Hiába emelik meg a minimálbért, jövőre több adót kell majd fizetni a 93 ezer forintos minimálbérből, mint amit fizetünk jelenleg, miután megvonják a kedvezményeket: ez annyit jelent, hogy a levonások után valamivel kevesebb pénzt vihetnek haza az emberek, mint most - emelte ki az egykulcsos személyi jövedelemadó negatívumait Thürmer Gyula Szolnokon tartott sajtótájékoztatóján. Mivel a magyar lakosság jelentős része minimálbért kap, vesztese lesz ennek az úgymond minimálbér-emelkedésnek, és nem nyertese - hangsúlyozta. A Magyar Kommunista Munkáspárt elnöke Jász-Nagykun-Szolnok megyei látogatásán szakszervezeti vezetőkkel tárgyalt, járt a szolnoki nagypiacon, majd délután Tiszaburán adta át a helyi családorvosnak mint új párttagnak a párttagsági igazolványt.
Október 14-én, pénteken reggel a szolnoki piacon kezdte megyei körútját Thürmer Gyula, az MKMP elnöke, akit elkísért Kovács István elnökségi tag és Urbán Istvánné, a Magyar Baloldali Nőszövetség elnöke. A látvány nagyon lehangoló volt a munkáspárti csapat, de az árusok szempontjából is: bár a standok roskadoztak az élelmiszerektől, egyszerűen nem volt rájuk vevő. Pontosabban vevő még csak lett volna, de vásárlás gyakorlatilag nem volt. Ha Thürmerék nem vesznek némi zöldséget és egyebet, a tényleges vásárlások száma ottjártukkor legfeljebb a tízes számot érte volna el.
Délben a volt szakszervezeti székház előtt tartott sajtótájékoztatón Thürmer Gyula közölte: a Munkáspárt együttműködésre törekszik mindenkivel, aki hasonlóan gondolkodik. Ezért jöttek el délelőtt a szakszervezetekhez, és váltottak velük szót a Munkáspárt készülő programjáról.
Az elnök utalt arra, hogy az elmúlt egy évben sok minden történt a magyar gazdasági-politikai rendszer megszilárdítására, de a gyúlékony, a robbanékony anyagok megmaradtak, sőt, szaporodtak. Az ígéretek ellenére a munkahelyek száma nem nőtt Magyarországon, sőt, a munkanélküliség erősödött. Az emberek összességében nem élnek jobban, hanem éppen ellenkezőleg.
A jövő évi költségvetésből az látható, hogy a kormány a szükséges pénzeket az egészségügytől, az oktatástól, a szociális szférától vonja el. Egyre több minden kerül magánkézbe, és egyre több mindenért kell az embereknek fizetni. Mindez együttvéve csak növeli a társadalmi feszültségeket az országban, és egy európai összeomlás esetén, aminek a lehetőségét nemcsak a Munkáspárt nem zárja ki, hanem valószínűsíthetően még maga a miniszterelnök sem – nos, ezek súlyos helyzetet idézhetnek elő Magyarországon.
Az utóbbi mondathoz az elnök azonnal hozzátette: a Munkáspárt nem akar verekedést, botrányt, konfliktusokat a budapesti utcákon. A cél az, hogy Magyarország eredményesen haladjon tovább az ország építésében. Ehhez azonban az kell, hogy a terheket osszák meg igazságosan. Többet fizessenek a gazdagok, kevesebbet a szegények. Meg kell adóztatni a multinacionális vállalatokat, a magyarországi nagytőkét - jobban, mint most.
Thürmer bírálta a Munka Törvénykönyve tervezetét is, amely szerinte csak a munkaadóknak ad jogokat, a munkavállalóktól elveszi azokat. A választási törvény tervezetét pedig a Munkáspárt nem azért utasítja el, mert kisebb lenne majd a parlament, hanem azért, mert a tervek szerint továbbra is ajánlásokat kell gyűjteni, illetve nem változna az ötszázalékos küszöb sem.
Kérdésre válaszolva a párt elnöke megjegyezte: a piacon alig voltak többen, mint ezen a sajtótájékoztatón. A felhordott árun pedig látszik, hogy több napja van már ott. Az eladók érthetően panaszkodnak, de a vevők is - akiknek ha továbbra is csak alig lesz pénzük, akkor a kereskedők is visszaadhatják az ipart. Közben számos kistermelő és kereskedő ment tönkre az elmúlt egy évben. Thürmer csalódottságot, szomorúságot és csüggedtséget tapasztalt a piacon, és ugyanerre hivatkoztak a szakszervezeti vezetők is, ők ehhez azt tették hozzá, hogy az emberek keresnek ugyan megoldásokat, de abban még bizonytalanok, hogy merre induljanak el. Az mindenesetre pozitív tény, hogy a Munkáspárt szavát egyre többen értik meg. Az elnök ezt már csak azért is mondhatta, mert megjegyezte azt is, hogy a karcagi választókerülethez tartozó Tiszaburán, ahol a Munkáspártnak erős szervezete van, újabb párttagnak nyújtja majd át a tagsági igazolványt.
***
Az említett eseményre délután került sor a tiszaburai művelődési házban.
- Nehéz ma munkáspárti tagnak lenni - mondta az elnök, miközben a kezébe vette a tagkönyvet. - Azért nehéz, mert szemben úszunk az árral. Ez olyan, mintha a Tiszán fölfele úsznánk az árral szemben, és azt valamennyien tudjuk, hogy ez nem könnyű. De egyben biztosak lehetünk. Aki a Munkáspártba belép, az reggel nyugodtan nézhet a tükörbe, annak nem kell szégyenkeznie, annak nem kell színt vallania, az egy becsületes és tisztességes ember. S húsz év elteltével egyre többen jönnek a Munkáspártba. Miért? Azért, mert értékeket keresnek. Mert rájöttünk ara, hogy a pénz jó, ha van, de önmagában nem boldogít. Mert szükség van egymás támogatására, egymás biztatására, szükség van szolidaritásra, arra, hogy segítsük egymást. Olyan dolgokra van szükség, amilyenek ma nincsenek a kapitalizmusban. Mert a kapitalizmusban egy dolog számít: a pénz. A szocializmusban, amiért ma küzdünk, a közösségi társadalomban, az ember a fontos. Az emberért szeretnénk tenni és dolgozni.
Ezért nagyon örülök, hogy a mai összejövetelünk alkalmából egy barátunknak átadhatjuk a munkáspárti tagkönyvet. Horváth Balázs úr, ennek a településnek a családi orvosa, közismert személyiség. Ő itt él önök között, ismeri ennek a falunak minden egyes gondját. Én úgy érzem, hogy ő segíteni akar önökön, és azzal, hogy a Munkáspártban vállalja a tagságot, segíteni akar a társadalom egészének, a magyar embereknek, a magyar dolgozóknak. Én nagy örömmel adom át ezt a tagkönyvet, aminek a színe vörös, ez a mi színünk, a Munkáspárt vörös színe. Ez a tagkönyv, ami ezentúl összeköti azokkal a párttagokkal az önök orvosát, akik a dolgozó ember boldogulásáért küzdenek, akik hisznek abban, hogy a kapitalizmus nem örök. Akik hisznek abban, hogy le tudjuk győzni a tőkét, és velük együtt mi valamennyien hiszünk abban, hogy képesek vagyunk egy jobb, tisztességesebb, emberibb világot teremteni.
Horváth Balázs meghatottan vette át a tagkönyvet.
- Dull Norbert Krisztián képviselővel beszélgetve ismertem meg a Munkáspártot, annak programját - mondta. - Azért volt nagyon rokonszenves, mert sok olyan pontot találtam benne, ami más pártoknál hiányzik. A legfontosabbnak azt találtam, hogy az ember van a középpontban, és nem a pénz. Én hívő is vagyok, és a Bibliában, az Ószövetségben is olyan társadalmakról olvastam, ahol az ember volt a középpontban, és nem a tulajdon. És nem mindenáron a tulajdont védték meg, hanem éppen hogy az emberi érték volt a fontos, illetve maga az ember. Köszönöm szépen.
Urbán Istvánné, a Magyar Baloldali Nőszövetség elnöke utalt arra, hogy az ő korosztálya egy nagyon jó és nyugodt világban nőtt fel, ahol nem volt probléma a tanulással és a családalapítással - ellentétben a jelenlegi rendszerrel. Egy görögországi konferencián elmondta, hogy milyen változtatásokra készül a magyar kormányzat a Munka Törvénykönyvével kapcsolatban - érthetően a nőkkel kapcsolatos diszkriminációkat emelte ki (munkavállalói terhességi teszt stb.). Mint az elnök mondta, óriási volt a felháborodás, ilyen törvénytervezetről még senki sem hallott. Emiatt fontosnak tartotta, hogy az ilyen drasztikus és mélyen megalázó törvény ellen mindenképp fel kell lépni, össze kell fogni, meg kell nyilvánulni. Felajánlotta, hogy segédkezik egy helyi nőmozgalom felépítésében. Egy olyan vezetőre lenne itt is szükség, mondta, aki nem ijed meg a saját árnyékától, illetve felvállalja, hogy a baloldalnak dolgozik.
A lakossági fórum résztvevői saját sorsukat ismertették, kiemelve, hogy Varga Mihály, Karcag parlamenti képviselője nem igazán törekszik arra, hogy választókerületében, így Burán is megjelenjen – pedig lenne néhány szavuk hozzá.
Csak az igazi baloldal, egy kommunista párt képes igazságosabbá tenni a mai Magyarországot. Aki nem hiszi, szavazzon egyszer ránk, a Thürmer Gyula által vezetett Magyar Munkáspártra, hogy észlelhesse: mi a különbség közöttünk és a polgári pártok között. Most ugyanis csak egyvalamit tudunk: a jelenlegi élet nem élet. Nekünk, kommunistáknak biztosan nem.
Címkék
- 1956 (1)
- 1989. november 25. A Szabadság (1)
- 24. kongresszus (1)
- 25. (rendkívüli) kongresszus (1)
- 26. kongresszus (3)
- Antoine naplójegyzetei (2)
- Baloldali Front (2)
- Bódi László Cipő (1)
- Előkongresszusok (3)
- Embervédelmi akciók (1)
- Farkas Péter (2)
- felszabadulás (1)
- Filemon Kristóf (1)
- Harc a tőkések ellen (7)
- Jászkun Munkás 2009 (2)
- Jászkun Munkás 2010 (9)
- Jászkun Munkás 2011 (11)
- Jászkun Munkás 2012 (12)
- Jászkun Munkás 2013 (12)
- Jászkun Munkás 2014 (12)
- Jászkun Munkás 2015 (12)
- Jászkun Munkás 2016 (12)
- Jászkun Munkás 2017 (11)
- Jászkun Munkás 2018 (1)
- Kádár János (6)
- Képgaléria (8)
- Kína-Magyarország kapcsolat (1)
- Költészet napja (1)
- Martfű (1)
- Megemlékezések (2)
- Megyei pártközlemények (24)
- Mezőtúri kubikosnap (3)
- Munkás Kupa labdarúgótorna (9)
- Munkásőrfilmek és egyéb videók 1990 előttről (1)
- Munkáspárti ellentüntetés a HVIM rendezvényén (1)
- népszavazás (1)
- Országos pártközlemények (33)
- Parlamenti választás 2014 (5)
- Pozsonyi Péter (1)
- Szépirodalom (2)
- Szolnok (1)
- Tanácsköztársaság (2)
- Thürmer-interjúk (2)
- Trianoni békediktátum (2)
- Turi Kristóf (1)
- Túrkeve (1)
- Választás 2010 ősz (4)
- Választás 2014 ősz (1)
2011. október 18., kedd
2011. október 2., vasárnap
Mezőtúri kubikos megemlékezés: 2011. szeptember 24.
A nyárias napsütésben benépesült a Kubikosok tere. A hangszórókból népdalok, majd a Szivárvány citera együttes felvételei szóltak. Egy csoport asszony színes kékfestő ruhában fehér blúzban: ők az Újvárosi Hagyományőrző Klub és a Vadvirág Népdalkör tagjai voltak. Köztük vörös inges munkáspártiak osztogatták a pártprogram füzetét és a „rabszolgatörvény" elleni szóró lapokat, A Szabadság újság példányait. Ismerősök köszöntgették egymást, a kezekben virágok, nemzeti szalagos koszorúk voltak.
A 10 órai kezdésig 50-60 fő gyűlt össze, köztük a városi önkormányzat, a pártok és civil szervezetek képviselői, a néhai kubikosok hozzátartozói és nagy örömünkre a volt kubikosok: a 87 esztendős Szabó János, akit elkísért 92 esztendős fivére, valamint a Szöllősi házaspár, mellettük jónéhány fiatal.
A himnuszt követően felcsendültek a citerák, a Vadvirág Népdalkör kedves műsort adott.
Herceg Antal elvtárs, a mezőtúri választókerület KB-megbízottja ez évben hetedik alkalommal méltatta a kubikosok tevékenységét. Ezúttal az 1950-es évek országépítő munkájáról beszélt. Ezt követően párja oldalán Szöllősiné Erzsike néni emlékezett a kubikosfeleségek nehéz sorsáról. Major Mihály nótaénekes nagy átéléssel énekelte el „Az én jó apámnál nincs jobb a világon” kezdetű nótát.
Gulyás László elvtárs, a KB tagja, szolnoki pártelnök a szokványos megszólítást "Elvtársnők, Elvtársak" szavakkal toldotta meg. Szépen felépített ünnepi beszédét érdeklődéssel hallgatták, és amikor a párt elnöke Thürmer Gyula üdvözletét tolmácsolta, felcsattant a taps.
A kubikos szobor talapzatára a a rendező szervek: az Újvárosi Hagyományőrzők, a Munkáspárt országos szervezetei és városi elnöksége, majd az önkormányzat, a Fidesz és a Lokálpatrióta Egyesület helyeztek el koszorút. Végül csoportosan megindultak a résztvevők, és különböző virágokkal borították be a szobor környékét: köztük rózsákkal és őszirózsákkal.
Zárszóként a házigazda, Bíró Imre, a Munkáspárt mezőtúri elnöke kérte: hallgassák meg azt a dalt, amely a kubikosoknak is himnuszává vált, amelyet sokszor titokban maguk közt dúdoltak. Amikor pici várakozás után felcsendült az Internacionálé, az idős vendégek felálltak helyükről. Előbb bátortalanul, majd egyre hangosabban énekelni kezdték: Föl, föl, ti rabjai a földnek… Föl, föl, te éhes proletár… kapták fel a vörösingesek a következő sort, majd a szemközti oldalon a klubosok népdalokon edzett hangjával folytatódott az éneklés, és bekapcsolódtak mások is.
Az ünnepséget követően átvonultunk egy másik rendezvényre, ahol az egyik kerület lakossága egy gyermekjátszótér megvalósításának érdekében tartott jótékonysági rendezvényt több száz fő részvételével. Többen körülvettek bennünket, gratuláltak a kubikos rendezvényhez, Thürmer elvtárs felől érdeklődtek. Egy fiatal hölgy Gulyás elvtárshoz fordulva dicsérte az ünnepi megemlékezést, és azt mondta: végre valaki ismét elvtársnőnek szólította.
Jó volt ezen a napon Mezőtúron baloldalinak, a Magyar Kommunista Munkáspárt tagjának lenni.
2011. szeptember 20., kedd
Jászkun Munkás, 2011. szeptember
Önként vállalt szolgaság
Ha mégoly szokatlannak tűnik is, nem átallom kimondani a szomorú igazságot, levonván egy súlyos erkölcsi jellegű következtetést, miszerint a magyar nép jelentős hányada, anno önként vállalta a tőkés jármot, annak valamennyi következményével, összes nyűgjével együtt.
Ezerkilencszázkilencven tavaszán jószerével énekelt jókedvében, amikor eufóriától kábultan az urnákhoz járult, hogy kiszavazza a hatalomból azt a társadalmi-gazdasági alakulatot, melyet szocializmusnak neveztek, s mely funkcionálásának évtizedeiben embernek kijáró életminőséghez juttatta, családjával együtt biztonságos jövőt garantált részére.
Máról holnapra feledte, hogy mit köszönhet a Kádár-rendszernek, a jármot kínáló nábobok által csak “átkosként” emlegetett, valójában a legemberközpontúbb hatalmi konstrukciónak. Nem imponált neki az előző politikai kurzus szabadsága, melyben nem volt élettere a bűnözésnek, nem lehetett munkahelyről utcára tenni a dolgozókat, nem kényszerültek munkátlan vegetálásra a munkaképes korúak, nem volt életforma a hajléktalanság, nem kellett százezreket fizetni a továbbtanulásért, ingyenes volt az egészségügyi ellátás, névlegesek a gyógyszerárak. Ha nem is dúskált anyagiakban, emberhez méltó életet élhetett.
Az ilyen helyzet nem felelt meg a magyarok többségének. Naiv módon feltételezte, hogy a munkáltató tőkés nem a könnyű meggazdagodás szándékával, nem is a munkaerejének minél teljesebb kiszipolyozásáért foglalkoztatja a proletár sorba taszított munkavállalókat, hanem azért, hogy emberbaráti alapon egy tálból cseresznyézgessen velük.
Immáron bő két évtized telt el a magyar nép fondorlatos “megvezetése” óta. A kárvallottak azonban máig sem okultak a multik által rájuk kényszerített nélkülözésből. Utólag beismerik ugyan, hogy a szocializmus felszámolását kiügyeskedő akarnokok pártfogolásával “rossz lóra tettek”, vagyis nem azt kapták a szavazataikért, mint amit reméltek. Készpénznek vették, hogy az egekig magasztalt polgári demokrácia mindenki számára gazdagodást, biztonságot, békességet, nyugalmat, az előző rendszerbélinél igazságosabb életformát, harmonikusabb társadalmi állapotokat teremt majd. Utóbb pedig nem értik, mi történt körülöttük, miért kell a kiszolgáltatottak sorsában osztozniuk.
A legszomorúbb az, hogy mind-ezt állhatatosan eltűrik, és tétlenül beletörődnek szolgasorsukba. A négyévente megrendezett országgyűlési képviselő - és önkormányzati választások eredményeiből legalább is ez következtető ki. Gyakran mondogatják ugyan, hogy a kádári érában jobban éltek a mainál, ám a sorsfordító változtatási szándékuk határozott és tömeges kinyilvánítása helyett csak méltatlankodnak, “anyáznak”, keseregnek, jajgatnak, toporzékolnak továbbra is. Vagyis a tőkés társadalmi rendszer keletkeztette általános elnyomorodás hatásait szívesebben eltűrik, mint-hogy sorsuk jobbítása érdekében operatívan cselekednének.
A rendszerváltoztatás kárvallottjainak többsége az utóbbi választáson is a kizsákmányolókat pártfogolta. Nem volt hajlandó olyan pártra szavazni, mely a jobb életkörülmények megteremtésében egyedüli támasza lehetne.
A politikai érdekeit tettekben is képviselnie szándékozó pártot - miként korábban többször - ezúttal is leminősítette. Most sem tudott megszabadulni attól a téves beállítódásától, hogy a kisebb politikai hatáskörre kényszerített kommunista szellemiségű politikai erő jelöltjeire és listáira voksolás esetén elvész a szavazata. Holott több mint húsz évnyi keserű csalódás után be kellene látnia végre, hogy tőkeorientált pártra voksolás esetén önmaga ellen vét, hiszen elnyomóinak ád újfent zöld utat a kizsákmányolás folytatására.
Vajon hány esztendőnyi földi gyehenna szükségeltetik még ahhoz, hogy a fizikai és szellemi életükben megnyomorított embertömegek ne akarjanak tovább kilátástalanságban élni, a tőke jármában vergődni? Mikor látják be, hogy a Magyar Kommunista Munkáspárt hatalmi tényezővé tétele nélkül nem lehet hazánkban a többség javát szolgáló hathatós intézkedések megtételére sort keríteni? Mikor haladják meg különös téveszméjüket, miszerint a kapitalizmus is lehet emberbarát? Mikor teszik magukévá azt a rendezőelvet, hogy létviszonyaik változása (romlása vagy javulása) kizárólag annak függvényében történhet, hogy polgári vagy kommunista szellemiségű kormány gyakorolja-e az államhatalmat? A rendszerváltás ürügyén félrevezetett tömegek vajon mikor ismerik fel (felismerik-e valaha), hogy a szegényeknek, a kilátástalanságban tengődőknek nem a hatalom birtoklásáért versengő tőkevezérelt pártok a valóságos ellensége, hanem maga a tőkés rendszer: s hogy mindaddig szánandó bérrabszolgák lesznek, ameddig saját maguk fel nem számolják a kapitalizmust?
Felismerik-e valaha: ez a rendszer tehet róla, hogy Magyarország roncstársadalommá vált az utóbbi húsz esztendőben.
Dr. Südi Bertalan
Egy összeeszkábált koalíció veszélyei
Az LMP egyik vezetője, Karácsony Gergely javasolta, hogy a Fidesz önkényuralmi törekvéseinek elszigetelésére fogjon össze a parlament három ellenzéki pártja (MSZP, LMP, Jobbik Magyarországért). Morbid gondolat! Meggyőződésem, Vona Gábor - minden Orbán Viktor felé kilőtt nyila ellenére - eszmeileg, politikailag, közelebb áll a Fideszhez, mint az MSZP-hez, illetve az LMP-hez. Nem szabad elfelejteni, hogy a magyar neonácik nem balról, hanem jobbról bírálják a kétharmados többséggel rendelkező és mindinkább a szélsőségek felé húzó “ifjú törököket”. Nem kívánatos győzelmük antidemokratikus folyamatokat erősítenének fel. Nincsen áthidalhatatlan ellentmondás a Fidesz és a Jobbik, a radikalizálódó konzervativizmus és a széljobb között. Vonáék előretörése a polgári demokrácia létét fenyegetné. Vészhelyzetben hamarabb jönne létre egy Fidesz-KDNP-Jobbik koalíció, mint a másik “nem-magyar” kettővel. Orbán riválist lát Vonában, de nem halálos ellenséget. A Fidesz elnöke a rend fenntartása (értsd: hatalma megőrzése) kedvéért átadná a náciknak az utcát, hogy mielőbb konszolidálja megingott pozícióit.
Tételezzük azonban fel, hogy a Jobbik szorongatott helyzetében ráállna a demokratikus pártokkal való taktikai együttműködésre. Ám ezért a gesztusért a partnerek nagy árat fizetnének: politikai engedményeket kellene tenniük a demokrácia rovására, nagyobb toleranciával kellene viseltetniük a rasszista követelésekkel szemben. Az ilyen kétes összefogás sokat rontana hazánk, amúgy is megtépázott imázsán. Mi lenne a biztosíték arra, hogy Vonáék korrektül teljesítenék vállalt kötelességüket? Egy arab közmondás szerint: “ha a krokodilus felfalja az ellenségemet, még nem biztos, hogy a barátom”.
Azt is figyelembe kell venni, miszerint a Jobbik most átmenetileg a felfelé ívelés szakaszában van, míg a másik két “társ” jövője felettébb bizonytalan. Az egyenesen katasztrofális lenne, ha ebben a koalícióban Vonáék ragadnák magukhoz a vezető szerepet. Nem kecskére bíznánk a demokratikus káposztát? Ilyen abszurd helyzetet még nem talált ki a történelem.
Súlyos politikai hibának tartom, hogy Karácsonyi Gergely csak a parlamenti ellenzékkel számol. A T. Házon kívül - különféle alakzatokban - nagy tömegekkel, bizonyára pártokkal is számolni kellene, (civil szervezetek, szakszervezetek, demokratikus egyesületek, antifasiszta magánszemélyek), akiknek bevonása az együttműködésbe jelentősen növelné a koalíció súlyát, következésképpen eredményességét is.
Van tehát egy hatékony antifidesz-fasisztaellenes összefogás számára nem lebecsülendő tartalék.
Hegedűs Sándor
Pártépítés és a tagfelvétel
A pártépítést és a tagfelvételt nem szabad azonosítani, mert jelentős különbség van a kettő között. A pártépítő munkásnak az a legfontosabb célja, hogy elősegítse az eszmei, politikai szervezeti és a cselekvés egységét, fejlessze a párttagok teljesítőképességét, emelje politikai öntudatukat és műveltségük színvonalát.
A Munkáspárt tagfelvételi elvei a pártról és a párttagságról szóló Lenini tanításán alapulnak. A tagfelvétel a pártépítés fontos eleme. Ennek alapján felvetődhet a kérdés, vajon ez azt jelenti, hogy a párt csak “kész kommunistákat” hajlandó a soraiban fogadni? A párttaggá válás ténye természetesen kiemelkedő állomása a politikai öntudatra ébredésnek, a kommunista fejlődésnek, de mégsem jelenti azt, hogy ezzel már bárki is “kész kommunistává” válhat.
A Munkáspárt karcagi szervezete is az előző elméleti alapon végzi tagfelvételi munkáját, amely a jelenlegi politikai környezetben nem egyszerű. Ez év július 27-én 8 főt vettünk fel a párt soraiba. A tapasztalatszerzés céljából leírom az előzményeket.
Korábban egy család levélben fordult a pártszervezethez, hogy az őket ért igazságtalanságról mondjunk véleményt. Előzőleg, több mint száz helyre küldték el levelüket, de érdemi választ nem kaptak. A levél elolvasása után megdöbbentem, hogy ilyen jogsértés is előfordulhat, amely ezt a családot tönkretette anyagilag és emberileg. Ilyen esemény csak a kapitalista társadalomban fordulhat elő.
A pártszervezet egyik tagját Nagy József nyugalmazott rendőr alezredest kértem meg, hogy tanulmányozza a levelet. Nagy elvtárs személyesen felkereste a családot, akik ekkor már napi megélhetési gondok között éltek. Nagy elvtárs segítette és ma is segíti a családot, hogy az igazságszolgáltatás számukra kedvező döntést hozzon.
A család ma a Munkáspártban látja a segítőkészséget, ezért a család 5 tagja kérte felvételét a pártba. Meggyőződésem, hogy ha emberséget és magatartást tanúsítunk, ha segítő kezet nyújtunk a tagfelvételi munkánk eredményesebb lehet.
Horváth Sándor
Orbán Király
Orbán király Magyar király
Léptet fakó lován
Utánozná is a császárt
Ha lehetne talán.
Övé az ország, övé a hatalom
Ellene szólni nincs alkalom,
Hely ugyan lenne, de nincs értelme
A Kétharmaddal elsöpri őkelme.
Ellenzék mit nekem
Hisz enyém az ország
Felhatalmazott a “NÉP”
Ne szóljatok hozzám.
Legyen, ellenzékbe bár
Milyen színed
Javaslataidat bátran
Megteheted
Meghallgatlak ugyan, mert
A törvény írja
De megvalósítását a
Permetszer írtja
Így hát tisztelt magyar nép
Az akarat a tied
Megválasztottál most tűrjed
Intézkedéseimet
Lehet, hogy nem sikerül, de
Ezt nem vallom be soha
Így nem történik meg a
Montgomery vacsora
Egyenlőre csak én csak én
Vagyok az ország ura
Ki ellenszegül eltiprom
Legyen az bárki fia
Enyém a dicsőség én
Leszek a bőség
Ha nem sikerül már nem
Terhel felelősség
Mert a törvényt is alakítom
Ahogy nekem tetsszen
Alkotmánybírák szelleme
Felettem ne lebegjen
Tisztelt Orbán Király
A terved ravasz
Az országot így tönkretenni
Nem könnyű feladat
Ő királysága léptessen
Fakó lován
A ló megbotlik így koronája
Egyszer lehull talán.
Posztós László
Szilánk
Nem az a baj, hogy vannak gazdag emberek, hanem az, hogy miből, hogyan lett gazdag a neoliberális kapitalista rendszerben a túl sok lelketlen harácsoló, az önzéstől elvakult egyén? Ezt nem kell megmagyaráznom. De nézzük meg, hogy miért kell tisztelni, és megbecsülni tisztességes vagyonnal rendelkezőket. Vannak kreatív emberek. Akik tehetségük révén a maga és a hazája javára és örömére olyan eszközöket, tárgyakat, alkotásokat, tevékenységeket képesek teremteni, ami nemcsak nekik tesz jót, hanem az emberek millióinak is. És ha ezért őket jutalom illeti meg - vagy részesedés az új termékből, akkor azt ne irigyelje senki! Ilyenek lehetnek: írók, a zeneszerzők, a feltalálók stb. Világos, hogy ők sokkal jobban élhetnek az átlagnál. De az nagyon lényeges, hogy az így megszerzett vagyonát ne használja fel kizsákmányolásra. Szerintem az ilyen emberek 100 meg 1000 lehetőséget fognak találni arra, hogy a vagyonuk egy részét hozzájuk méltó módon használják fel. HÍREK
A gazdag Egyesült Királyságban sem terem mindenki számára nyugalom, munkalehetőség, boldogság. Az angliai nagyvárosokban végig söpört megmozdulások ezt bizonyítják. A tőke nem szolidáris a szegényekkel.
- A Munkáspárt Új Kenyér ünnepét, augusztus 19-én tartotta. Délelőtt 10 órakor Kecskeméten a Szent István szobornál, 16 órakor a Budai Vár, Halászbástyán lévő Szent István szobornál. Mindkét helyen Thürmer Gyula pártelnök mondott ünnepi beszédet. Mi, szolnokiak Kecskeméten voltunk jelen.
- Augusztus 24-én Országos Elnökség képviseletében Karcagon, Thürmer Gyula adja át a párttagkönyveket a belépő tagjainknak.
- Szeptember második hétvégéjén a Gulyás Fesztiválon veszünk rész a Tiszaligetben. Várjuk az ebédelni is vágyó tagjainkat, ismerőseikkel.
Mezőtúron a Kubikus Találkozót szeptember 24-én tartják, ahová szeretettel várjuk az érdeklődőket.
Thürmer Gyula nagysikerű látogatása Karcagon
Sokan kérdezik tőlünk, hogy a Munkáspártról évek óta nem olvasnak az újságokban. Nem hallanak hírt a rádiókban, nem látnak a TV-ben.
Tudatjuk mindenkivel: vagyunk, dolgozunk, élünk.
A szolnoki Néplap évek óta nem jön el írásos meghívásainkra. Csak a Szolnok TV ad “rövid” híradást rólunk.
Nekik ezt megköszönjük.
2011. augusztus 28., vasárnap
Megalakult a Magyar Baloldali Nőszövetség Urbán Istvánné vezetésével
A múlt szombaton, Budapesten megalakult a Magyar Baloldali Nőszövetség. Az
új szervezet létrehozását a Munkáspárt kezdeményezte, de a szervezet független a
pártoktól. Az alakuló ülésen Urbán Istvánnét választották meg ügyvivőnek.
Csatlakozzatok a Magyar Baloldali Nőszövetséghez!
Mi, dolgozó magyar asszonyok és lányok megalapítjuk a Magyar Baloldali
Nőszövetséget. Felhívással fordulunk minden nőtársunkhoz: csatlakozzatok hozzánk!
Küzdjünk együtt egy olyan világért, ahol az ember, a család számít, és nem pénz!
A mai világ tönkre tesz bennünket. Fiatalon nehezen találunk munkát, idősként
már nem kellünk a munkáltatóknak. Nem alkalmaznak, ha gyereket várunk,
rossz szemmel néznek ránk, ha gyermekünk van. Mindenki sokat beszél a
gyermeknevelésről, de senki sem ad hozzá segítséget. Drága a gyerekruha, a tanszer,
az iskoláztatás. Kevesebbet keresünk, mint a férfiak, mindketten kevesebbet keresünk
azoknál a sorstársainknál, akik az Európai Unió más országaiban élnek. Nagyon
sokan nem tudjuk fizetni kölcsöneinket, a bankok jól járnak, mi meg rosszul. Sokunk
családját fenyegeti a kilakoltatás veszélye. Az ország vezetői az egészségügytől, az
oktatástól veszik el a pénzt, de bőven jut háborúzásra.
Együtt kell rákényszerítenünk a kormányokat, hogy a gazdagokat, a külföldi
vállalatokat adóztassák meg, s ne tőlünk vegyék el utolsó filléreinket. Együtt kell
küzdenünk azért, hogy beleszólhassunk az ország pénzének elosztásába, figyelembe
vegyék véleményünket. Együtt kell küzdenünk azért, hogy mindenütt egyenlő
jogaink legyenek. Együtt kell cselekednünk azért, hogy mi, nők 55 éves korban
mehessünk nyugdíjba, férfitársaink pedig 60 évesen. Együtt kell tennünk azért, hogy
gyermekeink tehetségük szerint tanulhassanak, biztos, kiszámítható jövőjük legyen.
Együtt kell harcolnunk azért, hogy magyar katonát ne vigyenek külföldre, békében és
biztonságban éljünk.
Mindez lehetséges! Sokan vagyunk baloldali asszonyok és lányok. Sok minden eltér a
véleményünk, de egyben egyetértünk: a tőkés rendszer az elmúlt évtizedeken nekünk
semmi jót nem adott, sőt azt is elveszi, ami még maradt. Ezért vagyunk baloldaliak.
Az elmúlt években megtapasztaltuk, hogy mi, dolgozó magyar asszonyok és lányok
nem várhatunk csodákra, senkitől sem várhatunk ajándékot, sem a munkáltatóktól,
sem a kormányoktól, sem a parlamenti pártoktól. Nekünk kell cselekednünk! Az a
miénk, amiért megküzdünk.
A Magyar Baloldali Nőszövetség nem függ pártoktól. Függetlenek vagyunk, de
elkötelezettek a dolgozó emberek ügye mellett. Magunkénak valljuk a Nemzetközi
Demokratikus Nőszövetség eszméit, küzdünk a nők egyenlőségéért, a dolgozó nők
nemzetközi szolidaritásáért, a nemi, faji, vallási megkülönböztetés, a háború ellen.
Budapest, 2011. augusztus 27.

Felhívás

2011. augusztus 26., péntek
Thürmer a taggyűlésen adta át a nyolc új karcagi párttagkönyvet
Már az a gondolat is felmerült egy tiszaburai asszonyban azon a délelőtti munkáspárti lakossági fórumon, hogy megválik saját életétől, annyira kilátástalannak tartotta azt, hogy el akarják venni a lakását. A fórumon résztvevő munkáspárti vezetők azonban felhívták a figyelmét arra, hogy amennyiben öngyilkos lesz, a kilakoltatás veszélye nem szűnik meg, hiszen az örökösöknél is megtörténhet a végrehajtás. Egyben azt is elmondták, hogy ilyen esetekben a nyilvánosság, a tiltakozás ereje segített abban, hogy a végrehajtás, a kilakoltatás ne történjen meg. A Magyar Kommunista Munkáspárt vezetői a Jász-Nagykun-Szolnok megyei látogatásuk második felében délután Karcagon jártak, ahol a helyi alapszervezet taggyűlésén Thürmer Gyula országos pártelnök személyesen nyújtotta át nyolc új karcagi párttagnak a tagsági könyvet. Ugyanebben az időben Dull Krisztián Norbert tiszaburai önkormányzati képviselő (Munkáspárt-Fiatal Romák Szövetsége) a karcagi főtéren munkáspárti aktivistákkal igyekezett felhívni a figyelmet a Munkáspártra, és miközben szóltak a munkásmozgalmi zenék, a párt kiadványait osztogatták az arrajáróknak.
***
A Magyar Kommunista Munkáspárt országos elnöke és alelnöke, illetve elnökségi tagja (Thürmer Gyula, Fogarasi Zsuzsanna és Kovács István) augusztus 24-én, szerdán fél kilenckor érkeztek meg a tiszaburai községházára. Megyei programjuk Tiszaburán azzal kezdődött, hogy meghallgattak egy tájékoztatót Farkas László polgármestertől, aki a falu helyzetét ecsetelte. Ezt követően a községháza nagytermében egyórás lakossági fórum zajlott le. Az érdeklődők a már említett kilakoltatási felvetésen túl aziránt is érdeklődtek, hogy vajon mit tud felmutatni a Munkáspárt, ugyanis választási ígéretekből az elmúlt évtizedekben már éppen eleget kaptak, sorsuk azonban sehogyan sem akar jobbra fordulni. Thürmer Gyula arra hívta fel a figyelmet, hogy amennyiben egyszerre sokan jelzik egyértelműen és látványosan azt, hogy teljes mértékben elégedetlenek a jelenlegi rendszerrel, akkor jóval több esélyük van arra, hogy újabb velük rokonszenvezőket nyerjenek meg ennek az ügynek, és akkor már a hatalom is rákényszerül arra, hogy komolyan vegye őket. (A tiszaburai alapszervezet egy új taggal fog bővülni, de a képviselő szeretné, ha nem ő lenne az egyetlen Burán.)
***
A tiszaburai látogatás után délután már Karcagon voltak a Munkáspárt vezetői. A helyi televíziónak adott interjú után három órakor kezdődött meg a karcagi párttaggyűlés, ahol két napirendi pont volt: az új tagok felvételének hivatalossá tétele, majd a munkáspárti program irányelveinek megvitatása.
Thürmer Gyula személyesen adta át a nyolc új párttagnak a tagsági könyvet. Aki ott volt, láthatta (aki pedig nem, az itt, a red-help.net-en láthatja), hogy fiatal, tettrekész tagjaink lesznek Karcagon, és nem magatehetetlen, idős, betegségekkel küzdő embereket toltak be az alapszervezetbe csak azért, hogy elmondhassák: ismét sikerült növelni a párttagok számát. És ha már beléptek a pártba,azonnal dolgozni is kezdtek a taggyűlésen: elmondták például, hogy a program irányelvei között szívesen látnák azt, hogy legyen ismét sorkatonai szolgálat Magyarországon, amelyet hét esztendeje szüntettek meg...
A vita, a vélemények ütköztetése kora estig tartott, ezért csak ennek végén, fél hat tájban mentek ki a taggyűlésen jelenlévők a karcagi főtérre, ahol Dull Krisztián Norbert tiszaburai önkormányzati képviselő (Munkáspárt-Fiatal Romák Szövetsége) az országos, illetve a megyei vezetőkkel (Bencsik Mihály megyei elnök, országos elnökségi tag és Szilágyi András megyei alelnök) együtt osztogatta a Munkáspárt szórólapjait, újságját, A Szabadságot, a program irányelveit - és nem mellesleg, szólt a munkásmozgalmi zene is a hangszóróból. Ahogy egy régi rádiós kívánságműsor alcíme mondta: kettőtől hatig...
***
A karcagi taggyűlésen az elnök elmesélte Tauzin Krisztina esetét is. Az ötgyermekes családanyát eltávolították lakásából, de a Jobbik Magyarországért Mozgalom segített rajta, hiszen lakást kapott a parlamenti párttól. Ez azonban nem tartott sokáig: néhány hónap múlva jelezték neki, hogy eddig tartott a rokonszenv, ennyi kellett ahhoz, hogy az ő esetén keresztül felmutathassák a választóknak, mennyire szívén viselik a sorsát, illetve hogy a párt mennyire érzékeny a szociális problémákra. Most már nincs rá szükségük, a lakásra viszont igen, ezért távozásra szólították fel. Tauzin Krisztina azóta a Munkáspártban dolgozik azért, hogy ilyen esetek lehetőleg ne ismétlődjenek meg. Hogy miért itt? Mert máshol nem teheti ezt meg, vagy ha mégis, akkor kihasználják őt, a nevét és az esetét. Ez az egyetlen párt, amely érdemi eszközökkel igyekszik megakadályozni azt, hogy bárkit az utcára tehessenek jogtalanul és immorális módon.
És hogy milyen sikerekkel?
Kovács István országos elnökségi tag lakásának árverezésén már másodszor (előbb májusban, majd augusztus 25-én, csütörtökön) nem volt képes senki sem vételi ajánlatot tenni, ami azt is jelenti, hogy egyelőre maradhat a lakásában a családjával együtt. (Nyilván ebben szerepet játszott az is, hogy a Magyar Szociális Fórum és a Munkáspárt aktivistái élőlánccal tiltakoztak az árverés helyszínén.) Ahol nem volt összefogás annak érdekében, hogy ezt megakadályozhassák, vagy senki nem tartotta fontosnak azt, hogy felemelje a szavát a jogtalanság és az igazságtalanság ellen, ott sajnos efféle sikerekről nem számolhatunk be...

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)