Jászkun Munkás, 2014. november

A SZAVAK BŰVÉSZETE

Nagyra becsült és ideiglenes kor­mányfőnk megnyilatkozásai mindig megmozgatják az európai és hazai közvéleményt. Kezdetben komoly arccal analizálták hegyi beszédeit, mígnem a legtekintélyesebb szövegelemzőknek is rá kellett jönniük, itt hiába keresniük az értelmet, a dakota aforizmák csak arra szolgálnak, hogy leleplezzék a szavak mögötti nagy ürességet. A fogalmakkal való zsonglőrösködés csupán figyelemelterelő manőverek. Ezekkel a jól csiszolt ha­landzsabeszédekkel elkábítják és ámulatba ejtik a fanatizált hallgató­ságot, mely a vezér iránti elragadtatás extázisában vakon bízik eszmefutta­tásainak igazságában, magvasságá­ban, megfellebezhetetlenségében.

Érdemes megfigyelni a hívők ma­gatartását, amikor az orbáni poénok elcsattannak: egyesek üveges szem­mel tapadnak istenükre, mások meg­lett, tanult, ősz emberek, elismerően néznek egymásra, s boldogok, hogy a sors ilyen földönkívüli lénnyel áldot­ta meg őket. Kétségtelen egy ideig a hetvenöt százalékkal és az elkápráztató géniusz gondolatgazdagságával vezetheti orránál fogva az elbűvölt tö­meget, de minden drogos állapot, minden lerészegedés után egyszer eljön a kijózanodás pillanata, a más­naposság utáni felébredés. Ez lehet olyan elementáris, mint a forradalmi helyzet. A demokratikus és liberális elemek szembeállítása, illetve keve­rése, az államosítás és privatizálás összezagyválása, a kapitalizmus alapvető szociális csoportjainak negligálása, azok felcserélése más kategóriákkal, (a „középosztálynak” uralkodó elitté történő előléptetése, miközben adópolitikai manőverezé­sekkel kedvezményezik és erősítik a nagyburzsoáziát), az üzemeknek nem a kizsákmányolás, hanem nép­jóléti eszközökként való kezelése, (munkaalkalmak teremtése), a kizsákmányolás az ő értelmezésében nem proletárok által megtermelt ér­téktöbblet kisajátítását jelenti. A mun­kásosztály eltűnt, a munkavállaló lé­pett a helyére, a rendszerváltást meg­előző ellenforradalmat forradalomnak minősíti, magát a rendszerváltást for­radalmi fordulatnak, a közösségi tár­sadalomnak tagadása, utópiaként való kezelése, a magyar progresszió történelmének tudatos meghamisí­tása, hőseinek deheroizálása, saját „hőseinek” piedesztálra emelése, köztörvényes bűnözők „szentté” ava­tása, a keresztény egyházi tanítá­soknak politikai célokra történő felhasználása, a statisztikai adatok manipulatív kezelése, rezsicsökken­tés (miközben az államadósság a mennyekben jár), káprázatos stadio­nok építése, miközben a padok teli vannak hajléktalanokkal, az elitet felkaroló, fényűző gálaestek, a Ma­gyar Nemzeti Bank vezetőinek ideg­robbantó költekezései luxuskiadá­sokra, miközben természetesen foly­nak a kilakoltatások, dömperek százai bontják a gettókat, szaporítva ezzel az otthontalanok számát, az oktatás- és egészségügy áldatlan helyzete. Olyan ellentmondások ezek, melyeket csak birkanépek tűr­nek el szótlanul. A minap kergették el legelőjükről a juhtulajdonosokat, akik a forgalmas utakra terelték nyá­jaikat. Amikor néhány rendőr megje­lent, hogy érvényt szerezzen a „jogállamiságnak” eminens tanulókként, morgás nélkül, vonultak vissza az im­máron mások tulajdonát képező föl­dekre, maguk sem tudva, mit kezd­jenek a létalapjukat képező állatállo­mányukkal. Ilyen engedelmes, derékbe tört állampolgárokkal könnyű dol­ga van az illiberális vadkapitalizmus­nak. Az orbanikum bűvkörében élő miniszterelnökünk egy olyan harma­dikutas társadalmi rendszer képét vetíti naiv alattvalói elé, mely a tőkés rendszer és a voluntarista fantazma­gória közé kívánja elhelyezni édenkertjét, minden világ legjobbikát. Nem lesz itt csakhamar forradalom, mert a lassan kibontakozó objektív forra­dalmi válság mellé igen nehézkesen sorakoznak fel a nélkülözhetetlen szubjektív feltételek. Csak a kommu­nista pártok azok, amelyek fejleszt­hetik a forradalmi öntudatot, de ennek a népnek egyelőre elég a rezsicsök­kentés ahhoz, hogy a szolgalelkű kispolgáriság felé orientálódjon.

A hazai választási eredmények bizonyítják, nem a józan belátás és érvelések, hanem a könnyebben befolyásolható érzelmek területén kell a jeget megtörni, hogy a lavina elin­duljon.

Hegedűs Sándor

AZ „ANGYALI KÖR” valósága

Olvastam nemrég egy felnőtteknek szánt dajkamesét. Szerzője olyan kép­telenséget állított, hogy a „közép-euró­pai országok angyali körbe kerültek, hiszen a gazdasági mélyponton túl van­nak: a lakosság mind nagyobb része találja meg helyét egy posztindusztrális (iparon túli) szolgáltató társadalom­ban”.

Mosolyoghatunk a mese lényegén. Főleg a „minél messzebbről nézem, an­nál szebb” életelv gyakorlatán, mely következtében az „angyali körhöz” fog­ható teóriák kifundálói nem képesek a milliók által megszenvedett rendszerváltás valóságos kórtüneteinek felis­merésére. Némelyek tán azért állítanak efféle badarságot, mert az anno ránk szabadított karvalytőke társadalomrázkódtató hatását nem kellett személyesen megtapasztalniuk.

Mi is a jelzett térségben élők na­gyobb részéhez tartozunk, s a keserű­séggel terhelt tapasztalataink birto­kában az „angyali körtől” eltérően mi­nősítjük a helyzetünket. Aligha szük­ségeltetik különös adottság annak felismeréséhez és meglátásához, hogy az ország mélyszegény tömegei mellett a középrétegek mind számottevőbb há­nyada is csúszik a társadalom peremére és süllyed a legelképesztőbb nyomorba. Krónikusan gyarapszik azok száma is, akik szemetes kukákban kotorásznak, ligeti padokon, bokrok alján, vasúti vá­rótermek zugaiban választanak éjsza­kákra fekvőhelyet, éheznek, koldulnak, hajléktalanul tengődnek.

Netán a gazdaság szétrablását le­hetővé tevő „korlátlan demokrácia” nyomában kiteljesedett törvénytelen gyakorlat jelenti az idézett „idillikus állapotot”, melyet a rendszerváltás óta sikerült megvalósítani? Hát még ma­napság is vannak olyanok, akik kép­telenek beismerni, hogy az urak eszkábálta polgári demokráciában tör­vényszerű, hogy gyarapszik az ele­settek száma, tömeges az állandósult munkanélküliség, elkerülhetetlen a továbbtanulni vágyók kíméletlen kont­raszelekciója, s hogy az emberi mivolt leépülése vár a társadalom jobb sorsra érdemesült vagyontalanok tömegeire? Vannak, akik szerint ez az „angyali kör” lényege? Akinek szeme van, látja, hogy az urak teremtette „szabadság” birodal­mában néhány százezernyi pöffeszkedő dúsgazdaggal, kiváltságban szerencsél­tetett politikai és gazdasági elittel, jó­létben dagonyázó hermelinpalástossal a nélkülözők milliói - köztük idős embe­rek, fiatalok, napjában egyszer étkezés­re kényszerült gyermekek - állnak szem­ben vádlón, és kiáltják világgá remény­telenségüket, gyötrelmeiket, fájdalmu­kat, szenvedésüket. Mégpedig abszo­lúte szabadon, azaz a legújabb kori kor­látlanság nyújtotta lehetőségek függ­vényében. A rendszerváltók akarnoksága folytán többségüknek ennyi jutott a hajdan beharangozott majdani Kána­ánból, s vele az a lehetőség, hogy négyévenként ismét hatalomba segíthetik életük megnyomorítóit. Az elszegényedők létszámának gyarapodásával azok száma is növekszik, akik keserű száj­ízzel élték meg a galádságokat, melye­ket a tőkés rendszer negyed évszázada alatt el kellett viselniük. Az pedig kü­lönös, hogy miközben bár milliók fo­gyasztották a kapitalista rendszer által feltálalt feketelevest, utóbb sem óhaj­tottak változtatni a nyomort előidéző állapotokon.

Dr. Südi Bertalan

ÉLETÜNK ÉS AZ ERKÖLCS

A fenti címen adott ki könyvet 1988-ban a Magyar Szocialista Munkáspárt. Ebben a könyvben olyan részletek vannak, amely a mai életben sokkal helytállóbbak, mint jelen kormányunk ideológiája. Ezért a 27 évvel ezelőtt kiadott és tankönyvül is használt írásból szó szerint idézni kívánom az, alábbiakat:

„Minden ember érdeke, hogy élete értelmes legyen. Minden ember ér­deke, hogy gazdag, sokoldalú személyiséggé váljék. Mindenki boldog akar lenni. Persze a boldogság sokféleképpen képzelhető el, és az élet értelmére is számos felelet adható.

Ha én nem vagyok magamért - mondja egy ókori bölcs - úgy ki van értem? De ha csak magamért vagyok, úgy minek éltem?

Az élet értelme az önmeghaladás szükségletét és a hasznossá válás igényét foglalja magában. E szükségletet és igényt csak akkor képes kielégíteni az ember, ha tetteinek objektív társadalmi jelentősége van, ha a közösség igényli és fel is használja erőfeszítéseit.

Az élet értelmének megtalálása a személyiség legfőbb kincse, amelynek megőrzése igen komoly erőfeszítést igényel. Az értelmes élet, mely a közösségért élve, a közösségért való harcban bontakozhat ki, nem aszkétikus élet. Ellenkezőleg, a személyiség önkibontakoztatását, erős oldalainak felhasználását eredményezi. Azt, hogy mások számára élve a maga érdekét is, a hasznossá válás szükségletét is kielégíti. Sajátos önmegvalósulás ez. Modellje: az adva kapni életvitel. Minél többet ad az ember, képességei annál gazdagabban bontakoznak ki. Minél hasznosabbá válik mások számára, annál jelentősebb lesz.

Ajánlom társadalmunk minden lakosának, ha a fentiek alapján éli az életét, minden nehézsége ellenére elégedett lehet.

Dudás György

November 7.

Október 6-án az ATV riportere az utcán közlekedőket kérdezte, hogy mi jut az eszében a mai napról. Számomra megdöbbentő volt, hogy a többségnek semmi nem jutott eszébe.

A megkérdezettek különböző korosztályhoz tar­toztak. Valószínű, hogy november 7-tel kapcso­latosan is hasonló a tájékozottság, pedig a világtörténelem kiemelkedő eseménye volt. Erről már sokan írtak és még fognak is, ezért én két témával kapcsolatosan írok, amiről eddig nem sokat írtak. Az egyik ilyen a magyarok részvétele a forradalomban.

Közel ötszázezer magyar hadi­fogoly volt. Küzülük több százan vettek részt a harcokban, egyesek a proletárforradalom elő­készítésében is, pl.: Kun Béla, Münnich Ferenc, Szamuely Tibor. A moszkvai harcokban Karikás Frigyes, Janich Ferenc, Pór Ernő. Kun Béla a nemzetközi alakulatok politikai biztosa volt. A külföldi vöröskatonákat „nemzetközinek" „inter­nacionalistának" nevezték.

A másik téma, hogy az októberi forradalmat miért november 7-én ünnepeljük. A munkások és parasz­tok kormánya több döntést is hozott. Ezek közül egy néhányat felsorolok. Eltörölt minden rangot és állampolgárok közötti különbséget. Kivette az oktatást az egyház kezéből. A vallást a polgárok magánügyének nyilvánította. Közzétették a nyolcórás munkanapról szóló dekrétumot. Álla­mosították a bankokat, a vasutat a kereskedelmi flottát. Bevezették az ipar munkásellenőrzését, majd megkezdték az ipar államosítását.

Átvették az európai országokban használt időszámítást. A pravoszláv („igazi szláv”, azaz görögkeleti) naptár ugyanis 13 nappal maradt el az általá­nosan elfogadott időszámítástól. 1918. január 25-én, a naptárreformrendelet megjelenésének napján a világban február 7-ét írtak. Ezután Szovjet-Oroszországban is eszerint számították az időt. Így az Októberi Szociallista Forradalom dátuma is megváltozott, már az első évfordulót november 7-én ünnepelték.

Horváth Sándor

SÜDI BERTALAN: GONDOLATOK A SZAVAZÁSRÓL

Negyedszázadnyi pokoljárás után

Mindent rendben találtak a szavazók.

Szokatlan minősítés ez azoktól,

‘Kik nyomorognak, mint bugyrokban lakók.

Mivel babonázták meg a népet?

Miféle csalétket szórtak eléje?

Miként kábíthattak el milliókat,

Hogy szabadságát zsarnoktól remélje?

Mit ajánlottak Kánaán földjeként

A hazugságról jól ismert „Mózesek”?

A demokrácia összes vívmányát?

S biztonságot ifjúnak és öregnek?

Újfent lóvá tették a pártfüggőket,

S a hülyítésre fogékony bábokat,

Akik ezért nem tudták felismerni

A pusztulás felé vezető utat.

Szabadság-ajánlatuk régi trükk volt,

Az ígéret földje meg csupán pusztaság.

Szavazatukért cselédek lehetnek,

Ha alkalmazza őket az uraság.

Akiknek pedig cselédállás sem jut,

Munkapótlóként kukázni mehetnek,

S a talált étkek fogyasztása után

Csillagsátorban pihenni térhetnek.

HÍREK

Október 14-én a Munkáspárt megyei és budapesti elnökei értékelték az önkormányzati választások eredményeit. A polgári demokrácia számunkra nem teremt kedvező terepet. A párt továbbra is a parlamenten kívüli pártok közül a legerősebb.

Számszerű adatok a következőek:

A 2010-es 10 923 szavazatok számát 21 750-re tudtuk növelni. Jelöltek kellenek, és akkor növekedik a szava­zatok száma is. Borsodbótán ismét munkáspárti pol­gármester van. Kötegyánban, Magyarcsanádon ismét bejutottak az önkormányzatba.

Az egyéni listás választókerületi jelöltjeinkre kapott szavazatok száma 50%-kal haladta meg a 2010-es számot.

Szolnok megyében, bár eredményeink javultak, jelölt­jeink nincsenek ott az önkormányzatokban. Mint októberi számunkban írtuk, változatlanul hiszünk ideológiánk­ban, és optimisták vagyunk.

* * *

December 14-én a Kőbányai Rendezvény Központban emlékezünk pártunk újjáalakulásának évfordulójára. Központi Bizottságunk határozata értelmében 2015 márciusában összehívja 26. kongresszusát.

* * *

Elhunyt LÁZÁR GYÖRGY, Kádár János közvetlen munkatársa, aki 12 éven át volt az ország miniszter- elnöke. Becsülete, tisztessége kapcsán könyörtelenül eltávolította azokat, akik visszaéltek a nép bizalmával, hozzányúltak a nép pénzéhez.

POZSONYI PÉTER (1949-2014)

Mementó mori! (Emlékezz a halálra!) - mondja a latin. Emlékezz az életre! - mondjuk mi. Ezen a mezs­gyén elindulva szívünk az evilági élethez húzva kér­dezi: ki volt Pozsonyi Péter?

Túrkevén született dolgos, szorgalmas családban. Öten voltak testvérek. Családja szociológiai szem­pontból a felfelé ívelő parasztpolgárosodás tipikus esete. Édesapja a biztos jövőt nyújtó termelőszövet­kezet tagja lett. Tanyáról-tanyára, majd a vaskerítéses házba, de még mindig szolgálati lakásba, míg végül saját lakásba költöztek az Oncsa sorra. A gyerekeket iskoláztatták. A szocialista nagyipar hívta, várta, ké­pezte a tanulni vágyó fiatalokat. Péter vájárnak tanult, de munka mellett egyre magasabb iskolákat végzett. Amikor szállítási osztályvezető lett a Tisza Cipő­gyárban, joggal hihette, hogy révbe ért. De jött a rend­szerváltás, és sorsfordító idők következtek. Kény­szervállalkozó lett, s maradt élete végéig. Feleségé­vel - aki szintén túrkevei -, példás családi életet éltek, ízlésesen berendezett otthont teremtettek Martfűn.

Milyen ember volt Péter? Szerencsés természetű, kiegyensúlyozott alkat, akit hamar megszerettek. Egyenes jelleme, önzetlensége, segítőkészsége révén szűkebb és tágabb környezetének hamar vezetője lett. így vált pl. a kispályás focisták baráti körének me­nedzserévé. Húsz év óta rendszeresen POPE (Po­zsonyi Peti) néven indított csapatot az Országos Munkás Kupán, jelentős anyagi támogatással. Kez­detben aktív futballistaként is megállta a helyét.

1989-ben megújította tagságát a Munkáspártban, melynek városi elnöke lett. Öt éve, hogy a MEASZ megyei szervezete elnökévé választották. Az utolsó percig lelkiismeretesen és magas szinten látta el megbízatásait. Fáradhatatlan volt. Sebezhetetlennek hittük, pedig nem volt az. A betegség pár hónap alatt ledöntötte lábáról.

Amikor elvállalta a Munkáspárt országgyűlési képviselőjelöltségét, még nem tudtuk, hogy ez lesz közéletiségériek az utolsó felvonása. Bár nem nyert mandátumot, de Törökszentmiklós választási kerü­letének 23 települése szépszámú szavazatokkal iga­zolta, hogy jó úton jár, megbecsülik a szocializmusba vetett hitét. November 2-án örökre lehunyta a szemét. Személyében igazi jóbarátot veszítettünk el. Nem élt hiába.

Emlékét kegyelettel megőrizzük!