Egyéni vélemény a halottak napjáról
Szerettem volna a szocializmus fanatikus gyűlölőinek fizimiskáját halottak napja után látni, amint arról értesültek, hogy az általuk vég nélkül becsmérelt Kádár Jánost haló poraiban is mekkora respektus övezi a rá emlékező magyar emberek körében.
Akik nem felejtették el, hogy az ő vezetésével sikerült leküzdenünk az ötvenes évek válságát, 1956 után konszolidálta, majd fejlődésnek indította az országot, s a Nyugat által is elismert imázst alakított ki Magyarországról.
A nyomorgerjesztő rendszerváltást milliók félrevezetése árán kieszközlő urak hiába gyalázták őt rendszerével együtt, fölöslegesen hazaárulózták, gyilkosozták a médiumokban és különféle egyéb nyilvános fórumokon, több mint két évtizeden át. A magyar nép - leginkább a lepanelprolizott, nyuggerezett tömegek – hálaérzete megmaradt iránta, mely a hermelinpalástosok és túlbuzgó szekértolóik többsége számára ismeretlen fogalom. A rászedett kárvallottak ennyi idő elteltével sem felejtették el, hogy mit köszönhettek a szocializmusnak, s a szocialista Magyarország javára tevékenykedő pártvezetőnek, államférfinek.
Az egyik médium tollnokától tudtam meg, hogy a Nemzeti Sírkertben “Kádár János sírján volt a legtöbb virág” a nemzet elhunyt jeles személyiségei közül. “Kádár János sírja volt a sztár” - így a tollnok -, aki maga is elcsodálkozott azon, hogy őt övezte legnagyobb tisztelet a temetőbe látogatók részéről.
Ezek után joggal kérdezhetjük: a tények tudomásul vételére képtelen akarnok sarzsisok - legyenek politikusok, újságírók vagy mások - mivégre mószerolják, gyalázzák annak az embernek az emlékét, akit a magyarok többsége életében azért tisztelt és becsült, mert több mint három évtizednyi ideig önzetlenül munkálkodott azon, hogy népének jobb élete legyen.
A gyűlölködők is beláthatnák végre, hogy nem hitelesek a szidalmak, ócsárlások az olyanok szájából, akik az eltelt immárom huszonegy esztendőben népünk sanyargatásáig jutottak el mindössze, a beígért eredmények felmutatása helyett.
Magam is hálával tartozom Kádár Jánosnak, mert az előző rendszerben ellenszolgáltatás nélkül tanulhattam, négy diplomát szerezhettem, negyven évig dolgozhattam. Sarzsi nélküli állampolgárként pedig büszkeséggel tölt el, hogy 1985-ben képviselőként gratuláltam neki, mert az alakuló országgyűlés ismét megválasztotta őt az Elnöki Tanács tagjának.
Dr. Südi Bertalan
Jány Gusztáv feltámad poraiból?
A “fülkés forradalom” győzelme óhatatlanul együtt jár az értékek ellenforradalmával. Sorra rehabilitálják a Horthy-érában egykor “jeleskedő” közéleti személyiségeket, akiknek nem lehetett terük volt az “átkosban”. A “mi” jelen demokráciánk azonban nem népuralom, ahol csak a progresszió akiket megérintett a haladás szele. Van persze kivétel: Ady Endre, József Attila, Radnóti Miklós még a helyén maradt, de arcukat átfestették. Alig tartottak meg valamit forradalmi lényegükből. Őket egyszerűen kisajátították és “akklimatizálták”.
Ám nem így jártak el azokkal, akiket átvehettek, anélkül, hogy egy ecsetvonást is változtattak volna portréjukon. A Népszabadság január 13-án megdöbbentő írással lepte meg a gyanútlan olvasót: “Posztumusz tábornok lesz Jány Gusztáv?” Lencsés Károly újságíró kérdőjeléből arra következtetek, hogy nem ért egyet a tervvel. Ez csak egy konzervatív-jobboldali társaság ötlete lehetett, noha a tábornok rehabilitációja 1993-ban még a Horn Gyula vezette szocialista kormány idején megtörtént. Akkor azonban elfelejtették a mulasztást, most akarja jóvátenni a “nemzeti” oldal?!
Jányt 1947-ben a törvényes bíróság halálra ítélte. Annak rendje-módja szerint kivégezték. A rendszerváltást követő “igazságszolgáltatás” törvénytelennek és jogszerűtlennek minősítette a népi demokrácia.
Az ártatlan tábornoknak nem volt más bűne, mint az, hogy a Donnál támadó szovjet túlerővel szemben nem rendelt el szervezett visszavonulást, hanem a (felkoncolás terhe alatt) ellenállásra kényszerítette a gyenge fegyverzettel, rossz ruházattal felöltöztetett és sovány élelmezéssel ellátott “honvédeket”. A kitartásnak akkor már nem volt katonai jelentősége, csak a visszavonuló németek hátvédjeiként kellett volna helytállniuk. A második magyar hadsereget a bekerítés veszélye fenyegette, s Jány Gusztáv szavaival élve “elvesztett becsületét visszaadni a doni “hősnek” magas rendfokozatát”. Ezt, amiért a szovjet erők feltartóztatása helyett, fejveszetten menekülve az értelmetlen fagyhalált választotta. A második magyar hadsereg többsége elpusztult. És most a rangjától méltán megfosztott tábornokot újra felöltöztetik, mellére tűzik korábbi kitüntetéseit, sőt azt sem tartom lehetetlennek, hogy újakkal szaporítják azokat.
Lassan kiderül, mennyire igaza volt megboldogult őfőméltóságának, Horthy Miklós egykori kormányzónknak, amikor spártai rövidséggel az alábbiak szerint méltatta hadvezére érdemeit: „... különös megelégedéssel gondolok azokra a kimagasló és eredményes szolgálatokra, melyeket ... mint hadsereg-parancsnok ... a Haza és a Honvédség érdekében teljesített”.
Talán nem túlzok, ha tartok attól, hogy minden horthysta sorsa előbb-utóbb (amennyiben az idő megengedi) a rehabilitáció.
Hegedűs Sándor
Úri protekció
Az egyenlő teherviselés hangoztatásával kürtölte tele a világot a kormány. Valóság az, hogy ennek a fordítottja történik. Például a 16%-os személyi jövedelem adóval a leszakadó tömeg napi megélhetési gondokkal küzd. Álmodni sem mer arról, hogy a család elmenjen üdülni, ewménytelen a többség számára, hogy az egészségének védelmében időben kapjon egészségügyi ellátást, a várólista és a teljesítmény volumenkorlát miatt. Miközben a hatalom birtokosai maguknak állami pénzből kivételes helyzetet biztosítanak. Pökhendi ciselkedéssel azt jogosnak is tartják, nem törödve azokkal az emberekkel, akik a nemzeti jövedelmet előállítják.
Két példával hadd érzékeltessem az úri protekció mai változatát.
1. Üdülés magyar módra:
A magyar nép pénzéből 13 üdülőt működtetnek a kormány tisztviselők és közvetlen családtagjai számára. Az állam 2011-ben 602 millió forintból támogatja ezeket az üdülőket. Ez a közüzemi költségeket, a munka-béreket és ezek járulékait fedezi.
2. Gyógyulás luxus körülmények között:
A miniszterek, az államtitkárok és a miniszteri kabinetfőnökök - összesen 138 fő - előjogot élveznek, ha orvoshoz kell fordulniok. Erre a célra a költségvetésből 20 millió forintot fordítanak évente. Ez az ugynevezett VIP ellátás. A Kútvölgyi Kórház kiemelt részlegén már létezik prémium szolgáltatás, de ehhez külön arany, vagy platina, vagy gyémánt fokozatú kártyát kell váltani. Ezeknek az ára 95-295 ezer forint között van. Valószínű, hogy az állami vezetők is ilyen kártyát kapnak. Meggyőződésem, nincs erkölcsi alapja a kormánynak arra, hogy az általuk sanyargatott magyar néptől megértést várjon.
Horváth Sándor
Egy volt munkásőr felháborodása
A genfi polgár: Jean-Jacques Rousseau a Társadalmi szerződésben írta le a következőket:
Mióta lejött a fáról, szerszámot készített és értelmes munkát végzett az ember. Szabadnak születik, önálló élete van és mégis mindenütt a földön bilincsekben él. Sokan azon törik a fejüket és terveket dolgoznak ki arra, hogy embertársaik uralkodójának, főnökének higgyék, hiszik el magukat: az a döntő, amit ő kitalál, kitervel és így saját akaratát, hatalmát, befolyását érvényesítheti embertársaival, barátaival, ellenfeleivel, elvtársaival szemben. Mondván, ő végigjárta és tanulta, tapasztalta az élet keserűségeit, harcait, megedződött és kellően tud védekezni az ellenséges eszmék, irányzatok vagy áramlatok ellen. Kitart elve, eszméje mellett és a társadalmi érdekeknek megfelelően akar, és szeretne dolgozni. Van akit ez hajt: meg kell valósítani egy álmot szocialista, kommunista alapon, közben, nem veszi észre azt, hogy inkább szolgaságra jutott a különféle elvek, eszmék, irányzatok miatt.
Esküt tettünk, hogy megőrizzük a dolgozó ember, munkás és paraszt, sőt a néphez hű értelmiség érdekeit. A fegyvert parancsra le kellett adni a Németh kormánynak. A néphatalom fegyveres testülete megszűnt. Parancsra kellett cselekednünk, nem maradt meg, csak az eskü szövegének emléke.
Sem az MSZP, sem a Munkáspárt 2006, sem a Kommunista Munkáspárt egyetlen szóval sem mert szólni az érdekükben a létükért, az elvhűségükért. Az alapítvány tervezete folyamán a párt nevét még említeni sem lehetett. Pártelnöki utasítás volt.
Még mindig bujdosók, megbélyegzettek és éhenkórászok lehetünk. Mert Kádár János halála után csak kaméleonok, köpönyegforgatók, diplomások és rendszerváltók élnek Magyarországon, sok helyütt a baloldali pártokban is. Nem csoda tehát, hogy újra erősödik a horthysta, csendőr, fasisztoid, népnyúzó gondolkodás és a történelem meghamisítása.
Felforr az ember vére, mikor gyalázzák Lenint, a magyar internacionalista katonákat, a Vörös Gárdát: Münnich Ferencet, Mező Imrét, Asztalos Jánost, Kállai Évát, vagy Szolnokon Karkecz Károlyt. Gyalázat, hogy idáig jutottunk, a rendszerváltás után kicserélték a vörös csillagot fasiszta jelvényekkel, zászlókkal. Meglátszik, mennyivel rosszabb helyzetbe irányították a kapitalista elveken a munkást, a népet, az egész országot. Ki lesz a felelős a sok nyomorgó, éhező ember haláláért?
Koczka Béla
Südi Bertalan: A naivitás ára
Jégre ment a magyar a választásokon,
Vakhitével nem látott túl az álmokon.
Mennyi ígéret, mennyi talmi szólam
Invitált urnákhoz írásban és szóban.
Mondták az urak - szajkókkal vetélkedve,
Elvi ellenfeleikkel váltig fenekedve:
Csakis általuk válhat jobbá az élet,
S országpusztításnak ők vethetnek véget.
Mi kelt életre az ígéretek nyomán?
Páriák birodalma, legfelsőbb fokán.
Amit kapott a nép országlásuk alatt,
A szegények vállán súlyos teher maradt:
Milliók számára kínlódás, kárhozat,
Munkátlanul ténfergő sok-sok áldozat.
Bizonytalanság embernek és hazának,
Nyomor tenyészete jövőnek és mának
Több mint hatezer orvos távozhat jövőre
A Magyar Orvosok Szövetségének (MOSZ) felmérése szerint több mint hatezer szakorvos és rezidens hagyhatja itthon tartaná őket. Információnk szerint 3000-3500 rezidens tervezi, hogy elhagyja a magyar egészségügyi rendszert.
A MOSZ csaknem tízezer kérdőívére adott válaszaiban mintegy ötszáz szak-orvos azt felelte, bármi történik, elhagyja a rendszert, további 2700-an komolyan fontolgatják, hogy elmenjenek.
A cél persze az lenne, hogy ezek az orvosok itthon maradjanak, hiszen ők is itt szeretnének boldogulni, “de van egy határ”, amikor a létbizonytalanság már elviselhetetlenné válik. Claude Wetzel, az Európai Orvosszakszervezetek keresnek a legrosszabbul, pedig ők dolgoznak a legtöbbet.
Megjegyezte: az európai piacon kelendőek az orvosok, így egyre többen mennek külföldre. Az ő példájukat követik az egészségügyi szakdolgozók, sőt már a Magyar Mentőszolgálat dolgozói is gondolkodnak azon, hogy külföldre menjenek dolgozni. Az egészségügyi dolgozók mintegy 100 százalékos béremeléséhez nagyjából kétszáz-milliárd forintra lenne szükség, de a bérük még így is messze elmaradna az európai átlagtól. Ebben a vonatkozásban az a harminc-negyven milliárd, amelyet a népegészségügyi termékdíjból, valamint az egészségügyi struktúra átalakításából erre szánna a kormány nagyon kevés, de több mint a semmi. Probléma, hogy eddig a kórházi konszolidációra csepegtetett többletforrások is mind működési költségekre mentek, nem a bérrendezésre.
Emellett viszont az egészségügynek egy másik akut problémája, hogy a fekvőbeteg-ellátó intézmények beszállítóinak nagy része mostanáig megelőlegezte a szállítást.
A nagykereskedők viszont “tanultak a Dunaújvárosi Kórház esetéből” - az intézmény mintegy másfél milliárdos adósságot halmozott fel az utóbbi időben -, így viszont jövőben valószínűleg megszűnnek a beszállítói hitelezések.
Nincs megszorítás?!
- Állami gyógyszerkassza 25 milliárd forintos csökkentése.
- Egykulcsos SZJA bevezetése, amellyel minden, bruttó 290 ezer forint alatt kereső munkavállaló jövedelme csökkent.
- A munkavállalói járulék 0,5 százalékos növelése.
- Bérek befagyasztása a közszférában 2013-ig.
- Különböző nyugdíj- és szociális kiadások GDP-arányos 1,5 százalékos csökkentése.
- Öregségi nyugdíjak indexálása, vagyis csupán inflációkövetővé tétele, vagyis a nyugdíjemelés befagyasztása.
- Közösségi vállalkozásokra fordítható állami források csökkentése.
- Termékdíj és hamburgeradó bevezetése.
- Munkaidő túlóra nélküli hosszabbítása.
- Hétvégi és éjszakai bérpótlék csökkentése.
- 5,5 napos munkahét bevezetése.
- Közmunkaprogram forráskeretének megfelezése.
- Munkanélküli ellátás idejének harmadára csökkentése.
- Táppénz összegének megfelezése.
- Belügyminisztériumi kiadások 35 milliárd forintos csökkentése, amelyből 20 milliárd forint a rendőrségtől kerül levonásra.
- Az iskolákat, egészségügyi- és szociális intézményeket fenntartó önkormányzatok forráskeretének 86 milliárd forintos csökkentése.
- Állami finanszírozású férőhelyek számának csökkentése a felsőoktatásban.
- Fogyasztói árakban megjelenő különadók kivetése.
- 55 év felettiek utazási kedvezményeinek megszüntetése.
- Nemzeti Kulturális Alap egymilliárd forintos csökkentése.
- Diákok ingyenes múzeumlátogatási lehetőségének megszüntetése.
- Különböző kulturális intézmények forrásainak 5,3 milliárdos csökkentése.
