Ezt akarta?
Kinyílik a bicska a zsebemben, ha olyan információhoz jutok, hogy a magyar nép pénzével egyesek úgy gazdálkodnak, mintha azért ők izzadtak volna meg. Az elmúlt hónapokban bőven jutottunk ilyen információkhoz. Meggyőződésem, hogy ez csak a jéghegy csúcsa, és a lényeg a víz alatt van, amit mi nem látunk.
Megdöbbenve olvastam az adóvizsgálat jelentéséből, hogy mi történt az MVM Zrt.-nél 2007-ben. A napi gondokkal küszködő emberek sorsának javítására lehetett volna fordítani azt az összeget, amit elpazaroltak. 38 millió 496 ezer 430 forintot költöttek reprezentációra.
Még felháborítóbb, ha az elpazarolt pénz egy-egy területét vizsgáljuk. Márkás svájci órákra 3,4 millió forintot költöttek, 8,4 millió forintot palackozott borra, amelynek a díszdobozára 1,7 millió forintot fizettek ki. Nem voltak kicsinyesek, mert szivarra is jutott közel egymillió forint is. És nehogy valami rossz minőségű szivart vásároljanak, ezért egy szivarszakértő szolgáltatását vették igénybe – potom 842 ezer forintért. Teniszütőért egy árverésen 288 ezer forintot fizettek. Az úgynevezett apró ajándékokra 8,3 millió forintot költöttek. Gavallérok voltak az étteremben is, és így sikerült 8,3 millió forintot költeni. Úgy gondolták, rájuk is igaz az a közmondás, hogy aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet, ezért 433 ezer forintot költöttek virágra.
Ezek után nekem lenne néhány kérdésem:
• Mi lett a sorsa a drága ajándékoknak, és azokat kik kapták?
• Miért költöttek luxuscikkekre, és az milyen célt szolgált?
• Kik jártak jól, milyen haszna lett ebből a magyar népnek?
• Kitől kaptak felhatalmazást, van-e lelkiismeret-furdalásuk?
• A Fidesz az elszámoltatásnál erre és a milliárdosokra is gondolt?
A magyar néptől pedig tisztelettel azt kérdezem: ezt akarta?
Horváth Sándor
Szeretettel köszöntjük hazánk idős lakosságát
Az „Idősek Világnapja” alkalmával mély tisztelettel és szeretettel köszöntjük megyénk idős lakosait, a Munkáspárt idős tagjait, szimpatizánsait.
Hazánk lakossága közül egyre többen érik el a nyugdíjkorhatárt, és munkában megfáradva, csalódottan tengetik a betegséggel, sokszor nélkülözéssel és magányossággal teli nehéz napjaikat.
Ha visszanézünk az elmúlt időkre, mély fájdalom járja át szívünket, mert nem ilyen jövőt akartunk az idős embereknek. Nem azért küzdöttek, dolgoztak és reménykedtek ők sem, hogy idős korukban ez jusson csak a részükre. Csalódás van a szívükben, mert a XXI. század nem azt biztosítja a számukra, amit megérdemelnének, nem ad békét, nyugalmat és megbecsülést.
A jövő bizonytalan, az országot eluralta az anyagi javakért és a hatalomért folyó ádáz küzdelem, és megszűnt már az a társadalomszemlélet, hogy a „világon a legfőbb érték az ember”.
Ebben az új világban a fiatal és az idős generációt a hatalomvágy és a kilátástalansággal való küzdelem szembeállította. Pedig egy demokratikus szabad társadalomban az idős emberekről való gondoskodás és a jogaik védelme a társadalom, a közösségek feladata és felelőssége kell hogy legyen.
Nem engedhetjük meg, hogy az idős emberek a hátralévő életüket nélkülözésben, elhagyottságban és reménytelenségben éljék le. Ezért saját környezetünkben segíteni, ápolni kell őket, társadalmi szinten viszont fel kell emelni a szavunkat az idős emberek jogainak védelméért. Harcolunk azért, hogy a hátralévő életük létbiztonságban, szeretetben, megbecsülésben teljen.
Így ünnepelhetjük meg méltóan az „Idősek Világnapját”, így szerezhetünk örömet minden idős embernek, példát mutatva ezzel gyermekeinknek, hiszen egyszer mindannyian megöregszünk.
Megyei elnökség
Válaszféle a kétkedőknek
A szocializmus megbuktatása óta gyakran hallok különféle degradáló, elmarasztaló véleményeket a Kádár-rendszerről. Némelyek történelmi vargabetűnek tartják, mások a magyar nép szándéka ellenére létrejött társadalmi-gazdasági-politikai képződményeként minősítik, melyben szerintük a szabadság, a jogegyenlőség, a biztonság, a nyugodt élet és az emberi méltóság ismeretlen vívmányok voltak. Holott a korabeli társadalmi viszonyokat egészen másként éltük meg.
A honi hivatalosság által „forradalommá” magasztosított 1956-os ribillió felszámolását követően alig voltam túl a felnőttség határán, amikor a személyi kultuszt kivirágoztató Rákosi börtönét megjárt Kádár János lett az ország legfőbb vezetője. Irányításával jelentős előremutató változások történtek hazánkban. Megszűntek a kötelező beszolgáltatások, nem söprögették tovább az egyéni parasztság padlásait, a kuláklistákat törölték, megszüntették a kényszermunka-táborokat és a kitelepítéseket. Olyan helyzet teremtődött Magyarországon, melynek eredményeit a külföld is elismerte. A társadalmi folyamatok demokratizálódtak, a lakosság nagy többsége számára biztonságos távlatok nyíltak. A teljes körű foglalkoztatottság, vagyis a minden munkaképes állampolgár számára törvény garantált munkalehetőség a Kádár-rendszer fölülmúlhatatlan erénye és pótolhatatlan tartozéka volt. Általa mindenki megteremthette saját és családja létalapját, biztosíthatta megélhetése anyagi fedezetét. Volt jövőképe, biztonságérzete. Nem kellett a holnaptól, a létbizonytalanságtól rettegnie. Meg attól sem, hogy nem lesz munkája, mert a munkahelyről az utcára kerül.
Aki akart – származása, felekezeti hovatartozásra, pártállásra, vagyoni helyzetre tekintet nélkül – felsőoktatási intézményekben tanulhatott, melyben kizárólag a tanulni vágyó fiatal tehetsége és ambíciója döntött. Tanulmányai befejeztével pedig munkahely várta.
A szocializmus adta lehetőség birtokában magam négy (agrár-, katonatiszti, politikai és jogi) diplomát szereztem oly módon, hogy két képzési időben a költségtérítésmentes kollégiumi ellátáson kívül a tankönyveket és a jegyzeteket is ingyenesen biztosították számomra: s emellett a teljes tanulmányi időben havi fizetésben részesültem. Örülnék, ha a fiatalok legalább egyetlen diplomát szerezhetnének a rendszerváltás utáni Magyarországon a számomra megadott feltételekkel. Nem beszélve arról a társadalmi adományról, amely révén mindenki számára ingyenes volt a gyógyítás, a kórházi kezelés, az óvodai és bölcsődei ellátás, jelképes összegbe került a gyógyszer, térítésmentesen üdülhettek a dolgozók, hetven-nyolcvanezer állami lakást építettek évente. Ezek, s még számos egyéb – a társadalmat érintő – intézkedés jelzi, hogy az urak által napjainkban előszeretettel csepült Kádár-rendszer emberközpontú politikát folytatott. Jóléti intézményei, szociálpolitikai intézkedései a társadalom tagjainak érdekeit szolgálták. Meggyőződéssel állítom, hogy a szocializmus – vezetőinek valamennyi hibájával, esendőségével együtt – Magyarország eddigi legnagyobb szabású modernizálási kísérlete és programja volt. Egyetlen tényt tartok jóvátehetetlen hibájának: jelesül azt, hogy fennállásának évtizedeiben saját sírásó renegátjait is kitermelte.
Südi Bertalan
Marx időszerűsége
Most, amikor a szocializmus átmeneti vereséget szenvedett, és a kapitalizmus gyökeret vert az emberek félrevezetésével, újra időszerűvé Marx elmélete.
Engels Marx temetésén a sírnál a beszédét a következő mondattal fejezte be: „Neve és műve is élni fog századokon át”. A történelem Engels szavait igazolta és igazolja ma is.
Ma ugyanazok az alapvető marxi felismerések igazak, amit ő tárt fel. Darwin a szerves természet fejlődésének törvényét fedezte fel, Marx az emberi történelem fejlődésének törvényét: azt az eddig ideológiailag ellepett egyszerű tényt, hogy „az embereknek előbb innia, laknia és ruházkodnia kell, mielőtt politikával, tudománnyal, művészettel, vallással és bármi mással foglalkoznának”. A lényeg, hogy az anyagi létfenntartási eszközök termelése az alap, amelyből az emberek állami berendezkedése létrejön. Marx felismerte a kapitalista termelési mód lényegét, az értéktöbblet és a profit keletkezését: a kizsákmányolás alapját.
Napjainkban a saját bőrünkön tapasztaljuk a kizsákmányolás bűnös létezését, a megalázás minden formáját. A munkások még nem ismerték fel, vagy beletörődtek sanyarú sorsukba, de előbb vagy utóbb rá fognak jönni saját helyzetük tarthatatlanságára. Fel kell ismerniük, hogy sorsuk csak a kapitalizmus túlhaladásával válhat jobbá, csak a közösségi társadalom tud létbiztonságot adni.
Ahhoz, hogy a kapitalista társadalmat legyőzzük, elengedhetetlen, hogy a munkásoknak saját pártja legyen. Az ilyen pártot Marx és Engels kommunista pártnak nevezték. Sajnos, a sikeres agymosás az embereket megtévesztette, az antikommunista propaganda eddig el tudta fordítani az embereket, de ez a társadalom fejlődésének objektív törvényszerűsége alapján meg fog változni, mert Marx szavai ma is igazak:
„A kapitalizmus megteremti a saját sírásóját.”
Horváth Sándor
Emlékezetes Gulyásfesztivál, reményt keltő találkozások
Szeptember közepén a szokásokhoz híven az idén is megrendezték a nyár végi gulyásfesztivált. Kiváló szakácsaink már 11 óra után ízletes, csábító illatú babgulyással várták a tagokat és a vendégeket. Dél körül a megszaporodott tömeg a sátor alatt elfoglalta megszokott helyét. Volt kellemes beszélgetés, elfogytak a Munkáspárt ajándék újságjai és a finom gulyásleves.
Több fiatal is betért a sátorba, érdeklődtek a kapcsolatteremtés lehetőségeiről, és ígérték, hogy újra találkozunk. Mi úgy értékeltük a fesztivál eredményességét, hogy már ezért is megérte a befektetett munka.
Köszönjük a szervezők és a közreműködők munkáját.
Utólagos búcsú egykori munkatársaimtól
Felejthetetlen munkatársaim! Akik közös munkahelyünkön nyugdíjasok kopasztásával is „kaszáltatok” magatoknak gazdasági hasznot anno, engedjétek meg, hogy elköszönjek tőletek. Nyugdíjba menetelem idején (1990-ben) ugyanis elmaradt az „isten hozzátok”.
Talán emlékeztek még rám: annak a pártalapszervezetnek voltam titkára, melynek magatok is tagjai voltatok, mégpedig ki ilyen, ki olyan párttisztség viselőjeként. Nyugdíjazásom egybeesett a pártot szétzüllesztő kongresszus időszakával, s vele a munkaköröm megszűnésével. Nem sikerült akkor elköszönnöm tőletek: hiszen a több mint húszesztendei együttmunkálkodásunk dacára máról holnapra úgy tekintettetek rám, mint akinek célszerű lenne, ha minden csinnadratta nélkül távozna közületek. Én ezt zokszó nélkül meg is tettem.
Azt azonban nem gondoltam volna rólatok, hogy a kommunista elvek és alapértékek letéteményeseiként karrieristák gyanánt egzisztenciális emeltyűnek tekintitek a pártot: a megszüntetését követően elzarándokoltatok a damaszkuszi sztrádára, ahová meggyőződéses kommunistaként azóta sem követtelek titeket. Feltűnt, hogy a pálfordulást követően elmulasztottátok a penitenciát: talán mert úgy gondoltátok (persze, joggal), hogy nincs mit megbánnotok, nincs miért vezekelnetek. S ebben egyetértek veletek. Hiszen olyan pártnak voltatok hosszú ideig tagjai, melynek az ingyenes tanulást, a biztos egzisztenciát és a társadalmi megbecsülést köszönhettétek. De hát ez mit sem számított nektek, amikor a múlt megtagadása árán lehetett egzisztenciát megtartani, vagy újabbat szerezni.
A közreműködésetekkel is sikeressé vált, élenjáró és többször is kitüntetett közös gazdaságot jócskán „megfaragtátok”, leépítettétek. A szövetkezeti vagyont ilyen-olyan kft.-k kezelésére bíztátok, melyek jószerével csak vegetáltak évekig. Amikor pedig „kolhoztípusúakból” kézi vezérlésűekké alakultak át a gazdaságok, akkor a ledolgozott esztendők és munkateljesítmények függvényében, ti is nevesítettétek a szövetkezeti vagyont, amit aztán újfent kft.-k kezelésére bíztatok. A termelési ágazatok szerint működő munkacsoportok azonban veszteséget „termeltek” évről évre: legalábbis ezt mondtátok nekünk a közgyűlésen. Hogy a veszteség ne terhelje a gazdaságot, kompenzálás ürügyén kétszázmillió forintnyival csökkentettétek a szövetkezeti tagság 700 milliót kóstáló üzletrészállományát, alig két esztendő alatt. Az én 1 millió 321 ezer forintnyi üzletrészemet is 420 ezerrel apasztottátok, mégpedig annak ellenére, hogy a közgyűlési szavazással kicsikart döntés ellen határozottan tiltakoztam. Figyelmen kívül hagytátok, hogy a közgyűlés már nem a szövetkezeti, hanem az egyéni tulajdonhányadok jogi sorsáról határoz, melyhez nem rendelkezik jogosítvánnyal. A „nemo plus juris” ősi elv, mely a magyar polgári jog vonatkozó rendelkezéseiben is hatályos norma, kimondja, hogy „senki több jogot nem ruházhat át másra, mint amennyi őt megilleti”.
Erre tekintettel tehát csak és kizárólag az illető üzletrész-tulajdonosok hozzájárulásával lehetett volna az egyéni tulajdont képező üzletrész-hányadokat csökkenteni, megkurtítani. E szabállyal azonban mit sem törődtetek. Ezután következett az életművészet non plus ultrájával felérő ajánlat. Olyan „mézesmadzaggal” rukkoltatok elő az önkényes kurtítások után, hogy a még megmaradt 910 ezer forintnyi üzletrészemet tíz százalékért, az eredeti összeg potom hat százalékának megfelelő összegért kegyeskedtek megvásárolni. „Nagylelkűségetekre” vall, hogy vagyonhányadom több évig történő ingyenes használatát követően lemondtatok önként további vagyonfelélési lehetőségetekről, s alamizsnával egyenértékű vételár fejében „megszabadítottatok” a több mint húszévnyi aktív tagságom vagyonrész-hozadékától.
Persze érvelhetnétek: nem volt kötelező az adásvételi ügylet „nyélbeütése”. Hiszen ti csak ajánlatot tettetek az apasztás után visszamaradt üzletrészhányad tíz százalékos vételárára. Ebből következik, hogy a diktátum függvényében készült adásvételi okirat másik alanyaként, mint eladó, szuverén személyiségként választhattam: eladom a felajánlott összegért, avagy megtartom magamnak: lehetővé téve számotokra üzletrészem további ingyenes használatát. A döntés joga tehát megilletett. Csakhogy közismert a népi bölcsesség, miszerint „akit a kígyó egyszer megmar, később a gyíktól is megretten”. Korábbi gátlástalanságotokból következtetve nem láttam garanciát, hogy evés közben fokozódó étvágyatok nem késztet-e majd újabb üzletrész megkurtítására. Erre tekintettel álltam rá végül a nyomorult alkura, mely annyira egyoldalú jogügyletszámba ment, hogy jogállami keretekben valószínűleg – miként az egyoldalú szerződések általában – semmisnek minősült volna.
De spongyát rá! Tudomásul vettem, hogy a megalázó adásvételi szerződés aláírására vadkapitalista társadalmi viszonyok közepette került sor: s e társadalmi formációra jellemző, hogy mindig a „kiszolgáltatott fél húzza a rövidebbet”. Tagsági jogviszonyom megszűnésével (üzletrészem eladásával következett be) úgy gondoltam, illendő elköszönnöm azoktól, akikkel valaha gyümölcsözően együtt munkálkodtam.
Egy dolog azonban azóta sem hagy nyugton. Szokatlan volt számomra, hogy egykori elvi társaim máról holnapra úrhatnám polgárok lettek. Miként fordulhatott elő, hogy több száz tegnapi dolgozótársat, beosztottat, dzsentriket megszégyenítő módon kezeltek, holott ezt soha senkitől nem tanulták.
Südi Bertalan
Búcsúzunk
A Magyar Kommunista Munkáspárt megyei elnöksége mély megrendüléssel és fájdalommal tudatja a megye párttagságával és a közvéleménnyel, hogy Kenyeres Lajosné elvtársnő 85 éves korában, 2010. augusztus 23-án eltávozott közülünk. Nagy veszteség érte a pártot, a barátait, hiszen a hiánya pótolhatatlan. Halálával Szolnok megye párttagsága egy szeretett igaz barátot, egy tiszta szívű, mélyen elkötelezett embert veszített el, aki segítőkészségével mély tiszteletet vívott ki a párttagság és barátai körében. Halálával nagy veszteség érte a munkásmozgalmat.
Szeretettel búcsúzunk tőle, de emlékét szívünkbe megőrizzük!
A párttagság nevében:
A Magyar Kommunista Munkáspárt megyei elnöksége
Az őszödi beszéd
A miértek keresésére ösztönöz az a rengeteg információ, ami a média minden szintjéről tömegével árad felénk. Különböző könyvekből keresek válaszokat, hogy legalább a részletekre elfogadható magyarázatot találjak azokra a témákra, amelyek állandóan napirenden vannak. Mostanában a 2006-os eseményekkel vannak tele a televíziók.
Az a gyanúm, hogy átkozottul át vagyunk verve. A lóláb nagyon kilóg, de senki nem akarja észrevenni. Mivel ez egy nagyon terjedelmes téma, ezért kénytelen vagyok rövidítve elmondani az erről kialakult véleményem – úgy, hogy több témára utalni fogok anélkül, hogy a részletekről bővebben szólnék. Ezzel azt kívánom lehetővé tenni, hogy akiknek van internet lehetősége, azok hozzájuthassanak az összefüggések magyarázatához, így a valóság megismeréséhez. Nagyon fontos, hogy a második világháború történelmét jobban megismerjék.
1945 után, amikor Truman hatalomra került, az amerikai tőkések ki akarták robbantani a harmadik világháborút. A koreai háború volt az első – óriási pusztítást végeztek ott az amerikaiak – túl sok ártatlan ember halt meg, különösen, amikor a fővárost a földdel tették egyenlővé: hatezer gyermek és asszony halt meg Phenjanban. Ott az imperialisták terve nem jött be. Azután a német hadsereg harcedzett katonáit akarták rábírni, hogy indítsák meg a harmadik világháborút. Az NDK-ban akkor 1953-ban kiadták az ún. Fehér Könyvet, amelyben arra kérték a német népet, hogy senki ne vállalkozzon a harmadik világháborúban való részvételre stb.
1956-ban a balhé előtt Gömöri Endre Lengyelországban volt. Ezt ő maga mondta el, amikor Juszt Lászlóval beszélgetett a TV-ben. Szóval a lengyelekkel a társadalmi elégedetlenségről volt szó, ő rákérdezett, hogy miért nem lázadnak fel? Erre a lengyel a falon egy kis függönyt félrehúzott, amely mögött egy térkép volt, és megmutatták neki, hogy milyen katonai csapatok állnak készenlétben a határ túlsó oldalán. Ők nem tehetnek semmit, mondta a beszélgetőtárs Gömörinek, ő pedig ezt elmondta Juszt Lászlónak. Amikor kitört a balhé Budapesten, katona voltam – nagyon jól emlékszem mindenre. Az nem bátorság volt, hanem nagyfokú tudatlanság, a sok félrevezetett ember az uszítók hálójába került.
A magyar 1956 a nagytőkések műve volt. A szovjetek olyan hadsereget hoztak ide, amelynek az öt százaléka bőven elég lett volna az 56-osok felszámolására. Moldova György szerint itt volt Zsukov marsall is.
Nagy szerencse, hogy a nyugatiak nem jöttek ide, Nagy Imre hívására sem. Hiszen ők tudták, hogy Zsukov és a Vörös Hadsereg mire képes. No meg az európai népeknek elegük volt a háborúból. 1989-ben megtörtént a rendszerváltozás. Az eredmény ismert. Nos, ezek voltak az előzmények.
2006. június 19-én Bush elnök beszédet mondott a Citadellán, ahol méltatta a hős 56-osokat. Ők megmutatták a világnak, hogy hogyan kell harcolni a zsarnok ellen – mondta. Kérem, figyeljenek a dátumokra: ennyi véletlen nem lehet.
Három héttel korábban, 2006. május 26-án elhangzik az öszödi beszéd. A jelenlévők tudják, hogy a tüntetések sorozata jelen van, azt is, hogy meghívták 50 ország főméltóságait. Mégis hagyták, hogy akkor ilyen vérlázító beszéd elhangozzék. 2006. szeptember 17-én ki is szivárogtatják az öszödi beszédet. 18-án felgyújtják a TV épületét. Szerintem ez nem véletlen. Vajon miből gondolta Gyurcsány, hogy pont akkor kell egy ilyen vérlázító beszéd, amikor szinte állandó a tüntetés? És a világ 50 országának főméltóságai meg vannak híva az ünnepségre, természetesen azt is tudhatták, hogy azokkal a tudósítók hada jönni fog. Az ország helyzete nem volt annyira rossz, hogy ilyen radikális balhé történjen pont akkor, amikor tele van a főváros külföldiekkel.
Október 18-án a TV ostromát a tömeg úgy csinálta, mintha szívességet tenne. Nagyon bátrak voltak a fiúk, mintha tudták volna, hogy nem lesz bántódásuk. Csodáltam azt a merész és tökéletes vágtát, amit a lovasrendőrök bemutattak. És a harckocsi is bekanyarodott. Hogy tudták azt megtenni?
Mintha forgatókönyv szerint lett volna megrendezve. Az 50 ország főméltóságai ott álltak a Nagy Imre-szobornál, és őket egy árva TV filmezte, az összes többi a balhé körül volt. Akárhogy próbálom megérteni, nekem úgy tűnik, mintha példát akartak volna mutatni a világnak, hogy hogyan verjék szét a nekik nem tetsző rendszereket. Emlékezzünk arra is, hogy milyen büntetést kaptak: gyújtogatók, törő-zúzók, a rengeteg kártevők. Ez egy nagy cirkusz, nem fognak itt senkit felelősségre vonni. Nagyfokú szolgalelkűségre vall az egész. Makó közelebb van Jeruzsálemhez, mint ez az ügy az igazsághoz.
Ráadásul van olyan TV, ahol bolsevik tettnek nevezik azt az egész dágványt. Nem értem a nyilvánosság előtt nyilatkozókat. Hogy lehet az, hogy a fennálló probléma sorozatának elkövetői világosan ismert – mégis másra akarják ráhúzni a szennyet. Ez a magatartás olyan, mint a bumeráng. Nagy igazság az, hogy a kapitalizmusimádó soha nem volt, és nem lesz az igazságosság elkötelezettje.
Ha valaki kételkedne abban, amit itt leírtam, kérem, olvassa el Spanov: Összeesküvők és Sayert-Kahn: A nagy összeesküvés című könyveit. Végül csak azt kérem a fiataloktól, hogy az igazságosságnak legyenek az elkötelezettjei, úgy, hogy az emberi jogokról sohase feledkezzenek meg. Ne feledjék, hogy a sánta kutyának óriási az előnye a hazug emberrel szemben.
Dudás György, Budapest
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése