Jászkun Munkás, 2015. november

AZ OKTÓBERI SZOCIALISTA FORRADALOM SZELLEME

Egyetlen kommunista mozgal­mat sem biztatnék arra, ismételje meg a Nagy Októberi Szocialista Forradalmat. Sajátos körülmé­nyek között, sajátos példája volt a szocialista „kísérletnek”. Azt is ki merem mondani, megismétel­hetetlen módozata volt a proletár forradalmaknak. Ha elemzés alá vesszük a kínai, vietnami, kubai, kelet-európai forradalmakat, el­csodálkozhatunk azon, a szocia­lizmusba való átmenetnek, hány változatát produkálta a történe­lem. Sok hiba forrása volt az a törekvés, hogy lekopírozzuk az „orosz példát” a szocialista for­radalom egyetlen helyes megol­dásának tekintve azt. Nem figyel­tünk eléggé a Lenin által kimuta­tott általános törvényszerűségek és a helyi sajátosságok a lényeg és jelenség dialektikájára.

A dogmatizmus uralkodott el, s könnyen bélyegeztük meg bal­- vagy jobboldali elhajlónak kiki­áltva azt, aki a marxizmus tételeit tértől-időtől függetlenítve alkal­mazta. Jugoszlávia a példa arra, hogyan közösítettük ki körünkből azt, aki eltért a „nagy testvér" módszereitől.

Nem vettük figyelembe a konkrét helyzet, konkrét elemzésének lenini követelményét. Ebbe a végzetes hibába még egyszer nem eshetünk bele. Nincs a szo­cializmus építésének mereven kö­vetendő modellje, tanulmányoz­nunk kell a testvéri országok ta­pasztalatait, vívmányait, de azt is, lehet e azokat mechanikusan adaptálni, a mi valóságunkra.

A mezőgazdaság szocialista átépítésének szovjet változata, annak irama fontos volt ott, mert az éhínségtől mentette meg a lakosságot. Nálunk ilyen sürgető nyomás nem nehezedett a tár­sadalomra, ésszerűbben kellett volna alkalmazni a mezőgazda­ság átszervezésének hármas lenini jelszavát. Az iparban a szo­cialista felhalmozásra célszerű lett volna egy hosszabb NEP (át­meneti) korszakot biztosítani, a nehézipar elsődlegességének követelménye nem vezetett volna torzulásokhoz, szerkezeti arány­talanságokhoz, ha nem kopírozzuk a Szövjetunió ez irányú gyakorlatát. A „vas és acél” or­szága illúziónak bizonyult, amikor

a szocialista közösség össze­dolgozása kiegyenlítette volna a helyi hiányosságokat. A szocia­lista tulajdonformák leegyszerű­sítése (össznépi, szövetkezeti) akadálya lett a vegyes jellegű formák kialakításának.

A Szovjetunió egyedül építette a közösségi társadalmat, fejlettebb, ellenséges környezetben. Némi változást hozott a szocialista világrendszer kialakulása, mely­nek előnyeit hiba volt figyelmen kívül hagyni. Célunk a közösségi társadalom megvalósítása, ám bármennyire tiszteljük is Kádár Jánost - a nevével fémjelzett rend­szert - nem állíthatjuk vissza, mert merőben mások lesznek a körül­mények. Nem a lényegében (ál­talános törvényszerűségek) ha­nem annak alárendelve és azzal összhangba hozva a részletekben (helyi sajátosságok) kell majd meghatározni a közösségi társa­dalom felé mutató tennivalókat. Ezeket nem lehet spekulatíve megjelölni, hanem csakis a konk­rét viszonyok tanulmányozása alapján.

Dr. Hegedűs Sándor

A SZEGÉNYSÉG STÁTUSZ A KAPITALIZMUSBAN

Olvastam a laikusok számára korábban publikált „művet”. Honbéli szociológusok szerkesztői munkálkodással összeállított tanulmánykötetben összegezték a magyar társadalom mobilitásának főbb tendenciáit. A könyv szerzői a lakosság lét­viszonyai alakulásának vizsgálata közben meglepő felfedezéssel rukkoltak elő. Állításuk szerint Ma­gyarország népességének vagyoni állapota, jöve­delmi helyzete - egyféle társadalmi páternoszter függvényében - igen-igen viszonylagosnak tekint­hető. Következésképp, aki ma szegény - az egy­szer lenn, egyszer fenn sorsfordulás jegyében hol­napra gazdag lehet.

Különös megállapításukat arra alapozzák, hogy a „magyar gazdaság és a társadalom jelenlegi állapotában - a fekete és szürkegazdaság át­láthatatlan rendszerében - nagyon nehezen megál­lapítható, hogy valójában ki a gazdag és ki a szegény”. Mintha azt hallanánk, mindenki anyagi helyzete olyan, amilyennek látni óhajtjuk.

Rendkívül elmés, nem kevésbé „hasba akasztó” megállapításról van szó. A feltűnően optimista szerzők abban a hamis képzetben leledzenek, miszerint a társadalomban utóbb annyira elmo­sódtak az egyes népességcsoportok vagyoni helyzetét, létállapotát, jövedelmi viszonyait egy­mástól elhatároló kontúrok, hogy az életminőséget, életszínvonalat tekintve képtelenség különbséget tenni közöttük.

E szerecsenmosdatással felérő megállapí­tásaikat - a jelenlegi társadalmi helyzet ismere­tében - blöffnek tartjuk. Hiszen a rendszerváltás negyedszázada eklatánsan jelzi, hogy a szegény­ség bizonyos társadalmi csoportok számára státust és megváltoztathatatlan létállapotot, élethelyzetet jelent a kapitalizmusban, vagyis a hatalmon lévők és a cinkosaik által felmagasztalt polgári tár­sadalmi rendszerben. Ezért furcsállandó, ha némelyek olyan képtelenséget állítanak vagy su­gallnak, mintha a nemzeti öngyilkossággal felérő rendszerváltoztatás kárvallottjainak többségét a szegénységet imitáló, rongyos gúnyát magukra öltő potenciális gazdagok alkotnák. Mintha ők turkálnának nap mint nap a szemeteskukákban, guberálnának lomtelepeken, tengődnének haj­léktalan szállásokon, állnának glédában az ínségkonyhák kondérjai előtt, tarhálnának, jajveszékelnének a kifizetetlen rezsiszámlák kivál­tásán, orvosi recepteket szorongatva. S mintha mindezeket kizárólag azért produkálnák, hogy változtatásukkal sikerrel titkolják milliomos mivoltukat az adóhatóság előtt.

A megváltoztathatatlanba való beletörődésre ösztökélnek mindazokat, akik a szegényeket, lecsúszottakat potenciális gazdagnak láttatják. A kapitalizmusban elkerülhetetlen tömeges elszegé­nyedés viszonylagos állapottá minősítésével olyan illúzióval traktálnak milliókat, hogy a nyomor és a kiszolgáltatottság csupán átmeneti állapot, spon­tán keletkezett, anomália a lecsúszott tömegek számára, mely bizonyos idő elteltével, bizonyos té­nyezők hatására gyökeresen megváltozhat. Holott a szegénynek a tőkés rendszerben a jövő szépü­lését eredményező perspektíva soha nem adatik meg. Nem teljesülő vágyálom marad számára a társadalmi felemelkedés.

Egyértelmű tehát, hogy a szocializmus megbuk­tatása következtében vesztessé vált tömegek, a nélkülözők, a nyomorban tengődök dinasztia alapítóit gyarapítják majd, akik élete leszármazóikkal együtt elkerülhetetlenül megpecsételődik.

A tőkés társadalmi-gazdasági viszonyokat éppen ezért kell mielőbb meghaladni. Csak és kizárólag ezáltal nyílhat a magyarországi elszegényedők többmilliós táborának olyan élettere, melyben ismét megbecsülést, demokratikusan érvényesíthető jogokat vívhat ki magának oly mó­don, mint amilyen a szocializmusban megillette.

Dr. Südi Bertalan

A SZÁMOK MAKACS TÉNYEK

A kormány sikerpropagandája naponta sulykolja a fejünkbe, hogy fejlődik az ország, már második éve nincs infláció, csökken az államadósság, nő a minimálbér, nő a reálkereset, vagyis jobban élünk.

Arról viszont nem beszélnek, hogy elszaladtak az árak az utóbbi években, és egyre kevesebbet tudunk venni a nettó átlagfizetésből, nem beszélve a minimálbérről, a közmunka után kapott bérről, a segélyben élőkről, a kisnyugdíjasokról.

A KSH adatai alapján láthatjuk, hogy mennyi volt az átlagfizetés nettó értéke, hogy ebből mennyi alapterméket lehetett vásárolni. Az összehasonlítás 2005 és 2014-ben az átlagkeresetet és az ebből vásárolható alapterméket mutatja, és azt, hogy 2005-ben többet ért az átlagbér.

Megnevezés	2005-ben	2014-ben
Nettó átlagbér	103.727,- Ft	153.350,-Ft
Tej	665 liter	249 liter
Kenyér	600 kg	566 kg
Hús	1040 kg	1070 kg
Tojás	6536 db	4260 db
Burgonya	1725 kg	1043 kg
Alma	725 kg	236 kg
Gáz	2118 m3	1475 m3
Üzemanyag	412 liter	367 liter
Sör	725 üveg	807 üveg
Vonaljegy	768 db	501 db

A számok makacs tények, és erről nem lehet vitatkozni. Az átlagszámok azonban csalókák, mert a társadalom egyre inkább kettészakad, és ez tovább mélyül. Az alsó 20-25 %-nak helyzete a többséghez viszonyítva drasztikusan romlott. A társadalom felső 10-15 százaléka viszont luxuskörül­mények között él. A hatalom ezen nem is akar változtatni, ezért nem módosítják az elosztást.

A magyar nép elgondolkodhat, hogy jobban élt-e, és akar-e rajta változtatni.

Csak a Munkáspárt akar igazságosabb elosztást.

Horváth Sándor

ELLENFORRADALOM? KIRÁLYSÁG!

Aki az október 23-ai munkaszüneti napot online, és a helyi pártokat figyelve töltötte, vagy csak ép­pen arra tévedt, az észrevehette, hogy a szolnoki Jobbik az 59 évvel ezelőtt történteket ellenforra­dalomnak és antikommunista szabadságharcnak (nem mi írtuk el) titulálja. Érdemes körbejárni a témát, hiszen eddig az ellenforradalom szót csak idézőjelesen írták le '56-tal kapcsolatban. Mire fel ez a nagy változás?

Ha valamikor hát most érdemes visszamennünk az időben. 19-es elődeink végig büszkén viselték az ellenforradalmi jelzést. Ha reálisan nézzük a rég- és közelmúltat, a Tanácsköztársaság vérbefojtói, az '56-os csőcselék többsége, és a rend­szerváltás nyertesei mind-mind ellenforradal­márok. Ami meglepetés, hogy végre fel is vállalják. Ezek a gyáva férgek 10 év alatt talán többször változtattak nézőpontot, mint a Fidesz-kaméleon. Miért lett most a forradalom hazugsága is elsö­pörve?

Ehhez tudnunk kell, hogy a tavalyi év elején új vezetést választott a helyi szervezetük. A városi elnök tisztjét és több egyéb pozíciót Dr. Lázár Zoltán (Zoo) ügyvéd tölti be. Nevezhetnénk a szolnoki helytartónak, hiszen egyesek szerint Vona 2013-ban inkább vele kertipartizott egyet, minthogy a Gulyásfesztiválon köszönte volna meg a helyi tagoknak és szimpatizánsoknak a támogatást. Mindössze pár száz méterre voltak a rendez­vénytől. Az egykori Magyar Hajnalt tévesen (?) liberálisnak nevezte, talán a doktorálása előtti időről tudhattak valamit, amit mi nem. Tény viszont, hogy 2002-ben belépett a Fidesz helyi szervezetébe, amit saját bevallása szerint elfelejtett, mint Simon Gábor a 240 millióját: ez számára is csak a Jobbik­ba jelentkezésekor derült ki. Azóta megtudta, hogy nemesi felmenőkkel is rendelkezik, de politikai irányultsága már előtte is ismert volt.

A köztársaság nem éppen a szíve csücske, ha rajta (és saját bevallása szerint Zázriveczen... (akarom mondani, Vona Gáboron) múlna, már a Magyar Királyság területén lennék. Visszatérne a történelemkönyvekből ismert jobbágysors, a „büdös baka”, „büdös paraszt” és a „büdös proli” megszólítás a „méltóságos uraktól”. De kapaszkodjunk meg! A nagy-nagy hazaffy azt sem tartaná elképzelhe­tetlennek, hogy egy Habsburg üljön megint a ma­gyar királyi trónon.

Sajnos nem légből kapott dolgokról beszélünk, ezt egy királyságpárti oldalnak adott interjúban említette meg. Az általa is kedvelt Ellenforradalom nevű oldal Facebookon egy abszolút feudalista Euró­páról álmodik, nem beszélve arról, hogy a feltett képeikből és bejegyzéseikből árad a gyűlölet, amiért a pórnép egyáltalán szavazhat... kell nekünk ez a Magyar Ki­rályságot és a 21. századi jobbágysorsot álcázva felépítő undormány? Nagyon úgy tűnik, hogy igen.

A választópolgárok ismét visszahozzák talán az első éjszaka jogát is...

Farkas Péter

FIATALJAINK HELYE A VILÁGBAN

A Klub Rádió műsorában hallottam, hogy valamelyik országban felmérést végeztek a felső iskolás fiatalok között. A sorrend felállításával országunk az utolsó helyre került.

Ez engem nagyon elgondolkodtatott. Mi lehet az oka? Az egyetemi hallgatóknak minden lehetősége megvan, hogy a legjob­bak között legyenek a világban úgy, mint a szocializmus idején. Ma különösen előnyös helyzetben vannak, rendelkezésükre mo­dern eszközök állnak. Az utcán gyakran látni, hogy fülhallgatóval közlekednek, me­lyen zenét hallgatnak, vagy tanulnak. Úgy látszik inkább az előbbit teszik. Vagy olyan információkkal tömik tele a fejüket, amivel az „egójukat” erősítik. Ez az „egó” pedig a tőkések életmódját jeleníti meg. Ez pedig a csillagos ég. Nem érdekli őket más, csak hogy ők egyénileg elérjék a céljukat: legye­nek egyre gazdagabbak. A kapitalizmus igazságtalan és kegyetlen, s amíg ezt a tár­sadalom tagjai nem látják be, a tőkések uralják országunkat is. Ne az „egó” ural­kodjon, hanem az értelem. A gondolkodó ember igazsága segítse az emberiség érde­kének érvényesülését. Ne legyenek éhező és nyomorban élő emberek sehol a világon.

Dudás György

HÍREINK

– Marx-kód: a tudósok szerint minden rendszernek van kódja. A mienket Marx-kódnak hívják, melynek lényege: az egyiknek tulajdona, a másiknak nincstelensége. Marx évtizedeken át figyelte és elemezte a tőkés társadalom működését. Rájött a lényegre: a bérmunkás eladja munkaerejét a föld, a gyár, a munkaeszközök tulajdonosának. A munkanapjának egy részét arra használja fel, hogy fedezze önmaga és családja fenntartásának költségeit. Ez az ő munkabére. A munkanap másik részében pedig ingyen dolgozik, létrehozva a tőkésnek az értéktöbbletet, a profit forrását, a tőkésosztály gazdagságának forrását. Marx felismerése az értéktöbblet, és így megszületik a kapitalizmus belső működését leíró képlet: a Marx-kód.

– Betettük a lábunkat Vas megyébe címmel olvashatunk tudósítást „A Szabadság” című országos lapunkban. December 6-án Rátóton és Vaskeresztes településen időközi önkormányzati választásokat tartanak. Mindkét helyen házról-házra járva brigád­jaink sikeres munkát végeztek. Azóta a helyi választási szervek bejegyezték Kovács István és Fehérvári Zsolt elvtársakat, akiket polgármesternek jelöltek.

– November 10-én, 11-én teljesítettük vállalásunkat, elmentünk Hajdú-Bihar megyei településekre, és pártunkat népszerűsítettük.

– November 13-án a vasutasnapi akciók voltak: Szolnok, Jász­berény, Kisújszállás, Karcag, Mezőtúr, Törökszentmiklós, Újszász, Cegléd, Hajdúszoboszló. A pestiek a Nyugati Pályaudvar előtt találkoztak.

– Megyei összevont taggyűlést tartunk november 28-án 10 órakor, Mikszáth út 1. alatt. Az új tagkönyvek átadására is sor kerül.

– A hagyományosnak tekinthető RUHAGYŰJTÉSI AKCIÓNKAT meghirdetjük. December 18-ig várjuk a női, gyermek, férfi ruhaneműeken kívül takarókat, ágyneműket is, a szokásos módon.

Jászkun Munkás, 2015. október

Tragédiák

Történelmi események hatás­tanulmányozása közben eltöp­rengtem azon, vajon milyen katasztrófák számítanak a XX. század legnagyobb tragédiáinak Magyarország számára?

A két világégést előkelő helyre sorolom a tragikus események rangsorában. Az első világégést máig ható kataklizmaként élte meg a magyar nép. Közreműkö­déséért ugyanis az ország terü­letének kétharmadával kellett fizetnie. A második világháború­ban történt csatlósi szerepválla­lása pedig több százezer állam­polgárának életébe, megnyomorításába, az ország jelentős részének tönkrebombázásába, valamint hadszíntérré válásába került, annak összes hátrányos következményeivel. Emellett mindkét háborúnak olyan káros hatásai voltak, melyeket a lakos­ságnak utólag kellett elviselnie. A háborúknak ugyanis sajátos természete van: pusztítás, áldozatok, pokoljárás. Követke­zésképp kínt, szenvedést ró ár­tatlanok millióira.

Anélkül, hogy az erőszakos eszközökkel folytatott politizálá­sok (háborúk) következményeit eltúloznám, az 1990-ben kiokos­kodott békés rendszerváltást velük hasonló sorscsapásnak tekintem. Noha kevésbé látvá­nyos rombolás írható a politikai fordulat számlájára, következményeiben, tovagyűrűző hatá­saiban fölbecsülhetetlenebb a pusztítása. A II. világháborút és a két - egymástól alapjaiban különböző - társadalmi beren­dezkedést illetően szerzett ta­pasztalatok függvényében állí­tom ezt. A háborús időszakok néhány esztendő múlva véget értek. Következményeit, bár nagy áldozatok árán, sikerült felszámolni, megszüntetni. A rendszerváltás azonban olyan kedvezőtlen folyamatokat indu­kált a társadalomban - sebeket ejtve a gazdaságon, az emberek életén, nyugalmán és a jövőbe vetett bizalmán -, melyek sok évtized elteltével sem igen orvo­solhatóak. A fondorlattal restau­rált rablótőkés gazdasági-politikai viszonyok közepette - a kíméletlen haszonelvű foglalkoz­tatás megvalósítása következ­tében - százezrek váltak munkanélkülivé, melynek felróhatóan családok milliói süllyedtek elké­pesztő nyomorba, idős emberek tömegei szorultak a társadalom peremére. S arról is meggyő­ződhettünk az utóbbi negyed­század alatt, hogy az általános társadalmi elidegenedés és a vagyonalapú megosztottság el­kerülhetetlen velejárója a tőkés rendszernek.

A honpolgáraink tömegeinek nincsen holnapképe, a fiatalok számottevő hányada hazája elhagyására kényszerült, vagy krónikus tétlenségre kárhozódva vegetál. S mivel nem tud magá­val mit kezdeni, előbb vagy utóbb a bűnözés útjára lép: csavarog, illetve önpusztító módon kábító­szerezik. A bűnüldöző szervek szankcionálják az elkövetőket, azonban az okok megszünteté­sére képtelenek. Ahhoz ugyanis magát a kapitalizmust kellene felszámolni, ami egyelőre le­hetetlen. Tevékenységük így jobbára tüneti kezelésnek tekint­hető. A kizsákmányolás, a kiút­talanság és a jövőt illető bizony­talanság tövényszerüen újra keletkezteti a következményekkel nem számoló devianciákat. A magyar nép - szocializmusból történt kiszavazásával - sajátjáé­val együtt nemzedékek jövőjét tette bizonytalanná. Aligha léteznek a mostaninál lehangolóbb vészterhesebb gazdasági, politi­kai, társadalmi gondok, helyze­tek az egykor biztonsághoz szokott és jobb sorsra érdemes magyar nép számára.

Dr. Südi Bertalan

Tud-e a magyar zsidóság asszimilálódni?

Jelen írásom témája a hazai izraeliták sorskérdésének egyik alapvető témája az asszimiláció. Akik a zsidóságot „faj­nak” tekintik, tagadják, hogy más közegekbe történő betagozódásuk lehetséges lenne. Ez a tudományok által nem igazolt olyan állítás, melyet a diaszpóra helyzete régen meg­cáfolt. Nem állítom, hogy a folyamat bárhol is zökkenőmentes volt, mert az ellenerők mindenütt megpróbálták aka­dályozni a biztatóan fejlődő folyamatot (lásd. a tiszaeszlári vérvádat, a Dreyfus-pert, vagy a nácik „végső megoldását”!)

A kapitalizmusban az éle­ződő osztályharc során a ha­talmon lévők felismerték, hogy az antiszemitizmus jó eszköze a figyelemelterelésnek. Hitler erre utalt, amikor cinikusan kijelentette: „Ha nem lennének zsidók, ki kellene őket találni.” Ez a zsidóellenesség fő oka, ezért támogatja az elit, s nem a tudatlanság, a képmutatás, az arrogancia (Köves Slomo vezető rabbi) vagy az irigykedés (Ormos Mária történész).

A mi történelmünkben a zsi­dóság a nyolcadik (kabar) törzs tagjaiként vett részt a honfoglalásban és a XIII. századig elfogadott közössége volt a magyar társadalomnak, ám amikor a kereszténység állam­vallás lett, üldözni kezdték, mert nem volt hajlandó zsidó­ságát feladni.

Ettől kezdve a hűbériség korában nem volt nyugta: földet nem vásárolhatott, nem lehetett a céh tagja. Csak a megvetett (de nélkülözhetetlen) kereske­delemmel és pénzügyekkel foglalkozhatott, megkülönböz­tető jelet kellett viselnie, gettósították, vérváddal tizedelték. Amikor kiéleződött a társadalmi helyzet, kifosztották, majd ki­űzték az országból, hogy ké­sőbb visszahívják, mert a gaz­dasági életben nem voltak nél­külözhetők. Minden bajért a démonizált, „kútmérgező” és „idegen” zsidóságot okolták.

A kialakuló tőkés rendben a polgárosodás és modernizáció igényei megteremtették az objektív feltételeit a zsidóság egyenlősítésének. Az izraeliták­kal szembeni ellenállás miatt ez évtizedekig késlekedett (az úgynevezett recepciót, a tényleges egyenjogúsítást csak az 1895. XLII. tc. biztosította). Ez a körülmény elősegítette az asszimiláció folyamatát, melyet Tiszaeszlár 1882–1883-ban megtört. Sok zsidó kikeresztel­kedett, gyakoriak voltak a ve­gyes házasságok, az ortodox vallás mellett kialakult a kor követelményeihez jobban al­kalmazkodó neológ zsidóság. A pénzes helyi izraeliták és a nyu­gatról bevándoroltak a ban­kokba, az iparba és a keres­kedelembe fektették tőkéiket, feloldották az őket érintő földvásárlási tilalmat.

Mindez az uralkodó osztályba emelte a hazai zsidóság egy nem jelentéktelen hányadát. A keresztény vállalkozók ver­senyképtelen része tönkre­ment, ők képezték bázisát az antiszemitizmus felerősödé­sének. A Horthy-rendszerben állami gyakorlat lett az antiszemitizmus. A harmincas­-negyvenes években mozgásszabadságát törvényekkel korlátozták, a német megszál­lás, illetve a nyilaskeresztes rémuralom időszakában kiir­tását már kormányprogrammá tették (holokauszt).

A felszabadulás után ismét egyenrangú polgárai lettek ha­zájuknak, itthon biztonságban érezték magukat. Ám kialakult az a tévhit, hogy a rasszizmus a szocializmus viszonyai között automatikusan kimúlik. Ebből a hibás álláspontból kiindulva nem sokat tettek elle­ne. A rendszerváltás a demok­rácia nevében felszabadította a fajgyűlölet tilalmát, miáltal - a gazdasági helyzet romlásával - felerősödött nálunk a cigány- és zsidóellenesség.

Ez utóbbi kérdéssel egy külön tanulmányban érdemes foglal­kozni.

Hegedűs Sándor

FATALIZMUS

FATALIZMUS az a tanítás, amely szerint az ember életét és a történelem menetét az emberen kívülálló ellenállhatatlan hatalom, a végzet határozza meg. Korábban Balogh minisz­ter úr azt mondta: "a döntés ott születik, amerre a templom tor­nya mutat". Egy paptól nem várható el más.

Azért választottam ezt beve­zetőt, mert a napi beszélgetések során hasonló véleményekkel találkozok. Több ismerőssel be­széltem arról, hogy a kapitalista rendszeren túl kell lépni, ha a magyar nép emberi körülmé­nyek között akar élni. Atöbbség úgy gondolja, nem lehet változtatni, mert az USA és a NATO nem engedné, és ha kell, akkor katonailag is beavatkozna az érdekei védelmében. Én azzal érveltem, hogy a társadalom fejlődésének vannak objektív törvényszerűségei, amelyben meghatározó a termelőerők fej­lődése.

Ez a törvényszerűség fogja kikényszeríteni a változást, amely a kapitalizmus után csak a közösségi társadalom lehet. Ez a természetesen forradalmi fordulattal következik be remélhetőleg békés úton. Az embe­riség történelme ezt igazolja, mert egyébként még ma is az ősközösségben élnénk.

A kapitalizmus nem örök, és ezért ezt is felváltja egy fejlet­tebb társadalom. Véleményem szerint a közösségi társadalom. A beszélgető társaim azt mond­ták, hogy a szocialista társadalom nem jön vissza. Válaszom: nem is akarjuk. Gondoljanak bele, hogy mennyit visszacsempésztek már a Horthy-rendszerből, legutóbb a határvadászok gondolatát, ami rossz emléket jelent a környező országoknak.

Sorsunk formálása rajtunk múlik, nem valami felettünk álló hatalom határozza meg. A magyar népet csak akkor lehet igába hajtani, ha hagyja magát.

Horváth Sándor

FÖLDELADÁS

A rádióban hallottam, hogy több ezer hektár földet akarnak eladni, akár 2-3 hektáronként is. Ezt hallva nekem meg­mutatja a jövőt, nemzedékek mostoha sorsát. Visszajön a kis- és nagygazdák kizsák­mányoló Horthy-rendszere.

Ma sok embernek nincs arra pénze, hogy földet vásároljon, így alakul ki a földbirtokosok, a cselédek rendje. Lesz majd napszámos, cseléd, szolga, koldus is, mint a huszadik szá­zad elején. Ezeket a földeket nem eladni kellene, hanem önkéntes szö­vetkezetekbe szervezni. Ezzel egy időben szervezni kell a zöldség–gyümölcsfeldolgozó­kat, s ezeket államilag üzemeltetni. A szocializmusban nagy igény volt a feldolgozott termé­kekre hazánkban és külföldön is. Ezeken a területeken sok ember találna munkát.

A kapitalizmusban erről csak álmodozni lehet, mert nem az „ember” a fontos, hanem a „pénz”. A tőkésnek az a fon­tos, hogy másokon élősködjön.

Nem igaz az, hogy az állami földeken nem lehet gazdasá­gosan termelni. Jó vezetéssel, jó szakemberekkel lehet. így működtek az állami gazda­ságok és a termelőszövetke­zetek annak idején. Akkor vol­tak felelős, megbízható embe­rek, ma nincsenek?

Kiket képeznek Gödöllőn, Debrecenben? Menedzsere­ket? Azok mit csinálnak?

Dudás György

Fejlődés a szolnoki irodában

A Munkáspárt szolnoki szervezete fiatalodik, ennek megfelelően változott meg a szolnoki megyei iroda arculata a nyáron. Az újrafestett falak letisztultságot és energiát tükröznek. A tanácsterem piros falán büszkén díszeleg a Munkáspárt logója. Új festést kapott az olvasószoba is, valamint új könyvespolcok és könyvek színesítik a helyiséget. A dekoráció megmutatja nemcsak azt, hogy honnan jövünk, hanem azt is, hogy hová tartunk, így Lenin mellett megjelentek a jövő kellékei is, úgyhogy egy modern, otthonos iroda várja a párt tagjait és szimpatizánsait Szolnokon, a Nagy Imre krt. 4. sz. alatt. A kávé és üdítő mellett lett már WiFi kapcsolat is, mely a bent lévők rendelkezésére áll.

Minden feltétel adott, hogy a Magyar Munkáspárt szolnoki irodája egy modern, otthonos, fiatalos, mindennel felszerelt szolgáltató központ legyen. A párt kívül-belül megfiatalodik, úgy Szolnokon, mint országosan. És ahogy 1919-ben, úgy reméljük, hamarosan ismét fiatal kommunisták rázzák helyre az országot, ezúttal tapasztaltabb elvtársak vezetésével. Mert a jövő a miénk: közösségi embereké. És ha rajtunk múlik, az emberek csak a történelem könyvekből hallanak majd az éhezésről, a nyomorról, a létbizonytalanságról, a munkanélküliségről és az éhbérekről. De ehhez az is kell, hogy a mai parlamenti pártok is a helyükre kerüljenek: a történelem szemétdombjára!

Farkas Péter–Filemon Kristóf

EGYEBEK HAZAI HÍREK

Növekedik a minisztériumok száma. Igaz, hogy pénzügyi, ipari, mezőgazdasági, egészségügyi minisztérium nincs (minek is), de a tájékoztatásnak kell még egy, Rogán Antal vezetésével.

***

Hende Csaba volt honvédelmi miniszter sem lesz „egyszerű ember” mert az országgyűlés törvényalkotási bizottságának lesz az alelnöke.

***

Mosonmagyaróváron - üzemavató ünnepségen - a Winkler Tüzép új csarnokot nyitott, melyre Thürmer elvtárs is meghívást kapott Winkler Károly ügyvezetőtől.

***

November hónap kitelepülési akciónk a következő napokra esik:

November 13. Jászberény

November 9-14. Tiszabura–Abádszalók.

November 16-21. Törökszentmiklós

November 10-14. Nádudvar

November 17-21. Rákóczifalva

***

Pótolhatatlan veszteség érte a pártot. 76 éves korában elhunyt SZARVAS GÉZA elvtárs, aki megalakulása óta volt tagja Munkáspártnak.

Szarvas elvtárs személyében egy meggyőződéses, elveihez, hitéhez, haláláig hű embert gyászolunk.

Hosszú évekig tevékenykedett a megyei pártvezetőségben, a pénzügyi ellenőrző bizottság elnöke, később a városi vezetőség aktív tagja volt.

Mindig lehetett rá számítani, becsületes, jó szándékú, kiváló ember volt, akit mindenki tisztelt és szeretett. Évekig vezette a József Attila baráti kört, tagja volt a Kádár János társaságnak. Emlékét kegyelettel megőrizzük. Nyugodjon békében.

***

GYÁSZHÍR

SZABÓ SÁNDOR, aki 2002 óta volt a Munkáspárt tagja, 83 éves korában elhunyt. Emlékét megőrizzük!

Munkáspárt Karcagi Szervezete