Jászkun Munkás, 2017. február

A háborgás margójára

Amióta a rablókapitalizmus nagy csinnadratta közepette a tömegek megtévesztésével leváltotta a népakaratot, vezetői körökben előszeretettel hadoválják: fölösleges magasztalni vagy visszasírni a Kádár-rend­szert. Az sem számít nekik, hogy mind többen megszenvedik a viszontagságokkal terhelt állapotokat. A hatalom gyakor­lói szerint indokolatlanul vált ki tömeges ellenérzést a jövedelmek különbözősége (hiszen ez a tőkés rendszer velejárója), a jogosulatlan előnyszerzés, az intézményesített korrupció, a „te tolod az én szekeremet, én tolom a tiédet” rendezőelv álla­mi szintű elvtelen gyakorlata, a szervezett bűnözés, a milliók sorsát érintő létbizonytalan­ság, a társadalom tagjai több­ségének eszement kiszipolyozása. Mivégre háborognak évtizedek óta az emberek?

Hiszen a „csodálatos rend­szerváltás” adományként min­denféle jogosultság megilleti őket. Következésképp, amit akarnak, korlátozás nélkül megtehetnek. Lehet jónéven venni a képviseleti demokrácia égisze alatt folytatott úri huncutságokat, korlátlanul fe­nyegetni, rágalmazni másokat. Szabad munkátlanul lébecolva vegetálni, kényszerből éhezni, iskolai tanulmányok helyett diplomát hamisítani, vásárolni, a szükséges gyógyszerek hiá­nyában elhalálozni, lopni, csalni, hazudni, süket dumákkal ígérgetni.

A demokrácia nyújtotta pol­gári egyenlőség is beköszön­tött. Eszerint szegénynek és gazdagnak egyaránt joga van bármilyen iskolai képzésre je­lentkezni, másokkal egyenlő jogállást feltételezni. Akárcsak Anatole France Nobel-díjas írótól gyakran idézett jogegyenlőségi példában: „A polgári társadalomban szegénynek és gazdagnak egyaránt joga van a híd alatt vagy a palotában aludni. Egyikük sem kerül összetűzésbe emiatt a törvénnyel”. Valahogy azonban min­dig úgy alakul, hogy koldusok hálnak a híd alatt és gazdagok a palotában. Pedig a joguk tö­kéletesen egyforma, „csak” a pénztárcájuk vastagsága kü­lönbözik.

Miért háborognak sokan?

S főleg miért sóvárognak egy létezett életszínvonal után? Amikor a munka nemcsak alkotmányba iktatott jog, de kötelesség is volt. Mégpedig az állampolgárén kívül állami kötelezettség is volt. Ezen felül mit számítanak az olyan „pro­fán” dolgok, mint az állampol­gári jogon járó orvosi kezelés, kórházi ellátás, szakszervezeti jogon megillető balatoni nyara­lás, igény szerinti szanatóriumi beutaló? Egyéb „apróságok­ról”, mint például az olcsó nap­közi, meg az ingyenes oktatás, ne is beszéljünk.

Talán csak nem azt várják a polgári rendszertől - vélik az urak -, hogy mindezek megint intézményesüljenek? A ma­gyarok szegény sorsúinak tu­domásul kellene venniük, hogy ebben a seholba rabolt ország­ban ez már csak legenda, ahol az ígéret siker, boldogulás egy érdemtelen kisebbség sikere, boldogulása lehet, mely követ­kezményeként a többség akár éhen is halhat.

A „dicsfényben” konstruált polgári demokrácia játéksza­bályával mindez összeegyez­tethető. Ezért kellene a tőkés szellemiségű kormányzattól mielőbb megszabadulni.

Dr. Südi Bertalan

Az ígéret földje

Magyarország kormánya - Orbán Viktor jóvoltából - biblikus húrokat penget. Fűt-fát ígér az ország gyanútlan lakóinak: fizetést emel, új meg új családi pótlékokat vezet be, csökkenti az adókat, a közületi rezsit, különböző hiteleket helyez kilátásba. Van, amit teljesít, van, amit csak lebegtet. Egyes közalkalmazottak sokszor a fizetésüket sem kapják meg, vagy csak nagy késéssel. Ezek az ígérvények, noha sokszor csalókának bizonyultak, tartják a lelket a jámbor hívőkben. Hiszik, hogy a Fidesz és csapata komolyan veszi ígéreteit, és elvezeti a magyar népet a kánaánba. A kilátásba helyezett magasabb életszínvonal jelenti azt a mézesmadzagot, melybe a jobb élet után vágyó milliók kapaszkodnak, s a válasz­tásokon ebben reménykedve támogatják Orbánékat. A Fidesz vezetése ma már attól sem riad vissza, hogy alkotmányjogi csalásokkal akár biztosítsák a maguk számára a hatalom privilégiumát. Abban bíznak, hogy még néhány ciklus, s az orbánistáknak nem lesz alternatívájuk.

Az ellenzék pedig azt várja, hogy a sok csalódás, a becsapottság érzése kiábrándítja a szavazókat, s máshová adják voksukat. 2010-ben a Fidesz is abból élt, hogy megnyergelte a szocialisták hibáit. Ennek a „passzív” győzelemnek nincsen komoly háttere, csak akkor, ha az ellenfél pozitív programmal meg tudja nyerni a választókat. Pillanatnyilag azonban nem úgy áll a helyzet, hogy a szocialisták készen állnak egy ilyen jövőképpel. Ők a hatalmat akarják megnyerni, nem a népet. Ahol nincs ígéret, ott remény sincs. A Fidesz nagy szerencséje, hogy ellenfelei szerencsétlenkedő amatőrök, akik egy esetleges győzelem pillanatában sem tudnák, mit kezdjenek a hatalommal. Aki nem használja ki konstruktívan és koncepciózusan a múlandó időt, áldozatul esik a riválisok ügyeskedéseinek. Nyilván ennek tudatában jelenthette ki Orbán Viktor legutóbbi kongresszusukon, hogy az elkövetkező harminc év is az övék. Súlyos történelmi felelősség terheli a szocialistákat, ha újabb évtizedeket szabadítanának a jobb sorsra érdemes ma­gyarságra. Azt azonban tudni kell, hogy a jobb sorsra csak akkor érdemes a magyarság, ha felismeri a manipulációs szándékokat, és a fülkében bölcsen dönt, kire bízza a hatalom gyakorlását.

Dr. Hegedűs Sándor

VÁLASZTÁSI ALAPÍTVÁNY

A 2018. évi országgyűlési választások anyagi fedezetének finanszírozása érdekében elindult a támogatási pénzösszegek gyűjtése.

Tisztelettel megkérjük tagjainkat, szimpatizánsainkat, akik aláírásaikkal támogatni szokták jelöltjeinket, segítsenek bennünket anyagiakkal is.

Megyei Elnökség

Dr. Südi Bertalan: A változások társa

Változásoknak züllesztő társa lett

A felszínen grasszáló hordalék,

Mely vagyon-panamázó társaságként

Az ország javait lopkodta szét.

Amit milliók alkottak sok évig,

S jövőnek formáltak munkáskezek,

Maguknak vindikálták sunyi módon

A múltban magasztosult gengszterek.

Míg e tollasodó ocsmány pénzszedők

Az ország sorsával játszadoznak,

Munkátlanságra ítélve százezrek

Perspektívátlanul átkozódnak.

Csalárdul „megvezettek” milliókat,

Fűt-fát ígértek nekik voksokért,

S bódult szolgálóik is fizetnek most

Az eléjük hajigált koncokért.

Az urak közben fondorkodnak tovább,

Lendülettel dumálnak, ígérnek,

S eszement akcióikhoz a néptől

Újrázó mandátumot remélnek.

Ha megint felülünk a frázisoknak,

Építésnek látva a rombolást,

Hiába sírunk: biztos jövő híján

Viselnünk kell tovább a sorscsapást.

Gondolatok a kommunistázásról

Még manapság is vannak szép­számmal olyanok, akik rosszalló, elí­télő szándékkal kommunistáznak. Leggyakrabban olyan esetekben for­dul elő, hogy ha valakit, különösen a politikai ellenfelet szándékoznak le­járatni. Alkalmasint pedig, ha a hata­lom berkeiben tapasztalt visszásság­okra mutat rá valamelyik állampolgár, s a hatalom gyakorlói visszavágnak neki, vagy elkezdik őt kommunistázni. Mintha kötelezően szégyellnivaló lenne, hogy valaki az előző politikai rendszerben kommunista volt, s netán ma is annak vallja magát. Vagy horribile dictu szimpatizálni óhajtott mind­azzal, amit az emberközpontú társa­dalmi rendszer évtizedeiben előre­mutatónak, haladónak tartott.

A kommunistázók derékhadát két­ségtelenül a múlt rendszer ilyen-olyan sértődöttjei, diszkrimináltjai, meghurcoltatottjai, illetve azok leszármazói alkotják. S mellettük olyanok, akiket egyféle önigazolási kényszer sarkall még most is kommunista ellenes­ségre. Az előző rendszerben ugyanis némelyeknek olyan tényekkel, törek­vésekkel, követelményekkel kellett azonosulniuk, melyek ellenkeztek a világnézetükkel és életvitelükkel. Kö­vetkezésképp olyasmiket is meg kel­lett tenniük, noha lelkiismereti vál­ságba sodorta őket érdekből, alkalmasint egzisztenciális megfontolás­ból a hatalom intencióit követték. S mivel túl szigorú morális mérce mű­ködik bennük, mindmáig képtelenek múltbéli cselekményeik fölött napirendre térni. A kommunistákat, illetve a szocialista rendszert kárhoztatják az egykor kényszeredetten vállalt „vét­keikért”.

Persze eredendően szerény képességűek is vannak a kommunis­tázók között. Olyan kevésbé pallérozottak, akik a rendszer jellegétől függetlenül csak nehezen érvényesülhetnek, s nem fogadják el, hogy az egzisztenciális előbbrejutás többnyire tudás és hozzáértés függvénye.

A középszerűek többségére jel­lemző, hogy közülük csak kevesen képesek a követelmények meglé­tének szükségességét elismerni. Az ilyenek csak úgy hajlandóak saját bárdolatlanságukkal megbékélni, ha az adott hatalmat gyalázhatják helyette. Megszállottan hiszik, hogy az egykori kommunisták tehetnek róla, hogy az általuk feltételezett „képességüket” nem sikerült kitelje­síteniük, hogy a szocializmusban nem kaptak olyan munkaköri beosz­tást, ami megillette volna őket. Má­sok pedig, akik gazsuláltak, talpnya­lásra vállalkoztak, egzisztenciálisan megelőzték őket. (Mintha Orbán rendszerében nem ez lenne a módi!) Elképzelhető tehát, hogy a sértődöt­tek, valamint az ambícióikban kielé­gítetlen törtetők sokaságából datáló­dott a legvehemensebben kommunis­tázók többsége, amit mindmáig sike­rült megőrizniük.

Dr. Südi Bertalan

A kommunista pártról

Március 21-hez közeledve érde­mes felidézni a Kommunista Párt történelmi tevékenységét. 1918. november 24-én megalakult egy új forradalmi párt a Kommunista Ma­gyarországi Pártja. A KMP adott végül is irányt azoknak az erőknek, akik a polgári demokratikus keretei között nem fértek meg. A történe­lem során több alkalommal a tö­megek élére állt a Kommunista Párt. 1919-ben a Tanácsköztársa­ság idején is szerepet vállalt.

Révai József 1948. november 20-án, a párt megalakulásának 30. évfordulóján a Magyar Munkásmozgalmi Intézetében megnyitó beszédében a következőket mond­ta (részlet):

„A Kommunista Párt megalakulá­sával lépett fel a magyar munkásosztály első ízben a hatalom meg­ragadásának igényével, mint az ország az összes dolgozó rétegek vezetésére hivatott osztály.”

Második alkalom 1945 után az új­jáépítésben fejtette ki meghatározó tevékenységét. Károlyi Mihály „Hit illúziók nélkül” című könyvében írta. Az újjáépítésre csak a kommunis­táknak volt programja. Higgyük el neki.

Harmadik alkalom 1956-ban volt, amikor a szabadságharcosok októ­ber 23. és november 5. között törtek, zúztak, raboltak, gyilkoltak közel 200 főt, köztük 50 sorkatonát. Beláthatatlan következmények lettek volna, ha a kommunisták ve­zetésével a munkás-paraszt kor­mány nem vet véget a vérontásnak.

Meggyőződésem, hogy negyedik alkalom is lesz, mert ezt a kizsákmányoló, korrupt, harácsoló rendszert fel kell hogy váltsa egy emberközpontú társadalom. Véleményem szerint ezt csak a kommunisták tudják megoldani, mert nincs tőkés kötődésük és a haladást képviselik. Én lehet, hogy nem élem meg, de biztos vagyok benne, hogy bekö­vetkezik.

Horváth Sándor

EGYEBEK

• Nemrégiben az Identitás Generáció fiataljai néhány polgári politikus mellett pártunk elnökét, dr. Thürmer Gyulát is meghívták egy politikai vitára, ahol a polgári politikusok is szidták a kapitalizmust. Nem olyan egyértelműen, ahogy a munkáspártiak szokták, de kimondták: a Nyugat gyarmatként zsákmányolja ki országunkat. Sajnos mindegyik bízott abban, hogy ezen lehet javítani.

Egyikük szerint rossz a globalizáció, a kapitalizmus tönkreveri európai identitásunkat. Szerintük az európai társadalmak megoldják ezt a problémát. Szerintünk nem oldják meg, mert akié a tőke, azé a hatalom, az állam, a jog, még a gondolkodás is. A dolgozó ember élete akkor változik meg, ha legyőzi a tőke uralmát.

* * *

• Január 23-án Brüsszelben tanácskoztak az Európai Kommunista Pártok, ahol képviselte hazánkat Thürmer Gyula. Egyebek között meg­állapították, hogy kiéleződött a viszony az EU, a NATO és Oroszország között. Európa számos országában megélénkült a munkásmozgalom. A libe­rális, szociáldemokrata pártoknak nincs elképzelésük a jövőt illetően. Ezért fel kell készülni a kommunista mozgalmaknak a váratlan eseményekre.

* * *

• Január 23-án a Venezuelai Bolivári Köztársaság budapesti követségén, szolidaritási rendezvényen Kajli Béla, az Elnökség tagja, budapesti elnök mondott beszédet.

* * *

• Február 18-án Budapesten tanácskoznak az ország minden részéről meghívott munkáspárti képviselők.

* * *

• Március 8-án NŐNAPI kitelepülésen köszöntik a NŐKET az ország nagyobb városaiban.

* * *

• Március 24-én vagy 25-én a kapitalizmus áldozataira emlékezünk az országgyűlési egyéni választókerületekben.

Utazási morál a buszokon

Bár én a budapesti buszokon tapasztalom a továbbiakat, de a vidéki ismerőseimtől tudom: ott is látható az udvariatlan viselkedés utazás közben és főleg a fiatalok részéről.

Figyelmen kívül hagyják, hogy a kismamák­nak, idősebbeknek átadják az ülőhelyeiket is. Minden buszon látható „görbe bot” jelzi, hogy az az ülés nem nekik van kijelölve. Ott ülnek, telefonálnak, a fülükben hallgató ké­szülék, és mereven néznek kifelé az ablakon. Magam mégsem ezeket a fiatalokat ítélem el egyértelműen, hanem a szülőket és az iskolát. Lehet, hogy az „etika” órán szó esik az utazási kultúráról is, de az eredmény nem elégséges.

A szülői nevelésben azt kellene hangsúlyoz­ni gyerekeinknek, hogy ők lehetnek és lesz­nek is olyan helyzetben: jó lenne leülniük, de a helyükön náluknál fiatalabbak ülnek. Kezeljük valamennyien hatékonyabban ezt az ügyet.

Dudás György