Jászkun Munkás, 2012. július

Kommunisták nélkül nem lehet hatékony érdekvédelem

Mind gyakrabban hallani-olvasni olyan véleményeket, melyek a szakszervezetek üresjáratú, gittegyleti munkálkodását kifogásolják. Hangsúlyozván, hogy érdekképviseleti tevékenységük szinte a nullával tekinthető egyenértékűnek napjainkban.

S valóban, a szervezetek bizonyos szerepzavarba kerültek a rendszerváltás forgatagában, s a mozgalmi gyakorlatban mindmáig nem találták meg a maguk helyét. Az állami szférában még elkeseredett utóvédharcot folytatnak, hogy minél több – korábban megszerzett – előjogot őrizzenek meg a honi vadkapitalizmus időszakában. A magyar gazdasági relációban munkáltató tőkések azonban egyre kevésbé tűrik el a munkásszolidaritás jegyében történő kiállásokat, bér- vagy egyéb munkavállalói követeléseket. A munkaadó hiábavaló figyelmeztetése esetén többnyire „lapátra” kerülnek a követelőzők, s mindazok, akik a tőkés profit apasztására szövetkeznek. A szakszervezetek érdekvédő erőlködése azért tekinthető hatástalannak, mert a követelőzések ürügyén elbocsátott dolgozókat a tőkések időről időre a munkanélküliek népes csoportjaiból kompenzálhatják: mégpedig az előzőeknél alacsonyabb bérekért. A tőkés rendszer lényegéből következő tartós és tömeges munkanélküliség egyik okozója a szakszervezetek kevésbé hatásos érdekvédelmi tevékenységének.

Különös, hogy a különféle szakszervezetek, mégis a politikai pártoktól független voltukkal, egyféle el nem kötelezettséggel hivalkodnak érdekképviseleti munkájuk közben. Holott tevékenységük manapság inkább politikai harc, mintsem érdekvédelem. Erre tekintettel a szakszervezeti vezetőknek és a tagságnak mielőbb föl kellene ismerniük, hogy a dolgozók, a nyugdíjasok, a fiatalok és az éltesebbek érdekei függvényében fölvállalt politikai ütközeteik indítéka és célja egyedül a Magyar Kommunista Munkáspárt politikai törekvéseivel kvadrál. A többi párt szinte kizárólag a tőkés érdekeket szolgálja. Ennélfogva szociálisan érzéketlen. Csak a „szépülő” holnap sátáni ígéretével ösztönöz béketűrésre, beletörődésre, alázatra. A hatalom megszerzésének, megtartásának vagy erősítésének igényével szólítgatja négyévenként urnákhoz az elnyomorított tömegeket, legyenek szakszervezeti tagok, vagy azon kívüliek.

Ez is jelzi, hogy a szakszervezeti mozgalom csak az elkötelezettségében is baloldali politikai szervezettel, a Magyar Kommunista Munkáspárttal közös együttműködésben, vele egyetértésben tevékenykedhetne az eredeti rendeltetése szerint, tölthetné be végre hatásos érdekképviseleti funkcióját. Enélkül marad a kvázi gittegyleti státusa és lehangoló kísérőjelensége, a társadalmi mértékű kiábrándultság.

Dr. Südi Bertalan

Néhány mondat az újraéledt Horthy-kultuszról

Akiben nincs, vagy csak kevés empátia leledzik az elnyomorított magyar nép, az üldözött zsidók és kommunisták iránt, könnyen „tárgyilagos”, amikor Horthy Miklós gondolkodásáról és tevékenységéről kell nyilatkoznia. Orbán Viktor gyanús kokettálása a negyedszázados ellenforradalmi fasisztoid rendszerrel reaktiválta a horthysta, vagy az egykori kormányzóval rokonszenvező elemeket. 1989–1990-ben még igen kevesen voltak, akik nyíltan kiálltak volna mellette, de ahogy múltak az évek, egyre többen fejezték ki őszinte együttérzésüket az „igazságtalanul és méltatlanul megbélyegzett” kormányzóval szemben. A kenderesi temetésen már – mondhatnánk, óriási – tömegek jelentek meg, hogy elbúcsúzzanak a Portugáliából hazahozott egykori államfőtől.

Antall József óvatos volt. Ő nem vett részt a temetésen, mert bár nem volt Horthy-ellenes, nem akarta magát kompromittálni személyes megjelenésével. A liberálisból konzervatívvá átváltozott Orbán azóta egyre több gesztussal juttatta kifejezésre, hogy közeledik a „keresztény-nemzeti” kurzushoz. Eszmei, gyakorlati lépései egyértelművé teszik: a miniszterelnök – ahogy a Kossuth Lajos tér – úgy színeváltozik a jobboldali konzervativizmusból a szélsőjobb felé.

Ez a vészjósló irányvétel mozgásba hozta a mai horthystákat, akik „tudományos” átértékeléssel, áltárgyilagos pozícióból cáfolják meg nemcsak a polgári történészek Horthy-ellenes állásfoglalásait, de különösen a legújabb kori marxista historika megérlelt téziseit.

Ma már alig van olyan újság, mely ne venne részt a Horthy és rendszere körül kialakult vitában. A megnyilatkozók közül egyesek istenítik és rehabilitálják, vannak, akik hamis objektivitással egy kis feketét, egy kis fehéret kevernek a palettára, mások megmaradnak a realitásoknál: érvekkel, tényekkel bizonyítják, miszerint Horthy szélsőjobboldali, tehát antikommunista, nacionalista, revizionista, antiszemita, elitista (népellenes) beállítottságú politikus volt, aki az arisztokrácia és a nagytőke érdekeit képviselte. Aki kegyetlen eszközökkel tiporta el az ellenállókat. Ha az ellenség fenyegette, nem tett különbséget magyar, zsidó, tót (szlovák) és oláh (román) között. Sőt Károlyi Mihály és Andrássy Gyula esetében még az arisztokratákat is kikezdte. Csak az hallgathat a fehérterrorról, aki nem ítéli el a fővezér népirtását.

Többen azt mondják róla: nem volt antiszemita. Ám amikor Baky László, a Sztójay-kormány szélsőjobboldali belügyi államtitkára (a zsidók deportálását irányító politikus) kihallgatáson jelent meg Horthynál, a kormányzó figyelmeztette: ne nyúljon a (nagytőkés) Chorinokhoz, a Weissekhez, a Deutschokhoz, a Kornfeldekhez stb. A többiekkel tegyen, amit akar. Passzivitásával segítette félmillió zsidó deportálását. Amikor több külföldi államfő figyelmeztette közömbösségének következményeire, kétségtelenül leállíttatta a budapesti zsidóság deportálását. Ez azonban nem akadályozta meg a nyilasokat véres tobzódásukban. A németek oldalán a Szovjetunióba küldte a magyar „honvédeket”, pedig Hitler ezt akkor még nem követelte, mert nem akart újabb elszakított területeket (a többi szöveteségese rovására) visszaadni Magyarországnak.

Mit mondhatunk a numerus claususról, az 1921/III. törvényről, az 1930. szeptember 1-jei brutalitásról, a bebörtönzött baloldaliakkal szembeni bánásmódról, az 1931-ben bevezetett statáriumról, a parasztságot sújtó csendőrterrorról, a morbus hungaricusról, az analfabetizmusról, a krónikus népnyomorról, a munkanélküliségről, a demokrácia hiányáról, a náci Németország kiszolgálásáról stb. Mi szól Horthy Miklós mellett?

Hegedűs Sándor

A kórházban egy májusi délután

A kórházi ágyon apróra soványodott öregember fekszik. Testéből csövek lógnak kuszán, csontujjaival szorítja a kezem. Az imént búcsúztunk el, megígértem: hamarosan ismét jövünk. Fáradt arca kisimult, mintha aludna. Hirtelen felkiált: előbb érthetetlenül hadar, formálja a szavakat. „Sztoj, tovaris major, igyom damoj.” Oroszul beszél, megint hadifogsága napjait éli át. Távozóban még a folyosón is halljuk: állj, megyünk haza!

Az első párttitkáromat látogattam meg: akkor még nem tudtam, hogy a halálos ágyán. Ötven éve ismertem meg, köpcös, csupa kun vágású ember. Kézbesítő volt, mindennap kora hajnalban kelt, közel 20 kilométert tett meg biciklijével, nehéz táskával a vállán. Közben legalább százszor leszállt, ennél is több emberrel váltott szót. Nem tudták a köszönésben, de a munkában sem megelőzni. Délutánonként 40-50 embr ügyeit intézte, nyugodt magabiztossággal. Talán egyszer-kétszer hallottam, hogy felemelte a hangját. Inkább vitatkozott, érvelt.

A pártalapszervezetben akkor 12 fő volt. Két fő ajánlásával lehetett felvételt kérni. Egy éve dolgoztunk együtt, amikor egy reggelen elém lépett, megkérdezte: nem érzem-e, hogy kinőttem a KISZ-ből. Lenne az egyik ajánlóm a pártba. Akkoriban megtiszteltetés volt egy ilyen mondat, és ma is annak érzem. Csak azt kérdeztem akkor: ki lenne a másik ajánlóm? Huncutul elmosolyodott: már 11-en vannak. Mire taggyűlés lett, még egy kollégát is előterjesztettek, így lett 13 fős az alapszervezet.

Teltek az évek, én más munkahelyre kerültem, ő maradt. Sokszor találkoztunk rendezvényeken, kongresszusi küldöttek is voltunk együtt, vagy megkeresett a városi pártbizottságon valamilyen ügyben. Amikor nyugdíjba ment, én adhattam át neki a kitüntetést. Akkor tegeződtünk össze. Nyugdíjasként dolgozott tovább. Vezetőségi tagja volt az egyik kerületi alapszervezetnek.

Aztán később sokat vitatkoztunk. Egyre kevésbé értette meg a változásokat. Haláláig hű maradt pártjához, mely közben messze eltávolodott a szocialista eszméktől. Ő bízott benne, hogy még minden helyrehozható, csak várta a pozitív változásokat. Szívesen és jól sakkozott, sokat olvasott, panaszkodott a megváltozott Népszabadságra. Csendes nyáresti beszélgetéseken nosztalgiázott: emlegette internacionalista édesapját, aki 1918-ban Kolcsak fehérgárdistái ellen is harcolt, mesélt a röplapozásról, a budapesti detektívek előli bujkálásról. Mindig nagy szeretettel emlegette testvéreit, nagyon büszke volt fiaira.

Álmaiban sokat küzdött hadifogsága démonjaival: a mellette éhen halt társai szellemével. 1948 tavaszán a szibériai fogolytábor gyengélkedőjén volt ápoló, maga is súlyos beteg. Akkor jött az ukáz: „az egészségesek hazamennek, a betegek maradnak”. Óriási volt az öröm, a gyengélkedőn meg a döbbenet. Már az utolsó létszámellenőrzés végén járt a parancsnok, már menni készült, amikor botladozva, egymást támogatva, de négyes sorokban csatlakozott a 20 fő gyengélkedős, messziről kiabálva: „sztoj, mi igyom damoj”. Amikor Szabó tizedes a parancsnok elé lépett, jelenteni kezdett: tovaris major… Az őrnagy elmosolyodott, legyintett, majd tisztelgésre emelte a kezét.

Mehettek ők is haza. És meg is érkeztek mindannyian. Egy tisztességben leélt, kemény élet utolsó óráiban ez a kép kísértette, vagy talán adta meg a reményt: hazamegyünk. Meghallgatásra talált: hazaérkezett. Gy. Szabó János elvtárs 89 éves volt.

Bíró Imre

A Szociáldemokrata Pártról

Mostanában megint gyakran emlegetik a szociáldemokratákat, de ezen nincs mit csodálkozni. A rendszerváltás óta felnőtt egy új generáció, akiknek nincsenek ismeretei vagy igen kevés lehet a régi rendszerekről. Sokan érdekeltek abban, hogy a fiatalok ne is tudják az igazságot. Pedig rá fognak jönni, mert a kapitalizmust imádók meg fogják mutatni az igazi arcukat.

A szociáldemokrácia a munkások árulója volt, és az is marad, mert mindig a tőkések szekerét tolták, és azt teszik ma is. Erről igen sokat olvashattunk Lenin műveiből, de Rosa Luxemburg élete című könyvéből is. Az első világháború előtt az európai országokban az SZDP több helyen bent volt a burzsoá parlamentekben, és amikor a költségvetést tárgyalták, mind megszavazták és jóváhagyták a háborúra tervezett kiadásokat.

Azt tudni kell, hogy az SZDP jelszava volt a „Világ proletárjai, egyesüljetek!” Amikor a németek is megszavazták, Kautsky Károly, az osztrák filozófus a jelmondat után odaírta: „és vágjátok el egymás torkát!”. Vagyis a különböző országok SZDP küldöttei az első világháború megszavazott költségein lőtték halomra egymást. Valóban úgy lett, ahogy Kautsky megjósolta: a sok szegény embert egymással gyilkoltatták le. Ez volt a nagy árulás, és ezt még ma sem akarják sokan megérteni.

Dudás György

XVIII. Munkás Kupa Túrkevén

Ragyogó időben került megrendezésre Túrkevén az országos kispályás labdarúgótorna. A sporteseményen 15 férfi és 4 női csapat vett részt.

Az ünnepélyes megnyitón Németh Andrea 13. évfolyamos túrkevei diák Egressy Félix Lajos versét mondta el, majd a torna fővédnöke, Dr. Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke köszöntötte a focistákat, inspirálta őket a személyes találkozások bővítésére, a sportbarátság ápolására. A pártelnök 1990-ben járt először Túrkevén egy politikai fórum kapcsán, 1995-től kezdve pedig a focikupa apropójából. Ő az egyetlen magyar politikus, aki 22 év óta rendszeresen visszatér Túrkevére. Ennek emlékéül Esses Sándorné Rózsika egy saját készítésű kun hímzéses terítőt adott át az elnök úrnak.

A focirajongók színvonalas, fegyelmezett mérkőzéseket láthattak. Először a műfüves pályán hirdettek eredményt, ahol a nők játszottak. A vándorkupa az Erdeiné Hegedűs Andrea vezette Szolnoki Barátok csapatához került. Második a Szíjártó Szandra vezette Szolnoki Góliát DLK, míg a harmadik a kisújszállási „Kétballáb Ördögei” együttes lett Rapi István menedzselésével, megelőzve a Vad Katalin vezette Kevi Csajok csapatát. A gólkirálynő Földvári Fruzsina lett, 8 találatával. A jutalmazásból  a  rendezvény szakavatott vezetője Csajbók Ferenc sem maradt ki, őt Kajli Béla, PEB elnök lepte meg egy aranyéremmel. A torna mindegyik résztvevője megkapta a Kupa emblémáját. A hölgyeket külön-külön is ajándékban részesítette a kevi Pápay virágbolt.

A férfiaknál kiegyensúlyozott mezőnyben mindegyik csapat a 3 éve regnáló bajnokot akarta legyőzni, mely nehezen ugyan, de sikerült. Így az új vándorkupa a Haraszti Zoltán vezette szolnoki Suttyók birtokába került. A Bordács Lajos vezette Buga Falatozó csapatának viszont be kellett érnie a 3. helyezéssel. Új színfoltja volt a találkozónak a Molnár Géza vezette STRIKÁZ FC Debrecenből, mely nigériai egyetemistákból állt, ezáltal a torna nemzetközi rangra emelkedett. A közönség biztatásából kiérződött, hogy szimpatikus az együttes, méltán rászolgáltak az ezüst éremre. A legjobb góllövő a túrkevei Kormos László lett. Helytállásukért a dobogóról lemaradtak is említésre méltóak: a Pozsonyi Péter vezette Pope Martfűről, Gál Ferenc vezetésével a Mol Bázistelep Szajolból, a SIVA-MONT S92 Sebestyén Jánossal az élen, valamint a BL Team Bíró László vezetésével Törökszentmiklósról, Lipcsei László KUNFER csapata Kisújszállásról, a Szonda Zoltán vezette Semmiesetre SE Mezőtúrról, továbbá Túrkevéről a Fábián Gábor vezette LFC, Fekete Tamás Jéger csapata, a Takács Sándor vezette Kézisek, az ifj. Bordács Lajos vezette Buga 63, a Szerencsi Miklós vezette Delta és a Pozsonyi András vezette Palermo.

Nagyszerű juniális volt! Köszönet a helyi és vidéki szponzoroknak, akik nélkül nem jöhetett volna létre ez a sportesemény! Köszönet a versenybíróknak, rendezőknek vendéglátóknak a rendezvény sikerességéért!

Sipos Sándor  

Südi Bertalan: A hiszékenység ára

Lépre ment a magyar a választásokon,

Vakhitével nem látott túl az álmokon.

Mennyi ígérgetés, mennyi talmi szólam

Invitált urnákhoz írásban és szóban.

Mondták az urak szajkókkal vetélkedve,

Elvi ellenfeleikkel fenekedve,

„Csakis általáunk válhat jobbá az élet,

S országpusztításnak mi vethetünk véget.

Minden virágzik majd, mint a tavaszi kert,

Népünk csodálattal kíséri a sikert:

Boldogság sugárzik a gyermekarcokon,

Ujjongva ünnepel idegen és rokon.

Emberekben nem gerjed eztán indulat,

A jövőkép széppé színezi álmukat:

A béke madara aranyággal repül,

Tiltakozók hangja csöndesre szelídül…”

Mi kelt életre az ígéretek nyomán?

Páriák birodalma, legfelsőbb fokán.

Amit kapott a nép országlásuk alatt,

Szegények vállain súlyos teher maradt.

Milliók számára kínlódás, kárhozat,

Munkátlanul ténfergő sok-sok áldozat.

Bizonytalanság embernek és hazának,

Nyomor tenyészete jövőnek és mának.

Rövid hírek

• Július 7-én 10 órakor Kádár János temetésére emlékezve a sírjához ismét kimegyünk a Fiumei úti sírkertbe. Szokásunkhoz híven elkészítjük a piros zászlóinkat, melyet a virág helyett vagy mellett elhelyezünk a sírt körülvevő sövényen.

• A Szabó Ervin Akadémia első évfolyama véget ért. Szervezés alatt a következő előadássorozat.