Jászkun Munkás, 2014. április

Április 4-ről, hazánk felszabadulásáról szóljon az ének!

Néhány gondolat a választások tétjéről

Már túl vagyunk az áprilisi ország­gyűlési voksolásokon. Pártunk hadra fogható aktivistái - túlzás nélkül állítha­tom - emberfeletti munkát végeztek, hogy legalább az 1 %-ot elérjük. (Keve­sen vagyunk egy ilyen hatalmas munká­hoz.) Többre számítani, vagyis arról áb­rándozni, hogy most már megérett a helyzet a parlamentbe való bejutásra - ismerve a rideg valóságot - csak egy szép, de irreális álom. Ebben a szá­munkra kedvezőtlen politikai légkörben nem lebecsülendő eredmény, ha túl­lépjük azt a küszöböt, melynek alapján anyagi támogatásra számíthatunk az állam részéről. Ez nem kegy a min­denkori kormányoktól, hiszen a kom­munisták ezrei, a rokonszenvezek tíz­ezrei a többiekkel egyenrangú, adófizető állampolgárok, akiknek pártjai meg­érdemelnek annyi támogatást, mint a többi politikai szervezet.

Még a megboldogult Horn Gyula ja­vaslatára hozták azt a törvényhozók által jóváhagyott rendelkezést, mely 4 %-ról 5 %-ra emelte meg a parlamenti man­dátumok arányát, ami a pártokat fel­jogosította a „küszöb” átlépésére. Tu­dom, más országok is alkalmazzák ezt a korlátozást, de ezzel együtt is ez olyan diszkrimináció, mely sérti a demokrá­ciák szellemiségét, az állampolgárok alapvető szabadságjogait. Itt nincs más­ról szó, mint arról, hogy a hatalom kirekeszti azokat a szervezeteket és tagjait az elemi, alapvető politikai jogaik gya­korlásától, akik, illetve amelyek veszé­lyeztetik érdekeiknek törvényes képvi­seletét és védelmét. S kirekeszti abból az állampolgári joggyakorlástól, mely nem jelent kevesebbet, mint hogy akadályozzák beleszólásukat az országos ügyekbe s ne „róla döntsenek, de nél­külük”. Ugyanakkor ezektől a megbé­lyegzettektől elvárják, hogy törvénytisz­telők legyenek és korrekt adófizetők.

A fasisztoid Horthy-rendszer nem is­merte a „küszöbnek” ezt a változatát, bár igaz, hogy kitalált helyette olyan praktikákat, melyek gyakorlatilag kirekesztették az ország lakosságának többségét a parlamentbe való bejutástól. Ennélfogva az ellenforradalmi rendszer negyedszázada alatt egyszer sem fordult elő, hogy egy választási eredmény fenyegette volna a horthysta rezsim elit­jének hatalmát. Meggyőződésem, hogy egy demokrácia nem lehet igaz, ha korlátozzák a dolgozókat, jogainak érvényesülését. Tisztában vagyok azzal, hogy a jelenlegi, polgári demokrácia a burzsoázia eszköze hatalma gyakorlá­sára, s mindent megtesz, hogy ezt a hatalmat ne fenyegessék olyanok, akik­nek érdekei egy másik társadalmi rend­szerhez kötődik. Nem lehet elfogadni azt a tanácsot, miszerint van elég párt, mely­re a szavazásra jogosultak voksaikat leadhatják. Ezt a törvénytelen, áldatlan állapotot használják kí a demagóg, popu­lista pártok, hogy voksaikat az „osz­tályidegenek” megnyerésére használják fel. Azt ugyanis nem tekinthetjük de­mokratikus lehetőségnek, ha félrevezető retorikával egy burzsoá párt (Fidesz-KDNP, MSZP, LMP, stb) olyanokat akar megnyerni, akiknek osztályhovatarto­zásuk alapján egy polgári szervezet ellenségeiket, kizsákmányolóikat kép­viselik. Véleményem szerint az elnyo­mottaknak össze kellene fogniuk, hogy kiharcolják nemcsak a munkát, kenyeret, lakást, egészséget és kultúrát, de a „kü­szöb” eltörlését is, mert ez a jog legalább annyira fontos, mint a felsorolt szociális és kulturális követelések. Sőt: túlzás nélkül állíthatom fontosabb, mert ennek kiharcolása feltétele a többieknek. Má­sik fontos feltétel, hogy fogjunk össze azokkal, akik számára ez az igény ugyancsak életbevágó. Munkánk legna­gyobb eredménye az lenne, ha kifejleszt­hetnénk az osztálytudatot a dolgozók körében, mert ez esetben nem vezethet­nék félre a burzsoázia ügynökei. Nagy várakozással tekintünk a választási ered­mények elé, s bízzunk abban, hogy a be­fektetett munka meghozza a kívánt eredményt. Egy ilyen változás történelmi jelentőségű lehet, mely számunkra ked­vező távlatokat nyithat - amennyiben megmaradunk lenini meggyőződésünk mellett s alkalmazzuk ennek adekvát gyakorlatát.

Hegedűs Sándor

IGAZAT, CSAKIS AZ IGAZAT!

Jobboldali szellemiségű publicista eképpen kezdte dörgedelmeit egy hetilap ha­sábjain: „Amikor Magyaror­szág még a Tolvajok Népköz­társasága volt...” A nyilván­valóan rosszhiszemű szerző mélységesen igaztalan és becsmérlő megállapításával nem lehet egyetérteni. Nem sorolom az előző társadalmi rendszer különféle gyengesé­geit, hiszen közismertek. De hogy a szocializmus, mint tár­sadalmi-gazdasági alakulat tolvajokról vagy tolvajlásokról lett volna nevezetes? Ezt ma­ga a tollnok sem gondolhatta komolyan. Ha pedig tudatosan állított efféle ostobaságot, ke­vés ismerettel rendelkezik a múltról. Következésképp a rendszerváltoztatást követő immáron két és fél évtizedben keletkezett hazai állapotok el­képesztő voltát sem hajlandó beismerni.

A korabeli állítólagos „panamázók” - mértékek és összeg­szerűségek dolgában - alig­hanem „kéknyakkendős kis­dobosokhoz” mérhetők a szocialista rendszer anyagi bá­zisát különféle machinációkkal elvámoló „nagyágyúkhoz” ké­pest. A nehezen áttekinthető, suba alatti szerzések reneszánszát ugyanis az előző társadalmi rendszer felszámo­lása utáni időszak jelentette. A négy évtizednyi alkotó tevé­kenységgel létrehozott állami vagyon tömegét, melynek együttes értéke - hivatalos becslések függvényében - legalább 15-16 ezer milliárd forint volt, a szocializmust anno pumpáló, utóbb pedig a hú­sosfazék körül tülekedő álvörös honi újtőkések, no és az idegenbeli multitársak - jog­szabályi rendelkezésekkel kö­rülbástyázva - potom 2 ezer milliárd forintért „szerezték meg” maguknak. Az eredeti tőkefelhalmozás ürügyén ko­losszális vagyonok elherdá­lása, kisajátítása igencsak faramuci módon történt. „Magánosítás” fedőnévvel be­harangozott kvázi osztogatás - fosztogatás formájában valósult meg. Mivel a rendszer­váltáskor szinte jelszó volt, hogy az állam képtelen gyü­mölcsözően működtetni a va­gyont, vagyis rossz gazda, haladéktalanul magánkézbe kell juttatni. A potyalesők még vissza nem térítendő „kölcsö­nöket” is igénybe vehettek az ilyen tranzakciókhoz. Jelesül, hogy az állami tulajdont ké­pező termelőszervezeteket, üzemeket, gyárakat, üzleti és szolgáltató szférákat mielőbb megkaparinthassák.

Aztán következtek a hírhedt olajpanamázási ügyek. A köz­állapotok romlottságára utaló mesterkedések pedig azóta is gátlástalanul folytatódnak. Már-már naponta értesülünk milliárdokra rúgó korrupciós ügyekről, pénzügyi vissza­élésekről, sikkasztásokról, csalásokról, ingatlanspekulá­ciókról, s persze a különféle fantomcégek fizetési fegyel­met nem ismerő, azt meg­kerülő gyakorlatáról. Ez utób­biak már csak azért is fokozott figyelmet érdemelnének az illetékes hatóságok, ellenőrző szervek részéről, mert nagyon sok kis- és középvállalkozó tönkremenetelét, avagy áthidalhatatlanul nehéz anyagi helyzetét idézik elő.

Az iménti anomáliák isme­retében elmondható, hogy ha­zánk rendszerváltás utáni gazdaságpolitikájának története a kvázi szabadrablások törté­nete. A Tolvajok Köztársasága titulus igazából a mostani állapotára illene. Elképesztő, hogy miközben a társadalom tagjainak töredéknyi hányada összeharácsolt milliárdok bir­tokában gátlástalanul dőzsöl­het, a jobb sorsra érdemesült többség már-már annyira el­szegényedett, hogy az ün­nepnapok is csupán az öröm paródiáját jelentik számára.

Dr. Südi Bertalan

Hogyan lett SZTÁLIN ÓRIÁS?

Úgy, hogy gondolkodott a miérteken. Látta az emberek életét, és kereste az okokat. Papnak készült, és ott is azt látta, hogy az igazság valahol máshol van. Otthagyta a papi szemináriumot, és csatlakozott a munkásmoz­galomhoz. Kapott egy Marx-írást, majd a sors össze­hozta LENIN-nel, aki nagyon megkedvelte a fiatal Sztá­lint, mert fogékony volt szinte mindenre. Ezért gyakran megbízta különböző feladatokkal. Amikor a cári nyo­mozók elfogták, és vallatás közben korbáccsal verték a kikötött Sztálint: én Koba vagyok - mondta. A börtönből 6-szor szökött meg.

Lenin többször és tartósan kényszerült külföldön élni a többi vezetővel együtt. Sztálin volt az egyetlen a veze­tők között, aki nem volt emigrációban. Ő intézte a dol­gokat Lenin utasítása szerint. Ha valamit nem tudtak elintézni, Lenin azt mondta: majd Koba elvtárs elintézi. Amikor Lenin meghalt, a koporsójánál megfogadta, hogy végre fogja hajtani Lenin végakaratát, és meg fogja valósítani a szocializmust. Az Idegen szavak - 1953-ban kiadott Filozófiai Lexikonban le van írva, hogy Sztálin a harmonikus szocializmust akarja megvalósítani. És meg is valósította a két ötéves terv alatt. Időközben híreket kaptak Hitler háborús készülődéséről, és azon­nal hozzákezdtek a hadfelszerelés gyártásához. Úgy, hogy traktorok helyett tankokat, gépkocsikat, repülő­gépeket és sokmindent gyártottak óriási mennyiségben, igen rövid idő alatt. Minden létesítményt oda építettek, ahol a nyersanyag volt található, hogy a szállítás mini­mális költséggel elérhető legyen. Még erőműveket is úgy építettek meg, hogy a víz és a szén minél közelebb legyen. Hatalmas gépgyárakat, üzemeket, lakóépü­leteket építettek Szibériában, hogy a hátország nagy biztonsággal tudjon termelni a hadsereg ellátására. Ezek miatt alakult úgy a helyzet, hogy fizetést senki nem kapott. Mindenki étkezhetett, lakhatott, és amire szük­sége volt, azt vételezhetett. És mindenki tanulhatott, amire óriási szükség volt, mert rengeteg szakmát meg kellett tanulni az embereknek. Különösen, amikor fel­merült a háborús veszély, a férfiak a tank, a gépkocsi vezetését, a nők a traktor vezetését tanulták meg. És persze sok mást is, úgy, hogy az embereknek fizetni nem kellett semmiért, mert az állam mindenről gon­doskodott. Dolgozni kötelező volt mindenkinek, és ta­nulni is - volt olyan jelszó, hogy „aki nem dolgozik, az ne is egyék”. Az emberek nagyon boldogok voltak, mert mindenkinek volt mindene, amire szüksége volt.

Dudás György

A POLITIKA

A politika a társadalmi osztályok érde­keinek, céljainak és feladatainak az összessége. A hatalom megszerzése vagy megtartása. Lenin meghatározása szerint a politika a gazdaság koncentrált kifejeződése. A mai politikai gyakorlat az alacsony termelési állapotok tükröződése. Ennek a következménye, hogy a hatalom két eszközhöz folya­modik. Egyrészt zajlik egy sikerpropaganda, másrészt egy lejárató kampány. Van egy közös vonásuk, hogy mind a kettő hazug­ságon alapszik. A súlyos következmény hogy a társadalom, de még a családok is kettészakadtak. Ezzel az „oszd meg és uralkodj” elmélete valósul meg, aminek a következ­ményei kiszámíthatatlanok.

A hatalomért folyó harcban nem válogatnak az eszközökben, és szégyenszemre diplomás emberek méltatlan szavakkal támadják a másikat. Én valakitől azt hallottam, hogy az okos ember jellemzője az, hogy szerény. Az olvasóra bízom, hogy a mai politikai elitről bizonyítványt állítson ki. A parlamenti pártok a nagy sárdobálásban elfelejtettek választ adni arra, hogy mit akarnak tenni. A Fidesz 2010-ben egymillió munkahelyet és adó­csökkentést ígért. Az adócsökkentés a gaz­dagokra terjedt ki. A munkában állók száma meg úgy nőtt, hogy több százezren külföldre mentek, és elindították a közmunkaprog­ramot. Sajnos egyik sem növeli a nemzeti jövedelmet.

Szemfényvesztő a rezsicsökkentés, mert tudták, hogy a kőolaj, a gáz és a villamos ­energia világpiaci ára csökken, és ezt saját vívmányuknak igyekeznek feltüntetni. Az éhe­ző gyerekekről, a fagyhalál szenvedőkről, a nyomorban élőkről meg nem beszélnek.

Ez a kapitalista rendszer romokra épít új üzemeket, és ezt eredménynek tünteti fel. Ez a kapitalista politika csődöt mondott, már csak az a kérdés, mikor ismeri fel a magyar nép, hogy nagyon becsapták, és akkor „Elég volt!” felháborodással változást követel.

Horváth Sándor

SÜDI BERTALAN: HŰSÉG A MÚLTHOZ

Hűségem egykorú a múlt rendszerrel,

Munkáim örökre csak hozzá kötnek:

Hisz’ túl voltam már az aktív koromon,

Mikor a tőkés urak visszajöttek.

Mindent elvettek tőlem és tőletek

A szabadságról papoló ajserek.

„Csak” a nyakravalót adták át nekünk,

Szolgaság ósdi kellékét: a jármot.

Annak ódiumát nyögjük fásultan,

Mint nyomorba taszító valóságot.

Népünk intézte így a maga sorsát,

S most muszáj tűrnünk a zsákmányos hordát.

Meddig lesz ez így, magyar testvéreink?

A páriasorsot meddig viseljük?

Meddig lesz nekünk a pénz súlyos hiány,

S a gazdagoknak imádandó szentjük?

Mikor kiáltjuk közösen: nábobok,

Ne legyen ezentúl nyugodt álmotok!

Adjatok enni a sok éhezőnek,

Mert az éhezés kegyetlenné tehet.

Ha fellázít a hatalmatok ellen,

Bánni fogjátok, hogy megszülettetek,

Legyetek akár milliárdos nagyok,

A tömeg végül bosszút áll rajtatok.

RÖVID HÍREK

- A Hűtőgépgyártók Független Szakszervezete szerint az Electrolux Lehel Kft. nyíregyházi hűtőgépgyárában lét­számcsökkentéssel zárták a tavalyi évet, és az újat is azzal kezdték.

- Évente több száz milliárdnyi áfát igényeltek vissza Ma­gyarországon olyan külföldi cégek, amelyek adott eset­ben még képviselővel sem rendelkeznek idehaza. A pénzt leggyakrabban tüzetes ellenőrzés nélkül kapják.

- Februárban 3662 cég szűnt meg Magyarországon, ez minden idők második legrosszabb havi adata.

- Eddig 39 embert állítottak elő a rendőrök Budapesten azon rendelet alapján, amely szerint jogellenes az élet­vitelszerű tartózkodás egyes közterületeken.

Forrásanyag: pártunk „A Szabadság” című hetilapja.

GYÁSZHÍR

KÍGYÓS ALICE

aki 1969 óta volt a Magyar Munkáspárt tagja, életének 85. éves korában elhunyt. Aktív tagja volt a pártnak. Korában több alkalommal írt újságunknak beszámolókat az általa ismert emberek sorsáról. Tudta, hogy a rendszerváltozással csak a gazdagok nyertek, a szegények pedig még szegényebbek lettek.

Az idő elmúlhat, szállhatnak az évek,

De míg élünk, nem feledünk téged.

A MUNKÁSPÁRT Karcagi Szervezete

A kapitalizmus áldozatainak napjára, 2014. március 25.

Huszonöt év. De milyen huszonöt év! Az emberiség természetes vágya a fejlődés, a kibontakozás, az eredmények megélése. Ehhez képest az elmúlt 25 év az értelmetlen privatizáció, a nemzeti vagyon kiárusítása, az ország elsikkasztásának időszakaként kerül a történelem könyvekbe. 1989-90 előtt, a szocializmus időszakában Magyarország stabil, eredményesen fejlődő ország volt. A nemzeti ipart olyan korszerű nagyüzemek jelentették, mint az Ikarus, a Rába, a MOM és sok minden más. Minden magyar volt, minden a miénk volt. A mezőgazdaság ellátta az országot, bőven jutott kivitelre. A vidéki ember jobban élt, mint valaha. A szocialista Magyarország gazdasága biztos munkát, biztos megélhetést, kiszámítható és biztos holnapot adott nekünk, magyar dolgozó embereknek.

Ma már mindez a múlté. A tőkés rendszerváltás után az egymást váltó tőkés kormányok eladták az állami ipart, a kereskedelmet, a bankokat. A nemzeti vagyon nagy része külföldi tulajdonba került. Magyarország soha nem látott mértékű függőségbe került a nemzetközi tőke intéz­ményeitől.

1988-ban Magyarországon mintegy 2900 vállalat, rt., kft., és 180 ezer kisiparos, kiskereskedő működött, 1995-re a jogi személyiséggel rendelkező társaságok száma 110 ezer, az egyéni vállalkozók száma 850 ezer körülire emelkedett. Szétszakították a nagyvállalatokat, „szatócsüzletekké” tették a leghíresebb külkereskedelmi intézményeket.

Pillanatok alatt megszűntek a magyar gazdaságot húzó, jelentős exportot termelő, több százezer dolgozót foglalkoztató nagyüzemek. Köztük olyanok, mint a Csepel Vas- és Fémmű, az angyalföldi Magyar Hajó- és Darugyár, a Láng Gépgyár. Multifunkcionális bevásárlóközponttá vált a MOM, eltűnt a diósgyőri Lenin Kohászati Művek, kínai bevásárló piaccá vált a Ganz-MÁVAG, politikai gyűlések színterévé vált a Ganz Villamossági Gyár helyén a Millenáris kulturális központ. Romkertté vált a kőbányai Lampert. Nincstelenné vált egy sor település, mert megszűntek a helyi üzemek, éppen úgy mint a mezőgazdasági nagyüzemek.

A tőkés rendszerváltás után a mezőgazdasági szövetkezetek átalakításával és a kárpótlás bevezetésével szétzúzták a magyar mezőgazdaságot. Megszűnt a közösségi tulajdon és a háztáji közötti szerves kapcsolat. Az állatállomány harmadára csökkent. Olyan gazdasági ágak tűntek el, mint a cukorrépatermelés és a ráépülő cukorgyártás. Emberek ezrei váltak földönfutóvá, mert a nyírségi alma termelése megszűnt. Leállt a korszerű kukoricatermelési rendszer, talajtalanná vált a világhírű csávázott vetőmag program. Százezrek hagyták el az agrárszférát, a falu elszegényedett.

A gazdaság tőkés átalakítása azt is jelentette, hogy felszámoltak másfélmillió munkahelyet. Ezeket mind a mai napig nem állították helyre. Ezzel létrejött a mai kori Magyarország legnagyobb társadalmi gondja, a tömeges munkanélküliség.

Az életszínvonal visszaesett. Ma a magyar emberek az 1980-as évek elejének szintjén élnek. A társadalmi különbségek óriásivá nőttek. Magyarország néhányszázezer milliárdos, multimilliomos és sokmillió szegény országává lett.

De nincs ez másként a humán szféra szintjén sem. Kórházak tucatjait zárták be. A társadalom biztosítás bizonytalanná vált. Az újonnan munkába állóknak piacosított magánnyugdíj rendszerbe kellett belépniük. A tőke törölni kívánta az ingyenes egészségügyet. A betegségből való gyógyulást a „családi bukszára" akarják kiterjeszteni. A szociálpolitika is a tőkés rendszert szolgálja. Egyre kevesebb jut annak, akinek korábban a szociális juttatás egyfajta biztonságot hozott.

Lényegében megszűnt az ingyenes oktatás. Hazug az az állítás, hogy a tanulás lehetősége mindenki számára adott. Az ingyenességet felváltó „sajátos” ösztöndíj rendszer a tőke nagy trükkje.

Mai fiatalok már kezelni se tudják a szakszervezeti beutaló, a kellemes nyári úttörőtábor fogalmát. A tőke felélte a szociális intézményeket, privatizálták a táborokat, a sportintézményeket.

Éppen ezért a Munkáspárt a mai választási küzdelemben üzeni a társadalomnak:

Mi biztos munkát, biztos jövedelmet és biztos jövőt akarunk! A gazdagok gyerekeinek van munkájuk, van lakásuk. A mi gyerekeinknek kell munkát adni és lakást.

Mi nem fogunk hallgatni arról, hogy egyesek szétlopják az ország vagyonát. A Munkáspárt teheti ezt meg, mert mi nem loptunk, nem csaltunk, nem korrumpálódtunk.

Elég a korrupcióból, az állami bűnözésből! Legyen jogunk ellenőrizni és visszahívni a kép­viselőket és a kormányt! A dolgozó embereket képviselő szervezetek kapjanak egyetértési jogot az embereket érintő lényeges törvények és rendelkezések elbírálásában. Minden törvényjavaslatról kérdezzük meg a zuglói dolgozókat is!

Megadóztatjuk a milliárdosokat, a szupergazdagokat. Eddig mindent mi fizettünk, mi nyomo­rogtunk, most fizessenek ők! Ezt csak a Munkáspárt követeli.

Ebből a pénzből teremtsünk munkahelyeket! Mindenkinek legyen biztos munkája! Építsünk lakásokat! A kereskedelem legyen magyar! A bevásárlóközpontok magyar árut áruljanak! Legyen ismét miénk a mezőgazdaság!

Mi nem a külföldi vállalatokat fogjuk pénzelni, hanem a magyar vállalkozókat segítjük.

Költsünk a GDP 10 százalékát az oktatásra! Együtt formáljunk egy XXI. századi állami és közösségi felelősségen nyugvó közoktatást!

Ne a „családi buksza” döntse el a gyógyulásunk feltételét. A „közösből” biztosítsuk a GDP 10 százalékát az egészségügyre!

Mindenki számára még élvezhető életkorban alanyi jogon kell biztosítani a nyugdíjat!

A rendszerváltás áldozatainak minimálbérrel azonos nyugdíjbiztosítását fogjuk szorgalmazni.

Szolnoki veszteségeink a teljesség igénye nélkül:

Cukorgyár, Bútorgyár, Építőipar, Nyomda, Vagyesipari KTSZ, Állami Gazdaság, mezőgazdasági termelőszövetkezetek, Tejipar, Dohánygyár, Fafeldolgozó, MOL, Ruhaipar, Állatifehérjefeldolgozó, Gyógyszertári Központ, Tüdőkórház, Damjanich Uszoda, sporttelepek.

Magyar Munkáspárt

Jászkun Munkás, 2014. március

A megyénkben sikerült 4 helyen jelöltet állítani. Nagy a remény, hogy lesz országos listánk is.

Egy teljesítés-hirdetmény mögöttese

Különféle hirdetményeken, plakátokon, reklámfeliratokon naponta olvasom, a kormánytagok, szóvivők és más frázispufogtatók szájából mind gyakrabban hallok egy különös jelmondatot, miszerint „Magyarország jobban teljesít”. Az idézett szöveg megfogalmazása tévesen történt. Stílszerűbb lett volna az alábbi jelmondat: „Magyarország kormánya és hű vazallusai felülmúlhatatlan rombolást végeztek”. A tisztánlátás és az állampolgárok többségének tapasztalatai függvényében célszerű rámutatni a szajkózott „jobb teljesítményük” néhány komponensére:

  A Fidesz – a KDNP-vel közös kormányzás keretében - a szegénység, a mélyszegénység kárvallottjainak és a nyomorra ítéltek létszámának drasztikus növelésével, valamint az éhező gyermekek számának gyarapításával döbbenetes és nehezen jóvátehető tevékenységet folytatott. Fokozottan elnyomorító teljesítményét jelzi a munkátlanságra ítéltek több százezerre növelt népes tábora, a hajléktalanok százezres tömege, az ingyenkonyhák előtt tolongók végeláthatatlan sora. A bizonytalanság elől hazájukat elhagyni kényszerült fiataljaink közel ötszázezres fős állománya is az állítólagos „jobb teljesítményük” lehangoló részét képezi.

S persze az állami korrupció kvázi intézményesülése, az egészségügy „megreformálása”,  vegetálásra ítéltetése, az eszement intézkedésekkel okozott orvos- és nővérhiány krónikussá tétele, az oktatás egyféle államosítása, a továbbtanulás lehetőségének kivételezettekhez, vagyonosokhoz igazítása is döbbenetes teljesítménynek számít. A jogállamiság aláaknázásában is lényeges „eredményeket” tudhat magáénak a jelenleg funkcionáló kormány. Az igazságszolgáltatás végzésének jogával felruházott szervek, intézmények tisztségviselőinek lecserélése, az Alkotmánybíróság személyi összetételének, valamint a választási törvény normatíváinak, illetve a Nemzeti Választási Iroda dolgozói összetételének saját érdekeikhez, a magyar társadalom állampolgárainak egymás ellen hangolása eltérő nézeteik, politikai meggyőződésük miatt, valamint a különféle „mutyiügyek” keretében „csókosaik”, a szimpatizánsaik dotálásában is átlagon felülit alkotott. A magánnyugdíjpénztárak háromezermilliárd forintnyi pénzállományának hatalomátvétele utáni lenyúlása sem akármilyen teljesítmény volt.

A felsorolt anomáliákban és egyéb alpári ügyekben, intézkedésekben ismerhető fel Magyarország kormányának és lakájainak oly büszkén hangoztatott „jobb teljesítése”, s az a megdöbbentő tény, hogy alig létezik az országnak olyan népességcsoportja, melynek valamilyen jogát ne csorbította volna. Külön szerencséje a mostani kormánynak, hogy mindezeket a kárvallott magyar állampolgárok békésen eltűrték. Talán azért tértek napirendre a gazságok fölött, mert a megfélemlítettség légkörében éltek, s ezúttal nem volt olyan személyi közrehatás sem, mely tettekre motíválta volna őket.

Dr. Südi Bertalan

Egy tragikus március             

Történelmünk egyik szerencsétlen gyásznapja 1944. március 19. Ekkor szállták meg a németek hazánkat. Nagy morális vereség, hogy nem háborúban tiport le bennünket az erősebb fél, hanem a vezető horthysta elit hódolt be Hitlernek - ellenállás nélkül. A németek számára ez a katonai akció létkérdés volt, mert az olaszok kapitulációja után (1943) megrendült a fasiszta koalíció. A kormányzó menesztette Bárdossy László miniszterelnököt, aki feltétlen híve volt a Führer politikájának. Hitler revansot akart venni az első világháborúban elszenvedett megalázó sérelmekért, halálos csapást kívánt mérni a Szovjetunióra, a bolsevizmusra, a nyugati demokráciákra, a zsidókra, és fejlett ipara számára nyersanyaglelőhelyek, piacok bekebelezésére törekedett.

  Kidolgozták a Margarete-tervet, mely forgatókönyve volt a megszállás lépéseinek. Ismerve a vazallus magyarok szolgalelkűségét, nem számolt komoly hadműveletekre, de az akkorra kialakult katonai helyzetben nem akarta meggyengíteni a keleti és nyugati frontot. Erejét illetően ez a Németország már nem az a Németország volt. Nem a villámháborúk, a díszmenetes bevonulások országa, mely igyekezett elhitetni magáról, hogy legyőzhetetlen. A moszkvai (1941 tele), majd a sztálingrádi (1943 tele) katasztrofális vereségei után Hitler szövetségeseinél kezdtek kibontakozni a bizalom megrendülésének s a kötelékek fellazítására irányuló manipulációk jelei. A román parlamentben lezajló vita az egyik konzervatív nemzeti képviselő és Antonescu kormányfő között rávilágít arra, hogy fel-színre törtek az aggodalom tünetei.

„Képviselő: Miniszterelnök úr! Mit tesz, ha Németország elveszíti a háborút?

Antonescu: Akkor főbe lövöm magam.

Képviselő: Ezt Ön megteheti, de Románia nem követheti a példáját!”

Tudjuk, keleti szomszédunk 1944. augusztus 23-án szakított a németekkel, és átállt a szovjetek oldalára.

Ha sikerül a magyarok kilépése, semmiképpen nem jelentett volna aktív részvételt a németek legyőzésében. Ezt a horthysták sohasem vállalták volna.

Horthy nem gondolt arra, hogy önkezével vessen véget életének Hitlerék összeomlása esetén. Ő elcsapta első emberét, és olyan politikust kívánt a miniszterelnöki székbe ültetni, aki ügyes navigálással kivezeti az országot a fasiszta koalícióból. A kormányzó 1941 nyarán még hitt a teutonok győzelmében, akkor fel sem vetődött katonás lelkében, hogy meg kellene védenie az országot a nácizmus őrületétől. Körülnézett Bethlennel együtt, s a legmegfelelőbb embernek erre a megbízatásra Kállay Miklóst találták. A jelölt egy szűzlány kelletésével előbb visszautasította az ajánlatot, de végül behódolt urának. Rosszul választottak. Kállay, a középszerű politikus nem bizonyult alkalmasnak arra, hogy ennek a sokdimenziós feladatnak eleget tegyen. Harcolnia kellett a németek, a Szovjetunió, belső ellenségei ellen, miközben olyan alkut kötni az angolszászokkal, mely elvezet a magyar kívánságok teljesítéséhez (hazánk megvédése a németekkel és a szovjetekkel szemben a trianoni revízió jogosultságának, az integer, Horthy-Magyarország elismerése). Kállay nem akarta tudomásul venni, hogy a Nyugat diktálni akarta a feltételeket egy legyőzött országnak. Az idő sürgetett, s a magyarok teszetoszasága csak súlyosbította a helyzetet. 1943. december 12-én Cordell Hull amerikai külügyi államtitkár figyelmeztetett bennünket: „Tisztában kell lenniök azzal, hogy osztozni fognak annak a szörnyű vereségnek következményeiben, amelyet az egyesült nemzetek a németek számára előkészítenek”.

Kállayék Törökországba, Portugáliába, Svédországba, Svájcba küldték az embereiket, hogy a megegyezés feltételei iránt érdeklődjenek. Lehangolta, hogy az angolszászok feltétel nélküli kapitulációt követeltek, mely előrevetítette a Horthy-rendszer és az integer Magyarország végét. Egyes anyagok szerint Kállay Isztambulba küldte Szent-Györgyi Albertet, az angolszász-szimpatikus Nobel-díjas tudóst, aki - jellemzően politikai dilettanizmusára - a nyugatiak helyett a német ügynökökkel ült le tárgyalni.

Ezt a burleszkbe illő közjátékot a professzor tagadta, Kállay emlékirataiban nem erősítette meg.

Hitler 1944. március 18-án magához kérette Horthyt, hogy hazán kívül legyen, amíg a németek végrehajtják a Margarete-tervet. A találkozó fagyos légkörben zajlott le, de a Führernek nem volt szüksége Horthy beleegyezésére. Mire a kormányzó visszatért Budapestre a megszállást lényegében végrehajtották.

Horthy és Szombathelyi, a vezérkar főnöke hazafelé tartva táviratban közölte Kállayékkal, hogy ne álljanak ellent a betolakodóknak. A németek tervüket nem nagy erőkkel hajtották végre: Belgrád felől három, Zágrábból két hadosztály indult, Bécs körzetéből két páncélos hadosztály hatolt be Magyarországba, míg Krakkó irányából két motorizált divízió. Ha ellenálltunk volna, talán sikerül kiszorítani a németeket, ha nem, akkor sem tarthatott volna sokáig a megszállás, mert a szovjet erők közeledtek határainkhoz. Ez esetben Párizsban hazánk más megítélés alá esik. Nem szabad elfelejteni, hogy a magyar nép részéről semmiféle komolyabb ellenállást nem fejtettek ki, bűnösök között pedig cinkos, aki néma. A fő felelősség a magyar elité, de sajnos a népet sem mentesíthetjük a bűnelkövetés rá eső része alól. A magyar lakosság akkor is passzív volt, amikor a hatóságok tevőlegesen vettek részt a zsidóság és cigányság deportálásában. Közvetve több mint félmillió magyar legyilkolásáért felelősek. (A németek sohasem lettek volna képesek végrehajtani a történelem legnagyobb deportálását a magyar csendőrök és polgári hatóságok hathatós közreműködése nélkül.) És akkor nem szóltam a megszálló magyar katonák ukrajnai tömegmészárlásairól. Ezért nemcsak tudománytalan, ám méltánytalan is a mai elit zsoldjában álló „tudósainak” álláspontja a párizsi békeszerződés értékeléséről. Mi bármilyen gaztettet elkövethetünk bárkivel szemben, de jaj annak, aki ezért bennünket felelősségre mer vonni?

A jövő nemzedékének magyar nemzeti öntudata sohasem lesz tiszta, amíg elítélően szembe nem néz huszadik századi magatartásával.

Hegedűs Sándor

Kiszámítható jövőt

Súlyos társadalmi probléma, hogy hazánk 4 millió polgára a létminimum alatt tengeti az életét. Hasonló helyzet az EU számos országában létezik. Még a gazdaságilag élenjáró országokban is, ugyan a népességük számarányához mérten a mienknél jóval kevesebben, de ott élnek emberek kilátástalan helyzetben. A létbizonytalanságot folyamatosan, de változó létszámmal a kapitalizmus szüli.

  Kornai János akadémikus, nem szocializmushitű, világszerte ismert közgazdász. ,,A kapitalizmus néhány rendszerspecifikus vonása” című írásában (lásd Közgazdasági Szemle 2008. májusi szám) többek között a következőket sorolja:

1. „A jövedelem és vagyoneloszlás egyenlőtlenségei” óriási mértékűek.

2. „Munkanélküliség, alulfoglalkoztatottság” van, mert a munkaadók összességének érdeke a krónikus munkaerő-felesleg létezése”.

3. „Teljesen irreális pártolni a kapitalizmust és közben teljes foglalkoztatottságot követelni”. Vagyis a kapitalizmus nem munkaalapú rendszer. Íme, a felsoroltak a mélyszegénység forrásai.

A kapitalizmus történelmileg igazolt azon sajátossága, hogy 8-12 évenként megjelenik a válság, amely nemegyszer terebélyesedik világméretűvé is, mindenekelőtt a saját munkájukból élők létbizonytalanságát növelik. Mert a profitérdekeltség - különösen a válság idején - maga mögé szorítja a szociálpolitika finanszírozási lehetőségeit.

Kornai professzor említett írása a következőket is közli: a „dinamizmus” és az „innováció” a kapitalizmus olyan specifikumai, amelyek „állandóan kitermelik az újításokat”. Nos, valamilyen fokú dinamizmus, innováció érvényesült a teljes foglalkoztatottságot megvalósító szocialista gazdálkodásban is. A 2010. január 15-i „Reggel” c. tv-műsorban arról értesülhettünk dr. Bogár László elemzéséből, hogy az 1990. évvel záródó előző 20 esztendő alatt a GDP átlagos évi növekedése 4 % volt. Míg a rendszerváltást követő kapitalista gazdálkodás 2009-cel záródó közel 20 évében az átlagos évi GDP növekedés 1 % volt, és  közben megszűnt 1 millió munkahely.

De dinamizmus és innováció nélkül a szocialista magyar agrárium sem érhette volna el a fejlett nyugatiak színvonalát.

15-16 millió ember élelmezését volt képes biztosítani. Önfinanszírozóvá is vált, egyedüliként a nyugat-európai országok között. A Közgazdasági Szemle 1990. januári számában Vági Ferenc adatai szerint a rendszerváltást megelőző 10 esztendőben a mezőgazdaság többet fizetett be a költségvetésbe, mint amennyi támogatást onnan kapott. Eközben a falvak, a vidék lakossága egyre inkább polgárosodó életviszonyok között élt. Sok minden: jó és rossz elmondható a szocializmust építő rendszerről, de az messze felülmúlta a profitalapú rendszert abban, hogy alapvetően csak a javakat előállító fizikai és szellemi munka mennyisége és minősége alapján és azzal arányosan lehetett jövedelemhez jutni. A legkevesebbet keresőket sem fenyegette akkor létbizonytalanság. A ma kérdése az, hogy a kapitalizmus szülte szegénységben élőket megillető létkörülmények fenntartásához a profitérdekeltség biztosít-e elégséges finanszírozási eszközöket? Erre a kérdésre John Kenneth Galbrait, az egykori USA-elnökök tanácsadója, nem marxista közgazdász válaszolt a Népszabadság hétvége 1990. november 3-i számában megjelent „Rohanás a kapitalizmusba” című cikkében. Figyelmeztetett bennünket (a szocialista tábort), hogy meggondolatlanul ne rohanjunk. Vegyük figyelembe a következőket: 1. „... az USA-ban is több millió munkanélküli és hajléktalan él.” 2. „... a kapitalizmus sehol nem nyújt megfelelő védelmet az alacsonyabb jövedelműek számára.” 3. „... a pénz, az ennivaló és a lakhely hiányánál jobban semmi nem fojtja meg a szabadságot.” J. K. Galbraith ténymegállapításaiból az következik, hogy a saját munkájukból élők a törvényhozásban rendelkezzenek képviselettel! Hazánkban a munkásosztálynak, a mezőgazdaságban foglalkoztatottaknak, az értelmiségi dolgozóknak, a kisárutermelőknek, kik legfeljebb közvetlen családtagjaikat foglalkoztatják, 22 év óta a parlamentben valójában nincs képviseletük. Az elmúlt időszak parlamentjeinek pártjai és a jelenlegiek is, függetlenül attól, hogy konzervatív, jobboldali, liberális vagy baloldali színben is reklámozzák önmagukat, a profitalapú társadalom híveiként alapvetően valamelyik tőkés csoport érdekeinek védelmére szerveződtek. Valamennyien hangoztatnak szociális megoldásokat is a szegénység kezelésére, amit a profitérdekeltség különösen a válság idején háttérbe szorít. Erre többek között jó példa: a munkanélküliek gondjainak enyhítésére az év egy részére alkalmazott napi 4 órás közmunka, melynek többhónapos szüneteltetésének idejére nem jár semmi. A profitérdekeltségen nem kell csodálkozni, hisz az előzőekben említett pártok mindegyikének vezetésében ott vannak a tőkések. A Magyar Munkáspárt tagjai között nincsenek tőkés vállalkozók, minek következtében gyakorlati politikáját nem zavarja profitérdekeltség. Mi, a társadalom kárvallottai ne csak panaszkodjunk. Cselekedjünk! Saját jól felfogott érdekünk bejuttatni a Magyar Munkáspártot a parlamentbe!

Szurcsik István

GONDOLATOK

Az ország vezetői becsapják a népet, mert mindent elkövetnek, hogy a szavazástól távoltartsák őket. Sajnos a mesét a szakszervezetek is beveszik, ők is elhiszik a tőkések magyarázatait. A tömeg pedig nem gondolkodik. Látja, hogy az ország lakosainak többsége szenved a nélkülözéstől, és nem gondol arra, hogy holnap, de azután biztosan ő is ugyanolyan helyzetbe kerülhet, mint a mai nagyon szegények. Érthetetlen, hogy azok az emberek, akik tisztán emlékeznek a ’70-es évekre, és tapasztalták, kik is voltak, akik a szocialista rendszer ellen dolgoztak.

Ezek azóta be is vallották, hogy nem akarták a szocializmust. Ezek ellenére nem kellett kukázni, éhezni, hajléktalannak lenni senkinek. A parlamentben levő pártok egyértelműen a kapitalizmust akarják, ha azokra szavaznak, minden marad a régiben. Ezért kellene azokra szavazni, akik a „harmonikus közösségi társadalmat” akarják megvalósítani. Elég volt a kapitalizmusból, mert az mindig is a rablók uralma volt, és ma is az.

Dudás György

SÜDI BERTALAN: Változtassatok!

(A választások elé)

Tudom, hogy gyötrődtök, átvert társaim,

Közületek sokan sírnak is talán:

Népcsaló ajserek álságai okán

Repedést láttok a Kánaán falán.

Csalók kezétől eltorzult az élet,

Siralom völgye köszöntött reátok,

Hiába szórtok pörös szájatokkal

Hazugok fejére tengernyi átkot.

Dőzsölnek, akik rászedtek titeket

Szirén-szavakkal, talmi álmokkal:

Kvázi istenként szómannát hintettek

Közétek, s ti hittétek ámulattal.

Viselitek kábán, amit kaptatok:

Jövőtlenítést, párban a nyomorral,

Sovány pénzű, senyvedő családokat,

Ványadt lurkókat, koplaló gyomorral.

Megkaptátok a hiszékenység díját,

Mely naivitás okozta kárhozat:

Viselitek a nélkülözés kínját,

Mely milliók által megélt áldozat.

Ha halljátok az állami unszolást,

Hogy a haza még egyszer voksolni vár,

Tévedésteket jóvá tehetitek,

Ha elűzitek végre, aki kufár.

S nem esztek többé a „cseresznyés tálból”,

Amit becstelenek raktak elétek,

Nem adtok több esélyt eztán azoknak,

Kik a hatalommal így visszaéltek.

Akarjatok jövőt formálni bátran,

De emberibbet a tespedés helyett:

Olyan hatalmat tűrjetek meg eztán,

Mely a nyomorból szebb holnapba vezet.

Az újjáépítés

A szétvert fasizmus lerombolt országot hagyott maga mögött, romokban heverő városokat, gyárakat és üzemeket, felperzselt falvakat, felrobbantott hidakat és vasutakat. Magyarország nemzeti vagyonának kb. 40 %-a semmisült meg. A háborús károk összege 22 milliárd, 1938. évi értékű pengőnek felelt meg, ami az 1938. évi nemzeti jövedelem ötszörösét jelentette. Ennél is súlyosabb és borzalmasabb volt az a veszteség, amit az ország emberéletben elszenvedett. A felszabadulás után fél év alatt az ország óriási nehézségek leküzdésével mégis érezhetően haladt előre az újjáépítés útján. A Magyar Kommunista Párt meghirdette az újjáépítés tervét. Megjegyzem, hogy Károlyi Mihály „Hit, illúziók nélkül” című könyvében írta, csak a kommunistáknak volt terve az újjáépítésre. A munkások ezrei puszta kezükkel szedték ki a romok alól a gépeket, éhezve és fázva mentették a megmaradt értékeket. A Gazdasági Főtanács 1946. március 18-án fogadta el a kommunista párt által kidolgozott programot. A valutareform végrehajtásának időpontját 1946. augusztus 1-jében jelölte meg, hogy a mezőgazdasági termékeket már az új értékálló forinttal fizessék ki. A forint megteremtése  valóságos valutacsoda volt. Itt jegyzem meg, hogy Magyarországot jóvátételre kötelezték, Szovjetuniónak 200 millió, Jugoszláviának és Csehszlovákiának együttesen 100 millió amerikai dollárt.

Az újjáépítés fontos szakasza volt 1947. március 11., ahol a MKP javaslata alapján fogadták el a hároméves tervet. A cél az volt, hogy ez idő alatt az ország mind termelésben, mind életszínvonalban érje el az 1938-as szintet. Ez a terv saját erőforrásra épült, a hitel felvételét elvetették. 1990-ben mindezt lerombolták. A fentieket figyelembe véve tisztességtelen bírálni a múltat, és ezzel több millió embert megsérteni, akik a romokból építették fel az országot. A rendszerváltás tapasztalatai alapján ki merem jelenteni,  hogy egyik kormány sem lett volna képes az újjáépítést végrehajtani.

Horváth Sándor

EGYEBEK

NŐNAPI ÜNNEPI TAGGYŰLÉS Március 7-én 15.00 órakor értékeltük a választási felkészüléseink eredményeit.

* * *

Március 15-ei ünnepségen pártunk is elhelyezte virágait az 1848-as események emlékhelyén.

* * *

Március 19-én a Munkás Újság emléktáblájánál helyeztük el a koszorúinkat, emlékeztünk a Tanácsköztársaságra is.