A Nagy Októberi Szocialista Forradalom alkalmából mély tisztelettel és köszönettel emlékezünk a Dicső Szovjet Hadseregre, amelynek katonái felszabadították hazánkat a fasiszta hordák rémuralma alól.
Pártkongresszus decemberben
A Központi Bizottság 2010. október 9-ei, szombati ülése december 11-ére összehívta a Munkáspárt 23. kongresszusát. A kongresszus két szakaszban végzi majd a munkáját. A decemberi várhatóan nyilatkozatot fogad el a párt jövőjéről, dönt az új pártprogram kidolgozásáról, és megválasztja a párt elnökét, Központi Bizottságát és a Pénzügyi Ellenőrző Bizottságot. A második szakaszára 2011. február-március folyamán kerül sor. A küldöttek ekkor vitatják meg az új pártprogram irányelveit, amely ezt követően tagsági vitára kerül.
A Központi Bizottság a párt elnökének jelölésére jelölőbizottságot hozott létre a Központi Bizottság tekintélyes személyiségeiből. A bizottság vezetője dr. Hajdú József, a Központi Pártetikai Bizottság elnöke lett.
A Központi Bizottság megvitatta és elfogadta a kongresszusnak benyújtandó beszámolóját. Meghallgatta, és tudomásul vette Karacs Lajosné alelnök tájékoztatását a párt anyagi helyzetéről és Vajda János alelnök beszámolóját az önkormányzati választásokról.
A Központi Bizottság új Elnökséget választott tekintettel arra, hogy párt eddigi Elnöksége tekintettel a kongresszusra lemondott. A KB ezzel kapcsolatos határozatát teljes terjedelemben közöljük.
A Központi Bizottság határozata a Munkáspárt 23. kongresszusának összehívásáról
1. A Központi Bizottság 2010. december 11-én, szombatra összehívja a Magyar Kommunista Munkáspárt 23. kongresszusát.
2. A kongresszusra mintegy 200 küldöttet válasszunk. A Központi Bizottság és a Pénzügyi Ellenőrző Bizottság tagjai szavazati joggal vegyenek részt.
3. A kongresszusra készüljön el a Központi Bizottság és Pénzügyi Ellenőrző Bizottság beszámolója. A KB októberben tárgyalja meg.
4. A Központi Bizottság javasolja, hogy a kongresszus két szakaszban végezze munkáját. A kongresszus az első szakaszban fogadjon el nyilatkozatot a párt jövőjéről, döntsön új pártprogram kidolgozásáról, és válassza meg a párt elnökét, Központi Bizottságát és a Pénzügyi Ellenőrző Bizottságot.
5. A második szakaszára 2011. február-március folyamán kerüljön sor, s vitassa meg az új pártprogram irányelveit, amely ezt követően kerüljön tagsági vitára.
6. A kongresszus első szakasza előtt a megyei és budapesti szervezetek vitassák meg a párt jövőjéről szóló nyilatkozatot és a párt vezető szerveire tett személyi javaslatokat.
7. Az alapszervezetek, a területi pártszervezetek új vezetőségeiket 2011. február végéig válasszák meg.
Budapest, 2010. október 9.
Központi Bizottság
Méltó megemlékezés a hazánk felszabadításáért életüket áldozó hősökre Rákócziújfaluban
Hazánk felszabadulásakor egy szovjet katona, Pavel Petrovics Kublin életét vesztette 1944-ben a Tisza folyó közelében.
Unokahúga most kereste meg a helyszínt, és a követség segítségével szép emlékművet állíttatott a számára, sőt egy hazai, szovjet nyírfácskát is ültetett bele.
Rákócziújfalu polgármestere megígérte az emlékmű folyamatos rendbetételét. Az igazsághoz tartozik, hogy a szocializmus évtizedeiben az iskolások rendszeresen kijártak a helyszínre egy-egy szál virággal.
Köszönet Rákócziújfalu polgármetserének és a falu lakosságának ezt a szép tiszteletet az elesett hősök emlékének.
Munkáspárt Megyei Elnöksége
A magyar kapitalizmus legnagyobb természeti katasztrófája
A Magyar Kommunista Munkáspárt megdöbbenéssel értesült az ajkai vörösiszap-katasztrófáról. Őszinte részvétét fejezi az áldozatok hozzátartozóinak, és mindazoknak, akik kárt szenvedtek. A Munkáspárt gyűjtést szervez a károsultak megsegítésére, és kér mindenkit, hogy segítsünk bajba jutott embertársainkon.
A Munkáspárt felháborítónak tartja, hogy felelős személyek a mundér becsületét védik, a múltra mutogatnak, félrebeszélnek, akkor, amikor emberi sorsok kerültek veszélybe mások hibái miatt.
A Munkáspárt támogatja a kormány szándékát arra, hogy megtalálják a katasztrófa személyes felelőseit, mindazokat, akik hanyagsága, felelőtlensége emberéletekbe került, és súlyos anyagi károkat okozott.
A Munkáspárt úgy véli: ennél sokkal többről van szó! Az ajkai vörösiszap-katasztrófa a magyar kapitalizmus legnagyobb természeti katasztrófája. Az elmúlt időszak árvizei, és a mostani válság is jelzi, hogy nem csupán egyes személyek mulasztásáról van szó.
A magyar kapitalizmusban rendszerében van a baj. A gazdaságot felelőtlenül, átgondolatlanul privatizálták, a magánvállalatok csak a haszonból részesülnek, a terhekből kihúzzák magukat, büntetlenül szennyezhetik a környezetet.
Az állam nem ura a helyzetnek. Folyamatosan vonult ki alapvető közfunkciók elvégzéséből. A zavaros törvények miatt nem világos, hogy mi az állam, mi az önkormányzat, mi a magánszféra feladata. E miatt a társadalom számára fontos feladatok maradnak gazda nélkül.
Az elmúlt két évtized kormányai szőnyeg alá söpörték a problémákat annak ellenére, hogy a tudósok, a szakemberek, sőt maga a lakosság is felhívta a figyelmet arra, hogy a bajokat meg lehet, és meg kell előzni. Az ország pénzéből mindenre jutott, csak éppen a megelőzésre, gátak építésére, csatornák tisztására nem adtak soha elegendő pénzt.
A hadsereget leépítették, a sorkatonai szolgálatot megszüntetették, a katonákat nem hazai feladatokra, hanem külföldi missziókra képezik ki. Mindez oda vezetett, hogy az ország lényegében nem rendelkezik a katasztrófák elhárítására alkalmas katonai erővel.
A magyar kapitalizmus szülte azt is, hogy az élet minden területén eluralkodott az önzés, nincs társadalmi szolidaritás, az egyéni érdekek elsöprik a társadalom közös érdekeit. Az elmúlt két évtized parlamentjeinek, kormányainak a felelőssége, hogy engedték általánossá válni ezt a szemléletet.
A Munkáspárt határozott intézkedéseket vár el a kormánytól. Az állam teljes mértékben kárpótolja azokat az embereket, akik önhibájukon kívül elveszítették lakásukat, földjeiket, egész életük munkájának eredményét. Büntessék meg a katasztrófa személyes felelőseit! Az állam gondoskodjon a katasztrófákra való felkészülésről, hozzanak világos törvényeket, és azokat tartassák be! A megelőzésre jusson több pénz és figyelem! A hadsereget erősítsék meg! Lépjenek fel az önzés, az egoizmus szemlélete ellen!
Budapest, 2010. október 7.
Munkáspárt Elnöksége
A kínai kommunisták részvétüket fejezték ki a vörösiszap-katasztrófa miatt
Őszinte részvétünket fejezzük ki a magyar népnek a vörösiszap-katasztrófa miatt – mondotta Qian Naicheng, a Kínai Kommunista Párt Külügyi Osztályának helyettes vezetője kedden Pekingben, amikor találkozott Thürmer Gyulával, a Munkáspárt elnökével. Thürmer a KNDK-ba tartva rövid ideig megállt Pekingben. Népeinket hagyományos barátság köti össze, és ennek fontos eleme a Kínai KP és a Munkáspárt közötti viszony – emelte ki a kínai párt képviselője. Kína a kapcsolatok fejlesztésére törekszik Magyarországgal minden téren. A Munkáspárt az elmúlt húsz évben mindig is hangsúlyozta a magyar-kínai együttműködés fontosságát. A mostani magyar kormány nyit Kína irányában. – mondta a Munkáspárt elnöke. A Munkáspárt elvárja a kormánytól, hogy az EU soros elnökeként tegyen meg mindent Kína piacgazdasági státuszának elismeréséért, a csúcstechnológiai export korlátozásainak megszüntetéséért.
Qian Naicheng elmondta, hogy a kínai GDP évi 11, 4 százalékkal emelkedik, s az ország mára a világ második gazdasági hatalmává vált. Ugyanakkor a gazdasági alapokat, az egy főre jutó GDP-t tekintve még lemaradásban van.
Thürmer Gyula tájékoztatást adott Magyarország életéről, a tőkés világválság magyarországi következményeiről.
Véleménycserére került sor a szocialista építés magyarországi és európai tapasztalatairól, az 1989-90-es rendszerváltás okairól, a szocializmus és a piac viszonyáról. Thürmer Gyula kifejtette a Munkáspárt álláspontját a nemzetközi munkásmozgalom helyzetéről, hangsúlyozva, hogy a tőke nemzetközi támadása ellen a jelenleginél sokkal hatékonyabb összefogásra lenne szükség.
Thürmer Gyula szerdán a Koreai Munkapárt meghívására hivatalos látogatásra Phenjanba utazott.
Munkáspárt Megyei Elnöksége
Párizs – 1947
Manapság sok szó esik a trianoni békeszerződésről. Köztudott, hogy ez a diktátum (1920. június 4.) igazságtalan és lealázó feltételeket szabott a legyőzöttekre, többek között Magyarországra is. Olyan sokk érte az országot, melyet máig sem tudott kiheverni. A horthysta elit sohasem nyugodott bele, ezért mindig napirenden tartotta a revans gondolatát. Ez a nezeti sérelem taszította hazánkat a náci Németország karjaiba, és vitte bele a második világháborúba. A hitleristák vezette katonai szövetséget a fasisztaellenes tábor – az emberiség nagy szerencséjére – legyőte. A második világháborút a párizsi békeszerződések zárták le (1947).
Magyarország is a „vádlottak padjára” került. A történészek véleménye e békeszerződések minősítésében markánsan megoszlik. A kérdés: igazságos vagy igazságtalan volt-e a diktátum? Megítélésem szerint igazságos volt. Ezt akkor is nyíltan ki kell mondani, ha „ellenünk” szól az ítélet. Párizsban 1946–1947-ben ülésező 21 győztes országnak volt feladata tető alá hozni a korszakos békeművet, mely végül is a győztes hatalmak közötti kompromisszumok alapján látott napvilágot. 1946. augusztus 8-án Molotov szovjet külügyminiszter így nyilatkozott: „... törekednünk kell az összhang – az egymásnak teendő ésszerű engedményekre...”
A 22 tagú magyar békedelegáció vezetője Gyöngyösi János külügyminiszter lett. Tagjai a kormánykoalíció valamennyi pártja volt. A Magyar Kommunista Pártot Gerő Ernő képviselte. Az előzetes tárgyalásokon a partnerek megegyeztek abban, hogy ki kell alkudni bizonyos méltányos területi korrekciót. Ezzel az MKP is egyetértett. A vita a mértékek körül bontakozott ki: voltak, akik a wilsoni néprajzi határok mellé álltak, mások kevesebbel is beérték volna. Egyesek Románia viszonylatában – 22 000 négyzetkilométert követeltek (ami felét tette ki a második bécsi döntésnek), néhányan 5 000 négyzetkilométer mellett kardoskodtak. A kommunisták, Révai József, Farkas Mihály és Horváth Márton is kiálltak egyes magyar területek visszacsatolása mellett, de óva intettek az irreális túlzásoktól. A Szovjetunió véleménye szerint: Budapestnek viselnie kell a felelősség reá eső részét, mert nem lehet a magyarokat megjutalmazni, amiért a végsőkig kitartottak a németek mellett.
Miután a csehszlovákok és a románok mereven elutasítottak minden magyar területi igényt, a szovjet fél a magyar javaslatokkal szemben foglalt állást. Az úgynevezett pozsonyi hídfő kérdésében (Dunacsún, Oroszvár és Horvátjárfalu átadása) végül is a csehszlovákok álláspontját fogadta el. Megjegyzendő: Bezenyét és Rajkát nem engedték elcsatolni tőlünk. Párizsban tehát (leszámítva a fenti három községet) nem nyúltak a trianoni határokhoz a mi rovásunkra. A Szovjetunió elvetette az angolszászok tervét az ún. trializmusról, mely hazánknak csak a német-osztrák-magyar monarchia keretében biztosított volna mozgásszabadságot. Párizs gyengéje volt, hogy nem tudta elfogadtatni az utódállamokkal a területükön élő nemzetiségiek demokratikus autonómiáját.
A békekötés legfájóbb intézkedése ugyanis a területi kérdéseket érintette. Párizs hozzájárult haznák nemzetközi elismertségéhez, antifasiszta-demokratikus, gazdasági fejlődéséhez. Trinaon és Párizs revíziójának irredenta követelése nehezíti a térség békéjének, stabilizálódásának megteremtését.
A párizsi békét 1947. február 10-én írták alá. Tudomásul kell vennünk, hogy ma már Magyarország történelmét nem Trianonhoz, hanem a második világháborút lezáró s a demokratikus kibontakozást biztosító békéhez kell kötnünk, ha nem akarunk elveszni az anakronizmusok és kalandorságok világában.
Hegedűs Sándor
Egy magántulajdonos paraszt az 1980-as évek elején
Talán vannak még olyan emberek, akik emlékeznek arra a reklámfilmre, amely azt akarta tudósítani, hogy Magyarországon milyen gazdag a tsz –, és hogyan él a kistulajdonos paraszt.
Szöveg nélkül az alábbi kép volt látható. Egy mezei út vezetett át a tsz földjén, a baloldalon kukorica volt, a jobb oldalon egy Rába-MAN tárcsázta a tarlót. A hatalmas gép vitte azt a sok tárcsát, mint Floki a lábtörlőt. Az úton ment egy lóval vontatott szekér, mellette egy ember. De azt úgy képzeljék el, hogy ilyet életemben soha nem láttam. Mert a szekérnek mind a négy kereke igen nagy nyolcasokat hagyott, és legalább százévesnek látszott. A ló a gebék királya lehetett, mert olyan sovány volt, hogy csak cammogott. A paraszt kb. 50 éves lehetett, magas, sovány, csizma és priccsnadrág volt rajta, de olyan kopott, hogy akár százéves is lehetett. A kalapja a fején: mint akit a jég ezerszer elvert, kb. egyhetes szakáll, ápolatlan és igen sunyi tekintete volt.
Nos, ez volt az első kép. Egyszerre lehetett látni a hatalmas gépet, amint könnyedén és igen tempósan elmegy, és az úton azt a szánalmas parasztot a lovával.
Megáll a paraszt, és a régi kaszát leveszi a szekérről, és elkezdi kaszálni az árokparton a füvet. Azonnal láttam, hogy annak az embernek soha nem volt a kezében kasza, mert úgy nézett ki, mint amikor az afganisztánok bottal verték a mákültetvényt. Ilyen ostoba kaszálást csak az tud bemutatni, akinek kasza soha nem volt a kezében.
Vagyis a reklám készítői nagyon melléfogtak, mert ilyen nyomorult paraszt a szocializmusban nem volt. Minden üzem, gyár, tsz, állami gazdaság kapuján ki volt írva, hogy munkásfelvétel van. A legtöbb helyen volt munkaruha, üzemi étkeztetés, munkásszállás, orvosi ellátás, üdülés, kirándulás, beiskolázási segély stb. A sokat gúnyolt szocialista brigádok legtöbbjének a vállalásaiban olyanok is voltak, akik patronáltak óvodákat, bölcsődéket, és a legkülönbözőbb munkákat szakszerűen végezték el.
A tsz-ek gondoskodtak az öregek otthonáról, a volt tsz-tagokról, még kirándulni is elvitték. És mi van ma? És holnap mi lesz? Ugyanaz, mert a parlamenti pártok mindegyike kapitalizmust akar – becézve piacgazdaságot.
Gondolkodj, magyar!
A Fidesz már volt hatalmon.
Dudás György, Budapest
Egy szándékos mulasztásról
A különféle célzatos mulasztásokat többnyire azért követik el, hogy bizonyos sanda szándékok mögé bújtatott praktikák kiismerhetetlenné váljanak, sundám-bundám elkendőzött törekvések testet ölthessenek a gyakorlatban.
Alighanem a rendszerváltoztatás indítványozása és végrehajtása függvényében történt meg legújabb kori történelmünk legalpáribb mulasztása, melyet bizonyos politikai potentátok és szekértolóik követtek el az ország és a magyar nép többségének rovására. Mulasztásuk hátrányos következményeit a ma élőkön kívül a jövő nemzedékei fogják kényszerből viselni: hiszen a szocializmus keresztre feszítése emberi sorsokat pecsételt (pecsétel) meg, tett (tesz) kilátástalanná, alig elviselhetővé.
Az inkriminált „lefülelés” abban nyilvánult meg, hogy elmaradt a rendszerváltoztatás véghezvitelét megelőző népszavazás. Vagyis annak előzetes kimondása, hogy jöhet a tőke korlátlan uralma Magyarországon. Azok a törvényeken kívül működő pártok, melyek a Kádár-rendszer gátlástalan dehonesztálásából, baloldali ellenlábasaik lejáratását célzó bujtogató, népámító frázispufogtatásokból politikai tőkét kovácsoltak maguknak, s amelyek a szocializmus államalakulatát paternális, bábáskodó, fölöslegesen gondoskodó jelzőkkel illették, mint amely évtizedekig az állampolgárok sorsát érintő legfontosabb ügyekben helyettük, a nevükben, akaratuk, kívánságuk ellenében, megkérdezésük nélkül döntött, nos, ezek a pártok és tisztséviselőik 1990-ben önkényesen politikai fordulatot hajtottak végre anélkül, hgy ehhez a magyar nép hozzájárulását előzőleg elnyerték volna. Parlamentbe kerülésükkel olyan döntésre érezték magukat felhatalmazva, melyhez nem volt sem jogosítványuk, sem népi felhatalmazásuk. Jelesül: a fennálló állami berendezkedés likvidálására intézményeinek eszement szétzüllesztésére – tőlük származó szlogennel: „lebontására”.
Egyikük sem volt kíváncsi a többség véleményére, hogy óhajtja-e egyáltalán az ordastörvények szentesítette tőkés állami berendezkedést. Holott evidens, hogy az hogy az ország egész népességének sorsát, életviszonyát évtizedekre, netán évszázadokra meghatározó döntés kizárólagos jogát azokra illett volna átruházni, akiket a változások leginkább érintenek és megviselnek. Következésképp: a többséget alkotó kisemberekre, a vagyontalanokra, a bérből és fizetésből élő kiszolgáltatottakra. Tőlük illett volna leginkább az alábbi kérdésekkel érdeklődni:
Vajon óhajtanák-e a szociális piacgazdaság elnevezéssel palástolt tőkés termelési viszonyok, s vele a tömeges munkanélküliség intézményesülését? Szimpatizálnának-e az olyan létállapottal, mely közepette tételenségre kényszerülve alamizsnaként odavetett segélyekből, jövedelempótló támogatásokból, szociális járadékokból kell tengődniük, munkás éveiket vegetálva tölteniük, alkotó munkálkodás helyett? Jó szívvel vennék-e, hogy a lakosság alig tizede jogot vindikáljon magának élsőködésre, az ipari és mezőgazdasági üzemek tömeges szétverésére, az ország anyagi javainak elherdálására, az államkassza szemérmetlen kifosztására? Hajlandóak-e a '45 előtti cselédsorsot újfent vállalni, koldusdinasztiákat alapítani, kukák, szeméttelepek guberánsaiként „boldogulni”? Vagyis érthetővé teni számukra, hogy a kapitalizmusban effélékre számíthatnak.
Ám a tőkepárti urak a jövő milyenségét tekintve mellébeszéltek: a demokratikus szocializmus ígéretével ámították a hiszékeny tömegeket. S aligha véletlenül tették. Mivel sokak emlékezetében nem halványult még el a Horthy nevével jelzett testet-lelket megnyomorító kapitalista rendszer emléke, a szocializmus aláaknázói éltek a gyanúperrel, hogy a felsorolt kérdésekre nem remélhetnek igenlő többségi választ. Erre tekintettel a hatalom megragadására eszelősen ácsingózó nábobok és lakájaik jobbnak látták elfülelni az alkotmányjogilag is indokolt referendum kiírását és annak lebonyolítását. A törvényhozás megválasztott tagjaiként, tehát a közvetett demokrácia játékszabályai függvényében véghezvitték a tőkés hatalmi és gazdasági viszonyok „suba alatti” restaurálását.
Az urak tehát palástolták rendszerváltoztatási szándékukat. Tartottak (nyilván nem ok nélkül) attól, hogy a magyar nép többsége az emberközpontú társadalmi rendszer további fennmaradása mellett voksol, s így kétségessé válhat a Horthy-éra intézményeinek a vagyoni cenzusra, valamint a születési előjogra alapított úri Magyarország zöld útjának kiépülése.
Dr. Südi Bertalan
