A haza védelme?
1942. áprilisában a Kállay-kormány, (eleget téve a németek követelésének) kiküldte a Donhoz a rosszul felszerelt második magyar hadsereget.
A Jány Gusztáv tábornok vezette divíziók - Hitlernek alárendelten - védelmezte a folyó egy szakaszát a támadó szovjet erőkkel szemben. Ez a feladat döntően náci érdek volt, mert a teuton urak nem nélkülözhették az orosz olajat és búzát, miközben a nácizmus igazi ellenségét, a bolsevizmust akarták megsemmisíteni. Az eleve kilátástalan kalandhoz a magyarok a trianoni békediktátum további revíziójának reményében csatlakoztak. Ám, a hivatalos honi propaganda a haza védelméről beszélt. Senki sem hihette komolyan (mégis hitték), hogy a magyar katonák, sok ezer kilométerre határainktól egy démonizált hadsereggel szemben védte a sztalinizmus által fenyegetett “trianoni csonkot”. Nem lett volna hazafiasabb tett Hegyeshalomnál ellenállni a tényleges ellenségnek? A voronyezsi csata kimenetele közismert: elpusztult a második hadsereg jelentős része. A vereség katonai, politikai és morális hatása leírhatatlan volt. Ez a dráma jutott eszembe, amikor elolvastam a Népszabadság május 18-án megjelent “Áldozat” című szerkesztői cikkét. Az újságíró azokról az Afganisztánba küldött katonákról emlékezik, akik közlekedési balesetben haltak, illetve sebesültek meg a minap: “Áldozatuk nem értelmetlen, ostoba tévedés lenne ezt hinni.
A magyar katonák nyolc éve hősiesen képviselik, érvényesítik Magyar-ország érdekeit a világnak e gyönyörű, de barátságtalan vidékén. Öt éve vállaltunk komolyabb szerepet, ezalatt hat katonát veszítettünk, ... köszönjük meg nekik a hazáért hozott áldozatot.”
Vallom, hogy ők és szerencsétlen társaik nem magyar célokért haltak meg, hanem egy megnyerhetetlen háborút elindító nagyhatalom érdekeiért, amely nem tűri a vele szemben hala-dókat, s függetlenségi törekvéseikkel az amerikai olajmaffia pozícióit veszélyeztetik. Lehetséges, hogy jelenlegi vezetőink sem tekintik véglegesnek a trianoni-párizsi határokat és egy jövőbeli revízió hitében ringatózva már ma akarnak kedveskedni majdani döntőiknek?
Súlyos hibát követtünk el, amikor beléptünk az agresszív NATO-ba, mert ezután is minden olyan kalandban részt kell vennünk, amely óvja USA világhatalmi állásait.
Szövetségesekből vazallusok lettünk, akik az eminens tanulók buzgóságával teljesítik dölyfös uraik parancsait. Ezért számítanunk kell arra, hogy még hosszú ideig ki leszünk téve olyan terhek vállalására, melyeknek semmi közük nincs hazánk érdekeihez. Én cinizmusnak tartom, amikor krokodil-könnyeket hullajtanak egyesek katonáink értelmetlen tragédiája hallatán.
Megjósolható: az elesettek száma szaporodni fog!
Lépjünk ki a neokolonializmus különböző formáit realizáló militarista tömbökből és valódi semleges politikát folytatva teremtsünk korrekt kapcsolatot a világ népeivel. Igenis, van élet az Európai Unión és a NATO-n kívül, de ehhez olyan felelősségteljes politikát kellene folytatnunk, mely mentes a nacionalizmustól és irredentizmustól, az országok kapcsolatát mérgező praktikáktól.
Be kell látnunk, hogy a “nekünk nincsenek barátaink, csak érdekeink” angol külpolitikai elv és gyakorlat a mi helyzetünkben visszaüt.
Hegedűs Sándor
KIÁLT A SZEGÉNYSÉG
A tehetetlenség okozta idegtépő szorongást minden hazánkfia átélte már, akit a sorsa olyan viszonyok közé sodorta, melyben koldusbotra juttató életforma a létbizonytalanság. Az 1990-es politikai fordulat legdöbbenetesebb terméke a társadalmi méretű szegénység keletkezése, melynek cáfolhatatlan okozója a hazai tőkés restauráció. Az állami tulajdon ebek harmincadjára juttatása következményeként munkahelyek százezreinek máról holnapra történt megszűnése, az ipari- és a mezőgazdasági üzemek gátlástalan szétzüllesztése, a tömeges kilakoltatások, a kivéreztetett önkormányzatok a magyarországi rendszerváltást kieszközlő hatalmi potentátok megbocsáthatatlan bűne.
A szocializmust felszámoló változások politikai és gazdasági nyertesei példátlan közönnyel szemlélték a botrányos elszegényedést. Százezrek kerültek a társadalmi lét peremére, s váltak egy ronccsá tett társadalom szánandó figuráivá. Több milliónyian kényszerültek az ínség okozta gyötrelmek elviselésére. A hazai társadalmi viszonyok közepette a gátlástalan profithajsza és a “ki kit győz le” verseny kíméletlenül félrelökte a gyengéket, a képzet-leneket, az időseket, s általában mindenkit, aki ehhez a “szép új világhoz” nem tudott idomulni. Jó lenne, ha a kormányzás felelősei is fölismernék végre: ahol a társadalom tetemes hányada leszakadóban van, vagy a nyomor bugyraiban tengődik, ott blődség bárminemű növekedésről, fejlődésről hozsannázni.
A tömeges elszegényedésért a rendszerváltás óta egzisztált valamennyi törvényhozó és kormányfelelős. Egyetlen tőkés érdekeltségű végrehajtó hatalmi szerv sem intézkedett annak garantálására, hogy ne éhezzenek gyermekek, ne gyarapodjék a hajléktalanok száma, ne háljanak emberek garmadái az utcán, ne idézzék a harmadik világ nyomorát a város és a falusi gettók a XXI. század Magyarországán.
A restaurált rablókapitalizmus haszonélvezőitől gyakran hallhattuk az utóbbi húsz évben: “Mit siránkoztok a szocializmus megbuktatása miatt? Hiszen a kommunista álmot (a kommunizmust) egyébként sem lehetett volna megvalósítani. Bezzeg a kapitalizmus, még ha vad is, mély és átfogó reformokkal élhető társadalommá szelídíthető”. Aki eképpen vélekedik, nem ismeri, esetleg letagadja a tőkés rendszer embernyúzó, kiszipolyozó természetét. Ahol pedig folyamatosan nő a szegények és a jómódúak közti különbség, ott aligha lehet nemzet, ott csak állam van, mely hol erőszakkal, hol különféle cselvetésekkel igyekszik lecsitítani és egyben tartani (miként napjainkban is teszi) az ellenérdekelt társadalmi csoportokat.
Az meg különösen szembeszökő, hogy a különféle álbotrányok napjainkban nagyobb vihart szoktak kavarni annál a lehangoló ténynél, hogy az ország miniszterelnöke nem összetartó társadalomban (ezt csak szónoklataiban hangoztatja), hanem egyféle részvénytársasági metódusban gondolkodik és cselekszik, melyben győztesek nyeresége automatikusan feltételezi a vesztesek kíméletlen dehonesztálását és szemérmetlen kifosztását.
Südi Bertalan
ELVÁGYOM INNEN
Idegen lettem a saját hazámban,
Ily’ elvadult földtáj nem való nekem:
Ahol az ember embernek ordasa,
Ott az élők között nincsen
már helyem.
Ahol erénnyé vált a gazemberség,
Szájakból csupán mocskolódás
fakad,
Ott csak a zsiványnak teremhet
babér,
Lesajnált, aki becsületes marad.
Ahol sok ember tengődni kényszerül,
Mert csóróvá vált és nincs
mit tennie,
Nyomorba taszító ajserek miatt
Az Istentől kell kenyeret kérnie,
Ahol nem lázít fel a mélyszegénység,
Birkatürelem oldja az éhezést,
Ott kvázi bűnnel ér fel a hallgatás,
S a Sors megtorol efféle késztetést.
Ahol hataloméhes martalócok
Csöndet, igazodást és vakfegyelmet
Parancsolnak a megtévesztett népre,
Ott izzítják a robbantó kanócot,
Melynek gyúelegye detonálni fog.
De hatását ‘míg élek, nem kívánom:
A jövőért folytatott “hadviselést”
Csillagösvényen sétálva kivárom.
SZÖSSZENET . . .
Tízen-tizenketten gyűltek össze magyar fiatalok Anglia egyik kertvárosában születésnapi ünnepségre. Történetesen a lányomékhoz, akikről évekkel ezelőtt már írogattam tudósításokat, mint au pairekről (babyszitterekről).
A felnőtteken kívül még hat gyermek, 1 évestől 4 évesig és mind fiú. Elevenek, édesek. Tele volt velük a ház és a kert. A vendégek egy fő kivételével kocsin érkezett. A szolnoki születésű ápolónő 75 km-ről érkezett vonattal. Ő másnap, a lányommal, két unokámmal együtt kikísért a Getwick reptérre. Nem küldött üzenetet szüleinek, pedig én szívesen átadtam volna azt.
A felnőttek egy részéről szintén írtam már 5-6 évvel ezelőtt. Ez azt is jelenti, hogy azóta is egyfolytában kint vannak, sikerült jobb munkahelyet találniuk, jobb albérletet, kocsit szerezniük. A lányomék kivételével mind élettársi viszonyban, segítve, szeretve egymást. Az életük annyiban bizonytalan, hol a nőnek, hol a férfinak nincs több hónapig is munkahelye. Két gyermekes családnál az apa van otthon és az anya dolgozik. Három család keresett új albérletet, mert felmondott a tulajdonos: eladja a lakást, mert szüksége van a pénzre (angliai válság hatása).
A kereset így sem rossz, mert az otthon lévő férfiak elmennek alkalmi munkára. Bármit elvégeznek, amíg megfelelő munkahelyet nem találnak. Ennek dacára szabadságaikat vagy rokonaik látogatásával, vagy Tenerifén, vagy Mallorcán, vagy Alicantén töltik. Azzal, hogy valamelyik család születésnapjain felkeresik egymást, (Zsuzsáék 130 km-ről esnek be a lányomékhoz) rendszeresen tartják a kapcsolatot.
Én ülök a szófán és nézem őket. Július közepe van, meleg. A férfiak 2-3 fős csoportban, amelyik időnként felbomlik, átrendeződik, sörrel a kezükben beszélgetnek autókról, munkahelyekről, főnökeikről, a “hülye angolokról”.
Leírok egy esetet, amelyik nagyon tetszett. A férfi tejszállító kamiont vezet hajnali 2-7-ig. Eredetileg 4 üzletbe terítette az árut és ezt megállás nélkül (vezetés közben reggelizik, iszik kávét, üdítőt), hogy már 7 óra előtt hazaérkezzen. A párja ezután megy dolgozni, a nagyobbik fiút óvodába kell vinni, és ott van a kisebbik fiuk is. Főnökei azt látva, hogy hamarabb is meg tudja tenni az utat (angol sofőrök megállnak az út menti kávézókban), adtak neki még egy-két újabb címet. Mégis marad ezen a munkahelyen, rohan, mert napközben otthon kell lennie. A végzettsége különben kertészeti szakközép, latinul tudja a virágok nevét. Gyűjti a liliomokat, orchideákat.
Nekem nincs semmi dolgom. A gyerekekre felváltva vigyáznak, a sütést, főzést egymásnak segítve végzik a “lányok”. Időnként vagy mellém ül valaki, vagy én megyek oda valamelyik kis csoporthoz. Ott azonban nem értem pontosan miről is beszélgetnek. Mindenki megkérdezi, hogy vagyok. Erre röviden válaszolok és megyek felváltani a gyerek felvigyázót.
Búcsúzásnál “jó utazást “ kívánnak és én másnap, felülök a repülőre, “úgy felszállok mint a fecske, magasan a levegőbe”.
Herczegh Klára
Emlékezzünk a Kínai Kommunista Párt 90. évfordulójára
MAO CE-TUNG-nak, a Kínai Kommunista Párt megteremtésében soha el nem múló érdemei vannak. A kínai emberek azt nagyon jól tudják, mert azt a tenger sok szenvedést, fájdalmat, a sok nélkülözést, az éhezést, az iszonyatos kínt és félelmet -, amit a külső és a belső ellenség okozott nekik - azt együtt szenvedték el. A hosszú nagy menetelést kimondhatatlan nehézségek között - úgy hajtották végre, hogy közben állandóan támadták őket. A felszabadulásért a kínai nép milliói nagyon megszenvedett.
Ők igen jól tudják, hogy a külső ellenségeik és a saját uralkodóik milyen kegyetlen szenvedést - megaláztatást okoztak nekik. A boxer lázadás előtti évtizedekben - már több ezer tonna kábítószerrel árasztották el Kínát, azokból lett az un. ópium háború. A világ legnagyobb gazemberei szét akarták rabolni Kínát - Csang Kaj-sek-el az élen. Feltétlen meg kell itt említenem, hogy Lenin egyszer azt mondta, hogy “Trockij-nak a világ 50 országában jól szervezett csoportjai működnek”. Vagyis a un. másként gondolkodók - mindenütt megjelentek, ahol a Marx-Engels tanításait hangoztatták. Kínában - Lin Piao és társai voltak a másként gondolkodók. Ma a burzsoák azt mondják, hogy Pol Pot - MAO-ista volt.
Tudható pedig, hogy Pol Pot Franciaországban tanult, és senki nem néz utána, hogy mit tanult? És ki vagy kik tanították? Kik voltak a társai? A Kínai Civilizáció Története c. könyvben is - szó van az SZKP XX. kongresszusáról, a francia író megemlíti, hogy ekkor romlott meg Kína és a Szovjetunió közötti viszony. Ezért MAO-t marasztalja el. Könnyen lehet, hogy az is a másként gondolkodókhoz tartozik. Ugyanúgy, mint a Kommunisták Bűnei c. fekete könyvének az írója - ugyanis az is francia. A kommunisták halálos gyűlölete -, a Kommunista Kiáltvány meghirdetése óta áll fenn. A liberálisok azóta a pokolba kívánják a kommunistákat.
Tehát a KKP-ban akkor azt látták, hogy az SZKP XX. Kongresszusa elárulta a szocializmust. Jó lenne, ha végre belátná a világ, hogy a KKP-nak volt igaza. Mert Kína a világ nagyhatalma lett.
Minden szentnek maga felé hajlik a keze
Az ország gazdasága, szociális és morális helyzete enyhén szólva aggasztó a többség számára. Nap mint nap halljuk, hogy a szociálliberális kormány érte a felelős. Szerintem az ok és okozati összefüggés máshol keresendő. Valójában az ok maga a rendszerváltás az összes többi meg okozat. A társa-dalom ennek következtében ketté szakadt, egy kis létszámú gazdagra és egy nagy létszámú szegényre és mélyszegénységben élőkre.
Úgy tűnik, hogy az ország mai vezetői a saját hasznukra jól gazdálkodnak, a magyar nép életkörülményei meg romlanak. A alábbi adatok tényszerűen igazolják az állításomat, amit a kormányportálon megtalálhatnak.
Név tárca Adóalap (forintban)
Pintér Sándor belügyminiszter 1,6 milliárd
Martonyi János külügyminiszter 115,2 millió
Orbán Viktor kormányfő 24,2 millió
Fellegi Tamás nemz. fejl. miniszter 22,2 millió
Navracsics Tibor közig. miniszter 21,9 millió
Matolcsy György nemzetgazd. miniszter 20,4 millió
Réthelyi Miklós nemzeti erőf. miniszter 18,3 millió
Hende Csaba honvédelmi miniszter 14,9 millió
Semjén Zsolt min.elnökhelyettes 10,1 millió
A Pintér Úr ingatlanjai 100 milliókat érnek. Tíz nagyobb lakásingatlana van, ebből 1 Budán 400 négyzetméteres villa. Pintér Úr ilyen életpálya modellt tudna biztosítani a rendvédelmi dolgozóknak biztos imába foglalnák a nevét. Valószínű, hogy a kormánytagok nem szentek, de azért nekik is maguk felé hajlik a kezük. No comment.
***
A Jászkun Munkás lapszámait értő kezek felvitték az internetre.
Megtalálható:
1. a Keresőben: “Jászkun Munkás havilap” beírásával.
2. http://mkmp-jnsz.blogspot.com/ - itt vannak az egyes példányok 2009 nyarátóll a legfrissebb számokig. A címkék közül kell kiválasztani azt az évfolyamot, amelyiket olvasni akarjuk.
3. Ez a link pedig a 2011. évi számokat tartalmazza: http://mkmp-jnsz.blogspot.com/search/label/J%C3%A1szkun%20Munk%C3%A1s%202011
2. http://mkmp-jnsz.blogspot.com/ - itt vannak az egyes példányok 2009 nyarátóll a legfrissebb számokig. A címkék közül kell kiválasztani azt az évfolyamot, amelyiket olvasni akarjuk.
3. Ez a link pedig a 2011. évi számokat tartalmazza: http://mkmp-jnsz.blogspot.com/search/label/J%C3%A1szkun%20Munk%C3%A1s%202011
* * *
Augusztus 5-én du. 14.30-kor megyei elnökségi ülés. Várjuk az elnökség tagjait.
