2011. május 27., péntek

Nem volt vevő Kovács István munkáspárti elnökségi tag lakásának árverezésén

Nem tudták elárverezni Kovács Istvánnak - a Munkáspárt elnökségi tagjának, a Magyar Szociális Fórum egyik szervezőjének, - az otthonát, csütörtökön délután.
Ahogy korábban írtuk, a hatályban lévő Kormányrendelet és Árverési moratórium ellenére, el akarták árverezni Kovács Istvánnak az otthonát, 2011. május 26-án, 14 órai kezdettel.
Ezért a Munkáspárt Elnöksége, valamint a Magyar Szociális Fórum - Szociális Kerekasztal, mozgósította az otthonvédő aktivistákat, a sajtót, valamint minden jóérzésű embert az árverés megakadályozására, - Schmör Ákos, önálló bírósági végrehajtó irodája elé, Budaörs, Budapesti út 121. szám alá.
A fent említett helyen és időpontban, 13 óra 30 perckor megjelentek az Otthonvédő aktivisták, és az árverezések és kilakoltatások ellen tiltakozó jóérzésű emberek, mintegy 50-60 fős létszámban. Ám ez is elég volt ahhoz, hogy az árverés meghiúsuljon, s azok a "üzletemberek" és bankókkal kitömött aktatáskás strómanok, akiknek a magyarok otthonaira fáj a foga, - most ne merjenek odajönni, tartván a botránytól, és a kíváncsi kameráktól, s a nagy nyilvánosságtól, - mert ezen három dolog közül, egy sem használ az üzletüknek!
Az önálló bírósági végrehajtó irodája előtt viszont megjelentek a Munkáspárt otthonvédő aktivistái, élükön Karacs Lajosnéval, a Munkáspárt egyik alelnökével, valamint megjelentek a Magyarok Szövetsége otthonvédői, Teknyős László aktivista vezetésével, és az MNB 2006 otthonvédő aktivistái, valamint a Fehér Kéményseprők Országos Társadalmi Szervezetek Szövetsége aktivistái, élükön Dabasi Tamás elnökkel, és jelen voltak még az Egységes Magyarország Mozgalom otthonvédői is.
Mindezek mellett a sajtó is szép számmal képviseltette magát, ott volt az Echo TV, a Hír TV, a budaörsi helyi TV, és más internetes oldalak munkatársai, köztük a Jövőnk.info és a Szabad Riport Tudósító Iroda riporterei is.
Jelen volt még 4 rendőr, de ők nem avatkoztak az eseményekbe, a jelenlévőkkel korrekten viselkedtek.
Karacs Lajosné, a Munkáspárt alelnöke biztosította a médiát arról, hogy nem fogják cserben hagyni harcostársukat, és ha kell, élnek a törvény biztosította állampolgári jogaikkal, s végső esetben akár a polgári engedetlenséget is alkalmazni fogják, hogy az árveréseket, s otthonvesztéseket, és konkrétan ezt az otthonvesztést is megakadályozzák.
Mindezek mellett remélte, hogy sikerül a jog útján megoldani az ügyet, s egy bírósági keresettel meg lehet akadályozni az árverést, s egyben az egész végrehajtási eljárást. Mely kereset az egész eljárás eleve hibás ügymenetére hivatkozik, oly formában, hogy az alap hitelszerződés 2003-ban köttetett meg, s 2004-ben, az ország Uniós csatlakozásakor a bank elmulasztotta a szerződés jogi harmonizációját, vagyis újra kötését...
14 órakor, Schmör Ákos önálló bírósági végrehajtó, kijött a kapuba, s behívta az adóst; Kovács Istvánt, s azokat, akik az árverésen részt véve meg akarják venni az adós lakását.
Ám vevő nem akadt, ellenben az otthonvédő aktivisták és a média képviselői utána nyomultak a végrehajtó irodájába, ahol több felvétel is készült az eljárásról. Köztük a Jövőnk.info itt látható fotói is.
A végrehajtó nem akadályozta a média munkáját, s így sikerült korrekten dokumentálni az eseményeket.
A végrehajtó tájékoztatta Kovács Istvánt, hogy nem tudja elfogadni a bírósági beadványt, azt külön kell kezelni, - és el kell kezdenie az otthon árverését, amennyiben van rá vevő. Ez ügyben még egyszer kiment, s jól hallhatóan ismét feltette a kérdést; van-e vevő erre az ingatlanra? - De vevő csak nem jelentkezett, egy sem...
Ekkor a végrehajtó pecséttel érkeztette a dokumentumokat, hivatalosan bejelentette, hogy jelenleg nincsen vevő az ingatlanra és ezért elhalasztja az árverést.
Ezt követően a média és az aktivisták elhagyták a végrehajtó irodáját. Az épület előtt; Kovács István megköszönte jelen lévők kiállását, s egybehangzóan mindenki egyet értett azzal, hogy ez a mostani esemény ha időszakosan is, de győzelemmel végződött.
A nyilvánosság győzelmével, a suskusban lezajlott pénzügyi machinációk fölött, - melyek segítségével el akarják venni otthonainkat. Ezúttal nem sikerült nekik, s ha időlegesen is, de ma, győztünk!
Jövőnk.info - Szabad Riport Tudósító Iroda

Blogarchívum