Jászkun Munkás, 2013. május

Bronzba öntött nosztalgiák

Egyelőre Gyömrő és Kereki az a két magyar község, mely a „világérdeklődés középpontjába” került. Itt élnek ugyanis olyan jobboldali-nemzetiek, akik egy fasiszta tömeggyilkos megörökítése érdekében „maradandó” emlékművet akarnak emelni. Ennek a törekvésnek üzenete van: az exállamfő regnálása alatti tevékenységét akarják kitörölhetetlen mementóként felmutatni. Ezt csakis olyanok kívánhatják, akik azonosulnak Horthy Miklós életművével. Olyanok tehát, akik az elmúlt negyedszázados fasisztoid rezsim feltámasztásáról álmodoznak. Nincsenek egyedül. A dicstelenül elhunyt (pontosabban megdöntött) keresztény-nemzeti kurzusnak sokan voltak a haszonélvezői: grófok, bárók, nagy- és középtőkések, kulákok, az egyházak, a középrétegek és értelmiségiek, a felsőbb szférájában élők tízezrei. Igaz, ezek nagy része már nem él, de él sokakban az emlékük, élnek leszármazottaik, akik a rendszerváltás előtti fél évszázadban álmodoztak egy „szebb és jobb jövőről”.

Az 1989–1990-es polgári ellenforradalmi fordulat teljesítette álmukat. Teljesítette? Nem! Ők egy olyan világról nosztalgiáztak, ahol visszatérnek a feudalizmusban meghonosodott kiváltságaik, s a kapitalizmus által biztosított „dolce vita”.

Ők nem a polgári demokráciát akarják visszahozni, hanem olyan rezsimet, mint amit bálványuk kiépített. Ezt látszik megígérni Orbán Viktor kalandor terveivel.

Ennek az ábrándnak volt letéteményese Horthy Miklós. XXI. századi hívei és követői úgy tesznek, mint az ősközösség primitív lakói, akik falra vésték, vagy festették vadászatuk leendő áldozatait, azt vették célba abban a hitben, hogy a valóságban is teljesednek kívánságaik.

A Horthy-rendszer felszámolása óta fél évszázad telt el. Ez idő alatt megszületett és felnőtt egy olyan nemzedék, mely ízelítőt kapott a közösségi társadalomból, átélte a jobbat, s nem kíván visszatérni az egyszer már meghaladott múltba. Ezek a hangosan méltatlankodó, s hátterüket képező csendesen dohogók nem hajlandók felsorakozni a Horthy-szobrok mögé, sőt a legelszántabbak készek cselekedni is.

Így történt, hogy Kerekiben vörös festékkel öntötték le a faszobrot, jelezvén: számukra az exkormányzó persona non grata, sátáni eszméje és fasisztoid rendszere gyűlöletes az „egyszerű” magyar emberek számára. Ők demokráciát akarnak, és nem az urakat kiszolgáló önkényuralmat.

A tűzzel játszani nem ajánlatos!

Hegedűs Sándor

Párhuzamok

Az idő halad, s mi nem változunk?

József Attila 103. születésnapjára

Igen, az idő halad. Immár 103 éve, hogy 1910. Március 21-én Gombai Ferencné fuvarosszekérrel két menhelyi gyermekkel: az ötéves kisfiúval és hétéves nővérével érkezett az öcsödi faluszéli kis házba. Gombai bácsi az ajtóban várta őket „nohát, meggyüttetek” köszöntéssel.

Megjöttek. A fiúcskát József Attilának, a nővérét József Etelkának hívták. De hát miért került menhelyre a két kisebb József-gyermek? 1908. július 1-én eltűnik az apa, József Áron. Ebben az évben Budapestről 1040-en vándoroltak ki a több munkaalkalom és a jobb kereset reményében. Az anya egyedül nem tudja eltartani három gyermekét, nem képes az egyre növekedő lakbért sem fizetni. Jolán így ír erről:

„Örökké fájó emlékezéssel idézem fel a mama törékeny alakját, aki ez időtől fogva állati erőfeszítéssel dolgozott, hogy előteremtse a mindennapi kenyeret számunkra… A varrógépet visszavették tőle, nem tudta fizetni a részleteket. Munka után járt… Napszámos munkát vállalt. Legrosszabb ruháját vette fel, kendőt kötött a fejére, karjára vette a vödröt a súroló ronggyal és súrolókefével, és kiült a „placcra” a Deák téren a többi napszámos asszony közé. Ha nem akadt munkája, dél felé hazajött. Lassankint állandó helyeket szerzett magának, úri házakhoz járt mosni, vasalni, takarítani.”

Tíz hónap alatt legalább ötször költöztek. Laktak a Gát utcában (többször is), a Márton utcában, a Szvetanay utcában, a Ferenc téren. A mélypont a Páva utcai kocsma volt.

Lakáshiány, túlzsúfoltság, lakbéruzsora, kevés lakás építése – ezek a jellemző kulcsszavai az 1910-es éveknek. Szabolcsi Miklós így ír erről a korszakról: „A magántőke nem lát üzletet a lakásépítésben, viszont a munkanélküli lakbérjövedelem vonzza, nagyszabású spekuláció lehetőségével – egyszóval az imperialista szakaszába lépő kapitalizmus ellentmondásai tűnnek szembe: azok az erők működnek, amelyek a világ és Magyarország sorsát formálták a század elején, s amelyeknek a saját életére, saját szűk körére való hatását szenvedi el a kis család” (ti. a József-család).

Száz év elmúltával – napjainkban – ilyen adatok vannak a birtokunkban: az építőipar negatív mutatói, minden korábbinál kevesebb új lakás épült, a devizahitelesek helyzete, a kilakoltatások (a márciusig terjedő moratóriumot meghosszabbítják), az alaptörvényben rögzítették a fedél nélküliek közterületről való kitiltását…

1910-ben Budapesten 4348 gyermeket adtak menhelybe. Az 1903-ban létesült Ella nevű gyulai menhelybe 735 gyermeket vettek fel, köztük József Attilát és Etust. Öcsödön akkor 70 menhelyi gyermeket neveltek, a lakosság 3,73 százalékát.

A Váncsod nevű falurészen, a falu szélén élte két évig a falusi szegénygyermekek életét Attila és Etus. Tanúvallomásként elevenítsük fel a Curriculum vitae egy részletét:

„engem pedig az Országos Gyermekvédő Liga Öcsödre adott nevelőszülőkhöz. Itt éltem hétéves koromig, már ekkor dolgoztam, mint általában a falusi szegénygyerekek – disznópásztorkodtam. Hétesztendős koromban anyám – néhai Pőcze Borbála – visszahozott Budapestre… Öcsödön nevelőszüleim Pistának hívtak. A szomszédokkal való tanácskozás után a fülem hallatára megállapították, hogy Attila név nincsen. Ez nagyon megdöbbentett, úgy éreztem, hogy a létezésemet vonták kétségbe.”

Váci Mihály úgy gondolja, hogy „József Attila… szenvedései… pokolbélien társadalmi eredetűek…” A mama pedig eközben keményen dolgozott, hiszen – amint Jolán írja – „… a menhely a nyomorgó édesszülőknek nem ad pénzsegélyt, hogy így könnyítve sorsukon maguknál tarthassák gyermekeiket”.

Manapság az a „törvény”, hogy anyagi okokból egyetlen gyermek sem kerüljön állami gondozásba. Ma, amikor több mint félmillió ember mélyszegénységben él hazánkban, a létminimum alatt élők száma közel négymillió, s nálunk ma Magyarországon minden ötödik gyermek mélyszegény. Alapítványok, civil közösségek próbálnak segíteni, például „Minden gyermek lakjon jól!” alapítvány. A mai családok többségében is keményen dolgoznak a szegény családos szülők (sokuk munkanélküli, alkalmi munkát végeznek, gyakran feketén), hogy megtarthassák gyermekeiket. (A nagyobb gyermekek is munkát vállalnak.)

Mindnyájan jól ismerjük Móra Ferenc kis gyermekhősét, Pétört, „a csalót”, aki az iskolában kapott langyos tejet egy nagykendőbe önti, vagyis a kendőben fagyoskodó kicsi húgának, Marikának adja, megnyerve a nagy csatát az ő éhes kis gyomra ellen.

Egy városi havilap cikkírója az ez évi márciusi számban szomorú aktualitásnak látja Pétör történetét. Az iskola osztályterme sok gyermeknek ma is melegedőhelynek számít, s az osztályokban egyre többen vannak a Marikák. Az iskolai ingyenebéd nekik a napi egészséges ételt jelenti, nemritkán a teljes napi étkezéssel egyenlő.

Egyre többen „felejtik otthon” a tízórait… Naponta hallunk hírt családi tragédiákról, gyermekét és önmagát megölő szülőkről… 1910-ben – épp a József-testvérek Öcsödre kerülésének évében – írta Ady Endre a Két tanár című elbeszélését. Érdemes a figyelmünkre a mű jónéhány gondolata:

„Hogy élnek a magyarok?

– Nem élnek, de élni akarnak most nagyon… Aztán e szándék mellett meghal minden…

Csodálatos kis nép ez… Csak a gondolkozástól fél még. És zavaros még a lelke… Majd másképpen lesz valaha. Most még szerencsétlen… nálunk, aki még dolgozni tud. De nem lesz mindig így… Lángolni készül az ország. Most újra az élő szándék vad áramlata csapott ki az én népemből…

Úgy vélem néha, hogy jó, szép, áldott dolog beleszületni egy kicsi népbe. Az ember sokat szenved legalább, de még sokat is kell hinnie. Jó ez, áldott ez. Több ez az életnek, mint egy meghízott, nagy népbe csöppenni, s észre se venni, mint élte ki magát az ember…”

A nagy szándék mellett meghal minden – írja Ady 1910-ben. Manapság is a nagy szándékok időszakát éljük, a korszakos változásokét – gondoljunk csak a közigazgatásban, a közoktatásban, a nevelésben végbement változásokra –, s közben szaporodnak a Marikák és a Pétörök.

Egy civil szervezet módszertani segédkönyv kiadását tervezi családsegítő, a család intézményét népszerűsítő szervezetek számára Minden gyermek álma címmel. Nemes szándék! Ám a bajok társadalmi gyökerűek!

Ferge Zsuzsa akadémikus, szegénységkutató alábbi gondolatai a társadalmi berendezkedésünk minden szegmensében megfontolandók. Ha kisebbek az egyenlőtlenségek, az emberek sokkal jobban érzik magukat.

Attiláért, Etusért 1912 júniusában eljött a mama Öcsödre. Attila sohasem felejtette el ezt a két évet. 1937. december 3-án este Balatonszárszón jött az a tehervonat, amelynek kerekei kioltották a 32 éves ifjú életét.

Baranyi Ferenc Kossuth- és József Attila-díjas egyik versének főhőse, a parasztkáder pedig a József Attila halálát követő évben, 1938-ban született.

Lám: „Az Élet él és élni akar”!

Ajánlom szíves figyelmükbe.

Csajbók Ferencné

***

Öcsödön a költészet napján a jelenlévők élőben hallhatták a beszédet.

 „Munkaalapú társadalom”?

Ismerős ez a – napjainkban előszeretettel emlegetett – társadalmi formáció. Az egykori szocialista társadalmi rendszert ismertem meg ilyennek, s egyúttal emberközpontúnak is. Tőkés viszonyok közepette azonban csak jámbor óhaj gyanánt említhető efféle gazdasági alakulat. Soha nem létezett, s nem is fog létezni ilyen egyetlen tőkés rendszerben sem. A kormányfő éppen ezért üres politikai frázis gyanánt hangoztatta egy brüsszeli beszédében, hogy „jóléti helyett munkaalapú társadalmat kell kialakítani”. Vagyis könyöradományok, különféle jogcímen adott segélyek helyett csakis munkával lehessen megkeresni a kenyérrevalót.

Demagóg szólam ez egy olyan gazdasági-társadalmi környezetben, melyben a tőke kíméletlen természete folytán több százezer munkaképes korú állampolgárnak éppen a munkahelyet kell nélkülöznie.

A munkaalapú társadalom azt jelentené, hogy csak munkából lehet megélni, és egyféle „jólétet” is csak munkavégzés árán lehet megteremteni. A kettő tehát szervesen összetartozik.  E követelményt a szocializmusban felismerték, és meg is valósították. Ezért nem lehetett munkátlanul élni. Munkanélküli segélyekből csak tengődni lehet, nem növelhető az életszínvonal. Aki segélyből kénytelen vegetálni, mert munkanélküliségre ítéltetett, nem tekinthető a jólét munkát kerülő vámszedőjének.

A munkaalapú társadalom csak a teljes foglalkoztatás garantálásával teremthető meg, mely a kapitalizmustól teljességgel idegen. A tőkés termelési viszonyoknak ugyanis lételeme, megváltoztathatatlan tartozéka a részleges, de tartós munkanélküliség. A munkanélküliek tömegeiből minél kisebb összegű munkabérért alkalmazott bérrabszolgák (s nem a megbecsült munkavállalók) verítéke árán szerezhető haszon a tőkés egyedüli célja. Ezért érthetetlen számomra a kormányfő hangoztatott vágyálma a munkaalapú társadalomról.

Még ma is hangoztatják némelyek, hogy az előző rendszerben sem volt teljes a foglalkoztatottság. Illetve sajátosan valósult ez meg. Mondvacsinált foglalkoztatottak voltak az üzemek kapuján belül. Úgy fizették őket a vállalatok, szövetkezetek, hogy valójában semmilyen hasznukat sem látták. Bezzeg ilyen a kapitalizmusban nem lehetséges – állítják. Efféle hazugságokkal igyekeznek ellensúlyozni a tőkés rendszer munkanélküli tömegeket tengődtető, törvényesített gyakorlatát. Mi, akik életünk javarészét abban a társadalmi rendszerben töltöttük el, s dolgoztunk, tudjuk, hogy a korabeli munkahelyeken csakis munkavégzés ellenében kaphatott bárki munkabért. Csakhogy a tőke hívei az általuk keletkeztetett nyomor világában ezt tagadják, s csakis a profitszerzésre összpontosítanak. HA pedig a remélt értéktöbbletük soványosodását tapasztalják, kíméletlenül utcára teszik a bérmunkást. Mert náluk a proletár csakis a termelés egyik eszköze.

Akik a jelenlegi társadalmi rendszerben kizsákmányolásmentes munkaalapú társadalomról regélnek, javaslom, olvassák el Marxnak a „Tőke” című művét.

Dr. Südi Bertalan

Május 5. Egy lángelme születésnapjára

Marx Károly, a filozófia doktora 1818. május 5-én Trierben született. Darwin a szerves természet fejlődési törvényét fedezte fel – Marx az emberi történelem fejlődési törvényét. Marx fedezte fel a tőkés termelési mód és az általa létrejött polgári társadalom sajátos mozgási törvényét is. Ha semmi mást nem alkotott volna, akkor is örökre beírta volna magát a világtörténelembe. Ő ezen kívül sok minden mást is tett.

Marx Londonban részt vett a Kommunisták Szövetsége második kongresszusán, és ott megbízást kapott a Kommunista Párt Kiáltványának megírására. 1848. február végén a Kommunista Párt Kiáltványa Londonban megjelent. 1867. szeptember 2-án a „Tőke” első kötete megjelent Hamburgban.

Marx Károly többször találkozott Frankel Leó magyar munkásmozgalmi vezetővel. Marx elméleti tudását az is igazolja, hogy milyen egyszerűen tudott fontos társadalmi kérdéseket megfogalmazni.

Azt írta, hogy az embereknek előbb enniük, lakniuk és ruházkodniuk kell, mielőtt politikával, tudománnyal, művészettel, vallással vagy bármi mással foglalkoznának.

Természetesen ez ma is igaz, amikor az éhező, fagyoskodó, közüzemi díj megfizetésével küszködő, a kilakoltatás előtt álló embereknek szabadságáról papolnak.

A teljes képhez Marx mint ember is hozzátartozik. Gyengéd, szelíd és elnéző apa volt – „a gyerekek neveljék a szülőket” szokta mondani. Leányaihoz való viszonyában, akik határtalanul szerették, soha még árnyékát sem érvényesített az apai tekintélynek. S mégis, aligha lehetett apa, akire jobban hallgattak volna.

Leányai barátjuknak tekintették (Lafargue). Marx szerelmes verseit a jegyeséhez írta, amely „A szerelem könyve” című művében jelent meg.

Engels a Marx temetésén a sírnál a következőket mondta:

„Neve és műve is élni fog századokon át.”

Lenin, Marx és Engels emlékművének leleplezése alkalmából a következőket mondta:

„Marx tanítás mindenható erejű, mert igaz.”

1883. március 14-én a kor legnagyobb gondolkodója megszűnt gondolkodni. A londoni Highgate temetőben nyugszik.

Horváth Sándor

Rövid hírek

A Munkáspárt május 11-én, Budapesten tartja 25., rendkívüli kongresszusát, melyre a párt minden tagja meghívott.

A Szabó Ervin Akadémia következő kurzusára május 25-én kerül sor a Baross utcai pártközpontban.

Lássunk tisztán

Napjainkban jelent meg egy újabb könyv a II. világháború történetéről. Ezen belül is magyar katonák (tisztek, honvédek stb.) szörnyűséges tettiről, attól a perctől kezdve, hogy átlépték a Szovjetunió határát. Korábban úgy tudtuk, hogy a németek a Barbarossa fedőnévvel ellátott tervben fogalmazták meg a Szovjetunió megtámadásának gondolatát. Azóta tudunk A titkos Barbarossa-dosszié című kiadványról is, amelyből tisztán és egyértelműen látszik, hogy a németek nem ötletszerűen támadtak keleti irányba, hanem a fasiszta Németország, Hitler vezetésével kezdettől fogva erre készült. A Barbarossa terv alapján a német keleti hadsereg hét egységgel, négy páncélos csapattal és három légi flottával kereken 3 millió emberből, 600 ezer járműből, 750 ezer lóból, 3 910 páncélosból, 7 184 lövegből és 2 598 repülőgépből állt. Amikor ez a tömeg 1941. június 22-én 3.15-kor „tűzparancsra” egyszerre megindult, nyomukban nem maradt semmi. Megkezdődött a szörnyű mészárlás a Balti-tengertől a Fekete-tengerig.

Ajánlom mindenkinek, hogy olvassa el Földi Pál: A Barbarossa hadművelet, német villámháború a Szovjetunió ellen 1941. június 22–1941. december 6-ig című könyvét.

Dudás György