Kádár: Inkább munkáspárti rendszert, mint a kizsákmányolók országát (1957)

A rendszerváltás óta eltelt huszonkét év talán legsötétebb időszakát éli meg a magyar nemzet. A vihar már tombol és sajnos nyoma sincs időváltozásnak. A devizaalapú hiteleket felvevő, törleszteni  nem tudó és a kilakoltatástól rettegő tízezrek, a munkahelyek tömeges
megszűnése miatt utcára kerülő tízezrek, a kilátástalan helyzetük miatt az öngyilkosságba menekülő százak, ők mindannyian a kizsákmányoló, kapitalista rendszer áldozatai, amely rendszernek a hűséges katonái mind a parlament padsorait koptatják, pártállástól, világnézettől függetlenül. A parlamenti pártok nem a magyar munkásosztályt, a magyar munkást képviselik, hanem a hazai és a nemzetközi nagytőke akaratát és érdekeit védik és érvényesítik a munkásokkal szemben (lásd: a munka törvénykönyvének gyalázatos módosításai). Számukra a dolgozó nem egyéb, mint eszköz; például a négy évenkénti gyalázatos színjátékukhoz, ahol arról szavaznak a választók, hogy a következő négy évben ki lopja ki a szemüket.
Pedig volt olyan időszak a magyar történelemben (nem is olyan régen) amikor a dolgozó nép érdeke és akarata volt a fontos. Ezt az időszakot nevezik a parlamenti pártok (pártállástól, világnézettől függetlenül) átkos, gyilkos, kommunista rendszernek. Volt annak a rendszernek egy (általuk csak véreskezűként emlegetett) nagy alakja, úgy hívták Kádár János. (A középkorúak-idősebbek még biztos emlékeznek rá.) Neki volt egy emlékezetes beszéde 1957 augusztus 20-án Kisújszálláson, amiben többek között azt is mondta, hogy "inkább olyan rendszert védünk, tartunk és erősítünk, ami ötmillió felnőtt dolgozónak tetszik, mint olyat ami háromszázezer kizsákmányolónak és cselédjének tetszik."
Harminckét évig állt az ország élén és mindent megtett azért, hogy a fenti beszédének ezen részlete (és a beszéd többi része is) megvalósuljon. Ezek a nyikhajok pontosan ezért gyalázzák Kádárt és a rendszerét, mert mégis milyen dolog az ha a munkásnak van hol laknia, dolgoznia, van mit ennie neki is a családjának is, és nem kell rettegnie a postás által kézbesített csekkektől, mert a megélhetése biztosítva van. Nekik természetesen ez nem tetszik, hiszen ők is egytől-egyig beletartoznak abba a háromszázezer kizsákmányolóba, akikről Kádár János ötvenöt éve beszélt és akiktől egész rendszere alatt óva intett!
Idén május 26-án lesz születésének 100. évfordulója. Ez ismét alkalom lesz a "kizsákmányolóknak és cselédjeiknek" arra, hogy gyalázzák és mocskolják személyét és emlékét. Ne hagyjuk! Védjük meg Kádár elvtársat!