Az őszirózsás forradalom
1917-18 korszakváltó évei voltak az egyetemes történelemnek.
Befejeződött az első világháború, melynek kimenetele megváltoztatta Európa
térképét.
A cári Oroszországban megdöntötték a földesurak abszolutista
diktatúráját, majd a Kerenszkijék által fémjelzett antantbarát, háborús polgári
kormány felszámolása után – bolsevik vezetéssel – a parasztsággal szövetkezett
munkásosztály került hatalomra. A központi hatalmak valamennyi fronton súlyos
vereségeket szenvedtek, szétesett az Osztrák-Magyar Monarchia. Az USA
pénzmágnásai pedig kivetették hálójukat Európára, míg a világuralomra törekvő
Németország kénytelen volt alávetni magát a versailles-i békekötés szigorú
diktátumának.
Magyarországnak a Monarchia részeként osztoznia kellett a
háborús vereség következményeiben, mely súlyos politikai és gazdasági válságot
idézett elő. A félévszázados, hol nyíltan, hol lappangva munkáló társadalmi
ellentmondások immár a felszínre kerültek, és megoldást kívántak. Ki kellett
vívni a nemzeti függetlenséget, rendezésre vártak a nemzetiségek szeparatista
törekvései, a parasztság igénye a földre már nem tűrt halasztást, a korlátozott
tiszaistváni alkotmányosság helyett polgári demokráciára volt szükség, és úrrá
kellett lenni a háború okozta nehézségeken. Felismerve a háború
értelmetlenségét, mind a hadsereg, mind a hátország elementáris erővel
követelte a háború befejezését.
Ezeket a kérdéseket már lagymatag reformokkal nem lehetett
megoldani: érlelődött a forradalmi helyzet. Nem igaz tehát, hogy nálunk a
forradalmat kívülről hozták be, hogy az idegen volt a magyar történelmi
logikától. Nagyon is szerves részét képezte hazánk belső fejlődésének. Ezt a
sztrájkoló munkások, a lázadó frontkatonák, a földfoglaló parasztok, az
elszakadni vágyó nemzetiségiek mozgalmai kézzelfoghatóan bizonyították. A
forradalom szubjektív feltételei is érlelődtek, és mindinkább tudatos jelleget
adtak a kezdetben spontán megmozdulásoknak (lásd a Kommunisták Magyarországi
Pártja megalakulásának krónikáját!).
1918. október 31-én győzött a polgári demokratikus
forradalom. A munkásosztály volt a fő ereje, de a burzsoázia háborúellenes,
demokratikus szárnya került hatalomra, Károlyi Mihály vezetésével. A gyenge és
következetlen polgári kormány tehetetlenül állt a megoldásra váró feladatok
előtt: az Ausztriától való 400 éves elnyomás megszűnt, bekövetkezett a
Habsburg-ház trónfosztása, kikiáltották a polgári köztársaságot, békét nem
biztosító fegyverszünetet kötöttek az antanttal. Ám alapvető feladatokat nem
sikerült realizálni: nem osztottak földet, az integer Magyarországhoz
ragaszkodva nem teljesítették a nemzetiségiek követeléseit, bizonytalan lábakon
állt a demokrácia intézményrendszere, nem lettek úrrá a gazdasági nehézségeken.
Ezek a körülmények szembeállították a népet a polgári
forradalommal. Egyre hangosabban követelte a szovjet példa követését, mert már
csak a szocialista forradalomtól remélte törekvéseinek megvalósítását. Az
alkalmat a szocialista forradalom kirobbantására, s a Tanácsköztársaság
kikiáltására az antant szolgáltatta azzal, hogy 1919. március 20-án
átnyújtotta Károlyi Mihálynak az úgynevezett Vyx-jegyzéket, mely újabb
területek átadását tartalmazta. Károlyi ennek kockázatát már nem merte
vállalni. A burzsoázia tehetetlenségét, s a munkásosztály harci készségét Kun
Béláék kihasználták, és a szociáldemokratákkal kiegyezve bejelentették a
munkáshatalom kikiáltását. Új távlatok nyíltak meg a magyar nép előtt.
Hegedűs Sándor
Néhány tény a rendszerváltásig tartó magyar-cigány együttműködésről
A háború előtt a muzsikus cigányokon túl általában a
gyepmester (a dögész), de a WC-ket takarítók is gyakran cigányemberek voltak.
Léteztek cigánykaravánok is, melyekre hazánkban a falvak vártak, hiszen a
farönkökből vályút, teknőt formáltak. Kijavították a lyukas edényeket,
tapasztottak, vályogot vetettek. Miután a felsorolt elvárások teljesültek, a
csendőrök a települések határából elkergették a karavánt. Nyugat egyes országaiban
még ma is létezik a kényszerű vándorélet, ami hazánkban a háború után megszűnt,
mert megnyílt a rendszeres foglalkoztatás lehetősége. A gyermekek iskolába
járhattak. A most a 45 évet meghaladó korú cigány értelmiségiek diplomájukat a
szocializmus időszakában szerezték, amikor még ingyenes volt az oktatás. Az
államilag támogatott országos lakásépítő program révén felszámolódtak a putrik
is.
A rendszerváltást követően a meggazdagodott kevesek között
található ugyan néhány cigány is, de a cigányság túlnyomó többsége
munkanélkülivé vált. Másoknál lényegesen nagyobb arányban a mélyszegénység
elszenvedői lettek. Városunkban, Túrkevén, a háború előtt a cigányok
munkavégzési lehetőségei ezek voltak: vályogvetés, tapasztás, seprűkészítés, a
gyékényfonatok előállítása, kosárfonás stb., elvétve részaratás. A cselédsorsot
nem választó legszegényebb kun magyarok számára is az akkori munkaerőpiacon,
persze némi előnnyel, az előzőekben felsoroltak, és még a kubikolás voltak az
elérhető munkaalkalmak.
1950-től kezdve cigány embertársaink elsősorban a
termelőszövetkezetekben találtak munkahelyet. A gazdálkodók termelési
tapasztalatai, a kubikosok szakismeretei, a rizstelepek építésében meg a
150-200 hektáros táblák belvíztelenítésében, a vályogvetők hozzáértése (az
akkori fő építőanyag, a vályog előállításában) stb. fontos tényezői voltak a
gazdálkodásnak. Ezeknek az érdemeknek az elismerése az adott munkaközösségekben
a különböző társadalmi múlttal rendelkező, korábban egymással nem szimpatizáló
embereket érzelmileg lépésről lépésre közelebb hozta egymáshoz. Az idők
múltával egyre többen építőipari, tehergépkocsivezetői, traktorvezetői,
egészségügyi stb. tanult szakismereteket szerezve a város ipari üzemeiben is
munkát találtak. Egyikük agrármérnöki diplomával eredményesen tevékenykedett.
A rendszerváltás előtt majdnem két évtizeden át a túrkevei
születésű cigányember szülővárosában rendőrként teljesített szolgálatot. A Kun
László vezette művelődési ház programjai, az országos hírű nótaénekes Madarász
Katalinnak a helyi cigányokkal való kulturális kapcsolatai is a cigány-magyar
barátságnak ötvözői voltak. A szocializmust építő időszak nem volt hiba
nélküli, de a cigányságnak is megélhetést biztosított. Ennek alapján nem
szegregáció, gettósodás, hanem integrálódás zajlott, melyet leghitelesebben
(legalábbis városunkban) a növekvő vegyesházasságok igazoltak, melyekre a
háború előtt nem volt példa.
A rendszerváltás óta eltelt 22 esztendő a társadalmat, a
nemzetet dúsgazdagokra és bőséges létszámmal nyomorgókra különítette. Miközben
a parlament pártjai, a kormányon lévők és ellenzékiek, szavakban a munkából
élők érdekeit is hangoztatták. A Fidesz munkaalapú társadalmat ígért, mely a
teljes foglalkoztatás hiedelmét kelti. Ez a kapitalizmusban lehetetlen, melyről
nem marxista közgazdászok is meggyőzhetnek bennünket. John Kenneth Galbraith
„Rohanás a kapitalizmusba” című cikkében (Népszabadság, 1990. 11. 03.) többek
között közli:
1. „… az Egyesült Államokban több millió hajléktalan él.”
2. „… a pénz, az ennivaló, a lakhely hiányánál jobban semmi
sem fojtja meg a szabadságot.”
Kornai János (Közgazdasági Szemle, 2008. május, 387. oldal)
közli:
„A munkaadók kollektív érdeke a krónikus munkaerőfelesleg
létezése.”
Amíg marad a kapitalizmus, mélyszegények is lesznek.
Közöttük a cigányemberek helyzete a legrosszabb, mert a tőkés rendszer jelenleg
válságban van. Európa-szerte eltűri a tőke elleni lázadások mérséklése céljából
az olyan rasszista hangvételű politizálást, mint amilyet a Jobbik is művel.
Szavakban a dolgozót pártolja, de egyúttal valamely kisebbséget, nálunk a
cigányságot, kollektív bűnbaknak minősíti. Ezt tovább elviselni nem szabad,
mert hazánkban is megjelent a vérbosszú tünete.
Belőle járvány ne legyen!
Szurcsik István
Az utóbbi esztendőkben gyakran hallhattunk olyan kritikai
megjegyzéseket, hogy az ’56-os forradalom (alias ellenforradalom) idején a
nyugati országok magára hagyták a magyarokat, segítségnyújtás helyett. Tétlenül
szemlélték, amint a „szabadságharcosok” elvéreznek a szovjet páncélosokkal
vívott egyenlőtlen küzdelemben. Különösen az 50. évforduló táján sokasodtak az
efféle morózus szövegelések, olykor még napjainkban is mondogatják némelyek.
Gyakran eltöprengtem: vajon volt-e realitása egy esetleges
NATO-közbeavatkozásnak? Mert hiába harsogta annak idején óráról-órára a rádió,
hogy „sürgős” beavatkozást kérünk, „segítsetek! segítsetek!” Fikarcnyi esély
sem adatott egy esetleges fegyveres beavatkozásra. Az USA nemzetbiztonsági
tanácsa Eisenhower elnökletével már október 27-én deklarálta: „Katonailag nem
nyújtunk segítséget Magyarország számára. Csak jótékony célú adományokra
számíthat.” John Foster Dulles külügyminiszter ugyanakkor dallasi beszédében
egyértelművé tette, hogy az Amerikai Egyesült Államok nem tekinti lehetséges
szövetségesének sem Lengyelországot, sem Magyarországot. Sőt, a szovjet határok
mentén nem nézne jó szemmel egy olyan hatalmi konstrukciót, amely ellenszenvvel
viszonyul a Szovjetunióhoz. Két nappal később az amerikai külügyminiszter arra
utasította Bohlen nagykövetet, hogy beszédének ezt a részét ismertesse az
illetékes szovjet vezetőkkel. Egyben azt is tudassa velük, hogy felső szintű
álláspontról van szó. A nagykövet október 29-én átadta az üzenetet a szovjet
triumvirátusnak, Hruscsovnak, Bulganyinnak és Zsukovnak. Ezzel a Szovjetunió
tulajdonképpen szabad kezet kapott a korabeli magyarországi helyzet
normalizálására. Az sem mellékes szempont, hogy a nemzetközi jog szerint az USA
vagy más NATO-országok katonai beavatkozásához az ENSZ Biztonsági tanácsának
határozata kellett volna. Ebben a Szovjetuniónak vétójoga volt, függetlenül
attól, hogy ellene folyt az eljárás.
Összefoglalva: az 1956-ban tapasztalt nyugati tétlenség –
bármennyire fájó némelyek számára – nem valamiféle közömbösségen, hanem egy
nemzetközi megállapodáson múlt.
Dr. Südi Bertalan
A szavak hitelessége
A minimálbérről
Cséfalvay államtitkár úr azt mondta az egyik interjúban: az
emberek keressenek többet az átlagbérnél, és akkor az egykulcsos adórendszer
nekik is jó lesz. Az államtitkár úr elszakadt a valóságtól, mert nem az a
kérdés, hogy mennyit akarnak keresni az emberek, hanem az, hogy van-e munkájuk.
Ezért arcátlan a kijelentés, és megalázó sok tisztességes ember számára.
Az általános forgalmi adóról
Semjén Zsolt helyeselte Gyurcsánynak azt a kijelentését,
hogy az áfa a szegények adója (2010. 02. 16.). Most meg az ellenkezőjét
bizonygatják.
Az adóemelésről
Az adóemelés nem járható út, mert az a lakosság
megsarcolása, mondta Semjén Zsolt (2010. 02. 27.). Ma meg az ellenkezőjét
teszik.
Az adójóváírásról, a szuperbruttóról
Matolcsy György azt mondta, hogy „még további két évig
fenntartjuk a biztonság kedvéért a félszuperbruttó és az adójóváírás
intézményét, hogy biztonságos legyen az átállás” (2010. 10. 26.). Ezt is
elfelejtették.
A fentiek következményei:
Elsősorban a szegényeket fogja sújtani a Matolcsy-csomag. Az
adójóváírás megszüntetésével a kiskerestűek nettó bére jövőre havonta akár több
ezer forinttal is csökkenhet. Ez azt jelenti, hogy kisebb fizetésből kell az
áfaemelés miatt megdrágult termékeket és szolgáltatásokat fizetnünk, mert
nálunk lesz Európában a legmagasabb áfakulcs. Így menetelünk mi Európában!
Horváth Sándor
Sokan nem értik, hogy Kína szocialista vagy kapitalista
ország-e? A kínaiak pedig azt mondják, hogy „egy ország, két rendszer”. Vagyis
vannak benne kifejezetten kapitalista módszerek, de a szocializmus híveinek
ellenőrzése kivétel nélkül mindenkire vonatkozik. Ennek az állapotnak
kialakítása mindenkinek az érdeke volt. Mert csak így lehetett biztosítani az
ország békéjét, a fejlődését, a mindenki számára viszonylag elfogadható
életlehetőséget. Így vált lehetővé, hogy a kreativitás felszabadulhatott, és
mindenki dolgozhatott a maga és a haza javára. Makaó portugál, Hongkong angol
fennhatóság alá került az ún. ópiumháború idején. Ott kialakították a maguk
kapitalizmusát, az összes szennyével együtt. És így éltek az ottani kínaiak is,
sok-sok évtizeden át. Jelen volt a burzsoázia is, akik között igen sok
tehetséges ember volt. Miután Makaó és Hongkong visszakerült Kínához, azonnal
autonómiát kaptak. Vagyis élhették a megszokott életüket, de a Kínai
Népköztársaság fennhatósága alatt azóta is ragyogóan fejlődnek.
Dudás György
Szeptember 24-én kubikos találkozóra gyűltek össze az
emberek Mezőtúron. Pártunk Központi Bizottsága és a megyei vezetés nevében
Gulyás László, Szolnok város pártelnöke mondott megnyitó beszédet. Ebből
idézünk rövid részletet:
„Az előttünk álló szobor emléket állít dolgos elődeinknek, a
kubikosoknak, akik vállalva a nomád életet, távol családjuktól, nehéz
körülmények között keresték meg mindennapi kenyerüket. Titokban reménykedtek a
jövő jobbra fordulásában, abban, hogy gyermekeiknek, a következő nemzedéknek
könnyebb, emberibb élet jut osztályrészül.”
***
Az ünnepi beszédet Herceg Antal mondta el.
Tisztelettel köszöntöm a Munkáspárt és a Hagyományőrző Klub
nevében a hetedik alkalommal megrendezett kubikos szobor koszorúzásán megjelenteket.
A kubikosok életvitelét felidézve elérkeztünk az 1950-es évekhez. Véget ért a
gyalogmenet, nem kell a kubikos talicskát magunk előtt tolni Budapestre
munkavállalás céljából. A megélhetés módja megváltozott. Döntő többségük a
lakóhelyén, vagy annak közelében, Csongrád, Békés és Jász-Nagykun-Szolnok
megyében kapott munkát. Ha lehetett, akkor a kubikosok többsége a helyi
mezőgazdaságban tevékenykedett, vagy az építőipar biztosított számukra
folyamatos munkavégzést. A rizsgátak területe nőtt, a gyalogjárdák hossza
növekedett, a termelőszövetkezetek és az állami gazdaságok épületeinek száma szaporodott.
A gyerekek iskoláztatása kötelező volt.
Könnyebb körülményekkel és lehetőségekkel családostól munkát
vállalhattak a gabona aratásánál, cséplésénél. Nemcsak a mai, de a holnapi
betevő falat is biztosítva volt. A mai hetvenévesek is részt vettek a rizs
gyomlálásában, aratáskor a kévehordásban, vagy a cséplés folyamatában. Jómagam
is benne éltem, tudom, nem volt könnyű, de csináltuk. Munkát nem válogattunk, a
jövedelemre szükség volt a család megélhetéséhez. A családtagok száma sok
családnál 4 és és 10 között volt, de nem éheztek.
A koszorúzásra váró emlékmű alkotója az ötvenes évek
időszakából családon belül is ismeri a kubikos világot: nagyapja kubikos volt,
Karcagon éltek, az alkotó most is ott él. Hosszan lehetne még mondani az
ötvenes években élő kubikosok kétkezi munkájának alkotását, és annak
eredményeit.
Mezőtúr és a környező településeken a múlt században élt
kubikos nevében köszöntjük a szobor alkotóját: Győrffy Sándort.
Hírek
A Nemzetközi Baloldali Nőszövetség az elmúlt hónapokban
Athénban tartotta tanácskozását. Felhívással fordult hazánk is, hogy
csatlakozzunk a mozgalomhoz. A jövő hónapban közölni fogjuk a felhívás teljes
szövegét.
***
Október 14-én megyénkbe tett látogatást Thürmer Gyula, a
Munkáspárt elnöke. A Széchenyi lakótelepen és a belvárosi piacon beszélgetett
az árusokkal és a vásárlókkal. Találkozott a megye szakszervezeti vezetőivel.
Délután Tiszaburán személyesen adta át egy fiatal belépőnek a tagsági könyvet.
***
November 4-én pártunk a szovjet hősi emlékműnél és a II.
világháborúban elesett katonák sírkövénél koszorúzni fog 14 óra 30 perckor.
***
November 7-én országos megemlékezésre kerül sor.
***
A Megyei Nőtagozat november 1-től december 15-ig
ruhagyűjtést szervez. Női, férfi, gyermekruhákra, főleg téli ruhákra és cipőkre
számítunk. Takarók, ágyneműk, ágyhuzatok is jöhetnek. Kedden 9-től 11-ig és
13-tól 16-ig, pénteken 13.30-tól 16 óráig.
