Az "orbánizmus" színeváltozása
A Fidesz kezdetben a rendszerváltó ifjúság liberális-demokrata szervezete volt. Ahogy haladt előre az időben, egyre jobb felé radikalizálódott, mígnem a jobboldali konzervativizmus oldalán kötött ki. Úgy tűnik azonban, hogy ez a színeváltozása nem jutott nyugvópontra: a 2010-es választásokon szerzett kétharmados többség britokában nem kívánja "hagyományos" politikáját tartósítani, hanem olyan bebetonozott hatalmi struktúra kiépítésén fáradozik, mely egyre veszedelmesebben közelít a Horthy-rendszerhez.
A párt ma nemcsak a kommunistákat, de a szocialistákat és liberálisokat is agyagba akarja döngetni, hogy monopolhelyzetbe jusson a társadalmi élet valamennyi területén. Nem mondhatjuk, hogy az Európai Unió ezt a tendenciát megállítani igyekszik. Regnálásuk kilenc hónapja alatt többször kerültek összeütközésbe Brüsszellel, de Orbán mindannyiszor tőlélte a konfliktust. A Fidesz vezére egyszer már kijelentette: az Unión kívül is van élet, s
talán még arra is vetemedik, hogy függetleníti magát az európai közösségtől. Ezt a luxust Brüsszel nem engedheti meg magának, mert a "dominóelv" alapján kiszámíthatatlan következményekkel számolhat. Egyelőre a kölcsönös zsarolás taktikája tartja egyensúlyban a kapcsolatokat.
Eközben Orbánék rendre hozzák antidemokratikus önkényuralom felé mutató lépéseiket: az Alkotmánybíróság mozgásterének megkurtítása, a média kisajátítása, a szakszervezeteket fenyegető korlátozó intézkedések, önkényes pénzügyi manipulációk, a szólásszabadság "szabályozása" stb.
Ne higgyük, hogy a programnak vége. Itt adagolt fasizálódásról van szó. A társadalom egyelőre tehetetlennek látszik a kormány nyomulásával szemben, de kezdenek repedések mutatkozni a Fidesz- KDNP koalícióján belül, valamint a választók körében. Még erőtlenek a tiltakozások, utcai demonstrációk, ám a helyzet romlásával számolni lehet a tömegek elégedetlenségének fokozódásával.
Kormányválságról egyelőre nem beszélhetünk, a sorozatos, a népet sújtó "vívmányok" hatásai azonban magukban hordják a robbanás veszélyeit. A negatív reakciók mérsékletre inthetik a kormányon lévőket, s ezzel lassíthatják a radikalizálódás folyamatát, de terrorral átmenetileg visszafoghatják a "renitenskedőket". Sok múlik azon, hogy az ellenzéki erők mennyire lesznek hajlandók és képesek élére állni a tömegek tiltakozó mozgalmának, olyan intenzív hullámot elindítani - parlamenten belül és kívül - mely megálljt parancsolhat a regnáló hatalomnak.
A kétharmados többséggel nem lehet visszaélni. A Fidesz testére szabott alkotmány nem teszi lehetővé a "törvényes" kormány megbuktatását, kikényszerítheti ezt az utca elementáris nyomása.
Hegedűs Sándor
Éhséglázadás
A rendszerváltás utáni mohó vagyonszerzés, a hatalom birtoklása, a külföldi tőkések arra való törekvése, hogy a piacot megszerezzék, és így a konkurenciától megszabaduljanak: sikerült. Az új politikai elit ehhez asszisztált, mert az emberek félrevezetésével megszerzett hatalmat meg akarták tartani. A külföldi tőkések kegyeiért áhítozva feláldozták a magyar nép által létrehozott nemzeti vagyont. Lerombolták a nagy ipari centrumokat: Csepel, Angyalföld,
borsodi iparvidék. Az ország ilyen mértékű hanyatlása az élet minden területére kihatott, mert ez volt a gazdasági alap.
A hatalom félt a nagy tömegekben lévő munkásoktól. Ezért közreműködtek a nagy ipari centrumok tönkretételében. Az üzemeket szétdarabolták vagy megszüntették. A munkanélküliség rémével fenyegetve, a szakszervezetek szétverésével, a hazug propagandával sikerült elérniük, hogy a munkástömegek alkalmatlanná váltak a saját érdekeik képviseletére. Mindezek következménye, hogy ma milliók élnek a létminimum alatt, a gyerekek százezrei éheznek, vagy alultápláltak.
Egy konkrét példával érzékeltetem. Miskolc és a borsodi iparvidék jelentős iparral rendelkezett. Miskolc lakossága a rendszerváltás előtt 210 ezer fő volt, ma 40 ezerrel kevesebb az elvándorlás miatt. Az országos helyzettől itt rosszabbak a megélhetési viszonyok, és nagyobb a munkanélküliség. Sok a negatív hatás, amelyek egyre nehezebben
viselhetők el. Ma még éhséglázadásra nem került sor, mint néhány éve Kelet-Szlovákiában, de ha a helyzet rosszabbodik a borsodi iparvidéken, akkor erre is lehet számítani.
Még talán nem késő, hogy a hatalom gyakorlói felébredjenek.
Horváth Sándor
Beszélgető urak
Figyelem az urakat az asztaloknál,
Múltat ócsárolták a húsos fazéknál:
Hazudták a népről, hogy mennyit "szenvedett":
Jövő reményében ábrándot kergetett.
Minden hazugság volt, ami akkor történt,
Tűrték az emberek az eszement önkényt...
Túlzó urak, utóbb el kell mondanom:
Én jobban szerettem azon az oldalon.
Szabadság volt akkor, s nem szellemi vadon,
Ahol lehet másét lopkodni szabadon.
Ahol a munkás szeme sosem könnyezett:
Mert iskolás gyermeke sírva éhezett.
Ahol nem lehetett munkátlanul élni:
Gazdagság birtokában tétlen henyélni.
A munkástól a rendszer soha nem rabolt.
Ahol az állam sosem lehetett vádlott,
Mert munkát adott, s nem bérrabszolgaságot.
Kedves uraim, ezek voltak a tények:
Jobb lett volna, ha igazat beszélnek.
Südi Bertalan
Populizmus
Hatalomgyakorlóink részéről mind gyakrabban fordul elő, hogy a tőkés állami berendezkedés szennyesének teregetőit populistának bélyegzik. Utóbb egy magas sarzsijú állami vezető szentelt bővebb teret e pejoratív jelző méltatásának az egyik napilapban. Tudomásunkra hozta, hogy a populizmus lényegét a valóságnak ellentmondó, de jól hangzó féligazságokat tartalmazó, a történeti tényeket félreismerő állítások alkotják. A populista ártalma - szerinte - abban nyilvánul meg, hogy nem ismeri fel a lényeget. Nem a társadalmi feszültségek elvszerű feloldására törekszik, hanem bizonyos féligazságok és a valóságtól elrugaszkodott állítások tömegét sorolja fel olcsó népszerűségre törekvés közben, s a társadalom jelentős hányadának elesettségére, kiábrándultságára, érzelmeire épít, miközben mézesmázos szavakkal utal a társadalmi bajok orvoslásának lehetőségére.
Mi is tapasztalunk pro és kontra populista felhangokat a politikai mávelői részéről. Azonban nem minden feszültségre, szorongásra okot adó probléma fölemlítése minősíthető annak. Példának okáért: jól hangzó féligazság lenne, hogy a rendszerváltoztatás okozta recesszió éveiben csaknem másfél millió honpolgárunk veszítette el munkakörét? Hogy huszonegy évvel ezelőtt ötmillió embernek volt állása: ezzel szemben most elképesztően alacsony létszámú munkavállalót jelez a statisztika? Hogy a lakosság harminc százaléknyi hányada a szegénységi küszöb alatt, ötven százaléka pedig hónapról hónapra él? Populista tényferdítés a magyar egészségügy mostani katasztrofális állapota, s vele az a paradox helyzet, hogy a betegellátás finanszírozásához szükséges anyagiak előteremtésének krónikus akadályai vannak? Hogy a nyugdíjasok és a gyermekes családok rosszabbul élnek, mint a nyolcvanas években? Hogy az alacsony kamatozású lakásépítési kölcsönök kamatkondíciójának mértékét (különös tekintettel a svájcifrank-alapúra) jogállamhoz méltatlan módon - kölcsönszerződések egyoldalú módosításával - időről-időre növelik, s az eredetinek többszörösére növelt kamatokkal terhelt adósság törlesztésére képteleneket a saját tulajdonú házaikból szükséglakásokba költöztetik, ingatlanaikat az adósságuk fejében elárvereztetik?
A korábbi társadalmi rendszerben is voltak szegények. De munkával, tanulással változtathattak kedvezőtlen élethelyzetükön. Bezzeg ez a pénz becsületét kizárólagossá tévő tőkés államalakulatban lehetetlen. Éppen ezért a legfelelőtlenebb populisták azok, akik időről-időre igyekeznek reményt ébreszteni olyanokban, akikkel egy eszményibb jövő ígéretével kiszavaztatták a hatalomból a szocializmust, s hamis szólamokkal azóta is arról győzködik őket, hogy az urak előbb-utóbb valóra váltják mindazt, amit huszonegy esztendő óta ígérgetnek, de mindvégig elmulasztottak teljesíteni.
Ezzel szemben a rideg valóság az (s ez sem populista megállapítás), hog yki hová, milyen anyagi-egzisztenciális viszonyok közé születik, többnyire ott marad nemzedékeken át.
Mert a tőkés társadalmi viszonyoknak ez is kegyetlen velejárója.
Dr. Südi Bertalan
Példaképeink
A szocializmus értékeinek megőrzésén túl, régebbi történelmi korok forradalmi tetteire is emlékeznünk kell. Értékesebb a jelen, ha kegyelettel adózunk olyan vezéregyéniségekre, akik bár akkor nem hallhattak semmit Marx, Engels tanairól, de látták koruk mérhetetlen igazságtalanságait, és életüket feláldozva is tettek a szegénység megszüntetéséért.
Emlékeznünk kell Dózsa Györgyről, aki a parasztság hadbahívásával, a gazdagok palotáit felgyújtva harcolt az akkori uralkodó hatalmasságok ellen.
Az úriszék-törvény kegyetlenül büntette azokat, akik szükségből eltulajdonítottak valamilyen ennivalót a gyermekeik részére (kézlevágás, nyelvkitépés stb.). Vállalta a "tüzes trónt", s tudta: halálával példát mutat a távoli jövő embereinek is.
Oly régen volt 1514. S mi 2011-ben emlékezünk rá, és erőt merítünk harcos elkötelezettségéből.
Derkovits Gyula hat darabos rézkarc-sorozatával méltó emléket állított Dózsa Györgynek.
Dudás György
Búcsúzunk
Sinka Lajosnétól (Vakhal Etelkától)
Besenyszögön született és 82 éves korában Budapesten, családja körében fejezte be életét.
Egész életében a szocialista társadalmi rend építője, alakítója volt. Pártmunkásként falujában és Szolnokon is ismert személyiség. Az elmúlt évben kapta meg a 60 éves párttagságáért az oklevelet. Újságunk szerkesztőjeként hasznos munkát végzett az utolsó hónapig.
Kommunista férjével együtt fog nyugodni a pesti Új köztemetőben.
Nagy veszteség számunkra, hogy többé nem lehet köztünk.
Mi, szolnokiak február 18-án délután két órakor búcsúzunk ETELKÁTÓL a Városmajor úti Humán Központban.
Az "Együtt Egymásért" klub tagsága
és a Magyar Kommunista Munkáspárt tagsága
Búcsúzunk
Petrányi János jászberényi párttagunktól.
1929. október 1-én született. Hivatásos katonaként ment nyugdíjba, és 1946 óta volt hűséges tagja pártunknak.
Életében hű volt a hazához, a néphez, a szocializmushoz.
Őszinte részvétünket fejezzük ki a családnak.
Sokáig fogunk emlékezni rá.
A Magyar Kommunista Munkáspárt Megyei Elnöksége
Helyreigazítás
Újságunk januári számában a "Tanulni, akarni kell" című írás utolsó előtti bekezdésében
"A pápa megbocsátott nekik"
helyett a következő mondat érvényes:
"A pápa bocsánatot kért a nevükben."
Elnézést kérünk Dudás Györgytől a hibáért.
A szerkesztőség
