Jászkun Munkás, 2013. szeptember

Ellenforradalom Szolnok megyében (1919)

Augusztus elsején, amikor az ellenforradalmárok Szolnok megyében ismét urai lettek a helyzetnek és a hatalomnak, első dolguk volt leszá­molni a Tanácsköztársaság helyi vezetőivel, aktivistáival. Ehhez nem lett volna bátorságuk, ha nem érezték volna maguk mögött a megszálló ro­mán hadsereg és a siófoki fővezér­ség támogatását.

A gyűlölet és a bosszú motiválta őket, amiért a munkásság és paraszt­ság 133 napig uralta a hatalmat, ki­sajátította a tőkések gyárait, a földes­urak birtokait. A restaurációhoz mindössze néhány óra kellett. Az új karhatalom bosszorkányüldözésbe, fejvadászatba, véres megtorlásba kezdett, s akinek nem sikerült el­menekülnie a megyéből, áldozata lett a vendettának. Köztörvényes bűnö­zőknek nyilvánították mindazokat, akik kezet mertek emelni az urak szent tulajdonára. Sajnálatos, hogy a megfélemlített lakosság, a jelenlévő román egységek garázdálkodása, és a horthysta különítményesek ke­gyetlen önkényeskedései miatt nem fejtett ki ellenállást az ellenforradal­márok fehérterrorjával szemben.

Szolnok és a megye abban a ki­tüntetésben részesült, hogy a Horthy fővezér elit alakulatai, a hírhedt Prónay Pál és Héjjas Iván vezette századok játszották a főszerepet a felelősségrevonásban, akiknek nem volt szükségük parancsra, hogy gyil­koljanak. Mellettük segédkeztek a helyi hatalmasok. Haláltáborokat építettek fel a fegyverneki Schwarcz- és az abonyi Vigyázó-kastélyban. Bí­rói ítélet nélkül, embertelen módsze­rekkel végeztek kiszolgáltatott fog­lyaikkal. Levágták F. Bede László fejét, kettéfűrészelték Virágh Jánost, meggyilkolták Fálfy Jánost, Ecseki Istvánt, Finta Árpádot, Hír Mihályt, Viktor Józsefet, Hoksári Jánost és még sokakat. Ezekről az események­ről a Szolnoki Grátisz tudósítója hall­gat. A hallgatás pedig beleegyezés. Elégedjünk meg annyival, hogy az ellenforradalmi tobzódás mártírjai „a fehérterror idején máig tisztázatlan körülmények között” haltak meg. Nyilvánvaló, nem volna ildomos őszinte nyíltsággal leleplezni a hó­hérok nem éppen keresztényi tetteit. Ezek a vértanúk a kommün alatt azt tették, ami hazafias kötelességük volt: küzdeni a tőkés rend felszá­molásáért, a szocializmus felépíté­séért, a nép életkörülményeinek meg­javításáért. Mindez a hataloméhes elit szemében főbenjáró bűnnek számított, amiért lakolniuk kellett. Ahogy a cikkíró finoman fogalma­zott: ők „egy azóta mélyen leszere­pelt eszme mártírjai” voltak. Szathmáry István ezzel a formulával akarja legitimálni az 1919-es kommunisták kivégzését és mai minősítésüket.

Horthy elégedetlen volt a terror mértékével, ezért „alaposabb” mun­kára biztatta Héjjasékat. Ők igazán tudták, hogyan kell elbánni ellen­ségeikkel, a maradék baloldaliakkal. Ám akiknek sikerült elkerülni a ke­gyetlen önkényt, az ország felszaba­dulásáig „élvezték” Horthy pribék­jeinek üldözését. A kormányzó 1919–1920-as rémtettei nem akadályoz­zák meg a mai elitet abban, hogy glorifikálják negyedszázados tevékeny­ségét. Egyre több helyen állítanak fel szobrot „áldásos” emlékének.

A mai szolnoki vezetők, követve gazdájuk parancsait, nagy erővel munkálkodnak azon, hogy a megye­székhelyen és a megyében eltűnje­nek a szocializmus nyomai: átke­resztelték az utcákat, lebontották az emlékműveket, megváltoztatták az intézmények, iskolák neveit, ha annak bármi köze volt a haladó mozgalomhoz. Talán nem túlzás azt állítani, hogy ebbéli igyekezetükben alaposabban jártak el, mint a lakos­ság életminőségének megjavításá­ban. Ez utóbbit nem viselik annyira a szívükön, a megtorlás végrehajtá­sánál. Szathmáry publicista büszkén számol be arról, hol tartanak Szolno­kon és a megyében a „tisztogatási” akciókban. Úgy gondolják az illeté­kesek, hogy az egyszerű emberek szívéből is kitéphetik a szocializmus emlékeit?

Hegedűs Sándor

Gondolatok

A misztifikátor ködösít, megtéveszt. Magyarul be­csap, hazudik, átver, mert lenéz, és nem becsül sem­mire, legszívesebben leköp­ne téged. Hiába látszik tisz­tességesnek.

Tud beszélni, szemreb­benés nélkül hazudik. A ka­pitalizmusba bele van kódol­va a korrupció, az átverés, a a munkanélküliség, a vissza­élés, a kapzsiság, a szegény­ség, a nyomor. És persze a rengeteg igazságtalanság. Ezért ragaszkodik hozzá min­den zsivány, ott lehet lopni, csalni, mert rá is van kényszerítve, ha nem akar éhenhalni. Már most is, de a jövő­ben még inkább csak a gaz­dagok gyerekeinek lesz lehe­tősége a jó szakmák tanu­lásához. Pl.: Romániában olyan iskolát csináltak, ahol a milliomosok gyerekei diplo­mata képzést kapnak. Vagyis a legfelső vezetésre készítik fel. Képzeljétek el, hogy mi­lyen sors vár a szegény gye­rekekre. Hogy fogják a gaz­dagok szolgálni a szegény népet. Az urak csak rothadást hoznak a népre - még a saját hazájukban is. Pedig a sze­gények között is születnek nagyon tehetséges emberek. De az urak világában nem számít, hogy milyen buta, ha pénze van, akármilyen ökör úr lehet, és főnök. Sokan nem gondolkodnak, hogy kikre bízzák a sorsukat.

Dudás György

Életünk boldog időszaka volt

Napjainkban szinte divattá vált az előző politikai rendszer pocskondiá­zása. A kádári érának, melynek a ma­gyar nép a legtöbbet köszönhette. A televízió némely csatornájának mun­katársai szembeszökően élenjárnak a mocskolódásban. Olyannyira, hogy bi­zonyos politikai jellegű műsorokat már nem is érdemes figyelemmel kí­sérni. Hiszen megtörténik, hogy a ránk szabadított vadkapitalizmus tömeg­nyomorkeletkeztető hatásait a szocializ­musbéli hibák következményei gya­nánt igyekeznek föltüntetni. Csak bosszankodni lehet az ilyen megálla­pítások hallatán. Azt még megérteném, hogy a fiatal nemzedék tagjainak szá­mottevő része - tapasztalatok hiányá­ban - hitelt ad a különféle mendemon­dáknak, s felül a különféle torzmeséknek. A magamkorúak kábíthatóságán igencsak elcsodálkozom. Hiszen ők nem memoárokból, a visszaemlékezők szándékosan elferdített szövegelései­ből, hanem személyesen, alkotókként ismerték, élték meg a korabeli társa­dalmi állapotokat. Sajnálatos tény, hogy az idősebb korosztályok tagjai közül milyen sokan szenvednek e té­ren szelektív amnéziában.

Utóbb a szocialista rendszer „árny­oldalait” taglaló „tudományos érte­kezést” olvastam. Eközben olyan kü­lönös megállapítás tűnt szembe, mely alig fölülmúlható megnyilvánulása a demagógiának. A „mű” szerzője fel­hánytorgatta, hogy az „egykori Kádár­-rendszerben az indokoltnál nagyobb kényelemben éltünk. Megvolt a biztos munkahelyünk, s ha kirívó vétségeket nem követtünk el, ülhetünk az író­asztalunknál, dolgozhattunk a bányá­ban, szövetkezetben, ügyködhettünk a munkapad mellett, akár nyugdíjas korunkig. Alkalmasint még kitüntetést is kaphattunk a hosszú időn át végzett munkánk után. Namármost nem lehet csodálkozni, ha a túladagolt kényelem birtokában elveszítettük önálló gondolkodásra való képességünket, s ez­zel voltaképp önbecsülésünket veszí­tettük el.”

Horribile dictu (még kimondani is szörnyű), micsoda „kegyetlen időket” kellett megélnünk. Az átkosként em­legetett politikai rendszerben nem átal­lották minden munkaképes korúnak képzettsége, felkészültsége függvé­nyében munkát biztosítani, mégpedig többnyire a nyugdíjas életkor eléré­séig. Ma pedig a temérdek vesztes - köztük szerény becslés szerint 6-800 ezer munkanélküli vegetálásra ítélt honpolgártársunk azért nem talál ma­gának munkát, mert helyette az elve­szített önbecsülése keresgélésével van elfoglalva. Ez az irdatlan munkás­tömeg - más milliókkal együtt - úgy tűnik, elkövette az urak szemében „főbenjáró bűnt”, hogy megszokta a kényelmes, békés, nyugodt életet. A bizonyosságot, hogy aki dolgozik, nyugodt lehet, holnap is lesz munkája. Amikor pedig letelik a munkásélet, megkapja a viszonylag szerény, a meg­élhetéshez elegendő nyugdíjat. Meg­szokta, hogy a lakásrezsit, a gyógyu­láshoz szükséges szereket, kellékeket, színházjegyet, utazást, üdülést, tanu­lást, taníttatást meg tudja fizetni. Nem kellett megtapasztalnia, hogy környe­zetében milliárdosok élnek luxuspa­lotákban, de azt sem, hogy tízezrek tengődnek hajlék és jövedelem nélkül.

Botcsinálta országlóink, akik az állami vagyon döntő hányadát maguk­nak vindikálták vagy kiárusították, a tőkésjogok garantálását, a multik gya­rapodási lehetőségeinek minél zökke-nőmentesebb előmozdítását tekintik legfőbb teendőiknek, s eközben az ország lakosságának számottevő há­nyada krónikusan elszegényedett. E kedvezőtlen folyamat a tőkés hatalmi konstrukcióban megállíthatatlan.

Mindaddig így lesz, amíg a Mun­káspárt nem kap életteret a törvényhozásban.

Dr. Südi Bertalan

AZ IDŐSEK BÖLCSESSÉGE

Az emberek fejlődésének története az ősközösséggel kezdődött, ahol a vének taná­csa hozta a döntéseket.

A fejlődés következő szaka­szában sok vezetőre volt szük­ség. Akkor az volt a gyakorlat, hogy az egyén tudása és ta­pasztalata alapján végigjárva a különböző lépcsőfokokat ju­tott el a csúcsra. A kellő élet­tapasztalattal és tudással ren­delkezők lettek igazgatók, mi­niszterek vagy országgyűlési képviselők.

A felszabadulás után sok, úgynevezett élettapasztalattal rendelkező munkásigazgató volt. Döntő többségük esti tago­zaton szerzett közép- vagy fel­sőfokú végzettséget. Az or­szággyűlési képviselők élet­tapasztalattal rendelkező sze­mélyek voltak, és ők nem sza­kadtak el a saját osztályuktól. A rendszerváltás után gyökeres változás történt. Az országgyű­lési képviselők egy része az egyetemi padokból kerültek a parlamentbe, vagy vezetői be­osztásban élettapasztalat és vezetői gyakorlat nélkül. Ezek a fiatalok most elszakadtak a valóságtól, és a hatalom mámo­rában uralkodnak a magyar nép felett.

Az élettapasztalatuk hiánya a cinikus megtartásuk nap mint nap tetten érhetők. Bölcsességről nem is beszél­hetünk. A magyar nép nagy árat fizet azért, hogy része volt a je­lenlegi helyzet kialakulásának, és a sikerpropaganda mögött nem veszi észre, vagy közöm­bös arra, ami körülötte zajlik.

Nem reagál az éhező gyere­kek tömeges megjelenésére, az idős emberek fagyhalálára, a kilakoltatás rémére, a foko­zatosan emelkedő létminimum alatt élők számára, a fiatalok kilátástalan helyzetére, arra, hogy az idős embereket teherként kezeli az állam, és hogy csak a hatalom­nak behódolók jutnak előre.

Gondolataim igazolására az általam nagyra becsült Ferge Zsuzsától idézek.

„Azt hiszem, ez a társadalom nem csak az öregeket nem szereti. És sajnos az öregek elutasítása tapasztalatai, sőt a történelem elutasítását is jelenti. Pedig tisztességesen megértett múlt nélkül nem nagyon van talapzata se a jelennek, se a jövőnek".

Az általam tisztelt bölcs asszonnyal egyetértek.

Horváth Sándor

Tőkés gondolat

Azt mondja a tőkés, bankár, földbirtokos és a gyáros: csinál­ni kéne valamit, nem növekszik a vagyonom. Már több gyárat is bezártam, mert tele van a raktá­ram, amíg nem tudom eladni, nem is dagadhat a bankom. A fegyverraktár is tele van, azt is el kellene adni! Mivel kevés a háború, ez az üzlet is gyéren megy. Kitalálja, de jó lenne, hogyha a nép lecsökkenne, ezt csak egy jó nagy háború kitörése oldaná meg.

A tőkés szerint sokan vagyunk. Háborút kell indítani. Fele nép­nek el kell tűnni, merthogy nem képes már a Föld ennyi embert eltartani. Ezt mondja az „okos tőkés”. Háborút kell indítani, hogy elérjünk egy szebb jövőbe.

Sajnos a szegény csóró nép elfogadja ezt az érvét, a tudata olyan gyér még, hogy belemegy a csatába. Öli másik embertársát, aki éppoly csóró, mint ő. Ha kell, az életét is adja. Nőjön a tőkés vagyona.

Mert azon nő! Amit feláldozol neki. Hadiárva lesz gyermeked, hadiözvegy feleséged. Ezért ked­ves jó barátom, legjobb, hogyha odafigyelsz, mert ha tőkés há­ború lesz, világvége lesz tene­ked. Térj hát észre, míg nem késő. Mert a tőkés számít terád. Elvárja, hogy segíts neki. Neked mi kell, nem érdekli. Söpörd el hát, ha teheted, mert ha nem, ő végez, veled. Felgyújthatja a vi­lágot. A felét elégeti.

Fáni Lajos

A MEGYEI 01. és 02. SZÁMÚ ORSZÁGGYŰLÉSI EGYÉNI VÁLASZTÓKERÜLETHEZ TARTOZÓ TELEPÜLÉSEK

Rövidítés: Jász-Nagykun Szolnok 1. OEVK Székhelye: Szolnok

Jelöltünk: BENCSIK MIHÁLY, pártunk megyei elnöke

TERÜLETE

1. Besenyszög

2. Csataszög

3. Hunyadfalva

4. Kőtelek

5. Nagykörű

6. Rákóczifalva

7. Rákócziújfalu

8. Szászberek

9. Szolnok

10. Tiszajenő

11. Tiszavárkony

12. Tószeg

13. Vezseny

14. Zagyvarékas

Rövidítés: Jász-Nagykun Szolnok 2. OEVK Székhelye: Jászberény

Jelöltünk: TÚRI KRISTÓF, pártunk fiatal tagja, a Baloldali Front országos vezetőségének tagja

TERÜLETE

1. Alattyán

2. Jánoshida

3. Jászágó

4. Jászalsószentgyörgy

5. Jászapáti

6. Jászárokszállás

7. Jászberény

8. Jászboldogháza

9. Jászdózsa

10. Jászfelsőszentgyörgy

11. Jászfényszaru

12. Jászivány

13. Jászjákóhalma

14. Jászkisér

15. Jászladány

16. Jászszentandrás

17. Jásztelek

18. Pusztamonostor

19. Tiszasüly

20. Újszász

Kerületenként kell két hét alatt érvényes 500 db ajánló aláírási összegyűjteni. Egy ajánló személy több párt gyűjtőívét is aláírhatja. Hogy az 500 db érvényes aláírás meglegyen, legalább 600-650 aláírást kell összeszednünk.

Kérünk mindenkit, hogy segítse személyesen is munkánkat nemcsak az aláírásával, hanem annak gyűjtésében is.

Rövid hírek

Augusztus 20-ához kapcso­lódó ünnepségeken a következő városokban vettünk részt.

Augusztus 16-án: BUDAPEST, CSEPEL

Augusztus 18-án: SZÉKESFEHÉRVÁR

Augusztus 19-én: KECSKEMÉT

Augusztus 20-án: IPOLYDAMÁSD

***

Szeptember 7-én (szombaton) GULYÁSFESZTIVÁL Szolnokon.

Szeretettel látunk mindenkit a Tiszaligetben. Gyönyörködni le­het (és persze vásárolni is) kézi­munkánkban, olcsó, értékes köny­vekben, és ismerkedni kiadvá­nyainkkal.

* * *

Mezőtúron, szeptember 28-án, KUBIKOSNAPON találkozunk a város érdeklődő lakosaival.

Mezőtúri kubikosnapi megemlékezés, 2013. szeptember 28.

2013. szeptember 28-án került sor a Magyar Munkáspárt mezőtúri szervezete által megrendezett kubikosnapi megemlékezésre. Az ünnepi beszédet Urbán Istvánné, a Magyar Baloldali Nőszövetség elnöke mondta. A Munkáspártot a mezőtúriakon kívül képviselték a Túrkevéről, Szolnokról, Törökszentmiklósról, Kondorosról érkezett tagok is.