Kádár János emléke örökké a szívünkben él...
Nem feledtük el, pedig már 21 éve annak, hogy egy júliusi napon megszűnt dobogni a szíve annak a nemes és emberségben kiváló államférfinak, aki több mint három évtizeden keresztül szolgálta a magyar nemzetet. Történelmünk olyan negyedszázadában állt ő a párt élén, amely kitörölhetetlen nemzetünk életének lapjairól.
1989-ben egy nagy államférfitól, a XX. század nagy magyar politikusától vettünk búcsút, akinek a poklokat is meg kellett járnia, hogy töretlen hitével, mély elkötelezettségével később alkotni, vezetni tudjon.
Életének végnapjai a shakespeare-i sorokat idézi:
A rossz, mit az ember tesz, túléli őt;
A jó gyakorta sírba száll vele.”
Nem a túlélők kíméletlensége, igazságtalansága, sőt az utóbbi időben a gyalázkodása idézi fel bennünk e sorokat, hanem az el nem múló megrendültség és az azóta eltelt idők keserű tapasztalatai.
De Kádár János emléke nem tűnt el nyomtalanul. Tovább él. Kádár János halálának 21. évfordulóján, mi, a kisemmizettek, a megalázottak köszönettel és soha el nem múló hálával gondolunk rá. Emlékét kegyelettel megőrizzük, mert a dolgozó néppel összefogva egy olyan világért harcolt, ahol nem lesz úr és szolga, ahol a dolgozó megtanulja felemelni a fejét. Tanulhat, alkothat, tervezheti a saját és a gyermekei jövőjét, nem kell aggódni a holnapért.
Nem rajta múlott, hogy nem minden vált valóra. Ő, a nagy kompromisszumok és a rugalmas engedékenység híve, nem látta át – vagy ha átlátta, nem tudta megakadályozni –, hogy a nép által támogatott reformfolyamatokat megsemmisítsék.
A betegsége és a belső ellenség hatására az események függetlenedtek az ő akaratától, és végső soron félreállították őt. Ezeket a romboló tevékenységeket a belső ellenség és a tőkés Nyugat is támogatta, és ez már nem a nép érdekeit szolgálta. A döntések nyomán kihaltak, kifosztottak lettek a gyárak, szétzüllesztették a világszínvonalú mezőgazdaságot, és elszegényedett a dolgozó nép. A privatizáció útján eltulajdonították a nép vagyonát, és most egy újgazdag tőkés réteg uralkodik az ország felett.
Az ország jelenlegi helyzete nem ígér nyugalmas, kiegyensúlyozott jövőt. Mi, akik ismertük ezt az életet, nem felejtünk! Emeljük hát fel szavunkat a vesztesek érdekének védelméért.
Összefogva azokat kell támogatni, akik azért harcolnak, hogy legyen társadalmi igazságosság, és minden embernek adja meg a megélhetés az emberibb életmód lehetőségét, és erősítse meg a jövőbe vetett hitünket. Ezért küzd a Munkáspárt, és ezzel az elhatározással maradunk hűek Kádár János felejthetetlen emlékéhez.
A Munkáspárt Megyei Elnöksége és tagsága
Vörös Csillag alatt
(Vers egy ablakból)
Szerző: Balta Fruzsina
A Vörös Csillag alatt álltam,
Néztem, milyen szépen ragyog.
Néztem. Szívemen könny futott szét,
S kinyitottam az ablakot.
Most már befolyt hozzám a fénye.
Hallgattam. Sírt, a vére folyt.
Megjárta sokszor - most is járja
A sötét bugyrú, mély Pokolt.
Azt mondtam: "Kelj fel! Jöjj le hozzám!"
Éleszd újra a szíveket!"
Könnyein keresztül mosolygott.
"Nem! - mondta. - Most még nem lehet!
Itt áll romokban drága váram,
Ájult, a fala szétesett.
Építsétek meg újra kőből!
Legyen nagyobb és fényesebb!
Legyen tágasabb, mint volt régen,
Hajléktalan fölött tető,
Oltalom annak, aki gyenge,
Didergetőket melengető.
Legyen közös hajlék a váram,
Föleszmélt népek otthona!
Ha elkészül, meglátogatlak,
És nem is hagylak el soha."
(A szerző 15 éves gimnáziumi tanuló.)
Számonkérés
A Fidesz-MPP a kampány során erőteljesen hangoztatta, hogy számonkérést fog végezni, ha hatalomra kerül. A kormányra kerülés megtörtént, a számonkérés majd elválik.
Menjünk vissza egy kicsit az időben. 1998-ban a Fidesz alakított kormányt az FKGP-vel úgy, hogy a kisgazdapárt 82 kisgazda képviselőjelöltet léptetett vissza a Fidesz javára. Az Orbán-kormány nemcsak szerkezeti átalakításokra, hanem a külsőségekre is adott. 2000-ben megalakították az Országimázs Központot, amely sok elvhű barátnak adott jövedelmi lehetőséget. Ez akkor támadások középpontjába került, mert az állami ünnepségek szervezésére milliárdokat költöttek, amiből, gondolom, jutott is, maradt is.
A Fideszhez közelálló Ezüsthajó és Happy End Kft.-nek kiutalt milliókból jutott az ott tevékenykedő haveroknak. Ők az állami ünnepségek szervezéséért, a kormány tevékenységének dokumentálásáért kaptak százmilliókat. A „Fidesz-közelinek” tartott cégek eltüntetésére emlékezhetünk Kaya Ibrahimra és Josip Totra, a két külföldi munkanélkülire, akik tucatjával vásárolták meg a csődbe ment cégeket.
2002-ben az MSZP–SZDSZ kormány Keller László vezetésével az „elkövetett visszaélések” feltárására bizottság alakult. Évek múlva az ügyek úgy végződtek, hogy erkölcstelen volt, de bűncselekmény nem történt, amely nem minden ember igazságérzetével esett egybe. A magyar nép zsebéből kivett milliárdok szépen elúsztak, ki tudja pontosan, hogy kik jártak jól. Ezért kételyeim vannak afelől, hogy most majd helyreállnak az igazságérzetük. Van egy közmondás, miszerint a holló a hollónak nem vájja ki a szemét.
Erkölcsi alapja a számonkérésre csak a Munkáspártnak lehet, mert az elmúlt 20 év alatt a korrupciós ügyeknek az árnyéka sem vetődött rá.
Horváth Sándor
Az első csalódások
Hatalomra került a Fidesz-KDNP koalíció. Orbánék hívei azt remélték, hogy pártjuk a kétharmados többség birtokában azt teszik, amit akarnak. Mégis úgy tűnik, hogy a gépezet elakadt.
A parlamentben meg tudták szavaztatni a kettős állampolgárságot, a nemzeti összetartozásról szóló törvényt, megkezdődött a nemkívánatos szocialista állami tisztviselők leváltása, rövidesen sor kerül a korábbi alkotmány átdolgozása stb. Az őrségváltás sürgős volt, mert a párt támogatói zsíros pozíciókhoz akarnak mielőbb jutni.
Ám valljuk be őszintén, a szavazópolgárokat jobban érdeklik azok az ígéretek, melyek a lakosság szociális helyzetét lennének hivatva megjavítani. Már regnálásuk első napjaiban kiderült, hogy éppen azok az intézkedések szenvednek késedelmet, melyeknek kilátásba helyezése oly vonzóak voltak a lakosság számára, és amivel a Fidesz elnyerhette a voksok meghatározó többségét.
Adócsökkentést ígértek, de Orbánék bevallották, erre a közeljövőben nem kerülhet sor. A munkanélküliség felszámolását ígérték, de elismerték, hogy legalább tíz esztendőre van szükség ennek megvalósítására.
És ott van még a tandíjmentesség, az egészségügy ésszerűsítése, a közbiztonság megteremtése, több rendőr szolgálatba állítása, a honvédelem korszerűsítése, magasabb fizetés a pedagógusoknak, orvosoknak és mindenkinek, akinek a voksától remélhetik parlamenti fölényük biztosítását. Nyeregben vannak, immár sok kérdésben visszavonulót fújhatnak. Egyelőre nem kell tartaniuk attól, hogy támogatóik megvonják tőlük a bizalmat, mert a mézeshetek eufóriája még elködösíti előttük a távlatokat. Bíznak bálványukban, türelmi időt adnak neki, de az élet már csak olyan, hogy a türelem is elfogy egyszer, s akkor megkezdődik a bizalomvesztés korrodáló hatása.
Ezt elhárítandó, megindult az ideológiák gyártása: az ország a vég szélén áll (Kósa és Szíjjártó vizionálása), a Bajnai vezette kormánytól üres kasszát örököltek, kifizetetlen számlákat, eladósodást. Komolyan vették ígéreteiket – mondják –, de mindehhez sok pénzre van szükség, és mit tehetnek, ha az előző kormánytól csak csődtömeget örököltek? Mindenért a csaló, panamista szocialista kabinet a felelős, mely elsikkasztotta a nép vagyonát. Meg aztán itt van az árvíz, melyet Wesselényi Miklós óta nem látott az ország.
A helyreállítás, a kárvallottak anyagi támogatása milliárdokat emészt fel, s ezt valahonnan elő kell teremteni. Ez igaz, de itt nem erről van szó, hanem arról, hogy a szavazók megnyerése okán túlígérték magukat. Az érlelődő konfliktust újabb ámításokkal és – ha kell a diktatúra fokozásával igyekeznek majd elsimítani. Ez sok kockázatot rejt magában.
A dilettantizmusnak példái felvetik a kérdést: alkalmasak-e az „ifjútörökök” az ország szakszerű vezetésére? A kérdés költői. A burzsoázia támogatta a Fideszt, mert a szocialisták botlásai zavart okoztak a tőkés rendszer mechanizmusában, nem kétséges azonban, hogy a tömegek bizalomvesztése esetén az elit váltógazdasággal fogja a maga helyzetét stabilizálni.
Hegedűs Sándor
Akik nem mondják, hogy soha
Bizonyos személyiségektől gyakran hallottam olyan vélekedést, hogy „ a politikus soha ne mondja azt, hogy soha”. Szerintük a politikus számára nem létezik változtathatatlan, magyarázatra szoruló sarkigazság, érvényességében független álláspont, önálló akarat, törekvés. Neki mindig az adott helyzet függvényében kell orientálódnia, nyilatkoznia, cselekednie, valamit támogatnia vagy elutasítania. Függetlenül attól, hogy mit gondol, milyen elvi álláspontot képvisel egyénileg. Felszínessége és sajátossága miatt célszerű vitatkozni az efféle nézet kiötlőivel. Egy-egy párt alapértékeit elvi következetességgel képviselő politikus nem adhat hitelt az ilyen okoskodásnak.
Ugyanis csak akkor nyilatkozik, cselekszik követelményszerűen, ha körülményektől függetlenül vállalja meggyőződését, alapvető dolgokban soha nem alkuszik meg, nem tesz engedményeket. A politikai taktikát még abban az esetben sem hajlandó elvtelen taktikázásra felcserélni, ha anyagi, netán egzisztenciális hátrány érné miatta. Az utóbbi húsz esztendő eklatánsan igazolja, hogy mindmáig milyen kevés hitelesnek tekinthető politikus egzisztált Magyarországon. Talán mert megélhetésiek, s fizetett „forradalmárokként” az így szerzett anyagiaknak, egzisztenciális lehetőségeknek hódoltak. Ezzel magyarázható, hogy nagyobb gázsi, bizonyos magasabb tisztség fejében bármikor készek „lépésváltásra”, következésképp korábbi meggyőződésükkel szembefordulva képesek más színű köpönyeget magukra ölteni. Aszerint, hogy egy-egy újabb politikai széljárás milyen előnyökkel kecsegteti őket. Korábbi ateistákként az ilyenek még vallásosság mímelésére is hajlandók.
A politikusok közül számosan – társadalmi-közösségi érdekekre hivatkozva – igyekeznek aktuális átvedlés vállalásával politikai pecsenyéjüket sütögetni. Kétségbevonhatatlan bizonyíték volt rá a magyar szocialisták hajdani elvtelen mutációja. Emlékezzünk csak az 1989. októberi (ún.: pártalapító) kongresszusukra. Az új névvel alakult pártjuk „születési anyakönyvi kivonatába” a demokratikus szocializmust” jegyezték be. Mint az MSZMP-n belüli reformtörekvések „örökösei”, egyaránt magukénak vallották a humánus és demokratikus értékeket, valamint a szocialista és kommunista mozgalom időtálló hagyományait. Ezzel szemben az 1990-es (tehát a második) kongresszuson egy másféle identitást fogalmaztak meg. Az MSZP vezetői ekkor határozottan szembefordultak a szocializmus rendszerével, és döntöttek a kapitalista orientáltságú párttá alakulásról. Minderre kizárólag azért kerítettek sort, hogy a kádári érában egzisztált pártprominensek a gazdasági és a politikai hatalom részesei maradhassanak.
Persze egyéb politikát művelőknél is tapasztalhattunk látványos metamorfózist. Leginkább az olyanok részéről, akik egyféle szennyes gúnya gyanánt cserélték le futtató pártjukat, hogy aztán számukra ígéretesebb politikai közösség szószólóiként vállaljanak újabb politikai szerepet.
Az effélék valóban nem mondták, de miért is mondták volna, hogy „soha”.
Südi Bertalan
Pártunk tagjainak figyelmébe
Az olyan szavakra, hogy baloldali kommunisták vagy balliberális – nos, ezekről ne reméljenek semmi jót, mert egyik sem igaz. Tudnia kell minden tagunknak, hogy amikor Marx és Engels tagja lett az Igazak Szövetségének, és Marx lett az elnök, a Szövetség vezetősége megbízta őt azzal, hogy készítse el a programot, amit Kommunista Kiáltvány címen hirdettek meg. Ezzel egy időben meghirdették a jelmondatukat is. „Világ proletárjai, egyesüljetek!”
Amikor megismerték a Kiáltvány tartalmát, az addigi vezetők mind elhagyták Marxot. Vagyis az összes liberális elhagyta őt, annyira, hogy sokáig nyomorban élt a családjával együtt. Semmilyen címen nem segítettek rajtuk. Később Engels támogatta őket, amíg a Tőke I. kötete meg nem jelent.
Tehát a liberálisok ma is gyűlölik a kommunista eszmeiséget, a kommunistákat a szocializmusokkal együtt. A balliberális címkét magukra ragasztották, mert ők mindig a napos oldalon szeretnek tartózkodni, mint a piaci légy. Ugyanis a liberálisoknak semmi közük a baloldalhoz. Mert ők mindig az uralkodók oldalán foglaltak helyet, akármilyen kizsákmányolók voltak. Csak kevesek tudták megtenni, hogy ne az elnyomó burzsoák oldalához tartozzanak. Igaz, hogy azok is zsidó emberek voltak, de nem liberálisok. Ezért nem szabad zsidózni, mert a világ nagy gondolkodóinak többsége között zsidó emberek is vannak. Mind megvetették az elnyomókat, a lelketlen kizsákmányolókat. Ők mindig az elnyomottakért küzdöttek, a szegényekért, a szenvedő milliókért. Innen ered a baloldal, vagyis voltak az elnyomók, az élősködők és a kiszolgáltatott milliók, akiknek mindenben igazuk volt. Így jött létre az Igazak Szövetsége. És mivel a kommunista szó is Igazat jelent, Marx ezért hirdette meg a világ munkásosztályának programját: a Kommunista Kiáltványt.
Marx, Engels és Lenin nagy igazságát a mai kapitalista rendszerek az egész világon igazolják. Aki a baloldali kommunisták érdekében kíván szólni, kérem, olvassa el Sayers-Kahn könyvét. És nézze meg: az SZKP XX. és XXI. kongresszusa között több mint egymillió párttagot vettek fel. Vagyis a Gulágról kiszabadítottak közül igen sokan a párt minden szintjére beépülnek. Akiket belülről és kívülről is igen sokan segítettek. Így egycsapásra összeomlottak az európai szocialista országok. Vagyis nem megbukott, hanem megbuktatták.
Óvakodjatok a halálos ellenségeinktől.
Dudás György, Budapest
Búcsúzás és emlékezés egy kivételesen elkötelezett kommunista embertől: Lugosi Lászlónétól
Politikai elkötelezettsége fiatal korában kezdődött. 60 éve töretlen hittel volt tagja a kommunista pártnak. 90 éves koráig Nagykörű községben élt, ahol tisztelték, becsülték.
Munkásember volt, hétköznapi munkát végzett, mint sokan mások. Ő is közkatonája volt a pártnak, de olyan közkatonája, aki világosan tudta és értette a párt céljait. Mindig tudta, hol a helye, és mit kell tennie. Mivel képes volt saját szemével tisztán látni a valóságot, mindig számíthattak rá.
Az elmúlt öt évben került Szolnokra a lányához, mivel megbetegedett, és ápolásra szorult. Nagyon régóta ismertük egymást. Földim, elvtársam, barátom volt. Igaz, gyakran nem találkoztunk, de ha igen, beszélgetésünk tárgy mindig a párt helyzete volt.
Nagykörűben egy 60 fős NATO-ellenes gyűlésen hallottam felszólalni. Lényegében a vitát ő nyitotta meg. Kemény, következetes, őszinte és nagyon melegszívű, segítőkész ember volt. Hat gyermeket nevelt fel baloldali szellemben. Még 27 évi munkaviszonyt is szerzett magának. Több mint 22 évig volt özvegy, férje szintén kommunista volt, akinek édesapját a Héjjas-különítmény kivégezte.
Amit idáig leírtam, tudom, hogy közülünk sok elvtársra elmondhatóan igaz. Lugosi Lászlónét kivételesen azért tartom nagynak, mert végig nemcsak szolgálta a pártot, hanem féltette is. Féltette a felhígulástól, hogy elveszíti politikai erejét, kommunista jellegét. Erre a veszélyre gyakran figyelmeztette a községi párt vezetőségét. Kérte őket, hogy alaposan nézzék meg, hogy kik és milyen emberek kerülnek a párt tagjai közé. Véleménye szerint csak olyan embereket kell felvenni a soraikba, akikkel gazdagodik a párt. Mennyire igaza volt. Hét évvel halála előtt találkoztunk, és visszatért erre a témára, mert a községben is bekerültek a pártba, akik csak érdekből jöttek, hogy a munkahelyükön előbbre jussanak – és hol vannak most?
Ebből a politikai magatartásból nagyon sokat tanulhatunk. Igaz ez jelenleg is, és ki kell tartani, vigyázni kell a pártra, a végsőkig harcolva az egységért, az eszmei elkötelezettségért.
Kitűnő kommunista volt, büszkék lehetünk rá valamennyien.
Donkó Jolán
Gazdaságpolitikai és sport hírlevél
Néhány gazdasági adat a rendszerváltás előtti és azutáni időkből
A rendszerváltó pártok, meg a tőkés gazdálkodás tiszteletére szerveződött újabbak is, a szocializmus építésének legfőbb gazdasági kudarcát az 1990-re kialakult 20,39 (nettó 14,9) milliárd USD államadóssággal bizonyították, bizonyítják. Az MNB először 1976-ban vett fel hitelt 5,9 %-os kamattal a nagyobb üzemű gazdasági hatékonyság növelése céljából. Ám a kamatráta (História 2008 6/7. szám) 1981-re 14 %-ra emelkedett.
Nem kétséges, hogy a több mint kétszeres kamatráta-emelés a Nyugaton akkor zajló olajválság (világválság) következménye is volt, mely súlyosan megnövelte terheinket. Megszigorításként a korábbi folyamatos életszínvonal emelésének helyére belépett az elért színvonal megőrzésének feladata. Ám a gazdaság fejlesztése nem került le a napirendről.
A Közgazdasági Szemle 1990. januári számából arról tájékozódhatunk, hogy nemcsak korábbi önmagunkhoz, de másokhoz viszonyítva is növekedett a gazdaságunk hatékonysága. Például Nagy-Britannia egy főre jutó GDP-je 1937-ben, az utolsó békeévben még majdnem négyszer (3,65) múlta felül a Magyarországét, 1960-ban nem egészen háromszor, 1980-ban meg nem egészen kétszer. Ez utóbbi értéket 1986-ban is megőriztük.
Lassúbb ütemben, de a rendszerváltásig évi átlagban az 1,7 %-os GDP-növekedést tartottuk, miközben Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország, Belgium is ez idő tájt 2 % alatt teljesített.
Az ÁSZ felmérése szerint a rendszerváltáskori hitelállomány mögött az állam valós vállalkozási vagyona állt, melyet leértékelt áruként 53 %-os veszteséggel adtak el, jelentős mértékben külföldieknek is. A Népszabadság 2009. március 31-ei számában közölt tájékoztató szerint hazánk ipari termelővagyona az OECD országok között a legmagasabb, 63 %-os arányban külföldi tulajdonban van. A privatizációs műveletekben a rendszerváltóknak már nem egyforma a felelőssége. A rendszerváltás óta húsz év telt el. Lehetséges tehát a 2009-es évvel záródó elmúlt húsz esztendő fontosabb gazdasági adatait hasonlítani az 1990-es évvel záródó előző húsz esztendőhöz.
A mögöttünk hagyott évek során a Közgazdasági Szemle, a Népszabadság megjelent számaiban közölt gazdasági adatokat használtam fel az alábbi összehasonlításhoz:
a) A GDP átlagos évi növekedése az 1990 előtti húsz esztendőben 4 %-os, míg a 2009-ben záródó húsz esztendőben csak 1 %-os. Az 190-se GDP-szintet csak 2000-re értük el.
b) Az agrárium GDP-ből való részesedése 1989-ben 15,9 %, 2008-ban 3 %. Az akkor világszínvonalon álló agráriumunk a rendszerváltás előtti tíz esztendőben önfinanszírozó volt, egyedüliként a fejlett mezőgazdasággal rendelkező országok között. Hiszen a költségvetésbe többet fizetett be, mint amennyit onnan támogatásként kapott.
c) A népgazdaságban foglalkoztatottak száma az 1990-es évet megelőző húsz esztendő alatt 400 ezer fővel emelkedett. A rendszerváltás utáni húsz esztendőben meg egymillió fővel csökkent.
d) A multinacionális cégektől 20 év során befolyt bérleti díjak és adók összegét több mint 6 ezer milliárd forinttal meghaladta a multiknak nyújtott adókedvezmény összege.
e) A mostani hitelállomány több mint hatszor múlja felül az 1990. évit. Összege kb. 130 milliárd USD, melyből a lakossági devizahitel (ilyen a rendszerváltás előtt nem volt), kb. 40 milliárd USD.
f) Megjelent a mélyszegénység szindrómája, amely történelmileg is igazoltan a tőkés rendszer alábbi specifikus tulajdonságaiból fakad:
1. Változó létszámmal állandó a munkanélküliség.
2. Hatalmas méretűek a jövedelem- és a vagyoneloszlás egyenlőtlenségei.
3. Válságok 8-12 évenként, melyek legkegyetlenebbül a csak munkaerejükkel rendelkezőket sújtják.
Az országgyűlésekbe igyekvő Fidesz, Jobbik, MDF, SZDSZ, LMP a tőkés rendszer hívei. A baloldalinak fémjelzett MSZP stratégiájában nem ellenfele a kapitalizmusnak. Különben is a felsorolt pártok mindegyike humanitásból, szolidaritásból vagy csak taktikából több-kevesebb juttatást ígérnek is a mélyszegénységben élőknek. Új munkahelyek megteremtését is vállalják. Bővülhet is a jótékonykodás. Ez persze nem semmi! De mögötte a súlyosabb társadalmi megrázkódtatás megelőzésének tőkés érdekei állnak. Jönnek létre új munkahelyek, és szűnnek meg, mely folyamatban nem áll elő pozitív arány a munkavállalók javára, mert a munkaerőfelesleg a kapitalizmusban profitérdek, mert leszorítja a munkabéreket. A nyugati fejlett országokban mindenütt vannak ingadozó létszámmal – nem a saját hibájukból – munkanélküliek, hajléktalanok.
A rendszerváltást megelőző évtizedekben a társadalmi tulajdon gazdasági biztonságot, tisztes megélhetési lehetőséget adott a dolgozni akaróknak. A KMK intézménye meg erős gátnak bizonyult a munkakerülőkkel szemben.
A magasabb kereseti lehetőségek nemcsak a végzett munka mennyiségében, de egyre inkább a követelményként állított tudásszint eredményeként realizálódhatott.
Mindenkinek csak a saját akaratán múlott a magasabb tudásszint megszerzése felnőtt korban is, mert a felnőttoktatás pénzügyi feltételeit is a költségvetés biztosította. Végletes gazdasági ellehetetlenülés az állami vállalatok dogozóit nem fenyegette. De az ipari, valamint a mezőgazdasági termelőszövetkezet sem küldte küldhette el tagját azért, mert romlottak a piaci viszonyok.
Az állam részéről figyelmet érdemelnek, melyből nem maradhatnak a kis- és középvállalkozások sem, mert a munkaerő foglalkoztatása szempontjából a globális viszonyok között is szorosabban kötődnek országunkhoz, mint a multik. Tapasztalhatjuk, hogy a válságból való kitörés a tőkés rendszert is készteti: részleges államosításra, a bankforgalom szigorúbb keretekbe szorítására, az adóparadicsomok korlátozására stb. Ezek hosszabb távon szolgálhatják a csak munkaerejükből élők érdekeit is. Ám az elmúlt században a Nyugat országaiban, az ismétlődő válságok után bekövetkező gazdasági javulás nyomán a neoliberalizmus mindig felszámolni igyekezett a korábbi eredményeket.
Mindez nehezen vagy részben sikerült, és az újfasizmus sem juthatott szerephez ott, ahol a kapitalizmus egyetlen stratégiai ellenfele, a kommunista párt, a tényleges baloldal – bent volt a parlamentben.
Szurcsik István, Túrkeve
Nagy sikerű Munkás Kupa
Túrkevén az országban egyedülálló, a munkásszolidaritást nevében is kifejező kispályás labdarúgótorna tizenhatodik alkalommal biztosított egész napos juniálist a focikedvelők népes táborának. Jóllehet az árvízvédelmi készültség és a hőségriadó visszatartott néhány benevezett csapatot a részvételtől, de a megjelentek lelkesedését semmi sem nyomhatta el. Egyébként pedig a bajnokságon szépszámú együttes jelent meg: hét női és tizenkét férfi csapat. A sporteseményt ez alkalommal is a verseny szülője, bábája, dadája: Csajbók Ferenc tanár vezényelte le.
A torna az ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét. A tettrekészséget fokozta a Munkáspárt elnökségét és a torna fővédnökét képviselő Gilicze Attila lelkesítő beszéde. A kieséses rendszerű versenynek a szakközépiskola és a Petőfi iskola adott otthont. A tikkasztó hűségben Kalmár Lajos büféje jelentette az oázist.
A döntőkre a kora délutáni órákban került sor. A végeredmény előbb a női műfüves pályán született meg: 1. Szolnoki Honvéd SE, 2. Szolnoki Góliát, 3. Dévaványa.
A bajnokcsapat a Munkáspárt megyei Nőszövetségétől vándorkupát kapott, míg a kísérő serlegét az egri Prokaj Bt. ajánlotta fel. A legtöbb gólt Szívósné Bozsó Renáta lőtte, tárgyjutalommal térhetett haza. Az érem és az oklevél mellé a dobogós helyezett hölgyek egy-egy szál virágot is kaptak a kevei Pápay virágboltos jóvoltából. A legmesszebbről érkező Jászkisér lányai pedig a Kevi Apartman és Strandfürdő vendégszeretetében részesültek.
A férfimezőny helyezettjei: 1. Buga Falatozó (Túrkeve), 2. Árpád Söröző (Kisújszállás), 3. S 99 Törökszentmiklós. Gólkirály: Kerékgyártó Tamás (a bajnokcsapatból).
A jutalmak átvételét kísérő sugárzó tekintetek a nap minden fáradalmát feledtették. A díjkiosztásnál a csapatok nemcsak egymást tapsolták meg, de a futballbírói grémiumot és a rendezőket is vastapssal jutalmazták. Ez inspirál bennünket a jövő évi Munkás Kupa megrendezésére.
