Jászkun Munkás, 2011. december

Állampolgári minősítés

Nehéz lenne pontosan számba venni, hogy a hatalomba tülekedő urak mi mindent hantázgattak össze a rendszerváltás megtörténte óta. E téren az ún. „első szabad választások” előtt hangoztatott ígérvények maradtak talán legemlékezetesebbek. Botcsinálta politikusok jelentkeztek nagy garral az adósságcsapdában vergődő országunk felvirágoztatására. Egymásra licitálva fűt-fát ígérgettek a jobb életfeltételekre vágyók voksaiért, mégpedig a legkisebb felelősség vállalása nélkül.

Azok az idők jószerivel a múlt országába vesztek: a halandzsapolitizálás bezzeg azóta sem hagyott alább. Mindegyik országgyűlési választások előtt szorgalmasan feljegyeztem a hallottakat. A képviselőjelöltek mindig sokfélét ígértek, melyekről maguk is tudták, hogy teljesítése nem rajtuk múlik, de az állampolgárok számára szimpatikusak.

Egy csokor az elhangzott szólamok közül:

Esélyegyenlőséget valósítanak meg az állampolgárok között, olyan szociálpolitika jegyében munkálkodnak, mely gátat vet a további elszegényedésnek, szorgalmazzák a kisvállalkozók terheinek enyhítését. Család- és gyermekközpontú viszonyokat, a nők érvényesüléséhez kedvezőbb feltételeket teremtenek.

Ígérték, hogy felhagynak a lényeget palástoló demagóg frázisok hangoztatásával, kerülik az egymás lejáratását célzó törekvéseket, pártfogolni fogják az elvszerű kompromisszumokat, hívei lesznek az alkotmányos rendnek. A pedagógusi munka függetlenségének megtartásán, az infláció visszaszorításán, a tisztességes (nem zsebből fizetett) bérek garantálásán, az arányos közteherviselés egyetemessé tételén, a nyugdíjasok és a többgyermekes családok életkörülményeinek javításán, valamint az igazságosabb jövedelemarányok megvalósításán fognak munkálkodni. A munkanélküliség-ellenes programok kidolgozására hathatós intézkedések megtételét szorgalmazzák.

Ám ezek többsége maradt a jámbor óhajok szintjén. A hatalomba avanzsáltak többnyire a választópolgárok feledékenységére alapozott, teljesítésre törekvés helyett. Egyetlen akadt közöttük, aki utóbb – mindenkire vetítve – beismerve a politikusi hantázó gyarlóságokat. Lett is belőle nagy skandalum. Az ellenzék számára jól jött ez a beismerés: lehetőség adódott országos szintű lázításra, szavazóbázisa gyarapítására. Olyan méreteket öltött a korabeli hangzavar, hogy már-már azt feltételezhettük: némelyek számára a hazugság beismerése súlyosabb vétek a hazugságnál. Mivel a populista felhangokkal terhelt politikai gyakorlat feszültségek melegágyává vált a társadalomban, időszerűnek tűnhet központilag intézkedni a politikusi füllentések korlátozására. Törvénybe kellene foglalni olyan jogszabályi rendelkezést, hogy bizonyos politikai tisztségek aspiránsai, akik állampolgári voksok függvényében óhajtanak tisztségviselők lenni, csakis olyan dolgokat, előnyöket, kedvezményeket, támogatásokat ígérhetnek a választópolgárok vagy intézmények számára a kampányaik során, melyek teljesítését garantálni tudják. Ellenkező esetben szankcióval kell számolniuk. Az e célra alkotandó új törvényt tényállás viselhetné – többek között – a „politikai célú tömegámítás tilalma”, illetve a „politikusi verbális csalás tilalma” elnevezést. Hatásos szankcióval társítva mindezt.

Az ilyen törvényhelyek hatályba léptetésével, a betartatásával csakis a valóságos és teljesíthető ígérvények kilátásba helyezése mellett kampányolhatnának a politikusi szerepre kandidálók – hazugságoktól hemzsegő retorikai szólamok helyett. A megalapozatlan nagyotmondások gyérítésével a politikusok hitele, ázsiója is növekedne.

Dr. Südi Bertalan

A vérbosszú megszállottjai

A vendetta a rendszerváltást követő napokban azonnal megindult. Kezdetben tapintatosan (a kerekasztal megegyezései értelmében), később egyre intenzívebben. Akkor erősödött fel igazán, amikor Orbánék a kétharmados többség birtokában korlátlan lehetőséghez jutottak. A legfőbb posztok birtokba vétele mellett a szobrok lekerültek talapzatukról, az utcákat átkeresztelték. Ez utóbbi folyamat ma is tart, mert lassította sokhelyütt az ütemet, hogy a lakosság ragaszkodott a régi utcanevekhez. Most, amikor az Orbán-kormány rendelkezik a parlamenti mandátumok kétharmadával, nem látják akadályát annak, hogy mellőzzék a szavazópolgárok ellenállását, és megvalósítsák elképzeléseiket.

A KDNP országgyűlési képviselőjének, Stágel Bencének (mi köze van a keresztény szellemiséghez?) javaslata szerint törlendő az a személy, „aki a múlt század önkényuralmi politikai rendszereinek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában részt vett”. Ha ezt a szándékot komolyan vesszük, nem értjük, hogy miért kell (vagy kellett) lecserélni Sallai Imre, Fürst Sándor, Ságvári Endre, Zalka Máté, Gagarin stb. névtábláját. Az említettek már régen mártírhalált haltak, amikor bekövetkezett „a pokoli kommunista önkényuralom”. Sallai, Fürst bűne, hogy kezet emeltek a nép- és haladásellenes Horthy-rendszerre, Schönherz Zoltán, Rózsa Ferenc, Ságvári Endre talán háborús bűnösök voltak, hogy a fasizmus ellen tevékenykedtek?

Stágel képviselő urat minősíti, hogy elítélik a hitlerizmussal szembenállókat. Az átkosban, a szigorú ítészek a nemzet fiának tekintették azt a Bajcsy-Zsilinszky Endrét, aki a nagy magyar parasztvezér, Áchim L. András gyilkosa volt 1911 májusában, aki a húszas évek fasisztoid rendszerében az antiszemita fajvédő párt egyik vezető teoretikusa volt. Igaz, a harmincas években (hosszú ideig fenntartva még rasszista nézeteit) szembekerült a hitlerizmussal, majd a második világháború alatt – szövetségben a kommunistákkal is – harcolt a nácizmus ellen. Ezért 1944 karácsonyán (a szeretet ünnepén) súlyos bűnét életével kellett megfizetnie.

Lukács Györgynek, korunk egyik legnagyobb gondolkodójának emléktábláját „avatott” kezek összetörték, amiért 1919-ben a Vörös Hadseregben az antant ellen, hazánk szabadságáért küzdött, miközben a magyar urak Bécsben kilincseltek az ellenforradalmi rendszer érdekében.

Az „átkos” nagy tisztelettel vette körül Károlyi Mihályt, aki ugyan 1919 februárjában börtönbe zárta Kun Bélát és társait, de a húszas években harcolt Horthy, majd a harmincas években már Hitler ellen is. 1945 után megbocsátottak az úgynevezett „kisnyilasoknak”, amivel e sorok írója sem ért egyet, hiszen sok olyan pártszolgálatos bújt meg közöttük, akiknek kezéhez vér tapadt. A népi demokráciában lehetett miniszterelnök Dálnoki Miklós Béla, honvédelmi miniszter a horthysta Vörös János, Tombor Jenő. Lehetne a sort szaporítani, de példának ennyi is elég.

A haza érdekeit, imázsa öregbítését vajon szívén viseli-e az, aki szűkkeblűen kezeli múltját, aki a mássággal szemben vérfagyasztóan intoleráns, akit a kicsinyes bosszú motivál, aki visszaélve hatalmával, leszámolni akar a rendszerváltás előtti időszak minden tenni akaró patriótájával?

A kérdés költői. Ilyen garnitúra uralma hazánk egyik legnagyobb veszedelme!

Hegedűs Sándor

Karácsonyi ajándék

A kormány változtatni akar a nyugdíjról szóló törvényen. Lehet, hogy mire ez az írás megjelenik, már meg is szavazták. A változás lényege, hogy a nyugdíjakat csak az infláció mértékével emelnék. A jelenleg érvényben lévő számítási mód azt jelenti, hogyha a gazdaság növekedése legalább három százalékkal nő, akkor a nyugdíj is magasabb. A tervezet szerint ezt a kormány kizárja, és bármilyen mértékben is nőne a gazdasági növekedés, akkor is csak az infláció mértékével emelnék a nyugdíjakat. Ennek a lényege az, hogy a nyugdíjak vásárlóértékét befagyasztják. Bár ez sem biztos, hogy a nyugdíjak a vásárlóértéküket megőrzik, mert ha az élelmiszerek, gyógyszerek, a lakásfenntartás árai az átlagnál jelentősebben emelkednek, akkor a nyugdíjból kevesebbet tudnak vásárolni. A jelenlegi gazdasági helyzetet, a kormány jelenlegi rendszerét ismerve, egészen biztos, hogy a gazdasági növekedés alacsony lesz. Így a nyugdíjasoknak meghagyva egy illúziót arra vonatkozóan, hogy majd valamikor jobb lesz, és akkor az ő életkörülményeik is javulhatnak.

Sajnos, a kormány figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy a mai idős emberek által előállított nemzeti jövedelemből biztosították részükre az ingyenes diploma megszerzését. A múltat állandóan gyalázzák, azt állítják, hogy illegitim rendszer volt, csak azt felejtik el, hogy akkor az ő diplomájuk is illegitim, és ezért a szemétkosárban van a helye, ők meg jelentkezzenek újra az egyetemre.

A nyugdíjasokat büntetik a rossz gazdaságpolitikájuk miatt, hogy a felső tízezernek jólétet tudjanak biztosítani. Ez a mi karácsonyi ajándékunk!

Horváth Sándor

Elszámoltatás

Az igazságos elosztás helyett a vagyonok kialakulása – saját érdekeinket figyelembe véve a történelem és a hatalom szempontjából – a jog és a lét agyontiprása lett országunkban domináns.

1989–90-ben politikai és gazdasági változásokat hajtottak végre azok, akik rendszerváltóknak tartják magukat, holott az, amivé lett az ország, sokkal több: munkanélküliség, örökös megélhetési gondok, hajléktalanság és nélkülözés. Gyakorlatlan és dilettáns, antiszocialista elvek alapján kormányoznak. Az ember által alkotott igazságtalan törvényeket erőltetik a népre, a nemzetre, azokra, akik a parlamentbe juttatták őket.

1945: a totális kapituláció éve. A hitleri fasizmus utolsó csatlósaként bántak velünk, a győztesek ellenségei voltunk. A magyar baloldali emberek internacionalisták, harcoltak a fasizmus és a kapitalizmus ellen, és alapítottak szocialista, humánus pártokat abban való hitükben, hogy megvalósul majd a kommunizmus is. Ez a világ összeomlott, az MDP, a KMP, majd az MSZMP-ből kivált MSZP jelenleg a tőkés, a kapitalista uralmat szolgálja. Az MSZMP kb. 80 ezer vagy 1,2 millió párttagsága a fegyelmezett tagdíjfizetés eredményeképpen jelentős vagyont gyűjtött össze. Ugyanez vonatkozik a szakszervezetekre is.

A rendszerváltó pártok ezt a vagyont egymás között felosztották. Az üdülőket, a kórházakat, Csillebércet, az úttörővasutat, útjainkat privatizálták a Gyurcsány-kormány ideje alatt is. Az emberekben spontán felvetődik a kérdés (esetemben az 51 év), hogy hova lett a befizetett tagsági díj összege? Ugyanígy a szakszervezetnél a 38 év alatt befizetett tagsági díj? Ki és milyen jogon privatizálta el tőlem ezt az összeget, holott én azért fizettem, hogy a gyerekeimet, unokáimat segítsem és támogassam akkor, amikor felnőnek. Hova lett és kinél van az MSZMP és a szakszervezetek vagyona?

A magam nevében, de mondhatom 800 ezer volt MSZMP-párttag nevében, az elprivatizált tagsági díjakat adják vissza azonnal és kamatostul. Ez vonatkozik a szakszervezeti tagdíjakra is. Nyilvános csalás, gazdasági terrorizmus, hatalommal való visszaélés. Ennek folytatását nem tűrhetjük tovább.

Ma betevő falatom sincs, nemhogy gyermekeimet, unokáimat segíteni tudjam.

Koczka Béla

József Attila

2005. január 7-én kezdődött a József Attila születésének 100. évfordulója tiszteletére meghirdetett József Attila-emlékév.

Az ünnepségsorozat az idén december 3-án, a költő halálának 68. évfordulóján ér véget.

Erről 2003 októberében döntött a kormány a Nemzeti Emlékezet Program elfogadásakor. A József Attila-emlékév a második irodalmi személyiség előtt tisztelgő rendezvénysorozat: 2004, Balassi-emlékév volt.

2005-ben nemcsak mi, magyarok ünnepelünk: az ENSZ szakosított szervezete, az UNESCO a József Attila-emlékévet felvette a nevezetes évfordulók listájára, s valamennyi tagállamának javasolja ünneplését.

Az ENSZ-listán Andersen, Verne, Solohov, Eminescu mellett szerepel József Attila életműve. Több mint egy évtizede (1991-ben) egy politikus egy „nemzetietlen szégyenrezsim házi poétája” címmel illette a költőt, s 2005-ben az UNESCO valamennyi ENSZ-tagállamban ünneplésre méltónak találja az ő életművét!

Őt akarja a kormány eltávolítani a parlament mellől! Azt még akkor sem szabad megtenni, ha az itt mellékelt vélemények az ellenkezőjét állítanák. Mert az Országház minden magyaré. Nemcsak az uraké, hanem a sokmillió szegényé is. És mivel József Attila a szegénység, a kizsákmányoltság, a szolgasorsban élők, a nagy igazságtalanságok miatt a maga módján küzdött a költészetével oly módon, hogy a világon sok ember elismerte és ma is elismeri a proletár költő nagyságát, óriási bűnt követ el az, aki hozzá mer nyúlni a József Attila szobrához. Mert a világon élő szegény magyaroktól még a reményt is elvennék, hogy arról ne is szóljak, hogy József Attila emlékét mennyire megaláznák azzal.

Ha a kormány azt mégis megtenné, a nép soha nem bocsátja meg senkinek. Mert a hazánk árulóival való együttműködést soha nem lehet megbocsátani!

Gondoljon mindenki arra, hogy az utókor mennyire megvetne minket, ha nem tennénk meg mindent azért, hogy megmentsük a hűséges szívű költőnk emlékét.

Dudás György

Hírek

Az Eszmélet 90. számában olvashattuk Bálint József tollából, A hitlerista műkincsrablás a Szovjetunió megszállt területein című írásában az alábbiakról:

Már Napóleon is hadizsákmányként szedte össze a Moszkva közel 15 ezer képtárából, a Kremlből a műkincseket, de ezek egy részének szállítás közben nyoma veszett. A németek speciális osztagokat szerveztek ezek megtalálására. Ma sem tudni pontosan, merre és kiknél vannak.

A Rosenberg-csapat 40 vagon rabolt kincset irányított Poroszországba, 1943-ban 2256 rablóakciót hajtottak végre, 375 levéltárat, 975 könyvtárat, 402 múzeumot fosztottak ki. Hajón 427 tonna rakományt szállítottak el.

Nincs teljes értékű irodalma annak, hogy a németek és Szálasi mekkora anyagi értéket „mentettek ki” maguknak Nyugatra. Ide tartozik a magyar korona ide-oda szállításának története is. Végül is az USÁ-ból 1976-ban került vissza az országba.

***

Az elnökség javaslatot dolgozott ki Kádár János születésének 1000. évfordulója méltó megünneplésére. Időpont: 2012. május 26.

Eddigi elképzelések:

1. Asztali naptár Kádár János képeivel, rövid életrajzával.

2. Kulcstartó.

3. Emléklap értékesítés különböző címletekben.

***

December 21-én 15 órakor taggyűlés.

Szabadelvűség

Muszáj írnom megint a liberalizmusról, mert szó érte a ház elejét. Rámfogták, hogy „lila gőzöm sincs”, hogy mit jelent e fogalom. Ha egy szóban akarom kifejezni magam: szabadelvűséget jelent. Nincs is ezzel semmi baj, amíg nem akadályozza a fejlődést. Mindenáron békésen akarja megoldani a fejlődés társadalmi törvényeit. Ő nem akarja megszüntetni a magántulajdont, sem a társadalmi rendszert. Nagyvonalú felajánlást is tesz, csak azért, hogy a béke fennmaradjon. Igen ám, de ebben az esetben megáll a társadalmi fejlődés. A tőkés rendszer marad, a kizsákmányolás marad, mindenki éli a maga jó vagy rossz életét. Tovább működik a kapitalizmus periodikus rendszere.

Jó példa a Bethlen-Peyer paktum. A Tanácsköztársaság megfojtása után, hogy az MSZDP bekerüljön a parlamentbe, lemond a sztrájkjogról, a köztársaság propagálásáról, a postások, a vasutasok, a közalkalmazottak szervezéséről. Csökkenti a földmunkások agitációját, és vállalta a Horthy-rendszer külföldi népszerűsítését, amellyel nemzetközi felháborodást váltott ki.

Hasonló paktum volt 1990-ben is az MDF és az SZDSZ között is, amely ellen Göncz Árpád többször tiltakozott. Mi ez, ha nem liberális megnyilvánulás? Ezt az elméletet egy kommunista párt nem fogadhatja el, amelyben a szegény ember továbbra is az urak kénye-kedvének van kitéve, amelyben az egész élete csupa szenvedés.

Budapest, 2011. október 23.

Fáni Lajos

Südi Bertalan: Ordas rendszer

A tőkés rendszertől én nagyon féltem,

Hisz’ gyerekfejjel hajdan már megéltem:

Megtanultam akkor, miért kell félnem.

Fájdalom, mert újfent benne kell élnem,

S megvetés kíséri a létezésem.

Miért tagadnám, hogy akkor is éltem,

Amikor sok jót kaptam, bár nem kértem.

Azért utáltam meg a karvalytőkét,

Mert felzaklatott már sok lelki békét:

Nem átallja szegénység terjesztését,

Kényszerből vegetálók szenvedését.

Megrovom, mert a hasznot sápként szedi,

Bagó fizetség után bezsebeli.

Utcára teszi, olykor nem fizeti

Ki a prolit, vagy betegen meneszti:

Embereket egymás farkasává teszi.

A tőkés rendszer érkezése óta

Sokan számítottak sokféle jóra,

Mannát hullató kánaáni korra,

Ám nem egyféle szellemi béklyóra,

Nem is idő előtti koporsóra.

A szocializmust kéjjel temetők

Leszerepeltek az utókor előtt:

A fiatalok, s holnapra érkezők

Lesznek a sírjukat bottal verdesők,

Ballépésük okán vétlen szenvedők.

A Munkáspárt Elnökségének állásfoglalása

1. A Magyar Kommunista Munkáspárt mindig is elítélte a vörös csillag és a sarló-és-kalapács nyilvános használatát tiltó törvényt, és az ezzel kapcsolatos politikai és jogi gyakorlatot. A magyar munkásmozgalom története része Magyarország történetének, a magyar munkásság sokat tett hazánk és nemzetünk boldogulásáért. A munkásmozgalmi jelképek nem említhetőek egy lapon a fasiszta szimbólumokkal, mint ahogyan a szocializmus sem egyenlő a fasizmussal, bárhogyan is állítsák ezt a tőkés hatalom birtokosai. Elfogadhatatlan, hogy a munkásmozgalom jelképeinek használatát tiltsák.

2. A Munkáspárt üdvözli az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) ítéletét, mely szerint megsértették Fratanolo János, a Magyarországi Munkáspárt 2006 tiszteletbeli elnöke szabad véleménynyilvánításhoz való jogát, amikor jogerősen elmarasztalták vörös csillag viselése miatt.

Ugyanakkor világosan kell látni, hogy az EJEB ítélete nem adta vissza a vörös csillag szabad használatát Magyarországon. Az ítélet nem több, mint a polgári demokrácia ügyes trükkje arra, hogy az embereket megtévessze, és a polgári demokráciát, az Európai Uniót a jog és a demokrácia olyan intézményének állítsa be, ahol mindenki jogait tiszteletben tartják. Ezzel szemben az Európai Unió intézményeinek tudtával és egyetértésével folyik a kommunista mozgalom elleni leplezetlen küzdelem, a szocialista múlt lejáratása és megtagadása, újabb és újabb jogi korlátozások születnek az EU számos országában. Az EJEB ítélete semmit sem változtat meg.

3. Az Európai Unió antikommunista politikájának elfogadásában szerepük van a jelenlegi magyar kormánypártoknak is. Az Európai Unió ugyanakkor szó nélkül tudomásul vette a jelenlegi magyar kormány antikommunista törvényeit és politikáját.  Naivitás azt feltételezni, hogy a magyar kormány – ismerve az EU támogatását, az érdekek összefonódását – bármit is tesz a vörös csillag tilalmának eltörlésére.

4. A Munkáspárt értékeli, hogy Munkáspárt 2006 elnevezésű párt kitartóan küzd a vörös csillag tilalmának eltörléséért. Ugyanakkor nem feledhetjük, hogy ugyanezek a személyek 2005-2006-ban a tőkés MSZP oldalára álltak, rombolták a Munkáspártot, végül szakadárpártot alapítottak. Történelmi felelősségük van abban, hogy a Munkáspárt a 2006-os választásokon nem tudott eredményt elérni. A Munkáspárt 2006 mai dokumentumai is arra utalnak, hogy ez a szervezet semmit sem változtatott korábbi politikáján, a dolgozók gondjainak megoldását a szocialisták ismételt hatalomra juttatásában, és nem a tőkés rendszer elleni következetes küzdelemben látják.

5. A Munkáspárt nem becsüli alá a jelképekért vívott küzdelem fontosságát. Ugyanakkor úgy véli, hogy erőinket mai társadalmi problémák, a munkanélküliség, a szegénység megoldására, a tőkés rendszer elleni tényleges harcra, a dolgozók felvilágosítására, a tőke elleni mozgósítására kell összpontosítani.

Budapest, 2011. november 7.

Munkáspárt Elnöksége