyésztőnek. Itt 1957-ben megválasztják elnöknek. 1959-től a helyi tanács mezőgazdasági osztályának vezetője. 1962–64 között a Karcagi Mezőgazdasági Kísérleti Intézetben dolgozik. 1964-ben visszatér Túrkevére, és a Vörös Csillag Mezőgazdasági Termelőszövetkezet elnökévé választják. 1975-ben Hercegszántóra kerül, ahol beteg édesanyját gondozza, és a Lenin Mgtszben dolgozik. Óriási szaktudását, erős akaratát, vezetői rátermettségét itt is hamar felismerik, és távollétében elnökké választják. 1988-ban vonul nyugdíjba, és visszatér Túrkevére.

Tudományos munkássága nagyjelentőségű. Feldolgozza a mezőgazdasági termelés és szervezés gyakorlati kérdéseit. Foglalkozik az alkalmazható, egyszerű ökológiai szisztémák, biokémiai eljárások, a biomassza üzemi hasznosításával, valamint az aszály elleni küzdelemnek üzemökológiai vizsgálataival. E témakörökben mintegy 20 értekezése és tanulmánya jelenik meg a szaklapokban. A napilapokban megjelenő aktuális gazdaságpolitikai cikkeinek száma is számottevő. A szakkönyvek mellett kedvenc olvasmányai közé tartozik a Közgazdasági Szemle és a História.

Egész életében aktív közéleti tevékenységet végez. Rendíthetetlen híve a kollektív gazdálkodásnak. Távol tartja magát a harácsolástól, elítéli az emberi kapzsiságot. Kritikus és önkritikus. Ezért egyik politikai rendszernek sem lesz a kegyeltje. 1950-ben tagja lesz a pártnak, és élete utolsó leheletéig az is marad. Nincs olyan pártmunka, amelyben ne járna elöl, a pártsajtó terjesztésétől a képviselői jelöltállításon át a tagdíjfizetésig. Besegít a szórólapozásba és aláírásgyűjtésbe is. Legutoljára tavaly augusztus 25-én Püspökladányban. Az 1989-ben újjáalakult Munkáspárt Központi Bizottságának huzamosabb ideig tagja. A párt etikai bizottságának több cikluson át elnöke. Fáradságot nem ismerő munkájáért 80. születésnapjára megkapja a párt Arany Csillag kitüntetését. 1990-ben, 1994-ben és 1998-ban önkormányzati képviselővé választja a lakosság. Többféle bizottságban sikeresen fejti ki tevékenységét. Előbb a Tíz Kun Település Akciócsoport, majd a Nagykunságért Leader Vidékfejlesztési Nonprofit Kft. szakmai tanácsadója lesz. Szakmai, közéleti munkája elismeréseként 2004-ben megkapja a „Túrkeve Városért” kitüntetést. Ebben az évben kerül kapcsolatba Túrkeve testvérvárosával, a lengyelországi Porabkával. Lengyel nyelvtudása a két város kapcsolatának fontos láncszeme lesz. Lengyel barátaink azonnal szívükbe zárják a szerény, szolgálatkész embert. A kisváros utcáit járva már mindenki integet neki. Fáradhatatlan, önzetlen munkáját 2008-ban „Porabka Díszpolgára” kitüntetéssel ismerik el. Szurcsik István, vagy ahogy mindenki ismerte, Pista bácsi élő legenda Túrkevén. Mindenkinek barátja, kinek-kinek tanítója, de leginkább az egész környéknek. A városházán a fekete lobogót látva megdobban a szívünk. Nem látjuk már kertészkedni, nem fordulhatunk már hozzá tanácsért, vagy egyszerűen csak egy biztató szóért. A gasztronómiában is jeleskedő apa, nagyapa nem várja többé ölelő karjaiba gyermekeit, unokáit. Búcsúzunk atyai jó barátunktól, elvtársunktól. Emlékét kegyelettel megőrizzük!

Munkáspárt Túrkevei Szervezete

AZ IDEOLÓGIAI KÖTÉLTÁNCOS

Némelyek véleménye szerint „bizonyos politikusok arcán a vastag bőr isten adománya”. Nemcsak azért mondják ezt, mert némely politikus bármilyen badarságokkal álltathat milliókat következmények nélkül, hanem mert azt tapasztalják, hogy többen úgy cserélnek pártot, nézetet, szellemiséget, mint mások az alsóneműjüket szokták váltani.

E gondolatok jutottak eszembe hajdan tisztelt ismerősöm nemrég kezembe került memoárkötetének olvasgatása közben. A csalódottságát burkoltan érzékeltető szerző - saját érdemei hangsúlyozása közben - eképpen vall önmagáról: „Itt vagyok én, a pártállam legprogresszívabb reformere és fölszámolásának legtevékenyebb szereplője. Én vagyok, aki a nyolcvanas évek derekától annyit tettem”. Többek között „... én jelentettem ki a rádióban, hogy ötvenhat nem ellenforradalom, hanem népfelkelés volt”. Politikai ellenlábasai, s persze a köztársasági elnöki reményeinek szertefoszlatói „rosszmájú kötekedők azok, akik kezére lépnek a gödörből kikapaszkodóknak. Paprikajancsik, percemberkék, akiket a politikai játszmában csak a hatalom érdekel. A magukat liberálisnak nevező jakobinusok különítményesei és kivégző osztagai - állítja róluk.

Ezek után áttekintettem a berzenkedő hazánkfia életútját. Alig huszonnégy évesen a marxista-leninista esti egyetem megyei igazgatója Bács-Kiskunban. Később a megyei pártbizottság osztályvezetője, majd titkára: a KB alosztály vezetője, a Társadalmi Szemle főszerkesztő-helyettese, kulturális miniszterhelyettes, illetve miniszter, művelődési miniszter, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára, államminiszter: a Tudománypolitikai és a Nemzeti Kollégium elnöke, az MSZMP KB, a Politikai Bizottság, az elnökség és a PIB tagja.

Hát ennyire volt a szocializmus megbuktatásán oly nagy elánnal ügyködő polgártársunk az előző társadalmi rendszer mellőzöttje. Tűnődöm, hogy e kiváló felkészültségű, remek debatter adottságokkal rendelkező személyiséget vajon miféle ismérvek függvényében minősítsem.

Hiszen ellentmondásos vélekedésével, meghökkentő „lépésváltásaival” vaskos kétségeket ébresztett ismerőiben. A bácskai napilap 1957. december 15-i számában (az esti egyetem ambiciózus igazgatójaként). Forradalom vagy ellenforradalom? címmel publikáltatott dolgozatában többek között még eképpen vélekedett: „Tépett szájú, hasított körmű sok kis senki, háta mögött még több úri bitanggal, megcsinálta az első Hazai Nemzeti Forradalmat, melyet kis híján Nemzeti Szocialista Forradalomnak neveztek. A Nemzeti Forradalom olyan nevezetes renegátot sorolhatott vezetői közé, mint Nagy Imre, akinek szellemi képességeit ugyancsak egy adóvégrehajtói karrierhez szabták, de jellemtelensége biztosította, hogy miniszterelnök legyen a legdühöngőbb fehérterror napjaiban”. (E dolgozat Lenin: Állam és forradalom című művének tárgyalása során kötelező irodalom volt az ML esti egyetemen).

Ha ezek olvastán akként vélekedne valaki, hogy egy 24 esztendős ifi állíthat efféléket, ki kell ábrándítanom. E historizáló személyiség ugyanis 1985-ben - immár 52 évesen - az MSZMP legfőbb fórumán elmondott felszólalásában - „elkötelezett” rendszerpárti tisztségviselőként - többek között az alábbi szöveggel rukkolt elő a pulpitusról:

„A kongresszusi dokumentumok, a beszámoló, határozattervezet és Kádár elvtárs előadói beszéde meggyőztek arról, hogy jól bevált politikánk lenini fő irányvonalának, az MSZMP nagy történelmi tettekben kialakult és kipróbált módszereinek megerősítésével eredményesen végezhetjük el a jövendő nagy feladatait. Ezért a javaslatokat meggyőződéssel támogatom, képességeim és legjobb szándékaim szerint a kongresszus határozatainak megvalósításán munkálkodom.” (Az MSZMP XIII. kongresszusának jegyzőkönyve, 413–414. oldal). Politikai életművészete csúcsának azt tekinthetjük, hogy az MSZMP kommunista és ateista párt egykori tagja és tisztségviselője gyanánt sikerült eljutnia a katolikus egyetem katedrájáig, illetve (miként nyilatkozta (anno) a jobboldal szellemi vezérének harcostársává válhatott.

Nekem személyes emlékem fűződik a cikkcakkban politizálgató renegát személyiséghez. Az Ilkei Csaba gondozásában 1985-ben megjelent „Nem hallgathatunk: Avagy a Südi-jelenség” címmel közéleti bajvívásaim epizódjait taglaló riportkötet ajánló sorait ő írta. Az előszóban foglalt gondolataival egyetértettem, azt azonban, hogy ő publikálta, míg élek, szégyellni fogom.

Dr. Südi Bertalan

VÉLEMÉNY

Gondolkodó ember azt hinné, hogy mindenki látja, tudja, hogy mi megy végbe társadalmunk életében. Érthetetlen az a nagyfokú közömbösség, ahogyan az emberek viszonyulnak a saját sorsukat érintő eseményekhez. Nem háborodnak fel! Az időközi választásokon is kapitalizmust imádó pártokra szavaznak, vagy a többség el sem megy voksolni. Nemcsak önmaguk, de mindenki más számára is kárt okoznak. Hogy lehet az, hogy rengeteg ember nem törődik a saját érdekeivel sem. Mindenki tudja, mindenki meggazdagodik, aki a politikai pályára lép a mai kormány szekerét tolva. Az eddig uralkodó nyugati rendszerek mindig igazságtalanok voltak. Dosztojevszkij már az 1800-as években megmondta: Az emberiség társadalma még kamaszkorban van. Itt az ideje, hogy felnőtt korba lépjünk.

A világ egyik legszebb parlamentjében olyan emberek dolgoznak, akik nem méltóak arra. Korrupt ember vagy párt egy percig se maradhasson a parlamentben. Olyan választási törvény kell, ami világos és egyértelmű. Minden ép és egészséges ember köteles legyen a választáson részt venni.

A haza a népé!

A parlament és az ott dolgozók népünk példaképei legyenek. Megvalósulhasson a Harmonikus Közösségi Társadalom, a felnőttek társadalma.

Dudás György

SÜDI BERTALAN: Hazámhoz

Árvult hazám, szomorúan látom,

Széttörték immár fényes csillagod:

Dicsőséggel teli korszak után

Nyakunkba a tőke jármot rakott.

„Szabadság” jelszóval link árulók

Jégre vitték hiszékeny népedet,

S álcát öltött szellemi poroszlók

Zsebre tömködnek Júdás-pénzeket.

Bármerre nézünk, szenvedőt látunk,

Becstelenek üldöznek bátrakat:

Ha nyomorunk miatt nem kiáltunk,

Néma szájunkra illik a lakat.

Ki énekelne fároszi fényben,

Amikor ravatalt tettek alád,

Ujjézzanak gyötrelmek hevében,

S dicsőítsék a népi golgotát?

Szeretett hazám, senyvedő népem,

Kretének igazgatják sorsodat,

S az igazságról alkotott képen

Bitangolók keze ejt foltokat...

Ám a jövő hozhat újra tavaszt,

Mely felszítja a hamvadó tüzet:

Letépi nyakunkról a jármokat,

S a népakarat jó útra vezet.

Szép lenne a hősök lázadása,

Árulók bukása a harcmezőn,

Visszatérne népünk alkotása:

A szabadság - virágzón, éltetőn.

Repeshetnének újra a szívek,

Teljesülhetnének régi álmok:

Megszűnhetne végre mindenkinek

A szétválasztó turáni átok...

De a költő addig halkan sírhat,

Tétován dúdolhat, kesereghet:

Pirruszi ütközetekről írhat,

S a sötét máról, szabadság helyett.

Szívrepesve várom érkezésed,

Rab hazám áhította szebb jövő!

Lelkem mélyén sejlik ébredésed

Magyar hon népe, tettre felnövő.

HÍREK

• Húsvét előtti nagypénteken a közeljövőben esedékes időközi választásra jelöltek aláírásgyűjtését végezték a munkáspártiak. Egy időben egyszerre: Fejér, Tolna, Pest, Szolnok, Szabolcs, Bács, Csongrád megyékben. Nyolc jelöltünk számára összegyűlt a szükséges aláírás.

• Raul Castro és Barack Obama találkozója nagy várakozásokkal töltik meg a két ország vezetőit, hogy a változások folytatódnak, és mindkét nép számára eredményes lesz. Bejelentették, hogy az 1960 óta alkalmazott Kuba-embargónak vége. A kubai fél szorgalmazása ellenére az amerikai elnök nem tárgyal a guantánamói támaszpont jövőjéről. Obama Argentínába is ellátogatott.

• Április 18-án eltemettük Szurcsik Istvánt, a Túrkevei Vörös Csillag egykori elnökét, a Munkáspárt alapító tagját. Búcsúbeszédet dr. Szabó Zoltán és dr. Thürmer Gyula mondott.

A Munkáspárt Túrkevei Szervezetének búcsúját Sipos Sándor írásában közöljük. A megye nevében ott voltunk a búcsúztatáson. Emlékét megőrizzük!

• Május elsején a Tiszaligetben az új beszerzésű padokon és asztalokon fogadjuk látogatóinkat eszmecserére, ebédre. Lesz kézimunka és könyvárusítás is.

• Május 1-én a Famunkás Emlékműnél koszorúzást tartunk 9 órakor.

• Május 6-án a II. világháború végének emlékére emlékezünk a Hősök terén 13 órakor.

• Gratulálunk Bencsik Mihály megyei elnökünknek a Munkáspárt Vörös Lobogó kitüntetéséhez.

Jászkun Munkás, 2016. április

Üdvözöljük április 4-ét, felszabadulásunk ünnepét!

És mi van ma?

A politika művelői közül néme­lyek olyan véleményt hangoztat­nak, hogy a népesség struktúránk szerkezete, jövőbeli változtatásai­nak tartalma és iránya nem meg­válaszolható. Holott nyilvánvalóvá vált mára, hogy ebben az ország­ban kvázi rablás szabadságával szentesített tőkés gazdasági be­rendezkedés jött létre, s a társada­lom tagozódása is ennek függvé­nyében történik.

Nem szükséges titkok tudójának lenni, nem is kell valamiféle meg­világosodottak közé számítani ma­gunkat ahhoz, hogy belássuk: a rendszerváltást követő hatalmi konstrukció a magyar nép számot­tevő hányadának életét és jövőjét véglegesen kerékbetörte. Akiknek a kapitalizmus nyújtotta „demok­rácia” lényegét a saját bőrükön sikerült megtapasztalniuk, meg­tudhatták, hogy annak ordastörvé­nyei nem a többség boldogulását szolgálták, hanem minden rendű és rangú lehetőséget kizárólag vagyoni helyzet függvényévé tet­ték. Míg a szegénynek a becsülete és tekintélye is szegényes marad, a gazdag - ha becstelen is - a te­kintélyesek közé tartozónak számíthatja magát.

Túlzás nélkül megál­lapítható, hogy hazánk­ban egy maharadzsa típusú társadalmi be­rendezkedés magyarországi vál­faja keletkezett, ahol a kisszámú elit mérhetetlenül meggazdago­dott, a középosztály felszívódóban (leépülőben) van, a növekvő nincs­telenek, a pauperizálódó proleta­riátus tömege pedig parttalanná vált. S ez utóbbi mintegy negyven százalékát alkotja az ország lakos­ságának.

Alighanem a vidéki családok élethelyzete vált legaggasztóbbá. A szocializmust becsmérlő urak azt hangoztatják, hogy Kádár 1956 után nemtelen eszközökkel „verte keresztül a téeszesítést”. Hozzá­téve, hogy a szövetkezetbe kény­szerülők első pillanattól fogva a búzával, a kukoricával és a gumi­csizmával együtt szinte minden mozdíthatót „hazaszocializáltak” maguknak. Az igazság az, hogy ameddig munkaegység volt a szövetkezeti munkateljesítmények mértékegysége, a dolgozó tagok annak számszerűsége függvényé­ben kaptak évközben és évvégén különféle terményeket fizetség gyanánt. Ezeket szállították haza. A gumicsizmát pedig a tsz által biztosított munka- vagy védőruha kellékeként vehették a tagok igény­be, s nem holmi „elszocializálással” jutottak hozzá.

A múltrendszer gyalázói viszont tudatosan elfülelik, hogy a magyar agrárszférának volt egy dinami­kusan növekvő szakasza, mely eredményeként a Kádár-rendszer burkában elkezdődhetett a paraszt­polgárosodás folyamata. Falvainkban ekkor épültek két- és három- emeletes családi házak. Megje­lentek a legmodernebb - világszínvonalat képviselő - gépek, fel­szerelések. Tsz-ek és állami gaz­daságok új épületekkel, modern istállókkal, vágóhídakkal, savanyí­tó és egyéb üzemekkel gazda­godtak. Melléküzemágak létesül­tek, kiteljesedett a háztáji gazda­ság. Mindezek eredményeként mezőgazdaságunk - a lakosság ellátása mellett - évről-évre nö­vekvő, sok milliárd dolláros ex­portot teljesített. Túlzás és nosz­talgia nélkül elmondható: a magyar mezőgazdaság ezekben az évek­ben aranykora volt az agráriumnak.

ÉS MI VAN MA?

Elszomorítóan haldokló vidék. Ha a mostani helyzetét a rendszerváltás előtti évtizedek alkotó va­lóságához viszonyítjuk, tiltakozó és követelő falusiak tömegeinek kilátástalanság miatti gondterhelt arca jelenik meg lelki szemeink előtt.

Dr. Südi Bertalan

FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC 1848–49-ben

Immár 168 éve annak, hogy hazánkban lezajlott a polgári forradalom és Habsburg-ellenes szabadságharc.

A kiegyezésig (1867) csak titokban ünnepelhették azok, akik számára ez az esemény a magyar nemzet sorsdöntő kísérlete volt az önálló államiság és polgári átalakulás megvalósítására. A dualizmus létrejötte után azonban a legnagyobb állami ünnepünk lett.

Az aulikus földbirtokosok sem a Bécstől történő elszakadást nem fogadták kitörő örömmel, sem a polgárság politikaigazdasági előretörését, mert ezek hatalmi és gazdasági érvényesülésétől óvták monopolizált helyzetüket. A közép- és kisnemesség a tőkésedő földvásárló zsidóktól féltették egzisztenciájukat. Ez utóbbiak, mind a dualizmusban, mind a Horthy-rendszerben hangadói voltak az antiszemitizmusnak. A konzervatív nacionalizmus talaján állva óvatosan kezelték a forradalom kérdését, inkább a nemzeti szabadságharc jelentőségére és fontosságára helyezték a súlyt. Számukra Bécs volt a védőpajzs, ezért a forradalom és szabadságharc megünneplését szordinóval kezelték, annak eszmeiségét a saját képükre formálva. Ahány párt és ideológia működött, annyiféle értelmezése született 1848-nak. Azóta sincs ez másként. A mai politikai irányzatok nem tudtak konszenzusra jutni az ünnep üzenetében. Nemcsak földrajzilag, de érzelmileg, lelkileg is elkülönülnek, sőt egymás ellen használják tanulságait. Ma a hivatalos álláspont hamis historizálással a szovjetellenességre, az antikommunizmusra, a szocialista és liberális törekvések ellen hangolja az ünneplőket. A szocialisták a liberalizmus motivációit és a demokratikus szocializmust helyezik a középpontba. Az újnyilasok - hogy mindenkit lejárassanak, aki útjukban áll a hatalom megszerzésében - a kommunistáktól Orbánig bezárólag nemzetellenesnek kiáltják ki az aktív politikai erőket. Mi kommunisták méltatjuk azt a harcot, melyet 1848 a nemzeti függetlenség elnyeréséért, az elavult, történelmileg lejárt feudalizmus ellen folytatott.

Elismerjük a polgári átalakulás viszonylagos progresszivitását, mely a maga idejében a haladást, a modernizációt, potenciálisan a demokráciát szolgálta, kimutatva egyúttal annak ellentmondásait, és korlátait. Konkrét térbe és időbe helyezve az akkori eseményeket, Petőfi és Táncsics nyomdokain járva, de azon ma már túllépve előre nézünk a közösségi társadalom felé.

Dr. Hegedűs Sándor

FEHÉRTERROR

A kapitalizmus áldozatáról a hatalom mélységesen hallgat, mert inkább Horthy szerecsenmosdatását végzik.

A történelem során a kapitalizmus többször szedte áldozatát, amely sza­dista gyilkolással párosult.

Az első a fehérterror volt, amely eddig a legtöbb áldozatát szedte, mert vé­resen leszámolt a Tanácsköztársasá­gért. „A Dunántúlról ártatlanul legyilkolt emberek halálordítását hordja a szél felénk” - írta a Népszava 1919 őszén. Különösen hírhedtté tették magukat a tisztekből alakult különítmények. Prónay Pál volt az egyik vezetőjük, aki naplójában írta, hogy a kommunistákat az országút fáira akasztották fel. Kaposvárott egy páncélvonat mozdo­nyának kazánjában elevenen égettek el embereket. Kecskemét környékén Héjjas Iván bandája 62 embert hurcolt el a fogházból, megcsonkítva a tete­meket az erdőben találták meg. A Vigyázó-kastély is a brutális gyilkosok helyszíne volt. Abonyban gyilkolt a fe­hérterror és az ország más pontján is.

A második alkalom 1956 októberében volt, amikor közel 200 embert, köztük 55 sorkatonai szolgálatot teljesítő fia­talt gyilkoltak meg. A kapitalizmus áldo­zatai ők azért, mert a gyilkosok is ka­pitalizmust akartak. Az áldozatok név­sora a fehér könyvekben megtalálható.

A harmadik alkalom a rendszerváltás utáni áldozatok. A többszáz fagyhalált szenvedett ember, egy részük a saját lakásában, a kilátástalan helyzetbe került emberek öngyilkossága. Róluk nyilvántartást nem vezetnek, mert még ennyire sem tisztelik az emberi életet. Sajnos a kapitalizmus áldozatainak emlékművet eddig nem építettek, ezért a jövő nemzedéknek lesz a feladata, ha lesz bennük emberi érzés.

Horváth Sándor

Bűn és bűnhődés

Szinte naponta lepleződik le egy-egy fideszes politikus, aki törvénybe ütköző tettet követ el: megveszteget, megvesztegetik, okiratot hamisít, eltulajdonít, ga­rázdálkodik, sikkaszt, stb. Kerü­löm a konkrétumokat, egyrészt, mert olyan ismert esetekről van szó, mely köztémák napjaink­ban, de azért is, mert olyan ál­lamban élünk pillanatnyilag, ahol gyakran nem a tettest állítják bíróság elé, hanem annak leleplezőjét. A kialakult áldatlan hely­zetért a miniszterelnök, a bel­ügyminiszter, az igazságügymi­niszter és a főügyész a felelős. Jogállamban e fenti cselekede­tekért már törvény elé állították volna az elkövetőt. Nálunk hival­kodnak a kétes eredetű luxussal (palota, gépkocsi, öltözködés, nyaralás, telelés, műkincs, stb.), s ezzel tekintélyt szereznek ma­guknak. Vagyonnyilatkozataikat minden skrupulus nélkül hami­sítják, melyből kiderül, hogy nincs egyebük egy gebe Tra­bantnál. A főügyész (nyilván fel­sőbb utasításra) fedezi elvba­rátai kisded játékait, büntetés - hasonló bűnök esetén - csak az ellenzéknek jár. A törvény előtt mindenki egyenlő, s ennek szigorúan érvényt szerez a pártat­lan ügyészség - hirdetik a rezsim hívei. Az alsóbb néposztályoknál a nyomor motiválja az embere­ket, a „felsőknél” a további meggazdagodás igénye.

Ezt a törekvést bátorítja Lázár János, aki vallja: a nincstelenség a tehetetlenség következménye. A bíróságok túl vannak terhelve, a börtönök zsúfoltak. Csoda, ha ilyen morális állapo­tok közepette fokozatosan rom­lanak a közállapotok? Termé­szetesen nem állítom, hogy min­den fideszes valamilyen fokon bűnöző, de igen sokat elcsábí­tott a meggazdagodás kísértete. Ijesztő, hogy milyen mértékben nő a gyilkosságok száma, nincs olyan nap, hogy az újságok, s a televízió ne adna hírt újabb és újabb emberi életek elleni me­rényletekről. A legsúlyosabb esetek szele már megérintette a politikusokat is. Nekik nem kell tartani retorziótól, hiszen a hata­lom kiáll érettük. Számukra azért teremtették az ideológiát, hogy vészhelyzetben mindent megmagyarázzanak, tisztára mos­sanak.

Egy társadalom meddig tud elviselni ilyen foltokat a testén?

Dr. Hegedűs Sándor

ORVOSI TANÁCSADÁS

Mások is szenvednek azzal a tünettel, hogy hiába szednek hashajtót, az nem hat mindig megfelelőképpen. Elmentem az orvoshoz, hogy írjon fel egy erősebbet, azt tanácsolta, hogy esténként fogyasszak el 5-6 szem aszalt szilvát. Bementem egy zöldségesboltba, hogy megvegyem a tanácsolt gyógyszert, de nem kaptam. Mentem a CBA-ba, nem volt. Kerestem a patikában, ott sem volt. Olyan gyógyszereket ajánlottak, amelyiket nem támogat az állam. Nagymamáink, főleg Szabolcsban, ahol rengeteg szilva terem, tudták, hogy szilvát kell aszalniuk. Az egész országot ellátták a termékkel. A besztercei szilva a legfinomabb nemcsak lekvárnak, de aszaltként gyomorproblémára is.

A pálinkafőzés támogatott, ami ártalmas, de az aszalás nem, ami pedig egészséges. A debreceni, nyíregyházi gyümölcsfeldolgozó üzemeket tönkretették, pedig ezek fontos élelmiszer termékeket gyártottak. Az egészségügyben támogatni kellene a természetes gyógyhatású termékeket. Csak akkor használjunk orvosságot, ha feltétlenül muszáj. Rengeteg nyavalyára van a természetben orvosság. Vissza kell állítani a gyógynövénytermesztést, a szocializmusban a gyógynövényfelvásárló telepek szedték össze a lakosok gyűjtéséből származó növényeket. Sokan a gyűjtésből egészítették ki a keresetüket.

A kamillavirág ismert gyógyhatása a betegség enyhítésében sokat segített. Ma is látni egész mezőket a virágzás idején, főleg az Alföld bizonyos részein.

Dudás György

SÜDI BERTALAN: MEGÁLLOK NÉHA...

Megállók néha csöndben, búslakodva,

Mert érzem, imbolyogtat a szédülés:

A múlás hatalma jelezget talán,

Vagy hírnöke környékez: a szélütés?

Létem gyümölcseit lerázta régen

Az életet kurtító múló idő:

Száradó fákon nem látszik már többé,

Hogy fiatal hajtása újra kinő.

Nincs már sok időm, sok barkás tavaszom,

Nem nyűgöz le a csodálatos szépség:

Egyre több bajjal s keservvel büntetget

A derékgörbítő, kínzó vénség.

Olykor a gyengeség vesz erőt rajtam,

Vagy görcs megszorítja fáradt szívemet:

Ha elérkezik a végzetes alkony,

Ismeretlenségbe végleg elmegyek.

Vajon a búcsúzásom is fájni fog,

Ha sorsom int az örök távozásra?

Mesevilágba készteti telkemet,

Testemet pedig síri álmodásra?

Feledni fogom mindörökre, balgán,

Hogy volt valaha egy földi életem?

Boldogságom elillan, mint az álom?

Csak vakhitű mond „nem”-et, ha kérdezem.

A realista eképpen válaszol:

„Lelked a testeddel együtt pusztul el.

Vigaszod, amíg élsz, az lehet csupán,

Hogy akik szeretnek, nem felednek el”.

EGYEBEK

Március 14-én Szegeden, Hódmezővásárhelyen, Szentesen emlékeztünk az 1848-49-es forradalomra és szabadságharcra. Mindhárom helyen Thürmer Gyula, pártunk vezetője mondott beszédet.

Március 15-én a XIX. kerületi Kossuth téri, Kossuth Lajos szobornál volt emlékező összejövetel.

A Szabó Ervin Akadémia március 19-én tartott összejövetele után az Újpesten található Tanácsköztársaság emlékműnél tiszteletünket fejeztük ki elődeink előtt.

A kapitalizmus áldozataira emlékeztünk március 25-én Budapesten.

- A március 21-én kezdődő helyhatósági választások kampányán voltunk jelen, ahol a jelöltek részére gyűjtöttük az aláírásokat. Abádszalókon és Lakitelken is vannak jelöltjeink. Mindkét helyen május 8-án lesznek a választások.

- A sokat emlegetett külső adósságállomány alakulásáról a legfontosabb adatok, annak tükrében, hogy a Kádár kormány mennyire is volt eladósodva 1990-ben.

1990-ben          21 milliárd

1994-ben          28 milliárd

1998-ban          27 milliárd

2002-ben          40 milliárd

2006-ban          132 milliárd

2010-ben          206 milliárd

2014-ben          202.3 milliárd

A külső adósság 202,3 milliárd és ehhez a belső adósság, főleg az egyének tartozásai a bankoknak, ami szintén milliárdokra rúg, és ezek következményei ismét úgy jelentkeznek, hogy megkezdődtek a lakások árverezései.

- A MUNKÁS KUPA kispályás labdarúgó verseny június 11-én - szombaton - lesz Túrkevén.

Jászkun Munkás, 2016. március

Üdvözöljük március 15-ét, Petőfi társait, az ifjúságot, a szabadságot.

Üdvözöljük a Tanácsköztársaságot, a munkások szabadságát.

Víziók egy szebb jövőről

Amíg a falak között nagy hevességgel folyik az akadémikus vita: van-e hazánkban fasiszta veszély, az utcán dölyfösen, kihívóan masíroznak a fekete ruhás, bakancsos fiatalok, a legrosszabb időkre emlékeztető ütemes koppanásaikkal félelmet keltve a járókelőkben. S ha a parádét összeegyeztetjük Vona Gábor pártvezér látomásával, miszerint 2018 az övék lesz, a gyengébb idegzetűeknek van okuk a félelemre. Mert a Jobbik Magyarországért vezére hiába tetszeleg a széplélek pózában, amint kezébe kerülne a gyeplő, kimutatná foga fehérjét. Nem eshetünk tehát áldozatul az újnyilasok ámításának, s nem kell kivédhetetlen igének hinnünk színes fantáziálását, de kivihetetlen célnak sem. Az objektív és szubjektív feltételek hatása, alakulása ugyanis nem zárja ki a jobbikos vezér álmainak beteljesülését.

A nemzetközi életben egy aggályos jobbratolódás figyelhető meg, mely felerősítette a rasszista tendenciákat hazánkban is. Orbán Viktor költői szavai ellenére rosszabbodik mind a gazdasági, mind a morális helyzet, s ezért az emberek kilátásaikat borúlátóan ítélik meg. Kapaszkodókat keresnek. Igaz, a jobboldali kormány fejének váteszi ereje kétséges, nem kell kőbe vésett igének tekintenünk. Történelmünk hagyatéka a szélsőséges nacionalizmus, a militarista irredentizmus, az emberpusztító rasszizmus, mely sokak lelkében mély és maradandó nyomokat hagy, miáltal ez irányú befogadókészségünk meghökkentően intenzív. Élnek még nyilas rajongói Szálasiéknak, s a romló helyzet sorra termeli ki a szélsőjobb utánpótlását. Az egyetemeken siralmasak az állapotok, s jóllehet nem minden hallgató tudatos fasiszta, de Vonáék nemzeti demagógiája termékeny talajra talál historizáló pátoszával.

Egyelőre nem tudni, hogyan alakul majd Orbán Viktor és Vona Gábor viszonya. A kormány bírálva tolerálja a jobbikosok magatartását. Vonáék orrolnak a Fideszre, amiért az kisajátítja szociális és nemzeti retorikáját. Miután előre látható, hogy a Fidesz-KDNP mindent megtesz birodalma megtartásáért, elképzelhető a két párt együttműködése, akár egyesülése is, uralmuk koncentrálása érdekében. Sok múlik tehát az ellenzék bölcs, megtervezett és kiszámítható stratégiáján. Egyenlőre az egymással folytatott harc köti le az antiorbanisták figyelmét. Tanuljanak a történelemből: csak a széles nemzeti összefogás győzheti le a mindenre elszánt országbitorlókat.

Hegedűs Sándor

NŐNAPI KÖSZÖNTŐ

Tavasz hajnalán

Róluk emlékezünk,

A Nőkről, kiknek

Életünk köszönhetjük.

Ki mindent

Megtesz értünk, a Nő,

Dajkál, ápol,

És felnevel Ő,

Hálánk szálljon

Lányra, anyára,

Ki a családot

Összetartja.

Szépséges Nők,

Jó asszonyok,

Kívánunk boldog,

Víg Nőnapot.

Az unokák megkövetése

Romló életviszonyaink közepette mind gyakrabban tépelődöm manapság. Képtelen vagyok napirendre térni fölötte. Bosszant a mostani perspektíva nélküli társadalmi állapot. Vajon mivel érdemeltük ki a nyakunkba telepített, s immáron krónikussá vált létbizonytalanságot?

Körülöttem sertepertélő unokáim figyelése közben összerezzenek. Ha tekintetem mindenre figyelő szemükkel találkozik, s ők visszamosolyognak, megtörténik, hogy összeszorul a szívem. Önfeledt örömük ellenére balsejtelmem ébred bizonytalan jövőjük miatt, mely előrevetíti potenciális szolgasorsukat. Rettegés kerít hatalmába. Hiszen megtörténhet, hogy a tőkés rendszer visszakényszeríti őket a negyvenöt előttihez fogható úri világba és a rendszerváltás teremtette társadalmi szakadék legeslegaljára. Azon páriasorsúak közé, akik a napi betevőért, a némi zsebpénzért látástól vakulásig güriztek a nagyságoséknál. Gyötör a jövőjük miatti félelem, hogy lemenőim munkaerejét különféle ajserek vagy újdonsült dzsentrik zsigerelik ki olyan visszaszármaztatott jogon, hogy felmenőjük valamikor gazdagnak született. Fáj ez nekem, s a rendszerváltás többi vesztesének, hisz nem akartunk ismét szolgaságot. Az emberi tisztesség feláldozásával tollasodók juttattak sokunkat ebek harmincadjára. Olyan árulók, akiknek csak a hatalom, az egzisztencia és a pénz számított. Akik ügyeskedéseikkel, mások eltaposásával jelesre vizsgáztak, s akik gátlástalan harácsolásaikkal tűntek ki a tisztességes többség tagjai közül. Az előző társadalmi rendszer emlőin felhízott renegátok, neofiták feszítették keresztre azt a társadalmi-politikai alakulatot, mely a történelemben először adott nincstelenek millióinak emberi rangot, és sokáig úgy tűnt, egyszer, s mindenkorra fölszámolta azt a gazdasági, politikai és morális kelevényt, mely következményeként évszázadok hosszú során át embermilliók egymás ordasaivá váltak.

Megkövetem unokáimat s minden kárvallott utódomat naivitásom, elővigyázatlanságom szomorú következményeiért. Jelesül, hogy a szabadság, a tisztesség és a humánum kiteljesedésének dolgában kifejtett negyven évnyi munkálkodásom végül hiábavalónak bizonyult, amiért hagytam lépre csalatni magamat, és a várható súlyos következményekre másokat sem figyelmeztettem. Eltűrtem, hogy alantas szándékokkal, blöffökkel, üres politikai frázisokkal milliókat fordítsanak önmaguk érdekei ellen, tömeges sorsrombolásra, össznépi jövőtlenítésre buzdítsák sikerrel a négy évtized eredményeinek megalkotóit és azok utódait.

Megkövetem az unokákat azok helyett is, akik a többség boldogulását és fölemelkedését hirdető hamis tézisek cégére alatt arcpirító alakoskodásukkal, hallgatással, bátorító cinkosságukkal hagyták elgáncsolni és kátyúba sodorni a biztonságos jövő arcát évtizedekig fölmutató szocialista társadalmat.

Dr. Südi Bertalan

Parafrázis Gyóni Géza „CSAK EGY ÉJSZAKÁRA”... c. verséhez

Csak egy nappalra...

- Csak egy nappalra küldjétek el őket!

A milliárdosokat, a haszonlesőket,

a pártkatonákat, a csókos barátokat,

a barátok barátait, -

mind küldjétek el őket!

Fogják meg a kaszanyélt, havi ötvenért,

álljanak hóban, hőben, - vigyék haza,

- amelyből nem lesz hús az asztalon

se bor, se kenyér, se meleg:

az ember itt ennyit ér.

- Légy, mint mi: oly tehetetlen.

Ne legyen állásod: a jelened

legyen csak egy statisztika:

Hogy van munkád - Pedig nincs!

Erről győzködik a - kormánymédia.

S ha elmúlt a nap, és

lefekszel a hideg szobában,

Gondolj rá, hogy ezt teszik most

sok ezren és százan.

És gondolatban a kaszát kiegyenesítik

Dózsára gondolnak, a haláltól nem félnek

Mert mind Dózsa Györgyök ők

és örökké élnek.

Révész István

A TAVASZ 3 PILLANATA

1848. március 15., 1919. március 21., 1945. április 4. a magyar történelem három lényeges dátuma. A politikai analfabéta történelemhamisítók hazugságokkal igyekeznek átírni a valóságot, és ehhez kormányzati támogatást is kapnak. Az urak nem tudják megemészteni, hogy két alkalommal is a munkások kezébe került a hatalom. A kizsákmányolók kénytelenek voltak tudomásul venni, hogy nekik is dolgozni kell, ha enni akarnak.

1848-as szabadságharc márciusi ifjainak a követelése ma is időszerű, ezt azonban a mai hatalom figyelmen kívül hagyja. A hatalmi mámorban elfeledkeznek 1948 szelleméről, és csak a maguknak kedvező gondolatokat szajkózzák.

Az 1919-es Tanácsköztársaság 133 napját ők vegetálásnak állítják be, figyelmen kívül hagyva azokat az eredményeket, amit ez idő alatt elértek. A Tanácsköztársaság leverése után betiltották a Magyar Kommunista Pártot és a kommunistákat üldözték. 1920-tól minden közhivatal címében és vezetőnek rangjában ismét ott szerepelt a „Magyar királyi” jelző, és a Tanácsköztársaság érdekében kifejtett agitáció bűncselekménynek számított. Az úri nép válasza volt a fehérterror - aminek következménye az embertelen megtorlás lett, főleg a kommunisták és a velük szimpatizálókat kínozták halálra.

Az 1945-ös felszabadulást a hatalom megszállásnak minősíti, és nem törődnek vele, hogy ezzel sok embert sértenek meg, a zsidóság álláspontját - hogy felszabadulás volt, - sem vesz-szik figyelembe. Felszabadult az ország Horthy Miklós, Szálasi és a támogatóik által nyomorba döntött magyar nép. Feljöhettek a pincékből a romokban döntött fővárosban. A fiataloknak is tudniuk kell, hogy a vörös csillagos szovjet katonák nem akarták lerombolni Budapestet. Nagylelkű ajánlást tettek Budapest védőrségének, ha kilátástalan életeket és vagyont pusztító harc helyett leteszik a fegyvert. Minden magyar katona számára az azonnali hazatérést biztosítják. A németek válasza az volt, hogy a hadtörténelembe is példátlanul aljas módon legyilkolták a fehér zászlóval vonalaikhoz közeledő Osztapenko és Steinmetz Miklós magyar származású kapitányt. Ezután indult Budapest ostroma, mérhetetlen károkat és sok ember életét követelő hadművelet.

A mai hatalom birtokosai nem akarnak szembe nézni a múltunkkal, azt sajnos elhallgatják, vagy meghamisítják, pedig az ő hatalmuk is véget ér, és a következő nemzedék nem lesz büszke rájuk.

Hegedűs Sándor

Milyen az igazi szocializmus?

Jellemzője nem lehet más, mint a Harmonikus Közösségi Társadalom. A harmónia kifejezi az igazságot, a rendet, a biztonságot, az emberek jogi egyenlőségét, de a kötelességeit is. Az élethez mindenkinek joga van. Minden ember köteles dolgozni a legjobb tudása szerint, és úgy is kell foglalkoztatni. A kimagasló teljesítményt jutalmazni kell.

A szocializmusban is lehetnek gazdag emberek, ha valaki tehetségével és szorgalmával többet ad a társadalomnak, akkor több pénzt is keres. A harmonikus társadalomban nem lehetnek hajléktalanok, munkanélküliek. Ingyenes a tanulás, az egészségügy.

A kapitalizmusban vannak gyerekek, akik még óvodába sem járnak. Az utcán sok ember kéreget. A létező kapitalizmus rengeteg problémával küzd, aminek eredménye akár világégés is lehet. Ezt nem kellene megvárni.

Dudás György

FEBRUÁR 25.

Ezen a napon hazánk jelenlegi kormányhoz kötődő dolgozói a kommunizmus áldozataira emlékeznek. Városunk vezetői is ezt tették a Tisza Szálló falán elhelyezett emléktábla előtt. A beszédekből nem idézek semmit, egyértelmű, hogy annak egyetlen szava sem volt úgy, ahogyan megfogalmazták, de hát nekik ezeket kellett mondaniuk. Mit mondhat egy pap, egy városi vezető, milyen versidézetek hangzanak el.

Pártunk fiatal tagjai egy ellendemonstrációt szerveztek, ahol 13-an, kezünkben zászlóval, táblákkal álltunk a színház épület előtt, az „ünneplőkkel” szemben.

Többen kíváncsiak voltak, hogy a mi kis csapatunk miért is van ott. Lefényképezték a tábláinkat és a fiatalabb tagok egy csoportjáról a Szolnok TV is mutatott felvételt, röviden elmondva jelenlétünk célját. Ez történt február 25-én, 17-18 óra között.

Búcsúzunk

GAÁL GYÖRGYNÉ Irénkétól

aki 87 évesen hagyott itt mindent, mindenkit, amit életnek nevezünk.

Pártunk tagja volt 1990 óta, rendszeresen látogatta rendezvényeinket, amíg mozgásában nem korlátozta betegsége.

Pártunk képviselői sírjáig kísérve búcsúztak Irénkétől.

A Szolnok városi, megyei vezetőség

KARSAI JÁNOSTÓL

a törökszentmiklósi párttagság búcsúzik. Született 1935. december 12-én és meghalt ez év február 9-én. Ötvenöt évig volt a Munkáspárt aktív tagja.

Szilágyi András a párttagság nevében

A SALGÓTARJÁNI VÁLASZTÁSRÓL

Egyes híradósok úgy fogalmaznak, hogy a város büntetett azzal, hogy az MSZP előző polgármestert követően (aki elhalálozott) ismét „baloldali” nyerte el a szavazatok többségét. Ez a „baloldali” úgy volt „baloldali”, hogy az MSZP + Demokratikus Koalíció + Tarján Városlakó Egyesület + Európai Baloldal jelöltje volt.

A választásokon a részvételi arány 49,24%-os volt. Amit szomorúan veszünk tudomásul. Az embereket nem érdekli a város, a politika jövője, vagy félnek. Mindkettő szomorú. Ezeket az embereket nehéz vagy nem is lehet megtalálni.

A Munkáspárt jelöltje, Thürmer Gyula 275 szavazatot kapott.