Jászkun Munkás, 2014. március

A megyénkben sikerült 4 helyen jelöltet állítani. Nagy a remény, hogy lesz országos listánk is.

Egy teljesítés-hirdetmény mögöttese

Különféle hirdetményeken, plakátokon, reklámfeliratokon naponta olvasom, a kormánytagok, szóvivők és más frázispufogtatók szájából mind gyakrabban hallok egy különös jelmondatot, miszerint „Magyarország jobban teljesít”. Az idézett szöveg megfogalmazása tévesen történt. Stílszerűbb lett volna az alábbi jelmondat: „Magyarország kormánya és hű vazallusai felülmúlhatatlan rombolást végeztek”. A tisztánlátás és az állampolgárok többségének tapasztalatai függvényében célszerű rámutatni a szajkózott „jobb teljesítményük” néhány komponensére:

  A Fidesz – a KDNP-vel közös kormányzás keretében - a szegénység, a mélyszegénység kárvallottjainak és a nyomorra ítéltek létszámának drasztikus növelésével, valamint az éhező gyermekek számának gyarapításával döbbenetes és nehezen jóvátehető tevékenységet folytatott. Fokozottan elnyomorító teljesítményét jelzi a munkátlanságra ítéltek több százezerre növelt népes tábora, a hajléktalanok százezres tömege, az ingyenkonyhák előtt tolongók végeláthatatlan sora. A bizonytalanság elől hazájukat elhagyni kényszerült fiataljaink közel ötszázezres fős állománya is az állítólagos „jobb teljesítményük” lehangoló részét képezi.

S persze az állami korrupció kvázi intézményesülése, az egészségügy „megreformálása”,  vegetálásra ítéltetése, az eszement intézkedésekkel okozott orvos- és nővérhiány krónikussá tétele, az oktatás egyféle államosítása, a továbbtanulás lehetőségének kivételezettekhez, vagyonosokhoz igazítása is döbbenetes teljesítménynek számít. A jogállamiság aláaknázásában is lényeges „eredményeket” tudhat magáénak a jelenleg funkcionáló kormány. Az igazságszolgáltatás végzésének jogával felruházott szervek, intézmények tisztségviselőinek lecserélése, az Alkotmánybíróság személyi összetételének, valamint a választási törvény normatíváinak, illetve a Nemzeti Választási Iroda dolgozói összetételének saját érdekeikhez, a magyar társadalom állampolgárainak egymás ellen hangolása eltérő nézeteik, politikai meggyőződésük miatt, valamint a különféle „mutyiügyek” keretében „csókosaik”, a szimpatizánsaik dotálásában is átlagon felülit alkotott. A magánnyugdíjpénztárak háromezermilliárd forintnyi pénzállományának hatalomátvétele utáni lenyúlása sem akármilyen teljesítmény volt.

A felsorolt anomáliákban és egyéb alpári ügyekben, intézkedésekben ismerhető fel Magyarország kormányának és lakájainak oly büszkén hangoztatott „jobb teljesítése”, s az a megdöbbentő tény, hogy alig létezik az országnak olyan népességcsoportja, melynek valamilyen jogát ne csorbította volna. Külön szerencséje a mostani kormánynak, hogy mindezeket a kárvallott magyar állampolgárok békésen eltűrték. Talán azért tértek napirendre a gazságok fölött, mert a megfélemlítettség légkörében éltek, s ezúttal nem volt olyan személyi közrehatás sem, mely tettekre motíválta volna őket.

Dr. Südi Bertalan

Egy tragikus március             

Történelmünk egyik szerencsétlen gyásznapja 1944. március 19. Ekkor szállták meg a németek hazánkat. Nagy morális vereség, hogy nem háborúban tiport le bennünket az erősebb fél, hanem a vezető horthysta elit hódolt be Hitlernek - ellenállás nélkül. A németek számára ez a katonai akció létkérdés volt, mert az olaszok kapitulációja után (1943) megrendült a fasiszta koalíció. A kormányzó menesztette Bárdossy László miniszterelnököt, aki feltétlen híve volt a Führer politikájának. Hitler revansot akart venni az első világháborúban elszenvedett megalázó sérelmekért, halálos csapást kívánt mérni a Szovjetunióra, a bolsevizmusra, a nyugati demokráciákra, a zsidókra, és fejlett ipara számára nyersanyaglelőhelyek, piacok bekebelezésére törekedett.

  Kidolgozták a Margarete-tervet, mely forgatókönyve volt a megszállás lépéseinek. Ismerve a vazallus magyarok szolgalelkűségét, nem számolt komoly hadműveletekre, de az akkorra kialakult katonai helyzetben nem akarta meggyengíteni a keleti és nyugati frontot. Erejét illetően ez a Németország már nem az a Németország volt. Nem a villámháborúk, a díszmenetes bevonulások országa, mely igyekezett elhitetni magáról, hogy legyőzhetetlen. A moszkvai (1941 tele), majd a sztálingrádi (1943 tele) katasztrofális vereségei után Hitler szövetségeseinél kezdtek kibontakozni a bizalom megrendülésének s a kötelékek fellazítására irányuló manipulációk jelei. A román parlamentben lezajló vita az egyik konzervatív nemzeti képviselő és Antonescu kormányfő között rávilágít arra, hogy fel-színre törtek az aggodalom tünetei.

„Képviselő: Miniszterelnök úr! Mit tesz, ha Németország elveszíti a háborút?

Antonescu: Akkor főbe lövöm magam.

Képviselő: Ezt Ön megteheti, de Románia nem követheti a példáját!”

Tudjuk, keleti szomszédunk 1944. augusztus 23-án szakított a németekkel, és átállt a szovjetek oldalára.

Ha sikerül a magyarok kilépése, semmiképpen nem jelentett volna aktív részvételt a németek legyőzésében. Ezt a horthysták sohasem vállalták volna.

Horthy nem gondolt arra, hogy önkezével vessen véget életének Hitlerék összeomlása esetén. Ő elcsapta első emberét, és olyan politikust kívánt a miniszterelnöki székbe ültetni, aki ügyes navigálással kivezeti az országot a fasiszta koalícióból. A kormányzó 1941 nyarán még hitt a teutonok győzelmében, akkor fel sem vetődött katonás lelkében, hogy meg kellene védenie az országot a nácizmus őrületétől. Körülnézett Bethlennel együtt, s a legmegfelelőbb embernek erre a megbízatásra Kállay Miklóst találták. A jelölt egy szűzlány kelletésével előbb visszautasította az ajánlatot, de végül behódolt urának. Rosszul választottak. Kállay, a középszerű politikus nem bizonyult alkalmasnak arra, hogy ennek a sokdimenziós feladatnak eleget tegyen. Harcolnia kellett a németek, a Szovjetunió, belső ellenségei ellen, miközben olyan alkut kötni az angolszászokkal, mely elvezet a magyar kívánságok teljesítéséhez (hazánk megvédése a németekkel és a szovjetekkel szemben a trianoni revízió jogosultságának, az integer, Horthy-Magyarország elismerése). Kállay nem akarta tudomásul venni, hogy a Nyugat diktálni akarta a feltételeket egy legyőzött országnak. Az idő sürgetett, s a magyarok teszetoszasága csak súlyosbította a helyzetet. 1943. december 12-én Cordell Hull amerikai külügyi államtitkár figyelmeztetett bennünket: „Tisztában kell lenniök azzal, hogy osztozni fognak annak a szörnyű vereségnek következményeiben, amelyet az egyesült nemzetek a németek számára előkészítenek”.

Kállayék Törökországba, Portugáliába, Svédországba, Svájcba küldték az embereiket, hogy a megegyezés feltételei iránt érdeklődjenek. Lehangolta, hogy az angolszászok feltétel nélküli kapitulációt követeltek, mely előrevetítette a Horthy-rendszer és az integer Magyarország végét. Egyes anyagok szerint Kállay Isztambulba küldte Szent-Györgyi Albertet, az angolszász-szimpatikus Nobel-díjas tudóst, aki - jellemzően politikai dilettanizmusára - a nyugatiak helyett a német ügynökökkel ült le tárgyalni.

Ezt a burleszkbe illő közjátékot a professzor tagadta, Kállay emlékirataiban nem erősítette meg.

Hitler 1944. március 18-án magához kérette Horthyt, hogy hazán kívül legyen, amíg a németek végrehajtják a Margarete-tervet. A találkozó fagyos légkörben zajlott le, de a Führernek nem volt szüksége Horthy beleegyezésére. Mire a kormányzó visszatért Budapestre a megszállást lényegében végrehajtották.

Horthy és Szombathelyi, a vezérkar főnöke hazafelé tartva táviratban közölte Kállayékkal, hogy ne álljanak ellent a betolakodóknak. A németek tervüket nem nagy erőkkel hajtották végre: Belgrád felől három, Zágrábból két hadosztály indult, Bécs körzetéből két páncélos hadosztály hatolt be Magyarországba, míg Krakkó irányából két motorizált divízió. Ha ellenálltunk volna, talán sikerül kiszorítani a németeket, ha nem, akkor sem tarthatott volna sokáig a megszállás, mert a szovjet erők közeledtek határainkhoz. Ez esetben Párizsban hazánk más megítélés alá esik. Nem szabad elfelejteni, hogy a magyar nép részéről semmiféle komolyabb ellenállást nem fejtettek ki, bűnösök között pedig cinkos, aki néma. A fő felelősség a magyar elité, de sajnos a népet sem mentesíthetjük a bűnelkövetés rá eső része alól. A magyar lakosság akkor is passzív volt, amikor a hatóságok tevőlegesen vettek részt a zsidóság és cigányság deportálásában. Közvetve több mint félmillió magyar legyilkolásáért felelősek. (A németek sohasem lettek volna képesek végrehajtani a történelem legnagyobb deportálását a magyar csendőrök és polgári hatóságok hathatós közreműködése nélkül.) És akkor nem szóltam a megszálló magyar katonák ukrajnai tömegmészárlásairól. Ezért nemcsak tudománytalan, ám méltánytalan is a mai elit zsoldjában álló „tudósainak” álláspontja a párizsi békeszerződés értékeléséről. Mi bármilyen gaztettet elkövethetünk bárkivel szemben, de jaj annak, aki ezért bennünket felelősségre mer vonni?

A jövő nemzedékének magyar nemzeti öntudata sohasem lesz tiszta, amíg elítélően szembe nem néz huszadik századi magatartásával.

Hegedűs Sándor

Kiszámítható jövőt

Súlyos társadalmi probléma, hogy hazánk 4 millió polgára a létminimum alatt tengeti az életét. Hasonló helyzet az EU számos országában létezik. Még a gazdaságilag élenjáró országokban is, ugyan a népességük számarányához mérten a mienknél jóval kevesebben, de ott élnek emberek kilátástalan helyzetben. A létbizonytalanságot folyamatosan, de változó létszámmal a kapitalizmus szüli.

  Kornai János akadémikus, nem szocializmushitű, világszerte ismert közgazdász. ,,A kapitalizmus néhány rendszerspecifikus vonása” című írásában (lásd Közgazdasági Szemle 2008. májusi szám) többek között a következőket sorolja:

1. „A jövedelem és vagyoneloszlás egyenlőtlenségei” óriási mértékűek.

2. „Munkanélküliség, alulfoglalkoztatottság” van, mert a munkaadók összességének érdeke a krónikus munkaerő-felesleg létezése”.

3. „Teljesen irreális pártolni a kapitalizmust és közben teljes foglalkoztatottságot követelni”. Vagyis a kapitalizmus nem munkaalapú rendszer. Íme, a felsoroltak a mélyszegénység forrásai.

A kapitalizmus történelmileg igazolt azon sajátossága, hogy 8-12 évenként megjelenik a válság, amely nemegyszer terebélyesedik világméretűvé is, mindenekelőtt a saját munkájukból élők létbizonytalanságát növelik. Mert a profitérdekeltség - különösen a válság idején - maga mögé szorítja a szociálpolitika finanszírozási lehetőségeit.

Kornai professzor említett írása a következőket is közli: a „dinamizmus” és az „innováció” a kapitalizmus olyan specifikumai, amelyek „állandóan kitermelik az újításokat”. Nos, valamilyen fokú dinamizmus, innováció érvényesült a teljes foglalkoztatottságot megvalósító szocialista gazdálkodásban is. A 2010. január 15-i „Reggel” c. tv-műsorban arról értesülhettünk dr. Bogár László elemzéséből, hogy az 1990. évvel záródó előző 20 esztendő alatt a GDP átlagos évi növekedése 4 % volt. Míg a rendszerváltást követő kapitalista gazdálkodás 2009-cel záródó közel 20 évében az átlagos évi GDP növekedés 1 % volt, és  közben megszűnt 1 millió munkahely.

De dinamizmus és innováció nélkül a szocialista magyar agrárium sem érhette volna el a fejlett nyugatiak színvonalát.

15-16 millió ember élelmezését volt képes biztosítani. Önfinanszírozóvá is vált, egyedüliként a nyugat-európai országok között. A Közgazdasági Szemle 1990. januári számában Vági Ferenc adatai szerint a rendszerváltást megelőző 10 esztendőben a mezőgazdaság többet fizetett be a költségvetésbe, mint amennyi támogatást onnan kapott. Eközben a falvak, a vidék lakossága egyre inkább polgárosodó életviszonyok között élt. Sok minden: jó és rossz elmondható a szocializmust építő rendszerről, de az messze felülmúlta a profitalapú rendszert abban, hogy alapvetően csak a javakat előállító fizikai és szellemi munka mennyisége és minősége alapján és azzal arányosan lehetett jövedelemhez jutni. A legkevesebbet keresőket sem fenyegette akkor létbizonytalanság. A ma kérdése az, hogy a kapitalizmus szülte szegénységben élőket megillető létkörülmények fenntartásához a profitérdekeltség biztosít-e elégséges finanszírozási eszközöket? Erre a kérdésre John Kenneth Galbrait, az egykori USA-elnökök tanácsadója, nem marxista közgazdász válaszolt a Népszabadság hétvége 1990. november 3-i számában megjelent „Rohanás a kapitalizmusba” című cikkében. Figyelmeztetett bennünket (a szocialista tábort), hogy meggondolatlanul ne rohanjunk. Vegyük figyelembe a következőket: 1. „... az USA-ban is több millió munkanélküli és hajléktalan él.” 2. „... a kapitalizmus sehol nem nyújt megfelelő védelmet az alacsonyabb jövedelműek számára.” 3. „... a pénz, az ennivaló és a lakhely hiányánál jobban semmi nem fojtja meg a szabadságot.” J. K. Galbraith ténymegállapításaiból az következik, hogy a saját munkájukból élők a törvényhozásban rendelkezzenek képviselettel! Hazánkban a munkásosztálynak, a mezőgazdaságban foglalkoztatottaknak, az értelmiségi dolgozóknak, a kisárutermelőknek, kik legfeljebb közvetlen családtagjaikat foglalkoztatják, 22 év óta a parlamentben valójában nincs képviseletük. Az elmúlt időszak parlamentjeinek pártjai és a jelenlegiek is, függetlenül attól, hogy konzervatív, jobboldali, liberális vagy baloldali színben is reklámozzák önmagukat, a profitalapú társadalom híveiként alapvetően valamelyik tőkés csoport érdekeinek védelmére szerveződtek. Valamennyien hangoztatnak szociális megoldásokat is a szegénység kezelésére, amit a profitérdekeltség különösen a válság idején háttérbe szorít. Erre többek között jó példa: a munkanélküliek gondjainak enyhítésére az év egy részére alkalmazott napi 4 órás közmunka, melynek többhónapos szüneteltetésének idejére nem jár semmi. A profitérdekeltségen nem kell csodálkozni, hisz az előzőekben említett pártok mindegyikének vezetésében ott vannak a tőkések. A Magyar Munkáspárt tagjai között nincsenek tőkés vállalkozók, minek következtében gyakorlati politikáját nem zavarja profitérdekeltség. Mi, a társadalom kárvallottai ne csak panaszkodjunk. Cselekedjünk! Saját jól felfogott érdekünk bejuttatni a Magyar Munkáspártot a parlamentbe!

Szurcsik István

GONDOLATOK

Az ország vezetői becsapják a népet, mert mindent elkövetnek, hogy a szavazástól távoltartsák őket. Sajnos a mesét a szakszervezetek is beveszik, ők is elhiszik a tőkések magyarázatait. A tömeg pedig nem gondolkodik. Látja, hogy az ország lakosainak többsége szenved a nélkülözéstől, és nem gondol arra, hogy holnap, de azután biztosan ő is ugyanolyan helyzetbe kerülhet, mint a mai nagyon szegények. Érthetetlen, hogy azok az emberek, akik tisztán emlékeznek a ’70-es évekre, és tapasztalták, kik is voltak, akik a szocialista rendszer ellen dolgoztak.

Ezek azóta be is vallották, hogy nem akarták a szocializmust. Ezek ellenére nem kellett kukázni, éhezni, hajléktalannak lenni senkinek. A parlamentben levő pártok egyértelműen a kapitalizmust akarják, ha azokra szavaznak, minden marad a régiben. Ezért kellene azokra szavazni, akik a „harmonikus közösségi társadalmat” akarják megvalósítani. Elég volt a kapitalizmusból, mert az mindig is a rablók uralma volt, és ma is az.

Dudás György

SÜDI BERTALAN: Változtassatok!

(A választások elé)

Tudom, hogy gyötrődtök, átvert társaim,

Közületek sokan sírnak is talán:

Népcsaló ajserek álságai okán

Repedést láttok a Kánaán falán.

Csalók kezétől eltorzult az élet,

Siralom völgye köszöntött reátok,

Hiába szórtok pörös szájatokkal

Hazugok fejére tengernyi átkot.

Dőzsölnek, akik rászedtek titeket

Szirén-szavakkal, talmi álmokkal:

Kvázi istenként szómannát hintettek

Közétek, s ti hittétek ámulattal.

Viselitek kábán, amit kaptatok:

Jövőtlenítést, párban a nyomorral,

Sovány pénzű, senyvedő családokat,

Ványadt lurkókat, koplaló gyomorral.

Megkaptátok a hiszékenység díját,

Mely naivitás okozta kárhozat:

Viselitek a nélkülözés kínját,

Mely milliók által megélt áldozat.

Ha halljátok az állami unszolást,

Hogy a haza még egyszer voksolni vár,

Tévedésteket jóvá tehetitek,

Ha elűzitek végre, aki kufár.

S nem esztek többé a „cseresznyés tálból”,

Amit becstelenek raktak elétek,

Nem adtok több esélyt eztán azoknak,

Kik a hatalommal így visszaéltek.

Akarjatok jövőt formálni bátran,

De emberibbet a tespedés helyett:

Olyan hatalmat tűrjetek meg eztán,

Mely a nyomorból szebb holnapba vezet.

Az újjáépítés

A szétvert fasizmus lerombolt országot hagyott maga mögött, romokban heverő városokat, gyárakat és üzemeket, felperzselt falvakat, felrobbantott hidakat és vasutakat. Magyarország nemzeti vagyonának kb. 40 %-a semmisült meg. A háborús károk összege 22 milliárd, 1938. évi értékű pengőnek felelt meg, ami az 1938. évi nemzeti jövedelem ötszörösét jelentette. Ennél is súlyosabb és borzalmasabb volt az a veszteség, amit az ország emberéletben elszenvedett. A felszabadulás után fél év alatt az ország óriási nehézségek leküzdésével mégis érezhetően haladt előre az újjáépítés útján. A Magyar Kommunista Párt meghirdette az újjáépítés tervét. Megjegyzem, hogy Károlyi Mihály „Hit, illúziók nélkül” című könyvében írta, csak a kommunistáknak volt terve az újjáépítésre. A munkások ezrei puszta kezükkel szedték ki a romok alól a gépeket, éhezve és fázva mentették a megmaradt értékeket. A Gazdasági Főtanács 1946. március 18-án fogadta el a kommunista párt által kidolgozott programot. A valutareform végrehajtásának időpontját 1946. augusztus 1-jében jelölte meg, hogy a mezőgazdasági termékeket már az új értékálló forinttal fizessék ki. A forint megteremtése  valóságos valutacsoda volt. Itt jegyzem meg, hogy Magyarországot jóvátételre kötelezték, Szovjetuniónak 200 millió, Jugoszláviának és Csehszlovákiának együttesen 100 millió amerikai dollárt.

Az újjáépítés fontos szakasza volt 1947. március 11., ahol a MKP javaslata alapján fogadták el a hároméves tervet. A cél az volt, hogy ez idő alatt az ország mind termelésben, mind életszínvonalban érje el az 1938-as szintet. Ez a terv saját erőforrásra épült, a hitel felvételét elvetették. 1990-ben mindezt lerombolták. A fentieket figyelembe véve tisztességtelen bírálni a múltat, és ezzel több millió embert megsérteni, akik a romokból építették fel az országot. A rendszerváltás tapasztalatai alapján ki merem jelenteni,  hogy egyik kormány sem lett volna képes az újjáépítést végrehajtani.

Horváth Sándor

EGYEBEK

NŐNAPI ÜNNEPI TAGGYŰLÉS Március 7-én 15.00 órakor értékeltük a választási felkészüléseink eredményeit.

* * *

Március 15-ei ünnepségen pártunk is elhelyezte virágait az 1848-as események emlékhelyén.

* * *

Március 19-én a Munkás Újság emléktáblájánál helyeztük el a koszorúinkat, emlékeztünk a Tanácsköztársaságra is.