Jászkun Munkás, 2016. november

Szegények bizonytalansága

A kevesek által áhított és felfokozott eufóriával végrehajtott rendszerváltás legvissza-taszítóbb következménye ma az állandósult bizonytalanság. A szocialista rendszer helyébe léptetett vadkapitalizmus embertársaink számottevő hányadának reményteli jövőképét szertefoszlatta, s a perspektívátlanságot, a fölöslegesség létállapotát, a másodrendűség megalázó státusát nyújtotta nekik cserébe. Huszonöt esztendei tapasztalat függvényében kijelenthető, hogy a mostani társadalmi viszonyok össze sem hasonlíthatóak a fondorlattal felszámolt és vég nélkül becsmérelt szocializmus erényeivel, a ,,puha diktatúra” idején a többségnek nyújtott lehetőségek emberi vonatkozásaival. Ha a számos pozitívum mögött csak a munkalehetőséget említjük: azt, hogy aki akart, végzettsége szerinti munkakörben dolgozhatott, s nem kellett attól tartania, hogy munkahelyéről máról holnapra utcára kerül, fölbecsülhetetlen az előnye a tömeges munkanélküliség forrását képező mostani társadalmi állapotokkal szemben. Még akkor is, ha a foghíjas szervezettség következtében számos profitorientált ágazatban fölösleges munkaerőt is alkalmaztak.

Fölbecsülhetetlen értéke volt annak a rendszernek, hogy a dolgozót elsődlegesen embernek, s nem kizárólag olyan profittermelő munkaerőnek, termelési tényezőnek tekintették, akit munkáltatója gátlástalanul utcára tehet, ha profitérdekei éppen ezt diktálják. A bizonytalanság okozta szorongást eddig mindazok megtapasztalhatták, akik olyan társadalomban kénytelenek élni, melyben szinte fölülmúlhatatlan a szegénység. A kapitalista rendszer botrányos szegénységkrónikáját az irgalmatlanul kizsákmányoló tőke írta és írja a kárvallottak, a vesztesek számára. A munkahelyek tömeges megszűnése, a munkásszállások bezárása, a kilakoltatások, a falvak termelőszövetkezeteinek szétverése, a szociális foglalkoztatóként működtetett állami szektor ellehetetlenítése okozta, hogy az országban tömegével vannak munkanélküliek, hajléktalanok, éhező gyermekek, a gyógyszereket pénz híján mellőzni kényszerülő betegek, kisnyugdíjból vegetáló idős emberek, a hivatalosan is több millión felüli létminimum alatt tengődők, egyszer s mindenkorra elesettek, éhbérért robotolók.

A gazdagok, a rendszerváltás politikai és gazdasági nyertesei példátlan közönnyel tekintenek a tömeges elszegényedésre. Részvétlenül nézik, hogy százezrek sodródnak a társadalmi lét peremére, válnak az állam irányítóinak közös hibájából roncsemberekké. Mintegy négymillióra tehető immár azok száma, akik leszakadóban vannak a társadalom nehezen megkapaszkodó csoportjaitól.

A mai rendszerben a verseny és a haszonszerzés kíméletlenül félrelöki a gyengéket, a képzetleneket, az időseket és általában mindenkit, aki képtelen alkalmazkodni a kevesek újjáéledt úri muris világához. Az új évezred kezdetének Magyarországában ugyanis a társadalmi szolidaritás nem egyeztethető össze a tőke érdekével.

Dr. Südi Bertalan

SÜDI BERTALAN: HONFIAK, MEGTÉVEDTETEK!

Minél nehezebbnek látszik a jövő,

Annál vonzóbb lesz számunkra a múlt,

Minél silányabbá válik életünk,

Annál több lesz az ínségbe szorult.

Kárvallottként most lakolunk igazán,

Hiszen a szabadság bajba került:

Szellemi útonállás vált divattá,

A tisztesség ingoványba merült.

Hogyan élhetnénk ma békés életet,

Ha sokunknak társa lett a nyomor:

Ifjúságunk sem vidám, mint a múltban,

A tétlenségtől arca búskomor.

Mit üzen nektek a jövő, ifjaink?

Kényszerűséget a bűnözésre?

Hisz’ arcotokra reménykedés helyett

A tétlenkedés közönyét mérte.

Vagy hazátok elhagyására intett,

Hogy legyen kenyeretek, otthonotok?

És idegenben beteljesülhessen

Munkával teremtett honi álmotok?

Mi lesz, ami utánatok marad?

Romhalma a zsarnok kényszerének?

Éltetni nem, csak temetni tud hazánk,

Ha sírgödre lesz a létezésnek.

Rászedett honfiak, nem vigyáztatok,

ősi magyar átok vert titeket:

Földi megváltóért sóvárogtatok?

Poklot kaptatok s ördög-híveket.

Ők magasztalják a gyehenna urát:

Nem számít nekik, mennyi vétke van:

Ünnepük, mert a nyomor bugyraiban

Tengődők körül csönd és béke van.

A NAGY OKTÓBER

November 7-én volt 99. évfordulója a Nagy Októberi Szocialista Forradalomnak. A hatalom még véletlenül sem szólt róla, mert úgy félnek a proletárhatalom gon­dolatától is, mint az ördög a tömjéntől. A magukat bal­oldalinak kikiáltó pártok is hallgattak, mert ők rég elfordultak a szocialista eszmétől.

Jó volna, ha tudnák, hogy a világtörténelem része, hogy 1917-ben a munkások, parasztok kezébe került a hatalom. A forradalomnak voltak előzményei, ami kiváltotta a nép megmozdulását, és volt egy vezér, akit úgy hívtak: Vlagyimir Iljics Uljanov (Lenin).

A parasztság elszegényedési folyamata a forradalom előtt annyira előrehaladott volt, hogy tizenegy millió parasztnak jutott annyi föld, amennyivel harmincezer földbirtokos rendelkezett. 1901-ben éhség következett be. Az a kevés muzsik szerencsés volt megszedte ma­gát és minden földet felvásárolt és azt bérbe adta a nyomorban élőknek. A folyamat oda vezetett, hogy egy szűk réteg egyre gazdagabb lett és a többség meg nyomorban élt. Ez a folyamat zajlik ma hazánkban is. A válság napjaiba betiltották a Zsizny (Élet) című folyóiratot egy vers közlése miatt. A költeményt Maxim Gorkij írta, és ez volt a címe:

A VIHARMADÁR DALA

Vad vihar jő nemsokára!...

Viharmadár hangja szól így

Villámlások közt merészen,

Zúgó tenger fölött is

Győzelemnek prófétája:

Jöjj vihar, s légy még erősebb!

A mai hatalomnak figyelmébe ajánlom ezt a verset. Meggyőződésem, hogy a jelenlegi társadalmi-gazda­sági alakulat is véget ér. A társadalom objektív törvényszerűsége ezt ki fogja kényszeríteni.

Remélem, hogy ez a forradalmi változás vérnélküli lesz.

Horváth Sándor

Látványszervezés

Civil ruhát viselő két rendőrtiszt beszélgetését volt alkalmam hallgatni nemrég, akik a hazai bűnügyi helyzetről folytattak eszmecserét. Egyikük a szervezett alvilág gazdasági háttere meggyengítését, majd összehúzódását jelölte meg testülete legfőbb teendőjeként. Erre a hitetlenkedő társa azt állította: mivel a bűnözés jórészt állami szinten ügyködő szereplőkkel történik, a hatásos fellépés lehetetlen. Legföljebb frázispufogtatásokkal kísért „látványszervezés” lehetséges.

Az utóbbi vélekedés tűnik meggyőzőnek számomra. A kizsigerelés, a munka nélkül tengődés, az éhezés és tömeges elnyomorodás reneszánszának, valamint az állami szintű korrupciók, összefonódások korát éljük. Következésképp a szervezett alvilág gazdasági hátterének fölszámolását, összezúzását célul megjelölni fából vaskarika. Főbenjáró delictumokat, mint amilyeneket kormányzati körökben követnek el tőkés relációban, s főleg diktatúrában hatásosan gyéríteni, megszüntetni éppen ezért nem több jámbor óhajnál. Hiszen maga a tőkés rendszer gazdasági szerkezete teremt olyan állapotokat, melyek bázisául szolgálnak a bűnözésnek. Az elkövetés mikéntjére pedig pontosan olyan stílus jellemző, mint amilyen módon a társadalmi igazságtalanság sora megvalósul.

Amíg a szocializmusban egymásnak ellentmondó ideológiák ütköznek egymással, napjainkban különféle érdekcsoportok (te tolod az én szekeremet, én tolom a tiédet) hadrendjei között zajlik a harc. Miközben kíméletlen támadásokat intéznek egymás érdekszférái ellen a mind vaskosabb koncok birtoklásáért (lásd Orbán–Simicska ügyet), az illetékes hatósági szervek némák maradnak. Olyan tényezők birkózása zajlik, melyek esetében azt vélhetjük, hogy nem a bűnök elkövetéséhez, hanem a bűnüldözéshez van igazi kurázsira szükség. A szervezett alvilág elleni akciók sikere alighanem mindaddig pirrusziak lesznek, ameddig nem váltják fel a jelenlegit emberibb társadalmi viszonyok, a diktatórikus kormányzást pedig valóságos demokrácia. Másszóval, ameddig a mostani társadalmi-gazdasági alakulat változatlan marad, a bűnözések köre – bármilyen „látványszervezés”, állami szintű hazudozás ellenére – bővülni fog, csökkenés helyett. Az sem mellékes szempont, hogy ameddig bizonyos állami vezetőkre súlyosnál súlyosabb bűnök elkövetésének árnyéka vetül, reménytelen vállalkozás lesz a sarzsi nélküliek jogszabályba ütköző „kilengéseit” számon kérni. Tiborc zokszavai ötlenek fel általuk: „... aki száz, meg százezreket rabol, bírája lészen annak, kit a nyomor garast rabolni kényszerített”.

Soha nem voltak időszerűbbek az öreg jobbágy főnökéhez intézett sirámai.

Dr. Südi Bertalan

VÉRSZÍVÓK és a reménytelen jövő

Az állatok világában valóban léteznek a vérszívók, a bo­garak rátelepednek azok bőrére és addig szívják vérüket, amíg jól nem laknak.

Ez a jelenség megjelent az emberek világában is, olyan átvitt értelemben, hogy a szegényeken gazdagodó embe­rek vérszívók módjára tönk­re teszik őket. Túl sok ember­nek okoznak szörnyű gondo­kat, fájdalmat, mert nélkülözni kényszerülnek sok min­dent, ami miatt éheznek, fáz­nak. A világban már eddig sokféle rendszer volt, mind­egyikben sokat szenvedett a társadalom többsége, mind­egyikben voltak nagyon gaz­dagok. Érthetetlen számom­ra, hogy miért tűrik az embe­rek ezeket az ügyeskedőket, a vérszívókat.

A kapitalizmus az összes eddig létező rendszer közül a legrosszabb, a gazdagok egyre jobban elnyomják a szegényebbeket. Jelenleg készül egy olyan egyezmény, amely Amerika és az EU között írná elő a kereske­delem törvényeit. Ameriká­ból olyan génmanipulált, ol­csó termékeket hoznának be Európába, amely egyrészről tönkre tenné a mezőgazda­ságunkat, másrészről az em­berek egészségét károsan befolyásolhatná.

Ez ellen minden megyében és városban a Munkáspárt­nak tiltakoznia kell.

Dudás György

EGYEBEK

– Valamennyi TV csatornán a Népszabadság betiltásáról hallani vitákat, kommentárokat. Tiltakoznak az újságírók, mondván a sajtószabadságnak vége.

A Népszabadság 1956 november 2-án jelent meg, kifejezetten az MSZMP lapjaként. A szerkesztőség élén Nemes Dezső, Várkonyi Péter majd Berecz János állt. 1989 októberében felül­kerekedett a szocliberális irányzat, és lekerült címoldaláról a „Világ proletárjai egyesüljetek” jelszó. A valamikori 810 ezer példányszámból 2016-ra 37 ezer maradt. Ezt az újságot siratja a jelenlegi sajtó.

Mi sem örülünk igazán a ténynek, de baloldalibb országos napi lap hiányát érezzük.

* * *

– Vietnamban tartották a Kommunista és Munkáspártok 18. Nemzetközi Találkozóját, ahol Thürmer Gyula pártelnökünk képviselt bennünket. Elmondta, hogy 10 évvel ezelőtt járt utoljára Vietnamban és összehasonlításként beszélt arról, hogy a biciklik helyett milliónyi gépkocsi, az apró szatócsboltok helyett bevá­sárlóközpontokat találni. Az egy főre a GDP 200 dollárról ma 2000 dollár esik.

* * *

– November 8-án Országos Munkáspárti Akciónap volt. Az USA az EU tárgyalásokat folytat a transzatlanti kereskedelmi és beruhá­zási partnerség létrehozásáról. Hasonló meg­állapodás készül Kanada és az EU között is. Nem kérünk egyik megállapodásból sem. Ezért tiltakozó Petíciót adtunk át a megyei és városi vezetőknek országszerte.

Helyreigazítás: Újságunk szeptemberi számában megjelent a „A proletárhoz” című vers dr. Révész István munkája. Elnézést kérünk a hibáért.

A NOVEMBER 8-i DEMONSTRÁCIÓ

Új versenyhelyzet előtt állunk. Szabadkereskedelmi egyezmény (TTIP) van kilátásban az USA és az EU között. Mit hozhat ez nekünk a konyhára? Génmó­dosított termékeket? Vegyszerezett húsárukat? Amerikai szabályok bevezetését? Európa tisztában van a liberális gazdaságpolitika alapelvével, miszerint aki nem ver­senyképes, aki nem piacképes, az pusztuljon el! Ugye, senki sem vitatja, hogy e szörnyű ítélet elszenvedője csakis Európa lehet, mivel nem vagyunk azonos súlycsoportban Amerikával. 1989-ben Kelet-Európa esett áldozatul a multinacionális tőkének, most pedig az EU van soron. A háborúban kétszer nem szabad el­követni ugyanazt a hibát. Tegyünk ellene, míg nem késő! A Munkáspárt arra kéri a miniszterelnököt, hogy ne írja alá ezt a szerződést! Ennek utcai demonstrációval is nyo- matékot adtunk november 8-án. Neves – nem marxista szellemiségű – közgazdászok meggyőző érveivel szól­unk a TTIP aláírása ellen, és találkoztunk az államha­talom helyi képviselőivel, a polgármesterekkel is. Európa maradjon az európaiaké!

BÚCSÚZUNK

November 6-án Tiszaburán elbúcsúztunk DULL JÁNOS volt párttagunktól, aki 1945-ben született Tiszaroffon. Feleségével a négy fiúgyermekük mellett három fogadott gyermeket neveltek fel.

A szertartáson számos unoka, rokon, ismerős, valamint a Munkáspárt vezetői is képviselte a megye tagságát. Őszinte részvétünk a családnak.

Bencsik Mihály