2012. szeptember 29-én délután a Baross utcából indultak el a Blaha Lujza térre a Magyar Kommunista Munkáspárt tüntetői. A menet a Nagykörúton át jutott el Budapest egyik legforgalmasabb terére, ahol a választási eljárásról szóló törvény tervezett módosítása ellen tiltakoztak. A tervezet szerint, amelyet most tárgyal a parlament, csak az szavazhat, aki előzőleg jelezte ezen szándékát, és regisztrálta magát. Aki ezt nem teszi meg, az nem ajánlhat senkit, és nem is szavazhat.
A tüntetők húsz perc alatt jutottak el a Blaha Lujza térre, miközben a vonulás egész ideje alatt az előzetes regisztráció ellen, illetve a Munkáspárt mellett emelték fel szavukat. Néhányan csodálkoztak azon, hogy szombat délután hangosan kiabált jelszavakat (Nem kérünk az előzetes regisztrációból! Alkotmányos jogunk a választás!) kell hallgatniuk - akadt, aki azt mondta: az elmúlt évtizedekben, de még a mostani nagy demokráciában is elszokott attól, hogy egy párt aktivistái vonulás közben folyamatosan éltessék saját pártjukat. Mások viszont egyetértésüket fejezték ki, és csatlakoztak a menethez, vagy dolguk intézését későbbre halasztották, meglátva a menet megérkezését a térre.
A Blaha Lujza téren Dömel Vilmos újpesti elnök és Frankfurter Zsuzsanna országos elnökségi tag felszólalását követően Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke ismertette a párt averzióit a tervezett törvénymódosítással kapcsolatban.
- Jogunk van beleszólni abba, hogy az ország pénzét mire költik - mondta. - A kormány szerint jelentkeznünk kellene ahhoz, hogy a választáson részt vegyünk. Magyarországon alkotmányos jog a választás. Ha bármit kell azért tenni, hogy egyáltalán szavazhassunk: akár levelet küldeni, akár személyesen elmenni a hivatalba, már azzal is korlátozzák a jogainkat. Ez ellen pedig tiltakozunk. Tiltakozunk az ellen, hogy nem engednek beleszólni az ország ügyeibe.
A szónok emlékeztetett néhány olyan, a választással kapcsolatos törvénymódosításra, amelyekkel szintén korlátokat állítottak fel. Mint ismert, 1990-ben négy százalék volt a bejutási küszöb. Amikor azonban kiderült, hogy a Munkáspárt alig maradt el ettől, majd a ciklus végére, az antikommunista hangulatkeltés ellenére megközelítette azt, gyorsan öt százalékra emelték, nehogy bejuthasson egy tőkésellenes párt a parlamenti pártok zártkörű klubjába: az Országházba.
Néhány év múlva a Munkáspárt összegyűjtött 180 ezer aláírást a tervezett NATO-csatlakozás ellen, a Horn-kormány az új népszavazási törvényben 200 ezerre emelte fel a szükséges aláírások számát.
A Munkáspárt 2003-ban a kórházak privatizációja ellen ennél is több tiltakozást szerzett meg, a hatalom azonban ismét megszigorította a szabályokat. Az új választási eljárási törvény a tervezett regisztrációval nyilvánvalóan távol fog tartani sok választót, ezzel megakadályozza őket abban, hogy saját sorsukról döntsenek. Ezért tiltakozott szombaton a párt a korlátozások ellen.
- Miért van szüksége a Fidesznek ilyen korlátozásokra? - kérdezte a szónok, majd válaszolt is saját kérdésére:
- Azért, mert ennek a kormánynak nem áll jól a szénája. Két és fél évvel ezelőtt olyan választási ígéreteket tett a választási kampányban, amelyekkel könnyedén söpörte el a nyolc éve hatalmon lévő szocialista-liberális kormányzatot. Az ígérgetésekkel szemben hol van most a magyar mezőgazdaság, és hol van a magyar ipar? Mindenütt külföldi termékek vesznek bennünket körül. A Fidesz célja az, hogy minél kevesebben menjenek el a választásokra. Minél kevesebb dolgozó, nyugdíjas, szegény és pályakezdő fiatal nézzen szembe ezzel a kormánnyal. Pedig lenne mivel szembenézni. Az egymillió munkanélküli, a hárommillió létminimum alatt élő, vagy azok a fiatalok, amik munka nélkül kezdik meg életüket tanulmányaik befejezése után. Nekik most lenne kérdésük.
- Amikor válságban van egy ország, akkor a demokráciát és a jogokat nem szűkíteni, hanem bővíteni kell - hangsúlyozta a szónok. - Ehhez azonban olyan parlamentre van szükség, ahová az is bejuthat, aki élvezi a választók bizalmát. Legyen ott minden politikai erő, függetlenül attól, mekkora támogatottsággal bír, eléri-e az öt százalékot vagy nem. Ezt jelentené a tisztességes, arányos, becsületes választás: korlátok, százalékok és előzetes bejelentkezés nélkül. Ehhez hozzátartozik az is, hogy a képviselőket vissza lehessen hívni. És végül azt akarjuk, hogy ne lehessen büntetlenül megváltoztatni azt az alkotmányt önös politikai érdekek mentén, amelyet ugyanez a parlament nagy többséggel fogadott el. Induljunk a csatába, teremtsünk egy élhető, tisztességes Magyarországot, egy új, közösségi társadalmat - fejezte be szónoklatát Thürmer Gyula.
Csak az igazi baloldal, egy kommunista párt képes igazságosabbá tenni a mai Magyarországot. Aki nem hiszi, szavazzon egyszer ránk, a Thürmer Gyula által vezetett Magyar Munkáspártra, hogy észlelhesse: mi a különbség közöttünk és a polgári pártok között. Most ugyanis csak egyvalamit tudunk: a jelenlegi élet nem élet. Nekünk, kommunistáknak biztosan nem.
Címkék
- 1956 (1)
- 1989. november 25. A Szabadság (1)
- 24. kongresszus (1)
- 25. (rendkívüli) kongresszus (1)
- 26. kongresszus (3)
- Antoine naplójegyzetei (2)
- Baloldali Front (2)
- Bódi László Cipő (1)
- Előkongresszusok (3)
- Embervédelmi akciók (1)
- Farkas Péter (2)
- felszabadulás (1)
- Filemon Kristóf (1)
- Harc a tőkések ellen (7)
- Jászkun Munkás 2009 (2)
- Jászkun Munkás 2010 (9)
- Jászkun Munkás 2011 (11)
- Jászkun Munkás 2012 (12)
- Jászkun Munkás 2013 (12)
- Jászkun Munkás 2014 (12)
- Jászkun Munkás 2015 (12)
- Jászkun Munkás 2016 (12)
- Jászkun Munkás 2017 (11)
- Jászkun Munkás 2018 (1)
- Kádár János (6)
- Képgaléria (8)
- Kína-Magyarország kapcsolat (1)
- Költészet napja (1)
- Martfű (1)
- Megemlékezések (2)
- Megyei pártközlemények (24)
- Mezőtúri kubikosnap (3)
- Munkás Kupa labdarúgótorna (9)
- Munkásőrfilmek és egyéb videók 1990 előttről (1)
- Munkáspárti ellentüntetés a HVIM rendezvényén (1)
- népszavazás (1)
- Országos pártközlemények (33)
- Parlamenti választás 2014 (5)
- Pozsonyi Péter (1)
- Szépirodalom (2)
- Szolnok (1)
- Tanácsköztársaság (2)
- Thürmer-interjúk (2)
- Trianoni békediktátum (2)
- Turi Kristóf (1)
- Túrkeve (1)
- Választás 2010 ősz (4)
- Választás 2014 ősz (1)
2012. október 3., szerda
2012. szeptember 30., vasárnap
Jászkun Munkás, 2012. július
Kommunisták nélkül nem lehet hatékony érdekvédelem
Mind
gyakrabban hallani-olvasni olyan véleményeket, melyek a szakszervezetek
üresjáratú, gittegyleti munkálkodását kifogásolják. Hangsúlyozván, hogy
érdekképviseleti tevékenységük szinte a nullával tekinthető egyenértékűnek
napjainkban.
S
valóban, a szervezetek bizonyos szerepzavarba kerültek a rendszerváltás
forgatagában, s a mozgalmi gyakorlatban mindmáig nem találták meg a maguk
helyét. Az állami szférában még elkeseredett utóvédharcot folytatnak, hogy
minél több – korábban megszerzett – előjogot őrizzenek meg a honi
vadkapitalizmus időszakában. A magyar gazdasági relációban munkáltató tőkések
azonban egyre kevésbé tűrik el a munkásszolidaritás jegyében történő
kiállásokat, bér- vagy egyéb munkavállalói követeléseket. A munkaadó hiábavaló
figyelmeztetése esetén többnyire „lapátra” kerülnek a követelőzők, s mindazok,
akik a tőkés profit apasztására szövetkeznek. A szakszervezetek érdekvédő
erőlködése azért tekinthető hatástalannak, mert a követelőzések ürügyén
elbocsátott dolgozókat a tőkések időről időre a munkanélküliek népes
csoportjaiból kompenzálhatják: mégpedig az előzőeknél alacsonyabb bérekért. A
tőkés rendszer lényegéből következő tartós és tömeges munkanélküliség egyik
okozója a szakszervezetek kevésbé hatásos érdekvédelmi tevékenységének.
Különös,
hogy a különféle szakszervezetek, mégis a politikai pártoktól független
voltukkal, egyféle el nem kötelezettséggel hivalkodnak érdekképviseleti
munkájuk közben. Holott tevékenységük manapság inkább politikai harc, mintsem
érdekvédelem. Erre tekintettel a szakszervezeti vezetőknek és a tagságnak
mielőbb föl kellene ismerniük, hogy a dolgozók, a nyugdíjasok, a fiatalok és az
éltesebbek érdekei függvényében fölvállalt politikai ütközeteik indítéka és célja
egyedül a Magyar Kommunista Munkáspárt politikai törekvéseivel kvadrál. A többi
párt szinte kizárólag a tőkés érdekeket szolgálja. Ennélfogva szociálisan
érzéketlen. Csak a „szépülő” holnap sátáni ígéretével ösztönöz béketűrésre,
beletörődésre, alázatra. A hatalom megszerzésének, megtartásának vagy
erősítésének igényével szólítgatja négyévenként urnákhoz az elnyomorított
tömegeket, legyenek szakszervezeti tagok, vagy azon kívüliek.
Ez is
jelzi, hogy a szakszervezeti mozgalom csak az elkötelezettségében is baloldali
politikai szervezettel, a Magyar Kommunista Munkáspárttal közös
együttműködésben, vele egyetértésben tevékenykedhetne az eredeti rendeltetése
szerint, tölthetné be végre hatásos érdekképviseleti funkcióját. Enélkül marad
a kvázi gittegyleti státusa és lehangoló kísérőjelensége, a társadalmi mértékű
kiábrándultság.
Dr.
Südi Bertalan
Néhány mondat az újraéledt Horthy-kultuszról
Akiben
nincs, vagy csak kevés empátia leledzik az elnyomorított magyar nép, az
üldözött zsidók és kommunisták iránt, könnyen „tárgyilagos”, amikor Horthy
Miklós gondolkodásáról és tevékenységéről kell nyilatkoznia. Orbán Viktor
gyanús kokettálása a negyedszázados ellenforradalmi fasisztoid rendszerrel
reaktiválta a horthysta, vagy az egykori kormányzóval rokonszenvező elemeket.
1989–1990-ben még igen kevesen voltak, akik nyíltan kiálltak volna mellette, de
ahogy múltak az évek, egyre többen fejezték ki őszinte együttérzésüket az
„igazságtalanul és méltatlanul megbélyegzett” kormányzóval szemben. A kenderesi
temetésen már – mondhatnánk, óriási – tömegek jelentek meg, hogy elbúcsúzzanak
a Portugáliából hazahozott egykori államfőtől.
Antall
József óvatos volt. Ő nem vett részt a temetésen, mert bár nem volt
Horthy-ellenes, nem akarta magát kompromittálni személyes megjelenésével. A
liberálisból konzervatívvá átváltozott Orbán azóta egyre több gesztussal
juttatta kifejezésre, hogy közeledik a „keresztény-nemzeti” kurzushoz. Eszmei,
gyakorlati lépései egyértelművé teszik: a miniszterelnök – ahogy a Kossuth
Lajos tér – úgy színeváltozik a jobboldali konzervativizmusból a szélsőjobb
felé.
Ez a
vészjósló irányvétel mozgásba hozta a mai horthystákat, akik „tudományos”
átértékeléssel, áltárgyilagos pozícióból cáfolják meg nemcsak a polgári
történészek Horthy-ellenes állásfoglalásait, de különösen a legújabb kori
marxista historika megérlelt téziseit.
Ma már
alig van olyan újság, mely ne venne részt a Horthy és rendszere körül kialakult
vitában. A megnyilatkozók közül egyesek istenítik és rehabilitálják, vannak,
akik hamis objektivitással egy kis feketét, egy kis fehéret kevernek a
palettára, mások megmaradnak a realitásoknál: érvekkel, tényekkel bizonyítják,
miszerint Horthy szélsőjobboldali, tehát antikommunista, nacionalista,
revizionista, antiszemita, elitista (népellenes) beállítottságú politikus volt,
aki az arisztokrácia és a nagytőke érdekeit képviselte. Aki kegyetlen
eszközökkel tiporta el az ellenállókat. Ha az ellenség fenyegette, nem tett
különbséget magyar, zsidó, tót (szlovák) és oláh (román) között. Sőt Károlyi
Mihály és Andrássy Gyula esetében még az arisztokratákat is kikezdte. Csak az
hallgathat a fehérterrorról, aki nem ítéli el a fővezér népirtását.
Többen
azt mondják róla: nem volt antiszemita. Ám amikor Baky László, a
Sztójay-kormány szélsőjobboldali belügyi államtitkára (a zsidók deportálását
irányító politikus) kihallgatáson jelent meg Horthynál, a kormányzó
figyelmeztette: ne nyúljon a (nagytőkés) Chorinokhoz, a Weissekhez, a
Deutschokhoz, a Kornfeldekhez stb. A többiekkel tegyen, amit akar.
Passzivitásával segítette félmillió zsidó deportálását. Amikor több külföldi
államfő figyelmeztette közömbösségének következményeire, kétségtelenül
leállíttatta a budapesti zsidóság deportálását. Ez azonban nem akadályozta meg
a nyilasokat véres tobzódásukban. A németek oldalán a Szovjetunióba küldte a
magyar „honvédeket”, pedig Hitler ezt akkor még nem követelte, mert nem akart
újabb elszakított területeket (a többi szöveteségese rovására) visszaadni
Magyarországnak.
Mit
mondhatunk a numerus claususról, az 1921/III. törvényről, az 1930. szeptember
1-jei brutalitásról, a bebörtönzött baloldaliakkal szembeni bánásmódról, az
1931-ben bevezetett statáriumról, a parasztságot sújtó csendőrterrorról, a
morbus hungaricusról, az analfabetizmusról, a krónikus népnyomorról, a
munkanélküliségről, a demokrácia hiányáról, a náci Németország kiszolgálásáról
stb. Mi szól Horthy Miklós mellett?
Hegedűs
Sándor
A kórházban egy májusi délután
A
kórházi ágyon apróra soványodott öregember fekszik. Testéből csövek lógnak
kuszán, csontujjaival szorítja a kezem. Az imént búcsúztunk el, megígértem:
hamarosan ismét jövünk. Fáradt arca kisimult, mintha aludna. Hirtelen felkiált:
előbb érthetetlenül hadar, formálja a szavakat. „Sztoj, tovaris major, igyom
damoj.” Oroszul beszél, megint hadifogsága napjait éli át. Távozóban még a
folyosón is halljuk: állj, megyünk haza!
Az első
párttitkáromat látogattam meg: akkor még nem tudtam, hogy a halálos ágyán.
Ötven éve ismertem meg, köpcös, csupa kun vágású ember. Kézbesítő volt,
mindennap kora hajnalban kelt, közel 20 kilométert tett meg biciklijével, nehéz
táskával a vállán. Közben legalább százszor leszállt, ennél is több emberrel
váltott szót. Nem tudták a köszönésben, de a munkában sem megelőzni.
Délutánonként 40-50 embr ügyeit intézte, nyugodt magabiztossággal. Talán egyszer-kétszer
hallottam, hogy felemelte a hangját. Inkább vitatkozott, érvelt.
A
pártalapszervezetben akkor 12 fő volt. Két fő ajánlásával lehetett felvételt
kérni. Egy éve dolgoztunk együtt, amikor egy reggelen elém lépett, megkérdezte:
nem érzem-e, hogy kinőttem a KISZ-ből. Lenne az egyik ajánlóm a pártba.
Akkoriban megtiszteltetés volt egy ilyen mondat, és ma is annak érzem. Csak azt
kérdeztem akkor: ki lenne a másik ajánlóm? Huncutul elmosolyodott: már 11-en
vannak. Mire taggyűlés lett, még egy kollégát is előterjesztettek, így lett 13
fős az alapszervezet.
Teltek
az évek, én más munkahelyre kerültem, ő maradt. Sokszor találkoztunk
rendezvényeken, kongresszusi küldöttek is voltunk együtt, vagy megkeresett a
városi pártbizottságon valamilyen ügyben. Amikor nyugdíjba ment, én adhattam át
neki a kitüntetést. Akkor tegeződtünk össze. Nyugdíjasként dolgozott tovább.
Vezetőségi tagja volt az egyik kerületi alapszervezetnek.
Aztán
később sokat vitatkoztunk. Egyre kevésbé értette meg a változásokat. Haláláig
hű maradt pártjához, mely közben messze eltávolodott a szocialista eszméktől. Ő
bízott benne, hogy még minden helyrehozható, csak várta a pozitív változásokat.
Szívesen és jól sakkozott, sokat olvasott, panaszkodott a megváltozott
Népszabadságra. Csendes nyáresti beszélgetéseken nosztalgiázott: emlegette
internacionalista édesapját, aki 1918-ban Kolcsak fehérgárdistái ellen is
harcolt, mesélt a röplapozásról, a budapesti detektívek előli bujkálásról.
Mindig nagy szeretettel emlegette testvéreit, nagyon büszke volt fiaira.
Álmaiban
sokat küzdött hadifogsága démonjaival: a mellette éhen halt társai szellemével.
1948 tavaszán a szibériai fogolytábor gyengélkedőjén volt ápoló, maga is súlyos
beteg. Akkor jött az ukáz: „az egészségesek hazamennek, a betegek maradnak”.
Óriási volt az öröm, a gyengélkedőn meg a döbbenet. Már az utolsó
létszámellenőrzés végén járt a parancsnok, már menni készült, amikor botladozva,
egymást támogatva, de négyes sorokban csatlakozott a 20 fő gyengélkedős,
messziről kiabálva: „sztoj, mi igyom damoj”. Amikor Szabó tizedes a parancsnok
elé lépett, jelenteni kezdett: tovaris major… Az őrnagy elmosolyodott,
legyintett, majd tisztelgésre emelte a kezét.
Mehettek
ők is haza. És meg is érkeztek mindannyian. Egy tisztességben leélt, kemény
élet utolsó óráiban ez a kép kísértette, vagy talán adta meg a reményt:
hazamegyünk. Meghallgatásra talált: hazaérkezett. Gy. Szabó János elvtárs 89
éves volt.
Bíró
Imre
A Szociáldemokrata Pártról
Mostanában
megint gyakran emlegetik a szociáldemokratákat, de ezen nincs mit csodálkozni.
A rendszerváltás óta felnőtt egy új generáció, akiknek nincsenek ismeretei vagy
igen kevés lehet a régi rendszerekről. Sokan érdekeltek abban, hogy a fiatalok
ne is tudják az igazságot. Pedig rá fognak jönni, mert a kapitalizmust imádók
meg fogják mutatni az igazi arcukat.
A
szociáldemokrácia a munkások árulója volt, és az is marad, mert mindig a tőkések
szekerét tolták, és azt teszik ma is. Erről igen sokat olvashattunk Lenin
műveiből, de Rosa Luxemburg élete című könyvéből is. Az első világháború előtt
az európai országokban az SZDP több helyen bent volt a burzsoá parlamentekben,
és amikor a költségvetést tárgyalták, mind megszavazták és jóváhagyták a
háborúra tervezett kiadásokat.
Azt
tudni kell, hogy az SZDP jelszava volt a „Világ proletárjai, egyesüljetek!”
Amikor a németek is megszavazták, Kautsky Károly, az osztrák filozófus a
jelmondat után odaírta: „és vágjátok el egymás torkát!”. Vagyis a különböző
országok SZDP küldöttei az első világháború megszavazott költségein lőtték
halomra egymást. Valóban úgy lett, ahogy Kautsky megjósolta: a sok szegény
embert egymással gyilkoltatták le. Ez volt a nagy árulás, és ezt még ma sem
akarják sokan megérteni.
Dudás
György
XVIII. Munkás Kupa Túrkevén
Ragyogó
időben került megrendezésre Túrkevén az országos kispályás labdarúgótorna. A
sporteseményen 15 férfi és 4 női csapat vett részt.
Az
ünnepélyes megnyitón Németh Andrea 13. évfolyamos túrkevei diák Egressy Félix
Lajos versét mondta el, majd a torna fővédnöke, Dr. Thürmer Gyula, a Munkáspárt
elnöke köszöntötte a focistákat, inspirálta őket a személyes találkozások
bővítésére, a sportbarátság ápolására. A pártelnök 1990-ben járt először
Túrkevén egy politikai fórum kapcsán, 1995-től kezdve pedig a focikupa
apropójából. Ő az egyetlen magyar politikus, aki 22 év óta rendszeresen
visszatér Túrkevére. Ennek emlékéül Esses Sándorné Rózsika egy saját készítésű
kun hímzéses terítőt adott át az elnök úrnak.
A
focirajongók színvonalas, fegyelmezett mérkőzéseket láthattak. Először a
műfüves pályán hirdettek eredményt, ahol a nők játszottak. A vándorkupa az
Erdeiné Hegedűs Andrea vezette Szolnoki Barátok csapatához került. Második a
Szíjártó Szandra vezette Szolnoki Góliát DLK, míg a harmadik a kisújszállási
„Kétballáb Ördögei” együttes lett Rapi István menedzselésével, megelőzve a Vad
Katalin vezette Kevi Csajok csapatát. A gólkirálynő Földvári Fruzsina lett, 8
találatával. A jutalmazásból a rendezvény szakavatott vezetője Csajbók
Ferenc sem maradt ki, őt Kajli Béla, PEB elnök lepte meg egy aranyéremmel. A
torna mindegyik résztvevője megkapta a Kupa emblémáját. A hölgyeket külön-külön
is ajándékban részesítette a kevi Pápay virágbolt.
A
férfiaknál kiegyensúlyozott mezőnyben mindegyik csapat a 3 éve regnáló bajnokot
akarta legyőzni, mely nehezen ugyan, de sikerült. Így az új vándorkupa a
Haraszti Zoltán vezette szolnoki Suttyók birtokába került. A Bordács Lajos
vezette Buga Falatozó csapatának viszont be kellett érnie a 3. helyezéssel. Új
színfoltja volt a találkozónak a Molnár Géza vezette STRIKÁZ FC Debrecenből,
mely nigériai egyetemistákból állt, ezáltal a torna nemzetközi rangra
emelkedett. A közönség biztatásából kiérződött, hogy szimpatikus az együttes,
méltán rászolgáltak az ezüst éremre. A legjobb góllövő a túrkevei Kormos László
lett. Helytállásukért a dobogóról lemaradtak is említésre méltóak: a Pozsonyi
Péter vezette Pope Martfűről, Gál Ferenc vezetésével a Mol Bázistelep
Szajolból, a SIVA-MONT S92 Sebestyén Jánossal az élen, valamint a BL Team Bíró
László vezetésével Törökszentmiklósról, Lipcsei László KUNFER csapata
Kisújszállásról, a Szonda Zoltán vezette Semmiesetre SE Mezőtúrról, továbbá
Túrkevéről a Fábián Gábor vezette LFC, Fekete Tamás Jéger csapata, a Takács
Sándor vezette Kézisek, az ifj. Bordács Lajos vezette Buga 63, a Szerencsi
Miklós vezette Delta és a Pozsonyi András vezette Palermo.
Nagyszerű
juniális volt! Köszönet a helyi és vidéki szponzoroknak, akik nélkül nem
jöhetett volna létre ez a sportesemény! Köszönet a versenybíróknak, rendezőknek
vendéglátóknak a rendezvény sikerességéért!
Sipos
Sándor
Südi Bertalan: A hiszékenység ára
Lépre
ment a magyar a választásokon,
Vakhitével
nem látott túl az álmokon.
Mennyi
ígérgetés, mennyi talmi szólam
Invitált
urnákhoz írásban és szóban.
Mondták
az urak szajkókkal vetélkedve,
Elvi
ellenfeleikkel fenekedve,
„Csakis
általáunk válhat jobbá az élet,
S
országpusztításnak mi vethetünk véget.
Minden
virágzik majd, mint a tavaszi kert,
Népünk
csodálattal kíséri a sikert:
Boldogság
sugárzik a gyermekarcokon,
Ujjongva
ünnepel idegen és rokon.
Emberekben
nem gerjed eztán indulat,
A
jövőkép széppé színezi álmukat:
A béke
madara aranyággal repül,
Tiltakozók
hangja csöndesre szelídül…”
Mi kelt
életre az ígéretek nyomán?
Páriák
birodalma, legfelsőbb fokán.
Amit
kapott a nép országlásuk alatt,
Szegények
vállain súlyos teher maradt.
Milliók
számára kínlódás, kárhozat,
Munkátlanul
ténfergő sok-sok áldozat.
Bizonytalanság
embernek és hazának,
Nyomor
tenyészete jövőnek és mának.
Rövid hírek
•
Július 7-én 10 órakor Kádár János temetésére emlékezve a sírjához ismét
kimegyünk a Fiumei úti sírkertbe. Szokásunkhoz híven elkészítjük a piros
zászlóinkat, melyet a virág helyett vagy mellett elhelyezünk a sírt körülvevő
sövényen.
• A
Szabó Ervin Akadémia első évfolyama véget ért. Szervezés alatt a következő
előadássorozat.
2012. szeptember 24., hétfő
A Munkáspárt mezőtúri kubikosnapi megemlékezése, 2012. szeptember 22.
Szeptember 22-én a Munkáspárt mezőtúri alapszervezete ismét megrendezte a hagyományos kubikosnapi megemlékezést. Az országos elnökséget Fogarasi Zsuzsanna országos alelnök és Bencsik Mihály, a párt megyei elnöke képviselte.
A megnyitót Herceg Antal és Bíró Imre tartotta. A Hagyományőrző Klub műsora után Fogarasi Zsuzsanna mondott emlékező beszédet. Az emlékművet a a Munkáspárt országos, megyei és helyi vezetésén kívül Mezőtúr polgármestere, Herczeg Zsolt (Fidesz) is megkoszorúzta.
2012. szeptember 18., kedd
A Munkáspárt mezőtúri szervezetének kubikosnapi megemlékezése, Mezőtúr, szeptember 22.
A szeptember 22-ei kubikos megemlékezés programja:
Helye: Mezőtúr, Balassi Bálint utca (Kubikos szobor). Tiszaföldvár felé haladva a Mol benzinkutat követő utca balra.
10.00 Himnusz. Üdvözlés: Bíró Imre. Megnyitó: Herceg Antal.
10.10 A Hagyományőrző Klub műsora.
10.20 Fogarasi Zsuzsanna ünnepi beszéde.
Ezt követően koszorúzás - a Munkáspárt országos, megyei és városi elnöksége együtt koszorúz.
kb. 11.00 Zárszó. Internacionálé.
A program befejezése után kötetlen beszélgetés néhány kubikos hozzátartozóval, a Hagyományőrző Klub tagjaival.
Helye: Mezőtúr, Balassi Bálint utca (Kubikos szobor). Tiszaföldvár felé haladva a Mol benzinkutat követő utca balra.
10.00 Himnusz. Üdvözlés: Bíró Imre. Megnyitó: Herceg Antal.
10.10 A Hagyományőrző Klub műsora.
10.20 Fogarasi Zsuzsanna ünnepi beszéde.
Ezt követően koszorúzás - a Munkáspárt országos, megyei és városi elnöksége együtt koszorúz.
kb. 11.00 Zárszó. Internacionálé.
A program befejezése után kötetlen beszélgetés néhány kubikos hozzátartozóval, a Hagyományőrző Klub tagjaival.
2012. szeptember 10., hétfő
Fogjon össze a Munkáspárttal mindenki, akinek baja van a kapitalizmussal
A Magyar Kommunista Munkáspárt elnöke, Thürmer Gyula 2012. szeptember 8-án Szolnokon ismertette a párt új választási programját a Ságvári körúti piac bejáratánál.
A kezdés előtt többen érdeklődtek a program iránt, illetve megígérték, hogy amikor megkezdődik az ismertetés, visszajönnek meghallgatni azt. Ígéretüket be is tartották. Ugyancsak sokan olvasták érdeklődéssel a párt újságját, A Szabadságot. Thürmer Gyula beszédében összefogást sürgetett, és felvázolta azt a politikai-gazdasági helyzetet, amelybe az ország került az elmúlt húsz évben. A beszédnek pikáns mellékízt adott, hogy a háttérben a Spar nevű szupermarket emblémái voltak láthatók, miközben a szónok a multinacionális vállalatokat bírálta.
– Azért van Magyarország válságban, mert mindent eladtak a külföldieknek - magyarázta a szónok. – Amikor az Európai Unióban baj, nálunk zárják be a gyárakt és bocsátják el az embereket; mi fizetjük meg a németek és a franciák jólétét. Az unió ránk helyezi a terheit. Azt akarják, hogy mi fizessük meg az ő jólétüket.
Thürmer Gyula fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy meg kell mondani az embereknek, hogyan éljenek most. Két éve a választásokon az ország megbuktatta a szocialistákat, egyszerűen azért, mert elegük volt belőlük, hiszen loptak, csaltak, korrumpálódtak.
– Fogjon össze mindenki, akinek baja van a kapitalizmussal – mondta az elnök. – Olyan választási rendszert akarunk, amelyben valamennyi társadalmi réteg küldhet képviselőt, és nem csak kizárólag a tőkések. Amikor válság van, nem szűkíteni kell a demokráciát azzal, hogy a választónak jelentkeznie kell ahhoz, hogy szavazhasson. Olyan parlamentet akarunk, ahol nem milliókat tesznek zsebre a miniszterek. Kapják meg a minimálbér kétszeresét, de ne többet. Azt akarjuk, hogy az internet legyen ingyenes minden fiatalnak, hogy beleszólhasson az ország ügyeibe.
A szónok arra kérte a választókat, hogy megismerve a párt elképzeléseit, támogassák a választási programot. Ma már nem elég panaszkodni, illetve arra várni, hogy majd valami csoda történik. Ha engedjük, hogy belénk rúgjanak, akkor ezt megteszik máskor is, és addig fognak rugdosni bennünket, amíg el nem pusztulunk.
A tájékoztató után lehetőség volt kérdezni, ezt a közönség ki is használta. Akadt, aki azt kérte számon a párton, miképp lehetséges, hogy Gyurcsány Ferenc még szabadlábon van, más az ellenzéki összefogást sürgette.
Délután az elnök és kísérete Tiszaligeten járt a gulyásfesztiválon. A Munkáspárt sátránál árusított könyvekből néhányan vásároltak is, az újságokból és propagandaanyagokból pedig kora délután egy darab sem maradt. Ugyanerre a sorsra jutott a szolnoki párttagok által főzött ízletes gulyás és sör is, amelyet a fesztivál látogatói fogyasztottak el.
2012. szeptember 5., szerda
A Baloldali Front szolidaritási tüntetése az ecuadori nagykövetség előtt
Ecuador budapesti
nagykövetsége előtt tartott szolidaritási tüntetést 2012. szeptember
4-én a Baloldali Front tagsága, kiegészülve az akcióhoz csatlakozó
Magyar Ifjúság Közösségi Szervezete (MIKSZ), a Latin-Amerika Társaság
és az ENSZ által elismert nemzetközi szocialista
szervezet, a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség képviselőivel. A
rendezvényen beszédet mondott a Baloldali Front Országos Vezetőségének
tagja, Pethő Gábor, majd átadták a résztvevő szervezetek Rafael Correa
elnöknek címzett közös levelét Ecuador budapesti nagykövetének. A
nagykövet úr örömmel vette át a levelet és válaszában kifejtette, hogy
nagyra tartja a fiatal magyar baloldal törekvéseit, illetve ígéretet
tett a levél kormánya felé való továbbítására.
A Baloldali Front nevében köszöntök mindenkit a szolidaritási megmozdulásunkon. Támogatásával és jelenlétével megtisztelt minket a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség, a Magyar Ifjúság Közösségi Szervezete és a Latin-Amerika Társaság is, akiknek ezúton köszönöm, hogy csatlakoztak a kezdeményezésünkhöz.
Azért jöttünk el ma ide, Ecuador budapesti nagykövetsége elé, hogy üdvözöljük Rafael Correa elnök bátor kiállását a szólásszabadság mellett. Az Ecuadori Köztársaság államfője menedékjogot biztosított Julian Assange-nek, a WikiLeaks portál alapítójának, aki elsősorban az amerikai diplomáciai iratok kiszivárogtatásával tette magát a nyugati hatalmak ellenségévé.
Hat év telt el a WikiLeaks alapítása óta, ma már világszerte rengeteg emberhez eljutott a szervezet híre, érdemes hát röviden áttekintenünk a történetét. A szervezet 2006-ban jött létre, elsődleges célja, hogy nyilvánosságra hozzon olyan titkos anyagokat (kormányzati, banki, katonai információk), amelyek közérdeklődésre tarthatnak számot, és amelyek feltárják az olykor csúf igazságot az események hátteréről, okairól. A WikiLeaks tevékenysége a szólásszabadságon alapul, célja, hogy elősegítse a demokrácia erősödését és a korrupció elleni harcot. Forrásaik névtelenek, hiszen gyakran illegális módon jutnak információhoz, és a kiszivárogtatók akár életük is veszélyeztetik. Nem kérnek senkit, hogy adjon ki adatokat, de lehetőséget adnak rá, s a szervezetet segítő újságírók, önkéntesek ellenőrzik, magyarázatokkal látják el a szövegeket. Nem módosítják, csak abban az esetben, ha olyasmit találnak, ami leleplezné a forrásukat.
Julian Assange ausztrál újságírót, a portál alapítóját kezdetben díjakkal tüntették ki, később egyre több ellenséget szerzett. Közzétett anyagokat a a 2006-os elefántcsontparti egészségügyi krízisről, amikor egy svájci cég hajója szennyező anyagot öntött a tengerbe, anyagokat közölt a szcientológiai egyház kézikönyveiről, a Guantanamo Bay-beli fogolykínzásokról, bankokkal kapcsolatos botrányokról, és beszámolt a kenyai ítélet nélküli kivégzésekről.
2010-ben robbant a WikiLeaks-bomba, amikor az afganisztáni és iraki háború került sorra. Titkosított dokumentumok sora került nyilvánosságra, és az egész világot megrázta a „Collateral Murder”, azaz „Járulékos gyilkosság” című videófelvétel az iraki háborúról. A videón egy harci helikopter fedélzeti ágyújának keresőjén keresztül látható, amint az tüzet nyit egy csoport irakira, köztük ártatlanokra, gyerekekre, és a Reuters két újságírójára is, mint később kiderült. A „tiszta háború” hamis képének lerombolásához nagyban hozzájárult a felvétel, amin nem csak a gyilkosságok látványa sokkoló, hanem a katonák cinikus megjegyzései is. Akkor az információkat egy amerikai katona, Bradley Manning szivárogtatta ki. Már két éve őrizetbe vették, hazaárulással, kémkedéssel, az ellenség segítésével vádolják a fiatalembert. A WikiLeaks ügy eddigi egyetlen letartóztatottját ügyvédje szerint kínozták és megalázták a börtönben, életfogytiglan, vagy akár 150 év börtön is várhat rá.
Szintén ebben az évben elkezdődött a háború a WikiLeaks ellen, az adományozás, anyagi forrásaik, internetes megjelenésük ellehetetlenítésére irányuló kísérletek. Assange ellen Svédországban letartóztatási parancsot adtak ki nemi erőszak gyanújával, amit ő tagad és politikai hátterű támadásnak tart. 2010 év végén önként jelentkezett a londoni rendőrségen, házi őrizetben volt, majd idén nyáron Ecuador londoni nagykövetségére menekült, Rafael Correa elnök pedig menedékjogot adott neki. Assange attól tart, Svédország kiadná az Egyesült Államoknak, ahol akár halálbüntetés is várhatna rá. Aggodalmát világszerte sokan osztják, ahogy Michael Moore és Oliver Stone filmrendezők felhívták rá a figyelmet a New York Times hasábjain: Assange nem akar ellenszegülni a svéd igazságszolgáltatásnak, a svéd hatóságok számára adott volt a lehetőség, hogy az ecuadori követségen hallgassák ki Assange-t, ám más esetekkel ellentétben most nem voltak hajlandóak külföldre utazni. Assange elmenne Svédországba, ha biztosítékot kapna, hogy nem adják ki az Egyesült Államoknak, ilyen biztosítékot azonban nem kapott. Assange egyelőre nem tudja elhagyni Ecuador londoni nagykövetségét a kiadatással kapcsolatos félelme miatt, az angol hatóságok korábban már a nagykövetségbe való behatolással is fenyegetőztek.
A most vázolt történet aligha szorul magyarázatra.
Miért fontos a WikiLeaks, miért döntöttünk úgy, hogy idejövünk köszönetet mondani Ecuadornak, amiért megvédené a szervezet arcát, Julian Assange-t? A WikiLeaks törekvése, a nyitott kormányzás a szólásszabadság és a demokrácia olyan eszménye, amely sokak szemében szálka. Számtalan olyan információ került napvilágra, amely súlyos bűnöket leplezett le, s egyúttal nagy pofont adott a közvéleménynek. Olyan pofont, amely felébreszti az embereket, akiket sötétben akarnak tartani – hogy ismét Stone-t és Moore-t idézzük.
Mi akik itt vagyunk, jelenlétünkkel hitet teszünk a szólásszabadság és a sajtószabadság mellett. Többen kint voltunk az utcákon akkor is, amikor 2003-ban az iraki háború ellen tüntettünk. Most nincs itt akkora tömeg, amekkorát ez az ügy megérdemelne, de világszerte sokan hiszünk ugyanabban az ügyben. Kiállunk Ecuador mellett, mert szembement a nyugati agresszióval, mely boszorkányüldözést indít azok ellen, akik leleplezik többek között az iraki háború borzalmait.
Azért vagyunk ma itt, mert a világ sajtószabadsága válságos helyzetben van. A földgolyón szétszórt embertársaink közül ezt kevesen láthatják olyan tisztán, mint Julian Assange. Általában kormányzati szinteken nem, hogy belátnák a helyzet súlyosságát és kiállnának a szabadság fenntarthatósága mellett, inkább önzően elhatárolódnak tőle és hagyják azt romlani. Az utóbbi hetek történései bár világviszonylatban elszomorítóak, azért mi mégis érezzük, hogy akad egy büszke szereplő. Ez a büszke szereplő az Ecuadori Köztársaság és kormánya, mert történelmi tettet hajtott végre a sajtószabadságért.
Őexcellenciája Rafael Vicente Correa Delgado Úrnak, az Ecuadori Köztársaság elnökének, Quito
Tisztelt Elnök úr!
Mi baloldali magyar fiatalok, az Ecuadori Köztársaság és más latin-amerikai országok iránt érdeklődők, 2012. szeptember 4-én eljöttünk az Ecuadori Köztársaság Nagykövetségéhez, hogy szolidaritási demonstrációnkkal és levelünkkel fejezzük köszönetünket Elnök Úrnak, amiért felemelte a szavát a szólásszabadság érdekében.
Az Ecuadori Köztársaság egyedüliként tett nagyon fontos gesztust azzal, hogy menedékjogot biztosított Julian Assange-nak, a WikiLeaks portál alapítójának. A világ haladó erői mind elismerik ezt a gesztust, mert védelmébe veszi a szólásszabadságot a nyugati hatalmak agressziójával szemben.
Az Ecuadori Köztársaság a nemzetközi emberi jogok elveinek megfelelően cselekedett és döntését világszerte üdvözlik mindazok, akiket felháborít az az igazságtalanság, hogy az Egyesült Államok kormánya „high-tech terroristának” nevezi Julian Assange-t, aki nem tett mást, mint leleplezte súlyos bűneik egy részét.
Ecuador védelmébe vette Julian Assange-t, és ezzel a bátor lépéssel példát mutat a világnak: merjünk szembeszállni, merjünk kiállni az igazság mellett.
Tisztelt Elnök úr! Magyarország és a világ haladó erőinek nevében köszönjük, hogy kiállt a korlátlan szólásszabadság mellett.
Budapest, 2012. szeptember 4.
Tisztelettel:
Baloldali Front - Kommunista Ifjúsági Szövetség
Magyar Ifjúság Közösségi Szervezete
Pethő Gábor vezetőségi tag beszéde a tüntetésen
Kedves barátaink!A Baloldali Front nevében köszöntök mindenkit a szolidaritási megmozdulásunkon. Támogatásával és jelenlétével megtisztelt minket a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség, a Magyar Ifjúság Közösségi Szervezete és a Latin-Amerika Társaság is, akiknek ezúton köszönöm, hogy csatlakoztak a kezdeményezésünkhöz.
Azért jöttünk el ma ide, Ecuador budapesti nagykövetsége elé, hogy üdvözöljük Rafael Correa elnök bátor kiállását a szólásszabadság mellett. Az Ecuadori Köztársaság államfője menedékjogot biztosított Julian Assange-nek, a WikiLeaks portál alapítójának, aki elsősorban az amerikai diplomáciai iratok kiszivárogtatásával tette magát a nyugati hatalmak ellenségévé.
Hat év telt el a WikiLeaks alapítása óta, ma már világszerte rengeteg emberhez eljutott a szervezet híre, érdemes hát röviden áttekintenünk a történetét. A szervezet 2006-ban jött létre, elsődleges célja, hogy nyilvánosságra hozzon olyan titkos anyagokat (kormányzati, banki, katonai információk), amelyek közérdeklődésre tarthatnak számot, és amelyek feltárják az olykor csúf igazságot az események hátteréről, okairól. A WikiLeaks tevékenysége a szólásszabadságon alapul, célja, hogy elősegítse a demokrácia erősödését és a korrupció elleni harcot. Forrásaik névtelenek, hiszen gyakran illegális módon jutnak információhoz, és a kiszivárogtatók akár életük is veszélyeztetik. Nem kérnek senkit, hogy adjon ki adatokat, de lehetőséget adnak rá, s a szervezetet segítő újságírók, önkéntesek ellenőrzik, magyarázatokkal látják el a szövegeket. Nem módosítják, csak abban az esetben, ha olyasmit találnak, ami leleplezné a forrásukat.
Julian Assange ausztrál újságírót, a portál alapítóját kezdetben díjakkal tüntették ki, később egyre több ellenséget szerzett. Közzétett anyagokat a a 2006-os elefántcsontparti egészségügyi krízisről, amikor egy svájci cég hajója szennyező anyagot öntött a tengerbe, anyagokat közölt a szcientológiai egyház kézikönyveiről, a Guantanamo Bay-beli fogolykínzásokról, bankokkal kapcsolatos botrányokról, és beszámolt a kenyai ítélet nélküli kivégzésekről.
2010-ben robbant a WikiLeaks-bomba, amikor az afganisztáni és iraki háború került sorra. Titkosított dokumentumok sora került nyilvánosságra, és az egész világot megrázta a „Collateral Murder”, azaz „Járulékos gyilkosság” című videófelvétel az iraki háborúról. A videón egy harci helikopter fedélzeti ágyújának keresőjén keresztül látható, amint az tüzet nyit egy csoport irakira, köztük ártatlanokra, gyerekekre, és a Reuters két újságírójára is, mint később kiderült. A „tiszta háború” hamis képének lerombolásához nagyban hozzájárult a felvétel, amin nem csak a gyilkosságok látványa sokkoló, hanem a katonák cinikus megjegyzései is. Akkor az információkat egy amerikai katona, Bradley Manning szivárogtatta ki. Már két éve őrizetbe vették, hazaárulással, kémkedéssel, az ellenség segítésével vádolják a fiatalembert. A WikiLeaks ügy eddigi egyetlen letartóztatottját ügyvédje szerint kínozták és megalázták a börtönben, életfogytiglan, vagy akár 150 év börtön is várhat rá.
Szintén ebben az évben elkezdődött a háború a WikiLeaks ellen, az adományozás, anyagi forrásaik, internetes megjelenésük ellehetetlenítésére irányuló kísérletek. Assange ellen Svédországban letartóztatási parancsot adtak ki nemi erőszak gyanújával, amit ő tagad és politikai hátterű támadásnak tart. 2010 év végén önként jelentkezett a londoni rendőrségen, házi őrizetben volt, majd idén nyáron Ecuador londoni nagykövetségére menekült, Rafael Correa elnök pedig menedékjogot adott neki. Assange attól tart, Svédország kiadná az Egyesült Államoknak, ahol akár halálbüntetés is várhatna rá. Aggodalmát világszerte sokan osztják, ahogy Michael Moore és Oliver Stone filmrendezők felhívták rá a figyelmet a New York Times hasábjain: Assange nem akar ellenszegülni a svéd igazságszolgáltatásnak, a svéd hatóságok számára adott volt a lehetőség, hogy az ecuadori követségen hallgassák ki Assange-t, ám más esetekkel ellentétben most nem voltak hajlandóak külföldre utazni. Assange elmenne Svédországba, ha biztosítékot kapna, hogy nem adják ki az Egyesült Államoknak, ilyen biztosítékot azonban nem kapott. Assange egyelőre nem tudja elhagyni Ecuador londoni nagykövetségét a kiadatással kapcsolatos félelme miatt, az angol hatóságok korábban már a nagykövetségbe való behatolással is fenyegetőztek.
A most vázolt történet aligha szorul magyarázatra.
Miért fontos a WikiLeaks, miért döntöttünk úgy, hogy idejövünk köszönetet mondani Ecuadornak, amiért megvédené a szervezet arcát, Julian Assange-t? A WikiLeaks törekvése, a nyitott kormányzás a szólásszabadság és a demokrácia olyan eszménye, amely sokak szemében szálka. Számtalan olyan információ került napvilágra, amely súlyos bűnöket leplezett le, s egyúttal nagy pofont adott a közvéleménynek. Olyan pofont, amely felébreszti az embereket, akiket sötétben akarnak tartani – hogy ismét Stone-t és Moore-t idézzük.
Mi akik itt vagyunk, jelenlétünkkel hitet teszünk a szólásszabadság és a sajtószabadság mellett. Többen kint voltunk az utcákon akkor is, amikor 2003-ban az iraki háború ellen tüntettünk. Most nincs itt akkora tömeg, amekkorát ez az ügy megérdemelne, de világszerte sokan hiszünk ugyanabban az ügyben. Kiállunk Ecuador mellett, mert szembement a nyugati agresszióval, mely boszorkányüldözést indít azok ellen, akik leleplezik többek között az iraki háború borzalmait.
Azért vagyunk ma itt, mert a világ sajtószabadsága válságos helyzetben van. A földgolyón szétszórt embertársaink közül ezt kevesen láthatják olyan tisztán, mint Julian Assange. Általában kormányzati szinteken nem, hogy belátnák a helyzet súlyosságát és kiállnának a szabadság fenntarthatósága mellett, inkább önzően elhatárolódnak tőle és hagyják azt romlani. Az utóbbi hetek történései bár világviszonylatban elszomorítóak, azért mi mégis érezzük, hogy akad egy büszke szereplő. Ez a büszke szereplő az Ecuadori Köztársaság és kormánya, mert történelmi tettet hajtott végre a sajtószabadságért.
A Baloldali Front levele Correa ecuadori elnöknek
Őexcellenciája Rafael Vicente Correa Delgado Úrnak, az Ecuadori Köztársaság elnökének, Quito
Tisztelt Elnök úr!
Mi baloldali magyar fiatalok, az Ecuadori Köztársaság és más latin-amerikai országok iránt érdeklődők, 2012. szeptember 4-én eljöttünk az Ecuadori Köztársaság Nagykövetségéhez, hogy szolidaritási demonstrációnkkal és levelünkkel fejezzük köszönetünket Elnök Úrnak, amiért felemelte a szavát a szólásszabadság érdekében.
Az Ecuadori Köztársaság egyedüliként tett nagyon fontos gesztust azzal, hogy menedékjogot biztosított Julian Assange-nak, a WikiLeaks portál alapítójának. A világ haladó erői mind elismerik ezt a gesztust, mert védelmébe veszi a szólásszabadságot a nyugati hatalmak agressziójával szemben.
Az Ecuadori Köztársaság a nemzetközi emberi jogok elveinek megfelelően cselekedett és döntését világszerte üdvözlik mindazok, akiket felháborít az az igazságtalanság, hogy az Egyesült Államok kormánya „high-tech terroristának” nevezi Julian Assange-t, aki nem tett mást, mint leleplezte súlyos bűneik egy részét.
Ecuador védelmébe vette Julian Assange-t, és ezzel a bátor lépéssel példát mutat a világnak: merjünk szembeszállni, merjünk kiállni az igazság mellett.
Tisztelt Elnök úr! Magyarország és a világ haladó erőinek nevében köszönjük, hogy kiállt a korlátlan szólásszabadság mellett.
Budapest, 2012. szeptember 4.
Tisztelettel:
Baloldali Front - Kommunista Ifjúsági Szövetség
Magyar Ifjúság Közösségi Szervezete
2012. augusztus 31., péntek
Thürmer Gyula Szolnokon
Meghívó
2012. szeptember 8-án szombaton Szolnokra látogat Dr. Thürmer Gyula, a Magyar Kommunista Munkáspárt országos elnöke.
A megyeszékhely Ságvári Endre körúti vásárcsarnokánál délelőtt 10.30 órakor sajtótájékoztatót tart a párt elkészült programjáról a sajtó képviselőinek és a város lakóinak. Válaszol az érdeklődők kérdéseire.
A program részletesen foglalkozik hazánk és az állampolgárok nehéz helyzetével, a gazdasági válság okaival, és a válság megoldásának lehetőségeivel.
A tájékoztatóra tisztelettel meghívja Önt a Munkáspárt Jász-Nagykun-Szolnok megyei elnöksége.
2012. augusztus 8., szerda
2012. július 11., szerda
Jászkun Munkás, 2012. június
Kongresszus után
A
Munkáspárt 24. kongresszusa elfogadta az Új Programot. Ezt követően a
végrehajtásra kell erőnket összpontosítanunk, és nagyon fontos, hogy a
választásokig a polgárokhoz eljuttassuk, amely igen nehéz feladat. El kell
magyarázni az embereknek, hogy mit akarunk, mert az Új Program nem a pártnak
készült, hanem a társadalomnak. A gondolatom Kádár Jánostól származik. Az MSZMP
XI. kongresszusának vitazáró beszédében ismételten hangsúlyozta:
„Tudnunk
kell, hogy – próbálkozhatunk bár a legjobb szándékkal – akarata ellenére senkit
sem boldogíthatunk. Előbb annak az útnak a helyességéről kell meggyőzni az
embereket, amelyre hívjuk őket, s el kell érnünk, hogy kövessenek bennünket.”
(MSZMP XI. kongresszusának jegyzőkönyve, 453. oldal)
Úgy
gondolom, hogy ez számunkra fontos útmutatás. Nagyon lényeges a pártszervezetek
propagandamunkája és tömegkapcsolata, amely a következő módon valósulhat meg:
·
A pártszervezetek folyamatosan ismertessék a választópolgárokkal
a párt Új Programját.
·
Folyamatosan figyelni kell a választópolgárok hangulatát.
·
Lehetőség szerint bevonni a választópolgárokat a politikánk
végrehajtásába. A megvalósulás érdekében fontos, hogy a Munkáspárt politikai
tevékenysége nyilvános legyen.
Ez a
párt munkastílusának egyik fontos jellemzője. A párt tagjai ismerjék a párt Új
Programját, és azt a politikai felkészültségüknek megfelelően terjesszék. El
kell mondani az embereknek, hogy a Munkáspárt őértük végzi a munkáját, és ehhez
kérjük azok támogatását. Ez az Új Program túlmutat a kapitalista társadalmon,
mert szerintünk a többségnek csak a közösségi társadalom akar és tud többet
adni. Tapasztalataim azt igazolják, hogy a nyílt, őszinte tájékoztatásnak
kedvező politikai hatása van. Növelni kell a párt iránti bizalmat, és így
kitartó munkával be tudjuk az embereket vonni a párt támogatásába, amelyre nagy
szükség van.
Lenin a
döntő láncszem felismerését nagyon fontos tényezőnek tartotta, amelyet „A
szovjethatalom soron lévő feladatai” című művében fejtett ki. A lényege, hogy
az adott történelmi pillanatban megtaláljuk azt a láncszemet, amely fontos.
Véleményem szerint most az embereket győzzük meg arról, hogy csak együtt közös
erővel lehet fellépni a munkanélküliség, az elszegényedés és a kilakoltatás
ellen. Ezekhez ad útmutatást a Munkáspárt új programja. A jelenlévő párttagok
és meghívottak délután kisétáltak a Fiumei úti sírkertbe, ahol Kádár János
születésének 100. évfordulójára emlékeztünk. Jó hangulatú felvonuláson éltettük
Kádár Jánost, a szocializmus időszakát, és buzdítottuk az embereket, tartsanak
velünk.
Horváth
Sándor
Bal, jobb
Mióta
az 1789-es francia polgári forradalom konventje „földrajzilag” megjelölte
helyét a haladás és a maradás híveinek, tarta a vita arról, érvényes-e a
politikai „bal” és „jobb” ilyetén megjelölése.
Ma
sokan azt vallják, higy ez a fogalompár elveszítette időszerűségét, mert „tisztán”,
egyértelműen nem jelentkezik sehol: mindkét tábor jegyei fellelhetők itt is,
ott is. A Fidesz – voksait szaporítandó – baloldali intézkedéseket is hoz,
miközben magát öntudatosan jobboldalinak tekinti.
A bal-
és jobboldaliságnak számtalan ismérve van, s nem lesz baloldali az a
konzervatív, aki néhányat kisajátít a baloldali komplexumból. Helyénvaló-e
fenntartani e minősítést ma, amikor a közélet annyira összetett, amikor gomba
módra szaporodnak, vagy eltűnnek a különböző színezetű, de sterilen sohasem
jelentkező árnyalatok? Nem volt a politikai harc egyszerű a múltban sem. Mindig
sokféle érdek feszült egymásnak: osztályérdek, klikkérdek, vallási ellentét,
nemzetiségi különbségek, az egész haza és a szűkebb pátria közötti
ellentmondások stb. Az is nyilvánvaló, hogy az egyes pártok és szervezetek,
melyek osztályérdekeket képviselnek, csak úgy tudtak fennmaradni a „konkurenciaharcban”,
ha osztálybázisukat tömegbázissal támasztják meg. Hitler a retorika szintjén
sem csak a finánctőke bizonyos rétegeit, „tiszta fajú árjáit” védelmezte, hanem
széles tömegeket is befolyása alá vont, céljai megvalósítása érdekében. Ezért igen
intenzív propagandát folytatott. Így történhetett, hogy elemi érdekeikkel
mentek szembe a kétségbeesett, hiszékeny munkások és szegényparasztok milliói,
amikor beálltak a nemzetiszocialisták táborába. Vajon elérhette-e volna Orbán
Viktor a kétharmados többséget, ha nyíltan csak a jómódú polgárokra építi
hatalmi harcát 2010-ben?
A
populizmus, a demagógia tehát elengedhetetlen eszköze a választási küzdelemnek,
ám nemcsak a Fidesz, de a szocialisták és más polgári pártok esetében is. a bal-
és jobboldali megjelölés nem csupán az adott szervezet objektív természetére
utal, hanem a megtévesztést is célozza.
Egyesek
azért tagadják a jobb- és baloldaliság létjogosultságát, hogy leplezzék igazi
arcukat, mások, mert úgy látják, ma már eltűntek a határok pártok és osztályok
között, s értelmét veszítette a különbségek kihangsúlyozása. „Eltűnt” a
munkásosztály, a „középosztály” tömöríti a korábban egymással szembenálló
homogén csoportokat – mondják. A politikai-ideológia falak is feleslegessé váltak.
Itt az ideje egy homogén eszmerendszer alkalmazásának! Jelen esetben az
„orbánizmus” tölti be ezt a funkciót: egy a zászló, egy az eszme, egy a párt!
Meggyőződésem,
hogy a jobb-és baloldaliság – értékrendünk szerint – nem veszítette el
időszerűségét, mert a tőkés rendszer, az osztály, a magántulajdon és a
kizsákmányolás viszonyai között fennállnak az antagonisztikus ellentétek, s
ennek kifejezői, a politikai és az ideológiai tényezők.a bal- és jobboldaliság
fogalmát nem szabad elvontan kezelni, az nagyon is függvénye a konkrét
történelmi-társadalmi helyzetnek, annak adekvát megjelenítése. Ma baloldali az –
aki szem előtt tartva a nemzet és a haladás összhangját – harcol a tőkés rend,
a kizsákmányolás ellen, az össznépi érdekek szem előtt tartásával felszabadítja
a dolgozókat, és a közösségi társadalom felé irányítja őket. Természetesen realitások messzemenő figyelembe vétele
mellett, nehogy a tömegek az álforradalmiság és a kalandorság csapdájába
essenek. Ugyanakkor nem idegenek tőlünk a részleges antikapitalista lépések,
reformok sem, ha azonban kialakul a forradalmi helyzet, frontális támadásba
kezdünk a tőkés rend ellen.
Szektásság
lenne azonban azt hinni, hogy csak mi, kommunisták vagyunk baloldaliak, de a
következetesség valóban kizárólag ránk jellemző. Becsülni kell a viszonylagos
baloldaliságot is, mert szövetségesek, útitársak nélkül aligha jutunk el a
szocializmusba.
Hegedűs Sándor
Választ várunk
Kádár
János születésének 100. évfordulója alkalmából a magam és a javaslattévő Molnár
Istvánnéval (06-56/220-415) kezdeményezzük, hogy az országgyűlés tagjai a
kabinet, a miniszterelnök vizsgáltassa felül a rendőrségi, ügyészségi anyagokat
a sírgyalázás esetében. Hogyan történhetett meg egy volt magyar miniszterelnök
sírjának ilyen aljas meggyalázása? Ismeretlen előttünk a rendőrségi jelentés
tartalma. A magyar nép és a magyar nemzet nem törődhet bele ebbe a gyalázatba
és szégyenbe.
Sokaknak
és a javaslattévő Molnár Istvánnénak fájó és gyászos emlék ez, és ebben az
ügyben nem történt érdemleges dolog. A hatalom elhallgatja, ez pedig bűn. Ilyen
történelmi múltat élünk. Az illetékes hatóságok vizsgálják meg újra, és a
bűnösöket találják meg.
Koczka
Béla
Hadilábon az igazmondással
A
politikusok nyilvános megnyilatkozásai közben gyakran bosszankodom, hogy némely
törvényhozók mi mindent hordanak össze politikai ellenlábasaikról. Hogy
„egészpályás letámadás” néven elhíresült szövegeléseik közben milyen konokul
ismételgetik valótlan vagy bizonyíthatatlan állításaikat. Olykor megtörténik,
hogy hetekig vagy még tovább traktálják velük a közvéleményt. Nem számít nekik,
hogy mit mondanak, milyen ostobaságot fecsegnek. Lényeg, hogy minél többen
figyeljenek rájuk, minél többen beszéljenek róluk. Zavartalanul tehetik, hiszen
az országgyűlési képviselőség nyújtotta mentelmi jog garantálja részükre az
alaptalan vádaskodásokért viselendő felelősség alóli kibúvás lehetőségét.
Emellett azt is tudják, hogy a további inszinuálásra bármikor kész társaik nem
fogják a mentelmi jogukat hatósági eljárás lefolytatásának lehetősége végett
felfüggeszteni.
Élt
hajdanán egy hírhedett propagandaminiszter: Goebbelsnek nevezték. Neki
tulajdonítják az alábbi tézist: „Minél többször és minél harsányabban hangzik
el a hazugság, a tömeg annál inkább elfogadja igaznak”. Amikor bizonyos
politikai potentátok különféle valótlanságok ismételgetésével igyekeznek
szimpátiagyarapító tömeghatásra szert tenni, tulajdonképp e torz nézőpont
szellemét követik.
Persze
nem állítható, hogy a valóság tényeinek elferdítői, meghamisítói ne ismernék az
igazságot. Csakhogy az akarnokság, mely a hatalom megszerzése, megtartása,
illetve visszaszerzése közben inspirációt nyújt, túllépteti őket az
erkölcsösség határain. Mellékes, hogy „kilóg a lóláb”. Úgy vélik, ha már
foghíjas felkészültség birtokában képtelenek tehetségesebb, rátermettebb
társaik fölé kerekedni, mószerolással, lejáratással talán előnyre tehetnek
szert velük szemben. Gyakorlati példák sora bizonyítja, hogy egy-egy
botcsinálta ásatag szándékú politikus számára milyen hatásos eszköz lehet ez
arra, hogy a közéleti színtéren pozícióelőnyt csikarjon ki magának a politikai
ellenfelével szemben. A korlátlan véleménynyilvánítás adta jogon némelyek olyan
komoly ábrázattal hazudoznak a nézőknek, hallgatóknak, olvasóknak, hogy
sokaknak az a képzete támad, hogy olyan bugyuta fajankónak tartanak minket,
mint akik elhisznek mindent, amit mondanak. Persze az is tapasztalható a
gyakorlatban, milyen sokan felülnek a politikusok által szajkózott
ostobaságoknak. Naivitásuk folytán úgy vélekednek: nem mondanák, ha nem fedné a
valóságot. Mások meg azt tartják: nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél.
Holott tudhatnák, hogy nemcsak szélfúvás szokta előidézni a haraszt zörgését.
Dr.
Südi Bertalan
Tűnjetek el, becstelenek!
Magyarországnak
gyakran voltak
Egekbe
kiáltó bajai,
S akkor
nem lelt orvost magának,
Ha
üldözték azt bitangjai.
Gyakran
evett elejtett élőt
A dögöt
áhító hiéna,
És
mindig adott újult erőt
Öldösni
a megszerzett préda.
Gyakran
születtek a magyarnak
Árulásra
képes fiai,
S
voltak gyűlöletes haragnak
Vétlen
pusztult áldozatai.
Utóbb
hamis ígéretekkel
Rábeszéltek
milliókat,
Hogy
magasra tartott kezekkel
Éltessenek
link fírolókat.
Közülük
sokan lépre mentek,
Nem
észlelték a vészhatást,
Ma
végre ők is felszisszennek,
Mert
látják, érzik a rothadást.
Gyógyuljanak
meg a hazának
Égetőn
lüktető sebei,
Leljen
végre orvost magának,
S
tűnjenek el becstelenjei!
Südi
Bertalan
Összegzés
Most
már igen sokan belekóstoltak a kapitalizmusba, ideje lenne a legfőbb jellemzőit
sorra venni.
Milyen
is a kapitalista? Nem emberközpontú. Mindenben a saját érdekét követi, csak az
számít. Irigy, másokat lenéz, utál és gyűlöl, csak addig van rád szüksége, amíg
az ő érdeke azt megkívánja. Átver, becsap, kihasznál a végtelenségig, azt sem
bánja, ha éhen halsz a családoddal együtt. Lelketlen és álszent, képmutató és
hazug, ráadásul ostoba, mert nincs benne könyörület, se irgalom.
Nagyon
szeret parancsolni, másokat megalázni, főleg ha szegény szolga. Viszont ha egy
tőle nagyobb úr elé kerül, akkor úgy viselkedik, mint egy csúszómászó féreg,
alázatos a sárga földig. Vagyis undorító ez a módi, mert a műveletlenségből
való viselkedés örökös tulajdonsága a régi, ún. úri világnak.
Ez egy
átkozott ragadvány az emberek életében. Mert ha egy kicsivel gazdagabb volt,
már lenézte a szegényebbet. És úgy látszik, hogy ebből még nem gyógyultak ki,
és amíg kapitalizmus lesz, ez mindig is elő fog bújni. Ezért kell olyan
közösségi társadalom, ahol harmónia létezik.
Dudás
György
„Szabadság”
A
történelem folyamán valamennyi országnak voltak jeles napjai, amikor a
hatalommal szemben fellázadt a nép az uralkodó osztály túlzott elnyomása miatt.
De lehet, hogy egy másik ország elnyomása ellen lázadt fel. Ilyenkor az
elnyomott nép mindig a „szabadság” eszméjéről álmodozik. Véleményem szerint
„szabadság” semmilyen kizsákmányoló társadalomban nem lehetséges, mégpedig
azért nem, mert ezeket a lázadásokat, felkeléseket, bár jóindulatúak voltak, de
többségében magántulajdonos személyek vezették.
„Szabadság”
csak közösségi társadalomban lehetséges, ahol nincsenek tőkések,
gyártulajdonosok, de koldusok sincsenek. Magyarországot véve alapul, néhány
példa:
1437.
Budai Nagy Antal-féle parasztfelkelés
1514.
Dózsa parasztháborúja
1703-1711.
Rákóczi szabadságharc
1848-49.
Forradalom és szabadságharc
Mind a
„szabadság” jegyében folyt. De ha jobban megnézzük, a vezetők mindenhol a
magántulajdonnal rendelkező elöljárók, nemesek, bárók, grófok soraiból kerültek
ki. Eszükben sem volt a köznépet felszabadítani, legfeljebb könnyítettek volna
a helyzetükön. Ez a segítőkészség csak azért volt, mert ők is elégedetlenek voltak
az uralkodókkal szemben.
Budai
Nagy Antal és csapata: Kolozsvári János, Világos Berki Oláh Mihály, valamint
Dózsa György és csapata, Dózsa Gergely, Mészáros Lőrinc ceglédi pap nemesek és
köztisztviselők voltak. Ugyanez jellemzi az 1703-tól 1711-ig tartó Rákóczi
szabadságharcot és az 1848-49-es forradalom és szabadságharc vezetőit is. Vajon
ha a felsorolt események közül bármelyik is olyan győzelemmel végződött volna,
hogy nem kellett volna félni mondjuk külföldi támadástól, tényleg „szabad” lett
volna a nép? Téved, aki azt hiszi, hogy igen. Hogy miért nem, annak a
magántulajdon az oka. Mert melyik magántulajdonos áldozta volna fel vagyonát
embertársa javára? Széchenyi, a legnagyobb magyar, aki egy éves jövedelmét is
felajánlotta a haza javára, a grófi nagybirtokát is átadta volna a közösségi
tulajdon javára? Ez a kérdés ma is feltehető minden nagy magántulajdonosnak.
Sajnos a válasz mégis az lenne, hogy nem.
Hazánk
történelmének folyamán két esetben lett volna mód arra, hogy eljöjjön végre a
nép szabadsága. 1919-ben a Tanácsköztársaság idején, és a második világháború
után, amikor ölünkbe esett a lehetőség, de nem éltünk vele. Ebből lehetett
volna népszabadság. Sajnos, ez megbukott, mert még a nincstelenek, hontalanok
nagy része ma is még a magántulajdon után epekedik. Ez pedig nagy baj.
Ezért,
amíg a nagy magántulajdon (gyár, bank, nagybirtok) létezik, addig a szegény
ember ne ábrándozzon „szabadságról”.
Fáni
Lajos
Rövid hírek
Május
26-án a Munkáspárt megtartotta 24. kongresszusát. Elfogadtuk az Új Programot.
Jóváhagytuk a párt új jelképét, munkásember kezében kalapáccsal, háttérben a
párt vörös színével, előtérben a Munkáspárt felirattal. Jóváhagytuk a párt
kitüntetési rendszerét: „A Munkáspárt aranyjelvénye” kitüntetést megyénkből
Herczegh Klára, a Jászkun Munkás főszerkesztője, „A Munkáspárt Vörös Lobogója”
jelvényt pedig Dull Norbert Krisztián viselheti.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)





























