2017. február 12., vasárnap

Jászkun Munkás, 2017. január

Eredményekben gazdag, boldog új esztendőt kívánunk. Magunknak azt, hogy a következő 25 évhez is legyen erőnk, kitartásunk.

Orbán Viktor kontra Vona Gábor

Hosszú ideig azt hittem, hogy a Fi­desz és a Jobbik Magyarországért között kimondva-kimondatlanul tartós szövet­ség jön létre a hatalom megszerzése, illetve megtartása céljából. Klasszikus álláspont, miszerint a tőke tartaléknak tekinti a szélsőjobboldali irányzatokat, s mozgósítja, ha hatalma veszélyben fo­rog. Nem hinném, hogy ez a tétel meg­dőlt volna, de amikor a fasiszta erők a hatalom megragadására határozták el magukat, kiéleződik a harc a hagyo­mányos jobboldal és az ultrák között. Ennek a jelenségnek lehetünk tanúi mostanság nálunk és másutt (Franciaország, Ausztria) is. Ez nem látszat­háború. A vezető szerep összehoz, de szembe is állíthat pártokat. Ha áttanulmányozzuk a szélsőjobboldal publicisz­tikáját, funkcionáriusaik megnyilatko­zásait, meggyőződhetünk arról, hogy közöttük vérre megy a harc. Legyenek ezek a szervezetek bármennyire is töké­letesek, hibátlanok (ilyen csoportosulás nincsen), ha nem találnak ellenfeleiken fogódzókat, akkor kreálnak.
Orbán Viktor az ideológiai, politikai ellenérvek mellett emberileg is támadja Vona Gábort: hogy lejárassa ellenfelét, olyan híreket terjeszt róla, miszerint ho­moszexuális. Ez az elszólás is bizonyít­ja, Orbán mennyire komolyan tolerálja a melegeket. De azt is: a Fidesz vezető­je ellenfelei felelőtlen lejáratását ugyancsak felhasználja. Itt gátlástalanság uralkodik a vádak kiötlésében, itt nincsenek határok, morális megfonto­lások. A legfontosabb, hogy nagyot durranjon. A skála széles: a karakter­gyilkosságtól a morális ellehetetlení­tésig minden belefér. A Jobbik ellenfelei terminológiáját sajátítja ki. Jelen eset­ben kiállnak a demokrácia védelmében, Orbánékkal szemben. Köztudomású, a szélsőjobb nemcsak a kommunista és szociáldemokrata irányzatokat nem tűri, de a polgári demokráciát sem. Vonáék azonban „szakítanak” e hagyománnyal, és olyan látványos „balra átot” hajtanak végre, ami gyanút kelt a gondolkodó emberekben.
Sokan vannak, akik - áldozatul esvén Vonáék populista demagógiájának - ko­molyan hisznek abban, hogy a Jobbik szakított nemzetiszocialista identitásá­val és „megtért”, kiáll a demokratikus államrend mellett. Naivitás annak feltételezése, miszerint Vona az illiberális orbanizmus elleni harcot egy prog­resszív politika jegyében vállalta. Ennek érdekében tisztáldozatot is hoz, hogy „gleichschaltolással” tegye tisztává a te­repet. Kétségtelen, a nyilaskeresztes pártnak sikerült elhódítania olyan fia­talokat, akik koruk miatt nem ismer­hették a nemzetiszocializmust, s ha is­merik is, nem valószínű, hogy azt ma­gukévá teszik. Legfeljebb bizonyos ele­meit (militáris irredentizmus, rassziz­mus, idegengyűlölet). Ne ölelgessünk keblünkön viperát, mert könnyen belénk marhat; Vona Gábor ezt a gondolatot A hazai pálya című újságban ezt igen „meggyőzően” fogalmazta meg:
„Én csupán egy eszköz vagyok, a cél az, hogy egy tisztességesebb szabadabb és demokratikusabb országban éljünk”.
A Fideszen kívül ki nem kívánja ezt? Szép követelmények ezek a jobbikos vezér részéről. Megértem, hogy nehéz őt elutasítani. Ám mitől változott volna meg Vona Gábor? Nem változtatott, csak megértette, amennyiben győzni akar, 2018-ban módosítani kell retorikáját. És Vona veszedelmesebb, alakoskodóbb Orbánnál, mert a Fidesz vezetője vállalja illiberalizmusát, míg Vona félrevezetni igyekszik az országot. A Jobbik irányítójának széptevése csak addig tart, amíg megragadja a hatalmat. A bárány ezután ismét farkassá válik, visszaölti természet adta gúnyáját. Ne­künk megadatott, hogy kétfrontos harcot folytassunk a szélsőségesekkel, jól meg­válogatva szövetségeseinket. Ne feled­jük, a mai honi társadalmi konstelláció és a nemzetközi helyzet nem a kapita­lizmus elleni általános támadást tűzte napirendre, hanem a demokrácia védel­mét. Súlyos hiba lenne, ha (mert a Job­bik ellensége a mi ellenségeinknek) Vonáékban keresnénk szövetségest a demokrácia védelméért folyó harcunk­ban. Egy arab szólásmondás szerint attól a krokodilus nem válik barátunkká, hogy felfalja ellenségeinket.
Ezt a cikket nem a Fidesz védelmé­ben írtam, hanem azért, mert nem lenne szerencsés szövetségi politika, ha társaink megválogatásánál hálójába kerül­nénk ellenségeink szirénhangjainak.
Dr. Hegedűs Sándor

KI MIBEN CSALÓDOTT?

Még ma is gyakran hallani véleményeket arról, hogy a megtévesztő jelszavak kíséretében végrehajtott rendszerváltásban ki mennyire csalódott, ki mennyire vesztese a szocialista rendszer fölszámolásának? Az efféle sirámok hangoztatói krónikusan romlott létviszonyaik, kilátástalanságot sejtető holnapképük miatt keseregve egyre határozottabban mondogatják: mást, jobbat vártak a változásoktól.
A panaszkodók nem feltételezték, hogy az aktív korú népességet érintően milliós nagyságrendben állandósul a munkanélküliség, hogy a lakosság jobb sorsra érdemes tömegei annyiban keletkeztetnek hasznot az országnak, amennyiben nem fogyasztják már a társadalom javait. Rossz álmukban sem derengett föl előttük, hogy a hatalom letéteményesei tönkreteszik, kifosztják a nemzetgazdaságot, s hogy miközben a lakosság tekintélyes részét napi megélhetési gondok gyötrik, néhány tízezernyi újgazdag gátlástalanul harácsol a szocializmus évtizedeiben kemény munkával létrehozott állami és szövetkezeti javakból. A leggusztustalanabbnak az tűnik számukra, hogy akik valamikor eufórikusan lelkendező hívei voltak a szocialista rendszer megbuktatásának, most elégedetlenkedvén szemérmetlenül megjátsszák az ellenzékit, vagy a rendszerváltás veszteseinek szlogenjével hozakodnak elő. Holott tudhatták volna, hogy soha sehol nem létezett még olyan tőkés rendszer, mely nem a termelési eszközök magántulajdonán, vagyis nem az osztálykülönbségen alapult.
A magyarországi Munkáspárt tagjainak többsége nem csalódott az új rendszerben. Nem csalódhatott, mert ismerte, sőt bizonyosan tudta, hogy amennyiben az ordas törvények állami rangra emelkednek, fölbecsülhetetlen árat fizet az ország népessége. Tudta, hogy a szocialista rendszer keresztrefeszítése következményeként szánalmas sors jut majd millióknak osztályrészül, mely előbb-utóbb visszasíratja velük a korábbi emberséges létviszonyokat. Csakis az emberi naivitás, a gondolati tunyaság, az elvakultság és a közöny tömeges megnyilvánulása váltott ki részéről megütközést és őszinte sajnálatot az utóbbi negyed évszázadban. Azoknak az embereknek érthetetlen emlékezetkiesése bosszantotta leginkább, akik máról holnapra feledték, hogy milyen létfeltételek közepette éltek családjukkal évtizedekig, mit nyújtott részükre a Kádár-rendszer, melyben a magyar nép több értéket alkotott, mint egész addigi élete során. Hiszen olyan politikai csoportokat segítettek voksaikkal ciklusról-ciklusra hatalomra, melyek dilettáns politikai piktorokként - embermilliók életének lesilányítása mellett - leszármazóik jövőképét is giccsesre festették, hosszú távon igen-igen bizonytalanná tették. Utódaink jövőbeli sorsának efféle aláaknázása lehet legtragikusabb következménye a milliók megtévesztésével reánk települt tőkés valóságnak.     

SÜDI BERTALAN: SZÁZ ÉV MÚLVA

Távozásom után száz év múlva
Szeretnék még egyszer visszajönni,
Beszélgetni boldog emberekkel,
S régi elvtársakat üdvözölni.

Meglátni, hogy az utánam jövők
Formáltak-e, alkottak-e újat,
Vége szakadt-e évszázad múltán
A megosztó nyelvi háborúnak.

Sírbéli magány után megtudni,
Miként küzdöttek régi társaim
Gonoszok és gyűlölködők ellen,
S teljesültek-e egykori álmaim.

Tudtak-e a szegényért kiállni,
Keblükre ölelni a védtelent,
Adtak-e segítséget olyannak,
Aki nélkülük élni képtelen.

Ha látnám s örömmel konstatálnám,
Hogy elérkezett a béke újra,
Elköszönnék tőlük reménykedve,
Tudnám, hogy ez a jövendő útja.

Omlatag síromból száz év múlva
Szeretnék titokban visszajönni,
Társalogni boldog emberekkel,
S régi elvtársakat üdvözölni.

MILLIÁRDOS CSALÁDOK

A pénz nem boldogít, de hiánya igencsak boldogtalanná tesz. Ma hazánkban 150-200 olyan család van, akik 3 milliárd forint fölötti vagyonnal rendelkeznek. Ők luxuskörülmények között élnek, nincsenek anyagi gondjaik. Sajnos az ország fele szegénységben él, napi filléres gondjai vannak. A megtermelt javak igazságtalan elosztásának következménye, hogy a társadalom kettészakadt, és ezen a kapitalista rendszer nem is fog változtatni.
A családok vagyoni helyzete alapján a társadalomkutatók kategóriába sorolják őket. Ha a vagyona - ház, nyaraló, gépkocsi - nem haladja meg a 7 millió forintot, akkor a vagyontalanok népes táborában tartozik. 7 millió és 70 millió forint között a középréteghez tartozik, ez a lakosság 45 százaléka. A vagyonosok: a lakosság 5 százaléka kb. 500 ezer ember 70 millió forintnál nagyobb vagyonnal rendelkezik.
A tendencia, hogy a szegények egyre szegényebbek, a gazdagok egyre gazdagabbak, vagyonosabbak lesznek. A rendszerváltás törvényszerű következménye, mert az eredeti tőkefelhalmozás történik. Ennek lényege, hogy a kapitalizmus kialakulását segítse. Gyakorlatban ez azt jelenti, hogy sok embertől elvesz, és kevés embernek adja oda a megtermelt javakat.
Így jön létre a kis létszámú tőkés- osztály és a széleskörű szegények tábora a kizsákmányolás alanyai és áldozata. Ezen csak a közösségi társadalom tud változtatni, mert ott az elosztás alapja a végzett munka lesz és nem lesz tőkejövedelem.
Ezt még a magyar nép nem ismerte fel, ehhez idő kell, de eljön.
Horváth Sándor

TÖRTÉNELMI TANULSÁG

Ismét megjelent dr. Thürmer Gyula „Balszemmel” című könyve, melyben az elmúlt három év írásait gyűjtötte egybe. Ez az írás a munkásosztály jelenkori életéről szól.
Nemrégiben olvastam az „Ős napkelet képes történelem” című kiadványt, majd Szabó Ervin „Történeti írásait”. Az első az ókor, a második a középkor, a harmadik az újkor. Remélem lesz majd egy Jövőkor című könyv is, amely a közösségi társadalom megvalósulását értékeli.
A három könyv a világ lelketlen szélhámosait mutatja be, hogyan tudtak élősködni az emberiségen. Ha minden ember ismerné a három könyv tartalmát, soha nem szavaznának az urakra. Dosztojevszkij az 1800-as éveket úgy jellemezte, hogy „az emberiség még kamaszkorban van”. Azóta volt már két világháború, rengeteg forradalom, napjainkban is dúlnak az öldöklések.
A három könyvben leírtak ismeretére szükség van ahhoz, hogy népünk megértse, hogy a saját sorsunk a saját kezünkben van.
Dudás György

Mezei András: Ne csak a múltra emlékezzetek

Ne csak a múltra emlékezzetek,
hogy vérre, könnyre emlékezzetek,
Hátam mögött nyugalmat nem lelek...
Ti a jövőre emlékezzetek!

Akik meglátták, róluk szóljatok.
Szemükből nyíltak tágas ablakok,
olyanok ők, mint örök fényjelek.
Az ő szemükkel távol nézzetek!

Botlásaikban bűnt ne lássatok,
s bűneiknél is messzebb lássatok:
ne szórjon rájuk átkot szájatok:
szemük előtt mindig ti álltatok,

s tiértetek indult meg ott a föld,
mikor életük végképp összetört.
Mint sarjadó fű, tömegsírokon,
akasztottakkal vagytok így rokon.

Sikoltásból, jajokból lettetek,
s a félelmük még bennetek remeg.
Ha ajkatok dacos, keskenyre vont,
állkapcsukból sajog még át a csont.

És testetek ha görcsösen feszül,
megkötözöttek rázkódnak belül.
Ne a sortűzre emlékezzetek!
Az életükre emlékezzetek!
Hitüket sortűz nem törhette meg.

Csak a holnapra emlékezzetek,
melyet hunyt szemmel csak ti láttatok!
Számon kérik, hogy volt-e álmotok,
hogy szívetek ma mivel van tele,
gond osztja szét, vagy önzés húzza le?!

Ez a harc lesz a végső, - proletár.
Ki már szabad, a másikért kiáll,
s ha kell, egy földrész rázza meg magát!
Hordjunk magunkban lázas Afrikát
és csillagfényes, józan szép telet.
Ezt álmodtuk meg, emlékezzetek!

EGYEBEK

• A Jászkun Munkás olvasóinak visszajelzése alapján arról értesültünk, hogy íróink anyaga oly mértékben érdekes és olvasmányos, hogy most megköszönjük egész évi munkásságukat:
Dr. Hegedűs Sándornak,
Dr. Südi Bertalannak,
Dudás Györgynek,
Horváth Sándornak.
Időnként kapunk verseket Mezei Andrástól és alkalmi cikkeket Farkas Pétertől, Sipos Sándortól.
Mindannyiuknak jó egészségben eltöltött új esztendőt kívánunk és várjuk továbbra is írásaikat.
A szerkesztőség nevében: Bencsik Mihály megyei elnök
• A december 17-én tartott pártunk megalakulásának évfordulóján kitüntetések átadására is sor került:
Balla Imréné 60 éves pártagunk,
Nánási Ferenc 65 éves párttagunk,
két fiatal: Juhász Katalin és Filemon Kristóf emléklapot kaptak az elmúlt évek munkájáért.
Horváth Sándorné aranyjelvény elismerésben részesült.
• Helyreigazítás: Decemberi számunkban a Südi Bertalantól közölt versnek a címe helyesen: TAVASZT IDÉZŐ ŐSZI HERVADÁS.
Szemlesütve kérek elnézést a költőtől és az olvasóktól. Rendszeresen küldött verseit örömmel közöljük lapunkban, mivel a versekkel színesebbé tudjuk tenni a Jászkun Munkást.
• Ismét kapható Thürmer Gyula: 25 év árral szemben 2014-ben megjelent könyve. A könyv 86 képet tartalmaz, melyeknek a prózai rész ad bővebb magyarázatot. Benne van pártunk megalakulásától kezdődően izgalmakban gazdag élete.
• A második könyv „Balszemmel 2014-2015-2016” címet viseli. A párt országos hetilapjában, a Szabadságban sorozatosan megjelent írások gyűjteménye. Ezek tartalma, hogy a napjainkban történt világ, ország eseményeit kommentálja balszemmel.
• December 28-án elbúcsúztattuk a 2016-os évet. Összegeztük az elvégzett munkánkat és megerősítettük elhatározásunkat, hogy nem hagyjuk abba.

Baloldali és nemzeti: Munkáspárt

LEHETŐSÉGET MINDENKINEK A NORMÁLIS ÉLETRE!
KÖVETELD VELÜNK!
200 ezer forint adómentes minimálbért!
13. havi nyugdíjat!
Életfogytiglani börtönt a korrupciós bűncselekményekért!
Kötelezően egyetlen migránst se Magyarországra!
Megbízható, ingyenes, várólista nélküli orvosi ellátást!
Iskolakötelezettség 18 éves korig!

Blogarchívum