2011. március 30., szerda

Jászkun Munkás, 2010. november

A Nagy Októberi Szocialista Forradalom alkalmából mély tisztelettel és köszönettel emlékezünk a Dicső Szovjet Hadseregre, amelynek katonái felszabadították hazánkat a fasiszta hordák rémuralma alól.

Pártkongresszus decemberben

A Központi Bizottság 2010. október 9-ei, szombati ülése december 11-ére összehívta a Munkáspárt 23. kongresszusát. A kongresszus két szakaszban végzi majd a munkáját. A decemberi várhatóan nyilatkozatot fogad el a párt jövőjéről, dönt az új pártprogram kidolgozásáról, és megválasztja a párt elnökét, Központi Bizottságát és a Pénzügyi Ellenőrző Bizottságot. A második szakaszára 2011. február-március folyamán kerül sor. A küldöttek ekkor vitatják meg az új pártprogram irányelveit, amely ezt követően tagsági vitára kerül.
A Központi Bizottság a párt elnökének jelölésére jelölőbizottságot hozott létre a Központi Bizottság tekintélyes személyiségeiből. A bizottság vezetője dr. Hajdú József, a Központi Pártetikai Bizottság elnöke lett.
A Központi Bizottság megvitatta és elfogadta a kongresszusnak benyújtandó beszámolóját. Meghallgatta, és tudomásul vette Karacs Lajosné alelnök tájékoztatását a párt anyagi helyzetéről és Vajda János alelnök beszámolóját az önkormányzati választásokról.
A Központi Bizottság új Elnökséget választott tekintettel arra, hogy párt eddigi Elnöksége tekintettel a kongresszusra lemondott. A KB ezzel kapcsolatos határozatát teljes terjedelemben közöljük.

A Központi Bizottság határozata a Munkáspárt 23. kongresszusának összehívásáról

1. A Központi Bizottság 2010. december 11-én, szombatra összehívja a Magyar Kommunista Munkáspárt 23. kongresszusát.
2. A kongresszusra mintegy 200 küldöttet válasszunk. A Központi Bizottság és a Pénzügyi Ellenőrző Bizottság tagjai szavazati joggal vegyenek részt.
3. A kongresszusra készüljön el a Központi Bizottság és Pénzügyi Ellenőrző Bizottság beszámolója. A KB októberben tárgyalja meg.
4. A Központi Bizottság javasolja, hogy a kongresszus két szakaszban végezze munkáját. A kongresszus az első szakaszban fogadjon el nyilatkozatot a párt jövőjéről, döntsön új pártprogram kidolgozásáról, és válassza meg a párt elnökét, Központi Bizottságát és a Pénzügyi Ellenőrző Bizottságot.
5. A második szakaszára 2011. február-március folyamán kerüljön sor, s vitassa meg az új pártprogram irányelveit, amely ezt követően kerüljön tagsági vitára.
6. A kongresszus első szakasza előtt a megyei és budapesti szervezetek vitassák meg a párt jövőjéről szóló nyilatkozatot és a párt vezető szerveire tett személyi javaslatokat.
7. Az alapszervezetek, a területi pártszervezetek új vezetőségeiket 2011. február végéig válasszák meg.
Budapest, 2010. október 9.
Központi Bizottság

Méltó megemlékezés a hazánk felszabadításáért életüket áldozó hősökre Rákócziújfaluban

Hazánk felszabadulásakor egy szovjet katona, Pavel Petrovics Kublin életét vesztette 1944-ben a Tisza folyó közelében.
Unokahúga most kereste meg a helyszínt, és a követség segítségével szép emlékművet állíttatott a számára, sőt egy hazai, szovjet nyírfácskát is ültetett bele.
Rákócziújfalu polgármestere megígérte az emlékmű folyamatos rendbetételét. Az igazsághoz tartozik, hogy a szocializmus évtizedeiben az iskolások rendszeresen kijártak a helyszínre egy-egy szál virággal.
Köszönet Rákócziújfalu polgármetserének és a falu lakosságának ezt a szép tiszteletet az elesett hősök emlékének.
Munkáspárt Megyei Elnöksége

A magyar kapitalizmus legnagyobb természeti katasztrófája

A Magyar Kommunista Munkáspárt megdöbbenéssel értesült az ajkai vörösiszap-katasztrófáról. Őszinte részvétét fejezi az áldozatok hozzátartozóinak, és mindazoknak, akik kárt szenvedtek. A Munkáspárt gyűjtést szervez a károsultak megsegítésére, és kér mindenkit, hogy segítsünk bajba jutott embertársainkon.
A Munkáspárt felháborítónak tartja, hogy felelős személyek a mundér becsületét védik, a múltra mutogatnak, félrebeszélnek, akkor, amikor emberi sorsok kerültek veszélybe mások hibái miatt.
A Munkáspárt támogatja a kormány szándékát arra, hogy megtalálják a katasztrófa személyes felelőseit, mindazokat, akik hanyagsága, felelőtlensége emberéletekbe került, és súlyos anyagi károkat okozott.
A Munkáspárt úgy véli: ennél sokkal többről van szó! Az ajkai vörösiszap-katasztrófa a magyar kapitalizmus legnagyobb természeti katasztrófája. Az elmúlt időszak árvizei, és a mostani válság is jelzi, hogy nem csupán egyes személyek mulasztásáról van szó.
A magyar kapitalizmusban rendszerében van a baj. A gazdaságot felelőtlenül, átgondolatlanul privatizálták, a magánvállalatok csak a haszonból részesülnek, a terhekből kihúzzák magukat, büntetlenül szennyezhetik a környezetet.
Az állam nem ura a helyzetnek. Folyamatosan vonult ki alapvető közfunkciók elvégzéséből. A zavaros törvények miatt nem világos, hogy mi az állam, mi az önkormányzat, mi a magánszféra feladata. E miatt a társadalom számára fontos feladatok maradnak gazda nélkül.
Az elmúlt két évtized kormányai szőnyeg alá söpörték a problémákat annak ellenére, hogy a tudósok, a szakemberek, sőt maga a lakosság is felhívta a figyelmet arra, hogy a bajokat meg lehet, és meg kell előzni. Az ország pénzéből mindenre jutott, csak éppen a megelőzésre, gátak építésére, csatornák tisztására nem adtak soha elegendő pénzt.
A hadsereget leépítették, a sorkatonai szolgálatot megszüntetették, a katonákat nem hazai feladatokra, hanem külföldi missziókra képezik ki. Mindez oda vezetett, hogy az ország lényegében nem rendelkezik a katasztrófák elhárítására alkalmas katonai erővel.
A magyar kapitalizmus szülte azt is, hogy az élet minden területén eluralkodott az önzés, nincs társadalmi szolidaritás, az egyéni érdekek elsöprik a társadalom közös érdekeit. Az elmúlt két évtized parlamentjeinek, kormányainak a felelőssége, hogy engedték általánossá válni ezt a szemléletet.
A Munkáspárt határozott intézkedéseket vár el a kormánytól. Az állam teljes mértékben kárpótolja azokat az embereket, akik önhibájukon kívül elveszítették lakásukat, földjeiket, egész életük munkájának eredményét. Büntessék meg a katasztrófa személyes felelőseit! Az állam gondoskodjon a katasztrófákra való felkészülésről, hozzanak világos törvényeket, és azokat tartassák be! A megelőzésre jusson több pénz és figyelem! A hadsereget erősítsék meg! Lépjenek fel az önzés, az egoizmus szemlélete ellen!
Budapest, 2010. október 7.
Munkáspárt Elnöksége

A kínai kommunisták részvétüket fejezték ki a vörösiszap-katasztrófa miatt

Őszinte részvétünket fejezzük ki a magyar népnek a vörösiszap-katasztrófa miatt – mondotta Qian Naicheng, a Kínai Kommunista Párt Külügyi Osztályának helyettes vezetője kedden Pekingben, amikor találkozott Thürmer Gyulával, a Munkáspárt elnökével. Thürmer a KNDK-ba tartva rövid ideig megállt Pekingben. Népeinket hagyományos barátság köti össze, és ennek fontos eleme a Kínai KP és a Munkáspárt közötti viszony – emelte ki a kínai párt képviselője. Kína a kapcsolatok fejlesztésére törekszik Magyarországgal minden téren. A Munkáspárt az elmúlt húsz évben mindig is hangsúlyozta a magyar-kínai együttműködés fontosságát. A mostani magyar kormány nyit Kína irányában. – mondta a Munkáspárt elnöke. A Munkáspárt elvárja a kormánytól, hogy az EU soros elnökeként tegyen meg mindent Kína piacgazdasági státuszának elismeréséért, a csúcstechnológiai export korlátozásainak megszüntetéséért.
Qian Naicheng elmondta, hogy a kínai GDP évi 11, 4 százalékkal emelkedik, s az ország mára a világ második gazdasági hatalmává vált. Ugyanakkor a gazdasági alapokat, az egy főre jutó GDP-t tekintve még lemaradásban van.
Thürmer Gyula tájékoztatást adott Magyarország életéről, a tőkés világválság magyarországi következményeiről.
Véleménycserére került sor a szocialista építés magyarországi és európai tapasztalatairól, az 1989-90-es rendszerváltás okairól, a szocializmus és a piac viszonyáról. Thürmer Gyula kifejtette a Munkáspárt álláspontját a nemzetközi munkásmozgalom helyzetéről, hangsúlyozva, hogy a tőke nemzetközi támadása ellen a jelenleginél sokkal hatékonyabb összefogásra lenne szükség.
Thürmer Gyula szerdán a Koreai Munkapárt meghívására hivatalos látogatásra Phenjanba utazott.
Munkáspárt Megyei Elnöksége

Párizs – 1947

Manapság sok szó esik a trianoni békeszerződésről. Köztudott, hogy ez a diktátum (1920. június 4.) igazságtalan és lealázó feltételeket szabott a legyőzöttekre, többek között Magyarországra is. Olyan sokk érte az országot, melyet máig sem tudott kiheverni. A horthysta elit sohasem nyugodott bele, ezért mindig napirenden tartotta a revans gondolatát. Ez a nezeti sérelem taszította hazánkat a náci Németország karjaiba, és vitte bele a második világháborúba. A hitleristák vezette katonai szövetséget a fasisztaellenes tábor – az emberiség nagy szerencséjére – legyőte. A második világháborút a párizsi békeszerződések zárták le (1947).
Magyarország is a „vádlottak padjára” került. A történészek véleménye e békeszerződések minősítésében markánsan megoszlik. A kérdés: igazságos vagy igazságtalan volt-e a diktátum? Megítélésem szerint igazságos volt. Ezt akkor is nyíltan ki kell mondani, ha „ellenünk” szól az ítélet. Párizsban 1946–1947-ben ülésező 21 győztes országnak volt feladata tető alá hozni a korszakos békeművet, mely végül is a győztes hatalmak közötti kompromisszumok alapján látott napvilágot. 1946. augusztus 8-án Molotov szovjet külügyminiszter így nyilatkozott: „... törekednünk kell az összhang – az egymásnak teendő ésszerű engedményekre...”
A 22 tagú magyar békedelegáció vezetője Gyöngyösi János külügyminiszter lett. Tagjai a kormánykoalíció valamennyi pártja volt. A Magyar Kommunista Pártot Gerő Ernő képviselte. Az előzetes tárgyalásokon a partnerek megegyeztek abban, hogy ki kell alkudni bizonyos méltányos területi korrekciót. Ezzel az MKP is egyetértett. A vita a mértékek körül bontakozott ki: voltak, akik a wilsoni néprajzi határok mellé álltak, mások kevesebbel is beérték volna. Egyesek Románia viszonylatában – 22 000 négyzetkilométert követeltek (ami felét tette ki a második bécsi döntésnek), néhányan 5 000 négyzetkilométer mellett kardoskodtak. A kommunisták, Révai József, Farkas Mihály és Horváth Márton is kiálltak egyes magyar területek visszacsatolása mellett, de óva intettek az irreális túlzásoktól. A Szovjetunió véleménye szerint: Budapestnek viselnie kell a felelősség reá eső részét, mert nem lehet a magyarokat megjutalmazni, amiért a végsőkig kitartottak a németek mellett.
Miután a csehszlovákok és a románok mereven elutasítottak minden magyar területi igényt, a szovjet fél a magyar javaslatokkal szemben foglalt állást. Az úgynevezett pozsonyi hídfő kérdésében (Dunacsún, Oroszvár és Horvátjárfalu átadása) végül is a csehszlovákok álláspontját fogadta el. Megjegyzendő: Bezenyét és Rajkát nem engedték elcsatolni tőlünk. Párizsban tehát (leszámítva a fenti három községet) nem nyúltak a trianoni határokhoz a mi rovásunkra. A Szovjetunió elvetette az angolszászok tervét az ún. trializmusról, mely hazánknak csak a német-osztrák-magyar monarchia keretében biztosított volna mozgásszabadságot. Párizs gyengéje volt, hogy nem tudta elfogadtatni az utódállamokkal a területükön élő nemzetiségiek demokratikus autonómiáját.
A békekötés legfájóbb intézkedése ugyanis a területi kérdéseket érintette. Párizs hozzájárult haznák nemzetközi elismertségéhez, antifasiszta-demokratikus, gazdasági fejlődéséhez. Trinaon és Párizs revíziójának irredenta követelése nehezíti a térség békéjének, stabilizálódásának megteremtését.
A párizsi békét 1947. február 10-én írták alá. Tudomásul kell vennünk, hogy ma már Magyarország történelmét nem Trianonhoz, hanem a második világháborút lezáró s a demokratikus kibontakozást biztosító békéhez kell kötnünk, ha nem akarunk elveszni az anakronizmusok és kalandorságok világában.
Hegedűs Sándor

Egy magántulajdonos paraszt az 1980-as évek elején

Talán vannak még olyan emberek, akik emlékeznek arra a reklámfilmre, amely azt akarta tudósítani, hogy Magyarországon milyen gazdag a tsz –, és hogyan él a kistulajdonos paraszt.
Szöveg nélkül az alábbi kép volt látható. Egy mezei út vezetett át a tsz földjén, a baloldalon kukorica volt, a jobb oldalon egy Rába-MAN tárcsázta a tarlót. A hatalmas gép vitte azt a sok tárcsát, mint Floki a lábtörlőt. Az úton ment egy lóval vontatott szekér, mellette egy ember. De azt úgy képzeljék el, hogy ilyet életemben soha nem láttam. Mert a szekérnek mind a négy kereke igen nagy nyolcasokat hagyott, és legalább százévesnek látszott. A ló a gebék királya lehetett, mert olyan sovány volt, hogy csak cammogott. A paraszt kb. 50 éves lehetett, magas, sovány, csizma és priccsnadrág volt rajta, de olyan kopott, hogy akár százéves is lehetett. A kalapja a fején: mint akit a jég ezerszer elvert, kb. egyhetes szakáll, ápolatlan és igen sunyi tekintete volt.
Nos, ez volt az első kép. Egyszerre lehetett látni a hatalmas gépet, amint könnyedén és igen tempósan elmegy, és az úton azt a szánalmas parasztot a lovával.
Megáll a paraszt, és a régi kaszát leveszi a szekérről, és elkezdi kaszálni az árokparton a füvet. Azonnal láttam, hogy annak az embernek soha nem volt a kezében kasza, mert úgy nézett ki, mint amikor az afganisztánok bottal verték a mákültetvényt. Ilyen ostoba kaszálást csak az tud bemutatni, akinek kasza soha nem volt a kezében.
Vagyis a reklám készítői nagyon melléfogtak, mert ilyen nyomorult paraszt a szocializmusban nem volt. Minden üzem, gyár, tsz, állami gazdaság kapuján ki volt írva, hogy munkásfelvétel van. A legtöbb helyen volt munkaruha, üzemi étkeztetés, munkásszállás, orvosi ellátás, üdülés, kirándulás, beiskolázási segély stb. A sokat gúnyolt szocialista brigádok legtöbbjének a vállalásaiban olyanok is voltak, akik patronáltak óvodákat, bölcsődéket, és a legkülönbözőbb munkákat szakszerűen végezték el.
A tsz-ek gondoskodtak az öregek otthonáról, a volt tsz-tagokról, még kirándulni is elvitték. És mi van ma? És holnap mi lesz? Ugyanaz, mert a parlamenti pártok mindegyike kapitalizmust akar – becézve piacgazdaságot.
Gondolkodj, magyar!
A Fidesz már volt hatalmon.
Dudás György, Budapest




Egy szándékos mulasztásról

A különféle célzatos mulasztásokat többnyire azért követik el, hogy bizonyos sanda szándékok mögé bújtatott praktikák kiismerhetetlenné váljanak, sundám-bundám elkendőzött törekvések testet ölthessenek a gyakorlatban.
Alighanem a rendszerváltoztatás indítványozása és végrehajtása függvényében történt meg legújabb kori történelmünk legalpáribb mulasztása, melyet bizonyos politikai potentátok és szekértolóik követtek el az ország és a magyar nép többségének rovására. Mulasztásuk hátrányos következményeit a ma élőkön kívül a jövő nemzedékei fogják kényszerből viselni: hiszen a szocializmus keresztre feszítése emberi sorsokat pecsételt (pecsétel) meg, tett (tesz) kilátástalanná, alig elviselhetővé.
Az inkriminált „lefülelés” abban nyilvánult meg, hogy elmaradt a rendszerváltoztatás véghezvitelét megelőző népszavazás. Vagyis annak előzetes kimondása, hogy jöhet a tőke korlátlan uralma Magyarországon. Azok a törvényeken kívül működő pártok, melyek a Kádár-rendszer gátlástalan dehonesztálásából, baloldali ellenlábasaik lejáratását célzó bujtogató, népámító frázispufogtatásokból politikai tőkét kovácsoltak maguknak, s amelyek a szocializmus államalakulatát paternális, bábáskodó, fölöslegesen gondoskodó jelzőkkel illették, mint amely évtizedekig az állampolgárok sorsát érintő legfontosabb ügyekben helyettük, a nevükben, akaratuk, kívánságuk ellenében, megkérdezésük nélkül döntött, nos, ezek a pártok és tisztséviselőik 1990-ben önkényesen politikai fordulatot hajtottak végre anélkül, hgy ehhez a magyar nép hozzájárulását előzőleg elnyerték volna. Parlamentbe kerülésükkel olyan döntésre érezték magukat felhatalmazva, melyhez nem volt sem jogosítványuk, sem népi felhatalmazásuk. Jelesül: a fennálló állami berendezkedés likvidálására intézményeinek eszement szétzüllesztésére – tőlük származó szlogennel: „lebontására”.
Egyikük sem volt kíváncsi a többség véleményére, hogy óhajtja-e egyáltalán az ordastörvények szentesítette tőkés állami berendezkedést. Holott evidens, hogy az hogy az ország egész népességének sorsát, életviszonyát évtizedekre, netán évszázadokra meghatározó döntés kizárólagos jogát azokra illett volna átruházni, akiket a változások leginkább érintenek és megviselnek. Következésképp: a többséget alkotó kisemberekre, a vagyontalanokra, a bérből és fizetésből élő kiszolgáltatottakra. Tőlük illett volna leginkább az alábbi kérdésekkel érdeklődni:
Vajon óhajtanák-e a szociális piacgazdaság elnevezéssel palástolt tőkés termelési viszonyok, s vele a tömeges munkanélküliség intézményesülését? Szimpatizálnának-e az olyan létállapottal, mely közepette tételenségre kényszerülve alamizsnaként odavetett segélyekből, jövedelempótló támogatásokból, szociális járadékokból kell tengődniük, munkás éveiket vegetálva tölteniük, alkotó munkálkodás helyett? Jó szívvel vennék-e, hogy a lakosság alig tizede jogot vindikáljon magának élsőködésre, az ipari és mezőgazdasági üzemek tömeges szétverésére, az ország anyagi javainak elherdálására, az államkassza szemérmetlen kifosztására? Hajlandóak-e a '45 előtti cselédsorsot újfent vállalni, koldusdinasztiákat alapítani, kukák, szeméttelepek guberánsaiként „boldogulni”? Vagyis érthetővé teni számukra, hogy a kapitalizmusban effélékre számíthatnak.
Ám a tőkepárti urak a jövő milyenségét tekintve mellébeszéltek: a demokratikus szocializmus ígéretével ámították a hiszékeny tömegeket. S aligha véletlenül tették. Mivel sokak emlékezetében nem halványult még el a Horthy nevével jelzett testet-lelket megnyomorító kapitalista rendszer emléke, a szocializmus aláaknázói éltek a gyanúperrel, hogy a felsorolt kérdésekre nem remélhetnek igenlő többségi választ. Erre tekintettel a hatalom megragadására eszelősen ácsingózó nábobok és lakájaik jobbnak látták elfülelni az alkotmányjogilag is indokolt referendum kiírását és annak lebonyolítását. A törvényhozás megválasztott tagjaiként, tehát a közvetett demokrácia játékszabályai függvényében véghezvitték a tőkés hatalmi és gazdasági viszonyok „suba alatti” restaurálását.
Az urak tehát palástolták rendszerváltoztatási szándékukat. Tartottak (nyilván nem ok nélkül) attól, hogy a magyar nép többsége az emberközpontú társadalmi rendszer további fennmaradása mellett voksol, s így kétségessé válhat a Horthy-éra intézményeinek a vagyoni cenzusra, valamint a születési előjogra alapított úri Magyarország zöld útjának kiépülése.
Dr. Südi Bertalan

2011. március 17., csütörtök

Ne a múlttal foglalkozzunk, hanem a jelennel!

Munkáspárti állásfoglalás Biszku Béla meghurcolásáról
A Munkáspárt felháborodását és aggodalmát fejezi ki Biszku Béla bíróság elé állítása
miatt. Ez az ügy több szempontból is veszélyezteti a demokratikus vívmányokat, alapvető
emberi jogokat. A jelenlegi hatalom már nem csak az emberek mindennapi életét, hanem
gondolatait is irányítani akarja, a jobboldalnak nem tetsző véleményeket pedig immáron
nem csak elhallgattatni, hanem jogi úton büntetni is szándékozik. Ez a fajta törekvés a
demokrácia rendkívül súlyos korlátozásához, az emberi jogok csorbulásához vezethet.
Mindez összekapcsolódik az Európában egyre fokozódó antikommunista hisztériakeltéssel, a
kommunisták üldözésével. Magyarországon ez a tendencia a Btk. tavaly májusi módosítása és
a Biszku Béla körül kialakult helyzet kapcsán is megfigyelhető.
Biszku Béla ügye valójában nem az 1956-os események megítéléséről szól, hanem arról,
hogy lehet-e 2011-ben egy magát demokratikusnak nevező rendszerben egy 90 esztendős
idős embert meghurcolni azért, mert gondolatai nem egyeznek a törvényhozók véleményével?
Lehet-e, szabad-e az állami politikát egyes erők politikai bosszújára és vérszomjára építeni?
A Munkáspárt álláspontja szerint nincs demokrácia szólásszabadság nélkül. A jelenleg
hatályos Alkotmány is a következőket tartalmazza: „A Magyar Köztársaságban mindenkinek
joga van a véleménynyilvánítás és a szólás szabadságához.” A Munkáspárt követeli, hogy
az Alkotmányban rögzített jogokat ne csak a szavak szintjén, hanem a gyakorlatban is
érvényesítsék!
2010. májusában a Fidesz-KDNP-kormány módosíttatta a büntető törvénykönyvet.
Bűncselekménynek nyilvánították azt, ha valaki „ nagy nyilvánosság előtt a nemzeti
szocialista és kommunista rendszerek által elkövetett népirtás és más, emberiség elleni
cselekmények tényét tagadja, kétségbe vonja vagy jelentéktelen színben tünteti fel.” Hiába
szólaltak meg szakmai és civilszervezetek, a Munkáspártról nem is beszélve, a hatalomra
semmi sem hatott.
Ilyen helyzetben válik lehetővé, hogy egy jobbikos politikus, Szilágyi György kijelentse:
az 1956 utáni "megtorlásokat irányító" Biszku Bélának "nem azért kellene bűnhődnie, amit
mondott, hanem amit tett, hiszen 1956 után több ezer családot tett tönkre azzal, hogy több
száz embert megkínoztatott, vagy megöletett". Ebből a nyilatkozatból egyértelműen kivehető,
hogy a háttérben a Jobbik fanatikus antikommunizmusa, gyűlölettől és vérszomjtól vezérelt
politikai bosszúja áll, a „nemzeti szocialista és kommunista rendszerek bűneinek nyilvános
tagadásáról” szóló törvény csak eszköz Biszku Béla ellen. El kell végre dönteni, hogy a
Jobbik útján haladunk, vagy a demokrácia és Európa útján!
A Munkáspárt úgy véli, hogy az 1956-os események objektív megítélése történészek feladata,
az egész 1956-os kérdéskör történelmi, és nem politikai vita, amit nem a bíróságon, hanem
szakmai alapokon nyugvó, elfogulatlan történészi munkának kell rendeznie.
Nemrégiben Bulgária, Litvánia, Lettország, Magyarország, Románia és Csehország
külügyminiszterei követelték az Európai Uniótól, hogy az EU területén vezesse be azoknak
a jogi üldözését, akik nem fogadják el a kommunizmus és fasizmus elfogadhatatlan
egyenlővé tételét, valamint történelem újraírására és a kommunisták, illetve a kommunizmus
kriminalizálására irányuló kampányokat. Az Európai Unióban azonban ilyen törvény nincsen,
és Európa haladó erői azon dolgoznak, hogy ne is legyen.
1. A Munkáspárt követeli, hogy az Országgyűlés módosítsa a Btk-t: szüntessék be a
fasizmus és a kommunizmus összemosását, amelynek sem történelmi, sem jogi alapja
nincsen.
2. Az illetékes bíróság utasítsa el a Biszku Béla elleni vádemelést.
3. A magyar kormány Biszku Béla életének megkeserítése és a kommunisták
démonizálása helyett a választási ígéretek megvalósításán dolgozzon, a
látványpolitizálást és a bosszúhadjáratot váltsa fel a szociális gondokra koncentráló
kormányzati politika! Magyarország jövőjét nem az szolgálja, hogy meghurcolnak
egy idős embert. Jövőnk attól függ: meg tudjuk-e menteni a fagyhalálra ítéltek százait,
találunk-e megoldást a kilakoltatás elé néző tízezrek számára, adunk-e munkát, biztos
holnapot az egyre nehezebben élő milliók számára.
Budapest, 2011. január 31.
Magyar Kommunista Munkáspárt Elnöksége

Cseh Miklós: Tegyük újra erőssé az országot, éljen az ellentámadás és a harc

Kedves Elvtársak, Barátaink, Budapestiek!
Kevés olyan esemény van a magyar történelemben, amelyet az egész magyarság egységesen és pozitívan ítél meg.
1848 márciusának emléke, még 163 év elteltével is, büszkeséggel tölti el az igaz hazafiak szívét. Megjelenik előttünk a lánglelkű költő: Petőfi Sándor, a Nemzeti Dal, eszünkbe jutnak az akkor megfogalmazott nemzeti követeléseink, a 12 pont.
Ilyenkor valahogyan szebben lobog a piros-fehér-zöld zászló. Jó érzéssel viseli az ember a kokárdát, és hazafias indulóink is lelkesítően hatnak országunkra.
De másnap elmúlik a varázs.
Nemzeti lobogóink lekerülnek az oszlopokról, eltesszük a kokárdát is újabb 1 évre, és tétlenül
nézzük, - vagy ami még ennél is rosszabb - észre sem vesszük, hogy az országunk, ismét, idegen hatalmak elnyomása alatt szenved.
Elvtársaim!
Idézzük fel a 12 pont egyes követeléseit, mert bármilyen megdöbbentő is, népünk 163 éves
követelése, a mai napig aktuális.
Mit kíván a magyar nemzet?
„Kívánjuk a sajtó szabadságát, a cenzúra eltörlését.” – mondták nagyjaink, 1848 márciusában.
Majd eltelik 163 év, és 2011-ben Magyarországon életbe lép Európa egyik legvisszataszítóbb
törvénye, a médiatörvény, amely a hatalom teljes uralma alá vonja a sajtó felügyeletét.
Ma a politikai elit minden eszközt bevet, hogy elhallgattassa a rivális politikai erőket, köztük
pártunkat, a Munkáspártot is. Mindezt teszik azért, mert napjainkban mi fogalmazzuk meg azokat a jogos, népi követeléseket, amely megvalósulása esetén eljön Petőfi Sándor által is megálmodott új világ, a közösségi társadalom. Vagy ahogy a költő fogalmazott, a Kánaán, ahol a bőség kosarából mindenki egyaránt vehet, a jognak asztalánál mind egyaránt foglal helyet..
Nézzük tovább, mit kívánt még a magyar nép 1848-ban?
„A' katonaság esküdjék meg az alkotmányra, magyar katonáinkat ne vigyék külföldre, a' külföldieket vigyék el tőlünk”
E sorokat olvasva, nem elvetemült gondolat, ha azt mondom, hogy a rendszerváltó elit elárulta a 48-as márciusi ifjúság ügyét,akkor, amikor Magyarországot, beléptette a NATO-ba.
Az a nép, amely 1848-ban még a függetlenségéért harcolt, most a NATO tagjaként távoli országok megszállásában vesz részt.
A márciusi ifjúság egyik nagy eszméje volt, a szabadság, 163 év elteltével nem több, mint üres szó.
Kossuth Lajos országa, ma a világ legagresszívabb hatalmának, az Amerikai Egyesült Államoknak lelkes csatlósa.
Az ország vezetői, az elmúlt 20 évben, szégyenkezés nélkül adták fel hazánk függetlenségét, sőt, még büszkék is arra, hogy szerepet vállalunk a NATO vérfürdőjében, az pedig nem más, mint hazaárulás!
Azokat, akik foggal, körömmel védték Magyarország semlegességét 1999- ben, többek között minket, kommunistákat tituláltak hazaárulóknak, és szélsőségesnek.
Pedig ahogyan 1848-49-ben nem a szabadságharcos nép volt hazaáruló, úgy 1999-ben sem, és 2011-ben sem azok a szélsőségesek, akik a semlegesség mellett állnak ki.
Elvtársak!
Történelmi tapasztalataink mondatják velünk, hogy nincs társadalmi haladás, függetlenség nélkül, és nincs függetlenség sem, hazaszeretet nélkül.
Most, amikor a magyar államot új alapokra próbálja helyezni a kormány, kötelességünk minden erőnkkel szembeszállni azokkal a törekvésekkel, amelyek sértik a modern köztársaság eszméjét, Kossuth Lajos és a 48-as ifjúság politikai örökségét. Az Orbán Viktor vezette, úgynevezett Nemzeti Ügyek Kormánya, nem az önálló, erős, független magyar állam megteremtéséért kormányoz, hanem visszarepítenek minket a legsötétebb 30-as évekbe, a Horthy-világ Magyarországába. Az új alkotmány tervezete nem egy haladó szellemiségű modern államot vizionál, hanem a múltba révedő, szélsőségesen konzervatív országot.
Ez pedig szöges ellentétben áll azokkal a haladó, és népi célokkal, amelyeket 1848 hősei
megfogalmaztak.
Kérdés, hogy mit tehetünk mi, igaz baloldaliak, akik nem csak külsőségekben, hanem tettekben is összekapcsoljuk a társadalmi haladás, és a függetlenség eszméjét, ezáltal képviselve az őszinte hazafiságot?
A válasz egyszerű: harcolnunk kell úgy, ahogyan tették azt elődeink. Ismét küzdeni kell a szabadságunkért, a jogi és szociális egyenlőségért, a szabad sajtóért, a haladásért!
Szembe kell szállni azokkal, akik megkötik a nép kezét, és az Európai Unió rabszolgáivá
züllesztenének minket!
Tegyük újra erőssé az országunkat, legyen ismét büszke a magyarság!
Számunkra 1848 eszméje, a márciusi ifjak, Petőfi Sándor és Kossuth Lajos ne csak emlék legyen, hanem példa is!
Előre hát mind, aki költő, A néppel tűzön-vízen át!
Éljen Magyarország! Éljen a függetlenség! Éljen az ellentámadás! Éljen a harc!

2011. március 14., hétfő

Thürmer: Mondjuk meg az EU-nak, hogy nem fizetjük az adósságot, ők viszont fizessenek a rendszerváltásért

A forradalmárok mi vagyunk

Szegeden és Hódmezővásárhelyen köszöntötte a Munkáspárt az 1848-49-es forradalom és szabadságharc ünnepét. A rendezvények szónoka Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke volt. A márciusi ifjak forradalmat hajtottak végre, előrevitték az országot. – hangoztatta. Ma azonban nincs forradalom. A rendszerváltás tönkretette azt, amit a közösségi társadalom valóságos értékként a nemzetnek adott. A „fülke-forradalomnak” nevezett választási győzelem nem állította meg, nem változtatta meg a tőkés rendszer két évtizedes pusztító folyamatát.  A forradalmárok mi vagyunk. Petőfi Sándor és Kossuth Lajos nevét mi tűzzük zászlónkra. Petőfi víziója a jövőről a mi pártprogramunk is. Kossuth függetlenség eszméje a miénk is.- emelte ki a pártelnök.

Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnökének beszéde
(Szeged, 2011. március 14.)

Tisztelt ünneplő közönség! Barátaim!
1848. október 3-án Kossuth ezt írja az Országos Honvédelmi Bizottmánynak: „Szegedre okvetlenül el kell mennem. Várnak, mert itt várja a nép a szabadság szavát, mint az idvezítőt.” Kossuth eljött és e téren leborult nemzete nagysága előtt.
Mi, a késői utódok ugyanezen a helyen emlékezünk az 1848-49-es forradalomra és szabadságharcra. Dicső elődeink 1848. március 15-én azért mentek az utcára, hogy megdöntsék a feudális rendet és kivívják az ország szabadságát, a magyar nemzet függetlenségét.
Ezekben a napokban és órákban a magyar politikusok párhuzamot vonnak 1848-49 és a mai Magyarország között. Petőfi és Kossuth ruhájába bújnak, azt a látszatot keltve, hogy napjainkban is a haladást előrevivő forradalom részesei vagyunk.
A márciusi ifjak forradalmat hajtottak végre, előrevitték az országot. Március utat nyitott a jobbágyság eltörlése előtt. Az eddig földhöz kötött jobbágy szabad lett, a feudalizmus elveszítette egyik pillérét. Az új társadalmi rend, a kapitalizmus megkapta azt, ami fejlődéséhez elengedhetetlen: a munkaerejével szabadon rendelkező bérmunkások tömegét.
De milyen forradalomról beszélhetünk ma? A rendszerváltás tönkretette azt, amit a közösségi társadalom valóságos értékként a nemzetnek adott. Az emberek értelmes és teljes foglalkoztatottsága helyére a tömegek értelmetlen és pusztító munkanélküliséget hozta. A kultúra és az oktatás egykor szélesre nyitott kapuit bezárta, a magas szintű magyar oktatási rendszert szétzúzta, és helyére az emberek tömeges butítását hozta.
A „fülke-forradalomnak” nevezett választási győzelem nem állította meg, nem változtatta meg a tőkés rendszer két évtizedes pusztító folyamatát. Azt vállalta, hogy megállítja a tőkés rendszer válságát, konszolidálja azt a tőkés rendszert, amely milliókat tett kiszolgáltatottá, és megfosztotta Magyarországot függetlenségétől
A márciusi ifjak győzelemre vitték a polgárság legszentebb eszméit, a szólás-és sajtószabadságot. Ezzel óriásit léptek előre a feudalizmus zártságához és az arisztokrácia médiamonopóliumához képest. A tőkés rendszerváltás a sajtószabadságot alárendelte a médiatulajdonosok és a nagy tőkés pártok önkényének. Minden baloldali és haladó nézetet kizárták a hivatalos nyilvánosságból. A mostani kormány egy sor olyan törvényt hozott, amely nem csak a szólás szabadságát tiltja, de a gondolkodásét is.
A forradalmárok mi vagyunk. Petőfi Sándor és Kossuth Lajos nevét mi tűzzük zászlónkra. Petőfi víziója a jövőről a mi pártprogramunk is. Olyan társadalomban akarunk élni, ahol a „bőség kosarából mindenki egyaránt vehet”. Olyan államot akarunk, amelyben „a jognak asztalánál mind egyaránt foglal helyet.” Olyan szellemi életet, olyan oktatást, olyan kultúrpolitikát akarunk, amely lehetővé teszi, hogy „a szellem napvilága”ragyogjon „minden ház ablakán.”
Kossuth függetlenség eszméje a miénk is. Kossuth 1849. április 14-én kikiáltotta a Habsburg-ház trónfosztását, s kinyilvánította: „a magyar nemzet elidegeníthetetlen természetes jogainál fogva az európai státuscsaládba önálló és független szabad státusként belép”.
Ma újra időszerűvé vált hazánk függetlenségének visszaszerzése. A magyar gazdaság a külföldiek kezében van. A magyar külpolitikát Brüsszelben és Washingtonban döntik el. Az EU naponta avatkozik be a magyar belügyekbe.
Az új alkotmány tervezete szentesíti korlátozott függetlenségünket és megcsorbított szuverenitásunkat. „Magyarország az Európai Unióban tagállamként való részvétele érdekében nemzetközi szerződés alapján – az alapító szerződésekből fakadó jogok gyakorlásához és kötelezettségek teljesítéséhez szükséges mértékig – egyes, Alkotmányból eredő hatásköreit a többi tagállammal közösen, az Európai Unió intézményei útján gyakorolhatja.”
Barátaim!
Magyarország kényszerpályán van, amelyet a nemzetközi pénzügyi szervezetek határoznak meg. Erről a pályáról csak akkor képes az ország letérni, ha olyan erős vezetése lesz az országnak, amely képes a külföld gazdasági, politikai és katonai nyomását ellensúlyozni, szembe nézni a külfölddel.
Támogatunk minden erőfeszítést, amely Magyarország haladását és függetlenségét szolgálják. De nem támogatunk semmilyen olyan politikát, amely szavakban haladást és függetlenséget hirdet, a valóságban ismét alárendel bennünket az idegen hatalmaknak.
Támogatunk minden erőfeszítést, amely a társadalmi békét szolgálja. De nem támogatunk senkit és semmit, aki, és ami a néppel akarja a tőkés válság árát megfizettetni. Ajánlom a mai politikusok figyelmébe Petőfi figyelmeztetését: 
Az alkotmány rózsája a tiétek,
Töviseit a nép közé vetétek;
Ide a rózsa néhány levelét
S vegyétek vissza a tövis felét!
Barátaim!
Szerezzük vissza Magyarország gazdasági, politikai és szellemi függetlenségét! Adóztassuk meg a multinacionális bevásárló központokat és transznacionális cégeket! Fokozatosan szorítsuk ki őket a magyar gazdaságból! Helyükre magyar vállalatok, magyar vállalkozók lépjenek! Állítsuk vissza a nemzeti termelést, ami elengedhetetlen a gazdasági függetlenséghez!
Magyar mezőgazdaságot akarunk! Magyarország az alapvető élelmiszerek terén legyen független a külföldtől! Az állattenyésztést helyre kell állítani! A kormány feladata, hogy megvédje a magyar termelőket a külföldi agráragressziótól. Ne engedjük új bevásárló központok építését!
Mondjuk meg az EU-nak: fizessen a rendszerváltásért! Ők jártak a legjobban, ők a haszonélvezők, fizessenek!  A magyar kormány jelentse be: nem fizeti a külföldi adósságok kamatait.
Elég a háborús politikából!  Magyarország lépjen ki a NATO katonai szervezetéből!
Szegediek! Tisztelt ünneplők!
A forradalom és szabadságharc ünnepén nem hallgathatunk azokról a törekvésekről, amelyek az új alkotmány formájában éppen 1848-49 nagyszerű és lelkesítő eszméit teszik semmissé.
1848 bővítette az emberek jogait. A mostani alkotmány az állampolgárok jogait a négyévenkénti szavazásra korlátozza, lényegében megfosztva őket a közvetlen demokrácia minden intézményétől.
A márciusi ifjúság jogvégzett forradalmárai olyan államot akartak, ahol a nép ellenőrzi a hatalmat. A mai politikai elit jogvégzett politikusai viszont olyan államot teremtenek, ahol a nép érdemben nem ellenőrizheti a képviselőket, nem hívhatja őket vissza, nem szólhat bele a hatalom ügyeibe.
A márciusi forradalom a köztársaság eszmeiségében született. Kossuth nem teremtett köztársaságot, de a forradalom állami működése inkább hasonlított egy köztársaságra, mintsem egy monarchiára. A mai hatalom a monarchia szellemét, jelképeit és jogi megoldásait csempészi vissza. Idő kérdése, mikor válunk monarchiává.
1848 előre vitte Magyarországot. Már nem egyszerűen Párizsra vetettük „vigyázó szemünket”, de néhány hónap alatt behoztuk politikai és szellemi lemaradásunkat Európa fejlettebb részével szemben. A mostani hatalom, amint az alkotmány tervezetéből is kiolvashatjuk, a 21. századból a 20. századba, sőt a 19. századba viszi vissza az országot. Felejtsük el a kommunikációs társadalom vívmányait? Vessük el mindazokat a lehetőségeket, amelyeket az Internet tömeges elterjedése a gondolkodás, a szólás és a cselekvés szabadságának kibővítése terén jelent? Térjünk vissza a múltba, magunk mögött hagyva a jövőt?
Nem, barátaim!
Mi Petőfi és Kossuth ügyét akarjuk folytatni. Mi a forradalmat akarjuk tovább vinni.
Törvény előtti egyenlőséget akarunk! A törvényeket mindenki tartsa be! Ne az döntsön, hogy ki tud sztárügyvédeket megfizetni, hanem az, hogy kinek van igaza. Csak tiszta embereket engedjenek a közéletbe!
Népi országgyűlést akarunk! Beszámoltatható, ellenőrizhető és visszahívható képviselőkkel!
Egyenlő és arányos választási rendszert akarunk! E nélkül minden parlament csak a milliárdosok, a gazdagok gyülekezete lesz.
Szociális jogokat akarunk a politikai jogok és szabadságok mellé. A lakhatás mindenki magyar állampolgár számára legyen alkotmányos jog. Az alkotmány garantálja az első lakáshoz és az első munkahelyhez való jogot!
Éljen a forradalom és a szabadságharc ünnepe!
Éljen a magyar nép!
Éljen Magyarország!




Blogarchívum