Jászkun Munkás, 2014. április

Április 4-ről, hazánk felszabadulásáról szóljon az ének!

Néhány gondolat a választások tétjéről

Már túl vagyunk az áprilisi ország­gyűlési voksolásokon. Pártunk hadra fogható aktivistái - túlzás nélkül állítha­tom - emberfeletti munkát végeztek, hogy legalább az 1 %-ot elérjük. (Keve­sen vagyunk egy ilyen hatalmas munká­hoz.) Többre számítani, vagyis arról áb­rándozni, hogy most már megérett a helyzet a parlamentbe való bejutásra - ismerve a rideg valóságot - csak egy szép, de irreális álom. Ebben a szá­munkra kedvezőtlen politikai légkörben nem lebecsülendő eredmény, ha túl­lépjük azt a küszöböt, melynek alapján anyagi támogatásra számíthatunk az állam részéről. Ez nem kegy a min­denkori kormányoktól, hiszen a kom­munisták ezrei, a rokonszenvezek tíz­ezrei a többiekkel egyenrangú, adófizető állampolgárok, akiknek pártjai meg­érdemelnek annyi támogatást, mint a többi politikai szervezet.

Még a megboldogult Horn Gyula ja­vaslatára hozták azt a törvényhozók által jóváhagyott rendelkezést, mely 4 %-ról 5 %-ra emelte meg a parlamenti man­dátumok arányát, ami a pártokat fel­jogosította a „küszöb” átlépésére. Tu­dom, más országok is alkalmazzák ezt a korlátozást, de ezzel együtt is ez olyan diszkrimináció, mely sérti a demokrá­ciák szellemiségét, az állampolgárok alapvető szabadságjogait. Itt nincs más­ról szó, mint arról, hogy a hatalom kirekeszti azokat a szervezeteket és tagjait az elemi, alapvető politikai jogaik gya­korlásától, akik, illetve amelyek veszé­lyeztetik érdekeiknek törvényes képvi­seletét és védelmét. S kirekeszti abból az állampolgári joggyakorlástól, mely nem jelent kevesebbet, mint hogy akadályozzák beleszólásukat az országos ügyekbe s ne „róla döntsenek, de nél­külük”. Ugyanakkor ezektől a megbé­lyegzettektől elvárják, hogy törvénytisz­telők legyenek és korrekt adófizetők.

A fasisztoid Horthy-rendszer nem is­merte a „küszöbnek” ezt a változatát, bár igaz, hogy kitalált helyette olyan praktikákat, melyek gyakorlatilag kirekesztették az ország lakosságának többségét a parlamentbe való bejutástól. Ennélfogva az ellenforradalmi rendszer negyedszázada alatt egyszer sem fordult elő, hogy egy választási eredmény fenyegette volna a horthysta rezsim elit­jének hatalmát. Meggyőződésem, hogy egy demokrácia nem lehet igaz, ha korlátozzák a dolgozókat, jogainak érvényesülését. Tisztában vagyok azzal, hogy a jelenlegi, polgári demokrácia a burzsoázia eszköze hatalma gyakorlá­sára, s mindent megtesz, hogy ezt a hatalmat ne fenyegessék olyanok, akik­nek érdekei egy másik társadalmi rend­szerhez kötődik. Nem lehet elfogadni azt a tanácsot, miszerint van elég párt, mely­re a szavazásra jogosultak voksaikat leadhatják. Ezt a törvénytelen, áldatlan állapotot használják kí a demagóg, popu­lista pártok, hogy voksaikat az „osz­tályidegenek” megnyerésére használják fel. Azt ugyanis nem tekinthetjük de­mokratikus lehetőségnek, ha félrevezető retorikával egy burzsoá párt (Fidesz-KDNP, MSZP, LMP, stb) olyanokat akar megnyerni, akiknek osztályhovatarto­zásuk alapján egy polgári szervezet ellenségeiket, kizsákmányolóikat kép­viselik. Véleményem szerint az elnyo­mottaknak össze kellene fogniuk, hogy kiharcolják nemcsak a munkát, kenyeret, lakást, egészséget és kultúrát, de a „kü­szöb” eltörlését is, mert ez a jog legalább annyira fontos, mint a felsorolt szociális és kulturális követelések. Sőt: túlzás nélkül állíthatom fontosabb, mert ennek kiharcolása feltétele a többieknek. Má­sik fontos feltétel, hogy fogjunk össze azokkal, akik számára ez az igény ugyancsak életbevágó. Munkánk legna­gyobb eredménye az lenne, ha kifejleszt­hetnénk az osztálytudatot a dolgozók körében, mert ez esetben nem vezethet­nék félre a burzsoázia ügynökei. Nagy várakozással tekintünk a választási ered­mények elé, s bízzunk abban, hogy a be­fektetett munka meghozza a kívánt eredményt. Egy ilyen változás történelmi jelentőségű lehet, mely számunkra ked­vező távlatokat nyithat - amennyiben megmaradunk lenini meggyőződésünk mellett s alkalmazzuk ennek adekvát gyakorlatát.

Hegedűs Sándor

IGAZAT, CSAKIS AZ IGAZAT!

Jobboldali szellemiségű publicista eképpen kezdte dörgedelmeit egy hetilap ha­sábjain: „Amikor Magyaror­szág még a Tolvajok Népköz­társasága volt...” A nyilván­valóan rosszhiszemű szerző mélységesen igaztalan és becsmérlő megállapításával nem lehet egyetérteni. Nem sorolom az előző társadalmi rendszer különféle gyengesé­geit, hiszen közismertek. De hogy a szocializmus, mint tár­sadalmi-gazdasági alakulat tolvajokról vagy tolvajlásokról lett volna nevezetes? Ezt ma­ga a tollnok sem gondolhatta komolyan. Ha pedig tudatosan állított efféle ostobaságot, ke­vés ismerettel rendelkezik a múltról. Következésképp a rendszerváltoztatást követő immáron két és fél évtizedben keletkezett hazai állapotok el­képesztő voltát sem hajlandó beismerni.

A korabeli állítólagos „panamázók” - mértékek és összeg­szerűségek dolgában - alig­hanem „kéknyakkendős kis­dobosokhoz” mérhetők a szocialista rendszer anyagi bá­zisát különféle machinációkkal elvámoló „nagyágyúkhoz” ké­pest. A nehezen áttekinthető, suba alatti szerzések reneszánszát ugyanis az előző társadalmi rendszer felszámo­lása utáni időszak jelentette. A négy évtizednyi alkotó tevé­kenységgel létrehozott állami vagyon tömegét, melynek együttes értéke - hivatalos becslések függvényében - legalább 15-16 ezer milliárd forint volt, a szocializmust anno pumpáló, utóbb pedig a hú­sosfazék körül tülekedő álvörös honi újtőkések, no és az idegenbeli multitársak - jog­szabályi rendelkezésekkel kö­rülbástyázva - potom 2 ezer milliárd forintért „szerezték meg” maguknak. Az eredeti tőkefelhalmozás ürügyén ko­losszális vagyonok elherdá­lása, kisajátítása igencsak faramuci módon történt. „Magánosítás” fedőnévvel be­harangozott kvázi osztogatás - fosztogatás formájában valósult meg. Mivel a rendszer­váltáskor szinte jelszó volt, hogy az állam képtelen gyü­mölcsözően működtetni a va­gyont, vagyis rossz gazda, haladéktalanul magánkézbe kell juttatni. A potyalesők még vissza nem térítendő „kölcsö­nöket” is igénybe vehettek az ilyen tranzakciókhoz. Jelesül, hogy az állami tulajdont ké­pező termelőszervezeteket, üzemeket, gyárakat, üzleti és szolgáltató szférákat mielőbb megkaparinthassák.

Aztán következtek a hírhedt olajpanamázási ügyek. A köz­állapotok romlottságára utaló mesterkedések pedig azóta is gátlástalanul folytatódnak. Már-már naponta értesülünk milliárdokra rúgó korrupciós ügyekről, pénzügyi vissza­élésekről, sikkasztásokról, csalásokról, ingatlanspekulá­ciókról, s persze a különféle fantomcégek fizetési fegyel­met nem ismerő, azt meg­kerülő gyakorlatáról. Ez utób­biak már csak azért is fokozott figyelmet érdemelnének az illetékes hatóságok, ellenőrző szervek részéről, mert nagyon sok kis- és középvállalkozó tönkremenetelét, avagy áthidalhatatlanul nehéz anyagi helyzetét idézik elő.

Az iménti anomáliák isme­retében elmondható, hogy ha­zánk rendszerváltás utáni gazdaságpolitikájának története a kvázi szabadrablások törté­nete. A Tolvajok Köztársasága titulus igazából a mostani állapotára illene. Elképesztő, hogy miközben a társadalom tagjainak töredéknyi hányada összeharácsolt milliárdok bir­tokában gátlástalanul dőzsöl­het, a jobb sorsra érdemesült többség már-már annyira el­szegényedett, hogy az ün­nepnapok is csupán az öröm paródiáját jelentik számára.

Dr. Südi Bertalan

Hogyan lett SZTÁLIN ÓRIÁS?

Úgy, hogy gondolkodott a miérteken. Látta az emberek életét, és kereste az okokat. Papnak készült, és ott is azt látta, hogy az igazság valahol máshol van. Otthagyta a papi szemináriumot, és csatlakozott a munkásmoz­galomhoz. Kapott egy Marx-írást, majd a sors össze­hozta LENIN-nel, aki nagyon megkedvelte a fiatal Sztá­lint, mert fogékony volt szinte mindenre. Ezért gyakran megbízta különböző feladatokkal. Amikor a cári nyo­mozók elfogták, és vallatás közben korbáccsal verték a kikötött Sztálint: én Koba vagyok - mondta. A börtönből 6-szor szökött meg.

Lenin többször és tartósan kényszerült külföldön élni a többi vezetővel együtt. Sztálin volt az egyetlen a veze­tők között, aki nem volt emigrációban. Ő intézte a dol­gokat Lenin utasítása szerint. Ha valamit nem tudtak elintézni, Lenin azt mondta: majd Koba elvtárs elintézi. Amikor Lenin meghalt, a koporsójánál megfogadta, hogy végre fogja hajtani Lenin végakaratát, és meg fogja valósítani a szocializmust. Az Idegen szavak - 1953-ban kiadott Filozófiai Lexikonban le van írva, hogy Sztálin a harmonikus szocializmust akarja megvalósítani. És meg is valósította a két ötéves terv alatt. Időközben híreket kaptak Hitler háborús készülődéséről, és azon­nal hozzákezdtek a hadfelszerelés gyártásához. Úgy, hogy traktorok helyett tankokat, gépkocsikat, repülő­gépeket és sokmindent gyártottak óriási mennyiségben, igen rövid idő alatt. Minden létesítményt oda építettek, ahol a nyersanyag volt található, hogy a szállítás mini­mális költséggel elérhető legyen. Még erőműveket is úgy építettek meg, hogy a víz és a szén minél közelebb legyen. Hatalmas gépgyárakat, üzemeket, lakóépü­leteket építettek Szibériában, hogy a hátország nagy biztonsággal tudjon termelni a hadsereg ellátására. Ezek miatt alakult úgy a helyzet, hogy fizetést senki nem kapott. Mindenki étkezhetett, lakhatott, és amire szük­sége volt, azt vételezhetett. És mindenki tanulhatott, amire óriási szükség volt, mert rengeteg szakmát meg kellett tanulni az embereknek. Különösen, amikor fel­merült a háborús veszély, a férfiak a tank, a gépkocsi vezetését, a nők a traktor vezetését tanulták meg. És persze sok mást is, úgy, hogy az embereknek fizetni nem kellett semmiért, mert az állam mindenről gon­doskodott. Dolgozni kötelező volt mindenkinek, és ta­nulni is - volt olyan jelszó, hogy „aki nem dolgozik, az ne is egyék”. Az emberek nagyon boldogok voltak, mert mindenkinek volt mindene, amire szüksége volt.

Dudás György

A POLITIKA

A politika a társadalmi osztályok érde­keinek, céljainak és feladatainak az összessége. A hatalom megszerzése vagy megtartása. Lenin meghatározása szerint a politika a gazdaság koncentrált kifejeződése. A mai politikai gyakorlat az alacsony termelési állapotok tükröződése. Ennek a következménye, hogy a hatalom két eszközhöz folya­modik. Egyrészt zajlik egy sikerpropaganda, másrészt egy lejárató kampány. Van egy közös vonásuk, hogy mind a kettő hazug­ságon alapszik. A súlyos következmény hogy a társadalom, de még a családok is kettészakadtak. Ezzel az „oszd meg és uralkodj” elmélete valósul meg, aminek a következ­ményei kiszámíthatatlanok.

A hatalomért folyó harcban nem válogatnak az eszközökben, és szégyenszemre diplomás emberek méltatlan szavakkal támadják a másikat. Én valakitől azt hallottam, hogy az okos ember jellemzője az, hogy szerény. Az olvasóra bízom, hogy a mai politikai elitről bizonyítványt állítson ki. A parlamenti pártok a nagy sárdobálásban elfelejtettek választ adni arra, hogy mit akarnak tenni. A Fidesz 2010-ben egymillió munkahelyet és adó­csökkentést ígért. Az adócsökkentés a gaz­dagokra terjedt ki. A munkában állók száma meg úgy nőtt, hogy több százezren külföldre mentek, és elindították a közmunkaprog­ramot. Sajnos egyik sem növeli a nemzeti jövedelmet.

Szemfényvesztő a rezsicsökkentés, mert tudták, hogy a kőolaj, a gáz és a villamos ­energia világpiaci ára csökken, és ezt saját vívmányuknak igyekeznek feltüntetni. Az éhe­ző gyerekekről, a fagyhalál szenvedőkről, a nyomorban élőkről meg nem beszélnek.

Ez a kapitalista rendszer romokra épít új üzemeket, és ezt eredménynek tünteti fel. Ez a kapitalista politika csődöt mondott, már csak az a kérdés, mikor ismeri fel a magyar nép, hogy nagyon becsapták, és akkor „Elég volt!” felháborodással változást követel.

Horváth Sándor

SÜDI BERTALAN: HŰSÉG A MÚLTHOZ

Hűségem egykorú a múlt rendszerrel,

Munkáim örökre csak hozzá kötnek:

Hisz’ túl voltam már az aktív koromon,

Mikor a tőkés urak visszajöttek.

Mindent elvettek tőlem és tőletek

A szabadságról papoló ajserek.

„Csak” a nyakravalót adták át nekünk,

Szolgaság ósdi kellékét: a jármot.

Annak ódiumát nyögjük fásultan,

Mint nyomorba taszító valóságot.

Népünk intézte így a maga sorsát,

S most muszáj tűrnünk a zsákmányos hordát.

Meddig lesz ez így, magyar testvéreink?

A páriasorsot meddig viseljük?

Meddig lesz nekünk a pénz súlyos hiány,

S a gazdagoknak imádandó szentjük?

Mikor kiáltjuk közösen: nábobok,

Ne legyen ezentúl nyugodt álmotok!

Adjatok enni a sok éhezőnek,

Mert az éhezés kegyetlenné tehet.

Ha fellázít a hatalmatok ellen,

Bánni fogjátok, hogy megszülettetek,

Legyetek akár milliárdos nagyok,

A tömeg végül bosszút áll rajtatok.

RÖVID HÍREK

- A Hűtőgépgyártók Független Szakszervezete szerint az Electrolux Lehel Kft. nyíregyházi hűtőgépgyárában lét­számcsökkentéssel zárták a tavalyi évet, és az újat is azzal kezdték.

- Évente több száz milliárdnyi áfát igényeltek vissza Ma­gyarországon olyan külföldi cégek, amelyek adott eset­ben még képviselővel sem rendelkeznek idehaza. A pénzt leggyakrabban tüzetes ellenőrzés nélkül kapják.

- Februárban 3662 cég szűnt meg Magyarországon, ez minden idők második legrosszabb havi adata.

- Eddig 39 embert állítottak elő a rendőrök Budapesten azon rendelet alapján, amely szerint jogellenes az élet­vitelszerű tartózkodás egyes közterületeken.

Forrásanyag: pártunk „A Szabadság” című hetilapja.

GYÁSZHÍR

KÍGYÓS ALICE

aki 1969 óta volt a Magyar Munkáspárt tagja, életének 85. éves korában elhunyt. Aktív tagja volt a pártnak. Korában több alkalommal írt újságunknak beszámolókat az általa ismert emberek sorsáról. Tudta, hogy a rendszerváltozással csak a gazdagok nyertek, a szegények pedig még szegényebbek lettek.

Az idő elmúlhat, szállhatnak az évek,

De míg élünk, nem feledünk téged.

A MUNKÁSPÁRT Karcagi Szervezete

A kapitalizmus áldozatainak napjára, 2014. március 25.

Huszonöt év. De milyen huszonöt év! Az emberiség természetes vágya a fejlődés, a kibontakozás, az eredmények megélése. Ehhez képest az elmúlt 25 év az értelmetlen privatizáció, a nemzeti vagyon kiárusítása, az ország elsikkasztásának időszakaként kerül a történelem könyvekbe. 1989-90 előtt, a szocializmus időszakában Magyarország stabil, eredményesen fejlődő ország volt. A nemzeti ipart olyan korszerű nagyüzemek jelentették, mint az Ikarus, a Rába, a MOM és sok minden más. Minden magyar volt, minden a miénk volt. A mezőgazdaság ellátta az országot, bőven jutott kivitelre. A vidéki ember jobban élt, mint valaha. A szocialista Magyarország gazdasága biztos munkát, biztos megélhetést, kiszámítható és biztos holnapot adott nekünk, magyar dolgozó embereknek.

Ma már mindez a múlté. A tőkés rendszerváltás után az egymást váltó tőkés kormányok eladták az állami ipart, a kereskedelmet, a bankokat. A nemzeti vagyon nagy része külföldi tulajdonba került. Magyarország soha nem látott mértékű függőségbe került a nemzetközi tőke intéz­ményeitől.

1988-ban Magyarországon mintegy 2900 vállalat, rt., kft., és 180 ezer kisiparos, kiskereskedő működött, 1995-re a jogi személyiséggel rendelkező társaságok száma 110 ezer, az egyéni vállalkozók száma 850 ezer körülire emelkedett. Szétszakították a nagyvállalatokat, „szatócsüzletekké” tették a leghíresebb külkereskedelmi intézményeket.

Pillanatok alatt megszűntek a magyar gazdaságot húzó, jelentős exportot termelő, több százezer dolgozót foglalkoztató nagyüzemek. Köztük olyanok, mint a Csepel Vas- és Fémmű, az angyalföldi Magyar Hajó- és Darugyár, a Láng Gépgyár. Multifunkcionális bevásárlóközponttá vált a MOM, eltűnt a diósgyőri Lenin Kohászati Művek, kínai bevásárló piaccá vált a Ganz-MÁVAG, politikai gyűlések színterévé vált a Ganz Villamossági Gyár helyén a Millenáris kulturális központ. Romkertté vált a kőbányai Lampert. Nincstelenné vált egy sor település, mert megszűntek a helyi üzemek, éppen úgy mint a mezőgazdasági nagyüzemek.

A tőkés rendszerváltás után a mezőgazdasági szövetkezetek átalakításával és a kárpótlás bevezetésével szétzúzták a magyar mezőgazdaságot. Megszűnt a közösségi tulajdon és a háztáji közötti szerves kapcsolat. Az állatállomány harmadára csökkent. Olyan gazdasági ágak tűntek el, mint a cukorrépatermelés és a ráépülő cukorgyártás. Emberek ezrei váltak földönfutóvá, mert a nyírségi alma termelése megszűnt. Leállt a korszerű kukoricatermelési rendszer, talajtalanná vált a világhírű csávázott vetőmag program. Százezrek hagyták el az agrárszférát, a falu elszegényedett.

A gazdaság tőkés átalakítása azt is jelentette, hogy felszámoltak másfélmillió munkahelyet. Ezeket mind a mai napig nem állították helyre. Ezzel létrejött a mai kori Magyarország legnagyobb társadalmi gondja, a tömeges munkanélküliség.

Az életszínvonal visszaesett. Ma a magyar emberek az 1980-as évek elejének szintjén élnek. A társadalmi különbségek óriásivá nőttek. Magyarország néhányszázezer milliárdos, multimilliomos és sokmillió szegény országává lett.

De nincs ez másként a humán szféra szintjén sem. Kórházak tucatjait zárták be. A társadalom biztosítás bizonytalanná vált. Az újonnan munkába állóknak piacosított magánnyugdíj rendszerbe kellett belépniük. A tőke törölni kívánta az ingyenes egészségügyet. A betegségből való gyógyulást a „családi bukszára" akarják kiterjeszteni. A szociálpolitika is a tőkés rendszert szolgálja. Egyre kevesebb jut annak, akinek korábban a szociális juttatás egyfajta biztonságot hozott.

Lényegében megszűnt az ingyenes oktatás. Hazug az az állítás, hogy a tanulás lehetősége mindenki számára adott. Az ingyenességet felváltó „sajátos” ösztöndíj rendszer a tőke nagy trükkje.

Mai fiatalok már kezelni se tudják a szakszervezeti beutaló, a kellemes nyári úttörőtábor fogalmát. A tőke felélte a szociális intézményeket, privatizálták a táborokat, a sportintézményeket.

Éppen ezért a Munkáspárt a mai választási küzdelemben üzeni a társadalomnak:

Mi biztos munkát, biztos jövedelmet és biztos jövőt akarunk! A gazdagok gyerekeinek van munkájuk, van lakásuk. A mi gyerekeinknek kell munkát adni és lakást.

Mi nem fogunk hallgatni arról, hogy egyesek szétlopják az ország vagyonát. A Munkáspárt teheti ezt meg, mert mi nem loptunk, nem csaltunk, nem korrumpálódtunk.

Elég a korrupcióból, az állami bűnözésből! Legyen jogunk ellenőrizni és visszahívni a kép­viselőket és a kormányt! A dolgozó embereket képviselő szervezetek kapjanak egyetértési jogot az embereket érintő lényeges törvények és rendelkezések elbírálásában. Minden törvényjavaslatról kérdezzük meg a zuglói dolgozókat is!

Megadóztatjuk a milliárdosokat, a szupergazdagokat. Eddig mindent mi fizettünk, mi nyomo­rogtunk, most fizessenek ők! Ezt csak a Munkáspárt követeli.

Ebből a pénzből teremtsünk munkahelyeket! Mindenkinek legyen biztos munkája! Építsünk lakásokat! A kereskedelem legyen magyar! A bevásárlóközpontok magyar árut áruljanak! Legyen ismét miénk a mezőgazdaság!

Mi nem a külföldi vállalatokat fogjuk pénzelni, hanem a magyar vállalkozókat segítjük.

Költsünk a GDP 10 százalékát az oktatásra! Együtt formáljunk egy XXI. századi állami és közösségi felelősségen nyugvó közoktatást!

Ne a „családi buksza” döntse el a gyógyulásunk feltételét. A „közösből” biztosítsuk a GDP 10 százalékát az egészségügyre!

Mindenki számára még élvezhető életkorban alanyi jogon kell biztosítani a nyugdíjat!

A rendszerváltás áldozatainak minimálbérrel azonos nyugdíjbiztosítását fogjuk szorgalmazni.

Szolnoki veszteségeink a teljesség igénye nélkül:

Cukorgyár, Bútorgyár, Építőipar, Nyomda, Vagyesipari KTSZ, Állami Gazdaság, mezőgazdasági termelőszövetkezetek, Tejipar, Dohánygyár, Fafeldolgozó, MOL, Ruhaipar, Állatifehérjefeldolgozó, Gyógyszertári Központ, Tüdőkórház, Damjanich Uszoda, sporttelepek.

Magyar Munkáspárt