Jászkun Munkás, 2013. augusztus

Fasiszta volt-e HORTHY MIKLÓS?

Sajnálatos, hogy ez a kérdés még egyes kiegyensúlyozottabb politiku­sok, politológusok és történészek körében - az exkormányzó negyed­százados regnálása után csaknem hét évtizeddel - mindig kérdés. Azon ter­mészetesen nem csodálkozom, ha a neohorthysták, a szélsőkonzervatí­vok igyekeznek átmenteni őt, a XXI. századba, nem létező érdemeire hi­vatkozva, s megfeledkezve ma is elítélendő bűneiről. Horthy Miklós divatba jött, mint a huszadik század magyar történelmének „legnagyobb” alakja, aki minden igaz magyarnak a legnagyobb elismeréssel kell megem­lékeznie. A jelenlegi elit szegénységi bizonyítványa, hogy nem talál ma­gának különb bálványt.

Nekünk kommunistáknak e vitá­ban állást kell foglalnunk, nehogy őfőméltósága becses személye be­épüljön pozitív hagyományaink közé. A kérdés tehát: fasiszta volt-e Horthy Miklós? Válaszomat gondolatébresz­tőnek szánom, egy vitában részt vevő (nem sztár-) történész véleményének, mely senkit semmire sem kötelez.

Ha a huszadik század politikusait „osztályozzuk” Horthyt fasiszta típu­sú közéleti államvezetők kategóriá­jába kell besorolnunk. A „fasizmus” eredetileg Mussolini mozgalma volt, később gyűjtőfogalommá vált. A történelem ugyanis a szélsőjobb kü­lönböző típusait, árnyalatait hozta létre - a konkrét helyi, nemzeti adottságoknak megfelelően. Hiba lenne abszolutizálni bármelyiket, vagy mellőzni a specifikus vonásokat. Erre a jelenségre G. Dimitrov is fel­hívta a figyelmet, még 1935-ben. Amiben megegyeznek, hogy az a nagytőkések legreakciósabb elemei­nek népellenes, antikommunista ter­rorista diktatúrája.

A totális hitleri nemzeti szocializ­mus, B. Mussolini fasizmusa (1938-tól), F. Franco falangizmusa, Szálasi Ferenc hungarizmusa (stb.) mellett voltak nemtotális formációi, többek között a Horthy-féle keresztény-nem­zeti kurzus is.

Sajátos eset, hogy az exkormányzó érzelmeit és gondolkodásmódját te­kintve fasiszta volt, de miután hata­lomra jutásának feltételeit az antant szabta meg (Clerk-misszió), kény­telen volt engedményeket tenni a Nyu­gat követeléseinek: a parlamentariz­mus, a többpártrendszer, a szociál-demokratizmus és más ellenzékek szereplésének engedélyezése, a fehér­terror megszüntetése, Trianon elis­merése, s a belső erőviszonyok miatt a Horthy-rendszer nem totális, fasisztoid jellegű volt. A konstrukció tanul­mányozása során meggyőződhetünk, hogy a „demokratikus” engedmények formálisak, noha a rezsim elleni harc szempontjából fontosak voltak. Az uralkodás formái adekvátak a finánc­tőke gazdasági és politikai érdekeivel. A parlamentben - jóllehet többpártrendszer volt - a választási törvé­nyek és a kampányok diszkriminatív, drasztikus gyakorlata miatt sohasem veszélyeztette a kormánypárt egyed­uralmát. A rendőrség, a csendőrség viszonyát a lakossághoz a népellenesség, a kíméletlen terror (sortűz, kard­lapozás) jellemezte (1921/III. tc.). A politikai foglyokkal szembeni bánás­mód a Gestapo „színvonalán” állt, a lojális és nem lojális ellenzéki pártok nyílt és titkos megfigyelése, mozgás­szabadságának korlátozása, a zsidó­ellenes törvények (numerus clausus, az 1938-1941-es rendelkezések), a holokauszthoz való aktív hozzájárulás a rasszizmus csalhatatlan jelei voltak. A szélsőséges nacionalizmus, irreden­tizmus, a hitlerizmus felé orientálódó külpolitika, az ezzel összefüggő belső intézkedések, s a fent felsoroltak mind-mind a magyar fasizmus élet­formáját jelentették. Az 1944-es már­ciusi német megszállásssal (Sztójay Döme), majd még inkább a nyilaske­resztes rémuralommal (Szálasi Fe­renc) totális fasizmussá vált. Ez utób­bi szerves folytatása, de nem része a Horthy-rendszernek. Egyesek szerint mindez nem fasizmus, csak ellen­forradalom, mások odáig mentek el, hogy egy demokratizálódó rendszer­nek minősítették. Nem antifasiszták, akik a keresztény-nemzeti kurzus fasiszta jellegét tagadják, csakhogy elfogadtassák Horthyt a magyarság­gal. Népfrontot kell létrehozni a Job­bik elszigetelésére. Igen üdvös lenne, ha ezt a történelmi követelményt a józan erők időben felismernék.

Hegedűs Sándor

POLITIKUSI PRAKTIKÁK

Napjaink visszásságai elemzése közben a kezdet politikai anomáliái felidézésének is létjogosultsága lehet. A szocializmus megbuktatását nehez­ményező állampolgárként bizonyos korabeli trükkök idéződnek fel emlékezetemben. Amikor a szocialista rendszert baltázgató, a kádári érát látensen kibekkelő különféle urak a népi hatalommal szembeni dicsekvő „ellenállók”, a máról holnapra pál­fordult egykori káderek és egyéb - köpönyeget cserélő - ideológiai kötél­táncosok fölfedték igazi arcukat. Kö­zülük sokan politikai hittérítőkké ved­lettek át, majd egyféle küldetéstudattól motiváltan „kezelésbe vették” környe­zetük tagjait. Láthattuk, mennyi üdvözítőgyakornok, megváltóinas fárado­zott a Nyugat-Európába készülődő kislétszámú, de tehetséges magyar nép baldogításán. Akik figyelmen kívül hagyták, hogy a küldetéstudat nemigen szokott termelőerővé válni a gazda­ságban, a politikában pedig egyenesen közveszélyes lehet. A küldetéstudattal megáldott ember, mint amilyen a mostani kormányfő is, feltétel nélkül hisz a saját igazában. Sőt kizárólag abban hisz, és ezt az igazságot sem­miféle külső megmérettetésnek nem hajlandó alávetni. A küldetéstudat hordozója ajnározó szeretetet igényel, mely hozzátartozik megváltói szán­déka lényegéhez. A politikai külde­téstudattal rendelkező egyén ereden­dően nem toleráns, a nemesnek vélt cél érdekében eszközökben nem vá­logat. Szeme előtt egyetlen cél lebeg: a hatalom megfellebbezhetetlen hité­vel boldogítani a népet. Akár annak ellenére is.

Az ilyen urakra most is jellemző, hogy csak és kizárólag a saját szaj­kózott igazukat fogadják el az ésszerűség zsinórmértékének. Vagyis a maguk kreálta igazságot nem hajlan­dók a valóság tényeivel szembe­állítani.

Nem feledhető az sem, hogy az ilyenek mekkora elánnal győzködték (mindmáig ezt teszik) a szocialista rendszer iránt lojalitást tanúsító, jóhiszemű nosztalgiázókat, hogy az előző rend­szer negyven esztendejében alantas célokat követtek, ennélfogva sokat ártottak az országnak, a magyarság ügyének. Más szóval: hiába éltek, mert semmilyen értéket sem sikerült leten­niük a társadalom asztalára.

A megszólítottak számottevő része persze megijedt. Azonnal belátta, mi a túlélés feltétele. Vagyis mit szüksé­ges tennie, hogy tovább dolgozhasson, egzisztálhasson. Jelesül korábbi meg­győződésének feladása árán szembe kell fordulnia korábbi önmagával. Még akkor is, ha mindezért nehezen nézhet ezentúl szégyen nélkül a tükörbe. Elfogadta, hogy a körötte zaj­ló össznemzeti társasjáték, a szelektív amnézia szolgálja legígéretesebben a létbiztonságát. Ezért - lett légyen egy­kori politikus vagy csak az utca em­bere - úgy tett, mintha emlékezetéből kiesett volna saját több évtizedes története. Nemcsak összeálmodott magának egy másikat, de másoktól is elvárta, hogy elhiggyék az ő kis házi sütetű történelemhamisítását és ma­gyarázkodását, gyermeteg önéletrajz­átírási kísérleteiről.

A megszeppent amnézia vetélkedő szereplői hallgatólag tudomásul vették egymásról, némelyek tanúsították is, hogy nincs közük a szocializmusbéli hibákhoz, s egész korábbi életükben üldözöttek voltak: holott tudták, hogy épp ellenkezője igaz, megbecsülték őket. E társadalmi miliőben, melyben státusszimbólummá válhatott a múlt­béli börtönviseltség, számosan éltek e sajátos helyzet adta lehetőséggel – olya­nok is, akik antitalentumuk, jellemdeformáltságuk, avagy a középszerű felkészültségük okán soha nem jutot­tak volna fel a hatalom csúcsára.

Dr. Südi Bertalan

A KÉRDÉS

A miniszterelnök azt mondta, hogy létre kell hozni a polgárságot.

A kérdés az, hogy milyen áron? Az eredeti tőkefelhalmozás a kapi­talista társadalom kialakulását segí­tő kétoldalú történelmi folyamat. Az egyik oldalon az embereknek a termelési eszközöktől való elvá­lasztása, a másik oldalon nagy va­gyonoknak a kialakuló polgárság kezébe való átjátszása.

A rendszerváltás után az uralkodó elit igyekezett ennek a törvényes látszatát kelteni a kárpótlási és a privatizációs törvényekkel. Sajnos egyikkel sem járt jól a többség, mert egy szűk csoport kezébe került a nemzeti vagyon nagy része. A má­sik része meg a külföldi tőkések kezébe került, az energia-, a feldol­gozóipar, a termőföld egy része a zugszerződésekkel. A bankokat is a külföldiek részére játszották át, ahol a kormányhoz hű emberek jól fizetett állást kaptak. Az elmúlt időben az állami földek haszonbérleti szerződése is a kor­mányhoz közel álló embereket ré­szesítette előnyben, a trafikok pályá­zatának nyertesei is elsősorban a Fideszhez közelállókhoz jutott. A kormány szándéka, hogy a művelés alatt álló földek 20 száza­lékán nagybirtokok legyenek, va­gyis a földesurak kezébe kerüljön, így kialakul a kép. Az egyik oldalon lesznek - igaz csak kevesen –, akik jelentős vagyonra tesznek szert. A másik oldalon meg a termelő­eszköztől megfosztott tömeg. Az egyik oldalon jólétben élnek, a másik oldalon a többség meg napi gondokkal küszködik. Ráadásul naponta megalázzák az­zal, hogy annyit ér, amennyije van. Ilyen áron jön létre az Orbán úr által megálmodott polgárság.

Horváth Sándor

EZ A VILÁG  ROSSZ

A devizahitelesek nagy átverése óriási hiba volt az urak részéről, mert az égigérő uzsora eget verő igazságtalanság.

Ez a kapitalizmus. A miniszterelnök úr Brüsszelben két alkalommal említette Lenin nevét, amikor a „plutokratákról” beszélt. Lenin nevezte így a kapitalizmus igazságtalanság örökös tulajdonságát. Vagyis a tőkések olyan hatalmat tűrnek meg, amely az akaratuk szerint cselekszik. Abban az ordító igazságtalanságban élnek, hogy ők úgy uralkodnak, ahogy az nekik tetszik. A miniszterelnök úr egyszer azt mondta, hogy ne arra figyeljenek, amit mond, hanem arra, amit tesz. Ugye most megmondta, hogy a plutokraták miatt van nehéz helyzetben az ország. Ez igaz! De mit tesz a kormány? Teljes erővel erősíti, építi a saját plutokratáit. Parlamenti pártokkal együtt mind kapitalizmust akar, és az magával hozza az összeg átkozott tulajdonságait, amitől a világ szegényei örökösen nyomorban éltek, és élni fognak a jövőben is. A nép nem kényszeríti a választott vezetőit arra, hogy teremtsék meg a közösségi társadalmat, ahol az ember a legfőbb érték. Ennek a tartalmát élővé kell tenni, mert a jog minden embert megillet, akár szegény, akár gazdag.

A kapitalizmusban soha nem volt, és soha nem lesz az, aminek a fogalmazás szerint annak lenni kellene. Mert azt csak a közösségi társadalomban lehet megvalósítani - úgy, hogy minden embernek legyen lehetősége a tisztességes életre. A föld az emberiségé. Így a hatalom részese is minden ember. Senkinek nem lehet arra joga, hogy földönfutóvá tegyen embereket, családokat, hogy milliókat nyomorba taszíthassanak, sőt éheztessenek, öregeket, gyerekeket, azért, hogy a keveseknek minél több legyen. Nem volna szabad a földbirtokos rendszert visszaállítani. Hiszen a föld nagy lehetőséget biztosít a rajta élő embereknek, ha azt hűségesen kezelik. Én a szocializmusban több mint 10 évig jártam a ország nagyon sok termelőszövetkezetébe a tejért, amit a fővárosban hol az egyik, hol a másik tejüzemben kellett leadni. Naponta láttam az állami gazdaságokban is, a tejüzemekben is, hogy mennyi mindent tudtak ott feldolgozni. Szinte mindenütt voltak úgynevezett melléküzemágak: ott helyben készítettek el sok mindent. Volt olyan tejüzem, pl. Kisteleken, ahol az arabok részére 25 kg-os alumíniumdobozokba készítettek a tejből sajtot, ami nagyon sós volt. Akkor az emberek szinte mindent meg tudtak csinálni, mert a tsz adta a gépi erőt, akkor senki nem volt magára hagyva - különösen, ha segítségre szorult valaki.

Dudás György

MEMOÁR (Választásra)

Az utolsó szó jogán mondták el a következőket. A dolgozó nép: a kizsákmányolt éhező nemzet évezredes küzdelme folytatódik tovább a gazdagok és az urak el­len. A harcot, azt hittük, megnyertük örökre.

1945 után nem számoltunk az­zal, hogy a munkáshatalom el­lenzői és a kapitalista világ mindent meg fog tenni ellene. Nem vigyáztunk kellően, nem voltunk éberek, nem vettük észre időben, hogy az MSZP-ben beszivárgott árulók a munkás­hatalom megsemmisítésére készülnek.

1989-re olyan helyzetbe került Magyarország, hogy a nép félre­vezetésével egy csendes ellen­forradalmat hajtottak végre az árulók, átjátszották a hatalmat a kapitalizmus híveinek. A folya­matot csak a magyar nép haj­léktalan, munkanélküli, éhező része harcának folytatásával lehet megállítani úgy, hogy az országgyűlési választáskor csak az egyetlen baloldali pártra, a Magyar Munkáspártra kell szavazni. A kapitalisták nem gondoltak arra, hogy a magyar nép az évezredes küzdelemben rájött, hogy az emberi jog alap­ján nemcsak nekünk kell nél­külözni, hanem az uraknak is lehet az életért szenvedni.

Jól mondta Ady Endre a versében:

„Itt van a nép, tort ülni fog most.

Ezer évig férge a rögnek:

ítél a nép, ítélni fog

S ezer jaj a bűnösöknek.

Koczka Béla

Szemelvények a KÁDÁR JÁNOS sírjánál elhangzott beszédekből

KÁDÁR JÁNOS neve a jelszó! A működő szocializmust, a ma összetartozását ugyanúgy magába foglalja, mint az esélyt egy jobb és igazságosabb világ létrehozására. Ezúttal is sok százan tisztelegtek a sírnál, és sok volt az új, fiatal arc. Sok volt a vörös ing, a szegfűt a vörös zászlók váltották fel. Tucatnyi tévékamera, fotós és újságíró figyelte a szónokokat.

Elsőnek Túri Kristóf, a Baloldali Front országos vezetőségének tagja, Szolnok képviselője és Nagy Ádám Győr-Moson-Sopron megyei küldött beszélt.

Részletek Túri Kristóf beszédéből:

Jóval Kádár János halála után, 1995-ben születtem. Így tehát nincsen személyes tapasztalatom a szocializmus koráról. A kommunizmusról tízéves koromban olvastam először. Azonnal megfogott. Olvasgatni kezdtem, és láttam, hogy az emberek többsége szid valamit, amiről valószínűleg azt sem tudja, hogy mi az. Azt mondom, hogy büszkének kell lennünk arra a korra. Ki kell húznunk magunkat, emelt fővel szembenézni az elnyomókkal, és a győzelmünk után fel kell nőnünk Kádár Jánoshoz. A hibákat el kell majd kerülnünk, de minden jót újra fel kell építenünk! El kell hoznunk a második aranykort. Thürmer elvtárs beszédéből a következőket emelem ki: Amikor azt mondjuk: Kádár, a szocializmusra gondolunk, és az életünk egy jobb korszakára emlékezünk. Mai életünk minden egyes esztendeje, minden hónapja és napja egyről győz meg bennünket: Kádár idején jobb volt!

Kádár János negyedszázad alatt sajátos népi hőssé vált. A hatalom gyűlöli, üldözi, lejáratja, irtja emlékét – még a sírját sem kíméli. Egyet biztosan tudunk: a magyar szocializmus minden hibája és minden gyengesége ellenére többet adott az embereknek, mint az új magyar tőkés rendszer.

RÖVID HÍREK

A MEGYEI VÁLASZTÓKÖRZETEK SZÁMA

1. Szolnok és környéke

2. Jászság

3. Karcag és környéke

4. Törökszentmiklós és környéke

Körzetenként kell majd két hét alatt 500 darab, a választási központból kiadott ívekre aláírást gyűjteni. Egy személy több párt gyűjtőívét is aláírhatja. Megyénk párttagjai hetente más-más településen folytatnak akciókat, megismertetik a lakosokkal a Munkáspártot.

* * *

- Résztvettünk július 6-án Budapesten a KÁDÁR JÁNOS sírjánál tartott megemlékezésen. Köszönjük minden egyes vöröszászló-vásárlónak a nagyvonalú adakozását. Ezért közel 50 ezer forinttal tudjuk támogatni a Jászkun Munkás havi megjelenésű újságunkat.

GYÁSZHÍR

MEGRENDÜLÉSSEL értesítjük a Párt tagságát és a Jászkun Munkás olvasóit, hogy dr. SÜTŐ ISTVÁN rövid, súlyos betegség után életének 76. évében elhunyt. Emlékét szívünkben őrizzük!

MUNKÁSPÁRT Megyei Elnöksége

GYÁSZHÍR

ANDRÁSI MÁRTON, aki 1970 óta volt a Munkáspárt tagja, életének 77. évében, váratlanul elhunyt. Aktív életében munkásőr volt.

Múlhatnak a napok, múlhatnak az évek, kik szívből szeretnek, nem felednek TÉGED.

A MUNKÁSPÁRT Karcagi Szervezete