Jászkun Munkás, 2017. április

Április 4-én hazánk felszabadulásának 72. évfordulóját ünnepeljük!

A jelen migráció aspektusai

Bonyolult kérdése ez a XXI. századnak. A gyarmati rendszer szétesése azt a reményt ébresztette a gondolkodó emberekben, hogy a függetlenné vált egykori kolonializált országok kellő nemzetközi segítséggel történelmileg viszonylag rövid idő alatt talpra állhatnak és beállnak a civilizált államok rendjébe. Nem így történt. Az egykori klasszikus gyarmattartó országok nem nyugodtak bele, világbirodalmuk széthullásába s különböző praktikákkal fenntartani igyekeztek extraprofitjuk forrásait.

Gondoljuk meg: a neokolonializmus a „függetlenné” vált országok korábbi helyzetét majdhogy konzerválta. Csak a hatalmas egykori alávetettek (Kína, India) rendelkeztek olyan erőkkel, melyek lehetővé tették nemzeti érdekeik védelmét. Ám ez a törekvés is tele volt konfliktusokkal, és újakat is generáltak. A kevésbé erős, belső tartalékokkal alig rendelkezők, továbbra sem tudtak megszabadulni az imperialista hatalmak szorításától.

Ezek a belső elmaradottságból eredő ellentmondások, a nagyhatalmakkal vívott küzdelem a tényleges szabadságukért, s az egymással mesterségesen szembe állított kis országok napi háborúi elviselhetetlen állapotokat teremtettek a valamikori gyarmati országokban. Ez szüli a legújabb kori népvándorlást. Ennek igazi áldozatai a halál, kegyetlenkedés, éhínség, járvány és romok elől menekülnek. Ők Európa és a halál között választhatnak. Ne kriminalizáljuk ezt a kérdést. A bebocsátást kérők döntő többsége nem azért menekül kontinensünkre, hogy azt elfoglalja, iszlamizálja, megsemmisítse az európai civilizációt, hanem azért, hogy túléljék hazájuk összeomlásának következményeit. Minden bizonnyal akadnak közöttük fanatikus terroristák, ezeket ki kell szűrni.

Sorsukat illetően nem maradhatunk közömbösek, de kerülni kell minden akadémikus szélsőséget. Nem lehet elfogadni Angela Merkel álláspontját, miszerint mindenkit be kell fogadni, mert ezt diktálja a demokrácia, az emberség, a szolidaritás stb. De el kell utasítanunk Orbán Viktor felfogását is, miszerint le kell zárni határainkat a betolakodókkal szemben. Hamis ideológiát gyárt gyakorlata alátámasztására: ezek a jöttmentek elpusztítással fenyegetik nemzeti függetlenségünket, keresztény kultúránkat, identitásunkat, európai civilizációnkat. Történelmi tapasztalataink azt bizonyítják, hogy az idegenek befogadása – emberséges bánásmód mellett – csak gazdagítja az országot és kultúráját. Ez még akkor is igaz volt, amikor a külföldiek tették ki hazánk lakosságának nagyobbik részét. (Lásd a dualizmus történetét!) Bebocsátás esetén az a néhány ezer muzulmán nem tudna és nem akarna kárt tenni bennünk. Azt is figyelembe kellene vennünk, hogy itt-tartózkodásuk ideiglenes, mert mihelyt otthon a viszonyok rendeződnek, többségük bizonyára visszamegy eredeti hazájába.

Hegedűs Sándor

Megjegyzések a félelemről

A félelemről tudjuk, hogy érzelmi, indulati megnyilvánulás, melyet va­lóságos vagy vélt veszély idéz elő. E jelenség nemcsak az egyes ember lelkiállapotaként jelentkezhet, hanem egész társadalmi csoportok, illetve társadalmak tudatának vonásaként is. A félelem érzését napjainkban a tár­sadalmi viszonyok torzulásai táplál­ják leginkább. A félelem ez esetben a jogfosztottság, az elnyomás, a krónikus elszegényedés, a társadalmi igazságtalanságok, a hatalommal szembeni tehetetlenség, a karakter­gyilkosságok váltják ki és állan­dósítják. A tőkés társadalmakban (miként a miénk is) a munkás és az alkalmazott a munkanélküliség miatt, a magánvállalkozó a válság veszélye miatt fél a jövőtől. A félelem nemcsak törvényszerű szülötte az osztálytársa­dalmaknak, hanem a kizsákmányoló viszonyok fenntartásának egyik esz­köze is. A néptömegek félelemérzete mindig egyik legfontosabb szabályo­zója volt (most is az) a társadalomban élő ember magatartásának (pl.: fé­lelem a hatalom gyakorlóitól).

Amikor valaki felismeri, hogy vé­leményével kockáztatja az egzisztenciáját, munkakörét, nem azt mondja, ami a meggyőződéséből fakad, ha­nem azt, ami feletteseinek is imponál. Az is tény, hogy amikor a mostani kormány rátette kezét a tömegtájé­koztatási eszközökre, a médiások felszisszentek. A szabad sajtó ismér­vei helyett cenzori szigort fedeztek fel a mutatkozó jelekben. Hatására latolgatni kezdték magukban: a valót írják-mondják-e ezután, vagy csak azt, amit a hatalom engedélyez?

A hatalom gyakorlói többnyire kö­zömbösek az olyan jelenségek iránt, hogy az a viselkedésmód, amellyel a tömegkommunikációs eszközök bi­zonyos helyzetekről tájékoztatják a nyilvánosságot, olyan emberek ma­gatartásához hasonlítható, akik, ha jól megy a soruk, csöndben éldegélnek, ha meg fáj valamijük, kiabálnak, ha nagyon fáj, akkor jajgatnak.

A mai valóság azonban mást tük­röz. A hatalom elégedetten tapasztalja, hogy az emberek a „maszlagra” is fogékonyak. Elhiszik az olyan zagyvaságokat, hogy a szabadság és rend harmóniája közepette a társa­dalmi megbékélés, a válságból való kibontakozás, a nyugodt, alkotó civil élet, a nemzeti felemelkedés, a szak­mai hozzáértés politikamentes érvé­nyesülésének útjára vezényelt min­ket. No és fejünk fölül elhárította a bizonytalanság, az egzisztenciális fenyegetettség légkörét, a kincstári hit­vallás, a hivatalossághoz alkalmazkodás kényszerét. Ezek mind hazugságok. Az igazság az, hogy ezek a hatalmi csoportok klientúraépítés közben - elődeikhez hasonlóan - társadalmi normaként kezelik a fölfelé igazodást, s tárgyszerű válaszok, meggyőző alternatívák helyett meg­bélyegző minősítésekkel válaszolnak a megalapozott bírálatokra.

Senki ne csodálkozzék, hogy mind többen és sokféleképpen félnek ma Magyarországon. Legtöbben a létbi­zonytalanság okán. Jó lenne, ha meg­szűnnének azok az okok, melyek miatt félnünk kell. Ám a kormánykoalíció letéteményeseinek látásme­zején kívül rekedt, hogy a nyugdíja­sok többsége, valamint a kisjövedel­mű aktív korúak évről-évre félnek a téltől, a fölfelé kúszó áraktól, s per­sze a be nem váltott ígéretektől. Az érettségizettek, a friss diplomások az állástalanságtól, munkanélküliek a reménytelenségtől. A jövő dédelgetői pedig félnek attól, hogy nem lesz jövő, ha csak el nem hagyják saját ha­zájukat. Mindenki fél, mindenki ret­teg. Még az is, aki miközben hősi pózban tetszeleg, fenyeget nap mint nap. Talán, mert attól tart, hogy hol­nap majd őt fenyegetik.

Dr. Südi Bertalan

A pártegység

A pártegység, a bírálat és önbírálat egy kommunista párt életének és tevékeny­ségének, felépítésének és működé­sének egyetemes érvényű lenini elve. A pártegység elemei: az ideológiai, a politikai, a szervezeti és cselekvési egység. A négy elem elválaszthatatlan egymástól, és akkor érvényesül, ha jelen van a párt életében.

1. Az ideológiai egység feltételei a párt tagjainak azonos világnézetét a marxizmus-leninizmus egységes vállalását. Az ideológiai egység az az alap, amely nélkül nem lehet azonos politikai állásfoglalás. 2. A politikai egység az ide­ológiai egységre épül. Lényegét tekint­ve a pártprogram a párt tagjainak a párthatározatok és a szervezeti szabályzat alapján létrejött politikai összeforrottság egységét tartalmazza és fejezi ki. 3. A szervezeti egység azt jelenti, hogy a párt szervezetileg egységes egész felépítésében, működésében azonos elvek érvényesülnek, soraiban nem tűr meg semmiféle frakciózást. Az egész párt a demokratikus centralizmus alap­ján végzi munkáját. Az egész párt egyetlen központi irányítása és ellenőr­zése alatt végzi munkáját. 4. A cselek­vési egység azt jelenti, hogy a párt minden szervezete és tagja aktívan vesz részt a párt eszméinek terjesztésében, politikájának, feladatainak végrehajtá­sában, illetve kidolgozásában, követ­kezetes képviseletében fegyelmezetten. A párt egysége nem egyszer és minden­korra adott, egyetlen intézkedéssel megteremthető állapot. A valóságos viszonyok állandó változásához iga­zodva a párt egységét újra és újra folya­matosan kell megteremteni. A párt ereje nem a létszámában, hanem az egységében van - írta Lenin.

Horváth Sándor

A kapitalizmus áldozatainak napja: március 25.

A KAPITALIZMUS millióknak SZEGÉNYSÉG!

„Éhínség nem azért van a Földön, mert képtelenek lennénk jóllakatni a szegényeket, hanem azért, mert képtelenek vagyunk jóllakatni a gazdagokat.” - Teréz anya

A kapitalizmus áldozatai

Közép-Kelet Európában nagy reményekkel indultunk 1990-ben. Most már tudjuk, hogy illúzió volt csupán. Hazánkban azóta kapitalizmus van. Áldozatait hosszan sorolhatjuk.

John Kenneth Galbraith közgazdász, több amerikai elnök tanács­adója a „Rohanás a kapitalizmusba” c. cikkében a „Népszabadság Hétvége” 1990. 11. 03.-i számában is felhívta a szocialista tábor rendszerváltóinak figyelmét a Nyugat kapitalizmusának néhány fogyatékosságára.

1. „Ez egy tökéletlen szociáldemokrácia.” 2. „... a kapitalizmus sehol nem nyújt megfelelő és elérhető védelmet az alacsonyabb jövedelműek számára.” 3. „... az USA-ban több millió munka- nélküli és hajléktalan él.” (Barack Obama 22 milliót említett az utolsó választási ciklusában.) 4. „... a pénz, az ennivaló és a lakhely hiányánál semmi sem fojtja meg jobban a szabadságot.”

Ezzel összecseng dr. Kornai János közgazdász professzor ,,A kapitalizmus néhány rendszerspecifikus vonása” c. írásának megállapításai (Közgazdasági Szemle 2008. májusi szám): 1. „Munkanélküliség, alulfoglalkoztatottság.” 2. „A munkaadók összességének kollektív érdeke a krónikus munkaerő-felesleg létezése.” 3. „A jövedelem és vagyoneloszlás egyenletlensége.” Vagyis az említett „rendszerspecifikus vonások” folyamatosan szülik a szegényeket. Magyarországon ma 4 millióan élnek a létminimum alatt. Fizetési elégedetlenség miatt több mint félmillióan hagyták el hazánkat. A kilakoltatások számos esetben egyéni tragédiákba torkolltak: a hajléktalanság rémképe sok embe­rünket hajtott az öngyilkosságba. Több tucat ember fagyott meg ezen a télen is... Illúzió lenne azt hinni még ezek után is, hogy a tőkés társadalom az emberért van.

J. K. Galbraith megállapításaiból következik, hogy a kapita­lizmusban a munka és a tőke nem azonos jogállású. Ez a társadalom nem a dolgozó emberért van.

Vissza kell tehát térni a szocializmushoz, ahol minden a dolgozó ember érdekét szolgálja, mert legfőbb érték az ember.

Sipos Sándor

(Forrás: Szurcsik István tanulmányai)

DR. SÜDI BERTALAN: INTŐ AZ ELESETTEKÉRT

Sok szerencsétlent láttam életemben,

Saját hibáján kívül nyomorgókat,

Az élet keresztjétől keletkezett

Gondok terhei alatt roggyanókat.

A sors szeszélye „megvezette” őket,

Szegénységi bugyorba sodorta le,

Ahol életért pörölt a szükség,

S éléskamrák gondokkal voltak tele.

Láttam, miként ritkul a levegője,

Ha valaki léte válságba került:

Barátnak, ismerősnek idegenként

Hosszú feledés homályába merült.

Gyötörhette bánat, baj és szenvedés,

Bitangolók eszközévé válhatott,

Ám akkor süllyedt olcsó martalékká,

Ha nincstelen lett és kiszolgáltatott.

Ez a jussa manapság millióknak,

Meg a jövőt torzító bizonytalanság:

Pénzhajhászok, s rablók birodalmában

Bőven virágzik mindenféle gazság.

Míg milliárdosok kiszolgálói

Parlamenti székekért tülekednek,

Az utcán kéregető koldusokat

Hatósági emberek büntethetnek.

Ez a törvény előtti „egyenlőség”,

Álszabadságban létrejött állapot,

A Mammonhívők timokráciája,

Melyben sok szegény jólétről álmodott.

Szenvedésnek tűrés a táplálója,

Ha fellázadnak miatta, véget ér:

Voksokkal békés az újjászületés,

Jobb annál, mintha érette folyna vér.

DR. SÜDI BERTALAN: MEGROVÁS

Megrovom a pangó életűek

Semmittevőként élő „nagyjait”.

Ha tétlenül „babérokon” ülnek,

'Kiket Fortuna biztos partra vitt.

Ha tűnődnek néma rengetegben

Munkaparányok gyertyafényinél

Szótlanul, s egy átkozott hiszemben,

Hogy tétlenség a legrangosabb cél.

Megrovom, 'kik téblábolva várnak,

Ábrándot kergetnek, álmot űznek:

Utópiák felhőjébe vágynak,

Nem állnak ellen pusztító tűznek.

Nem lángol a lelkűk, mint a fáklya,

Irányt mutatván újabb utakon –

Nem égeti vergődés varázsa

Másokat gyötrő súlyos gondokon.

Megrovom, 'kik jövőnket nem féltik,

Úttalanul lézengnek ostobán,

Sorsfordítók hangjait nem értik,

Vakság foglyai életük során.

'Kiknek mindegy kacagás és hörgés,

Gyermekek arcán megfagyott mosoly,

Villámcsapás, fültépő mennydörgés,

Vagy békés egen szivárvány-csokor.

Ám azokat meg ki nem állhatom,

’Kik nyomorgók láttán is lapulnak,

Nem nyilall szívükbe a fájdalom,

Ha családok utcára szorulnak.

S noha látják, hogy ajserek őrzik

Bőség istene: Mammon templomát,

Tűrik, hogy gazdagság élvezői

Ácsolják mások ínségasztalát.

OPTIMISTÁN

A Zepter nevű cég tudósai olyan eszközöket állítottak elő, amely segíti az egészséges ételek elkészí­tését. Az emberek számára a nélkülözhetetlen anyagokat vonja ki a nyersanyagokból, gőzöléssel. A táplálékból főzés közben nemcsak a gőz távozik, hanem a fontosabb vitaminok nagyrésze is. A Zepter előadói nagyon érthetően magyarázzák el ezeket a fogásokat, és tanácsokat adnak a különböző fogások elkészítéséhez.

Én magam is vettem egy Biotron lámpát, melynek a rendszeres használata után mégszűnt a láb­fájásom. Az alsó lábszáramon volt egy fél szilva nagyságú dudor, amely megszűnt. A másik eszköz egy hidegen sajtoló masina, ami a vitaminok megtartásában segít.

Vikatoriáni dala jut az eszemben: „Drágám az élet oly szép tud lenni, halálos vétek nem észre venni. Mennyi szép van, csak meg kell látni és szívünkbe zárni”.

Dudás György

FELHÍVÁS VÁLASZTMÁNYI ADOMÁNY GYŰJTÉSÉRE

A jövő évi országgyűlési válasz­tások közeledtével a Munkáspárt is tervezi, hogy mind a 106 egyéni körzetben indít jelölteket. Ehhez nagyon sok pénzre van szükség. Kérjük tagjainkat, szimpatizánsainkat, hogy az önöket felke­reső és gyűjtőívvel rendelkező aktivistáinkat ne engedjék el üres kézzel. Segítségüket, adományaikat meg­köszönve tisztelettel:

Bencsik Mihály, a Munkáspárt megyei elnöke

HÍREK

• Vona Gábor, a Jobbik elnöke bejelentette, hogy polgári kezdeményezést indít annak érdekében, hogy megvalósuljon: egyenlő munkáért egyenlő bért. Ehhez összesen egymillió aláírást kell összegyűjteniük. Ezt a jelenlegi kapitalista formáción belül képzeli el. Óriási tévedésben van. Az EU nem a népek jólétét szolgáló intézmény, soha nem fogja a dolgozókat szolgálni.

• A Munkáspárt nőnapi rendezvényéről hírek jelentek meg Szolnok, Bács-Kiskun, Miskolc médiájában. Az Ózdi Televízió is szólt arról, hogy a Munkáspárt férfitagjai az utcákon köszöntötték a nőket. Több helyen megemlítették, hogy csak a Munkáspártnak fontos a nőnap.

• Gyömrőn, Nagylakon, Tolnanémediben képviselő testületi jelöltek részére gyűjtötték össze a szükséges aláírásokat.

• Március 25-én országos akciónap keretében a „Kapitalizmus Áldozatainak Napja” alkalmából demonstrációra kerül sor.

A Tanácsköztársaság évfordulója alkalmából Szolnokon megkoszorúztuk a Vörös Újság Emléktáblát.

Jászkun Munkás, 2017. március

Tisztelettel hajtunk fejet a márciusi forradalmi napok emlékére

Egy állampolgár véleménye

Megütközéssel hallgatom a hivatalban lévő magyar miniszterelnök beszédeit, s az ellenzéki or­szággyűlési képviselők különféle megnyilatkozásaira történő reagálá­sait, lekezelő, kioktató szólamait. Mintha a mindenhez jobban értő, mindent jobban tudó okoskodását hallanám. Szövegelései alkalmasint kétértelműek, olykor nehezen értel­mezhetőek. Persze a hűbéresei, a fenntartás nélküli szekértolói, a kor­rupciókkal haszonszerzők és hason­lók, mégha nem is értik, de majmolják diktátorhajlamú főnöküket. Következésképp mosolyognak és hűségesen bókolgatnak demagóg okfejtésein. Még akkor is, ha főnökük alkalmasint olyan társadalmi rendszerről áradozik, mely jól is­mert és unalmas a legtöbb ember számára. Beszédeit szakpolitikusok, elemzők, szociológusok írás­ban, televíziós adásokban elemez­getik, s igyekeznek érthetővé tenni, aktualizálni. Ám demagóg frázisait csak nehezen tudják újszerűvé ten­ni. Mert miféle új elem lehetne a „munkaalapú társadalom?” Tud­tommal egyetlen társadalmat sem lehet fenntartani munka nélkül. Ezt az előző társadalmi rendszerben is szem előtt tartották. Közveszélyes­nek tartották és büntették a munka­kerülőket.

A szocialista rendszer viszont na­gyot vétett azzal, hogy kitaníttatta a rendszerváltoztató társaság elitjét. A magyar nép ma ennek kénytelen viselni az ódiumát. „El kell utasítani a liberális szellemiséget, fel kell hagyni a szocialista eszmeiséggel, a demokráciával” – harsogta a diktátor frázispufogtató. A jövő szem­pontjából ez katasztrófa lenne. Kö­vetendőnek tartani Kínát, Török­országot, Oroszországot? Az egykori jutasi ősmestereket pedig pél­daképnek tekinteni – baromság.

Amiről viszont a miniszterelnök szemérmesen hallgatott: a talpnyalóknak kiosztott állami földek, a trafikrendszer mutyija, a Habony Árpád birtokolta médiabirodalom megalapítása, a teljes közszolgálati média bekebelezése. A Fidesz tár­saságról sem adott számot olyan törekvések kapcsán, hogy mindent maga alá söpör, amiben pénz van, hogy ügyködéseit a lopás, a korrup­ció mozgatja. Ezeken túlmenően a fontosabb országos hatáskörű szer­veket is a saját törekvéseihez iga­zítja. Akik pedig e törekvéseket kifogásolják, karaktergyilkosság elé néznek. Mindezekkel kapcsolatban ki kell mondanunk végre: Orbán gondolkodása, törekvései, tettei fikarcnyit sem képviselik a ma­gyarok érdekeit. Ha a magyar választók mielőbb nem adnak túl rajta, kiépít magának egy olyan egypártrendszert, ami klasszikus diktátori szereppel ruházza majd fel.

Megnyilatkozásai közben meg­figyelhető, hogy alapvető személyiségjegyei mennyire torzak. Fe­szült, agresszív, konfliktusos, min­dig támadó, föl-fölcsattanó, paranoid, időnként dühkitörésekben fel­lobbanó személyiség, amelyben az érzelmi rezonanciának nagyon kevés megnyilvánulása akad. Farkasnevetésű mini Ducénak is nevezték, nagyon találóan. Már a megjelené­sében észleltek bizonyos fokú bru­talitást. Emellett kőkemény hatalmi játékos, akit semmi más, csak maga a hatalom érdekel.

Kozmetikázott statisztikával lehet a tömegeket ámulatba ejteni. Az efféle megoldás azonban csak átmenetileg lehet hatásos. Nem ár­tana évenként azok névsorát ismer­tetni a lakossággal, akik éhen haltak, netán megfagytak a mind többeket sújtó nélkülözés, nyomor következtében.

Dr. Südi Bertalan

Orbán Viktor és a „tiszta” nemzet elmélete

Orbán Viktor régi-új elmélettel örvendeztette meg a hazai közvéleményt. Ezúttal a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitóján fejtette ki régi-új elméletét, miszerint meg kell őrizni hazánk etnikai homogenitását. Ez a nacionalista teória súlyos veszélyeket hordoz magában, ha nemcsak retorikai fogás­ról van szó, hanem a gyakorlatba átültetendő programról. Országunkban adott a nemzetiségi térkép, a túlsúlyt jelentő ma­gyarok mellett vannak németek, szlávok, cigányok, románok, zsidók, kínaiak. Mi lesz a sorsuk? Szegregáció (gettósítás), erő­szakos asszimiláció, kiüldözés, lemészárlás, másod-harmadrendű állampolgárok, rabszolgasorba kényszerített páriák? Esetleg visszaszállítják őket oda, ahonnan egykoron jöttek? Elképzelhető egy olyan visszafordított népvándorlás, amikor a romákat Indiába deportálnák? Vagy csak megtévesztő retorika? Az említett mód­szerek közül bármelyik megbontja a nemzeti egységet. Egy ilyen embertelen elképzelést ma már nem lehetne realizálni.

Valamikor azt hittem, nálunk semmiféle jobboldali fordulat nem történhet, mert őrt áll az Európai Unió. Ma már tartok attól, hogy amennyiben az EU kísérletet tenne arra, hogy az illiberalizmus terveit fékezzék, Orbán angol módra robbantana. Addig agitált az EU magyarellenes politikája ellen, amíg a magyarság első számú közellenségévé lépett elő.

A bevándorlókkal szembeni gyűlöletkeltés hovatovább az itthoni nemzetiségeikkel szemben is bizalmatlanságot ébreszt. Ez jól jön egy olyan országban, ahol a helyzet romlása mind­inkább tendenciává vált. Annál is inkább, mert ennek hazánkban mély történelmi gyökerei vannak, mi lenne a magyar kultúra sorsa, ha megtagadnók Petőfitől, Liszt Ferenctől, Munkácsy Mihálytól, Molnár Ferenctől, Neumann Jánostól, Erkeltől magyarságát? Óvakodjunk attól, hogy a beteges fantazmagóriát segítsük állami programmá emelni!

Erre a veszélyre már István királyunk intelmeiben felhívta a figyelmet. A helyzet az idők múlásával, no meg az uralkodó osztályok tudatos nacionalizmusával csak romlott. Az „oszd meg és uralkodj” bevált gyakorlattá vált, része lett a konzervatív politikának.

Hogyan fogja elválasztani Orbán a „konkolyt a búzától”? Ki a magyar? Aki annak valja magát bírja nyelvünket, ismeri történelmünket, szokásainkat, törvényeinket? Esetleg félreérthetetlen külső jegyei vannak? Cigány-e az a roma, aki már nem beszéli a cigány nyelvet, a zsidók zöme nálunk nem beszéli a jiddis, vagy héber nyelvet, a helyi németek (svábok) nagy része nem tud németül.

Egyébként a kapitalizmus szülte modern népvándorlás korá­ban homogén népről beszélni anakronizmus. A mi történelmünk is ezt támasztja alá.

Hegedűs Sándor

DR. SÜDI BERTALAN: KOMMUNISTA BÍRÁLAT

(Radnóti Miklós „Töredék” című 6. eclogája után szabadon)

Olyan hazában élek én,

Ahol virágon könny a harmat,

S beígért Kánaán helyett

Sok százezer sínylődő jajgat.

Olyan hazában élek én,

Ahol élő fákban rág a szú,

S embersorsokat őrli

Az eszme szította háború.

Olyan hazában élek én,

Ahol kókadt a virágos rét,

Mert bűzös posvány táplálja

Vízre szomjas, tikkadt gyökerét.

Olyan hazában élek én,

Ahol az eb gazdáját marja,

Remélt szabadságból a nép

Csak az üres fecsegést hallja.

Olyan hazában élek én,

Ahol bárányt színlelt a farkas,

S préda-közeiben feléledt

Ősi vadösztöne: az aljas.

Olyan hazában élek én,

Ahol sikké vált a gyűlölet:

Gazok szórnak igazakra

Ásatag szándékkal kénkövet.

Olyan hazában élek én,

Ahol vak világtalant vezet,

S szívszaggató keserűség

A tömegnyomorral fog kezet.

Olyan hazában élek én,

Ahol nemest silány uralja,

Sok tollasodott naplopó

A jólét ódáját szavalja.

Olyan hazában élek én,

Mely torz ideáktól kárhozik,

S panamázók sokasága

Mammon templomában áldozik.

LOPAKODÓ VESZEDELEM!

Gyermekként éltem meg, hogy a doktor bácsinak és a feleségének a ruháján láttam a sárga csillagot. Nem értettem miért kellett nekik azt felvarrni, ezért figyelem­mel kísértem a felnőttek ez irányú beszélgetését. Lassan aztán felfogtam, hogy mi történik.

Hitler nem a semmiből került elő és lett a második világháború kirobbantója. 1933-ban a német parlament képviselőinek kétharmada elfogadta a felhatalmazási törvényt, amivel átadták a hatalmat a Hitler-kormánynak, így törvényes úton szüntették meg az alkotmányt és vezették be a náci diktatúrát.

A Fidesz-kormány működését figyelve hasonló folya­matot élünk át. Gondoljunk arra, hogy a migránsügy kapcsán tejhatalmat akartak megszavaztatni a parla­menttel, hogy veszély esetén rendkívüli intézkedéseket hozhassanak. A folyamat része a jogállam lebontása, a média teljes körű elfoglalása, a sajtószabadság korláto­zása, az újságírók öncenzúrára való ráhatása, napi lapok felszámolása. Azt tapasztaljuk, hogy egyre inkább a Jobbiktól átvett szólamok jobbra tolják a kormányt, már önmaguk felett is elvesztik az ellenőrzést.

Diktatórikus vonások uralják a politikájukat. Sajnos az országban az elszegényedés a kilátástalan helyzet, a gyűlöletkeltés táptalaja a rasszizmusnak. Másfélmillió ember van minimálbéren bejelentve, ők időskorukban nyomorban fognak élni. Ötszázezer gyereknek a szülők nem tudják kifizetni a menzát, megvenni a tankönyvet, több százezren nyomorognak közmunkásként kilátás­talan helyzetben! A társadalomban lezajló folyamat táp­talaja a fasiszta eszméknek, ezért figyelni kell a lopakodó veszedelemre!

Mi, akik átéltük a második világháborút, 1956-ot, tudjuk, hogy a kilátástalan helyzetben kerülő tömeg egy pillanat alatt megfékezhetetlen áradat lehet, és akkor nem érdekli se Isten, se ember: tör, zúz, rabol, gyilkol, mert ilyen a tömeg lélektana. Ez történt 1956-ban is. A hatalom veszélyes útra tévedt, ezért a felelősség őket terheli. A nép haragja őket fogja a történelem színpadáról lesö­pörni, vér vagy vértelen forradalommal.

„A valóság mint megrepedt cserép, nem tart már formát, és csak arra vár, hogy a szétdobhassa rossz szilánkjait”, írta Radnóti Miklós 1944-ben néhány nappal Magyarország náci német megszállása után. Mi, akik átéltük, tudjuk, mennyi fájdalmat okozott. Sajnos mégis úgy tűnik, nem okult belőle az emberiség. Vigyázzatok, emberek! A szabadságot csak egy vékony vonal választja el a szol­gaságtól.

Horváth Sándor

Munkáspárt: baloldali és nemzeti
LEHETŐSÉGET MINDENKINEK A NORMÁLIS ÉLETRE!

KÖVETELD VELÜNK!

200 ezer forintos adómentes minimálbért!

13. havi nyugdíjat!

Életfogytiglani börtönt a korrupciós bűncselekményekért!

Kötelezően egyetlen migránst se Magyarországra!

Megbízható, ingyenes, várólista nélküli orvosi ellátást!

Iskolakötelezettség 18 éves korig!

Mindenki a választásokra készül

Az ország egy évvel a választás előtt már a felkészülés lázában él. Új párt alakult, ami tovább rontja azt az esélyt, hogy az úgynevezett baloldali pártok összefogjanak. Mindegyik tudja, hogy egyedül nem győzhet. Saját magát tartja olyan erősnek, hogy övé legyen a meghatározó szerep. Ez nem így van. Ez bonyolítja a dolgokat, amit inkább egyszerűsíteni kellene.

A jelenlegi nemzetközi helyzet is terhes az indulatoktól, miközben az emberiség többsége békét akar. Ezért szeretném, ha hozzáértő emberek döntenének sorsunkról.

A kapitalizmust akaró kormányok és pártok a világ békét kockáztatják. Mindig fordulatról beszélnek, mégis egyre rosszabb lesz. Ha az ordító igazságtalanság nem tűnik el, akkor valóban háború várható. Azt, hogy mindenkinek jusson a jóból, ne legyenek aránytalan különbségek az emberek, a családok között, csak a közösségi társadalomban lehet megvalósítani.

Mi, a Munkáspárt, ezt akarjuk. Ezért dolgozunk nap mint nap, és indulunk a jövő évi választásokon.

Dudás György

Szeretettel köszöntjük minden kedves olvasónkat a nemzetközi nőnap alkalmából

DR. SÜDI BERTALAN: A MÚLTRA EMLÉKEZEM

Szívemben sok szép tavasszal éledt mámor

Rózsakerti útjaim közben:

Míg kísérgetett a nyíllal célzó Ámor,

Sétáltam a harmatos völgyben.

Ámulva lestem a nyiladozó bimbó

Napra kacsingató szirmait,

Amint rászállván a legyező pillangó

Csalogatta rejtett titkait.

Ibolya, jácint, meg a hófehér rózsa

Gyakran leheltek rám illatot:

S míg madarak éneke kísért a dombra,

Sóvár lelkem mélyen hallgatott.

Fény övezett múltam néhány májusában

Felhőtlen örömtől ittasan:

Nem bánkódtam, mert a barkák évadjában

Sok-sok szépségnek korlátja van.

Sejtettem: vég suhant ősz meg tavasz közé,

Időnélküliség vár reám,

S ha szemfödél simul kövült arcom fölé,

Költöznöm kell Charon ladikján.

Mégsem gyötrődöm az élet elmúlásán,

Hogy elér hozzám a sír szava:

E földi létem legvégső állomásán

Sem ijeszt az örök tél hava.

Csak egy bántott folyvást, még ma is bánt nagyon,

(Fájdalom temérdek pillanat),

Hogy kínokkal megszenvedett minden dalom

Elpihen velem a föld alatt.

Hogy agyvelőm alkotott, de mindhiába,

Hisz’ legtöbb munkám csak szómocsár,

Melyek lényege félnótás álmodása:

Mint kiégett puszta tar, sivár.

Míg gondolatok sora gyötört, égetett,

Másokat kímélt az értelem,

S fizetség gyanánt még annyit sem vélhetek,

Hogy túljuttat porló testemen.

HÍREK

• A februárban megtartott országos pártértekezleten felvettünk három új párttagot, akik közül egy fő 20 éves, egy fő 30 éves és egy fő 40 éves.

• Új vezetés Somogy megyében Farkasinszky Erika személyében.

• Szabolcs Szatmár megyében az elmúlt három évben eddig 18 helyen volt helyi önkormányzatoknál időközi választás. Mind a 18 helyen indultunk a Munkáspárt színeiben is, a jelöltállítás sikerrel járt, és több helyen kaptunk szavazatokat is. A közeljövőben várható újabb jelöltállítási feladat.

• Mi, a szolnokiak, március 7-én gyűjtöttünk Tolnanémediben aláírásokat.

• Férfitársaink a nőnap alkalmából országszerte köszöntötték a nőket a település legforgalmasabb helyén nőnapi lapot osztogatva.

• Március 14-én Szegeden, Szentesen, Hódmezővásárhelyen, Orosházán országos megemlékezést tartunk 1848. március 15. tiszteletére.

• Március 24-én megkoszorúzzuk a Tanácsköztársaság emlékére az emléktáblát Szolnokon.

• Március 25-én a kapitalizmus áldozataira emlékezünk.

Jászkun Munkás, 2017. február

A háborgás margójára

Amióta a rablókapitalizmus nagy csinnadratta közepette a tömegek megtévesztésével leváltotta a népakaratot, vezetői körökben előszeretettel hadoválják: fölösleges magasztalni vagy visszasírni a Kádár-rend­szert. Az sem számít nekik, hogy mind többen megszenvedik a viszontagságokkal terhelt állapotokat. A hatalom gyakor­lói szerint indokolatlanul vált ki tömeges ellenérzést a jövedelmek különbözősége (hiszen ez a tőkés rendszer velejárója), a jogosulatlan előnyszerzés, az intézményesített korrupció, a „te tolod az én szekeremet, én tolom a tiédet” rendezőelv álla­mi szintű elvtelen gyakorlata, a szervezett bűnözés, a milliók sorsát érintő létbizonytalan­ság, a társadalom tagjai több­ségének eszement kiszipolyozása. Mivégre háborognak évtizedek óta az emberek?

Hiszen a „csodálatos rend­szerváltás” adományként min­denféle jogosultság megilleti őket. Következésképp, amit akarnak, korlátozás nélkül megtehetnek. Lehet jónéven venni a képviseleti demokrácia égisze alatt folytatott úri huncutságokat, korlátlanul fe­nyegetni, rágalmazni másokat. Szabad munkátlanul lébecolva vegetálni, kényszerből éhezni, iskolai tanulmányok helyett diplomát hamisítani, vásárolni, a szükséges gyógyszerek hiá­nyában elhalálozni, lopni, csalni, hazudni, süket dumákkal ígérgetni.

A demokrácia nyújtotta pol­gári egyenlőség is beköszön­tött. Eszerint szegénynek és gazdagnak egyaránt joga van bármilyen iskolai képzésre je­lentkezni, másokkal egyenlő jogállást feltételezni. Akárcsak Anatole France Nobel-díjas írótól gyakran idézett jogegyenlőségi példában: „A polgári társadalomban szegénynek és gazdagnak egyaránt joga van a híd alatt vagy a palotában aludni. Egyikük sem kerül összetűzésbe emiatt a törvénnyel”. Valahogy azonban min­dig úgy alakul, hogy koldusok hálnak a híd alatt és gazdagok a palotában. Pedig a joguk tö­kéletesen egyforma, „csak” a pénztárcájuk vastagsága kü­lönbözik.

Miért háborognak sokan?

S főleg miért sóvárognak egy létezett életszínvonal után? Amikor a munka nemcsak alkotmányba iktatott jog, de kötelesség is volt. Mégpedig az állampolgárén kívül állami kötelezettség is volt. Ezen felül mit számítanak az olyan „pro­fán” dolgok, mint az állampol­gári jogon járó orvosi kezelés, kórházi ellátás, szakszervezeti jogon megillető balatoni nyara­lás, igény szerinti szanatóriumi beutaló? Egyéb „apróságok­ról”, mint például az olcsó nap­közi, meg az ingyenes oktatás, ne is beszéljünk.

Talán csak nem azt várják a polgári rendszertől - vélik az urak -, hogy mindezek megint intézményesüljenek? A ma­gyarok szegény sorsúinak tu­domásul kellene venniük, hogy ebben a seholba rabolt ország­ban ez már csak legenda, ahol az ígéret siker, boldogulás egy érdemtelen kisebbség sikere, boldogulása lehet, mely követ­kezményeként a többség akár éhen is halhat.

A „dicsfényben” konstruált polgári demokrácia játéksza­bályával mindez összeegyez­tethető. Ezért kellene a tőkés szellemiségű kormányzattól mielőbb megszabadulni.

Dr. Südi Bertalan

Az ígéret földje

Magyarország kormánya - Orbán Viktor jóvoltából - biblikus húrokat penget. Fűt-fát ígér az ország gyanútlan lakóinak: fizetést emel, új meg új családi pótlékokat vezet be, csökkenti az adókat, a közületi rezsit, különböző hiteleket helyez kilátásba. Van, amit teljesít, van, amit csak lebegtet. Egyes közalkalmazottak sokszor a fizetésüket sem kapják meg, vagy csak nagy késéssel. Ezek az ígérvények, noha sokszor csalókának bizonyultak, tartják a lelket a jámbor hívőkben. Hiszik, hogy a Fidesz és csapata komolyan veszi ígéreteit, és elvezeti a magyar népet a kánaánba. A kilátásba helyezett magasabb életszínvonal jelenti azt a mézesmadzagot, melybe a jobb élet után vágyó milliók kapaszkodnak, s a válasz­tásokon ebben reménykedve támogatják Orbánékat. A Fidesz vezetése ma már attól sem riad vissza, hogy alkotmányjogi csalásokkal akár biztosítsák a maguk számára a hatalom privilégiumát. Abban bíznak, hogy még néhány ciklus, s az orbánistáknak nem lesz alternatívájuk.

Az ellenzék pedig azt várja, hogy a sok csalódás, a becsapottság érzése kiábrándítja a szavazókat, s máshová adják voksukat. 2010-ben a Fidesz is abból élt, hogy megnyergelte a szocialisták hibáit. Ennek a „passzív” győzelemnek nincsen komoly háttere, csak akkor, ha az ellenfél pozitív programmal meg tudja nyerni a választókat. Pillanatnyilag azonban nem úgy áll a helyzet, hogy a szocialisták készen állnak egy ilyen jövőképpel. Ők a hatalmat akarják megnyerni, nem a népet. Ahol nincs ígéret, ott remény sincs. A Fidesz nagy szerencséje, hogy ellenfelei szerencsétlenkedő amatőrök, akik egy esetleges győzelem pillanatában sem tudnák, mit kezdjenek a hatalommal. Aki nem használja ki konstruktívan és koncepciózusan a múlandó időt, áldozatul esik a riválisok ügyeskedéseinek. Nyilván ennek tudatában jelenthette ki Orbán Viktor legutóbbi kongresszusukon, hogy az elkövetkező harminc év is az övék. Súlyos történelmi felelősség terheli a szocialistákat, ha újabb évtizedeket szabadítanának a jobb sorsra érdemes ma­gyarságra. Azt azonban tudni kell, hogy a jobb sorsra csak akkor érdemes a magyarság, ha felismeri a manipulációs szándékokat, és a fülkében bölcsen dönt, kire bízza a hatalom gyakorlását.

Dr. Hegedűs Sándor

VÁLASZTÁSI ALAPÍTVÁNY

A 2018. évi országgyűlési választások anyagi fedezetének finanszírozása érdekében elindult a támogatási pénzösszegek gyűjtése.

Tisztelettel megkérjük tagjainkat, szimpatizánsainkat, akik aláírásaikkal támogatni szokták jelöltjeinket, segítsenek bennünket anyagiakkal is.

Megyei Elnökség

Dr. Südi Bertalan: A változások társa

Változásoknak züllesztő társa lett

A felszínen grasszáló hordalék,

Mely vagyon-panamázó társaságként

Az ország javait lopkodta szét.

Amit milliók alkottak sok évig,

S jövőnek formáltak munkáskezek,

Maguknak vindikálták sunyi módon

A múltban magasztosult gengszterek.

Míg e tollasodó ocsmány pénzszedők

Az ország sorsával játszadoznak,

Munkátlanságra ítélve százezrek

Perspektívátlanul átkozódnak.

Csalárdul „megvezettek” milliókat,

Fűt-fát ígértek nekik voksokért,

S bódult szolgálóik is fizetnek most

Az eléjük hajigált koncokért.

Az urak közben fondorkodnak tovább,

Lendülettel dumálnak, ígérnek,

S eszement akcióikhoz a néptől

Újrázó mandátumot remélnek.

Ha megint felülünk a frázisoknak,

Építésnek látva a rombolást,

Hiába sírunk: biztos jövő híján

Viselnünk kell tovább a sorscsapást.

Gondolatok a kommunistázásról

Még manapság is vannak szép­számmal olyanok, akik rosszalló, elí­télő szándékkal kommunistáznak. Leggyakrabban olyan esetekben for­dul elő, hogy ha valakit, különösen a politikai ellenfelet szándékoznak le­járatni. Alkalmasint pedig, ha a hata­lom berkeiben tapasztalt visszásság­okra mutat rá valamelyik állampolgár, s a hatalom gyakorlói visszavágnak neki, vagy elkezdik őt kommunistázni. Mintha kötelezően szégyellnivaló lenne, hogy valaki az előző politikai rendszerben kommunista volt, s netán ma is annak vallja magát. Vagy horribile dictu szimpatizálni óhajtott mind­azzal, amit az emberközpontú társa­dalmi rendszer évtizedeiben előre­mutatónak, haladónak tartott.

A kommunistázók derékhadát két­ségtelenül a múlt rendszer ilyen-olyan sértődöttjei, diszkrimináltjai, meghurcoltatottjai, illetve azok leszármazói alkotják. S mellettük olyanok, akiket egyféle önigazolási kényszer sarkall még most is kommunista ellenes­ségre. Az előző rendszerben ugyanis némelyeknek olyan tényekkel, törek­vésekkel, követelményekkel kellett azonosulniuk, melyek ellenkeztek a világnézetükkel és életvitelükkel. Kö­vetkezésképp olyasmiket is meg kel­lett tenniük, noha lelkiismereti vál­ságba sodorta őket érdekből, alkalmasint egzisztenciális megfontolás­ból a hatalom intencióit követték. S mivel túl szigorú morális mérce mű­ködik bennük, mindmáig képtelenek múltbéli cselekményeik fölött napirendre térni. A kommunistákat, illetve a szocialista rendszert kárhoztatják az egykor kényszeredetten vállalt „vét­keikért”.

Persze eredendően szerény képességűek is vannak a kommunis­tázók között. Olyan kevésbé pallérozottak, akik a rendszer jellegétől függetlenül csak nehezen érvényesülhetnek, s nem fogadják el, hogy az egzisztenciális előbbrejutás többnyire tudás és hozzáértés függvénye.

A középszerűek többségére jel­lemző, hogy közülük csak kevesen képesek a követelmények meglé­tének szükségességét elismerni. Az ilyenek csak úgy hajlandóak saját bárdolatlanságukkal megbékélni, ha az adott hatalmat gyalázhatják helyette. Megszállottan hiszik, hogy az egykori kommunisták tehetnek róla, hogy az általuk feltételezett „képességüket” nem sikerült kitelje­síteniük, hogy a szocializmusban nem kaptak olyan munkaköri beosz­tást, ami megillette volna őket. Má­sok pedig, akik gazsuláltak, talpnya­lásra vállalkoztak, egzisztenciálisan megelőzték őket. (Mintha Orbán rendszerében nem ez lenne a módi!) Elképzelhető tehát, hogy a sértődöt­tek, valamint az ambícióikban kielé­gítetlen törtetők sokaságából datáló­dott a legvehemensebben kommunis­tázók többsége, amit mindmáig sike­rült megőrizniük.

Dr. Südi Bertalan

A kommunista pártról

Március 21-hez közeledve érde­mes felidézni a Kommunista Párt történelmi tevékenységét. 1918. november 24-én megalakult egy új forradalmi párt a Kommunista Ma­gyarországi Pártja. A KMP adott végül is irányt azoknak az erőknek, akik a polgári demokratikus keretei között nem fértek meg. A történe­lem során több alkalommal a tö­megek élére állt a Kommunista Párt. 1919-ben a Tanácsköztársa­ság idején is szerepet vállalt.

Révai József 1948. november 20-án, a párt megalakulásának 30. évfordulóján a Magyar Munkásmozgalmi Intézetében megnyitó beszédében a következőket mond­ta (részlet):

„A Kommunista Párt megalakulá­sával lépett fel a magyar munkásosztály első ízben a hatalom meg­ragadásának igényével, mint az ország az összes dolgozó rétegek vezetésére hivatott osztály.”

Második alkalom 1945 után az új­jáépítésben fejtette ki meghatározó tevékenységét. Károlyi Mihály „Hit illúziók nélkül” című könyvében írta. Az újjáépítésre csak a kommunis­táknak volt programja. Higgyük el neki.

Harmadik alkalom 1956-ban volt, amikor a szabadságharcosok októ­ber 23. és november 5. között törtek, zúztak, raboltak, gyilkoltak közel 200 főt, köztük 50 sorkatonát. Beláthatatlan következmények lettek volna, ha a kommunisták ve­zetésével a munkás-paraszt kor­mány nem vet véget a vérontásnak.

Meggyőződésem, hogy negyedik alkalom is lesz, mert ezt a kizsákmányoló, korrupt, harácsoló rendszert fel kell hogy váltsa egy emberközpontú társadalom. Véleményem szerint ezt csak a kommunisták tudják megoldani, mert nincs tőkés kötődésük és a haladást képviselik. Én lehet, hogy nem élem meg, de biztos vagyok benne, hogy bekö­vetkezik.

Horváth Sándor

EGYEBEK

• Nemrégiben az Identitás Generáció fiataljai néhány polgári politikus mellett pártunk elnökét, dr. Thürmer Gyulát is meghívták egy politikai vitára, ahol a polgári politikusok is szidták a kapitalizmust. Nem olyan egyértelműen, ahogy a munkáspártiak szokták, de kimondták: a Nyugat gyarmatként zsákmányolja ki országunkat. Sajnos mindegyik bízott abban, hogy ezen lehet javítani.

Egyikük szerint rossz a globalizáció, a kapitalizmus tönkreveri európai identitásunkat. Szerintük az európai társadalmak megoldják ezt a problémát. Szerintünk nem oldják meg, mert akié a tőke, azé a hatalom, az állam, a jog, még a gondolkodás is. A dolgozó ember élete akkor változik meg, ha legyőzi a tőke uralmát.

* * *

• Január 23-án Brüsszelben tanácskoztak az Európai Kommunista Pártok, ahol képviselte hazánkat Thürmer Gyula. Egyebek között meg­állapították, hogy kiéleződött a viszony az EU, a NATO és Oroszország között. Európa számos országában megélénkült a munkásmozgalom. A libe­rális, szociáldemokrata pártoknak nincs elképzelésük a jövőt illetően. Ezért fel kell készülni a kommunista mozgalmaknak a váratlan eseményekre.

* * *

• Január 23-án a Venezuelai Bolivári Köztársaság budapesti követségén, szolidaritási rendezvényen Kajli Béla, az Elnökség tagja, budapesti elnök mondott beszédet.

* * *

• Február 18-án Budapesten tanácskoznak az ország minden részéről meghívott munkáspárti képviselők.

* * *

• Március 8-án NŐNAPI kitelepülésen köszöntik a NŐKET az ország nagyobb városaiban.

* * *

• Március 24-én vagy 25-én a kapitalizmus áldozataira emlékezünk az országgyűlési egyéni választókerületekben.

Utazási morál a buszokon

Bár én a budapesti buszokon tapasztalom a továbbiakat, de a vidéki ismerőseimtől tudom: ott is látható az udvariatlan viselkedés utazás közben és főleg a fiatalok részéről.

Figyelmen kívül hagyják, hogy a kismamák­nak, idősebbeknek átadják az ülőhelyeiket is. Minden buszon látható „görbe bot” jelzi, hogy az az ülés nem nekik van kijelölve. Ott ülnek, telefonálnak, a fülükben hallgató ké­szülék, és mereven néznek kifelé az ablakon. Magam mégsem ezeket a fiatalokat ítélem el egyértelműen, hanem a szülőket és az iskolát. Lehet, hogy az „etika” órán szó esik az utazási kultúráról is, de az eredmény nem elégséges.

A szülői nevelésben azt kellene hangsúlyoz­ni gyerekeinknek, hogy ők lehetnek és lesz­nek is olyan helyzetben: jó lenne leülniük, de a helyükön náluknál fiatalabbak ülnek. Kezeljük valamennyien hatékonyabban ezt az ügyet.

Dudás György

Jászkun Munkás, 2017. január

Eredményekben gazdag, boldog új esztendőt kívánunk. Magunknak azt, hogy a következő 25 évhez is legyen erőnk, kitartásunk.

Orbán Viktor kontra Vona Gábor

Hosszú ideig azt hittem, hogy a Fi­desz és a Jobbik Magyarországért között kimondva-kimondatlanul tartós szövet­ség jön létre a hatalom megszerzése, illetve megtartása céljából. Klasszikus álláspont, miszerint a tőke tartaléknak tekinti a szélsőjobboldali irányzatokat, s mozgósítja, ha hatalma veszélyben fo­rog. Nem hinném, hogy ez a tétel meg­dőlt volna, de amikor a fasiszta erők a hatalom megragadására határozták el magukat, kiéleződik a harc a hagyo­mányos jobboldal és az ultrák között. Ennek a jelenségnek lehetünk tanúi mostanság nálunk és másutt (Franciaország, Ausztria) is. Ez nem látszat­háború. A vezető szerep összehoz, de szembe is állíthat pártokat. Ha áttanulmányozzuk a szélsőjobboldal publicisz­tikáját, funkcionáriusaik megnyilatko­zásait, meggyőződhetünk arról, hogy közöttük vérre megy a harc. Legyenek ezek a szervezetek bármennyire is töké­letesek, hibátlanok (ilyen csoportosulás nincsen), ha nem találnak ellenfeleiken fogódzókat, akkor kreálnak.

Orbán Viktor az ideológiai, politikai ellenérvek mellett emberileg is támadja Vona Gábort: hogy lejárassa ellenfelét, olyan híreket terjeszt róla, miszerint ho­moszexuális. Ez az elszólás is bizonyít­ja, Orbán mennyire komolyan tolerálja a melegeket. De azt is: a Fidesz vezető­je ellenfelei felelőtlen lejáratását ugyancsak felhasználja. Itt gátlástalanság uralkodik a vádak kiötlésében, itt nincsenek határok, morális megfonto­lások. A legfontosabb, hogy nagyot durranjon. A skála széles: a karakter­gyilkosságtól a morális ellehetetlení­tésig minden belefér. A Jobbik ellenfelei terminológiáját sajátítja ki. Jelen eset­ben kiállnak a demokrácia védelmében, Orbánékkal szemben. Köztudomású, a szélsőjobb nemcsak a kommunista és szociáldemokrata irányzatokat nem tűri, de a polgári demokráciát sem. Vonáék azonban „szakítanak” e hagyománnyal, és olyan látványos „balra átot” hajtanak végre, ami gyanút kelt a gondolkodó emberekben.

Sokan vannak, akik - áldozatul esvén Vonáék populista demagógiájának - ko­molyan hisznek abban, hogy a Jobbik szakított nemzetiszocialista identitásá­val és „megtért”, kiáll a demokratikus államrend mellett. Naivitás annak feltételezése, miszerint Vona az illiberális orbanizmus elleni harcot egy prog­resszív politika jegyében vállalta. Ennek érdekében tisztáldozatot is hoz, hogy „gleichschaltolással” tegye tisztává a te­repet. Kétségtelen, a nyilaskeresztes pártnak sikerült elhódítania olyan fia­talokat, akik koruk miatt nem ismer­hették a nemzetiszocializmust, s ha is­merik is, nem valószínű, hogy azt ma­gukévá teszik. Legfeljebb bizonyos ele­meit (militáris irredentizmus, rassziz­mus, idegengyűlölet). Ne ölelgessünk keblünkön viperát, mert könnyen belénk marhat; Vona Gábor ezt a gondolatot A hazai pálya című újságban ezt igen „meggyőzően” fogalmazta meg:

„Én csupán egy eszköz vagyok, a cél az, hogy egy tisztességesebb szabadabb és demokratikusabb országban éljünk”.

A Fideszen kívül ki nem kívánja ezt? Szép követelmények ezek a jobbikos vezér részéről. Megértem, hogy nehéz őt elutasítani. Ám mitől változott volna meg Vona Gábor? Nem változtatott, csak megértette, amennyiben győzni akar, 2018-ban módosítani kell retorikáját. És Vona veszedelmesebb, alakoskodóbb Orbánnál, mert a Fidesz vezetője vállalja illiberalizmusát, míg Vona félrevezetni igyekszik az országot. A Jobbik irányítójának széptevése csak addig tart, amíg megragadja a hatalmat. A bárány ezután ismét farkassá válik, visszaölti természet adta gúnyáját. Ne­künk megadatott, hogy kétfrontos harcot folytassunk a szélsőségesekkel, jól meg­válogatva szövetségeseinket. Ne feled­jük, a mai honi társadalmi konstelláció és a nemzetközi helyzet nem a kapita­lizmus elleni általános támadást tűzte napirendre, hanem a demokrácia védel­mét. Súlyos hiba lenne, ha (mert a Job­bik ellensége a mi ellenségeinknek) Vonáékban keresnénk szövetségest a demokrácia védelméért folyó harcunk­ban. Egy arab szólásmondás szerint attól a krokodilus nem válik barátunkká, hogy felfalja ellenségeinket.

Ezt a cikket nem a Fidesz védelmé­ben írtam, hanem azért, mert nem lenne szerencsés szövetségi politika, ha társaink megválogatásánál hálójába kerül­nénk ellenségeink szirénhangjainak.

Dr. Hegedűs Sándor

KI MIBEN CSALÓDOTT?

Még ma is gyakran hallani véleményeket arról, hogy a megtévesztő jelszavak kíséretében végrehajtott rendszerváltásban ki mennyire csalódott, ki mennyire vesztese a szocialista rendszer fölszámolásának? Az efféle sirámok hangoztatói krónikusan romlott létviszonyaik, kilátástalanságot sejtető holnapképük miatt keseregve egyre határozottabban mondogatják: mást, jobbat vártak a változásoktól.

A panaszkodók nem feltételezték, hogy az aktív korú népességet érintően milliós nagyságrendben állandósul a munkanélküliség, hogy a lakosság jobb sorsra érdemes tömegei annyiban keletkeztetnek hasznot az országnak, amennyiben nem fogyasztják már a társadalom javait. Rossz álmukban sem derengett föl előttük, hogy a hatalom letéteményesei tönkreteszik, kifosztják a nemzetgazdaságot, s hogy miközben a lakosság tekintélyes részét napi megélhetési gondok gyötrik, néhány tízezernyi újgazdag gátlástalanul harácsol a szocializmus évtizedeiben kemény munkával létrehozott állami és szövetkezeti javakból. A leggusztustalanabbnak az tűnik számukra, hogy akik valamikor eufórikusan lelkendező hívei voltak a szocialista rendszer megbuktatásának, most elégedetlenkedvén szemérmetlenül megjátsszák az ellenzékit, vagy a rendszerváltás veszteseinek szlogenjével hozakodnak elő. Holott tudhatták volna, hogy soha sehol nem létezett még olyan tőkés rendszer, mely nem a termelési eszközök magántulajdonán, vagyis nem az osztálykülönbségen alapult.

A magyarországi Munkáspárt tagjainak többsége nem csalódott az új rendszerben. Nem csalódhatott, mert ismerte, sőt bizonyosan tudta, hogy amennyiben az ordas törvények állami rangra emelkednek, fölbecsülhetetlen árat fizet az ország népessége. Tudta, hogy a szocialista rendszer keresztrefeszítése következményeként szánalmas sors jut majd millióknak osztályrészül, mely előbb-utóbb visszasíratja velük a korábbi emberséges létviszonyokat. Csakis az emberi naivitás, a gondolati tunyaság, az elvakultság és a közöny tömeges megnyilvánulása váltott ki részéről megütközést és őszinte sajnálatot az utóbbi negyed évszázadban. Azoknak az embereknek érthetetlen emlékezetkiesése bosszantotta leginkább, akik máról holnapra feledték, hogy milyen létfeltételek közepette éltek családjukkal évtizedekig, mit nyújtott részükre a Kádár-rendszer, melyben a magyar nép több értéket alkotott, mint egész addigi élete során. Hiszen olyan politikai csoportokat segítettek voksaikkal ciklusról-ciklusra hatalomra, melyek dilettáns politikai piktorokként - embermilliók életének lesilányítása mellett - leszármazóik jövőképét is giccsesre festették, hosszú távon igen-igen bizonytalanná tették. Utódaink jövőbeli sorsának efféle aláaknázása lehet legtragikusabb következménye a milliók megtévesztésével reánk települt tőkés valóságnak.     

SÜDI BERTALAN: SZÁZ ÉV MÚLVA

Távozásom után száz év múlva

Szeretnék még egyszer visszajönni,

Beszélgetni boldog emberekkel,

S régi elvtársakat üdvözölni.

Meglátni, hogy az utánam jövők

Formáltak-e, alkottak-e újat,

Vége szakadt-e évszázad múltán

A megosztó nyelvi háborúnak.

Sírbéli magány után megtudni,

Miként küzdöttek régi társaim

Gonoszok és gyűlölködők ellen,

S teljesültek-e egykori álmaim.

Tudtak-e a szegényért kiállni,

Keblükre ölelni a védtelent,

Adtak-e segítséget olyannak,

Aki nélkülük élni képtelen.

Ha látnám s örömmel konstatálnám,

Hogy elérkezett a béke újra,

Elköszönnék tőlük reménykedve,

Tudnám, hogy ez a jövendő útja.

Omlatag síromból száz év múlva

Szeretnék titokban visszajönni,

Társalogni boldog emberekkel,

S régi elvtársakat üdvözölni.

MILLIÁRDOS CSALÁDOK

A pénz nem boldogít, de hiánya igencsak boldogtalanná tesz. Ma hazánkban 150-200 olyan család van, akik 3 milliárd forint fölötti vagyonnal rendelkeznek. Ők luxuskörülmények között élnek, nincsenek anyagi gondjaik. Sajnos az ország fele szegénységben él, napi filléres gondjai vannak. A megtermelt javak igazságtalan elosztásának következménye, hogy a társadalom kettészakadt, és ezen a kapitalista rendszer nem is fog változtatni.

A családok vagyoni helyzete alapján a társadalomkutatók kategóriába sorolják őket. Ha a vagyona - ház, nyaraló, gépkocsi - nem haladja meg a 7 millió forintot, akkor a vagyontalanok népes táborában tartozik. 7 millió és 70 millió forint között a középréteghez tartozik, ez a lakosság 45 százaléka. A vagyonosok: a lakosság 5 százaléka kb. 500 ezer ember 70 millió forintnál nagyobb vagyonnal rendelkezik.

A tendencia, hogy a szegények egyre szegényebbek, a gazdagok egyre gazdagabbak, vagyonosabbak lesznek. A rendszerváltás törvényszerű következménye, mert az eredeti tőkefelhalmozás történik. Ennek lényege, hogy a kapitalizmus kialakulását segítse. Gyakorlatban ez azt jelenti, hogy sok embertől elvesz, és kevés embernek adja oda a megtermelt javakat.

Így jön létre a kis létszámú tőkés- osztály és a széleskörű szegények tábora a kizsákmányolás alanyai és áldozata. Ezen csak a közösségi társadalom tud változtatni, mert ott az elosztás alapja a végzett munka lesz és nem lesz tőkejövedelem.

Ezt még a magyar nép nem ismerte fel, ehhez idő kell, de eljön.

Horváth Sándor

TÖRTÉNELMI TANULSÁG

Ismét megjelent dr. Thürmer Gyula „Balszemmel” című könyve, melyben az elmúlt három év írásait gyűjtötte egybe. Ez az írás a munkásosztály jelenkori életéről szól.

Nemrégiben olvastam az „Ős napkelet képes történelem” című kiadványt, majd Szabó Ervin „Történeti írásait”. Az első az ókor, a második a középkor, a harmadik az újkor. Remélem lesz majd egy Jövőkor című könyv is, amely a közösségi társadalom megvalósulását értékeli.

A három könyv a világ lelketlen szélhámosait mutatja be, hogyan tudtak élősködni az emberiségen. Ha minden ember ismerné a három könyv tartalmát, soha nem szavaznának az urakra. Dosztojevszkij az 1800-as éveket úgy jellemezte, hogy „az emberiség még kamaszkorban van”. Azóta volt már két világháború, rengeteg forradalom, napjainkban is dúlnak az öldöklések.

A három könyvben leírtak ismeretére szükség van ahhoz, hogy népünk megértse, hogy a saját sorsunk a saját kezünkben van.

Dudás György

Mezei András: Ne csak a múltra emlékezzetek

Ne csak a múltra emlékezzetek,

hogy vérre, könnyre emlékezzetek,

Hátam mögött nyugalmat nem lelek...

Ti a jövőre emlékezzetek!

Akik meglátták, róluk szóljatok.

Szemükből nyíltak tágas ablakok,

olyanok ők, mint örök fényjelek.

Az ő szemükkel távol nézzetek!

Botlásaikban bűnt ne lássatok,

s bűneiknél is messzebb lássatok:

ne szórjon rájuk átkot szájatok:

szemük előtt mindig ti álltatok,

s tiértetek indult meg ott a föld,

mikor életük végképp összetört.

Mint sarjadó fű, tömegsírokon,

akasztottakkal vagytok így rokon.

Sikoltásból, jajokból lettetek,

s a félelmük még bennetek remeg.

Ha ajkatok dacos, keskenyre vont,

állkapcsukból sajog még át a csont.

És testetek ha görcsösen feszül,

megkötözöttek rázkódnak belül.

Ne a sortűzre emlékezzetek!

Az életükre emlékezzetek!

Hitüket sortűz nem törhette meg.

Csak a holnapra emlékezzetek,

melyet hunyt szemmel csak ti láttatok!

Számon kérik, hogy volt-e álmotok,

hogy szívetek ma mivel van tele,

gond osztja szét, vagy önzés húzza le?!

Ez a harc lesz a végső, - proletár.

Ki már szabad, a másikért kiáll,

s ha kell, egy földrész rázza meg magát!

Hordjunk magunkban lázas Afrikát

és csillagfényes, józan szép telet.

Ezt álmodtuk meg, emlékezzetek!

EGYEBEK

• A Jászkun Munkás olvasóinak visszajelzése alapján arról értesültünk, hogy íróink anyaga oly mértékben érdekes és olvasmányos, hogy most megköszönjük egész évi munkásságukat:

Dr. Hegedűs Sándornak,

Dr. Südi Bertalannak,

Dudás Györgynek,

Horváth Sándornak.

Időnként kapunk verseket Mezei Andrástól és alkalmi cikkeket Farkas Pétertől, Sipos Sándortól.

Mindannyiuknak jó egészségben eltöltött új esztendőt kívánunk és várjuk továbbra is írásaikat.

A szerkesztőség nevében: Bencsik Mihály megyei elnök

• A december 17-én tartott pártunk megalakulásának évfordulóján kitüntetések átadására is sor került:

Balla Imréné 60 éves pártagunk,

Nánási Ferenc 65 éves párttagunk,

két fiatal: Juhász Katalin és Filemon Kristóf emléklapot kaptak az elmúlt évek munkájáért.

Horváth Sándorné aranyjelvény elismerésben részesült.

• Helyreigazítás: Decemberi számunkban a Südi Bertalantól közölt versnek a címe helyesen: TAVASZT IDÉZŐ ŐSZI HERVADÁS.

Szemlesütve kérek elnézést a költőtől és az olvasóktól. Rendszeresen küldött verseit örömmel közöljük lapunkban, mivel a versekkel színesebbé tudjuk tenni a Jászkun Munkást.

• Ismét kapható Thürmer Gyula: 25 év árral szemben 2014-ben megjelent könyve. A könyv 86 képet tartalmaz, melyeknek a prózai rész ad bővebb magyarázatot. Benne van pártunk megalakulásától kezdődően izgalmakban gazdag élete.

• A második könyv „Balszemmel 2014-2015-2016” címet viseli. A párt országos hetilapjában, a Szabadságban sorozatosan megjelent írások gyűjteménye. Ezek tartalma, hogy a napjainkban történt világ, ország eseményeit kommentálja balszemmel.

• December 28-án elbúcsúztattuk a 2016-os évet. Összegeztük az elvégzett munkánkat és megerősítettük elhatározásunkat, hogy nem hagyjuk abba.

Baloldali és nemzeti: Munkáspárt

LEHETŐSÉGET MINDENKINEK A NORMÁLIS ÉLETRE!

KÖVETELD VELÜNK!

200 ezer forint adómentes minimálbért!

13. havi nyugdíjat!

Életfogytiglani börtönt a korrupciós bűncselekményekért!

Kötelezően egyetlen migránst se Magyarországra!

Megbízható, ingyenes, várólista nélküli orvosi ellátást!

Iskolakötelezettség 18 éves korig!

Jászkun Munkás, 2016. december

Boldog karácsonyi ünnepet kívánunk mindenkinek!

Vlagyimir Iljics Lenin

1924. január 21-én hunyt el Lenin, korának legnagyobb politi­kusa. Szerencsés alkat volt, mert egymagában összpontosította a tudományos szocializmus alkotó teo­retikusát és az eszme gyakorlati megvalósítójának vezéralakját. Tragé­diája azonban a történelemnek, hogy mindössze 54 évet élt, s akkor távo­zott az élők sorából, amikor Szovjet­uniónak a legnagyobb szüksége volt az ő géniuszára. Halála után szétesett a kohéziós erő, a kommunista politi­kusok, ideológusok egymásnak estek a hatalom birtoklásáért, a párt, a moz­galom, az ország vezető szerepéért.

Ebből a kataklizmából Sztálin ke­rült ki győztesen, s tanúi lehettünk „sikere” következményeinek. Leni­nek nem születnek hetente, ezért utódlása megkívánta volna a kollek­tív ideológiai-politikai vezetést. Sztálin azonban kisajátította magá­nak mindkét funkciót anélkül, hogy emberi adottságai erre őt alkalmas­sá tették volna. Tehetséges szervező volt, ezen a területen megfelelő em­ber került az élre, nem volt azonban teoretikus, s jobb lett volna, ha ezt a feladatkört Buharinra ruházzák. A sztálini regnálás, biztató eredmények után megtorpant, majd hosszú stag­nálás következett. Kimerültek nagy tartalékai, s elég volt egy Gorbacsov nevű akarnok, hogy összeomoljék az egész rendszer. Ez a forradalmi világ­mozgalom sorsára nézve is nagy csa­pás volt. A dominóelv alapján csuklottak össze sorjában a szocializmust építő országok, a kommunista esz­meiséget milliók hagyták cserben, s a támadt űrbe betolakodott a tőkés rendszer. Itt tartunk ma. Ebben a vigasztalannak látszó helyzetben megnőtt Lenin jelentősége, tanításá­nak fontossága. A kommunista pár­tok vezető szerepe idején a leninizmust is súlyos csapások érték, a legnagyobbakat nem az ellenség részéről, hanem a leninistáktól, akik sokszor félreértették, félremagyaráz­ták, meghamisították. A mai utókor illetékeseinek nagy feladata megsza­badítani Lenin tanításait a hibás rárakódásoktól. Ez nem könnyű mun­kát igényel, mert nemcsak az „elí­rásoktól” kell megtisztítani, hanem a megkövesedett rárakódásoktól is.

Tanulmányozásra vár a demokrácia–diktatúra párosról kidolgozott írásai, gyakorlati tevékenység. Ám óvakodnunk kell attól, hogy gépiesen kopírozzuk, hiszen Lenin egy konkrét, meghatározott időszakban került a szocializmus építésének élére, amikor egymagában állt az imperialista tengerben, ezer veszély­nek kitéve. Ez a veszély, a második világháború után nagymértékben csökkent. A lenini szövetkezeti poli­tika is több figyelmet érdemel, mert nem lehet büntetlenül ragaszkodni teóriák betűihez, figyelmen kívül hagyva az érdekeltek véleményét. A szocialista iparosítás lenini politikája ugyancsak sorsdöntő kérdés volt, mely alaposabb odafigyelést igényelt volna. Hiba lenne azt állítani, hogy Lenin sohasem tévedett. Sokszor ma­ga korrigálta önmagát, de bizonyára akadtak olyan tévedések, melyek ké­sőbb derültek ki. A szövetségi poli­tika árnyalt kezelése is követelmény, ha nem akarjuk, hogy a munkásosz­tály mellől szirénhangok elcsalják a partnereket. A testvérpártok kopírozása, a nemzeti sajátosságok figyel­men kívül hagyása, a kulturális élet három „T”- jének, tértől-időtől tör­ténő alkalmazása, ugyancsak forrá­sai voltak bizonyos hibáknak.

A kommunista módszerek megkí­vánják az utókortól, hogy a lenini ha­gyatékot saját valóságukat, a test­vérpártok tapasztalatait alaposan, tárgyszerűen elemezzék, levonják belőlük a pozitív és negatív tanulsá­gokat. Ez a mi munkánk és nem is kevés!

Dr. Hegedűs Sándor

SZOCIALISTA ÉRZELMŰ KUBIKUSOK

A megyében jelentős számú kubikus Mezőtúron volt és évek óta tartanak kubikus napot, akik emlékeznek rájuk. Én eddig nem vettem részt rajta, ezért nem tudom, hogy a munkásmozgalomhoz kapcsolódó tevékenysé­gükről az előadók beszéltek-e, de gondolom, hogy egy kis kiegészítésre vehetek bátorságot.

A Tanácsköztársaság leverése után, az agrárproletárok zöme cseléd vagy napszámos volt. A legöntudatosabb réteget a kubikusok képviselték. Ők járták az országot és így kapcsolatba kerültek az agrárszocialista moz­galommal. 1931 áprilisában a mezőtúri agrárszocialisták követelése a város vezetségétől: munkát, kenyeret. A polgármester attól félt, hogy a munkanélküliek május 1-én nagyarányú tüntetést szerveznek, ezért a kép­viselőtestületnek javasolta, hogy legalább 55 kubikust küldjenek ki a Köröshöz ínségmunkára, mert tőlük féltek a legjobban.

Ez idő tájt a kommunisták lebukása, árulás miatt azt eredményezte, hogy a megyében 66 kommunistát tar­tóztattak le, Mezőtúron 32 főt: többségében földmunkást, kubikust, név szerint: Busi Vince, Csuka Lajos, Kötél Imre, Magda Árpád, Juhász Imre és még sokan mások.

1933-ban volt az utolsó olyan nagy lebukás, amikor mások között Busi Vince mezőtúri kubikust is letar­tóztatták. Szükségesnek tartom, hogy négy elvtársról külön írjak akik, életük végéig hűek maradtak az eszméhez, ezért a mezőtúriak büszkék lehetnek rájuk.

1. Id. Csuka Lajos (1896. Mezőtúr) a mezőtúri KMP-szervezet alapítója és az illegális mozgalom egyik aktív harcosa.

2. Juhász Imréné dr. Gonda Zsuzsanna (1912. Me­zőtúr) Mezőtúron, majd később Budapesten az illegális pártmunkában a felszabadulásig részt vett.

3. Magda Árpád (1899. Mezőtúr) a mezőtúri KMP szervezetének alapítója és a földmunkások bérharcának aktív részese.Többször volt letartóztatva és elítélve.

4. Kötél Imre (1901. Mezőtúr) a KMP mezőtúri szer­vezetének vezetője, a kommunista mozgalom követ­kezetes harcosa. Többször állították bíróság elé.

A szocialista, kommunista érzelmű emberek munkája máig ható emberi magatartás számunkra. Mezőtúr egy kis szelete az országnak, de biztos, hogy a lakosságának számához képest a mozgalom szempontjából az első között volt a települések között. A mi felelősségünk, hogy eljuttassuk a fiatalokhoz, hogy elődeikre büszkék lehetnek! Bár a hatalom mindent megtesz annak érde­kében, hogy a fiatalok fejét átmossa.

Horváth Sándor

Rablók szipolyozzák Magyarországot

Történelmi események hatástanulmányozása közben egy ideig azon meditáltam, vajon milyen katasztrófák számí­tanak a XX. század legnagyobb katasztrófájának Magyarország számára?

A két világégést előkelő helyre soroltam. Az első világ­háborút máig ható kataklizmaként élte meg a magyar nép. Közreműködéséért ugyanis az ország területének kéthar­mad részével kellett fizetnie.

A másodikban történt csatlósi szerepvállalása pedig több százezer állampolgárának életébe, internálásába, megnyomorításába, az ország jelentős részének tönkrebombá­zásába, hadszíntérré változtatásába került, azok további hátrányos következményeivel együtt.

Emellett mindkét háborúnak egyéb hátrányos követ­kezményei is voltak, melyeket különféle nélkülözésekkel kellett a lakosságnak elviselnie.

Az 1990-ben kiügyeskedett rendszerváltoztatást ha­sonló sorscsapásnak tekinthetjük. Noha kevésbé lát­ványos és irtóztató rombolás írható a jelzett politikai fordulat számlájára, következményeiben, demoralizáló, kedvezőtlen tovagyűrűző hatásaiban szinte fölbecsülhetetlen a züllesztő, pusztító hatása. A háborús időszakok néhány esztendő múlva véget értek. Következményeit (ami a magyar népen múlott) sikerült felszámolnia, meg­szüntetnie. A rendszerváltásbeli politikai fordulat azon­ban olyan kedvezőtlen folyamatokat indukált a társada­lomban az eltelt két és fél évtizedben – sebeket ejtve a gazdaságon, az emberek életén, nyugalmán, biztonságán, jövőbe vetett bizalmán –, melyek sok évtized elteltével sem igen orvosolhatóak. Gondoljunk csak az előző társa­dalmi rendszerben kiválóan működő ipari üzemek, mezőgazdasági szövetkezetek eszement szétverésére, a töme­gessé váló munkanélküliségre, a mára négymilliót meg­haladó mélyszegényre, a százezer körüli hajléktalanra, vagy a sokezret meghaladó éhező gyermekre, illetve az egészségügy kínlódásaira és a tanulási lehetőség gáncs­vetőire. Az ország vezetőinek döbbenetes megnyilat­kozásaira, akikből hiányoznak a morális fékek, gátak. Hiszen sokukból kiderült mára, hogy köztörvényes bűnö­zők. Maffiatagok, akik nem gyilkolnak, amíg nem muszáj, addig csak lopnak, csalnak, hazudnak, de ha muszáj, ak­kor lövetnek.

Rendszerváltoztatással a magyar nép nemzedékek jövőjét tette bizonytalanná. Aligha léteznek a jelenleginél lehangolóbb, vészterhesebb társadalmi, gazdasági, poli­tikai körülmények, helyzetek az egykor biztonsághoz szokott és jobb sorsra érdemes magyar nemzet számára.

Dr. Südi Bertalan

Hírek Kínáról

Kiemelt figyelemmel kísérek min­den olyan eseményt, amelyik Kí­náról szól. Elmegyek azokra a ta­lálkozókra, ahol bővíthetem isme­reteimet. Ez év novemberének elején miniszterelnökünk talál­kozott Rigában a kínai miniszterelnökkel. Találkozott a kínai és a magyar legfőbb ügyész is, szin­tén novemberben.

Megbeszéléseik lényege: megerő­sítik a kapcsolatokat a jog terü­letén, gazdasági és kereskedelmi területen. Ez a kapcsolat hosszú múltra tekint vissza (mi tudjuk, hogy ez a kapcsolat a szocializ­musban is erős volt, sőt jelenleg pártunk is a mai kínai párttal baráti szálakat épít), és folyamatosan fej­lődik.

A Budapest és Belgrád közötti va­sútvonal felújítása is megkönnyíti az áruk szállítását Kína és Európa között. Kína reméli, hogy Magyarország előmozdíthatja az Uniónál, miszerint belátható időn belül csatlakozhatnak a WTO-hoz. Orbán szerint „Magyarország és a közép­európai országok elkötelezett, ha­tározott és hangos támogatói a kínai-európai együttműködés­nek”. Országunk exportál legtöb­bet Kínába.

Az elmúlt évben országunkban letelepedők 20%-a kínai volt, ami 167 ezer bevándorlót jelentett. Vannak nálunk kínai iskolák, az áruházak sokaságáról nem is be­szélve. Külön elhatárolt temetői rész is található Budapesten. Nekünk is nagyon fontos, hogy a kínai emberek sikereket érjenek el az űrhajózásban, az élet minden területén.

Legyen béke, hogy minél hama­rabb felnőtt és művelt, nagykorú emberiség lakja ezt a bolygót.

Dudás György

TILTAKOZUNK!

A déli országrészből, a 4-es fő­úton Pest felé igyekvő autósok, amikor meglátták a tiszaligeti bejárat előtt az emlékművet, ame­lyik évtizedeken a Felszabadulás néven volt ismert, megnyugodtak, itt vagyunk Szolnokon.

Mi munkáspártiak az 1945-ös felszabadulást, valamint Szolnok felszabadulását is ünnepeltük a szobor előtt, amelyik egy hatalmas háttér előtt fiatal férfit ábrázolt fel­emelt kézzel. Egyikben zászlót tartott. A győzelem zászlaját.

Évtizedeken keresztül járt oda a megye népe ünnepelni, emlé­kezni. Ünnepeltük a háború végét, emlékeztünk az elesett hős ka­tonákra. A rendszerváltás után is éveken keresztül valamennyi párt, a megye, a város képviselői is le­rótták tiszteletüket, koszorúkkal, rövid politikai ihletésű műsorokkal. Valóban egyre fogyott a részt vevő pártok száma, de még az MSZP kitartott mellettünk. Mi történt eb­ben az évben? Készültünk ismét az emlékezés megtartására, de az emlékmű nem volt sehol. Ezt a megye és város vezetése lerom­bolta. Bántotta a szemüket. Nekik nem kell semmi, ami a szocializ­mus korszakára emlékezteti az embereket.

Felháborító a Felszabadulási Em­lékmű Szabó László és Barna Gábor szobrászművészek alkotá­sa az Emlékmű eltávolításának a gondolata is. Ha az MSZP kép­viselői tettek volna a lerombolás ellen, meg lehetett volna menteni. Erről nem hallottunk.

Mi, a Munkáspárt, annak elle­nére, hogy már utána vagyunk az eseménynek, határozottan elítél­jük a rombolást és mindazokat, akik eldöntötték és végrehajtották azt.

A megyei Munkáspárt nevében: Bencsik Mihály

SÜDI BERTALAN: ŐSZT IDÉZŐ ŐSZI HERVADÁS

(Házasságunk 60. évfordulójára)

Virágos kertünk szegélyén, a hűsben

Piros pünkösdi rózsaszál bólogat:

Égazúr fürdik bárányszín-ezüstben,

Szellőajk hint a szirmokra csókokat.

Ölel a csend, s a lelkünk ámulását

Végtelen tájakra csalja untalan:

Hat évtizeden ifjúságunk száll át:

Suhanó gerlepár, örök-nyugtalan.

Ó, régi kert, lelkünk ifjonti álma,

A múlt köntösében állsz újra elénk,

Reánk köszön a kis fád zsenge ága

És virágsokaság mosolyog felénk.

A régi kertre szemünk rácsukódik,

Felszedjük a reggel harmat­könnyeit:

S míg ifjúságunk hangja visszazajlik,

A szerelmi mámor újra fölhevít.

Jó látnunk, hogy a múlás meg-meghátrál,

Emlékek súlyától visszakényszerül,

Ha őszbehajló életünk hídjánál

Letűnt ifjúságunk arca földerül.

Elidőzünk az őszi fordulónál,

Fut az életünk - törvénye sír-igaz -,

S bár a szívünkön a vénség szája rágcsál,

Megmaradt az emlék, nem kell más vigasz.

Megfakult már az első közös álmunk,

Visszaemlékezni mégis oly csodás,

Él bennünk a képe és öröm látnunk,

Hogy tavaszt idéz az őszi hervadás.

EGYEBEK

– Rendszeresen hírt adunk a Kubában történt eseményekről, Fidel Castro életéről, egészségéről, az ellene elkövetett merényletek számáról. Most a haláláról kell tudósítani olvasóinkat, mert 2016. november 25-én örökre lehunyta szemét. A világ népe, köztük magyarok és kiemelten pártunk őszinte részvétünket fejeztük ki országa, népe, kormánya, testvérei leszármazottainak.

***

– November 26-án tartott Szabó Ervin Akadé­mián, Aranyjelvényt kapott Szirmai Jenő, 95 éves volt OTP igazgató, párttársunk. A kitüntetést személyesen vette át pártunk elnökétől.

Az akadémia témája a internet használata, az okos­telefon értelmes alkalmazása volt. Majd a jelenlegi kül- és belpolitikai helyzet értékelése.

***

– A legutóbbi közvélemény kutatások szerint pártunk ismeretsége 1% fölött van. Korábban nem volt mérhető, értékelhető adat.

***

– December 7-én megyei elnöki ülés lesz, ahol részt vesznek a KB-tagok közül Karacs Magdi és Hajdu József.

***

– December 17-én pártunk megalakulásának évfordulóját ünnepeljük országszerte.

MEGJELENTEK A MUNKÁSPÁRTI NAPTÁRAK

Asztali naptár              500-, Ft/db

Kártyanaptár               10-, Ft/db

***

Novemberi számunkban írtunk arról, hogy akciónapot tartunk országszerte az USA, valamint Kanada és az EU közötti kereskedelmi és gazdasági szerződések ellen. Ennek a szerződésnek egyik eleme, hogy génmanipulált termékek jönnének hazánkba (ezek az egészségre ártalmasak), a má­sik, hogy az olcsó termékek létszámleépítéseket eredményeznek nálunk is. Van már így is elég mun­kanélküli. Ezek az akciók megtörténtek. Nemcsak a megyei vezetők voltak jelen, de a KB tagjai is elutaztak több helyre: Dunaújváros, Nyíregyháza, Gyula.

Karácsonyi fohász

Mindig van új holnap és van szeretet

Ne ejts ma több könnyet, szűnjön kételyed,

Karácsony van ismét, a bú nem való,

Mégis kér a fohász, letérdel a szó.

Legyen minden napon béke, szeretet,

Megértés vezesse az embereket,

Kerülje a bánat a családokat,

Ne kelljen megérni új csapásokat.

Mindenkinek legyen elég kenyere,

Feje felett fedél, s legyen meleg,

Új reményt kapjon az elkeseredett,

Szeretet teremjen gonoszság helyett.

Ha erős a hited nem vagy egyedül,

Ami kudarc volt ma, holnap sikerül:

Mert mindig van remény, nyújtsd hát a kezed,

Mindenkinek jut egy szeretetszelet.

***

Adjon az Isten szerencsét,

szerelmet, forró kemencét.

Üres vékámba gabonát,

árva kezembe parolát,

butellámba pálinkát!

Boldog karácsonyt!

Jászkun Munkás, 2016. november

Szegények bizonytalansága

A kevesek által áhított és felfokozott eufóriával végrehajtott rendszerváltás legvissza-taszítóbb következménye ma az állandósult bizonytalanság. A szocialista rendszer helyébe léptetett vadkapitalizmus embertársaink számottevő hányadának reményteli jövőképét szertefoszlatta, s a perspektívátlanságot, a fölöslegesség létállapotát, a másodrendűség megalázó státusát nyújtotta nekik cserébe. Huszonöt esztendei tapasztalat függvényében kijelenthető, hogy a mostani társadalmi viszonyok össze sem hasonlíthatóak a fondorlattal felszámolt és vég nélkül becsmérelt szocializmus erényeivel, a ,,puha diktatúra” idején a többségnek nyújtott lehetőségek emberi vonatkozásaival. Ha a számos pozitívum mögött csak a munkalehetőséget említjük: azt, hogy aki akart, végzettsége szerinti munkakörben dolgozhatott, s nem kellett attól tartania, hogy munkahelyéről máról holnapra utcára kerül, fölbecsülhetetlen az előnye a tömeges munkanélküliség forrását képező mostani társadalmi állapotokkal szemben. Még akkor is, ha a foghíjas szervezettség következtében számos profitorientált ágazatban fölösleges munkaerőt is alkalmaztak.

Fölbecsülhetetlen értéke volt annak a rendszernek, hogy a dolgozót elsődlegesen embernek, s nem kizárólag olyan profittermelő munkaerőnek, termelési tényezőnek tekintették, akit munkáltatója gátlástalanul utcára tehet, ha profitérdekei éppen ezt diktálják. A bizonytalanság okozta szorongást eddig mindazok megtapasztalhatták, akik olyan társadalomban kénytelenek élni, melyben szinte fölülmúlhatatlan a szegénység. A kapitalista rendszer botrányos szegénységkrónikáját az irgalmatlanul kizsákmányoló tőke írta és írja a kárvallottak, a vesztesek számára. A munkahelyek tömeges megszűnése, a munkásszállások bezárása, a kilakoltatások, a falvak termelőszövetkezeteinek szétverése, a szociális foglalkoztatóként működtetett állami szektor ellehetetlenítése okozta, hogy az országban tömegével vannak munkanélküliek, hajléktalanok, éhező gyermekek, a gyógyszereket pénz híján mellőzni kényszerülő betegek, kisnyugdíjból vegetáló idős emberek, a hivatalosan is több millión felüli létminimum alatt tengődők, egyszer s mindenkorra elesettek, éhbérért robotolók.

A gazdagok, a rendszerváltás politikai és gazdasági nyertesei példátlan közönnyel tekintenek a tömeges elszegényedésre. Részvétlenül nézik, hogy százezrek sodródnak a társadalmi lét peremére, válnak az állam irányítóinak közös hibájából roncsemberekké. Mintegy négymillióra tehető immár azok száma, akik leszakadóban vannak a társadalom nehezen megkapaszkodó csoportjaitól.

A mai rendszerben a verseny és a haszonszerzés kíméletlenül félrelöki a gyengéket, a képzetleneket, az időseket és általában mindenkit, aki képtelen alkalmazkodni a kevesek újjáéledt úri muris világához. Az új évezred kezdetének Magyarországában ugyanis a társadalmi szolidaritás nem egyeztethető össze a tőke érdekével.

Dr. Südi Bertalan

SÜDI BERTALAN: HONFIAK, MEGTÉVEDTETEK!

Minél nehezebbnek látszik a jövő,

Annál vonzóbb lesz számunkra a múlt,

Minél silányabbá válik életünk,

Annál több lesz az ínségbe szorult.

Kárvallottként most lakolunk igazán,

Hiszen a szabadság bajba került:

Szellemi útonállás vált divattá,

A tisztesség ingoványba merült.

Hogyan élhetnénk ma békés életet,

Ha sokunknak társa lett a nyomor:

Ifjúságunk sem vidám, mint a múltban,

A tétlenségtől arca búskomor.

Mit üzen nektek a jövő, ifjaink?

Kényszerűséget a bűnözésre?

Hisz’ arcotokra reménykedés helyett

A tétlenkedés közönyét mérte.

Vagy hazátok elhagyására intett,

Hogy legyen kenyeretek, otthonotok?

És idegenben beteljesülhessen

Munkával teremtett honi álmotok?

Mi lesz, ami utánatok marad?

Romhalma a zsarnok kényszerének?

Éltetni nem, csak temetni tud hazánk,

Ha sírgödre lesz a létezésnek.

Rászedett honfiak, nem vigyáztatok,

ősi magyar átok vert titeket:

Földi megváltóért sóvárogtatok?

Poklot kaptatok s ördög-híveket.

Ők magasztalják a gyehenna urát:

Nem számít nekik, mennyi vétke van:

Ünnepük, mert a nyomor bugyraiban

Tengődők körül csönd és béke van.

A NAGY OKTÓBER

November 7-én volt 99. évfordulója a Nagy Októberi Szocialista Forradalomnak. A hatalom még véletlenül sem szólt róla, mert úgy félnek a proletárhatalom gon­dolatától is, mint az ördög a tömjéntől. A magukat bal­oldalinak kikiáltó pártok is hallgattak, mert ők rég elfordultak a szocialista eszmétől.

Jó volna, ha tudnák, hogy a világtörténelem része, hogy 1917-ben a munkások, parasztok kezébe került a hatalom. A forradalomnak voltak előzményei, ami kiváltotta a nép megmozdulását, és volt egy vezér, akit úgy hívtak: Vlagyimir Iljics Uljanov (Lenin).

A parasztság elszegényedési folyamata a forradalom előtt annyira előrehaladott volt, hogy tizenegy millió parasztnak jutott annyi föld, amennyivel harmincezer földbirtokos rendelkezett. 1901-ben éhség következett be. Az a kevés muzsik szerencsés volt megszedte ma­gát és minden földet felvásárolt és azt bérbe adta a nyomorban élőknek. A folyamat oda vezetett, hogy egy szűk réteg egyre gazdagabb lett és a többség meg nyomorban élt. Ez a folyamat zajlik ma hazánkban is. A válság napjaiba betiltották a Zsizny (Élet) című folyóiratot egy vers közlése miatt. A költeményt Maxim Gorkij írta, és ez volt a címe:

A VIHARMADÁR DALA

Vad vihar jő nemsokára!...

Viharmadár hangja szól így

Villámlások közt merészen,

Zúgó tenger fölött is

Győzelemnek prófétája:

Jöjj vihar, s légy még erősebb!

A mai hatalomnak figyelmébe ajánlom ezt a verset. Meggyőződésem, hogy a jelenlegi társadalmi-gazda­sági alakulat is véget ér. A társadalom objektív törvényszerűsége ezt ki fogja kényszeríteni.

Remélem, hogy ez a forradalmi változás vérnélküli lesz.

Horváth Sándor

Látványszervezés

Civil ruhát viselő két rendőrtiszt beszélgetését volt alkalmam hallgatni nemrég, akik a hazai bűnügyi helyzetről folytattak eszmecserét. Egyikük a szervezett alvilág gazdasági háttere meggyengítését, majd összehúzódását jelölte meg testülete legfőbb teendőjeként. Erre a hitetlenkedő társa azt állította: mivel a bűnözés jórészt állami szinten ügyködő szereplőkkel történik, a hatásos fellépés lehetetlen. Legföljebb frázispufogtatásokkal kísért „látványszervezés” lehetséges.

Az utóbbi vélekedés tűnik meggyőzőnek számomra. A kizsigerelés, a munka nélkül tengődés, az éhezés és tömeges elnyomorodás reneszánszának, valamint az állami szintű korrupciók, összefonódások korát éljük. Következésképp a szervezett alvilág gazdasági hátterének fölszámolását, összezúzását célul megjelölni fából vaskarika. Főbenjáró delictumokat, mint amilyeneket kormányzati körökben követnek el tőkés relációban, s főleg diktatúrában hatásosan gyéríteni, megszüntetni éppen ezért nem több jámbor óhajnál. Hiszen maga a tőkés rendszer gazdasági szerkezete teremt olyan állapotokat, melyek bázisául szolgálnak a bűnözésnek. Az elkövetés mikéntjére pedig pontosan olyan stílus jellemző, mint amilyen módon a társadalmi igazságtalanság sora megvalósul.

Amíg a szocializmusban egymásnak ellentmondó ideológiák ütköznek egymással, napjainkban különféle érdekcsoportok (te tolod az én szekeremet, én tolom a tiédet) hadrendjei között zajlik a harc. Miközben kíméletlen támadásokat intéznek egymás érdekszférái ellen a mind vaskosabb koncok birtoklásáért (lásd Orbán–Simicska ügyet), az illetékes hatósági szervek némák maradnak. Olyan tényezők birkózása zajlik, melyek esetében azt vélhetjük, hogy nem a bűnök elkövetéséhez, hanem a bűnüldözéshez van igazi kurázsira szükség. A szervezett alvilág elleni akciók sikere alighanem mindaddig pirrusziak lesznek, ameddig nem váltják fel a jelenlegit emberibb társadalmi viszonyok, a diktatórikus kormányzást pedig valóságos demokrácia. Másszóval, ameddig a mostani társadalmi-gazdasági alakulat változatlan marad, a bűnözések köre – bármilyen „látványszervezés”, állami szintű hazudozás ellenére – bővülni fog, csökkenés helyett. Az sem mellékes szempont, hogy ameddig bizonyos állami vezetőkre súlyosnál súlyosabb bűnök elkövetésének árnyéka vetül, reménytelen vállalkozás lesz a sarzsi nélküliek jogszabályba ütköző „kilengéseit” számon kérni. Tiborc zokszavai ötlenek fel általuk: „... aki száz, meg százezreket rabol, bírája lészen annak, kit a nyomor garast rabolni kényszerített”.

Soha nem voltak időszerűbbek az öreg jobbágy főnökéhez intézett sirámai.

Dr. Südi Bertalan

VÉRSZÍVÓK és a reménytelen jövő

Az állatok világában valóban léteznek a vérszívók, a bo­garak rátelepednek azok bőrére és addig szívják vérüket, amíg jól nem laknak.

Ez a jelenség megjelent az emberek világában is, olyan átvitt értelemben, hogy a szegényeken gazdagodó embe­rek vérszívók módjára tönk­re teszik őket. Túl sok ember­nek okoznak szörnyű gondo­kat, fájdalmat, mert nélkülözni kényszerülnek sok min­dent, ami miatt éheznek, fáz­nak. A világban már eddig sokféle rendszer volt, mind­egyikben sokat szenvedett a társadalom többsége, mind­egyikben voltak nagyon gaz­dagok. Érthetetlen számom­ra, hogy miért tűrik az embe­rek ezeket az ügyeskedőket, a vérszívókat.

A kapitalizmus az összes eddig létező rendszer közül a legrosszabb, a gazdagok egyre jobban elnyomják a szegényebbeket. Jelenleg készül egy olyan egyezmény, amely Amerika és az EU között írná elő a kereske­delem törvényeit. Ameriká­ból olyan génmanipulált, ol­csó termékeket hoznának be Európába, amely egyrészről tönkre tenné a mezőgazda­ságunkat, másrészről az em­berek egészségét károsan befolyásolhatná.

Ez ellen minden megyében és városban a Munkáspárt­nak tiltakoznia kell.

Dudás György

EGYEBEK

– Valamennyi TV csatornán a Népszabadság betiltásáról hallani vitákat, kommentárokat. Tiltakoznak az újságírók, mondván a sajtószabadságnak vége.

A Népszabadság 1956 november 2-án jelent meg, kifejezetten az MSZMP lapjaként. A szerkesztőség élén Nemes Dezső, Várkonyi Péter majd Berecz János állt. 1989 októberében felül­kerekedett a szocliberális irányzat, és lekerült címoldaláról a „Világ proletárjai egyesüljetek” jelszó. A valamikori 810 ezer példányszámból 2016-ra 37 ezer maradt. Ezt az újságot siratja a jelenlegi sajtó.

Mi sem örülünk igazán a ténynek, de baloldalibb országos napi lap hiányát érezzük.

* * *

– Vietnamban tartották a Kommunista és Munkáspártok 18. Nemzetközi Találkozóját, ahol Thürmer Gyula pártelnökünk képviselt bennünket. Elmondta, hogy 10 évvel ezelőtt járt utoljára Vietnamban és összehasonlításként beszélt arról, hogy a biciklik helyett milliónyi gépkocsi, az apró szatócsboltok helyett bevá­sárlóközpontokat találni. Az egy főre a GDP 200 dollárról ma 2000 dollár esik.

* * *

– November 8-án Országos Munkáspárti Akciónap volt. Az USA az EU tárgyalásokat folytat a transzatlanti kereskedelmi és beruhá­zási partnerség létrehozásáról. Hasonló meg­állapodás készül Kanada és az EU között is. Nem kérünk egyik megállapodásból sem. Ezért tiltakozó Petíciót adtunk át a megyei és városi vezetőknek országszerte.

Helyreigazítás: Újságunk szeptemberi számában megjelent a „A proletárhoz” című vers dr. Révész István munkája. Elnézést kérünk a hibáért.

A NOVEMBER 8-i DEMONSTRÁCIÓ

Új versenyhelyzet előtt állunk. Szabadkereskedelmi egyezmény (TTIP) van kilátásban az USA és az EU között. Mit hozhat ez nekünk a konyhára? Génmó­dosított termékeket? Vegyszerezett húsárukat? Amerikai szabályok bevezetését? Európa tisztában van a liberális gazdaságpolitika alapelvével, miszerint aki nem ver­senyképes, aki nem piacképes, az pusztuljon el! Ugye, senki sem vitatja, hogy e szörnyű ítélet elszenvedője csakis Európa lehet, mivel nem vagyunk azonos súlycsoportban Amerikával. 1989-ben Kelet-Európa esett áldozatul a multinacionális tőkének, most pedig az EU van soron. A háborúban kétszer nem szabad el­követni ugyanazt a hibát. Tegyünk ellene, míg nem késő! A Munkáspárt arra kéri a miniszterelnököt, hogy ne írja alá ezt a szerződést! Ennek utcai demonstrációval is nyo- matékot adtunk november 8-án. Neves – nem marxista szellemiségű – közgazdászok meggyőző érveivel szól­unk a TTIP aláírása ellen, és találkoztunk az államha­talom helyi képviselőivel, a polgármesterekkel is. Európa maradjon az európaiaké!

BÚCSÚZUNK

November 6-án Tiszaburán elbúcsúztunk DULL JÁNOS volt párttagunktól, aki 1945-ben született Tiszaroffon. Feleségével a négy fiúgyermekük mellett három fogadott gyermeket neveltek fel.

A szertartáson számos unoka, rokon, ismerős, valamint a Munkáspárt vezetői is képviselte a megye tagságát. Őszinte részvétünk a családnak.

Bencsik Mihály