Jászkun Munkás, 2010. szeptember

A Munkáspárt indul az önkormányzati választásokon

A Munkáspárt elnöksége és megyei elnökei július 26-án úgy döntöttek, hogy a párt elindul az idei önkormányzati választásokon. Ez azt jelenti, hogy a Munkáspárt mindenütt állít jelölteket, ahol ez lehetséges. A Munkáspárt célja az, hogy a lehető legjobban bemutassa a Munkáspárt politikáját, kihasználva a választások által kínált lehetőségeket. Meg kell őrizni eddigi pozícióinkat, hangzott el a tanácskozáson. Egyetértés volt abban, hogy a Munkáspárt nem köt szövetséget a polgári pártokkal, sem az MSZP-vel, sem a Fidesszel, bár voltak ilyen megkeresések.

Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke elmondta, hogy a Munkáspárt nem helyesli a választási törvény megszigorításait. A parlament meghagyta a kopogtatócédulákat, amelyek nagyon sok vitát és ellenérzést váltottak ki. Kisebbé tette az önkormányzati testületeket, amit a Munkáspárt üdvözöl, de jelentősen megnehezítette a jelöltállítás és a bejutás lehetőségeit. Ez viszont a Munkáspárt megítélése szerint nem jó, mert így számos társadalmi érdek, érzés nem jut el sem a parlamentbe, sem az önkormányzatokba.

Elfogadhatatlan például, hogy Budapesten a főpolgármesteri jelöltséghez két hét alatt 28 ezer ajánlócédulát kell összegyűjteni. Valójában a nép nem szólhat bele érdemben saját sorsa eldöntésébe, hiszen csak a sok pénzzel rendelkező parlamenti pártok jelöltjei között válogathat.

A párt elnöke szólt arról is, hogy az idén egy másik fontos eseményt is le kell bonyolítaniuk, a Munkáspárt következő kongresszusát. A munka elindult. Megyénkben is megkezdtük a szervezőmunkát, pártunk vezetése a tagság véleményének kikérése után a javasolt jelölteket és az aktivistákat felkészítette. Augusztus 17-én a kopogtatócédulák gyűjtése is megkezdődött.

Kérünk minden párttagot, aktivistát, hogy a fenti feladatok végrehajtásában bekapcsolódva továbbra is tegyenek meg mindent, hogy a munkánk sikeres legyen. Szavazataikkal segítsék, hogy a Munkáspárt képviselői bejuthassanak az önkormányzatokba.

Megyei Elnökség

A Magyar Kommunista Munkáspárt Szolnok városi és megyei képviselő-jelöltjei a 2010-es helyhatósági választáson
Szolnok, 1. választókörzet	Koczka Béla
Szolnok, 2. választókörzet	Dikó Miklós
Szolnok, 3. választókörzet	Gulyás László
Szolnok, 4. választókörzet	Dr. Fehér Lajos
Szolnok, 5. választókörzet	Bencsik Mihály
Szolnok, 6. választókörzet	Lovász Sándor
Szolnok, 7. választókörzet	Seller István
Szolnok, 8. választókörzet	Nagy Endre
Szolnok, 9. választókörzet	Fekete Sándor
Szolnok, 10. választókörzet	Szilágyi Sándor
Szolnok, 11. választókörzet	Donkó Jolán
Szolnok, 12. választókörzet	Bánvölgyi Attila
Jászárokszállás	Csányi László
Jánoshida	Kun József
Nagykörű	Póta Lászlóné
Kőtelek	Szász Sándor
Szászberek	Szijjártó Mihály
Cibakháza	Balla József
Martfű	Pozsonyi Péter
Túrkeve	Csajbók Ferenc
Karcagon, Mezőtúron, Kisújszálláson és Tiszafüreden több jelölt indítását tervezzük.

Keresztek

Bizonyára másoknak is feltűnt már, hogy némely honi ünnepeink alkalmával olyképpen hullanak a különféle jelzős keresztek, miként katonáéknál a rendfokozatgyarapító csillagok szoktak potyogni.

Van közöttük Magyar Köztársasági Érdemrend nagy- és középkeresztje csillaggal és anélkül, arany és ezüst, tiszti kereszt, polgári és katonai tagozatos, a lovagkereszt különféle tagozatai stb. változat.

Öltözékre tűzhető és vitrinbe helyezhető díszdobozos kellékek gyanánt adományozzák ezeket. Érdemekért, kiváló teljesítményekért, olykor pedig bizonyos életművek elismeréseként.

Persze többnyire valamilyen sarzsival rendelkező s jobbára ismert honpolgároknak, alkalmasint külhoniaknak adnak át efféle elismeréseket az ország közjogi, miniszteriális vezetői. Így történt ez a nemzeti szerencsétlenséggel felérő rendszerváltás utóbbi húsz esztendejében.

Aligha csak nekem tűnt fel, hogy fizikai munkakörben dolgozóknak nem osztottak semmilyen kitüntetést. Az elismerésben részesítendők jegyzékének összeállítása közben szisztematikusan „megfeledkeztek” róluk. Holott valójában ők az ország szükségleteinek, a létfenntartáshoz nélkülözhetetlen anyagi javak döntő hányadának előállítói.

Az „átkossá” degradált szocialista társadalmi rendszerben bezzeg a kétkezi munkának is becsülete volt. Abban a „fogd meg melóért” is adtak állami, miniszteri és munkahelyi kitüntetéseket. Sőt, a kitüntetésre szánt érmek jelentős hányada a munka nevét viselte. Sokan emlékszünk még a Munka Érdemrend különböző fokozataira, a Munka Vörös Zászló Érdemrendre, a Szocialista Munka Hőse, vagy a Kiváló Munkáért kitüntetésekre. A mai uraink tudhatnák: ezekkel a fizikai dolgozókat is megtisztelték.

Azt valószínűsítjük, hogy azért van most másként, mert a polgári társadalmi rendszer miniszteriális személyiségei felismerték, hogy a proletársorba taszítottaknak fölösleges lenne újabb kereszteket adományozniuk. Hiszen tudják, hogy legtöbbjüknek van már keresztje.

Az övék sorskereszt: a szegénység, a nyomor, a tartós munkanélküliség, a kiszolgáltatottság, a bizonytalanság, a jövőtől való rettegés, a hajléktalanság és a Budapest néhai Sipőcz nevű főpolgármesterének ingyenkonyhájánál anno tolongók mintájára csoportosuló szerencsétlenek keresztje, amit az úri Magyarország legújabb kori tőkéscsoportjai, nábobjai és a polgári rendszer regnáló politikusai a szocializmus felszámolása óta eltelt húsz esztendőben raktak a nélkülözésre kényszerített tömegek vállaira.

Önmaguk és családjuk sorscsapásaként cipeltetik velük a kapitalista rendszer elembertelenítő keresztjét, hogy súlyos megpróbáltatások szenvedő alanyaiként utódaikra örökíttessék a testet-lelket fertőző szegénységet és nyomort. Mivel az érdemkereszt és a sorskereszt nem lehet egymással adekvát – hiszen a tőkés állam kibékíthetetlen ellensége a kétkezi dolgozóknak –, több millió állampolgár számára soha nem dukál állam által adományozott kitüntetés. A munkanélküli tengődők sorsában osztozó százezrek pedig annak örülhetnek, hogy a fölöslegessé válók családi kitartottjaiként egyáltalán létezhetnek.

Dr. Südi Bertalan

A baloldalról

A kampány során Mesterházy Attilától, az MSZP miniszterelnök-jelöltjétől a TV-ben leadott reklám során többször hallottuk, hogy ő a baloldal miniszterelnök-jelöltje. Véleményem szerint tájékozatlan, vagy szándékosan meg akarta téveszteni a választópolgárokat.

Érdemes egy kicsit visszamenni a munkásmozgalom történetében, abból a célból, hogy baloldal fogalmáról tiszta képünk legyen. „A baloldal a politikában általában a reakcióval szemben álló erők, pártok, személyek összességének elnevezése.” A baloldal legnagyobb ereje a munkásmozgalom. Az egész baloldal legkövetkezetesebb ereje a kommunista pártok.

Az ismereteim szerint ma a baloldal fogalmában három tényezőt állítok.

1. Tőkésellenes.

2. Végső célja a közösségi társadalom.

3. A Kádár Jánoshoz való viszony.

Az MSZP a tőkésosztály kiszolgálója. Vezetői között sok, aki maga is tőkés. A közösségi társadalomról hallani sem akar. Kádár Jánostól elfordult, helyette a Vologya fedőnevű KGB-s ügynök Nagy Imre örökösének vallja magát.

Ezért nem tartom az MSZP-t baloldali pártnak, főleg nem kommunistának. A téma kapcsán úgy érzem, írni kell a kommunista szóról is. Nap mint nap halljuk, hogy szidják a kommunistákat. Egész biztos, hogy ilyenkor az MSZP tagjaira gondolnak. Ők nem kommunisták, nem is voltak azok soha sem, legfeljebb tagjai voltak érdekből az MSZP-nek. Aki ilyen formában kommunistázik, az politikai analfabéta, vagy szándékosan akarja lejáratni a kommunista szót. Arról nem is beszélve, hogy eddig a világon egyetlen országban sem volt kommunizmus, ezért az ezzel kapcsolatos kijelentések szintén nagyfokú tájékozatlanságról tesznek tanulságot. A kommunizmus egy társadalmi-gazdasági alakulat, a kommunista szó személyhez kötődik. „Kommunista: kommunista párt tagja, aki meggyőződéses marxista-leninista, a kommunizmus ügyéért harcol, aktívan működik valamely pártszervezetben, és betartja a pártszervezeti szabályokat.”

A politikai élet szereplői jó volna, ha tehetségük lehetővé teszi ezt, figyelembe vennék.

Horváth Sándor

Emlékezzünk, hogy 1939. szeptember 1-jén tört ki a II. világháború

Ballada Heller István magyar honvédről

(A tragikus sorsú 2. magyar hadsereg és apósom emlékére)

István is elment a háborúba,

Ahová sok ezer társával küldték:

„Dicsőség jár érte”, mondogatták –

„Harcotokra mindig legyetek büszkék!

Hazát mentek védeni, oroszok ellen”

Hazudták küldőik fennen magyar nyelven.

„Visszatértek onnan”, ígérgették,

„Mire a fákról a levelek lehullnak.”

Ők meg masíroztak énekelve,

S „nekivágtak” az ismeretlen útnak.

Múlott az idő, a hónapok sorjáztak,

De hazajövetelre hiába vártak.

Ádáz harcok közben Voronyezshez értek,

Tüzeltek rájuk az orosz „Katyusák”,

Ágyúk dörögtek, a golyók süvítettek,

S árkot ástak maguknak a katonák.

Voronyezs lett a magyarok Sztálingrádja,

Don-kanyar pedig sok ezer honvéd sírja.

Bomba robbant István közelében,

Gödröt tépett a lőállása mellett,

Roncsolt testtel félrekúszott lassan,

S halkuló hangon búcsúzkodni kezdett.

Miközben a föld lecsorgó vérét nyelte,

E bús katonadalt zokogta a lelke:

„Harcok mezején,

Hazámtól ennyire távol,

Itt, ahol senki sem gyászol,

Itt halok meg én.

Nem lesz egy tenyérnyi föld se

Kopár síromon, elesett

Katonák teste lesz a vánkosom:

Ahová le fognak tenni,

Síromra nem borul senki, senki, aki él,

Tavasz se fakaszt rám zöldet,

Elhordja rólam a földet, messze majd a szél...”

Mielőtt halála érkezését vélte

Végső szavaival családját idézte:

„Valahol ott messze, szép Magyarországon

Van három gyönyörű kicsi gyermekem,

(Ilonám, Juliannám, Jánosom).

Van jó feleségem, hervadó virágom,

Őket mindenkinél jobban szeretem.

Ha lakó leszek majd egy fényes csillagon,

Örök nyugalomban csak velük álmodom.”

Így ért véget István katonaélete,

Őrzi őt utódai emlékezete.

Südi Bertalan

A Munkáspárt 2006 és a baloldali összefogás

A közelmúltban a Népszabadság cikket közölt Vajnai Attila (a 2006-os párt elnöke) tollából. Gondolatai nagyobbik felével azonosítani tudnám magam, ha az összefogás kereteit jól szabná meg. E tekintetben azonban nem tud szabadulni olyan sztereotípiáktól, amelyeknek valódiságát az elmúlt húsz esztendő naponta cáfolta meg. Ő az MSZP-vel mint baloldali párttal számol, pedig tudnia kell (tudja is), hogy már indulásakor sem volt az. Egy párt jellegét ugyanis nem programja, hanem tettei alapján kell megítélnünk. Ilyen alapon Orbán Viktor társulatát is lehetne baloldalinak minősíteni. Nem vall politikus alkatra, ha ezt nem látja be.

Ugyanakkor a Magyar Kommunista Munkáspártot nem említi az összefogás tényezői között. Vagyis az MSZP-vel igen, velünk nem kíván együttműködni. Azonnal gyanússá válik egy „baloldali” tömörülés, amennyiben onnan kirekesztik a kommunistákat. (Nem szolgálja igazán az ügyet, ha nem tud felülemelkedni sérelmein.) A szövetségeseknek egy adott cél kijelölésénél nem kell feltétlenül mindenben egyetérteniük, de az alapvető kérdésekben nem lehet közöttük releváns nézetkülönbség.

A koalíció jellegének meghatározásánál fontos lenne megfogalmazni az együttműködés stratégiai céljait is. Mi nem számolunk az MSZP-vel, ha egy baloldali tömörülés létrehozásán munkálkodunk, de akkor igen, amikor egy antifasiszta koalícióról van szó. Mert ez esetben a demokráciát kell közösen védenünk a fasizmussal szemben. Ekkor azonban a Fideszt is figyelembe kell vennünk.

Vajnai Attila írásából nem derül ki egyértelműen, hogy mi lenne az együttműködés célja. Ám akármelyik feladatot tűzi is maga elé a 2006-os párt, a Magyar Kommunista Munkáspárt nem mellőzhető, ha valóban a baloldaliakat kívánja összefogni. Vajnai Attila olyan frázisokat jelöl meg, melyek megtalálhatók bármely pártnál (esetleg a megfogalmazásnál lelhetők fel bizonyos eltérések), nem elég konkrétak ahhoz, hogy félreérthetetlenek legyenek.

Ideje lenne minden baloldali pártnak, szervezeteknek lépnie a közös cél érdekében, mert ez a feladat idő- és munkaigényes, a tétovázás pedig súlyos következményekkel járhat. Gondoljunk arra, hogy 1933-ban milyen drámai fejleményei voltak a német szociáldemokraták és kommunisták összefogása késedelmének. Előbb a baloldalt (a balközépet) kell tömöríteni, csak ezután következhet a polgári antifasisztákkal létrehozandó szövetség.

Hegedűs Sándor

Kik is azok a munkások?

Igen, ez nagy kérdés! Igen. Mi a dolgozó emberek pártja vagyunk. Nos, az élet számtalan területén még van dolgozó ember. Fizikai, kétkezi, szellemi stb. Csak a „dolgozó ember” nem tudja magáról, hogy ő bizony munkás, netán melós, természetesen tisztelet a kivételnek.

Bányász? Ma már alig van. Bankár? Hát ő nem. Földműves, erdőmunkás, csicskás, gépkocsivezető, rendőr, postás, vasutas, tűzoltó, mentő, takarítónő, pedagógus, pék, bolti eladó, az egészségügyben ápoló, beteggondozó, építőmunkás, közmunkás. És így tovább, sorolhatnám, de többségük igen-igen nehéz fizikai munkát végeznek, de természetesen jól képzett szakmunkások, mérnökök, tanárok és több szakmával rendelkezők. Talán ők azok, akiknek még ha van munkahelyük, nevezhetők valamilyen szinten munkásnak, vagy divatosabban mondva munkavállalónak, de ha nem, akkor álláskeresőnek vagy munkanélkülinek.

Nos, a teljesség igénye nélkül, de ők valamilyen formában munkások. Igaz, hogy óriási, meghatározó többségük nem is tudja önmagáról ezt. Ha venné a fáradságot, és elgondolkozna, talán szembesülne önmaga helyzetével, akkor még a voksát is az érte kiálló Munkáspártra tenné, ha egyáltalán elmenne választani.

Fülöp Péter

Tiltakozunk

Akiknek az ország fennállását köszönhetik, ma már semmibe veszik őket.

Önhatalmú kapitalista párt és a becsapott nép ellentéte egyre jobban megmutatkozik. Hol vannak (hová lettek) a nép képviselői, az egyszerű emberek sorsát befolyásoló baloldali vezetők, a szakszervezetek aktivistái.

A kormány hivatalba lépése óta nem tárgyalt a munkavállalókkal, nem hívták össze az Országos Érdekegyeztető Tanácsot. A 2/3-os többséggel az eddig kivívott szociális vívmányokat mind megváltoztatják, és senki sem tudja kivédeni a tőke hatalmát hazánkban. Hova haladunk? Ki tudja a jövőt? Mi lesz a szociális segélyből élőkkel? Mi lesz a gyermekeinkkel, az unokáinkkal? Hová juttatták az országot a rendszerváltás után? Húsz éve kimentek az oroszok, megszűnt a Munkásőrség, és a Kádár János temetése utáni sírgyalázással senki sem törődik.

A rendszerváltók hazugságai a történelem átírásával csak a régi grófok, bárók és hercegek, a gyárosok és a földbirtokosok érdekeit segítik elő. Nekünk, nyugdíjasoknak már mindegy, hogy az MSZP vagy a Fidesz urai nyirbálják meg a nyugdíjainkat. Akkor mi a rendes munkánk mellett – öntudatból – sok társadalmi munkát végeztünk ingyen, gondolván azt, hogy jobb lesz a gyermekeinknek, unokáinknak. A milliomosokat hagytuk csalni, lopni, olyan törvényeket hoztak, hogy a bűnözők, csalók élik világukat, de egy darab kenyeret nem adnak a szegényeknek. Még a minimálbért is megadóztatják. Egy gerinces MSZP-s vagy fideszes politikus sincs, hogy a szegények javára megfelezné a millióit. Minden megszerzett millió szerintük jogos és törvényes – és azt merik mondani, hogy most demokrácia van?

Minden rendszerváltó belátja őrült tévedését, mert az élethez való jog minden embernek jár, de az, hogy egyes emberek milliókat, milliárdokat harácsoltak össze, a másik ember pedig éhen hal, megfagy az utcán, megöli a családját, mert nem tudja eltartani – ez önöknek demokrácia?

Meddig tűrjük még, hogy a tőke, a pénz hatalma uralkodjon felettünk? Hol az igazság? Hol az Isten?

Koczka Béla