2015. november 29., vasárnap

Megyei összevont tagsági értekezlet: jelöltek a szolnoki és a szoboszlói időközi választásra







2015. november 28-án tartotta Szolnokon a Magyar Munkáspárt Jász-Nagykun-Szolnok megyei szervezete összevont tagértekezletét, amelyen 37-en vettek részt. Az értekezleten Bencsik Mihály országos alelnök, a párt megyei elnöke beszámolt a tagságnak a párt 26. kongresszusa óta (2015. március) végzett munkáról, majd átadta a párttagok új tagkönyveit. Emléklapot vehettek át továbbá azok, akik több mint tíz éve tagjai a pártnak a megyében.
A tagértekezleten elhangzott: a Munkáspárt január 17-én Szolnokon is, Hajdúszoboszlón is indít jelöltet az időközi önkormányzati választáson. Mindkét városban a 6-os egyéni körzet tavalyi győztese lemondott, ezért kellett kiírni időközi választást. Szolnokon (a kertvárosi és a kocsorosi térségben) Filemon Kristóf húszéves egyetemista (ő volt tavaly a párt szolnoki polgármesterjelöltje, de indult a tavalyi parlamenti választáson, és az idei tapolcai időközi parlamenti választáson is), Szoboszlón pedig Márton Zoltán Imre indul. Az ajánlásokat november 30-tól, hétfőtől lehet gyűjteni, Szolnokon 50, Szoboszlón pedig 23 darabot két hét alatt.
Filemon Kristóf elképzelései megtekinthetők itt.
Márton Zoltán Imre 59 éves, munkás szülők gyermeke. Általános iskoláit szülővárosában, Hajdúszoboszlón végezte, majd beiratkozott a Zsigmondy Vilmos Kőolajbányászati és Mélyfúróipari Technikumba, ahol mélyfúróipari technikusként végzett 1974-ben. 1985-ben megnősült, két gyermeke ma már önállóan él. A rendszerváltás után lehetőségei beszűkültek, egy ideig a fürdőben dolgozott, majd 2005 és 2009 között több alkalommal Szíriában, a Rotary nevű kőolajos cégnél dolgozhatott. Ezután ismét szembe kellett néznie a munkanélküliséggel egy ideig. Kis ideig a városi kommunális hulladékgazdálkodásnál foglalkoztatták. Szerencsére egészségi állapota nem sínylette meg sanyarú sorsát (a regisztrált munkanélküliek közül már kikerült). Úgy érzi, hogy a közállapotok jobbításáért még sokat tudna tenni. Ezért szülővárosáért, az ott lakók életminőségének javításáért közéletiséget is vállalna. A Munkáspárt felkérésére a képviselőjelöltséget szülővárosában vállalta, s miután november 23-án a helyi választási irodánál jelezte részvételi szándékát, jelöltségének támogatását kéri a szoboszlói 6-os számú választókörzet tisztelt választópolgáraitól.

Blogarchívum