Jászkun Munkás, 2014. december

Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánunk!

Egyenlőség helyett a tőke szolgái

Gyakran olvasok az újságokban, hallok a televíziós műsorokban olyan véleményeket, melyek szerint a magyar társadalom 1990 óta lényegesen szabadabb lett annál a szabadságnál, mint, ami a „puha diktatúrában” meg­illette. Aki így vélekedik, alighanem összetéveszti a látszatot a valóság tényeivel. A jelenlegi hatalmi viszonyok ugyanis egyértelműen azt jelzik, hogy a társadalom tagjainak döntő hányada nem vált a rendszerváltással szaba­dabbá. A módosulás mindössze annyi, hogy a hatalombitorló uraink által le­becsült, félremagyarázott egykori tel­jes foglalkoztatottságot a tömeges munkanélküliség okozta létbizonyta­lanság váltotta fel, a szocializmusbeli egyenlőségi státus pedig alattvalók, szolgák, páriák státusává változott.

Mind a politikusok, mind a poli­tológusok szemérmesen elhallgatják, hogy a kizsákmányolás nem sérti kevésbé az emberi jogokat, mint a faji, vallási, kisebbségi diszkrimináció. Hiszen az ember aligha kerülhet megalázóbb helyzetbe a bérrabszol­gaságnál.

A magyar nép többsége (mivel nem volt oka rá) nem vett részt aktívan a szocialista rendszer keresztrefeszítésében. Csakis eltűrte, hogy nélküle, helyette, sőt rá hivatkozva önjelölt pártocskák, politikai hőbörgők, deklasszált jágók, főként pedig hatalom- és pénzéhes (jobbára amatőr) politi­kusok foglalják el a demokrácia játék­tereit és nyilvánosságait. Mivel kizá­rólag az ő korlátlan demokráciájukat igyekeztek többséginek föltüntetni.

Nem csodálkozhatunk, ha szegény­séggerjesztő állapotok közepette a tömegek nem tudtak a rájuk oktrojált polgári demokráciával mit kezdeni. Gyakran felszokták hánytorgatni „a rövid történelmi emlékezetet”. Érthetetlen számukra, hogy mind keveseb­ben emlékeznek a múlt rendszer „megbocsáthatatlan vétkeire”.

Ez bizonyára azért történhetett meg, mert az emberek hajdani szemé­lyes tapasztalatai élményei nem es­nek egybe a Kádár-rendszert kategori­kusan diktatúrának, hovatovább szellemi tatárjárásnak bélyegző állapottal. Következésképp nem hajlandók részt vállalni a tőke világát favorizálók szocializmusellenes heccelődéseiben. Lenne gondolkodni való a múlton. Legalábbis politikai és jogi érte­lemben feltétlenül. Ez különösen indokoltnak tűnik az olyan baloldali vénájú emberek részéről, akik a lé­tezett szocializmus idején felelős tisztségek birtokosai voltak. Nem feledhetik, hogy azok az ideális elkép­zelések egy társadalomról, ahogyan azt az előző politikai érában akarták megvalósítani, megmaradtak. Ezt az ideát azonban nem gondolták végig. Holott ez nemcsak álom, emögött a megvalósulás lehetősége rejlik. Még­ ha bizonyára nem fogom is megélni, hogy az az idea valamilyen módon valósággá válik, ez marad az az el­képzelés, mely mellé bármikor érde­mes odaállni. Megvalósulását egy olyan baloldali kezdeményezéstől re­mélem, mely nem a kapitalizmus életrehívásában tüsténtkedő, s olykor az Internacionálét harsányan éneklő ál­baloldaliak népes társasága, hanem olyan - felelősséget viselő - politikai erőtől, mint amilyen a Magyar Mun­káspárt, mely a baloldali értékeket nemcsak szavakban, de szándékban, törekvésben is képviseli.

Dr. Südi Bertalan

Karácsony és a gyerekek

Így karácsony közelében örömteli dolgokról kellene írni, beszélni mind a kormánynak, mind kisebb közösségekben, de talán nekem is. De nem tehetem. Éppen elég álságos az, hogy országos veze­tőink sikerekről, győzelemről, dübörgéses gazdasági növekedés­ről beszélnek, s halljuk ezt a mé­diákban. A valóság bizony más. Évekkel ezelőtt készült el, Ferge Zsuzsa professzor asszony veze­tésével egy szociológiai tanul­mány, amelyben rögzítette az ak­kori idők - 8-10 évvel korábbi - szomorú adatait. Bátorkodott előrevetíteni, ha nem történik hat­hatós segítség (és nem történt), akkora helyzet csak rosszabbod­ni fog. Miután a KSH szeptem­berben nem adott ki hivatalos adatokat a szegénység mértéké­ről, így mások adatait adom én is közre.

Idézem: „ma hazánkban minden harmadik ember szegény. A hely­zetet súlyosbítja, hogy 300-400 ezren élnek olyan szegénység­ben, akik nem szerepelnek a kü­lönféle regisztrálási rendszerben, s így semmiféle támogatást nem kapnak. Ez a megállapítás Ferge Zsuzsa asszonytól származik. Így karácsony táján kapjuk az ado­mányt kérő leveleket, például a Gyermekétkeztetési Alapítvány­tól. Mert különben a gyerekek még karácsonykor sem kapnak ebédet - sem az iskolákban, sem pedig odahaza.

A médiák fennen harsogják: Boldog, áldott karácsonyt min­denkinek.

Én is azt mondom, hogy mindenkinek.

Dudás György

REPEDÉSEK AZ ANTARKTISZ JÉGHEGYEIN

A minap több, békésnek alig ne­vezhető demonstráció történt Bu­dapesten és az ország egyéb tájain. A másik sávon feketemellényes, „B”-szektoros labdarúgószurkolók til­takoztak és fenyegetőztek. A „B” szektor nemes fiait, a labdarúgás megszállottjait ért sérelmek szólí­tották az utcára. Az első tízezer (igen vegyes szociális összetételű, párt­állású, felekezetű, korú) társaság békés összejövetelének fináléja „ki­sebb”, de romboló randalírozásba torkollott. Szétvert ablakredőnyök, a környéket elborító üvegszilánkok je­lezték: valakik jártak a Lendvay ut­cában. Lehetséges, a másik rendez­vény egyes tagjai segítettek az első­nek, hogy követeléseik nagyobb nyomatékot kapjanak. A netadó be­vezetése ellen tiltakozók ugyanis intelligensebb csoportosulásnak lát­szott, melyről nem tételezhető fel, hogy a fizikai rombolás módszeréhez nyúltak volna.

A fekete mellényesek demonstrációja békésen végződött, de keményebb módszerek alkalmazását helyezték ki­látásba, ha követeléseiket nem tel­jesítik odafennt. Ez utóbbi jelenséget ismerjük, még a gyurcsányi időkből. Orbánék hatalomgyakorlásának dilettantizmusára vall, hogy mereven el­zárkóznak a tárgyalásoktól s konokul kitartottak az internetadó bevezetése mellett. Csepel minap lemondott bölcs polgármestere, a rezsikkel való manipulálás felelőse, Németh Szilárd kijelentette: nem kell komolyan venni a farkasok üvöltését, mert elhalkul, majd elmarad, mint a villany, gáz, fűtés, díjának csökkentése körül tá­madt hangzavar. A nép tiltakozására ennyire süket fülű vezetőt jó helyre állította a sors? Az orbanizmus hívei úgy gondolják, a háromnegyedes többség birtokában hatalmuk megingathatatlan lett.

Szerencsétlenségükre táborukban kevés a matematikai zseni, különben tudniuk kellene, hogy az 2014-es par­lamenti választásokon a választásra jogosultaknak valamivel kevesebb, mint ötven százaléka hozta a 75 százalékot. Ez egy alkotmányjogi manipuláció eredménye. Voltaképpen e háromnegyedes társaság a kisebbség többsége. Ha a voksolásokon távolmaradt, valamivel több mind 50 % egyszer aktivizálódik és meg­indul, lehet, hogy kő kövön nem ma­rad. Hiszen ez a tömeg jórészt azért maradt távol az urnáktól, mert így akarta Orbánékkal szembeni elé­gedetlenségét kifejezésre juttani. Egyesek naivul azt hiszik, hogy az említett tüntetések csak a kormány néhány rossz döntése miatt robbantak ki, de be kell látniuk, egyes transzpa­rensek és a hangos szlogenek egyike-másika már Orbánék lemondását követelték, jelezve: itt többről van szó, mint bizonyos kormányintézke­dések kiigazításáról. Az országveze­tők első reakciója az internetadó melletti kitartás volt, ám tapasztalva a megmozdulások méreteit és heves­ségét, Orbán Viktor kijelentette: a nép félreértette szavait, de tekintettel a fenyegető hangulatra, egyelőre nem időszerű az internetadó. Senki ne higgye azonban, hogy az indulatokat kiváltó kérdést végleg levették a napirendről. Orbán Viktornak fontos a tekintély, a kurucos virtuskodás, ezért egy nyilvános őszinte önkritika, visszalépés ismeretlen gyakorlat az ő tevékenységében. Ez harc a kormány és a nép között márpedig (jobb, ha tőlem tudják) egy küzdelemben vere­séget is lehet szenvedni. A repedés tehát bekövetkezett, s ha a jég nem hajlik, akkor törni fog...

Hegedűs Sándor

A VÁLASZTÁS

Október 12-én megtörtént az önkormányzati képviselőválasztás a polgári demokrácia színjátéka szerint. Miért merem ezt állítani? Azért, mert a három fontos tényezőt jól fel lehet ismerni. Az első a pénz. amely az esélyegyenlőséget jelentősen befolyásolta. A második az, hogy a kormány folyamatosan azt su­gallta: azok az önkormányzatok remél­hetnek központi támogatást, ahol a FIDESZ győz. A harmadik az oszto­gatás, amelynek a fedezetét a magyar nép zsebéből vették ki. Ilyen előzmé­nyek után indult a választás. Az anyagiakkal rendelkező pártok aktívákat foglalkoztattak és ezzel megszállták a településeket. Mi viszont saját magunk végeztük a feladatot.

Szűkebb hazámról, Karcagról írom le a tapasztalataimat. A választó magatartá­sáról ki lehet jelenteni, hogy nem min­denki vállalja a politikai hovatartozását. Sajnos még a szavazófülkében sem. Ezt igazolja, hogy közel kétszer annyian írták alá a jelöltállító ívet, mint amennyi szavazatot kaptunk. A szavazók között lehettek olyanok is, akik nem írták alá az ajánlóívet, és így még rosszabb az arány.

Karcagon egy sajátos helyzet állt elő. Tudniillik ná­lunk a Magyar Szocialista Pártnak és a Demokratikus Koalíciónak nem volt jelöltje, ezért csak a megyei listájukra lehetett szavazni. Az MSZP-re 265 fő, a DK-ra 222 fő szavazott. Az egyéni jelöltjeinkre nem szavaztak. Elfe­lejtették, hogy egy korábbi ország­gyűlési képviselőválasztáson a Mun­káspárt jelöltje a második fordulóban az MSZP jelöltjének a javára vissza­lépett. Valószínű, én vagyok álmodozó, mert azt hittem, hogy a baloldali érzel­mű választópolgárok minket támo­gatnak. Az álomból felébredve rájöt­tem, felesleges volt, mert az a párt amely a parlamentben a vörös csillag betiltását megszavazta, akik Kádár Já­nostól elfordultak és ezek szerint a szavazóbázisuk is elhatárolódik tőlünk.

Horváth Sándor

ÁRNYÉKVETŐK

A közélet szereplőinek társadalmi­politikai tekintélyét a munkaköri fe­ladatok ellátásán felül - többek között - az adja, képes-e önzetlenül tenni má­sokért. Az ilyen helytállás emberi pél­dáit mindnyájan elismeréssel fogadjuk. Olyan erények válnak ismertté általuk, melyek jótékony hatásuk ré­vén mind egyénileg, mind a szűkebb-tágabb közösségek erkölcsi tudatában és törekvéseiben kedvező változáso­kat eredményeznek. Ezt azért cél­szerű fölemlíteni, mert a szolidaritás jelei mindjobban tűnőben vannak napjainkban az emberek között.

Az emberiességből példát adók munkálkodásának társadalmi értékét éppen ezért azon is lemérhetjük, hogy tevékenységük eredményeként mi­ként formálódik a különféle közös­ségek morálja. Sajnos, az ordastörvények által „szabályozott” mostani társadalmi rendszerünkben egyre nő azok száma, akik kizárólag a saját pecsenyéjüket sütögetik, s csökken azoké, akik az individualista életelvet meghaladóan hajlamosak tenni em­bertársaikért. E jelenség a hatalmat gyakorlók részéről is szembeszökő, melynek a társadalom tömegei vallják leginkább kárát.

Olyan káros jelenségre is célszerű rámutatni, s azt kifogásolni, mely az állami tisztségviselők körében szinte intézményesült. Ők azok, akik a kü­lönféle panamázásokkal vetnek ár­nyékot közéletünkre. Nem mintha kampánya lenne az ilyenek bírálatá­nak, hanem mert a közéletiség mecha­nizmusában mind élesebben szúrnak szemet, s melyről szinte naponta érte­sülünk a sajtó jóvoltából. Azokról van szó, akik nemcsak erkölcsi téren kö­vetnek saját maguk állította normákat, hanem bizonyos jogszabályi előírá­sokat is felrúgnak, s ezzel a közélet tisztaságát kérdőjelezik meg.

Különféle tisztségviselők közül mind többen keverednek manapság is pénzügyi botrányokba, s válnak korrupciók és más pénzügyi machinációk szereplőivé. Ezekkel összefüggésben megtörténik, hogy az elkövetőnek - hatalmi hierarchiában betöltött státusa függvényében - vagy elfülelik az ügyét, vagy ejnye-bejnye intelemmel „rendezik” azt. Esetleg önkéntesnek álcázott lemondatással megválnak tőle. Az efféle megoldás már-már az elkövetés súlyával ér fel. Hiszen má­sokat is deviáns cselekmények elkö­vetésére ösztönöz.

Ahol a bűnöket, hibákat, s az egyéb emberi gyarlóságokat elhallgatással, formális intézkedéssel kísérlik megoldani, ott nem lehet normális kap­csolatról beszélni, ott az elvtelenség az összetartó erő.

A közvéleményt azonban csak át­menetileg lehet ravasz mesterkedé­sekkel megtéveszteni. Előbb vagy utóbb felismeri, melyik az a közéleti személyiség, aki - miközben tisztes­ségre int másokat - maga nem, vagy csak hellyel-közzel tartja meg az erkölcsi és jogi normákat. Csak annak a közéleti tisztségviselőnek lehet po­litikai tekintélye, akinek szavai egy­bevágnak a tetteivel, s aki munkál­kodása során a tisztakezűséget párt­fogolja.

Ezzel szemben, aki miközben vizet prédikál, bort iszik, sajátján kívül a többi közéleti személyiség tekinté­lyére is árnyékot vet. Az emberek ugyanis könnyen általánosítanak. Ezt napjainkban is megtapasztalhatjuk. A követelményrendszer minden állam­polgárra (a közélet aktivistáira is) egyetemes érvényű és hatályú normá­kat ír elő, melyek betartásától egyet­len személy sem határolódhat el kö­vetkezmények nélkül.

Dr. Südi Bertalan

NEGYEDSZÁZAD

A történelemben 25 év egy porszem, de az ember és a párt életében jelentős. A Magyar Szocialista Munkáspárt megyei újjászervezését igyekszem röviden összefoglalni.

A megyei Néplap 1989. november 16-ai számában jelent meg az MSZMP Jász-Nagykun megyei ideiglenes bizottságának a felhívása. Cél: összefogni majd egységes szerkezetben tömöríteni mindazokat az MSZMP-tagokat, akik továbbra is a párt tagjának tartják magukat és vállalják a megújult MSZMP politikai programját.

Ezt követően indult el a településeken a pártalapszervezetek létre­hozása. Feladat volt a vezetőség és a kongresszusi küldött meg­választása. 1991 közepére 46 alapszervezet alakult 1250 taggal. Ezt követően a létszám már nem nőtt, mert a korösszetétel miatt sokan meghaltak. A Vajnai-csoport frakciózása is sok veszteséget okozott.

1989 december 14-én Szolnokon a szakszervezet székházában gyűltek össze a kongresszusi küldöttek, hogy felkészüljenek a kong­resszusra.

Segítői: Dr. Fehér Lajos Szurcsik István elvtársak.

A Központi Bizottság tagjainak javasoltuk: Nagy László jászkiséri szakmunkást és Pozderka Jánosné, szolnoki közgazdászt.

Az Etikai Bizottságba javasoltuk: Murányi Zsigmond törökszentmiklósi szakmunkást. Hozzászóló: Pozderka Jánosné.

1989. december 17-én összeült az MSZMP 14. kongresszus első napja, amelyen minden delegált részt vett.

1990. február 18-án a megyei koordinációs bizottság ülésén meg­választottuk a tisztségviselőket.

Tiszteletbeli elnök: Tabák Lajos. Elnök: Nagy Ferenc. Helyettesek: Pozderka Jánosné, Mondok Dezső. Ügyvezető titkár: Lakatos Lajos. Területi titkárok: Murányi Zsigmond, Pernyés László, Horváth Sándor. Gazdasági felelős: Szarvas Imréné. Tanácsadó testület: Dr. Ungor Tibor, Dr. Soós István, Dr. Fehér Lajos, Zagyi János.

A párt szervezeti felépítése az elmúlt 25 év alatt többször változott. Az első jelentős feladat az országgyűlési képviselőválasztás volt. A 8 egyéni választókerületből 4 helyen volt jelöltünk. Az elmúlt 25 évben az országgyűlési és az önkormányzati képviselő válasz­tásokon mindig voltak jelöltjeink. Sok rendezvényünk volt: közülük rendszeres a Túrkevei Munkás Kupa, a mezőtúri kubikus megem­lékezés, a szolnoki Gulyásfesztivál. Több tiltakozó rendez­vényünk volt, amelyből kiemelkedő a NATO-tagság elleni tüntetés. A megye párttagsága emelt fővel vállalhatja a végzett munkát.

HÍREINK

Pártunk megalakulásának 25. évfordulóját megyei szervezésben is megünnepeltük, november 29-én. Megjelent dr. Thürmer Gyula országos pártelnökünk, aki Horváth Sándor megyei elnökhelyettes ünnepi megem­lékezésén túl beszédének fővonalát a 25 év jellemzőjeként „25 év árral szemben” című könyvéről is szólt.

A könyv tartalmáról röviden. Mi az igazság az első világháborúról? Milyen valójában az Osztrák Magyar Monarchia világa? Milyen is volt Horthy Miklós rendszere? Kik és hogyan küzdöttek a nyomor, a munkanélküliség, a fasizmus ellen? Kik csinálták a rendszerváltást?

A könyv a párt születésnapjára jelent meg. Olvassuk el minél többen!

A megemlékezésen Horváth Sándor a megyei esemé­nyeket foglalta össze, megemlékezve az alapító elvtársakról, az eltelt 25 év emlékezetes eseményeiről, s a leg­főbb következtetés az, hogy minden egyes akcióink „árral szemben” is azt eredményezte, hogy ma is vagyunk és dolgozunk.

* * *

A meghirdetett ruhagyűjtési akciónk adakozóinak ezúton is köszönjük segítségüket. A ruhaneműket Tiszabura szegényeinek ajánlottuk fel.

* * *

A Szabó Ervin Akadémia novemberi foglalkozásán elsősorban a pártépítés volt az egyik napirend. Fontos, hogy a továbbképzés teljesítse azt a gondolatot, amelyet Lenin így fogalmazott meg: „A párt az osztály élcsapata és a feladata egyáltalán nem az, hogy tükrözze, hanem az, hogy vezesse a tömegeket”.