2016. május 20., péntek

Jászkun Munkás, 2016. május

Anyák Napja: Köszöntjük az édesanyákat!

ÉLJEN MÁJUS 1-E, A MUNKÁSOSZTÁLY ÜNNEPE!

GYŐZELEM NAPJA!

1945. május 9-én Európa népei megélték a német fasizmus végső katonai legyőzését. Ez a nap jelenti a győzelmet az embertelen hitleri fasizmus felett, amely üldözte a politikai ellenfeleket, a zsidókat, a cigányokat, tömegesen gyilkolta a megszállt országok népeit. A birodalom létrehozását, a Szovjetunió felszámolását akarta, amelynek az eredménye 55 millió ember áldozat lett. Ez a nap a felszabadulás és a győzelem napja volt:
• a német fasizmus által fenyegetett népek számára.
• a koncentrációs táborok foglyainak, akiket a náci rezsim még a végórájában is halálmenetbe küldött.
• a munkaszolgálatosoknak, akiknek különböző formában rabszolgamunkát kellett végezniük a német ipar, a mezőgazdaság és a háborús politika számára.
• a nácizmussal szemben állóknak magában Németországban is.
A magyar politikai elit viszonyulását 1945. május 9-ről jól jellemzik a következő mondatok. A Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége 2014-ben javasolta, hogy május 9-ét nyilvánítsák nemzeti emléknappá. Emlékezzenek meg azokról, akik életüket áldozva küzdöttek a fasizmus ellen. Lázár János miniszter úr azt válaszolta, hogy 2014-et a holokauszt áldozatainak emlékévének nyilvánították. Azt kell hinnem, hogy a miniszter úr cinikusan válaszolt, mert az áldozatokat nem szabad összemosni az ellenállókkal.
A hatalom elfelejtette, hogy még sokan élünk olyanok, akik átéltük a második világháborút, és sokat szenvedtünk érte. Ezért 1945. május 9-én örültünk, hogy vége lett a második világháborúnak. Sirattuk azokat, akiket elvesztettünk, és örültünk annak, hogy túléltük. Egy nép történelmi emlékezetét mindenkinek illik tiszteletben tartani.
A hatalmi gőg előbb vagy utóbb megbosszulja magát.
„Esküdjünk hát fel az igazságra.
Nem született senki szolgaságra.
Lesz még egyszer szép a világ.
Lesz még Magyar Köztársaság.
Akárki meglássa.”
(Bródy János)
Horváth Sándor

AKI A SAJÁT CSALÁRD POLITIKÁJÁNAK ÁLDOZATA LETT

Orbán Viktor egyre nehezebb helyzetbe lavírozta magát. Meg kell küzdenie a belső ellenzékkel, a néppel, Brüsszellel és nem utolsósorban saját ellentmondásaival. A négyágú ellenség még a saját politikai platformján harcolja meg a maga harcát, még nem alkot egységes frontot, de bizonyára fel fogja ismerni, hogy a szekértáboroknál hatékonyabb, ha egyesítik erejüket a közös ellenséggel szemben. Ez nem megy egyik napról a másikra, hiszen csak az orbanizmussal szemben közösek az érdekeik, a „hogyan tovább” kérdésében megoszlanak a célok.
Orbán kapkod, fulladozik saját ellentmondásainak hínárjában, a szemben álló erők megosztására törekszik, miközben pártja egysége egyre kérdésesebb. Egyelőre számíthat a képviselőházban korrupcióval gazdagodó szavazógépezetére, mamelukjaira, számíthat a fanatizált párttagságra, s a még fanatikusabb rokonszenvezők tömegére. Ez azonban olyan kőszikla, melyet az elemi csapások, a viharok pusztító ereje lassan erodálni kezd. Vakbuzgóságuk mögött ott dolgozik a meggazdagodás távlata, melyet Orbánnak napról napra ki kell elégítenie, ha nem akarja, hogy az eltávolodás lavinája felgyorsuljon. Adni kell, de ezt csak mások rovására teheti, ám a bugyor nem feneketlen zsák. Téved Orbán, ha azt hiszi, hogy aki egyszer már kapott tőle, félreáll, hogy mások is hozzájussanak a földi javakhoz. Aki belekóstolt a jóba, telhetetlenné válik. És ott van a mindegyre szűkösködő nép, melynek nagy részét báránylelkűvé nevelt az orbáni populizmus és demagógia. Szeretnének kitörni nyomorúságukból, de nem saját erejükből, hanem a hatalom jóvoltából. Nekik ígéret jut, morzsa, s a soha be nem váltható édeni jövő. Még nem szóltam Brüsszelről, mely fenyegeti, zsarolja a renitens Orbán Viktort, aki kuruckodásával duzzasztja nacionalizmustól dagadó kebleket.
Meddig élsz vissza türelmükkel, Catilina?
Dr. Hegedűs Sándor

GYÁSZOLUNK! SZURCSIK ISTVÁN (1930–2016)

A szövetkezeti mozgalom nagy alakja, a szocialista gazdaság élharcosa, a Munkáspárt politikájának kiemelkedő képviselője március 23-án elhunyt. Szurcsik István 1930. február 24-én született a Bács-Kiskun megyei Dávodon. Kisparaszti családból származik. Családjában testvérével, Jánossal, későbbi festőművésszel megismeri a paraszti életforma minden változatát. A felszabadulás után kezd tanulni. 1953-ban agrármérnöki diplomát szerez Varsóban. Első munkahelyéül a szövetkezeti mozgalomban élenjáró Túrkevét választja, agronómusként kezd a gépállomáson. Középvezetői beosztásnál nem is akar magasabbat. Képessége azonban többre érdemesíti. Előbb főagronómus, majd megbízott igazgató lesz. Saját kérésére átkerül a Dózsa Népe Termelőszövetkezetbe főállattenyésztőnek. Itt 1957-ben megválasztják elnöknek. 1959-től a helyi tanács mezőgazdasági osztályának vezetője. 1962–64 között a Karcagi Mezőgazdasági Kísérleti Intézetben dolgozik. 1964-ben visszatér Túrkevére, és a Vörös Csillag Mezőgazdasági Termelőszövetkezet elnökévé választják. 1975-ben Hercegszántóra kerül, ahol beteg édesanyját gondozza, és a Lenin Mgtszben dolgozik. Óriási szaktudását, erős akaratát, vezetői rátermettségét itt is hamar felismerik, és távollétében elnökké választják. 1988-ban vonul nyugdíjba, és visszatér Túrkevére.
Tudományos munkássága nagyjelentőségű. Feldolgozza a mezőgazdasági termelés és szervezés gyakorlati kérdéseit. Foglalkozik az alkalmazható, egyszerű ökológiai szisztémák, biokémiai eljárások, a biomassza üzemi hasznosításával, valamint az aszály elleni küzdelemnek üzemökológiai vizsgálataival. E témakörökben mintegy 20 értekezése és tanulmánya jelenik meg a szaklapokban. A napilapokban megjelenő aktuális gazdaságpolitikai cikkeinek száma is számottevő. A szakkönyvek mellett kedvenc olvasmányai közé tartozik a Közgazdasági Szemle és a História.
Egész életében aktív közéleti tevékenységet végez. Rendíthetetlen híve a kollektív gazdálkodásnak. Távol tartja magát a harácsolástól, elítéli az emberi kapzsiságot. Kritikus és önkritikus. Ezért egyik politikai rendszernek sem lesz a kegyeltje. 1950-ben tagja lesz a pártnak, és élete utolsó leheletéig az is marad. Nincs olyan pártmunka, amelyben ne járna elöl, a pártsajtó terjesztésétől a képviselői jelöltállításon át a tagdíjfizetésig. Besegít a szórólapozásba és aláírásgyűjtésbe is. Legutoljára tavaly augusztus 25-én Püspökladányban. Az 1989-ben újjáalakult Munkáspárt Központi Bizottságának huzamosabb ideig tagja. A párt etikai bizottságának több cikluson át elnöke. Fáradságot nem ismerő munkájáért 80. születésnapjára megkapja a párt Arany Csillag kitüntetését. 1990-ben, 1994-ben és 1998-ban önkormányzati képviselővé választja a lakosság. Többféle bizottságban sikeresen fejti ki tevékenységét. Előbb a Tíz Kun Település Akciócsoport, majd a Nagykunságért Leader Vidékfejlesztési Nonprofit Kft. szakmai tanácsadója lesz. Szakmai, közéleti munkája elismeréseként 2004-ben megkapja a „Túrkeve Városért” kitüntetést. Ebben az évben kerül kapcsolatba Túrkeve testvérvárosával, a lengyelországi Porabkával. Lengyel nyelvtudása a két város kapcsolatának fontos láncszeme lesz. Lengyel barátaink azonnal szívükbe zárják a szerény, szolgálatkész embert. A kisváros utcáit járva már mindenki integet neki. Fáradhatatlan, önzetlen munkáját 2008-ban „Porabka Díszpolgára” kitüntetéssel ismerik el. Szurcsik István, vagy ahogy mindenki ismerte, Pista bácsi élő legenda Túrkevén. Mindenkinek barátja, kinek-kinek tanítója, de leginkább az egész környéknek. A városházán a fekete lobogót látva megdobban a szívünk. Nem látjuk már kertészkedni, nem fordulhatunk már hozzá tanácsért, vagy egyszerűen csak egy biztató szóért. A gasztronómiában is jeleskedő apa, nagyapa nem várja többé ölelő karjaiba gyermekeit, unokáit. Búcsúzunk atyai jó barátunktól, elvtársunktól. Emlékét kegyelettel megőrizzük!
Munkáspárt Túrkevei Szervezete

AZ IDEOLÓGIAI KÖTÉLTÁNCOS

Némelyek véleménye szerint „bizonyos politikusok arcán a vastag bőr isten adománya”. Nemcsak azért mondják ezt, mert némely politikus bármilyen badarságokkal álltathat milliókat következmények nélkül, hanem mert azt tapasztalják, hogy többen úgy cserélnek pártot, nézetet, szellemiséget, mint mások az alsóneműjüket szokták váltani.
E gondolatok jutottak eszembe hajdan tisztelt ismerősöm nemrég kezembe került memoárkötetének olvasgatása közben. A csalódottságát burkoltan érzékeltető szerző - saját érdemei hangsúlyozása közben - eképpen vall önmagáról: „Itt vagyok én, a pártállam legprogresszívabb reformere és fölszámolásának legtevékenyebb szereplője. Én vagyok, aki a nyolcvanas évek derekától annyit tettem”. Többek között „... én jelentettem ki a rádióban, hogy ötvenhat nem ellenforradalom, hanem népfelkelés volt”. Politikai ellenlábasai, s persze a köztársasági elnöki reményeinek szertefoszlatói „rosszmájú kötekedők azok, akik kezére lépnek a gödörből kikapaszkodóknak. Paprikajancsik, percemberkék, akiket a politikai játszmában csak a hatalom érdekel. A magukat liberálisnak nevező jakobinusok különítményesei és kivégző osztagai - állítja róluk.
Ezek után áttekintettem a berzenkedő hazánkfia életútját. Alig huszonnégy évesen a marxista-leninista esti egyetem megyei igazgatója Bács-Kiskunban. Később a megyei pártbizottság osztályvezetője, majd titkára: a KB alosztály vezetője, a Társadalmi Szemle főszerkesztő-helyettese, kulturális miniszterhelyettes, illetve miniszter, művelődési miniszter, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára, államminiszter: a Tudománypolitikai és a Nemzeti Kollégium elnöke, az MSZMP KB, a Politikai Bizottság, az elnökség és a PIB tagja.
Hát ennyire volt a szocializmus megbuktatásán oly nagy elánnal ügyködő polgártársunk az előző társadalmi rendszer mellőzöttje. Tűnődöm, hogy e kiváló felkészültségű, remek debatter adottságokkal rendelkező személyiséget vajon miféle ismérvek függvényében minősítsem.
Hiszen ellentmondásos vélekedésével, meghökkentő „lépésváltásaival” vaskos kétségeket ébresztett ismerőiben. A bácskai napilap 1957. december 15-i számában (az esti egyetem ambiciózus igazgatójaként). Forradalom vagy ellenforradalom? címmel publikáltatott dolgozatában többek között még eképpen vélekedett: „Tépett szájú, hasított körmű sok kis senki, háta mögött még több úri bitanggal, megcsinálta az első Hazai Nemzeti Forradalmat, melyet kis híján Nemzeti Szocialista Forradalomnak neveztek. A Nemzeti Forradalom olyan nevezetes renegátot sorolhatott vezetői közé, mint Nagy Imre, akinek szellemi képességeit ugyancsak egy adóvégrehajtói karrierhez szabták, de jellemtelensége biztosította, hogy miniszterelnök legyen a legdühöngőbb fehérterror napjaiban”. (E dolgozat Lenin: Állam és forradalom című művének tárgyalása során kötelező irodalom volt az ML esti egyetemen).
Ha ezek olvastán akként vélekedne valaki, hogy egy 24 esztendős ifi állíthat efféléket, ki kell ábrándítanom. E historizáló személyiség ugyanis 1985-ben - immár 52 évesen - az MSZMP legfőbb fórumán elmondott felszólalásában - „elkötelezett” rendszerpárti tisztségviselőként - többek között az alábbi szöveggel rukkolt elő a pulpitusról:
„A kongresszusi dokumentumok, a beszámoló, határozattervezet és Kádár elvtárs előadói beszéde meggyőztek arról, hogy jól bevált politikánk lenini fő irányvonalának, az MSZMP nagy történelmi tettekben kialakult és kipróbált módszereinek megerősítésével eredményesen végezhetjük el a jövendő nagy feladatait. Ezért a javaslatokat meggyőződéssel támogatom, képességeim és legjobb szándékaim szerint a kongresszus határozatainak megvalósításán munkálkodom.” (Az MSZMP XIII. kongresszusának jegyzőkönyve, 413–414. oldal). Politikai életművészete csúcsának azt tekinthetjük, hogy az MSZMP kommunista és ateista párt egykori tagja és tisztségviselője gyanánt sikerült eljutnia a katolikus egyetem katedrájáig, illetve (miként nyilatkozta (anno) a jobboldal szellemi vezérének harcostársává válhatott.
Nekem személyes emlékem fűződik a cikkcakkban politizálgató renegát személyiséghez. Az Ilkei Csaba gondozásában 1985-ben megjelent „Nem hallgathatunk: Avagy a Südi-jelenség” címmel közéleti bajvívásaim epizódjait taglaló riportkötet ajánló sorait ő írta. Az előszóban foglalt gondolataival egyetértettem, azt azonban, hogy ő publikálta, míg élek, szégyellni fogom.
Dr. Südi Bertalan

VÉLEMÉNY

Gondolkodó ember azt hinné, hogy mindenki látja, tudja, hogy mi megy végbe társadalmunk életében. Érthetetlen az a nagyfokú közömbösség, ahogyan az emberek viszonyulnak a saját sorsukat érintő eseményekhez. Nem háborodnak fel! Az időközi választásokon is kapitalizmust imádó pártokra szavaznak, vagy a többség el sem megy voksolni. Nemcsak önmaguk, de mindenki más számára is kárt okoznak. Hogy lehet az, hogy rengeteg ember nem törődik a saját érdekeivel sem. Mindenki tudja, mindenki meggazdagodik, aki a politikai pályára lép a mai kormány szekerét tolva. Az eddig uralkodó nyugati rendszerek mindig igazságtalanok voltak. Dosztojevszkij már az 1800-as években megmondta: Az emberiség társadalma még kamaszkorban van. Itt az ideje, hogy felnőtt korba lépjünk.
A világ egyik legszebb parlamentjében olyan emberek dolgoznak, akik nem méltóak arra. Korrupt ember vagy párt egy percig se maradhasson a parlamentben. Olyan választási törvény kell, ami világos és egyértelmű. Minden ép és egészséges ember köteles legyen a választáson részt venni.
A haza a népé!
A parlament és az ott dolgozók népünk példaképei legyenek. Megvalósulhasson a Harmonikus Közösségi Társadalom, a felnőttek társadalma.
Dudás György

SÜDI BERTALAN: Hazámhoz

Árvult hazám, szomorúan látom,
Széttörték immár fényes csillagod:
Dicsőséggel teli korszak után
Nyakunkba a tőke jármot rakott.

„Szabadság” jelszóval link árulók
Jégre vitték hiszékeny népedet,
S álcát öltött szellemi poroszlók
Zsebre tömködnek Júdás-pénzeket.

Bármerre nézünk, szenvedőt látunk,
Becstelenek üldöznek bátrakat:
Ha nyomorunk miatt nem kiáltunk,
Néma szájunkra illik a lakat.

Ki énekelne fároszi fényben,
Amikor ravatalt tettek alád,
Ujjézzanak gyötrelmek hevében,
S dicsőítsék a népi golgotát?

Szeretett hazám, senyvedő népem,
Kretének igazgatják sorsodat,
S az igazságról alkotott képen
Bitangolók keze ejt foltokat...

Ám a jövő hozhat újra tavaszt,
Mely felszítja a hamvadó tüzet:
Letépi nyakunkról a jármokat,
S a népakarat jó útra vezet.

Szép lenne a hősök lázadása,
Árulók bukása a harcmezőn,
Visszatérne népünk alkotása:
A szabadság - virágzón, éltetőn.

Repeshetnének újra a szívek,
Teljesülhetnének régi álmok:
Megszűnhetne végre mindenkinek
A szétválasztó turáni átok...

De a költő addig halkan sírhat,
Tétován dúdolhat, kesereghet:
Pirruszi ütközetekről írhat,
S a sötét máról, szabadság helyett.

Szívrepesve várom érkezésed,
Rab hazám áhította szebb jövő!
Lelkem mélyén sejlik ébredésed
Magyar hon népe, tettre felnövő.

HÍREK

• Húsvét előtti nagypénteken a közeljövőben esedékes időközi választásra jelöltek aláírásgyűjtését végezték a munkáspártiak. Egy időben egyszerre: Fejér, Tolna, Pest, Szolnok, Szabolcs, Bács, Csongrád megyékben. Nyolc jelöltünk számára összegyűlt a szükséges aláírás.
• Raul Castro és Barack Obama találkozója nagy várakozásokkal töltik meg a két ország vezetőit, hogy a változások folytatódnak, és mindkét nép számára eredményes lesz. Bejelentették, hogy az 1960 óta alkalmazott Kuba-embargónak vége. A kubai fél szorgalmazása ellenére az amerikai elnök nem tárgyal a guantánamói támaszpont jövőjéről. Obama Argentínába is ellátogatott.
• Április 18-án eltemettük Szurcsik Istvánt, a Túrkevei Vörös Csillag egykori elnökét, a Munkáspárt alapító tagját. Búcsúbeszédet dr. Szabó Zoltán és dr. Thürmer Gyula mondott.
A Munkáspárt Túrkevei Szervezetének búcsúját Sipos Sándor írásában közöljük. A megye nevében ott voltunk a búcsúztatáson. Emlékét megőrizzük!
• Május elsején a Tiszaligetben az új beszerzésű padokon és asztalokon fogadjuk látogatóinkat eszmecserére, ebédre. Lesz kézimunka és könyvárusítás is.
• Május 1-én a Famunkás Emlékműnél koszorúzást tartunk 9 órakor.
• Május 6-án a II. világháború végének emlékére emlékezünk a Hősök terén 13 órakor.

• Gratulálunk Bencsik Mihály megyei elnökünknek a Munkáspárt Vörös Lobogó kitüntetéséhez.

2016. április 27., szerda

Jászkun Munkás, 2016. április

Üdvözöljük április 4-ét, felszabadulásunk ünnepét!

És mi van ma?

A politika művelői közül néme­lyek olyan véleményt hangoztat­nak, hogy a népesség struktúránk szerkezete, jövőbeli változtatásai­nak tartalma és iránya nem meg­válaszolható. Holott nyilvánvalóvá vált mára, hogy ebben az ország­ban kvázi rablás szabadságával szentesített tőkés gazdasági be­rendezkedés jött létre, s a társada­lom tagozódása is ennek függvé­nyében történik.
Nem szükséges titkok tudójának lenni, nem is kell valamiféle meg­világosodottak közé számítani ma­gunkat ahhoz, hogy belássuk: a rendszerváltást követő hatalmi konstrukció a magyar nép számot­tevő hányadának életét és jövőjét véglegesen kerékbetörte. Akiknek a kapitalizmus nyújtotta „demok­rácia” lényegét a saját bőrükön sikerült megtapasztalniuk, meg­tudhatták, hogy annak ordastörvé­nyei nem a többség boldogulását szolgálták, hanem minden rendű és rangú lehetőséget kizárólag vagyoni helyzet függvényévé tet­ték. Míg a szegénynek a becsülete és tekintélye is szegényes marad, a gazdag - ha becstelen is - a te­kintélyesek közé tartozónak számíthatja magát.
Túlzás nélkül megál­lapítható, hogy hazánk­ban egy maharadzsa típusú társadalmi be­rendezkedés magyarországi vál­faja keletkezett, ahol a kisszámú elit mérhetetlenül meggazdago­dott, a középosztály felszívódóban (leépülőben) van, a növekvő nincs­telenek, a pauperizálódó proleta­riátus tömege pedig parttalanná vált. S ez utóbbi mintegy negyven százalékát alkotja az ország lakos­ságának.
Alighanem a vidéki családok élethelyzete vált legaggasztóbbá. A szocializmust becsmérlő urak azt hangoztatják, hogy Kádár 1956 után nemtelen eszközökkel „verte keresztül a téeszesítést”. Hozzá­téve, hogy a szövetkezetbe kény­szerülők első pillanattól fogva a búzával, a kukoricával és a gumi­csizmával együtt szinte minden mozdíthatót „hazaszocializáltak” maguknak. Az igazság az, hogy ameddig munkaegység volt a szövetkezeti munkateljesítmények mértékegysége, a dolgozó tagok annak számszerűsége függvényé­ben kaptak évközben és évvégén különféle terményeket fizetség gyanánt. Ezeket szállították haza. A gumicsizmát pedig a tsz által biztosított munka- vagy védőruha kellékeként vehették a tagok igény­be, s nem holmi „elszocializálással” jutottak hozzá.
A múltrendszer gyalázói viszont tudatosan elfülelik, hogy a magyar agrárszférának volt egy dinami­kusan növekvő szakasza, mely eredményeként a Kádár-rendszer burkában elkezdődhetett a paraszt­polgárosodás folyamata. Falvainkban ekkor épültek két- és három- emeletes családi házak. Megje­lentek a legmodernebb - világszínvonalat képviselő - gépek, fel­szerelések. Tsz-ek és állami gaz­daságok új épületekkel, modern istállókkal, vágóhídakkal, savanyí­tó és egyéb üzemekkel gazda­godtak. Melléküzemágak létesül­tek, kiteljesedett a háztáji gazda­ság. Mindezek eredményeként mezőgazdaságunk - a lakosság ellátása mellett - évről-évre nö­vekvő, sok milliárd dolláros ex­portot teljesített. Túlzás és nosz­talgia nélkül elmondható: a magyar mezőgazdaság ezekben az évek­ben aranykora volt az agráriumnak.
ÉS MI VAN MA?
Elszomorítóan haldokló vidék. Ha a mostani helyzetét a rendszerváltás előtti évtizedek alkotó va­lóságához viszonyítjuk, tiltakozó és követelő falusiak tömegeinek kilátástalanság miatti gondterhelt arca jelenik meg lelki szemeink előtt.
Dr. Südi Bertalan

FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC 1848–49-ben

Immár 168 éve annak, hogy hazánkban lezajlott a polgári forradalom és Habsburg-ellenes szabadságharc.
A kiegyezésig (1867) csak titokban ünnepelhették azok, akik számára ez az esemény a magyar nemzet sorsdöntő kísérlete volt az önálló államiság és polgári átalakulás megvalósítására. A dualizmus létrejötte után azonban a legnagyobb állami ünnepünk lett.
Az aulikus földbirtokosok sem a Bécstől történő elszakadást nem fogadták kitörő örömmel, sem a polgárság politikaigazdasági előretörését, mert ezek hatalmi és gazdasági érvényesülésétől óvták monopolizált helyzetüket. A közép- és kisnemesség a tőkésedő földvásárló zsidóktól féltették egzisztenciájukat. Ez utóbbiak, mind a dualizmusban, mind a Horthy-rendszerben hangadói voltak az antiszemitizmusnak. A konzervatív nacionalizmus talaján állva óvatosan kezelték a forradalom kérdését, inkább a nemzeti szabadságharc jelentőségére és fontosságára helyezték a súlyt. Számukra Bécs volt a védőpajzs, ezért a forradalom és szabadságharc megünneplését szordinóval kezelték, annak eszmeiségét a saját képükre formálva. Ahány párt és ideológia működött, annyiféle értelmezése született 1848-nak. Azóta sincs ez másként. A mai politikai irányzatok nem tudtak konszenzusra jutni az ünnep üzenetében. Nemcsak földrajzilag, de érzelmileg, lelkileg is elkülönülnek, sőt egymás ellen használják tanulságait. Ma a hivatalos álláspont hamis historizálással a szovjetellenességre, az antikommunizmusra, a szocialista és liberális törekvések ellen hangolja az ünneplőket. A szocialisták a liberalizmus motivációit és a demokratikus szocializmust helyezik a középpontba. Az újnyilasok - hogy mindenkit lejárassanak, aki útjukban áll a hatalom megszerzésében - a kommunistáktól Orbánig bezárólag nemzetellenesnek kiáltják ki az aktív politikai erőket. Mi kommunisták méltatjuk azt a harcot, melyet 1848 a nemzeti függetlenség elnyeréséért, az elavult, történelmileg lejárt feudalizmus ellen folytatott.
Elismerjük a polgári átalakulás viszonylagos progresszivitását, mely a maga idejében a haladást, a modernizációt, potenciálisan a demokráciát szolgálta, kimutatva egyúttal annak ellentmondásait, és korlátait. Konkrét térbe és időbe helyezve az akkori eseményeket, Petőfi és Táncsics nyomdokain járva, de azon ma már túllépve előre nézünk a közösségi társadalom felé.
Dr. Hegedűs Sándor

FEHÉRTERROR

A kapitalizmus áldozatáról a hatalom mélységesen hallgat, mert inkább Horthy szerecsenmosdatását végzik.
A történelem során a kapitalizmus többször szedte áldozatát, amely sza­dista gyilkolással párosult.
Az első a fehérterror volt, amely eddig a legtöbb áldozatát szedte, mert vé­resen leszámolt a Tanácsköztársasá­gért. „A Dunántúlról ártatlanul legyilkolt emberek halálordítását hordja a szél felénk” - írta a Népszava 1919 őszén. Különösen hírhedtté tették magukat a tisztekből alakult különítmények. Prónay Pál volt az egyik vezetőjük, aki naplójában írta, hogy a kommunistákat az országút fáira akasztották fel. Kaposvárott egy páncélvonat mozdo­nyának kazánjában elevenen égettek el embereket. Kecskemét környékén Héjjas Iván bandája 62 embert hurcolt el a fogházból, megcsonkítva a tete­meket az erdőben találták meg. A Vigyázó-kastély is a brutális gyilkosok helyszíne volt. Abonyban gyilkolt a fe­hérterror és az ország más pontján is.
A második alkalom 1956 októberében volt, amikor közel 200 embert, köztük 55 sorkatonai szolgálatot teljesítő fia­talt gyilkoltak meg. A kapitalizmus áldo­zatai ők azért, mert a gyilkosok is ka­pitalizmust akartak. Az áldozatok név­sora a fehér könyvekben megtalálható.
A harmadik alkalom a rendszerváltás utáni áldozatok. A többszáz fagyhalált szenvedett ember, egy részük a saját lakásában, a kilátástalan helyzetbe került emberek öngyilkossága. Róluk nyilvántartást nem vezetnek, mert még ennyire sem tisztelik az emberi életet. Sajnos a kapitalizmus áldozatainak emlékművet eddig nem építettek, ezért a jövő nemzedéknek lesz a feladata, ha lesz bennük emberi érzés.
Horváth Sándor

Bűn és bűnhődés

Szinte naponta lepleződik le egy-egy fideszes politikus, aki törvénybe ütköző tettet követ el: megveszteget, megvesztegetik, okiratot hamisít, eltulajdonít, ga­rázdálkodik, sikkaszt, stb. Kerü­löm a konkrétumokat, egyrészt, mert olyan ismert esetekről van szó, mely köztémák napjaink­ban, de azért is, mert olyan ál­lamban élünk pillanatnyilag, ahol gyakran nem a tettest állítják bíróság elé, hanem annak leleplezőjét. A kialakult áldatlan hely­zetért a miniszterelnök, a bel­ügyminiszter, az igazságügymi­niszter és a főügyész a felelős. Jogállamban e fenti cselekede­tekért már törvény elé állították volna az elkövetőt. Nálunk hival­kodnak a kétes eredetű luxussal (palota, gépkocsi, öltözködés, nyaralás, telelés, műkincs, stb.), s ezzel tekintélyt szereznek ma­guknak. Vagyonnyilatkozataikat minden skrupulus nélkül hami­sítják, melyből kiderül, hogy nincs egyebük egy gebe Tra­bantnál. A főügyész (nyilván fel­sőbb utasításra) fedezi elvba­rátai kisded játékait, büntetés - hasonló bűnök esetén - csak az ellenzéknek jár. A törvény előtt mindenki egyenlő, s ennek szigorúan érvényt szerez a pártat­lan ügyészség - hirdetik a rezsim hívei. Az alsóbb néposztályoknál a nyomor motiválja az embere­ket, a „felsőknél” a további meggazdagodás igénye.
Ezt a törekvést bátorítja Lázár János, aki vallja: a nincstelenség a tehetetlenség következménye. A bíróságok túl vannak terhelve, a börtönök zsúfoltak. Csoda, ha ilyen morális állapo­tok közepette fokozatosan rom­lanak a közállapotok? Termé­szetesen nem állítom, hogy min­den fideszes valamilyen fokon bűnöző, de igen sokat elcsábí­tott a meggazdagodás kísértete. Ijesztő, hogy milyen mértékben nő a gyilkosságok száma, nincs olyan nap, hogy az újságok, s a televízió ne adna hírt újabb és újabb emberi életek elleni me­rényletekről. A legsúlyosabb esetek szele már megérintette a politikusokat is. Nekik nem kell tartani retorziótól, hiszen a hata­lom kiáll érettük. Számukra azért teremtették az ideológiát, hogy vészhelyzetben mindent megmagyarázzanak, tisztára mos­sanak.
Egy társadalom meddig tud elviselni ilyen foltokat a testén?
Dr. Hegedűs Sándor

ORVOSI TANÁCSADÁS

Mások is szenvednek azzal a tünettel, hogy hiába szednek hashajtót, az nem hat mindig megfelelőképpen. Elmentem az orvoshoz, hogy írjon fel egy erősebbet, azt tanácsolta, hogy esténként fogyasszak el 5-6 szem aszalt szilvát. Bementem egy zöldségesboltba, hogy megvegyem a tanácsolt gyógyszert, de nem kaptam. Mentem a CBA-ba, nem volt. Kerestem a patikában, ott sem volt. Olyan gyógyszereket ajánlottak, amelyiket nem támogat az állam. Nagymamáink, főleg Szabolcsban, ahol rengeteg szilva terem, tudták, hogy szilvát kell aszalniuk. Az egész országot ellátták a termékkel. A besztercei szilva a legfinomabb nemcsak lekvárnak, de aszaltként gyomorproblémára is.
A pálinkafőzés támogatott, ami ártalmas, de az aszalás nem, ami pedig egészséges. A debreceni, nyíregyházi gyümölcsfeldolgozó üzemeket tönkretették, pedig ezek fontos élelmiszer termékeket gyártottak. Az egészségügyben támogatni kellene a természetes gyógyhatású termékeket. Csak akkor használjunk orvosságot, ha feltétlenül muszáj. Rengeteg nyavalyára van a természetben orvosság. Vissza kell állítani a gyógynövénytermesztést, a szocializmusban a gyógynövényfelvásárló telepek szedték össze a lakosok gyűjtéséből származó növényeket. Sokan a gyűjtésből egészítették ki a keresetüket.
A kamillavirág ismert gyógyhatása a betegség enyhítésében sokat segített. Ma is látni egész mezőket a virágzás idején, főleg az Alföld bizonyos részein.
Dudás György

SÜDI BERTALAN: MEGÁLLOK NÉHA...

Megállók néha csöndben, búslakodva,
Mert érzem, imbolyogtat a szédülés:
A múlás hatalma jelezget talán,
Vagy hírnöke környékez: a szélütés?

Létem gyümölcseit lerázta régen
Az életet kurtító múló idő:
Száradó fákon nem látszik már többé,
Hogy fiatal hajtása újra kinő.

Nincs már sok időm, sok barkás tavaszom,
Nem nyűgöz le a csodálatos szépség:
Egyre több bajjal s keservvel büntetget
A derékgörbítő, kínzó vénség.

Olykor a gyengeség vesz erőt rajtam,
Vagy görcs megszorítja fáradt szívemet:
Ha elérkezik a végzetes alkony,
Ismeretlenségbe végleg elmegyek.

Vajon a búcsúzásom is fájni fog,
Ha sorsom int az örök távozásra?
Mesevilágba készteti telkemet,
Testemet pedig síri álmodásra?

Feledni fogom mindörökre, balgán,
Hogy volt valaha egy földi életem?
Boldogságom elillan, mint az álom?
Csak vakhitű mond „nem”-et, ha kérdezem.

A realista eképpen válaszol:
„Lelked a testeddel együtt pusztul el.
Vigaszod, amíg élsz, az lehet csupán,
Hogy akik szeretnek, nem felednek el”.

EGYEBEK

Március 14-én Szegeden, Hódmezővásárhelyen, Szentesen emlékeztünk az 1848-49-es forradalomra és szabadságharcra. Mindhárom helyen Thürmer Gyula, pártunk vezetője mondott beszédet.
Március 15-én a XIX. kerületi Kossuth téri, Kossuth Lajos szobornál volt emlékező összejövetel.
A Szabó Ervin Akadémia március 19-én tartott összejövetele után az Újpesten található Tanácsköztársaság emlékműnél tiszteletünket fejeztük ki elődeink előtt.
A kapitalizmus áldozataira emlékeztünk március 25-én Budapesten.
- A március 21-én kezdődő helyhatósági választások kampányán voltunk jelen, ahol a jelöltek részére gyűjtöttük az aláírásokat. Abádszalókon és Lakitelken is vannak jelöltjeink. Mindkét helyen május 8-án lesznek a választások.
- A sokat emlegetett külső adósságállomány alakulásáról a legfontosabb adatok, annak tükrében, hogy a Kádár kormány mennyire is volt eladósodva 1990-ben.
1990-ben          21 milliárd
1994-ben          28 milliárd
1998-ban          27 milliárd
2002-ben          40 milliárd
2006-ban          132 milliárd
2010-ben          206 milliárd
2014-ben          202.3 milliárd
A külső adósság 202,3 milliárd és ehhez a belső adósság, főleg az egyének tartozásai a bankoknak, ami szintén milliárdokra rúg, és ezek következményei ismét úgy jelentkeznek, hogy megkezdődtek a lakások árverezései.

- A MUNKÁS KUPA kispályás labdarúgó verseny június 11-én - szombaton - lesz Túrkevén.

2016. április 15., péntek

Jászkun Munkás, 2016. március

Üdvözöljük március 15-ét, Petőfi társait, az ifjúságot, a szabadságot.
Üdvözöljük a Tanácsköztársaságot, a munkások szabadságát.

Víziók egy szebb jövőről

Amíg a falak között nagy hevességgel folyik az akadémikus vita: van-e hazánkban fasiszta veszély, az utcán dölyfösen, kihívóan masíroznak a fekete ruhás, bakancsos fiatalok, a legrosszabb időkre emlékeztető ütemes koppanásaikkal félelmet keltve a járókelőkben. S ha a parádét összeegyeztetjük Vona Gábor pártvezér látomásával, miszerint 2018 az övék lesz, a gyengébb idegzetűeknek van okuk a félelemre. Mert a Jobbik Magyarországért vezére hiába tetszeleg a széplélek pózában, amint kezébe kerülne a gyeplő, kimutatná foga fehérjét. Nem eshetünk tehát áldozatul az újnyilasok ámításának, s nem kell kivédhetetlen igének hinnünk színes fantáziálását, de kivihetetlen célnak sem. Az objektív és szubjektív feltételek hatása, alakulása ugyanis nem zárja ki a jobbikos vezér álmainak beteljesülését.
A nemzetközi életben egy aggályos jobbratolódás figyelhető meg, mely felerősítette a rasszista tendenciákat hazánkban is. Orbán Viktor költői szavai ellenére rosszabbodik mind a gazdasági, mind a morális helyzet, s ezért az emberek kilátásaikat borúlátóan ítélik meg. Kapaszkodókat keresnek. Igaz, a jobboldali kormány fejének váteszi ereje kétséges, nem kell kőbe vésett igének tekintenünk. Történelmünk hagyatéka a szélsőséges nacionalizmus, a militarista irredentizmus, az emberpusztító rasszizmus, mely sokak lelkében mély és maradandó nyomokat hagy, miáltal ez irányú befogadókészségünk meghökkentően intenzív. Élnek még nyilas rajongói Szálasiéknak, s a romló helyzet sorra termeli ki a szélsőjobb utánpótlását. Az egyetemeken siralmasak az állapotok, s jóllehet nem minden hallgató tudatos fasiszta, de Vonáék nemzeti demagógiája termékeny talajra talál historizáló pátoszával.
Egyelőre nem tudni, hogyan alakul majd Orbán Viktor és Vona Gábor viszonya. A kormány bírálva tolerálja a jobbikosok magatartását. Vonáék orrolnak a Fideszre, amiért az kisajátítja szociális és nemzeti retorikáját. Miután előre látható, hogy a Fidesz-KDNP mindent megtesz birodalma megtartásáért, elképzelhető a két párt együttműködése, akár egyesülése is, uralmuk koncentrálása érdekében. Sok múlik tehát az ellenzék bölcs, megtervezett és kiszámítható stratégiáján. Egyenlőre az egymással folytatott harc köti le az antiorbanisták figyelmét. Tanuljanak a történelemből: csak a széles nemzeti összefogás győzheti le a mindenre elszánt országbitorlókat.
Hegedűs Sándor

NŐNAPI KÖSZÖNTŐ

Tavasz hajnalán
Róluk emlékezünk,
A Nőkről, kiknek
Életünk köszönhetjük.
Ki mindent
Megtesz értünk, a Nő,
Dajkál, ápol,
És felnevel Ő,
Hálánk szálljon
Lányra, anyára,
Ki a családot
Összetartja.
Szépséges Nők,
Jó asszonyok,
Kívánunk boldog,
Víg Nőnapot.

Az unokák megkövetése

Romló életviszonyaink közepette mind gyakrabban tépelődöm manapság. Képtelen vagyok napirendre térni fölötte. Bosszant a mostani perspektíva nélküli társadalmi állapot. Vajon mivel érdemeltük ki a nyakunkba telepített, s immáron krónikussá vált létbizonytalanságot?
Körülöttem sertepertélő unokáim figyelése közben összerezzenek. Ha tekintetem mindenre figyelő szemükkel találkozik, s ők visszamosolyognak, megtörténik, hogy összeszorul a szívem. Önfeledt örömük ellenére balsejtelmem ébred bizonytalan jövőjük miatt, mely előrevetíti potenciális szolgasorsukat. Rettegés kerít hatalmába. Hiszen megtörténhet, hogy a tőkés rendszer visszakényszeríti őket a negyvenöt előttihez fogható úri világba és a rendszerváltás teremtette társadalmi szakadék legeslegaljára. Azon páriasorsúak közé, akik a napi betevőért, a némi zsebpénzért látástól vakulásig güriztek a nagyságoséknál. Gyötör a jövőjük miatti félelem, hogy lemenőim munkaerejét különféle ajserek vagy újdonsült dzsentrik zsigerelik ki olyan visszaszármaztatott jogon, hogy felmenőjük valamikor gazdagnak született. Fáj ez nekem, s a rendszerváltás többi vesztesének, hisz nem akartunk ismét szolgaságot. Az emberi tisztesség feláldozásával tollasodók juttattak sokunkat ebek harmincadjára. Olyan árulók, akiknek csak a hatalom, az egzisztencia és a pénz számított. Akik ügyeskedéseikkel, mások eltaposásával jelesre vizsgáztak, s akik gátlástalan harácsolásaikkal tűntek ki a tisztességes többség tagjai közül. Az előző társadalmi rendszer emlőin felhízott renegátok, neofiták feszítették keresztre azt a társadalmi-politikai alakulatot, mely a történelemben először adott nincstelenek millióinak emberi rangot, és sokáig úgy tűnt, egyszer, s mindenkorra fölszámolta azt a gazdasági, politikai és morális kelevényt, mely következményeként évszázadok hosszú során át embermilliók egymás ordasaivá váltak.
Megkövetem unokáimat s minden kárvallott utódomat naivitásom, elővigyázatlanságom szomorú következményeiért. Jelesül, hogy a szabadság, a tisztesség és a humánum kiteljesedésének dolgában kifejtett negyven évnyi munkálkodásom végül hiábavalónak bizonyult, amiért hagytam lépre csalatni magamat, és a várható súlyos következményekre másokat sem figyelmeztettem. Eltűrtem, hogy alantas szándékokkal, blöffökkel, üres politikai frázisokkal milliókat fordítsanak önmaguk érdekei ellen, tömeges sorsrombolásra, össznépi jövőtlenítésre buzdítsák sikerrel a négy évtized eredményeinek megalkotóit és azok utódait.
Megkövetem az unokákat azok helyett is, akik a többség boldogulását és fölemelkedését hirdető hamis tézisek cégére alatt arcpirító alakoskodásukkal, hallgatással, bátorító cinkosságukkal hagyták elgáncsolni és kátyúba sodorni a biztonságos jövő arcát évtizedekig fölmutató szocialista társadalmat.
Dr. Südi Bertalan
Parafrázis Gyóni Géza „CSAK EGY ÉJSZAKÁRA”... c. verséhez

Csak egy nappalra...

- Csak egy nappalra küldjétek el őket!
A milliárdosokat, a haszonlesőket,
a pártkatonákat, a csókos barátokat,
a barátok barátait, -
mind küldjétek el őket!

Fogják meg a kaszanyélt, havi ötvenért,
álljanak hóban, hőben, - vigyék haza,
- amelyből nem lesz hús az asztalon
se bor, se kenyér, se meleg:
az ember itt ennyit ér.

- Légy, mint mi: oly tehetetlen.
Ne legyen állásod: a jelened
legyen csak egy statisztika:
Hogy van munkád - Pedig nincs!
Erről győzködik a - kormánymédia.

S ha elmúlt a nap, és
lefekszel a hideg szobában,
Gondolj rá, hogy ezt teszik most
sok ezren és százan.

És gondolatban a kaszát kiegyenesítik
Dózsára gondolnak, a haláltól nem félnek
Mert mind Dózsa Györgyök ők
és örökké élnek.

Révész István

A TAVASZ 3 PILLANATA

1848. március 15., 1919. március 21., 1945. április 4. a magyar történelem három lényeges dátuma. A politikai analfabéta történelemhamisítók hazugságokkal igyekeznek átírni a valóságot, és ehhez kormányzati támogatást is kapnak. Az urak nem tudják megemészteni, hogy két alkalommal is a munkások kezébe került a hatalom. A kizsákmányolók kénytelenek voltak tudomásul venni, hogy nekik is dolgozni kell, ha enni akarnak.
1848-as szabadságharc márciusi ifjainak a követelése ma is időszerű, ezt azonban a mai hatalom figyelmen kívül hagyja. A hatalmi mámorban elfeledkeznek 1948 szelleméről, és csak a maguknak kedvező gondolatokat szajkózzák.
Az 1919-es Tanácsköztársaság 133 napját ők vegetálásnak állítják be, figyelmen kívül hagyva azokat az eredményeket, amit ez idő alatt elértek. A Tanácsköztársaság leverése után betiltották a Magyar Kommunista Pártot és a kommunistákat üldözték. 1920-tól minden közhivatal címében és vezetőnek rangjában ismét ott szerepelt a „Magyar királyi” jelző, és a Tanácsköztársaság érdekében kifejtett agitáció bűncselekménynek számított. Az úri nép válasza volt a fehérterror - aminek következménye az embertelen megtorlás lett, főleg a kommunisták és a velük szimpatizálókat kínozták halálra.
Az 1945-ös felszabadulást a hatalom megszállásnak minősíti, és nem törődnek vele, hogy ezzel sok embert sértenek meg, a zsidóság álláspontját - hogy felszabadulás volt, - sem vesz-szik figyelembe. Felszabadult az ország Horthy Miklós, Szálasi és a támogatóik által nyomorba döntött magyar nép. Feljöhettek a pincékből a romokban döntött fővárosban. A fiataloknak is tudniuk kell, hogy a vörös csillagos szovjet katonák nem akarták lerombolni Budapestet. Nagylelkű ajánlást tettek Budapest védőrségének, ha kilátástalan életeket és vagyont pusztító harc helyett leteszik a fegyvert. Minden magyar katona számára az azonnali hazatérést biztosítják. A németek válasza az volt, hogy a hadtörténelembe is példátlanul aljas módon legyilkolták a fehér zászlóval vonalaikhoz közeledő Osztapenko és Steinmetz Miklós magyar származású kapitányt. Ezután indult Budapest ostroma, mérhetetlen károkat és sok ember életét követelő hadművelet.
A mai hatalom birtokosai nem akarnak szembe nézni a múltunkkal, azt sajnos elhallgatják, vagy meghamisítják, pedig az ő hatalmuk is véget ér, és a következő nemzedék nem lesz büszke rájuk.
Hegedűs Sándor

Milyen az igazi szocializmus?

Jellemzője nem lehet más, mint a Harmonikus Közösségi Társadalom. A harmónia kifejezi az igazságot, a rendet, a biztonságot, az emberek jogi egyenlőségét, de a kötelességeit is. Az élethez mindenkinek joga van. Minden ember köteles dolgozni a legjobb tudása szerint, és úgy is kell foglalkoztatni. A kimagasló teljesítményt jutalmazni kell.
A szocializmusban is lehetnek gazdag emberek, ha valaki tehetségével és szorgalmával többet ad a társadalomnak, akkor több pénzt is keres. A harmonikus társadalomban nem lehetnek hajléktalanok, munkanélküliek. Ingyenes a tanulás, az egészségügy.
A kapitalizmusban vannak gyerekek, akik még óvodába sem járnak. Az utcán sok ember kéreget. A létező kapitalizmus rengeteg problémával küzd, aminek eredménye akár világégés is lehet. Ezt nem kellene megvárni.
Dudás György

FEBRUÁR 25.

Ezen a napon hazánk jelenlegi kormányhoz kötődő dolgozói a kommunizmus áldozataira emlékeznek. Városunk vezetői is ezt tették a Tisza Szálló falán elhelyezett emléktábla előtt. A beszédekből nem idézek semmit, egyértelmű, hogy annak egyetlen szava sem volt úgy, ahogyan megfogalmazták, de hát nekik ezeket kellett mondaniuk. Mit mondhat egy pap, egy városi vezető, milyen versidézetek hangzanak el.
Pártunk fiatal tagjai egy ellendemonstrációt szerveztek, ahol 13-an, kezünkben zászlóval, táblákkal álltunk a színház épület előtt, az „ünneplőkkel” szemben.
Többen kíváncsiak voltak, hogy a mi kis csapatunk miért is van ott. Lefényképezték a tábláinkat és a fiatalabb tagok egy csoportjáról a Szolnok TV is mutatott felvételt, röviden elmondva jelenlétünk célját. Ez történt február 25-én, 17-18 óra között.

Búcsúzunk

GAÁL GYÖRGYNÉ Irénkétól
aki 87 évesen hagyott itt mindent, mindenkit, amit életnek nevezünk.
Pártunk tagja volt 1990 óta, rendszeresen látogatta rendezvényeinket, amíg mozgásában nem korlátozta betegsége.
Pártunk képviselői sírjáig kísérve búcsúztak Irénkétől.
A Szolnok városi, megyei vezetőség
KARSAI JÁNOSTÓL
a törökszentmiklósi párttagság búcsúzik. Született 1935. december 12-én és meghalt ez év február 9-én. Ötvenöt évig volt a Munkáspárt aktív tagja.
Szilágyi András a párttagság nevében

A SALGÓTARJÁNI VÁLASZTÁSRÓL

Egyes híradósok úgy fogalmaznak, hogy a város büntetett azzal, hogy az MSZP előző polgármestert követően (aki elhalálozott) ismét „baloldali” nyerte el a szavazatok többségét. Ez a „baloldali” úgy volt „baloldali”, hogy az MSZP + Demokratikus Koalíció + Tarján Városlakó Egyesület + Európai Baloldal jelöltje volt.
A választásokon a részvételi arány 49,24%-os volt. Amit szomorúan veszünk tudomásul. Az embereket nem érdekli a város, a politika jövője, vagy félnek. Mindkettő szomorú. Ezeket az embereket nehéz vagy nem is lehet megtalálni.
A Munkáspárt jelöltje, Thürmer Gyula 275 szavazatot kapott.

2016. március 10., csütörtök

Jászkun Munkás, 2016. február

A JELEN BÍRÁLATA EMBERKÖZELBŐL

A rendszerváltást követő két évtized gazdasági és politikai vezetéseinek hibái közé sorolható, hogy a kormányzati gazdaságpolitika alapvető elemeit nem annyira a gazdaság mindenkori állapotának gondos elemzéséből, mint inkább a szocializmus tagadásából, a korabeli doktrínák ellenzéséből igyekezett levezetni.
Napjaink értékvesztett, felbolydult, indulatoktól fűtött és aggodalmakkal teli légkörében az emberek lényegesen megváltoztak. Döntő oka ennek, hogy megfeledkeztek róluk, munkátlanságra, mi több, éhezésre ítélték számottevő hányadukat. Márpedig, ha megfeledkeznek a tömegekről, jelt adnak magukról. Az okos hatalom ezt szem előtt tartja. Ha másként nem, hát elolvassa és komolyan veszi azokat a sirámokat, melyek a sajtó által közismertté válnak, s a hatalomnak címezve megfogalmazódnak. Ám az uraknak eszük ágában sincs effélékre figyelni. Mivel azt a nézetet vallják, hogy ami a köz számára nem válik ismertté, nem is létezik, egy különös megoldáshoz folyamodtak, s az újságírókat vették célba. Mivel alkalmasint tanúja voltam már magam is, ráismerek a módszerre, az újságírói érvelésre, a szófogadatlanok számára kilátásba helyezett következmények fölemlegetésére, s az újságírók magyarázkodására: ,,ö nem kormányellenes, amikor rámutat a hibákra, hiszen a sikerekről is írni szokott”. A hatalom figyelmen kívül hagyja, hogy az a viselkedésmód, ahogy a tömegtájékoztatási eszközök tudatják a kritizálandó valóságot, az olyan ember viselkedéséhez hasonlítható, mint aki, ha jól megy a sora, csöndesen éldegél, ha meg fájlal valamit, kiabál, ha tűrhetetlenné válik a helyzete, ordít, jajgat és toporzékol.
A jelenlegi hatalomnak esze ágában sincs félni, tartani bármitől, bárkitől. A „fülkeforradalom” jóvoltából kétharmaddal győztes párt közel három „gyümölcsöző” esztendei ügyködése után, mely (miként a szónokaik végnélkül mondogatják), minden magyart arról igyekezett meggyőzni, hogy ez a kétharmados erő a társadalmi megbékélés, a válságból való kibontakozás, a nyugodt, alkotó civil élet, a nemzeti felemelkedés, a tehetség, a szakmai hozzáértés politikamentes érvényesülésének az útjára vezérelt minket. S eközben elhárította fejünk fölül a több évtizedes félelem, az egzisztenciális fenyegetettség légkörét, a kincstári hitvallás, a hivatalossághoz alkalmazkodás jobb megélhetéssel és biztonságosabb egzisztenciával kecsegtető kényszerét. S az efféléket sajnos el is hitték, hiszik, s mondják lelkesedve: amit a most egzisztáló hatalomgyakorlók eddig tettek, tulajdonképp megváltás volt a magyar nép számára. Épp csak az üdvözölés maradt el - mondom én. Hiszen láthattuk, miként fogyott el a nép a politika mögül. Miközben feszt hivatkoztak rá, a nép jelentős része úgy szavazott, hogy nem ment el voksolni. Sőt, szemrebbenés nélkül kimondható ma már, az úgynevezett polgári demokrácia egyre jobban megkedvelteti a sokat gyalázott „puha diktatúrát”. Az urak is tudomásul vehetnék, hogy a biztonságos talaj mára jócskán kicsúszott az ország lába alól, s mindezekről ők is tehetnek.
S ami igazán szíven ütött karácsonykor, az az ingyenkonyháknál gyülekezők népes táborának látványa volt. Miközben az ország miniszterelnöke a majdani csodás jövőről papolt nekünk a tévé képernyőjének közvetítésével, az egy tál ételért (gyermekkocsis kismamákat sem nélkülözve) sorban állók végeláthatatlan oszlopa várt sorára, amit a nejem - humanista lévén - könnyezve nézett végig.
Dr. Südi Bertalan

AZ „ÍGÉRET” FÖLDJE

Magyarország kormánya - Orbán Viktor jóvoltából - biblikus húrokat penget. Fűt-fát ígér az ország gyanútlan lakóinak: fizetést emel, új meg új családi pótlékokat vezet be, csökkenti az adókat, a közületi rezsit, különböző hiteleket helyez kilátásba. Van, amit teljesít, van amit csak lebegtet. Egyes közalkalmazottak sokszor a fizetésüket sem kapják meg, vagy csak nagy késéssel. Ezek az ígérvények, noha sokszor csalókáknak bizonyultak, tartják a lelket a jámbor hívőkben. Hiszik, hogy a Fidesz és csapata komolyan veszi ígéreteit, és elvezeti a magyar népet a kánaánba. A kilátásba helyezett magasabb életszínvonal jelenti azt a mézesmadzagot, melybe a jobb élet után vágyó milliók kapaszkodnak, s a választásokon ebben reménykedve támogatják Orbánékat. A Fidesz vezetése ma már attól sem riad vissza, hogy akár alkotmányjogi csalásokkal biztosítsák a maguk számára a hatalom privilégiumát. Abban bíznak, hogy még néhány ciklus, s az orbanistáknak nem lesz alternatívájuk.
Az ellenzék pedig azt várja, hogy a sok csalódás, a becsapottság érzése kiábrándítja a szavazókat, s máshová adják voksukat. 2010-ben a Fidesz is abból élt, hogy megnyergelte a szocialisták hibáit. Ennek a „passzív” győzelemnek nincsen komoly háttere, csak akkor, ha az ellenfél pozitív programmal meg tudja nyerni a választókat. Pillanatnyilag azonban nem úgy áll a helyzet, hogy a szocialisták készen állnak egy ilyen jövőképpel. Ők a hatalmat akarják megnyerni, nem a népet. Ahol nincs ígéret, ott remény sincs. A Fidesz nagy szerencséje, hogy ellenfelei szerencsétlenkedő amatőrök, akik egy esetleges győzelem pillanatában sem tudnák, mit kezdjenek a hatalommal. Aki nem használja ki konstruktívan a koncepciózusán a múlandó időt, áldozatul esik a riválisok ügyeskedéseinek. Nyilván ennek tudatában jelenthette ki Orbán Viktor legutóbbi kongresszusukon, hogy az elkövetkező harminc év is az övék. Súlyos történelmi felelősség terheli a szocialistákat, ha újabb évtizedeket szabadítanának a jobb sorsra érdemes magyarságra. Azt azonban tudni kell, hogy a jobb sorsra csak akkor érdemes a magyarság, ha felismeri a manipulációs szándékokat, és a fülkében bölcsen dönt, kire bízza hatalom gyakorlását.
Dr. Hegedűs Sándor

SÜDI BERTALAN: KI MENNYIT ÉR?

Egy újdonsült ajser kategorizált.
Tudatta: „aki szegény, annyit is ér.
Akinek semmije sincs e világon,
Potyaleső ember, mert mindig csak kér".

Szerinte azok süllyedtek nyomorba,
Akik nem szolgálták ki a gazdagot,
Öklöt ráztak helyette lármázókként,
Mert társként védték a szolgát és rabot.

Bár tudták, hogy isten helyett a tőke
Teremtett mélyszegényt és dúsgazdagot,
Mégis több mint két évtizeden át a
Kárvallottak rendje mélyen hallgatott.

Az áruló – megcélozván Damaszkuszt –
Sokadmagával útjára sereglett:
A bűnbánatot végig elkerülve
Hatalmat ragadott, vezeklés helyett.

A közvagyont bezzeg magáévá tette,
Vagy korrupcióval, vagy „csókos” gyanánt.
Harácsolás közben soha nem ismert
Sem mértéket, sem korlátot, sem arányt.

Könnyű a szegényeket degradálni,
Aztán mondani, hogy az áruk semmi,
A gazdag meg áradozhat boldogan,
Hisz’ neki a jövőtől nem kell félni.

Rózsás állapot lehet a gazdagság,
Míg vannak, akik éhbérért növelik,
Veszélyes, ha ellene lázadókat
Elnyomottak milliói követik.

FÖLDMUTYI

A magyar nép pénzéből veszik meg a magyar nép tulajdonában lévő földeket. Megéri állami földet venni, de ráadásul még állami támogatási hitelből, amelynek 10 évre garantált az 1,95 százalékos kamata, így duplán megéri. Főleg azoknak, akik zsebből ki tudják fizetni a föld árát, és a hitelt egy másik bankban nagyobb kamatra beteszik - ez már a tiszta nyereség. Jelenleg, 3,5 százalékért állampapírt lehet jegyezni, ebből 10 millió forint esetében 10 év alatt 1,5 millió forint haszonra lehet szert tenni. Lényegesen nagyobb lehet a haszon, ha a jegybanki alapkamat emelkedik, és a törlesztőrészlet változatlan marad.
Ilyen feltételek mellett mindenki állami hitelből vásárol földet, mert üzlet. Sajnos mind ez a mi zsebünkből történik, amely évi 7-8 milliárd forint kamattámogatást is jelent. Amikor Marx megfogalmazta az eredeti tőkefelhalmozást, akkor ezt a folyamatot írta meg. A kormány a magyar nép tulajdonába lévő földek eladására felhatalmazást nem kapott. Banki kamat esetében, például Mészáros Lőrinc karcagi származású milliárdos a Blikk számítása szerint többmillió forintot nyerhet a 108 millió forintos hitelen.
Az előre eldöntött lemutyizott üzletről van szó, a földpályázatok elbírálásánál nem újdonság. Az már csak a hab a tortán, hogy a közeli barátok ingyenpénzt is kapnak a parcellák mellé.

TISZTELT OLVASÓ!

Érdemes elgondolkodni azon, hogy az ipari üzemek lerombolása, elkótyavetélése után most a magyar nép tulajdonában lévő állami földeket is egy szűk csoport tulajdonában adják, és a földesurak birtokán majd napfeljöttétől-naplementéig dolgozhatnak gyerekeink, unokáink, úgy, mint a Horthy-rendszerben éhbérért. Valószínű, a rendszerváltáskor a magyar nép nem gondolta, hogy az általa létrehozott nemzeti vagyont rövid idő alatt tönkreteszik vagy egy szűk csoport birtokába juttatják, és helyette kap majd megélhetési gondokat, megalázást, és csak a választáson lesz szükség rá.
Egyedül a Munkáspárt akar ezen változtatni, mert ez politikájának a lényege.
KISZÁMÍTHATÓ JÖVŐT! LEHETŐSÉGET A NORMÁLIS ÉLETHEZ!
Horváth Sándor

KÖNYVEKRŐL ÉS AZ OLVASÁSRÓL

A napokban fejeztem be Jakov Szvet: Kolumbusz című könyvét. Érdekes, tanulságos, és rámutat arra a mérhetetlen igazságtalanságra, amely emberek millióinak okozott mérhetetlen szenvedést. A mindenkori pápa rávette az uralkodókat, hogy adományozzanak földbirtokokat a papságnak. Ezt mi is tapasztalhattuk, hiszen minden településen voltak papi birtokok. Ezeken a földeken a hívek nagyon sokat dolgoztak szívességből, a lelkűk üdvösségéért. A földesurak földjén is éhbérért dolgoztak. Ezt a könyvet érdemes megszerezni, kölcsönkérni, kivenni a könyvtárból. Belőle felismerhető az a szörnyű igazság, hogy kinek és minek köszönhető, hogy annyian éltek mélyszegénységben. A kapitalizmust akarókat az egójuk mozgatja. Az önzés a minél nagyobb életszínvonal elérése, mások kárára. Büntetlenül lopni, csalni, hazudni, hogy meggazdagodjanak. A háborúk is azóta vannak, hogy a gazdagok önzése uralja a világot. Ezért aggódom, hogy lesz még harmadik világháború is. Pedig akkor hírmondója sem marad a Földnek, mert ha a nukleáris töltetek kiszabadulnak, nem marad semmi, de semmi. Gondolkodjunk emberek, amíg nem késő.
Dudás György

VICCES

Bűn és bűnhődés

A bíró a tárgyalás végén közli a vádlottal a kiszabott büntetést:
– Öt év letöltendő büntetésre ítélem.
Az elítélt megszólal:
– És mondja, bíró úr, interneten is letölthetem?
* * *

Lelkes turista

– Na, és a nyáron sok hegyet megmásztatok a Tátrában?
– Még csak azt kellett volna! Így is állandóan szomjaztam, úgyhogy ki sem mozdultam a sörözőből.
* * *

Frappáns válasz

Tanár:
– Fiacskám, hol taultál meg úszni?
Gyerek:
– Hát a vízben!
* * *

Kezdő úrvezető

A rendőr megállít egy gépkocsit.
– Miért köröz folyton a kórház körül?
– Óvatosságból. Ma vezetek először.
* * *

Vadnyugat

Két cowboy találkozik egy ivóban. Azt mondja az egyik a másiknak:
– Joe, te haragszol rám?
– Miből gondolod?
– Tegnap, mikor utánad lőttem, hátra se fordultál.

HÍREINK

A január 17-ei önkormányzati választásokról előző lapszámunkban már írtunk.
Szolnokon, Szandaszőlősön, Filemon Kristóf, a hajdúszoboszlói 6-os számú egyéni kerületben Márton Zoltán jelöltünk felkerült a szavazólistára. Mindkét helyen a kampány során a városokban megfelelő időt és helyet kapott a médiákban.
Az eredmény: Szandaszőlősön, ahol erős fideszes érzelmű emberek laknak, jelöltünk 15 szavazatot kapott.
Hajdúszoboszlón, ahol korábban még csak nem is próbálkoztunk, jelöltünkre 13 szavazat érkezett és ez 2,04 %-ot jelentett.
Bodrogkisfalva (Borsod-Abaúj-Zemplén m.) jelöltünk 1,3 %-ot kapott.
Kisherend (Baranya megye) 2,3 %-ot kapott.
Nyírcsaholyban (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) csak 0,1 %-os eredményt ért el a jelöltünk.
Igen, a legkisebb százalék is eredmény. Mert az, hogy egyáltalán a jelöltünk indulni tudott, már az is eredmény.
Sajnálatos viszont az, hogy valamennyi választáson a szavazók 40, 46,5, 47 %-a vett csak részt a voksoláson. Jelzi, hogy a lakosok nem hisznek, nem bíznak a politikusokban.
* * *

Március 1-én Egészségügyi Napot rendez a Munkáspárt, a Vasutas Napihoz hasonlóan. Minden megyei kórház és 5000 lakost meghaladó városi kórház és szakorvosi rendelő előtt, Munkáspárti demonstráció lesz. Meghívjuk a helyi egészségügyi szakszervezeteket is.

Jászkun Munkás, 2016. január

FILEMON KRISTÓF

Szolnok város 6. sz. önkormányzati választás Munkáspárti jelöltje
EGYEDÜLI BALOLDALI JELÖLT!
Fiatal ember. Egyetemi éveit tölti, és vállalja a Munkáspárt színeit, programját. Élete elején, 20 évesen kiáll az emberek elé, beszélget velük, agitál egy normális élet megvalósításáért. Olyan életért, ahol nem kell félni, ahol mindenkinek van munkája, lakása. Ahol napi 8 órával is meg lehet keresni annyit, amiből jut családja eltartására, kulturálódására, nyaralásra. Ahol minden embernek ugyanezek a lehetőségek megvannak. Olyan életet szeretne, ahol nem az egyén önző érdeke a fő, hanem törődik embertársainak életével is. Ilyen embereknek helye van Szolnok város önkormányzatában.
Jelszava: Mindig a dolgozó emberért, a tanuló fiatalokért. SZAVAZZANAK RÁ!

NÉHÁNY GONDOLAT A HÓMAN-SZOBORRÓL

A mokkáscsészéből kicsapott a kávé. Kezdetben azt hittem, a Hóman szobor körüli vita egy szűkebb intellektüel kört érint, de be kell látnom: országos méretűvé dagadt. Nőtt az igenlők és ellenkezők tábora. Kezdetben Orbán Viktor és Cser-Palkovics András (Székesfehérvár polgármestere) sem kifogásolta a mű megalkotását, de visszaléptek annak támogatásától, mert megrettentek az ellentábor növekvő erejétől.
Amikor a cikket írom, még nem dőlt el, mi lesz a szobor sorsa? Ám értelmes és bölcs megoldást ettől a vezetőgarnitúrától nem remélhetek. A döntés olyan „le is állítom, meg nem is"-féle lesz.
Ki volt Hóman Bálint, hogy személye körül végül ilyen magasra csaptak fel a lángok? Hóman Bálint a Horthy-korszak egyik legjelentősebb történésze, ideológusa, vezető kultúrpolitikusa volt. Kétségtelen, szakmai tudása és teljesítménye alapján tiszteletet érdemelne, ha elvonatkoztatnánk közszereplésétől. Bár szellemtörténeti felfogása sokat levon tudományos értékéből. Szakmai hitvallását az alábbiak szerint fogalmazta meg: „Az emberi történet nem egyéb, mint a lélek története. És a magyar történet nem egyéb, mint a magyar lélek története...” Ezért a tévelygéséért természetesen bírálni lehet, kell is, de minden jogi következmény nélkül. Ha csak ennyi „bűne” lett volna, akár szobrot is kaphatna.
Hóman Bálintot azonban politikai-gyakorlati tevékenységéért kell messzemenően elítélnie a progressziónak. Ő kilépett az elméleti tudományok világából (és átlépte a horthyzmus ideológiái kereteit - a hungarista mozgalom felé). Olyan sikamlós területekre „tévedt”, mint a szélsőjobboldali irányultságú művelődéspolitikai gyakorlat.
Kidolgozója volt Gömbös Gyula miniszterelnök (1932-1936) 95 pontból álló úgynevezett Nemzeti Munkaterve kulturális fejezetének. A kultuszminiszter nagy szerepet játszott a szélsőségesen nacionalista-irredenta-antiszemita indíttatású nevelés állami szintre történő emelésében, a harmincas-negyvenes évek embertelen zsidótörvényeinek megalkotásában, a Szovjetunió megtámadásában, a nyilaskeresztes mozgalom kiszolgálásában.
Mint háborús bűnöst a népbíróság életfogytiglanra ítélte. A váci fegyházban halt meg 1953-ban. Nevével sokáig nem találkoztunk, de mióta Orbán Viktor jobbratolódása szemmel láthatóan felgyorsult, a horthysta és annál is szélsőségesebb magyar politikusok előhívása megszaporodott. Az orbanizmus ugyanis keresi ideológiai kapaszkodóit a magyar történelem negatív hagyományaiban. Hómanban ezt megtalálhatja.
Mostani írásom magánvéleményemet fejezi ki. Nincs arra felhatalmazásom, hogy a párt nevében nyilatkozzam. Javaslom azonban, hogy ebben az országot megmozgató politikai-ideológiai kérdésben pártunk ne maradjon passzív, adjon eligazítást az embereknek, hogy a tiltakozás minél szélesebb körű és elementáris legyen. Csakis akkor remélhetünk sikert.
Dr. Hegedűs Sándor

MEGJEGYZÉSEK A KÉT ÉVTIZEDHEZ

Emlékszünk a kezdetre?
A magyar nép milyen türelemmel nézte végig, hogyan múlik el a feje fölül a kollektív fél évszázad. Még szavazni is elsietett, hogy mielőbb leválthassa az emberközpontú tár­sadalmi rendszert, melyet szocializ­musnak neveztek. Persze az a rend­szer nem végleg bukott meg sem Magyarországon, sem a térség többi országában. Csupán a sztálini mo­dell bizonyult történelmi zsákut­cának. Ezt a baloldali gondolkodású embereknek tisztán kell látniuk.
Milyen sokan voltak olyanok is, akik tüstént elhatárolódtak tegnapi sajátmaguktól. Mintha kiesett volna a tudatukból a saját korábbi törté­netük. Nem csak újat álmodtak maguknak helyette, hanem szinte elvárták másoktól is, hogy elhiggyék különös „dajkameséiket”. Ez azért volt furcsa leginkább, mert a hatalom új birtoklói azelőtt is po­litizáltak, közéleti szereplők voltak. Közülük sokan párthoz is kötődtek. Egy másikhoz. Az akkori egyet­lenhez. Korábbi évtizedekben ve­lünk együtt, többnyire azonos célok függvényében dolgoztak, s olykor vitatkoztak is. Nyertek vagy veszí­tettek, döntöttek jól vagy kevésbé elfogadhatóan, esetleg rólunk dön­töttek. A társadalom hullámain hol fent, hol lent, visszahúzódva vagy élvonalban, de ugyanazok voltak, akik ma. Számottevő hányaduk szellemi kupeccé, politikai árfo­lyamok alkuszává vált. Barátot cse­rélt ingatlanra, eszményt bársony­székre, hitet statusra, Istent apró­pénzre. Jellemző rájuk, hogy hétfőn a megbékélés fontosságáról papol­nak, szombaton pedig uszítanak. Sötétben bujkáló ellenforradalmárokat kreálnak maguknak.
Akik pedig kritizálják őket, vész­madárrá varázsolják. Fújtatnak, fe­nyegetőznek, büszkék meg pökhen­diek. S ha az emberek kérdezik: mit tettek velünk? Többfelől hallik: „le­gyünk keményebbek, védjük meg a demokráciát!”
A lakosság többsége úgy élte meg a politikai szabadságjogok esze­ment „kiterjesztését”, hogy az egy­beesett gazdasági és szociális jogai­nak folyamatos csorbításával. Ezért fogytak el az urnákhoz járuló szava­zók, a politika iránt érdeklődők, ezért tűntek el a pártok mögül a hazug ígéreteknek felülő támoga­tók, és maradt helyettük a koncra lesők hada.
Vajon mikor gondolkoznak el, elgondolkoznak-e egyáltalán a rendszerváltás fölkent bajnokai, hogy miközben unos-untalan a nép nevében óhajtanak valamiféle igaz­ságot szolgáltatni múltbéli bűnökre hivatkozva, eközben hivatkozásuk alanyai a lélekromboló, gerincgör­bítő hatalmuk árnyától rettegnek.
A bérből, fizetésből (alig) élő munkavállalók, proletársorba ta­szítottak és szellemi értékteremtők, a hétrét görnyedt nyugdíjasok, a köztulajdon örökéből kitaszítottak, a munkanélküliek egyre terebélye­sedő tömegei, a társadalom páriái a két évtizednyi keserves tapaszta­latok után ráébredhetnének végre, hogy politikai érdekeik valóságos szószólója és képviselője egyedül a Magyar Kommunista Munkáspárt, mely csak amiatt képtelen alapelvei hatásos gyakorlati érvényesítésére, mert parlamenten kívüli pártként tud csak funkcionálni.
Dr. Südi Bertalan

GRATULÁLUNK!

SIPOS SÁNDOR elvtársnak, aki a Munkáspárt ARANY CSILLAG kitüntetését kapta
DUDÁS GYÖRGYNEK, aki a Munkáspárt ARANY CSILLAG kitüntetését kapta a decemberi kibővített Központi Bizottsági ülésen, pártunk megalakulásának emlékére szervezett ünnepségén.

A KERÉKPÁROSOKRÓL

A napokban majdnem elütött egy kerékpáros az utcán, amikor leléptem a járdáról.
Tudom, hogy előbb körül kell nézni, de csend volt, nem hallottam a közlekedés zaját. Ki gondolná, hogy egy kerékpáros is tud súlyos balesetet okozni, saját magának és egy gyalogosnak is.
A kerékpárosok többsége hang nélkül közlekedik, mert nem használja a csengőt. Ráadásul sokkal gyorsabban száguld, mint régebben. Sietnek valahová, dolgozni, ügyet intézni. A gyalogosjárdán való közlekedésről nem is beszélve. Kötelezővé kellene tenni a csengő használatát, mivel a kerékpár maga igen halkan tud közlekedni. A fogaskerekek áttételének változtatásával a sebességét fokozni tudja. Itt említem a lámpa használatát, sok kerékpárnak az sincs, vagy villogó erős fényű lámpája van. Ezeket a problémákat Budapesten tapasztalom, de valószínűleg máshol is ez van. Érdemes lenne minél előbb rendezni ezeket a problémákat, mielőtt igazán súlyos balesetek fordulnak elő.
A rádióban hallani a hírek után: Vigyázzanak magukra és egymásra. Ez így nagyon szép, s ennek ellenére mégis rengeteg balesetről hallani. Szeretnék teljes biztonsággal közlekedni.
Dudás György

A NYUGDÍJ VÁSÁRLÓÉRTÉKE

A nyugdíjemelés = a nyugdíj vásárlóértékének növelése. Amikor e cikket írom, az információm szerint 2016-ban 1,6 százalékkal emelik a nyugdíjat. Az emeléstől függetlenül egynéhány mondatban leírom a véleményemet.
Évek óta halljuk: a kormány a nyugdíjak vásárlóértékét megvédi. Sajnos a valóság ettől eltér. A Központi Statisztikai Hivatal kimutatása szerint 2005-ben többet ért az átlagbér, mint 2014-ben. A nyugdíjra ugyanazok a piaci hatások érvényesek, ezért a nyugdíjak vásárlóértéke is csökkent.
2016-ban még kevesebb kerül a nyugdíjas kosarába. Igaz, hogy az átlagnyugdíj havi 2000 forinttal lesz több, de az élelmiszerek jobban drágulnak, ezért a vásárlóértéke is csökken.
A havi nettó átlagkereset a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2015-ben 159 300,- Ft volt, az átlagnyugdíj havi 117 372 forint, így nem tűnik alacsonynak a valóságban. Ez országrészenként jelentős eltérést mutat.
Az is tény, hogy a nyugdíjasok több mint a fele 100 ezer forint alatti nyugdíjat kap. A nyugdíjasok közül 800 ezer fő kap 100 ezer forint felett. Az öregségi ellátás legkisebb összege 28.500,- Ft, a legmagasabb nyugdíj 1 308 565 forint volt 2015-ben.
A kormánypropaganda azt sugallja, hogy a nyugdíjasok száma nő, és ezért öngondoskodásra ösztönzi a fiatalokat.
A számok nem ezt mutatják. 2010 és 2015 között jelentősen változott a nyugdíjasok aránya az aktív dolgozókhoz képest. 2010-ben 64,8 százalék volt az aktív dolgozók aránya, 35,4 százalék a nyugdíjasok aránya. 2015-ben 67,9 százalék volt az aktív dolgozók aránya, 32,1 százalék a nyugdíjasok aránya. Ezért az érvelés hamis.
A kormány visszaél azzal, hogy a nyugdíjasoknak nincs érdekérvényesítő lehetőségük, mint például a mozdonyvezetőknek. A nyugdíjasok egy alkalommal tudják a kormány politikáját elutasítani, a választáskor. Ez a választás, ahol nemet mondhatnak az igazságtalan elosztásra, a megalázásra, a gőgös politikára.
Egyedül a Munkáspárt akar gyökeres változást, kiszámítható jövőt.
Horváth Sándor

A proletár dala

én szólok
aki minimálbér
odvában tengődik
alkotásainak gyümölcseit
alacsonyrendű herék
tépik le csámcsogó ujjakkal
akit röhögve ebrudalnak
a hatalom gumigerincű cselédei
aki fölött bunkó diplomások
bő hada erőt feszítve duhajkodik

én szólok
kitől elvették az osztályt
odadobva helyette
a polgár - úr főneveket
kitől reszket az új burzsuázia
vele fizettetve meg
minden gyalázatos kalandját

én szólok
akit még isten is veszettül gyűlöl
aki széles zakatoló álomban
bolyong és felébred
valaha tán vagy kábultan
tántorog tovább a neki
szánt gödör felé
tán hiába szól a harsona:
egyesüljetek

én szólok
proletár
Balogh György

HÍREINK

Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság adatai szerint a magyar luxusnyugdíj összege 1,4 millió forint. Ketten is ekkora összeget kapnak, minden hónapban, miközben a nyugdíjasok többsége havi hetvenötezret kap.
* * *
Több országgyűlési képviselő nem éri be a havi 230 ezer forintos lakbér alatti lakással. A vidéken élő képviselők főként az V. és a XIII. kerületben vesznek ki albérletet.
* * *
Több százan gyűltek össze Székesfehérváron, hogy tiltakozzanak a Bartók Béla téren tervezett Hóman-szobor felállítása ellen. Hosszan gondolkodtak az ország, majd a város vezetői és az Alapítvány tagjai, amíg végül úgy döntöttek, nem lesz szoborállítás. (A Szabadság országos lapunkból)
* * *

A terv szerint január 17-én a szandaszőlősi 6. számú egyéni választókerületi választás előtt Thürmer Gyula pártunk elnöke személyesen is jelen lesz Szolnokon a kampányzárón és a sajtótájékoztatón.

2016. március 1., kedd

Jászkun Munkás, 2015. december

AZ ÚJ ELIT MÓDSZEREI

Olvastam egy különös írást, melynek racionális következtetései töprengésre késztettek. Helyesen mutatott rá a szerző: sokan élnek még közöttünk, akiknek életútját a rendszerváltással együtt indokolatlanul meggyalázták, s mindmáig igyekeztek tudatunkba sulykolni múltbéli életük hiábavalóságának ostoba képzetét. Fennen állították, s állítják manapság is, hogy olyan rendszerben éltünk, melyben alkotás helyett szétromboltatták velünk az emberi értékeket, s a politika újdonsült csinálói egyetemes gazdasági káoszt, erkölcsi és kulturális romhalmazt örököltek tőlünk. A demokrácia hiányáról nem is beszélve. Persze sokan tudják, hogy ez nem így van. De az intézményesített mocskolódások légkörében mégsem mernek saját megélt pozitív élményeik védelmére vállalkozni. Persze nem lehet csodálkozni ezen, hiszen olyan viszonyok közepette, melyben érdemmé magasztosult a múlt gyalázása, az érvényesülés módozatainál döntő jelentőségre tett szert a mai politikához való viszony, óhatatlanul elburjánzik a gyávaság, s az emberi gerincek sokasága válik gumihoz hasonlóvá. Sokan akadnak még ma is olyanok, akik képesek letagadni megélt múltjukat és hajlandóak megalapozatlanul dicsérni, fölmagasztalni az ország huszonöt évnyi mélyrepülését, a társadalmi nyomor sajnálatos intézményesülését.
Sokan tettek így a rendszerváltást követő években, hogy általa odasettenkedhessenek a „mézes köcsög” legújabbkori élvezői közé. Akik nem mutattak hajlandóságot effélére, vagyis nem tértek el a hatalmon lévők diktálta rendezőelvektől, azok az új elitek szemében hazaárulókká, némelyek olvasatában hazátlan bitangokká váltak.
A központi elvárás - diktátum ártalmai a történelemből jól ismertek. A teoretikusok sztereotípia letéteményesei az óhajt fölcserélik, erőnek erejével helyettesítik, azonosítják a valóság tényeivel. Elképzelik és szajkózzák, hogy lám, irányításukkal mennyivel jobban mennek a dolgok az előbbinél. Holott bebizonyosodott, hogy mennyivel gyatrábban mennek az előző negyven esztendei szocializmushoz képest. Amikor létbeli tényezővé, az egzisztenciális előbbre jutás meghatározó feltételévé válik a valóságból idegen blöffölés, a hatalmon lévőket muszáj emlékeztetni, hogy valaha nem erről volt szó.
A jelzett írás szerzőjének azon megállapításával is egyetértek, miszerint a múltunk gyalázásának hallatán nem szabad dermedten hallgatni, vagy az alárendelt kishitűek jogállásában kanosszát járni. Azt is jelzi a szerző, hogy „polgári pártok, a jobboldali körök még sokáig akarnak élni a múlt átkozásából”, s ehhez „... újra és újra előveszik az avítt kliséket...”
E megállapítást az eddigi gyakorlat eklatánsan igazolja. Hiszen magunk is tapasztalhatjuk, hogy a bársonyszékhez jutottak saját tehetetlenségük, kapkodásuk következtében fokozódó társadalmi nyomor és elégedetlenség láttán a valóságos gondokról való figyelemelterelés szándékával hivatkoznak nap mint nap múltbéli hibákra, s ennek indokával mind arrogánsabban támadják politikai ellenfeleiket.
Dr. Südi Bertalan

SÜDI BERTALAN: EGY PÁRIA ÖNVALLOMÁSA

Nem születtem én gazdagnak,
Sem földművelő parasztnak:
Kis viskóban kellett élnem,
A jövőtől mégsem féltem.

Álmaimat szépnek láttam,
Olykor nőket is csodáltam:
Csillagokat gyakran néztem,
Hold fényénél heverésztem.

Ám e rendszer megbüntetett,
Páriák közé ültetett:
Elzárt minden jót előlem,
Földönfutó lett belőlem.

Mélyszegénység köszöntött rám,
Ásott putri lett a hazám.
Talált kenyér gyatra étkem,
Alamizsnát gyakran kértem.

Olykor bugyorokban háltam,
Esőben fa alá álltam,
Téli fagyot, hogy kerüljem,
A menhelyre menekültem.

Ha a temetőben jártam,
S névtelenek sírját láttam,
Lelkem súgva mondogatta:
„Bárcsak ne születtél volna”.

LENINRŐL ÍRNI KELL

Marx Károly: „A TŐKE” című nagy közgazdasági művének kiemelt jelentőségét mutatja, hogy a polgári körök a maguk módján „becsülik” a háromkötetes alkotást.
Amikor a kapitalizmus testét válság marcangolja, sietve men­nek a könyvesboltba, hogy meg­vásárolják, mert senkitől nem jutnak a burzsoá rend „titkainak” megismeréséhez oly közel, mint éppen a tudományos szocializ­mus alapítójától. Természetesen gyűlölik, rettegnek a szellemétől is, támadják, de nem tiltják.
A kimondottan fasiszta rend­szereken kívül még nem került sor arra, hogy bárhol is máglyára vessék, már csak azért sem, mert óvakodnak attól, hogy eszmerendszerüket a hitlerizmussal asszociálják.
Merően más a helyzet Lenin­nel. Ő olyan időszakban került a bolsevik mozgalom élére, amikor napirendre került a szocialista forradalom. Amíg Marx „csak” beszélt/írt a közösségi társadalom­ról, Lenin nekifogott annak meg­valósításához. Sajnos kevés ideje volt terve realizálására, utódai pe­dig súlyos hibákkal terhelték meg ügyünket, aminek hatásait ma is szenvedi a kommunista utókor. Leninről beszélni kell! Egyrészt azért, mert 92 éve annak, hogy 1924. január 21-én elhunyt, más­részt pedig éppen a rázúduló ha­mis vádak, rosszindulatú rágal­mazások teszik szükségessé, hogy megtisztítsuk a sok rászórt szennytől, lejáratástól. Helyszűke miatt ezúttal a nagy tudósnak és forradalmárnak csak két gondola­tát említeném, néhány szó erejéig. Lenin óriási érdeme, misze­rint továbbfejlesztette a tudomá­nyos szocializmust, s azt az impe­rializmus korára alkalmazta.
Volt ideológiai bátorsága, hogy Marx-Engels tanításait ne tekintse kőbezárt igazságoknak - elkerülve a dogmatizálódás veszélyét. Fel­ismerte: az imperializmus fejlő­désének kezdeti szakaszán az egyenlőtlen fejlődés törvénye olyan markánsan jelentkezik, hogy lehetetlenné válik a szocia­lista forradalom csaknem egyide­jű megvalósítása a legfejlettebb tőkés államokban.
Győzhet tehát a közösségi tár­sadalom, akár egy országban is. Ott, ahol legélesebbek a kapitaliz­mus ellentmondásai, következés­képpen leggyengébb az imperia­lizmus láncszeme. Leninnek e felfedezése a maga idején még akkor is sorsdöntő jelentőségű, ha a globális kapitalizmus korában a szocialista forradalmak ugyan­csak globális jellegűek lesznek. Lenin forradalomelméletével ki­vívta a szociáldemokrácia külön­böző válfajai képviselőinek (E. Bernstein, K. Kautsky) nemtetszé­sét. A leninizmus, mely egy sor elméleti, pártmozgalmi és gyakor­lati kérdésben antagonisztikusan eltért az opportunizmustól, lesza­kította a kommunista mozgalmat a szociáldemokratizmus oldaláról. A forradalmi marxizmus külön útra lépett, s úgy harcolt a tőkés rend megdöntéséért, hogy egyúttal szembekerült az opportunizmus irányzataival.
A nagy bolsevik vezető útja kö­vetőinek - mutatis mutandis - a le­nini elméletre és gyakorlatra kell építenie, ha valaha el akar jutni a kommunizmus révébe.
Dr. Hegedűs Sándor

ÜNNEPI ÜZENET

Móricz Zsigmond: Karácsonyi Ének (részlet): „Hull a hó, hull a hó. Mint pajkos gyerekek kergetik, do­bálják egymást a pelyhek. Homlokomat a hideg ablaküvegnek támasz­tom, s gyönyörködve nézem a bohó játékot. Hogy örülnek, hogy vigadnak, jön a karácsony”.
A szívmelengető idézet után jön a valóság, és ez nem egyformán érinti az embereket, főleg a gyerekeket. Sajnos már évek óta nem volt fehér karácsony, és a gyerekek nem gyönyörködhetnek a havas tájon, pedig ez vagyonhelyzettől függetlenül van hatással a gyerekekre.
Emlékemben kutatva azt kell mon­danom, hogy a második világháborút kivéve, mindig volt karácsonyfánk és alatta szerény ajándék. Ma viszont azt tapasztalom, hogy nem minden gyermeknek állítanak karácsonyfát, és ajándék is csak nagyon szerény vagy semmi. A felső tízezer gyerekei meg drága ajándékokat kapnak a két­méteres karácsonyfa alá, és ők majd az ünnep után az iskolában dicse­kednek azzal, hogy mit kaptak. Sajnos, hogy a gyerekek már korán rájönnek, hogy másoknak mire telik, pedig ők is „csak” gyerekek. Ez az élmény kí­séri őket egy életen át, mert a társa­dalom kettészakadásából ez törvény­szerűen következik. A fokozatosan romló életkörülmények között a gye­rekek azok, akik leginkább érzik ezt. Mert a Jézuska előtt sem egyformák. Szerintem az ünnep üzenete, hogy változtatni kell a helyzeten, mert min­den gyermek, azonos esélyre lenne ér­demes, mert a tehetség nem vagyonfüggő.
A Munkáspárt feladata, hogy min­den szinten emelje fel a szavát az igaz­ságosabb elosztásért.
A gyerekek vigadjanak azon, hogy jön a karácsony.
Horváth Sándor

A FÖLDELADÁSRÓL

Végtelenül nagy hiba!
A külföldön élő magyar fiata­loknak nem lesz hova hazajön­ni! A földeladással a hatalmon lévők megnyitották az utat, hogy világcsavargókká teszi népünket. Az urak régi átka valóság lehet. Horthy idején gyakran odavetették a szegény embernek: takarodj a földem­ről, hazátlan bitangok.
Ha a külföldieknek is meg­engedik, hogy földet, ingatlant vegyenek, megtörténhetik, hogy felvásárolják őseink va­gyonának többségét. Trianon­ban a kétharmadát már elvették, most az egyharmad is veszély­ben van.
Egy talpalatnyi földet sem a külföldieknek!
A kapitalizmus pusztulásba viszi az emberiséget. Kik azok a tanácsadók, akik ezeket taná­csolják a kormánynak? Sem az értelmiség, sem a tudomány képviselői nem emeli fel a sza­vát, védve hazánkat, az itt élő magyar emberek érdekeit.
A legnagyobb baj mégis az, hogy a nép is tűri, hogy azt te­gye vele a kormány, amit csak akar.
Az aláírásgyűjtések, kezde­ményezői is sorra kudarcot vallanak, a választási bizottság kötözködik a feltett kérdések értelmezésével, és nem adja meg az engedélyt. A földeket veszik, a kormány ezt nagy sikerként könyveli el. FELHÁBORÍTÓ!
Dudás György

A MEZŐTÚRI KUBIKOS TALÁLKOZÓRÓL

A tizenegyedik alkalommal megrendezett találkozó mozga­tói a Munkáspárt városi vezetői Bíró Imre és Herczeg Antal voltak.
Az általuk elmondott beszéd­ből idézünk gondolatokat, mely a kubikus életről szólnak. Megemlítik az is, hogy bizonyos érte­lemben ma is vannak kubikosok, akik lakásuktól, családjuktól távol dolgoznak napi 10-12 órát, hoz­zátéve az utazás többórás idő­tartamát.
A számtalan kubikos közül név szerint emlékeztek, Rácz Istvánra, Szőllősi Jánosra, Veres Istvánra, Szabó Lajosra és Sipos Sándorra. Család­tagjaik emléklapot vehettek át az ünnepség utáni fogadáson az Újvárosi Iskola színpadi termé­ben.
Illyés Gyula: „Nem mene­külhetsz” című versében el­hangzó „Megszokták már!” ki­jelentésre - mely a nehéz, izzadságos munkát végző emberekre vonatkozik -, a válasz az, hogy megszokni nem lehet. Nem lehet megszokni a 100 km-es gyaloglásokat, a hideg földön éjszakázást, a bizonytalan bé­reket.
A Munkáspárt hasonló érzel­mekkel jelent meg az emlékmű­nél. Együttérez a dolgozókkal, a kizsákmányolt nyomorultak­kal.

Karácsonyi ünnepünk

Zordon téli reggelek, zúzmarás faágak,
Didergető hideg a tél, fáznak az emberek,
Sietősen lépdelnek, hol lelnek meleget?

Magányos embernek még nehezebb a tél,
Hisz egyedül van, s nincs mása, csak a remény,
Hogy a jószívű emberek majd csak rátalálnak.
Biztató szót, s szeretetet hoznak ajándékba.

Anyagias világunk a jólétet hirdeti,
De aki szegény és elesett, bizony kifelejti.
Csillogó reklámok a jólétet sugallják,
S nem hallják az árvák és betegek jajkiáltását.

Decemberi éjszakán a Kis Jézus azért született,
Hogy vigaszt, reménységet hozzon minden embernek.
Az ünnep fényében álljunk meg egy percre,
Együtt érző szívvel gondoljunk a nehéz sorsú emberekre.

Örüljön az, kinek minden megadatik,
De ne feledje nélkülöző embertársait,
Bízzunk abban, hogy az éteren át
Jókívánság, béke mindenkit megtalál!

Karácsonyi ünnepünk így válik teljessé,
Ha tehetünk valamit embertársainkért.
Legszebb ajándék az őszinte szeretet.
Amit szívből kívánok, hogy jusson minden embernek!

Karácsony

Így, karácsony közelében örömteli dolgokról kellene beszélni, mind a kormánynak, mind a kisebb közösségekben, de talán nekem is. De nem tehetem. Éppen elég álságos, hogy országunk vezetői sikerekről, győzelmekről, dübörgő gazdaságról harsogják teli a médiákon keresztül a békés külpolitikai életet.
De a valóság más. Évekkel ezelőtt készült el Ferge Zsuzsa professzor vezetésével egy szociológiai tanulmány, amelyben rögzítette az akkori idő - kb. 8-10 évvel korábbi - szomorú adatokat. Bátorkodott előre vetíteni, ha nem történik hatható segítség (és nem történt), akkor a helyzet csak rosszabbodni fog. Miután a KSH szeptemberben nem adott ki hivatalos adatokat a szegénység mértékéről, így mások adatait adom és is közre. Idézem: ... ma hazánkban minden harmadik ember szegény. A helyzetet súlyosbítja, hogy 300-400 ezren élnek olyan mélyszegénységben, akik nem szerepelnek a különféle regisztrációs rendszerben, s így semmiféle támogatást nem kapnak. Ez a megállapítás Ferge Zsuzsa prof.-tól származik, így karácsony táján kapjuk az adománykérő leveleket, pl.: a Gyermekétkeztetési Alapítványtól. Mert különben a gyerekek még karácsonykor sem kapnak ebédet sem az iskolában, sem odahaza.
A médiák fennen harsogják: Boldog, áldott karácsonyt mindenkinek. Mármint saját maguknak!
Mi őszintén: mindenkinek kívánunk boldog, békés karácsonyt.
Herczegh Klára

HÍREINK

• Romániában a gyermekek 51 %-át, Bulgáriában 45,2 %-át fenyegeti a szegénység. Magyarországon ez az arány 41,4 %.
• Havi százezer forintért ad tanácsot a kormánynak a fuvarozással foglalkozó Wáberer György, írja a Bors. Kilenc minisztériumban 35 miniszteri biztos dolgozik évi 280 millióért. (A Szabadság újságból)
• Megrendelhető és megvehető a 2016. évi munkáspárti fali, asztali és kártyanaptárak. A szolnokiak a párt megyei irodájában, Nagy I. krt. 4. szám alatt, pénztári órák idején.

• A megyei összevont taggyűlésen emléklapok átadására is sor került, és a megjelentek átvették új tagkönyveiket. Az otthonmaradottak részére városi vezetőink viszik el személyesen.

Blogarchívum