Vajnaiék, ahogy eddig, megadták magukat a szociknak és a mögöttük álló tőkés köröknek

Az MSZDP, a Munkáspárt 2006 és a Zöld Baloldal az elmúlt hetekben tettek egy lépést balra, és kettőt jobbra.
A Munkáspárt üdvözölte az MSZDP kezdeményezését Baloldali Kerekasztal összehívására, s kész volt minden előfeltétel nélkül részt venni. A tárgyalások során azokra a kérdésekre helyezte a hangsúlyt, amely valóban segítheti a magyar dolgozók életét és összekötheti a baloldali pártokat. Számos más kérdésben kész volt engedményekre.
A tárgyalásokat alapvetően megváltoztatta az MSZP beavatkozása. Az MSZP nem vállalta a részvételt olyan fórumban, amelynek a Munkáspárt is részese. Világossá tette, hogy az MSZP tőkés párt, amely nem a dolgozók, hanem a magyar és a külföldi nagytőke érdekeit szolgálja. Az MSZP nyíltan nyomást gyakorolt a pártokra, igyekezett megakadályozni, hogy az MSZP-től független baloldali csoportosulás jöjjön létre.
Az MSZDP, a Munkáspárt 2006 és a Zöld Baloldal február 23-án olyan feltételt szabott az együttműködés folytatására, amely a Munkáspárt számára elfogadhatatlan. Követelték, hogy minden párt tegyen hitet Magyarország nemzetközi elkötelezettségei mellett, azaz fogadjuk el a NATO-t, fogadjuk el az Európai Unió dolgozó-ellenes intézkedéseit, a magyar belügyekbe való beavatkozását, sőt fogadjuk el a magyarországi demokráciát korlátozó biztonsági, terror-elhárítási és egyéb egyezményeket.
A Munkáspárt sajnálattal veszi tudomásul, hogy az említett pártok megadták magukat az MSZP-nek, és a mögötte álló tőkés köröknek. Ezzel ismét lehetetlenné tették a baloldali erők tőke-ellenes összefogását. Munkáspárt nélkül ugyanis nincs baloldali összefogás.
Budapest, 2012. február 24.

Munkáspárt Elnöksége

Az MSZP - szokás szerint - zsarol: csak Thürmer nélkül hajlandó (kerek)asztalhoz ülni

Tisztelt Barátaink!

A Munkáspárt nevében szeretném ismételten kifejezni köszönetünket az MSZDP vezetésének, hogy kezdeményezte a Baloldali Kerekasztal összehívását. Ugyancsak köszönjük, hogy a találkozók szervezőjeként, az emlékeztetők vezetőjeként, a partnerek véleményeinek továbbítójaként elősegítette olyan érintkezés kialakítását, amelyre régen nem volt példa.

1. A Munkáspárt úgy értékeli, hogy az eddigi két találkozó értékes tapasztalatokat adott. A magunk részéről készek vagyunk tovább keresni az együttműködés lehetőségeit.
Helyesnek bizonyult, hogy igyekeztünk elválasztani azokat a kérdéseket, amelyekben lehetséges közös nevezőre jutni, azoktól, amelyekben a pártok sem ma, sem holnap nem fognak egyetérteni.
Jelentős mértékben az MSZDP diplomáciai érzékének köszönhető az is, hogy a kapitalizmus általános elutasítása és a kormányváltás két eltérő koncepciója az első két találkozón megfért egymással.
2. Az első két találkozón azonban az is nyilvánvalóvá vált, hogy a viszonylag gyors ütemű munka mellett nagyon gyorsan eljutunk azokhoz a kérdésekhez, amely az elmúlt két évtizedben mindig megoldhatatlanok voltak.
Ilyen kérdés az, hogy mit tekintünk baloldaliságnak. A Munkáspárt a Baloldali Kerekasztal esetében kész minden fél önértékelését tudomásul venni. Vagyis, ha valaki baloldalinak tekinti magát, jöjjön!
Ugyanakkor mi baloldalinak olyan erőket nevezünk, amelyek érdemben tesznek a dolgozók érdekeiért, a tőkésekkel szemben.
Ez a kérdést eddig megkerültük, de az MSZP megjelenésével, teljes nagyságában elénk került. Nem mi tettük fel a kérdést, hanem az MSZP. Az MSZP ugyanis olyan témákat kér számon, amelyek megítélésünk szerint nem tartoznak a baloldaliság fogalmához. Az EU és a NATO, az „euroatlanti értékek” elfogadása, amelyet az MSZP a Munkáspárttól kér számon, nem baloldali érték. Az „új Negyedik Köztársaság” felépítése sem általános baloldali érték, hanem egyes pártok politikai törekvése.
A másik ilyen nagyon komoly kérdés az MSZP-hez való viszony. Az elmúlt 20 esztendőben az MSZP azokat tekintette baloldalinak, akik az MSZP politikáját hajlandóak voltak elfogadni, sőt, támogatni az MSZP-SZDSZ-kormányokat.  Egy koalíciós kormány politikájának támogatása messze túlmutat a baloldaliság követelményein.
A Munkáspárt soha nem volt hajlandó elfogadni ezt az elvet. Az MSZP-t a magyar tőkésosztály egyik pártjának tekintette, és nem támogatta az MSZP-SZDSZ-kormányokat.
Ugyanakkor tény, hogy más szervezetek elfogadták és támogatták az MSZP-t és szövetségeseit.
A Munkáspárt –felismerve a Baloldali Kerekasztal fontosságát - minden fenntartását félretéve hajlandó volt tudomásul venni az MSZP jelenlétét a Baloldali Kerekasztalon. Az MSZP volt az, amely részvételét olyan feltételek elfogadásához köti, amelyek nyilvánvalóan elfogadhatatlanok a Munkáspárt és sok más potenciális részvevő számára.
Az MSZP sajnálatos módon ismételten zsarolja a baloldali pártokat, kijelentve, hogy csak olyan fórumokon vesz részt, ahol nincs jelen a Munkáspárt. Az MSZP ezzel a saját politikájának rendeli alá azokat a szervezeteket, amelyek ezt hajlandóak elfogadni.
A harmadik nagy kérdés, hogy létezhet-e az MSZP-től független baloldali együttműködés. A Munkáspárt meggyőződése az, hogy igen, létezhet. Ma egyre többen vannak Magyarországon olyanok, akiknek kárt és bajt okoz a kapitalizmus, és csalódtak minden parlamenti pártban, legyen az konzervatív, szocialista vagy liberális. Ezek az emberek változást akarnak. Sokan válnak a jobboldali radikalizmus követőivé, de messze nem mindenki. Az is tapasztalható, hogy sokan kezdik felismerni a jobboldali radikalizmus álságos arculatát.
A baloldali együttműködésnek nem arra kell épülnie, hogy egyik vagy másik pártot támogassa. A baloldali együttműködésnek szellemi, politikai és szervezeteket kell adni mindazon erők közös fellépéséhez, amelyek kisebb vagy nagyobb mértékben a tőke, a pénz uralma ellen vannak.
A negyedik kérdés a Baloldali Kerekasztalon részvevő pártok egymás közötti viszonya. A kerekasztal-tárgyalások elindulása óta a Munkáspárt tartotta magát ahhoz az elvhez, hogy nyilvánosan nem minősíti más részvevők múltját, jelenét. Sajnálatos módon volt párt, amely ezt nem tartotta be. Ugyanez a párt az MSZP-t vette védőszárnya alá a Munkáspárttal szemben. A Munkáspárt továbbra is fenntartja az MSZP-vel szembeni politikáját, annál is inkább, mivel az MSZP egy pillanatig sem volt a Baloldali Kerekasztal részvevője. A Munkáspárt visszautasítja ez ellene irányuló támadásokat, de egyelőre a baloldali együttműködés gyermekbetegségének tekinti ezeket.
Kedves Barátaink!
Világosan szeretnénk kijelenteni: a Munkáspárt támogatta az MSZDP javaslatát a baloldali kerekasztal megteremtésére.  A Munkáspárt minden előfeltétel nélkül, bárkivel kész erről tárgyalni a jövőben is. Ugyanakkor nem tárgyalunk senkivel, akik az embereket akarják félrevezetni és becsapni.
Javasoljuk az alábbiakat:
Folytassuk a baloldali együttműködés kialakítására irányuló erőfeszítéseket.
Kérjük fel az MSZDP-t, hogy a soron következő tanácskozás dokumentum tervezetét készítse el, és egyeztesse a pártokkal. A dokumentum olyan kérdéseket tartalmazzon, amelyekben egyetértés van.
Fenntartjuk azt a javaslatunkat, hogy inkább lassan haladjunk előre, de alaposabban végiggondolva egy-egy lépésünket.

Budapest, 2012. február 21.
Üdvözlettel

Munkáspárt Elnöksége

A nép érdeke nem eladó: üzenet Mesterházynak és Gyurcsánynak

A Baloldali Kerekasztal újabb fejleményeivel kapcsolatban a Munkáspárt az alábbi nyilatkozatot teszi közzé:
1. Ma milliók szenvednek a munkanélküliségtől, a szegénységtől, milliók vannak kiszolgáltatva a bankok uralmának. Az elmúlt húsz év arról szólt, hogy legyen jó a gazdagoknak, a dolgozók, a szegények pedig senkit sem érdekelnek. Az ilyen politika vezet ahhoz, ami ma Görögországban történik.
2. Fordulatra van szükség! Meg kell adóztatni a gazdagokat, hogy több jusson munkahelyteremtésre, közösségi közlekedésre, egészségügyre, oktatásra, a dolgozók életkörülményeinek javítására. Nem elég a kormányokat cserélgetni, szemléletet kell váltani.
3. Ma sokan vagyunk, akiknek nem jó a tőkés rendszer, s egyre többen vagyunk, akik tenni is akarunk ellene.  A kormányokat jobb belátásra, engedményekre lehet bírni, ha összefognak mindazok, akiknek kárt, bajt okoz a tőkés rendszer, ha együtt lépnek fel azok a pártok, szakszervezetek, társadalmi erők, amelyek a dolgozó emberekért akarnak küzdeni a tőkésekkel szemben.
A Munkáspárt ezért támogatta az MSZDP javaslatát a baloldali kerekasztal megteremtésére. Nem ideológiákról, nem „euroatlanti értékekről”, nem a „negyedik köztársaságról” és más elvont dolgokról kell vitatkozni.  Az embereknek kell segíteni! Tanuljunk meg együtt küzdeni a tőkés monopóliumok ellen! Kényszerítsük ki a fennálló kormányoktól a tőke korlátozását!  Küzdjünk a politikai szabadságért, a demokratikus jogokért!
A Munkáspárt minden előfeltétel nélkül, bárkivel kész erről tárgyalni a jövőben is. Ugyanakkor nem tárgyalunk senkivel, akik az embereket akarják félrevezetni és becsapni. A nép, a dolgozók érdeke nem eladó!
4. Az MSZP és DK nyilatkozata, miszerint nem hajlandóak olyan fórumon részt venni, ahol a Munkáspárt is jelen van, önmagukról állít ki bizonyítványt. Világossá teszi, hogy az MSZP és a DK semmilyen szemléletváltást nem akar. Egy céljuk van: ismét kormányra jutni, és ott folytatni, ahol 2010-ben abbahagyták. Javasoljuk az uraknak, hogy az Európai Unióból is lépjenek ki, mert 2012. júliusától  Ciprus lesz a soros elnök, amelynek vezetője egy Kommunista.
A Munkáspárt nem védi a jelenlegi kormányt. De biztos abban, hogy csupán egy új kormánytól nem lesz jobb a dolgozó embernek. Szemléletváltás nélkül minden csak olaj a tűzre.
A tőkét csak a néptömegek bírhatják jobb belátásra, csak a dolgozók ereje korlátozhatja. Ha erősek leszünk, szervezettek, a tőkések kénytelenek lesznek engedményeket tenni.
Budapest, 2012. február 21.

Munkáspárt Elnöksége

Jászkun Munkás, 2011. december

Állampolgári minősítés

Nehéz lenne pontosan számba venni, hogy a hatalomba tülekedő urak mi mindent hantázgattak össze a rendszerváltás megtörténte óta. E téren az ún. „első szabad választások” előtt hangoztatott ígérvények maradtak talán legemlékezetesebbek. Botcsinálta politikusok jelentkeztek nagy garral az adósságcsapdában vergődő országunk felvirágoztatására. Egymásra licitálva fűt-fát ígérgettek a jobb életfeltételekre vágyók voksaiért, mégpedig a legkisebb felelősség vállalása nélkül.

Azok az idők jószerivel a múlt országába vesztek: a halandzsapolitizálás bezzeg azóta sem hagyott alább. Mindegyik országgyűlési választások előtt szorgalmasan feljegyeztem a hallottakat. A képviselőjelöltek mindig sokfélét ígértek, melyekről maguk is tudták, hogy teljesítése nem rajtuk múlik, de az állampolgárok számára szimpatikusak.

Egy csokor az elhangzott szólamok közül:

Esélyegyenlőséget valósítanak meg az állampolgárok között, olyan szociálpolitika jegyében munkálkodnak, mely gátat vet a további elszegényedésnek, szorgalmazzák a kisvállalkozók terheinek enyhítését. Család- és gyermekközpontú viszonyokat, a nők érvényesüléséhez kedvezőbb feltételeket teremtenek.

Ígérték, hogy felhagynak a lényeget palástoló demagóg frázisok hangoztatásával, kerülik az egymás lejáratását célzó törekvéseket, pártfogolni fogják az elvszerű kompromisszumokat, hívei lesznek az alkotmányos rendnek. A pedagógusi munka függetlenségének megtartásán, az infláció visszaszorításán, a tisztességes (nem zsebből fizetett) bérek garantálásán, az arányos közteherviselés egyetemessé tételén, a nyugdíjasok és a többgyermekes családok életkörülményeinek javításán, valamint az igazságosabb jövedelemarányok megvalósításán fognak munkálkodni. A munkanélküliség-ellenes programok kidolgozására hathatós intézkedések megtételét szorgalmazzák.

Ám ezek többsége maradt a jámbor óhajok szintjén. A hatalomba avanzsáltak többnyire a választópolgárok feledékenységére alapozott, teljesítésre törekvés helyett. Egyetlen akadt közöttük, aki utóbb – mindenkire vetítve – beismerve a politikusi hantázó gyarlóságokat. Lett is belőle nagy skandalum. Az ellenzék számára jól jött ez a beismerés: lehetőség adódott országos szintű lázításra, szavazóbázisa gyarapítására. Olyan méreteket öltött a korabeli hangzavar, hogy már-már azt feltételezhettük: némelyek számára a hazugság beismerése súlyosabb vétek a hazugságnál. Mivel a populista felhangokkal terhelt politikai gyakorlat feszültségek melegágyává vált a társadalomban, időszerűnek tűnhet központilag intézkedni a politikusi füllentések korlátozására. Törvénybe kellene foglalni olyan jogszabályi rendelkezést, hogy bizonyos politikai tisztségek aspiránsai, akik állampolgári voksok függvényében óhajtanak tisztségviselők lenni, csakis olyan dolgokat, előnyöket, kedvezményeket, támogatásokat ígérhetnek a választópolgárok vagy intézmények számára a kampányaik során, melyek teljesítését garantálni tudják. Ellenkező esetben szankcióval kell számolniuk. Az e célra alkotandó új törvényt tényállás viselhetné – többek között – a „politikai célú tömegámítás tilalma”, illetve a „politikusi verbális csalás tilalma” elnevezést. Hatásos szankcióval társítva mindezt.

Az ilyen törvényhelyek hatályba léptetésével, a betartatásával csakis a valóságos és teljesíthető ígérvények kilátásba helyezése mellett kampányolhatnának a politikusi szerepre kandidálók – hazugságoktól hemzsegő retorikai szólamok helyett. A megalapozatlan nagyotmondások gyérítésével a politikusok hitele, ázsiója is növekedne.

Dr. Südi Bertalan

A vérbosszú megszállottjai

A vendetta a rendszerváltást követő napokban azonnal megindult. Kezdetben tapintatosan (a kerekasztal megegyezései értelmében), később egyre intenzívebben. Akkor erősödött fel igazán, amikor Orbánék a kétharmados többség birtokában korlátlan lehetőséghez jutottak. A legfőbb posztok birtokba vétele mellett a szobrok lekerültek talapzatukról, az utcákat átkeresztelték. Ez utóbbi folyamat ma is tart, mert lassította sokhelyütt az ütemet, hogy a lakosság ragaszkodott a régi utcanevekhez. Most, amikor az Orbán-kormány rendelkezik a parlamenti mandátumok kétharmadával, nem látják akadályát annak, hogy mellőzzék a szavazópolgárok ellenállását, és megvalósítsák elképzeléseiket.

A KDNP országgyűlési képviselőjének, Stágel Bencének (mi köze van a keresztény szellemiséghez?) javaslata szerint törlendő az a személy, „aki a múlt század önkényuralmi politikai rendszereinek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában részt vett”. Ha ezt a szándékot komolyan vesszük, nem értjük, hogy miért kell (vagy kellett) lecserélni Sallai Imre, Fürst Sándor, Ságvári Endre, Zalka Máté, Gagarin stb. névtábláját. Az említettek már régen mártírhalált haltak, amikor bekövetkezett „a pokoli kommunista önkényuralom”. Sallai, Fürst bűne, hogy kezet emeltek a nép- és haladásellenes Horthy-rendszerre, Schönherz Zoltán, Rózsa Ferenc, Ságvári Endre talán háborús bűnösök voltak, hogy a fasizmus ellen tevékenykedtek?

Stágel képviselő urat minősíti, hogy elítélik a hitlerizmussal szembenállókat. Az átkosban, a szigorú ítészek a nemzet fiának tekintették azt a Bajcsy-Zsilinszky Endrét, aki a nagy magyar parasztvezér, Áchim L. András gyilkosa volt 1911 májusában, aki a húszas évek fasisztoid rendszerében az antiszemita fajvédő párt egyik vezető teoretikusa volt. Igaz, a harmincas években (hosszú ideig fenntartva még rasszista nézeteit) szembekerült a hitlerizmussal, majd a második világháború alatt – szövetségben a kommunistákkal is – harcolt a nácizmus ellen. Ezért 1944 karácsonyán (a szeretet ünnepén) súlyos bűnét életével kellett megfizetnie.

Lukács Györgynek, korunk egyik legnagyobb gondolkodójának emléktábláját „avatott” kezek összetörték, amiért 1919-ben a Vörös Hadseregben az antant ellen, hazánk szabadságáért küzdött, miközben a magyar urak Bécsben kilincseltek az ellenforradalmi rendszer érdekében.

Az „átkos” nagy tisztelettel vette körül Károlyi Mihályt, aki ugyan 1919 februárjában börtönbe zárta Kun Bélát és társait, de a húszas években harcolt Horthy, majd a harmincas években már Hitler ellen is. 1945 után megbocsátottak az úgynevezett „kisnyilasoknak”, amivel e sorok írója sem ért egyet, hiszen sok olyan pártszolgálatos bújt meg közöttük, akiknek kezéhez vér tapadt. A népi demokráciában lehetett miniszterelnök Dálnoki Miklós Béla, honvédelmi miniszter a horthysta Vörös János, Tombor Jenő. Lehetne a sort szaporítani, de példának ennyi is elég.

A haza érdekeit, imázsa öregbítését vajon szívén viseli-e az, aki szűkkeblűen kezeli múltját, aki a mássággal szemben vérfagyasztóan intoleráns, akit a kicsinyes bosszú motivál, aki visszaélve hatalmával, leszámolni akar a rendszerváltás előtti időszak minden tenni akaró patriótájával?

A kérdés költői. Ilyen garnitúra uralma hazánk egyik legnagyobb veszedelme!

Hegedűs Sándor

Karácsonyi ajándék

A kormány változtatni akar a nyugdíjról szóló törvényen. Lehet, hogy mire ez az írás megjelenik, már meg is szavazták. A változás lényege, hogy a nyugdíjakat csak az infláció mértékével emelnék. A jelenleg érvényben lévő számítási mód azt jelenti, hogyha a gazdaság növekedése legalább három százalékkal nő, akkor a nyugdíj is magasabb. A tervezet szerint ezt a kormány kizárja, és bármilyen mértékben is nőne a gazdasági növekedés, akkor is csak az infláció mértékével emelnék a nyugdíjakat. Ennek a lényege az, hogy a nyugdíjak vásárlóértékét befagyasztják. Bár ez sem biztos, hogy a nyugdíjak a vásárlóértéküket megőrzik, mert ha az élelmiszerek, gyógyszerek, a lakásfenntartás árai az átlagnál jelentősebben emelkednek, akkor a nyugdíjból kevesebbet tudnak vásárolni. A jelenlegi gazdasági helyzetet, a kormány jelenlegi rendszerét ismerve, egészen biztos, hogy a gazdasági növekedés alacsony lesz. Így a nyugdíjasoknak meghagyva egy illúziót arra vonatkozóan, hogy majd valamikor jobb lesz, és akkor az ő életkörülményeik is javulhatnak.

Sajnos, a kormány figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy a mai idős emberek által előállított nemzeti jövedelemből biztosították részükre az ingyenes diploma megszerzését. A múltat állandóan gyalázzák, azt állítják, hogy illegitim rendszer volt, csak azt felejtik el, hogy akkor az ő diplomájuk is illegitim, és ezért a szemétkosárban van a helye, ők meg jelentkezzenek újra az egyetemre.

A nyugdíjasokat büntetik a rossz gazdaságpolitikájuk miatt, hogy a felső tízezernek jólétet tudjanak biztosítani. Ez a mi karácsonyi ajándékunk!

Horváth Sándor

Elszámoltatás

Az igazságos elosztás helyett a vagyonok kialakulása – saját érdekeinket figyelembe véve a történelem és a hatalom szempontjából – a jog és a lét agyontiprása lett országunkban domináns.

1989–90-ben politikai és gazdasági változásokat hajtottak végre azok, akik rendszerváltóknak tartják magukat, holott az, amivé lett az ország, sokkal több: munkanélküliség, örökös megélhetési gondok, hajléktalanság és nélkülözés. Gyakorlatlan és dilettáns, antiszocialista elvek alapján kormányoznak. Az ember által alkotott igazságtalan törvényeket erőltetik a népre, a nemzetre, azokra, akik a parlamentbe juttatták őket.

1945: a totális kapituláció éve. A hitleri fasizmus utolsó csatlósaként bántak velünk, a győztesek ellenségei voltunk. A magyar baloldali emberek internacionalisták, harcoltak a fasizmus és a kapitalizmus ellen, és alapítottak szocialista, humánus pártokat abban való hitükben, hogy megvalósul majd a kommunizmus is. Ez a világ összeomlott, az MDP, a KMP, majd az MSZMP-ből kivált MSZP jelenleg a tőkés, a kapitalista uralmat szolgálja. Az MSZMP kb. 80 ezer vagy 1,2 millió párttagsága a fegyelmezett tagdíjfizetés eredményeképpen jelentős vagyont gyűjtött össze. Ugyanez vonatkozik a szakszervezetekre is.

A rendszerváltó pártok ezt a vagyont egymás között felosztották. Az üdülőket, a kórházakat, Csillebércet, az úttörővasutat, útjainkat privatizálták a Gyurcsány-kormány ideje alatt is. Az emberekben spontán felvetődik a kérdés (esetemben az 51 év), hogy hova lett a befizetett tagsági díj összege? Ugyanígy a szakszervezetnél a 38 év alatt befizetett tagsági díj? Ki és milyen jogon privatizálta el tőlem ezt az összeget, holott én azért fizettem, hogy a gyerekeimet, unokáimat segítsem és támogassam akkor, amikor felnőnek. Hova lett és kinél van az MSZMP és a szakszervezetek vagyona?

A magam nevében, de mondhatom 800 ezer volt MSZMP-párttag nevében, az elprivatizált tagsági díjakat adják vissza azonnal és kamatostul. Ez vonatkozik a szakszervezeti tagdíjakra is. Nyilvános csalás, gazdasági terrorizmus, hatalommal való visszaélés. Ennek folytatását nem tűrhetjük tovább.

Ma betevő falatom sincs, nemhogy gyermekeimet, unokáimat segíteni tudjam.

Koczka Béla

József Attila

2005. január 7-én kezdődött a József Attila születésének 100. évfordulója tiszteletére meghirdetett József Attila-emlékév.

Az ünnepségsorozat az idén december 3-án, a költő halálának 68. évfordulóján ér véget.

Erről 2003 októberében döntött a kormány a Nemzeti Emlékezet Program elfogadásakor. A József Attila-emlékév a második irodalmi személyiség előtt tisztelgő rendezvénysorozat: 2004, Balassi-emlékév volt.

2005-ben nemcsak mi, magyarok ünnepelünk: az ENSZ szakosított szervezete, az UNESCO a József Attila-emlékévet felvette a nevezetes évfordulók listájára, s valamennyi tagállamának javasolja ünneplését.

Az ENSZ-listán Andersen, Verne, Solohov, Eminescu mellett szerepel József Attila életműve. Több mint egy évtizede (1991-ben) egy politikus egy „nemzetietlen szégyenrezsim házi poétája” címmel illette a költőt, s 2005-ben az UNESCO valamennyi ENSZ-tagállamban ünneplésre méltónak találja az ő életművét!

Őt akarja a kormány eltávolítani a parlament mellől! Azt még akkor sem szabad megtenni, ha az itt mellékelt vélemények az ellenkezőjét állítanák. Mert az Országház minden magyaré. Nemcsak az uraké, hanem a sokmillió szegényé is. És mivel József Attila a szegénység, a kizsákmányoltság, a szolgasorsban élők, a nagy igazságtalanságok miatt a maga módján küzdött a költészetével oly módon, hogy a világon sok ember elismerte és ma is elismeri a proletár költő nagyságát, óriási bűnt követ el az, aki hozzá mer nyúlni a József Attila szobrához. Mert a világon élő szegény magyaroktól még a reményt is elvennék, hogy arról ne is szóljak, hogy József Attila emlékét mennyire megaláznák azzal.

Ha a kormány azt mégis megtenné, a nép soha nem bocsátja meg senkinek. Mert a hazánk árulóival való együttműködést soha nem lehet megbocsátani!

Gondoljon mindenki arra, hogy az utókor mennyire megvetne minket, ha nem tennénk meg mindent azért, hogy megmentsük a hűséges szívű költőnk emlékét.

Dudás György

Hírek

Az Eszmélet 90. számában olvashattuk Bálint József tollából, A hitlerista műkincsrablás a Szovjetunió megszállt területein című írásában az alábbiakról:

Már Napóleon is hadizsákmányként szedte össze a Moszkva közel 15 ezer képtárából, a Kremlből a műkincseket, de ezek egy részének szállítás közben nyoma veszett. A németek speciális osztagokat szerveztek ezek megtalálására. Ma sem tudni pontosan, merre és kiknél vannak.

A Rosenberg-csapat 40 vagon rabolt kincset irányított Poroszországba, 1943-ban 2256 rablóakciót hajtottak végre, 375 levéltárat, 975 könyvtárat, 402 múzeumot fosztottak ki. Hajón 427 tonna rakományt szállítottak el.

Nincs teljes értékű irodalma annak, hogy a németek és Szálasi mekkora anyagi értéket „mentettek ki” maguknak Nyugatra. Ide tartozik a magyar korona ide-oda szállításának története is. Végül is az USÁ-ból 1976-ban került vissza az országba.

***

Az elnökség javaslatot dolgozott ki Kádár János születésének 1000. évfordulója méltó megünneplésére. Időpont: 2012. május 26.

Eddigi elképzelések:

1. Asztali naptár Kádár János képeivel, rövid életrajzával.

2. Kulcstartó.

3. Emléklap értékesítés különböző címletekben.

***

December 21-én 15 órakor taggyűlés.

Szabadelvűség

Muszáj írnom megint a liberalizmusról, mert szó érte a ház elejét. Rámfogták, hogy „lila gőzöm sincs”, hogy mit jelent e fogalom. Ha egy szóban akarom kifejezni magam: szabadelvűséget jelent. Nincs is ezzel semmi baj, amíg nem akadályozza a fejlődést. Mindenáron békésen akarja megoldani a fejlődés társadalmi törvényeit. Ő nem akarja megszüntetni a magántulajdont, sem a társadalmi rendszert. Nagyvonalú felajánlást is tesz, csak azért, hogy a béke fennmaradjon. Igen ám, de ebben az esetben megáll a társadalmi fejlődés. A tőkés rendszer marad, a kizsákmányolás marad, mindenki éli a maga jó vagy rossz életét. Tovább működik a kapitalizmus periodikus rendszere.

Jó példa a Bethlen-Peyer paktum. A Tanácsköztársaság megfojtása után, hogy az MSZDP bekerüljön a parlamentbe, lemond a sztrájkjogról, a köztársaság propagálásáról, a postások, a vasutasok, a közalkalmazottak szervezéséről. Csökkenti a földmunkások agitációját, és vállalta a Horthy-rendszer külföldi népszerűsítését, amellyel nemzetközi felháborodást váltott ki.

Hasonló paktum volt 1990-ben is az MDF és az SZDSZ között is, amely ellen Göncz Árpád többször tiltakozott. Mi ez, ha nem liberális megnyilvánulás? Ezt az elméletet egy kommunista párt nem fogadhatja el, amelyben a szegény ember továbbra is az urak kénye-kedvének van kitéve, amelyben az egész élete csupa szenvedés.

Budapest, 2011. október 23.

Fáni Lajos

Südi Bertalan: Ordas rendszer

A tőkés rendszertől én nagyon féltem,

Hisz’ gyerekfejjel hajdan már megéltem:

Megtanultam akkor, miért kell félnem.

Fájdalom, mert újfent benne kell élnem,

S megvetés kíséri a létezésem.

Miért tagadnám, hogy akkor is éltem,

Amikor sok jót kaptam, bár nem kértem.

Azért utáltam meg a karvalytőkét,

Mert felzaklatott már sok lelki békét:

Nem átallja szegénység terjesztését,

Kényszerből vegetálók szenvedését.

Megrovom, mert a hasznot sápként szedi,

Bagó fizetség után bezsebeli.

Utcára teszi, olykor nem fizeti

Ki a prolit, vagy betegen meneszti:

Embereket egymás farkasává teszi.

A tőkés rendszer érkezése óta

Sokan számítottak sokféle jóra,

Mannát hullató kánaáni korra,

Ám nem egyféle szellemi béklyóra,

Nem is idő előtti koporsóra.

A szocializmust kéjjel temetők

Leszerepeltek az utókor előtt:

A fiatalok, s holnapra érkezők

Lesznek a sírjukat bottal verdesők,

Ballépésük okán vétlen szenvedők.

A Munkáspárt Elnökségének állásfoglalása

1. A Magyar Kommunista Munkáspárt mindig is elítélte a vörös csillag és a sarló-és-kalapács nyilvános használatát tiltó törvényt, és az ezzel kapcsolatos politikai és jogi gyakorlatot. A magyar munkásmozgalom története része Magyarország történetének, a magyar munkásság sokat tett hazánk és nemzetünk boldogulásáért. A munkásmozgalmi jelképek nem említhetőek egy lapon a fasiszta szimbólumokkal, mint ahogyan a szocializmus sem egyenlő a fasizmussal, bárhogyan is állítsák ezt a tőkés hatalom birtokosai. Elfogadhatatlan, hogy a munkásmozgalom jelképeinek használatát tiltsák.

2. A Munkáspárt üdvözli az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) ítéletét, mely szerint megsértették Fratanolo János, a Magyarországi Munkáspárt 2006 tiszteletbeli elnöke szabad véleménynyilvánításhoz való jogát, amikor jogerősen elmarasztalták vörös csillag viselése miatt.

Ugyanakkor világosan kell látni, hogy az EJEB ítélete nem adta vissza a vörös csillag szabad használatát Magyarországon. Az ítélet nem több, mint a polgári demokrácia ügyes trükkje arra, hogy az embereket megtévessze, és a polgári demokráciát, az Európai Uniót a jog és a demokrácia olyan intézményének állítsa be, ahol mindenki jogait tiszteletben tartják. Ezzel szemben az Európai Unió intézményeinek tudtával és egyetértésével folyik a kommunista mozgalom elleni leplezetlen küzdelem, a szocialista múlt lejáratása és megtagadása, újabb és újabb jogi korlátozások születnek az EU számos országában. Az EJEB ítélete semmit sem változtat meg.

3. Az Európai Unió antikommunista politikájának elfogadásában szerepük van a jelenlegi magyar kormánypártoknak is. Az Európai Unió ugyanakkor szó nélkül tudomásul vette a jelenlegi magyar kormány antikommunista törvényeit és politikáját.  Naivitás azt feltételezni, hogy a magyar kormány – ismerve az EU támogatását, az érdekek összefonódását – bármit is tesz a vörös csillag tilalmának eltörlésére.

4. A Munkáspárt értékeli, hogy Munkáspárt 2006 elnevezésű párt kitartóan küzd a vörös csillag tilalmának eltörléséért. Ugyanakkor nem feledhetjük, hogy ugyanezek a személyek 2005-2006-ban a tőkés MSZP oldalára álltak, rombolták a Munkáspártot, végül szakadárpártot alapítottak. Történelmi felelősségük van abban, hogy a Munkáspárt a 2006-os választásokon nem tudott eredményt elérni. A Munkáspárt 2006 mai dokumentumai is arra utalnak, hogy ez a szervezet semmit sem változtatott korábbi politikáján, a dolgozók gondjainak megoldását a szocialisták ismételt hatalomra juttatásában, és nem a tőkés rendszer elleni következetes küzdelemben látják.

5. A Munkáspárt nem becsüli alá a jelképekért vívott küzdelem fontosságát. Ugyanakkor úgy véli, hogy erőinket mai társadalmi problémák, a munkanélküliség, a szegénység megoldására, a tőkés rendszer elleni tényleges harcra, a dolgozók felvilágosítására, a tőke elleni mozgósítására kell összpontosítani.

Budapest, 2011. november 7.

Munkáspárt Elnöksége

Jászkun Munkás, 2011. november

Az őszirózsás forradalom

1917-18 korszakváltó évei voltak az egyetemes történelemnek. Befejeződött az első világháború, melynek kimenetele megváltoztatta Európa térképét.

A cári Oroszországban megdöntötték a földesurak abszolutista diktatúráját, majd a Kerenszkijék által fémjelzett antantbarát, háborús polgári kormány felszámolása után – bolsevik vezetéssel – a parasztsággal szövetkezett munkásosztály került hatalomra. A központi hatalmak valamennyi fronton súlyos vereségeket szenvedtek, szétesett az Osztrák-Magyar Monarchia. Az USA pénzmágnásai pedig kivetették hálójukat Európára, míg a világuralomra törekvő Németország kénytelen volt alávetni magát a versailles-i békekötés szigorú diktátumának.

Magyarországnak a Monarchia részeként osztoznia kellett a háborús vereség következményeiben, mely súlyos politikai és gazdasági válságot idézett elő. A félévszázados, hol nyíltan, hol lappangva munkáló társadalmi ellentmondások immár a felszínre kerültek, és megoldást kívántak. Ki kellett vívni a nemzeti függetlenséget, rendezésre vártak a nemzetiségek szeparatista törekvései, a parasztság igénye a földre már nem tűrt halasztást, a korlátozott tiszaistváni alkotmányosság helyett polgári demokráciára volt szükség, és úrrá kellett lenni a háború okozta nehézségeken. Felismerve a háború értelmetlenségét, mind a hadsereg, mind a hátország elementáris erővel követelte a háború befejezését.

Ezeket a kérdéseket már lagymatag reformokkal nem lehetett megoldani: érlelődött a forradalmi helyzet. Nem igaz tehát, hogy nálunk a forradalmat kívülről hozták be, hogy az idegen volt a magyar történelmi logikától. Nagyon is szerves részét képezte hazánk belső fejlődésének. Ezt a sztrájkoló munkások, a lázadó frontkatonák, a földfoglaló parasztok, az elszakadni vágyó nemzetiségiek mozgalmai kézzelfoghatóan bizonyították. A forradalom szubjektív feltételei is érlelődtek, és mindinkább tudatos jelleget adtak a kezdetben spontán megmozdulásoknak (lásd a Kommunisták Magyarországi Pártja megalakulásának krónikáját!).

1918. október 31-én győzött a polgári demokratikus forradalom. A munkásosztály volt a fő ereje, de a burzsoázia háborúellenes, demokratikus szárnya került hatalomra, Károlyi Mihály vezetésével. A gyenge és következetlen polgári kormány tehetetlenül állt a megoldásra váró feladatok előtt: az Ausztriától való 400 éves elnyomás megszűnt, bekövetkezett a Habsburg-ház trónfosztása, kikiáltották a polgári köztársaságot, békét nem biztosító fegyverszünetet kötöttek az antanttal. Ám alapvető feladatokat nem sikerült realizálni: nem osztottak földet, az integer Magyarországhoz ragaszkodva nem teljesítették a nemzetiségiek követeléseit, bizonytalan lábakon állt a demokrácia intézményrendszere, nem lettek úrrá a gazdasági nehézségeken.

Ezek a körülmények szembeállították a népet a polgári forradalommal. Egyre hangosabban követelte a szovjet példa követését, mert már csak a szocialista forradalomtól remélte törekvéseinek megvalósítását. Az alkalmat a szocialista forradalom kirobbantására, s a Tanácsköztársaság kikiáltására az antant szolgáltatta azzal, hogy 1919. március 20-án átnyújtotta Károlyi Mihálynak az úgynevezett Vyx-jegyzéket, mely újabb területek átadását tartalmazta. Károlyi ennek kockázatát már nem merte vállalni. A burzsoázia tehetetlenségét, s a munkásosztály harci készségét Kun Béláék kihasználták, és a szociáldemokratákkal kiegyezve bejelentették a munkáshatalom kikiáltását. Új távlatok nyíltak meg a magyar nép előtt.

Hegedűs Sándor

Néhány tény a rendszerváltásig tartó magyar-cigány együttműködésről

A háború előtt a muzsikus cigányokon túl általában a gyepmester (a dögész), de a WC-ket takarítók is gyakran cigányemberek voltak. Léteztek cigánykaravánok is, melyekre hazánkban a falvak vártak, hiszen a farönkökből vályút, teknőt formáltak. Kijavították a lyukas edényeket, tapasztottak, vályogot vetettek. Miután a felsorolt elvárások teljesültek, a csendőrök a települések határából elkergették a karavánt. Nyugat egyes országaiban még ma is létezik a kényszerű vándorélet, ami hazánkban a háború után megszűnt, mert megnyílt a rendszeres foglalkoztatás lehetősége. A gyermekek iskolába járhattak. A most a 45 évet meghaladó korú cigány értelmiségiek diplomájukat a szocializmus időszakában szerezték, amikor még ingyenes volt az oktatás. Az államilag támogatott országos lakásépítő program révén felszámolódtak a putrik is.

A rendszerváltást követően a meggazdagodott kevesek között található ugyan néhány cigány is, de a cigányság túlnyomó többsége munkanélkülivé vált. Másoknál lényegesen nagyobb arányban a mélyszegénység elszenvedői lettek. Városunkban, Túrkevén, a háború előtt a cigányok munkavégzési lehetőségei ezek voltak: vályogvetés, tapasztás, seprűkészítés, a gyékényfonatok előállítása, kosárfonás stb., elvétve részaratás. A cselédsorsot nem választó legszegényebb kun magyarok számára is az akkori munkaerőpiacon, persze némi előnnyel, az előzőekben felsoroltak, és még a kubikolás voltak az elérhető munkaalkalmak.

1950-től kezdve cigány embertársaink elsősorban a termelőszövetkezetekben találtak munkahelyet. A gazdálkodók termelési tapasztalatai, a kubikosok szakismeretei, a rizstelepek építésében meg a 150-200 hektáros táblák belvíztelenítésében, a vályogvetők hozzáértése (az akkori fő építőanyag, a vályog előállításában) stb. fontos tényezői voltak a gazdálkodásnak. Ezeknek az érdemeknek az elismerése az adott munkaközösségekben a különböző társadalmi múlttal rendelkező, korábban egymással nem szimpatizáló embereket érzelmileg lépésről lépésre közelebb hozta egymáshoz. Az idők múltával egyre többen építőipari, tehergépkocsivezetői, traktorvezetői, egészségügyi stb. tanult szakismereteket szerezve a város ipari üzemeiben is munkát találtak. Egyikük agrármérnöki diplomával eredményesen tevékenykedett.

A rendszerváltás előtt majdnem két évtizeden át a túrkevei születésű cigányember szülővárosában rendőrként teljesített szolgálatot. A Kun László vezette művelődési ház programjai, az országos hírű nótaénekes Madarász Katalinnak a helyi cigányokkal való kulturális kapcsolatai is a cigány-magyar barátságnak ötvözői voltak. A szocializmust építő időszak nem volt hiba nélküli, de a cigányságnak is megélhetést biztosított. Ennek alapján nem szegregáció, gettósodás, hanem integrálódás zajlott, melyet leghitelesebben (legalábbis városunkban) a növekvő vegyesházasságok igazoltak, melyekre a háború előtt nem volt példa.

A rendszerváltás óta eltelt 22 esztendő a társadalmat, a nemzetet dúsgazdagokra és bőséges létszámmal nyomorgókra különítette. Miközben a parlament pártjai, a kormányon lévők és ellenzékiek, szavakban a munkából élők érdekeit is hangoztatták. A Fidesz munkaalapú társadalmat ígért, mely a teljes foglalkoztatás hiedelmét kelti. Ez a kapitalizmusban lehetetlen, melyről nem marxista közgazdászok is meggyőzhetnek bennünket. John Kenneth Galbraith „Rohanás a kapitalizmusba” című cikkében (Népszabadság, 1990. 11. 03.) többek között közli:

1. „… az Egyesült Államokban több millió hajléktalan él.”

2. „… a pénz, az ennivaló, a lakhely hiányánál jobban semmi sem fojtja meg a szabadságot.”

Kornai János (Közgazdasági Szemle, 2008. május, 387. oldal) közli:

„A munkaadók kollektív érdeke a krónikus munkaerőfelesleg létezése.”

Amíg marad a kapitalizmus, mélyszegények is lesznek. Közöttük a cigányemberek helyzete a legrosszabb, mert a tőkés rendszer jelenleg válságban van. Európa-szerte eltűri a tőke elleni lázadások mérséklése céljából az olyan rasszista hangvételű politizálást, mint amilyet a Jobbik is művel. Szavakban a dolgozót pártolja, de egyúttal valamely kisebbséget, nálunk a cigányságot, kollektív bűnbaknak minősíti. Ezt tovább elviselni nem szabad, mert hazánkban is megjelent a vérbosszú tünete.

Belőle járvány ne legyen!

Szurcsik István

Magasabb szempontok szerint döntöttek

Az utóbbi esztendőkben gyakran hallhattunk olyan kritikai megjegyzéseket, hogy az ’56-os forradalom (alias ellenforradalom) idején a nyugati országok magára hagyták a magyarokat, segítségnyújtás helyett. Tétlenül szemlélték, amint a „szabadságharcosok” elvéreznek a szovjet páncélosokkal vívott egyenlőtlen küzdelemben. Különösen az 50. évforduló táján sokasodtak az efféle morózus szövegelések, olykor még napjainkban is mondogatják némelyek.

Gyakran eltöprengtem: vajon volt-e realitása egy esetleges NATO-közbeavatkozásnak? Mert hiába harsogta annak idején óráról-órára a rádió, hogy „sürgős” beavatkozást kérünk, „segítsetek! segítsetek!” Fikarcnyi esély sem adatott egy esetleges fegyveres beavatkozásra. Az USA nemzetbiztonsági tanácsa Eisenhower elnökletével már október 27-én deklarálta: „Katonailag nem nyújtunk segítséget Magyarország számára. Csak jótékony célú adományokra számíthat.” John Foster Dulles külügyminiszter ugyanakkor dallasi beszédében egyértelművé tette, hogy az Amerikai Egyesült Államok nem tekinti lehetséges szövetségesének sem Lengyelországot, sem Magyarországot. Sőt, a szovjet határok mentén nem nézne jó szemmel egy olyan hatalmi konstrukciót, amely ellenszenvvel viszonyul a Szovjetunióhoz. Két nappal később az amerikai külügyminiszter arra utasította Bohlen nagykövetet, hogy beszédének ezt a részét ismertesse az illetékes szovjet vezetőkkel. Egyben azt is tudassa velük, hogy felső szintű álláspontról van szó. A nagykövet október 29-én átadta az üzenetet a szovjet triumvirátusnak, Hruscsovnak, Bulganyinnak és Zsukovnak. Ezzel a Szovjetunió tulajdonképpen szabad kezet kapott a korabeli magyarországi helyzet normalizálására. Az sem mellékes szempont, hogy a nemzetközi jog szerint az USA vagy más NATO-országok katonai beavatkozásához az ENSZ Biztonsági tanácsának határozata kellett volna. Ebben a Szovjetuniónak vétójoga volt, függetlenül attól, hogy ellene folyt az eljárás.

Összefoglalva: az 1956-ban tapasztalt nyugati tétlenség – bármennyire fájó némelyek számára – nem valamiféle közömbösségen, hanem egy nemzetközi megállapodáson múlt.

Dr. Südi Bertalan

A szavak hitelessége

A minimálbérről

Cséfalvay államtitkár úr azt mondta az egyik interjúban: az emberek keressenek többet az átlagbérnél, és akkor az egykulcsos adórendszer nekik is jó lesz. Az államtitkár úr elszakadt a valóságtól, mert nem az a kérdés, hogy mennyit akarnak keresni az emberek, hanem az, hogy van-e munkájuk. Ezért arcátlan a kijelentés, és megalázó sok tisztességes ember számára.

Az általános forgalmi adóról

Semjén Zsolt helyeselte Gyurcsánynak azt a kijelentését, hogy az áfa a szegények adója (2010. 02. 16.). Most meg az ellenkezőjét bizonygatják.

Az adóemelésről

Az adóemelés nem járható út, mert az a lakosság megsarcolása, mondta Semjén Zsolt (2010. 02. 27.). Ma meg az ellenkezőjét teszik.

Az adójóváírásról, a szuperbruttóról

Matolcsy György azt mondta, hogy „még további két évig fenntartjuk a biztonság kedvéért a félszuperbruttó és az adójóváírás intézményét, hogy biztonságos legyen az átállás” (2010. 10. 26.). Ezt is elfelejtették.

A fentiek következményei:

Elsősorban a szegényeket fogja sújtani a Matolcsy-csomag. Az adójóváírás megszüntetésével a kiskerestűek nettó bére jövőre havonta akár több ezer forinttal is csökkenhet. Ez azt jelenti, hogy kisebb fizetésből kell az áfaemelés miatt megdrágult termékeket és szolgáltatásokat fizetnünk, mert nálunk lesz Európában a legmagasabb áfakulcs. Így menetelünk mi Európában!

Horváth Sándor

Válasz a kérdésekre

Sokan nem értik, hogy Kína szocialista vagy kapitalista ország-e? A kínaiak pedig azt mondják, hogy „egy ország, két rendszer”. Vagyis vannak benne kifejezetten kapitalista módszerek, de a szocializmus híveinek ellenőrzése kivétel nélkül mindenkire vonatkozik. Ennek az állapotnak kialakítása mindenkinek az érdeke volt. Mert csak így lehetett biztosítani az ország békéjét, a fejlődését, a mindenki számára viszonylag elfogadható életlehetőséget. Így vált lehetővé, hogy a kreativitás felszabadulhatott, és mindenki dolgozhatott a maga és a haza javára. Makaó portugál, Hongkong angol fennhatóság alá került az ún. ópiumháború idején. Ott kialakították a maguk kapitalizmusát, az összes szennyével együtt. És így éltek az ottani kínaiak is, sok-sok évtizeden át. Jelen volt a burzsoázia is, akik között igen sok tehetséges ember volt. Miután Makaó és Hongkong visszakerült Kínához, azonnal autonómiát kaptak. Vagyis élhették a megszokott életüket, de a Kínai Népköztársaság fennhatósága alatt azóta is ragyogóan fejlődnek.

Dudás György

A hetedik kubikos találkozó

Szeptember 24-én kubikos találkozóra gyűltek össze az emberek Mezőtúron. Pártunk Központi Bizottsága és a megyei vezetés nevében Gulyás László, Szolnok város pártelnöke mondott megnyitó beszédet. Ebből idézünk rövid részletet:

„Az előttünk álló szobor emléket állít dolgos elődeinknek, a kubikosoknak, akik vállalva a nomád életet, távol családjuktól, nehéz körülmények között keresték meg mindennapi kenyerüket. Titokban reménykedtek a jövő jobbra fordulásában, abban, hogy gyermekeiknek, a következő nemzedéknek könnyebb, emberibb élet jut osztályrészül.”

***

Az ünnepi beszédet Herceg Antal mondta el.

Tisztelettel köszöntöm a Munkáspárt és a Hagyományőrző Klub nevében a hetedik alkalommal megrendezett kubikos szobor koszorúzásán megjelenteket. A kubikosok életvitelét felidézve elérkeztünk az 1950-es évekhez. Véget ért a gyalogmenet, nem kell a kubikos talicskát magunk előtt tolni Budapestre munkavállalás céljából. A megélhetés módja megváltozott. Döntő többségük a lakóhelyén, vagy annak közelében, Csongrád, Békés és Jász-Nagykun-Szolnok megyében kapott munkát. Ha lehetett, akkor a kubikosok többsége a helyi mezőgazdaságban tevékenykedett, vagy az építőipar biztosított számukra folyamatos munkavégzést. A rizsgátak területe nőtt, a gyalogjárdák hossza növekedett, a termelőszövetkezetek és az állami gazdaságok épületeinek száma szaporodott. A gyerekek iskoláztatása kötelező volt.

Könnyebb körülményekkel és lehetőségekkel családostól munkát vállalhattak a gabona aratásánál, cséplésénél. Nemcsak a mai, de a holnapi betevő falat is biztosítva volt. A mai hetvenévesek is részt vettek a rizs gyomlálásában, aratáskor a kévehordásban, vagy a cséplés folyamatában. Jómagam is benne éltem, tudom, nem volt könnyű, de csináltuk. Munkát nem válogattunk, a jövedelemre szükség volt a család megélhetéséhez. A családtagok száma sok családnál 4 és és 10 között volt, de nem éheztek.

A koszorúzásra váró emlékmű alkotója az ötvenes évek időszakából családon belül is ismeri a kubikos világot: nagyapja kubikos volt, Karcagon éltek, az alkotó most is ott él. Hosszan lehetne még mondani az ötvenes években élő kubikosok kétkezi munkájának alkotását, és annak eredményeit.

Mezőtúr és a környező településeken a múlt században élt kubikos nevében köszöntjük a szobor alkotóját: Győrffy Sándort.

Hírek

A Nemzetközi Baloldali Nőszövetség az elmúlt hónapokban Athénban tartotta tanácskozását. Felhívással fordult hazánk is, hogy csatlakozzunk a mozgalomhoz. A jövő hónapban közölni fogjuk a felhívás teljes szövegét.

***

Október 14-én megyénkbe tett látogatást Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke. A Széchenyi lakótelepen és a belvárosi piacon beszélgetett az árusokkal és a vásárlókkal. Találkozott a megye szakszervezeti vezetőivel. Délután Tiszaburán személyesen adta át egy fiatal belépőnek a tagsági könyvet.

***

November 4-én pártunk a szovjet hősi emlékműnél és a II. világháborúban elesett katonák sírkövénél koszorúzni fog 14 óra 30 perckor.

***

November 7-én országos megemlékezésre kerül sor.

***

A Megyei Nőtagozat november 1-től december 15-ig ruhagyűjtést szervez. Női, férfi, gyermekruhákra, főleg téli ruhákra és cipőkre számítunk. Takarók, ágyneműk, ágyhuzatok is jöhetnek. Kedden 9-től 11-ig és 13-tól 16-ig, pénteken 13.30-tól 16 óráig.

Szolnoki építményadó: a felvett hitelt elpocsékolták, és most a lakosságon akarják azt behajtani

Tisztelt szolnoki lakosok!

Megjelent a Szolnok Megyei Jogú Város Közgyűlésének 48/2011(XII.20.) Önkormányzati rendelete az építményadóról.

A megjelent adóval – bárki is hozta azt – nem értünk egyet! Ez az egész rendelet arra szolgál, hogy az embereket kisemmizzék, elvegyék még azt a kevés pénzt is, ami van a magánszemélyektől és a vállalkozóktól.

Ez nekünk, állampolgároknak, nagyon fáj, az egész rendelet csupán az Önkormányzat túlélését szolgálja.
Feltesszük a kérdést: Minek építették hitelből a Kossuth teret? Minek kellett, igazán kinek kellett a függőhíd? Kérdezzük, hogy miért kell évről évre mind nagyobb díszkivilágítást és díszburkolatot tenni a belvárosban? Szerintünk ez is felesleges.
Ettől még nem laknak jól az emberek.

A pénzt az Önkormányzat elpocsékolta, és most rajtunk akarják behajtani.
Furcsa, hogy a rendelet nem tartalmaz még súlyos betegek részére sem engedményt, és azt sem veszi figyelembe, hogy nagy a munkanélküliség és a vállalkozások nem úgy működnek, mint azt korábban tették. Ezért először munkára van szükség, és vásárlóértékről kellene gondoskodni, nem pedig elvenni még azt a kicsit is, ami még megvan az embereknek.
A volt pártháznál már elkezdték az építkezést, ez miből van? Nem igaz, hogy nekünk ingyen ad valaki pénzt.

Munkáspárt Városi és Megyei Szervezete
Telefon: 56/425-821

Szabó Ervin Akadémia, 4. előadás