Jászkun Munkás, 2015. december

AZ ÚJ ELIT MÓDSZEREI

Olvastam egy különös írást, melynek racionális következtetései töprengésre késztettek. Helyesen mutatott rá a szerző: sokan élnek még közöttünk, akiknek életútját a rendszerváltással együtt indokolatlanul meggyalázták, s mindmáig igyekeztek tudatunkba sulykolni múltbéli életük hiábavalóságának ostoba képzetét. Fennen állították, s állítják manapság is, hogy olyan rendszerben éltünk, melyben alkotás helyett szétromboltatták velünk az emberi értékeket, s a politika újdonsült csinálói egyetemes gazdasági káoszt, erkölcsi és kulturális romhalmazt örököltek tőlünk. A demokrácia hiányáról nem is beszélve. Persze sokan tudják, hogy ez nem így van. De az intézményesített mocskolódások légkörében mégsem mernek saját megélt pozitív élményeik védelmére vállalkozni. Persze nem lehet csodálkozni ezen, hiszen olyan viszonyok közepette, melyben érdemmé magasztosult a múlt gyalázása, az érvényesülés módozatainál döntő jelentőségre tett szert a mai politikához való viszony, óhatatlanul elburjánzik a gyávaság, s az emberi gerincek sokasága válik gumihoz hasonlóvá. Sokan akadnak még ma is olyanok, akik képesek letagadni megélt múltjukat és hajlandóak megalapozatlanul dicsérni, fölmagasztalni az ország huszonöt évnyi mélyrepülését, a társadalmi nyomor sajnálatos intézményesülését.

Sokan tettek így a rendszerváltást követő években, hogy általa odasettenkedhessenek a „mézes köcsög” legújabbkori élvezői közé. Akik nem mutattak hajlandóságot effélére, vagyis nem tértek el a hatalmon lévők diktálta rendezőelvektől, azok az új elitek szemében hazaárulókká, némelyek olvasatában hazátlan bitangokká váltak.

A központi elvárás - diktátum ártalmai a történelemből jól ismertek. A teoretikusok sztereotípia letéteményesei az óhajt fölcserélik, erőnek erejével helyettesítik, azonosítják a valóság tényeivel. Elképzelik és szajkózzák, hogy lám, irányításukkal mennyivel jobban mennek a dolgok az előbbinél. Holott bebizonyosodott, hogy mennyivel gyatrábban mennek az előző negyven esztendei szocializmushoz képest. Amikor létbeli tényezővé, az egzisztenciális előbbre jutás meghatározó feltételévé válik a valóságból idegen blöffölés, a hatalmon lévőket muszáj emlékeztetni, hogy valaha nem erről volt szó.

A jelzett írás szerzőjének azon megállapításával is egyetértek, miszerint a múltunk gyalázásának hallatán nem szabad dermedten hallgatni, vagy az alárendelt kishitűek jogállásában kanosszát járni. Azt is jelzi a szerző, hogy „polgári pártok, a jobboldali körök még sokáig akarnak élni a múlt átkozásából”, s ehhez „... újra és újra előveszik az avítt kliséket...”

E megállapítást az eddigi gyakorlat eklatánsan igazolja. Hiszen magunk is tapasztalhatjuk, hogy a bársonyszékhez jutottak saját tehetetlenségük, kapkodásuk következtében fokozódó társadalmi nyomor és elégedetlenség láttán a valóságos gondokról való figyelemelterelés szándékával hivatkoznak nap mint nap múltbéli hibákra, s ennek indokával mind arrogánsabban támadják politikai ellenfeleiket.

Dr. Südi Bertalan

SÜDI BERTALAN: EGY PÁRIA ÖNVALLOMÁSA

Nem születtem én gazdagnak,

Sem földművelő parasztnak:

Kis viskóban kellett élnem,

A jövőtől mégsem féltem.

Álmaimat szépnek láttam,

Olykor nőket is csodáltam:

Csillagokat gyakran néztem,

Hold fényénél heverésztem.

Ám e rendszer megbüntetett,

Páriák közé ültetett:

Elzárt minden jót előlem,

Földönfutó lett belőlem.

Mélyszegénység köszöntött rám,

Ásott putri lett a hazám.

Talált kenyér gyatra étkem,

Alamizsnát gyakran kértem.

Olykor bugyorokban háltam,

Esőben fa alá álltam,

Téli fagyot, hogy kerüljem,

A menhelyre menekültem.

Ha a temetőben jártam,

S névtelenek sírját láttam,

Lelkem súgva mondogatta:

„Bárcsak ne születtél volna”.

LENINRŐL ÍRNI KELL

Marx Károly: „A TŐKE” című nagy közgazdasági művének kiemelt jelentőségét mutatja, hogy a polgári körök a maguk módján „becsülik” a háromkötetes alkotást.

Amikor a kapitalizmus testét válság marcangolja, sietve men­nek a könyvesboltba, hogy meg­vásárolják, mert senkitől nem jutnak a burzsoá rend „titkainak” megismeréséhez oly közel, mint éppen a tudományos szocializ­mus alapítójától. Természetesen gyűlölik, rettegnek a szellemétől is, támadják, de nem tiltják.

A kimondottan fasiszta rend­szereken kívül még nem került sor arra, hogy bárhol is máglyára vessék, már csak azért sem, mert óvakodnak attól, hogy eszmerendszerüket a hitlerizmussal asszociálják.

Merően más a helyzet Lenin­nel. Ő olyan időszakban került a bolsevik mozgalom élére, amikor napirendre került a szocialista forradalom. Amíg Marx „csak” beszélt/írt a közösségi társadalom­ról, Lenin nekifogott annak meg­valósításához. Sajnos kevés ideje volt terve realizálására, utódai pe­dig súlyos hibákkal terhelték meg ügyünket, aminek hatásait ma is szenvedi a kommunista utókor. Leninről beszélni kell! Egyrészt azért, mert 92 éve annak, hogy 1924. január 21-én elhunyt, más­részt pedig éppen a rázúduló ha­mis vádak, rosszindulatú rágal­mazások teszik szükségessé, hogy megtisztítsuk a sok rászórt szennytől, lejáratástól. Helyszűke miatt ezúttal a nagy tudósnak és forradalmárnak csak két gondola­tát említeném, néhány szó erejéig. Lenin óriási érdeme, misze­rint továbbfejlesztette a tudomá­nyos szocializmust, s azt az impe­rializmus korára alkalmazta.

Volt ideológiai bátorsága, hogy Marx-Engels tanításait ne tekintse kőbezárt igazságoknak - elkerülve a dogmatizálódás veszélyét. Fel­ismerte: az imperializmus fejlő­désének kezdeti szakaszán az egyenlőtlen fejlődés törvénye olyan markánsan jelentkezik, hogy lehetetlenné válik a szocia­lista forradalom csaknem egyide­jű megvalósítása a legfejlettebb tőkés államokban.

Győzhet tehát a közösségi tár­sadalom, akár egy országban is. Ott, ahol legélesebbek a kapitaliz­mus ellentmondásai, következés­képpen leggyengébb az imperia­lizmus láncszeme. Leninnek e felfedezése a maga idején még akkor is sorsdöntő jelentőségű, ha a globális kapitalizmus korában a szocialista forradalmak ugyan­csak globális jellegűek lesznek. Lenin forradalomelméletével ki­vívta a szociáldemokrácia külön­böző válfajai képviselőinek (E. Bernstein, K. Kautsky) nemtetszé­sét. A leninizmus, mely egy sor elméleti, pártmozgalmi és gyakor­lati kérdésben antagonisztikusan eltért az opportunizmustól, lesza­kította a kommunista mozgalmat a szociáldemokratizmus oldaláról. A forradalmi marxizmus külön útra lépett, s úgy harcolt a tőkés rend megdöntéséért, hogy egyúttal szembekerült az opportunizmus irányzataival.

A nagy bolsevik vezető útja kö­vetőinek - mutatis mutandis - a le­nini elméletre és gyakorlatra kell építenie, ha valaha el akar jutni a kommunizmus révébe.

Dr. Hegedűs Sándor

ÜNNEPI ÜZENET

Móricz Zsigmond: Karácsonyi Ének (részlet): „Hull a hó, hull a hó. Mint pajkos gyerekek kergetik, do­bálják egymást a pelyhek. Homlokomat a hideg ablaküvegnek támasz­tom, s gyönyörködve nézem a bohó játékot. Hogy örülnek, hogy vigadnak, jön a karácsony”.

A szívmelengető idézet után jön a valóság, és ez nem egyformán érinti az embereket, főleg a gyerekeket. Sajnos már évek óta nem volt fehér karácsony, és a gyerekek nem gyönyörködhetnek a havas tájon, pedig ez vagyonhelyzettől függetlenül van hatással a gyerekekre.

Emlékemben kutatva azt kell mon­danom, hogy a második világháborút kivéve, mindig volt karácsonyfánk és alatta szerény ajándék. Ma viszont azt tapasztalom, hogy nem minden gyermeknek állítanak karácsonyfát, és ajándék is csak nagyon szerény vagy semmi. A felső tízezer gyerekei meg drága ajándékokat kapnak a két­méteres karácsonyfa alá, és ők majd az ünnep után az iskolában dicse­kednek azzal, hogy mit kaptak. Sajnos, hogy a gyerekek már korán rájönnek, hogy másoknak mire telik, pedig ők is „csak” gyerekek. Ez az élmény kí­séri őket egy életen át, mert a társa­dalom kettészakadásából ez törvény­szerűen következik. A fokozatosan romló életkörülmények között a gye­rekek azok, akik leginkább érzik ezt. Mert a Jézuska előtt sem egyformák. Szerintem az ünnep üzenete, hogy változtatni kell a helyzeten, mert min­den gyermek, azonos esélyre lenne ér­demes, mert a tehetség nem vagyonfüggő.

A Munkáspárt feladata, hogy min­den szinten emelje fel a szavát az igaz­ságosabb elosztásért.

A gyerekek vigadjanak azon, hogy jön a karácsony.

Horváth Sándor

A FÖLDELADÁSRÓL

Végtelenül nagy hiba!

A külföldön élő magyar fiata­loknak nem lesz hova hazajön­ni! A földeladással a hatalmon lévők megnyitották az utat, hogy világcsavargókká teszi népünket. Az urak régi átka valóság lehet. Horthy idején gyakran odavetették a szegény embernek: takarodj a földem­ről, hazátlan bitangok.

Ha a külföldieknek is meg­engedik, hogy földet, ingatlant vegyenek, megtörténhetik, hogy felvásárolják őseink va­gyonának többségét. Trianon­ban a kétharmadát már elvették, most az egyharmad is veszély­ben van.

Egy talpalatnyi földet sem a külföldieknek!

A kapitalizmus pusztulásba viszi az emberiséget. Kik azok a tanácsadók, akik ezeket taná­csolják a kormánynak? Sem az értelmiség, sem a tudomány képviselői nem emeli fel a sza­vát, védve hazánkat, az itt élő magyar emberek érdekeit.

A legnagyobb baj mégis az, hogy a nép is tűri, hogy azt te­gye vele a kormány, amit csak akar.

Az aláírásgyűjtések, kezde­ményezői is sorra kudarcot vallanak, a választási bizottság kötözködik a feltett kérdések értelmezésével, és nem adja meg az engedélyt. A földeket veszik, a kormány ezt nagy sikerként könyveli el. FELHÁBORÍTÓ!

Dudás György

A MEZŐTÚRI KUBIKOS TALÁLKOZÓRÓL

A tizenegyedik alkalommal megrendezett találkozó mozga­tói a Munkáspárt városi vezetői Bíró Imre és Herczeg Antal voltak.

Az általuk elmondott beszéd­ből idézünk gondolatokat, mely a kubikus életről szólnak. Megemlítik az is, hogy bizonyos érte­lemben ma is vannak kubikosok, akik lakásuktól, családjuktól távol dolgoznak napi 10-12 órát, hoz­zátéve az utazás többórás idő­tartamát.

A számtalan kubikos közül név szerint emlékeztek, Rácz Istvánra, Szőllősi Jánosra, Veres Istvánra, Szabó Lajosra és Sipos Sándorra. Család­tagjaik emléklapot vehettek át az ünnepség utáni fogadáson az Újvárosi Iskola színpadi termé­ben.

Illyés Gyula: „Nem mene­külhetsz” című versében el­hangzó „Megszokták már!” ki­jelentésre - mely a nehéz, izzadságos munkát végző emberekre vonatkozik -, a válasz az, hogy megszokni nem lehet. Nem lehet megszokni a 100 km-es gyaloglásokat, a hideg földön éjszakázást, a bizonytalan bé­reket.

A Munkáspárt hasonló érzel­mekkel jelent meg az emlékmű­nél. Együttérez a dolgozókkal, a kizsákmányolt nyomorultak­kal.

Karácsonyi ünnepünk

Zordon téli reggelek, zúzmarás faágak,

Didergető hideg a tél, fáznak az emberek,

Sietősen lépdelnek, hol lelnek meleget?

Magányos embernek még nehezebb a tél,

Hisz egyedül van, s nincs mása, csak a remény,

Hogy a jószívű emberek majd csak rátalálnak.

Biztató szót, s szeretetet hoznak ajándékba.

Anyagias világunk a jólétet hirdeti,

De aki szegény és elesett, bizony kifelejti.

Csillogó reklámok a jólétet sugallják,

S nem hallják az árvák és betegek jajkiáltását.

Decemberi éjszakán a Kis Jézus azért született,

Hogy vigaszt, reménységet hozzon minden embernek.

Az ünnep fényében álljunk meg egy percre,

Együtt érző szívvel gondoljunk a nehéz sorsú emberekre.

Örüljön az, kinek minden megadatik,

De ne feledje nélkülöző embertársait,

Bízzunk abban, hogy az éteren át

Jókívánság, béke mindenkit megtalál!

Karácsonyi ünnepünk így válik teljessé,

Ha tehetünk valamit embertársainkért.

Legszebb ajándék az őszinte szeretet.

Amit szívből kívánok, hogy jusson minden embernek!

Karácsony

Így, karácsony közelében örömteli dolgokról kellene beszélni, mind a kormánynak, mind a kisebb közösségekben, de talán nekem is. De nem tehetem. Éppen elég álságos, hogy országunk vezetői sikerekről, győzelmekről, dübörgő gazdaságról harsogják teli a médiákon keresztül a békés külpolitikai életet.

De a valóság más. Évekkel ezelőtt készült el Ferge Zsuzsa professzor vezetésével egy szociológiai tanulmány, amelyben rögzítette az akkori idő - kb. 8-10 évvel korábbi - szomorú adatokat. Bátorkodott előre vetíteni, ha nem történik hatható segítség (és nem történt), akkor a helyzet csak rosszabbodni fog. Miután a KSH szeptemberben nem adott ki hivatalos adatokat a szegénység mértékéről, így mások adatait adom és is közre. Idézem: ... ma hazánkban minden harmadik ember szegény. A helyzetet súlyosbítja, hogy 300-400 ezren élnek olyan mélyszegénységben, akik nem szerepelnek a különféle regisztrációs rendszerben, s így semmiféle támogatást nem kapnak. Ez a megállapítás Ferge Zsuzsa prof.-tól származik, így karácsony táján kapjuk az adománykérő leveleket, pl.: a Gyermekétkeztetési Alapítványtól. Mert különben a gyerekek még karácsonykor sem kapnak ebédet sem az iskolában, sem odahaza.

A médiák fennen harsogják: Boldog, áldott karácsonyt mindenkinek. Mármint saját maguknak!

Mi őszintén: mindenkinek kívánunk boldog, békés karácsonyt.

Herczegh Klára

HÍREINK

• Romániában a gyermekek 51 %-át, Bulgáriában 45,2 %-át fenyegeti a szegénység. Magyarországon ez az arány 41,4 %.

• Havi százezer forintért ad tanácsot a kormánynak a fuvarozással foglalkozó Wáberer György, írja a Bors. Kilenc minisztériumban 35 miniszteri biztos dolgozik évi 280 millióért. (A Szabadság újságból)

• Megrendelhető és megvehető a 2016. évi munkáspárti fali, asztali és kártyanaptárak. A szolnokiak a párt megyei irodájában, Nagy I. krt. 4. szám alatt, pénztári órák idején.

• A megyei összevont taggyűlésen emléklapok átadására is sor került, és a megjelentek átvették új tagkönyveiket. Az otthonmaradottak részére városi vezetőink viszik el személyesen.

Jászkun Munkás, 2015. november

AZ OKTÓBERI SZOCIALISTA FORRADALOM SZELLEME

Egyetlen kommunista mozgal­mat sem biztatnék arra, ismételje meg a Nagy Októberi Szocialista Forradalmat. Sajátos körülmé­nyek között, sajátos példája volt a szocialista „kísérletnek”. Azt is ki merem mondani, megismétel­hetetlen módozata volt a proletár forradalmaknak. Ha elemzés alá vesszük a kínai, vietnami, kubai, kelet-európai forradalmakat, el­csodálkozhatunk azon, a szocia­lizmusba való átmenetnek, hány változatát produkálta a történe­lem. Sok hiba forrása volt az a törekvés, hogy lekopírozzuk az „orosz példát” a szocialista for­radalom egyetlen helyes megol­dásának tekintve azt. Nem figyel­tünk eléggé a Lenin által kimuta­tott általános törvényszerűségek és a helyi sajátosságok a lényeg és jelenség dialektikájára.

A dogmatizmus uralkodott el, s könnyen bélyegeztük meg bal­- vagy jobboldali elhajlónak kiki­áltva azt, aki a marxizmus tételeit tértől-időtől függetlenítve alkal­mazta. Jugoszlávia a példa arra, hogyan közösítettük ki körünkből azt, aki eltért a „nagy testvér" módszereitől.

Nem vettük figyelembe a konkrét helyzet, konkrét elemzésének lenini követelményét. Ebbe a végzetes hibába még egyszer nem eshetünk bele. Nincs a szo­cializmus építésének mereven kö­vetendő modellje, tanulmányoz­nunk kell a testvéri országok ta­pasztalatait, vívmányait, de azt is, lehet e azokat mechanikusan adaptálni, a mi valóságunkra.

A mezőgazdaság szocialista átépítésének szovjet változata, annak irama fontos volt ott, mert az éhínségtől mentette meg a lakosságot. Nálunk ilyen sürgető nyomás nem nehezedett a tár­sadalomra, ésszerűbben kellett volna alkalmazni a mezőgazda­ság átszervezésének hármas lenini jelszavát. Az iparban a szo­cialista felhalmozásra célszerű lett volna egy hosszabb NEP (át­meneti) korszakot biztosítani, a nehézipar elsődlegességének követelménye nem vezetett volna torzulásokhoz, szerkezeti arány­talanságokhoz, ha nem kopírozzuk a Szövjetunió ez irányú gyakorlatát. A „vas és acél” or­szága illúziónak bizonyult, amikor

a szocialista közösség össze­dolgozása kiegyenlítette volna a helyi hiányosságokat. A szocia­lista tulajdonformák leegyszerű­sítése (össznépi, szövetkezeti) akadálya lett a vegyes jellegű formák kialakításának.

A Szovjetunió egyedül építette a közösségi társadalmat, fejlettebb, ellenséges környezetben. Némi változást hozott a szocialista világrendszer kialakulása, mely­nek előnyeit hiba volt figyelmen kívül hagyni. Célunk a közösségi társadalom megvalósítása, ám bármennyire tiszteljük is Kádár Jánost - a nevével fémjelzett rend­szert - nem állíthatjuk vissza, mert merőben mások lesznek a körül­mények. Nem a lényegében (ál­talános törvényszerűségek) ha­nem annak alárendelve és azzal összhangba hozva a részletekben (helyi sajátosságok) kell majd meghatározni a közösségi társa­dalom felé mutató tennivalókat. Ezeket nem lehet spekulatíve megjelölni, hanem csakis a konk­rét viszonyok tanulmányozása alapján.

Dr. Hegedűs Sándor

A SZEGÉNYSÉG STÁTUSZ A KAPITALIZMUSBAN

Olvastam a laikusok számára korábban publikált „művet”. Honbéli szociológusok szerkesztői munkálkodással összeállított tanulmánykötetben összegezték a magyar társadalom mobilitásának főbb tendenciáit. A könyv szerzői a lakosság lét­viszonyai alakulásának vizsgálata közben meglepő felfedezéssel rukkoltak elő. Állításuk szerint Ma­gyarország népességének vagyoni állapota, jöve­delmi helyzete - egyféle társadalmi páternoszter függvényében - igen-igen viszonylagosnak tekint­hető. Következésképp, aki ma szegény - az egy­szer lenn, egyszer fenn sorsfordulás jegyében hol­napra gazdag lehet.

Különös megállapításukat arra alapozzák, hogy a „magyar gazdaság és a társadalom jelenlegi állapotában - a fekete és szürkegazdaság át­láthatatlan rendszerében - nagyon nehezen megál­lapítható, hogy valójában ki a gazdag és ki a szegény”. Mintha azt hallanánk, mindenki anyagi helyzete olyan, amilyennek látni óhajtjuk.

Rendkívül elmés, nem kevésbé „hasba akasztó” megállapításról van szó. A feltűnően optimista szerzők abban a hamis képzetben leledzenek, miszerint a társadalomban utóbb annyira elmo­sódtak az egyes népességcsoportok vagyoni helyzetét, létállapotát, jövedelmi viszonyait egy­mástól elhatároló kontúrok, hogy az életminőséget, életszínvonalat tekintve képtelenség különbséget tenni közöttük.

E szerecsenmosdatással felérő megállapí­tásaikat - a jelenlegi társadalmi helyzet ismere­tében - blöffnek tartjuk. Hiszen a rendszerváltás negyedszázada eklatánsan jelzi, hogy a szegény­ség bizonyos társadalmi csoportok számára státust és megváltoztathatatlan létállapotot, élethelyzetet jelent a kapitalizmusban, vagyis a hatalmon lévők és a cinkosaik által felmagasztalt polgári tár­sadalmi rendszerben. Ezért furcsállandó, ha némelyek olyan képtelenséget állítanak vagy su­gallnak, mintha a nemzeti öngyilkossággal felérő rendszerváltoztatás kárvallottjainak többségét a szegénységet imitáló, rongyos gúnyát magukra öltő potenciális gazdagok alkotnák. Mintha ők turkálnának nap mint nap a szemeteskukákban, guberálnának lomtelepeken, tengődnének haj­léktalan szállásokon, állnának glédában az ínségkonyhák kondérjai előtt, tarhálnának, jajveszékelnének a kifizetetlen rezsiszámlák kivál­tásán, orvosi recepteket szorongatva. S mintha mindezeket kizárólag azért produkálnák, hogy változtatásukkal sikerrel titkolják milliomos mivoltukat az adóhatóság előtt.

A megváltoztathatatlanba való beletörődésre ösztökélnek mindazokat, akik a szegényeket, lecsúszottakat potenciális gazdagnak láttatják. A kapitalizmusban elkerülhetetlen tömeges elszegé­nyedés viszonylagos állapottá minősítésével olyan illúzióval traktálnak milliókat, hogy a nyomor és a kiszolgáltatottság csupán átmeneti állapot, spon­tán keletkezett, anomália a lecsúszott tömegek számára, mely bizonyos idő elteltével, bizonyos té­nyezők hatására gyökeresen megváltozhat. Holott a szegénynek a tőkés rendszerben a jövő szépü­lését eredményező perspektíva soha nem adatik meg. Nem teljesülő vágyálom marad számára a társadalmi felemelkedés.

Egyértelmű tehát, hogy a szocializmus megbuk­tatása következtében vesztessé vált tömegek, a nélkülözők, a nyomorban tengődök dinasztia alapítóit gyarapítják majd, akik élete leszármazóikkal együtt elkerülhetetlenül megpecsételődik.

A tőkés társadalmi-gazdasági viszonyokat éppen ezért kell mielőbb meghaladni. Csak és kizárólag ezáltal nyílhat a magyarországi elszegényedők többmilliós táborának olyan élettere, melyben ismét megbecsülést, demokratikusan érvényesíthető jogokat vívhat ki magának oly mó­don, mint amilyen a szocializmusban megillette.

Dr. Südi Bertalan

A SZÁMOK MAKACS TÉNYEK

A kormány sikerpropagandája naponta sulykolja a fejünkbe, hogy fejlődik az ország, már második éve nincs infláció, csökken az államadósság, nő a minimálbér, nő a reálkereset, vagyis jobban élünk.

Arról viszont nem beszélnek, hogy elszaladtak az árak az utóbbi években, és egyre kevesebbet tudunk venni a nettó átlagfizetésből, nem beszélve a minimálbérről, a közmunka után kapott bérről, a segélyben élőkről, a kisnyugdíjasokról.

A KSH adatai alapján láthatjuk, hogy mennyi volt az átlagfizetés nettó értéke, hogy ebből mennyi alapterméket lehetett vásárolni. Az összehasonlítás 2005 és 2014-ben az átlagkeresetet és az ebből vásárolható alapterméket mutatja, és azt, hogy 2005-ben többet ért az átlagbér.

Megnevezés	2005-ben	2014-ben
Nettó átlagbér	103.727,- Ft	153.350,-Ft
Tej	665 liter	249 liter
Kenyér	600 kg	566 kg
Hús	1040 kg	1070 kg
Tojás	6536 db	4260 db
Burgonya	1725 kg	1043 kg
Alma	725 kg	236 kg
Gáz	2118 m3	1475 m3
Üzemanyag	412 liter	367 liter
Sör	725 üveg	807 üveg
Vonaljegy	768 db	501 db

A számok makacs tények, és erről nem lehet vitatkozni. Az átlagszámok azonban csalókák, mert a társadalom egyre inkább kettészakad, és ez tovább mélyül. Az alsó 20-25 %-nak helyzete a többséghez viszonyítva drasztikusan romlott. A társadalom felső 10-15 százaléka viszont luxuskörül­mények között él. A hatalom ezen nem is akar változtatni, ezért nem módosítják az elosztást.

A magyar nép elgondolkodhat, hogy jobban élt-e, és akar-e rajta változtatni.

Csak a Munkáspárt akar igazságosabb elosztást.

Horváth Sándor

ELLENFORRADALOM? KIRÁLYSÁG!

Aki az október 23-ai munkaszüneti napot online, és a helyi pártokat figyelve töltötte, vagy csak ép­pen arra tévedt, az észrevehette, hogy a szolnoki Jobbik az 59 évvel ezelőtt történteket ellenforra­dalomnak és antikommunista szabadságharcnak (nem mi írtuk el) titulálja. Érdemes körbejárni a témát, hiszen eddig az ellenforradalom szót csak idézőjelesen írták le '56-tal kapcsolatban. Mire fel ez a nagy változás?

Ha valamikor hát most érdemes visszamennünk az időben. 19-es elődeink végig büszkén viselték az ellenforradalmi jelzést. Ha reálisan nézzük a rég- és közelmúltat, a Tanácsköztársaság vérbefojtói, az '56-os csőcselék többsége, és a rend­szerváltás nyertesei mind-mind ellenforradal­márok. Ami meglepetés, hogy végre fel is vállalják. Ezek a gyáva férgek 10 év alatt talán többször változtattak nézőpontot, mint a Fidesz-kaméleon. Miért lett most a forradalom hazugsága is elsö­pörve?

Ehhez tudnunk kell, hogy a tavalyi év elején új vezetést választott a helyi szervezetük. A városi elnök tisztjét és több egyéb pozíciót Dr. Lázár Zoltán (Zoo) ügyvéd tölti be. Nevezhetnénk a szolnoki helytartónak, hiszen egyesek szerint Vona 2013-ban inkább vele kertipartizott egyet, minthogy a Gulyásfesztiválon köszönte volna meg a helyi tagoknak és szimpatizánsoknak a támogatást. Mindössze pár száz méterre voltak a rendez­vénytől. Az egykori Magyar Hajnalt tévesen (?) liberálisnak nevezte, talán a doktorálása előtti időről tudhattak valamit, amit mi nem. Tény viszont, hogy 2002-ben belépett a Fidesz helyi szervezetébe, amit saját bevallása szerint elfelejtett, mint Simon Gábor a 240 millióját: ez számára is csak a Jobbik­ba jelentkezésekor derült ki. Azóta megtudta, hogy nemesi felmenőkkel is rendelkezik, de politikai irányultsága már előtte is ismert volt.

A köztársaság nem éppen a szíve csücske, ha rajta (és saját bevallása szerint Zázriveczen... (akarom mondani, Vona Gáboron) múlna, már a Magyar Királyság területén lennék. Visszatérne a történelemkönyvekből ismert jobbágysors, a „büdös baka”, „büdös paraszt” és a „büdös proli” megszólítás a „méltóságos uraktól”. De kapaszkodjunk meg! A nagy-nagy hazaffy azt sem tartaná elképzelhe­tetlennek, hogy egy Habsburg üljön megint a ma­gyar királyi trónon.

Sajnos nem légből kapott dolgokról beszélünk, ezt egy királyságpárti oldalnak adott interjúban említette meg. Az általa is kedvelt Ellenforradalom nevű oldal Facebookon egy abszolút feudalista Euró­páról álmodik, nem beszélve arról, hogy a feltett képeikből és bejegyzéseikből árad a gyűlölet, amiért a pórnép egyáltalán szavazhat... kell nekünk ez a Magyar Ki­rályságot és a 21. századi jobbágysorsot álcázva felépítő undormány? Nagyon úgy tűnik, hogy igen.

A választópolgárok ismét visszahozzák talán az első éjszaka jogát is...

Farkas Péter

FIATALJAINK HELYE A VILÁGBAN

A Klub Rádió műsorában hallottam, hogy valamelyik országban felmérést végeztek a felső iskolás fiatalok között. A sorrend felállításával országunk az utolsó helyre került.

Ez engem nagyon elgondolkodtatott. Mi lehet az oka? Az egyetemi hallgatóknak minden lehetősége megvan, hogy a legjob­bak között legyenek a világban úgy, mint a szocializmus idején. Ma különösen előnyös helyzetben vannak, rendelkezésükre mo­dern eszközök állnak. Az utcán gyakran látni, hogy fülhallgatóval közlekednek, me­lyen zenét hallgatnak, vagy tanulnak. Úgy látszik inkább az előbbit teszik. Vagy olyan információkkal tömik tele a fejüket, amivel az „egójukat” erősítik. Ez az „egó” pedig a tőkések életmódját jeleníti meg. Ez pedig a csillagos ég. Nem érdekli őket más, csak hogy ők egyénileg elérjék a céljukat: legye­nek egyre gazdagabbak. A kapitalizmus igazságtalan és kegyetlen, s amíg ezt a tár­sadalom tagjai nem látják be, a tőkések uralják országunkat is. Ne az „egó” ural­kodjon, hanem az értelem. A gondolkodó ember igazsága segítse az emberiség érde­kének érvényesülését. Ne legyenek éhező és nyomorban élő emberek sehol a világon.

Dudás György

HÍREINK

– Marx-kód: a tudósok szerint minden rendszernek van kódja. A mienket Marx-kódnak hívják, melynek lényege: az egyiknek tulajdona, a másiknak nincstelensége. Marx évtizedeken át figyelte és elemezte a tőkés társadalom működését. Rájött a lényegre: a bérmunkás eladja munkaerejét a föld, a gyár, a munkaeszközök tulajdonosának. A munkanapjának egy részét arra használja fel, hogy fedezze önmaga és családja fenntartásának költségeit. Ez az ő munkabére. A munkanap másik részében pedig ingyen dolgozik, létrehozva a tőkésnek az értéktöbbletet, a profit forrását, a tőkésosztály gazdagságának forrását. Marx felismerése az értéktöbblet, és így megszületik a kapitalizmus belső működését leíró képlet: a Marx-kód.

– Betettük a lábunkat Vas megyébe címmel olvashatunk tudósítást „A Szabadság” című országos lapunkban. December 6-án Rátóton és Vaskeresztes településen időközi önkormányzati választásokat tartanak. Mindkét helyen házról-házra járva brigád­jaink sikeres munkát végeztek. Azóta a helyi választási szervek bejegyezték Kovács István és Fehérvári Zsolt elvtársakat, akiket polgármesternek jelöltek.

– November 10-én, 11-én teljesítettük vállalásunkat, elmentünk Hajdú-Bihar megyei településekre, és pártunkat népszerűsítettük.

– November 13-án a vasutasnapi akciók voltak: Szolnok, Jász­berény, Kisújszállás, Karcag, Mezőtúr, Törökszentmiklós, Újszász, Cegléd, Hajdúszoboszló. A pestiek a Nyugati Pályaudvar előtt találkoztak.

– Megyei összevont taggyűlést tartunk november 28-án 10 órakor, Mikszáth út 1. alatt. Az új tagkönyvek átadására is sor kerül.

– A hagyományosnak tekinthető RUHAGYŰJTÉSI AKCIÓNKAT meghirdetjük. December 18-ig várjuk a női, gyermek, férfi ruhaneműeken kívül takarókat, ágyneműket is, a szokásos módon.

Jászkun Munkás, 2015. október

Tragédiák

Történelmi események hatás­tanulmányozása közben eltöp­rengtem azon, vajon milyen katasztrófák számítanak a XX. század legnagyobb tragédiáinak Magyarország számára?

A két világégést előkelő helyre sorolom a tragikus események rangsorában. Az első világégést máig ható kataklizmaként élte meg a magyar nép. Közreműkö­déséért ugyanis az ország terü­letének kétharmadával kellett fizetnie. A második világháború­ban történt csatlósi szerepválla­lása pedig több százezer állam­polgárának életébe, megnyomorításába, az ország jelentős részének tönkrebombázásába, valamint hadszíntérré válásába került, annak összes hátrányos következményeivel. Emellett mindkét háborúnak olyan káros hatásai voltak, melyeket a lakos­ságnak utólag kellett elviselnie. A háborúknak ugyanis sajátos természete van: pusztítás, áldozatok, pokoljárás. Követke­zésképp kínt, szenvedést ró ár­tatlanok millióira.

Anélkül, hogy az erőszakos eszközökkel folytatott politizálá­sok (háborúk) következményeit eltúloznám, az 1990-ben kiokos­kodott békés rendszerváltást velük hasonló sorscsapásnak tekintem. Noha kevésbé látvá­nyos rombolás írható a politikai fordulat számlájára, következményeiben, tovagyűrűző hatá­saiban fölbecsülhetetlenebb a pusztítása. A II. világháborút és a két - egymástól alapjaiban különböző - társadalmi beren­dezkedést illetően szerzett ta­pasztalatok függvényében állí­tom ezt. A háborús időszakok néhány esztendő múlva véget értek. Következményeit, bár nagy áldozatok árán, sikerült felszámolni, megszüntetni. A rendszerváltás azonban olyan kedvezőtlen folyamatokat indu­kált a társadalomban - sebeket ejtve a gazdaságon, az emberek életén, nyugalmán és a jövőbe vetett bizalmán -, melyek sok évtized elteltével sem igen orvo­solhatóak. A fondorlattal restau­rált rablótőkés gazdasági-politikai viszonyok közepette - a kíméletlen haszonelvű foglalkoz­tatás megvalósítása következ­tében - százezrek váltak munkanélkülivé, melynek felróhatóan családok milliói süllyedtek elké­pesztő nyomorba, idős emberek tömegei szorultak a társadalom peremére. S arról is meggyő­ződhettünk az utóbbi negyed­század alatt, hogy az általános társadalmi elidegenedés és a vagyonalapú megosztottság el­kerülhetetlen velejárója a tőkés rendszernek.

A honpolgáraink tömegeinek nincsen holnapképe, a fiatalok számottevő hányada hazája elhagyására kényszerült, vagy krónikus tétlenségre kárhozódva vegetál. S mivel nem tud magá­val mit kezdeni, előbb vagy utóbb a bűnözés útjára lép: csavarog, illetve önpusztító módon kábító­szerezik. A bűnüldöző szervek szankcionálják az elkövetőket, azonban az okok megszünteté­sére képtelenek. Ahhoz ugyanis magát a kapitalizmust kellene felszámolni, ami egyelőre le­hetetlen. Tevékenységük így jobbára tüneti kezelésnek tekint­hető. A kizsákmányolás, a kiút­talanság és a jövőt illető bizony­talanság tövényszerüen újra keletkezteti a következményekkel nem számoló devianciákat. A magyar nép - szocializmusból történt kiszavazásával - sajátjáé­val együtt nemzedékek jövőjét tette bizonytalanná. Aligha léteznek a mostaninál lehangolóbb vészterhesebb gazdasági, politi­kai, társadalmi gondok, helyze­tek az egykor biztonsághoz szokott és jobb sorsra érdemes magyar nép számára.

Dr. Südi Bertalan

Tud-e a magyar zsidóság asszimilálódni?

Jelen írásom témája a hazai izraeliták sorskérdésének egyik alapvető témája az asszimiláció. Akik a zsidóságot „faj­nak” tekintik, tagadják, hogy más közegekbe történő betagozódásuk lehetséges lenne. Ez a tudományok által nem igazolt olyan állítás, melyet a diaszpóra helyzete régen meg­cáfolt. Nem állítom, hogy a folyamat bárhol is zökkenőmentes volt, mert az ellenerők mindenütt megpróbálták aka­dályozni a biztatóan fejlődő folyamatot (lásd. a tiszaeszlári vérvádat, a Dreyfus-pert, vagy a nácik „végső megoldását”!)

A kapitalizmusban az éle­ződő osztályharc során a ha­talmon lévők felismerték, hogy az antiszemitizmus jó eszköze a figyelemelterelésnek. Hitler erre utalt, amikor cinikusan kijelentette: „Ha nem lennének zsidók, ki kellene őket találni.” Ez a zsidóellenesség fő oka, ezért támogatja az elit, s nem a tudatlanság, a képmutatás, az arrogancia (Köves Slomo vezető rabbi) vagy az irigykedés (Ormos Mária történész).

A mi történelmünkben a zsi­dóság a nyolcadik (kabar) törzs tagjaiként vett részt a honfoglalásban és a XIII. századig elfogadott közössége volt a magyar társadalomnak, ám amikor a kereszténység állam­vallás lett, üldözni kezdték, mert nem volt hajlandó zsidó­ságát feladni.

Ettől kezdve a hűbériség korában nem volt nyugta: földet nem vásárolhatott, nem lehetett a céh tagja. Csak a megvetett (de nélkülözhetetlen) kereske­delemmel és pénzügyekkel foglalkozhatott, megkülönböz­tető jelet kellett viselnie, gettósították, vérváddal tizedelték. Amikor kiéleződött a társadalmi helyzet, kifosztották, majd ki­űzték az országból, hogy ké­sőbb visszahívják, mert a gaz­dasági életben nem voltak nél­külözhetők. Minden bajért a démonizált, „kútmérgező” és „idegen” zsidóságot okolták.

A kialakuló tőkés rendben a polgárosodás és modernizáció igényei megteremtették az objektív feltételeit a zsidóság egyenlősítésének. Az izraeliták­kal szembeni ellenállás miatt ez évtizedekig késlekedett (az úgynevezett recepciót, a tényleges egyenjogúsítást csak az 1895. XLII. tc. biztosította). Ez a körülmény elősegítette az asszimiláció folyamatát, melyet Tiszaeszlár 1882–1883-ban megtört. Sok zsidó kikeresztel­kedett, gyakoriak voltak a ve­gyes házasságok, az ortodox vallás mellett kialakult a kor követelményeihez jobban al­kalmazkodó neológ zsidóság. A pénzes helyi izraeliták és a nyu­gatról bevándoroltak a ban­kokba, az iparba és a keres­kedelembe fektették tőkéiket, feloldották az őket érintő földvásárlási tilalmat.

Mindez az uralkodó osztályba emelte a hazai zsidóság egy nem jelentéktelen hányadát. A keresztény vállalkozók ver­senyképtelen része tönkre­ment, ők képezték bázisát az antiszemitizmus felerősödé­sének. A Horthy-rendszerben állami gyakorlat lett az antiszemitizmus. A harmincas­-negyvenes években mozgásszabadságát törvényekkel korlátozták, a német megszál­lás, illetve a nyilaskeresztes rémuralom időszakában kiir­tását már kormányprogrammá tették (holokauszt).

A felszabadulás után ismét egyenrangú polgárai lettek ha­zájuknak, itthon biztonságban érezték magukat. Ám kialakult az a tévhit, hogy a rasszizmus a szocializmus viszonyai között automatikusan kimúlik. Ebből a hibás álláspontból kiindulva nem sokat tettek elle­ne. A rendszerváltás a demok­rácia nevében felszabadította a fajgyűlölet tilalmát, miáltal - a gazdasági helyzet romlásával - felerősödött nálunk a cigány- és zsidóellenesség.

Ez utóbbi kérdéssel egy külön tanulmányban érdemes foglal­kozni.

Hegedűs Sándor

FATALIZMUS

FATALIZMUS az a tanítás, amely szerint az ember életét és a történelem menetét az emberen kívülálló ellenállhatatlan hatalom, a végzet határozza meg. Korábban Balogh minisz­ter úr azt mondta: "a döntés ott születik, amerre a templom tor­nya mutat". Egy paptól nem várható el más.

Azért választottam ezt beve­zetőt, mert a napi beszélgetések során hasonló véleményekkel találkozok. Több ismerőssel be­széltem arról, hogy a kapitalista rendszeren túl kell lépni, ha a magyar nép emberi körülmé­nyek között akar élni. Atöbbség úgy gondolja, nem lehet változtatni, mert az USA és a NATO nem engedné, és ha kell, akkor katonailag is beavatkozna az érdekei védelmében. Én azzal érveltem, hogy a társadalom fejlődésének vannak objektív törvényszerűségei, amelyben meghatározó a termelőerők fej­lődése.

Ez a törvényszerűség fogja kikényszeríteni a változást, amely a kapitalizmus után csak a közösségi társadalom lehet. Ez a természetesen forradalmi fordulattal következik be remélhetőleg békés úton. Az embe­riség történelme ezt igazolja, mert egyébként még ma is az ősközösségben élnénk.

A kapitalizmus nem örök, és ezért ezt is felváltja egy fejlet­tebb társadalom. Véleményem szerint a közösségi társadalom. A beszélgető társaim azt mond­ták, hogy a szocialista társadalom nem jön vissza. Válaszom: nem is akarjuk. Gondoljanak bele, hogy mennyit visszacsempésztek már a Horthy-rendszerből, legutóbb a határvadászok gondolatát, ami rossz emléket jelent a környező országoknak.

Sorsunk formálása rajtunk múlik, nem valami felettünk álló hatalom határozza meg. A magyar népet csak akkor lehet igába hajtani, ha hagyja magát.

Horváth Sándor

FÖLDELADÁS

A rádióban hallottam, hogy több ezer hektár földet akarnak eladni, akár 2-3 hektáronként is. Ezt hallva nekem meg­mutatja a jövőt, nemzedékek mostoha sorsát. Visszajön a kis- és nagygazdák kizsák­mányoló Horthy-rendszere.

Ma sok embernek nincs arra pénze, hogy földet vásároljon, így alakul ki a földbirtokosok, a cselédek rendje. Lesz majd napszámos, cseléd, szolga, koldus is, mint a huszadik szá­zad elején. Ezeket a földeket nem eladni kellene, hanem önkéntes szö­vetkezetekbe szervezni. Ezzel egy időben szervezni kell a zöldség–gyümölcsfeldolgozó­kat, s ezeket államilag üzemeltetni. A szocializmusban nagy igény volt a feldolgozott termé­kekre hazánkban és külföldön is. Ezeken a területeken sok ember találna munkát.

A kapitalizmusban erről csak álmodozni lehet, mert nem az „ember” a fontos, hanem a „pénz”. A tőkésnek az a fon­tos, hogy másokon élősködjön.

Nem igaz az, hogy az állami földeken nem lehet gazdasá­gosan termelni. Jó vezetéssel, jó szakemberekkel lehet. így működtek az állami gazda­ságok és a termelőszövetke­zetek annak idején. Akkor vol­tak felelős, megbízható embe­rek, ma nincsenek?

Kiket képeznek Gödöllőn, Debrecenben? Menedzsere­ket? Azok mit csinálnak?

Dudás György

Fejlődés a szolnoki irodában

A Munkáspárt szolnoki szervezete fiatalodik, ennek megfelelően változott meg a szolnoki megyei iroda arculata a nyáron. Az újrafestett falak letisztultságot és energiát tükröznek. A tanácsterem piros falán büszkén díszeleg a Munkáspárt logója. Új festést kapott az olvasószoba is, valamint új könyvespolcok és könyvek színesítik a helyiséget. A dekoráció megmutatja nemcsak azt, hogy honnan jövünk, hanem azt is, hogy hová tartunk, így Lenin mellett megjelentek a jövő kellékei is, úgyhogy egy modern, otthonos iroda várja a párt tagjait és szimpatizánsait Szolnokon, a Nagy Imre krt. 4. sz. alatt. A kávé és üdítő mellett lett már WiFi kapcsolat is, mely a bent lévők rendelkezésére áll.

Minden feltétel adott, hogy a Magyar Munkáspárt szolnoki irodája egy modern, otthonos, fiatalos, mindennel felszerelt szolgáltató központ legyen. A párt kívül-belül megfiatalodik, úgy Szolnokon, mint országosan. És ahogy 1919-ben, úgy reméljük, hamarosan ismét fiatal kommunisták rázzák helyre az országot, ezúttal tapasztaltabb elvtársak vezetésével. Mert a jövő a miénk: közösségi embereké. És ha rajtunk múlik, az emberek csak a történelem könyvekből hallanak majd az éhezésről, a nyomorról, a létbizonytalanságról, a munkanélküliségről és az éhbérekről. De ehhez az is kell, hogy a mai parlamenti pártok is a helyükre kerüljenek: a történelem szemétdombjára!

Farkas Péter–Filemon Kristóf

EGYEBEK HAZAI HÍREK

Növekedik a minisztériumok száma. Igaz, hogy pénzügyi, ipari, mezőgazdasági, egészségügyi minisztérium nincs (minek is), de a tájékoztatásnak kell még egy, Rogán Antal vezetésével.

***

Hende Csaba volt honvédelmi miniszter sem lesz „egyszerű ember” mert az országgyűlés törvényalkotási bizottságának lesz az alelnöke.

***

Mosonmagyaróváron - üzemavató ünnepségen - a Winkler Tüzép új csarnokot nyitott, melyre Thürmer elvtárs is meghívást kapott Winkler Károly ügyvezetőtől.

***

November hónap kitelepülési akciónk a következő napokra esik:

November 13. Jászberény

November 9-14. Tiszabura–Abádszalók.

November 16-21. Törökszentmiklós

November 10-14. Nádudvar

November 17-21. Rákóczifalva

***

Pótolhatatlan veszteség érte a pártot. 76 éves korában elhunyt SZARVAS GÉZA elvtárs, aki megalakulása óta volt tagja Munkáspártnak.

Szarvas elvtárs személyében egy meggyőződéses, elveihez, hitéhez, haláláig hű embert gyászolunk.

Hosszú évekig tevékenykedett a megyei pártvezetőségben, a pénzügyi ellenőrző bizottság elnöke, később a városi vezetőség aktív tagja volt.

Mindig lehetett rá számítani, becsületes, jó szándékú, kiváló ember volt, akit mindenki tisztelt és szeretett. Évekig vezette a József Attila baráti kört, tagja volt a Kádár János társaságnak. Emlékét kegyelettel megőrizzük. Nyugodjon békében.

***

GYÁSZHÍR

SZABÓ SÁNDOR, aki 2002 óta volt a Munkáspárt tagja, 83 éves korában elhunyt. Emlékét megőrizzük!

Munkáspárt Karcagi Szervezete

Megyei összevont tagsági értekezlet: jelöltek a szolnoki és a szoboszlói időközi választásra

2015. november 28-án tartotta Szolnokon a Magyar Munkáspárt Jász-Nagykun-Szolnok megyei szervezete összevont tagértekezletét, amelyen 37-en vettek részt. Az értekezleten Bencsik Mihály országos alelnök, a párt megyei elnöke beszámolt a tagságnak a párt 26. kongresszusa óta (2015. március) végzett munkáról, majd átadta a párttagok új tagkönyveit. Emléklapot vehettek át továbbá azok, akik több mint tíz éve tagjai a pártnak a megyében.
A tagértekezleten elhangzott: a Munkáspárt január 17-én Szolnokon is, Hajdúszoboszlón is indít jelöltet az időközi önkormányzati választáson. Mindkét városban a 6-os egyéni körzet tavalyi győztese lemondott, ezért kellett kiírni időközi választást. Szolnokon (a kertvárosi és a kocsorosi térségben) Filemon Kristóf húszéves egyetemista (ő volt tavaly a párt szolnoki polgármesterjelöltje, de indult a tavalyi parlamenti választáson, és az idei tapolcai időközi parlamenti választáson is), Szoboszlón pedig Márton Zoltán Imre indul. Az ajánlásokat november 30-tól, hétfőtől lehet gyűjteni, Szolnokon 50, Szoboszlón pedig 23 darabot két hét alatt.
Filemon Kristóf elképzelései megtekinthetők itt.
Márton Zoltán Imre 59 éves, munkás szülők gyermeke. Általános iskoláit szülővárosában, Hajdúszoboszlón végezte, majd beiratkozott a Zsigmondy Vilmos Kőolajbányászati és Mélyfúróipari Technikumba, ahol mélyfúróipari technikusként végzett 1974-ben. 1985-ben megnősült, két gyermeke ma már önállóan él. A rendszerváltás után lehetőségei beszűkültek, egy ideig a fürdőben dolgozott, majd 2005 és 2009 között több alkalommal Szíriában, a Rotary nevű kőolajos cégnél dolgozhatott. Ezután ismét szembe kellett néznie a munkanélküliséggel egy ideig. Kis ideig a városi kommunális hulladékgazdálkodásnál foglalkoztatták. Szerencsére egészségi állapota nem sínylette meg sanyarú sorsát (a regisztrált munkanélküliek közül már kikerült). Úgy érzi, hogy a közállapotok jobbításáért még sokat tudna tenni. Ezért szülővárosáért, az ott lakók életminőségének javításáért közéletiséget is vállalna. A Munkáspárt felkérésére a képviselőjelöltséget szülővárosában vállalta, s miután november 23-án a helyi választási irodánál jelezte részvételi szándékát, jelöltségének támogatását kéri a szoboszlói 6-os számú választókörzet tisztelt választópolgáraitól.

Jászkun Munkás, 2015. szeptember

NEMZETI TRAGÉDIA ELŐTT?

A közelmúltban legújabb kori, szélsőjobboldali vandálok - a „krisztianizmus” szellemében - feldúlták a tatabányai zsidó temetőt. Keresztényi tett!? A halottakat minden tételes és természeti vallási irányzat tiszteli. Aki ezt a parancsolatot nem tartja be, mit tart be hitük dogmáiból? Kiüresedik a szakrális tanítás? A sírrombolók hagytak maguk után egy szlogent, ami a Jobbik egyik programpontja lehet: „Holokauszt nem volt, hanem lesz!” Ebből következik, hogy a tettesek nem szórakozó, vásott kölykök voltak. hanem igen tudatosan képviselnek egy célkitűzést. A honi fasizmus nyomulásával együttjár az antiszemitizmus és cigányellenesség erősödése is. Egyenlőre virtuális szinten! A sírok meggyalázása már gyakorlattá vált, könyvégetés is előfordult. Mi jöhet ezután? A kérdés költői, hiszen ismerjük a múltból a jobboldali radikálisok forgatókönyveit. Az utódok mindig túl akarnak tenni elődeik teljesítményén. Minden a lehetőségeiken múlik, ez pedig kiszámíthatatlan. Ha a Fidesz számára a jobbikosok elviselhetetlenek lennének, megtalálná a módját annak, hogy törvényen kívül helyezze őket. Hogy nem teszi, azt sejteti: kritikus helyzetben szükség lehet még rájuk. (Lásd a weimari szindróma történetét!)

Természetesen nem hatásos „önmagában” az antiszemitizmus ellen harcolni. A demokráciát kell megvédeni minden demokráciaellenes jelenségtől. Aki bármely okból gyengíti a „népuralmat”, utat nyit a szélsőjobboldali törekvéseknek. Ebben konszenzusra kellene jutni a baloldalnak a mérsékelt jobboldallal. Ez közvetlen tennivaló, a távlati célok fenntartása mellett. Sőt, a mi esetünkben a kettő elválaszthatatlan. Nem lehet az 1935-ös stratégiát csak akkor alkalmazni, amikor már ég a ház.

Nemcsak Vonáék, hanem nekünk is elemeznünk kellene a Jobbik jelenlegi helyzetét. Enélkül antifasiszta stratégiánkat nem dolgozhatjuk ki. Választási kampányuk során előszeretettel hangoztatták azt a meggyőződésüket, miszerint 2014 az övék. Komolyan hitték, hogy ők lesznek a kormányváltók és erre a „küldetésükre” készültek is. Nagy csalódás volt számukra Orbánék bombasztikus győzelme, s ez nem kis elkeseredettséget váltott ki a tagság körében. Amikor annak idején Szálasiék konkrét és közeli győzelmet ígértek s reményeik nem teljesültek, megindult a nyilaskeresztes párt bomlása. A csalódott hungaristák nem tudtak újabb esztendőkre várni, amíg legálisan rávethetik magukat a zsidó vagyonra.

Az ország megszállása után (1944. március 19.) a szélsőjobboldaliak megerősödtek és konszolidálták helyzetüket. Láthatóvá vált számukra ugyanis az alagút vége. Lehetséges, hogy a jobbikosok türelmetlenségük és elkeseredettségük miatt dezertálni és szakadni fognak? A bomlás virágai radikalizálodtak, szaporodtak az utcai kilengések. Erre a kormányzatnak fel kell készülnie, de más erőkkel összefogva. Ez nem lehet pusztán hatósági és adminisztratív ügy. Nyilvánvaló, hogy Vonáék a parlamentben a lojális és konstruktív ellenzék képében tetszelegnek majd, de számítani kell arra, hogy illegális randalírozásra tüzelik pretoriánus alakulataikat. A helyzet ilyetén éleződése növeli pártunk felelősségét és fontosságát. Nagyon kedvezőtlen körülmények között ugyan, de komolyabban kellene venni a fiatalítás kérdését, mert ez egyre inkább kihat a jövőnkre. A tagság kiöregedése hovatovább impotenciánk veszélyét növeli, s ez mind súlyosabban fenyegeti törekvéseink kimenetelét. Nem lehet a kommunista mozgalom céljait az aggok otthonából vagy betegágyából irányítani és megvalósítani! A párton belül és mellett működő zsenge kommunista ifjúsági mozgalmat felnőttként kell kezelni, feladatokkal megbízni, színvonalas ideológiai-politikai képzését biztosítani és sorait minduntalan növelni - az idősek gazdag tapasztalatainak igénybevételével. A közelmúlt választási kampányának tanulságai, nehézségei felértékelték a felénk hajló fiatalok összegyűjtésének elengedhetetlenségét. Ezért e téren is aktív, offenzív politikát kell folytatnunk.

Hegedűs Sándor

„KEGYETLEN IDŐKET” ÉLTÜNK?

A rendszerváltás óta eltelt években szinte divattá vált az előző politikai rendszer pocskondiázása, emberellenessé degradálása. Különféle politikai sarzsiknak, gazdasági előnyöknek lehet birtokosává válni a hatalomba avanzsáltak osztogatása folytán. S persze ezzel együtt a cinkossá válásnak, a szekértolásnak is szerepe volt az efféle kegyosztó előnyszerzésben.

Utóbb a szocializmus „árnyoldalait” taglaló „tudományos” értekezés olvasása közben olyan különös szövegelés tűnt szembe, mely alig fölülmúlható megnyilvánulása a demagógiának. A szerző felhánytorgatja, hogy az anno funkcionált szocializmusban az indokoltnál nagyobb kényelemben éltünk. Megvolt a biztos munkahelyünk, s ha kirívó vétségeket nem követtünk el a munkahelyen a munka rovására, ülhettünk az íróasztalunknál, dolgozhattunk a bányában, ügyködhettünk a munkapad mellett, akár nyugdíjas korunkig. Sőt a szorgalmasan végzett munkánkért alkalmasint még kitüntetést is kaphattunk. Namármost nem csoda, ha a „túladagolt” biztonság és kényelem birtokában elvesztettük önálló gondolkodásra való képességünket, s ezzel voltaképp önbecsülésünket veszítettük el.

Ugye borzasztó, micsoda „kegyetlen időket” kellett megélnünk?! Az „átkos” politikai rendszerben nem átallották minden munkaképes, dolgozni akaró embernek képzettsége, felkészültsége függvényében munkát biztosítani, mégpedig a nyugdíjas életkor eléréséig: sőt ha dolgozni szándékozott, utána is. Most pedig a temérdek vesztes – köztük sok százezer munkaképes korú dolgozni akaró ember, akik közül bő félmilliónyian külföldre mentek munkát vállalni, ezért nem talál idehaza megélhetést biztosító munkát, mert az „elveszített önbecsülése” keresgélésével van elfoglalva. Ez az irdatlan munkástömeg - más milliókkal együtt - úgy tűnik, elkövette az urak szemében „főbenjáró bűnt”, hogy megszokta a kényelmes, békés életet. S a bizonyosságot, hogy aki ma dolgozik, nyugodt lehet, holnap is lesz munkája. Amikor pedig letelik a munkásélet, megkapja a viszonylag szerény, de biztos és a megélhetéshez szükséges és elegendő nyugdíjat. Megszokta, hogy a lakásrezsit, a gyógyuláshoz szükséges kellékeket, a színházjegyet, az utazást, az üdülést, a taníttatást meg tudja fizetni. Nem tapasztalta, hogy környezetében milliárdosok vannak luxuspalotákban, de azt sem, hogy százezrek lennének hajlék és jövedelem nélkül. A lakás elhagyására pedig csak a rosszhiszemű, tehát jogellenes lakáshasználókat (önkényes lakásfoglalókat) kötelezték, az eredeti helyzet visszaállításaként.

Egyéb esetben nem történt kilakoltatás. A rendszerváltás óta funkcionált „botcsinálta” országlakóink, akik az állami vagyont kiárusították, elhappolták, vagy a „csókosaiknak” juttatták, a tőkésjogok garantálását, a különféle multik gyarapodási lehetőségeinek előmozdítását tekintették legfőbb teendőiknek.

Eközben az ország lakosságának tetemes hányada krónikusan elszegényedett, mely folyamat a mostani hatalmi helyzetben megállíthatatlan. Éppen ezért az ország jövője szempontjából hasznos lenne, ha a 2018. évi választásokon arra a többség érdekeit képviselni igyekvő, alternatív programot felmutató, szociális elkötelezettségű pártra és jelöltjeire voksolnának minél többen, mely választási programjában, jövőbe mutató politikát képvisel és hirdet két és fél évtized óta.

Ilyen alapértékeknek egyedül a Munkáspárt a letéteményese.

Dr. Südi Bertalan

Südi Bertalan: Különös lények vagyunk

Mi magyarok különös lények vagyunk,

Hagyjuk, hogy szolgaként bánjanak velünk:

Mélyszegénnyé tettek szédelgő ,,urak”,

S mi jószerével mukkanni sem merünk.

Nehezen látjuk be: sorsunk úgy lesz jobb,

Ha nem tűrjük nyakunkon a heréket,

S közös ereivel túladunk azokon,

Akik úgy gazdagodtak, hogy henyéltek.

Akarjunk együtt boldogulni végre,

Összefogva kárvallott társainkkal:

Menesszük örökre a sarcolókat,

Akarattal, s nem jámbor óhajokkal.

Ebrudaljuk ki őket e hazából

Oda, ahol nem árthatnak már nekünk:

De cselekedjük előbb bátran mindazt,

Amit ármánykodva megtettek velünk:

Majszoltassunk velük akként kenyeret,

Hogy közmunkákból fizetik az árát:

Hadd tudják meg, milyen szabadság az,

Melynek ínséggel viselik a kárát.

SZÁRSZÓ 2015

Az ATV sugározta három napon át a szárszói rendezvényen történteket, a konzervatív keresztények, a liberálisok az álbaloldaliak képviselői mellett voltak pártonkívüliek is. A résztvevők egy kérdésben úgy tűnt, hogy azonos képen ítélik meg a kormány és a Fidesz tevékenységét. Természetesen voltak ötleteik is a megoldásra. Többen felvetették az úgynevezett alapjövedelmet, és erre különböző válaszokat adtak. Az elemzők forráshiánnyal érveltek.

Szerintem a többkulcsos személyi jövedelemadó bevezetése, a tőkejövedelem adóztatása, a vagyonadó bevezetése erre fedezetet adna, mert az több száz milliárd forint bevételt jelentene. Hallgattam a hozzászólásukat, és az a véleményem alakult ki, hogy a lényegről nem esett szó. Nem mondta ki senki, hogy a rendszerrel van a baj, mert igazságtalan az elosztás.

Mit értek én az elosztás alatt?

Az egyéneknek, a társadalmi csoportoknak, illetve az osztályoknak a megtermelt javakból való részesedés arányát. Ez alapvetően a termelési eszközök tulajdonformájától függ. A magántulajdonon alapuló társadalomban az uralkodó osztály a társadalmi összjövedelemből nagyobb arányban részesedik. Alapvető formája a profit és a magas fizetés, illetve a jövedelem. Ezt a kapitalista körülmények között nem lehet feloldani. A hatalomhoz ragaszkodók a saját érdekükben bevitték az országot az Európai Unióba, a NATO-ba, hogy a szuronyok árnyékában a saját és a hozzájuk közel állók jólétét biztosítsák.

Megoldás a közösségi társadalom, ahol az elosztás alapja a végzett munka. A parlamenti pártok egyike sem akarja a tulajdonviszonyok alapvető változását.

A Munkáspárt célja az alapvető változás, mert ez a magyar nép érdeke.

Horváth Sándor

Készülődés a választásra

A téma előzményeként hivatkozom az 1989-es plakátrongáló kampányra. Sok párt indult akkor is. Talán mi voltunk a legszegényebbek.

Eleinte mindenki kézzel elérhető magasságra ragasztott, minden lehetséges helyre. Így hamar megkezdődött egymás plakátjainak letépése, rongálása. Itt Pesten az Üllői út–Nagykörút sarkán a mi plakátunkat a saját nagyméretű plakátjaikkal ragasztották le.

A „demokratikus pártok” egymás plakátjait is megrongálták. Majd sorra találkoztunk 4-5 méter magasságban elhelyezett nagyméretű plakátokkal.

Ez adta nekem azt az ötletet, hogy készítsek egy olyan hosszú nyelű plakátragasztó eszközt, amivel pl. a szocialisták két nagy plakátja közé fellehessen ragasztani saját plakátjainkat.

Mindezeket azért mondom el, hogy a következő nagyon fontos választáson, ahol 106 választókerületben kell munkát végezni és plakátokat elhelyezni, viszonylag magasan, hogy ne tudják megrongálni. Azóta elkészítettem az akkorinál jobb plakátragasztó eszközt. Felajánlom mindenkinek, hogy időben jelezzék igényüket és megtanulhassák a kezelését, mert néha szélben is kell dolgozniuk. Az legyen a célunk, hogy ahol a többi pártnak plakátja van, legyen ott a Munkáspárt is.

Dudás György

Részletek Szentpáli Kolos: Migráció című, a Szabadságban megjelent írásából

Hazánkban a kormány nagy hangon bejelentett intézkedéseiről kezd kiderülni, hogy nem fogják megoldani a problémát, sem a magyar nyelvű plakátok, sem a (még el nem készült) vékonyka, ám annál drágább kerítés nem állítja meg a migránsokat.

De nincs ebben semmi meglepő. A polgári kormányok maximum négyéves ciklusokban gondolkodnak, sokkal fontosabb számukra a közvélemény befolyásolása, s hogy a következő választásokon újraválasszák őket, minthogy valóban felszámoljanak egy problémát.

Mi a menekülthullám kiváltó oka? A menekültek főleg azokból az országokból jönnek, amelyben az USA-, EU-tengely imperialista politikájának köszönhetően a káosz, a háború és a kilátástalanság az úr.

Nekünk, ki kell mondanunk, hogy bizonyos felelősség a magyar kapitalizmus a magyar kormányzat is tartozik.

HÍREINK

- Szeptember 3-án Pekingben nagyszabású katonai díszszemlével ünneplik a japánok elleni háborúban kivívott győzelem és egyben a világháború befejezésének 70. évfordulóját.

* * *

- A görög kommunisták folytatják a harcot, miután a választásokon győztes álbaloldali párt, a Sziriza tőrbe csalta a népet, és azóta benyújtotta lemondását Ciprasz miniszterelnök. Előre hozott választásokra fog sor kerülni.

* * *

- Szükségállapotot rendelt el Nicolás Moduro venezuelai elnök a kolumbiai határmenti körzetben, a kábítószercsempészet elleni fellépés jegyében.

* * *

- Szolnokon szeptember 12-én, a Tiszaligetben a szokásos gulyásfesztiválra kerül sor. Ott teszünk, kitelepülünk és ebéddel várjuk vendégeinket.

* * *

- Mezőtúron szintén szeptember 12-én 10 órakor a KUBIKOSOK emlékművénél megemlékezést tart a város Munkáspártja és a Honismereti Dalkör.

* * *

- Az országban így a megyénkben is folytatjuk pártunk népszerűsítésére szervezett akcióinkat, ahol aláírásokat gyűjtünk a szimpatizánsainktól.

Jászkun Munkás, 2015. augusztus

AZ AUTOKRÁCIÁRÓL ÉS EGYEBEKRŐL ŐSZINTÉN

Hatalommániában tetszelgő, kormányzást gyakorló és irányító legfőbb politikai korifeusunk olyan sajátos nyilatkozat megtételére ragadtatta magát a közelmúltban, miszerint az autokrácia különb államforma a demokráciánál.

Arról azonban mélyen hallgatott, hogy az efféle hatalmi berendezkedést mi végre tartja különbnek a demokratikus viszonyoknál? Igyekezett bizonyos mellébeszéléssel jelezni a különbséget, ám a lényeget szándékosan elhallgatta.

Vannak azonban, akik tudják, hogy milyen szándék húzódhat meg e különös kinyilatkoztatás mögött. A korlátlan hatalom gyakorlásának szándéka, mely számos területet érintően manapság is érvényesül. A korifeus nem szólt arról, hogy az autokrácia nem más, mint önkényuralom, zsarnoki egyeduralom. Olyan oligarchikus kormányzati rendszer, amelyben a korlátlan hatalom tőkések kis csoportjának kezében van. Ennélfogva az autokrata igazság szerint nem más, mint kényúr, zsarnok, illetve egyeduralkodó személyiség. Valószínűleg az efféle hatalmi konstrukció felelne meg leginkább a mostani kormányt irányító „atyaistenkedő” állami vezetőnek. De, hogy ezt nyíltan hangoztatja is, már felháborító. Szerinte a demokrácia azért nem megfelelő politikai rendszer, államforma, mert a tudatlan nép gyakorolja a hatalmat, mely olyan dolgokba is beavatkozhat, amihez egyáltalán nem ért, s ami kizárólag a kormány hatáskörébe tartozik.

Autokráciának szinte ikertestvére a timokrácia, a vagyon uralma. Olyan állami rendszer, ahol az állampolgári jogokban a lakosok vagyonuk arányában részesülnek. Miként azt egy újdonsült politikai ajser a közelmúltban tudatta: „Aki szegény, annyit is ér. Akinek semmije nincs e világon, potyaleső ember, mert mindig csak kér”.

A most hatalmat gyakorlóknak az ilyen megoldás is szimpatikus. Jelzi ezt, hogy több millió hazánkfia nyomorban tengődését közömbösen, tétlenül szemlélik.

Mindent összevetve: A nép türelmével vannak leginkább gondok. Hiszen tűrése majdhogynem csodálatra méltó. Bármilyen nyomorgató, jogfosztó intézkedés történik a kormány részéről, tétlenül hajlandó elviselni. Holott a rendszerváltás óta eltelt negyed évszázadban a saját kárán megismerhette volna, hogy a termelési eszközök magántulajdonán alapuló kizsákmányoló társadalmakban az állam mindig az uralkodó osztály uralmának, diktatúrájának az eszköze, különleges erő a kizsákmányolt tömegek elnyomására, bármilyen legyen is a kormányzati forma.

Dr. Südi Bertalan

ADY ENDRE ÉS AZ ASZTROLÓGIA

 „Érdekes” cikket olvastam hazánk ezidőtájt legnépszerűbb napilapjában: ,,Ady és az arcán ülő aszcendens" címen. (Népszabadság, 2013. február 9., Csider István Zoltán). Azokhoz szólnék, akik lemondtak „szabad” akaratukról és rejtelmes jeleket követve haladnak „végzetük” felé. Sajnálom, hogy a szerző, Végh Nóra csillagjósra hivatkozva csak a tudománytalan miszticizmus oldaláról közelít a nagy költőhöz, elhallgatva Ady legnagyobb érdemét, jelentőségének fő motívumát, miszerint irodalomtörténetünk egyik poétaóriása nemcsak a szerelmi, de a forradalmi lírának is géniusza volt. Ezt a nézőpontot nem tartom a véletlen művének, hiszen korunkban, amikor tudatosan glorifikálják az 1956-os „forradalmat”, csak évente egyszer (1848) illik más hősi időszakokat népszerűsíteni.

Végh Nóra olyan komolysággal foglalkozik a csillagjóslás médiumának tekintett költővel, mintha hinne a csillagok állásának, az emberi sorsokra gyakorolt meghatározó szerepében.

Apropó miszticizmus! Ma már egyre divatosabb tévhit az irrealitás, a természettudományokkal nem magyarázható jelenségek kultusza: a reinkarnáció, feltámadás, kártyavetés, a tenyérjóslás, a kávézaccból történő életút kiolvasása, a szentek megjelenése búzamezőkön, sziklákon, templomokban és egyéb jövendölési praktikák. A meghökkentő, hogy egyre többen hisznek e semmivel sem igazolható hókuszpókuszokban. Ebben bizonyára szerepet játszik a mai társadalmi helyzet, a létbizonytalanság, a jövő borúlátó megítélése, de a pedagógiai tevékenység tudományos alapjainak megingása is. Az emberi lét nincs meg kapaszkodók nélkül. Az is sajnálatos, hogy egyre több kókler használja ki az emberi hiszékenységet és él meg ebből - nem is rosszul. Nyilván az egyes vallási tanok már nem elégítik ki hívők egy részének reményeit, várakozásait.

Ady Endre nem a csillagok, hanem a kor terméke. A forradalom viharmadara. A biológiai tényezők mellett a tiszaistváni társadalmi feszültségből való kiútkeresés szülte a lázadás, felszabadulás váteszét. A mai ellenforradalmi elit kisajátította magának nemcsak Ady Endrét, a polgári radikalizmus „trubadúrját", de József Attilát, a kommunista poétát, a szocialista forradalom regősét is. Amikor e két költőt dicsőítik, előtérbe állítják szerelmi lírájukat, jóformán elhallgatva politikai radikalizmusukat.

Nem az egész Ady és József Attilát vallják magukénak, csak a megcsonkítottakat, hogy (mert megtagadni nem lehetett) szalonképessé tegyék az igazi baloldalisággal szemben finnyás jobboldaliak körében.

Adynak azonban nemcsak Léda-versei voltak csodálatosak, de a társadalmi visszásságokat művészi módon megjelenítő poémái és publicisztikája is. (Felszállott a páva, Magyar jakobinusok dala, A hadak útja, stb. stb.)

Hányan vannak, akik ugyanabban a pillanatban születtek, mint a két forradalmi költőnk, mégis merőben más sorsot éltek meg, mert nem követték a csillagok, a horoszkópok utasításait, hanem járták a maguk útját.

Ideje lenne kiszabadulni a fatalizmus szorításából, hogy az emberek a józanabb hangokra figyeljenek s tegyék azt, amit tenniük kell. Természetesen nem egyedül, hanem azokkal karöltve, akik nem egy csillagzat alatt születtek velük, de jelenükben és jövőjükben osztozni akarnak, követve Ady Endre szavait:

Mikor fogunk már összefogni?

Mikor mondunk már egy nagyot,

Mi, elnyomottak, összetörtek,

Magyarok és nem-magyarok?

Hegedűs Sándor

Tisztelt emlékezők!

Horváth Jenő muzsikus mártírhalálára emlékezünk augusztus 1-én. Horváth Jenő köztiszteletben álló, mindenki által jól ismert zenész volt Tiszaburán. Egy volt a százezer vöröskatona közül, aki 1919-ben a Tanácsköztársaság hívó szavára fegyvert fogott a haza területi integritásának védelmére.

Történelmi tény, hogy Ausztria-Magyarország vesztesként került ki az 1914-1918-ig tartó világháborúból. Hazánk feldarabolása elkezdődött. 1918. október 30-án Turócszentmártonban a szlovákok, 1918. november 19-én Zágrábban a horvátok, 1918. december 1-én Gyulafehérváron pedig a románok mondták ki függetlenségüket a Felvidék, a Vajdaság és Erdély elszakításával. Az 1919. március 21-én megalakult a magyar Tanácskormány Szovjet-Oroszország példáját követte. Elítélte a területrabló imperialista békefeltételeket és harcba szállt az ANTANT ellen. Pár hét alatt 100 ezer főre duzzadt a Vörös Hadsereg. Miskolcról kiverte a cseheket, visszafoglalta a Felvidéket. Eperjesen kikiáltotta a Szlovák Tanácsköztársaságot (június 16.) elvágta a cseh és román csapatok egyesülését. A katonai sikerek láttán az ANTANT megtorpant.

Clemenceau francia miniszterelnök Kun Bélához intézett levelében (június 13.) csereajánlatot tett, mely így szólt: ha a Vörös Hadsereg kivonul a Felvidékről, akkor az ANTANT hátraparancsolja a románokat, a Tanácskormányt pedig meghívják a párizsi békekonferenciára. A Forradalmi Kormányzótanács ezt elfogadta és június 20-án kivonta csapatait a Felvidékről. Ezt az egyezményt azonban az ANTANT megszegte, mert a románokat nem parancsolta vissza a demarkációs vonal mögé, sőt biztatást adott nekik az előrenyomulásra. Ezt látva a Vörös Hadsereg július 20-án ismét harcba szállt, de most már a Szegeden gyülekező Horthy Miklós vezette ellenforradalmi csoportosulással is szembe találta magát. Ilyen körülmények között a Tanácskormány augusztus 1-én kénytelen volt lemondani. Ezzel elkezdődött a fehérterror, a vöröskatonák kíméletlen üldözése. Sok ezer embert gyilkoltak meg.

Hosszú listánk van az áldozatokról. Legtöbbjük sírja ismeretlen. Mai szóhasználattal élve „névsorolvasás” emlékeztet a hősökre. A Horváth Jenők a mi hőseink. Kegyelettel, főhajtással emlékezünk rájuk.

EGY VÖRÖSKATONA SÍRJÁNÁL

(Iszakovszkij verse)

Vándor, mindegy, hová sietsz!

Pár percig állj meg itt, hős nyugszik itt!

Hullajtsd reá a hála könnyeit!

Mindegy, ki vagy: bányász, halász, földműves, vagy művész.

Legjobb barátod nyugszik itt.

Így gondolj rá, míg élsz!

Teérted s értem adta ő életét.

Meghalt, hogy élhessen

Tovább a haza és a nép.

Sipos Sándor

PÁRTÉPÍTÉS

A párt 26. kongresszusa két fontos célt jelölt meg. Erős Munkáspártot, 106 egyéni jelöltet a következő országgyűlési képviselőválasztáson. Ez nehéz feladat. Szinte erőn felüli, de ha sikerül, akkor az a párt életében minőségi változást hoz.

A cél eléréséhez szerepe van a pártépítésnek is. Vannak személyek, akik a tagfelvétellel azonosítják. Ez téves felfogás. A pártépítés elméleti alapja a marxizmus-leninizmus. A pártépítés tudományos módon alapvetően két irányban vizsgálódik.

Egyrészt a párt fejlődésének törvényszerűségeit. szervezeti felépítését. belső életét meghatározó elveket, a pártélet normáit, szabályait. Foglalkozik a párton belüli viszonyokkal, elsősorban a demokratikus centralizmus, a pártegység kérdéseivel, a határozatok meghozatalával, a pártszervek egymáshoz való viszonyával. Vizsgálja a pártagoknak a párthoz való viszonyát, jogait, kötelezettségét, a párt összetételének alakulását, a párttagok kommunista nevelését. Másrészt vizsgálja a párt funkcióját, a társadalomban végzett tevékenységét. Tárgyalja a párt tömegek között végzett ideológiai, politikai szervező munkáját.

A párt a társadalom szerves része, ezért fejlődése és tevékenysége kapcsolatban van a társadalom általános fejlődésének törvényeivel. Az a véleményem, hogy a pártépítéssel kapcsolatos feladatokat a párt különböző szintjein kell elvégezni. A pártszervezetektől azt lehet elvárni, hogy a kommunista nevelés, a pártfegyelem, a tömegkapcsolat, a tagfelvétel a címjegyzék elkészítésével kapcsolatos feladatokat végezzék el. A siker azon múlik, hogy a választópolgárokat, hogy tudjuk a párt mellé állítani jó propagandával és személyes kapcsolatokkal.

Horváth Sándor

NYERS ERŐVEL A KAPITALIZMUS ELLEN

Azt hiszem, a cikk címe rámutat arra, amiről írni fogok. Mint kevesen tudják, azok a személyek akik a Jász-Nagykun-Szolnok megyei alapszervezetnek a tagjai, a párttársaim, vagy ahogy én mondanám a képviselőtársaim, hiszen mindannyian képviseljük magunkat, egymást és a pártot. Nyers erő, kedves elvtársak, párttársak, nektek mi jut eszetekbe erről, ha a pártban való eddigi tevékenységeteket vetitek fel a kapitalizmus elleni harcot illetvén?

Én csak alig fél éve képviselem magam, társaimat és a pártot. A pártban való tevékenységem személy szerint nem tudom értékelni, talán erkölcsileg csak. Eszmei szinten harcolni a kapitalizmus ellen beláthatatlan távba nyúló harcot jelent számunkra! Az érintett elvtársak is kevesen tudják, hogy csendességem ellenére olykor komoly lépésekre szánom el magamat, úgy mint legutóbb az ukrajnai eset. Bármi áron kész voltam a kapitalizmus megfékezésére, ennek végeredménye durván 24 óra vonatozás. 80 km 12 óra alatt gyalog - és a színtiszta valóság a saját szememmel! Azt hiszem, arra rájöttem, hogy a fronton nincs mese! Amerika kész megölni Európát!

Lábadi Dávid

A CÉL ÉRDEKÉBEN

Nagyon fontosnak tartom, hogy a 106 képviselőjelölt felállítása érdekében a Munkáspárt újságjaiban olyan propagandaanyagok jelenjenek meg, amelyek minden állampolgárhoz szóljanak. Mondanivalóinkat úgy kell megfogalmazni, hogy azt mindenki értse. Ha lehetséges, a területeken helybeli képviselőjelölt legyen, és főleg fiatalokból álljon a névsor. A jelöltek győzzék meg a környezetükben élőket, hogy igazságos társadalmat akarunk, amit szocializmusnak is lehet hívni. Ahol senki sincs magára hagyva, senki sem éhezik, senki sem fázik, és gyógyulhat ingyen kórházakban és tanulhat ingyen a főiskolákon, egyetemeken. A szocializmusban az óvodákat, iskolákat egy-egy munkahelyi brigád patronálta, ahol mindenki jól érezte magát.

Kérem az idősebb lakosokat, segítsék, és bátorítsák a fiataljainkat, hogy igenis helyük van a parlamentben.

Dudás György

SÜDI BERTALAN: GONDOLATOK A KÖLTŐKRŐL

Kedvelem a lázadozó költőt.

Ha vádlója a sötét korának:

Kínok között hangosan üvöltőt,

S így felel népe zsarnokának.

Becsülöm a forradalmi költőt.

Ki fájlalja e pangó hazát:

S megvetem a cseregúnyát öltőt:

Gazdagok lepénzelt dalnokát.

Rosszallom, ha kegyenccé idomul.

Kapzsi módra szedi a sápot,

Életművészet sodrásába hull,

Valóságnak írja az álmot.

Követi hazugok képzelgését,

Rendelésre alkot „műveket”,

Kirakja a vesztegetők pénzét,

S a népnyúzók felé nyújt kezet.

Mikor áll elő olyan poéta,

Ki a nép jajszavát meghallva

És a nyomorban tengődők láttán

Fájdalom készteti a dalra.

Éljenek közöttünk minél többen

Útmutatásra mindig készek:

Legyenek fároszai sötétben

A jobb sorsra vágyódó népnek.