A háborgás margójára
Amióta a rablókapitalizmus nagy csinnadratta közepette a tömegek
megtévesztésével leváltotta a népakaratot, vezetői körökben előszeretettel hadoválják:
fölösleges magasztalni vagy visszasírni a Kádár-rendszert. Az sem számít
nekik, hogy mind többen megszenvedik a viszontagságokkal terhelt állapotokat.
A hatalom gyakorlói szerint indokolatlanul vált ki tömeges ellenérzést a
jövedelmek különbözősége (hiszen ez a tőkés rendszer velejárója), a
jogosulatlan előnyszerzés, az intézményesített korrupció, a „te tolod az én szekeremet,
én tolom a tiédet” rendezőelv állami szintű elvtelen gyakorlata, a szervezett
bűnözés, a milliók sorsát érintő létbizonytalanság, a társadalom tagjai többségének
eszement kiszipolyozása. Mivégre háborognak évtizedek óta az emberek?
Hiszen a „csodálatos rendszerváltás” adományként mindenféle
jogosultság megilleti őket. Következésképp, amit akarnak, korlátozás nélkül
megtehetnek. Lehet jónéven venni a képviseleti demokrácia égisze alatt
folytatott úri huncutságokat, korlátlanul fenyegetni, rágalmazni másokat.
Szabad munkátlanul lébecolva vegetálni, kényszerből éhezni, iskolai tanulmányok
helyett diplomát hamisítani, vásárolni, a szükséges gyógyszerek hiányában
elhalálozni, lopni, csalni, hazudni, süket dumákkal ígérgetni.
A demokrácia nyújtotta polgári egyenlőség is beköszöntött. Eszerint
szegénynek és gazdagnak egyaránt joga van bármilyen iskolai képzésre jelentkezni,
másokkal egyenlő jogállást feltételezni. Akárcsak Anatole France Nobel-díjas írótól
gyakran idézett jogegyenlőségi példában: „A polgári társadalomban szegénynek és
gazdagnak egyaránt joga van a híd alatt vagy a palotában aludni. Egyikük sem
kerül összetűzésbe emiatt a törvénnyel”. Valahogy azonban mindig úgy alakul,
hogy koldusok hálnak a híd alatt és gazdagok a palotában. Pedig a joguk tökéletesen
egyforma, „csak” a pénztárcájuk vastagsága különbözik.
Miért háborognak sokan?
S főleg miért sóvárognak egy létezett életszínvonal után? Amikor a
munka nemcsak alkotmányba iktatott jog, de kötelesség is volt. Mégpedig az
állampolgárén kívül állami kötelezettség is volt. Ezen felül mit számítanak az
olyan „profán” dolgok, mint az állampolgári jogon járó orvosi kezelés,
kórházi ellátás, szakszervezeti jogon megillető balatoni nyaralás, igény
szerinti szanatóriumi beutaló? Egyéb „apróságokról”, mint például az olcsó napközi,
meg az ingyenes oktatás, ne is beszéljünk.
Talán csak nem azt várják a polgári rendszertől - vélik az urak -, hogy
mindezek megint intézményesüljenek? A magyarok szegény sorsúinak tudomásul
kellene venniük, hogy ebben a seholba rabolt országban ez már csak legenda,
ahol az ígéret siker, boldogulás egy érdemtelen kisebbség sikere, boldogulása
lehet, mely következményeként a többség akár éhen is halhat.
A „dicsfényben” konstruált polgári demokrácia játékszabályával mindez
összeegyeztethető. Ezért kellene a tőkés szellemiségű kormányzattól mielőbb
megszabadulni.
Dr. Südi Bertalan
Az ígéret földje
Magyarország kormánya - Orbán Viktor jóvoltából - biblikus húrokat
penget. Fűt-fát ígér az ország gyanútlan lakóinak: fizetést emel, új meg új
családi pótlékokat vezet be, csökkenti az adókat, a közületi rezsit, különböző
hiteleket helyez kilátásba. Van, amit teljesít, van, amit csak lebegtet. Egyes
közalkalmazottak sokszor a fizetésüket sem kapják meg, vagy csak nagy késéssel.
Ezek az ígérvények, noha sokszor csalókának bizonyultak, tartják a lelket a
jámbor hívőkben. Hiszik, hogy a Fidesz és csapata komolyan veszi ígéreteit, és
elvezeti a magyar népet a kánaánba. A kilátásba helyezett magasabb
életszínvonal jelenti azt a mézesmadzagot, melybe a jobb élet után vágyó
milliók kapaszkodnak, s a választásokon ebben reménykedve támogatják
Orbánékat. A Fidesz vezetése ma már attól sem riad vissza, hogy alkotmányjogi
csalásokkal akár biztosítsák a maguk számára a hatalom privilégiumát. Abban
bíznak, hogy még néhány ciklus, s az orbánistáknak nem lesz alternatívájuk.
Az ellenzék pedig azt várja, hogy a sok csalódás, a becsapottság érzése
kiábrándítja a szavazókat, s máshová adják voksukat. 2010-ben a Fidesz is abból
élt, hogy megnyergelte a szocialisták hibáit. Ennek a „passzív” győzelemnek
nincsen komoly háttere, csak akkor, ha az ellenfél pozitív programmal meg tudja
nyerni a választókat. Pillanatnyilag azonban nem úgy áll a helyzet, hogy a
szocialisták készen állnak egy ilyen jövőképpel. Ők a hatalmat akarják
megnyerni, nem a népet. Ahol nincs ígéret, ott remény sincs. A Fidesz nagy
szerencséje, hogy ellenfelei szerencsétlenkedő amatőrök, akik egy esetleges
győzelem pillanatában sem tudnák, mit kezdjenek a hatalommal. Aki nem használja
ki konstruktívan és koncepciózusan a múlandó időt, áldozatul esik a riválisok
ügyeskedéseinek. Nyilván ennek tudatában jelenthette ki Orbán Viktor legutóbbi
kongresszusukon, hogy az elkövetkező harminc év is az övék. Súlyos történelmi felelősség
terheli a szocialistákat, ha újabb évtizedeket szabadítanának a jobb sorsra
érdemes magyarságra. Azt azonban tudni kell, hogy a jobb sorsra csak akkor
érdemes a magyarság, ha felismeri a manipulációs szándékokat, és a fülkében
bölcsen dönt, kire bízza a hatalom gyakorlását.
Dr. Hegedűs
Sándor
VÁLASZTÁSI ALAPÍTVÁNY
A 2018. évi országgyűlési választások anyagi fedezetének finanszírozása
érdekében elindult a támogatási pénzösszegek gyűjtése.
Tisztelettel megkérjük tagjainkat, szimpatizánsainkat, akik
aláírásaikkal támogatni szokták jelöltjeinket, segítsenek bennünket anyagiakkal
is.
Megyei Elnökség
Dr. Südi Bertalan: A változások társa
Változásoknak
züllesztő társa lett
A felszínen
grasszáló hordalék,
Mely
vagyon-panamázó társaságként
Az ország javait
lopkodta szét.
Amit milliók
alkottak sok évig,
S jövőnek
formáltak munkáskezek,
Maguknak
vindikálták sunyi módon
A múltban
magasztosult gengszterek.
Míg e tollasodó
ocsmány pénzszedők
Az ország
sorsával játszadoznak,
Munkátlanságra
ítélve százezrek
Perspektívátlanul
átkozódnak.
Csalárdul
„megvezettek” milliókat,
Fűt-fát ígértek
nekik voksokért,
S bódult
szolgálóik is fizetnek most
Az eléjük hajigált
koncokért.
Az urak közben
fondorkodnak tovább,
Lendülettel
dumálnak, ígérnek,
S eszement
akcióikhoz a néptől
Újrázó mandátumot
remélnek.
Ha megint
felülünk a frázisoknak,
Építésnek látva a
rombolást,
Hiába sírunk:
biztos jövő híján
Viselnünk kell
tovább a sorscsapást.
Gondolatok a kommunistázásról
Még manapság is vannak szépszámmal olyanok, akik rosszalló, elítélő
szándékkal kommunistáznak. Leggyakrabban olyan esetekben fordul elő, hogy ha
valakit, különösen a politikai ellenfelet szándékoznak lejáratni. Alkalmasint
pedig, ha a hatalom berkeiben tapasztalt visszásságokra mutat rá valamelyik
állampolgár, s a hatalom gyakorlói visszavágnak neki, vagy elkezdik őt kommunistázni.
Mintha kötelezően szégyellnivaló lenne, hogy valaki az előző politikai
rendszerben kommunista volt, s netán ma is annak vallja magát. Vagy horribile
dictu szimpatizálni óhajtott mindazzal, amit az emberközpontú társadalmi
rendszer évtizedeiben előremutatónak, haladónak tartott.
A kommunistázók derékhadát kétségtelenül a múlt rendszer ilyen-olyan
sértődöttjei, diszkrimináltjai, meghurcoltatottjai, illetve azok leszármazói
alkotják. S mellettük olyanok, akiket egyféle önigazolási kényszer sarkall még
most is kommunista ellenességre. Az előző rendszerben ugyanis némelyeknek
olyan tényekkel, törekvésekkel, követelményekkel kellett azonosulniuk, melyek
ellenkeztek a világnézetükkel és életvitelükkel. Következésképp olyasmiket is
meg kellett tenniük, noha lelkiismereti válságba sodorta őket érdekből, alkalmasint
egzisztenciális megfontolásból a hatalom intencióit követték. S mivel túl
szigorú morális mérce működik bennük, mindmáig képtelenek múltbéli
cselekményeik fölött napirendre térni. A kommunistákat, illetve a szocialista
rendszert kárhoztatják az egykor kényszeredetten vállalt „vétkeikért”.
Persze eredendően szerény képességűek is vannak a kommunistázók
között. Olyan kevésbé pallérozottak, akik a rendszer jellegétől függetlenül
csak nehezen érvényesülhetnek, s nem fogadják el, hogy az egzisztenciális
előbbrejutás többnyire tudás és hozzáértés függvénye.
A középszerűek többségére jellemző, hogy közülük csak kevesen képesek
a követelmények meglétének szükségességét elismerni. Az ilyenek csak úgy
hajlandóak saját bárdolatlanságukkal megbékélni, ha az adott hatalmat
gyalázhatják helyette. Megszállottan hiszik, hogy az egykori kommunisták
tehetnek róla, hogy az általuk feltételezett „képességüket” nem sikerült
kiteljesíteniük, hogy a szocializmusban nem kaptak olyan munkaköri beosztást,
ami megillette volna őket. Mások pedig, akik gazsuláltak, talpnyalásra
vállalkoztak, egzisztenciálisan megelőzték őket. (Mintha Orbán rendszerében nem
ez lenne a módi!) Elképzelhető tehát, hogy a sértődöttek, valamint az
ambícióikban kielégítetlen törtetők sokaságából datálódott a legvehemensebben
kommunistázók többsége, amit mindmáig sikerült megőrizniük.
Dr. Südi Bertalan
A kommunista pártról
Március 21-hez közeledve érdemes felidézni a Kommunista Párt
történelmi tevékenységét. 1918. november 24-én megalakult egy új forradalmi
párt a Kommunista Magyarországi Pártja. A KMP adott végül is irányt azoknak az
erőknek, akik a polgári demokratikus keretei között nem fértek meg. A történelem
során több alkalommal a tömegek élére állt a Kommunista Párt. 1919-ben a
Tanácsköztársaság idején is szerepet vállalt.
Révai József 1948. november 20-án, a párt megalakulásának 30.
évfordulóján a Magyar Munkásmozgalmi Intézetében megnyitó beszédében a
következőket mondta (részlet):
„A Kommunista Párt megalakulásával lépett fel a magyar munkásosztály
első ízben a hatalom megragadásának igényével, mint az ország az összes
dolgozó rétegek vezetésére hivatott osztály.”
Második alkalom 1945 után az újjáépítésben fejtette ki meghatározó tevékenységét.
Károlyi Mihály „Hit illúziók nélkül” című könyvében írta. Az újjáépítésre csak
a kommunistáknak volt programja. Higgyük el neki.
Harmadik alkalom 1956-ban volt, amikor a szabadságharcosok október 23.
és november 5. között törtek, zúztak, raboltak, gyilkoltak közel 200 főt,
köztük 50 sorkatonát. Beláthatatlan következmények lettek volna, ha a
kommunisták vezetésével a munkás-paraszt kormány nem vet véget a vérontásnak.
Meggyőződésem, hogy negyedik alkalom is lesz, mert ezt a kizsákmányoló,
korrupt, harácsoló rendszert fel kell hogy váltsa egy emberközpontú társadalom.
Véleményem szerint ezt csak a kommunisták tudják megoldani, mert nincs tőkés
kötődésük és a haladást képviselik. Én lehet, hogy nem élem meg, de biztos
vagyok benne, hogy bekövetkezik.
Horváth Sándor
EGYEBEK
• Nemrégiben az Identitás Generáció fiataljai néhány polgári politikus
mellett pártunk elnökét, dr. Thürmer Gyulát is meghívták egy politikai vitára,
ahol a polgári politikusok is szidták a kapitalizmust. Nem olyan egyértelműen,
ahogy a munkáspártiak szokták, de kimondták: a Nyugat gyarmatként zsákmányolja
ki országunkat. Sajnos mindegyik bízott abban, hogy ezen lehet javítani.
Egyikük szerint rossz a globalizáció, a kapitalizmus tönkreveri európai
identitásunkat. Szerintük az európai társadalmak megoldják ezt a problémát.
Szerintünk nem oldják meg, mert akié a tőke, azé a hatalom, az állam, a jog,
még a gondolkodás is. A dolgozó ember élete akkor változik meg, ha legyőzi a
tőke uralmát.
* * *
• Január 23-án Brüsszelben tanácskoztak az Európai Kommunista Pártok,
ahol képviselte hazánkat Thürmer Gyula. Egyebek között megállapították, hogy
kiéleződött a viszony az EU, a NATO és Oroszország között. Európa számos
országában megélénkült a munkásmozgalom. A liberális, szociáldemokrata
pártoknak nincs elképzelésük a jövőt illetően. Ezért fel kell készülni a
kommunista mozgalmaknak a váratlan eseményekre.
* * *
• Január 23-án a Venezuelai Bolivári Köztársaság budapesti követségén,
szolidaritási rendezvényen Kajli Béla, az Elnökség tagja, budapesti elnök
mondott beszédet.
* * *
• Február 18-án Budapesten tanácskoznak az ország minden részéről
meghívott munkáspárti képviselők.
* * *
• Március 8-án NŐNAPI kitelepülésen köszöntik a NŐKET az ország nagyobb
városaiban.
* * *
• Március 24-én vagy 25-én a kapitalizmus áldozataira emlékezünk az országgyűlési
egyéni választókerületekben.
Utazási morál a buszokon
Bár én a budapesti buszokon tapasztalom a továbbiakat, de a vidéki
ismerőseimtől tudom: ott is látható az udvariatlan viselkedés utazás közben és
főleg a fiatalok részéről.
Figyelmen kívül hagyják, hogy a kismamáknak, idősebbeknek átadják az
ülőhelyeiket is. Minden buszon látható „görbe bot” jelzi, hogy az az ülés nem
nekik van kijelölve. Ott ülnek, telefonálnak, a fülükben hallgató készülék, és
mereven néznek kifelé az ablakon. Magam mégsem ezeket a fiatalokat ítélem el
egyértelműen, hanem a szülőket és az iskolát. Lehet, hogy az „etika” órán szó
esik az utazási kultúráról is, de az eredmény nem elégséges.
A szülői nevelésben azt kellene hangsúlyozni gyerekeinknek, hogy ők
lehetnek és lesznek is olyan helyzetben: jó lenne leülniük, de a helyükön
náluknál fiatalabbak ülnek. Kezeljük valamennyien hatékonyabban ezt az ügyet.
Dudás György