Jászkun Munkás, 2015. december

AZ ÚJ ELIT MÓDSZEREI

Olvastam egy különös írást, melynek racionális következtetései töprengésre késztettek. Helyesen mutatott rá a szerző: sokan élnek még közöttünk, akiknek életútját a rendszerváltással együtt indokolatlanul meggyalázták, s mindmáig igyekeztek tudatunkba sulykolni múltbéli életük hiábavalóságának ostoba képzetét. Fennen állították, s állítják manapság is, hogy olyan rendszerben éltünk, melyben alkotás helyett szétromboltatták velünk az emberi értékeket, s a politika újdonsült csinálói egyetemes gazdasági káoszt, erkölcsi és kulturális romhalmazt örököltek tőlünk. A demokrácia hiányáról nem is beszélve. Persze sokan tudják, hogy ez nem így van. De az intézményesített mocskolódások légkörében mégsem mernek saját megélt pozitív élményeik védelmére vállalkozni. Persze nem lehet csodálkozni ezen, hiszen olyan viszonyok közepette, melyben érdemmé magasztosult a múlt gyalázása, az érvényesülés módozatainál döntő jelentőségre tett szert a mai politikához való viszony, óhatatlanul elburjánzik a gyávaság, s az emberi gerincek sokasága válik gumihoz hasonlóvá. Sokan akadnak még ma is olyanok, akik képesek letagadni megélt múltjukat és hajlandóak megalapozatlanul dicsérni, fölmagasztalni az ország huszonöt évnyi mélyrepülését, a társadalmi nyomor sajnálatos intézményesülését.

Sokan tettek így a rendszerváltást követő években, hogy általa odasettenkedhessenek a „mézes köcsög” legújabbkori élvezői közé. Akik nem mutattak hajlandóságot effélére, vagyis nem tértek el a hatalmon lévők diktálta rendezőelvektől, azok az új elitek szemében hazaárulókká, némelyek olvasatában hazátlan bitangokká váltak.

A központi elvárás - diktátum ártalmai a történelemből jól ismertek. A teoretikusok sztereotípia letéteményesei az óhajt fölcserélik, erőnek erejével helyettesítik, azonosítják a valóság tényeivel. Elképzelik és szajkózzák, hogy lám, irányításukkal mennyivel jobban mennek a dolgok az előbbinél. Holott bebizonyosodott, hogy mennyivel gyatrábban mennek az előző negyven esztendei szocializmushoz képest. Amikor létbeli tényezővé, az egzisztenciális előbbre jutás meghatározó feltételévé válik a valóságból idegen blöffölés, a hatalmon lévőket muszáj emlékeztetni, hogy valaha nem erről volt szó.

A jelzett írás szerzőjének azon megállapításával is egyetértek, miszerint a múltunk gyalázásának hallatán nem szabad dermedten hallgatni, vagy az alárendelt kishitűek jogállásában kanosszát járni. Azt is jelzi a szerző, hogy „polgári pártok, a jobboldali körök még sokáig akarnak élni a múlt átkozásából”, s ehhez „... újra és újra előveszik az avítt kliséket...”

E megállapítást az eddigi gyakorlat eklatánsan igazolja. Hiszen magunk is tapasztalhatjuk, hogy a bársonyszékhez jutottak saját tehetetlenségük, kapkodásuk következtében fokozódó társadalmi nyomor és elégedetlenség láttán a valóságos gondokról való figyelemelterelés szándékával hivatkoznak nap mint nap múltbéli hibákra, s ennek indokával mind arrogánsabban támadják politikai ellenfeleiket.

Dr. Südi Bertalan

SÜDI BERTALAN: EGY PÁRIA ÖNVALLOMÁSA

Nem születtem én gazdagnak,

Sem földművelő parasztnak:

Kis viskóban kellett élnem,

A jövőtől mégsem féltem.

Álmaimat szépnek láttam,

Olykor nőket is csodáltam:

Csillagokat gyakran néztem,

Hold fényénél heverésztem.

Ám e rendszer megbüntetett,

Páriák közé ültetett:

Elzárt minden jót előlem,

Földönfutó lett belőlem.

Mélyszegénység köszöntött rám,

Ásott putri lett a hazám.

Talált kenyér gyatra étkem,

Alamizsnát gyakran kértem.

Olykor bugyorokban háltam,

Esőben fa alá álltam,

Téli fagyot, hogy kerüljem,

A menhelyre menekültem.

Ha a temetőben jártam,

S névtelenek sírját láttam,

Lelkem súgva mondogatta:

„Bárcsak ne születtél volna”.

LENINRŐL ÍRNI KELL

Marx Károly: „A TŐKE” című nagy közgazdasági művének kiemelt jelentőségét mutatja, hogy a polgári körök a maguk módján „becsülik” a háromkötetes alkotást.

Amikor a kapitalizmus testét válság marcangolja, sietve men­nek a könyvesboltba, hogy meg­vásárolják, mert senkitől nem jutnak a burzsoá rend „titkainak” megismeréséhez oly közel, mint éppen a tudományos szocializ­mus alapítójától. Természetesen gyűlölik, rettegnek a szellemétől is, támadják, de nem tiltják.

A kimondottan fasiszta rend­szereken kívül még nem került sor arra, hogy bárhol is máglyára vessék, már csak azért sem, mert óvakodnak attól, hogy eszmerendszerüket a hitlerizmussal asszociálják.

Merően más a helyzet Lenin­nel. Ő olyan időszakban került a bolsevik mozgalom élére, amikor napirendre került a szocialista forradalom. Amíg Marx „csak” beszélt/írt a közösségi társadalom­ról, Lenin nekifogott annak meg­valósításához. Sajnos kevés ideje volt terve realizálására, utódai pe­dig súlyos hibákkal terhelték meg ügyünket, aminek hatásait ma is szenvedi a kommunista utókor. Leninről beszélni kell! Egyrészt azért, mert 92 éve annak, hogy 1924. január 21-én elhunyt, más­részt pedig éppen a rázúduló ha­mis vádak, rosszindulatú rágal­mazások teszik szükségessé, hogy megtisztítsuk a sok rászórt szennytől, lejáratástól. Helyszűke miatt ezúttal a nagy tudósnak és forradalmárnak csak két gondola­tát említeném, néhány szó erejéig. Lenin óriási érdeme, misze­rint továbbfejlesztette a tudomá­nyos szocializmust, s azt az impe­rializmus korára alkalmazta.

Volt ideológiai bátorsága, hogy Marx-Engels tanításait ne tekintse kőbezárt igazságoknak - elkerülve a dogmatizálódás veszélyét. Fel­ismerte: az imperializmus fejlő­désének kezdeti szakaszán az egyenlőtlen fejlődés törvénye olyan markánsan jelentkezik, hogy lehetetlenné válik a szocia­lista forradalom csaknem egyide­jű megvalósítása a legfejlettebb tőkés államokban.

Győzhet tehát a közösségi tár­sadalom, akár egy országban is. Ott, ahol legélesebbek a kapitaliz­mus ellentmondásai, következés­képpen leggyengébb az imperia­lizmus láncszeme. Leninnek e felfedezése a maga idején még akkor is sorsdöntő jelentőségű, ha a globális kapitalizmus korában a szocialista forradalmak ugyan­csak globális jellegűek lesznek. Lenin forradalomelméletével ki­vívta a szociáldemokrácia külön­böző válfajai képviselőinek (E. Bernstein, K. Kautsky) nemtetszé­sét. A leninizmus, mely egy sor elméleti, pártmozgalmi és gyakor­lati kérdésben antagonisztikusan eltért az opportunizmustól, lesza­kította a kommunista mozgalmat a szociáldemokratizmus oldaláról. A forradalmi marxizmus külön útra lépett, s úgy harcolt a tőkés rend megdöntéséért, hogy egyúttal szembekerült az opportunizmus irányzataival.

A nagy bolsevik vezető útja kö­vetőinek - mutatis mutandis - a le­nini elméletre és gyakorlatra kell építenie, ha valaha el akar jutni a kommunizmus révébe.

Dr. Hegedűs Sándor

ÜNNEPI ÜZENET

Móricz Zsigmond: Karácsonyi Ének (részlet): „Hull a hó, hull a hó. Mint pajkos gyerekek kergetik, do­bálják egymást a pelyhek. Homlokomat a hideg ablaküvegnek támasz­tom, s gyönyörködve nézem a bohó játékot. Hogy örülnek, hogy vigadnak, jön a karácsony”.

A szívmelengető idézet után jön a valóság, és ez nem egyformán érinti az embereket, főleg a gyerekeket. Sajnos már évek óta nem volt fehér karácsony, és a gyerekek nem gyönyörködhetnek a havas tájon, pedig ez vagyonhelyzettől függetlenül van hatással a gyerekekre.

Emlékemben kutatva azt kell mon­danom, hogy a második világháborút kivéve, mindig volt karácsonyfánk és alatta szerény ajándék. Ma viszont azt tapasztalom, hogy nem minden gyermeknek állítanak karácsonyfát, és ajándék is csak nagyon szerény vagy semmi. A felső tízezer gyerekei meg drága ajándékokat kapnak a két­méteres karácsonyfa alá, és ők majd az ünnep után az iskolában dicse­kednek azzal, hogy mit kaptak. Sajnos, hogy a gyerekek már korán rájönnek, hogy másoknak mire telik, pedig ők is „csak” gyerekek. Ez az élmény kí­séri őket egy életen át, mert a társa­dalom kettészakadásából ez törvény­szerűen következik. A fokozatosan romló életkörülmények között a gye­rekek azok, akik leginkább érzik ezt. Mert a Jézuska előtt sem egyformák. Szerintem az ünnep üzenete, hogy változtatni kell a helyzeten, mert min­den gyermek, azonos esélyre lenne ér­demes, mert a tehetség nem vagyonfüggő.

A Munkáspárt feladata, hogy min­den szinten emelje fel a szavát az igaz­ságosabb elosztásért.

A gyerekek vigadjanak azon, hogy jön a karácsony.

Horváth Sándor

A FÖLDELADÁSRÓL

Végtelenül nagy hiba!

A külföldön élő magyar fiata­loknak nem lesz hova hazajön­ni! A földeladással a hatalmon lévők megnyitották az utat, hogy világcsavargókká teszi népünket. Az urak régi átka valóság lehet. Horthy idején gyakran odavetették a szegény embernek: takarodj a földem­ről, hazátlan bitangok.

Ha a külföldieknek is meg­engedik, hogy földet, ingatlant vegyenek, megtörténhetik, hogy felvásárolják őseink va­gyonának többségét. Trianon­ban a kétharmadát már elvették, most az egyharmad is veszély­ben van.

Egy talpalatnyi földet sem a külföldieknek!

A kapitalizmus pusztulásba viszi az emberiséget. Kik azok a tanácsadók, akik ezeket taná­csolják a kormánynak? Sem az értelmiség, sem a tudomány képviselői nem emeli fel a sza­vát, védve hazánkat, az itt élő magyar emberek érdekeit.

A legnagyobb baj mégis az, hogy a nép is tűri, hogy azt te­gye vele a kormány, amit csak akar.

Az aláírásgyűjtések, kezde­ményezői is sorra kudarcot vallanak, a választási bizottság kötözködik a feltett kérdések értelmezésével, és nem adja meg az engedélyt. A földeket veszik, a kormány ezt nagy sikerként könyveli el. FELHÁBORÍTÓ!

Dudás György

A MEZŐTÚRI KUBIKOS TALÁLKOZÓRÓL

A tizenegyedik alkalommal megrendezett találkozó mozga­tói a Munkáspárt városi vezetői Bíró Imre és Herczeg Antal voltak.

Az általuk elmondott beszéd­ből idézünk gondolatokat, mely a kubikus életről szólnak. Megemlítik az is, hogy bizonyos érte­lemben ma is vannak kubikosok, akik lakásuktól, családjuktól távol dolgoznak napi 10-12 órát, hoz­zátéve az utazás többórás idő­tartamát.

A számtalan kubikos közül név szerint emlékeztek, Rácz Istvánra, Szőllősi Jánosra, Veres Istvánra, Szabó Lajosra és Sipos Sándorra. Család­tagjaik emléklapot vehettek át az ünnepség utáni fogadáson az Újvárosi Iskola színpadi termé­ben.

Illyés Gyula: „Nem mene­külhetsz” című versében el­hangzó „Megszokták már!” ki­jelentésre - mely a nehéz, izzadságos munkát végző emberekre vonatkozik -, a válasz az, hogy megszokni nem lehet. Nem lehet megszokni a 100 km-es gyaloglásokat, a hideg földön éjszakázást, a bizonytalan bé­reket.

A Munkáspárt hasonló érzel­mekkel jelent meg az emlékmű­nél. Együttérez a dolgozókkal, a kizsákmányolt nyomorultak­kal.

Karácsonyi ünnepünk

Zordon téli reggelek, zúzmarás faágak,

Didergető hideg a tél, fáznak az emberek,

Sietősen lépdelnek, hol lelnek meleget?

Magányos embernek még nehezebb a tél,

Hisz egyedül van, s nincs mása, csak a remény,

Hogy a jószívű emberek majd csak rátalálnak.

Biztató szót, s szeretetet hoznak ajándékba.

Anyagias világunk a jólétet hirdeti,

De aki szegény és elesett, bizony kifelejti.

Csillogó reklámok a jólétet sugallják,

S nem hallják az árvák és betegek jajkiáltását.

Decemberi éjszakán a Kis Jézus azért született,

Hogy vigaszt, reménységet hozzon minden embernek.

Az ünnep fényében álljunk meg egy percre,

Együtt érző szívvel gondoljunk a nehéz sorsú emberekre.

Örüljön az, kinek minden megadatik,

De ne feledje nélkülöző embertársait,

Bízzunk abban, hogy az éteren át

Jókívánság, béke mindenkit megtalál!

Karácsonyi ünnepünk így válik teljessé,

Ha tehetünk valamit embertársainkért.

Legszebb ajándék az őszinte szeretet.

Amit szívből kívánok, hogy jusson minden embernek!

Karácsony

Így, karácsony közelében örömteli dolgokról kellene beszélni, mind a kormánynak, mind a kisebb közösségekben, de talán nekem is. De nem tehetem. Éppen elég álságos, hogy országunk vezetői sikerekről, győzelmekről, dübörgő gazdaságról harsogják teli a médiákon keresztül a békés külpolitikai életet.

De a valóság más. Évekkel ezelőtt készült el Ferge Zsuzsa professzor vezetésével egy szociológiai tanulmány, amelyben rögzítette az akkori idő - kb. 8-10 évvel korábbi - szomorú adatokat. Bátorkodott előre vetíteni, ha nem történik hatható segítség (és nem történt), akkor a helyzet csak rosszabbodni fog. Miután a KSH szeptemberben nem adott ki hivatalos adatokat a szegénység mértékéről, így mások adatait adom és is közre. Idézem: ... ma hazánkban minden harmadik ember szegény. A helyzetet súlyosbítja, hogy 300-400 ezren élnek olyan mélyszegénységben, akik nem szerepelnek a különféle regisztrációs rendszerben, s így semmiféle támogatást nem kapnak. Ez a megállapítás Ferge Zsuzsa prof.-tól származik, így karácsony táján kapjuk az adománykérő leveleket, pl.: a Gyermekétkeztetési Alapítványtól. Mert különben a gyerekek még karácsonykor sem kapnak ebédet sem az iskolában, sem odahaza.

A médiák fennen harsogják: Boldog, áldott karácsonyt mindenkinek. Mármint saját maguknak!

Mi őszintén: mindenkinek kívánunk boldog, békés karácsonyt.

Herczegh Klára

HÍREINK

• Romániában a gyermekek 51 %-át, Bulgáriában 45,2 %-át fenyegeti a szegénység. Magyarországon ez az arány 41,4 %.

• Havi százezer forintért ad tanácsot a kormánynak a fuvarozással foglalkozó Wáberer György, írja a Bors. Kilenc minisztériumban 35 miniszteri biztos dolgozik évi 280 millióért. (A Szabadság újságból)

• Megrendelhető és megvehető a 2016. évi munkáspárti fali, asztali és kártyanaptárak. A szolnokiak a párt megyei irodájában, Nagy I. krt. 4. szám alatt, pénztári órák idején.

• A megyei összevont taggyűlésen emléklapok átadására is sor került, és a megjelentek átvették új tagkönyveiket. Az otthonmaradottak részére városi vezetőink viszik el személyesen.