Jászkun Munkás, 2010. szeptember

A Munkáspárt indul az önkormányzati választásokon

A Munkáspárt elnöksége és megyei elnökei július 26-án úgy döntöttek, hogy a párt elindul az idei önkormányzati választásokon. Ez azt jelenti, hogy a Munkáspárt mindenütt állít jelölteket, ahol ez lehetséges. A Munkáspárt célja az, hogy a lehető legjobban bemutassa a Munkáspárt politikáját, kihasználva a választások által kínált lehetőségeket. Meg kell őrizni eddigi pozícióinkat, hangzott el a tanácskozáson. Egyetértés volt abban, hogy a Munkáspárt nem köt szövetséget a polgári pártokkal, sem az MSZP-vel, sem a Fidesszel, bár voltak ilyen megkeresések.

Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke elmondta, hogy a Munkáspárt nem helyesli a választási törvény megszigorításait. A parlament meghagyta a kopogtatócédulákat, amelyek nagyon sok vitát és ellenérzést váltottak ki. Kisebbé tette az önkormányzati testületeket, amit a Munkáspárt üdvözöl, de jelentősen megnehezítette a jelöltállítás és a bejutás lehetőségeit. Ez viszont a Munkáspárt megítélése szerint nem jó, mert így számos társadalmi érdek, érzés nem jut el sem a parlamentbe, sem az önkormányzatokba.

Elfogadhatatlan például, hogy Budapesten a főpolgármesteri jelöltséghez két hét alatt 28 ezer ajánlócédulát kell összegyűjteni. Valójában a nép nem szólhat bele érdemben saját sorsa eldöntésébe, hiszen csak a sok pénzzel rendelkező parlamenti pártok jelöltjei között válogathat.

A párt elnöke szólt arról is, hogy az idén egy másik fontos eseményt is le kell bonyolítaniuk, a Munkáspárt következő kongresszusát. A munka elindult. Megyénkben is megkezdtük a szervezőmunkát, pártunk vezetése a tagság véleményének kikérése után a javasolt jelölteket és az aktivistákat felkészítette. Augusztus 17-én a kopogtatócédulák gyűjtése is megkezdődött.

Kérünk minden párttagot, aktivistát, hogy a fenti feladatok végrehajtásában bekapcsolódva továbbra is tegyenek meg mindent, hogy a munkánk sikeres legyen. Szavazataikkal segítsék, hogy a Munkáspárt képviselői bejuthassanak az önkormányzatokba.

Megyei Elnökség

A Magyar Kommunista Munkáspárt Szolnok városi és megyei képviselő-jelöltjei a 2010-es helyhatósági választáson
Szolnok, 1. választókörzet	Koczka Béla
Szolnok, 2. választókörzet	Dikó Miklós
Szolnok, 3. választókörzet	Gulyás László
Szolnok, 4. választókörzet	Dr. Fehér Lajos
Szolnok, 5. választókörzet	Bencsik Mihály
Szolnok, 6. választókörzet	Lovász Sándor
Szolnok, 7. választókörzet	Seller István
Szolnok, 8. választókörzet	Nagy Endre
Szolnok, 9. választókörzet	Fekete Sándor
Szolnok, 10. választókörzet	Szilágyi Sándor
Szolnok, 11. választókörzet	Donkó Jolán
Szolnok, 12. választókörzet	Bánvölgyi Attila
Jászárokszállás	Csányi László
Jánoshida	Kun József
Nagykörű	Póta Lászlóné
Kőtelek	Szász Sándor
Szászberek	Szijjártó Mihály
Cibakháza	Balla József
Martfű	Pozsonyi Péter
Túrkeve	Csajbók Ferenc
Karcagon, Mezőtúron, Kisújszálláson és Tiszafüreden több jelölt indítását tervezzük.

Keresztek

Bizonyára másoknak is feltűnt már, hogy némely honi ünnepeink alkalmával olyképpen hullanak a különféle jelzős keresztek, miként katonáéknál a rendfokozatgyarapító csillagok szoktak potyogni.

Van közöttük Magyar Köztársasági Érdemrend nagy- és középkeresztje csillaggal és anélkül, arany és ezüst, tiszti kereszt, polgári és katonai tagozatos, a lovagkereszt különféle tagozatai stb. változat.

Öltözékre tűzhető és vitrinbe helyezhető díszdobozos kellékek gyanánt adományozzák ezeket. Érdemekért, kiváló teljesítményekért, olykor pedig bizonyos életművek elismeréseként.

Persze többnyire valamilyen sarzsival rendelkező s jobbára ismert honpolgároknak, alkalmasint külhoniaknak adnak át efféle elismeréseket az ország közjogi, miniszteriális vezetői. Így történt ez a nemzeti szerencsétlenséggel felérő rendszerváltás utóbbi húsz esztendejében.

Aligha csak nekem tűnt fel, hogy fizikai munkakörben dolgozóknak nem osztottak semmilyen kitüntetést. Az elismerésben részesítendők jegyzékének összeállítása közben szisztematikusan „megfeledkeztek” róluk. Holott valójában ők az ország szükségleteinek, a létfenntartáshoz nélkülözhetetlen anyagi javak döntő hányadának előállítói.

Az „átkossá” degradált szocialista társadalmi rendszerben bezzeg a kétkezi munkának is becsülete volt. Abban a „fogd meg melóért” is adtak állami, miniszteri és munkahelyi kitüntetéseket. Sőt, a kitüntetésre szánt érmek jelentős hányada a munka nevét viselte. Sokan emlékszünk még a Munka Érdemrend különböző fokozataira, a Munka Vörös Zászló Érdemrendre, a Szocialista Munka Hőse, vagy a Kiváló Munkáért kitüntetésekre. A mai uraink tudhatnák: ezekkel a fizikai dolgozókat is megtisztelték.

Azt valószínűsítjük, hogy azért van most másként, mert a polgári társadalmi rendszer miniszteriális személyiségei felismerték, hogy a proletársorba taszítottaknak fölösleges lenne újabb kereszteket adományozniuk. Hiszen tudják, hogy legtöbbjüknek van már keresztje.

Az övék sorskereszt: a szegénység, a nyomor, a tartós munkanélküliség, a kiszolgáltatottság, a bizonytalanság, a jövőtől való rettegés, a hajléktalanság és a Budapest néhai Sipőcz nevű főpolgármesterének ingyenkonyhájánál anno tolongók mintájára csoportosuló szerencsétlenek keresztje, amit az úri Magyarország legújabb kori tőkéscsoportjai, nábobjai és a polgári rendszer regnáló politikusai a szocializmus felszámolása óta eltelt húsz esztendőben raktak a nélkülözésre kényszerített tömegek vállaira.

Önmaguk és családjuk sorscsapásaként cipeltetik velük a kapitalista rendszer elembertelenítő keresztjét, hogy súlyos megpróbáltatások szenvedő alanyaiként utódaikra örökíttessék a testet-lelket fertőző szegénységet és nyomort. Mivel az érdemkereszt és a sorskereszt nem lehet egymással adekvát – hiszen a tőkés állam kibékíthetetlen ellensége a kétkezi dolgozóknak –, több millió állampolgár számára soha nem dukál állam által adományozott kitüntetés. A munkanélküli tengődők sorsában osztozó százezrek pedig annak örülhetnek, hogy a fölöslegessé válók családi kitartottjaiként egyáltalán létezhetnek.

Dr. Südi Bertalan

A baloldalról

A kampány során Mesterházy Attilától, az MSZP miniszterelnök-jelöltjétől a TV-ben leadott reklám során többször hallottuk, hogy ő a baloldal miniszterelnök-jelöltje. Véleményem szerint tájékozatlan, vagy szándékosan meg akarta téveszteni a választópolgárokat.

Érdemes egy kicsit visszamenni a munkásmozgalom történetében, abból a célból, hogy baloldal fogalmáról tiszta képünk legyen. „A baloldal a politikában általában a reakcióval szemben álló erők, pártok, személyek összességének elnevezése.” A baloldal legnagyobb ereje a munkásmozgalom. Az egész baloldal legkövetkezetesebb ereje a kommunista pártok.

Az ismereteim szerint ma a baloldal fogalmában három tényezőt állítok.

1. Tőkésellenes.

2. Végső célja a közösségi társadalom.

3. A Kádár Jánoshoz való viszony.

Az MSZP a tőkésosztály kiszolgálója. Vezetői között sok, aki maga is tőkés. A közösségi társadalomról hallani sem akar. Kádár Jánostól elfordult, helyette a Vologya fedőnevű KGB-s ügynök Nagy Imre örökösének vallja magát.

Ezért nem tartom az MSZP-t baloldali pártnak, főleg nem kommunistának. A téma kapcsán úgy érzem, írni kell a kommunista szóról is. Nap mint nap halljuk, hogy szidják a kommunistákat. Egész biztos, hogy ilyenkor az MSZP tagjaira gondolnak. Ők nem kommunisták, nem is voltak azok soha sem, legfeljebb tagjai voltak érdekből az MSZP-nek. Aki ilyen formában kommunistázik, az politikai analfabéta, vagy szándékosan akarja lejáratni a kommunista szót. Arról nem is beszélve, hogy eddig a világon egyetlen országban sem volt kommunizmus, ezért az ezzel kapcsolatos kijelentések szintén nagyfokú tájékozatlanságról tesznek tanulságot. A kommunizmus egy társadalmi-gazdasági alakulat, a kommunista szó személyhez kötődik. „Kommunista: kommunista párt tagja, aki meggyőződéses marxista-leninista, a kommunizmus ügyéért harcol, aktívan működik valamely pártszervezetben, és betartja a pártszervezeti szabályokat.”

A politikai élet szereplői jó volna, ha tehetségük lehetővé teszi ezt, figyelembe vennék.

Horváth Sándor

Emlékezzünk, hogy 1939. szeptember 1-jén tört ki a II. világháború

Ballada Heller István magyar honvédről

(A tragikus sorsú 2. magyar hadsereg és apósom emlékére)

István is elment a háborúba,

Ahová sok ezer társával küldték:

„Dicsőség jár érte”, mondogatták –

„Harcotokra mindig legyetek büszkék!

Hazát mentek védeni, oroszok ellen”

Hazudták küldőik fennen magyar nyelven.

„Visszatértek onnan”, ígérgették,

„Mire a fákról a levelek lehullnak.”

Ők meg masíroztak énekelve,

S „nekivágtak” az ismeretlen útnak.

Múlott az idő, a hónapok sorjáztak,

De hazajövetelre hiába vártak.

Ádáz harcok közben Voronyezshez értek,

Tüzeltek rájuk az orosz „Katyusák”,

Ágyúk dörögtek, a golyók süvítettek,

S árkot ástak maguknak a katonák.

Voronyezs lett a magyarok Sztálingrádja,

Don-kanyar pedig sok ezer honvéd sírja.

Bomba robbant István közelében,

Gödröt tépett a lőállása mellett,

Roncsolt testtel félrekúszott lassan,

S halkuló hangon búcsúzkodni kezdett.

Miközben a föld lecsorgó vérét nyelte,

E bús katonadalt zokogta a lelke:

„Harcok mezején,

Hazámtól ennyire távol,

Itt, ahol senki sem gyászol,

Itt halok meg én.

Nem lesz egy tenyérnyi föld se

Kopár síromon, elesett

Katonák teste lesz a vánkosom:

Ahová le fognak tenni,

Síromra nem borul senki, senki, aki él,

Tavasz se fakaszt rám zöldet,

Elhordja rólam a földet, messze majd a szél...”

Mielőtt halála érkezését vélte

Végső szavaival családját idézte:

„Valahol ott messze, szép Magyarországon

Van három gyönyörű kicsi gyermekem,

(Ilonám, Juliannám, Jánosom).

Van jó feleségem, hervadó virágom,

Őket mindenkinél jobban szeretem.

Ha lakó leszek majd egy fényes csillagon,

Örök nyugalomban csak velük álmodom.”

Így ért véget István katonaélete,

Őrzi őt utódai emlékezete.

Südi Bertalan

A Munkáspárt 2006 és a baloldali összefogás

A közelmúltban a Népszabadság cikket közölt Vajnai Attila (a 2006-os párt elnöke) tollából. Gondolatai nagyobbik felével azonosítani tudnám magam, ha az összefogás kereteit jól szabná meg. E tekintetben azonban nem tud szabadulni olyan sztereotípiáktól, amelyeknek valódiságát az elmúlt húsz esztendő naponta cáfolta meg. Ő az MSZP-vel mint baloldali párttal számol, pedig tudnia kell (tudja is), hogy már indulásakor sem volt az. Egy párt jellegét ugyanis nem programja, hanem tettei alapján kell megítélnünk. Ilyen alapon Orbán Viktor társulatát is lehetne baloldalinak minősíteni. Nem vall politikus alkatra, ha ezt nem látja be.

Ugyanakkor a Magyar Kommunista Munkáspártot nem említi az összefogás tényezői között. Vagyis az MSZP-vel igen, velünk nem kíván együttműködni. Azonnal gyanússá válik egy „baloldali” tömörülés, amennyiben onnan kirekesztik a kommunistákat. (Nem szolgálja igazán az ügyet, ha nem tud felülemelkedni sérelmein.) A szövetségeseknek egy adott cél kijelölésénél nem kell feltétlenül mindenben egyetérteniük, de az alapvető kérdésekben nem lehet közöttük releváns nézetkülönbség.

A koalíció jellegének meghatározásánál fontos lenne megfogalmazni az együttműködés stratégiai céljait is. Mi nem számolunk az MSZP-vel, ha egy baloldali tömörülés létrehozásán munkálkodunk, de akkor igen, amikor egy antifasiszta koalícióról van szó. Mert ez esetben a demokráciát kell közösen védenünk a fasizmussal szemben. Ekkor azonban a Fideszt is figyelembe kell vennünk.

Vajnai Attila írásából nem derül ki egyértelműen, hogy mi lenne az együttműködés célja. Ám akármelyik feladatot tűzi is maga elé a 2006-os párt, a Magyar Kommunista Munkáspárt nem mellőzhető, ha valóban a baloldaliakat kívánja összefogni. Vajnai Attila olyan frázisokat jelöl meg, melyek megtalálhatók bármely pártnál (esetleg a megfogalmazásnál lelhetők fel bizonyos eltérések), nem elég konkrétak ahhoz, hogy félreérthetetlenek legyenek.

Ideje lenne minden baloldali pártnak, szervezeteknek lépnie a közös cél érdekében, mert ez a feladat idő- és munkaigényes, a tétovázás pedig súlyos következményekkel járhat. Gondoljunk arra, hogy 1933-ban milyen drámai fejleményei voltak a német szociáldemokraták és kommunisták összefogása késedelmének. Előbb a baloldalt (a balközépet) kell tömöríteni, csak ezután következhet a polgári antifasisztákkal létrehozandó szövetség.

Hegedűs Sándor

Kik is azok a munkások?

Igen, ez nagy kérdés! Igen. Mi a dolgozó emberek pártja vagyunk. Nos, az élet számtalan területén még van dolgozó ember. Fizikai, kétkezi, szellemi stb. Csak a „dolgozó ember” nem tudja magáról, hogy ő bizony munkás, netán melós, természetesen tisztelet a kivételnek.

Bányász? Ma már alig van. Bankár? Hát ő nem. Földműves, erdőmunkás, csicskás, gépkocsivezető, rendőr, postás, vasutas, tűzoltó, mentő, takarítónő, pedagógus, pék, bolti eladó, az egészségügyben ápoló, beteggondozó, építőmunkás, közmunkás. És így tovább, sorolhatnám, de többségük igen-igen nehéz fizikai munkát végeznek, de természetesen jól képzett szakmunkások, mérnökök, tanárok és több szakmával rendelkezők. Talán ők azok, akiknek még ha van munkahelyük, nevezhetők valamilyen szinten munkásnak, vagy divatosabban mondva munkavállalónak, de ha nem, akkor álláskeresőnek vagy munkanélkülinek.

Nos, a teljesség igénye nélkül, de ők valamilyen formában munkások. Igaz, hogy óriási, meghatározó többségük nem is tudja önmagáról ezt. Ha venné a fáradságot, és elgondolkozna, talán szembesülne önmaga helyzetével, akkor még a voksát is az érte kiálló Munkáspártra tenné, ha egyáltalán elmenne választani.

Fülöp Péter

Tiltakozunk

Akiknek az ország fennállását köszönhetik, ma már semmibe veszik őket.

Önhatalmú kapitalista párt és a becsapott nép ellentéte egyre jobban megmutatkozik. Hol vannak (hová lettek) a nép képviselői, az egyszerű emberek sorsát befolyásoló baloldali vezetők, a szakszervezetek aktivistái.

A kormány hivatalba lépése óta nem tárgyalt a munkavállalókkal, nem hívták össze az Országos Érdekegyeztető Tanácsot. A 2/3-os többséggel az eddig kivívott szociális vívmányokat mind megváltoztatják, és senki sem tudja kivédeni a tőke hatalmát hazánkban. Hova haladunk? Ki tudja a jövőt? Mi lesz a szociális segélyből élőkkel? Mi lesz a gyermekeinkkel, az unokáinkkal? Hová juttatták az országot a rendszerváltás után? Húsz éve kimentek az oroszok, megszűnt a Munkásőrség, és a Kádár János temetése utáni sírgyalázással senki sem törődik.

A rendszerváltók hazugságai a történelem átírásával csak a régi grófok, bárók és hercegek, a gyárosok és a földbirtokosok érdekeit segítik elő. Nekünk, nyugdíjasoknak már mindegy, hogy az MSZP vagy a Fidesz urai nyirbálják meg a nyugdíjainkat. Akkor mi a rendes munkánk mellett – öntudatból – sok társadalmi munkát végeztünk ingyen, gondolván azt, hogy jobb lesz a gyermekeinknek, unokáinknak. A milliomosokat hagytuk csalni, lopni, olyan törvényeket hoztak, hogy a bűnözők, csalók élik világukat, de egy darab kenyeret nem adnak a szegényeknek. Még a minimálbért is megadóztatják. Egy gerinces MSZP-s vagy fideszes politikus sincs, hogy a szegények javára megfelezné a millióit. Minden megszerzett millió szerintük jogos és törvényes – és azt merik mondani, hogy most demokrácia van?

Minden rendszerváltó belátja őrült tévedését, mert az élethez való jog minden embernek jár, de az, hogy egyes emberek milliókat, milliárdokat harácsoltak össze, a másik ember pedig éhen hal, megfagy az utcán, megöli a családját, mert nem tudja eltartani – ez önöknek demokrácia?

Meddig tűrjük még, hogy a tőke, a pénz hatalma uralkodjon felettünk? Hol az igazság? Hol az Isten?

Koczka Béla

Jászkun Munkás, 2010. július

Kádár János emléke örökké a szívünkben él...

Nem feledtük el, pedig már 21 éve annak, hogy egy júliusi napon megszűnt dobogni a szíve annak a nemes és emberségben kiváló államférfinak, aki több mint három évtizeden keresztül szolgálta a magyar nemzetet. Történelmünk olyan negyedszázadában állt ő a párt élén, amely kitörölhetetlen nemzetünk életének lapjairól.

1989-ben egy nagy államférfitól, a XX. század nagy magyar politikusától vettünk búcsút, akinek a poklokat is meg kellett járnia, hogy töretlen hitével, mély elkötelezettségével később alkotni, vezetni tudjon.

Életének végnapjai a shakespeare-i sorokat idézi:

A rossz, mit az ember tesz, túléli őt;

A jó gyakorta sírba száll vele.”

Nem a túlélők kíméletlensége, igazságtalansága, sőt az utóbbi időben a gyalázkodása idézi fel bennünk e sorokat, hanem az el nem múló megrendültség és az azóta eltelt idők keserű tapasztalatai.

De Kádár János emléke nem tűnt el nyomtalanul. Tovább él. Kádár János halálának 21. évfordulóján, mi, a kisemmizettek, a megalázottak köszönettel és soha el nem múló hálával gondolunk rá. Emlékét kegyelettel megőrizzük, mert a dolgozó néppel összefogva egy olyan világért harcolt, ahol nem lesz úr és szolga, ahol a dolgozó megtanulja felemelni a fejét. Tanulhat, alkothat, tervezheti a saját és a gyermekei jövőjét, nem kell aggódni a holnapért.

Nem rajta múlott, hogy nem minden vált valóra. Ő, a nagy kompromisszumok és a rugalmas engedékenység híve, nem látta át – vagy ha átlátta, nem tudta megakadályozni –, hogy a nép által támogatott reformfolyamatokat megsemmisítsék.

A betegsége és a belső ellenség hatására az események függetlenedtek az ő akaratától, és végső soron félreállították őt. Ezeket a romboló tevékenységeket a belső ellenség és a tőkés Nyugat is támogatta, és ez már nem a nép érdekeit szolgálta. A döntések nyomán kihaltak, kifosztottak lettek a gyárak, szétzüllesztették a világszínvonalú mezőgazdaságot, és elszegényedett a dolgozó nép. A privatizáció útján eltulajdonították a nép vagyonát, és most egy újgazdag tőkés réteg uralkodik az ország felett.

Az ország jelenlegi helyzete nem ígér nyugalmas, kiegyensúlyozott jövőt. Mi, akik ismertük ezt az életet, nem felejtünk! Emeljük hát fel szavunkat a vesztesek érdekének védelméért.

Összefogva azokat kell támogatni, akik azért harcolnak, hogy legyen társadalmi igazságosság, és minden embernek adja meg a megélhetés az emberibb életmód lehetőségét, és erősítse meg a jövőbe vetett hitünket. Ezért küzd a Munkáspárt, és ezzel az elhatározással maradunk hűek Kádár János felejthetetlen emlékéhez.

A Munkáspárt Megyei Elnöksége és tagsága

Vörös Csillag alatt

(Vers egy ablakból)

Szerző: Balta Fruzsina

A Vörös Csillag alatt álltam,

Néztem, milyen szépen ragyog.

Néztem. Szívemen könny futott szét,

S kinyitottam az ablakot.

Most már befolyt hozzám a fénye.

Hallgattam. Sírt, a vére folyt.

Megjárta sokszor - most is járja

A sötét bugyrú, mély Pokolt.

Azt mondtam: "Kelj fel! Jöjj le hozzám!"

Éleszd újra a szíveket!"

Könnyein keresztül mosolygott.

"Nem! - mondta. - Most még nem lehet!

Itt áll romokban drága váram,

Ájult, a fala szétesett.

Építsétek meg újra kőből!

Legyen nagyobb és fényesebb!

Legyen tágasabb, mint volt régen,

Hajléktalan fölött tető,

Oltalom annak, aki gyenge,

Didergetőket melengető.

Legyen közös hajlék a váram,

Föleszmélt népek otthona!

Ha elkészül, meglátogatlak,

És nem is hagylak el soha."

(A szerző 15 éves gimnáziumi tanuló.)

Számonkérés

A Fidesz-MPP a kampány során erőteljesen hangoztatta, hogy számonkérést fog végezni, ha hatalomra kerül. A kormányra kerülés megtörtént, a számonkérés majd elválik.

Menjünk vissza egy kicsit az időben. 1998-ban a Fidesz alakított kormányt az FKGP-vel úgy, hogy a kisgazdapárt 82 kisgazda képviselőjelöltet léptetett vissza a Fidesz javára. Az Orbán-kormány nemcsak szerkezeti átalakításokra, hanem a külsőségekre is adott. 2000-ben megalakították az Országimázs Központot, amely sok elvhű barátnak adott jövedelmi lehetőséget. Ez akkor támadások középpontjába került, mert az állami ünnepségek szervezésére milliárdokat költöttek, amiből, gondolom, jutott is, maradt is.

A Fideszhez közelálló Ezüsthajó és Happy End Kft.-nek kiutalt milliókból jutott az ott tevékenykedő haveroknak. Ők az állami ünnepségek szervezéséért, a kormány tevékenységének dokumentálásáért kaptak százmilliókat. A „Fidesz-közelinek” tartott cégek eltüntetésére emlékezhetünk Kaya Ibrahimra és Josip Totra, a két külföldi munkanélkülire, akik tucatjával vásárolták meg a csődbe ment cégeket.

2002-ben az MSZP–SZDSZ kormány Keller László vezetésével az „elkövetett visszaélések” feltárására bizottság alakult. Évek múlva az ügyek úgy végződtek, hogy erkölcstelen volt, de bűncselekmény nem történt, amely nem minden ember igazságérzetével esett egybe. A magyar nép zsebéből kivett milliárdok szépen elúsztak, ki tudja pontosan, hogy kik jártak jól. Ezért kételyeim vannak afelől, hogy most majd helyreállnak az igazságérzetük. Van egy közmondás, miszerint a holló a hollónak nem vájja ki a szemét.

Erkölcsi alapja a számonkérésre csak a Munkáspártnak lehet, mert az elmúlt 20 év alatt a korrupciós ügyeknek az árnyéka sem vetődött rá.

Horváth Sándor

Az első csalódások

Hatalomra került a Fidesz-KDNP koalíció. Orbánék hívei azt remélték, hogy pártjuk a kétharmados többség birtokában azt teszik, amit akarnak. Mégis úgy tűnik, hogy a gépezet elakadt.

A parlamentben meg tudták szavaztatni a kettős állampolgárságot, a nemzeti összetartozásról szóló törvényt, megkezdődött a nemkívánatos szocialista állami tisztviselők leváltása, rövidesen sor kerül a korábbi alkotmány átdolgozása stb. Az őrségváltás sürgős volt, mert a párt támogatói zsíros pozíciókhoz akarnak mielőbb jutni.

Ám valljuk be őszintén, a szavazópolgárokat jobban érdeklik azok az ígéretek, melyek a lakosság szociális helyzetét lennének hivatva megjavítani. Már regnálásuk első napjaiban kiderült, hogy éppen azok az intézkedések szenvednek késedelmet, melyeknek kilátásba helyezése oly vonzóak voltak a lakosság számára, és amivel a Fidesz elnyerhette a voksok meghatározó többségét.

Adócsökkentést ígértek, de Orbánék bevallották, erre a közeljövőben nem kerülhet sor. A munkanélküliség felszámolását ígérték, de elismerték, hogy legalább tíz esztendőre van szükség ennek megvalósítására.

És ott van még a tandíjmentesség, az egészségügy ésszerűsítése, a közbiztonság megteremtése, több rendőr szolgálatba állítása, a honvédelem korszerűsítése, magasabb fizetés a pedagógusoknak, orvosoknak és mindenkinek, akinek a voksától remélhetik parlamenti fölényük biztosítását. Nyeregben vannak, immár sok kérdésben visszavonulót fújhatnak. Egyelőre nem kell tartaniuk attól, hogy támogatóik megvonják tőlük a bizalmat, mert a mézeshetek eufóriája még elködösíti előttük a távlatokat. Bíznak bálványukban, türelmi időt adnak neki, de az élet már csak olyan, hogy a türelem is elfogy egyszer, s akkor megkezdődik a bizalomvesztés korrodáló hatása.

Ezt elhárítandó, megindult az ideológiák gyártása: az ország a vég szélén áll (Kósa és Szíjjártó vizionálása), a Bajnai vezette kormánytól üres kasszát örököltek, kifizetetlen számlákat, eladósodást. Komolyan vették ígéreteiket – mondják –, de mindehhez sok pénzre van szükség, és mit tehetnek, ha az előző kormánytól csak csődtömeget örököltek? Mindenért a csaló, panamista szocialista kabinet a felelős, mely elsikkasztotta a nép vagyonát. Meg aztán itt van az árvíz, melyet Wesselényi Miklós óta nem látott az ország.

A helyreállítás, a kárvallottak anyagi támogatása milliárdokat emészt fel, s ezt valahonnan elő kell teremteni. Ez igaz, de itt nem erről van szó, hanem arról, hogy a szavazók megnyerése okán túlígérték magukat. Az érlelődő konfliktust újabb ámításokkal és – ha kell a diktatúra fokozásával igyekeznek majd elsimítani. Ez sok kockázatot rejt magában.

A dilettantizmusnak példái felvetik a kérdést: alkalmasak-e az „ifjútörökök” az ország szakszerű vezetésére? A kérdés költői. A burzsoázia támogatta a Fideszt, mert a szocialisták botlásai zavart okoztak a tőkés rendszer mechanizmusában, nem kétséges azonban, hogy a tömegek bizalomvesztése esetén az elit váltógazdasággal fogja a maga helyzetét stabilizálni.

Hegedűs Sándor

Akik nem mondják, hogy soha

Bizonyos személyiségektől gyakran hallottam olyan vélekedést, hogy „ a politikus soha ne mondja azt, hogy soha”. Szerintük a politikus számára nem létezik változtathatatlan, magyarázatra szoruló sarkigazság, érvényességében független álláspont, önálló akarat, törekvés. Neki mindig az adott helyzet függvényében kell orientálódnia, nyilatkoznia, cselekednie, valamit támogatnia vagy elutasítania. Függetlenül attól, hogy mit gondol, milyen elvi álláspontot képvisel egyénileg. Felszínessége és sajátossága miatt célszerű vitatkozni az efféle nézet kiötlőivel. Egy-egy párt alapértékeit elvi következetességgel képviselő politikus nem adhat hitelt az ilyen okoskodásnak.

Ugyanis csak akkor nyilatkozik, cselekszik követelményszerűen, ha körülményektől függetlenül vállalja meggyőződését, alapvető dolgokban soha nem alkuszik meg, nem tesz engedményeket. A politikai taktikát még abban az esetben sem hajlandó elvtelen taktikázásra felcserélni, ha anyagi, netán egzisztenciális hátrány érné miatta. Az utóbbi húsz esztendő eklatánsan igazolja, hogy mindmáig milyen kevés hitelesnek tekinthető politikus egzisztált Magyarországon. Talán mert megélhetésiek, s fizetett „forradalmárokként” az így szerzett anyagiaknak, egzisztenciális lehetőségeknek hódoltak. Ezzel magyarázható, hogy nagyobb gázsi, bizonyos magasabb tisztség fejében bármikor készek „lépésváltásra”, következésképp korábbi meggyőződésükkel szembefordulva képesek más színű köpönyeget magukra ölteni. Aszerint, hogy egy-egy újabb politikai széljárás milyen előnyökkel kecsegteti őket. Korábbi ateistákként az ilyenek még vallásosság mímelésére is hajlandók.

A politikusok közül számosan – társadalmi-közösségi érdekekre hivatkozva – igyekeznek aktuális átvedlés vállalásával politikai pecsenyéjüket sütögetni. Kétségbevonhatatlan bizonyíték volt rá a magyar szocialisták hajdani elvtelen mutációja. Emlékezzünk csak az 1989. októberi (ún.: pártalapító) kongresszusukra. Az új névvel alakult pártjuk „születési anyakönyvi kivonatába” a demokratikus szocializmust” jegyezték be. Mint az MSZMP-n belüli reformtörekvések „örökösei”, egyaránt magukénak vallották a humánus és demokratikus értékeket, valamint a szocialista és kommunista mozgalom időtálló hagyományait. Ezzel szemben az 1990-es (tehát a második) kongresszuson egy másféle identitást fogalmaztak meg. Az MSZP vezetői ekkor határozottan szembefordultak a szocializmus rendszerével, és döntöttek a kapitalista orientáltságú párttá alakulásról. Minderre kizárólag azért kerítettek sort, hogy a kádári érában egzisztált pártprominensek a gazdasági és a politikai hatalom részesei maradhassanak.

Persze egyéb politikát művelőknél is tapasztalhattunk látványos metamorfózist. Leginkább az olyanok részéről, akik egyféle szennyes gúnya gyanánt cserélték le futtató pártjukat, hogy aztán számukra ígéretesebb politikai közösség szószólóiként vállaljanak újabb politikai szerepet.

Az effélék valóban nem mondták, de miért is mondták volna, hogy „soha”.

Südi Bertalan

Pártunk tagjainak figyelmébe

Az olyan szavakra, hogy baloldali kommunisták vagy balliberális – nos, ezekről ne reméljenek semmi jót, mert egyik sem igaz. Tudnia kell minden tagunknak, hogy amikor Marx és Engels tagja lett az Igazak Szövetségének, és Marx lett az elnök, a Szövetség vezetősége megbízta őt azzal, hogy készítse el a programot, amit Kommunista Kiáltvány címen hirdettek meg. Ezzel egy időben meghirdették a jelmondatukat is. „Világ proletárjai, egyesüljetek!”

Amikor megismerték a Kiáltvány tartalmát, az addigi vezetők mind elhagyták Marxot. Vagyis az összes liberális elhagyta őt, annyira, hogy sokáig nyomorban élt a családjával együtt. Semmilyen címen nem segítettek rajtuk. Később Engels támogatta őket, amíg a Tőke I. kötete meg nem jelent.

Tehát a liberálisok ma is gyűlölik a kommunista eszmeiséget, a kommunistákat a szocializmusokkal együtt. A balliberális címkét magukra ragasztották, mert ők mindig a napos oldalon szeretnek tartózkodni, mint a piaci légy. Ugyanis a liberálisoknak semmi közük a baloldalhoz. Mert ők mindig az uralkodók oldalán foglaltak helyet, akármilyen kizsákmányolók voltak. Csak kevesek tudták megtenni, hogy ne az elnyomó burzsoák oldalához tartozzanak. Igaz, hogy azok is zsidó emberek voltak, de nem liberálisok. Ezért nem szabad zsidózni, mert a világ nagy gondolkodóinak többsége között zsidó emberek is vannak. Mind megvetették az elnyomókat, a lelketlen kizsákmányolókat. Ők mindig az elnyomottakért küzdöttek, a szegényekért, a szenvedő milliókért. Innen ered a baloldal, vagyis voltak az elnyomók, az élősködők és a kiszolgáltatott milliók, akiknek mindenben igazuk volt. Így jött létre az Igazak Szövetsége. És mivel a kommunista szó is Igazat jelent, Marx ezért hirdette meg a világ munkásosztályának programját: a Kommunista Kiáltványt.

Marx, Engels és Lenin nagy igazságát a mai kapitalista rendszerek az egész világon igazolják. Aki a baloldali kommunisták érdekében kíván szólni, kérem, olvassa el Sayers-Kahn könyvét. És nézze meg: az SZKP XX. és XXI. kongresszusa között több mint egymillió párttagot vettek fel. Vagyis a Gulágról kiszabadítottak közül igen sokan a párt minden szintjére beépülnek. Akiket belülről és kívülről is igen sokan segítettek. Így egycsapásra összeomlottak az európai szocialista országok. Vagyis nem megbukott, hanem megbuktatták.

Óvakodjatok a halálos ellenségeinktől.

Dudás György, Budapest

Búcsúzás és emlékezés egy kivételesen elkötelezett kommunista embertől: Lugosi Lászlónétól

Politikai elkötelezettsége fiatal korában kezdődött. 60 éve töretlen hittel volt tagja a kommunista pártnak. 90 éves koráig Nagykörű községben élt, ahol tisztelték, becsülték.

Munkásember volt, hétköznapi munkát végzett, mint sokan mások. Ő is közkatonája volt a pártnak, de olyan közkatonája, aki világosan tudta és értette a párt céljait. Mindig tudta, hol a helye, és mit kell tennie. Mivel képes volt saját szemével tisztán látni a valóságot, mindig számíthattak rá.

Az elmúlt öt évben került Szolnokra a lányához, mivel megbetegedett, és ápolásra szorult. Nagyon régóta ismertük egymást. Földim, elvtársam, barátom volt. Igaz, gyakran nem találkoztunk, de ha igen, beszélgetésünk tárgy mindig a párt helyzete volt.

Nagykörűben egy 60 fős NATO-ellenes gyűlésen hallottam felszólalni. Lényegében a vitát ő nyitotta meg. Kemény, következetes, őszinte és nagyon melegszívű, segítőkész ember volt. Hat gyermeket nevelt fel baloldali szellemben. Még 27 évi munkaviszonyt is szerzett magának. Több mint 22 évig volt özvegy, férje szintén kommunista volt, akinek édesapját a Héjjas-különítmény kivégezte.

Amit idáig leírtam, tudom, hogy közülünk sok elvtársra elmondhatóan igaz. Lugosi Lászlónét kivételesen azért tartom nagynak, mert végig nemcsak szolgálta a pártot, hanem féltette is. Féltette a felhígulástól, hogy elveszíti politikai erejét, kommunista jellegét. Erre a veszélyre gyakran figyelmeztette a községi párt vezetőségét. Kérte őket, hogy alaposan nézzék meg, hogy kik és milyen emberek kerülnek a párt tagjai közé. Véleménye szerint csak olyan embereket kell felvenni a soraikba, akikkel gazdagodik a párt. Mennyire igaza volt. Hét évvel halála előtt találkoztunk, és visszatért erre a témára, mert a községben is bekerültek a pártba, akik csak érdekből jöttek, hogy a munkahelyükön előbbre jussanak – és hol vannak most?

Ebből a politikai magatartásból nagyon sokat tanulhatunk. Igaz ez jelenleg is, és ki kell tartani, vigyázni kell a pártra, a végsőkig harcolva az egységért, az eszmei elkötelezettségért.

Kitűnő kommunista volt, büszkék lehetünk rá valamennyien.

Donkó Jolán

Gazdaságpolitikai és sport hírlevél

Néhány gazdasági adat a rendszerváltás előtti és azutáni időkből

A rendszerváltó pártok, meg a tőkés gazdálkodás tiszteletére szerveződött újabbak is, a szocializmus építésének legfőbb gazdasági kudarcát az 1990-re kialakult 20,39 (nettó 14,9) milliárd USD államadóssággal bizonyították, bizonyítják. Az MNB először 1976-ban vett fel hitelt 5,9 %-os kamattal a nagyobb üzemű gazdasági hatékonyság növelése céljából. Ám a kamatráta (História 2008 6/7. szám) 1981-re 14 %-ra emelkedett.

Nem kétséges, hogy a több mint kétszeres kamatráta-emelés a Nyugaton akkor zajló olajválság (világválság) következménye is volt, mely súlyosan megnövelte terheinket. Megszigorításként a korábbi folyamatos életszínvonal emelésének helyére belépett az elért színvonal megőrzésének feladata. Ám a gazdaság fejlesztése nem került le a napirendről.

A Közgazdasági Szemle 1990. januári számából arról tájékozódhatunk, hogy nemcsak korábbi önmagunkhoz, de másokhoz viszonyítva is növekedett a gazdaságunk hatékonysága. Például Nagy-Britannia egy főre jutó GDP-je 1937-ben, az utolsó békeévben még majdnem négyszer (3,65) múlta felül a Magyarországét, 1960-ban nem egészen háromszor, 1980-ban meg nem egészen kétszer. Ez utóbbi értéket 1986-ban is megőriztük.

Lassúbb ütemben, de a rendszerváltásig évi átlagban az 1,7 %-os GDP-növekedést tartottuk, miközben Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország, Belgium is ez idő tájt 2 % alatt teljesített.

Az ÁSZ felmérése szerint a rendszerváltáskori hitelállomány mögött az állam valós vállalkozási vagyona állt, melyet leértékelt áruként 53 %-os veszteséggel adtak el, jelentős mértékben külföldieknek is. A Népszabadság 2009. március 31-ei számában közölt tájékoztató szerint hazánk ipari termelővagyona az OECD országok között a legmagasabb, 63 %-os arányban külföldi tulajdonban van. A privatizációs műveletekben a rendszerváltóknak már nem egyforma a felelőssége. A rendszerváltás óta húsz év telt el. Lehetséges tehát a 2009-es évvel záródó elmúlt húsz esztendő fontosabb gazdasági adatait hasonlítani az 1990-es évvel záródó előző húsz esztendőhöz.

A mögöttünk hagyott évek során a Közgazdasági Szemle, a Népszabadság megjelent számaiban közölt gazdasági adatokat használtam fel az alábbi összehasonlításhoz:

a) A GDP átlagos évi növekedése az 1990 előtti húsz esztendőben 4 %-os, míg a 2009-ben záródó húsz esztendőben csak 1 %-os. Az 190-se GDP-szintet csak 2000-re értük el.

b) Az agrárium GDP-ből való részesedése 1989-ben 15,9 %, 2008-ban 3 %. Az akkor világszínvonalon álló agráriumunk a rendszerváltás előtti tíz esztendőben önfinanszírozó volt, egyedüliként a fejlett mezőgazdasággal rendelkező országok között. Hiszen a költségvetésbe többet fizetett be, mint amennyit onnan támogatásként kapott.

c) A népgazdaságban foglalkoztatottak száma az 1990-es évet megelőző húsz esztendő alatt 400 ezer fővel emelkedett. A rendszerváltás utáni húsz esztendőben meg egymillió fővel csökkent.

d) A multinacionális cégektől 20 év során befolyt bérleti díjak és adók összegét több mint 6 ezer milliárd forinttal meghaladta a multiknak nyújtott adókedvezmény összege.

e) A mostani hitelállomány több mint hatszor múlja felül az 1990. évit. Összege kb. 130 milliárd USD, melyből a lakossági devizahitel (ilyen a rendszerváltás előtt nem volt), kb. 40 milliárd USD.

f) Megjelent a mélyszegénység szindrómája, amely történelmileg is igazoltan a tőkés rendszer alábbi specifikus tulajdonságaiból fakad:

1. Változó létszámmal állandó a munkanélküliség.

2. Hatalmas méretűek a jövedelem- és a vagyoneloszlás egyenlőtlenségei.

3. Válságok 8-12 évenként, melyek legkegyetlenebbül a csak munkaerejükkel rendelkezőket sújtják.

Az országgyűlésekbe igyekvő Fidesz, Jobbik, MDF, SZDSZ, LMP a tőkés rendszer hívei. A baloldalinak fémjelzett MSZP stratégiájában nem ellenfele a kapitalizmusnak. Különben is a felsorolt pártok mindegyike humanitásból, szolidaritásból vagy csak taktikából több-kevesebb juttatást ígérnek is a mélyszegénységben élőknek. Új munkahelyek megteremtését is vállalják. Bővülhet is a jótékonykodás. Ez persze nem semmi! De mögötte a súlyosabb társadalmi megrázkódtatás megelőzésének tőkés érdekei állnak. Jönnek létre új munkahelyek, és szűnnek meg, mely folyamatban nem áll elő pozitív arány a munkavállalók javára, mert a munkaerőfelesleg a kapitalizmusban profitérdek, mert leszorítja a munkabéreket. A nyugati fejlett országokban mindenütt vannak ingadozó létszámmal – nem a saját hibájukból – munkanélküliek, hajléktalanok.

A rendszerváltást megelőző évtizedekben a társadalmi tulajdon gazdasági biztonságot, tisztes megélhetési lehetőséget adott a dolgozni akaróknak. A KMK intézménye meg erős gátnak bizonyult a munkakerülőkkel szemben.

A magasabb kereseti lehetőségek nemcsak a végzett munka mennyiségében, de egyre inkább a követelményként állított tudásszint eredményeként realizálódhatott.

Mindenkinek csak a saját akaratán múlott a magasabb tudásszint megszerzése felnőtt korban is, mert a felnőttoktatás pénzügyi feltételeit is a költségvetés biztosította. Végletes gazdasági ellehetetlenülés az állami vállalatok dogozóit nem fenyegette. De az ipari, valamint a mezőgazdasági termelőszövetkezet sem küldte küldhette el tagját azért, mert romlottak a piaci viszonyok.

Az állam részéről figyelmet érdemelnek, melyből nem maradhatnak a kis- és középvállalkozások sem, mert a munkaerő foglalkoztatása szempontjából a globális viszonyok között is szorosabban kötődnek országunkhoz, mint a multik. Tapasztalhatjuk, hogy a válságból való kitörés a tőkés rendszert is készteti: részleges államosításra, a bankforgalom szigorúbb keretekbe szorítására, az adóparadicsomok korlátozására stb. Ezek hosszabb távon szolgálhatják a csak munkaerejükből élők érdekeit is. Ám az elmúlt században a Nyugat országaiban, az ismétlődő válságok után bekövetkező gazdasági javulás nyomán a neoliberalizmus mindig felszámolni igyekezett a korábbi eredményeket.

Mindez nehezen vagy részben sikerült, és az újfasizmus sem juthatott szerephez ott, ahol a kapitalizmus egyetlen stratégiai ellenfele, a kommunista párt, a tényleges baloldal – bent volt a parlamentben.

Szurcsik István, Túrkeve

Nagy sikerű Munkás Kupa

Túrkevén az országban egyedülálló, a munkásszolidaritást nevében is kifejező kispályás labdarúgótorna tizenhatodik alkalommal biztosított egész napos juniálist a focikedvelők népes táborának. Jóllehet az árvízvédelmi készültség és a hőségriadó visszatartott néhány benevezett csapatot a részvételtől, de a megjelentek lelkesedését semmi sem nyomhatta el. Egyébként pedig a bajnokságon szépszámú együttes jelent meg: hét női és tizenkét férfi csapat. A sporteseményt ez alkalommal is a verseny szülője, bábája, dadája: Csajbók Ferenc tanár vezényelte le.

A torna az ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét. A tettrekészséget fokozta a Munkáspárt elnökségét és a torna fővédnökét képviselő Gilicze Attila lelkesítő beszéde. A kieséses rendszerű versenynek a szakközépiskola és a Petőfi iskola adott otthont. A tikkasztó hűségben Kalmár Lajos büféje jelentette az oázist.

A döntőkre a kora délutáni órákban került sor. A végeredmény előbb a női műfüves pályán született meg: 1. Szolnoki Honvéd SE, 2. Szolnoki Góliát, 3. Dévaványa.

A bajnokcsapat a Munkáspárt megyei Nőszövetségétől vándorkupát kapott, míg a kísérő serlegét az egri Prokaj Bt. ajánlotta fel. A legtöbb gólt Szívósné Bozsó Renáta lőtte, tárgyjutalommal térhetett haza. Az érem és az oklevél mellé a dobogós helyezett hölgyek egy-egy szál virágot is kaptak a kevei Pápay virágboltos jóvoltából. A legmesszebbről érkező Jászkisér lányai pedig a Kevi Apartman és Strandfürdő vendégszeretetében részesültek.

A férfimezőny helyezettjei: 1. Buga Falatozó (Túrkeve), 2. Árpád Söröző (Kisújszállás), 3. S 99 Törökszentmiklós. Gólkirály: Kerékgyártó Tamás (a bajnokcsapatból).

A jutalmak átvételét kísérő sugárzó tekintetek a nap minden fáradalmát feledtették. A díjkiosztásnál a csapatok nemcsak egymást tapsolták meg, de a futballbírói grémiumot és a rendezőket is vastapssal jutalmazták. Ez inspirál bennünket a jövő évi Munkás Kupa megrendezésére.

Jászkun Munkás, 2010. június

Hazánk minden gyermekének joga van az emberhez méltó életre

Gyermekeink közül sokan élnek hazánkban méltatlan körülmények között. Mindannyiunknak érezni kell, hogy ezen kötelességünk változtatni. Ha a jövőt akarjuk igazán építeni, akkor egyik legfőbb kötelességünk, hogy biztosítsuk minden gyermek számára napi szükségleteinek kielégítését, fel kell karolni a szegényeket, a rossz körülmények között élőket, de értem a cigánygyermekeket is. A gyermekek nem tehetnek arról, hogy rossz körülményekbe születtek bele. Az elszegényedés, a nélkülözés tovább nehezíti az életkörülményeket, és ezeknek a legvédtelenebb szenvedő alanyai a gyermekek.

Szerintem az egyetlen igazi megoldás az lehet, ha az óvodától az általános iskola befejezéséig államilag nyújtanának segítséget az önkormányzatok közreműködésével a szegény, nélkülöző gyermekeknek, az étkezésben, a tisztaságra, a normális életre való nevelésben, a kultúrában, hogy ezek a szülők életére is jó hatást gyakorolhassanak.

Olyan szemléletet kell kialakítani az iskolákban, hogy minden gyermeknek egyenlő esélye legyen a tanulásban, az életbe indulásban. Ne történhessen meg az, hogy külön ballagtatják a cigánygyermekeket, mert állítólag tetvesek, vagy nem ül mellé a többi gyerek, mert koszos a ruhája, vagy barna a bőre. Akadályozzuk meg, hogy már gyermekkorban kialakuljon az ifjúság szemléletében a faji megkülönböztetés. Minden gyermek legyen egyenlő, azokat pedig, akik szegény sorsúak, akik komfort nélküli lakásból jöttek, karolja fel a társadalom, az elmaradt és elszegényedett családokat segíteni kell. Ha százezreket arra kárhoztatunk, hogy nélkülözzön, éhezzen, vagy kolduljon, akkor a gazdagoknak sem lesz nyugodt az életük. Szégyenkezni kell annak a nemzetnek, hatalomnak, amely nyomorban tartja azt a réteget, aki megteremti két kezével az uralkodó felső réteg részére a szükséges termékeket.

Milyen jövő vár arra a nemzetre, amely a gyermekeit nem a kornak megfelelő módon neveli?

Átkozott az a hatalom és a hatalmasok, akik hazugsággal tömik nemcsak a felnőttek, de a gyerekek fejét is. Tisztelt értelmiségiek, pedagógusok! A magyar nemzet alakításáért önök is nagy felelősséggel tartoznak. Népünk felemelkedésének egyetlen útja a minden gyermekről való gondoskodás, amit össztársadalmi erővel haladéktalanul meg kell oldanunk! A most megalakuló kormánynak az első közt ezzel kellene kezdenie munkáját.

Dudás György, Budapest

Szabó Lőrinc: Ima a gyermekekért

Fák, csillagok, állatok és kövek,

szeressétek a gyermekeimet.

Ha messze voltak tőlem, az alatt

eddig is rátok bíztam sorsukat.

Énhozzám mindig csak jók voltatok,

szeressétek őket, ha meghalok.

Tél, tavasz, nyár, ősz, folyók, ligetek,

szeressétek a gyermekeimet.

Te, homokos, köves aszfaltos út,

vezesd okosan a lányt, a fiút.

Csókold helyettem, szél, az arcukat,

fű, kő, légy párna a fejük alatt.

Kínáld őket gyümölccsel, almafa,

tanítsd őket, csillagos éjszaka.

Tanítsd, melengesd te is, drága nap,

csempészd zsebükbe titkos aranyad.

S ti mind, élő és halott anyagok,

tanítsátok őket, felhők, sasok.

Vad villámok, jó hangyák, kis csigák,

vigyázz reájuk, hatalmas világ.

Az ember gonosz, benne nem bízom,

De tűz, víz, ég s föld igaz rokonom.

Igaz rokon, hozzátok fordulok,

tűz, víz, ég és föld leszek, ha meghalok:

Tűz, víz, ég és föld, s minden istenek:

szeressétek, akiket szeretek!

Szidják a politikusokat

Bárkivel beszélgetek mostanság a politikáról, vagy a gyötrelmekkel terhelt társadalmi állapotokról, legtöbben a különféle vezető politikusokat szidalmazzák. S ezen aligha csodálkozhatunk. Hiszen ami ebben az országban napjainkban történik, minden képzeletet felülmúl. A tőkéről köztudott volt, hogy érzéketlen az emberi sorsok iránt, birtoklóitól a társadalom tagjainak többsége akár éhen is halhat.

A ma politikusairól pedig igazolódott, hogy nem egyebek, mint botcsinálta korifeusok. Outsiderként, anélkül „vedlettek át” a napi vagy a távlati politika csinálóivá, hogy a különféle élethelyzetű társadalmi csoportok érdekei elvszerű egyeztetésének, valamint a rendszerváltás keletkeztette vesztesek gondja céltudatos kezelésének tudományát elsajátították volna. Így vált többségüknek ismérvévé a politikai rövidlátás és az emberek kiszolgáltatottság iránti érzéketlenség. Szertelen, elhamarkodott, olykor egymásnak is ellentmondó intézkedéseik, döntéseik sora bizonyította ezt a rendszerváltás óta eltelt esztendőkben. Ki csodálkozhatna ezen? Hiszen az utóbbi két évtizedben egzisztált politikai elitek többsége akként került a parlamentbe és a kormányba, hogy jószerével semmit nem csinált előzőleg. Részint a politika iránti passzivitásával, „bekkelgetésének” hangoztatásával, vagy a múlt rendszerben szerzett büntetett előéletével, részint pedig a damaszkuszi utas metamorfózisával, korábbi előélete megtagadásával találtatott alkalmasnak törvényhozói vagy kormányzati tisztségre.

A politikai fordulat első törvényhozói testületéről elmondható, hogy jobbára az ún. „ellenállók és kitartók” parlamentje volt. Az ellenállóké, akiket az ötvenes években valamilyen sérelem ért, kizártak a pártból, vagy nem voltak soha tagjai a pártnak, de művészi alkotómunkájukban, szakmai tevékenységükben korlátozva érezték magukat, legalábbis ezeket hangoztatták.

A korabeli parlament képviselőinek másik csoportját a „kitartók” alkották. Azok, akik szamizdatosok voltak, vagy a rendszerváltást megelőző néhány esztendőben szerveződő ellenzék gyűlésein szorgalmasan megjelentek. Semmilyen különleges képességük, személyi adottságuk nem volt: fő erényüknek a kitartás bizonyult, jelesül, hogy részt vettek, agitáltak, hangoskodtak, plakátokat ragasztottak, s közben mocskolták, rágalmaztak másokat, mószerolták a szocializmus ilyen-olyan szintű vezetőit. Mindezért beválasztották őket különféle bizottságokba, választmányokba, ahonnét az útjuk egyenesen az ország házába vagy a minisztériumi hivatalokba vezetett.

E tisztségviselők törekvéseinek negatívuma mindmáig két területen ismerhető fel leginkább. Egyrészről: mivel sértett emberek, vagy azok utódai még ma is a gyűlölködők pozíciójából politizálnak, s a különféle utólagos elszámoltatások, megtorlások szószólói, sürgetői. Másrészről: a szükséges elméleti vagy gyakorlati ismeretek híján minél magasabb szintű sarzsit viselnek, annál tetemesebb politikai károkat képesek az országnak okozni. Nap mint nap tapasztaljuk ártalmaikat, melyeket a magyar népnek – a következmények nélküli politikai rendszerben – el kell viselnie.

Südi Bertalan

Fasizmus és antifasizmus

A fasizmus kérdése immár kikerülhetetlen témája a magyar publicisztikának, mert a szélsőjobboldal egyre erőszakosabban nyomul a hatalom felé, fenyegetve közéletünket. Korántsem fantom csupán, hanem egyre radikálisabb és veszedelmesebb jelensége a társadalomnak.

Azt hihetné az ember, hogy ahol egyszer már tombolt a fasizmus, ahol egyszer már alig helyrehozható politikai, gazdasági, morális és országromboló károkat okozott, ott nincs talaja többé. Sajnos, nem ezt tapasztaljuk. Úgy tűnik, sem a horthyzmus, sem a Szálasi Ferenc által vezetett hungarista mozgalom pusztító hatása nem volt eléggé elrettentő. Pedig nagy tévedés azt hinni, hogy csak a holokauszt áldozatai voltak kárvallottjai a fasizmusnak. A nép, az ország szenvedte meg a nyilas rémuralmat, vallásra, etnikai hovatartozásra való tekintet nélkül. Nem lenne ez ma sem másként, ha a magyar nácizmus szabad kezet kapna a randalírozásra, ha sikerülne nyilas abszolutizmust teremtenie. Ezért elképesztő, hogy az egyszerű emberek Vonáékban látják a nemzet megmentőit. Több mint naivitás kell annak elfogadásához, miszerint a zsidók, a cigányok, a melegek a kommunisták, a szocialisták, a demokraták társadalomból való kirekesztése elhozza a nép számára a várva várt Kánaánt.

A palackból Orbánék engedték ki a Jobbik-szellemet – útitársat látva bennük. Vonáék mára annyira megerősödtek, hogy szembefordultak bábájukkal, és önálló erővé váltak – körkörös támadásra készülve.

A Jobbik Magyarországért egyelőre kisebbségben van a parlamentben, ezért számítani lehet arra, hogy a harc színterévé az utcát akarják tenni. Ezzel adva nyomatékot a törvény házában kifejtett követeléseiknek. Az új ciklus még nagy harcok ígérete lehet. Ez Orbánékat nyomhatja jobbra is, balra is. Ezért nagy történelmi felelősség nehezedik a Fidesz vállára. E csatának progresszív kimenetelt csak az előítéleteken felülemelkedni tudó antifasiszta összefogás biztosíthat. Ez nem nagykoalíció, de a hungarizmus elszigetelésében érdekelt erők összefogása a sátáni erők ellen.

A Magyar Kommunista Munkáspárt is érdekelt a Vonáékkal szembeni együttműködés erősítésében, mert még nincs forradalmi helyzet, s jelenleg a demokrácia védelme van a napirenden, nem a kapitalizmus megdöntése. Ám ez a stratégia távlatokban a szocialista forradalom felé vezethet bennünket.

Hegedűs Sándor

Dialektikus következtetések

Az ideológiai feladatok között döntő fontosságú, hogy a baloldali kommunista szellemi magjának újjászervezése érdekében kitakarítsuk (saját fejünkből is) annak az eszmei atombombának a pusztításait, amely az SZKP XX. kongresszusán robbant ki (be), mert ízekre szaggatta a nemzetközi munkásmozgalmat és a vele rokonszenvező baloldalt: romboló hatása azóta is csaknem változatlan erővel érvényesül.

A kijavításokat mi elkezdtük, de átütő eredménye csak akkor lesz, ha a baloldali érzelmű gondolkodás és életfelfogás „kritikai tudatossággal” az élő szereplők elmondásai alapján alakítsuk ki. A marxi-engelsi-lenini elvek alapján működő kommunista pártot nem tudtuk még létrehozni, mert az ideológiai megosztottság uralkodik még a baloldalinak vélt pártok között is.

A történelmi harcok emlékei még élnek, de az új szocialista-kommunista irányzatok alapelveit még nem dolgozta ki senki. Nem lehet másképp gondolni a Nagy Októberi Szocialista Forradalomra, sem a május elseje megünneplésére, mint az 1919. március 21.ei Tanácsköztársaságra, mert az alap az, hogy a munkásosztály harcot folytatott a kapitalizmus, illetve a fasizmus ellen világszerte.

A vörös zászló, az ötágú csillag jelképe tovább kell éljen mindenütt a földön.

Koczka Béla

Meghívó • 2010. július 4., XXI. évforduló

A Magyar Kommunista Munkáspárt július 4-én, vasárnap 10 órai kezdettel emlékezik meg a XX: század legnagyobb magyar államférfiújának, Kádár János halálának 21. évfordulójáról. Kérjük, mindenki egy szál virággal tegye tiszteletét a Fiumei úti sírkertben! A Kádár-évfordulóra július 4-én vonattal utazunk!

Karcag ünnepelt

Saját hagyományainak megfelelően idén is megünnepelte a Munkáspárt karcagi alapszervezete a dolgozók ünnepét, azaz május elsejét (igaz, ezúttal nem a városközpontban). A tagság és a párttal, illetve annak a szegényekkel kapcsolatos elképzeléseivel rokonszenvező érdeklődők már délután két óra után megérkeztek Németh Imre Damjanich utcai portájára, aki éppen akkor látott neki a birkafőzésnek.

Bár a párt a tavaszi választásokon nem tudott egyéni jelöltet állítani a karcagi választókerületben, ajánlóin és szavazóin kívül mások is érdeklődtek az ünnepség iránt. Persze az időközben puhára főtt birkahús illata is csábító lehetett. Valószínűleg ezt a feltételezést igazolta vissza az a tény, hogy az ételből estére már nagyon kevés maradt.

A közel száz ünneplő átvehette a Jászkun Munkás legfrissebb számát is. A szervezők fontosnak tartották tájékoztatni a megjelenteket arról, hogy Karcagon és környékén milyen listás eredményeket ért el a Magyar Kommunista Munkáspárt. Bár az eredmények most szerényre sikeredtek (különösen, ha összevetjük azokat a kilencvenes évek adataival), a Karcag nagyságú városok közül a Nagykunság fővárosa szerepelt a legjobban a négy listát állított megye városai közül (annak ellenére, hogy nem volt egyéni jelölt).

Az ünneplők közül többen a Párt jövőjéről is vitáztak. Egységes vélemény alakult ki abban, hogy a Magyar Kommunista Munkáspárt nem eshet szét a gyengébb választási szereplés ellenére sem, illetve hogy a pártmunkát mindenképp folytatni kell - minél erőteljesebb mértékben. (Ehhez ad segítséget a Párt Ezres listája, amely a választási hadjáratban, de utána is jól használható.)

A győztes Fideszt illetően szinte mindenki bizonyos volt abban, hogy az ígéreteiket aligha tudják majd betartani, és hogy a munkásnak, a kiszolgáltatottabb helyzetben élő magyarországi millióknak az új kormányzat sem képes érdemben segíteni - legfeljebb szavakban.

A karcagi alapszervezet a tagok és a szimpatizánsok tagbevételeiből és adományaiból - ha csekély mértékben is - maga is képes segíteni, támogatni rászoruló tagjait, amolyan modern kori Vörös Segélyként. Ezt kiegészítve akár kölcsön is tud adni annak érdekében, hogy a közüzemi szolgáltatók számláit az érintettek határidőben ki tudják fizetni.

Csomorkányi Andor

XVI. MUNKÁS KUPA • 2010. június 12., szombat, Túrkeve

Hatodik alkalommal – nőknek is.

Ismét Túrkeve ad otthont – immár tizenhatodik alkalommal – a Munkáspárt által szervezett országos kispályás labdarúgótornának. A csapatok regisztrálása és a kupa megnyitása a Városi Sportcsarnokban, illetve a mellette lévő kézilabdapályán lesz (a Kisújszállás–Mezőtúr összekötő út mentén eligazító táblával jelezve).

Program:

7.30-8.30 A csapatok regisztrálása, sorsolás

8.30-9.00 Megnyitó

9.00-9.30 A csapatok eligazítása

9.30-13.30 Csoportmérkőzések (játékidő 2x15 perc). Négy csapat jut tovább.

13.30-13.45 A továbbjutó csapatok regisztrálása, a csapatok párosítása

13.45-15.15 Elődöntők. A vesztes csapatok harmadik helyezettként bronzérmet és szerény díjat vehetnek át. Játékidő: 2x15 perc. Döntő.

15.30 A program lezárása: eredményhirdetés.

Természetesen a nők és a férfiak külön versenyeznek.

Amennyiben 16 csapatnál több résztvevő lesz (ez a férfiak esetén fordulhat elő), az eredményhirdetés egy órával eltolódik, a játékidő és a továbbjutó csapatok száma módosul. Az első és a második helyezettek arany-, illetve ezüstérmet vehetnek át. Egy csapat maximum 10 főből állhat, maximum 10-10 érmet osztunk ki a dobogón végzők között.

Benevezési díj csapatonként: 5000 forint. Benevezési határidő: 2010. június 6. A határidőn túli nevezés esetén a tornán való részvételt nem garantáljuk. A benevezési díjat az alábbi címre kérjük: Csajbók Ferenc, 5420 Túrkeve, Április 4. u. 12/b. Érdeklődni az alábbi telefonszámokon lehet: 56/361-929 vagy mobilon: 30/286-64-74.

A benevezéshez a csapat és a település nevét, valamint a csapat vezetőjének nevét, címét, telefonszámát és a benevezési díjat kérjük. (A nevezési díjat személyesen a lakásomon, vagy túrkevei ismerősökön keresztül, vagy postai úton kérem hozzám eljuttatni.)

Milyen pályán lesznek a mérkőzések?

A döntő a sportcsarnok parkettás pályáján zajlik. A csoportmérkőzések – a sorsolás szeszélyéből és a lehetőségekből fakadóan – parkettán, betonon, salakon, és az is előfordulhat, hogy füves pályán lesznek. Lényeg, hogy tornacipőt (teremcipőt) használjanak a játékosok.

Az előzőekben kiderült, hogy várunk női csapatokat is. A fentiekben leírtak a női csapatokra is vonatkoznak. A női csapatok vetélkedésének mikéntjét a benevező csapatok számának függvényében később dolgozzuk ki. Meghívót minden benevezett csapatnak eljuttatunk.

Csajbók Ferenc, a torna szervezője

***

A karcagi pártszervezetünk vezetője, a megyei elnökség tagja MEASZ-érdemrendet kapott a kiemelkedő munkájáért. Gratulálunk!

Emléklap Magyarország felszabadulásának és a MEASZ megalakulásának 65. évfordulója alkalmából Horváth Sándor részére huzamos időn át végzett kiemelkedő társadalmi tevékenységéért és szervezetünk támogatásáért.

Budapest, 2010. március 31.

Hanti Vilmos elnök, MEASZ-Összefogás a demokráciáért