2012. február 9., csütörtök

Jászkun Munkás, 2011. november


Az őszirózsás forradalom
1917-18 korszakváltó évei voltak az egyetemes történelemnek. Befejeződött az első világháború, melynek kimenetele megváltoztatta Európa térképét.
A cári Oroszországban megdöntötték a földesurak abszolutista diktatúráját, majd a Kerenszkijék által fémjelzett antantbarát, háborús polgári kormány felszámolása után – bolsevik vezetéssel – a parasztsággal szövetkezett munkásosztály került hatalomra. A központi hatalmak valamennyi fronton súlyos vereségeket szenvedtek, szétesett az Osztrák-Magyar Monarchia. Az USA pénzmágnásai pedig kivetették hálójukat Európára, míg a világuralomra törekvő Németország kénytelen volt alávetni magát a versailles-i békekötés szigorú diktátumának.
Magyarországnak a Monarchia részeként osztoznia kellett a háborús vereség következményeiben, mely súlyos politikai és gazdasági válságot idézett elő. A félévszázados, hol nyíltan, hol lappangva munkáló társadalmi ellentmondások immár a felszínre kerültek, és megoldást kívántak. Ki kellett vívni a nemzeti függetlenséget, rendezésre vártak a nemzetiségek szeparatista törekvései, a parasztság igénye a földre már nem tűrt halasztást, a korlátozott tiszaistváni alkotmányosság helyett polgári demokráciára volt szükség, és úrrá kellett lenni a háború okozta nehézségeken. Felismerve a háború értelmetlenségét, mind a hadsereg, mind a hátország elementáris erővel követelte a háború befejezését.
Ezeket a kérdéseket már lagymatag reformokkal nem lehetett megoldani: érlelődött a forradalmi helyzet. Nem igaz tehát, hogy nálunk a forradalmat kívülről hozták be, hogy az idegen volt a magyar történelmi logikától. Nagyon is szerves részét képezte hazánk belső fejlődésének. Ezt a sztrájkoló munkások, a lázadó frontkatonák, a földfoglaló parasztok, az elszakadni vágyó nemzetiségiek mozgalmai kézzelfoghatóan bizonyították. A forradalom szubjektív feltételei is érlelődtek, és mindinkább tudatos jelleget adtak a kezdetben spontán megmozdulásoknak (lásd a Kommunisták Magyarországi Pártja megalakulásának krónikáját!).
1918. október 31-én győzött a polgári demokratikus forradalom. A munkásosztály volt a fő ereje, de a burzsoázia háborúellenes, demokratikus szárnya került hatalomra, Károlyi Mihály vezetésével. A gyenge és következetlen polgári kormány tehetetlenül állt a megoldásra váró feladatok előtt: az Ausztriától való 400 éves elnyomás megszűnt, bekövetkezett a Habsburg-ház trónfosztása, kikiáltották a polgári köztársaságot, békét nem biztosító fegyverszünetet kötöttek az antanttal. Ám alapvető feladatokat nem sikerült realizálni: nem osztottak földet, az integer Magyarországhoz ragaszkodva nem teljesítették a nemzetiségiek követeléseit, bizonytalan lábakon állt a demokrácia intézményrendszere, nem lettek úrrá a gazdasági nehézségeken.
Ezek a körülmények szembeállították a népet a polgári forradalommal. Egyre hangosabban követelte a szovjet példa követését, mert már csak a szocialista forradalomtól remélte törekvéseinek megvalósítását. Az alkalmat a szocialista forradalom kirobbantására, s a Tanácsköztársaság kikiáltására az antant szolgáltatta azzal, hogy 1919. március 20-án átnyújtotta Károlyi Mihálynak az úgynevezett Vyx-jegyzéket, mely újabb területek átadását tartalmazta. Károlyi ennek kockázatát már nem merte vállalni. A burzsoázia tehetetlenségét, s a munkásosztály harci készségét Kun Béláék kihasználták, és a szociáldemokratákkal kiegyezve bejelentették a munkáshatalom kikiáltását. Új távlatok nyíltak meg a magyar nép előtt.
Hegedűs Sándor

Néhány tény a rendszerváltásig tartó magyar-cigány együttműködésről
A háború előtt a muzsikus cigányokon túl általában a gyepmester (a dögész), de a WC-ket takarítók is gyakran cigányemberek voltak. Léteztek cigánykaravánok is, melyekre hazánkban a falvak vártak, hiszen a farönkökből vályút, teknőt formáltak. Kijavították a lyukas edényeket, tapasztottak, vályogot vetettek. Miután a felsorolt elvárások teljesültek, a csendőrök a települések határából elkergették a karavánt. Nyugat egyes országaiban még ma is létezik a kényszerű vándorélet, ami hazánkban a háború után megszűnt, mert megnyílt a rendszeres foglalkoztatás lehetősége. A gyermekek iskolába járhattak. A most a 45 évet meghaladó korú cigány értelmiségiek diplomájukat a szocializmus időszakában szerezték, amikor még ingyenes volt az oktatás. Az államilag támogatott országos lakásépítő program révén felszámolódtak a putrik is.
A rendszerváltást követően a meggazdagodott kevesek között található ugyan néhány cigány is, de a cigányság túlnyomó többsége munkanélkülivé vált. Másoknál lényegesen nagyobb arányban a mélyszegénység elszenvedői lettek. Városunkban, Túrkevén, a háború előtt a cigányok munkavégzési lehetőségei ezek voltak: vályogvetés, tapasztás, seprűkészítés, a gyékényfonatok előállítása, kosárfonás stb., elvétve részaratás. A cselédsorsot nem választó legszegényebb kun magyarok számára is az akkori munkaerőpiacon, persze némi előnnyel, az előzőekben felsoroltak, és még a kubikolás voltak az elérhető munkaalkalmak.
1950-től kezdve cigány embertársaink elsősorban a termelőszövetkezetekben találtak munkahelyet. A gazdálkodók termelési tapasztalatai, a kubikosok szakismeretei, a rizstelepek építésében meg a 150-200 hektáros táblák belvíztelenítésében, a vályogvetők hozzáértése (az akkori fő építőanyag, a vályog előállításában) stb. fontos tényezői voltak a gazdálkodásnak. Ezeknek az érdemeknek az elismerése az adott munkaközösségekben a különböző társadalmi múlttal rendelkező, korábban egymással nem szimpatizáló embereket érzelmileg lépésről lépésre közelebb hozta egymáshoz. Az idők múltával egyre többen építőipari, tehergépkocsivezetői, traktorvezetői, egészségügyi stb. tanult szakismereteket szerezve a város ipari üzemeiben is munkát találtak. Egyikük agrármérnöki diplomával eredményesen tevékenykedett.
A rendszerváltás előtt majdnem két évtizeden át a túrkevei születésű cigányember szülővárosában rendőrként teljesített szolgálatot. A Kun László vezette művelődési ház programjai, az országos hírű nótaénekes Madarász Katalinnak a helyi cigányokkal való kulturális kapcsolatai is a cigány-magyar barátságnak ötvözői voltak. A szocializmust építő időszak nem volt hiba nélküli, de a cigányságnak is megélhetést biztosított. Ennek alapján nem szegregáció, gettósodás, hanem integrálódás zajlott, melyet leghitelesebben (legalábbis városunkban) a növekvő vegyesházasságok igazoltak, melyekre a háború előtt nem volt példa.
A rendszerváltás óta eltelt 22 esztendő a társadalmat, a nemzetet dúsgazdagokra és bőséges létszámmal nyomorgókra különítette. Miközben a parlament pártjai, a kormányon lévők és ellenzékiek, szavakban a munkából élők érdekeit is hangoztatták. A Fidesz munkaalapú társadalmat ígért, mely a teljes foglalkoztatás hiedelmét kelti. Ez a kapitalizmusban lehetetlen, melyről nem marxista közgazdászok is meggyőzhetnek bennünket. John Kenneth Galbraith „Rohanás a kapitalizmusba” című cikkében (Népszabadság, 1990. 11. 03.) többek között közli:
1. „… az Egyesült Államokban több millió hajléktalan él.”
2. „… a pénz, az ennivaló, a lakhely hiányánál jobban semmi sem fojtja meg a szabadságot.”
Kornai János (Közgazdasági Szemle, 2008. május, 387. oldal) közli:
„A munkaadók kollektív érdeke a krónikus munkaerőfelesleg létezése.”
Amíg marad a kapitalizmus, mélyszegények is lesznek. Közöttük a cigányemberek helyzete a legrosszabb, mert a tőkés rendszer jelenleg válságban van. Európa-szerte eltűri a tőke elleni lázadások mérséklése céljából az olyan rasszista hangvételű politizálást, mint amilyet a Jobbik is művel. Szavakban a dolgozót pártolja, de egyúttal valamely kisebbséget, nálunk a cigányságot, kollektív bűnbaknak minősíti. Ezt tovább elviselni nem szabad, mert hazánkban is megjelent a vérbosszú tünete.
Belőle járvány ne legyen!
Szurcsik István

Magasabb szempontok szerint döntöttek
Az utóbbi esztendőkben gyakran hallhattunk olyan kritikai megjegyzéseket, hogy az ’56-os forradalom (alias ellenforradalom) idején a nyugati országok magára hagyták a magyarokat, segítségnyújtás helyett. Tétlenül szemlélték, amint a „szabadságharcosok” elvéreznek a szovjet páncélosokkal vívott egyenlőtlen küzdelemben. Különösen az 50. évforduló táján sokasodtak az efféle morózus szövegelések, olykor még napjainkban is mondogatják némelyek.
Gyakran eltöprengtem: vajon volt-e realitása egy esetleges NATO-közbeavatkozásnak? Mert hiába harsogta annak idején óráról-órára a rádió, hogy „sürgős” beavatkozást kérünk, „segítsetek! segítsetek!” Fikarcnyi esély sem adatott egy esetleges fegyveres beavatkozásra. Az USA nemzetbiztonsági tanácsa Eisenhower elnökletével már október 27-én deklarálta: „Katonailag nem nyújtunk segítséget Magyarország számára. Csak jótékony célú adományokra számíthat.” John Foster Dulles külügyminiszter ugyanakkor dallasi beszédében egyértelművé tette, hogy az Amerikai Egyesült Államok nem tekinti lehetséges szövetségesének sem Lengyelországot, sem Magyarországot. Sőt, a szovjet határok mentén nem nézne jó szemmel egy olyan hatalmi konstrukciót, amely ellenszenvvel viszonyul a Szovjetunióhoz. Két nappal később az amerikai külügyminiszter arra utasította Bohlen nagykövetet, hogy beszédének ezt a részét ismertesse az illetékes szovjet vezetőkkel. Egyben azt is tudassa velük, hogy felső szintű álláspontról van szó. A nagykövet október 29-én átadta az üzenetet a szovjet triumvirátusnak, Hruscsovnak, Bulganyinnak és Zsukovnak. Ezzel a Szovjetunió tulajdonképpen szabad kezet kapott a korabeli magyarországi helyzet normalizálására. Az sem mellékes szempont, hogy a nemzetközi jog szerint az USA vagy más NATO-országok katonai beavatkozásához az ENSZ Biztonsági tanácsának határozata kellett volna. Ebben a Szovjetuniónak vétójoga volt, függetlenül attól, hogy ellene folyt az eljárás.
Összefoglalva: az 1956-ban tapasztalt nyugati tétlenség – bármennyire fájó némelyek számára – nem valamiféle közömbösségen, hanem egy nemzetközi megállapodáson múlt.
Dr. Südi Bertalan

A szavak hitelessége
A minimálbérről
Cséfalvay államtitkár úr azt mondta az egyik interjúban: az emberek keressenek többet az átlagbérnél, és akkor az egykulcsos adórendszer nekik is jó lesz. Az államtitkár úr elszakadt a valóságtól, mert nem az a kérdés, hogy mennyit akarnak keresni az emberek, hanem az, hogy van-e munkájuk. Ezért arcátlan a kijelentés, és megalázó sok tisztességes ember számára.
Az általános forgalmi adóról
Semjén Zsolt helyeselte Gyurcsánynak azt a kijelentését, hogy az áfa a szegények adója (2010. 02. 16.). Most meg az ellenkezőjét bizonygatják.
Az adóemelésről
Az adóemelés nem járható út, mert az a lakosság megsarcolása, mondta Semjén Zsolt (2010. 02. 27.). Ma meg az ellenkezőjét teszik.
Az adójóváírásról, a szuperbruttóról
Matolcsy György azt mondta, hogy „még további két évig fenntartjuk a biztonság kedvéért a félszuperbruttó és az adójóváírás intézményét, hogy biztonságos legyen az átállás” (2010. 10. 26.). Ezt is elfelejtették.
A fentiek következményei:
Elsősorban a szegényeket fogja sújtani a Matolcsy-csomag. Az adójóváírás megszüntetésével a kiskerestűek nettó bére jövőre havonta akár több ezer forinttal is csökkenhet. Ez azt jelenti, hogy kisebb fizetésből kell az áfaemelés miatt megdrágult termékeket és szolgáltatásokat fizetnünk, mert nálunk lesz Európában a legmagasabb áfakulcs. Így menetelünk mi Európában!
Horváth Sándor

Válasz a kérdésekre
Sokan nem értik, hogy Kína szocialista vagy kapitalista ország-e? A kínaiak pedig azt mondják, hogy „egy ország, két rendszer”. Vagyis vannak benne kifejezetten kapitalista módszerek, de a szocializmus híveinek ellenőrzése kivétel nélkül mindenkire vonatkozik. Ennek az állapotnak kialakítása mindenkinek az érdeke volt. Mert csak így lehetett biztosítani az ország békéjét, a fejlődését, a mindenki számára viszonylag elfogadható életlehetőséget. Így vált lehetővé, hogy a kreativitás felszabadulhatott, és mindenki dolgozhatott a maga és a haza javára. Makaó portugál, Hongkong angol fennhatóság alá került az ún. ópiumháború idején. Ott kialakították a maguk kapitalizmusát, az összes szennyével együtt. És így éltek az ottani kínaiak is, sok-sok évtizeden át. Jelen volt a burzsoázia is, akik között igen sok tehetséges ember volt. Miután Makaó és Hongkong visszakerült Kínához, azonnal autonómiát kaptak. Vagyis élhették a megszokott életüket, de a Kínai Népköztársaság fennhatósága alatt azóta is ragyogóan fejlődnek.
Dudás György

A hetedik kubikos találkozó
Szeptember 24-én kubikos találkozóra gyűltek össze az emberek Mezőtúron. Pártunk Központi Bizottsága és a megyei vezetés nevében Gulyás László, Szolnok város pártelnöke mondott megnyitó beszédet. Ebből idézünk rövid részletet:
„Az előttünk álló szobor emléket állít dolgos elődeinknek, a kubikosoknak, akik vállalva a nomád életet, távol családjuktól, nehéz körülmények között keresték meg mindennapi kenyerüket. Titokban reménykedtek a jövő jobbra fordulásában, abban, hogy gyermekeiknek, a következő nemzedéknek könnyebb, emberibb élet jut osztályrészül.”
***
Az ünnepi beszédet Herceg Antal mondta el.
Tisztelettel köszöntöm a Munkáspárt és a Hagyományőrző Klub nevében a hetedik alkalommal megrendezett kubikos szobor koszorúzásán megjelenteket. A kubikosok életvitelét felidézve elérkeztünk az 1950-es évekhez. Véget ért a gyalogmenet, nem kell a kubikos talicskát magunk előtt tolni Budapestre munkavállalás céljából. A megélhetés módja megváltozott. Döntő többségük a lakóhelyén, vagy annak közelében, Csongrád, Békés és Jász-Nagykun-Szolnok megyében kapott munkát. Ha lehetett, akkor a kubikosok többsége a helyi mezőgazdaságban tevékenykedett, vagy az építőipar biztosított számukra folyamatos munkavégzést. A rizsgátak területe nőtt, a gyalogjárdák hossza növekedett, a termelőszövetkezetek és az állami gazdaságok épületeinek száma szaporodott. A gyerekek iskoláztatása kötelező volt.
Könnyebb körülményekkel és lehetőségekkel családostól munkát vállalhattak a gabona aratásánál, cséplésénél. Nemcsak a mai, de a holnapi betevő falat is biztosítva volt. A mai hetvenévesek is részt vettek a rizs gyomlálásában, aratáskor a kévehordásban, vagy a cséplés folyamatában. Jómagam is benne éltem, tudom, nem volt könnyű, de csináltuk. Munkát nem válogattunk, a jövedelemre szükség volt a család megélhetéséhez. A családtagok száma sok családnál 4 és és 10 között volt, de nem éheztek.
A koszorúzásra váró emlékmű alkotója az ötvenes évek időszakából családon belül is ismeri a kubikos világot: nagyapja kubikos volt, Karcagon éltek, az alkotó most is ott él. Hosszan lehetne még mondani az ötvenes években élő kubikosok kétkezi munkájának alkotását, és annak eredményeit.
Mezőtúr és a környező településeken a múlt században élt kubikos nevében köszöntjük a szobor alkotóját: Győrffy Sándort.

Hírek
A Nemzetközi Baloldali Nőszövetség az elmúlt hónapokban Athénban tartotta tanácskozását. Felhívással fordult hazánk is, hogy csatlakozzunk a mozgalomhoz. A jövő hónapban közölni fogjuk a felhívás teljes szövegét.
***
Október 14-én megyénkbe tett látogatást Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke. A Széchenyi lakótelepen és a belvárosi piacon beszélgetett az árusokkal és a vásárlókkal. Találkozott a megye szakszervezeti vezetőivel. Délután Tiszaburán személyesen adta át egy fiatal belépőnek a tagsági könyvet.
***
November 4-én pártunk a szovjet hősi emlékműnél és a II. világháborúban elesett katonák sírkövénél koszorúzni fog 14 óra 30 perckor.
***
November 7-én országos megemlékezésre kerül sor.
***
A Megyei Nőtagozat november 1-től december 15-ig ruhagyűjtést szervez. Női, férfi, gyermekruhákra, főleg téli ruhákra és cipőkre számítunk. Takarók, ágyneműk, ágyhuzatok is jöhetnek. Kedden 9-től 11-ig és 13-tól 16-ig, pénteken 13.30-tól 16 óráig.

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum