Jászkun Munkás, 2013. február

Antiszemitizmus, most és mindörökké?

A magyar országgyűlés 2012. november 26-án „furcsa” attrakciónak lehetett tanúja: Gyöngyösi Márton jobbikos (nyilaskeresztes) képviselő nagyívű javaslatot tett, miszerint írják össze a parlamentben és a kormányban található zsidó polgárokat, mert jelenlétük nemzetbiztonsági kockázatot jelent. Karácsony előestéjén nehezen tudok kereztényibb és emberibb akciót elképzelni.

Lehetséges, hogy ez az indítvány bevezetője a Zsidó Hitközségben fellelhető izraeliták összeírásának? A többit már tudjuk…

Megfigyelhető, Vona Gáborék ügyes taktikát alkalmaznak: bírálják a kormány bírálandó intézkedéseit, s e konstruktív fellépéseik közé keverik a Jobbik igazi lényegét kifejező követeléseiket. Ennek reakciója híven fejezi ki az ország érzelmi térképét.

Mióta a zsidó nép kialakult, nem tudott megszabadulni árnyékától. Üldözték, irtották őket, ezernyi eszközzel béklyózták mozgásszabadságát. Ám fennmaradt. Nem azért, mintha Isten kiválasztott népe lett volna, de az aktív antiszemitizmust, mely főleg társadalmi válságok idején ütötte fel a fejét, felváltotta az átmeneti és viszonylagos nyugalom. Ebben a szélcsendes helyzetben a zsidóság regenereálódott. Ilyenkor a zsidóellenesség lappangva, passzívan (inkább érzelmi síkon) működött tovább, mígnem ismét kialakultak azok a szociális feszültségek, melyek leküzdéséhez az uralkodó osztályoknak szükségük volt egy hatékonyan működő villámhárítóhoz. (Hitler mondta: ha nem lennének zsidók, ki kellene őket találni).

Nem volt ez másképpen hazánkban sem. Nem tudok egyetérteni azokkal, akik szerint a zsidóellenesség fő motívuma az irigység lett volna. Ez a motiváció egyeseknél bizonyára szerepet játszott, de az alapvető ok inkább társadalmi és vallási jellegű volt. A XIII. században alakult ki nálunk, a keresztény egyház gleichschaltolási (egyenlővététel) törekvései nyomán. Miután a magyarországi zsidóság ragaszkodott ősi vallásához, megkezdődött periodikus intézményes üldözése. Ez a folyamat változó politikai-ideológiai indítékok alapján beletorkollott a holokausztba. Ezt az érzelmet nemritkán érdekek befolyásolták. Jellemző vicc:

Egy dunántúli községben a helyi német (sváb) asszonyra rátámadt a szomszédja: zsidónak adod ki a szobádat? Mire az asszony: antiszemitizmus nyáron?

Tragikus és sajnálatos, hogy 1945 után háttérbe szorult, de nem szűnt meg. A rendszerváltás után a passzív antiszemitizmus olykor keveredik aktív zsidóelleneséggel (falfirkák, inzultálások, nyílt uszítások). És mindez néhány évtizeddel félmillió magyar zsidó elpusztítása után.

Ma a Jobbik legfőbb hordozója a rasszizmusnak. Nem csinál titkot hivatalos, programszerű antiszemitizmusából. Megnyergeli a romló társadalmi helyzetet, az egzisztenciális reménytelenséget, s ennek fő okát nem a kapitlizmusban, hanem a zsidóság spekulatív életvitelében látja. A lakosság egyre nagyobb tömegeiben bázisra talál, mert az elkeseredettség talaján felélednek ennek történelmi, emocionális hagyományai.

A társadalmi bajokra társadalmi választ kell adni. Mindenekelőtt a romló helyzet megállítását, javítását, a rasszizmus elleni hatékony politikai-ideológiai harcot és azok elszigetelését, akiknek létérdekük e kártékony jelenségek fenntartása. Ehhez széles társadalmi összefogásra is szükség lenne.

Hegedűs Sándor

Farsang

Gyermekkoromban a Horthy-rendszerben szüleim is farsang idején elmentek a szegények kaszinójába, egy kicsit kikapcsolódni. Még emlékszem, hogy édesanyám mondta: megyünk a batyus bálba.

A fiataloknak leírom, hogy ez mit jelentett. Az asszonyok pogácsát, lekváros papucsot, fonott kalácsot sütöttek, amit vittek magukkal. A férfiak ki bort, ki pálinkát vitt, amit a helybenfőzött teában öntögettek. Egy-két zenész is került, akik hangulatot teremtettek. Gazduraméknak cigányzenekarra is volt pénzük, a lányoknak meg báli ruhára. Éjfélkor meg durrant a pezsgő.

A felszabadulás után változott a világ. A munkásemberek is megengedhették maguknak, hogy elmenjenek a vendéglőbe. A lányok báli ruhát is kaptak az idő múlásával én is elmentem a vendéglőbe, ahol előre asztalt foglaltunk, és kiszolgáltak minket. Éjféltájban a pezsgősüvegekből is kikerült a dugó. A zenészek hajnalig húzták a talpalávalót.

A rendszerváltás után ismét változott a világ. Ma egy szűk rétegnek a farsang egyet jelent az operabállal, az önmutogatással, a szegények lenézésével, kirekesztésével. A belépő száezrekbe kerül, a hölgyek száezreket költenek ruhára, ékszerre. A svédasztal mellett válogathatnak a jobbnál jobb falatokból. Színvonalas műsort látnak, miközben válogathatnak a pezsgők között.

A társadalom nagyobbik része anyagi lehetőséghez mérten szerényen ünnepel vagy kívülről nézi mások ünneplését.

E cikk írása közben jutott eszembe Ady Endre „Álmodik a nyomor” című verse. Ebből idézem az első versszakot.

„Duhaj kedvek Eldorádója,

száz tivornyás hely, ne bomolj.

Csitt, most valahol, tán Újpesten,

Húsz esztendős legények vackán,

Álmodik a nyomor.”

Südi Bertalan: A tétlenkedőkhöz

Csönd van, életforma lett a hallgatás,

Nem lázong senki a nyomor miatt:

Kussol a szegény, a kvázi pária,

A gazdag meg vigad, dőzsölve mulat.

Éhező gyermekek sírnak az utcán,

Kukáknál felnőtt ágrószakadtak,

Munka híján csak kegyelemből élnek,

Jövőtlenített koldusok maradnak.

Miért nem háborogsz, kritikus tollnok?

Miért vagy néma, ha ezeket látod?

A karvalytőke gaztettei láttán

Csak nem a jövő szépítését várod?

Mikor ébreszted álmából a népet?

Mikor bátorítod őt cselekvésre:

„Változtasson már legázolt életén,

Rázza le az igát magáról végre!”

Mikor kiáltod, hogy „elég volt, urak!”

A szegénynek is élethez van joga,

Mikor ásod te is a tőke sírját,

Hogy ne jöhessen vissza többé soha.

Újraéled a címkórság?

Egyre gyakrabban hallhatunk napjainkban grófosdival, bárósdival, meg a vitézi rendbéli tagsággal történő hivalkodást, mely kirívóan úriaskodó, visszataszító megnyilvánulás számomra. Az első két címről tudjuk, hogy főnemesi státuszok voltak valaha, melyek a virágzó feudalizmus idejében keletkeztek hazánkban. Országos tisztségek viselői és a legnagyobb hatalommal rendelkezők bitrokolták anno. Később meg a királyok adományozták a nagybirtokosok közül kikerülő vazallusaiknak.

Az utóbbi, mellyel leginkább kérkedni szoktak manapság, Horthy kormányzó 1920-ban létesített, feudális jellegű ellenforradalmi szervezet volt, melyet aztán az 1946. évi I. törvény – a többi címek és rangok használati jogával együtt – kisgazdapárti javaslatra eltörölt, majd reinkarnálódásához 1992-ben a múlt intézményi iránt nozztalgiát tápláló rendeszerváltó elit asszisztált.

1930-ban gyarapították az efféle címek sorát, melyek alkalmazását – illemkódexbe foglalva megszólítás gyanánt – kötelezővé tettek az alacsonyabb sarzsijú állampolgárok számára.

Tekintsük át, miféle megszólítás illette meg a különféle korabeli tisztségviselőket:

SZENTSÉGES: a pápa.

FELSÉGES: a király, a királynő és a királyné.

FENSÉGES:a királyi család tagjai.

FŐMÉLTÓSÁGÚ: a kormányzó, a kormányzóné, a hercegprímás (őeminenciája), az érsek és a herceg.

NAGYMÉLTÓSÁGÚ: a titkos tanácsos, a miniszter, a felsőház elnöke, a kúria elnöke, a számvevőszék elnöke, a tábori kar tagja altábornagytól felfelé.

MÉLTÓSÁGOS: a püspök, a képviselőház elnöke, a követ, a kúriai bíró, a közigazgatási bíró, a vezérőrnagy, az ezredes, az államtitkár, miniszteri tanácsos és a tanácsos, a főpolgármester és helyettesei, a főispán és az alispán, a városi polgármesterek, a főkapitány és a főkapitányhelyettes, a tankerületi főigazgató, az ítélőtábla elnöke és az ítélőtáblai tanácsok elnökei, a koronaügyész és helyettesei, valamint a pénzügyigazgató.

NAGYSÁGOSOK: a plébános, az alezredes és őrnagy, az osztálytanácsos, az ítélőtáblai bíró, az országgyűlési képviselő.

NEMZETESEK: a vitézi rend tagjai (ekképpen: nemzetes és méltóságos uram).

FŐTISZTELENDŐ: a katolikus pap (pl. így: nagyságos és főtisztelendő uram).

NAGYTISZTELETŰEK: a református lelkészek.

***

Forrás: „Új Idők” különkiadása.

A hazai állapotok potenciális alakulását tekintve célszerű a felsorolt címeket újfent számbavenni. Hiszen a Horthy-érában létezett különféle funkciókból már számoat visszaállítottak. Nem lenne meglepő, ha a megszólításokkal is ez történne.

Ki a „magyar”?

Már írtam a szívinfarktusaimról, de újabb olyan esemény történt velem, elmesélem a következőket.

A kórház elbocsátó zárójelentéséből idézek egy megállapítást, ami a vérminta elemzéséből derül ki. „Nem hispán, nem latin származású. Fehér, kaukázusi rasszhoz tartozik”. Ezek tudatában vajon kinek van joga arra, hogy nacionalistának vallja magát? Ismeri talán a vérmintájából végzett elemzés megállapításait?

Minden ember annyi nemzethez tartozónak mondhatja magát, ahány nyelvet anyanyelvi szinten beszél. A Varázslatos Kína című könyv- és TV-sorozatból megtudhatjuk, hogy kutató delegáció – köztük három magyar kutató – több mint 50 ezer ki-t tettek meg az országban. Dél-Kína területén ujgurok élnek a Himalája térségében. Az ujgur nép minden kétséget kizáróan bizonyította, hogy a mi népünkkel rokon. Ők is tudnak arról, hogy a magyarokkal rokonok. A „testvér” és a „magyar” szavakat emlegették, tisztán mondták a balta, a szakáll szavakat és a számokat. A három magyar kutatót meleg szívvel ölelgették, s elkísérték távozáskor, hogy minél tovább láthassák őket.

Valószínűleg nem véletlen, hogy erős a kötődésem a keleti népekhez. Minden könyvet elolvasok, minden filmet megnézek. Rendszeresen levelezek a pekingi magyar rádió munkatársaival, sőt elküldöm a Jászkun Munkás példányát már évek óta.

Dudás György

Búcsúzunk

Lendvai János elvtárstól,

aki Szolnokon 1925. február 1-én született. Végzettsége autószerelő technikus, a MEASZ megyei alelnöke volt haláláig. A Munkásőrség alapító tagja. Pártunknak 1946 óta tagja. Lelkes, aktív szervezője a szórólap- és az újságterjesztésnek, minden városi megmozduláson részt vett. A MEASZ képviseletében minden koszorúzási ünnepségünkön jelen volt, és beszédet mondott. Köszönjük, hogy velünk volt.

Nagy József elvtárstól,

aki Karcagon született 1930. március 6-án. Hivatásos katona és MEASZ elnökségi tag, aktív pártmunkás. Párttagsága 1946-ban kelt, és haláláig tevékenyen hű a szegények érdekeinek védelmében. Sokáig nem feledjük.

Szuráczki József elvtárstól,

Jászladányban született, 1937. augusztus 23-án. Életében kőművesként dolgozott, Zagyvarékason volt alapszervezeti titkár. A rendszerváltás után sem változtatott elvein. Következetes baloldali kommunista emberként távozott tőlünk. Hiányozni fog.

Gyömbér András

1948-tól volt tagja a Kommunista Pártnak. A Munkáspárt elvhű, következetes embereként, 83 évesen fejezte be munkás életét. A karcagi alapszervezetben vezetőségi tagként és sajtófelelősként dolgozott.

Nem az hal meg, akit eltemetnek,

Hanem az, akit elfelednek.

Mi nem feledünk,

Emlékét megőrizzük.

Hírek

Pártunk megyei elnöksége január 25-én elfogadta féléves munkatervét.

Havonta két alkalommal kitelepüléseket szervez a választókerületek településeibe, hogy megmutassuk magunkat. Szeretnénk, ha ezeken az akciókon minél többen megkeresnék elvtársainkat.

Mindenkit szeretettel várunk!